Egy japán kutatócsoport fontos előrelépéseket tett az úgynevezett alacsony energiájú nukleáris fúziók (LENR) kutatása kapcsán: hőfejlődést észleltek, miután fém nanorészecskéket tettek ki hidrogéngáznak.
A megfigyelt folyamat a szakértők elmondása szerint nem hidegfúzió, de akkor miről is van szó?
1989-ben Martin Fleischmann és Stanley Pons fizikusok fontos, nagy port kavaró bejelentést tettek: azt állították, hogy egy hidegfúziós kísérlettel szobahőmérsékleten sikerült hőt generálniuk, vagyis gyakorlatilag hétköznapi körülmények között valósították meg azt, ami a csillagok belsejében óriási forróságban és nyomáson megy végbe. A szakértők világszerte belevetették magukat a kísérletezésbe, de nem tudták megismételni az eredményt, és többen csalással is meggyanúsították a párost, mondván hogy az úgynevezett hidegfúzió a fizika jelen állása szerint képtelenség.
Volt azonban néhány kutató, akik szintén azt észlelték, hogy a kísérletek során hő fejlődik. Közéjük tartozott Lewis Larsen is, aki abban nem hitt, hogy hidegfúzió állhat a jelenség hátterében, de egy alternatív magyarázat létezését nem zárta ki. Larsen végül egy kollégájával együtt kidolgozta a Widom–Larsen-elméletet, amelyet 2006-ban publikáltak. A szakértők azt gondolták, hogy az észlelt hő nem hidrogénatomok fúziójából ered a vonatkozó kísérletekben, ahogy azt a hidegfúzió hívei sejteni vélik, hanem egy másfajta folyamatból, amelyben protonok és elektronok egyesülnek neutronokká.
A LENR-kísérletek során a következő történik az elmélet szerint: először is vízbe merítenek egy fémet, pl. palládiumot. A következő lépésben elektrolízissel vízbontás kezdődik, amely nyomán a fém szivacsként kezdi elnyelni a hidrogénmagokat. A protonok a folyamat során apró szigetekben gyűlnek össze a fémet borító elektronréteg tetején. Innentől egy kicsit még bonyolultabbá válik a folyamat, ugyanis a teória értelmében ezen a ponton mind a protonok, mind az alattuk található elektronok kvantumszinten fonódnak össze egymással, „nehéz” protonokat és „nehéz” elektronokat hozva létre.
Ha ezzel a rendszerrel energiát közlünk, az elektronok és a protonok egy kis része neutronokká fuzionál. A neutronok aztán a szomszédos fémhez kapcsolódnak, amely gammasugarakat bocsát ki, ezt pedig a nehéz elektronok elnyelik és az energiát infravörös sugárzásként adják le. A reakció helyén apró kráter képződik a fémen, egy ilyet ábrázol a fenti mikroszkópos felvétel.
Bár a Widom–Larsen-elmélet nem az egyetlen létező magyarázat a LENR-ekre, egyre szélesebb körben elfogadott, mivel kielégítő magyarázatot ad a vonatkozó kísérletek során megfigyelt eseményekre, anélkül, hogy felrúgná az elfogadott fizikai keretrendszert. A teória ráadásul olyan természetes jelenségeket is megmagyarázhat, mint naptevékenység egyes eseményei során megfigyelt neutronok keletkezése, vagy hogy hogyan keletkeznek neutronok a viharokban.
Az elmélet ráadásul arra is magyarázatot ad, hogy miért olyan vegyesek a kísérleti eredmények: Larsen és Widom szerint ahhoz, hogy a folyamatban értékelhető mennyiségű hő fejlődjön, nanoszinten kell szabályozni a fém alakját. Ezen probléma megoldása érdekében az elmúlt években több előrelépés is történt az anyagtudományok területén, és ezek az eredmények, karöltve az új japán kísérleti adatokkal, azzal kecsegtetnek hogy egy napon talán praktikus energiaforrásként is hasznosíthatók lehetnek a LENR-ek.
Forradalmi ötlettel álltak elő magyar civilek, mellyel újradefiniálhatjuk társadalmi és gazdasági berendezkedésünket. Az ENVIENTA projekt olyan alternatívát kínál, mellyel mindenki megépítheti megfelelően szigetelt otthonát és biztosíthatja a fenntartáshoz szükséges energiát. Emellett előállíthatja használati tárgyait és megtermelheti szükséges élelmiszereit. A projekt egy olyan európai pályázaton vesz részt, mely pénzbeli és mentori támogatást nyújt újító kezdeményezések számára.
A kezdeményezésről oldalunknak az ENVIENTA ötletgazdái: Habó Péter, Kiss Gábor és Váraljay Gabriel árultak el részleteket.
Az ENVIENTA projekt nyílt forráskódú modell, terveit szabadon, ingyen lehet letölteni és felhasználni a későbbiekben. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Habó Péter: A fentieket szó szerint érdemes venni. Szeretnénk felépíteni és üzemeltetni egy olyan fejlesztői és mentoring központot, amely felvállalja új, az átlagos háztartásban alkalmazott, környezettudatos technológiák kifejlesztését, már meglévő open source fejlesztések alkalmazását és gyakorlatba ültetését, ezek folyamatos szakmai felülvizsgálatát és publikálását a közösség irányába.
Az open source, a nyílt forráskódú együttműködés viszonylag új fogalom. A szemléletmód mely konkrét gyakorlati alkalmazását tűztétek ki célul?
Váraljay Gabriel: A projektünk deklarált célja, hogy bebizonyítsuk, korunk embere:
hogyan tud olcsóbban önerőből kényelmes és modern lakhelyhez jutni,
hogyan tud mindennapi használati tárgyakat létrehozni úgy, hogy ne kelljen azt a boltban megvásárolnia,
hogyan juthat úgy élelemhez, hogy mindezt a saját lakóhelyén hozza létre,
hogyan juthat úgy tiszta vízhez, hogy közben keveset pazarol el,
hogyan termelhet úgy energiát, hogy azt ne kelljen vásárolnia.
Milyen kutatások előzték meg jelenlegi tevékenységeteket, illetve mennyire életszerű az általatok javasolt modell?
Kiss Gábor: A projekt tulajdonképpen kutatás is, melyet szándékunkban áll dokumentálni és elétek tárni. A mintamodell felépítése és üzemeltetése során szerzett tapasztalatokat szeretnénk megosztani az érdeklődőkkel – különös tekintettel a költségekre – hogy ezt követően mások is bátran vághassanak bele hasonló fejlesztésekbe. Ez történhet helyi összefogást követően közösségi finanszírozásban, vagy EU-s támogatásból Magyarországon is. A projekt alapötlete egyébként nem új, van mire építkeznünk: néhány évvel ezelőtt indult hódító útjára az Open Source Ecology modell az USA-ból, ami tulajdonképpen a Nyílt Forráskódú Gazdaság megvalósítása. Erről bővebben és a leghitelesebb módon, többek közt a Magyarországon kevéssé ismert, ám világhírű közgazdász, Jeremy Rifkin nemrég megjelent bestsellerében olvashatnak az érdeklődők, melynek címe: Zero Marginal Cost. Művei lényegében a megosztás alapú, fenntartható társadalom és gazdaság képét vetítik előre az elkövetkezendő évtizedben, ahol a termelés és előállítás költsége – ezzel együtt pedig az elérhető profit – együttesen közelítik meg a zéró értéket.
Váraljay Gabriel: Ezen kívül érdekes az is, hogy zajlik valami a háttérben, mert nemrég Svédországban jártam és teljesen véletlenül egy olyan fiatalemberrel sikerült beszélnem, aki egy hasonló csoport tagja mint a miénk, csak ők még nem tartanak ilyen közel a megvalósításhoz mint mi. Érezhető, hogy a világban történik valami és számomra az ilyen találkozások, szinkronicitások megerősítéseket jelentenek, hogy jó irányba haladunk az ENVIENTA kapcsán. Érdekesen hangzik.
Magyarországot hoztátok szóba, ennek kapcsán mik a kilátások arra, hogy hasonló projektek hazánkban is megvalósuljanak?
Habó Péter: Ezzel kapcsolatosan valóban több hazai és külföldi önkormányzat fejezte ki abbéli szándékát, hogy szeretné az ENVIENTA modellt meghonosítani, hiszen alternatívát nyújthat az önmegvalósítás reményében inkább a városokba áramló, ott azonban munka hiányában önfenntartásra képtelenné váló fiatalságnak. Nemcsak a vidéki falvak újra benépesítéséről lehet azonban szó, hanem városi lakóközösségek számára létrehozott beltéri gazdálkodói közösségekről, az intelligens és energiatakarékos otthonok olcsó átalakításáról, illetve a megújuló energiák használatát fontolgató lakóközösségek szakmai támogatásáról. Szeretnénk további ötleteket adni bárki számára aki felismerte, hogy a jövőben a közösségi összefogások adják a gazdaság és a társadalom alapját. A projekt- és erőforrás-alapú társadalom résztvevői figyelembe veszik a környezeti adottságokat, a benne élők alapvető igényeit és a szabad megosztást.
Térjünk vissza a konkrét projektre. Milyen típusú közösségi együttműködésre számítotok és hol tervezitek felépíteni az ENVIENTA főhadiszállását?
Kiss Gábor: Központunkat 90%-ban önfenntartóra terveztük, egy olyan környezetben (Kanáriszigetek), ahol egyrészt évek óta élünk és ahol mind az időjárás, mind pedig a helyi törvényi szabályozás nagyban elősegíti a megújuló erőforrásokra való teljes áttérést. A szomszédos El Hierro szigete néhány hónappal ezelőtt állt át például 100%-ig önfenntartásra. Az ENVIENTA Gran Canaria vadregényes hegyei közt épül és tulajdonképpen nagy örömmel fogadták a helyiek az elképzelést, hiszen azonnal meglátták benne a villamos energia, mint erőforrás-megosztásban rejlő potenciált. Így sikerült például szert tenni építési területre, nagyban csökkentve ezáltal a várható költségeket. De ide tartozik még példaként említve az elektromos autó töltőállomás fenntartása, mely a környékbeliek és a turisták számára is ingyenesen biztosítja gépjárműveik gyors-töltését.
Weboldalatokat böngészve az derül ki többek közt, hogy az oktatási tevékenység is kiemelt szerepet kap az ENVIENTA projektben. Mesélnétek erről?
Habó Péter: Az open source modell alapja a tapasztalatok és műszaki tervek ingyenes megosztása. Ami ezen felül újdonság, hogy egy következő lépcsőben nemcsak a fejlesztőközpont készülhet el, hanem – az elmúlt időszakban lefektetett pontos tervek alapján – azon lakóhelyek is, melyek az ide látogató érdeklődőket fogadják. Egy dolog az interneten olvasni valamiről és letölteni a hozzá tartozó műszaki terveket, azok alkalmazása már egész más kérdés. Így a látogatóknak lehetősége nyílik pár napos itt tartózkodásuk alatt egy intenzív elméleti és gyakorlati képzésben részt venni, majd pedig az ott elhangzottakat megtekinteni a helyszínen, működés közben.
Említenétek néhány példát?
Váraljay Gabriel: Mivel az ENVIENTA alapjaiban véve a fenntarthatóság megteremtését tűzte ki célul, így az oktatás részét képezi az újrahasznosítás, a megújuló energiák használata, az energiatakarékos vízfelhasználás, az intelligens otthontervezés, a lassan slágernek számító 3D modellezés és nyomtatás alapismeretek, az élelmiszerek előállításához kapcsolódóan az általunk tervezett aero- és hidropóniás rendszerek építése, üzemeltetése.
Kiss Gábor: A lista hosszú és a tematika is folyamatosan bővül, hiszen az említetteken kívül minden olyan technológiai újítást figyelemmel követünk, melyek nagy része manapság még nem is érhető el kereskedelmi forgalomban, azonban közösségi finanszírozást követően, illetve az open source modellt alapul véve nagyon hamar elterjedhetnek. Így tehát nyitottak vagyunk többek közt a nanotechnológiai, robotikai fejlesztések gyakorlatba ültetésére is, melyek mind megkönnyíthetik a jövő generációk hétköznapjait.
Hosszú távon milyen eredményekkel lennétek elégedettek?
Habó Péter: Az önfenntartás, az off-grid (hálózaton kívüli) megoldások földrajzi helyzettől függően más és más technológiákat igényelnek, így az ENVIENTA távlati célja az open source modell kiterjesztése, amikor is további vállalkozó kedvű csoportokkal megosztva a megszerzett tapasztalatokat, az általuk megvalósítandó célt segítünk elérni a világ más részein, szakértők bevonásával az adott környezethez igazítva. Logikus, hogy minél több ilyen központ épül, az ezek közti folyamatos kommunikáció és a felgyülemlett tapasztalatok lerövidítik újabb és újabb központok építését, majd egy szép napon megérkezhetünk egy valóban fenntartható világba. Itt ugyan nem tartunk, de szeretnénk az első lépést megtenni.
Nem kerülhető meg a kérdés, miből szeretnétek finanszírozni terveiteket?
Váraljay Gabriel: Projektünk egy olyan európai pályázaton vesz részt, mely pénzbeli és mentori támogatást nyújt újító kezdeményezések számára. Az Advocate-Europe nevű, több szervezetet magába foglaló intézmény 50.000 euró támogatásban és további elméleti képzésben részesíti a legjobb 12 pályázatot. Pályázati feltétel a non-profit tevékenység, aminek mi maximálisan megfelelünk, amennyiben az ENVIENTA az önfenntartásra törekszik. A kihívásnak eleget szeretnénk tenni, kezdésnek pedig úgy véljük az elnyerhető támogatási összeg is megfelel. Második lépcsőben azonban már nemzetközi fronton mérettetjük meg magunkat, online közösségi finanszírozásra számítunk.
Habó Péter: Részesei lehettek azonban Ti is annak, hogy elindulhasson kezdeményezésünk, ami nagyszerű fejlődést hozhat mind közösségi, mind egyéni szinteken. Nem pénzt kérünk, viszont az olvasók szavazataira is szükségünk lehet ahhoz, hogy projektünk bekerülhessen a pályázat legjobbjai közé. Ehhez regisztrálni kell az alább linkelt honlapon, majd pedig a „Support” gomb megnyomásával adhatod le a szükséges szavazatot.
Köszönjük szépen támogatásotokat.
A pénzügyi elit által Oroszország ellen indított gazdasági támadás kézzelfogható formát öltött és hatása kezd súlyosbodni.
„A legújabb fejleményekből látható, hogy a transznacionális elit (az Új Világrend irányításáért felelős befolyásos emberek csoportja, többnyire a G7 országaiban) legfőbb fegyvere Oroszország, és az elit erőfeszítéseinek egyelőre még ellenálló többi nemzet megszelídítésére, a gazdasági hadviselés,” – írja Takis Fotopoulos a Global Research oldalán.
Nem véletlen, hogy Szaúdi-Arábia olajügyi minisztere, Ali bin Ibrahim al-Naimi, az OPEC legbefolyásosabb hangja, úgy döntött, hogy elindítja az olaj árának szabadesését, hogy ezzel tovább gyengítse Oroszországot.
A fővonalas média szerint a lépéssel a piaci részesedésüket próbálják visszaszerezni, de ez nem több fedőtörténetnél.
Az olajárak manipulálása kifejezetten az orosz gazdaság gyengítését, esetleg egy újabb Soros-féle bársonyos forradalom kirobbantását célozza.
