Történelem kategória bejegyzései

Eladták az országunkat

Az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede van mögöttünk, hasít a magyarországi ipar – hallhatjuk a médiából. Már csak az a kérdés, kinek a zsebét tömi a magyarok munkája?

Gondolkodtak már azon, hogy nem mi magyarok irányítjuk az országot? Most konkrétan a szocialista világ és az utána következő minket „megmentő” privatizációra gondolunk.

Beetetett minket a média és a „szakemberek”, hogy tök hülyék vagyunk, és a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetet csakis a kapitalisták tudják jól lebonyolítani. Beetettek minket azzal is, hogy milyen jó lesz nekünk majd az átalakulás után.

Az akkori politikusaink vagy elmeháborodottak voltak, vagy megvették őket a háttérben kilóra.

Szerintünk a legtöbb esetben ez utóbbi történt.

„Behívtuk” az „okos” nyugati tanácsadó cégeket, és megkezdték áldásos tevékenységüket, aminek az lett az eredménye, hogy a privatizációs hivatal(ok), – nevezzük a legelső nevén – ÁVÜ-nek, elkótyavetyélte a magyar állami vagyon – a mi közös vagyonunk – nagy részét.

De úgy is fogalmazhatunk, hogy odaadták ingyen, vagy szinte ingyen, és nem a magyar embereknek, hanem a külföldieknek. És ne gondolja azt senki, hogy ha valaki hazaárulásról beszél, akkor az túloz!

Mondjuk ezt azért, mert ha visszatekintünk az akkori számvevőszéki jelentésekre, ott kiderül, hogy az eladott vagyon értékének csak a csekély hányada folyt be az ÁVÜ-höz, mert alapvetően nyomott áron kínálta a vagyontárgyakat, és a legtöbbször adminisztratív kerülőutakon oldották meg az eladásokat. Ezután a befolyt összegnek a nagy részét az ÁVÜ saját működésére lenyúlta, felhasználta. Az államkasszába ezek után már nagyon kevés jutott.

Belegondoltak már abba, hogy itt az országban a rendszerváltáskor működött egy ország, vezetőkkel mérnökökkel, munkásokkal, fejlesztőkkel, aztán jött az „átalakulás” és a jól működő ágazatokat valakik valahol egyszeriben egy gazdaságtalan országgá varázsolták, és odaadták a legjobb cégeket a külföldieknek?

Példának itt van az E-ON. Idejön, átveszi a működő áramelosztó rendszert, hatalmas árbevételre tesz szert. Igazából szinte semmit nem tesz hozzá. Él az átvett és a fogyasztóknak kiszámlázott áram ára közötti árrésből.

A hálózatot mi építettük ki, mi húztuk a vezetékeket az erőművekhez, a házakhoz, állítottuk az oszlopokat. A mi mérnökeink tervezték, a mi munkásaink hozták létre, a mi mérnökeink felügyelték, fejlesztették, a mi adminisztrációnk hivatala számlázott. Minek ide az E.ON?

És ez nem csak az E.ON-ról szól, hanem magáról a privatizációról. Nézzenek csak körbe a boltokban: a régi jól bevált márkákat (Pilóta keksz, Túró rudi, Sió, Tomi mosópor, stb.) – bejáratott neveket is odaadtuk csak úgy…

Sokszor halljuk, hogy kellene az országnak egy új Mátyás király, aki a nemzeti öntudatot, a magyar nemzetet sajátjának érzi és ekképpen is tesz.

Az alábbi listát a Világbank egy belgiumi leányvállalatának az oldaláról töltöttük le akkor, amikor készítettük a Privatizáció című dokumentumfilmünket. Ma már nem elérhető, de álljon itt mementóként, mit is jelent az, hogy „magyarországi ipar”…


(A kép nagyításához kattintson a képre és válassza a teljes méretet. Úgy már nagyítható. Hosszú a lista.)

A CIA 50 éven át hallgatta le saját szövetségeseit is

Az amerikai hírszerzés 1970-től közel fél évszázadon át gond nélkül hallgatta le a világot annak köszönhetően, hogy a második világháború után titokban megvette a világ legfontosabb és legnagyobb kódolóeszköz-gyártóját. Dél-Amerikától kezdve az arab országokon át Japánig mindenkiről tudták, mikor és mit csinálnak, tétlenül nézték a rémtetteket, és közben dollármilliárdokat kerestek rajtuk, de az NSZK is benne volt a buliban. Kína és a Szovjetunió viszont sosem dőlt be nekik.

Óriási leleplezést publikált február 11-én, kedden a The Washington Post, ami a német ZDF-vel közös, éveken át tartó kutatómunkája során arra jutott, hogy a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség), majd a későbbi testvérszervezete, az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) mintegy öt évtizeden át kémkedett eszközökkel nemcsak az ellenségeik, de a szövetségeseik ellen is.

A titok nyitja egy svájci cég, a második világháború után a világ vezető titkosítóeszközöket gyártó vállalata, a Crypto AG. A cég azután lett világszerte keresett, hogy sikerrel gyártotta az amerikai hadsereg kódológépeit a második világháborúban. A háború lezárásával az Egyesült Államok óriási katonai megbízással hálálta meg a sikerüket, az USA példáját pedig mintegy 120 ország követte a következő évtizedekben. A céget egyébként csak 1970-ben vette meg a CIA.

Utána Crypto-gépeket használtak Iránban, a latin-amerikai katonai diktatúrákban, ilyenekkel titkolták el egymás elől az ügyeket Indiában és Pakisztánban, de még a Vatikán is használta a titkosítókat.

Amit viszont senki nem tudott a CIA-n (és az NSA-n) kívül, az az, hogy a Crypto AG valódi tulajdonosa maga a CIA volt, ami tulajdonosként szabotálta az összes, nem a saját számára gyártott eszközt, így minden megszerzett, papíron titkos üzenetet gond nélkül vissza tudtak fejteni. A Washington Post és a ZDF felfedezése annyira szűk körben volt csak ismert, hogy a svájci cég alkalmazottait is meglepetésként érte – majd felháborította –, hogy valójában kinek is dolgoztak 2018-ig, amikor a CIA eladta a tulajdonát két privát félnek.

A két médiacég 2004 környékén értesült először arról, hogy miben is mesterkedett évtizedeken át a CIA.

Ez volt az évszázad hírszerzői puccsa. A külföldi kormányok jó pénzt fizettek az Egyesült Államoknak és a nyugat-németeknek, hogy használhassák a lehető legtitkosabb kódolóberendezéseiket, hogy aztán a titkos üzeneteket legalább két, de lehet, hogy öt-hat ország vígan olvassa – áll egy, a Washinton Post által megszerzett belsős CIA-s jelentésben. A nyugat-németek úgy jönnek képbe, hogy a második világháború után, a nagyjából a hidegháború végéig a CIA-val (és az NSA-vel) közösen voltak a Crypto AG tulajdonosai. Az öt másik ország említése az Öt Szem hírszerző szövetségre utalhat, amiben az USA mellett Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland van benne, míg a hatodik ország értelemszerűen maga Németország.

Az évtizedeken át zajló művelet a becslések szerint több milliárd dollár hasznot is hozott az amerikai és a nyugat-német kormányoknak.

A CIA TITKOS MŰVELETE NEM CSAK ANYAGI SZEMPONTBÓL VOLT SIKERES: HÍRSZERZŐ OLDALON IS MINDEN KÉPZELETET FELÜLMÚLT. AZ 1980-AS ÉVEKIG BEZÁRÓLAG A CIA ÁLTAL GYŰJTÖTT HÍRSZERZŐI INFORMÁCIÓK 40%-ÁT SZEREZTÉK ÍGY, MÍG AZ NSZK MINDEN HÍRSZERZŐI ADAT 90%-ÁHOZ JUTOTT HOZZÁ A CRYPTO GÉPEINEK KÖSZÖNHETŐEN.

A CIA végül az 1990-es években kivásárolta a németeket a titkos alkuból, így a Cryptóval való munka 2018-as megszűnéséig egyedüli tulajdonosként vitték tovább a nagy átverést.

Az átverés egyszerű elvet követett: a kódoló gépek hivatalosan teljesen véletlenszerű karakterekké alakították a titkos üzenetet, amit csak a megfelelő ellenpárral lehetett feltörni, a véletlenszerűség helyett viszont előre meghatározott sémát követett.

A Szovjetunió és Kína sosem vett Crypto AG-gépet, joggal gyanítva, hogy a cég be van csatornázva a CIA-hez. Olyan országok, mint Japán, Mexikó, Egyiptom, Dél-Korea, Irán, Szaúd-Arábia, Olaszország, Argentína és Líbia mind ilyen gépeket használtak a legérzékenyebb kormányzati üzenetek közlésére. A Washington Post egyik példája szerint a CIA Jimmy Carter elnöksége alatt így kémkedtek a Camp David-i egyezmény aláírása előtt az egyiptomi elnök ellen.

Ugyanígy páholyból figyelték a teheráni üzeneteket az 1979-es iráni túszdráma idején, ahogy azt is lehallgatták, ahogy 1986-ban a líbiai felső vezetés egymásnak gratulált a berlini diszkórobbantás után.

Nem tudni, mennyit is tudott valójában a CIA

Az újság birtokába jutott iratok nem fedik fel teljes egészében, hogy ezeken felül pontosan miről és mennyi információt szerzett a CIA, így nincs válasz arra a kérdésre, hogy az elmúlt fél évszázadban történt súlyos emberi jogi bűncselekmények, népirtások, etnikai tisztogatások és egyéb rémtettek közül mennyit követtek végig lényegében élőben, anélkül, hogy közbeléptek volna.

Árulkodó viszont egy eset, amikor 1977-ben a Crypto AG egyik mérnöke, egy bizonyos Peter Frutiger véletlenül felfedezte a Szíriának eladott eszközök hibáját, és kijavította azokat. A CIA egyből jelezte, hogy valamiért hirtelen már nem tudják feltörni a szíriai üzeneteket, a hibát orvosló, vagyis a CIA szempontjából teremtő mérnököt pedig azonnal kirúgta a svájci cég.

Saját leszerelőemberük volt

Az 1980-as években egyre több kormány kezdett gyanakodni, hogy valami gond lehet a svájci titkosító eszközökkel, mire válaszul a CIA felbérelte a nagy tudományos tiszteletnek örvendő svéd Kjell-Ove Widmant, hogy tanácsadóként azonnal felbukkanjon abban az országban, aminek épp megingott a bizalma a Crypto AG eszközeiben, hogy meggyőzze őket a közös folytatás fontosságáról. Például Widman győzte meg Argentínát arról, hogy nincs miért aggódniuk, amikor az ország a Falkland-szigeteki háború alatt szabotázsra kezdett gyanakodni. Widman közbelépésének köszönhetően a CIA továbbra is gond nélkül fejtette vissza az argentin üzeneteket, amiket aztán egyből továbbadott a háború másik oldalán álló briteknek.

Mindent azért Widman sem tudott elsimítani, 1992-ben például egy Iránban letartóztatott Crypto-képviselő a vártnál nagyobb figyelmet irányított a cégre, miközben fogalma sem volt arról, hogy szabotált eszközöket árul, de bizonyos dokumentumok szerint többek között Ronald Reagan elnök is elszólta magát párszor – már persze a kellően értő füleknek.

Az internet sem nyírta ki teljesen

A Crypto szerepe az elmúlt évtizedekben, az internet terjedésével persze csökkent, mert a géppel zajló titkosítás szerepét átvették az online titkosító rendszerek. Ennek ellenére a történet a modern kori kémkedés szempontjából is releváns, hiszen segít megérteni például, hogyan alakult ki az a globális megfigyelőgépezet, amire szélesebb körben először Edward Snowden 2013-as szivárogtatásakor csodálkozott rá a világ. A Crypto esete rezonál azokra a vádakra is, amik szerint mai fontos cégek is ápolhatnak a kelleténél szorosabb viszonyt állami titkosszolgálatokkal. A Huawei esetében például a kínai, a Kaspersky kapcsán az orosz kormány szerepe merült fel a háttérben. (Mindkét cég tagadja ezeket a vádakat.)

