gyógynövény címkéhez tartozó bejegyzések

Az „intoleráns” EU állampolgárok megfigyelése

Miközben az európai vezetők nem győzik kifejezni felháborodásukat az amerikai megfigyelési botrány Európára vonatkozó részleteivel kapcsolatban, az Európai Parlament egy olyan törvényjavaslat elfogadtatásán dolgozik, ami minden „intoleranciával” gyanúsított uniós állampolgár közvetlen megfigyelését írná elő.

toleranciaEllenzői szerint a törvény – aminek célja, hogy mind a 28 EU tagállam saját „kormányzati egységet” állítson fel a véleménybírák által intoleránsnak vélt egyének vagy csoportok megfigyelésére – a szólás szabadságának példa-nélküli korlátozását jelentené egy olyan kontinensen, ahol az állampolgárokat már most is rendszeresen büntetik a „helytelen” vélemények kifejezése miatt.

Tolerancia Támogatását célzó Nemzeti Törvény Európai Szerkezete elnevezésű törvényjavaslatot nemrég nyújtották be az Európai Parlament Polgárjogi, Igazságügyi és Belügyi Bizottságához.

A javaslatot a Tolerancia és Megbékélés Európai Bizottsága (ETCR) nevű, 2008-ban a korábbi lengyel elnök, Alexszander Kwasniewski és az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Moshe Kantor által alapított nem kormányzati szervezet készítette. A szervezet 2008-ban nyújtotta be első javaslatát az egész Európára vonatkozó tolerancia törvény elfogadására, a Kristályéjszaka, a németországi holokauszt első erőszakos eseményének 70. évfordulójának tiszteletére. Az öt éves lobbi tevékenységet követően az EU mára kezdi komolyan venni a javaslatot, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy szeptember 17-én a szervezet 45 percben prezentálhatta javaslatát az EU Polgárjogi bizottsága előtt.

PrejudiceA „Tolerancia Mintatörvényként” is ismert javaslatot az EU „Egyenlő Bánásmód Direktívájának” (ETD) részeként prezentálták, ami az élet szinte minden területére kiterjesztené a diszkriminációt.

Az ETD bírálói szerint a direktíva az „egyenlő bánásmód” teljesen téves eszméjét erőltetné a lakosságra, azzal a céllal, hogy felülről irányítsa az emberek közötti kapcsolatokat, durván megsértve ezzel az egyének önrendelkezési jogát.

European Dignity Watch, egy brüsszeli polgárjogi szervezet szerint:

„Az egyén személyes erkölcsi nézetei szerinti együttműködési szabadság és a mozgásszabadság eszméi kerültek veszélybe az „egyenlőségnek” ezzel az újonnan kialakított koncepciójával. Ez a koncepció aláásná az európaiak szabadságát és önrendelkezési jogát, magánéletünket bürokraták irányítása alá vonná és jogbizonytalanságban tartaná.
Az állampolgárok társadalmi viselkedésének állami irányításáról van szó. Ezek a tendenciák régmúlt korok diktatúráira emlékeztetnek, és példa-nélküli támadást jelentenek az emberi jogok ellen.”

cenzura(1)Az ETD tágabb kontextusán belül az ECTR javaslat rendkívül merész, ugyanakkor terminológiája annyira homályos, hogy elfogadása esetén megnyitná Pandora szelencéjét a visszaélések előtt és kimondhatjuk, hogy akár véget vethet a szólás szabadságának Európában.

A tervezet 1. paragrafusának (d) pontja például leírja, hogy a „tolerancia egy elkülöníthető identitású csoport önkifejezésének, fennmaradásának és fejlődésének tisztelete és elfogadása.” A 2. paragrafus (d) pontja pedig kifejti, hogy  törvény célja „elítélni az előítéleteken, vakbuzgóságon és elfogultságon alapuló intolerancia mindennemű kifejezését.”

islamA 2. paragrafusban olvasható magyarázat leírja, hogy „a vallásos intolerancia magában foglalja az „iszlamofóbiát”, azonban nem definiálja a fogalmat, amit a Muzulmán Testvériség talált ki még a 90-es években. Logikusan következtetve, így a 2. paragrafus feltételezhetően magában foglalná az iszlám és az iszlám saria törvények bírálatát, ami a muzulmán aktivista csoportok legfőbb célkitűzése volt az elmúlt két évtized során.

A dokumentum 4. (f) (i) pontja leírja, hogy „nem szükséges tolerálni az intoleranciát.”

A 6. paragrafus pedig kijelenti, hogy „a Tolerancia Támogatását célzó Nemzeti Törvény hatályba lépése önmagában nem elegendő, ha azt nem támogatja a bevezetésért és végrehajtásért felelős mechanizmus, hogy a törvény ne csupán papíron létezzen.”

Amennyiben a dokumentumot annak jelen formájában elfogadják, bizonyos emberek sértett érzéseinek orvoslása felülírná a szabad véleménynyilvánításhoz és a szólás szabadságához fűződő emberi jogokat. Hétköznapi nyelvre fordítva, a definíciók és elképzelések, mint a „tolerancia”, „diszkrimináció”, „sebezhetőség” vagy a „hátrányos helyzet” rendkívül szubjektív meghatározása egy jogi kényszerzubbonyt hozna létre, ami utat nyitna az egyének és csoport elhallgattatásához használható új „törvényi” eszközök előtt.

Christians„A hitközösségek és iskolák, egyes vallások követői vagy akár hétköznapi szülők, akik szeretnék saját erkölcsi értékeiket átadni gyerekeiknek, mind az intolerancia gyanújába keveredhetnek,” írja a European Dignity Watch.

„Ennél is rosszabb. Amennyiben EU törvényként kerül elfogadásra, a nyelvezet miatt homályos vagy alaptalan vádak alapján is beperelhetnek valakit, aminek eredményeként csorbulhat vagy akár el is tűnhet a szólás szabadsága. Az egyének vagy csoportok öncenzúrát gyakorolnának, attól tartva, hogy nézeteik miatt bíróság elé citálhatják őket,” magyarázza a szervezet egy nyilatkozatban.

„A törvényjavaslat elfogadása és országos szintű bevezetése nemcsak egy jelentős hátralépés lenne, de olyan nemeztek feletti megfigyelést eredményezne, ami sötét kort jelent az európai demokráciának.”

Forrás: www.idokjelei.hu / gatestoneinstitute.org

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.10.30. A WikiLeaks ismertette a lehallgató központok helyét

2013.10.28. Marine Le Pen: “az EU olyan, mint a szétesés előtti Szovjetunió”

2013.10.25. Vita az európai uniós határok védelméről

2013.10.25. Schulz európai bevándorlási törvényt szorgalmaz

2013.10.24. Az EP az EU-amerikai adatcsere-egyezmény felfüggesztését kéri

2013.10.13. Csaknem egymillióan élnek rabszolgasorban az EU-ban

2013.10.10. A Prism-ügy csak a kezdet?

free counters

Reklámok

Nagytestvér álma valóra vált

A legújabb iPhone nem egyéb, mint a biometriának, a kémkedésnek és az orwelli mátrixnak zengett dicshimnusz. Az új telefon, amellett, hogy továbbviszi a helymeghatározó és nyomkövető alkalmazásokat, amelyek folyamatosan továbbítják adatainkat a szolgáltatók és a kormány felé, már ujjlenyomat leolvasót is tartalmaz majd, ami rögzíti a felhasználó ujjlenyomatát, hogy azt a vásárlások jóváhagyásához és a telefon képernyőzárának feloldásához használja.

iphone5sÉs ez még csak a kezdet! Miközben valószínűleg milliók maradnak továbbra is az Apple fogyasztói láncában és gondolkodás nélkül megveszik az új modellt, az NSA és a kormány magán kívül van az örömtől. Végtére is mi többre vágyhat egy orwelli kémkormány? Az embereket többé nem kell letartóztatni az ujjlenyomatvételhez, mert milliók teszik majd meg önszántukból, hogy azután az Apple és minden bizonnyal a kormány adatbázisaiban kössenek ki.

iphone-5s-fingerprint-scannerAggodalomra azonban semmi ok. Ugyanaz a cég, amelyik a felhasználók valamennyi chat beszélgetését és személyes adatát átadta a hatóságoknak az NSA PRISM programján keresztül, megígérte, hogy az adatok a legnagyobb biztonságban vannak.

Hogy a tech guruk és biztonsági szakértők másképp gondolják? Minek törődni ilyesmivel és elrontani a felhasználók örömét?

Amellett, hogy a fogyasztók bizalma mindenkori mélyponton van az Apple iránt, a cégnek az állami megfigyelőrendszerekkel fennálló kapcsolata miatt, az új „biztonsági” funkciók a valóságban igen sebezhetőek. Olyannyira, hogy a hekkerek hozzáférhetnek a hihetetlen könnyű célpontnak számító, nagy-mennyiségű ujjlenyomatot tartalmazó adatbázisokhoz.

Az Apple természetesen váltig állítja, hogy az ujjlenyomatok csak helyileg, tehát magán az eszközön kerülnek tárolásra, de persze az NSA és az FBI nem hagyná, hogy egy ilyen adatbázis kárba vesszen. Azt is tudjuk, hogy a nagy cégek igen jól keresnek a fogyasztók adatainak megfigyelésével. Tehát amennyiben az Apple saját állításaival ellentétben mégis rendelkezik ezekkel az ujjlenyomatokkal (és mivel az alkalmazások megvásárlásához is szükség van az ujjlenyomatra, azt is feltételezhetjük, hogy harmadik felek is hozzáférhetnek), mindig fennáll az esély, hogy az adatbázist feltörjék. Nem hiszem, hogy a titkosítás megakadályozna egy ügyes csapatot ebben.

NSA_iphoneCNET biztonsági szakértője a következőket mondta:

„Szóval… fel lehet-e törni a biometrikus azonosítást? Szinte biztosan. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki rendelkezik az ujjlenyomat viszonylag jó minőségű másolatával, néhány alapvető eszközzel, bár lehet, hogy egy jó minőségű nyomtató is elegendő, hozzá tud férni az iPhone-hoz… fingerprintA végső probléma pedig a biometrikus rendszerek esetében az adatbázis. Amennyiben a rendszer központosított, akkor egy hatalmas, biometrikus adatokat tartalmazó adatbázissal állunk szemben, ami sebezhető és feltörhető.”

Ahogy lépésről lépésre haladunk egy olyan világ felé, amelyben az elektronika alapja a biometria, egyre baljósabb valóságként nehezedik ránk Nagytestvér rendszere, aki kézen fogva vezet minket szép új világunk kémrendszere felé, amiről hűbéruraink váltig állítják, hogy nem létezik.

Forrás: http://www.idokjelei.hu / storyleak.com

facebook_banner

Kapcsolódó hírek:

2013.09.08. Az okos-telefonokba is belelát az NSA

2013.09.06. NSA – Megkezdődött a vizsgálat az Európai Parlamentben

2013,09.06. Minden online titkosítást feltört az amerikai és a brit szolgálat

2013.08.31. Az ember lesz a saját igazolványa

2013.03.07. Felismeri tulajdonosát a bankkártya

free counters

Gyógyító szavak

Grazyna Fosar és Franz Bludorf rámutatott arra, hogy a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják. Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcs-szavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek, méltó konkurenciája jelent meg tehát! Az emberi DNS, csupán 10%-át használja fehérje előállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére, az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!

Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet. Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Ily módon, összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.

Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollégái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő: az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására! Vagyis sikerült nekik, bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. És, akkor, amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították! Az élő DNS (a szövetekben nem pedig “in vitro”), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk. Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre. Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre. Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.

Gariaev tudósainak csoportja sikerült bebizonyítsa, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók, az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, ekképpen sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. Ily módon átalakítottak béka embriókat – szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ily módon, az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni. Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.

A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot. Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni. Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal. Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.

Az alábbi videóban a rák gyógyítását láthatjuk három perc alatt:

Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár rákbetegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani, amit egy kínai klinikán készült filmmel bizonyít az ismert író.

Forrás: www.kataklizma.info

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.12. Szuperszámítógép számítja ki az öregség elleni csodaszert

2012.05.06. Nyílt levél az egészségügyről az Új Medicina tükrében

2012.01.01. Az egyetlen igazság

2011.11.29. Csak egy hologram  a világ?

2011.11.22. A pozitív hozzáállás jutalma

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

free counters

A vezető halál ok az orvosi kezelés

Megdöbbentő elemzés jelent meg arról, hogy az USA-ban orvosi műhibákba, gyógyszermellékhatásokba, kórházi fertőzésekbe, egyszóval az orvosi kezelésbe évente többen halnak meg, mint a rettegett rákban, vagy szív és érrendszeri betegségekben. Hasonló elemzések láttak napvilágot Angliában és más országokban is. Teljesen nyilvánvaló, hogy a sokkal fejletlenebb magyar egészségügyben a helyzet legalább olyan sötét, ha nem sötétebb, mint a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban. Itt az ideje, hogy elgondolkodjunk azon, mibe ölik a pénzünket.

A természetes gyógyszerek ostrom alatt állnak, mivel a gyógyszervállalatok lobbistái sürgetik a törvényhozókat, hogy fosszák meg az amerikaiakat a táplálék kiegészítők (vitaminok, nyomelemek, enzimek, növényi kivonatok, stb.) előnyeitől.
Gyógyszergyárak vezető csoportjai rágalmazó médiakampányokat indítottak el, hogy az egészséges életstílus értékét rossz hírbe keverjék. Az FDA továbbra is megakadályozza azokat, akik megpróbálják természetes készítményekkel helyettesíteni a receptre felírt gyógyszereket.