Egyértelmű, hogy a szaúdi lépés, illetve az általa elindította olajpiaci szabadesés, nem váratlanul alakult így. Az sem kétséges, hogy ezt nem Szaúdi-Arábia amúgy is jelentős, bár állítólag az amerikai palaolaj termelés által veszélyeztetett piaci részesedésének megtartása érdekében tették.
Az orosz elit globalista frakciója és a nyugati liberális „baloldal” által adott magyarázat csupán ürügy volt a transznacionális elit és a szaúdi hatalom számára, hogy ezzel leplezhessék a lépés igazi szándékát, ami nem egyéb, mint az olaj árának gazdasági fegyverként történő bevetése, hogy Oroszországot és az elitnek még ellenálló országokat (például Iránt vagy Venezuelát) az elit uralma alá kényszerítsék. Ellenkező esetben komoly gazdasági recesszió indulhat el (attól függően, hogy az olaj ára mennyi ideig marad ilyen alacsony), ami viszont könnyen bársonyos forradalmakhoz és akár rezsimváltáshoz vezethet ezekben az országokban.
A pénzügyi média annyit elismer, hogy „a fejlemények által sebezhetővé vált rezsimek között olyanok is találhatók, amelyeket szívesen látnánk meggyengítve, köztük Vlagyimir Putyin Oroszországával,” – írja Martin Wolf aFinancial Times-ban.
Wolf megjegyzi, hogy az olajnak fontos szerepe volt a volt Szovjetunió legyőzésében.„A történet most sem más,”írja, miközben üdvözli, hogy az olaj talán ezúttal is alááshatja és a Wall Street-i bankárok hatalma alá rendelheti Oroszországot.
Oroszország: A katonai opció
Előállt azonban egy tényező, ami lényegesen megnehezítheti az elit dolgát. Az ukrán válság és a NATO, valamint az agresszívan militarizáló nyugat lépései nyomán Oroszország elszánta magát, hogy modernizálja hadseregét.
Oroszország nem bízza a dolgot a véletlenre ésfelkészülten várja az esetleges leszámolást. A mai Oroszország nem azonos az egykori megkövesedett és legyengült Szovjetunióval. A kérdés, hogy képes lesz-e az ellene hozott intézkedésekkel azonos módon válaszolni az újabb gazdasági hadjáratra vagy katonai lépésre szánja el magát.
Mindezek mellett Oroszországnak nem több, mint néhány hete van arra, hogy alternatív finanszírozási forrást találjon magának. Mégpedig keleten.
Meglátjuk, hogy Putyin képes lesz-e lenyelni büszkeségét és megtenni a következő logikus lépést, felfogva, hogy a dollár feladásának ideje igencsak esedékes és szavakról tettekre vált, monetáris uniót kötve Kínával, amely során egyesítik a jüant a rubellel, Kína aranyának és Oroszország természeti forrásainak, akármilyen olcsók is jelenleg, támogatásával. Legalábbis addig, amíg a nagy közel-keleti olajexportőrök egyike-másika nem tapasztal valami komoly és „váratlan” geopolitikai incidenst, ami ismét az egekbe repíti az olaj árfolyamát.
Nagy hadronütköztető (LHC) és “isteni részecske” – sokaknak ez jut eszébe az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN hallatán. A genfi szervezet az univerzum alapvető kérdéseire keresi a választ, “melléktermékként” pedig olyan fejlesztések kerültek ki “boszorkánykonyhájából”, mint a Web, amelynek egyébiránt emléktáblája is van a zegzugos komplexum egyik folyosóján.
Az itt végzett munka előrébb viszi a világot, a CERN a tudomány révén előmozdítja a nemzetközi együttműködést. Az itt dolgozó magyar szakemberek fontos kísérletek résztvevői, és mert az LHC jelenleg áll, volt alkalmuk bepillantást nyújtani újságíróknak a munkájukba.
A szervezet iránti érdeklődést mutatja, hogy idén már 100 ezer látogatót várnak, magyarok viszont még mindig kevesen jönnek – mondja Garai Zsuzsanna, a CERN Látogatóközpont munkatársa. A menzáján épp úgy látni kiltet viselő skótokat, mint japánokat, a hely valóságos Bábel, mindenféle nyelvet hallani. A különbségek ellenére van egy közös nyelv is, mégpedig a tudomány, a kutatókat a kiválóság vezérli.
Bizonyára ez vezetett a világ legnagyobb hadronütköztetőjének megépítéséhez is: a 27 kilométeres gyűrűn másodpercenként 11 ezerszer fut végig ellentétes irányban két protonnyaláb, a precizitás olyan fokú, mintha valaki át akarna lőni a tű fokán, csak épp a tű a Holdon van – jegyzi meg Szillási Zoltán, az LHC négy kísérlete közül a CMS-nek a munkatársa. Mind a négyben – ATLAS, ALICE, CMS, LHCb – van magyar, a CERN egyetlen részecskelassítójában és egy régebbi kísérletben is dolgoznak magyarok, de vannak, akik külföldi egyetemek “színeiben” vagy a CERN munkatársaként.
A velük folytatott beszélgetésből kiderült, az egyéni sikernél fontosabbnak tartják a világ megismerését. Pedig előfordul, hogy a tesztidőszakban két-három hónapon át heti hét nap akár 10-12 órát is dolgozniuk kell. Bár mind kiváló fizikusok, elmondásuk szerint még nekik is érdemes “ismeretterjesztést” tartani. A Higgs-részecskével kapcsolatban pedig nem az érdekli őket igazán, hogy majdnem biztosan megvan, hanem az, hogy miként lett meg, mert ebből lehet sokat tanulni.
A kísérletek egyfajta “mikrokozmoszok”, még saját alkotmányuk is van, és ha ugyanazt a kérdést vizsgálják, a kutatók nem osztják meg egymással a fontos eredményeket, azért, hogy ne befolyásolják a másikat.
Így van ez a “két Eiffelnél”, a CMS-nél is. A súlya 14 ezer tonna – vagyis a híres toronyénak kétszerese -, átmérője 14 méter, és eltérően az ATLAS-tól rendkívül kompakt szerkezet. A 3000 fős CMS nióbium-titán mágnesrendszere az egyik legerősebb a világon. A kísérletben 66 pixeles géppel fényképezik az ütközéseket – mondja Veres Gábor, a CMS tíz fizikuscsoportja egyikének vezetője, a CERN munkatársa. Másodpercenként 40 millió felvétel születik, ezekből választják ki a szekundumonkénti 100 ezer legérdekesebbet.
A bizonyos típusú részecskék energiáját mérő kaloriméter 86 ezer különleges kristályból áll, az ezeken átjutó hadronokat bronzszendvicsek fogják fel. A bronz a leszerelési programból, Oroszországból érkezett – jó példa ez arra, hogy a CERN a tudomány révén szolgálja a békét. A müonok még a bronzon is átjutnak, őket müonkamrák fogják fel. A müonok azért fontosak, mert például a Higgs-bozon négy müonra tud bomlani, így általuk következtetni lehet a részecskére – fejti ki a fizikus.
Az itt dolgozó magyar szakemberek legfontosabb feladata a müondetektorok pozicionálása. Amikor ugyanis bekapcsol a mágnesrendszer, óriási erők lépnek fel, ezért fontos figyelni a szerkezet mozgását. A föld mozgása, a közeli Genfi-tó vízszintje, de még a Hold fázisai is befolyásolják a CMS-t, hiába 14 ezer tonna. A környező hegység mészkő, amely tavasszal megszívja magát vízzel, ezt is figyelembe kell venni – részletezi Szillási Zoltán, a technikai csoport tagja.
A CMS 90-100 méteres mélységben van, az út 70 másodperc lifttel. A felvonó közelében egy falat a kollégák egy részéről készült fotók borítanak, sok köztük a nő. “Nőnapon egyszer az összes műszakvezető nő volt, csak az egyik irányítói székbe nem találtak nőt” – emlékszik vissza Veres Gábor.
A nagy hadronütköztetőben a CMS az egyetlen, ahol a mélyben van látogatóplatform. Zajlik a felújítás, amelyet technikai koordinátor felügyel, a kétéves leállás idejére órára pontosan le van bontva a munkamenet.
A CMS-t már megépíteni sem volt egyszerű, a 20 éves szerkezet 16-17 év alatt lett kész, a felszínen szerelték össze, majd szeletenként engedték le és illesztették be az alagútba. Az összeszerelés pontosságán tíz évig dolgoztak.
Az LHC ALICE-kísérlete ezzel szemben a föld alatt épült meg, 70 méter mélyen. A hadronütköztető ugyanis síkban döntött, mert azonos kőzetrétegben akarták tartani.
Az ALICE kisebb a CMS-nél, 1300 fős. Komplex detektor, nem részecskefizikai, hanem nehézion-céllal működik a proton-proton reakciók mellett az évente csak egy-egy hónapos ólom-ólom ütközések vizsgálatára fókuszálnak. Míg a CMS és az ATLAS igen/nem típusú kérdésekkel foglalkozik, a nehézion-fizika több részecske együttes viselkedését vizsgálja. A cél univerzum korai állapotának megismerése, az, hogy mi volt mikromásodpercekkel az ősrobbanás után – mondja Barnaföldi Gergely Gábor, a magyar ALICE-csoport vezetője. Az ALICE-t sokan időgépként is emlegetik, itt “fő” a nagyon sűrű és extrém magas hőmérsékletű “ősleves”, a kvark-glüon plazma, amelynek az előállítása és a vizsgálata a cél.
Itt van a világ legnagyobb RICH-detektora, amely azonnal megmondja, milyen részecskék születettek az ütközésben. A többi ponton nincs azonnali válasz erre. Ez nagyon fontos az “ősleves” miatt – magyarázza a Wigner-központ fizikusa. Az ALICE-ben is van orosz “véna”: a távolra szóródó részecskék elkapásához egy olyan “tölcsért” építettek be, amely az atombombához kell, és egyenesen az atomvárosból érkezett.
A magyar szakemberek kezdetektől benne voltak az ALICE-ben, többek közt az időprojekciós kamrákkal (TPC) kapcsolatos munkákban. A legfontosabb mégis a DDL (Detector Detector Link), a magyar fejlesztésű adatgyűjtő rendszer. A DDL a detektorokban van, vagyis nagyon erős ionizáló sugárzást kell kibírnia.
A következő nagy projekt a DDL továbbfejlesztése, a DDL3. “Ezt a munkát szinte csak mi tudjuk elvégezni, nálunk van csak meg együttesen a tudáspotenciál” – hangsúlyozza Barnaföldi Gergely Gábor. Fontos a TPC fejlesztése is, az új kamrák más technológiával fogják detektálni a részecskéket. Ugyanígy jelentős munka az adatanalízis, amelynek fő iránya a nagy impulzusú azonosított hadronok vizsgálata, illetve a kvark-glüon plazmával kapcsolatos elméleti kutatás.
A magyar CERN-részvétel “ősrobbanását” a régen NA49, ma már viszont NA61 néven ismert kísérlet jelentette. A CERN-ben dolgozó magyar fizikusok közül sokan itt kezdtek. Manapság László András fizikus a lelke a kísérletnek.
Szemben az LHC-vel, az NA61 fix céltárgyas ütköztetéseket végez. Itt is vákuumcsőben fut a nyaláb, de különböző céltárgyaknak ütköztetik. Proton-proton kísérletből érkező nyaláb esetén például folyékony hidrogén céltárgynak – fejti ki László András. Ő írja a 140 fős kísérlet adatfeldolgozó szoftvereit, és a fontos feladatok között említi a TPC-kiolvasókkal, illetve a rekonstrukciós szoftverrel kapcsolatos munkát. Utóbbi majdnem olyan bonyolult, mint a kísérlet maga.
Bár a fix céltárgyas ütközéseknél kisebb az energia, vannak olyan jelenségek, amelyeket ezeken az energiákon kell vizsgálni.
Egyetlen hely van a CERN-ben, ahol nem gyorsítják, hanem lassítják a részecskéket, az antiproton-lassító, az AD. Mindezt azért, hogy antianyagra vadásszanak. Barna Dániel, a Tokiói Egyetem kutatója, az AD ASACUSA-kísérletének résztvevője emlékeztet arra: antiproton nincsen, azt “kelteni” kell, mégpedig úgy, hogy protont egy céltárgynak vezetnek, majd kiválogatják az antiprotont. Az AD célja minél pontosabban megismerni az antiproton tulajdonságait, hogy össze lehessen hasonlítani az anyagot és az antianyagot, ezáltal közelebb jutni ahhoz, hogy miért csak anyag van a világegyetemben. A proton és az antiproton között vélhetően nincs különbség, ezt feltételezi a standard modell is. Ha lenne, az már az új fizikát jelentené – teszi hozzá.
Az AD-ben végzik az antiprotonos hélium (a héliumatom egyik elektronját cserélik ki antiprotonra) spektroszkópiáját, további cél ennek az igencsak egzotikus atomnak a minél pontosabb mérése. Az egyik kísérlet függőleges, és antihidrogént ejt csapdába. A lassítóban mérik az antihidrogén gravitációját is. Antianyagra ezt még nem vizsgálták, így kérdés, hogy ugyanolyan-e, mint az anyagnál.
Az antihidrogén élettartama a vákuumtól függően végtelen is lehet, de a másodpercekig tartó csapdázáshoz is óriási vákuum és nagyon alacsony hőmérséklet kell – magyarázza Barna Dániel. Az antihidrogénhez antiprotonra és pozitronra van szükség, de nagyon kis sebességgel kell összehozni őket. Ehhez nagyon erős mágnes, a csapdázáshoz pedig erős mágneses és elektromos tér kell. Az AD-ben másféle mágnesek vannak, mint az LHC-ben, és míg a nagy hadronütköztetőben a rádiófrekvenciás rezonátorok gyorsítják a nyalábot, itt lassítják. Az antihidrogént amúgy 10-20 percre is csapdába tudják ejteni, de csak akkor derült ki, hogy sikerült-e, ha kinyitják a csapdát. Vakok vagyunk a kísérletre – érzékelteti Barna Dániel. Próbálkozásonként egyébiránt legfeljebb néhány antihidrogént tudnak csapdázni.
Amikor az LHC működik, az AD-be másfél percenként jön egy “lövés”. A fizikus megjegyzi, az AD “játszótér” mindent lehet csinálni: darut vezetnek, esztergapadjuk is van, ők viszik le a hűtéshez a héliumot – a CERN-ben egyébiránt több hélium van, mint a világ éves héliumgyártása -, de épp ezt szeretik a munkában.
“Szupermágnesek” nélkül nem lennének kísérletek, mert nem lenne, ami a pályán tartja a nyalábokat. Az LHC-ben például 1232 kétpólusú mágnes van, darabonként 27 tonnásak. A hadronütköztető teljesítményét a körgyűrű sugara és a mágnes ereje határozza meg, a mostani mágnesek azonban “csak” 9 tesláig bírják. A továbblépéshez új technológia vagy nagyobb alagút kell – magyarázza Bajkó Márta mérnök, a világ egyik vezető mágnestervezője. A CERN az új technológia kifejlesztése mellett döntött, mert az még mindig olcsóbb, mint egy nagyobb – 100 kilométeres – alagút. Emellett sokkal több hozadéka van – jegyzi meg a CERN munkatársa.