Svájc értetlenül áll a fejlemények előtt

A svájci védelmi minisztérium közlése szerint azután, hogy (januárban) értesültek a Washington Post és a ZDF kutatásának eredményéről, felkérték a legfelsőbb bíróság egy korábbi tagját, Niklaus Oberholzert, hogy vezesse az ügyben indított nyomozást. Ezzel egy időben azonnal felhagytak a Crypto AG eszközeinek értékesítésével – 2018-tól kezdve egyébként a két tulajdonos egyike az addigi Crypto-alkalmazottak által alapított CyOne Security lett, ám nem volt tudomásuk arról, hogy kitől is vették át és meg a céget.

A CIA és a német hírszerző szolgálat, a BND nem kívánta kommentálni a Washington Post és a ZDF információit.

Forrás: index.hu / washingtonpost.com

Kapcsolódó híreink:

2020.02.12. WSJ: a Huawei több mint tíz éve hozzáfér kényes adatokhoz

2020.02.11. Az amerikai elhárítás szerint megszaporodnak a kibertérben a militánsok és a propagandisták

 

Elhunyt Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivista, író

Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet “másként gondolkodó” író.

Az 1942-ben született Bukovszkij 1963 és 1976 között tizenkét évet töltött börtönökben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon, egyebek mellett tiltott irodalom terjesztéséért, a szovjet írók érdekében szervezett tüntetésért, közreműködésért polgárjogi mozgalomban. 1976-ban a kiszabadítása érdekében indított nemzetközi kampánynak és egy fogolycsere-egyezménynek köszönhetően kicserélték Luis Corvalánra, a Chilei Kommunista Párt főtitkárára.

Nagy-Britanniában telepedett le, ahol a Cambridge-i Egyetemen befejezte a Moszkvai Állami Egyetemen félbemaradt tanulmányait és neurofiziológus kutatóként, majd az egyetem oktatójaként dolgozott.

Volt hazájába először 1991-ben térhetett vissza. A demokratikus ellenzék megpróbálta jelöltnek állítani a 2008-as elnökválasztáson, ám bejegyzését tartós külföldi távollétére hivatkozva elutasították. 2014-ben a londoni orosz nagykövetség nem újította meg Bukovszkij útlevelét, az állítva, hogy nem tudta megerősíteni orosz állampolgárságát.

Bukovszkij számos publicisztika és történelmi tárgyú könyv szerzője volt. Magyarul 1991-ben …és feltámad a szél címen jelentek meg visszaemlékezései. 1996-ban a XX. Század Intézet gondozásában jelent meg A moszkvai per című, az 1970-es és 1980-as évek Szovjetuniójáról szóló nagy ívű munkája.

Saját bevallása szerint Hrucsovnak az SZKP XX. kongresszusán, 1956-ban, a sztálinizmus bűneiről elmondott beszéde hallatán, 14 éves korában vált meggyőződéses antikommunistává.

2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki, 2013-ban pedig, a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenysége elismeréseként megkapta a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol-csoport kitüntetését, a Petőfi-díjat.

A díj átvételekor Bukovszkij megtiszteltetésnek nevezte, hogy Petőfiről nevezett kitüntetést kapott. Ezzel utalt arra, hogy fiatal korában a magyar költő és szabadságharcos nagy hatással volt rá, és az orosz fiatalokkal együtt őt is arra inspirálta akkor, hogy irodalmi felolvasásokat tartsanak Moszkvában, – amíg le nem tartóztatták a szervezőket. Arról is beszélt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc híre nagy hatással volt honfitársaira, több orosz településen felkelések robbantak ki, az emberek fellázadtak a szovjet elnyomás ellen. A Szovjetunió megszűnésére utalva azt mondta: a rendszer összeomlott ugyan, de ezzel a munka nem ért véget, mert szerinte még nem tudták meggyőzni a nagyhatalmakat arról, “hogy ítélkezni kell a rendszer fölött”. Kifejtette: úgy látja, “most az európai nemzetekből próbálnak meg egy új kolhozt létrehozni”. Felidézte, hogy korábban azt kérdezte valaki tőle, mi a legnagyobb kívánsága az ő korában. Azt mondta, az Európai Unió összeomlását szeretné látni, hogy a sírjára az legyen ráírva, “ez az az ember, aki két uniót is túlélt, (…) remélem, hogy elég hosszan fogok élni ehhez”.

Az EU és a Szovjetunió összehasonlítása

Hetvenötödik születésnapján azt írta: “nem vagyok pesszimista, mindenhez nyugodtan viszonyulok”. “Mert tudom, hogy minden elmúlik. Elmúlt a Szovjetunió és elmúlik a putyini Oroszország is” – tette hozzá.

Bukovszkij szerint annál nagyobb dolgot nem veszíthet el az ember, mint a szabadságát, mert a “szabadság az egyetlen érdemes módja a civilizációnk megélésének, ezért érdemes élni és meghalni”.

Vasárnap bekövetkezett halálának hírét Bukovszkij honlapján tették közzé.

Forrás: MTI

Megfejthették Nagy Sándor halálának több mint 2300 éves rejtélyét

Egy új-zélandi tudós úgy véli, megfejtette Nagy Sándor halálának több mint 2300 éves rejtélyét, Katherine Hall, a Dunedini Orvostudományi egyetem oktatója, gyakorló orvos úgy véli, az ókori uralkodó nem malária, alkoholizmus vagy gyilkosság áldozata lett, ahogy más elméletek állítják.

Szerinte Alekszandrosz halálát a Guillain-Barré-szindróma (GBS) nevű ritka, bénulást okozó idegrendszeri betegség okozta – írta a The Ancient History Bulletin című szaklap friss számában.

A hadvezér Kr. e. 323-ban bekövetkezett haláláról szóló elméletek nem magyarázták meg kielégítően, minden részletében az eseményt. “Különösen egy olyan tényre nincs kézzel fogható, valószerű magyarázat, amelyet egy forrás említett: Nagy Sándor teste hat nappal a halál után sem mutatta az oszlás jeleit” – magyarázta Hall.

“Az ókori görögök azt gondolták, a csoda azt bizonyította, hogy milyen jó uralkodó volt. Cikkem tudományos magyarázattal szolgál a jelenségre” – mondta Hall.

A 32 éves uralkodó halála előtt lázas volt, fájt a gyomra, kétoldali, az alsó végtagokban kezdődő, felszálló jellegű, szimmetrikus paralízise volt, amely súlyosbodott, ám elméje a haláláig tiszta maradt. Hall diagnózisa a GBS, amelyet a korszakban gyakori Campylobacter pylori baktérium fertőzése okozhatott.

A Guillain-Barré-szindróma (GBS) ritka, de súlyos következményekkel járó betegség, amely a mozgató- és érzőidegek védőrétegét támadja meg, ennek következtében a végtagok elgyengülnek, súlyosabb esetben pedig a mozgató- és légzőizmok meg is bénulhatnak, szívritmuszavar, vérnyomás-ingadozás léphet fel. A GBS kialakulásának pontos oka nem ismert, a lehetséges okok között szerepel valamennyi légúti, gyomor- és bélrendszeri fertőzés.

A Nagy Sándor haláláról szóló elméletek legtöbbje a lázra és a hasi fájdalomra összpontosít.

Hall szerint az uralkodó a GBS egy változatát kapta el, amely megbénította, azonban végig eszméleténél maradt és zavarodott sem volt.

Az ókorban a halált nem a pulzus, hanem a lélegzet alapján állapították meg, azonban a GBS okozta bénulás és az alacsony oxigénszükséglet csökkenthette a lélegzet láthatóságát. Lehetséges, hogy teste hőszabályozása összeomlott, pupillái kitágultak, pillantása megmerevedett. Mindezek arra utalnak, hogy nem csoda folytán maradt ép a teste sokáig, hanem azért, mert még élt.

“Azt állítom, hogy Nagy Sándor halála az eddig véltnél hat nappal később történt, ezzel új vitát szeretnék indítani. Lehet, hogy a makedón uralkodó esete a valaha feljegyzett leghíresebb téves halálmegállapítás” – mondta Hall.

Forrás: MTI / history.com

Kapcsolódó híreink:

2019.01.18. A kutya már több mint 11 ezer éve segíthetett vadászni az embernek

2019.01.11. Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit

2018.12.13. Könyvritkaságot adott ki a Magyar Tudományos Akadémia a Szent Koronáról

Fejlett városokban éltek az indiánok az európai hódítás előtt

Már a 17. században indián nagyváros volt a mai Arkansas City területén. A legújabb kutatások szerint a mai Kansas állambeli Arkansas City területén létezett egykor Etzanoa, egy 20 ezer fős város.

Egy spanyol ló patakörme és egy európai lőfegyverből származó vasgolyó azt bizonyítja, hogy kapcsolat volt a spanyolok és a helyi őslakosok között.

A városról szóló történetek régóta ismertek a folklórban, a helyszínen kertekkel és farmokkal körülvett házak nyomait is megtalálták – írta Daily Mail.

Ez a felfedezés élesen szemben áll azokkal az elképzelésekkel, amelyek a gyarmatosítás előtti Amerikáról a köztudatban élnek.

2013-ban fordították le Juan de Oñate, 17. századi spanyol konkvisztádor, Új-Mexikó kormányzójának útinaplóját, amely nagyszerű leírást adott Etzanoáról. Feljegyzése szerint a városnak legalább 2000 háza volt, lakosságát 20 ezer főre tette. Az 1601-es expedíció során a spanyolok összecsaptak a feltehetően a Wichita törzshöz tartozó harcosokkal, de végül békét kötöttek.

A városról egy csupán Miguelként ismert férfi térképet is készített. Őt előbb az Escanxaques törzs ejtette foglyul, majd később Oñate emberei fogták el a már említett csata során. Miután rabtartóival visszatért Mexikóvárosba, elkészítette Etzanoa térképét, de egészen a közelmúltig azt hitték, hogy csupán egy legendáról van szó.

Donald Blakeslee, a kansasi Wichita állami egyetem régésze szerint világossá vált, hogy a korábban gyéren lakottnak hitt nagy síkságon kiterjedt városhálózat volt. Egyes tárgyi leletek olyan köveket és ásványokat tartalmaztak, amelyek a környéken nem találhatók. A professzornak meggyőződése, hogy a terület őslakosai nemcsak a keleti és nyugati parton élőkkel kereskedtek, hanem a közép- és dél-amerikai civilizációkkal is.

Ha a mostani kutatások beigazolódnak, Etzanoa lesz a második legnagyobb állandó település az európai hódítás előtt Észak-Amerikában.

Az eddigi legnagyobbnak Cahokiát tekintik, amely a mai Illinois állam területén fekszik.

Forrás: szmo / dailymail.co.uk / newscientist.com

A korai ember is találkozhatott az utolsó unikornisfajjal

A szibériai unikornis az orrszarvúfélék közé tartozó, mára kihalt faj, a legújabb eredmények alapján azonban jóval később pusztult ki, mint ahogy azt eddig sejtették.

Az Elasmotherium sibericum utolsó túlélője volt az Elasmotherium nemnek, amely egykor több óriás orrszarvúfajt is számlált. Az utolsó fajról, amelyet eddig nem nagyon tanulmányoztak, a szakértők korábban úgy sejtették, hogy a pleisztocén elején és közepén jellemző kihalási hullámban tűnt el, valamikor 100–200 ezer évvel ezelőtt. Egy kutatócsoport viszont most végre megvizsgálta, ami eddig is a szemük előtt volt: 25 múzeumban őrzött maradványok hajtottak végre szénizotópos kormeghatározást és más vizsgálatokat.