Ezek a természetes gyógyszerek elleni támadások elfedik azt a halálos problémát. ami mostanáig tudományos tanulmányok oldalainak ezreibe volt eltemetve. Válaszként erre az alaptalan érdeklődéskeltésre a természetes gyógyszerek iránt, az Amerikai Élelmezéstudományi Intézet a „kormány által jóváhagyott” gyógyszerek független minőségi felülvizsgálatát kezdeményezte. E mélyrehatóan elemző tanulmány megdöbbentő ténymegállapításai azt jelzik, hogy a legtöbb halált az Egyesült Államokban ezek a hagyományos gyógyszerek okozzák.

Az Amerikai Élelmezéstudományi Intézet egy nonprofit szervezet, amely független kutatásokat szponzorált az elmúlt 30 évben. Hogy megerősítse merész állítását, mely szerint a hagyományos gyógyszerek Amerika első számú gyilkosai, az Amerikai Élelmezéstudományi Intézet elrendelte, hogy minden, az amerikai gyógyszereket érintő vádat publikáljanak lektorált tudományos tanulmányok formájában.

Azért kell elolvassák a tények ezen elképesztő összeállítását, mert ez dokumentálja, hogy azok, akik meg akarják akadályozni a természetes terápiák használatát, félrevezetik a közvéleményt. Több mint 700 000 amerikai hal meg évente a kormány által szentesített gyógyszerektől, miközben az FDA és más kormányszervezetek a biztonságos alternatívákat ajánlók üldözésével keltik azt a látszatot, mintha védenék az embereket.
Az lektorált orvostudományi publikációk és állami egészségügyi statisztikák mélyreható felülvizsgálata azt mutatja, hogy az amerikai gyógyszerek többet ártanak, mint használnak.

Miért fontos nekünk, mi folyik az USA-ban? Azért, mert az USA egészségügye, bár a mienkénél sokkal fejlettebb, mégis lényegében azonos módon működik, s így az ottani adatokból becsülhetőek a hazai adatok, melyek így persze megtévesztően optimisták, de még így is riasztóak. Mivel Amerikában 300 millióan élnek, az USA adatait harminccal elosztva kapjuk a „legjobb esetben” becslést Magyarországra. Ha kerekítve 1 millióra becsülik az USA-ban a félregyógyszerelés, gyógyszermellékhatások és orvosi műhibák okozta halálesetek számát, akkor ez nálunk évente 30 000 halálesetet jelent. Ennyi embernek nem kellett volna meghalnia, ha megfelelő kezelést kap. Ez megdöbbentő szám, és valószínű, hogy a magyar egészségügyi viszonyok ismeretében ez még túl szép is.

Az egészségügy drága az embereknek, drága a kormánynak. De ami drága nekünk, az jó üzlet másoknak.Ami nekünk sok kiadás, az másnak sok bevétel. A vizitdíj, és az egyre növekvő TB terhek egy olyan egészségügyet tart életben, amely egyben, az USA statisztikáiból kiindulva, valószínűsíthetően maga a vezető halálok. Nincs annál tragikusabb és kiszolgáltatottabb állapot, mint amikor az ember azok kezei által és azok kezei közt hal meg, akik arra volnának hivatottak, hogy meggyógyítsák. Fontos kihangsúlyoznunk, hogy itt nem az egyes orvos felelősségéről van csupán szó, hanem egy rendszer torz működéséről, amelyet nem javíthat meg semmiféle egyéni becsületesség. Ha ugyanis hamisítottak az orvostudományi adatok, ha hamisítottak a gyógyszerhatástani vizsgálatok, akkor az orvos mindennapi működésébe –akár küzd ellene, akár nem- „gyárilag” be van építve a halálosztás.

Akit érdekelnek a jelentésben szereplő részletes adatok, az a fordítást és az eredeti dokumentum linkjét megtalálja a Tények és Tévhitek weboldalon.

Forrás: www.tenyek-tevhitek.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.06. Nyílt levél az egészségügyről az Új Medicina tükrében

2012.04.27. Nem hagyunk senkit az út szélén…

2012.04.27. Már a gyerekek is tudják, hogy a dobozos tej egészségtelen

2012.04.05. Barátunk az erős paprika

2012.03.08. Döbbenetes emlékeztető az egészségügy eugenista álláspontjára

free counters

Nyílt levél az egészségügyről az Új Medicina tükrében

Az ország egészségügyi ellátó rendszere a rendszerváltás óta folyamatosan válságban van. A különböző kormányok félve nyúltak az egészségügy átalakításához, pedig mindenki érzi, hogy nagy a baj. A vizit-díj, a hála pénz (para solventia), az orvosaink tömeges külföldi munkavállalása, a rezidensek képzése, bére hatalmas érzelmi hullámokat kavartak, de valójában elvonták a figyelmünket az igazi problémáktól.

A valódi kérdés az, hogy mi orvosok kire és mire esküdtünk, kinek az érdekeit képviseljük az egyetemi diploma megszerzését követően? Ez egy súlyos lelkiismereti kérdés a mindennapi gyakorlatban, amire mindannyian egyértelmű választ kell, hogy adjunk. Semmi áron nem árthatunk a ránk bízott betegeinknek, akik tőlünk várják a gyógyulásukat!

A gyógyítás szabadsága már a múlté, ma már elveszett illúzió. A gyógyszer lobbi “jóhiszemű” kollaboránsai a különböző szakmai kollégiumokon keresztül protokollokban előírják, megszabják, hogy egy orvos mit adhat, vagy mit alkalmazhat a betegének a gyógyulása érdekében. A több ezeréves Ayurvéda, Hagyományos Kínai Orvoslás, a népi gyógyászat, a fitoterápia, a több mint 200 éves homeopátia, a természetgyógyászat különböző ágazatai megtűrt, vagy tiltott kategóriákba kerültek, mert elhomályosítják a “bizonyítékokra épülő orvostudomány” szerény eredményeit.

Vitathatatlan, hogy a képalkotó diagnosztikai eljárások, a műtéti technikák, a szervátültetések, vagy a “hagyományos” orvoslás egyéb területein látványos fejlődéseknek lehetünk a szemtanúi. Ezzel együtt látnunk kell, hogy a forradalmi diagnosztikai fejlődéstől a terápiás lehetőségek, a szakmai ajánlások egyre jobban leszakadnak, tehát a betegek gyógyulási statisztikái jelentősen romlottak. Az egyetemi tankönyvek még az ismeretlen eredetű betegségek kezelésére is ismeretlen hatásmechanizmusú vegyszerek, mérgek tartós szedését ajánlják, amelyek a gyakori mellékhatásaik, szövődményeik miatt idővel újabb és újabb veszélyes mérgek szedésére kárhoztatják a kiszolgáltatott betegeket, akik már egyre kevésbé bíznak bennünk, mert közülünk sokan elárulták őket és nem az ő érdekeiket tartják szem előtt. Feltehetően sokan vannak, akik már eladták a lelküket a gyógyszer lobbinak.

A gyógyszer lobbi átgondolt, kíméletlen, emberiség ellenes propaganda hadjárata több évtizede mindent elkövet annak érdekében, hogy az emberiséget megfélemlítse, kiszolgáltatott helyzetbe sodorja, hogy a megbetegített emberek gyógyszer szedéséből extra profitot termeljen!

Egészen biztos vagyok abban, hogy valamikor az egészségügyben is lesz majd egy “nürnbergi per”, ahol senki sem kap mentséget csak pusztán azért, mert úgymond “parancsra, szakmai előírásra” cselekedett! Minden bizonnyal a legtöbb vér az onkológiai intézetek dolgozóinak a kezéhez tapad, akik persze manipulált, megtévesztett voltuk miatt az egész tevékenységüket tévesen ítélik meg. A tragédia ott kezdődik, hogy a rendkívül költséges, alacsony hatásfokú kemo-és radioterápia teljesen felesleges és veszélyes élettani szempontból is, hiszen az evolúciónk során fejlődött ki az élő szervezetünknek az az adaptációs képessége, miszerint a szövetszaporulatokkal a különböző szerveink funkcióját képesek vagyunk fokozni, ami nélkül az emberiség feltehetően már régen kipusztult volna.

Hamer doktor több mint 30 évvel ezelőtt a „Rák Vastörvényében” rögzítette az emberiség szempontjából az egyik legjelentősebb élettani, orvostudományi felfedezését, az emberi lény párhuzamosan három szinten lezajló, értelmes élettani folyamatairól.

Dr. Ryke Geerd Hamer abszolút logikusan, tárgyilagosan, biológiai-élettani szemszögből írja le a testünk normál alapállapottól eltérő működését, konkrétan az érzelmi konfliktusok hatására kialakuló szervi elváltozásokat (régi nevén megbetegedéseket), beleértve minden elváltozást, ami bizonyítottan nem mérgezés, baleset, sugárzás, stb. következménye.

Hamer doktor nem az orvostudományi egyetemeken oktatott alapfeltételezésekből indult ki, miszerint a betegség a testünk meghibásodása, génhiba vagy a kórokozóknak kikiáltott mikroorganizmusok rosszindulatú támadása, hanem azt kereste, milyen összefüggés van a lelki konfliktusok, az agy és a szervi elváltozások között. Felismerte, hogy a korábban megbetegedésnek vélt folyamatok kivétel nélkül a szervezetünk értelmes biológiai válaszreakciói egy drámaian, váratlanul, felzaklatóan, elszigetelten megélt és megoldatlan lelki (érzelmi) konfliktusra.

Klinikailag, illetve CT-vel igazolt tény, hogy a szervi elváltozásaink érzelmi konfliktusok hatására alakulnak ki, és a szervezetünk átmenetileg célzottan fokozza vagy csökkenti az elváltozásban érintett szerv funkcióját. Az érzelmi konfliktus megoldásával az elváltozás fokozódása megáll, majd az illetékes mikroorganizmusok elvégzik a szükséges visszaállítási, helyreállítási folyamatokat. Amennyiben a bizonyítatlan orvostudományi feltételezésektől eltekintünk és következtetéseinket szigorúan csak a rendelkezésre álló tények alapján vonjuk le, akkor be kell lássuk, hogy a megbetegedéseket korábban félreértelmeztük. Ugyanakkor megnyugtató tény, hogy mindannyiunk szervezetében csodálatos REND uralkodik.

Ördögien gonosz, hogy a gyógyszer lobbi közvetítői eszközként azokat a kiváló, lelkiismeretes, szorgalmas fiatalokat szemelte ki, akik többnyire őszinte hivatástudatból a beteg emberek gyógyítására esküdtek fel, és fáradságot nem ismerve, egész életükön át folyamatosan képezik magukat, igyekeznek lépést tartani az analitikus elvekre épülő orvostudomány rohamos fejlődésével. Egyik orvos sem hitte volna, hogy a gyógyszer lobbi logikusnak tűnő globális “agymosásának, manipulációjának” az áldozataivá válnak.

Az orvos kollégáim körében egyre gyakrabban szembesülök azzal a kétségbeejtő tendenciával, hogy az orvosaink leszoktak a gondolkodásról, vagyis már néhányan a “józan paraszt” eszüket sem használják. A gyógyszergyártók a saját legújabb generációjú “csodaszerük” bevezetéséhez nemzetközileg is elismert kiváló szakembereket igyekeznek megnyerni, akik megfelelő honorárium ellenében a készítmény iránti bizalmat hivatottak felépíteni. Bizonyított, hogy több esetben is a vezető szaktekintélyek úgy adták a nevüket a gyógyszergyártók által összeállított “tudományos” kutatási publikációkhoz, hogy a vizsgálatokban egyáltalán nem vettek részt. Ugyanakkor részt vehettek rekreációval egybekötött több napos nemzetközi tudományos konferenciákon, utazásokon!

Tény, hogy a gyógyszer lobbi kampányai ellenére világszerte nagyon sokan felismerték Hamer doktor fantasztikus felfedezésében rejlő lehetőségeket az egyén és az emberiség egészségének megóvása érdekében. A “szellem” már végérvényesen kiszabadult a palackból, ezért már egyre többen tudjuk, hogy a csoda bennünk van, vagyis képesek vagyunk saját magunkat meggyógyítani. Tehát nem kell tovább indokolatlanul félnünk a betegségektől, hiszen hagyományos értelemben véve betegségek valójában nincsenek, csupán az érzelmi kilengéseinkre produkálunk elváltozásokat.

A Biologika Szabadegyetem weboldalán a „GNM global” menüpontban összegyűjtötték a nemzetközi, interneten is fellelhető GNM linkeket, információforrásokat, hogy bennünket megkíméljenek az időigényes kutatásoktól. A linket küldjék el minél több barátjukhoz, családtagjukhoz, belföldön és külföldön egyaránt, amíg nem késő! Hívják fel kezelőorvosuk, gyógyszerészük figyelmét a GNM-re, a biológiai természettörvényekre!

Az általam 2007-ben megismert GNM tőlem is, a belgyógyásztól, megrázó paradigmaváltást követelt, hiszen sokáig egy elkötelezett hagyományos orvoshoz méltóan, szkeptikus módjára, hitetlenkedve védtem a “mundér” becsületét. Végül a gyógyult daganatos betegek egyre sokasodó esetei engem is “térdre kényszerítettek”. Ugyanakkor hazánk évek óta romló, riasztó egészségügyi statisztikái minden jóérzésű, lelkiismeretes orvost el kell, hogy gondolkoztassanak a hivatalos, akadémikus orvoslás szemléletének a hiányosságairól, amely az emberek lelki konfliktusait, a különböző betegségek kialakulásánál szinte alig vizsgálja, vagy, ha igen, akkor túlságosan általánosan fogalmaz, és nem vizsgálja azokat a szervi elváltozásokkal összefüggésben.

