oktatás címkéhez tartozó bejegyzések

A legszebb animációs rövidfilm – Kötelek

“Strings” (spanyolul: Cuerdas) című animációs rövidfilmjéért vehette át idén a Goya-díjat Pedro Solis filmrendező. 2011-ben már szorongathatta a szobrot “La Bruxa” című animációjáért is.

kötelekA történetben új kisfiú érkezik az árvaházba. Egy különleges kisfiú, aki bénultságának okán székből szemlélheti csak a világot. Mindez egy pillanatig sem érdekli Maria-t, aki azonnal barátságába fogadja őt, és csodálatos közös kalandjuk útjára indul.

CuerdasA rendező azzal a nem titkolt szándékkal készítette el a filmet, hogy eljuttassa a lehető legtöbb oktatási intézménybe, és minden gyerekhez elérjen az üzenete!

facebook_banner

free counters

Reklámok

A pénztárcánkban vagy a gondolatainkban keresendő a boldogság?

A boldogság egyfajta aknamező. Sokan vallják azt, hogy ezért vagyunk a világon, akkor éljük megfelelően az életet, ha az boldoggá tesz. Ez a nézet, akárcsak a modern tudomány, a 18. századi humanizmusból ered. Az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata ugyanolyan jogot formált a boldogság keresésére, mint a szabadságra vagy az életre, olyan jogot, amiért akár háborúzni is érdemes. A nyilatkozat természetesen ezzel nem ért véget, ezért vannak a kormányok, hogy megvédjék ezt a törekvést. Az ő dolguk, hogy mi boldogok legyünk, vagy mindannyian felelősök vagyunk ezért?

boldogság2A népi bölcselet szerint a pénz nem boldogít. Sokak számára aligha meglepő, hogy ennek ellentmondanak a tények. Angus Deaton, a Princeton Egyetem közgazdásza könyvet is írt a témában, igaz nem elsődlegesen a boldogságról, hanem a szegénységből és a rossz egészségügyi körülmények közül történő “nagy kilábalásról”, amit az emberiség egy jelentős része elért a múlt században. Ez a történelem egyik legemlékezetesebb eseménye, ami figyelmet érdemel, de vajon boldoggá tett-e bennünket?

poorDeaton szerint van egy bizonyos pont, körülbelül 1800 dollár egy főre jutó GDP, ami Kenya szintjének felel meg. Minél inkább ez alatt teljesít egy ország, annál kevésbé mondja azt az ott élő, hogy előző nap boldog volt. Efölött, ahogy egyre gazdagabbá válik az adott ország, annál hajlamosabb valaki azt állítani, hogy boldog, a kettő azonban nincs szoros összefüggésben, a jövedelem pedig nem enyhíti a stresszt, az aggodalmat vagy a haragot. Az Egyesült Államokon belül is hasonló tendencia figyelhető meg, legalábbis évi 70.000 dollárig, efölött nem jellemző a különbség.

Deaton amerikai lévén az Államokat elemezte ki, és megállapította, hogy sokak számára az a fő kihívás, hogy átlépje ezt a 70.000 dolláros határt. Deaton kirészletezi, hogyan nőtt a vagyon az USA-ban, ami szinte teljes egészében a gazdagok körében ment végbe, spirális egyenlőtlenséghez vezetve, vagyis miközben a vagyonosodás egyenletes ütemben nőtt az 1970-es évek közepétől, egy átlagos amerikai család ebből vajmi keveset érzett. Talán nem meglepő, teszi hozzá Deaton, hogy ezek a családok kevésbé vallják boldognak magukat.

happy-poor-peopleKét másik szakember, egy más beállítottságú közgazdász, Sendhil Mullainathan a Harvardról, és Eldar Shafir a Princeton Egyetem pszichológusa azt kutatta, hogyan befolyásolja a nélkülözés magát az agyat. Aki akárcsak egyszer is diétázott, saját bőrén tapasztalhatta amint az agy arra kezd össz- pontosítani, ami hiányzik a számára. Ez a reflex azért fejlődött ki, hogy segítsen számunkra megtalálni azt, amire szükségünk van. A kutatók munkájának lényege, hogy ez a reflex minden nélkülözési formára igaz, nem csupán az élelemre, vagy a pénzre, de az időre, vagy akár a társadalmi érintkezésre is. Idővel minden gondolatunk a hiány körül fog forogni, minden mást figyelmen kívül hagyva. Ebben az erős fókuszálásban a jövő kevésbé tűnik aggasztónak, mint az a nélkülözés, amivel éppen akkor szembenézünk, ezért kölcsönöket veszünk fel, majd újabbakat, figyelmen kívül hagyva a jövőbeli költségeket, amit a kamatok felgyülemlése okoz, egészen addig, amíg nyakig ülünk az adósságban. Ez is egyfajta spirál, a sokak számára jól ismert adósságspirál.

A hiányra való összpontosítás elvonja mentális energiánkat, jóval kevesebbet hagyva más dolgokra. Elfelejtjük a feladatainkat, hibásak lesznek a döntéseink és értékeléseink. Mindezt pszichológiai kísérletek támasztják alá, melyekben az idő-, vagy erőforrás hiánnyal küzdő alanyok rákattanva a hiányra rossz döntéseket hoznak, eladósodnak. A kutatópáros azt vizsgálta, hogyan befolyásolja ez a “nélkülözési csapda” a szegénységet, Deaton szerint azonban a boldogságra is kihatással van. A szegénység nem tesz boldoggá, ahogy a nélkülözés sem, összegez.

HomelessParisEközben a szegények tényleges megfigyeléséből arra lehet következtetni, hogy a folyamatos nélkülözés egy folyamatos mentális terhet jelent, megmagyarázva miért tűnnek ezek az emberek önmaguk ellenségeinek: elfelejtik a gyógyszereket, elmulasztják a határidőket, elvesznek a bürokrácia útvesztőiben. A szegénységből való kilábalás olyan apró buktatókon siklik ki, amire nincs szabad erőforrás, legyen az anyagi vagy mentális. A gazdagok ezt elintézik a társadalmi-darwinizmussal (“azért szegények, mert úgy is viselkednek”), vagy a viktoriánus moralizálással (“egyszerűen csak lusták”), pedig a kutatás szerint minden annak köszönhető, ahogy az agy a nélkülözést kezeli. Ez több megoldást is felvetne, például az agyat terhelő adminisztratív akadályokat ki kellene venni a szegényeknek szánt programokból, de már az is sokat segíthet, ha sikerül felismernünk saját nélkülözéssel kapcsolatos rögeszméinket.

Rick Hanson, kaliforniai neuropszichológus szintén ezt vallja. Az agy a negatív eseményekre fókuszál, ezen belül is háromfélére, melyek a hiányhoz vezetnek vissza, méghozzá a biztonság, az erőforrások és a társadalmi kapcsolatok hiányára. Ennek a fókuszálásnak egykor evolúciós előnyei voltak, egy összetett modern világban azonban már nem jelentenek segítséget. Hanson megfigyelései szinte teljesen egybevágnak a Mullainathan-Shafir pároséval, sőt utóbbiak kísérleti bizonyítékai alátámasztják Hanson modelljét, ami megmutatja, hogyan forgatja fel mindez az életünket.

unhappy_rich_woman_071011_ms1Hanson megfigyelései szerint túl azon, hogy saját boldogtalansághoz vezető problémáink jelentős összpontosítást vesznek el az agytól, túlzott figyelmet szentelünk azokra, akik boldogok. Ez egy kiutat is megfogalmaz. Hanson javaslata szerint, ha naponta többször is pár percet egyfajta meditációval annak szentelünk, hogy felidézzük ezeknek a hiányoknak az orvoslását, legyen az akármilyen hétköznapi esemény, ahelyett, hogy az agyat visszahajszolnánk a negatív gondolatokhoz, sokkal boldogabbak lehetünk. A módszer működésének bizonyítására nincs közvetlen bizonyítéka, azonban több olyan tanulmányt is idéz, melyek alátámasztják pszichológiáját és bizonyítják, hogy az ismétlődő mentális tevékenységek képesek megváltoztatni az agyat.

poor_and_happy_largeTermészetesen a boldogtalanságot nem magyarázhatjuk pusztán az agy tevékenységével, bármennyire is örülnének ennek a politikusok, hiszen azon túl, hogy a saját boldogságunkat magunknak kell megtalálnunk, és a pszichológia segíthet felfedezni, hogyan árul el minket az agyunk, a kormányoknak lenne a feladatuk, hogy ezt a keresést megkönnyítsék, vagy legalábbis lehetővé tegyék. A nyomasztóan egyenlőtlen feltételek kiegyensúlyozása már az ő feladatuk lenne, és itt nyugodtan elvonatkoztathatunk az Egyesült Államoktól.

Forrás: http://www.sg.hu / www.newscientist.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.10.09. A nélkülözés gátolja a szellemi teljesítményt

2013.07.18. Kína legmódosabb embere szerint mindenkit gazdaggá kéne tenni

2013.07.16. Túl keveset költenek a szegények megsegítésére az ázsiai országok

2013.06.10. Közösen küzd Bill Gates alapítványa és az EU

2013.06.01. Emelkedik a milliomosok száma, nő a vagyonkoncentráció a világon

2013.03.04. Fejlődő országok segítségnyújtási programja hatástalannak bizonyult

2013.01.21. A leggazdagabbak megmenthetnék a legszegényebbeket

free counters

A hangyák is a leggyorsabb utat választják

A fényhez hasonlóan a hangyák sem a legrövidebb, hanem a leggyorsabb utat választják, ha különböző fizikai tulajdonsággal rendelkező felületeken kell haladniuk céljuk felé – állapították meg német tudósok, akik szerint a rovarok “matematikai kalkuláción alapuló” viselkedése betekintést enged csoportos önszervező képességükbe.

hangya1A kísérleteket kis tűzhangyákkal (Wasmannia auropunctata) végezték izraeli helyszínen, ahol zárt területet alakítottak ki. Az egyes kolóniák néhány ezer dolgozóból és több királynőből álltak. A közösségalkotó rovarokat az elkerített terület egyik sarkába helyezték el, a csalogató táplálékul szolgáló csótánytetemet pedig a szemköztibe. Az ízletesnek ígérkező zsákmányhoz különböző felületeken lehetett eljutni: volt sima szakasz, durva kiképzésű rész és tükörsimaságú is.

A PLOS ONE című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint az apró állatok bizonyos idő elteltével már nem a legrövidebb utat követték, hanem zegzugos vonalban haladtak, méghozzá úgy, hogy a leghosszabb rész a sima felületre jusson: így tudták a leggyorsabban megközelíteni a hívogató falatokat.

fiber-optic-data-transmissionViselkedésüket a kutatók az optikában használt Fermat-elvhez hasonlították: a “legrövidebb idő elve” azt mondja ki, hogy egy fénysugár egy tetszőleges optikai rendszerben mindig olyan pályát követ, amelyre nézve a kezdő és végpontok közötti terjedési idő minimális.

A tanulmány szerzői rámutattak arra is, hogy a zsákmányhoz való hozzáférés során a bolyok feromonokra – az élővilágban a kommunikáció legelső formáját megtestesítő, területmegjelölő kémiai vegyületekre – támaszkodva határozták meg a leggyorsabb ösvényt. Kezdetben az “útjelző cölöpök” kitűzése találomra történt, de idővel – a közös tapasztalatnak és az információk átadásának köszönhetően – az összes lehetőség közül a legoptimálisabb útvonal megtalálásában csúcsosodott ki. A tudósok szerint a folyamat jól illusztrálja a rovarok önszerveződő képességét és evolúciós fejlődését.

Wasmannia-1A hangyák is rendelkeznek azonban korlátokkal: rövid távon nem működik optimalizálási érzékük, minden bizonnyal azért, mert túl sok feromon keveredik viszonylag kis területen.
Egy korábbi, a Behaviour című folyóiratban közzétett tanulmány szerint a hangyáknak fejlettebbek a matematikai “képességeik”, mint egy átlagos ötödikes tanulónak, és ezt helymeghatározáshoz és táplálékszerzéshez veszik igénybe. Az akkori kísérleteket kisméretű útvesztő segítségével hajtották végre. A labirintus különböző pontjaira élelmet helyeztek el, és megfigyelték, miként hozzák a rovarok társaik tudomására, hogy merre található a táplálék. Az állatok nemcsak hátrahagyott szagmintákkal vezették el társaikat a pontos helyre, hanem az útvesztő ágainak a számát, a távolságot és a táplálékoz vezető lépések számát is képesek voltak kommunikálni.

“A kutatások alapján a hangyák kvantitatív módszereket tudnak alkalmazni a boly többi tagjával való kapcsolattartás során” – állt a tanulmányban.

Forrás: MTI / livescience.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.04.19. A Stonehenge környéke ötezer évvel korábban lakott volt

2013.04.19. Moore törvénye szerint 10 milliárd éves az élet

2031.03.11. Új baktérium fajt találtak a Vosztok-tóban?

2012.12.17. Az ősi Egyenlítő pontos helyét állapították meg kanadai kutatók

2012.08.04. A jövő ételei kémiai vegyületekből készülnek majd

free counters

Regionális és elektronikus pénz Magyarországon

Az Európai Parlament és a Tanács 2000. szeptember 18-án adta ki a 18-i 2000/46/EK jelű irányelvét, amelyben rendelkezik az elektronikus pénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, e tevékenység folytatásáról és körültekintő felügyeletéről. Az említett irányelvet a Magyar Országgyűlés a 2004. évi XXXV. törvénnyel beiktatta a magyar jogrendszerbe. Az említett törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetekről szól. A törvény leszögezi, hogy az Országgyűlés a készpénz-helyettesítő fizetési módok további bővítése érdekében és a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozására tekintettel látta szükségesnek a törvény elfogadását.
Különböző adatok vannak forgalomban arról, hogy pontosan milyen nagyságot ér el az az összeg, amit Magyarországnak az Európai Unió számára át kell engedni. Pavics Lázár pénzügyi szakértő adatai alapján az évi egy összegben történő befizetés, valamint az átengedett vám- és áfabevételek 1440 milliárd forintot tesznek ki. Ez az az összeg, amit Magyarország évente fizet az Európai Uniónak tagsága fejében.

Dr. Halász József 2006. szeptember 3-án közzétett írásában azt állítja, hogy Magyarország évente 4046 milliárd forintot enged át az Európai Uniónak. Az 1989-től 2004-ig terjedő időszakban pedig 8866 milliárd forintot engedtünk át Brüsszelnek a magyar Külügyminisztérium, az MNB és a KSH adatai szerint a vámok leépítésével, az úthasználati díj elengedésével és más vonatkozásokban a viszonosság mellőzésével.

Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. azzal számol, hogy 2007és 2014 között mintegy 8 ezer milliárd forint “támogatás” hívható le megfelelő pályázatokkal. Ezeknek az összegeknek a felét – s ezt a szakértők többsége se vitatja – Magyarország fizeti be az Európai Uniónak, azaz olyan pénzek visszaszármaztatásáról van szó, amelyeknek legalább a felét Magyarország már előre átadta az Európai Uniónak.

Mit tegyenek az önkormányzatok?

Az ide érkező lehívható pénzeket sikeres pályázatok nyomán az önkormányzatok is megszerezhetik maguknak a helyi gazdaságok fejlesztésére. Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. a központi régiónak, azaz Budapestnek adná a lehívható EU-s pénzeknek a nagyobbik felét. Ebből következik, hogy Magyarország hét másik régiója kevesebbet kap, mint a központi.

Az lenne az előnyös, ha az említett lehívható euró-milliárdok központi fedezeti alapba kerülnének és ugyanilyen mennyiségben elektronikus pénzt – e-forintot– bocsátana ki az állam. Korábban az volt a gyakorlat, hogy az állam 100 %-os tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki a forgalomban lévő hivatalos pénzt, a normál forintot. Most azonban az MNB a különböző nemzetközi pénzügyi szervezeteknek küldött jelentéseiben már leírja, hogy átállt a passzív oldali pénzszabályozásra.

Mit jelent az aktív oldali és mit a passzív oldali pénzszabályozás? Az aktív pénzkibocsátás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank a magyar állam monetáris felségjoga alapján, azaz az állami szuverenitás jogán, maga bocsátja ki a pénzt. Ez a pénz nem hitelpénz és nem is kell rá kamatot fizetni. Ez a valódi magyar fizetőeszköz, a normál forint.

A passzív oldali pénzszabályozás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank most már csak várja, hogy távolról, azaz külföldről mennyi deviza érkezik az országba befektetés, hitel, vagy spekuláció révén. Ezt a pénzt a Nemzeti Bank csak befogadja. Mindössze annyit tesz, hogy a devizát denominálja forintra és a rendelkezésére álló monetáris eszközökkel – kamatszabályozással, kötvények kibocsátásával, sterilizációs műveletekkel, a tartalékráta megállapításával – igyekszik meghatározni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, elsősorban a denominált, azaz magyarosított forintot. A denominált forint nem normál magyar fizetőeszköz többé, hanem külföldről ideérkezett deviza, hitelpénz, amiért kamatot kell fizetni. Ez tehát csak magyarosított külföldi deviza, kvázi-forint. Az az óriási különbség a két forint között, hogy az egyik hazai kibocsátású és gyakorlatilag ingyen van, a másik viszont külföldi hitelpénz és tetemes kamatot kell utána fizetni.
További különbség az, hogy többé már nem a Nemzeti Bank határozza meg: mennyi pénz, azaz közvetítő közeg áll a termelő gazdaság rendelkezésére, hogy az működni tudjon, hanem ezt most már a külföldi beruházó bankok, befektető alapok, nemzetközi pénzintézetek, vagyis a nemzetközi pénzügyi közösség határozza meg.
Röviden a pénzvilág dönt arról, hogy mennyi pénzt akar beküldeni Magyarországra, hogy a magyar gazdaság működhessen. A passzív oldali pénzszabályozással Magyarország lemondott a saját pénzéről és a termelő gazdaságot kiszolgáló pénzmennyiség szabályozásáról.

Áttörhető-e a pénzvilág diktátuma?

Igen, áttörhető, mert a jelenlegitől eltérő módon is lehet pénzt forgalomba hozni, és lehetővé tenni, hogy azt a magyar gazdaság szereplői az egymás közötti kapcsolataik kiszolgálására használják. Ehhez maga az Európai Unió segítette hozzá a magyar gazdaság szereplőit, elsősorban a vállalkozókat, amikor megalkotta azt az irányelvet, amely biztosítja a megfelelő elektronikus elszámolási technikát az emberek, a gazdasági élet alanyai között létrejött elszámolási kapcsolatokra.