És az ősi unikornisok vizsgálata alapján kiderült, hogy az állatok jóval tovább megmaradtak, és csak a negyedidőszak vége felé haltak ki, amikor a megafauna többi része is elkezdett eltűnni a Föld színéről az utolsó eljegesedés utáni felmelegedési időszakban. Ami az egyszarvúkat illeti, ezek a leletek elemzése alapján 35–39 ezer éve még léteztek.

A megafauna, vagyis a mamutok, a kardfogú tigrisek és társaik kihalása kapcsán sok vita van azzal kapcsolatban, hogy az ebben az időszakban egyre inkább elterjedő ember okozta a fajok vesztét, vagy inkább az éghajlatváltozással nem tudtak megbirkózni az állatvilág legnagyobb testű emlősei. Míg a legtöbb faj esetében valószínűleg mindkét faktor, a vadászat és a felmelegedés is szerepet játszott a kihalásban, a szakértők szerint a szibériai unikornisok kapcsán inkább az éghajlat lehetett a fő oka az állatok eltűnésének.

Ahogy a kutatók az eredményeket összefoglaló tanulmányban írják, az E. sibericum nagyon speciális étrenddel rendelkezett, és amikor a vegetáció megváltozott, egyszerűen nem tudtak elég gyorsan alkalmazkodni ehhez. A ma élő antilopok és orrszarvúk elődei ezt a kihalási hullámot azért élték túl, mert eredetileg is olyan életmódot folytattak, amely során növények széles köréből tudtak táplálkozni, így az átalakuló növényzet sem érintette annyira érzékenyen őket. A szibériai unikornisok viszont a tarkó és a felső szájpadlás bezárt szöge alapján még mélyebbre lógatták fejüket legelés közben, mint a mai orrszarvúk, hogy a talajhoz közeli hajtásokkal táplálkozzanak. Amikor viszont ezen növények helyett magasabbak kezdtek nőni a felmelegedéssel, nem tudtak adaptálódni, és kihaltak.

Eltűnésüket persze más tényezők is elősegítették, mondják a szerzők. A szibériai unikornis az ember megjelenése és az éghajlatváltozása idejére eleve nagyon kis területen, kis populációban élt, ami még sérülékenyebbé tette a fajt. Amely, ahogy a szakértők szintén rámutatnak, csak külsőre mutat nagy hasonlóságot a modern orrszarvúkkal, és valójában két nagyon különböző állatcsoportról van szó.Ezek fejlődése 43 millió éve vált külön, és a szibériai unikornisok és közvetlen rokonaikat sokkal specializálódottabb életmód jellemezte, mint a túlélő vonalakat, így esélyük sem volt egy jelentős éghajlatváltozás átvészelésére.

Forrás: ipon.hu / popsci.com / nature.com

Kapcsolódó híreink:

2018.11.24. Nem az ősember irthatta ki Afrika hatalmas növényevő emlőseit

2018.11.19. Gigantikus becsapódási krátert találtak a grönlandi jég alatt

2018.11.17. Nagyon gyorsan népesült be Amerika

Mi volt az emberiség legrosszabb éve a történészek szerint?

A legsötétebb esztendőben egy vulkánkitörés keserítette meg az emberek életét.

A Nottinghami Egyetem professzorai elemezték a történelmet, hogy megállapítsák, melyik év lehetett a legrosszabb az emberiségnek. A járványok, háborúk, népirtások elől egy természeti katasztrófa vitte el a trófeát.

536-ban egy óriási vulkánkitörés szó szerint sötétbe borította az északi féltekét. Az izlandi tűzhányó hamufelhője nem engedte át a napfényt, leesett a hőmérséklet is, a drasztikus időjárás-változás hatalmas viharokat hozott, ami kihatással volt a termésre, 30 éven át tartó éhínség szakadt az emberiségre. Közben felütötte a fejét a bubópestis, ami szintén rengeteg halottal járt.

A tanulmány egyik szerzője, Michael McCormick a Science Magazinnak elmondta: “Ez volt a kezdete az egyik legrosszabb időszaknak a történelemben”.

A helyzetet jól szemléltetik a bizánci Procopious feljegyzései is, aki szerint a Nap egész évben úgy világított, mintha a Hold lett volna.

A szörnyűségekből 30 évnyi szenvedés után indult meg a kilábalás, de a 6. századi vulkánkitörés következményeit még csaknem 100 évig nyögték a kor emberei.

Forrás: globoport.hu  / sciencemag.org

Kapcsolódó híreink:

2018.11.24. Nem az ősember irthatta ki Afrika hatalmas növényevő emlőseit

2018.11.19. Gigantikus becsapódási krátert találtak a grönlandi jég alatt

2018.11.19. A klímaváltozás beindíthatja a kihalás dominóeffektusát

Egy erős napkitörés robbanthatott fel tengeri aknákat 1972-ben

A vietnami háború vége felé egy amerikai repülőgép legénysége 30 másodperc alatt 20–25 akna robbanásának volt tanúja, pedig a szerkezeteket látszólag semmi sem aktiválta.

A Hòn La közelében található aknamezőt az észak-vietnami hajók megfékezésére telepítették az amerikaiak ugyanezen év májusában, augusztus 4-én azonban a bombák egy része látszólag ok nélkül felrobbant. Egy nemrég nyilvánosságra hozott katonai jelentés szerint a különös esemény hátterében az ebben az időszakban szokatlanul intenzív naptevékenység állhatott. Ami azért érdekes, mert az eset vizsgálata segíthet felmérni, milyen hatások várhatók a Föld felszínén, ha a Nap újabb viharos időszakon esik át.

A telepített aknák jelentős része mágneses volt, vagyis akkor robbant fel, ha bizonyos küszöbszint feletti változást észlelt a mágneses mezőben. A tervezők szándékai szerint ez akkor következett volna be, amikor nagyobb mennyiségű fém, például egy hajó került az akna közelébe. A napkitörések azonban szintén képesek változásokat okozni a mágneses mezőben, akár a Föld felszínén is. És bár az a teória, hogy talán a Nap okozhatta az aknák felrobbanását, már nem sokkal az eset megtörténte után felmerült, sokáig nem volt világos, hogy vajon a naptevékenység okozta mágneses zavarok elegendőek lehetnek-e az aknák aktiválásához.

Az kétségtelen, hogy 1972 augusztusában az észlelések kezdete óta az egyik legintenzívebb naptevékenységi szakasznak voltak tanúi a szakértők. Az MR 11976 nevű napfoltból intenzív flerek és koronakidobódások indultak útjukra, a fénysebességet megközelítő sebességgel száguldó töltött részecskék felhőit hozva létre. A Napból érkező részecskék javát alapesetben eltéríti a Föld mágneses mezeje, és legfeljebb a sarkokon lépnek be a légkörbe, sarki fényt hozva létre. Ha azonban hirtelen sok nagyenergiájú részecske találja el a Földet, ezek a magnetoszférába ütközve a légkör más részein is erős mágneses fluktuációkat okozhatnak, befolyásolva például az áramhálózatok működését.

1972 augusztusának elején pedig pontosan ez volt a helyzet: Észak-Amerikában sorozatos áramkimaradásokat jelentettek, és a telefonos kommunikáció is akadozott. A problémák augusztus 4-én tetőztek, amikor egy X-es kategóriájú napkitörés részecskefelhője mindössze 14,6 óra alatt elérte a Földet. A napszélnek általában 2–3 napjába telik, mire eléri bolygónkat, intenzív naptevékenységi időszakokban azonban előfordul, hogy a korábbi, enyhébb kitörések gyakorlatilag „kitakarítják” a Nap környékét, így egy-egy nagyobb részecskefelhő rendkívüli sebességgel utazhat.

Mindebből úgy tűnik, hogy ez a felhő valóban képes lehetett olyan szintű változásokat okozni bolygónk mágneses terében, hogy az a villamos hálózat működésének megzavarásán túl elég volt az aknák felrobbantásához is.

Forrás: ipon.hu / discovermagazine.com

Kapcsolódó híreink:

2018.11.15. Világháborús centenárium – Megemlékezések Belgium több városában

2018.08.06. Erődemonstráció vagy a vérontás lezárása – miért dobtak atombombát Hirosimára?

 

„A Szabadkőművesség a felvilágosodás korszakának gyermeke”

A rejtélyes, globális szervezet, a Szabadkőművesek idén ünneplik 300 éves fennállásukat. Ennek alkalmával a Sputnik megszólaltatta Peter Doderert, a szervezet német ágazatának alelnökét.

A Szabadkőműves szervezetet 1717. június 24-én alapították, amikor egy csoportjuk létrehozta a londoni „nagypáholyt”. A szabadkőművesek akadálytalanul dolgozhattak egész Európában, elsősorban katedrálisok építésével foglalatoskodtak. Ekkor alakították ki ismert jelképüket.

A mozgalomnak ma világszerte mintegy 2,6 – 5 millió tagja van. Közülük mintegy 15 ezer él Németországban, mint Doderer, aki a píárért is felelős.

A Sputnik azt kérdezte tőle, miként bánik a nyilvánossággal e hírhedten titokzatos szervezet. Azt felelte:
„Ez a mi problémánk. A Szabadkőműveseket nem a nyilvánosság kedvéért hozták létre”.

Elmondta, a Szabadkőművesség a felvilágosodás korszakának gyermeke. Ekkor a titkolódzás racionális gyakorlatnak számított. Ugyanis az olyan forradalmi eszmék elterjesztését, mint a szabadság, egyenlőség és a rabszolgaság felszámolása, sem az egyház, sem az uralkodók nem szerették.

„Nem nevezném titoktartásnak, hanem egy nem kiszivárogtatási korlátnak” – nyilatkozta.

A körhöz tartozás az exkluzivitás jele volt, folytatta. Hozzátette: „Azok, akik e körhöz tartoztak, nyilván jól érezték magukat a titoktartás sötétségében”. A költő Gotthold Ephraim Lessing úgy írta le találkozóikat, mint „hangosan gondolkodni egy baráttal”.

A gondolatok, mondta Doderer, szabadok – belső körben, de a külvilág felé csendben kell lenni. Ez az oka, hogy ma is ez a szabály.

A Szabadkőművesek csak saját tagságukat fedhetik fel, de másét nem.

Három más dolgot is titokban kell tartani: azt a jelet, a szót és a kézfogást, amelyek révén a tagok felismerik egymást.

Doderer annak a páholynak – az Anna Amalia páholynak – a tagja, amelyhez Goethe is tartozott. Hozzátette: valaki nem válhat taggá egyik pillanatról a másikra. Neki három évig tartott, ameddig befogadták.

A tagok más tagságáról fekete és fehér golyókkal szavaznak. Ha túl sok a fekete golyó, a tagjelölt tovább várhat egy újabb évet.

Doderer elmondta, a szabadkőművesség nem igazán tanulható, az ott van az ember génjeiben. Azt is elmondta, nagyon izgalmasak találkozóik. Például jobbra az embertől egy tábornok ül, balra egy katonai szolgálatot megtagadó, akik spirituálisan egyenlők.

A Sputnik zárómondata: „Már csak egyetlen kérdés marad: vajon mi az oka annak, hogy háromszáz év múltán is a Szabadkőművesek oly titkolódzóak”.

Forrás: lovasistvan.hu / sputniknews.com

Az ENSZ 2000-ben már hivatalosan tervbe vette a „lakosságpótlást” migránsokkal

Az Epoch Times roppant kínos dokumentumra hívja fel a figyelmet. Ez pedig az, amelyben a világszervezet már 2000-ben azt javasolja, hogy migrációval tartsák fenn Európa csökkenő és öregedő népességét.