Engem kizárólag a gyógyulni vágyó betegek érdeke vezérel, és arra kérek mindenkit, hogy hozzám hasonlóan szenteljenek kellő figyelmet a biológiai természettörvényeknek, ismerjék meg az Új Medicinában leírt bio-logikus összefüggéseket. A csodás gyógyulás természetes dolog, bárki számára elérhető, aki ismeri a mechanizmusát és képes a folyamatokat irányítani. Természetesen kritikus helyzetekben, életmentő beavatkozásoknál továbbra is nagy hasznát vesszük a modern orvosi technológiáknak, kemikáliáknak.

A döntés mindig az elváltozásban érintett személy kezében van. Nem mindegy mit mondunk, nem szabad bennük félelmet kelteni, és nem erőszakolhatjuk rá egyik alternatívát sem. Az egészségügyi törvényben rögzített kötelességünk a beteg megfelelő, időben történő, tárgyilagos, elfogulatlan, korrekt tájékoztatása állapotáról, gyógyulási lehetőségeiről.

Ma már nincs bennem kétség Hamer doktor felfedezését illetően, de elismerem, hogy egyes területeken még bővítésre, finomításra szorul, amit elsősorban nekünk orvosoknak kellene elvégeznünk.

Sajnos, ma még kevés az olyan orvos, aki a praxisában az Új Medicina elveit az ajánlott szakmai irányelvekkel szemben be merné vállalni. Ennek következtében viszont nagyon sok rászorult beteg, a gyógyíthatatlannak minősített betegségének a csapdájában vergődve, időben nem ismerheti meg ezt a humánus gyógyulási utat.

Ezért arra kérek mindenkit, hogy töretlen hittel, lelkesedéssel, elszántsággal népszerűsítsük Hamer doktor által felfedezett biológiai természettörvényeket, hogy mindazok, akikre rásütik a gyógyíthatatlannak tartott malignus tumor, rosszindulatú daganat stigmáját, még időben tájékozódhassanak az emberséges öngyógyítás lehetőségéről! A beteg ember lelkét, lelki konfliktusait figyelmen kívül hagyni nem csak szakmai hiba, hanem bűn is! Sajnos, gyakorló kollégáim közül sokan még ma is kétségbe vonják a pszichoszomatikus kórképek létezését, mert ők „lelketlenek”.

Reménykedjünk, hogy egyszer végre eljön az igazság pillanata!

“Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért!”

Együtt az egészségesebb, félelem- és füstmentes jövőért!

Budapest, 2012.

Dr. Molnár György
belgyógyász, konzulens

Forrás: www.ujmedicina.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.04.27. Már a gyerekek is tudják, hogy a dobozos tej egészségtelen

2012.03.13. Vita a védőoltások körül – korlátozzák a szólásszabadságot?

2012.03.08. Döbbenetes emlékeztető az egészségügy eugenista álláspontjára

2012.03.08. A népesség jelentős csökkentése szükséges

2012.02.20. Házhoz megy a halál

2012.02.09. Hogyan irtsuk ki az embereket?

2012.02.03. Élet a halál küszöbén

2012.01.04. A gyógyítás művészete

2012.01.02. A betegségipar csodái

free counters

Házi komposztáló kas

A hazai elméből kipattant frappáns kerti találmány egyszerre komposztáló és veteményes is. Az ötlet Gyulai Iván ökológustól származik, aki a gömörszőlősi oktatóközpont biogazdaságában fejlesztette ki a komposztáló kast. Ez a kasfonással készülő permakultúrás építmény egyaránt alkalmas a konyhai-, és a kerti zöld javak komposztálására, magas ágyás készítésére, illetve meleg-ágyásként is tökéletesen funkcionál. Alkalmazása elsősorban olyan kertekben javallott, ahol kevés a hely, vagy nem jó minőségű – esetleg szennyezett – a föld, pl. forgalmas út menti kertek, „városi tanyák”.

Jó termőföld, saját élelmiszer

A belső, 1 méter magas kör maga a komposztáló, a külső 40 centiméter magas kör pedig a veteményes. A komposztálóból szépen – a gravitáció hatására -, szétáramlanak a tápanyagok, folyamatosan táplálva a külső veteményes részt. Ha jó alapanyagokat komposztálunk, zöldségeink és fűszernövényeink gyors fejlődéssel és bő terméssel fognak minket megjutalmazni.

A képen látható komposztáló kasban például 15 féle növényt találunk: kétféle paradicsom, karalábé, tárkony, lestyán, medvehagyma, fokhagyma, saláta, eper, szamóca, curry, levendula, zeller, körömvirág, zsálya, bazsalikom. Kasunk azonban nemcsak biztonságos táplálékforrásként szolgál: a komposztálással harmadával csökkenthetjük a kukába kerülő szemét mennyiségét is.

A komposztáló kas, mint meleg ágyás

Tavasszal melegágyként is használhatjuk, ilyenkor néhány hosszú vesszőből formáljunk boltívet, melyet fóliával takarunk. Ilyen esetben más a külső kör töltése, alulra és a belső körbe friss komposztálandó anyagot, trágyát rakjunk, hogy melegítsen. Minden magra ajánlott ez a meleg ágyás, csak figyelni kell az alkalmankénti szellőztetésre és a megfelelő páratartalomra.

A komposztáló kas, mint veteményes

Veteményesként nagyon jó olyan növények számára, amelyek szeretnek csüngeni, és nem jó, ha a termésük a földre ér. Eper, paradicsom nagyon jól érzi magát benne. Már meglévő palántákat ültethetünk bele, tetszés szerint.

Ajánljuk továbbá a cukkinit, paprikát, salátát, karalábét, hagymát, fokhagymát. Fűszernövényeket is ültethetünk bele, de mivel ezek kevésbé igénylik a gazdag tápanyag-ellátottságot, érdemes a kas mellé ültetni őket: levendula, zsálya, citromfű, körömvirág, menta. Segítenek majd a kártevőket is távol tartani.

Tipp: Ha igazán tudatosak akarunk lenni, akkor a locsolást esővízzel oldjuk meg, így vizet is spórolunk, illetve növényeink is jobban fognak cseperedni!

Jól csak a szívével lát az ember

Az emberek jelentős része mára kiábrándult a tudományból. Elegük lett az egymásnak homlokegyenest ellenkezőt állító szakértőkből, a tudomány kreálta, élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként ránk zúduló mérgekből, a szőnyeg alá söpört problémákból, a hazudozásból. Egyre többünkben merül fel a kérdés: van-e jövője a tudománynak? A mindenkori hatalmat elvtelenül kiszolgáló, jelenleg kifejezetten életellenes erőként működő elitklubok helyett létre jöhet-e az emberiség valós céljait segítő, az életet és csak az életet szolgáló társadalmi mozgalom: az új tudomány?

Melyek a szabályai, mik a korlátai, milyen erkölcsökre épülhet a jövő tudománya? Lehet-e egyszerű, mindenki által érthető? Képes-e választ adni az emberiség valódi kérdéseire? Segít-e az előttünk álló nehéz idők túlélésében?

„Mert nem az árt neked, amit nem tudsz, hanem amit rosszul tudsz!”

  • Miért építünk sokmilliárdos szennyvíztisztítókat, amikor a pár deszkából összetákolt budi környezetkímélőbb?

  • Miért gátaljuk el, öljük meg a folyóinkat, amikor az ezzel okozott kár sokszorosa a remélt haszonnak?

  • Miért tömjük tele magunkat gyógyszerként törzskönyvezett mérgekkel, amikor látványosan romlik tőle az egészségünk?

  • Miért születnek gyermekeink távol otthonaiktól, mesterséges szüléssel, amikor az anyák és csecsemőik is belebetegszenek?

  • Miért betegítjük meg gyermekeinket védőoltásokkal, amikor rég bebizonyosodott káros és maradandó hatásuk?

  • Miért kell betegen és boldogtalanul élni a „civilizált” világokban, amikor a természeti népek harmóniában és egészségben élnek?

Szenvedéseink forrása a hibás tudásokban keresendő!

Vegyük a természeti népeket. Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!

Pontosabban: éltek, ugyanis a botswanai kormány a kilencvenes években szülőföldjükről barakkokba telepítette e vidám emberkéket, azzal az indokkal, hogy „nem lehet a busmanokat kizárni a civilizációból és a fejlődésből”. Természetesen a döntésről senki nem kérdezte meg ezeket a hihetetlen ősi gyökerekkel rendelkező embereket, akiknek nagy része egyszerűen belehalt a kényszerű átültetésbe. Viszont van egy jó hír: a helyüket elfoglaló gyémántbányák – hála a gazdasági válságnak – remekül prosperálnak!

A természeti népek tudása sok-ezer éves kipróbált tudás. Nem ötletszerű, pár ember által demokratikusan elfogadott elméletekre épül, hanem tapasztalatokra, a természetben élő, vele együttműködő sok-sok generáció élettapasztalatára. A természetben a hibás tudás azonnal lelepleződik. Ott nincs helye az elméleteknek, ott csak egyszer lehet mérges gombát enni…

A hibás tudások kialakulásában kulcsszerepet játszanak a mítoszok. Mint senki által meg nem kérdőjelezett és kérdőjelezhető vallási tételek szövik át mindennapjainkat. Használjuk őket, hivatkozunk rájuk, és soha nem gondolkodunk el igazságtartalmukon.

A fejlődés mítosza

„Az emberiség fejlődik. Egyre több eszközt készít, egyre nagyobb a tudása, egyre tovább él…” Biztos? Nem lehet, hogy az elmúlt korok embere azért nem készített eszközöket, mert nem volt szüksége rájuk? Nem lehet, hogy több és mélyebb ismerete volt a Teremtésről, mint nekünk, ezért mindent megkapott a természettől? Nem lehet, hogy azért kell tovább élnünk, hogy hosszabb időnk legyen élettapasztalatunk gyűjtésére, mert nem élünk?

Ne hamarkodjuk el válaszainkat! Őseink tapasztalata alapján az álom az egyik legjobb tudásszerzési mód, úgyhogy aludjunk rá egyet…

A tudomány mítosza

A tudomány tévedhetetlenségébe vetett hitem egyetemista koromban ingott meg először. Laborgyakorlaton egy radioaktív forrást kellett kimérnem. Tisztességesen végigmértem, de a gyakorlatvezető tanár szerint rossz eredmény jött ki. Még egyszer végigmértem, de ismét ugyanazt kaptam. Harmadszorra megkértem a professzor asszonyt: mérjük ki együtt. Együtt is a „hibás” eredményt kaptuk. Az eltérést kutatva kiderült, hogy az általunk mért sugárforrást öt évvel azelőtt kicserélték, és a diákok minimum öt évfolyamon keresztül egymás füzetéből másolták az előző sugárforrás adatait…

Látszólag csak egy bosszantó malőr, de mára a tudomány nagy része sajnos így működik. Hivatkozunk a hivatkozás hivatkozásának a hivatkozására, és senki nem veszi a fáradtságot az eredeti forrás ellenőrzésére! Súlyosbítja a helyzetet a tudomány hierarchikus felépítése: minél több hivatkozás történik a forrásra, minél több tudományos fokozattal rendelkezik az „adatközlő”, annál kevésbé ildomos az ellenőrző kutatás. Így került a szőnyeg alá a Contergan, a DDT, a génmódosított élőlények utóélete, a védőoltások hatása… Így múlik a tudományos világ dicsősége.

A tudomány látszólag csupa érdekes kérdésre ad választ: milyen pályaenergiák tartoznak a hidrogén atom elektronjához, milyen szexuális szokásai vannak a királypingvineknek, milyen kráterek találhatók a Hold túloldalán… De ad-e választ a valóban fontos kérdésekre: miért vagyok a Földön? Miért azok a társaink az életben, akik? Hogy kerüljem el a pofonokat az életemben? Mi a célja az életnek a Földön? Hogy éljük túl önnön özönvizünket?

Az oktatás mítosza

“A Gyermek nem arra vágyik, hogy ismereteket szerezzen az életről, hanem hogy élje azt…” (Hintalan László)

Megfigyeltek már játszadozó állatkölyköket? Ugye milyen gondtalanok, aranyosak? Pedig az életük múlik az így megszerzett és begyakorolt tudáson. Valaha a gyermekek is így tanultak a felnőttek mellett játszva, őket utánozva, boldogan. Az életből tanulva elsődleges tudást szereztek, aktívan, teljes lényükkel (test, lélek, szellem) tanultak.

A mai padban-ülős iskolarendszer életidegen és életellenes. A gyermeket természetes környezetéből és életritmusából kizökkentve könyvekből, és egyéb másodlagos forrásokból adja az ismereteket. A tanuló passzívan, külső szemlélőként ismeri meg az őt körülölelő világot. A gyermek még Isten tenyerén él, így ösztönösen érzi, hogy az elveszett gyermekkora helyett kapott tudás nagy része élete szempontjából lényegtelen, csak a televíziós kvízműsorok során visszaböföghető tudás.