Valamennyi önkormányzat, minden régió létrehozhat elektronikus pénzt, azaz az ellenőrzése alatt álló, a saját igényeit kiszolgáló helyi fizetőeszközt. Ahhoz, hogy ez az elektronikus pénz jól funkcionálhasson, biztosítani kell, hogy akadálytalanul át lehessen váltani a hivatalos pénzre. Egy pénznem iránti bizalom azon múlik, hogy simán átváltható-e más fizetőeszközre. Az akadálytalan átváltást biztosítja, ha annyi elektronikus pénzt bocsátunk ki (önkormányzati, regionális vagy országos szinten), amennyi normál pénz a rendelkezésre áll. Az EU-s irányelvek szerint, ha csak helyileg használják az elektronikus pénzt, akkor nincs is szükség arra, hogy normál pénzből 100 % fedezet álljon a rendelkezésre. Ez a normál pénz fedezet akár 5 vagy 10 % is lehet.

Az említett magyar törvény azonban sokkal szigorúbb, mert előírja, hogy a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetének Magyarországon 100%-osan meg kell lennie normál pénzben. Ha számításba vesszük a Brüsszelből lehívható euró-milliókat, akkor ezeket a milliókat a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetére célszerű használni. Ebben az esetben a fedezeti célra letett euró kamatozik. A kibocsátott elektronikus pénz pedig forgalomban van és teljesíti a gazdasági közvetítő közeg minden funkcióját.

Hogyan nézne ez ki országos szinten?

A magyar kormány erre illetékes szerve, mondjuk az Államadósság Kezelő Központ, az ÁKK átveszi az önkormányzatoktól az Európai Unióból beérkező pénzt, és kamatot fizet érte. Ezt a kamatot az önkormányzat kapja, nem pedig valamilyen külföldi hitelező. Ezért a kamat is Magyarországon marad, és a magyar társadalom igényeire fordítható. Az önkormányzat azonban a forgalomba hozható pénzhez is hozzájut, mert a beérkezett euró mennyiségének megfelelő nagyságú elektronikus helyi pénzt hoz forgalomba. Az adott önkormányzat területén ezt használják saját céljaikra. Itt elsősorban a helyi gazdálkodási folyamatok közvetítéséről van szó, a helyi termelés és fogyasztás cserefolyamatainak a lebonyolításáról.

Ezáltal többlet fizetőeszköz kerül be a gazdaságba. Ma az a helyzet, hogy miközben a bankrendszer, a befektetési alapok – megfelelő fedezettel és jövedelmezőséggel – nem tudják megfelelően elhelyezni fölösleges pénzeiket, addig a termelőgazdaság, ahol az értékelőállítás folyik, fuldoklik a pénzhiánytól. Van elegendő mennyiségű nyersanyag, munkaerő és elvégzendő munka. E három tényező összekapcsolásához szükséges közvetítő közeg, a pénz, azonban nem áll kellő mennyiségben és olcsón rendelkezésre. Az elektronikus pénzzel olyan mennyiségű többlet-fizetőeszköz kerül be a gazdaságba, amely az egész gazdasági életet fellendítheti, munkahelyek tíz- és százezreit hozhatja létre, és a segélyezett munkanélküliek százezrei ismét adófizető polgárok lehetnének.

Magyarországra már bevezették az eurót

Az, hogy mi az euró bevezetésének dátuma, értelmetlen kérdés. Az eurót ugyanis már évek óta bevezették Magyarországon. Itt legfeljebb a névleges forint, azaz a denominált devizaként működő félfüggetlen, magyarosított külföldi pénz feladásának dátuma van még hátra. Jelenleg az euróval együtt annak denominált változata, a névleges-forint is jelen van. Az új helyzetben már nem lesz forgalomban denominált forint, és egyedül az euró marad a hivatalos fizetőeszköz. Amikor már csak euró lesz forgalomban, akkor veszi kezdetét a magyar gazdaságban az euró diktatúrája.

Ma jobb a helyzet, mert három pénz között választhatnak azok, akiknek a gazdasági tevékenységéhez pénznek nevezett gazdasági közvetítő közegre van szükségük. Az egyik lehetőség az euró (vagy más deviza, például dollár), a másik lehetőség a külföldi deviza denominált magyar változata, a névleges-forint és a harmadik pénz, aminek a felhasználására most már minden törvényes háttér megvan (Európai Uniós és magyar), a regionálisan kibocsátott és felhasznált elektronikus-pénz.

Amikor az MNB diszkréten arról tájékoztatja a külföldi pénzügyi szervezeteket, a pénzvilág irányító intézményeit, hogy ő már csak passzív pénzszabályozást végez, ezzel azt közli velük: “Tiétek Magyarország, úgy működtetitek gazdaságát, ahogy akarjátok, mert tőletek függ, hogy mennyi eurót vezettek rá gazdaságára”. Ha viszont az egyes önkormányzatok, és területi régiók, továbbá az Európai Unió régiójaként Magyarország egésze vállalja elektronikus helyi pénz kibocsátását, akkor ezzel nagyfokú pénzügyi önállósághoz juthat. Az illető régió vagy önkormányzat vezetése saját szükségletei szerint dönti el, hogy mennyi helyi pénz legyen forgalomban.

Mire lehet használni a helyi pénzt? Helyi pénzből meg lehet építeni az utakat, a gátakat, a belvíz elvezető csatornákat, a települések szennyvíz csatornáit, ivóvízellátását, továbbá parkokat lehet kialakítani, lakásokat és családi házakat építeni. Egy-egy nagyobb régióban minden szükséges anyag, munkaerő és tudás biztosítható e munkafeladatok elvégzéséhez. Csak azt kell normál pénzből beszerezni, esetleg külföldről behozni, amihez mégis különleges technológia, gép vagy tudás kell. Ebből is látszik milyen pazarlást jelent külföldről idehozott hitelpénzből építeni az utakat, és ppp-rendszerben (public-private-partnership-ben, magán-köz-társulás-ban) finanszírozni nagyberuházá-sokat.

Szüksége van-e Magyarországnak a forint teljes feladására?

Nincs szüksége rá. Sőt kifejezetten hátrányos a magyarok számára. Az euró jelenleg is törvényes fizetőeszköz Magyarországon, bevezetésének előnyei és hátrányai részben már érvényesülnek a gyakorlatban. Az euró, mint uniós valuta, bevezetése nem pénzügyi és gazdasági, hanem politikai kérdés. A közös európai valuta pénzügyileg testesíti meg az Európai Uniót, mint nemzetek feletti birodalmat. E nemzetek feletti struktúrának az egyik kohéziós eszköze, amely a különböző nagy hagyományú nemzetállamok homogenizálódását segíti elő. Amikor egy ilyen közös birodalmi pénz van forgalomban, az törvényszerűen a birodalom centrumaiban koncen-trálódik, miközben a perifériákból kiáramlik a pénz. Magyarország az Európai Unió perifériájához tartozik. Ezért innen jelenleg is óriási mennyiségben áramlik a pénz a birodalom centrumaiba, évente 5-6 milliárd euró.

A forint teljes és végleges feladása, és az euró kizárólagossá tétele csökkentené Magyarország pénzügyi és gazdasági mozgásterét. Az euró kizárólagossá tétele a ma még rendelkezésre álló lehetőségekről való lemondást jelenti. Gazdasági és pénzügyi értelemben az jelenti a nagyobb szabadságot, ha minél nagyobb mennyiségben, minél többféle pénzt használhatunk a termelőgazdaság, az értékelőállító tevékenység közvetítésére. Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy tovább korlátozza pénzügyi és gazdasági önrendelkezését, és tovább csökkentse gazdasági szabadságát. Ezért az Magyarország érdeke, hogy soha ne mondjon le a forintról. Ugyanakkor használja ki az eurót arra, hogy mint Európai Uniós pénz, a Magyarországon különböző szinteken forgalomban lévő önkormányzati, regionális és országos elektronikus pénznek a fedezetéül szolgáljon.

Dr. Drábik János: Az emberközpontú világrend (2007)

Munkahelyteremtés és közösségépítés helyi pénzzel: Drábik János és Vezér-Szörényi László előadása Keszthelyen, 2012 április 13-án:

Forrás: www.helyikozossegipenz.blogspot.com

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.04.22. A globális pénzhatalom bevezetése

2012.04.07. A modern gyarmatosítás technikája

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

2011.09.22. Önálló pénze lesz a Balatonnak – Mi ez a helyi pénz?

free counters

Morfogenetikus mező

1952-ben a Koshima japán szigeten végeztek kísérletet makákókkal természetes élőhelyükön. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel de elfogyasztottak. Egyik makákó rájött, hogy a homokot le lehet mosni, és így minden probléma nélkül élvezhető az étel. A tudás apránként elterjedt, főleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni, mint az logikusan következett volna, hirtelen szinte az egész makákó törzs rászokott a krumpli mosásra, sőt a szokás ekkor hirtelen megjelent a tengerentúlon Takasakiyamaban is. Ezt a kritikus értéket hívják a Századik majomnak. Kétkedők és éljenzők bőven akadnak! 1920-ban a Harvard egyetemen William McDougall tizenöt évet áldozott az életéből a patkányok megfigyelésére. Nem irigylem, ellenben ő arra jutott, hogy az első generációja a patkányoknak 200 hibát vétett átlagosan a labirintusból kifelé. Az utolsó generáció már csak 20at. McDougall arra jutott, hogy a megszerzett tudás valahogy tovább örökíthető.

Később McDougall elvégezte ezt a kísérletet Ausztráliában, ahol a patkányok első generációja szignifikánsan kevesebb hibát vétettek, mint a régi patkányok első generációja, habár nem voltak leszármazottai az előbb említett patkánypopulációnak. S a későbbi generációk is sokkal jobban teljesítettek. Rájött, hogy mégsem a gének örökítik át a szerzett tudást, ám ennél tovább senki sem vizsgálódott.

Az 1920-as Angliában egy kék cinege rájött, hogy az ajtók elé kiszállított tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez. Ez a tudás nem sokára 100 mérfölddel arrébb is megjelent, habár a cinegék nem nagyon repülnek 15 mérföldnél messzebbre. 1947-re ez egy általános viselkedése volt a cinegéknek Angliában, míg ugyanez a felfedezésük megjelent Hollandiában, Dániában és Svédországban is. A német megszállás miatt 8 évre megszűnt a tejkiszállítás Hollandiában, s tudni kell, hogy a kék cinegék átlagosan csak 5 évet élnek, ám amikor nyolc év után újra megjelentek a tejes üvegek az ajtók előtt, a cinegét ott folytatták ahol abbahagyták.

A jelenség megmagyarázása nem sikerült a hagyományos anyagi, genetikai tudományok segítéségével, így a magyarázat kissé spirituális jelleget öltött, amelyet persze nem nagyon fogadnak el.

A választ az un. morfogenetikus mező elméletben sejtik megtalálni. E szerint, van egy olyan elektro-mágneses mezőre hasonlító jelenség, amely nem elektromágneses hullámokat közvetít, sokkal inkább információkat. A magunknak tanulunk kifejezés értelmét veszti, sokkal inkább válik igazzá a: mindenkinek tanulunk. Így lehetett, hogy amikor egy tudást elég sok egyed megszerzett, robbanásszerűen kezdett elterjedni a többi egyed között, még ha nem is volt köztük kapcsolat pld.: makákók másik szigeten, kék cinegék más országokban, találmányok amelyet egymástól függetlenül egyszerre találtak fel.

A jéghegynek ez csak a csúcsa, ugyanis számos olyan dologra is magyarázatot ad a morfogenetikus mező elmélete, amelyre egyelőre nem tudunk jobbat, és amelyek a Darwinista elmélet kétségbevonható alapjait is képzik.

Minden sejtünk magában hordozza a teljes genetikai programot. Ez tény. A sejtek elkezdik saját magukat másolni, és egyre több lesz belőlük, és mind a másik klónja. De ha két sejt teljesen ugyanaz, honnan tudják, hogy valamelyiküknek mostantól a májat kell kitenyészteniük, vagy az idegrendszert, vagy a csontot?

Az elmélet szerint a morfogenetikus mező az, amely megmondja a sejteknek, hogy mivé kell alakulniuk. Ez elég bizarrul hangzik önmagában, de ha összevetjük Max Planck, az elektromágneses mező felfede-zőjének gondolataival, vagy az Einstein féle tér-anyag elmélettel, akkor máris elgondolkodtatóbb a dolog. Max Planck azt mondta, hogy a vizsgálatai alatt sosem találkozott olyan tényezővel hogy anyag, s hogy számára az anyag kifejezés nem jelent mást, mint egy halom energiát, aminek alakot ad valamilyen intelligens lélek.

Forrás: www.kataklizma.info

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.12. Gyógyító szavak

2012.04.06. A villanykörte összeesküvés

2012.02.20. Jól csak a szívével lát az ember

2012.01.30. A szabad választás átka

2012.01.19. A kényelem, mint fegyver

2012.01.10. Tudatosan élem az életem…

2012.01.01. Az egyetlen igazság

free counters

A világ nyolcadik csodája

Az alábbi cikk az ’Onion’ nevű amerikai szatirikus hírcsatorna oldalán jelent meg. Az Onion valós és képzeletbeli eseményeket kommentál szatirikus formában. Az itt olvasható cikk az utóbbi kategóriához tartozik (bár sokan valószínűleg nem tudnak rajta szívből nevetni).

A Világörökség Bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy a „Gazdagok és szegények közötti szakadék” lett a világ nyolcadik csodája, az „emberiség legkolosszálisabb és leghosszabb ideig fennmaradt művének” nevezve bolygónk vagyonelosztását.

„Az emberi faj epikus alkotásai közül egy sem ilyen megdöbbentő vagy tiszteletet parancsoló,” – magyarázta Henri Jean-Baptiste, a bizottság elnöke. – „Ez egy fantasztikus, legalább ezer esztendős jelenség, ami csodálattal és alázattal tölt el.”
„Hála a korokon át tartó odaadó gondoskodásnak, ez a hihetetlen méretű relikvia maradéktalanul fennmaradt, félelemmel teli tiszteletet parancsolva magának minden új generációtól,” – tette hozzá Jean-Baptiste.

A mérhetetlen gazdaság egész világon áthúzódó szakadéka sok millió csodálót vonz magához évről évre. Az emberiségnek ez a kétséget kizáróan leghatalmasabb saját kezű alkotása a világ minden pontjáról kitűnően látható, legyen az Kelet-Európa, Kína, Afrika, Brazília vagy az Egyesült Államok.

„A világ eredeti hét csodája eltörpül mellette,” – nyilatkozta Edwin MacAlister, a bizottság egyik tagja, a Gazdagok és szegények közötti szakadékról Mexikóvárosban készült fénykép előtt pózolva. – „Az emberi leleményesség csodája ez, ami elhomályosítja még a Kínai Nagy-falat, a Gizai piramisokat, sőt talán még a Nagy Faji Szakadékot is.”

A régészek szerint sok millió rabszolga és jobbágy egész életen át tartó kemény munkájának köszönhetjük ezt a csodát. A leletek azt mutatják a munkát több ezer évvel ezelőtt kezdték, amikor az első elit meggyőzte alattvalóit, hogy a létesítmény az isteni akarat része. Ez a hit a mai napig fennáll. Bár a történészek tagadják az állítást, sok szakértő szerint a Gazdagok és szegények közötti szakadékot a cionisták építették.

„Sokszor a könnyekig meghatódom megdöbbentő szélességét látva,” meséli Grace Ngubane, 31 éves Johannesburgi lakos, aki a szakadék legszélesebb része mentén él. „Ezek felfoghatatlan léptékek… nagyon kicsinek érzem magam. Mondhatni jelentéktelennek.”

Az évszázadok során sok ember próbálta átszelni a Gazdagok és szegények közötti szakadékot, de a bizonyítékok azt mutatják, ez csak keveseknek sikerült és sokan belehaltak a próbálkozásba.

A szakadék elismerése, mint a világ nyolcadik csodája, pont 50 évvel az után valósulhatott meg, hogy bizonyos mozgalmak a szakadék bezárását kezdték követelni. Azonban néhány elszánt politikus és iparmágnás fáradhatatlan tevékeny-ségének köszönhetően, úgy 1980 körül hatalmas munkálatok kezdődtek a szakadék megőrzése, sőt kiterjesztése érdekében.

„Lélegzetelállító!” – mondja Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója, a szakadék egyik főtámogatója. – „Az elmúlt évek nehézségei után nincs nagyobb öröm számunkra, mint látni, ahogy a szakadék napról napra szélesedik. Természetesen vannak ellenzők, akik szerint fennáll a veszély, hogy egy bizonyos szélesség után az egész szerkezet összedőlhet, milliókat rántva magával a halálba, de én személy szerint hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot.”

„Azonkívül valami azt súgja, hogy nekem nem esne bajom” – tette hozzá.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2012.05.20. “A görög kilépés nagyobb lavinát indít majd, mint a Lehman bukása”

2012.05.16. Hogyan omolhat össze az eurózóna néhány hónap alatt

2012.04.14. A hatóságok lázongásoktól tartanak az emelkedő élelmiszerárak miatt

2011.09.18. Saját pénzzel harcolnak a nyomor ellen Isten városában

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

free counters

Gyógyító szavak

Grazyna Fosar és Franz Bludorf rámutatott arra, hogy a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják. Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcs-szavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek, méltó konkurenciája jelent meg tehát! Az emberi DNS, csupán 10%-át használja fehérje előállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére, az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!

Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet. Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Ily módon, összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.

Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollégái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő: az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására! Vagyis sikerült nekik, bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. És, akkor, amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították! Az élő DNS (a szövetekben nem pedig “in vitro”), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk. Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre. Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre. Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.

Gariaev tudósainak csoportja sikerült bebizonyítsa, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók, az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, ekképpen sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. Ily módon átalakítottak béka embriókat – szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ily módon, az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni. Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.

A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot. Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni. Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal. Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.

Az alábbi videóban a rák gyógyítását láthatjuk három perc alatt:

Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár rákbetegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani, amit egy kínai klinikán készült filmmel bizonyít az ismert író.