Az LHC-mágnesek szupravezetők: nincs bennük elektromos ellenállás, de ez csak bizonyos körülmények – például hőmérséklet, áramsűrűség – között igaz. A mostaniak nióbium-titánból vannak, a fejlesztés viszont nióbium-ónnal – 16 mágnessel – történik majd. Időben és pénzben a 16 új mágnes ugyanannyi lesz, mint az 1232 régi.
Az LHC fejlesztésének célja a luminozitás (adott idő alatt az egy nyalábbal nyert hasznos információ mennyisége) százszorosára javítása – emlékeztet. A régi mágnesek megmaradnak, a final focus mágneseket, amelyek az ütközési pontok közelében milliméteresről mikrométeresre préselik össze a nyalábot, cserélik ki. Az újak 12 teslásak és négypólusúak lesznek, 14 TeV-es energiájú nyalábok körpályán tartását is el tudják majd végezni.
Bajkó Márta már a mostani mágnesrendszer tervezésekor a CERN-ben volt. Felidézte, a nióbium-titán mágnesek Olaszországban, Németországban és Franciaországban készültek öt év alatt. Egyenként tesztelték őket, a kritikus helyekre kerültek a legjobbak – mert nincs két egyforma -, két-három év alatt vitték le őket a föld alá. 13 ezer amperrel kell megbirkózniuk, ez méterenként több tonna erőt jelen. A mágneseket rozsdamentes acél, vas és egy újabb réteg rozsdamentes acél veszi körül.
A Sárga Császár nevű legendás történelmi figura írta le a könyvében mintegy kétezer évvel ezelőtt: ha a betegséggel kezd az orvos foglalkozni, az olyan, mintha egy hadvezér akkor kezdene fegyvereket kovácsolni, amikor már áll a háború. Így gondolkozik egy bölcs ember, az orvoslásnak az egészség megőrzését kellene szolgálnia.
Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban ahol Dr. Eőry Ajándok “Az egészségügy vagy az EGÉSZ-ség ügye” címmel tartott előadást.
Az előadás témája: egészségünk megőrzése akupunktúrával és akupresszúrával. Az előadó felveti a lehetőségét, hogy a kínaiak ezt az ősi tudományt a szkíta lovasnépektől vették át. Az előadás végén pedig hírt ad egy olyan módszerről, amivel ki lehet szűrni a rákbetegségekre való hajlamot, ami a magyar lakosság 20%-át érinti, s elmondja, hogy ez a hajlam megszüntethető.
Jól rávilágít az egykori és a mai általános felfogás közötti döntő különbségre az internet rejtett bugyraiban még most is fellelhető, digitális “őskori” netikett (hálóhasználati illemtan) egy kiragadott részlete: “Egy e-mail üzenet ‘szállítási költsége’ nagyjából egyenlő a feladónál és a címzettnél… Ez alapvetően eltér a hagyományos levéltől, a telefontól, a rádiótól, és a tv-től. Egy levél elküldése konkrétan hálózati szélességbe, diszk helybe és CPU időbe kerülhet. Ez az alapvető gazdasági oka, amiért nem illik kéretlen hirdetést küldeni e-mail-ben.” Amikor a netikett szerzője – majd a továbbfordítók tábora – a kéretlen hirdetést, illetve a tv-t, rádiót, telefont említi, vélhetően annak idején meg sem fordult a fejében, hogy a kereskedelmi lehetőségek kiaknázásának vágya egyszer majd gyakorlatilag minden technológiát a világhálóra terel.
Arról nem is beszélve, hogy az adatátvitelnek és adatraktározásnak exponenciálisan növekvő igénye a szűken vett technológián túl energiagazdálkodási és környezetvédelmi kérdéseket is hangsúlyosan felvet, az utóbbiak pedig egyre inkább az adatközpontokra irányítják a figyelmet.
Az adatközpontok tele vannak szerverekkel: ezek maguk is számítógépek, egyenként is nagyra méretezett, adatfeldolgozásra optimalizált teljesítményük összeadódik, csak épp sem billentyűzet, sem monitor nem tartozik hozzájuk.
Facebook-pánik 2006-ban
Jeff Rothschild – aki jelenleg alelnöki minőségében is műszaki vezetője a Facebooknak – még 2006-ban szembesült egy olyan problémával, amelyre azonnali megoldást kellett találnia: attól kellett tartani, hogy a túlterhelt szerverek “elfüstölnek”. A számítógépeket tápláló villamos energia ugyanis túlhevítette az Ethernet-aljzatokat és más fontos alkatrészeket. A cég akkoriban egy 18-szor 20 méteres helyet bérelt. Ott álltak állványba szerelve a szerverek, rajtuk a közösségi oldal felhasználóinak összes tárolandó és feldolgozandó adatával.
Gyors gondolkodású ember lévén Rothschild valamennyi fellelhető emberét azonnal szerteküldte: vásároljanak fel mindent, amivel csak hűteni lehet. Valósággal lecsupaszították a környék szaküzleteinek polcait, és a légkondicionálás révén sikerült is elérni a kívánt hatást: a Facebook szerverei túlélték a forrósodást, és nem kellett szüneteltetni a szolgáltatást (ami akár el is lehetetlenülhetett volna).
Mindez tehát valamivel több mint hat éve történt, akkor, amikor a közösségi oldalnak “mindössze” 10 millió felhasználója volt, és őket egyetlen szervertelephely szolgálta ki. Mára viszont a közel egymilliárd ember által generált információ nagyságrendekkel nagyobb és több hasonló létesítmény üzemeltetését követeli meg: az adatközpontokban hosszú-hosszú sorokban, százezer négyzetméternyi területeket elfoglalva állnak a szerverek, és a megfelelő hőmérséklet biztosításáról valamennyi helyen ipari hűtőrendszerek gondoskodnak.
Természetesen a Facebook csupán az egyik – bár kétségtelenül kiemelten fontos – szereplő. A legnagyobb közösségi oldal szerverei csekély töredékét hasznosítják a több tízezer adatközpont kapacitásainak – ennyi szükséges a digitális információrobbanás világméretű kiszolgálásához. Elképesztő mennyiségű adat lendül mozgásba vagy épp raktározódik el minden nap. Egyetlen kattintásra vagy érintésre milliók eszközeire töltődnek le filmek az iTunes-ról, sok milliónyian ellenőrizik hitelkártya-egyenlegüket a Visa oldalán, küldenek mellékletekkel ellátott e-maileket a Yahoo-n, vásárolnak az Amazonon, publikálnak a Twitteren vagy olvasnak újságot online.
És a sort hosszan lehetne folytatni.
Hatékonyság, környezetbarát kivitel?
A The New York Times című napilap egy évig tartó vizsgálata ugyanakkor arra világít rá, hogy az információtechnológiai iparnak ez az alapvető alkotóeleme éles ellentmondásban áll a saját magának tulajdonított tündökletes hatékonysággal és környezetbarát jelleggel. A felvett interjúk és a vizsgálatot alátámasztó dokumentumok bizo- nyítják, hogy a legtöbb adatközpont a tervezési fogyatékosságok miatt hatalmas energiamennyiséget fo- gyaszt, hihetetlenül pazarló módon. Az online cégek jellemzően csúcsra járatják a létesítményeket függetlenül a tényleges kereslettől, ennek ered- ményeként pedig az adatközpontok által igénybe vett villamosenergia-kapacitás 90 (!) százaléka megy veszendőbe.
Áramszünetek ellen pedig egy sor dízelgenerátor üzembe helyezésével védekeznek. A hatóságok egyre gyakrabban teszik felelőssé a levegőtisztasági szabályok megsértéséért az adatközpontokból származó szennyezést, mindezt dokumentumok támasztják alá. Amikor elkészült az Egyesült Államok toxikus légszennyezettségi lajstroma, a Szilícium-völgy számos adatközpontjának – mint a legnagyobb dízelszennyezőnek – a nevét lehetett olvasni rajta.
Világviszonylatban a megkérdezett szakértők mintegy 30 milliárd wattra teszik a “digitális raktárak” energiafelhasználását, ami hozzávetőleg 30 atomerőmű termelésével egyenértékű. Becslések szerint ebből az egyesült államokbeli adatközpontok fogyasztása egynegyed és egyharmad közé tehető.
És egyetlen adatközpont is több energiát fogyaszt, mint egy közepes méretű város.
88-94 százaléknyi energia megy veszendőbe
Az energiahatékonyság vállalatról vállalatra nagymértékben eltérő képet mutat.
Az amerikai napilap kérésére a McKinsey & Company nevű tanácsadó cég részletesen elemezte az adatközpontok energiafogyasztását, és a vizsgálat megállapította, hogy a szervereken végrehajtandó számításokhoz csupán a rendelkezésre álló energia 6-12 százalékát hasznosítják. Az összes többi lényegében a szerverek alapjáratú üzemére fecsérlődik el, valamint arra a készenléti módra, amely a hirtelen lelassulás vagy adatfolytonossági problémák áthidalására hivatott műveleteket szolgálja ki.
A tanácsadó cég tanulmánya 70 nagy adatközpont mintegy 20 000 szerverének működési sajátosságait elemezte. A szerverek üzemeltetésére megbízók között éppúgy akadtak gyógyszergyárak vagy hadiipari vállalkozások, mint bankok, médiacégek és kormányzati szervek. “Természetesen” egyikük sem adta nevét a felméréshez, mondván, az iparági titok, és ha valaki például a feldolgozóipar területén tevékenykedne hasonló szellemben, egy percig sem maradhatna tovább a piacon, ha ilyesmi derülne ki róla.
Az adatoknak ez a fizikai valósága fényévekre van az internet kedvelt mítoszától: ahol az élet a “virtuális” világban zajlik, és a “memória” minden formájában a “felhőben” tárolódik. Néhány cég ugyanakkor azt állítja, hogy teljes egészében újraterveztette szoftver- és hűtőrendszereit az energiapazarlás csökkentése érdekében. Köztük van a Facebook és a Google is. A harmadik negyedévben nyilvánosságra hozott információk szerint a Google adatközpontjainak fogyasztása közel 300 millió, a Facebooké pedig mintegy 60 millió watt.
És bár adatvédelmi és biztonsági megfontolásokból lényegében azt sem lehet tudni, hogy melyik elkerített, őrzött szürke épületben üzemel adatközpont, egy ennek felmérésére jogosult szövetségi szerv adataiból kiderül, hogy a szövetségi adatközpontok száma az 1998-ban regisztrált 432-ről 2010-re közel ötszörösére, 2094-re nőtt.
Öldöklő harc az adatokért – és a felhőkért
És ehhez még egy beszédes szám: az EMC és az IDC közös becslése szerint az elmúlt évben több mint 1,8 billió gigabájtnyi digitális információ keletkezett világszerte (amelynek háromnegyed részét az EMC mérései szerint hétköznapi felhasználók generálták). Mondani sem kell, hogy ennek az irgalmatlanul nagy adatmennyiségnek a tárolásáért és kezeléséért hihetetlenül éles verseny folyik: az IDC adatai szerint ma már több mint hárommillió, különböző méretű adatközpont áll versenyben.
Hogy lehet-e racionálisabb, még inkább környezetbarát módon üzemeltetni őket?
Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Egyes iparági szakértők szerint a megoldás a felhőben rejlik. A számítási tevékenység központosításával és az úgynevezett virtualizációval (amely lényegében lehetővé teszi, hogy a kiszolgálók egy rugalmas, a felhasználók aktuális igényeihez méretezhető rendszerben egyesítsék erőforrásaikat) nagy és hatékonyan működő adatközpontok alakíthatók ki.
Mások viszont mély kétellyel viseltetnek a felhő iránt, mondván, hogy a velük kapcsolatos, olykor misztikus hangzású hit lehetőségeinek ellentmond a támogatásukhoz szükséges fizikai infrastruktúra.
“A felhő csak megváltoztatja azt a helyet, ahol az alkalmazások futnak – állítja Hank Seader, az Uptime Institute kutatásért és oktatásért felelős ügyvezető igazgatója. – Közben pedig minden folyamat valahol egy adatközpontban zajlik.”
Amint kiderült, hogy valójában mit is jelent Fukushima, a németek percek alatt döntöttek, hogy nekik aztán több atom nem kell. Hát akkor mi? Megújuló energia. Most ne menjünk bele, hogy a megújuló energia tényleg megújuló-e, fogadjuk el, hogy megújuló. A németek elég gazadagok, nyilván ebben is láttak üzletet, mert ha ezt az ipart (is) felfuttatják, akkor ők fognak szállítani az egész világnak. Aztán meg tényleg szar ez az atom buli úgy, ahogy van, tehát rajta.
Csakhogy mostanára kezdenek a dolgok körvonalazódni. Eddig úgy tűnik, hogy az árat elsősorban a kispénzűek fizetik meg, amit mi (magyarok) lassan már megszokunk. De nini, úgy látszik ez a németeknél is dívik, mert aki nem fizeti ki az elfogyasztott elektromos energiáért kiküldött számlát az két héten belül kap egy udvarias emlékeztető levelet, egy héttel később jön egy felszólítás. A negyedik hét végen pedig megjelenik egy szerelő, és ha legalább részben nem törleszt a fogyasztó, pápá elektromos áram. Igen ám, de ott se kolbászból van a kerítés annak, aki munkanélküli – és van ilyen – ráadásul több mint 10 százalékkal emelték az elektromos energia árát, az atomerőművek leállításából kifolyólag. És hitted volna? A Német Szövetségi Fogyasztó Szervezet munkatársa Holger Krawinkel szerint minden tizedik német háztartásnak problémát okoznak az emelkedő energia árak.
A Paritätische Gesamtverband (egy német szociális mozgalom) szerint 200.000 tartósan munkanélküli családnál kapcsolták ki az áramot a múlt évben. Észak Rajna – Westfália szövetségi államban működő Fogyasztóvédelmi szervezet szerint az összes kikapcsolások száma egy év alatt meghaladja a hatszázezret. Miközben a következő áremelés a küszöbön áll. A német gazdasági minisztérium számításai szerint a következő 12 hónap alatt az elektromos energia ára kilowattóránkét 5 centtel (15 Ft) fog emelkedni, hogy fedezzék a megújuló energiával kapcsolatos extra kiadásokat. Ez egy háromtagú család esetében, éves szinten megközelítőleg 150 € (45.000 Ft) extra költséget jelent. Különben a rendszer pont úgy működik, mint nálunk. A visszakapcsolás költsége 80 € (24.000 Ft).
A német honatyák csak most ébrednek fel, hogy a gyors elhatározással egy időben elfelejtettek számításokat végezni, hogy mégis mibe fog ez kerülni a nemzetnek. Egészen pontosan, lényegében ki fogja megfizetni a technikai átállás költségeit? Közben az erősen szubvencionált fényelemek gyártói hipp-hopp multimilliomosok lettek. NÉMETORSZÁGBAN.
1952-ben a Koshima japán szigeten végeztek kísérletet makákókkal természetes élőhelyükön. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel de elfogyasztottak. Egyik makákó rájött, hogy a homokot le lehet mosni, és így minden probléma nélkül élvezhető az étel. A tudás apránként elterjedt, főleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni, mint az logikusan következett volna, hirtelen szinte az egész makákó törzs rászokott a krumpli mosásra, sőt a szokás ekkor hirtelen megjelent a tengerentúlon Takasakiyamaban is. Ezt a kritikus értéket hívják a Századik majomnak. Kétkedők és éljenzők bőven akadnak! 1920-ban a Harvard egyetemen William McDougall tizenöt évet áldozott az életéből a patkányok megfigyelésére. Nem irigylem, ellenben ő arra jutott, hogy az első generációja a patkányoknak 200 hibát vétett átlagosan a labirintusból kifelé. Az utolsó generáció már csak 20at. McDougall arra jutott, hogy a megszerzett tudás valahogy tovább örökíthető.