A dokumentum neve. „Állomány fenntartási migráció: megoldás a csökkenő és öregedő lakosságnak?

Egy évvel később az ENSZ tovább lépett és „Népességpótlást” javasolt.

Ebben az olvasható, hogy a gazdasági erő fenntartása céljából 2015-től 2035-ig évente 2 millió migránst kell Németországnak befogadnia.

Európa „megőszülése” 2015 végén Dimitrisz Avramopuloszt, az EU migrációs biztosát is foglalkoztatta. Akkor azt mondta, hogy az elkövetkező két évtizedben több mint 70 millió migránsra lesz szükség a kontinens „megőszülése” elkerülésére.

Őt nagyon felbőszítette, hogy egyes uniós országok ennek ellenállnak és azt mondta, az Európa felé tartó migrációnak semmi nem állhat az útjába.

Azt is szóba hozták, hogy új szabályozásokkal kell a tagországokat migránsok befogadására kötelezni. Büntetésből pedig meg kell tagadni uniós támogatásukat.

A cikk bemutatja azt is, hogy milyen esetekben támogatnák anyagilag az egyes tagországokat, ha azokban kizárólag az uniós program szerint történik a migránsok befogadása.

A befogadási kritériumok közül az utolsó ez: „Súlyos társadalmi-gazdasági (szocio-ökonómiai) helyzetben lévő személyek”.

Forrás: lovasistvan.hu / epochtimes.de

Német tudósok és beépült kémek is segítették a szovjet atombomba megszületését

Hetven éve, 1947. november 6-án jelentette be a moszkvai városi tanács ünnepi ülésén Molotov szovjet külügyminiszter, hogy a Szovjetunió ismeri az atombomba titkát, véget ért a két évig tartó amerikai atommonopólium.

A szovjet forradalom harmincadik évfordulójának előestéjén tett nyilatkozatnak Nyugaton nem sok hitelt adtak, egészen addig, amíg 1949. augusztus 29-én végre nem hajtották az első sikeres szovjet atomrobbantást.

A bolsevikok már közvetlenül hatalomra jutásuk után, 1918-ban rádiumkutató-intézetet hoztak létre Leningrádban, amelynek vezetője a világhírű fizikus Abraham Joffe lett. Itt kezdte pályafutását 1925-ben az akkor még csak 22 éves Igor Kurcsatov, aki idővel a szovjet atomkutatás vezéralakja lett. Kurcsatov egyik első szovjet tudósként kezdett atomfizikával foglalkozni, ő felügyelte az első szovjet ciklotron (részecskegyorsító) építését is. A szovjet tudósokat már az 1930-as években foglalkoztatta a nukleáris láncreakció lehetősége, amelyet 1932-ben Szilárd Leó vetett fel, és a német Otto Hahn valósított meg először hat évvel később.

1940-ben előterjesztést is készítettek esetleges katonai felhasználásáról, de ezt elfektették, egy évvel később a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót. Egy neves szovjet fizikus, Georgij Fjodorov 1942-ben a láncreakcióval kapcsolatos amerikai, angol és német közlemények elmaradásából arra következtetett, hogy ezek a hatalmak „szuperfegyveren” dolgoznak, amit szigorúan titkos levélben Sztálinnak is megírt.

A mindig gyanakvó generalisszimuszt elgondolkodtatta a dolog, ezért elrendelte a szovjet nukleáris program beindítását, vezetésével Kurcsatovot bízták meg. Ő kíméletlen tempót diktált magának, de munkatársainak is, ezért nevezték el „generálisnak”. (Kurcsatov a munka kezdetén megfogadta, hogy nem borotválkozik, amíg sikerrel nem jár. Excentrikus arcszőrzetét később is megtartotta, ezért „szakállnak” is nevezték munkatársai.)

Intézeteket szerveztek, kiépítették az ipari bázist, a program azonban igazán csak azután gyorsult fel, hogy az amerikaiak 1945 augusztusában ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira. A program felügyelete ekkor közvetlenül a kommunista párt legszűkebb vezető testületéhez, a Politikai Bizottsághoz került. A munkába bevonták a Vörös Hadsereg által a megszállt Németországból „importált” tudósokat, s a hírszerzés is értékes információkat szállított az amerikai Manhattan-tervről.

Ennek forrásai részben a beépített ügynökök voltak, részben pedig tudósok, akik anyagi indíttatásból vagy lelkiismereti okokból osztották meg ismereteiket a szovjetekkel. Az amerikaiak atommonopóliumuk elvesztése után persze lázasan keresték a felelőst, akiket az 1953-ban kémkedésért kivégzett Rosenberg házaspárban találtak meg. A vádak igazát a mai napig sem sikerült tisztázni, de az biztos, hogy valaki más is adott át információkat, miként az is, hogy Kurcsatovék e segítség nélkül is sikerrel jártak volna, de munkájuk jelentősen lerövidült.

Számos logisztikai problémát kellett leküzdeniük, kezdetben a németektől lefoglalt uránércet használták, de 1946 tavaszára már 45 tonna urán és 450 tonna különlegesen tiszta grafit állt rendelkezésükre. Októberben üzembe helyezték az első atomreaktort, s szenteste elvégezték az első kísérletet szabályozott láncreakcióval. Kurcsatov csapatának 1947-ben két különböző módszerrel sikerült egészen kis mennyiségű, hasadóanyagként használható 239-es plutóniumot előállítania.

Az első szovjet atombombát 1946-ban kezdték építeni, működési elve megegyezett a Hirosimára ledobott amerikai fegyverével. Az Első Villám fedőnevű (az amerikai hírszerzés által Sztálinra utalva Joe bácsiként emlegetett) 22 kilotonnás bombát elkészülte után a legnagyobb titokban szállították Szemipalatyinszkba, és 1949. augusztus 29-én robbantották fel.

A korabeli legenda szerint a bombán dolgozó tudósok elismerését az esetleges kudarc esetén kiszabott büntetéseknek megfelelően osztották szét: akiket kivégeztek volna, azok a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, akik „csak” börtönbüntetést kaptak volna, azok a kisebb presztízsű Lenin-rendet vehették volna át.

Forrás: mult-kor.hu / MTI

Kapcsolódó híreink:

2017.08.18. Nem az atombomba kényszerítette térdre Japánt a II. Világháborúban

2017.07.07. Szépséghibás megállapodás született az atomfegyverek betiltásáról

2016.03.12. A NATO az atomháború szélére sodorja Európát

 

Gordon Brown: Washington szándékosan félrevezette Londont

Gordon Brown volt brit miniszterelnök szerint a 2003-ban megvívott iraki háború előtt az amerikai hírszerzésnek is komoly kétségei voltak afelől, hogy Szaddám Huszein akkori iraki diktátor rezsimjének voltak-e tömegpusztító fegyverei, de e kétségeit nem osztotta meg Londonnal.

Brown, aki Tony Blair munkáspárti kormányának pénzügyminisztere volt az iraki invázió idején, kedden megjelenő önéletrajzi könyvében – amelyből a brit sajtó már vasárnap előzetes részleteket idézett – felfedi: Donald Rumsfeld akkori amerikai védelmi miniszter utasítására a háború előtt készült egy hírszerzési tanulmány, amely szerint az amerikai szakszolgálatoknak annak idején nem volt tudomásuk biológiai és vegyi fegyverek előállítására, tesztelésére vagy tárolására alkalmas iraki hadiipari létesítményekről.

A Brown által idézett korabeli jelentés szerint az amerikai hírszerzésnek nem voltak megbízható értesülései arról sem, hogy Irakban folyik-e nukleáris fejlesztési program – az erről szóló hírszerzési adatok 90 százalékát a jelentés “pontatlannak” nevezte -, a szolgálatok ugyanakkor jelezték Rumsfeldnek kételyeiket azzal kapcsolatban, hogy Irak képes-e nagy hatótávolságú rakéták gyártására.

Az egykori brit pénzügyminiszter – aki 2007-től három éven át az ország miniszterelnöke volt – My Life, Our Times című önéletrajzi írásában “elképesztőnek” nevezi, hogy Washington ezt a jelentést nem osztotta meg a brit kormánnyal.

Gordon Brown szerint ez felért London szándékos félrevezetésével.

Brown megállapítja könyvében, hogy Iraknak nem voltak bevethető vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyverei, és nem voltak tervei sem az ellene felvonult nemzetközi hadikoalíció tagjainak megtámadására. Brown szerint így nem teljesültek az “igazságos háború” kritériumai sem: nem az invázió volt az iraki válság megoldásának lehetséges legvégső eszköze, és a csaknem másfél évtizeddel ezelőtti katonai beavatkozást – amelyben 179 brit katona vesztette életét – nem lehet “arányos válaszlépésnek” sem tekinteni.

Ugyanerre a következtetésre jutott az iraki háborúról tavaly júliusban közzétett brit szakértői jelentés is, amely az egyetemes brit politikatörténet legnagyobb feltáró jellegű vizsgálatának eredményeként született.

A hétévi munkával összeállított, tizenkét kötetből álló, 2,6 millió szavas jelentés leszögezte, hogy az invázió kezdetének idején nem a katonai beavatkozás volt a végső lehetőség az iraki válság rendezésére, és Szaddám Huszein rezsimje akkor már nem jelentett közvetlen fenyegetést a külvilágra. A tanulmány megállapítása szerint Nagy-Britannia úgy csatlakozott az iraki hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére.

A független vizsgálóbizottságnak nem volt feladata a háború törvényes mivoltának vizsgálata, de a jelentés annyit leszögezett, hogy “távolról sem volt kielégítő” az a mód, ahogy annak idején Tony Blair kormánya törvényesnek minősítette Nagy-Britannia csatlakozását az Egyesült Államok vezette katonai beavatkozáshoz.

A vizsgálat egyértelműen feltárta azt is, hogy Nagy-Britannia hibás hírszerzési adatok és értékelések alapján csatlakozott az iraki háborúhoz.

Tony Blair, aki 2007-ben – jórészt az iraki háború szította belpolitikai feszültségek miatt – távozott a brit politikai életből, a vizsgálati jelentés közzétételének napján elismerte, hogy a korabeli hírszerzési értékelések hibásak voltak, és elnézést kért az iraki háborúban meghalt 179 brit katona, valamint a vizsgálóbizottság becslése szerint “legalább 150 ezer, de valószínűsíthetően ennél is sokkal több” iraki áldozat hozzátartozóitól.

Forrás: MTI / independent.co.uk

Kapcsolódó híreink:

2017.08.19. Bocsánatot kért a brit védelmi miniszter Irakban elesett brit katonák családjától

2016.07.07. Irakban lettek volna békés rendezési lehetőségek a háború előtt

„Mi urániumot adtunk nektek, ti Belgrád bombázásával fizettetek”

Vlagyimir Putyin bírálta az USA-t, amiért számos nemzetközi leszerelési egyezményt nem tart be. Közölte: Moszkva nem hátrál ki egyetlen meglévő egyezményből sem, de „azonnali, szimmetrikus választ” ígért, ha Washington lesz az első fél, amely eláll az egyezménytől.Hangsúlyozta: az Egyesült Államok úgy döntött, hogy nem érdekli a nemzetközi jog.

A Szocsiban rendezett Valdaj konferencián beszélő orosz elnök újságíróknak elmondta, az 1993-tól 2013-ig működő Megatonnák Megawattokká program keretében mintegy 20 000 atomtöltetében lévő urániumot alacsony dúsítású formában az Egyesült Államoknak ajándékozták, hogy ott reaktorokban tudják használni. Elmondta, ez volt a történelem egyik leghatékonyabb leszerelése. Az amerikaiak 170 látogatást tehettek a legtitkosabb orosz létesítményekhez, és ott folyamatosan dolgozhattak úgy, hogy azokat amerikai zászlókkal díszítették fel. Ezen kívül száz amerikai meglepetésszerű látogatást tehetett orosz nukleáris berendezéseknél.Amerika azzal „fizetett” mindezért, hogy totálisan hanyagolva az orosz érdekeket, a szeparatistákat támogatta a Kaukázusban, megkerülve az ENSZ Biztonsági Tanácsát, bombázta Jugoszláviát, lerohanta Irakot, stb.