Forrás: www.kataklizma.info

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.12. Szuperszámítógép számítja ki az öregség elleni csodaszert

2012.05.06. Nyílt levél az egészségügyről az Új Medicina tükrében

2012.01.01. Az egyetlen igazság

2011.11.29. Csak egy hologram  a világ?

2011.11.22. A pozitív hozzáállás jutalma

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

free counters

Találmány a süllyesztőben

Azt már régóta tudjuk, hogy a magyar feltalálók hazájukban nem nagyon tudnak érvényesülni. “A főnöknél senki sem lehet okosabb”, így kénytelenek voltak elvándorolni itthonról, hogy a világ más tájain valósítsák meg ötleteiket. Ezzel más nemzeteket gazdagítottak, de mi az ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. A legfontosabb, hogy a világot jobbá tegyük.

A napokban bukkant fel 8 évi (mély)altatás homályából egy találmány, amit 2004-ben világszenzációként jelentettek be, azonban oly sikeresen dugtak el az emberek elől, hogy a ValóVilág szurkolói semmit sem vettek észre az egészből. Nem is lendült fel a magyar ipar és a gazdaság sem, de legalább nem piszkítottunk bele néhány multi gazdasági eredményeibe. Hogy a találmánnyal mi történt, talán néhány olvasó kifejti a hozzászólásokban…

Világszenzáció itthon – Magyarék találmánya

Magyar találmányok – a szó kettős értelmében. Magyar László és Csefkó Pál felfedezése az elektromos áram eddig szokatlan viselkedéséről olyan készülékek kialakítását tették lehetővé, amelyek a jövőben alaposan kibővíthetik az elektronikai termékek piacát – a jövő elektromos iparát pedig teljesen átrendezhetik. Ismét itt egy lehetőség: a húsz év kutatómunkájával kifejlesztett prototípusok gyártása akár az egész országot előnyös gazdasági helyzetbe hozhatják – ha akad rá befektető.

Képzeljük el, amint a bekapcsolt hajszárítóval játszadozik gyermekünk a fürdőkádban (ennek még a gondolata is borzalmas, de most tegyünk kivételt). Élvezi, hogy a készülék egymás után fú hideget-meleget, felfodrozza a kád vizét, majd egy hirtelen mozdulattal a víz alá dugja a működő hajszárítót. Egek Ura – itt már csak ő segíthet – vagy mégse? A gyerek kacagva élvezi a hirtelen előállt “pezsgőfürdőt”, a hajszárító keltette hullámokat – nem kell hívni a mentőket.

A fenti történet nem csupán a képzelet idétlen játéka, hanem ma már könnyen realizálható. A félreértések elkerülése végett tegyük hozzá: a hajszárító ebben az esetben nem a hálózati 220 volthoz csatlakozik, hanem az Energitech Egyesület két tagja által kifejlesztett transzverter nevű készülékhez. Így nemcsak az áramütés veszélye múlott el, hanem a hajszárítónk is tökéletes épségben vészeli át a víz alatti üzemet.

Magyar László és Csefkó Pál feltalálók a napokban mutatták be ilyen – és ehhez hasonló – dolgokra is képes “csodamasináikat”. A felfedezés és a találmányok jelentősége azonban messze túlmutat a fenti történeten, és a kutatók szavai szerint a “szupravezetéshez hasonló” jelenségre épül. “A készülék makroszkopikus kvantumrendszerként – egészen pontosan makroszkopikus kvantumoszcillátorként – működik ” – adják a jelenség magyarázatául a feltalálók, és ha ez a mondat számunkra nem is értelmezhető teljes mélységében, a további demonstrációkra mégis rácsodálkozhatunk. “Fénycsőgyújtó” nevű készülékük alkalmas arra, hogy kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket beletéve azok újra kigyúljanak, sőt, szebben (vibrálásmentesen) és nagyobb fényerővel égjenek, mint korábbi, “működő” állapotukban – ráadásul kevesebbet is fogyasztanak. Az új berendezés segítségével – a fénycsőgyárak minden valószínűség szerinti nagy bánatára – a kiégett fénycsövek “örökéletűekké” válhatnak, azaz mindaddig képesek lesznek világítani, amíg a különböző gázok valamilyen módon (például repedés miatt) el nem távoznak belőlük.
De ha a wolframszálas villanykörténk égne ki, mostantól kezdve ezt sem érdemes a kukába hajítani! Immár nemcsak a lyukas zoknik stoppolását végezhetjük el segítségével, hanem Magyarék készülékéhez csatla-koztatva a kiégett lámpás újra fényre gyúl: az elszakadt wolframszál felizzása helyett ívfényszerű kisülés látható a villanykörte belsejében. A berendezés birtokában nem kell továbbá aggódnunk azért, hogy számítógépünk elveszíti az el nem mentett adatokat egy-egy hirtelen áramkimaradás vagy áramszünet miatt, mert a gépezet rögtön átvált tartalék üzemmódra. További tapasztalatok: a sajtóbemutatón puszta kézzel víz alá tartott villanymotor semmi kárt nem tett – sem magában, sem környezetében, sem a gazdájában. Rácsodálkozhattunk a víz alá nyomott izzólámpa hibátlan működésére is – mind-mind olyan történetek, amelyek az elektromos feszültségről és áramról szerzett eddigi ismereteink szerint nem történhettek volna meg. Kénytelenek vagyunk szembesülni a ténnyel: az elektronikában az eddig megszokott, szinuszosan váltakozó elektromos áramon kívül létezik egy “másik világ”, ahol az elektronok működését abszolút nem befolyásolja az a tény, hogy eddigi ismereteink, kitalált szabványaink az előbb említett váltakozó áramra korlátozódnak leginkább.

“A bemutatón egy újfajta elektromos áramnak, az elektromágnesség eddig ismeretlen összetevője megnyilvánulásának lehettünk tanúi. Ezt a makroszkopikus kvantumjelenséget leginkább a szupravezetéshez lehetne hasonlítani – mondta lapunknak a kutató-feltalálók egyike, Magyar László. – A bemutatott készülékek pedig ennek a felfedezésnek az aprópénzre váltása, műszaki megvalósulása.” A három bemutatott készülék azonban csak nagyon speciális esetei a felfedezés alkalmazásának, amely az űrkutatástól a mikrochipek gyártásáig óriási lehetőségeket rejt magában. A bemutatón jelenlévő egyik szakember például nem máshoz, mint Nikola Teslához hasonlította a feltalálók személyét – az Osztrák-Magyar Monarchiából Amerikába kivándorolt Tesla korát megelőző találmányai, valamint több mint 700 szabadalma által az egész huszadik század elektronikai kiépítését, technológiáját meghatározta.

Magyar László a találmány egyik legfontosabb rövid távú alkalmazási lehetőségének látja az energiaellátás stabilitásának biztosítását. Ismeretes, hogy az Egyesült Államokban múlt év során beállt nagy áramszünetek egyik oka az erőművek túlterhelése volt, amely az elektromos fogyasztók egy időpontban történő, esti bekapcsolása során “megrántja” az elektromos rendszert, amelynek biztonsági berendezése ekkor leold. A Magyar-találmány alkalmazásával elkerülhető lett volna a milliós-millárdos károkat okozó áramkimaradás. Az új találmányok “rövid távon” forradalmasíthatják a hajózást, a villamos járművek és forgó gépek iparát, a különböző biztonsági rendszereket, kórházak vészellátó rendszereit. “Lehet, hogy a bemutatott készülékek elterjedése sért bizonyos érdekeket, azt szeretnénk azonban, hogyha a mai nagy gyártók és forgalmazók nem erre figyelnének, hanem felismernék az előttük álló rendkívüli lehetőséget az eddigi berendezések korszerűsítésére. Ez a hagyományos energiaellátó rendszer működésével párhuzamosan is viszonylag kis befektetéssel kiépíthető, és komoly gazdasági előnyökkel is jár” – jelentette ki Magyar László.

Interjú Petz Ernő egyetemi tanárral, a Paksi Atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatójával

– Magyar László és Csefkó Pál találmányai eddig szokatlan jelenségekről tanúskodnak. Ön szerint ezeket hogyan értelmezhetjük?
– Három olyan találmányról van szó, amelyek mindegyike ugyanarra az alapelvre épül: egy új, az eddigi tapasztalatainktól eltérően működő elektromos áramra. A hagyományos váltóáramú rendszerektől eltérően itt nem szinuszosan változik a feszültség és az áram. Ennek működése még nem teljesen ismert, azonban a gyakorlatban tapasztalható jellemzői és előnyös tulajdonságai miatt alkalmazható. A tények – és a mérések – azt mutatják, hogy ezt az áramot a fogyasztók sokkal kedvezőbben, kisebb veszteséggel, jobb hatásfokkal tudják hasznosítani a korábbi, hálózati áram által működtetett berendezéseknél. Maga az átalakító készülék is lényegesen kisebb méretű, egyszerűbb szerkezetű, mint a hagyományos inverterek, így olcsóbban előállítható.

– A találmányok bemutatásakor elhangzott, hogy “az Energitech kutatói a szupravezetési jelenséghez hasonló tulajdonságokat mutató villamos készüléket fejlesztettek ki, amelyek semleges áramot képesek gerjeszteni”. Hogyan fogalmazna közérthetőbben?
– Mint azt régóta ismerjük, az elektromos vezetők ellenállása függ a hőmérséklettől: minél alacsonyabb a vezető hőmérséklete, annál kisebb ellenállással vezeti a villamos áramot. Ez egyébként érthető, mert a fém rácspontjaiban lévő atommagok hőmozgást végeznek – nagyobb hőmérséklet esetén nagyobb, kisebb hőmérséklet esetén kisebb amplitúdóval. Az atommagok ehhez mérten akadályozzák a töltés áramlását. Nos, ha nulla Kelvin-fokra le tudnám hűteni a vezetéket, ezen a hőmérsékleten már megszűnik a hőmozgás, az atommagok rögzítetten a helyükön maradnak. Így szépen, akadály nélkül “átsétál” közöttük a töltés – vagyis nem fejt ki ellenállást. Ezt nevezzük szupravezetésnek. Az említett új jelenség során azonban nem erről van szó, mert a jelenség csak hasonlít a szupravezetés jelenségéhez. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy ennek az újonnan felfedezett áramnak a terjedése lényegesen kisebb fajlagos ellenállással történik, mint a már ismeretes, szinuszosan váltakozó áramé. A semleges áram azt jelenti, hogy nincsen egy kiemelt fázis, mint a szinuszos áram esetén.

– Az új jelenségek, tulajdonságok milyen előnnyel járhatnak?
– Mint azt a feltalálók bemutatták, a három készülék – a “transzverter”, a “magnetor” és a “fénycsőgyújtó” – olyan meglepő dolgokat produkál, hogy az általuk működtetett motortest, lámpatest víz alatt is hibátlanul működik az elektromos rövidzárlat vagy meghibásodás veszélye nélkül. Ennek gyakorlati alkalmazására számtalan lehetőséget lehetne említeni, amelyek során hermetikus szigetelés nélkül működtethetünk villanymotorokat valamilyen folyadékban. A “fénycsőgyújtóval” már kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket lehet újra üzembe állítani, ráadásul nagyobb fényerővel és úgy, hogy megszűnik a korábban 50Hz-es váltakozó áram által okozott vibrálás. Ilyen feltételek mellett is jelentős energiamegtakarítás érhető el, amely a kutatók mérései szerint körülbelül 30 százalék. A találmány segítségével viszonylag kis beruházással lehetne biztosítani a szünetmentes áramforrást, vagyis ha a hálózati feszültség valamilyen ok miatt megszűnik, rögtön működésbe lépne a kutatók által kifejlesztett mágneses generátor. Kórházakban például az ilyen berendezéseknek életmentő szerepe lehet.
A másik fontos dolog, hogy ezt a speciális áramot az áramvezetők sokkal kisebb ellenállással vezetik: kisebb a feszültségesés és kisebb a veszteség. Így sokkal vékonyabb vezetőn keresztül is eljuttatható a fogyasztóhoz.

– Hogyan magyarázható, hogy a fogyasztó a csupasz drótokkal együtt vízbe is belógatható, még sincs rövidzárlat?
– A fázis hiányával. Ha egy hagyományos váltóárammal táplált berendezéssel tennénk így, akkor rövidzárlat is bekövetkezhet – mivel a víz vezeti az áramot. A mostani találmányt alkalmazva elkerülhetőek lennének a korábban ebből fakadó áramütések, halálesetek. De mondok érdekesebb dolgot is: a hagyományos víz alatti elektromotorokat hermetikusan el kell zárnunk a víztől ahhoz, hogy működjenek. A találmány segítségével ilyen burkolat nélkül, tehát sokkal olcsóbban megtehetjük a motor vízben való működtetését.

– Nem gondolja, hogy egy ilyen találmányt az ellenérdekelt cégek nem fognak üdvrivalgással köszönteni, sőt…?
– Ha az energiatermelést nézzük, a gázlobbi, olajlobbi, szénlobbi – mindegyik egymás ellen érdekelt. Így az egyik akadályozhatja a másik lobbi fejlesztéseinek, találmányainak gyakorlati bevezetését. A szóban forgó találmányok is sérthetik az összes olyan gyár érdekeit, amelyek a hagyományos invertereket gyártják, de a fénycsőgyáraknak is az az érdeke, hogy minél több fénycsövet tudjanak eladni. Nagyon sok érdek sorakozik fel azonban a találmányok gyakorlati bevezetése mellett, még ha át is alakítja valamelyest az eddigi struktúrát. Az energiatermelés számára például csak előnyöket vélek felfedezni: nagyobb biztonságot eredményezne a működésükben. Az erőművek működése ugyanis egy eléggé bonyolult folyamat, amelynek a végén a generátor alakítja át a mechanikai munkát villamos energiává. Nos, jelen esetben csak ezt az utolsó fázist kellene megváltoztatni. A szóban forgó találmány együttműködik a hagyományos hálózattal, és ebben az az izgalmas, hogy nem kellene egyik napról a másikra, egy időpontban alkalmazni a találmányt, hanem lehetőség nyílik a találmány fokozatos, lépcsőzetes, komplikációktól mentes bevezetésére.

Ezért kellene hát minél hamarabb elindítani a gyártást, nagy nyereséggel. A nyereségből lehetne fejleszteni mind a gyártást, mind az elméleti kutatást: hogy a jelenséget leírhassuk, matematikailag is modellezhessük és az újabb ismereteket is hasznosíthassuk.

Forrás: www.hetek.hu 2004.01.16.(!)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.03. Fukushima fejezi be az emberiség ámokfutását?

2012.04.06. A villanykörte összeesküvés

2012.03.04. Uzsorások hálójában

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2011.11.03. A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

2011.10.02. A reklám, a tervezett elavulás és a hitel (A Jó, a Rossz és a Csúf)

free counters

Ha telibe találná a Földet egy X-osztályú napkitörés

1989-et írunk. Szinte senki nem hallott még internetről, kézben hordozható mobiltelefonról, vagy éppen GPS-navigációs rendszerekről, így nem is nagyon hiányoznának senkinek, ha egyszer csak működésképtelenné válnának.

Március 9-én egy masszív koronakitörés során a Nap plazmát és milliárdnyi apró, töltött részecskét lövell ki a Föld felé, amelyek március 13-án el is érik bolygónkat. Olyan heves sarki fény lángol fel az Egyesült Államok északi részén, hogy sokan pánikba esnek, egy esetleges szovjet, ballisztikus rakétákkal indított atomtámadás első csapásának vélve azt.

Kanadában, Quebecben drámai események sora veszi kezdetét, amelyek során mindössze 90 másodperc alatt összeomlik a teljes elektromos hálózat, 6 millió kétségbeesett és az események előtt értetlenül álló embert hagyva magára a hidegben és a sötétben. Hogy történhetett meg mindez? És megtörténhet máshol, vagy újra? Vagy ez volt a valaha észlelt legerősebb napkitörés? Szó sincs róla.

A Carrington-esemény

A legintenzívebb, valaha feljegyzett geomágneses vihar 1859-ben olyan heves volt, hogy a szokásos 3-4 nap helyett 18 óra alatt érték el a Földet a töltött részecskék. A nappali égbolt is látványosan kifényesedett, éjjel pedig kényelmesen lehetett olvasni; kívülről szemlélve úgy tűnhetett, hogy színes tűzbe borult az egész bolygó. Az északi fény még Hawaii, Mexikó és a Földközi-tenger szélességein is beragyogta az eget.

A sarkok közelében vett jégminták elváltozásai alapján ez volt az elmúlt 500 év legnagyobb kitörése, becslések szerint kb. 190-szer erősebb, mint a már önmagában is extrémnek számító skála X-fokozatának alsó határa, és több, mint 10-szer erősebb az 1989-es hatalmas áramszünet okozójánál.

Döbbenetes intenzitásával a Carrington-esemény az igazi, X190-es skálájú kitörés, amely statisztikai becslések szerint 500 évente ismétlődik – átlagosan. De megtörténhet a 2013-as naptevékenységi maximum idején is.

Mit okozott a Carrington-esemény?

A szép, színes égbolton, néhány legendás tengeri viharon és a gyerekcipőben járó távíró, illetve telefonvezeték-hálózat látványos szikráin kívül szinte semmilyen hatással nem volt a társadalomra vagy a gazdaságra.

Mivel nemhogy mobiltelefon, de még elektromos háztartási készülékek sem voltak, az elképesztő erejű geomágneses vihar a mindennapi életet szinte egyáltalán nem befolyásolta. Senkit nem zavart, hogy nem kapcsolt be a digitálisan időzíthető kenyérpirító, nem árammal működött a narancsfacsaró, sőt, még a garázsajtó kinyitása sem igényelt elektromos hálózatot. Nem volt szüksége ilyesmire a gőzmozdonyoknak sem, hogy haladjanak, a repülésirányítás hiányára pedig maximum a minduntalan eltévedő postagalambok panaszkodhattak.

Becslések szerint – ha a Carrington-esemény 1989-ben történt volna -, 6 millió helyett minimum 300-350 millió ember maradt volna azonnal áram nélkül, és nem csupán órákra, vagy napokra. Újra kellett volna építeni a fejlett, magasabb szélességen fekvő országok távvezeték-, illetve az elektromos elosztó hálózatainak nagy részét, a leolvadt transzformátoroktól a kidőlt tartóoszlopokon át a szinte felrobbant diszpécserközpontokig.