Kötelezővé azt kell tenni, amit magától ösztönösen elkerül az ember. Nem véletlen, hogy Magyarországon dicstelen uralkodónk, Mária Terézia vezette be a kötelező oktatást, szellemi önvédelmünk teljes megtörése céljából. Ennek következményeként tagadtuk meg múltunkat, „loptuk össze” nyelvünket, ennek következménye Trianon, de ennek következménye hazánk jelenlegi gyarmati sorsa is. Most akarják bevezetni 3 éves kortól a kötelező oktatást…

Érdemes megnézni az oktatási rendszer kimenetét is: fiataljaink legproduktívabb éveiket padban görnyedve töltik. Mire két-három diploma megszerzése után testileg, lelkileg, szellemileg is kiégve kikerülnek az „életbe”, semmijük sincs. Tudásuk jelentős része addigra elavul, se házuk, se gyermekük, se munkahelyük – hála „túlképzésüknek”. Talán őket is meg kellene kérdezni előtte, mint a busmanokat…

Az egészségügy mítosza

A legtöbb életünket romboló hibás tudás az egészségügyben keresendő

Az emberiséget romboló legtöbb hibás tudás az egészségügyben halmozódott fel. Mivel ez a rendszer a betegek száma után kapja a támogatást, elemi érdeke a betegségek létrehozása és fenntartása. Nagyszüleink még csak meghalni mentek a kórházba, mi meg lassan odaköltözünk.

Az ember természetes állapota az egészség, de ma a gyógyszergyártás a legnagyobb üzlet a világban, 2009-ben összforgalomban megelőzte az eddig vezető hadiipart. Ezért kell tele cekkerekkel hazahordanunk halálunkat a patikából…

Az orvostudomány az embert, mint bonyolult gépezetet szemléli, amelyben időnként alkatrészeket kell cserélni, mert elkopik, időnként életfolyamatokba kell belepiszkálni, mert elállítódik. Az autószerelő egy alátétet nem hagy ki a javítás során mert tudja, hogy okkal van ott, hiánya később bajt okozhat. Kórházainkban egész szerveket dobnak ki… Isten nem barkácsol! Az ember – mint minden élő rendszer – tökéletes öngyógyító és önreprodukáló képességgel rendelkezik. Ha mégis elkezdi lebontani magát azt jelzi, hogy valahol megsérült a külvilággal a harmónia, már nem teljes az Egész-ség.

Az ember az Egész része. Az Egész táplálja, védi, tanítja – amíg ellátja feladatát. Ha már nincs szükség rá – lebontja. Részét és részesedését – vagyis feladatát – az Egészben mindenki maga szabja meg, ahogy az útjára emlékeztető pofonok mértékét is maga állítja be. A betegség a legjobb barátunk, mert sosem pofozkodik ok nélkül! Ha ezeket a jelzéseket megpróbáljuk megszüntetni olyan, mintha autónkon az olajnyomás jelző lámpát leragasztanánk egy ragtapasszal: besül a motor!

Nézzünk egy-két példát a ragtapaszokra. Ma már 40-50 évesek állnak sorba csípőprotézisért. Az egészségügy szerint „elkoptak az ízületei”. Őseink 90 évig kapáltak – protézis nélkül. Az élő rendszerek nem tudnak elkopni, de a nem használt részeket a természet lebontja. A kevés mozgás miatt az ízületek beszűkülnek, arra figyelmeztetve, hogy ők mozgásra készültek. A megoldás a feladat visszaadása, a mozgás/mozgatás lenne…

A másik nagy sláger a vérnyomás beállítás. A szervezet a vér nyomását öngyógyító folyamatként, védekezésből emeli meg, hogy – az általában az élelmiszeripar szervetlen vegyületeitől elsalakosodott – vért eljuttassa a szervekhez. A vérnyomás csökkentés hatására lelassult vér a hordalékokat kirakja az érfalakra, tehát újabb gyógyszert kapunk: valamilyen koleszterin csökkentőt. Ez felhígítja a vért, tehát jöhet az újabb gyógyszer: a vízhajtó… Végállomás idő előtt a temető, de a gyógyszeripar jól jár.

Betegségeink arra figyelmeztetnek, hogy szervezetünkbe (testünkbe, lelkünkbe, szellemünkbe) valami nem oda illő került. Ha méreg kerül belénk, hányással vagy hasmenéssel, ha kórokozó lázzal és izzadással, ha lelki pofon sírással, könnyekkel próbálunk tőle megszabadulni.
Az egészségügy ezeket a folyamatokat „csillapítja”, befelé fordítja, ezért húzódik el a gyógyulás, ezért keletkeznek általában nagyobb bajok. Minden gyógyító hagyomány, így népi gyógyászatunk is azon alapul, hogy a nem oda illő dolgokat minél előbb kivezesse a szervezetből.

A „nem tehetek semmit” mítosza

Lehet, hogy olybá tűnik, de nem a tudósokkal, pedagógusokkal, orvosokkal van bajom. Az ember Isten képmására, tökéletesnek születik. Földre száll, hogy közösségét emelje, gyógyítsa, tanítsa… Majd szülei, környezete, iskolái segítségével elkezdi gyűjteni a hibás tudást. Előbb-utóbb persze rájön, hogy képtelen a választott feladatot ellátni, de a rendszer apró zavarainak, vagy saját hiányosságainak tudja be. Cinikussá válik, vagy eluralkodik rajta a „nem tehetek semmit” mítosza.

Egyszer egy barátom azt mondta: „A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz.” Vagyis egyre több tudás – a semmiről, egyre több gyógyszer – haldoklásunk fenntartásához, életfogytig tartó tanulás – az élet helyett. A mindenkori hatalom sajnos a „rosszat jobban csinálni” folyamatában érdekelt, hiszen a hibás tudásnak köszönheti létrejöttét, és a tudás állandó manipulálásának köszönheti fennmaradását. Ezért nem számíthatunk rá!

Az egyénen múlik minden, a megoldás a világ bajaira az egyéni döntésekben keresendő. Az egyénnek szabad akarata van, de a szabad akarat a döntés felelősségével jár! A busmanoktól a hajléktalanokig sok utat megtapasztaltunk, kitapogattuk lehetőségeinket, most választásra kényszerülünk. Szerencsénkre Agócs József professzor idézete folytatódik: „Ha végre jót csinálunk (akár rosszul is), az eredmény csak jó lehet!”

„Jól csak a szívével lát az ember.” A valódi tudás megszerzéséhez ösztöneinkre kell hallgassunk, melyek az élet forrására hangolt finom műszerek. A Teremtés az életből fakad, az életet szolgálja, az élet a célja. Minden, ami életellenes, pusztulásra van ítélve benne. Bármikor megújíthatjuk tudásunkat (és vele életünket), ha ösztöneinkre hallgatva megváltoztatjuk az élethez való viszonyunkat.

Amíg nem érezzük a helyes válaszokat, addig is nemesednünk kell. Meg kell tanulnunk NEM-et mondani olyan egyéni és közösségi utakra, melyek életellenesek, melyeknek végén csak fájdalmat és boldogtalanságot tapasztaltunk. „Mert most még tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,12)

 

Kelt Gombán, az Úr 2011. évében, Földanya havában,
Szerző: Géczy Gábor fizikus, tanár, MAG közösség

Forrás: www.tudatbazis.hu

2012.02.20. Fellázadtak a világ kutatói

2012.02.20. Egyetlen atomból készült tranzisztor

2012.02.19. Gyógyszeradagoló mikrochip túl az első klinikai teszten

2012.02.16. A NATO 4 milliárd dollárt költ amerikai drónokra

2012.02.14. Március idusa – A modern civilizáció vége?

2012.01.30. A szabad választás átka

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.10. Tudatosan élem az életem…

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

free counters

Afganisztán: a NATO kábítószer-paradicsoma

Az afganisztáni tálib kormányzat folyamatos, a kábítószer-kereskedelem ellen vívott harcának köszönhetően közel teljesen megszüntette az ország ópiumtermelését. Az elmúlt évtizedben azonban a kollektív erőforrásoknak, hadseregnek köszönhetően a 40 NATO ország bölcsessége megviselte az országot – ahogy a legújabb ENSZ jelentés szégyenteljes eredményei is mutatják.

Mindenki tudhatta, mit akart a NATO, mikor az 1970-es években az afgán kormányzat de-stabilizálásába kezdett. Természetesen az emberek érdekeit képviselő kormányzatot, befogadó, nemi kirekesztéstől mentes társadalmat.

Aztán az USA-Franciaország-Anglia-tengelyt már nem annyira foglalkoztatták az emberi jogok, a feminizmus, vagy a gyermekvédelem, mikor Mudzsahedin néven fegyverezték fel a sajátjaikat a szovjet fegyveres erők ellen. Az ópiumtermelés annál inkább.
A NATO uralma alatt a kábítószer-kereskedők szabad kezet kaptak, hogy azt csinálják, amihez értenek – hogy annyi heroint állítsanak elő, amennyit csak lehetséges, hogy elárasszák vele az utcákat, miközben az egész kereskedelmet ellenőrző kevesek a lehető legjobban meggazdagodnak. Kézenfekvő a kérdés: mit tett a NATO azért, hogy ezt megakadályozza? Ha a legújabb ENSZ jelentésekre hagyatkozunk, kijelenthetjük, hogy semmit.

Sőt, a 2011-es afganisztáni ópium-jelentést olvasva nehéz elhinni, hogy a NATO katonai és politikai vezetői meghunyászkodnának ahelyett, hogy vidámságukban a tenyerüket dörzsölnék. Az eredmények szégyenletesek:
Az ENSZ és az afgán kormányzat közös felmérése azt mutatja, hogy az ország ópiumtermelése mintegy 1,4 milliárd dollárt tesz ki – ami az afgán GDP 9%-a – és az ópiumtermelés 133%-os növekedést mutat az előző évhez képest. Afganisztán exportja az ópiumszármazékok terén meghaladja a 2,4 milliárd dollárt, ami a GDP 15%-a. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalának vezetője, Jurij Fedotov ügyvezető igazgató szerint “az ópiumtermelés az afgán gazdaság számára jelentős pénzügyi forrásokat jelent, és üzemanyaggal látja el a korrupciót”.

Afganisztán végzi a világ ópiumtermelésének 90%-át, közel 131 ezer hektáron. Azoknak, akik sírnak-rínak, hogy a mutató növekedése nem a termelés növekedésének, hanem az árak emelkedésének tudható be: az ENSZ jelentésből kiderül, hogy a termelésbe bevont terület 2011-ben 7%-al nőtt az előző évhez képest, és az előállított mennyiség 61%-al növekedett, 3600 tonnáról 5800 tonnára.

Jurij Fedotov levonta a következtetést: “A 2011-es afgán ópiumfelmérés erős üzenetet küld a számunkra, hogy nem hagyhatjuk elfajulni az ügyet. Köszönjük az afgán kormányzatnak az eddigi vezetést és elkötelezett-séget, de hathatósabb munka és más nemzetközi partnerek fognak kelleni, hogy ezt a folyamatot megállítsuk.”

Ha az ópiumtermelés a NATO ‘vigyázó szemei’ alatt ilyen mértékben nő, miközben a NATO már több mint egy évtizede jelen van az országban, hát abból csak egyféle következtetést vonhatunk le.

Forrás: www.jovonk.info pravda.ru

Vietnamban az erdőket napalmmal égették le, itt már nem akartak a rossz-fiú szerepében megjelenni, inkább megvédték az emberek munkájának gyümölcsét, a mákot. Ezért nem szabad őket elítélni…

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2012.01.15. Az USA elvesztette az afganisztáni háborút

2012.01.12. A III. világháború első lövése?

2012.01.05. 2012: Az Irán elleni háború éve?

2011.12.30. 2012: világvége vagy világbéke?

2011.12.15. Magyarország háborúba megy?

2011.12.08. Halj meg értem

2011.12.02. A terrorizmus elleni háborúról

free counters

A gyógyítás művészete

Az antropozófus orvoslás az antropozófia emberképén alapszik, mely szerint az ember a filogenezis során négy tagot fejlesztett ki, úgy mint a fizikait, mely megfelel az ásványvilágnak, az éterit, mely megfelel a növényvilágnak, az asztrálist, mely az állatvilág megfelelője és az ént, mely az eddigi fejlődés legmagasabb formációja és amelyet a fejlődés során még további három fog követni. Steiner szerint az emberi test hármas tagozódású: van az idegi-érzékszervi rendszer, az emésztési-végtag rendszer és a kettő közt egyensúlyt tartó ritmikus rendszer. Ezek sorrendben az akarati, az értelmi-képzeleti, illetve az érzelmi élet hordozói. A három egyensúlya jelenti az egészséget, az egyensúly megbomlása a betegséget. Az antropozófus teljes mértékben elismeri a természettudományos orvoslást, de azt a szellemtudomány felismeréseivel kitágítja. Így részletesen kifejti a különböző lelki-szellemi síkok és a fiziológiai-szervi folyamatok szoros összefüggését, kölcsönhatását, és ebből messzemenő következtetéseket von le mind a diagnózis, mind a terápia vonatkozásában.

A gyógyításban túlnyomó többségben természetes ásványi és növényi anyagokat alkalmaz, többnyire a homeopátiából ismert potencírozási eljárással előállítva. A gyógyszerek előállításánál újabban figyelembe veszik a napszaki kozmikus hatásokat, valamint a különböző évszakokban gyűjtött gyógynövények eltérő hatásait is.

A terápia szerves része az orvos – beteg kapcsolat, a páciens türelmes meghallgatása és biográfiai elemzése, a művészeti terápia (zene, festészet, plasztika), valamint az euritmia, mely egy Steiner által kifejlesztett – és a terápia céljaira továbbfejlesztett – kifejező, ritmikus tánc.

Szerte a világon ma több mint ezer antropozófus orvos működik. Több klinikájuk, illetve kórházuk van, főleg Svájcban és Németországban.