Putyin elmondta, olyan a viszony most a két ország között, mint az ötvenes években, de a hidegháború idején „legalább volt kölcsönös tisztelet a két fél között”.

Említette még az 1993-ban kötött, vegyi fegyverekre vonatkozó egyezményt, amelynek értelmében Oroszország teljes mértékben megsemmisítette saját készletét, szemben az USA-val, amely folyamatosan késlelteti annak végrehajtását és most 2023-ban akarja a leghamarabb befejezni azt. Azzal az ürüggyel, hogy nincs pénzük. Amikor ott vannak a bankópréseik és tudnának pénzt nyomtatni, mondta Putyin.A Rusia Today cikke ezután említi a többi, igen lényegbevágó nemzetközi leszerelési egyezményeket, amelyeket illetően az amerikaiak nem hajtották végre azt, amit nekik kellett volna.

Forrás: lovasistvan.huRT.com

Kapcsolódó híreink:

2017.10.20. Konasenkov: Washington először ismerte el, hogy a terroristák vegyi fegyvert vetettek be

2017.10.20. Lavrov: kulcsprobléma az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése Európában

2017.10.20. Putyin: Oroszország kész új nukleáris és nem nukleáris fegyvereket kifejleszteni

Mitől retteg a CIA ötven éve

Az amerikai katonai hírszerzés szerint az oroszok nem csak választásokat hekkelnek, de a puszta akaratukkal tárgyakat mozgatnak, emellett arra is képesek, hogy telepatikus képességeikkel behatoljanak emberek elméjébe a világ távoli pontján.

USSR
A rettegés a ’90-es években sem hagyott alább.

Az amerikai katonai hírszerzés feloldott titkosítású, ma már nyilvánosan elérhető dokumentumaiból kiderült, hogy a ’70-es években a titkosszolgálatok a nemzetbiztonságra leselkedő valós fenyegetésnek tartották az oroszok paranormális képességeit. Az amerikai kormány szerint a szovjetek tökélyre fejlesztették a telepátiát, a hipnózist, emellett képesek arra, hogy behatoljanak az emberek álmaiba, ha már más úton nem megy. A CIA weboldalán elérhető a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) “Kontrollált Ellenséges Viselkedés” című jelentése, mely szerint leginkább az alusisak használhat az oroszok ellen, mert egyébként az Egyesült Államokat semmi nem védi az oroszok paranormális képességeitől.

Az 1972-es, mára feloldott titkosítású jelentés azzal kezdődik, hogy Leningrádban és Moszkvában parapszichológusok a tudat telepatikus manipulációját folytatják, és ezen a téren visszaellenőrizhető, bizonyítható sikereket értek el. De nem elég, hogy nagy távolságokból is képesek behatolni az emberek tudatába, a biztonság kedvéért még tárgyakat is mozgatnak a puszta akaratukkal.

“A telekinézis megfigyelése helyett a szovjetek kifejezetten az alkalmazásra összpontosítanak. Mrs. Kulagina testfunkcióit vizsgálták a telekinézis demonstrációja során, és a szovjetek azt látták, hogy amikor a tárgyak mozgásnak indulnak, Mrs. Kulagina életfunkciói – szívverés, légzés, agyi aktivitás – felgyorsulnak, és a teste körüli elektromágneses mező ritmikusan lüktet. A szovjet tudósok szerint ezek a vibrációk tették lehetővé, hogy a tárgyakat magához vonzza vagy ellökje magától” – áll az évtizedeken át titkosított jelentésben, ami egyébként hozzáteszi, hogy Nina Kulagina képes volt pusztán a gondolataival megállítani egy béka szívverését.

A DIA által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az oroszok paranormális képességek segítségével például a következőkre is képesek:

  1. közvetlen hozzáférés nélkül betekintést nyerni titkos amerikai dokumentumokba, ellenőrizni az amerikai haderő és a hajók mozgását, emellett megállapíthatják titkos amerikai katonai létesítmények pontos elhelyezkedését.
  2. nagy távolságokból formálhatják amerikai katonai és civil vezetők gondolatait,
  3. a távolból amerikai tisztviselők azonnali halálát (!) okozhatják,
    minden típusú amerikai katonai eszközt azonnal hatástalanítani tudnak nagy távolságból, beleértve űreszközöket is.

A dokumentum ezek után megemlíti, hogy mindezek valóban sci-finek hangzanak, de szerintük ez a legvalószínűbb módja annak, ahogy az oroszok a paranormális képességeiket használják. Márpedig az amerikai katonai hírszerzés meg van győződve arról, hogy az oroszoknak paranormális képességei vannak, hiszen ezt részletezi a nyilvánosság elől 40 éven át rejtegetett dokumentum több mint 170 oldalon keresztül.

És hogy miért dolgoznak ezen az oroszok? Az amerikai titkosszolgálatok szerint bármi is legyen ennek oka, ez az egész közvetlen nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államokra nézve. A dokumentum szerint az Egyesült Államok védtelen az oroszok paranormális képességeivel szemben, és ha tíz éven belül nem történik ezen a téren ellenintézkedés, “már késő lesz”.

A szerző szerint a komoly nemzetbiztonsági fenyegetést főleg azzal lehetne elhárítani, ha további költségvetési forrásokhoz jutna az ő kutatási részlege. Ez nagyjából párhuzamba állítható a ma is megfigyelhető “minden bokorban ott vannak az oroszok, de ha jól megfizettek minket, mi elhárítjuk ezt a fenyegetést” mentalitással, de a mai liberálisok hisztériakeltése semmi ehhez képest; a főállású rettegés számos szakmai fogását tanulhatnák meg ebből a feloldott titkosítású dokumentumból.

Forrás: hidfo.ru

A CIA szervezte a demokrácia elleni puccsot Iránban 1953-ban

Privatizáció – dokumentumfilm

Privatizáció néven Magyarországot kirabolták. A nemzeti vagyon, ami előtte a „nép tulajdona” volt trükkökkel, csalással idegen kezekbe került. Leltár a nemzeti vagyonról 1988 óta nem készült. Nem készülhetett, mert a magyar nép rájött volna, hogy kirabolták.
A bűnösök pedig közöttünk élnek büntetlenül, mert tettük a jog szerint már elévült…

A film a média által mélyen elhallgatott folyamatokat tárja a nyilvánosság elé, melyet egyetlen eddigi hatalom se szeretett volna, ha nyilvánosságra kerül.

privatizációAz állami vállalatok a magyar nemzet közös vagyonát képezték. A privatizációnak nevezett vállalati átalakítást és magánkézbe adást a társadalom számára egy jobb jövőt hozó folyamatnak volt beállítva a nemzet számára.

A filmben a történelmi mozgatórugókat és a visszaéléseket is megmutatjuk a teljesség igénye nélkül. A húzóágazatok megszűntek, a stratégiai vállalatok külföldi kézben, gazdaságilag egységes országot szétszabdalta a privatizáció, ugyanakkor sok-sok vállalat került ingyen magánkezekbe, vagy tűnt el.

A film kiragadott példákkal mutatja be a privatizációt és folyamatát.
Az angol feliratos verzió itt megtekinthető:

A filmet a III. Savaria Filmszemlén különdíjjal jutalmazták.

privatizácio1A Privatizáció dokumentumfilmünk mára átlépte a 100 ezer megtekintést. Mindenkinek köszönjük a megosztásokat!

Ha támogatni szeretné munkánkat, kérjük ossza meg ismerőseivel filmünket.

A film weboldalunk archívumában is megtekinthető.

 

Amerika provokálta ki a német megszállást

Felelőtlen és cinikus Amerika, ha lázadásra hergel másoknak kiszolgáltatott országokat? Erkölcsi kötelesség lett volna a németekkel szakítani a világháborúban? Magyar bénázás miatt nem sikerült az 1944-es kiugrás? Miért felelősök az angolszászok a magyar holokausztért? Keserűen realista kép Magyarország kiszolgáltatottságáról: Nagyhatalmi érdekek hálójában.

horthyNem csak Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának okait, a magyar politika és a külső erők felelősségét kell újragondolni, ha igaza van egy Amerikában kutató magyar történésznek, de a nemzeti szuverenitásunkat is, általában. Ideje elhagyni a hintapolitikát, az utolsó csatlóst és a hasonló leegyszerűsítő kitételeket, a jó és rossz közötti választás helyett időnként csak rossz, rosszabb és legeslegrosszabb lehetőségek vannak. És időnként túl sok az ismeretlen ahhoz, hogy tudni lehessen, melyik melyik.

Borhi László könyve, a néhány hete megjelent Nagyhatalmi érdekek hálójában nem akar felmenteni vagy erkölcsi ítéletet mondani a korabeli magyar politikáról, de a szokásos köldöknézésből kizoomolva tud újat mondani Magyarország helyéről a világban. A Bloomingtonban tanító történész nagyrészt kinti diplomáciai források alapján írta meg Amerika 1942 és 1990 közötti Magyarország-politikáját, és nem hagy kétséget afelől, hogy Magyarország sorsa az esetek többségében jórészt külföldön dőlt el. Ebben a történetben egy ekkora országnak, mint a miénk, ritkán van esélye alapvetően magának alakítania a sorsát. Inkább csak az lehet a kérdés, hogy a szűk lehetőségek között sikerült-e legalább akkora mozgásteret kiharcolni, mint a kelet- és közép-európai versenytársaknak.

Borhi erre a jellegzetes kisállami helyzetre a relatív szuverenitás fogalmát használja, de például a második világháború alatt nagyon arrafelé mentek a dolgok, hogy ennyi se maradjon – és Borhi szerint ebben az angolszász hatalmaknak is megvan a felelőssége. A kérdés nyilvánvalóan érzékeny, a nemzeti szuverenitás Alaptörvénybe beleírt 1944. március 19-i elvesztése, a holokausztban játszott magyar állami felelősségről szóló viták miatt elkerülhetetlenül van politikai relevanciája is annak, amit egy történész ma ezekről az évekről leír.

Régi dunna, kiskatona

Borhi úgy gondolja, hogy a második világháborúból való magyar kiugrásra nemcsak 1944 októberében, hanem igazából soha nem volt valós lehetőség. Mint általában, itt is a „nézzetek a térképre” egyszerű, de megkerülhetetlen érve működött: a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédságában, stratégiailag fontos területen, a szövetségesek belső leosztásában a szovjet szférába sorolva Magyarország egyszerűen nem számíthatott angolszász segítségre.

Horthy környezete és a magyar politikai elit meghatározó része mégis komolyan számolt ezzel az opcióval, a tényleges esélyeken túl is. 1942 őszétől Magyarország folyamatosan kereste az utat a szövetségesek felé, és rendszeresen jelezte, hogy örömmel látna egy angolszász megszállást, melynek esetére felajánlották Magyarország megadását. Nem voltunk ezzel egyedül: az erőviszonyok fokozatos megváltozásával Németország többi csatlósa is igyekezett bebiztosítani magát a tengelyhatalmak vereségére: a finnek, románok, bolgárok ugyanígy jelezték kiugrási szándékukat.