Mit okozna ma a Carrington-esemény?

Napkitörések mindig is voltak és lesznek, felesleges nagy hisztit csapni emiatt – állítják sokan. “Szenzációhajhász média, amely felfújja mindennek a jelentőségét, hogy bulvárhírként tálalhassa” – teszik hozzá a nyugilények támogatói. “500 évente van, úgyis csak 350 év múlva lesz megint” – hessegetik el a vélt vagy valós rémképeket a statisztikai tudományok önjelölt szakértői.

És valóban, napkitörések mindig is voltak és lesznek, 11 évente váltakozó intenzitással – ezzel csak egyetérteni tudunk. Valami azonban nagyon megváltozott a legutóbbi 2 napciklus maximumai óta. És ez a különbség már-már túlcivilizált világunk szinte teljes lebénulását okozhatja.

Mi okozza a különbségeket?

Elsősorban az, hogy szinte észre sem vettük, milyen mértékben és milyen elképesztően gyorsan függővé váltunk saját technikai vívmányainktól.

A ’90-es évek elején mindig, minden találkozót, programot, helyszínt és időpontot (valamint azok lekésése, vagy elkerülése esetére alternatív terveket is) előre egyeztettünk mindenkivel. Mindig volt “B terv”, hogyan találjuk meg egymást, ha mégsem úgy alakul, stb. Általában előre tájékozódtunk a találkozók környezetéről, a helyi lehetőségekről, és nem voltunk semmilyen kommunikációs eszközre utalva. Ma ennek már semmi, de semmi szükségét nem érezzük; hiszen mindenkinél van legalább 1, de néha 2 mobiltelefon, amivel dinamikusan és folytonosan át-, és újra lehet szervezni mindent, ha úgy alakul. Ez ugyanakkor az egyik legérzékenyebb pontunk is – a mobil kommunikáció.

Mobiltelefonok nélkül a ma felnövő generáció jelentős része zavarttá és tanácstalanná válik. De ne legyünk igazságtalanok – ugyanez igaz a már felnőtt, de az elmúlt másfél évtizedben elkényelmesedett, a reklámozók számára oly fontos 18-49 éves korosztály tagjaira is.

Ha durván akarunk fogalmazni, kijelenthetjük – a mobiltelefonok nyújtotta kényelem és biztonság hirtelen kiesése a társadalom nagy részénél olyan döbbenetesen erős elvonási tüneteket eredményezne, hogy az emberek szinte lebénulnának tőle.

A kezdeti sokkból a 30 felettiek korosztálya térne korábban magához, de ők sem elég gyorsan; egy ilyen esemény mindenképpen elhúzódó káoszt okozna önmagában is, össztársadalmi szinten.

Az első számú mumus tehát – a mobiltelefon-függőség.

De menjünk tovább. A ’90-es években minden autóban volt papír alapú, nyomtatott térkép; és ha eltévedtünk, vagy nem ismertük pontosan az útvonalat, bármikor elővehettük azt. Ha távolabbi úti célunk volt, indulás előtt alaposan tanulmányoztuk a legfontosabb tájékozódási pontokat, környezeti viszonyokat és alternatív útvonalakat.

Most rácuppantunk egy aranyos, színes kis beszélő “izét” a szélvédőre, levakarjuk róla az MP3-lejátszó vagy az Angry Birds 3D képernyővédőjét, és rámutatunk egy címre vagy pontra – aztán vakon követjük az utasításokat. Menet közben általában halvány fogalmunk sincs róla, hogy hol vagyunk; talán még azt sem vennénk észre, ha körbe-körbe vezetne minket virtuális segítőnk a városban, vagy időnként átlépnénk az államhatárt, csak mert 300 méterrel rövidebb úgy a “gazdaságos” útvonal.

De ha egyszer csak megszűnnének a bájos és kedves “Túllépted a megengedett sebességet”, “a következő lehetőségnél fordulj jobbra-balra”,vagy “érkezés a célhoz” jellegű csevejek, annak bizony következményei lennének. A következmények egyetlen vezetőre, vagy utasaira nézve csupán bosszantó kellemetlenséget jelentene; a forgalom egészére viszont katasztrofális hatással lehet.

Képzeljük el, mi történne, ha nem csak egyvalakinél, hanem az úton, vagy a városban közlekedő valamennyi járművön egyszerre szűnne meg a navigáció. És nem csak a személygépkocsikban, hanem az áruszállító teherautókon és hatalmas kamionok fülkéiben egyaránt.

Egy ideig sokan észre sem vennék, hogy eltévedtek – hamarosan viszont gyanús lenne, hogy nem érkezik új utasítás, a “GPS-vétel megszűnt” jelzésen kívül a navigációs készüléktől. Ráadásul a kamionok és teherautók egy része ezalatt behajt olyan helyekre is, ahol nem fér majd el, de megfordulni sem tud; és amikor mindenki rádöbben, hogy teljesen máshol van, mint szeretne lenni, percek alatt teljes lenne a káosz.

Egy világváros teljes forgalmát képes lenne 100%-ig lebénítani akár csak 10%-nyi olyan vezető, aki számított arra, hogy az aranyos, praktikus színes kütyü elkalauzolja majd őt – pedig nem. Annyira sokan vagyunk, és olyan vakon követjük a navigációs utasításokat, vélhetően bőven meglenne ez a tíz százalék – de talán még a 30% is.

A második számú mumus ezért a navigációtól való függőség.

Van azonban egy még ennél alapvetőbb függőségünk – és pedig csillapíthatatlan energia-igényünk. A mai háztartásokban szinte minden, amit használunk és amire valamiért szükségünk van, elektromos árammal működik. Való igaz, hogy ez két évtizeddel ezelőtt is így volt, de ha jobban belegondolunk, igenis vannak különbségek.

Akik már éltek akkor, némi nosztalgiával emlékezhetnek a ’80-as, ’90-es években még gyakori áramszünetekre. Volt valamiféle különleges hangulata annak, amikor minden fény kialudt közel-távol, és csak a szél süvítését, vagy a redőnyök csapkolódását hallhattuk a sötétben. Egyszerre volt izgalmas és félelmetes, néha pedig a maga furcsa módján szép és különleges élmény, amikor gyertyát gyújtottunk a konyhában, vagy a fürdőszobában, és csak vártunk, néha órákon át.

Akkor viszont fel voltunk erre készülve, és mindig volt előkészítve gyertya – ma ez már közel sem triviális. A másik, talán még ennél is nagyobb probléma a fűtési rendszerek modernizálódása. Ez is egy olyan probléma, amely szinte észrevétlenül költözött otthonainkba; sokan talán nem is tudják, de a modern, cirkulátorral működő fűtési rendszerek jelentős része biztonsági okokból egészen egyszerűen kikapcsol, ha nincs a vezérléshez szükséges hálózati feszültség.

Tehát, ha nincs áram, akkor nem csak áram nincs – hanem fűtés sincs. Még ha a mobilhálózat működne is, maga a telefon lemerül, és nem tudjuk feltölteni. Hideg lesz, sötét, és segítséget sem tudunk kérni.

A harmadik nagy mumus tehát az elektromos energiától való függésünk.

Vajon mit okozna mindezek hiánya, együtt? A lehetséges események idővonala itt.

A 2012. március 7-i X 5.4-es kitörés az űr-időjárás jelentésben:

Forrás: www.idokep.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.03.07. Vár-e minket Armageddon az interneten?

2011.12.20. Jövőre füst és hamu lepheti el Európát

2011.11.07. Óriási napkitörést regisztráltak

2011.09.21. Ébredezik a világ leghalálosabb vulkánja

2011.07.15. Dimenzióváltás okozta a japán földrengést?

2011.06.19. Korlátozás az áramellátásban a várható napviharok miatt

free counters

Információmérgezés: a Facebook-jelenség

Legalább öt év telt el azóta, hogy ezt a pár mondatot megfogalmaztam:

A diktatúra az, amikor a beszélő száját betömik, a látó szemét befogják. A demokrácia az, amikor a hallgatók fülét telebeszélik, a néző szemét elkápráztatják. Kicsit más, mégis hasonló. A diktatúra kegyetlen, demokrácia kicsit drágább…

Akkor azt éreztem, hogy azok a szavak, amelyeket igen sok gondolkodással érlelek magamban, és minden elkövetek azért, hogy egyértelműek legyenek, egyszerűen elvesznek a megalapozatlan, lelkesedéstől fűtött, és sokkal kényelmesebben kiabálható vagy mantraként értelmetlenül ismételgethető jelszavak tömegében. Bosszantott, hogy míg pár évtizeddel korábban kiemelkedő szakmai teljesítménnyel lehetett bekerülni a médiába, ma azzal lehetetlen, viszont ha valaki egy idióta mutogatósóban szexel, nem tud de akar énekelni, értelmetlen napi sorozatokban szerepel, hőssé válik.

Mára azzal kell szembesülnöm, hogy létezik még ennél is hatékonyabb módszer az emberi közösség homogén masszává alakítására, ez pedig nem más, mint eszközt adni a kezébe, amivel saját maga képes telebeszélni a saját fülét, elvakítani a saját szemét. Kezdetben vala a blog, de aztán megjelent a YouTube, a Facebook, a Twitter. Hihetetlen tömegű információ, amelyet mi magunk állítunk elő annak érdekében, hogy “jelet adjunk” létezésünkről; de bármit is teszünk, eltörpül “ismerőseink” jeleinek tömegében, amelyeket átlapozunk, reagálunk, továbbítunk – rettenetes mennyiségű időt elpazarolva, és állandó nyüzsgéssel forgatva a… semmit.

Tettem néhány kísérletet arra, hogy értelmesen kommunikáljak, számomra elfogadható minőségű párbeszédet, vitát folytassak emberekkel ezen a felületen. Egyszerűen lehetetlen. Két napig ha létezik a társalgás, de a folyamatosan megjelenő új bejegyzések ködében lassan elvész, már senki nem akar előre haladni a beszélgetés fonalán. Semmi igény nincs arra, hogy lelkiismeretesen végigolvassanak egy-egy hozzászólást, esetleg a feltett kényelmetlen kérdésekre választ keressenek, az egyértelműen téves állításokat visszavonják, ne hangoztassák újra és újra. Mindent abba lehet hagyni, mert két nap múlva már úgyis elfed mindent a szöveg-tömeg új rétege, nem kell felelősséget vállalni, tanulni, változni, előre lépni.

Mint a guánó (lusták számára: madártelepek alatt évtizedek, évszázadok alatt egymásra rétegződő ürülék), úgy szaporodik fel ez a tartalom, az érdemi, építő kommunikáció fogalmához semmilyen módon nem kötődő, keletkezésében is inkább az ürítéshez, mint az alkotáshoz hasonlító informatikai hulladék. Állandó áradatától elvakulva már képtelenek vagyunk egy tíz mondatos szöveget értelmezni, szövegösszefüggést megállapítani, netán kapcsolódó háttérismereteknek mélyebben (nem csak hasonló gondolkodású és hasonlóan sekélyes tudással rendelkező hangoskodók szösszenetein túl) utánanézni. Nem beszélve arról, hogy esetleg a saját véleményünkkel ellentétes tartalmú állítást lehetségesnek fogadjunk el, és belegondoljunk az általa felvetett lehetőségekbe. Úgysem számít, pár nap múlva nem látja már senki…

Pedig a probléma forrása itt sem az eszköz, hanem a használó igénye, amely a silány eszközt emeli magasba, és teszi a világhálót globális idegrendszer helyett az információmérgezés forrásává.

Forrás: hajnalvilag.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.02.22. ENSZ irányelvek a világvallás megvalósításához

2012.02.16. A Rendszer Üzenete

2012.01.30. A szabad választás átka

2012.01.19. A kényelem, mint fegyver

free counters

Jól csak a szívével lát az ember

Az emberek jelentős része mára kiábrándult a tudományból. Elegük lett az egymásnak homlokegyenest ellenkezőt állító szakértőkből, a tudomány kreálta, élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként ránk zúduló mérgekből, a szőnyeg alá söpört problémákból, a hazudozásból. Egyre többünkben merül fel a kérdés: van-e jövője a tudománynak? A mindenkori hatalmat elvtelenül kiszolgáló, jelenleg kifejezetten életellenes erőként működő elitklubok helyett létre jöhet-e az emberiség valós céljait segítő, az életet és csak az életet szolgáló társadalmi mozgalom: az új tudomány?

Melyek a szabályai, mik a korlátai, milyen erkölcsökre épülhet a jövő tudománya? Lehet-e egyszerű, mindenki által érthető? Képes-e választ adni az emberiség valódi kérdéseire? Segít-e az előttünk álló nehéz idők túlélésében?

„Mert nem az árt neked, amit nem tudsz, hanem amit rosszul tudsz!”

  • Miért építünk sokmilliárdos szennyvíztisztítókat, amikor a pár deszkából összetákolt budi környezetkímélőbb?

  • Miért gátaljuk el, öljük meg a folyóinkat, amikor az ezzel okozott kár sokszorosa a remélt haszonnak?

  • Miért tömjük tele magunkat gyógyszerként törzskönyvezett mérgekkel, amikor látványosan romlik tőle az egészségünk?

  • Miért születnek gyermekeink távol otthonaiktól, mesterséges szüléssel, amikor az anyák és csecsemőik is belebetegszenek?

  • Miért betegítjük meg gyermekeinket védőoltásokkal, amikor rég bebizonyosodott káros és maradandó hatásuk?

  • Miért kell betegen és boldogtalanul élni a „civilizált” világokban, amikor a természeti népek harmóniában és egészségben élnek?

Szenvedéseink forrása a hibás tudásokban keresendő!

Vegyük a természeti népeket. Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!

Pontosabban: éltek, ugyanis a botswanai kormány a kilencvenes években szülőföldjükről barakkokba telepítette e vidám emberkéket, azzal az indokkal, hogy „nem lehet a busmanokat kizárni a civilizációból és a fejlődésből”. Természetesen a döntésről senki nem kérdezte meg ezeket a hihetetlen ősi gyökerekkel rendelkező embereket, akiknek nagy része egyszerűen belehalt a kényszerű átültetésbe. Viszont van egy jó hír: a helyüket elfoglaló gyémántbányák – hála a gazdasági válságnak – remekül prosperálnak!

A természeti népek tudása sok-ezer éves kipróbált tudás. Nem ötletszerű, pár ember által demokratikusan elfogadott elméletekre épül, hanem tapasztalatokra, a természetben élő, vele együttműködő sok-sok generáció élettapasztalatára. A természetben a hibás tudás azonnal lelepleződik. Ott nincs helye az elméleteknek, ott csak egyszer lehet mérges gombát enni…

A hibás tudások kialakulásában kulcsszerepet játszanak a mítoszok. Mint senki által meg nem kérdőjelezett és kérdőjelezhető vallási tételek szövik át mindennapjainkat. Használjuk őket, hivatkozunk rájuk, és soha nem gondolkodunk el igazságtartalmukon.

A fejlődés mítosza

„Az emberiség fejlődik. Egyre több eszközt készít, egyre nagyobb a tudása, egyre tovább él…” Biztos? Nem lehet, hogy az elmúlt korok embere azért nem készített eszközöket, mert nem volt szüksége rájuk? Nem lehet, hogy több és mélyebb ismerete volt a Teremtésről, mint nekünk, ezért mindent megkapott a természettől? Nem lehet, hogy azért kell tovább élnünk, hogy hosszabb időnk legyen élettapasztalatunk gyűjtésére, mert nem élünk?

Ne hamarkodjuk el válaszainkat! Őseink tapasztalata alapján az álom az egyik legjobb tudásszerzési mód, úgyhogy aludjunk rá egyet…

A tudomány mítosza

A tudomány tévedhetetlenségébe vetett hitem egyetemista koromban ingott meg először. Laborgyakorlaton egy radioaktív forrást kellett kimérnem. Tisztességesen végigmértem, de a gyakorlatvezető tanár szerint rossz eredmény jött ki. Még egyszer végigmértem, de ismét ugyanazt kaptam. Harmadszorra megkértem a professzor asszonyt: mérjük ki együtt. Együtt is a „hibás” eredményt kaptuk. Az eltérést kutatva kiderült, hogy az általunk mért sugárforrást öt évvel azelőtt kicserélték, és a diákok minimum öt évfolyamon keresztül egymás füzetéből másolták az előző sugárforrás adatait…

Látszólag csak egy bosszantó malőr, de mára a tudomány nagy része sajnos így működik. Hivatkozunk a hivatkozás hivatkozásának a hivatkozására, és senki nem veszi a fáradtságot az eredeti forrás ellenőrzésére! Súlyosbítja a helyzetet a tudomány hierarchikus felépítése: minél több hivatkozás történik a forrásra, minél több tudományos fokozattal rendelkezik az „adatközlő”, annál kevésbé ildomos az ellenőrző kutatás. Így került a szőnyeg alá a Contergan, a DDT, a génmódosított élőlények utóélete, a védőoltások hatása… Így múlik a tudományos világ dicsősége.

A tudomány látszólag csupa érdekes kérdésre ad választ: milyen pályaenergiák tartoznak a hidrogén atom elektronjához, milyen szexuális szokásai vannak a királypingvineknek, milyen kráterek találhatók a Hold túloldalán… De ad-e választ a valóban fontos kérdésekre: miért vagyok a Földön? Miért azok a társaink az életben, akik? Hogy kerüljem el a pofonokat az életemben? Mi a célja az életnek a Földön? Hogy éljük túl önnön özönvizünket?

Az oktatás mítosza

“A Gyermek nem arra vágyik, hogy ismereteket szerezzen az életről, hanem hogy élje azt…” (Hintalan László)

Megfigyeltek már játszadozó állatkölyköket? Ugye milyen gondtalanok, aranyosak? Pedig az életük múlik az így megszerzett és begyakorolt tudáson. Valaha a gyermekek is így tanultak a felnőttek mellett játszva, őket utánozva, boldogan. Az életből tanulva elsődleges tudást szereztek, aktívan, teljes lényükkel (test, lélek, szellem) tanultak.

A mai padban-ülős iskolarendszer életidegen és életellenes. A gyermeket természetes környezetéből és életritmusából kizökkentve könyvekből, és egyéb másodlagos forrásokból adja az ismereteket. A tanuló passzívan, külső szemlélőként ismeri meg az őt körülölelő világot. A gyermek még Isten tenyerén él, így ösztönösen érzi, hogy az elveszett gyermekkora helyett kapott tudás nagy része élete szempontjából lényegtelen, csak a televíziós kvízműsorok során visszaböföghető tudás.