A Kulturális Kreatívok “A gyógyítás művészete” című filmje erről szól:

Forrás: www.vitalitas.hu

Ajánlom a KK NET TV adásokat is: első adás, második adás 😉

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.27. A megújuló megelőzte az atomot Németországban

2011.12.23. Sokan vagyunk?

2011.12.18. A hang, mint fegyver?

2011.12.14. Börtönben élünk?

2011.12.09. Kiszabadulhatunk-e a rabszolgaságból?

2011.12.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.09.24. Kételkedik a fizikusvilág, de várja az igazoló mérések eredményét

2011.08.22. A német falu 321%-kal több energiát termel, mint amennyit felhasznál

2011.08.06. A németeknél a közmunka nem kényszermunka

free counters

A betegségipar csodái

Az emberek nem gondolták, hogy a betegségeikre alkalmazott gyógymódok tömkelegének eredményeképpen, az egész társadalom egyetlen nagy kórházzá vált. A jó egészség ma már nem az, ami volt. A élet normál folyamatának rítusait – a születést, a hangulati ingadozásokat, a szexualitást, az öregedés folyamatát és így tovább – egyre növekvő mértékben minősíti át patológiásnak a gyógyszeripar és szövetségese, az orvostudomány.

A betegség ipari termékké válik, és az egészség egy olyan állapot, amit többé senki nem érhet el.

A legkiugróbb példák egyike az úgynevezett „Sissi szindróma”, mely 1998-ban egy gyógyszercég reklámjában jelent meg először. A cég szerint az ebben a betegségben szenvedők közül csupán Németországban 3 millióan vannak, s jellemzően elrejtik betegségüket, színlelik az aktivitást, a pozitív életszemléletet, miközben valójában depressziósak, és gyógyszeres kezelésre lenne szükségük. A betegséget a XIX. században élt osztrák Erzsébet Császárnéról nevezték el, aki állítólag ettől szenvedett. 2003-ban azonban a kételkedő kutatók kimutatták, hogy a „betegség” a gyógyszercég „fejlesztése volt”, és létezését semmilyen tudományos tény nem igazolja.

A gyógyszeripar új területekre való betörését nem csupán a piaci kényszernek tulajdonítható. Ez azért is történik, mert az orvoslás nem hozott semmilyen valódi áttörést az elmúlt évtizedekben. Amikor a valós betegségek, mint pl. a rák, kezelése sikertelen, a orvoslás az egészségesekkel kezd foglalkozni.

Ezernyi példát említhetünk.

A tesztoszteron gélt gyártók az „öregedő férfi szindrómát” reklámozzák, amely állítólag a férfiakat sújtja életünk delén. A vállalatok közvélemény-kutató intézeteket , reklám-ügynökségeket, PR vállalkozókat, orvos egyetemi professzorokat, újságírókat foglalkoztatnak, hogy belopják a közgondolkodásba a férfi változókort, mint valóságos és elterjedt betegséget, így biztosítva a hatalmas piacot termékeiknek: „Nekünk van legelőször” jelmondattal.

A fejlett ipari országokban a menopauza korát élő nőket is betegnek tekintik, köszönhetően a nem világos tudományos alapokon nyugvó tanácsoknak, melyek nők millióit győzték meg arról , hogy ösztrogént és progeszteront szedjenek, amelyről ma már tudjuk, hogy szedésük életveszélyes.

Ugyancsak a gyógyszergyártó cégek és pszichiáterek, évtizedek óta próbálkoznak azzal , hogy az eleven és nyughatatlan gyermekről olyan képet fessenek , mint akiknek orvosi segítségre van szükségük. Egy gyógyszer gyártója még egy képeskönyvet is piacra dobott, mely a gyermekeknek szól, és amiben Hippihopp polipról mesélnek. Sokszor megdorgálták nyughatatlan természetéért, és azért, mert sok balesetet és szerencsétlenséget okozott. „Szerencséjére” teknőc doktor tudta, hogy Hippi hiperaktivitásban szenved, sőt mi több, még azt is tudta, hogy kicsi fehér tablettára van szüksége…

Miként a középkori vándorkuruzslók, a betegségkereskedők nyüzsögve nyomoznak új betegek után. Segíti őket az a tény, hogy a fejlett ipari országokban az emberek egyre hosszabb életkort élnek meg, mint azelőtt bármikor, de nem felelnek meg a modern medicina által felállított standardoknak, mivel sok orvosi kockázati faktort eleve szándékosan úgy állapítanak meg, hogy annak jóformán senki nem felelhessen meg.

Vegyük a koleszterint. 2004 júliusában az USA National Heart, Lung, and Blood Institute által kibocsátott irányelv javaslata szerint a szívbetegségben nem szenvedő emberek „rossz koleszterin szintjének” elfogadható küszöbét szállítsák le 130 mg / dl – ről 100 mg / dl –re. Bár a pozitív hatás nem bizonyított, az új irányelv – melyeket az Amerikai Szív Társaság is támogatott – valószínűleg radikálisan megnövelte volna a koleszterinszint csökkentővel kezelendő emberek számát. Becslések szerint 7 millió potenciális új „vevő” keletkezett.

Az irányelvek megjelenésekor nagy botrányt támadt, amikor kiderült, hogy a kilenc szerzőből nyolc nyilvánvalóan üzleti kapcsolatban állt a koleszterin csökkentő gyógyszerek gyártójának valamelyikével.

Az ilyen lecsökkentett határérték következménye, hogy a fitt és egészséges emberek végül is nem szenvednek semmi másban, csak téves diagnózisban. Az osztrák Karl Kraus szatirikus ( 1936 –ban hunyt el ) író mondata miszerint a „diagnózis a leggyakoribb betegség“, még sohasem volt ennyire igaz, mint napjainkban. A helyzetet tovább rontja, hogy amint az „ új „ betegséget elfogadták, mint valós betegséget, és páciensek és az egészségbiztosítók a dolog természetéből fakadóan fizetnek a „megfelelő” kezelésért. Ez a pénz a nemzeti szociális biztosítási rendszer (TB) és magánbeteg pénztárak törvényesen szentesített kirablása, s mint oly sok esetben, az emberek legféltettebb kincsének, az egészségének az elrablását jelenti.

Az egész rendszer kissé emlékeztet a Mézga család kalandjaiban szereplő Máris szomszéd ötletelésére:

Végezetül egy hosszú előadás, amiben érdekes dolgok hangzanak el, amik a témát még nem ismerőket esetleg gondolkodásra és egy kis kutakodásra készteti.
Jó szórakozást 😉

Forrás: www.tenyek-tevhitek.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.23. Sokan vagyunk?

2011.12.20. Megakadályozható a felnőttkori cukorbetegség kialakulása?

2011.12.18. A hang, mint fegyver?

2011.12.10. Miért halnak meg a gazdagok?

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.11.30. A víz nem oltja a szomjúságot

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.12. A sertésinfluenza elleni védőoldás megbetegedést okozhat?

2011.09.28. GMO – a globalizmus atombombája?

free counters

A majmok bolygója

Figyelmeztetésként előre bocsátanám, hogy aki az evolúció elmélet híve, ne olvasson tovább, hanem inkább látogassa meg a rokonait az állatkertben, és ne felejtsen el vinni nekik egy kis banánt. Ami ezután következik számukra annyira felfoghatatlan, hogy egyértelműen bizonyítja, tényleg a majmok a legközelebbi rokonaik…

Kerüli a nyilvánosságot kvízmester, amikor szembe kellene néznie a másképp gondolkodókkal, ezért született az alábbi nyílt levél, amelyben az Értem Egyesület próbálja felvenni a kapcsolatot az univerzális tudás etalonjával:

Mindeddig háromszor lehettünk tanúi, ahogy Ön racionális érvek nélkül nekitámad az intelligens tervezettség nemzetközi tudományos irányzatának. Először egy napilapban, majd az interneten, legutóbb pedig aktuálisan megjelent könyvében.

A “mester” egyéb elfoglaltságai miatt nem ér rá

Nemrégiben másodjára is fel- kértük, hogy legyen a partnerünk, és kulturált módon váltsunk eszmét az élővilág eredetének izgalmas témájáról és az ezzel kapcsolatos társadalmi kérdések- ről (például a téma közoktatásban való feldolgozásának módjáról). Arra kértük, beszéljük meg nyilvánosan a szerteágazó téma azon kérdéseit, amelyben kompe-tensnek érzi magát, mivel korábban a nem mindenre kiterjedő szakértelmére hivatkozva utasította el a párbeszédre való felkérést.

Sajnálattal fogadtuk újabb válaszát, melyben nem jelölt meg olyan résztémát, amelyben jártasnak érzi magát, és továbbra sem vállalkozik az Ön által többszörösen támadott álláspont képviselőivel való nyílt, nyilvános dialógusra.

Ismételten tájékoztatjuk, hogy az intelligens tervezettség irányzatát több száz doktori fokozattal rendelkező tudós, és sok ezer, főként reáltudományokban jártas értelmiségi támogatja. Tudományos alapú meggyőződésük, hogy a sejtbiológia, a kozmológia és a biokémia mára felhalmozott tudásanyaga erősen valószínűsíti egy magasabb rendű értelem létét a természet hátterében. Angolul és más nyelveken is sokasodnak az intelligens tervezettség szellemiségében fogant, illetve azt mérlegelő könyvek, tankönyvek és filmek.

Természetesen tiszteletben tartjuk, ha Ön kihívónak tartja ezt az érvrendszert a saját világnézetére nézve. Ugyanakkor azt gondoljuk, nem szabadna visszaélnie saját közismertségével, és ex katedra, mindenféle tudományos megalapozottságot nélkülöző kijelentéseket tennie a témában. Ha pedig rendszeresen ezt teszi, akkor tiszteletre méltóbbnak tartanánk, ha vállalná a felelősséget kijelentéseiért, és vállalkozna rá, hogy a közéleti térben megvitassa a témát a másik álláspont képviselőivel, nem bújna ilyenkor újra és újra “fedezék mögé”.

Az élővilág eredetének kérdése nyilvánvalóan vitatott téma mind a tudományos közéleten belül, mind pedig a mindennapi emberek között. Az intelligens tervezettség irányzata nem zárkózik el az elől, hogy érveit bárki mérlegre tegye a józanész mérlegén. Az előítéletes, manipulatív vélemények ismételt hangoztatása viszont ez esetben sem visz közelebb senkit a tisztázáshoz.

Mindeddig úgy ismertük Önt, mint kimagaslóan művelt, magas szellemi képességek és etikai érzék birtokában lévő médiaszemélyiséget. Szeretnénk továbbra is így gondolni Önre. Ha bármikor meggondolja magát, és talál olyan területet a témakörben, amelyről szívesen disputálna, szívesen állunk rendelkezésére.

Forrás: www.ertem.hu

Mi nem tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy melyik elmélet az igaz (mint viccoldal, ahogy egyik kedves olvasónk nevezett bennünket, nem is tudhatjuk). Azt majd a hozzászólásokból megtudjuk 😉

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.12.10. Miért halnak meg a gazdagok?

2011.11.29. Csak egy hologram  a világ?

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.06. Vajon tényleg újra kell írni a történelmet?

free counters

Miért halnak meg a gazdagok?

Évek óta tanulmányozom az egészség témakörét a test-lélek-szellem hármas egységét figyelembe véve. Mi kell ahhoz, hogy valaki egészséges legyen? Hogyan kell most cselekednem / gondolkodnom / vigyázni a testemre / lelkemre ahhoz, hogy a jövőben megfelelő módon működjön és biztosítsa számomra a minőségi életet? Minek köszönhető az, hogy 100 évvel ezelőtt minden huszonötödik ember halt meg rákban, ma meg minden harmadik? Ez brutális különbség!

A test a lelkem temploma, tehát táplálékot, tápláló ételeket érdemes neki adni. Ez alap. Ép testben, ép lélek. Ha a testem telerakom génmanipulált szarokkal, agyongyógyszerezett – növekedést serkentő hormonokkal teli – húsokkal és vegyszerezett zöldségekkel és gyümölcsökkel, akkor az immunrendszeremet valószínűleg “túl fogom terhelni”. Edzésben lesz ugyan, de a rengeteg méreganyag egy részét nem fogja tudni kiszűrni. Főleg, ha nem iszom megfelelő mennyiségű vizet és időnként nem méregtelenítek. Aki egy kicsit is foglalkozott már a helyes táplálkozással, az mind tudja, hogy az ételnek az egyik legfontosabb tulajdonsága a származása és az, hogy lehetőleg legyen benne minél több élő tápanyag. Továbbá, ha dehidratált (=vízhiányos) a test, akkor szomjazik és nem működik jól. Lehet vegyesen táplálkozni, de a lényeg, hogy megbízható forrásból származó tiszta ételt egyél megfelelő mennyiségű víz bevitelével és időnként méregteleníts. Engedd a testednek, hogy megszabaduljon a szartól. Szó szerint. Ez az első lépés. (Kutatások alapján nem mindegy az sem, hogy mennyi savasító/lúgosító ételt eszel, vagyis az egyensúlyra érdemes ügyelni a vegyes táplálkozás kialakításánál!) Persze néha 1-1 tisztító feles nem árt. De csakis házi pálinka és abból is csak egy fél cent. Nem több. Egy picit ugyan savasít az alkohol, azt mondják, de üsse kavics.  Mosolygok tőle és a vidámság gyógyít.  A lényeg: tápanyag- és vitamindúsan érdemes táplálkozni, mert a skorbut (=C vitamin hiánynak köszönhető betegség) óta tudjuk, hogy hiánybetegségek igenis vannak.