Később McDougall elvégezte ezt a kísérletet Ausztráliában, ahol a patkányok első generációja szignifikánsan kevesebb hibát vétettek, mint a régi patkányok első generációja, habár nem voltak leszármazottai az előbb említett patkánypopulációnak. S a későbbi generációk is sokkal jobban teljesítettek. Rájött, hogy mégsem a gének örökítik át a szerzett tudást, ám ennél tovább senki sem vizsgálódott.
Az 1920-as Angliában egy kék cinege rájött, hogy az ajtók elé kiszállított tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez. Ez a tudás nem sokára 100 mérfölddel arrébb is megjelent, habár a cinegék nem nagyon repülnek 15 mérföldnél messzebbre. 1947-re ez egy általános viselkedése volt a cinegéknek Angliában, míg ugyanez a felfedezésük megjelent Hollandiában, Dániában és Svédországban is. A német megszállás miatt 8 évre megszűnt a tejkiszállítás Hollandiában, s tudni kell, hogy a kék cinegék átlagosan csak 5 évet élnek, ám amikor nyolc év után újra megjelentek a tejes üvegek az ajtók előtt, a cinegét ott folytatták ahol abbahagyták.
A jelenség megmagyarázása nem sikerült a hagyományos anyagi, genetikai tudományok segítéségével, így a magyarázat kissé spirituális jelleget öltött, amelyet persze nem nagyon fogadnak el.
A választ az un. morfogenetikus mező elméletben sejtik megtalálni. E szerint, van egy olyan elektro-mágneses mezőre hasonlító jelenség, amely nem elektromágneses hullámokat közvetít, sokkal inkább információkat. A magunknak tanulunk kifejezés értelmét veszti, sokkal inkább válik igazzá a: mindenkinek tanulunk. Így lehetett, hogy amikor egy tudást elég sok egyed megszerzett, robbanásszerűen kezdett elterjedni a többi egyed között, még ha nem is volt köztük kapcsolat pld.: makákók másik szigeten, kék cinegék más országokban, találmányok amelyet egymástól függetlenül egyszerre találtak fel.
A jéghegynek ez csak a csúcsa, ugyanis számos olyan dologra is magyarázatot ad a morfogenetikus mező elmélete, amelyre egyelőre nem tudunk jobbat, és amelyek a Darwinista elmélet kétségbevonható alapjait is képzik.
Minden sejtünk magában hordozza a teljes genetikai programot. Ez tény. A sejtek elkezdik saját magukat másolni, és egyre több lesz belőlük, és mind a másik klónja. De ha két sejt teljesen ugyanaz, honnan tudják, hogy valamelyiküknek mostantól a májat kell kitenyészteniük, vagy az idegrendszert, vagy a csontot?
Az elmélet szerint a morfogenetikus mező az, amely megmondja a sejteknek, hogy mivé kell alakulniuk. Ez elég bizarrul hangzik önmagában, de ha összevetjük Max Planck, az elektromágneses mező felfede-zőjének gondolataival, vagy az Einstein féle tér-anyag elmélettel, akkor máris elgondolkodtatóbb a dolog. Max Planck azt mondta, hogy a vizsgálatai alatt sosem találkozott olyan tényezővel hogy anyag, s hogy számára az anyag kifejezés nem jelent mást, mint egy halom energiát, aminek alakot ad valamilyen intelligens lélek.
Grazyna Fosar és Franz Bludorf rámutatott arra, hogy a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják. Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcs-szavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek, méltó konkurenciája jelent meg tehát! Az emberi DNS, csupán 10%-át használja fehérje előállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére, az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!
Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet. Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Ily módon, összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.
Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollégái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő: az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására! Vagyis sikerült nekik, bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. És, akkor, amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították! Az élő DNS (a szövetekben nem pedig “in vitro”), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk. Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre. Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre. Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.
Gariaev tudósainak csoportja sikerült bebizonyítsa, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók, az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, ekképpen sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. Ily módon átalakítottak béka embriókat – szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ily módon, az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni. Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.
A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot. Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni. Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal. Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.
Az alábbi videóban a rák gyógyítását láthatjuk három perc alatt:
Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár rákbetegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani, amit egy kínai klinikán készült filmmel bizonyít az ismert író.
Azt már régóta tudjuk, hogy a magyar feltalálók hazájukban nem nagyon tudnak érvényesülni. “A főnöknél senki sem lehet okosabb”, így kénytelenek voltak elvándorolni itthonról, hogy a világ más tájain valósítsák meg ötleteiket. Ezzel más nemzeteket gazdagítottak, de mi az ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. A legfontosabb, hogy a világot jobbá tegyük.
A napokban bukkant fel 8 évi (mély)altatás homályából egy találmány, amit 2004-ben világszenzációként jelentettek be, azonban oly sikeresen dugtak el az emberek elől, hogy a ValóVilág szurkolói semmit sem vettek észre az egészből. Nem is lendült fel a magyar ipar és a gazdaság sem, de legalább nem piszkítottunk bele néhány multi gazdasági eredményeibe. Hogy a találmánnyal mi történt, talán néhány olvasó kifejti a hozzászólásokban…
Világszenzáció itthon – Magyarék találmánya
Magyar találmányok – a szó kettős értelmében. Magyar László és Csefkó Pál felfedezése az elektromos áram eddig szokatlan viselkedéséről olyan készülékek kialakítását tették lehetővé, amelyek a jövőben alaposan kibővíthetik az elektronikai termékek piacát – a jövő elektromos iparát pedig teljesen átrendezhetik. Ismét itt egy lehetőség: a húsz év kutatómunkájával kifejlesztett prototípusok gyártása akár az egész országot előnyös gazdasági helyzetbe hozhatják – ha akad rá befektető.
Képzeljük el, amint a bekapcsolt hajszárítóval játszadozik gyermekünk a fürdőkádban (ennek még a gondolata is borzalmas, de most tegyünk kivételt). Élvezi, hogy a készülék egymás után fú hideget-meleget, felfodrozza a kád vizét, majd egy hirtelen mozdulattal a víz alá dugja a működő hajszárítót. Egek Ura – itt már csak ő segíthet – vagy mégse? A gyerek kacagva élvezi a hirtelen előállt “pezsgőfürdőt”, a hajszárító keltette hullámokat – nem kell hívni a mentőket.
A fenti történet nem csupán a képzelet idétlen játéka, hanem ma már könnyen realizálható. A félreértések elkerülése végett tegyük hozzá: a hajszárító ebben az esetben nem a hálózati 220 volthoz csatlakozik, hanem az Energitech Egyesület két tagja által kifejlesztett transzverter nevű készülékhez. Így nemcsak az áramütés veszélye múlott el, hanem a hajszárítónk is tökéletes épségben vészeli át a víz alatti üzemet.
Magyar László és Csefkó Pál feltalálók a napokban mutatták be ilyen – és ehhez hasonló – dolgokra is képes “csodamasináikat”. A felfedezés és a találmányok jelentősége azonban messze túlmutat a fenti történeten, és a kutatók szavai szerint a “szupravezetéshez hasonló” jelenségre épül. “A készülék makroszkopikus kvantumrendszerként – egészen pontosan makroszkopikus kvantumoszcillátorként – működik ” – adják a jelenség magyarázatául a feltalálók, és ha ez a mondat számunkra nem is értelmezhető teljes mélységében, a további demonstrációkra mégis rácsodálkozhatunk. “Fénycsőgyújtó” nevű készülékük alkalmas arra, hogy kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket beletéve azok újra kigyúljanak, sőt, szebben (vibrálásmentesen) és nagyobb fényerővel égjenek, mint korábbi, “működő” állapotukban – ráadásul kevesebbet is fogyasztanak. Az új berendezés segítségével – a fénycsőgyárak minden valószínűség szerinti nagy bánatára – a kiégett fénycsövek “örökéletűekké” válhatnak, azaz mindaddig képesek lesznek világítani, amíg a különböző gázok valamilyen módon (például repedés miatt) el nem távoznak belőlük.
De ha a wolframszálas villanykörténk égne ki, mostantól kezdve ezt sem érdemes a kukába hajítani! Immár nemcsak a lyukas zoknik stoppolását végezhetjük el segítségével, hanem Magyarék készülékéhez csatla-koztatva a kiégett lámpás újra fényre gyúl: az elszakadt wolframszál felizzása helyett ívfényszerű kisülés látható a villanykörte belsejében. A berendezés birtokában nem kell továbbá aggódnunk azért, hogy számítógépünk elveszíti az el nem mentett adatokat egy-egy hirtelen áramkimaradás vagy áramszünet miatt, mert a gépezet rögtön átvált tartalék üzemmódra. További tapasztalatok: a sajtóbemutatón puszta kézzel víz alá tartott villanymotor semmi kárt nem tett – sem magában, sem környezetében, sem a gazdájában. Rácsodálkozhattunk a víz alá nyomott izzólámpa hibátlan működésére is – mind-mind olyan történetek, amelyek az elektromos feszültségről és áramról szerzett eddigi ismereteink szerint nem történhettek volna meg. Kénytelenek vagyunk szembesülni a ténnyel: az elektronikában az eddig megszokott, szinuszosan váltakozó elektromos áramon kívül létezik egy “másik világ”, ahol az elektronok működését abszolút nem befolyásolja az a tény, hogy eddigi ismereteink, kitalált szabványaink az előbb említett váltakozó áramra korlátozódnak leginkább.
“A bemutatón egy újfajta elektromos áramnak, az elektromágnesség eddig ismeretlen összetevője megnyilvánulásának lehettünk tanúi. Ezt a makroszkopikus kvantumjelenséget leginkább a szupravezetéshez lehetne hasonlítani – mondta lapunknak a kutató-feltalálók egyike, Magyar László. – A bemutatott készülékek pedig ennek a felfedezésnek az aprópénzre váltása, műszaki megvalósulása.” A három bemutatott készülék azonban csak nagyon speciális esetei a felfedezés alkalmazásának, amely az űrkutatástól a mikrochipek gyártásáig óriási lehetőségeket rejt magában. A bemutatón jelenlévő egyik szakember például nem máshoz, mint Nikola Teslához hasonlította a feltalálók személyét – az Osztrák-Magyar Monarchiából Amerikába kivándorolt Tesla korát megelőző találmányai, valamint több mint 700 szabadalma által az egész huszadik század elektronikai kiépítését, technológiáját meghatározta.
Magyar László a találmány egyik legfontosabb rövid távú alkalmazási lehetőségének látja az energiaellátás stabilitásának biztosítását. Ismeretes, hogy az Egyesült Államokban múlt év során beállt nagy áramszünetek egyik oka az erőművek túlterhelése volt, amely az elektromos fogyasztók egy időpontban történő, esti bekapcsolása során “megrántja” az elektromos rendszert, amelynek biztonsági berendezése ekkor leold. A Magyar-találmány alkalmazásával elkerülhető lett volna a milliós-millárdos károkat okozó áramkimaradás. Az új találmányok “rövid távon” forradalmasíthatják a hajózást, a villamos járművek és forgó gépek iparát, a különböző biztonsági rendszereket, kórházak vészellátó rendszereit. “Lehet, hogy a bemutatott készülékek elterjedése sért bizonyos érdekeket, azt szeretnénk azonban, hogyha a mai nagy gyártók és forgalmazók nem erre figyelnének, hanem felismernék az előttük álló rendkívüli lehetőséget az eddigi berendezések korszerűsítésére. Ez a hagyományos energiaellátó rendszer működésével párhuzamosan is viszonylag kis befektetéssel kiépíthető, és komoly gazdasági előnyökkel is jár” – jelentette ki Magyar László.
Interjú Petz Ernő egyetemi tanárral, a Paksi Atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatójával
– Magyar László és Csefkó Pál találmányai eddig szokatlan jelenségekről tanúskodnak. Ön szerint ezeket hogyan értelmezhetjük? – Három olyan találmányról van szó, amelyek mindegyike ugyanarra az alapelvre épül: egy új, az eddigi tapasztalatainktól eltérően működő elektromos áramra. A hagyományos váltóáramú rendszerektől eltérően itt nem szinuszosan változik a feszültség és az áram. Ennek működése még nem teljesen ismert, azonban a gyakorlatban tapasztalható jellemzői és előnyös tulajdonságai miatt alkalmazható. A tények – és a mérések – azt mutatják, hogy ezt az áramot a fogyasztók sokkal kedvezőbben, kisebb veszteséggel, jobb hatásfokkal tudják hasznosítani a korábbi, hálózati áram által működtetett berendezéseknél. Maga az átalakító készülék is lényegesen kisebb méretű, egyszerűbb szerkezetű, mint a hagyományos inverterek, így olcsóbban előállítható.
– A találmányok bemutatásakor elhangzott, hogy “az Energitech kutatói a szupravezetési jelenséghez hasonló tulajdonságokat mutató villamos készüléket fejlesztettek ki, amelyek semleges áramot képesek gerjeszteni”. Hogyan fogalmazna közérthetőbben? – Mint azt régóta ismerjük, az elektromos vezetők ellenállása függ a hőmérséklettől: minél alacsonyabb a vezető hőmérséklete, annál kisebb ellenállással vezeti a villamos áramot. Ez egyébként érthető, mert a fém rácspontjaiban lévő atommagok hőmozgást végeznek – nagyobb hőmérséklet esetén nagyobb, kisebb hőmérséklet esetén kisebb amplitúdóval. Az atommagok ehhez mérten akadályozzák a töltés áramlását. Nos, ha nulla Kelvin-fokra le tudnám hűteni a vezetéket, ezen a hőmérsékleten már megszűnik a hőmozgás, az atommagok rögzítetten a helyükön maradnak. Így szépen, akadály nélkül “átsétál” közöttük a töltés – vagyis nem fejt ki ellenállást. Ezt nevezzük szupravezetésnek. Az említett új jelenség során azonban nem erről van szó, mert a jelenség csak hasonlít a szupravezetés jelenségéhez. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy ennek az újonnan felfedezett áramnak a terjedése lényegesen kisebb fajlagos ellenállással történik, mint a már ismeretes, szinuszosan váltakozó áramé. A semleges áram azt jelenti, hogy nincsen egy kiemelt fázis, mint a szinuszos áram esetén.
– Az új jelenségek, tulajdonságok milyen előnnyel járhatnak? – Mint azt a feltalálók bemutatták, a három készülék – a “transzverter”, a “magnetor” és a “fénycsőgyújtó” – olyan meglepő dolgokat produkál, hogy az általuk működtetett motortest, lámpatest víz alatt is hibátlanul működik az elektromos rövidzárlat vagy meghibásodás veszélye nélkül. Ennek gyakorlati alkalmazására számtalan lehetőséget lehetne említeni, amelyek során hermetikus szigetelés nélkül működtethetünk villanymotorokat valamilyen folyadékban. A “fénycsőgyújtóval” már kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket lehet újra üzembe állítani, ráadásul nagyobb fényerővel és úgy, hogy megszűnik a korábban 50Hz-es váltakozó áram által okozott vibrálás. Ilyen feltételek mellett is jelentős energiamegtakarítás érhető el, amely a kutatók mérései szerint körülbelül 30 százalék. A találmány segítségével viszonylag kis beruházással lehetne biztosítani a szünetmentes áramforrást, vagyis ha a hálózati feszültség valamilyen ok miatt megszűnik, rögtön működésbe lépne a kutatók által kifejlesztett mágneses generátor. Kórházakban például az ilyen berendezéseknek életmentő szerepe lehet.