Kötelezővé azt kell tenni, amit magától ösztönösen elkerül az ember. Nem véletlen, hogy Magyarországon dicstelen uralkodónk, Mária Terézia vezette be a kötelező oktatást, szellemi önvédelmünk teljes megtörése céljából. Ennek következményeként tagadtuk meg múltunkat, „loptuk össze” nyelvünket, ennek következménye Trianon, de ennek következménye hazánk jelenlegi gyarmati sorsa is. Most akarják bevezetni 3 éves kortól a kötelező oktatást…

Érdemes megnézni az oktatási rendszer kimenetét is: fiataljaink legproduktívabb éveiket padban görnyedve töltik. Mire két-három diploma megszerzése után testileg, lelkileg, szellemileg is kiégve kikerülnek az „életbe”, semmijük sincs. Tudásuk jelentős része addigra elavul, se házuk, se gyermekük, se munkahelyük – hála „túlképzésüknek”. Talán őket is meg kellene kérdezni előtte, mint a busmanokat…

Az egészségügy mítosza

A legtöbb életünket romboló hibás tudás az egészségügyben keresendő

Az emberiséget romboló legtöbb hibás tudás az egészségügyben halmozódott fel. Mivel ez a rendszer a betegek száma után kapja a támogatást, elemi érdeke a betegségek létrehozása és fenntartása. Nagyszüleink még csak meghalni mentek a kórházba, mi meg lassan odaköltözünk.

Az ember természetes állapota az egészség, de ma a gyógyszergyártás a legnagyobb üzlet a világban, 2009-ben összforgalomban megelőzte az eddig vezető hadiipart. Ezért kell tele cekkerekkel hazahordanunk halálunkat a patikából…

Az orvostudomány az embert, mint bonyolult gépezetet szemléli, amelyben időnként alkatrészeket kell cserélni, mert elkopik, időnként életfolyamatokba kell belepiszkálni, mert elállítódik. Az autószerelő egy alátétet nem hagy ki a javítás során mert tudja, hogy okkal van ott, hiánya később bajt okozhat. Kórházainkban egész szerveket dobnak ki… Isten nem barkácsol! Az ember – mint minden élő rendszer – tökéletes öngyógyító és önreprodukáló képességgel rendelkezik. Ha mégis elkezdi lebontani magát azt jelzi, hogy valahol megsérült a külvilággal a harmónia, már nem teljes az Egész-ség.

Az ember az Egész része. Az Egész táplálja, védi, tanítja – amíg ellátja feladatát. Ha már nincs szükség rá – lebontja. Részét és részesedését – vagyis feladatát – az Egészben mindenki maga szabja meg, ahogy az útjára emlékeztető pofonok mértékét is maga állítja be. A betegség a legjobb barátunk, mert sosem pofozkodik ok nélkül! Ha ezeket a jelzéseket megpróbáljuk megszüntetni olyan, mintha autónkon az olajnyomás jelző lámpát leragasztanánk egy ragtapasszal: besül a motor!

Nézzünk egy-két példát a ragtapaszokra. Ma már 40-50 évesek állnak sorba csípőprotézisért. Az egészségügy szerint „elkoptak az ízületei”. Őseink 90 évig kapáltak – protézis nélkül. Az élő rendszerek nem tudnak elkopni, de a nem használt részeket a természet lebontja. A kevés mozgás miatt az ízületek beszűkülnek, arra figyelmeztetve, hogy ők mozgásra készültek. A megoldás a feladat visszaadása, a mozgás/mozgatás lenne…

A másik nagy sláger a vérnyomás beállítás. A szervezet a vér nyomását öngyógyító folyamatként, védekezésből emeli meg, hogy – az általában az élelmiszeripar szervetlen vegyületeitől elsalakosodott – vért eljuttassa a szervekhez. A vérnyomás csökkentés hatására lelassult vér a hordalékokat kirakja az érfalakra, tehát újabb gyógyszert kapunk: valamilyen koleszterin csökkentőt. Ez felhígítja a vért, tehát jöhet az újabb gyógyszer: a vízhajtó… Végállomás idő előtt a temető, de a gyógyszeripar jól jár.

Betegségeink arra figyelmeztetnek, hogy szervezetünkbe (testünkbe, lelkünkbe, szellemünkbe) valami nem oda illő került. Ha méreg kerül belénk, hányással vagy hasmenéssel, ha kórokozó lázzal és izzadással, ha lelki pofon sírással, könnyekkel próbálunk tőle megszabadulni.
Az egészségügy ezeket a folyamatokat „csillapítja”, befelé fordítja, ezért húzódik el a gyógyulás, ezért keletkeznek általában nagyobb bajok. Minden gyógyító hagyomány, így népi gyógyászatunk is azon alapul, hogy a nem oda illő dolgokat minél előbb kivezesse a szervezetből.

A „nem tehetek semmit” mítosza

Lehet, hogy olybá tűnik, de nem a tudósokkal, pedagógusokkal, orvosokkal van bajom. Az ember Isten képmására, tökéletesnek születik. Földre száll, hogy közösségét emelje, gyógyítsa, tanítsa… Majd szülei, környezete, iskolái segítségével elkezdi gyűjteni a hibás tudást. Előbb-utóbb persze rájön, hogy képtelen a választott feladatot ellátni, de a rendszer apró zavarainak, vagy saját hiányosságainak tudja be. Cinikussá válik, vagy eluralkodik rajta a „nem tehetek semmit” mítosza.

Egyszer egy barátom azt mondta: „A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz.” Vagyis egyre több tudás – a semmiről, egyre több gyógyszer – haldoklásunk fenntartásához, életfogytig tartó tanulás – az élet helyett. A mindenkori hatalom sajnos a „rosszat jobban csinálni” folyamatában érdekelt, hiszen a hibás tudásnak köszönheti létrejöttét, és a tudás állandó manipulálásának köszönheti fennmaradását. Ezért nem számíthatunk rá!

Az egyénen múlik minden, a megoldás a világ bajaira az egyéni döntésekben keresendő. Az egyénnek szabad akarata van, de a szabad akarat a döntés felelősségével jár! A busmanoktól a hajléktalanokig sok utat megtapasztaltunk, kitapogattuk lehetőségeinket, most választásra kényszerülünk. Szerencsénkre Agócs József professzor idézete folytatódik: „Ha végre jót csinálunk (akár rosszul is), az eredmény csak jó lehet!”

„Jól csak a szívével lát az ember.” A valódi tudás megszerzéséhez ösztöneinkre kell hallgassunk, melyek az élet forrására hangolt finom műszerek. A Teremtés az életből fakad, az életet szolgálja, az élet a célja. Minden, ami életellenes, pusztulásra van ítélve benne. Bármikor megújíthatjuk tudásunkat (és vele életünket), ha ösztöneinkre hallgatva megváltoztatjuk az élethez való viszonyunkat.

Amíg nem érezzük a helyes válaszokat, addig is nemesednünk kell. Meg kell tanulnunk NEM-et mondani olyan egyéni és közösségi utakra, melyek életellenesek, melyeknek végén csak fájdalmat és boldogtalanságot tapasztaltunk. „Mert most még tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,12)

 

Kelt Gombán, az Úr 2011. évében, Földanya havában,
Szerző: Géczy Gábor fizikus, tanár, MAG közösség

Forrás: www.tudatbazis.hu

2012.02.20. Fellázadtak a világ kutatói

2012.02.20. Egyetlen atomból készült tranzisztor

2012.02.19. Gyógyszeradagoló mikrochip túl az első klinikai teszten

2012.02.16. A NATO 4 milliárd dollárt költ amerikai drónokra

2012.02.14. Március idusa – A modern civilizáció vége?

2012.01.30. A szabad választás átka

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.10. Tudatosan élem az életem…

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

free counters

Élet a halál küszöbén

Éveken át dolgoztam a hospice szolgálatnál, pácienseim azok voltak, akik hazamentek a kórházból meghalni. Igazán különleges időszakot osztottunk meg egymással: velük voltam az életük utolsó három-tizenkét hetében. Az emberek nagyot tudnak fejlődni, amikor szembenéznek a saját halálukkal.

Megtanultam, hogy sose becsüljem alá senki fejlődési lehetőségeit. Néhány változás rendkívüli volt. Mindegyikük sokféle érzelmet tapasztalt meg, ahogy ez várható is: elutasítást, félelmet, haragot, megbánást, még több elutasítást és végül elfogadást. Minden egyes páciens végül megtalálta a békéjét, mielőtt továbbindult volna, mindegyikük.

Amikor arról kérdeztem őket, hogy van-e valami, amit megbántak, vagy van-e olyasmi, amit másként csináltak volna, hasonló témák merültek fel mindegyiküknél. Íme, az öt legtöbbször előforduló tévedés ezek közül:

1. Bárcsak lett volna bátorságom úgy élni az életem, hogy hű legyek önmagamhoz, nem úgy, ahogy mások elvárták tőlem!
Ez volt a legtöbbször előforduló vágy az összes közül. Amikor az emberek rájönnek, hogy az életüknek mindjárt vége és visszanéznek, könnyű meglátni, hogy mennyi álmuk maradt, amit nem váltottak valóra. A legtöbben az álmaik felét sem vették figyelembe és úgy kellett meghalniuk, hogy tudták: ez a saját döntéseik vagy épp döntésképtelenségük következménye.

Fontos, hogy igyekezz legalább pár álmodat megvalósítani életed során. Attól a pillanattól kezdve, hogy az egészséged tönkremegy, már késő. Az egészség szabadságot ad, amit kevesen értékelnek egész addig, amíg már nincs meg nekik.

2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!
Ezt mindegy egyes férfi páciensem mondta, akit ápoltam. Hiányzott nekik az, hogy lássák a gyerekeiket felnőni, fájlalták, hogy nem töltöttek elég időt a kedvesükkel. Néhány nő szintén bánta ezeket a dolgokat, de a nők főleg az idősebb generációból valók voltak, így a legtöbb női páciens nem volt családfenntartó.

Azzal, hogy leegyszerűsíted az életed és tudatos döntéseket hozol, elképzelhető, hogy nem kell akkora bevétel, mint amit gondolnál. És azzal, hogy több teret engedsz önmagadnak az életedben, boldogabbá válsz és nyitottabbá azokra az új lehetőségekre, amelyek jobban illenek az új életmódodhoz.

3. Bárcsak lett volna bátorságom, hogy kifejezzem az érzelmeimet!

Sokan elnyomták az érzelmeiket azért, hogy elkerüljék a konfrontációt másokkal. Ennek eredményeképpen megelégedtek egy középszerű élettel és sosem váltak azokká, akikké válhattak volna. Sokan betegségeket teremtettek maguknak állandóvá vált keserűségükkel és neheztelésükkel, bosszankodásukkal.

Mások reakcióit nem tudjuk kontrollálni. Bár az emberek természetesen reagálni fognak arra, ha megváltozol és őszintén kezdesz kommunikálni, a végén mindez egy egészen új, egészségesebb szintre emeli a kapcsolataidat másokkal. Vagy ez történik, vagy az egészségtelen kapcsolódások eltűnnek az életedből. Akárhonnan nézzük, jól jársz, ha felvállalod önmagad.

4. Bárcsak kapcsolatban maradtam volna a barátaimmal!
Gyakran nem ismerték fel a régi barátokkal való kapcsolattartás fontosságát és hasznát, amíg közel nem kerültek a halálukhoz és nem tudtuk mindig megtalálni a régi barátaikat. Sokan annyira elmerültek a saját életükben, hogy aranyat érő barátságokat hagytak elsikkadni az évek folyamán. Sokan bánták, hogy nem szántak elég időt és figyelmet a barátaikra. Mindenki hiányolta a barátait haldoklása során.

Gyakran előfordul elfoglalt életünk során, hogy elhanyagoljuk a barátságainkat. De amikor szembetalálod magad a közelgő halállal, az anyagias dolgok már nem számítanak. Az emberek el akarják ugyan rendezni a pénzügyeiket, ha lehetséges, de nem a pénz vagy a státusz a fontos számukra ilyenkor. Rendet akarnak tenni, hogy ezzel segítsék azokat, akiket szeretnek. Általában sajnos ilyenkor már túl betegek vagy fáradtak ahhoz, hogy ez sikerüljön nekik.
A végén minden a szeretetről és az emberi kapcsolatokról szól. Mindössze ez marad az utolsó hetekben fontos, a szeretet és az emberi kapcsolatok.

5. Bárcsak engedtem volna magam boldogabbnak lenni!
Ez egy meglepően gyakori vágy. Sokan csak a halálos ágyukon jönnek rá, hogy a boldogság választás kérdése. Régi viselkedési mintákba és szokásokba ragadtak bele. Az ismerős dolgok kényelmes komfortja elárasztotta az érzelmeiket és az egész életüket. A változástól való félelem arra késztette őket, hogy szerepet játsszanak mások és önmaguk előtt is. Miközben legbelül arra vágytak, hogy végre egy jót kacagjanak és bohóckodjanak és vidámság legyen az életükben. A halálos ágyadon fekve egyáltalán nem gondolsz arra, hogy mások mit gondolhatnak rólad. Milyen csodálatos dolog újra képesnek lenni mosolyogni!

Az élet egy választás. Ez a TE életed. Válassz tudatosan, válassz bölcsen, válassz őszintén. Válaszd a boldogságot!

Forrás: www.harmonet.hu


2012.02.01. Egészséges nacionalizmus

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.10. Tudatosan élem az életem…

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.01. Az egyetlen igazság

2011.12.14. Börtönben élünk?

2011.12.09. Kiszabadulhatunk-e a rabszolgaságból?

free counters

Egészséges nacionalizmus

Néhány magyar spirituális gondolkodású, nyitott szívű ember elment Tibetbe, hogy az ottani szerzetesektől “ellessék” az emberi létezés “titkát”. Néhány hétnyi meditáció után az egyik szerzetessel közelebbi kapcsolatba kerültek és egy mélyebb beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy mi a fő célja a magyar lélekbúvárok látogatásának. Amikor a szerzetes meghallotta, hogy az utazók a saját életük céljára és a Ki vagyok én? c. kérdésre akarnak Tibetben választ kapni, akkor ezt válaszolta: “Ha Ti a szülőföldetektől több ezer kilométerre akarjátok megérteni, hogy miért születtetek oda, ahová, akkor nagyon nem értettétek meg a spiritualitás lényegét. Ahhoz, hogy kiderítsétek, hogy mi a feladatotok a Földön, ahhoz meg kell értenetek annak a népnek a gondolkodását és kultúráját, amelyikbe beleszülettetek.”

Bevallom, ez a történet engem rendesen mellbe vágott, mert az itthoni nehézségek és gazdasági korlátozások (rendkívül előnyös, “vállalkozás-barát” adórendszer pl.) és a Dögöljön meg a szomszéd tehene gondolkodásmód miatt rettenetesen elvágyódtam innen és el is mentem egy időre, aztán mégis hazajöttem, mert úgy éreztem, hogy nem véletlenül születtem magyarnak. Imádom az embereket mindenhol, bevallom őszintén azt is, hogy soha nem volt honvágyam több éves, egyhuzamban töltött külföldi tartózkodás ellenére sem; vannak mohamedán, zsidó, keresztény és ki tudja még milyen felekezetű ismerőseim és barátaim szerte a széles világ kocsmahálózatában és beszélek is néhány nyelven a magyaron kívül, de pontosan a spirituális meggyőződésem miatt gondolom azt, hogy most ebben a kultúrkörnyezetben és nemzeten belül kell valamit megtanulnom arról, hogy ki a fene is vagyok. Ez egy megérzés, szóval meg ne kérdezzétek, hogy mit szedek.

Azt fontos megjegyeznem, hogy a külföldön boldogulni kívánó honfitársaimat nem ítélem el egyáltalán, és nem tartom senkinek a részéről nemzetellenesnek azt, ha nem akar a született hazájában élni. Az sokkal inkább bántó számomra – bár tudom, ezen nekem kell dolgoznom, hogy ezt el tudjam önmagamban fogadni – hogy az itt élő és ebben az országban jövőt tervező emberek egy része úgy beszél a magyarságról, a magyar nyelvről és a kulturális örökségről, mint teljesen “felesleges” értékekről és örömmel fogadnák el azt, ha országunk mindenkori vezetői teljes mértékben a nemzetközi pénzhatalmak előírásai szerint ugrándoznának akkor is, ha az az itt élők sorsát hátrányos mértékben befolyásolja hosszú távon. Tudjátok, jó dolog a szomszédokkal jóban lenni, de azért a spájzba ne sétáljanak be az engedélyem nélkül…

Az egészséges nacionalizmus valami ilyesmiről szól az én számomra. Elsősorban ember vagyok, és csak másodsorban vagyok magyar, de örömmel vagyok az. Nem büszkén és megkülönböztető módon, hanem szeretettel és alázattal. Szeretem a végtelenül gazdag nyelvünket és melegség járja át a lelkemet, hogy mennyi csodálatos találmány fűződik magyarok nevéhez, pedig ezekhez a találmányokhoz nekem személy szerint semmi közöm. Boldogság önti el a szívem, ha Kodály Zoltán, Bartók Béla, Széchenyi István, Petőfi, Ady és József Attila “teremtményeire” gondolok, pedig keveredik bennem sváb, szerb, askhenázi és szittya vér is és nagyon is elképzelhető, hogy az őseim egy része nagyon is nem a Kárpát-Medencébe való. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy én ide születtem, a magyar az anyanyelvem, tudom, hogy ki az a Ludas Matyi és szeretem a kürtőskalácsot, a lángost és a jófajta szilvapálinkát. Ámulatba ejt az az ősi tudás, ami a nyelvünkön, a hagyományos építészeten keresztül sugárzik és nagyon fainnak tartom azt is, hogy pl. a magyar rovásírás ismerete vezette el a tudósokat az egyiptomi hieroglifák üzeneteinek megfejtéséhez is. A nyelvünk gazdagsága és a népi építkezés természetközelisége viszont döbbenetes tudást rejt, ehhez kétség nem fér.