A gyakran hallott terminus szerint „hintapolitikát” folytató magyar külpolitika fő dilemmája abban állt, hogy egyrészt nem szabad túl sokat késlekedni, mert akkor végképp elveszítjük az angolszászok szimpátiáját, és a vereség után újra katasztrofális béke várna ránk; másrészt meg nem szabad elhamarkodni sem a dolgokat, mert ha nincs a kiugrás pillanatában angolszász bevonulás, akkor jönnek a német megszállók. Egy második Trianonnál és a németeknél pedig a magyar elit csak egy dologtól félt jobban: a szovjet megszállástól.

A németektől való eltávolodás eleve nagyon kockázatos politikát jelentett. A Bethlen emberének tartott, kifejezetten az angol orientációja miatt kinevezett Kállayban Berlin a kezdetektől nem bízott, miközben nálunk már a németellenes sajtóban is jelentek meg utalások a közelgő szembefordulásra. A Magyar Nemzet arról írt, érdemes feléleszteni az angoltudást, és nagy példányszámban kelt el a „Brush up your English” című könyvecske.

Nem hagynák

Hogy az angolszászok jóindulatára épülő külpolitika elhibázott volt, nem nagyon lehet kérdés: a német megszálláshoz, a magyar zsidóság megsemmisítéséhez, az ország kifosztásához és brutális harctérré változtatásához vezetett, hogy aztán a szovjet megszállók fél évszázadra rendezkedjenek be az újra visszakapott trianoni határok között. Egyetlen cél sem teljesült – érthető hát, hogy a történészek általában azt firtatták, hol hibázhatott ekkorát a magyar politika.

A magyar történetírás többnyire úgy tartja számon, hogy a németektől való teljes elszakadás a bizonytalankodás, kétszínűség, a kancsal külpolitika miatt nem sikerült. Ehhez képest a Borhi által vizsgált amerikai és brit dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a béketapogatózások kudarca egyértelműen a szövetségeseken múlott.

Nem az bizonyult végzetesnek, hogy túl gyávák voltunk a németektől való eltávolodásban, hanem az ellenkezője: angolszász bátorításra túl messzire mentünk el, miközben Kállay kormánya nem vette figyelembe az ország reális helyzetét, azt, hogy nem kaphatunk külső segítséget a németekkel szemben. Ha a magyar politikusok ismerték volna az angolszászok valódi szándékait a térségünkkel kapcsolatban, Borhi szerint nem ugrottak volna fejest egy olyan reménytelen akcióba, ami aztán 1944 márciusában a német megszálláshoz és a rákövetkező katasztrófához vezetett.

Kállay minden jó szándéka ellenére sem tudta következetesen végiggondolni Magyarország helyzetét

– írja Borhi, de a közepes képességű miniszterelnök illúzióiban mások is osztoztak. A magyar elit abba a hitbe ringatta magát, hogy az angolok úgysem engednék át a Duna-medencét a szovjeteknek, mert az országnak biztonságpolitikai jelentősége van. Tévedtek, nem volt, és tévedésük végzetesnek bizonyult.

Kállayék végig a Churchill által képviselt adriai partraszállásban bíztak. Nem tudták, hogy ez csak a balkáni partizánok megsegítésére irányult volna, arról soha nem volt szó, hogy angol katonák érkezzenek a Kárpát-medencébe. Londonnak, még Washingtonnál is inkább, egyébként is a kelet-európai térség stabilitása volt a fontos. Nekik elfogadható volt a háború utáni szovjet befolyás is a térségben: amikor 1944 októberében Moszkvában (nem pedig Jaltán, mint gyakran hiszik) létrejött a híres százalékos egyezmény Európa felosztásáról, Sztálin megkapta Churchilltől azt, amit Hitlertől 1940-ben még nem: a Balkán és Kelet-Közép-Európa feletti ellenőrzést.

Magyarországnak az lett a sorsa, hogy a szovjet szférába kerüljön. Pedig a magyar külügy annyira rettegett a szovjet megszállástól, hogy a remélt angolszász megszállásért még úgy is megkockáztatták az elkerülni akart német megszállást, hogy az amerikaiak gyakorlatilag nem ígértek semmit a kiugrásért cserébe. A magyar külpolitika legalább a trianoninál valamivel kedvezőbb békét remélt, de erre nem volt valós esély. Területre vonatkozó ígéretet hivatalosan soha nem kaptunk, és Borhi szerint nem is ezen múltak a dolgok. Erdély nem azért került a II. világháború után újra Romániához, mert a román kiugrás a magyarral ellentétben sikerült; Moszkva azért favorizálta ebben a kérdésben a románokat, mert Erdélyt ellenszolgáltatásnak szánták Besszarábia (nagyjából a mai Moldávia) elvételéért.

Feláldozható testőr

Egy ideig az angolszászok kifejezetten hárították a magyar megkereséseket, mert inkább az oroszokkal akartak jóban lenni: attól féltek, hogy a szovjetek már egy angolszászokkal kötött különalku lehetőségének a felvetése miatt is kiléphetnek a háborús koalícióból. Igazi tragédia azonban abból lett, hogy a német csatlósokkal szembeni amerikai politika idővel megváltozott, és 1943 végétől kifejezetten bátorították a Harmadik Birodalommal való szembefordulást, annak ellenére, hogy tudták: ennek véghezvitelére nincs esély.

A fordulat azután következett be, hogy 1943 késő nyarán döntöttek a normandiai partraszállásról. Az addig Amerikának csak másodlagos fontosságú kelet-európai kis országok ezzel felértékelődtek, de csak mint beáldozható bábuk kaptak szerepet. A szövetségesek a német csatlósokkal, így a Magyarországgal szembeni politikát a háború megnyerésének és az oroszokkal való nagykoalíció megőrzésének vetették alá.

Az angolszász stratégia lényege az volt, hogy a német csatlós Magyarországot és Romániát a lehető legnagyobb ellenállásra buzdítsák, ezzel kiprovokálják a német megszállást, és így minél több német hadtestet kössenek le, gyengítve a Harmadik Birodalom erőit a tervezett normandiai partraszállásnál. Mindez a Bodyguard nevű megtévesztő hadműveletbe illeszkedett: ennek az volt a célja, hogy a németek olyan területekre telepítsenek jelentősebb haderőt, ahol nem zavarják a szövetségesek lényegi hadműveleteit.

Ennek a hadműveletnek volt az eredménye az is, hogy a németek még akkor sem hitték el a normandiai partraszállás valódi helyét, amikor az már teljes erővel zajlott. Szintén ennek az összetett megtévesztésnek volt köszönhető, hogy Hitler délről is várt egy komoly támadást: az angolszászok ugyan már rég elvetették a Szlovénián keresztül történő támadást, de Hitler még mindig hitt a ljubljanai résen keresztüli offenzívában, és a valójában egyáltalán nem is létező Patton-féle 7. amerikai hadsereg trieszti partraszállásában.

Borhi az iratok alapján azt állítja, a britek és az amerikaiak kifejezetten azért gyakoroltak ránk nyomást a kiugrás érdekében, hogy a németek bevonuljanak. Eleve azzal számoltak, hogy a németek meg fognak szállni minket, de a megszállás katonai értelemben lesz annyira költséges a Harmadik Birodalom számára, hogy azzal még mindig a szövetségesek járnak jól.

Miközben az amerikai külügy azzal fenyegetett, hogy a háborús részvételük miatt a háború végén ugyanúgy fognak velünk és a többi csatlóssal bánni, mint Németországgal, a háttérben az apparátus valójában jól ismerte a kényszerhelyzetet, amiben voltunk. Alexander Cadoga, a külügyminiszter helyettese is képtelenségnek tartotta a kiugrás sikeres végrehajtását „míg nem tudjuk megvédeni őket”. Ő a magyarokról olyan népként beszélt, „melynek helyzete nem engedi meg, hogy felszólításunknak eleget tegyen”.d-day

Veréb! Elment az eszed?

Az aggódó hangokkal azonban a döntéshozók nem sokat törődtek. Amikor az egyik magyar diplomata megpróbálta elmagyarázni a német megszállás következményeit a szövetségesek képviselőinek, a később hidegháborús CIA-igazgatóként nagy karriert befutó Allen Dulles ezt válaszolta állítólag:

Háború van, a könyökünkig ér a vér, néhány százezer élet ide vagy oda már nem számít.

A német megszállás közvetlen kiváltó oka ma is ismeretlen. Valószínűleg a Veréb-misszió volt az utolsó csepp a németek poharában. 1944. március 15-én Duke ezredes vezetésével amerikai ejtőernyősöket dobtak le Magyarországon. Bár a merész akció miatt Hitler őrjöngött, a bevetés résztvevői meglepő módon nem kaptak pontos tájékoztatást a magyarországi feladatukról. Borhi könyvében az a gyanú fogalmazódik meg, hogy a küldetésnek egyetlen komoly célja volt: a megszállás kiprovokálása.

Az angolszász hatalmak tehát eleve kudarcra ítélték a kiugrást, de mégis erre buzdították a magyar vezetést – miközben tudták, hogy abból Magyarország részére tragédia következik. Ezzel nem szolgálták a halálra szánt zsidók túlélését sem, aminek úgy-ahogy, de garanciája volt addig – minden korlátozás, hátrányos megkülönböztetés, a kamenyec-podolszkiji és újvidéki tömeggyilkosságok ellenére – a magyar állam szuverenitása. Pedig ekkor a briteknek éppen elég információjuk volt már a holokausztról: a brit kódfejtő szolgálatok már 1943-ban tudatában voltak, hogy a németek szisztematikusan és tömegesen mészárolják le a zsidóságot. Erősebben fogalmazva: bár a magyar politika és a magyar állam felelőssége ettől még óriási, a szövetségeseknek is van némi közvetett felelőssége a magyar holokausztban.

A szövetségeseknek hátsó szándékaik voltak, és politikájuk ellentétes volt a kelet-közép-európai államok alapvető nemzeti érdekeivel – hangsúlyozza Borhi. Belehajszoltak egy eleve kudarcra ítélt politikába, a történész szerint ahhoz hasonlóan, ahogy majd 1956-ban buzdítja a Szabad Európa Rádió a magyar forradalmárokat kitartásra, miközben Amerika pontosan tudja, hogy nem tud segíteni a szovjet tankok ellen. Jelentős katonai előny ráadásul nem is származott végül Magyarország német megszállásából. A normandiai partraszállás idején mindössze 50 ezer német katona lehetett Magyarországon – nem ezen múlt a háború kimenetele, de ezért kockáztatták az angolszászok számtalan ember életét Magyarországon.

643Borhi László az angolszász dokumentumok alapján az egész magyar kiugrási politikát megkérdőjelezi. Szerinte felmerülhet, hogy ennél „esetleg célravezetőbb lett volna a németek gazdasági követeléseit tessék-lássék kielégítve megpróbálni kivárni a háború végét”. A történész szerint a magyar külpolitika a második világháborúban nem volt abban a helyzetben, hogy befolyásolja az ország sorsát. A magyar külpolitika szinte mindegy hogy mit lépett, annak kimenetele katasztrofális volt, és nem is lehetett más. Magyarország tehetetlen báb volt egy nagy stratégiai játszmában – ahogy egyébként legalábbis a rendszerváltásig.

Forrás: index.hu

A rendszerváltás titkai

Az Antall-kormány 1990. október 25-én, csütörtökön este ~65 százalékos benzináremelést jelentett be, mely következtében 56 forintra emelkedett a normálbenzin ára literenként. Az áremelést az öbölháború miatti olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása okozta. A kormány ezzel az intézkedéssel próbálta elrettenteni az embereket a nagymértékű felvásárlástól, mivel az országnak csak 3-4 napra volt elég olajtartaléka.