A második lépés a mozgás. Ha sokat tanulsz és sokat olvasol, bizonyára észrevetted, hogy jobban működik az agyad. Ha a tévé előtt ülsz állandóan és hagyod, hogy állandóan “hipnózisban tartsanak”, akkor meg elbutulsz és egyre kevésbé fog érdekelni az, hogy pallérozd az elméd. A test ugyanilyen. Ha sokat mozogsz, akkor áramlik a vér a testedben, és pezsegni kezd benned az energia. Mivel atomi és kvark (=szubatomi, azaz atomi részecskék szintjénél mélyebb) szinten minden energia (ezt a tudósok mondják, nem én), ezért a mozgás az elsődleges eszközünk arra, hogy az energiát (és az életet) áramoltassuk önmagunk- ban. Ha nem mozogsz, nem várhatod el, hogy a tested élettel telinek érezze magát. (Jóllehet a mozgásnál is fontos, hogy energiát veszítesz vagy nyersz általa, a távol-keleti küzdősportokat pont azért tartják jónak a nyugati sportokkal szemben, mert azok által az ember energiát gyűjt. Jómagam is kipróbáltam már ezt azt, pl. tajcsi, jóga és valóban energia-dús leszek tőle, szemben egy focimérkőzéssel, ami után ki vagyok dögölve teljesen.)

A harmadik és egyben legfontosabb lépés a tudatosság. Ez nem egy megfogható és tanítható dolog, ezt csak tanulni lehet úgy, hogy kérdéseket teszel fel és felismeréseid lesznek. A megfelelő táplálkozáson és mozgáson túl ugyanis nem azon múlik az egészséged, hogy mi történik veled az életed során, hanem az, hogy a veled történő eseményeket hogyan éled meg. Valakinek kihal az egész családja egy háborúban és elfogadja, feldolgozza, túléli és nem lesz egészségügyi következménye. Egy másik ember elveszíti az állását és daganatos beteg lesz, mert képtelen elengedni, megbocsájtani legbelül (pl. a főnökének) és folyamatosan bűntudatot vagy haragot érez, rágja magát és feszült.“Nem bírom lenyelni, nem bírom megemészteni, nem bírok megbocsájtani, haragszom rá, méreg van bennem és düh.” – ezt érzik sokan. Ha ez a helyzet, ez kinek rossz? Annak, akire irányul, vagy annak, aki megéli a nem bírom-ok sokaságát? Ha haragszom valakire, a harag bennem van, én érzem, tehát nekem rossz! Szerintem a lényeg az, hogy a veled történő eseményeket hogyan éled meg. Nem találok más logikai magyarázatot arra – az egyre inkább tápanyaghiányos és tömegtermelésben készült élelmiszerek fogyasztását leszámítva -, hogy a nyugati orvostudomány fejlődése mellett miért szaporodnak bizonyos betegségek, szinte ijesztő mértékben(Most az oltáspropagandát azt lapozzuk, az más fejezet.)

Dr. Masaru Emoto egy japán kutató, aki bebizonyította, hogy a víz reagál a gondolatokra. Ha szeretettel gondolsz a kísérletben lévő vízre, akkor gyönyörű lesz a víz kristályszerkezete, ha utálkozol és tele vagy haraggal, akkor meg zavaros lesz és ronda. Mivel az emberi test minimum 70%-a víz, ezért azt merem gondolni, hogy a gondolatainknak igen komoly köze van ahhoz, hogy mennyire van harmóniában a test-lélek-szellem egysége. Ha méreg van benned (mérges vagy) bármi miatt, akkor mérgezed magad! Benne van a nyelvünkben! Mi más lehetne a mérges melléknevünk etimológiai eredete? Persze ez csak egy logikus találgatás részemről…

Ryke Geerd Hamer egy üldözött német (belgyógyász és szülész-, nőgyógyász) orvos, aki az általa megalkotott Új Német Orvostudománnyal bebizonyította, hogy minden biológiai elváltozás egy bio-logikus törvényeken alapuló válaszreakció a szervezettől. Az Új Német Orvostudomány szerint minden egyes betegségnek megvan a lelki oka és pontosan meghatározható az elváltozás lefolyása. Dr. Hamer továbbá azt is bebizonyította több ezer esettanulmánnyal(!), hogy az azonos időben bekövetkező lelki konfliktusok ún. konstellációkat (=együttállásokat) hoznak létre az emberi agyban (mely CT felvételen látható!), és ezek képesek mániás/depressziós állapotot eredményezni. Ez most viccesen hangzik, de a legtöbb zseni valamilyen mániás konstelláció- ban szenved. Elmezavarosak, mert a bio-logikus rendszerük ilyen állapotba hozza őket. Nézzétek meg a XX. század legnagyobb természettudósainak és művé- szeinek az életrajzát! Rengeteg közöttük az érzelmileg sérült ember! Tökéletes bizonyítéka annak, amit Dr. Hamer állít. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek betegek lennének! Egyszerűen csak az érzelmi konfliktusaik miatt új-medicinás szemszögből “konstelláltak”. Igazából az ilyen, ún. érzelmi konstellációban lévő embereknek köszönhet az emberiség rengeteg innovatív terméket, szolgáltatást és művészeti alkotást. Hogy miért üldözik akkor Hamert, ha ekkora zseni? Csak azért mert saját magát meggyógyította hererákból és több ezer esettanulmánnyal bizonyította, hogy a rák érzelmi konfliktusból fakadó bio-logikus elváltozás, amely konfliktust ha az ember felold, a rák eltűnik. Ez nagyon veszélyes információ a jelenlegi rákkutatás bizniszre nézve, valljuk be. Mint tudjuk, a világ egy üzleti vállalkozás. (A mérgezésből, sugárzásból fakadó rákos elváltozások nem ebbe a kategóriába tartoznak, de a rákbetegek között abból sokkal kevesebb van!)

Az észlelés biológiája sem állít mást. Ezt az új biológiát Dr. Bruce Lipton, amerikai sejtbiológus dolgozta ki. Ő kísérletekkel bizonyította azt, hogy ha máshogy reagálsz a környezetre, akkor más történik a testedben. Ha máshogy reagálsz a környezetre! Érted komám? Nem leütöd a vitapartneredet, hanem átöleled és megköszönöd neki, hogy megosztja veled a véleményét. Hátha tanulsz belőle. Nincsen tehát öröklött betegség, csak öröklődött gondolati minták, melyek tudatos- sággal megváltoztathatók. Gene- rációs félelmeket, hiteket meg lehet változtatni ha valaki felteszi a megfelelő kérdéseket. Hiába volt egy családon belül több száz évig ugyanaz az elhalálozások oka, ezt a mintát ki lehet kapcsolni. Bruce Lipton munkája ráadásul azért is fontos, mert ma már mindent úgy közelítenek meg a hivatalos (=hatalom céljainak megfelelő) szervek, hogy egy elmélet elfogadá- sához tudományos bizonyítékok kellenek, ami azt jelenti, hogy laboratóriumi körülmények között meg kell tudni ismételni ugyanazzal az eredménnyel egy feltételezést. Bruce Lipton ezt megtette, csak ő nem állítja azt, hogy pusztító népbetegségeket meg tud gyógyítani, ezért békén hagyják. Íme egy rövid riport vele, amit nagyon érdemes megnézni:

Aki ezután még arra is kíváncsi, hogy mindezek ellenére miért halt meg Steve Jobs, az a szerző, Józsi bácsi írásában megtalálhatja a választ.

Forrás: www.ivi.hu

Várjuk a szkeptikusok hozzászólásait is, amikben leírják a sugárkezeléstől és kemoterápiától meggyógyult rokonaik történetét, vagy saját csodás gyógyulásukat.

2011.12.09. Kiszabadulhatunk-e a rabszolgaságból?

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

free counters

Kiszabadulhatunk-e a rabszolgaságból?

Az egészségügy szerte a világon a betegség jeleit mutatja. A költségek egyre hatalmasabbak, miközben egyre több a beteg és gyógyíthatatlan ember.

Elgondolkodott már azon, hogy miért nőnek az égig az egészségügyi kiadások mindenütt az egész világon?

Miért gyógyíthatatlanok bizonyos betegségek?

  • Miért szed apuka potencianövelőt, anyuka antidepresszánst, és a gyerekek allergia vagy hiperaktivitás elleni gyógyszereket?
  • Miért hal bele az egyik ember egy betegségbe, s miért épül fel a másik?
  • Miért hal meg egyre több ember rákban, AIDS-ben és más nyavalyákban, amikor a földön 50 év alatt sok száz milliárd dollárt költöttek a kutatásukra?
  • Miért a betegségek kezelését honorálják, s miért nem a megelőzését?
  • Miért nem térítik meg a betegbiztosítók az “alternatív” gyógykezelések költségeit?
  • Miért elégedetlen a jelenlegi rendszerrel orvos, ápoló, beteg egyaránt?
  • Kinek az érdeke, hogy a jelenlegi zűrzavaros és méregdrága rendszer fennmaradjon?

Egy kanadai orvosnő, Ghislaine Lanctot 25 év praktizálás után lerántotta a leplet a kimondhatatlan titkokról: az egészségügy egy maffia.


Egy riportfilm Ghis-el (Ghislaine Lanctot kanadában élő volt orvosnővel)
az egészségügyről és az ember szellemi és lelki evolúciójáról

Akit érdekel Madame Ghis – SZÖKÉS A BÖRTÖNBEN című, a Dot Connector 2009 március-április számában megjelent cikk, az ide kattintva elolvashatja.

A vizet nem ajánlják (ahogy a sót se), a gyógynövényeket már korábban betiltották. Ezek mind a maffia működésére utaló jelek. Mi pedig rettegjünk az új vírusoktól, amíg bele nem halunk...

Forrás: www.ezvankiado.hu

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.11.30. A víz nem oltja a szomjúságot

2011.11.30. Veszélyes influenza vírust állították elő egy kutatólaborban

2011.11.29. Csak egy hologram  a világ?

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.10.26. Értelmetlen az influenza elleni oltás?

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.03. Hölgyek vigyázat: veszélyes kozmetikumok

free counters

A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

A nagy múltú magyar geobiológia, illetve építészetbiológia, ha nem is így nevezték, jobban mondva nem is nevezték meg, a kozmikus renddel és a természettel még harmóniában élni és építeni tudó ember ősi tudásaként létezett. Létezett egy apolitikus
és deista ökológiát művelő, a szülőföldjéhez végletekig ragaszkodó és azt becsben tartó néptudat és a Földanyánkhoz, és annak reánk bízott részéhez, a Kárpát-medencéhez fűződő bensőséges viszony. Ebben az intim viszonyrendszerben mozogtak a királyi bányakeresők, templom- és faluépítők, építőmesterek, kútásók stb. Kalotaszeg népe ma is úgy mondja: Ördöngös helyre nem építünk.

A Kárpát-medence természetes ökológiai és életenergetikai egységén az úgynevezett reformnemzedék politika és ökonómia által vezérelt, rövidlátó folyamszabályozásai ütöttek a XIX. század derekán mára teljesen elmérgesedett sebeket. A két világháborút követő politikai vakság és gyűlölködés a Kárpát-medencét ökológiai és ökonómiai káoszba és csődbe taszította.

A szellem és a lélek XIX.-XX.századi teljes megtagadásával, az anyagba süllyedés legsötétebb korszaka alatt az itt élők zöme a kozmikus renddel való minden viszonyát elvesztette és ami pillanatnyi érdekein túlmutatott és meghaladta a materialista racionalitást, azt a szemétdombra hajította. Így került a ma geobiológiának nevezett, ősi tudás is nevetség tárgyaként a szemétdombra.
A mai napig „akadémiailag” elfogadhatatlan minden, ami az anyagiság káoszából kicsit is előremutat. (Például T. Egonné, akadémikus 50 éven át foglalkozott a  földsugárzásokkal, három éve bekövetkezett halála után teljes életműve „eltűnt”.)
A “Figyelmeztetések korát” élő mai magyar emberben is ébredezik a kötelesség- és küldetéstudat, de a többség szellemi állapotát más európai népekéhez hasonlóan a Heidegger által megfogalmazott kijelentéssel lehet jellemezni: azt is elfelejtettük, hogy mit felejtettünk el. Van akikben mégis tudatosodik halaszthatatlan kötelességként a Földanya regenerálásának és megmentésének feladata. A “Figyelmeztetések korának” egyik   legjelentősebb eseménye a Föld és az élet szükséges frekvencianövekedése, ami napjainkban zajlik.
A Kárpát-medence és a mai Magyarország is a Földanya több olyan kozmotellurikus pontját, létfontosságú helyét hordozza, amelyek minősége és állapota az egész bolygó számára meghatározó jelentőségű. Ezek a helyek a kellő alázattal rendelkező ember számára Európa legmagasabb rendű gyógyhelyeinek sorába kerülhetnek, persze a jelenlegi racionalista elme és materiális tudat átmentési kísérletei – parkosítás, autóparkolók, szanatóriumok – nélkül. Ebben a kényszerhelyzetben a magyar  geobiológia és építészetbiológia régi-új tudománya megbecsülve az európai hagyományt (Hartmann, Endrõs, Merz, Bonvin, Monterey,Thibaud stb), de a saját hagyományainak útját követve sok lépést tett a hely megértése területén.
A hely lelkének megértéséről van szó, legyen az egyszerű, beépítésre szánt terület vagy magasrendű, szakrális hely, ami az ember és a Földanya, illetve a bioszféra együttműködésére szánt kozmikus rendjébe illeszkedik.

A geo- és építészetbiológia magyar elitje viszonylag gyorsan túljutott a leárnyékolós, kivédős, védekezős és ágytologatós korszakán. Ma már nyilvánvaló, hogy a földsugárzások, a földidegáram- és hálórendszerek is kölcsönhatások, vagyis a lélek eszközei. Vagyis arról nem a földsugárzások és a föld alatt folydogáló vízerek tehetnek, hogy mi a silányságig pusztítjuk szervezetünket és immunrendszerünket. Ostobán kijelölünk magunknak egy fekvőhelyet, amelyhez aztán évtizedekig ragaszkodunk.