Sokat találkozom azzal a véleménnyel egyébként, hogy az ember egy spirituális lény, egy végtelen isteni energiából származó tudatosság, akinek célja, hogy megtapasztalja a tudatos(!) létezés és egység csodáját és hogy ebbe a gondolkodásba nem férnek bele a nemzetállamok és az egyes kulturális különbségek, mert úgyis mindenki EGY. Ahogy a magyar nyelv is mondja: MindEGY. Azt is mondják nagyon sokan, hogy ha nem közösen, emberiségként gondolkodunk és hagyjuk, hogy a nemzetek közötti megosztás érvényesüljön, akkor soha nem érhetjük el ezt a vágyott célt. Ebben van egy pici igazság, mert valóban a legfontosabb önmagunkban elfogadni a másságot és megérteni azt, hogy a külső és belső megosztottság nem az EGYség, hanem a KÉTség irányába visz. Mindemellett az is való igaz, hogy a nemzetállamok kialakulásához “kellettek” háborúk és megosztottság, különben egyes népek nem akarták volna a földjüket és kultúrájukat mindenáron megőrizni és nagyobb területekre kiterjeszteni. Krízis nélkül nincsen katarzis, mint tudjuk. Valahogy nekem mégis az az érzésem, hogy az emberiség egy teljesen tudattalan egységből a tudatos egység felé megy, vagyis amennyire tudattalanul együtt éltünk évezredekkel (milliókkal?) ezelőtt, majd egyre inkább szétszakadtunk, annyira látszik az a törekvés egyre több humanoid részéről, hogy az egységet keresi újfent. Ebben az újfajta, tudatos egységben pedig az egyes nemzetállamok a saját kultúrájukkal és örökségükkel olyan szerves részét képezik az egésznek, mint az emberi test egyes alkotóelemei az egész szervezetünknek. Az emberi test számára nem elég, ha csak szív vagy máj van benne, hanem az összes többi szerv és “alkatrész” is szükséges ahhoz, hogy normálisan működjünk. Én valahol így tekintek a Föld népeire és az egyes nemzetállamokra, és ezért minden népcsoport és nemzetállam szuverenitásának a megőrzésére irányuló törekvését támogatom. Ennek pedig az egyik kulcsa a gazdasági önállóság a másik pedig a hagyományőrzés, mert ha az én pénztárcámban a szomszéd nyúlkál és az oktatási rendszert nem az adott ország érdekeinek mentén állítják össze (nem csak Magyarországon, hanem mindenhol), annak nem lehet túl jó vége…

A közös nyelvet és kulturális értékeket valló nagyobb családok (nemzetek) ősi tudásának és identitásának megőrzését a konzumtársadalom uniformizáló egységesedésével szembeállítani szerintem ráadásul logikátlan, mert ez két külön minőség. Az egyik erkölcsi értékekre épít, a másik meg a folyamatos gazdasági növekedésre, amely okos és tudatos gondolkodással igenis meg tud férni egymás mellett, főleg ha megértjük a pénz szerepét és működését ebben a világméretű képletben. (Azért pofázok annyit a pénzről egyébként, mert higgyétek el nekem, hogy a legfőbb teremtő energia a mai világban egy olyan világszerte elfogadott értékmérő, ami mögött már nincs is valódi érték, csak egy jó nagy csomag illúzió és rendkívül ügyes kommunikáció.)

Ennek a cikknek a célja mindössze annyi, hogy akár spirituális beállítottságúak, akár materialisták, akár jobb, akár bal oldali érzelműek vagyunk, érdemes észrevenni és megbecsülni azt, hogy egy nép mitől egyéni és különleges, és hogy ezt az egyéniséget megőrizni leginkább gazdasági és oktatási eszközökkel lehet, nem utolsó sorban pedig ennek köszönhetően szeretünk utazni és más nemzetek gyermekeit is megismerni, mert ha mindannyian ugyanolyanok lennénk, eléggé dög unalmas lenne szerintem a világ.

A teljes írás Józsi bácsi oldalán olvasható.

Forrás: www.ivi.hu

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

2012.01.12. Magyarország bedobja a törülközőt

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

free counters

Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot

A globalizációt sokszor azzal támadják, hogy benne csak az összeesküvés elméletek fantomját kergetik az emberek.. Pedig vannak dolgok, amelyek időnként kibuknak. Ilyen az úgynevezett Luganói tanulmány, amely a közeljövő folyamatait elemzi: Lényege: az ember felesleges. Minél előbb, minél problémamentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek.

“A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő “Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a “Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

“A luganói tanulmány ” című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: “Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században”.

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott “titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a “titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a “globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a “titkos megbízói kör” számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták “a luganói jelentést”. Ilyen vélemények hangzottak el róla:

  • “Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját.”
  • “Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a “globalizálódó világgazdaság” előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia.”

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni

“A luganói tanulmány” nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások “kiiktatásával” képes elkerülni. Ehhez van szükség a “grandiózus népességcsökkentő tervre”, amelyet a szakértői csoport végül a “titkos megbízók” asztalára letesz.
A tervet a “titkos megbízói kör” csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A “szűk szakértői csoport” pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a “grandiózus népességcsökkentő terv”, amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az õ meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet “veszélyes” a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A “több” és a “nagyobb” ugyanis nem feltétlenül “jobb”. Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?

Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP – a bruttó hazai termék – növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak “izommal” rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig de-stabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény – amelyeket “Bretton Woods”-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Közép európai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt “struktúra-átalakító programokat”, liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az õ segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok – természetesen a helyi lakosság kárára – a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a “struktúra-átalakító programokat”, vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt “szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak” lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszer-termelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az “új világrend” képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem “akadályozhatják” a szabad kereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: “mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát”.

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszer-ipari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormon-kezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati “karcsúsítások” miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik – pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban – éppen az óriási haszon miatt – a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen “túlzott sikere” jelenti: vagyis a “liberalizált piac” csődbe juttathatja önmagát. Hiszen – amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk – túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

  • a világ népességének növekedése,
  • a fogyasztás mennyisége és minősége és
  • azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a “morális kérdésnek” hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet: “minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek.”

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer – amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

  • olcsónak kell lenniük,
  • nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá
  • az “áldozatok” kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az “áldozatokra” kell bízni,
  • az államoknak nem kell közvetlenül részt venni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának – de ha lehet még többnek – a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig – mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

  • ideológiai-etikai,
  • gazdasági,
  • politikai és
  • pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már “teszi a dolgát”. Segít kiépíteni a “helyi elitet”, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A “gazdasági pillér” segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a “gazdasági pillér” Világbank és IMF általi működtetésének, mégis – a biztonság kedvéért – folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI – a többoldalú beruházási megegyezés – aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a “grandiózus népességcsökkentő terv” konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A “grandiózus népességcsökkentő terv” elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a “grandiózus népesség-csökkentési terv” megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

  • kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;
  • a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;
  • esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;
  • magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;
  • elszegényítés, éhínség,
  • a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;
  • olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;
  • környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;
  • a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;
  • a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi “agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,
  • élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,
  • egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
  • differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;
  • a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;
  • az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;
  • közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,
  • a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,
  • az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.
  • az AIDS további terjedése és a tuberkulózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),
  • a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);
  • a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre:

  • abortusz és sterilizáció bátorítása;
  • a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;
  • a gyermekek számának csökkentését a “struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;
  • anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;
  • a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, “a luganói tanulmány” elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy “titkos megbízói kör” illetve egy “grandiózus népességcsökkentő terv” léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a “kör” tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a “luganói tanulmány”, vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

  • elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljességgel lehetetlenek;
  • elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a “grandiózus népesség-csökkentő terv” kidolgozása és megvalósítása következhet;
  • ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyon is valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen – ígéretei ellenére – egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek “kiküszöbölése” a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy “grandiózus népességcsökkentő terv”.

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a “kitervelt vég ellen”.

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a “titkos megbízóknak”, hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kis bankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány “végső megoldása”.

5. Utószó

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a “titkos megbízói kör” által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a “tervet”, ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr. Csath Magdolna, egyetemi tanár

Forrás: www.euroastra.hu

2012.01.30. Görögország Brüsszel irányítása alá került

2012.01.30. ACTA: A szabad Internet vége?

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.26. Meglepő? Kik állnak a hitelminősítők mögött…

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.26. Az összeesküvés elméletek cenzúrázását a Google végezze

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.08. Túlnépesedés: a kihalás szélén?

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.23. Sokan vagyunk?

free counters

A szabad választás átka

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…

  • bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
  • a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
  • a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
  • az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
  • és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…

Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

free counters

A tanulás öröm, érték, felelősség

A tanulókör szabad és önkéntes tanulás az emberiség, a társadalom, a munka világa, a természet és a kultúra adottságainak és lehetőségeinek terén – szűkebb környezetünkben.  Megmutatja a valamit közösen alkotás erejét, hatalmát és örömét.
Másokkal együttműködve képessé tesz új ismeretek befogadására és az adott körülmények alapos megvizsgálására, hogy a résztvevők saját társadalmat építhessenek.

A tanulókörben a munka a résztvevők saját szükségleteinek és érdeklődésüknek megfelelő tudásvágyára épül. A munkát demokratikus értékek jellemzik, ahol az egyének tapasztalatcseréje és elemzése az irányadó tényezők. A tanulás a tagok aktív hozzájárulásán múlik, mind a tanulmányok tervezésében, mind azok kivitelezésében.
A döntő tényezők:
• A résztvevők tapasztalata és szakismeret
•  A tanulási terv vagy speciálisan elkészített tananyag
• Széles ismeretekkel rendelkező képzett vezető, aki főleg a tanulókör működéséért felelős.

A tanulóköri munka egy élénk, aktív folyamat, ami a tudást cselekvéshez és társadalmi változáshoz, fejlődéshez és kreativitáshoz köti. A módszert néhány alapelv segítségével írhatjuk le.

Egyenlőség és demokrácia
A tanulókör munkája a résztvevők egyenlőségének elvén alapul. A demokrácia és a demokratikus alapelvek nélkülözhetetlenek a tanulókör működéséhez. A tanulókörben mindig jelen kell lennie a kötetlenség szellemének. A tanulókör vezetőjének az a dolga, hogy párbeszédre ösztönözzön – a nézetek és információk oldott hangulatú cseréjére.

Tapasztalat és együttműködés
A tanulókörben a munka a résztvevők tapasztalataiból és ismereteiből kell kiinduljon. Mindennapi tapasztalataikkal és a megélt problémákkal kezdve, új tudást hoznak majd a tanulókörbe. A tanulókör munkáját és előrejutását az együttműködés és a baráti szellem jellemzi, a kölcsönösen osztott és meghatározott célok felé tartó együttes munka. A résztvevők segítik egymást, ahelyett hogy versenyeznének. Megosztják egymással közös munkájuk eredményeit és buktatóit. Az ilyen tanulási helyzet biztonságot nyújt mindenki számára és hozzájárul a nyitottsághoz.

A tanulókör szabadsága és joga céljainak meghatározásához
A tanulókör célját – szükségleteikhez és kívánalmaikhoz igazodóan – tagjainak kell meghatározniuk. Ha a tanulókört valamilyen szervezeten belül hozzuk létre, akkor mindig az adott szervezet céljai által kijelölt keretek közt kell működjön. A szabadság együtt jár a felelősséggel. A tanulókör tagjai maguk felelősek azért, hogy miként működnek és hogyan viszik véghez tanulási céljaikat. E felelősséget sosem adhatják át másoknak, mivel az súlyosan sértené a tanulókör szabadságát.

Folytonosság, tervezés és aktív részvétel
A folytonosság azt jelenti, hogy a tanulást szervezni és tervezni szükséges. A célokat a résztvevők vitatják meg, hagyják jóvá és tűzik ki, amiből következik, hogy a tanulást valamiféle terv szerint végzik. A tanulókör résztvevőinek aktívan be kell kapcsolódniuk. A résztvevők aktív közreműködése az az alap, amire a tanulókör épül. Az ember legjobban aktivitásán keresztül tanul. Nem tudják a felelősséget megosztani, ha nem tevékenyek a résztvevők, ha nincs személyes véleményük

Tananyag
Minden tanulókörnek fel kell szerelkeznie valamiféle tananyaggal, ami összességében lefedi a tanulókör tervezett számú találkozóit, ami tényeket tartalmaz, rávilágít a vitatható pontokra és útmutatást ad a tanulókör munkájához. Igen gyakran a tananyag kifejezetten tanulókörökben való használatra készült. A tanulókör résztvevői maguk is készíthetnek tananyagokat.

Változás és cselekvés
A tanulókör nem lenne gyümölcsöző, ha résztvevői kizárólag a tanulásért magért tanulnának. Ha azonban a tanulókörök kiállnak a változásért és cselekvésért, akkor a tanulás nem csak „hasznosabbá”, de értelmesebbé is válik. Az egyének számára ez személyes gazdagodást jelenthet és környezetük feljavítását.

Célok:

• Önbecsülés, önbizalom fejlesztése
• Tudás terjesztése, új ismeretek átadása, illetve befogadása
• Kommunikációs képesség fejlesztése
• Nézetek és információk oldott hangulatú cseréjére.
• A résztvevők osztoznak a tanulás eredményességéért viselt felelősségben

Csoportlétszám: 7-12 fő; minél kisebb a csoport annál nagyobb az esély az összes résztvevő aktív részvételére, de lehetőleg ne legyen 5 főnél kisebb a csoport.

Forrás: www.mobilitas.hu

A tanulókörök Svédországban: a tanulókörök módszerének bemutatása.

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

2012.01.17. Miért van válság?

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.15. A szavazás, amely bejárta a világot

2011.12.09. Kiszabadulhatunk-e a rabszolgaságból?

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.09.25. Miért nem oktatnak az iskolák?

free counters

Miért van válság?

Szerintem nincs válság, azonban egy másik nézőpontból talán mégis van egy kicsi. Ez a nézőpont pedig az ember, mint teremtő lény. A válságok mindig abból fakadnak, hogy az emberiség képtelen felfogni azt, hogy a tudatalatti hiedelemvilága (és az abból fakadó cselekvés) teremti a fizikai valóságot benne a recesszióval, a fellendüléssel, a békével és a háborúkkal. Ha szebb világot szeretnénk, önmagunk működését érdemes megértenünk először!

Minden ember boldog akar lenni. Vagy így vagy úgy, de azt az állapotot akarja elérni, melyben folyamatosan jól és egésznek érzi magát. Vagyis egész-séges. Ez az állapot persze mindenkinek mást jelent, de azt hiszem, hogy a fenti mondat tekinthető axiómának.

A boldog állapot elérése érdekében születésünktől fogva az összes cselekvésünket és döntésünket 2 érzelem irányítja: az öröm elnyerése, vagy a fájdalom elkerülése. Ha megvizsgálod a hétköznapi döntéseidet, biztos, hogy ez a kettő érzelem lesz benned, mielőtt választasz a lehetőségek közül. Ez tehát már egy jó kiindulópont a megértéshez. Az, aki döntést hoz bármiről, örömet akar szerezni magának, vagy ha ez nem lehetséges, legalább azt szeretné választani, ami kevésbé rossz.

A döntéseink érzelmi motivációján túl vannak olyan belénk táplált, tudat alatt működő szükséglet mechanizmusok, melyek cselekedeteinket működtetik. Meggyőződésem, hogy ha ezt bárki megérti, nem csak, hogy jobb ember lesz tőle, de több barátja lesz, szeretni fogják a nők/férfiak és jobban el fogja tudni fogadni azt is, amivel nem ért egyet. A békés együttéléshez, baráti és párkapcsolatokhoz, valamint együttműködő közösségek kialakításához ezek az információk kulcsfontosságúak.

A válság oka egy fals bizonyosság, hogy valaki megoldja a helyzetet helyettünk és ezért tökéletesen kihelyezzük a felelősséget a választott vezetőkre. A válság oka az, hogy a változatosság iránti szükségletünk kielégítéséhez nagyobbat harapunk a kenyérbe, mint amekkora a szánk. A válság oka az, hogy szeretet és összefogás helyett sokunkban emelkedik felül a jelentőség szükséglete és mások fölé akarunk növekedni azzal, hogy energiát veszünk el embertársainktól és úgy elégítjük ki a növekedési vágyunkat. A válság oka az, hogy többnyire olyan vezetőket választunk meg, akiknek az a bizonyossága, hogy az “erősebb kutya él nemi életet” és akik segítenek azt a pénzközpontú gondolkodást elterjedni, melyben a változatosság szükségletét tárgyak vásárlásával és egyre több szex által elégítik ki az emberek. A válság oka az, hogy félünk másban hinni, mint a széles körben elfogadott bizonyosság, mert lehülyéznek és félünk őszintén szeretni, mert nem akarunk megsérülni és ezért folyamatosan hagyjuk a tekintélyeket fölénk nőni, akik saját bizonyosságuk belénk sulykolásával építik a közös jövőt.

A válság oka soha nem gazdasági, hanem mindig emberi tényező. Ha nem értjük a mögöttes motivációt, az emberi érzelmek és belénk táplált hitrendszerek működését, akkor folyamatosan mutogatni fogunk másokra a helyett, hogy megértéssel és tudatos döntésekkel csodát teremtenénk, együtt. A válság ott ér véget, ahol felvállaljuk az érzelmeink, a gondolataink és a cselekvéseink felelősségét és abbahagyjuk a másokra mutogatást.

Jézusnak egyébként azért volt nagyon igaza, amikor azt mondta, hogy a szeretet az egyetlen út, mert az összes szükségletünkből fakadó destruktív vagy konstruktív  cselekedetünk közös nevezője ez az emberi szükséglet. Gondold csak át, hogy a saját életedben mennyi konfliktust sikerülne feloldanod kívül és belül egyaránt, ha szeretettel megértenéd a másik emberben működő, általa sem ismert mechanizmusokat.

Hogy az embert milyen emberi szükségletek működtetik tudat alatt, Józsi bácsi elmondja.

Forrás: www.ivi.hu

2012.01.10. Tudatosan élem az életem…

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.01. Az egyetlen igazság

2011.12.24. Ajándék a karácsonyfa alá

2011.12.14. Börtönben élünk?

2011.12.09. Kiszabadulhatunk-e a rabszolgaságból?

2011.11.22. A pozitív hozzáállás jutalma

2011.10.20. A szavak teremtő ereje

free counters

Tudatosan élem az életem…

Lehet, hogy csak azért, mert nap mint nap foglalkozom a témával, de egyre több embertől hallom, és könyvben, weblapokon olvasom azt, hogy a tudatosság a legfontosabb. De mégis mit jelent ez a szó?