AntallDr. Ilkei Csaba volt országgyűlési képviselő “Vesztegzár a Fehér Házban: a taxisblokád és a rendszerváltás titkai” című írásában így ír az eseményekről:

“A 65 százalékos áremelésről szóló előterjesztést október 21-én, vasárnap késő este a kormányülés 7. napirendi pontjaként tárgyalták a miniszterek. Már fáradtan és kellő gondosság, előrelátás nélkül a javasolt két variáció közül a szigorúbbat szavazták meg, azzal a felkiáltójellel, hogy a döntést az árváltozás időpontjáig – az eredeti terv szerint – október 26. éjfélig titokban kell tartani.
A döntés híre azonban kiszivárgott. A TV Híradó már 24-én interjút kért az ipari és kereskedelmi minisztertől, másnap pedig tucatnyi újságíró érdeklődött: szerepel-e a kormányülés napirendjén az üzemanyag árának emelése. A hivatalos válasz másnap formálisan igaz volt („A mai kormányülés napirendjén nem szerepel a benzináremelés ügye!”), hiszen már négy nappal korábban elhatározták azt, ám amikor délután nem a kormány valamely tagja, hanem az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szóvivője, Kardos Antalné mégis bejelentette az új árakat (melyekbe jelentős forgalmi adót és útadót is beépítettek), elszabadultak az indulatok:
becsaptak mindenkit, az országnak hazug kormánya van!”

“A spontán harag egy ország, a civil társadalom csalódottságát fejezte ki egyetlen esemény kapcsán az elmaradt rendszerváltás és tavaszi nagytakarítás miatt; a kormány sorozatos megalkuvásai nyomán hamar elszállt azok illúziója, akik a visszakapott szabadságjogokkal együtt nyugati életszínvonalat reméltek a globális világ megértésével és támogatásával, a gazdag, fejlett demokráciájú európai nemzetek szolidaritásával, türelmével, együttműködésével.

blokadSokkal többen és sokkal több joggal voltak személyes érintettjei a csalódásnak, mint a taxisok, akiknek többségéről azért köztudott volt, hogy minden hájjal megkenve élvezték a szabad vállalkozói pálya törvényes és kiskapus előnyeit, jó részük már régóta az olajszőkítés olcsó végtermékével, gázolajjal (fűtőolajjal) járt, ahogy erről idejekorán beszámolt és hányta a borsót a falra az MDF százhalombattai vegyészmérnöke, a petrolkémiai szakmérnök: Szűcs István képviselőtársunk, az MDF Országos Választmányának ügyvivője, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium későbbi helyettes energetikai államtitkára.”

A visszaemlékezések legfontosabb része azonban az október 28-i események leírása:

“Indulatos veszekedésre érkezem a Fehér Ház tanácskozó termébe a folytatódó frakcióülésre. Csurka Pista négyszemközt, de mások füle hallatára bírálja Rabár Ferenc pénzügyminisztert az általa hibásnak tartott pénzügyi lépésekért és fenyegetően kérdőre vonja: meddig akarja még ezt folytatni? Rabár alig vet ellent, inkább hallgat. Nem mondhatja el, hogy az igazi rendszerváltás kulcskérdése már 1990 februárjában eldőlt Londonban.

És hallgat egészen 1995 nyaráig arról, amiről csak fél tucat ember tud hitelesen. Antall nem verte nagydobra, mert az minden erőfeszítését értelmetlenné tette volna a közvélemény előtt.

Itt az ideje, hogy kitérjünk a lényegre, a gyökerekhez nyúljunk, ahhoz az eseményhez, mely máig meghatározta az elmúlt húsz év fejlődését, a nemzet megpróbáltatásait. (Ld. Rabár visszaemlékezései: „Pénzügyi segítség helyett ígéreteket kaptunk”, MN, 1995. július 22.)

Sorosnál dőltek el a dolgok

soros_budapestenAntall, a későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990 februárjában megkötötték az alkut Londonban Magyarország legnagyobb hitelezőivel: a Rothschild és Warburg bankházakkal a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos ütemezésű és maradéktalan visszafizetésére.

Az adósság elengedése, átütemezése szóba sem kerülhetett. Antall 1990 februárjában szólt bizalmasan Rabárnak, hogy lesz egy fontos tárgyalás Londonban, melyet Soros György szervez a magyar adóssághiány lehetséges kezeléséről. Tardos Márton, az SZDSZ későbbi frakcióvezetője koordinálta az utazási ügyeket, tőle kapta Rabár az előkészítő anyagot.

A Londonba kiutazott csapat: Tardos Márton, Surányi György, Csillag István és az MNB korábbi elnökhelyettese, Szalkai István. Rabár Ferenchez kint csatlakoztak Antall külföldi szakértői: Tar Pál és O’sváth György. (Hármójuk közül egyik sem volt az MDF-tagja, csak Antall barátai, ismerősei.)

Mi volt a gyakorlat célja? Az, hogy a legnagyobb bankárok előre biztosítsák magukat az MDF választási győzelme esetére, időben meggyúrják a leendő Antall-kormány gazdaságpolitikájának vezéregyéniségeit, s írásba foglalják azokat a diktátumokat, melyektől aztán eltérni nem lehet. Természetesen nemcsak az adósság kezeléséről, hanem az oly fontos privatizációs stratégiáról is folytak a tárgyalások.

Rabár visszaemlékezéséből világosan kitűnik, hogy a bankárokat a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósság állami tulajdonnal, nemzeti vagyontárgyakkal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult – aláírásra nem volt felhatalmazása a delegációnak –, a bankárok hunyorítottak egyet: „Sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, de az adósságot pontosan fizessétek!”, s ezzel az intéssel útjára bocsátották az Antall-csapatot.

Antall beletörődött a megváltoztathatatlannak tartott döntésbe, nem voltak közgazdasági ismeretei, hallgatott az üzenetre. Ezután szó sem lehetett adósság elengedésről, annak enyhítéséről, reprivatizációról, a nemzeti erőforrások népi tulajdonba helyezéséről, ellenkezőleg, megkezdődött a nemzeti termelőtőke és vagyon olcsó kiárusítása, a multi- és transznacionális vállalatok piacvásárlása.

S a szegény Magyarország fizetett, mint a katonatiszt, míg csak be nem zárult mögötte az adósok börtönének kapuja.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke 2008-ban egy szakmai rendezvényen elmondta: az Antall-kormány idején azt sem lehetett tudni, hány darab állami tulajdonú vállalat van pontosan, melyik cégnek mi van a tulajdonában, miközben mindenki azt hitte, hogy a magánosítás alapfeltétele a szociális piacgazdaság megteremtésének, mert hogy korábban minden az államé volt.

Az volt a meghatározó nézet, ha a magántulajdon eléri a 40 százalékot, akkor az már olyan meghatározó tömeg, hogy a gazdaság a piaci logika szerint kezd működni.

Ideális képet tételeztek fel a tőkés világról, azt, hogy a piaci folyamatok egybeesnek nemzeti érdekeinkkel, s egyáltalán nem számoltak azzal, hogy a magánosítás folyamata alapvetően a globális érdekek mentén fog haladni, így például a vevők egy része nem tőkét akar behozni, hanem a tulajdon megszerzése révén tőkét akar kivinni az országból a saját érdekei alapján.

Nos, mindezt 1990. október 28-án Rabár Ferenc nem mondhatta el Csurka Istvánnak, inkább lehajtott fejjel hallgatott, amint Pista alázta mások füle hallatára, s aztán jól leteremtette lapjában.”

taxis_blokad

Dr. Ilkei Csaba – Vesztegzár a Fehér Házban: a taxisblokád és a rendszerváltás titkai

Forrás:  Elmaradt rendszerváltás

 

Chomsky szerint az USA

Noam Chomsky amerikai nyelvészprofesszor, a világ egyik legbefolyásosabb értelmiségije ismét lesújtó véleményt mondott az amerikai demokrácia állapotáról és az amerikai média manővereiről a Russia Today angol nyelvű orosz hírcsatornán (2015. április 17.).

chomsky_noamSzerinte a nagy amerikai médiumok szorgalmasan azt szajkózzák a publikumnak a világ ügyeiről, amit az USA vezetői akarnak, akik számára minden olyan hírforrás tűrhetetlen, amely nem az amerikai propagandát ismétli. A Nyugat és nevezetesen az USA felelőssége a nemzetközi ügyekben, mint az ukrajnai konfliktus vagy az Iránnal fenntartott feszültség, ismét egy olyan felvetés, amely megengedhetetlen a vezető amerikai médiumokban, magyarázta Chomsky, hozzátéve, hogy a világ közvéleménye nem számít, ha ellenkezik az amerikai stratégiával. „A Nyugat az Egyesült Államokat jelenti, és mindenki mást, aki követi. Amit pedig a nemzetközi közösségnek neveznek az Egyesült Államokban, az az Egyesült Államok és mindazok, akik egyetértenek a politikájával. Példának vegyük Irán kérdését és az atompolitikájának megvalósításához való jogát, bármilyen is legyen az. A mérvadó vonal az, hogy a nemzetközi közösség ellenzi ezt. Ki a nemzetközi közösség? Ezt az Egyesült Államok határozza meg.”

„Orwell minden olvasója tökéletesen tisztában van ezzel, de gyakorlatilag kommentár nélkül folytatódik”, hangsúlyozza Chomsky, akinek a szavait egy héttel a „Szembeszállni az információ orosz militarizációjával” (Confronting Russia’s Weaponization of Information) elnevezésű kongresszusi meghallgatás előtt tették közzé. Az ülés után Ed Royce, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy „az orosz média most megosztja a külföldi társadalmakat, és valójában militarizálja az információt”. Erre a MIT nyelvészprofesszora azzal reagált, hogy „ha lenne bármilyen elképzelhető lehetőség a tisztességre”, akkor Royce az amerikai médiáról beszélhetett volna, és legutóbbi példaként megemlítette a The New York Times cikkét, amely felsorolta azokat az okokat, amelyek miatt nem lehet megbízni Iránban az atomprogramjára vonatkozó megállapodás kapcsán.

chomsky„A legérdekesebb az a vád, hogy Irán destabilizálja a Közel-Keletet, mert olyan milíciákat támogat, amelyek amerikai katonákat öltek meg Irakban”, magyarázta Chomsky az RT tudósítójának, Alekszej Jarosevszkijnek adott interjújában. „Ez olyan, mintha 1943-ban a náci sajtó azért bírálta volna Angliát, mert destabilizálta Európát, partizánokat támogatva, akik német katonákat öltek meg. Más szóval, a feltevés az, hogy amikor az Egyesült Államok lerohanja Irakot, legyilkol néhány százezer embert, elpusztítja az országot, szektás konfliktusokat provokál ki, amelyek most szétszakítják Irakot és az egész régiót, ez stabilizáció. Ha valaki ellenáll ennek, ez destabilizáció.”

Chomsky médiapropagandának minősítette Barack Obama amerikai elnök legutóbbi húzásait Kubával kapcsolatban, amelyet az USA hosszú időn át a terrorizmust támogató államnak tekintett, drákói embargót kényszerítve rá. „A tények nagyon világosak. Ez egy szabad és nyitott társadalom, és így rendkívül könnyen hozzáférünk belső dokumentumokhoz. Nem mondhatjuk azt, hogy nem tudjuk. Az USA nem olyan, mint egy totalitárius állam, ahol nincsenek feljegyzések. Mi tudjuk, hogy mi történt. A Kennedy-kormány nagyon súlyos terrorháborút indított Kuba ellen. Ez volt az egyik tényező, amely a rakétaválsághoz vezetett. Ez háború volt, amelynek a tervek szerint invázióhoz kellett vezetnie 1962 októberében, amelyről Kuba és Oroszország feltehetően tudomást szerzett. A tudományosság ma elfogadja, hogy ez az egyik oka az orosz rakéták Kubába helyezésének. Ez a háború évekig tartott, de semmi ilyesmit nem lehet megemlíteni (az Egyesült Államokban). Csupán a Fidel Castro elleni merényletkísérleteket lehet megemlíteni, és ezeket nevetséges CIA-blöfföknek lehet beállítani. De a terrorháború önmagában nagyon komoly volt.”

american_plutocracy_compBarack Obama nem azért változtatta meg a Kuba-politika irányát, mert szabadságra vagy demokráciára törekedett, ahogyan azt az amerikai média állítja, mondta Chomsky. „Ez nem egy nemes gesztus, csupán annak az elismerése, hogy az Egyesült Államokat gyakorlatilag kidobták a féltekéről az e témában bekövetkezett elszigetelődése miatt. De erről nem beszélhetünk az Egyesült Államokban. Ez nyilvános információ, nincs benne semmi titok, minden elérhető nyilvános dokumentumokban, de nem beszélhetünk róla. Ahogyan arról sem, hogy amikor az USA lerohan egy másik országot és a másik ország ellenáll, nem az ellenállók követik el a bűncselekményt, hanem a támadók.”