Földanyánk mindenkori állapota a rajta élő ember szellemi és lelkivilágának leghűségesebb tükre. A táj és a természet mindenkori állapota, képe, betegségei vagy pompája mindig az ott élők lelkének tükörképe. Pillanatnyilag éretlen természetünk tükörképe.

A magyar geobiológia nagy lépéseket tett a Föld idegáramrendszereinek megismeré- sében. A Föld egyik legintenzívebb és legintimebb idegáram-rendszerének, a Szent György hálónak és az ezt kísérő interferenciavonalainak (Ley-vonalak) megértése új távlatokat nyitott. Sokat léptünk előre a formák és anyagok életminőséget befolyásoló viselkedésének és sugárzásának megértése terén és az elektromágneses szennyezések – az ortodox fizika kutatási területeit meghaladó – megismerésében.

Ezen a téren a mai napig Heidelbergben dolgozó Varga professzor munkássága úttörő jelentőségű. A Szent György vonalak és más magasrendű földidegáramok megismerésében, a Föld 36 órás ciklusának érzékelésében, a páratlan számú bolygóegyüttállások hatásmechanizmusának megértésében, a lélek és a tudat földsugárzásokat befolyásoló természetének kutatásában élen jár a magyar geobiológia.

Ki merjük jelenteni a következőket:

  • Ha valaki egy életszentség felé fordul (például nem fél és nem szorong), akkor onnan félrehúzódnak a földsugárzások
  • A Föld és a bioszféra megmentése kötelező és halaszthatatlan feladatunk
  • Az ember törvényeit a bioszféra, vagyis az élet törvényeinek kell felváltaniuk
  • A testünket alkotó négy őselemet nem tartottuk tiszteletben,ezért a testünket és az életet sem
  • Csak a teljesen politika- és ökonómiamentes és deista ökológia hozhat reménységet az emberiségnek. Ellenkező esetben az önpusztítás folyamatát nem lehet leállítani. Ennek megfelelően kell megtenni az első, az ego számára fájdalmas lépéseket.
  • A geobiológiai és radiesztéziai mérések egy része is a magasabb tudat áradása, ezért minden ezzel történő visszaélés önveszélyes
  • Ha csak a földsugárzások eltávolításával, magunk megtisztításával foglalkozunk, az mágia
  • A köztünk lévő üzenet neve Hartmann-háló; a lélek üzenete
  • A test-lélek-szellem hármas egyensúlyát helyre kell állítani, ezeknek egymással párhuzamosan kell fejlődniük
  • Ha a Naprendszer bolygói, vagy kísérői – és köztük a Föld – közül három vagy öt egy tengelyen áll, akkor a földsugárzások és földidegáram-rendszerek gerjednek, messze elmozdulnak a  helyükről és a fizikai és szellemi térben is komoly változások zajlanak. A szellemi és fizikai tér változásai függnek a konstellációban részt vevő égitestek méretétől és meghatározó ősprincípiumaitól.
  • Földidegáram- és térhálórendszerek sokasága létezik, de 1999  őszén megjelent a földi világ első két asztrál-hálója is. Ezek közvetlenül a lélekre hatnak. Az egyik a Hartmann-háló dőlésének irányával ellentétes irányban mozog és tisztán negatív töltésű. A másik valamivel kisebb a Hartmann-hálónál és dőlésének irányában mozog. Minden részében a Teremtő energiája gerjed.  Mindkettő folyamatosan hat gondolkodásunk minőségére. Ezek azok a kutatási és oktatási területek (oktatás = tanítás+ szoktatás + példamutatás), amelyeken a magyar geobiológia eredményesen dolgozik.

Talán még két területet érdemes említeni: egyik a Földanya magasrendű szakrális pontjainak „használata” ahhoz, hogy a test-lélek-szellem hármas egyensúlyát helyrehozzuk. Csak a belső egyensúlyát és belső békéjét megtalált ember képes kifelé is, a rábízott természettel harmóniában élni.

Somlósi Lajos: Geobiológia Magyarországon a XXI. Század első évében

A pipacs, a búzavirág és a kamilla üzenete itt olvasható.


A mátrix amiben élünk, ahogy Platón 2500 évvel ezelőtt már megfogalmazta

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.06. Vajon tényleg újra kell írni a történelmet?

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

free counters

Az élet él és élni akar

Az emberiség rákos. Súlyos beteg és nem nyúl gyógyszerért. Vár és szenved, mert nem tudja milyen közel a segítség. A rákos sejtek köszönik, jól vannak, virulnak, burjánzanak. Még nem fogták fel, hogy a testtel együtt ők is elpusztulnak. Én-tudatuk és ön-tudatuk határtalan sötétjén még nem világít át a test-tudat. Nem értik meg, hogy ők a teljes egészet szolgálják, nem a Mindenség van őértük. Hiányzik belőlük a közös cél tudata, ők akik nem adnak csak kapnak. Az ő vállukat nem nyomja a test fenntartásának súlya, ezért – látszólag – életképesebbek az EGÉSZséges sejteknél.

De az életfolyam az egészséges sejtekből fakad. Az ő génjeik öröklődnek, az ő szellemiségüket, tudásukat és tapasztalatukat hordozzák az utódok. Ők viszik tovább az életet és a fényt.

Amikor nagy a baj, az Ember fia mindig megkérdezi: hogy történhetett ez? Hogyan válhatott ilyenné a világ? Hogyan felejthette el és tagadhatta meg az emberiség Teremtőjét és Önmagát?

Az emberiség jelentős része mára utat tévesztett, és olyan minták alapján teremt, melyet a természet nem használ. Ha az ember letér a Teremtés útjáról, megbetegszik. Ha az emberiség zöme hibásan teremt, a Föld betegszik bele. A boldogság az útján előre haladó teremtmény nyugalma. Soha ennyi beteg és boldogtalan ember nem élt még a Földön. Soha ilyen rossz állapotban nem volt még bolygónk és élő világunk.
Ha utunk során azokat a mintákat és alapelveket követjük, melyeket a természet/ teremtés is használ, nem tévedünk el. Mintaként alkalmazva a Gondviselést, hazatalálunk.

A teremtés alaptörvénye, hogy minden teremtmény vissza akar térni a forrásához, teremtőjéhez. Ez tartja össze a Világegyetemet (gravitáció), ezért tér vissza hozzánk minden gondolatunk és cselekedetünk (karma), ezért keresi mindenki ösztönösen az Istent.

Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többi esőcseppel. Az esőcseppek erekké szerveződnek, az erek patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.

Mindenben ezt az önszerveződési formát használja az élet a földön (fa mintázat). Így működnek az ereink, a tüdőnk, a fák, a folyók, minden, ami él. Az esőcseppeket a közös cél hajtja és tereli egybe: vissza akarnak térni a forráshoz, a többi körülményt az esőcsepp maga dönti el.
A teremtés folytatását a Teremtő tőlünk várja: ezzel élhetünk, vagy visszaélhetünk. Minél egyszerűbb valami, annál maradandóbb és ami a legegyszerűbb, az örök!

A teremtett világ, és benne az ember hármas tagozódású: a fizikai, a lelki és szellemi sík mint a fák gyökere, törzse és koronája, csak együtt válhatnak „égig-érő fává”. A három rész egysége és harmóniája kell ahhoz, hogy EGÉSZségesen működjön. A szerves kultúrák gyógyítói még tudták ezt, ezért a testi tünetek kezelésén kívül a betegség lelki és szellemi okait próbálták megszüntetni.

Az emberiség gyógyításához sem elegendő csupán a fizikai tünetek kezelése. Hiába szüntetjük meg az éhezést, szedjük össze az általunk szétszórt mérhetetlen szemetet, hiába tisztítjuk meg folyóinkat, tengereinket, a levegőt…  „Amit reggel raknak, estére leomlik, amit este raknak, reggelre leomlik”. Ha nem szüntetjük meg a betegség lelki és szellemi kiváltó okait, azzal csak szőnyeg alá seperjük a szemetet.

Géczy Gábor januári (2011) keszthelyi előadása


1. rész


2. rész

Forrás: www.magtar.hu

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.18. Alternatív energia előállítás egyszerűen

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.11.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.07.29. A betegségipar fogságában: a só mítosz

2011.07.07. A hosszú élet ritka (de nem lehetetlen)

free counters

Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

A VÍZÖNELLÁTÓ rendszer egymást kiegészítő, igen egyszerű műszaki megoldások összessége, amelyek a hosszútávon világszerte fenntartható vízgazdálkodást hívatottak megvalósítani. A javasolt megoldások figyelmes tanulmányozásával az olvasó rájön arra a meglepő tényre, hogy a klímaváltozások megfékezése felé vezető út a víz és a biotömeg kölcsönös gazdálkodásán keresztül vezet. A ma, világszerte ismert, vízproblémák maradéktalan megoldása tulajdonképpen ennek az útnak csupán az egyik “mellékterméke”. A biotömeg gazdálkodást célzó világméretű tervezet elindítása csupán politikai és gazdasági természetű döntés: ennek a megvalósítására, az egyén nem sokat tehet.

Elsődleges célunk megadni azokat az információkat, amelyek segítségével szép kék színű bolygónk jövőjét meghatározó személyiségek, igen hatásos döntéseket hozhatnak. A médiák által katasztrófa elemekkel agyontömött közvélemény felé egy reményteljes üzenetet kívánunk eljuttatni. A környezetrombolás és az égető problémák leltárán kívül még a hívatott szakemberek sem adnak kézzelfogható, valóban hatásos megoldásokat. Ezért hangsúlyozzuk minden erőnkkel: “Az emberiség viszonylag könnyen letérhet környezetünk teljes elpusztításához ma vezető útról. Az új ösvény előttünk áll, de ideje világszinten meghozni a helyes politikai és gazdasági döntéseket.” Még hozzátenném: bár nem sokat, de az egyén is tehet valamit ennek érdekében.

A VÍZÖNELLÁTÓ gyakorlati tanácsai, a helyes döntések meghozatalára, mindenki számára segítséget nyújtanak. Biztató az a tény is, hogy a valóban fenntartható vízgazdálkodás műszaki megoldásai sokkal egyszerűbbek, megbízhatóbbak és olcsóbbak, mint a jelenleg mindenütt javasolt, ill. törvényileg előírt méregdrága berendezések. Az egészségünket is jobban védik. Igaz, van egy nagyon nagy “hibájuk”: a központi megoldásokat és monopóliumokat megkérdőjelezik, valamint kevesebb hasznot hoznának a környezetszennyezést ma kezelő ipari vállaltoknak. Sajnos egyesek számára nagy a kísértés arra, hogy a mai vízproblémákat zsarolásra és hatalmuk növelésére használják fel.
A környezetszennyezést kezelő vállalatok bevétele a környezetszennyezéssel egyenesen arányos. A szennyezést a forrásnál megelőző megoldások profitot nem termelnek. Talán ezzel magyarázható az a tény, hogy a problémák megelőzését célzó berendezések helyett a ma érvényben lévő víztörvények a környezetszennyezést javító berendezéseket helyezik előnybe (ilyen pl. a hagyományos víztisztítás). Holott ezek a berendezések a környezetet kimutathatóan nem védik, hanem rombolják – és egyben emelik a besöpört hasznot. A jelen honlapon leírt megoldások jelentős részét a törvény mellőzi, nem vesz róla tudomást vagy egyszerűen tiltja.

A jövő nemzedékek és a földi élet érdekében sürgős lenne a nagyméretű biotömegrobolást megállítani. A biotömeg romboló technológiákat, mint a városi szennyvizek hagyományos tisztítását, a biotömeg nyakló nélküli égetését (pellets, biometán, biodízel, bioetanol, stb.), valamint a pénzügyi spekulációra alapozott mezőgazdasági termelést kellene visszaszorítani.

Az itt javasolt műszaki megoldások, mint a TELESŐ rendszer, bármelyik házba beépíthetők. A szennyvízkezelésre való KEGYEDI rendszer, a jelen körülmények között, csak a legalább 100 négyzetméteres kerttel rendelkező családi házakban helyezhető el.

Félreértések elkerülése végett, érdemes hangsúlyozni azt a tényt, hogy a VÍZÖNELLÁTÓ rendszer alapelvei még igen sűrűn lakott városközpontokban is alkalmazhatók. Városiasodó világunkban ez az egyetlen út a fenntartható városi vízgazdálkodás felé. A VÍZÖNELLÁTÓ alapelveit alkalmazó városnegyedeket műszakilag már holnap lehetne építeni. A mai víztisztító rendszerekkel ellentétben, ezek az új városnegyedek sem a folyókat, sem a talajvizet egyáltalán nem szennyeznék. Nyomásuk a természetes vízkészleteinkre is sokkal alacsonyabb lenne.

Belgiumban, egy ilyen városnegyed kiépítését, környezetvédelemre elszánt csoportos családok több ízben javasolták, a saját költségükön. Sajnos eddig az összes ilyen kísérletet hatóságilag szigorúan betiltották, még akkor is, amikor az érdekeltek az építési engedélyt kísérlet címén, ideiglenesen kérték, azzal az ígérettel, hogy amennyiben a környezet kimutathatóan károsodna, a hagyományos és előírt víztisztítási rendszert a saját költségükön beépítenék.

Az alábbiakban leírt műszaki megoldások több mint 20 éves egyetemi tudományos kutatás eredményei, amelyeket a terepen Afrikában és Európában kipróbálták.