A tudatosság számomra azt jelenti, hogy képes vagyok önmagamra, egy adott helyzetre kívülről – vagy felülről – rátekinteni és meg tudom állapítani azt, hogy “ez van”. El tudom fogadni azt a helyzetet és végeredményt, ami a múltbéli gondolatok, cselekedetek – vagy akár csak a sors – következménye a jelenben. Nem tiltakozom ellenük és nem ítélkezem felettük, mert tudom, hogy egy bizonyos elmeműködésből fakadó cselekvés hozta létre azt, ami MOST van. Vagyis a múlt következményeként bekövetkezett jelen pillanat “olyan, amilyen”. Olyan, amilyenné tettük, közösen, vagy tettem én, vagy a sors. Ez a pozitív(!) és negatív végeredményre egyaránt igaz és azért írtam, hogy a sors is okozhat ilyet, mert vannak olyan szomorú balesetek, melyek (látszólag) rajtunk kívül állnak és nagyon megnehezíthetik az életünket, mégis – életbevágóan – fontos elfogadni a létezésüket.

A felismerés egyik kulcsa, hogy a nem cselekvés is cselekvés. Ahogy Edmund Burke, a XVIII. században élt ír filozófus mondta:  “A gonosz győzelméhez elegendő az, ha a jó emberek nem csinálnak semmit.” Ez azért fontos pont – meglátásom szerint -, mert ha az ember ezt megtanulja és képes a jelen pillanatra objektíven ránézni, akkor se a világra, se önmagára nem haragszik azért, ha nem tetszik a végeredmény. Amit érzel és tapasztalsz az van és a saját életedben Te vagy érte a felelős. Átéled, átjár az öröm, eufória, fájdalom, bánat stb. energiája és megéled a jelen pillanatot mindennel, ami benne van. Amikor meditálsz, akkor is ez történik. Jelen vagy (=leállítod a folyamatosan múltba és jövőbe tekintő elmédet) és ítélet nélkül megtapasztalod a most valóságát. Ahogy egy kedves régi barátom mondta egyszer: megéled a van-ságot. Állati hülyén hangzik, tudom. De ha már valami megtörtént, mi mást lehet tenni? Mérgelődsz, ítélkezel, tépelődsz, vagy mi? Most komolyan: nem elég az a végeredmény, ami nem tetszik, még ki is akarsz magaddal tolni azzal, hogy csupa rossz érzést keltesz magadban?

Mégis, “mire jó akkor ez az egész?”, merül fel a kérdés, teljesen jogosan. A válasz pedig nagyon egyszerű: a jövő a jelen döntéseinek csodálatos következménye. Ha a most-ban igazságot, szeretetet, megbecsülést, figyelmet teremtesz, akkor a jövő ezekkel lesz tele. A jelenlegi tudatossági mozgalmaknak főleg az a célja, hogy felhívja az emberiség figyelmét arra, hogy a jelen az csak egy következmény, a múlt döntéseinek a következménye. Ha pedig ez sokunknak nem tetszik, akkor lehet – el lehet kezdeni INGYEN! – rajta változtatni MOST. Nem “oké, majd a jövő héttől nem leszek erre az emberre mérges, de most megyek és ásóval szétverem a fejét”, hanem döntést hozol, MOST. Inkább: “Odamegyek és megölelem. Ahogy ő viselkedik, az őt minősíti, ahogy én, az meg engem.”

Döntés. De gyönyörű és kifejező ez a magyar szó. Fogod az előtted lévő elmédben létező akadályt (falat) és ledöntöd. Szabad az út a jövő felé, amit teremteni akarsz.

A tudatos döntés nem félelemből, hanem szeretetből fakad, leglényegesebb tulajdonsága pedig az, hogy felelősséget vállalsz a döntésért! Nem valami ellen, hanem valamiért hozod meg a döntést. Szeretet lesz benne, mert rá fogsz jönni, hogy csak az épít, semmi más. A szeretetben ugyanis az a jó, hogy én érzem, tehát nekem jó.  Hogy is mondta Mahatma Gandhi?

Légy Te az a változás, amit a világban látni szeretnél!

Forrás: www.ivi.hu

2012.01.09. Hullámerőmű-park épülhet Svédországban

2012.01.07. Csatát veszíthetnek a bankok: nyerésre állnak a devizaadósok?

2012.01.07. A kis német falu függetlenedett a fosszilis energiaforrásoktól

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.30. 2012: világvége vagy világbéke?

2011.12.27. PannErgy: elindult Mályiban a termelő kút fúrása

2011.12.24. Ajándék a karácsonyfa alá

free counters

A fűtés jövője: komposzt fűtés

Jean Pain 1969-ben költözött feleségével Idával, a dél-francia-országi Villecroze-ba, ahol egy 270 hektáros bozótos száraz mediterrán erdő őrzésével és kezelésével lett megbízva. Ezt a vidéket, az igen meleg és száraz nyarak miatt, erdőtüzek pusztították rendszeresen. Minden erdőtűz után egyre gyérebb és elkorcsosodott erdő, ill. bozót keletkezett. A folyamat végállomása egy kopár sziklás hegyi sivatag.

Már az első átélt erdőtűz alkalmával Jean Pain egy érdekes megfigyelést tesz: a fák pusztulását az aljnövényzetet alkotó sűrű bozót égése okozza. Tisztában van azzal a ténnyel is, hogy az erdőtüzek pusztításai történelmi távlatokban viszonylag új keletűek. A mediterrán erdők az évszázadokat igen jó állapotban vészelték át. A pusztulás igazán csak a második világháború utáni években kezdődött, annak ellenére, hogy pontosan ekkor szűnt meg a tűzifa rendszeres kitermelése. A házak fűtését egyre jobban fűtőolaj égetéssel oldották meg. Régebben az erdők a gazdagok vadászterületei voltak. A helyi lakosság a száraz fákat kivághatta és a bozótot is felhasználhatta fűtésre és a háztartásban. A bozótból kitermelt aprófa elegendő hőt szolgáltatott. A tüzek évszázadokkal ezelőtt is átmentek az erdőkön, de bozótos aljnövényzet hiányában a nagy fákban kárt nem tettek.

Jean Pain számára tehát érthetővé vált az erdők pusztulásának az oka : a nem kitermelt bozót. Hozzáfogott tehát a rábízott erdő bokros aljnövényzetének az eltávolításához. Hatalmas mennyiségű aprófát termelt így ki, amivel nem tudott mit kezdeni. Ezzel szemben, már az első évben, annak ellenére, hogy a tűz átment az erdején is, abban semmilyen pusztítást nem végzett. Az aljnövényzet száraz füve, a nagyobb fák elpusztítására nem adott elég meleget .

Emberünk ekkor jött rá a második alapvető felismerésre: az aljnövényzettel kitermelt aprófa az erdei ökorendszer szerves részét képezi, amit hosszútávon nem lehet az erdőből rendszeresen eltávolítani. Meg kellet tehát találni a módját annak, hogy az így kitermelt biotömeg egy részét az erdei talajnak visszaadja – de nem fahamu formájában. Így vette kezdetét a bozótkomposzt készítésére való kísérletek sorozata.

A templomos lovagok titka

Olvasmányai folyamán Jean Pain tudott a 14 – 15-ik században ott élt templomos lovagok mezőgazdasági tevékenységéről. Sajnos a régi írásos feljegyzések csak azt jelezték, hogy az erdőkbe ékelt termőföldek igen magas hozamait, amivel a lovagok hadjáratait ellátták, az erdőkből kitermelt fa adta. Említés történt arra is, hogy a kitermelt fát égetés nélkül gazdasági épületek fűtésére is használták.

Komposztkísérletei folyamán, Jean Pain számára világossá vált a templomos lovagok által nagy valószínűséggel követett termelési módszer. A kitermelt bozótot tehát nem elégetni kellett, hanem komposzttá alakítani. Az aprófa, ill. fatörek komposztálásához egy különleges módszert kellett tehát kidolgozni. Tudvalévő tény viszont, hogy a nyers fát, de még a száraz faleveleket is csak nagyon nehezen lehet komposzttá alakítani. Jean Pain kutatásait, a templomos lovagok által épített rejtélyes kőmedencék irányították, amivel a régészek nem tudtak mit kezdeni: nem értették ezeknek, a még romokban fennmaradt, építményeknek a valóságos rendeltetését. Halastavaknak túl kicsik, viszont nyitott kialakításukkal víztárolásra alkalmatlanok voltak. Jean Pain rájött, hogy ezek a medencék a kitermelt aprófa vízzel való átitatására lettek talán felhasználva.

A kitermelt bozótot, még nyers állapotban (tehát száradás előtt) apróra vágta (töreket készített) és egy vagy két hétre egy nyitott medencében vízben áztatta. Az átitatott töreket nagyobb kupacba rakva érdekes megfigyeléseket tett:

– Ha a kupac térfogata meghaladta a 4 köbmétert, a kupac belsejében, az erjedési folyamatoknak köszönhetően, a hőmérséklet néhány nap után 60 – 70°C-ra emelkedett és ezen az értéken maradt hónapokon keresztül.
– Három – négy havi erjesztés után, a még nem érett, komposzt talajtakarásra már felhasználható.

Ezután jöttek Jean Pain mezőgazdasági és kerti kísérletei.

Bozótkomposzt a kertben és a termőföldeken

Bár mezőgazdasági ismeretei nem voltak, Jean Pain kísérleti úton is rájött a bozótkomposzt helyes felhasználási módjára.
Tisztában volt azzal, hogy a kitermelt bozótból készített komposzt egy részét az erdőnek vissza kell szolgáltatni. Ez a fenntartható biotömegtermelés elsődleges feltétele.

Ösztönösen is rájött (sok esetben a szakemberek által sem ismert) tényre: a nem teljesen megemésztett (tehát éretlen) komposztot nem szabad a földbe beszántani. Súlyos tévedés azt hinni, hogy a humusztartalék növelésére elég a szerves hulladékanyagokat a földbe beszántani. Az éretlen szerves anyag, erjedésekor a már rögzített (stabilizált) humuszt égeti csak el a talajban. Innen adódik a bozótkomposzt felhasználásának az első számú feltétele:A félig érett (4 hónapos) bozótkomposztot a talajra kb 8-10 cm-es rétegben szét kell teríteni és a föld már kész is a termelésre.

Ebbe a komposztba már vetni és ültetni is lehet. A további teendők a különböző növények igényeitől függenek. Száraz vidékeken ültetés-, ill. a magok kikelése után a komposztra még egy kb 20 cm-es szalma- vagy szénatakaró is kerül.

A burgonyát pl. csupán a komposztra helyezik a kijelölt sorokba és az egészet 30 – 40 cm-es szalmaréteggel fedik. A kikelő növény a szalmarétegen áthatol. A gyökerek főleg a komposzt rétegben és fölötte fejlődnek ki. Amikor a szárak elszáradnak, a növényt csak ki kell emelni a szalmából, aminek a gyökerein lógnak a teljesen tiszta burgonya gumók, amiket egy rövid rázással a kosárba lehet hullatni. Ezután a maradék szalmaréteget el kell távolítani és a 2-3 cm, a talaj által megemésztett komposztréteget új bozótkomposzttal kipótolni.

A bozótkomposztréteg alatt a talajban igen erős élet alakul ki. A giliszták nagy számban emésztik a hozott biotömeget és alakítják humusszá. Jean Pain egy mészkősziklás, teljesen talaj nélküli területen, ezzel a módszerrel Dél-Franciaországban (ahol a nyarak legalább olyan aszályosak, mint a Dél-Alföldön) salátát, paradicsomot, padlizsánt, dinnyét, stb. termelt minden öntözés nélkül. A komposztban lévő víztartalék elpárolgását a vastag szalmaréteg akadályozta meg.

Megfigyelte azt is, hogy a gyomnövények csak kis számban kelnek ki és azokat is könnyedén, minden fáradság nélkül lehet kitépni, ill. kiemelni. Néhány év alatt, ezzel a módszerrel a sziklás alapon a mészkő elmálásával, néhány cm vastag, barna humuszban gazdag, televény szerű termőtalaj keletkezett. Későbbi kísérletek kimutatták azt is, hogy az agyagos, kötött talaj a bozótkomposzt alatt porhanyóssá válik, amíg a futóhomok, kötött televény földdé alakul. A kerti munkálatokban az ásást és a kapálást el lehet felejteni. Bozótkomposzt segítségével Flandriában, az Északi Tenger melletti teljesen terméketlen erősen sós homokbuckákon burgonyát, sárga- és cukorrépát, sőt cikória gyökeret is termeltek.

A módszerrel gabonaféléket (bokros búzát, kukoricát) is termelnek. A hektáronkénti terméshozamok igen magasak és messze meghaladják a vegyi úton termelt rekord hozamokat is. Az is igaz viszont, hogy a bozótkomposzt alapú termelés gépesítését eddig nem sikerült megoldani.

A módszer érdekessége az állati eredetű trágya teljes mellőzése. Ez előtt a mezőgazdasági szakemberek értetlenül állnak. Nem értik hogyan lehet az igen magas hozamokat minden nitrogén bevitele nélkül hosszútávon is fenntartani.

Jean Pain követőinek a számításai szerint egy hektár igen magas hozamú föld-darab táplálásához a módszerrel kb. öt hektár erdő bozóttermelése szükséges. A nyert komposzt 20 – 40 %-át az erdőbe kell visszavinni.

A Jean Pain féle módszer bírálata

A Jean Pain féle módszer követői minden állati eredetű szerves trágya használatát – szinte dogmaszerűen – elutasítják. A hagyományos bio- ill. tanyai gazdaság hívei, viszont pontosan az állati eredetű, nitrogénben gazdag talaj-adalékokat helyezik előtérbe. Még a komposztkészítésben is ragaszkodnak a kezdeti szén/nitrogén (C/N) arány 60-as érték felett tartásához. Állati trágya hozzáadása nélkül a fatörek C/N aránya 200 és 300 között mozog, ami a hagyományos komposztkészítésre alkalmatlan.

Belgiumban, Londerzeelben van a “Jean Pain Bizottmány” (Comité Jean Pain) széktelepe, ahol többször is, néhány biogazda és a bozótkomposzt hívei között kialakult nagyon heves vita tanúja voltam.

Mindenesetre nehéz elfogadni azt a kísérleti tényt, hogy minden állati eredetű nitrogén hozzáadása nélkül, a bozótkomposzton nevelt növények hosszútávon is virulnak. Másrészt az is igaz, hogy egy fenntartható mezőgazdaság főleg tanyai önellátó termelőegységekkel dolgozik. Egy tanyán a növénytermelés és az állattenyésztés egymást teljes mértékben kiegészíti. Kézenfekvő tehát az, hogy a tanyai gazdálkodásban trágyázásra a növényi és állati eredetű biotömeget együttesen kell használni.

Ott, ahol nagy mennyiségű fatörek áll rendelkezésre, a bozótkomposzt kizárólagos mezőgazdasági felhasználása elképzelhető. Ezzel szemben ez a módszer nem általánosítható. Az állati eredetű és nagy értékű biotömeg (istállótrágya) a tanyai gazdálkodás szerves része.

A komposztkészítéssel kapcsolatban jó tudni, hogy felhasználását és készítését illetően három féle komposzt van:

1. A tanyai, ill. kerti komposzt, amelyiket állati és növényi biotömeg egyesítésével alacsony hőmérsékleten a talajon (tehát nem tartályban) készítünk 60-as kezdeti C/N aránnyal.
2. A hőtermelésre (idegen szóval thermogén) és termőföldkészítésre szánt bozótkomposzt.
3. A talajszennyezés orvoslására készített különleges, javító komposztok.

A különböző komposztkészítési módszer egymásnak nem versenytársa, hanem kiegészítője.

Angolszász nyelvterületeken egyesek a bozótkomposzt készítése helyett növényi takaróval, minden állati eredetű adalék nélkül termelnek. Ez az un. “permakultúra”. A “permanens” szóból származtatott kifejezés a tevékenység állandó, ill. fenntartható jellegét fejezi ki. Egy termelőegységen belül, ezt a termények sokféleségével érik el. A bozótkomposzt és a permakultúra közötti különbségek elemzése a jelen értekezés kereteit meghaladja.

Minden esetre a Jean Pain féle módszerrel a világszerte pusztító erdőtüzeket nagyon olcsón, könnyen és hatásosan meg lehet előzni. A nyert bozótkomposztot pedig a fűtésen túl a teljesen lerombolt ökorendszerek ujjélesztésére is fel lehet használni. Egyik jövőbe mutató alkalmazása (a Paul Moray féle magoncokkal) a sivatagok fokozatos felszámolása lesz. A világméretű biotömeg tervezet végrehajtása az egyetlen út az éghajlatváltozások okozta katasztrófák elkerülésére.

Korabeli légi felvételeken Jean Pain 270 hektáros erdeje mint egy élénkzöld folt jelent meg. A körülötte lévő erdők fokozatosan elpusztultak. Ez annál is inkább érdekes, hogy az erdőtüzek Jean Pain erdején is átmentek, de minden számottevő kár okozása nélkül.

Fenntartható energiatermelés a biotömegből

A mezőgazdasági termelés mellett a bozótkomposzt segítségével nagy mennyiségű energiát is lehet termelni. A biotömeg egyszerű (és igen ostoba) égetésekor a termelt hőenergia értéke sokkal alacsonyabb, mint az elégetett biotömeg biológiai értéke az ökorendszerek fenntartásához és hozamának a növeléséhez. Ha a komposztkészítés alatt a keletezett hőenergiát hasznosítjuk, “egy ütéssel, két legyet csapunk”: a hőenergia termelése után a komposzt még a földek javítására ill. művelésére még megmarad. Egyszerű elégetés esetén a keletkezett hamu, magas kálium tartalma ellenére sem alkalmas a talaj javítására: a könnyen oldódó oxid- és karbonát vegyületek a talajban lévő nedvesség ionerősségét növelve, a még meglévő humuszkészlet természetes “égési” folyamatát gyorsítják csak fel. A terméshozam rövid távon növekedik, de ennek a talaj elszikesedése az ára. Ezért mondják az öreg belga parasztok, hogy “a fahamu és a mész az apát gazdagítja, viszont a fiát koldusbotra juttatja”.