Ami a nemzetközi jogot illeti, Chomsky szerint „csak addig a pontig működhet, ameddig a nagyhatalmak megengedik.” Ezen túlmenően értelmetlen. Így tehát a nemzetközi jog csak egy illúzió, ha az Egyesült Államok választja ki a szabályokat, amelyeket normál esetben mindenkire alkalmazni kellene, őt kivéve? „A nemzetközi jog nem érvényesíthető a nagyhatalmak ellen”, válaszolta Noam Chomsky. „Nem létezik semmiféle végrehajtó mechanizmus. Nézzék, ahogyan a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kivizsgálta és elítélte azokat az afrikai vezetőket, akiket az Egyesült Államok nem szeret. Az új évezred legnagyobb bűne kétségtelenül Irak amerikai inváziója. Vajon a Bíróság eljárást folytathatna ez ügyben? Ez teljesen elképzelhetetlen.”

A neves amerikai gondolkodó azt mondja, hogy az úgynevezett amerikai álom és az amerikai demokrácia „nagyon komoly hanyatlásban” van, mivel a társadalmi mobilitás a legrosszabbak között van a leggazdagabb nemzetek mezőnyében. Arról is beszélt, hogy formálisan ugyan az Egyesült Államok továbbra is megőrzi a demokrácia mázát, a demokrácia valódi megnyilvánulásai azonban hanyatlanak. „Lényegében a népesség többségét megfosztották a szavazati jogától”, mondta közvélemény-kutatásokra célozva. „A képviselőik nem figyelnek a véleményükre. Minél magasabban vagyunk a jövedelmi skálán, annál nagyobb a befolyásunk. A lényegi politizálás a csúcson történik. Ez plutokrácia, nem demokrácia.”
Ha ő mondja…

Gazdag István

Forrás: www.demokrata.hu / rt.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.08.18. A Pentagon a drónműveletek számának drasztikus növelésére készül

2015.08.07.Az USA “leküzdhetetlen akadály” az atomfegyvermentes világ útjában

2015.06.15. Pentagon-javaslat nehézfegyverzet állomásoztatására Kelet-Európában

free counters

Az amerikai háborúk ára és eredménye

A szisztematikusan manipulált – és független gazdasági elemzők szerint a hivatalos 8 százalék körüli szint legalább kétszeresére tehető – munkanélküliségi ráta ismeretében nem csoda, hogy egyre több amerikai fiatal katonáskodással próbálja előteremteni a mindennapi betevőt. Rövid távon ez kétségtelenül biztosítja is a túlélésüket, hosszabb távon azonban egyáltalán nem biztos, hogy jó üzletnek bizonyul számukra. Hivatalos – és éppen ezért némi jogos kételyre okot adó – adatok alapján az iraki és afganisztáni háborúkban mindeddig egymillió amerikai katona szerzett nem halálos sebesülést, havonta tehát mintegy tízezer (International Business Times, 2013. november 1.). Ugyanakkor minden harmadik veterán poszttraumás stressz-szindrómában (PTSD) szenved (The Daily Beast, 2012. október 21.). Ezt az adatot a Stanford Egyetem tanulmánya is megerősíti, 35 százalékra becsülve a PTSD-rátát, ami azt jelenti, hogy 780-910 ezer iraki és afganisztáni obsitos kénytelen együtt élni ezzel a gyakran teljesen legyengítő és tartós munkaképtelenséget okozó mentális zavarral.

US_warA Pentagon egyik költségelemzése szerint minden egyes amerikai katona afganisztáni bevetésének költsége az utóbbi öt évben mért évi 1,3 millió helyett immáron 2,1 millió dollárra nőtt (Russia Today, 2013. október 25.). Ugyanakkor minden egyes tálib harcos megölése 50 millió dollárba került az amerikai adófizetőknek, amint azt Matthew Nasuti, az amerikai légierő volt tisztje kiszámolta, szándékosan felére mérsékelve a valós költségeket. Abból az alapelvből kiindulva, hogy a háború célja az ellenség megölése, és különböző források szerint az amerikai erők évente legfeljebb 2000 tálibot likvidálnak a harcok során, miközben a Pentagon afganisztáni közvetlen és közvetett háborús költségvetése 200 milliárd dollár évente, könnyű kiszámolni, hogy minden egyes megölt tálib 100 millió dollárba kerül.

us-iraqdeathMinthogy amerikai katonai források 2010 elején 35 ezer főre tették a tálib ellenálló erők létszámát, ez azt jelenti, hogy a totális megsemmisítésük – Nasuti visszafogott számítása szerint – legalább 1750 milliárd dollárba kerülne. Ráadásul az amerikai szoldateszka bevetésének orbitális és sok tekintetben pazarló költsége ellenére szerinte „még az átlagos amerikai földi fegyverzetet is gyakran túlszárnyalják a tálibok fegyverei, amelyeknek nagyobb a lőtávolságuk”. Ahogyan fogalmaz: „Az amerikai közvélemény elsápadna, ha megtudná a teljes történetet az adódollárjaikból beszerzett fegyverek és felszerelések silány minőségéről. A tálibok legjobb amerikai szövetségese valószínűleg a Pentagon, amelynek a pénzügyek terén tanúsított felelőtlensége végül arra kényszerítheti az USA-t, hogy idő előtt kivonuljon Afganisztánból, mivel az amerikaiak képtelenek lesznek tovább finanszírozni a Pentagon pazarlásait” (kabulpress.org, 2010. szeptember 30.).

Időközben nyilván Obama is rádöbbent, hogy ezt a háborút csak az USA totális anyagi csődje árán lehetne megnyerni. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász és Linda Bilmes harvadi egyetemi tanár könyvükben háromezer milliárd dollárra taksálják az iraki háború költségeit (The Three Trillion Dollar War, W.W. Norton, 2008). Számításaik szerint az afganisztáni és iraki háborúk összes költsége el fogja érni a 6000 milliárd dollárt, más szóval ez magyarázza az amerikai államadósság robbanásszerű növekedését, és az ezzel kapcsolatos gazdasági és politikai problémákat is. És mit nyert Amerika 6000 milliárd dollárért és egymillió sebesült katonáért cserébe?

article-0-13547A99000005DC-769_634x474Irakban egy iszlamista síita rezsim került hatalomra, amely Irán szövetségese, szemben a korábbi szekuláris szunnita rezsimmel, amely Irán ellensége volt; a jelenlegi ugyanolyan diktatórikus, mint az elődje, miközben a háborús romokban heverő országban ugyanolyan erőszakhullám tombol, mint az amerikai agresszió idején. Afganisztánban a tálibokat nem sikerült legyőzni, mert a jelek szerint legyőzhetetlenek, ellenőrzésük alatt pedig virágzik az egész nyugati világot elárasztó drogcsempészet. Ugyanakkor kimondottan vicces, hogy az USA a lázadó erőket támogatja Szíriában is, noha ez utóbbiak fanatikus gyűlöletet táplálnak Samu bácsi iránt. Az Aszad-rezsim ellen harcoló Szabad Szír Hadsereg egyik komponense, az al-Aksza Iszlám Brigádok például egy olyan fotómontázzsal reklámozza önmagát, amelyen a felgyújtott Fehér Ház látható (NBC News, 2013. szeptember 6.).

Eközben egyre erősödnek azok a hangok világszerte, amelyek azt követelik, hogy a Bush & Blair bűnbandát vonják felelősségre háborús bűncselekményeik miatt. Mára ugyanis kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az amerikai jobboldali republikánus és a brit baloldali munkáspárti kormányzat cinkos kollaborálásával a háborúk kirobbantására koholt különböző fedősztorik egytől egyig hazugok és megtévesztők voltak, és valójában a leggyalázatosabb háborús propaganda részét képezik. Sem a tálib rendszer, sem Szaddám Huszein nem keveredett terrorcselekményekbe az Egyesült Államokban. Amint arról a fegyverzetellenőrök tájékoztatták is a Bush-rezsimet, Irakban nem voltak tömegpusztító fegyverek. A muszlim országok lerohanása és civilek lemészárlása sokkal inkább elősegíti, mintsem gátolja a terrorizmust. Noha a hivatalos történelmi narratíva szerint a 9/11 légi kalózai és Oszama bin Laden szaúdiak voltak, nem pedig afgánok vagy irakiak, mégsem Szaúd-Arábiát rohanták le a NATO-erők.

captain_americaNem csoda. Az amerikai külpolitika valójában abból áll, hogy felfegyverezi és szubvencionálja a csatlósállamokat, különösen azokat, amelyek az emberi jogok megsértésében jeleskednek. Ez a politika azonban természetes módon hozzájárul a diktatúrák megerősödéséhez, a humanitárius válságok kialakulásához és a globális instabilitáshoz, miközben neheztelést gerjeszt mindenhol. Egyre világosabb, hogy az amerikai interven­cionizmus fenyegetést jelent a világbékére és a nemzetközi biztonságra egyaránt. A szuperhatalom kétségtelenül hanyatlik, a barbárság általa képviselt szintje azonban csak azon szenvedésekkel egyenlő, amelyekkel a szabad népeket sújtja.

Gazdag István

Forrás: www.demokrata.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.04.02. Több mint egymillióan haltak meg a terrorellenes háborúban

2015.03.27. USA vs. Mexikó: háború Amerikában?

2015.03.23. Lehull a lepel az Irak elleni háborúról

2015.03.10. Az USA nyomást gyakorol az orosz szankciókat ellenző európai államokra

2015.03.03. Az USA katonai segítsége Ukrajnában: olaj a tűzre

2015.01.24. Kultúrharcot robbantott ki a tengerentúlon az Amerikai mesterlövész

free counters

Petőfi temetésére készül a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület

Szombaton ülésezett a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület közgyűlése, ahol arról döntött, hogy 2015. július 17-én 11 órakor a Fiumei úti temetőben végső nyughelyére helyezik Petőfi Sándor eddig eltűntnek hitt földi maradványait.

petőfiA döntés után Morvai Ferenc a bizottság elnöke stábunknak adott riportjában elmondta, hogy most már minden kétséget kizáró genetikai bizonyítékai vannak arra, hogy a birtokukban lévő csontok valóban Petőfi Sándoré.

A Bizottság a Magyar Tudományos Akadémia tudósainak és külföldi meghívott szakemberek vitáját kezdeményezte április 15-re egy tudományos szakmai tanácskozás keretében, hogy a magyar tudományos élet is lehetőséget kapjon érveinek és bizonyítékainak bemutatására.

Az Egyesület további döntéseiről az alábbi közleményben olvashatnak:

petőfi közlemény

A MEGAMORV-Petőfi Bizottság Egyesület tájékoztatója az 1989 óta folytatott Petőfi kutatásról:

petőfi_morvai

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.04.01. MTA: továbbra sincs bizonyíték az állítólagos Petőfi-csontokra