A másik fontos dolog, hogy ezt a speciális áramot az áramvezetők sokkal kisebb ellenállással vezetik: kisebb a feszültségesés és kisebb a veszteség. Így sokkal vékonyabb vezetőn keresztül is eljuttatható a fogyasztóhoz.
– Hogyan magyarázható, hogy a fogyasztó a csupasz drótokkal együtt vízbe is belógatható, még sincs rövidzárlat? – A fázis hiányával. Ha egy hagyományos váltóárammal táplált berendezéssel tennénk így, akkor rövidzárlat is bekövetkezhet – mivel a víz vezeti az áramot. A mostani találmányt alkalmazva elkerülhetőek lennének a korábban ebből fakadó áramütések, halálesetek. De mondok érdekesebb dolgot is: a hagyományos víz alatti elektromotorokat hermetikusan el kell zárnunk a víztől ahhoz, hogy működjenek. A találmány segítségével ilyen burkolat nélkül, tehát sokkal olcsóbban megtehetjük a motor vízben való működtetését.
– Nem gondolja, hogy egy ilyen találmányt az ellenérdekelt cégek nem fognak üdvrivalgással köszönteni, sőt ? – Ha az energiatermelést nézzük, a gázlobbi, olajlobbi, szénlobbi – mindegyik egymás ellen érdekelt. Így az egyik akadályozhatja a másik lobbi fejlesztéseinek, találmányainak gyakorlati bevezetését. A szóban forgó találmányok is sérthetik az összes olyan gyár érdekeit, amelyek a hagyományos invertereket gyártják, de a fénycsőgyáraknak is az az érdeke, hogy minél több fénycsövet tudjanak eladni. Nagyon sok érdek sorakozik fel azonban a találmányok gyakorlati bevezetése mellett, még ha át is alakítja valamelyest az eddigi struktúrát. Az energiatermelés számára például csak előnyöket vélek felfedezni: nagyobb biztonságot eredményezne a működésükben. Az erőművek működése ugyanis egy eléggé bonyolult folyamat, amelynek a végén a generátor alakítja át a mechanikai munkát villamos energiává. Nos, jelen esetben csak ezt az utolsó fázist kellene megváltoztatni. A szóban forgó találmány együttműködik a hagyományos hálózattal, és ebben az az izgalmas, hogy nem kellene egyik napról a másikra, egy időpontban alkalmazni a találmányt, hanem lehetőség nyílik a találmány fokozatos, lépcsőzetes, komplikációktól mentes bevezetésére.
Ezért kellene hát minél hamarabb elindítani a gyártást, nagy nyereséggel. A nyereségből lehetne fejleszteni mind a gyártást, mind az elméleti kutatást: hogy a jelenséget leírhassuk, matematikailag is modellezhessük és az újabb ismereteket is hasznosíthassuk.
Az elmúlt hetek híreiből úgy tűnik, az uniós vezetők nem merik megvárni a görög választások eredményeit, ugyanis az elmúlt két hétben összehangolt támadás alá került a spanyol gazdaság. Kérdéses, hogy melyik oldalon volt a kiváltó ok, de jelenleg nagyhatalmi egyetértés van a spanyol gazdaság szétverésében.
Hetekkel ezelőtt napvilágot látott a hír, hogy a spanyol bankrendszert az összeomlás fenyegeti, és az ország újabb hitelt vesz fel, amit a bankok feltőkésítésére kell fordítania. A következő lépés a latin-amerikai országokon végigsöprő újabb államosítási hullám volt, ami érzékeny ponton ütötte a spanyol gazdaságot, mert olyan energetikai cégek lettek államosítva, melyek nem csak a latin-amerikai államok, hanem Spanyolország esetében is stratégiai jelentőségűek. Spanyolországnak az elektromosság és az olajimport terén is nehézségei lesznek, nem is beszélve a káoszról, amit az energetikai cégek közti egyensúly felbomlása okoz. Tegnap a spanyol részvények kezdtek zuhanórepülésbe, ugyanis az újabb hírek hallatán a magánbefektetők is menekülnek. Számos spanyol vállalatnak vannak kitettségei olyan térségekben, ahol a politikai viszonyoknak köszönhetően egyik pillanatról a másikra állami tulajdonba lehetnek véve.
Ahogy a Repsol esete is mutatja, az államosítások olyan cégeket is kiiktathatnak, melyek eltűnése a spanyol gazdasági teljesítményben is érezteti hatását. A Repsol esetében gyakorlatilag az történt, hogy a termelés 60%-át kiiktatta egy államosítás, és jelenleg úgy áll az ügy, hogy Argentína aligha fog kárpótlást adni a cégnek, mivel az piaci manipulációval jutott hozzá a privatizált argentin vállalathoz. Ez a példa elgondolkodtató volt a piaci szereplők számára, és a spanyol tőzsdén olyan pénzmozgások kezdődtek, ami újabb forráspontot teremtett. Az esetben az az érdekes, hogy a láncreakció nem közvetlenül az államosítások bejelentése után pörgött fel, arra uniós bejelentések is rátettek egy lapáttal.
A spanyol részvények árának leütése az Európai Unió érdeke is. Ugyanis Görögországban nemsokára lezajlanak a választások, ami vezető görög politikusok szerint arról is dönt, hogy Görögország kilép-e az eurózónából. Ha Görögország elhagyja az eurózónát, abban az esetben – az egyre népszerűbbé váló dominóelmélet alapján – Spanyolország a következő állomás, ami az európai gazdasági vezetést is azonnal lépésre kényszeríti. Nem véletlen tehát, hogy a spanyol részvények ára mélyrepülésbe kezdett. Valaki fel fogja vásárolni őket. És aki felvásárolja a részvényeket, az nem akar érte sokat fizetni, hanem alacsonyabb áron akarja megvenni.
Ha a spanyol bankok készpénz-tartaléka kínosan alacsony szintre süllyed, egyre lényegesebbé válik, hogy a stratégiai ágazatok kinek a kezében vannak. Ha az európai uniós érdekeltségek felvásárolják a leütött árú részvényeket és irányítás alatt tartják a gazdaság motorjait, Spanyolország úgy végzi mint Görögország: uniós adószedőkkel, az EKB volt munkatársával a miniszterelnöki székben.
A jelenlegi helyzet azonban felvet egy újabb kérdést. A dél-amerikai államok a lehető legjobb pillanatban kezdtek a spanyol energetikai cégek államosításába. Akármilyen mennyiségű nyersanyagról és nemzetgazdasági stratégiai vállalatokról van szó, ezekkel az államosításokkal az uniós vezetés dolgát könnyítették meg, mivel kisebb költségekkel jár a továbbgyűrűző válsághullám következőállomása, Spanyolország gazdaságának irányítás alatt tartása.
Azonban ez egy hatalmas lehetőség is Latin-Amerika nemzetei számára. Kárpótolhatják magukat azokért az évszázados sérelmekért, amit a cionista befolyás alatt lévő európai cégek okoztak valamennyi dél-amerikai nemzetnek. Argentína, Venezuela, Bolívia befolyásoló tényezővé válhat az államosításokkal, de nem az államosított cégeken keresztül. Nem. Az államosítások miatt mélypontra zuhant az európai anyavállalatok részvényeinek ára. Ha lépéselőnyben akarnak lenni, felvásárolják az olcsó részvényeket, mielőtt még az uniós pénzemberek teszik meg. Most egy olyan lehetőség teremtődött meg, amit ha Dél-Amerika kormányai kihasználnak, és bevásárolják magukat a spanyol energiaszektorba, közvetlen sakkban tarthatják a velük szemben fellépő gyarmatosító erőket. A lehetőség adott – hogy élni fognak-e vele? Ez Argentína, Venezuela, Bolívia vezetőinek bölcsességén múlik.
Egyre inkább kézzelfogható lesz az a veszteség, amit az Európai Unió tagországai az Izrael iránti hűségük miatt kénytelenek lesznek elszenvedni. Izrael gyarmatosító politikájával összeegyeztethetetlen egy olyan ország a térségben, amely felett nem képes tetszése szerint felügyeletet gyakorolni.
Az egyre gyöngülő cionista állam egyre kétségbeesettebben figyeli az egyre erősödő Iránt. Irán – hiába muzulmán ország – nem az ideológia vagy a vallás nyelvén beszél, hanem külpolitikáját igen reálisan gazdasági kincseire építi. Olaját és a cseppfolyósított gázt mindazon országokba szállította, amelyek fizettek érte, tekintet nélkül arra, hogy az adott ország milyen politikai ideológiát képviselt.
Az iráni olajból jutott Kínának éppen úgy, mint Dél-Koreának, vagy Japánnak, és természetesen az EU tagországoknak is. Ez által gazdasága szépen fejlődött, az ország erősödött. Izrael, amely a hi-tech-en kívül szinte mindenben behozatalra szorul, valamint az Egyesült Államok hathatós támogatására, nem nézhette tétlenül ezt a fejlődést.
Kitalálta, hogy Irán az ördög birodalma, ezért a jelenlegi vezetést meg kell buktatni, helyébe bevezetni a neoliberalizmust, a nyitott piac- gazdaságot. Izrael folyamatos rágalomhadjárata arra kényszerítette az iráni vezetést, hogy ne fogadja el Izrael állam jogszerű létét. Izrael így már a fenyegetettségre hivatkozva feltüzelhette fegyvertársait Irán ellen.
Azt nem sikerült elérnie, hogy nemzetközi csapatok szállják meg az országot megbuktatva a jelenlegi perzsa kormányt, sőt, eddig még a megelőző csapás lehetősége sem adatott meg neki, hiszen immár a harmadik amerikai elnök mond nemet az izraeli katonai lépésekre Irán ellen, Izraelnek be kellett érnie az embargóval.
Az EU tagországok 2012. január 23-i csúcsértekezletükön, nagyon buta módon, engedve az izraeli nyomásnak, úgy döntöttek, hogy július 1-i határidővel késleltetett olaj- embargót vezetnek be Irán ellen. Ekkora öngólt a világ még nem látott! Teherán ugyanis azonnal reagált, leállította a Franciaországba és a Nagy-Britanniába irányuló olaj- exportját.
A lista azóta folyamatosan bővül. A gyengélkedő, a gazdasági válságból éppen kifelé kecmergő Európai Unió eddig közel 30 millió tonna nyersolajat vásárolt Iránból, ami az iráni olajexport nem egészen 20 százalékát tette ki. Az iráni olaj legnagyobb felhasználói ugyanis Kína, Dél-Korea, India és Japán. Nem véletlen, hogy ezek az országok semmilyen tilalmat nem vezettek be Irán ellen, és jól felfogott érdekükben nem is lesznek hajlandók erre a lépésre.
Irán az EU-ba szállított olajának kiesését bőven pótolhatja azzal, hogy növeli az exportot ezekbe az országokba. Egyedül Kína képes azt az olajmennyiséget felszívni, amelyet most Irán nem juttat el az EU tagországaiba.
Az EU egyre nehezebb helyzetbe kerül. Görögországban, Olaszországban, és Spanyolországban az embargó miatt 30 százalékos a kiesés. Szaúd-Arábia nem lesz képes annyi olajat kitermelni, hogy ezt a kiesést pótolni tudja. És mi lesz Németországgal, amely éppen most állítja le atomerőműveit? Összeomlik a gyenge lábakon álló uniós gazdaság? Megéri mindez Izrael elvtelen szolgálatáért cserébe?
A XX. század a történelem legnagyobb materiális fejlődését eredményezte. 1920-ban voltunk 1 milliárdan a Földön, közel 100 évvel később elhagytuk a 7 milliárdot is. A jelenlegi népesség évente 72 millió új emberrel növekszik, azaz kb. 13 évente újabb 1 milliárd emberrel szaporodik bolygónk humanoid lakóinak száma. Mitől lehet az, hogy több évszázadon keresztül nagyon lassan nőtt a népesség, most pedig ilyen gyorsan leszünk egyre többen?
Chris Martenson egy amerikai kutatóorvos, aki vezetői beosztását és kiemelkedő fizetését hátrahagyva néhány összefüggés felismerését követően 2002-2006 között összerakott egy 8 órás előadást a világgazdaság lehetséges jövőjéről, majd ezt 2008-ban The Crash Course (=Alapozó kurzus) címen elérhetővé tette az interneten ingyenesen. Ebben a 3 óra 20 perces, 20 videóból álló magyarázatban a(z angolul) 3 E-nek nevezett kérdéskört járja végig: Economy, Energy, Environment (=Gazdaság, Energia, Környezet) és legfőbb üzenete, hogy az előttünk álló 20 év nagyon más lesz, mint a mögöttünk lévő 20 év. Legtöbbet a következő kérdést feszegeti 200 percen át: Hogyan kapcsolódik össze a jelenlegi gazdasági világrend a XX. században fellelt olcsó energiahordozókkal és a környezettel, melyben élünk? Hát, kedves komáim, nagyon is összekapcsolódik, össze is foglalom mindjárt, hogy hogyan, de a végső következtetést – amely egy meglehetősen meredek feltételezés – mégis én fogom levonni.
Chris Martenson szépen végigvezeti azt a folyamatot, melyben a XX. század elején a központi bankok és a Federal Reserve System megjelenésével lehetővé vált a tulajdonképpen “korlátlan” banki pénzteremtés. A pénz – mint már korábbi írásaimban is utaltam rá – valójában adósságból keletkezik akkor, amikor a hitelt kihelyezik, valódi fedezete azonban igen csekély. A kamattal teremtett hitelpénz miatt a jelenlegi bankrendszer folyamatos növekedésre van berendezkedve, különben a hitelek kamatait nem is lehetne kifizetni. (Mondjuk így sem lehet kifizetni soha a kamatokat, mert pont az a cél, hogy ne lehessen. Ha ki lehetne fizetni, a végén még megszűnne a függés… Isten őrizz! )
Talán a puszta véletlen, talán a szándékosság műve, hogy nem sokkal a központi banki rendszer létrehozása után leltünk rá a fosszilis energiahordozókra (=kőolajszármazékok), melyek földből való kinyerésével és felhasználásával jelentős többlet energiához jutott az emberiség. Ez magyarul annyit jelent, hogy pl. 1 joule energia befektetésével 50 joule-nyi energiához jutottunk, ráadásul elég sokáig. Ez a többlet energia brutális mértékű volt, amely a korlátlan hitelezéssel lehetővé tette az egyre gyorsuló kőolaj-kitermelést és így a fejlődést is. Hogy mi mindenre használják még a kőolajat, arra érdemes pl. a Wikipediát segítségül hívni. A többlet energia tehát gyorsaságot és kényelmet hozott az életünkbe, amelynek várható következménye lett a népesség növekedése is. (Aki végignézi Chris Martenson oktató videóit, azok számára teljesen világos lesz a logikai kapcsolódás, mert ő pl. grafikonokkal vezeti le az olajkitermelés és a népességnövekedés párhuzamosságát! Fontos megjegyzés, hogy vezető amerikai pénzügyi szakemberek sem kötöttek bele ebbe az eszmefuttatásba!) Mr. Martenson elemzéséből világosan kiderül az is, hogy egy folyamatos növekedésre berendezkedett pénzrendszer és egy egyre kevésbé elérhető olcsó energiaforrás végeredménye nem annyira oké. Ha ez pedig mind igaz, akkor előbb-utóbb társadalmi összeomlás várható, hirtelen kitörő pánik és tömeghisztéria közepette. Nem véletlenül beszélnek egyre többen az összetartó közösségek védelmi szerepéről, a helyi pénzek jelentőségéről, amelyek ezt a pánikhelyzetet némileg segíthetnek orvosolni. (Persze az is lehet, hogy a Tesla-féle ingyen energiának a technológiája már régen elkészült és Mr. Martenson infóit is csak azért “hagyják” terjedni, mert a félelemkeltéshez hozzájárul!)