Energiatermeléshez Jean Pain két módszert dolgozott ki, bár a korabeliek figyelmét csak az első módszer kötötte le:

1. a fatörekből biogázt lehet termelni;
2. a fatörek komposztálásakor nagy mennyiségű hő szabadul fel.

Fatörek készítéséhez világszerte traktormotorral hajtott, éles, ferdén elhelyezett késekkel ellátott hengeres növényaprítót használnak. Ez az aprítógép még 12 cm átmérőjű ágakat is képes igen gyorsan 6 mm vastag forgácsokká aprítani. A nyert fatörek egy vastag csövön egy utána vontatott nyitott pótkocsiban halmozódik fel. Vasutak-, autópályák- és országutak menti bozótok nyírására is egy hasonló gépet fejlesztettek ki. Jelenleg világszerte hatalmas mennyiségű fatörek keletkezik, amit ostoba módon elégetnek vagy legjobb esetben városi parkok virágágyasait vagy földutakat gyommentesítenek vele.

Biogáztermelés fatörekből

Vízzel teljesen betakart fatörek, levegőtől zárt edényben néhány napi, magától beinduló erjedés következtében, biogázt termel. A keletkezett gáz metán és széndioxid tartalma kissé magasabb, nitrogén és kénhidrogén tartalma alacsonyabb, mint az istálló-trágyából nyert gázé. Az igen alacsony kéntartalomnak köszönhetően, a nyert gáz tisztítás nélkül is használható.

Jean Pain gépkocsiját bozótkomposzt biogázzal üzemeltette. Gázpalackokkal felszerelt kocsija (egy Citroën teherkacsa) a ’70-es évek elején nagy feltűnést keltett. Saját bevallása alapján is a műszaki bonyodalmak miatt a megoldás nem volt túl szerencsés. Kocsiját csak egy különlegességnek szánta, reklámnak, ami a bozótkomposzt rendszerét népszerűsíteni volt hívatott.

Komposztfűtés

A komposztkupacból nyert hőt, Jean Pain saját háza fűtésére is használta.

A Jean Pain Bizottmány londerzeeli telepén egy nagyobb komposztkupacba beépített 100 literes, vezetékes vízzel táplált tartályból olyan meleg víz folyik, amelyet a kéz már alig visel el.

A londerzeeli telepen évekkel ezelőtt komposzthővel melegágyakat és üvegházakat is fűtöttek. A községi támogatás fokozatos csökkentésével a telepen számos tevékenységet megszüntettek; a komposztfűtést is. Belgiumban jelenleg egyetlen házat fűtenek bozótkomposzttal, azt is igen gyenge hatásfokkal. A komposztkupac elhelyezését és eltávolítását könnyebbítendő, a hőkicserélő csövezetet egy betontalapzatba építették be, amire a beáztatott fatöreket egy billenőrakteres tehergépkocsiból öntik ki. A hő viszont nehezen áramlik lefelé, ami a hatásfokot nagyon csökkenti. Egy kb 100 m²-es lakterületű ház fűtésére ezzel a módszerrel egy télre legalább 15 -20 m³ bozótkomposzt szükséges.

Hatásos, a kupacba beépített hőkicserélő berendezéssel, ezt a mennyiséget feltehetően 10 m³ alá lehet vinni. Egy 100 m²-es un. “passzív ház” fűtésére az eddigi becslések szerint évente 4 – 5 m³ komposzt elegendő lenne. A komposztfűtést a házban padló- és belső falfűtéssel kell megoldani.

Komposzthő: egy tudományos talány?

Az 1970-es évek végén, Londerzeelben a komposztkupac által termelt hő mennyiségét is megmérték. A Gent-i Műszaki Egyetem két végzős mérnökhallgatója végezte a kísérleteket két évig. A kupacba beáramló és az abból kijövő víz hőmérsékletét mérték folyamatosan, hónapokon keresztül. A hőmérséklet különbség, a víz fajhőjének és az átáramlott víz tömegének a szorzata adja a kitermelt hőenergia mennyiségét. A mérésekkel párhuzamosan, (kaloriméterben való égetéssel) meghatározták a szárított komposzt égéshőjét is a komposztálás előtt és után.

Meglepetésre a meleg vízzel kitermelt hő mennyisége hasonló nagyságrendű volt, mint a szárított komposzt elégetéskor keletkező energiamennyiség, ami a hallgatók tanára számára, hitetetlennek tűnt. Ezért ismételték meg a méréseket egy második évben, amelyek hasonló eredményre vezettek.

A vízzel kitermelt energiamennyiség nagyobb volt, mint a nyers és az erjesztett komposzt égéshőjének a különbsége, ami a termodinamika első főtételének látszólag ellentmond. A mérések eredményeit az érdekeltek – pontosan a tudományos körökben sajnos még jelenlévő – esetleges tudományos inkvizíciós per veszélye miatt, nem tették közzé.

Ezeket a kísérleti eredményeket, a ’90-es évek elején, Frédéric Vanden Brande, a Jean Pain Bizottmány akkori elnöke ismertette velem. Szerette volna tudni a véleményemet. Sajnos ekkor már a kísérletek számszerű eredményeihez nem tudtam hozzájutni. Sem a számításokat, sem a kísérleti körülményeket nem tudtam ellenőrizni. Azt viszont tudtam, hogy a Gent-i Egyetem kollégái komoly szakemberek: a szokásos kísérleti és számítási hibákra kicsi volt a valószínűség.

Kísérletileg a komposztkupac égéshőjének a mérésénél lehettek nehézségek. A kaloriméterben elégetett minta helyes felvétele sem lehetett egyszerű. Ezen a szinten nagyobb kísérleti hibák jelenhettek meg, bár még ezek a hibák sem változtatnák meg a kapott értékek nagyságrendjét. Marad tehát Frédéric Vanden Brande feltevése: ha a mérések pontosak voltak, hogyan lehet megmagyarázni a kapott hitetetlen eredményt? Ez volt feltett kérdése lényege, amire választ nem tudtam adni.

Ha a mért eredmények helyesek, az azt jelenti, hogy a komposztban működő biológiai (baktérium) rendszer a fából több hőt szabadít fel, mint amennyit a fa teljes elégetésével nyerhetünk. Ha ez igaz, akkor a fotoszintézisről alkotott szemléletünket teljesen át kell alakítani. A napenergiát a növények nem csak az elektronátviteli redukciós hőelnyelő folyamatokkal tárolják, hanem egy másik folyamattal is. Ez utóbbi feltehetően protonátvitel segítségével történik. A fa elégetésekor csak az első folyamatban tárolt energia szabadul fel. A második folyamat energiáját csak baktériumok okozta erjedéssel lehet, nedves közegben, felszabadítani. Ez az energia a biotömeg elégetésekor nem szabadul fel. Louis Kervran munkái alapján napenergia tárolás biológiai transzmutációkkal nagyon is lehetséges.

A fent említett kísérleteken kívül vannak más megfigyelések is amelyek az itt jelzett feltevést alátámasztják. A szokásos tudományos előítéleteket félretéve, nagyon hasznos lenne az itt említett kísérleteket és méréseket megismételni.

Komposztfűtés a magyarországi gyakorlatban

Fatörek nem áll mindig rendelkezésre. A növényi anyagokban lévő energia felszabadításához viszont elméletileg csak vízbe áztatott cellulóz szükséges és ennek felhalmozása egy kritikus tömeget képezve. Jean Pain kísérletei alapján fatörek esetében a kritikus tömeget kb 4 m³ bozótkomposzt képezi. Feltehetően más növényi anyagokkal is lehet hasznosítható hőt termelni.

Már viszonylag kis kupacba felhalmozott nyírt fű, vagy nyers fából készült fűrészpor is néhány óra alatt erősen felmelegszik. A nagyobb kazalban az elégtelenül megszárított széna, vagy szalma is begyullad. A kritikus tömeg elérése a hőtermelő folyamat beindításához biológiai transzmutációs folyamatra utal.

Magyarországi viszonylatban a kaszált és bálákba gyűrt energiafű is számításba jöhet. Néhány napi vízbeáztatás után egy nagyobb kupacot kialakítva, a bálákat a hőkicserélő készülék köré kell elhelyezni . Fűtésre való felhasználás előtt tanácsos a különböző műszaki megoldásokat kísérletileg ellenőrizni.

Első lépésben meg kell határozni azt a kritikus tömeget, amelyikben a hő maradandóan fejlődik. A kupac belső hőmérsékletet a különböző pontokon elektronikus hőérzékelőkkel lehet, az idő függvényében megmérni.

Ezután kerülhet sor az első hőtermelő kísérletekre. Először egyszerű fém- vagy kemény műanyag csöveket helyezünk spirális alakban a kupac belsejébe. Egy másik lehetőség a kupacba beépített, zárt bádogtartály is lehet, amit egy csővel alulról táplálunk.

A meleg vizet a tartály felső részről vezetjük el. A be- és kimenő cső egy cirkuláló szivattyúval működtetett körforgást képez. Ebbe a körbe egy kiselejtezett radiátort is be lehet építeni, ami kívül a vizet lehűti.

Ekkor jegyezzük a ki- és bemenő csőben a víz hőmérsékletét az idő és a szivattyú hozamának (liter/perc) a függvényében. Ki kell kísérletezni azt a vízhozamot, amivel a legnagyobb mennyiségű hőt lehet kitermelni.

A következő kísérletekben már a levegőztető csöveket is be lehet építeni. A kupac központjába befújt levegő az erjedést serkenti. Túl sok levegő a kupacot lehűtheti. Itt is ki kell kísérletezni a szükséges és elégséges levegőmennyiséget és a hozzátartozó vízhozamot egy 30 – 35°C-os víz folyamatos termeléséhez. Padlófűtéshez ez az eszményi hőmérséklet. Meg kell mérni azt az időtartamot is, ami alatt a termelt víz még elegendő meleg marad.

Jean Pain komposztkupacaiban a belső hőmérséklet, még igen hideg téli időben is, 18 hónapon keresztül 60°C fölött maradt. Jean Pain ezen állítását én személyesen nem ellenőriztem.

Csak ezután kerülhet sor az első fűtési kísérletre. Ott kell ezt elvégezni, ahol már van egy működőképes padlófűtés. A kupacba be- és kimenő csöveket igen gondosan hőszigetelni szükséges.

Hagyományos, tehát nem napőrző házban, a 30°C-os padlófűtés csak az alap meleget szolgáltatja. Hidegebb napokon egy fafűtésű kályha melegítene rá a padlófűtésre.

Energiafű az Alföldön és hegyvidékeken

Az erdőtüzek megelőzésével az erdei bozótokból még Magyarországon is nagy mennyiségű fatöreket lehetne kitermelni. Egy másik lehetőség a gyorsan növő erdők ültetése a rendelkezésre álló és az árvízvédelem céljára kialakított árterületeken.

A harmadik lehetőség az energiafű, ami még az alföldi szikes földeken is megterem. Termelése, más használatra teljesen alkalmatlan, igen sovány földeket is értékesíti. Ha a fűtés után nyert komposztot néhány évig a termőföldre visszavezetjük, az eredetileg sovány szikes talajból lassan igen gazdag termőföld keletkezik. Egy bizonyos humusztartalom (kb 3%) elérése után a termelt komposzt egy részét más földek feljavítására is fel lehet használni.

Ez a módszer a futóhomok megkötésére is nagyon hatásos és igen olcsó. A kötött és nehéz agyagos talajt fellazítja, porhanyóssá és termékennyé teszi. A fűkomposztot is feltehetően a Jean Pain módszerrel kell használni: termelésre a földet egy kb 8 cm-es komposztréteggel kel beborítani. Egyszerű talajjavításra kevesebb, a felszínen beboronázott komposzt is elegendő. Ilyen félérett komposztot kertekben téli talajtakarónak is lehet használni. Az ilyen takaró fékezi a gyomnövények kikelését és nagyon gazdagítja a talajt.


A MAG újszilvási energetikai értekezletének harmadik napja.

Forrás: www.onellatas.abbcenter.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2012.01.04. A gyógyítás művészete

2012.01.01. Az egyetlen igazság

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.18. Alternatív energia előállítás egyszerűen

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.11.03. A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

free counters

A betegségipar csodái

Az emberek nem gondolták, hogy a betegségeikre alkalmazott gyógymódok tömkelegének eredményeképpen, az egész társadalom egyetlen nagy kórházzá vált. A jó egészség ma már nem az, ami volt. A élet normál folyamatának rítusait – a születést, a hangulati ingadozásokat, a szexualitást, az öregedés folyamatát és így tovább – egyre növekvő mértékben minősíti át patológiásnak a gyógyszeripar és szövetségese, az orvostudomány.

A betegség ipari termékké válik, és az egészség egy olyan állapot, amit többé senki nem érhet el.

A legkiugróbb példák egyike az úgynevezett „Sissi szindróma”, mely 1998-ban egy gyógyszercég reklámjában jelent meg először. A cég szerint az ebben a betegségben szenvedők közül csupán Németországban 3 millióan vannak, s jellemzően elrejtik betegségüket, színlelik az aktivitást, a pozitív életszemléletet, miközben valójában depressziósak, és gyógyszeres kezelésre lenne szükségük. A betegséget a XIX. században élt osztrák Erzsébet Császárnéról nevezték el, aki állítólag ettől szenvedett. 2003-ban azonban a kételkedő kutatók kimutatták, hogy a „betegség” a gyógyszercég „fejlesztése volt”, és létezését semmilyen tudományos tény nem igazolja.

A gyógyszeripar új területekre való betörését nem csupán a piaci kényszernek tulajdonítható. Ez azért is történik, mert az orvoslás nem hozott semmilyen valódi áttörést az elmúlt évtizedekben. Amikor a valós betegségek, mint pl. a rák, kezelése sikertelen, a orvoslás az egészségesekkel kezd foglalkozni.

Ezernyi példát említhetünk.

A tesztoszteron gélt gyártók az „öregedő férfi szindrómát” reklámozzák, amely állítólag a férfiakat sújtja életünk delén. A vállalatok közvélemény-kutató intézeteket , reklám-ügynökségeket, PR vállalkozókat, orvos egyetemi professzorokat, újságírókat foglalkoztatnak, hogy belopják a közgondolkodásba a férfi változókort, mint valóságos és elterjedt betegséget, így biztosítva a hatalmas piacot termékeiknek: „Nekünk van legelőször” jelmondattal.

A fejlett ipari országokban a menopauza korát élő nőket is betegnek tekintik, köszönhetően a nem világos tudományos alapokon nyugvó tanácsoknak, melyek nők millióit győzték meg arról , hogy ösztrogént és progeszteront szedjenek, amelyről ma már tudjuk, hogy szedésük életveszélyes.

Ugyancsak a gyógyszergyártó cégek és pszichiáterek, évtizedek óta próbálkoznak azzal , hogy az eleven és nyughatatlan gyermekről olyan képet fessenek , mint akiknek orvosi segítségre van szükségük. Egy gyógyszer gyártója még egy képeskönyvet is piacra dobott, mely a gyermekeknek szól, és amiben Hippihopp polipról mesélnek. Sokszor megdorgálták nyughatatlan természetéért, és azért, mert sok balesetet és szerencsétlenséget okozott. „Szerencséjére” teknőc doktor tudta, hogy Hippi hiperaktivitásban szenved, sőt mi több, még azt is tudta, hogy kicsi fehér tablettára van szüksége…

Miként a középkori vándorkuruzslók, a betegségkereskedők nyüzsögve nyomoznak új betegek után. Segíti őket az a tény, hogy a fejlett ipari országokban az emberek egyre hosszabb életkort élnek meg, mint azelőtt bármikor, de nem felelnek meg a modern medicina által felállított standardoknak, mivel sok orvosi kockázati faktort eleve szándékosan úgy állapítanak meg, hogy annak jóformán senki nem felelhessen meg.

Vegyük a koleszterint. 2004 júliusában az USA National Heart, Lung, and Blood Institute által kibocsátott irányelv javaslata szerint a szívbetegségben nem szenvedő emberek „rossz koleszterin szintjének” elfogadható küszöbét szállítsák le 130 mg / dl – ről 100 mg / dl –re. Bár a pozitív hatás nem bizonyított, az új irányelv – melyeket az Amerikai Szív Társaság is támogatott – valószínűleg radikálisan megnövelte volna a koleszterinszint csökkentővel kezelendő emberek számát. Becslések szerint 7 millió potenciális új „vevő” keletkezett.

Az irányelvek megjelenésekor nagy botrányt támadt, amikor kiderült, hogy a kilenc szerzőből nyolc nyilvánvalóan üzleti kapcsolatban állt a koleszterin csökkentő gyógyszerek gyártójának valamelyikével.

Az ilyen lecsökkentett határérték következménye, hogy a fitt és egészséges emberek végül is nem szenvednek semmi másban, csak téves diagnózisban. Az osztrák Karl Kraus szatirikus ( 1936 –ban hunyt el ) író mondata miszerint a „diagnózis a leggyakoribb betegség“, még sohasem volt ennyire igaz, mint napjainkban. A helyzetet tovább rontja, hogy amint az „ új „ betegséget elfogadták, mint valós betegséget, és páciensek és az egészségbiztosítók a dolog természetéből fakadóan fizetnek a „megfelelő” kezelésért. Ez a pénz a nemzeti szociális biztosítási rendszer (TB) és magánbeteg pénztárak törvényesen szentesített kirablása, s mint oly sok esetben, az emberek legféltettebb kincsének, az egészségének az elrablását jelenti.

Az egész rendszer kissé emlékeztet a Mézga család kalandjaiban szereplő Máris szomszéd ötletelésére:

Végezetül egy hosszú előadás, amiben érdekes dolgok hangzanak el, amik a témát még nem ismerőket esetleg gondolkodásra és egy kis kutakodásra készteti.
Jó szórakozást 😉

Forrás: www.tenyek-tevhitek.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.23. Sokan vagyunk?

2011.12.20. Megakadályozható a felnőttkori cukorbetegség kialakulása?

2011.12.18. A hang, mint fegyver?

2011.12.10. Miért halnak meg a gazdagok?

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.11.30. A víz nem oltja a szomjúságot

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.12. A sertésinfluenza elleni védőoldás megbetegedést okozhat?

2011.09.28. GMO – a globalizmus atombombája?

free counters