Fenntartható szennyvízkezelés városban és falun, a szappanos (szürke) és a fekáliás (fekete) víz egyedi kezelésével. A VÍZGAZDA (hungaricum) alapelveinek az alkalmazása a « mindent-a-szennyvízcsatornába » rendszer végét jelenti.


A TELESŐ rendszer hungaricum: ez a teljes esővíz hasznosítás. A család egészségének a védelmében, a csapadékok vizéből mindenek előtt jobb ivóvizet, éltető vizet készítünk. A VÍZÖNELLÁTÓ szerves része.


A KEGYEDI rendszer hungaricum: a háztartási szennyvizek egyedi kezelése. Itt csak a szürke vizet, szappanos vizet tisztítjuk. Ez nem növényi szennyvíztisztítás. A VÍZÖNELLÁTÓ szerves része.


A száraz toalettek harmadik nemzedéke, az ALOMSZÉK: hungaricum. A házban a vécé helyét foglalja el, de nem igényel sem vezetékes vizet, sem szagelszívó berendezést.

Országh József professzor előadása a MAG újszilvási energetikai értekezletének harmadik napján itt tekinthető meg.

Forrás: www.eautarcie.org

2011.11.18. Cigi-stop: cél a szemléletformálás

2011.11.08. Légszennyezettség: Komló az üdítő kivételek közé tartozik

2011.07.03. Ombudsman: az ivóvizet biztosítani kell mindenkinek!

2011.06.22. Új információs portál a veszélyes vegyi anyagokról

2011.06.04. Lehet a hülyeség korának tudatos vásárlója?

free counters

Magyarország jövője a konyhában dől el

Azzá válsz amit megeszel, azzá válsz amit megiszol. Ezt sokan tudjuk már rég. De mi köze az étkezésnek a vérhez, a vérnek a tudathoz és a tudatossághoz? Kiderül Somlósi Lajos briliáns okfejtéséből. A magyarság mérgezése és tudatpusztulása közötti megdöbbentő és teljesen logikus összefüggéseket tárja fel, és teszi hátborzongatóan világossá számunkra előadásában.

Lúgosíts! – adja ki a jelszót a machinációs gépezet, és egy idő után azt veszed észre, hogy ismét sikeresen lebutítva és részigazságokkal elmaszkírozva hever a porban az őstudásunk igen jelentős része, mely minden élő szervezet alapja: a sav-lúg egyensúly. Mi is az igazság ezzel kapcsolatban, mi az amit a magyar őstudásban sok-sok évezreddel ezelőtt  áthagyományoztak ránk, és melyek azok a súlyos, veszélyes tévhitek, amelyekkel a hivatalos propaganda rendszeresen félrevezeti az embereket?

Ez az előadás viszont sokkal több ennél: ha többször végighallgatjuk arra késztet, hogy átértékeljük teljes mértékben táplálkozásunk fontosságának tudatosságát. Őseink ismereteit a “modern felvilágosult kor” jórészt öntelten és pökhendin dobta ki az ablakon. Ezzel nem csak gyökereinket vágták el, de MINŐSÉGÉBEN rontották le borzalmas módon a tudatunkat, tudatosságunkat, életünket.

Itt az ideje annak, hogy újra felfedezzük és elkezdjük élni, használni mindazt a gazdagságot melyet a hagyományos nép ismeretek kincses tárháza jelent egészségünk és ez által újjászülető, fénylő tudatunk számára.

A hanganyagokhoz ajánlott, hogy kellő nyíltsággal közeledjen mindenki, és dobja félre az modern kor által belénk sulykolt téves és sokszor pusztulásba, zsákutcába vivő dogmákat.

“Őseink üzenete szerint a magyarság nem népet jelent. A magyarság annyit jelent, magyar az aki az egyistenhitű érdek nélküli krisztusi szeretet követője. Ez a magyar, és hiába mondanánk, hogy nem vagyunk azok, a kód bennünk van. És hiába fekete bőrű, az egyistenhitű érdek nélküli krisztusi szeretet követője ő is magyar. A magyar nem népet jelent, hanem hitvallást. Mi vizsgázni jöttünk a Földre azért, hogy a lelkünk érettségéről tanúbizonyságot tegyünk.” Szőke Lajos

Lányok, asszonyok lehet készülni 🙂

Forrás: kataklizma.info

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.09.25. GMO – a globalizmus atombombája

2011.07.29. A betegségipar fogságában: a só mítosz

2011.07.10. Kalciumrablók a polcokon

2011.06.01. Újabb élelmiszer-pánik: rákot okozhat az aszpartám?

free counters

Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

A permakultúra alapgondolatát az ausztrál Bill Mollison, és David Holmgren publikálták az 1970-es években. Az a meggyőződés sarkallta őket, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot, és önmagát is. A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén, és szükségletei megtermelése során. Hangsúlyozza az fogyasztás drasztikus csökkentésének, az energiamegtakarításnak, és a természetből való “házi” energianyerés különféle módozatainak fontosságát.

Permakultúrás gazdaság: szabad állattartás

Egy biogazdaságban is kimondva-kimondatlanul létrejönnek hasznos ökológiai kapcsolatok termesztett növényeink, szántóföldünk, és a természetes fauna tagjai között. Ezt igyekszünk elősegíteni: búvóhelyet készítünk a sünnek, hasznos rovaroknak, virágokat ültetünk a ragadozó, és parazita rovarok számára, hogy a belőlük gyűjthető nektár és virágpor táplálja a zengőlegyeket, fürkészdarazsakat, fátyolkákat.
A permakultúrás gondolkodás annyival több ennél, hogy a gazdálkodás valamennyi elemét (növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táj, és vízrajzi adottságokat) egy egységes ökológiai rendszerré szerkeszti össze, amelyben az előre megtervezett módon létrejövő kapcsolathálózaton keresztül az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás (ápolás, takarmány, gyógyszerek, elhelyezésre szolgáló épületek) csökken. A rendszernek része az ember is, tehát a permakultúra egyben emberi élőhelyeket is teremt. Célja az is, hogy pozitív közösségi kapcsolatokat teremtsen emberek, embercsoportok között. A piaci értékesítést nagyban segíti, hogy a helyi értékesítés különféle formái alakulnak ki. Ilyenek a városok, és a közelben élő biogazdák között szerveződő zöldség előfizetés, “box-rendszer”, a termelők-fogyasztók szövetkezése, a szívesség bank, a helyi “etikus befektetéseket” szolgáló pénzügyi szervezetek, stb.). Mindezek több helyen megvalósultak már a világban, az élővilág védelmét, szép természetes környezetet, pozitív közösségi kapcsolatokat, és a szükségleteket egészséges, változatos módon kielégítő gazdasági termelést hozva létre.

Lakóház vályogból és nádból – a permakultúrás életközösségnek az ember is része

A permakultúra feltalálója, Bill Molison Tasmánia hegyei között a természetet megfigyelve, egy élet tapasztalatai során jutott el egy alapgondolathoz, amelynek lényege, hogy létre lehetne hozni az ember számára hasznos fajokból a természetes életközösségekhez hasonlóan működő ökológiai rendszereket, és ezáltal drasztikusan csökkenteni az emberi szükségletek megteremtésének ipari háttér, és energiaigényét, környezetromboló hatásait, ily módon az emberi tevékenységet éppen javító hatásúvá lehetne fordítani. Ezt az alapgondolatot nevezte el permakultúrának.
Bill Mollison, könyvében kifejti, hogy meg van győződve arról, hacsak az emberiség sürgősen nem korlátozza fogyasztását, nem teszi igazságosabbá a Föld javainak elosztását, nem szünetei meg a természetes élő rendszerek pusztítását, ki fogja pusztítani önmagát.

Az állatok segítik eltüntetni a rovarokat, nincs szükség vegyszerekre

Az 1980-as években permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek alakulnak világszerte vidéken, és nagyvárosokban a legkülönbözőbb természeti körülmények között. Bebizonyosodott, hogy a permakultúrás gondolkodás elvei megvalósíthatóak a legkülönbözőbb körülmények között a félsivatagtól a folyódeltáig a trópusoktól a hideg klímáig. Meg lehet vele eleveníteni erodált, lepusztított területeket, Indiában, oázist lehet varázsolni egy időszaki vízfolyás medréből Afrikában, lakhatóvá lehet tenni mocsaras folyódeltákat Vietnamban. Új életreményt, közösséget és egészséges élelmet lehet teremteni nagyvárosi lecsúszott egzisztenciájú embereknek. A permakultúra világmozgalommá vált, permakultúra szövetségek, közösségek, ökofalvak alakultak világszerte, így Európában is.


Ebben a filmben szakemberek mutatják be a növénytermesztés és állattenyésztés természetközeli módját. A Föld jelenlegi fosszilis tüzelőanyag felhasználása 22 milliárd rabszolga 24 órás munkájának felel meg…
Az étrend megváltoztatásával az erdei termőterületek arányosan kétszer annyi embert tudnának ellátni mint a jelenlegi termőföldek.
Aki a feliratos verziót szeretné megnézni itt megtalálja.

A permakultúra egy határozott etikai követelményrendszert állít fel, amely minden, a jövőért felelősen gondolkodó ember cselekedeteit kell, hogy irányítsa.

Ezt a következő pontokban foglalhatjuk össze:

A Föld(bioszféra)védelme
Ki-ki gondolkodjon el, hogyan tudna életén, gazdálkodásán, fogyasztási szokásain úgy változtatni, hogy élete során közvetve-közvetlenül kevésbé károsítsa a természetet. Hogyan tudja jobbá tenni a környezetében a haszon-és vadon élő lények életét.
Az emberek védelme
Hogyan tudjuk jobbá emberibbé tenni a környezetünkben élő emberek életét. Mit tehetünk a helyi és globális társadalmi igazságtalanságok enyhítésére? Támogassuk egymást abban, hogy életmódunkat oly módon változtassuk meg, hogy az ne ártson magunknak, és a világnak. Fejlesztjük a kommunikációs készségünket, olyan közösségeket hozunk létre amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát, és a pihenést.
A javak igazságos elosztása
Ez egyrészt azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, hogy a Föld javai nem végtelenek. Nemet kell mondanunk a bennünk élő szerzési vágynak. Tudomásul kell vennünk, hogy a nyugati fogyasztói társadalmak fenntarthatatlanok. Csökkenteni kell fogyasztásunkat, nem az anyagi javak tesznek boldoggá. Osszuk meg a fölöslegeinket egymással. Ez lehet egy közösségen belüli “csere-bere” kapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, információ, valamely szakértelem. Pl:” Én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz számítógépezni” Ennek az elvnek legfejlettebb megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek -magyar megfogalmazásban “szívességbankok”).

A permakultúra fenti etikai követelményeket jól körvonalazott ökológiai elvek, és “tervezési segédletek” mentén történő tudatos tervezéssel, és kivitelezéssel valósítja meg, amelyek által természetszerű, emberléptékű emberi élőhelyeket hoz létre. Ezeknek szerveződése lokális, pozitív emberi kapcsolatokon alapul.

Forrás: Magyar Permakultúra Szövetség

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2011.10.29. Megújuló energia láthatná el Magyarország teljes energiaigényét

2011.10.20. A szavak teremtő ereje

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

2011.09.22. Önálló pénze lesz a Balatonnak – Mi ez a helyi pénz?

2011.09.07. Bemutatkozik a pallagkultúra

2011.07.31. Feltétel nélküli alapjövedelem: egyék mindenki!

2011.06.12. Mire lesz energiánk? – A fenntartható energetika kérdései

free counters

Támad a parlagfű! Megvéd-e a helikopteres kommandó?

Eddig már több mint ötszáz eljárást indított a parlagfű-kommandó bejelentései alapján a baranyai hatóság, mindegyik esetben komoly bírságot kilátásba helyezve. Kanyuk Attila, a Baranya Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának helyettes vezetője szerint mindez a tavalyihoz képest reménytelen mennyiségnek tűnik, pedig még hol van a szezon vége. Majd valamikor az első fagyok idején, november környékén.

Itt a szezon, irtani kell

Mai hírünk újra a parlagfűről szólt, ahogy már korában írtuk a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása nyolcmillió forintot nyert egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett pályázaton. A kistérségben összesen 45 fő végezheti majd a parlagfű-mentesítést két hónapon keresztül, napi hat órában. Úgy látszik ez kevés volt és a hétfőn a komlói térség felett helikopterrel kőröző kommandó le fog csapni. Tán személyesen J. Rambo is meglátogat minket, és egy lángszóróval besegít a parlagfű elleni harcban…

Helikopterről ellenőrzik a környéken a mentesítést. Sárga csekkeket is szórnak.

Azonban vannak, akik azt állítják, teljesen felesleges ez az egész felhajtás. A parlagfű szerintük gyógynövény:
“A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Lajos Atya védelmébe vette a parlagfüvet, melyet csak allergén növényként emlegetnek az utóbbi időben és elmondta róla, hogy már a régi gyógynövény könyvek is leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is, kivétel nélkül.”

Akkor miért is van kikiáltva közellenségnek? Erre is meg van a magyarázat: “A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók!”

Irtani, vagy nem irtani? Ez itt a kérdés...

Vannak ennél még meredekebb kijelentések is a cikkben, amely valóságtartalmáról laikus lévén nem tudok állást foglalni, de remélem, a hozzászólók felvilágosítanak bennünket is a témában.
Aki még esetleg nem találkozott a parlagfűről a hivatalos állásponthoz képest más véleményt alkotó írással, az most bepótolhatja: A parlagfű, mint csodaszer.

Várjuk véleményüket, és ne felejtsenek el kaszálni, mert jön a kommandó és büntetni fog. Ha kell, ha nem.

free counters