Ami a jelen cikk mondanivalóját tekintve lényeges az az, hogy Chris Martenson következtetéseit figyelembe véve(!) az olcsó energia kinyerése egyre nehezebb és ez előbb-utóbb komoly gazdasági válsághoz fog vezetni. Az idő előrehaladtával, hogy a fenti példánál maradjunk, ez az 1 joule befektetés egyre több lett és most már néhány éven belül elérhetünk oda, hogy akár 20-30, majd 40 és 50 joule energiabefektetés is kell 50 joule kinyeréséhez, az 1:1-es arány közelében pedig már nem is lesz értelmes tovább dolgozni ezen. Magyarul ha ugyanannyi energiát nyerünk, mint amennyi a kinyerésbe belemegy, akkor “ez a hajó megáll”. (Jóllehet – és ez egy nagyon nagyon fontos pont -, ha Lindsey Williams-nek van igaza, akkor ez az egész “Peak Oil” – vagyis, hogy az olajkitermelés csúcsához értünk és már innen csak csökkenni fog az olcsón kitermelhető mennyiség – egy brutális nagy átverés, ugyanis az ő bennfentes infói szerint Alaszkában még 200 évre elegendő olcsón kinyerhető olaj található! Aki angolul beszél, annak érdemes végignézni az előadását és/vagy elolvasni a könyvét! Fontos megjegyzés, hogy amennyiben Mr. Williams-nek van igaza, észre fogjuk venni!)
De most menjünk tovább Chris Martenson gondolata mentén, mert a jelenlegi eszmefuttatásomba jobban illeszkedik az a szcenárió, hogy az olaj előbb-utóbb elfogy. Tudjátok, csak találgatok és ez egy lehetséges összefüggés még akkor is, ha nem biztos, hogy ez lesz a valóság.
Amennyiben igaz az, hogy a gazdaságot a hitelpénz(pumpa) működteti – márpedig úgy tűnik, hogy ez nagyon is igaz – és az is bizonyítható(?), hogy egyre nehezebb és költségesebb olcsó energiát kitermelni világszerte, akkor ez azt fogja eredményezni egyszerű józan paraszti ésszel is, hogy egyre több pénz fogja egyre kevesebb termék árát képviselni, melynek egyenes következménye a hiperinfláció lesz. Ha ugyanis a csökkenő és folyamatosan dráguló energia egyre csökkenő termelést eredményez, s emellett a folyamatosan növekvő populáció kereslete növekszik (azaz egyre több terméket és szolgáltatást kíván a nép venni egyre kevésbé megfizethető áron), akkor előbb-utóbb a kereslet/kínálat törvényei miatt egyre több pénz kell majd ugyanazon áru kifizetéséhez, ennek pedig hosszú távú eredménye az árak exponenciális emelkedése és a hiperinfláció. (Ez azt jelenti röviden, hogy a pénz elértéktelenedik és a korlátos mennyiségű áru pl. arany és egyéb értékmérők által cserél gazdát.)
Na mármost. Még ha nem is vagyunk tudatában annak a legtöbben, hogy miért nem kerek a jelenlegi világ(rend), az emberiség közös tudatában benne van a bizonytalan jövőkép fals rezgése és ezt azok is érzik, akik materiális szempontból nem szenvednek hiányt, vagyis anyagilag jómódúnak tekinthetők. Egyre többen tudunk arról, hogy a pénzügyi rendszer egy légvár, mely bármikor kipukkadhat, s egyre több ember érzi azt, hogy a folyamatos megszorítások nem eredményeznek prosperáló jövőt és a demokratikus rendszernek hívott korporatokrácia (=korporációs “demokrácia”, azaz a nagyvállalatok által pénzelt politikai rendszer) nem nyújt tartós megoldást. Ringathatjuk magunkat abban a hitben, hogy majd valaki megoldja ezt a helyzetet, de ez nem fog megtörténni, mert az a valaki “én vagyok”. A személyes felelősség véleményem szerint soha nem kerülhet ki a képletből! Mindennek a kulcsa az, hogy én vagyok a forrása és a hatása a saját döntéseimnek. Belőlem fakad a döntés és én vagyok az, aki a döntés eredményéről véleményt alkot és felelősséggel azt mondja: “Igen, én vagyok az okozó.”
Ha tehát az energiahelyzet valóban kritikussá válik idővel és a folyamatosan növekvő társadalom egyre többre vágyik, akkor ez az egyenlet nem fog kijönni, csak egyetlen módszerrel: Vagy találni kell egy kőolajhoz hasonló energiahordozót, vagy valahogyan le kell vinni az emberiség létszámát lényegesen alacsonyabbra, hogy a korlátozott kínálat megfelelő kereslettel párosuljon.
Hogy Józsi bácsi lát-e megoldást a helyzetre, megtudhatjátok a teljes írásából.
1989-et írunk. Szinte senki nem hallott még internetről, kézben hordozható mobiltelefonról, vagy éppen GPS-navigációs rendszerekről, így nem is nagyon hiányoznának senkinek, ha egyszer csak működésképtelenné válnának.
Március 9-én egy masszív koronakitörés során a Nap plazmát és milliárdnyi apró, töltött részecskét lövell ki a Föld felé, amelyek március 13-án el is érik bolygónkat. Olyan heves sarki fény lángol fel az Egyesült Államok északi részén, hogy sokan pánikba esnek, egy esetleges szovjet, ballisztikus rakétákkal indított atomtámadás első csapásának vélve azt.
Kanadában, Quebecben drámai események sora veszi kezdetét, amelyek során mindössze 90 másodperc alatt összeomlik a teljes elektromos hálózat, 6 millió kétségbeesett és az események előtt értetlenül álló embert hagyva magára a hidegben és a sötétben. Hogy történhetett meg mindez? És megtörténhet máshol, vagy újra? Vagy ez volt a valaha észlelt legerősebb napkitörés? Szó sincs róla.
A Carrington-esemény
A legintenzívebb, valaha feljegyzett geomágneses vihar 1859-ben olyan heves volt, hogy a szokásos 3-4 nap helyett 18 óra alatt érték el a Földet a töltött részecskék. A nappali égbolt is látványosan kifényesedett, éjjel pedig kényelmesen lehetett olvasni; kívülről szemlélve úgy tűnhetett, hogy színes tűzbe borult az egész bolygó. Az északi fény még Hawaii, Mexikó és a Földközi-tenger szélességein is beragyogta az eget.
A sarkok közelében vett jégminták elváltozásai alapján ez volt az elmúlt 500 év legnagyobb kitörése, becslések szerint kb. 190-szer erősebb, mint a már önmagában is extrémnek számító skála X-fokozatának alsó határa, és több, mint 10-szer erősebb az 1989-es hatalmas áramszünet okozójánál.
Döbbenetes intenzitásával a Carrington-esemény az igazi, X190-es skálájú kitörés, amely statisztikai becslések szerint 500 évente ismétlődik – átlagosan. De megtörténhet a 2013-as naptevékenységi maximum idején is.
Mit okozott a Carrington-esemény?
A szép, színes égbolton, néhány legendás tengeri viharon és a gyerekcipőben járó távíró, illetve telefonvezeték-hálózat látványos szikráin kívül szinte semmilyen hatással nem volt a társadalomra vagy a gazdaságra.
Mivel nemhogy mobiltelefon, de még elektromos háztartási készülékek sem voltak, az elképesztő erejű geomágneses vihar a mindennapi életet szinte egyáltalán nem befolyásolta. Senkit nem zavart, hogy nem kapcsolt be a digitálisan időzíthető kenyérpirító, nem árammal működött a narancsfacsaró, sőt, még a garázsajtó kinyitása sem igényelt elektromos hálózatot. Nem volt szüksége ilyesmire a gőzmozdonyoknak sem, hogy haladjanak, a repülésirányítás hiányára pedig maximum a minduntalan eltévedő postagalambok panaszkodhattak.
Becslések szerint – ha a Carrington-esemény 1989-ben történt volna -, 6 millió helyett minimum 300-350 millió ember maradt volna azonnal áram nélkül, és nem csupán órákra, vagy napokra. Újra kellett volna építeni a fejlett, magasabb szélességen fekvő országok távvezeték-, illetve az elektromos elosztó hálózatainak nagy részét, a leolvadt transzformátoroktól a kidőlt tartóoszlopokon át a szinte felrobbant diszpécserközpontokig.
Mit okozna ma a Carrington-esemény?
Napkitörések mindig is voltak és lesznek, felesleges nagy hisztit csapni emiatt – állítják sokan. “Szenzációhajhász média, amely felfújja mindennek a jelentőségét, hogy bulvárhírként tálalhassa” – teszik hozzá a nyugilények támogatói. “500 évente van, úgyis csak 350 év múlva lesz megint” – hessegetik el a vélt vagy valós rémképeket a statisztikai tudományok önjelölt szakértői.
És valóban, napkitörések mindig is voltak és lesznek, 11 évente váltakozó intenzitással – ezzel csak egyetérteni tudunk. Valami azonban nagyon megváltozott a legutóbbi 2 napciklus maximumai óta. És ez a különbség már-már túlcivilizált világunk szinte teljes lebénulását okozhatja.
Mi okozza a különbségeket?
Elsősorban az, hogy szinte észre sem vettük, milyen mértékben és milyen elképesztően gyorsan függővé váltunk saját technikai vívmányainktól.
A ’90-es évek elején mindig, minden találkozót, programot, helyszínt és időpontot (valamint azok lekésése, vagy elkerülése esetére alternatív terveket is) előre egyeztettünk mindenkivel. Mindig volt “B terv”, hogyan találjuk meg egymást, ha mégsem úgy alakul, stb. Általában előre tájékozódtunk a találkozók környezetéről, a helyi lehetőségekről, és nem voltunk semmilyen kommunikációs eszközre utalva. Ma ennek már semmi, de semmi szükségét nem érezzük; hiszen mindenkinél van legalább 1, de néha 2 mobiltelefon, amivel dinamikusan és folytonosan át-, és újra lehet szervezni mindent, ha úgy alakul. Ez ugyanakkor az egyik legérzékenyebb pontunk is – a mobil kommunikáció.
Mobiltelefonok nélkül a ma felnövő generáció jelentős része zavarttá és tanácstalanná válik. De ne legyünk igazságtalanok – ugyanez igaz a már felnőtt, de az elmúlt másfél évtizedben elkényelmesedett, a reklámozók számára oly fontos 18-49 éves korosztály tagjaira is.
Ha durván akarunk fogalmazni, kijelenthetjük – a mobiltelefonok nyújtotta kényelem és biztonság hirtelen kiesése a társadalom nagy részénél olyan döbbenetesen erős elvonási tüneteket eredményezne, hogy az emberek szinte lebénulnának tőle.
A kezdeti sokkból a 30 felettiek korosztálya térne korábban magához, de ők sem elég gyorsan; egy ilyen esemény mindenképpen elhúzódó káoszt okozna önmagában is, össztársadalmi szinten.
Az első számú mumus tehát – a mobiltelefon-függőség.
De menjünk tovább. A ’90-es években minden autóban volt papír alapú, nyomtatott térkép; és ha eltévedtünk, vagy nem ismertük pontosan az útvonalat, bármikor elővehettük azt. Ha távolabbi úti célunk volt, indulás előtt alaposan tanulmányoztuk a legfontosabb tájékozódási pontokat, környezeti viszonyokat és alternatív útvonalakat.
Most rácuppantunk egy aranyos, színes kis beszélő “izét” a szélvédőre, levakarjuk róla az MP3-lejátszó vagy az Angry Birds 3D képernyővédőjét, és rámutatunk egy címre vagy pontra – aztán vakon követjük az utasításokat. Menet közben általában halvány fogalmunk sincs róla, hogy hol vagyunk; talán még azt sem vennénk észre, ha körbe-körbe vezetne minket virtuális segítőnk a városban, vagy időnként átlépnénk az államhatárt, csak mert 300 méterrel rövidebb úgy a “gazdaságos” útvonal.
De ha egyszer csak megszűnnének a bájos és kedves “Túllépted a megengedett sebességet”, “a következő lehetőségnél fordulj jobbra-balra”,vagy “érkezés a célhoz” jellegű csevejek, annak bizony következményei lennének. A következmények egyetlen vezetőre, vagy utasaira nézve csupán bosszantó kellemetlenséget jelentene; a forgalom egészére viszont katasztrofális hatással lehet.
Képzeljük el, mi történne, ha nem csak egyvalakinél, hanem az úton, vagy a városban közlekedő valamennyi járművön egyszerre szűnne meg a navigáció. És nem csak a személygépkocsikban, hanem az áruszállító teherautókon és hatalmas kamionok fülkéiben egyaránt.
Egy ideig sokan észre sem vennék, hogy eltévedtek – hamarosan viszont gyanús lenne, hogy nem érkezik új utasítás, a “GPS-vétel megszűnt” jelzésen kívül a navigációs készüléktől. Ráadásul a kamionok és teherautók egy része ezalatt behajt olyan helyekre is, ahol nem fér majd el, de megfordulni sem tud; és amikor mindenki rádöbben, hogy teljesen máshol van, mint szeretne lenni, percek alatt teljes lenne a káosz.
Egy világváros teljes forgalmát képes lenne 100%-ig lebénítani akár csak 10%-nyi olyan vezető, aki számított arra, hogy az aranyos, praktikus színes kütyü elkalauzolja majd őt – pedig nem. Annyira sokan vagyunk, és olyan vakon követjük a navigációs utasításokat, vélhetően bőven meglenne ez a tíz százalék – de talán még a 30% is.
A második számú mumus ezért a navigációtól való függőség.
Van azonban egy még ennél alapvetőbb függőségünk – és pedig csillapíthatatlan energia-igényünk. A mai háztartásokban szinte minden, amit használunk és amire valamiért szükségünk van, elektromos árammal működik. Való igaz, hogy ez két évtizeddel ezelőtt is így volt, de ha jobban belegondolunk, igenis vannak különbségek.
Akik már éltek akkor, némi nosztalgiával emlékezhetnek a ’80-as, ’90-es években még gyakori áramszünetekre. Volt valamiféle különleges hangulata annak, amikor minden fény kialudt közel-távol, és csak a szél süvítését, vagy a redőnyök csapkolódását hallhattuk a sötétben. Egyszerre volt izgalmas és félelmetes, néha pedig a maga furcsa módján szép és különleges élmény, amikor gyertyát gyújtottunk a konyhában, vagy a fürdőszobában, és csak vártunk, néha órákon át.
Akkor viszont fel voltunk erre készülve, és mindig volt előkészítve gyertya – ma ez már közel sem triviális. A másik, talán még ennél is nagyobb probléma a fűtési rendszerek modernizálódása. Ez is egy olyan probléma, amely szinte észrevétlenül költözött otthonainkba; sokan talán nem is tudják, de a modern, cirkulátorral működő fűtési rendszerek jelentős része biztonsági okokból egészen egyszerűen kikapcsol, ha nincs a vezérléshez szükséges hálózati feszültség.
Tehát, ha nincs áram, akkor nem csak áram nincs – hanem fűtés sincs. Még ha a mobilhálózat működne is, maga a telefon lemerül, és nem tudjuk feltölteni. Hideg lesz, sötét, és segítséget sem tudunk kérni.
A harmadik nagy mumus tehát az elektromos energiától való függésünk.
Vajon mit okozna mindezek hiánya, együtt? A lehetséges események idővonala itt.
A 2012. március 7-i X 5.4-es kitörés az űr-időjárás jelentésben:
Iránt szándékozik megregulázni az a pénzügyi rendelkezés, amivel az iráni bankokat kizárnák a SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) rendszerből. Ez a rendszer az egész világra kiterjedő hálózat, európai központtal. Napi pénzforgalma 6 ezer milliárd dollár. Ennek a rendszernek 18 iráni bank a tagja, melyek évi 2 millió utalást intéztek ezen a rendszeren keresztül. Az USA sürgeti ennek befagyasztását, amely azt eredményezné, hogy Irán gyakorlatilag a világ egyetlen országával sem tud pénzügyi forgalmat bonyolítani.
Ennek a szankciónak újfent nem az iráni rendszer, hanem az iráni nép a célpontja. Csakhogy! Irán kizárásával könnyen lehet, hogy elkezdődik egy folyamat. Azok az országok, melyek Iránt elsődleges üzleti partnernek tekintik, pillanatok alatt találnak alternatív megoldásokat, és ahogy a Nyugattal szemben létrejött a BRICS országok gazdasági összefogása, úgy könnyen lehet, hogy ez vezetne el, egy nyugati bankrendszerrel szembeni keleti központú pénzügyi világhálózat felállításához. A Nyugat még egy hatalmas gazdasági pofont kapna, mivel a jelenlegi helyzetben e miatt a működő rendszer miatt, a Nyugattal szemben álló országok is rajtuk keresztül bonyolítják pénzforgalmunkat. Ha a jelenlegi rendszerben Venezuela Irántól vesz valamit, azt is ezen a rendszeren keresztül fizeti ki, tehát a pénzutalási jutalék a cionista bandáé. A saját rendszer létrehozásával a dollárról is lemondhatnak.
Ha a keleti országok ezt a pénzforgalmat kiveszik a Nyugat kezéből, az utóbbiak akár a kardjukba is dőlhetnek… A gyűlölettől elvakult okosok nem először szúrnák hasba saját magukat, az utóbbi időben sok ilyen elkapkodott lépésük volt.
Egyelőre azonban hatalmas a sikerélmény, hogy végre kitaláltak valami nagyon elrettentőt, valami nagyon okosat és keményet. Mi meg akkor fogunk hasunkat fogva kacagni, mikor elkezdődik a kilincselés Kelet felé…
Erre a kérdésre van egy rövid válasz, és egy hosszabb. A rövid válasz így szól: SOHA. A hosszabb válasz a következő:
Kezdjük azzal, hogy miért támadná meg Izrael Iránt, amikor van neki (becslések szerint) 300 termonukleáris robbanófeje? Biztonsági okokból kifolyólag nincs rá szüksége, mert ennyi „atommal” az egész Perzsa Birodalomból nem maradna más, mint törmelék – törmelék hátán 1.650.000 négyzetkilométeren, és a 73 millió léleknek hírmondója se maradna. Igaz a megmaradt 7 milliárd nem hagyná szó nélkül, elsősorban a radioaktív világszennyezés miatt, de mégis. Akkor meg miért? Azért mert a cseppnyi Izrael, azzal a néhány milliós lakosságával az egész Közel Keletet a markában akarja tartani, ahogy a zsidók ezt minden országban megszokták. Ezt pedig csak atom monopólium birtokában lehet.
Az persze kétségtelen, hogy amennyiben Iránnak is lesz, akárcsak egyetlen termonukleáris robbanófeje (hordozó rakétával már rég rendelkezik), akkor nehezen lehet sakkban tartani, mert ha egyetlen hidrogén-rakéta Izraelt középen találja, a zsidókból hírmondó se maradna, és egy elkerülhetetlen, borzalmas ellencsapás ezen a tényen semmit se változtatna. Csak hát Iránt nem kell(ene) sakkban tartani, mert sose volt (legalább is az Ókor óta) hódító szándéka. Csakhogy ez a gondolkodás az Izraeliektől idegen, ők leigázni, megsemmisíteni, uralkodni akarnak mindenki felett. Ezen mentalitás ismerete az embert afelé a vélemény felé tolja, hogy támadni fognak, csak a megfelelő alkalmat várják. Az újabb kérdés tehát, lesz-e megfelelő alkalom?
Bizonyos értelemben a megfelelő alkalom kezd elszállni, ugyanis egy működő atomreaktort lebombázni azonos eredményt szül azzal, amit Japánban egy cunami okozott. Nagy rakás radioaktív szennyezés sok-tíz kilométeres körzetben, természetesen az uralkodó széljárásnak megfelelően. Ez pedig azt jelenti, hogy Iránt bombázzák le, de az évekig évtizedekig tartó radioaktív „áldást” Szaúd Arábia, Qatár, Omán, Afganisztán, Pakisztán kapnák. Akik közül négyen Izraellel egy táborba tartoznak. Már pedig ez a reaktor perceken belül tejes kapacitással működni fog. Igaz, ezen át lehet lépni olyan alapon, hogy járulékos vesztességgel sajnos mindig kell számolni. Ez a szöveg Pakisztánban már évek óta elég jól működik, csak az a kérdés, hogy ez a járulék mekkora lehet? Ugyanis Irán gondoskodni látszik arról, hogy legyen minél nagyobb.
Tulajdonképpen már mindenki tudja, hogy Irán a megtámadása esetén meg fogja akadályozni, hogy a Hormuzi-szoroson át egyetlen csepp olaj is átmenjen, márpedig jelenleg a világ nyersolaj termelésének 20 százaléka ott hajózik át. Amerikai szakértők szerint ezt katonailag megakadályozni lehetetlen, mert Iránnak több ezer rakétája van beágyazva a tengerparti sziklákba, ahonnan kifejezetten kényelmes kilőni a szoroson áthaladó hajókat, beleértve a repülőgép anyahajókat is.
Hogy mi következik abból, ha ennyi olaj nagy hirtelen eltűnik a világkereskedelemből, arra viszonylag egyszerű válaszolni, totál káosz. Olajár az egekbe, benzin ár utána, mondjuk 2000 forint per liter. És hiába hagyod a kocsit a garázsban, az élelmiszerek szétszállításához benzin kell. Élelmiszer árak az egekbe, amit a lakosság hatalmas hányada nem tud megfizetni, vagyis perceken belül utolérne minket a mesterséges geddon. Ezt pedig mindenütt tudják. Így aztán az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Pentagon 4-5 csillagos tábornokai kivétel nélkül mind támadás ellenesek. Sőt Izraelben is akad néhány épeszű véleményvezér, aki szintén örültségnek tartja Irán megtámadását. De nekem az a véleményem, hogy az Izraeli kormány is tudja, és támadás helyett az állandó fenyegetés mellett döntött. Most már csak azt kell kideríteni, hogy ebből mi haszon van. Igaz cezarománia esetén az ész megáll, amire van hazai példa is. Csak azért, mert a történelem azt mutatja, hogy a birodalmak maguk alá tudják gyúrni a környezetüket, de ez a dominancia sose tartott örökké. Éppen ezért Izraelnek abba kellene már hagyni agresszív viselkedését, és meg kellene próbálni elfogadhatóan létezni, vagy előbb vagy utóbb megsemmisül, legfeljebb valamennyien megyünk velük együtt.
Az emberek jelentős része mára kiábrándult a tudományból. Elegük lett az egymásnak homlokegyenest ellenkezőt állító szakértőkből, a tudomány kreálta, élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként ránk zúduló mérgekből, a szőnyeg alá söpört problémákból, a hazudozásból. Egyre többünkben merül fel a kérdés: van-e jövője a tudománynak? A mindenkori hatalmat elvtelenül kiszolgáló, jelenleg kifejezetten életellenes erőként működő elitklubok helyett létre jöhet-e az emberiség valós céljait segítő, az életet és csak az életet szolgáló társadalmi mozgalom: az új tudomány?
Melyek a szabályai, mik a korlátai, milyen erkölcsökre épülhet a jövő tudománya? Lehet-e egyszerű, mindenki által érthető? Képes-e választ adni az emberiség valódi kérdéseire? Segít-e az előttünk álló nehéz idők túlélésében?
„Mert nem az árt neked, amit nem tudsz, hanem amit rosszul tudsz!”
Miért építünk sokmilliárdos szennyvíztisztítókat, amikor a pár deszkából összetákolt budi környezetkímélőbb?
Miért gátaljuk el, öljük meg a folyóinkat, amikor az ezzel okozott kár sokszorosa a remélt haszonnak?
Miért tömjük tele magunkat gyógyszerként törzskönyvezett mérgekkel, amikor látványosan romlik tőle az egészségünk?
Miért születnek gyermekeink távol otthonaiktól, mesterséges szüléssel, amikor az anyák és csecsemőik is belebetegszenek?
Miért betegítjük meg gyermekeinket védőoltásokkal, amikor rég bebizonyosodott káros és maradandó hatásuk?
Miért kell betegen és boldogtalanul élni a „civilizált” világokban, amikor a természeti népek harmóniában és egészségben élnek?
Szenvedéseink forrása a hibás tudásokban keresendő!
Vegyük a természeti népeket. Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!
Pontosabban: éltek, ugyanis a botswanai kormány a kilencvenes években szülőföldjükről barakkokba telepítette e vidám emberkéket, azzal az indokkal, hogy „nem lehet a busmanokat kizárni a civilizációból és a fejlődésből”. Természetesen a döntésről senki nem kérdezte meg ezeket a hihetetlen ősi gyökerekkel rendelkező embereket, akiknek nagy része egyszerűen belehalt a kényszerű átültetésbe. Viszont van egy jó hír: a helyüket elfoglaló gyémántbányák – hála a gazdasági válságnak – remekül prosperálnak!
A természeti népek tudása sok-ezer éves kipróbált tudás. Nem ötletszerű, pár ember által demokratikusan elfogadott elméletekre épül, hanem tapasztalatokra, a természetben élő, vele együttműködő sok-sok generáció élettapasztalatára. A természetben a hibás tudás azonnal lelepleződik. Ott nincs helye az elméleteknek, ott csak egyszer lehet mérges gombát enni…
A hibás tudások kialakulásában kulcsszerepet játszanak a mítoszok. Mint senki által meg nem kérdőjelezett és kérdőjelezhető vallási tételek szövik át mindennapjainkat. Használjuk őket, hivatkozunk rájuk, és soha nem gondolkodunk el igazságtartalmukon.
A fejlődés mítosza
„Az emberiség fejlődik. Egyre több eszközt készít, egyre nagyobb a tudása, egyre tovább él…” Biztos? Nem lehet, hogy az elmúlt korok embere azért nem készített eszközöket, mert nem volt szüksége rájuk? Nem lehet, hogy több és mélyebb ismerete volt a Teremtésről, mint nekünk, ezért mindent megkapott a természettől? Nem lehet, hogy azért kell tovább élnünk, hogy hosszabb időnk legyen élettapasztalatunk gyűjtésére, mert nem élünk?
Ne hamarkodjuk el válaszainkat! Őseink tapasztalata alapján az álom az egyik legjobb tudásszerzési mód, úgyhogy aludjunk rá egyet…
A tudomány mítosza
A tudomány tévedhetetlenségébe vetett hitem egyetemista koromban ingott meg először. Laborgyakorlaton egy radioaktív forrást kellett kimérnem. Tisztességesen végigmértem, de a gyakorlatvezető tanár szerint rossz eredmény jött ki. Még egyszer végigmértem, de ismét ugyanazt kaptam. Harmadszorra megkértem a professzor asszonyt: mérjük ki együtt. Együtt is a „hibás” eredményt kaptuk. Az eltérést kutatva kiderült, hogy az általunk mért sugárforrást öt évvel azelőtt kicserélték, és a diákok minimum öt évfolyamon keresztül egymás füzetéből másolták az előző sugárforrás adatait…
Látszólag csak egy bosszantó malőr, de mára a tudomány nagy része sajnos így működik. Hivatkozunk a hivatkozás hivatkozásának a hivatkozására, és senki nem veszi a fáradtságot az eredeti forrás ellenőrzésére! Súlyosbítja a helyzetet a tudomány hierarchikus felépítése: minél több hivatkozás történik a forrásra, minél több tudományos fokozattal rendelkezik az „adatközlő”, annál kevésbé ildomos az ellenőrző kutatás. Így került a szőnyeg alá a Contergan, a DDT, a génmódosított élőlények utóélete, a védőoltások hatása… Így múlik a tudományos világ dicsősége.
A tudomány látszólag csupa érdekes kérdésre ad választ: milyen pályaenergiák tartoznak a hidrogén atom elektronjához, milyen szexuális szokásai vannak a királypingvineknek, milyen kráterek találhatók a Hold túloldalán… De ad-e választ a valóban fontos kérdésekre: miért vagyok a Földön? Miért azok a társaink az életben, akik? Hogy kerüljem el a pofonokat az életemben? Mi a célja az életnek a Földön? Hogy éljük túl önnön özönvizünket?
Az oktatás mítosza
“A Gyermek nem arra vágyik, hogy ismereteket szerezzen az életről, hanem hogy élje azt…” (Hintalan László)
Megfigyeltek már játszadozó állatkölyköket? Ugye milyen gondtalanok, aranyosak? Pedig az életük múlik az így megszerzett és begyakorolt tudáson. Valaha a gyermekek is így tanultak a felnőttek mellett játszva, őket utánozva, boldogan. Az életből tanulva elsődleges tudást szereztek, aktívan, teljes lényükkel (test, lélek, szellem) tanultak.
A mai padban-ülős iskolarendszer életidegen és életellenes. A gyermeket természetes környezetéből és életritmusából kizökkentve könyvekből, és egyéb másodlagos forrásokból adja az ismereteket. A tanuló passzívan, külső szemlélőként ismeri meg az őt körülölelő világot. A gyermek még Isten tenyerén él, így ösztönösen érzi, hogy az elveszett gyermekkora helyett kapott tudás nagy része élete szempontjából lényegtelen, csak a televíziós kvízműsorok során visszaböföghető tudás.
Kötelezővé azt kell tenni, amit magától ösztönösen elkerül az ember. Nem véletlen, hogy Magyarországon dicstelen uralkodónk, Mária Terézia vezette be a kötelező oktatást, szellemi önvédelmünk teljes megtörése céljából. Ennek következményeként tagadtuk meg múltunkat, „loptuk össze” nyelvünket, ennek következménye Trianon, de ennek következménye hazánk jelenlegi gyarmati sorsa is. Most akarják bevezetni 3 éves kortól a kötelező oktatást…
Érdemes megnézni az oktatási rendszer kimenetét is: fiataljaink legproduktívabb éveiket padban görnyedve töltik. Mire két-három diploma megszerzése után testileg, lelkileg, szellemileg is kiégve kikerülnek az „életbe”, semmijük sincs. Tudásuk jelentős része addigra elavul, se házuk, se gyermekük, se munkahelyük – hála „túlképzésüknek”. Talán őket is meg kellene kérdezni előtte, mint a busmanokat…
Az egészségügy mítosza
A legtöbb életünket romboló hibás tudás az egészségügyben keresendő
Az emberiséget romboló legtöbb hibás tudás az egészségügyben halmozódott fel. Mivel ez a rendszer a betegek száma után kapja a támogatást, elemi érdeke a betegségek létrehozása és fenntartása. Nagyszüleink még csak meghalni mentek a kórházba, mi meg lassan odaköltözünk.
Az ember természetes állapota az egészség, de ma a gyógyszergyártás a legnagyobb üzlet a világban, 2009-ben összforgalomban megelőzte az eddig vezető hadiipart. Ezért kell tele cekkerekkel hazahordanunk halálunkat a patikából…
Az orvostudomány az embert, mint bonyolult gépezetet szemléli, amelyben időnként alkatrészeket kell cserélni, mert elkopik, időnként életfolyamatokba kell belepiszkálni, mert elállítódik. Az autószerelő egy alátétet nem hagy ki a javítás során mert tudja, hogy okkal van ott, hiánya később bajt okozhat. Kórházainkban egész szerveket dobnak ki… Isten nem barkácsol! Az ember – mint minden élő rendszer – tökéletes öngyógyító és önreprodukáló képességgel rendelkezik. Ha mégis elkezdi lebontani magát azt jelzi, hogy valahol megsérült a külvilággal a harmónia, már nem teljes az Egész-ség.
Az ember az Egész része. Az Egész táplálja, védi, tanítja – amíg ellátja feladatát. Ha már nincs szükség rá – lebontja. Részét és részesedését – vagyis feladatát – az Egészben mindenki maga szabja meg, ahogy az útjára emlékeztető pofonok mértékét is maga állítja be. A betegség a legjobb barátunk, mert sosem pofozkodik ok nélkül! Ha ezeket a jelzéseket megpróbáljuk megszüntetni olyan, mintha autónkon az olajnyomás jelző lámpát leragasztanánk egy ragtapasszal: besül a motor!
Nézzünk egy-két példát a ragtapaszokra. Ma már 40-50 évesek állnak sorba csípőprotézisért. Az egészségügy szerint „elkoptak az ízületei”. Őseink 90 évig kapáltak – protézis nélkül. Az élő rendszerek nem tudnak elkopni, de a nem használt részeket a természet lebontja. A kevés mozgás miatt az ízületek beszűkülnek, arra figyelmeztetve, hogy ők mozgásra készültek. A megoldás a feladat visszaadása, a mozgás/mozgatás lenne…
A másik nagy sláger a vérnyomás beállítás. A szervezet a vér nyomását öngyógyító folyamatként, védekezésből emeli meg, hogy – az általában az élelmiszeripar szervetlen vegyületeitől elsalakosodott – vért eljuttassa a szervekhez. A vérnyomás csökkentés hatására lelassult vér a hordalékokat kirakja az érfalakra, tehát újabb gyógyszert kapunk: valamilyen koleszterin csökkentőt. Ez felhígítja a vért, tehát jöhet az újabb gyógyszer: a vízhajtó… Végállomás idő előtt a temető, de a gyógyszeripar jól jár.
Betegségeink arra figyelmeztetnek, hogy szervezetünkbe (testünkbe, lelkünkbe, szellemünkbe) valami nem oda illő került. Ha méreg kerül belénk, hányással vagy hasmenéssel, ha kórokozó lázzal és izzadással, ha lelki pofon sírással, könnyekkel próbálunk tőle megszabadulni.
Az egészségügy ezeket a folyamatokat „csillapítja”, befelé fordítja, ezért húzódik el a gyógyulás, ezért keletkeznek általában nagyobb bajok. Minden gyógyító hagyomány, így népi gyógyászatunk is azon alapul, hogy a nem oda illő dolgokat minél előbb kivezesse a szervezetből.
A „nem tehetek semmit” mítosza
Lehet, hogy olybá tűnik, de nem a tudósokkal, pedagógusokkal, orvosokkal van bajom. Az ember Isten képmására, tökéletesnek születik. Földre száll, hogy közösségét emelje, gyógyítsa, tanítsa… Majd szülei, környezete, iskolái segítségével elkezdi gyűjteni a hibás tudást. Előbb-utóbb persze rájön, hogy képtelen a választott feladatot ellátni, de a rendszer apró zavarainak, vagy saját hiányosságainak tudja be. Cinikussá válik, vagy eluralkodik rajta a „nem tehetek semmit” mítosza.
Egyszer egy barátom azt mondta: „A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz.” Vagyis egyre több tudás – a semmiről, egyre több gyógyszer – haldoklásunk fenntartásához, életfogytig tartó tanulás – az élet helyett. A mindenkori hatalom sajnos a „rosszat jobban csinálni” folyamatában érdekelt, hiszen a hibás tudásnak köszönheti létrejöttét, és a tudás állandó manipulálásának köszönheti fennmaradását. Ezért nem számíthatunk rá!
Az egyénen múlik minden, a megoldás a világ bajaira az egyéni döntésekben keresendő. Az egyénnek szabad akarata van, de a szabad akarat a döntés felelősségével jár! A busmanoktól a hajléktalanokig sok utat megtapasztaltunk, kitapogattuk lehetőségeinket, most választásra kényszerülünk. Szerencsénkre Agócs József professzor idézete folytatódik: „Ha végre jót csinálunk (akár rosszul is), az eredmény csak jó lehet!”
„Jól csak a szívével lát az ember.” A valódi tudás megszerzéséhez ösztöneinkre kell hallgassunk, melyek az élet forrására hangolt finom műszerek. A Teremtés az életből fakad, az életet szolgálja, az élet a célja. Minden, ami életellenes, pusztulásra van ítélve benne. Bármikor megújíthatjuk tudásunkat (és vele életünket), ha ösztöneinkre hallgatva megváltoztatjuk az élethez való viszonyunkat.
Amíg nem érezzük a helyes válaszokat, addig is nemesednünk kell. Meg kell tanulnunk NEM-et mondani olyan egyéni és közösségi utakra, melyek életellenesek, melyeknek végén csak fájdalmat és boldogtalanságot tapasztaltunk. „Mert most még tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,12)
Kelt Gombán, az Úr 2011. évében, Földanya havában,
Szerző: Géczy Gábor fizikus, tanár, MAG közösség
Irán piszkálása, fenyegetése, tudósainak a legyilkolása már olyan régen folytatódik a világszínpadon, hogy már oda se figyelünk. Múlt héten egy újabb szorítás jött létre, amikor az EU országok megállapodtak abban, hogy több iráni olajat nem vásárolnak június végétől (addig kell pótolni a hiányt valahonnan). Most azonban Iránnak elege lett az egészből, nem alaptalanul. Hogy a fenében lehet részleges olajhiány esetén bojkottálni egy olajkitermelőt? Sehogy. Szaúd Arábia azonnal jelentkezett, hogy majd ők a nem létező tartalékkapacitással pótolják a hiányt. De Irán nem vette be a cselt. Azt mondták a héten, mi a fenének várjunk egy fél évet, szüntessék be most azonnal a vételt, és ezzel a parlamentjük elé vitték a dolgot, hogy szavazzák meg az Európába irányuló export leállítását. Erre várhatóan vasárnap fog sor kerülni.
Jelenleg, elsősorban dél Európa, napi 800.000 hordó olajat kap Irántól, ezt kellene pótolni. Iránnak pedig ennyi olajra kell új vevőt találni, ami nem lesz nehéz. India és Kína már előre feni rá a fogát, de Japán és Dél Korea is beállt a sorba.
Szakértők szerint ez a kis kényszer átcsoportosítás a nyersolaj árát a nagyon közeli jövőben könnyen fellökheti 150 $-ra. Ha pedig Amerika kiprovokálja a katonai konfrontációt, a 200 $-t is átlépheti. Végeredményben ezek a politikusok jól elintézték. A napi 2.400.000 hordó olajat exportáló Iránnak felnyomják az olaj árát vagy 50 százalékkal. Napi 120 millió dollárral több lesz a bevételük. Ezt nevezem megleckéztetésnek!
Az m1 reggeli műsorában az iráni nagykövet is megerősítette a fentieket: olyan régóta élnek mindenféle embargó nyomása alatt, hogy már hozzászoktak, és az életüket ennek megfelelően rendezték be. Mindig megtalálják a megoldást, mert rá vannak kényszerítve. A kieső 20% olaj kitermelését akár el is tolhatják a jövőbe. Így igazából egy fergeteges öngólt rúgott az EU ezzel az embargóval.
Címnek szívesebben adtam volna a “Hogyan rúgjuk alaposan tökön magunkat?”, de ez túlzottan bulváros lenne. Azonban az igazsághoz is közelebb állna, mert ez az embargó vélhetően nem hozza a várt eredményeket…
Egy okos, kifinomult, és elgondolkodtató, díjat nyert film az emberek olajfogyasztásáról, és annak hatásáról a földre. Az olaj egy olcsón, és könnyen hozzáférhető energiaforrás, azonban nem végtelen, és nem is hátulütőmentes. Ne csak nézzük, hanem értsük is a mondanivalóját!
Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.
Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.
Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.
Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.
Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.
Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …
Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…
bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani
Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…
Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák és a tömegtűzhelyek.
Juhász János tömegkályha fejlesztő szakember most fantáziát lát ezen kályhák elterjesztésében, ezért tanfolyamot szervezett, hogy megismertesse a szakmával is a fűtési- és meleg víz előállítási módot. A képzés során Budapest mellett, Gyálon egy 43 m2-es bemutatóház is létesül, ahol az érdeklődők nemcsak megtekinthetik és elsajátíthatják az építés módját. Az oktatás fő alapanyagát a Leier adta.
A tömegkályha és a tömegtűzhely a Skandináviában használt hagyományos téglakályha évtizedek óta fejlesztett új változata; másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készül, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot ad. Az amerikai szakirodalmi adatok szerint Finnországban az új építésű családi házak több mint 90%-át tömegkályha fűti.
Juhász János először saját házába építette be ezt a kályhafajtát 2006-ban. Jó tapasztalatai, a jelentősen lecsökkent rezsiköltségek, ill. a kályha nyújtotta hangulat hatására megerősödött benne az elhatározás, hogy itthon is elterjeszti ezt a rendkívül takarékos fűtési és meleg víz előállítási technológiát. Míg néhány évvel ezelőtt sokan még furcsállották, hogy a kényelmes gázfűtés helyett a szakember miért választja inkább a fával való tüzelést, addig ma már alig kérdőjelezik meg döntését: a földgáz folyamatosan drágul, és mivel importból szerezzük be, ezért fennáll a lehetősége annak, hogy időről időre csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ausztriában és Németországban is sok helyen fűtenek fával, és ezekben az országokban is egyre jobban kezd elterjedni a tömegkályha, mivel olcsóbb, biztosabb és hangulatosabb is, mint a gázfűtés.
A tömegkályha háromhéjú, másodlevegős, dán típusú másodégés-kamrás, hamuteres, fűtött ágyas, magas segédkéményes kályha. A kályhába meleg vizet adó hőcserélőt is beépítenek. A tanfolyam keretében, a nyílt építésen minden szükséges gyakorlati szakmai ismeret elsajátítható: mennyi és milyen alapanyag kell, mennyi idő alatt lehet felépíteni, milyen a belső szerkezete és mekkora helyet foglal el a kályha. A résztvevők, akik a tanfolyam alatt akár bent is lakhatnak a bemutatóházban, azt is megtanulhatják, hogy hogyan lehet például egy, belsőleg már felújított házba utólag beépíteni ezt a típusú kályhát, ill. tűzhelyet.
Juhász János szociológus, ökotechnológia fejlesztő mutatja be a tömegkályha hatékonyságát és környezetbarát működését. A filmben látható 9 tonnás tömegkályha kevés fával, viszont tökéletes égéssel üzemel. A másodlagos égéskamrában égnek el a szénhidrogének (ezt a cserépkályha nem tudja), emellett ez az égéstér nyitott típusú, itt lehet sütni is! A fűtött pad és a segédkémény növeli a kályha hatékonyságát. A tömegkályha sugárzó hővel dolgozik, hőkomfortja sokkal kellemesebb, mint a konvekciós hőleadóké. Ez a kályha 95%-ban magyar termékekből épül fel. Begyújtásához nem kell papír.
Az itt végzett munka előrébb viszi a világot, a CERN a tudomány révén előmozdítja a nemzetközi együttműködést. Az itt dolgozó magyar szakemberek fontos kísérletek résztvevői, és mert az LHC jelenleg áll, volt alkalmuk bepillantást nyújtani újságíróknak a munkájukba.
A velük folytatott beszélgetésből kiderült, az egyéni sikernél fontosabbnak tartják a világ megismerését. Pedig előfordul, hogy a tesztidőszakban két-három hónapon át heti hét nap akár 10-12 órát is dolgozniuk kell. Bár mind kiváló fizikusok, elmondásuk szerint még nekik is érdemes “ismeretterjesztést” tartani. A Higgs-részecskével kapcsolatban pedig nem az érdekli őket igazán, hogy majdnem biztosan megvan, hanem az, hogy miként lett meg, mert ebből lehet sokat tanulni.
A CMS 90-100 méteres mélységben van, az út 70 másodperc lifttel. A felvonó közelében egy falat a kollégák egy részéről készült fotók borítanak, sok köztük a nő. “Nőnapon egyszer az összes műszakvezető nő volt, csak az egyik irányítói székbe nem találtak nőt” – emlékszik vissza Veres Gábor.
Szemben az LHC-vel, az NA61 fix céltárgyas ütköztetéseket végez. Itt is vákuumcsőben fut a nyaláb, de különböző céltárgyaknak ütköztetik. Proton-proton kísérletből érkező nyaláb esetén például folyékony hidrogén céltárgynak – fejti ki László András. Ő írja a 140 fős kísérlet adatfeldolgozó szoftvereit, és a fontos feladatok között említi a TPC-kiolvasókkal, illetve a rekonstrukciós szoftverrel kapcsolatos munkát. Utóbbi majdnem olyan bonyolult, mint a kísérlet maga.
Az AD-ben végzik az antiprotonos hélium (a héliumatom egyik elektronját cserélik ki antiprotonra) spektroszkópiáját, további cél ennek az igencsak egzotikus atomnak a minél pontosabb mérése. Az egyik kísérlet függőleges, és antihidrogént ejt csapdába. A lassítóban mérik az antihidrogén gravitációját is. Antianyagra ezt még nem vizsgálták, így kérdés, hogy ugyanolyan-e, mint az anyagnál.
Az LHC-mágnesek szupravezetők: nincs bennük elektromos ellenállás, de ez csak bizonyos körülmények – például hőmérséklet, áramsűrűség – között igaz. A mostaniak nióbium-titánból vannak, a fejlesztés viszont nióbium-ónnal – 16 mágnessel – történik majd. Időben és pénzben a 16 új mágnes ugyanannyi lesz, mint az 1232 régi.
Komló Média Blog 