Értünk, plutokratákért, hamarosan jön a hóhér

Valószínűleg nem ismersz engem, de én egyike vagyok annak a 0,01 százalékhoz tartozó büszke és a mentegetőzést elkerülő kapitalistáknak, ahová te is tartozol. Különböző iparágakban eddig 30 vállalkozást indítottam be. Kicsivel kezdtem, a legnagyobbal, a Quantive-vel végeztem, amit aztán 6,4 milliárd dollárért eladtam a Microsoftnak. Az én és a barátaim kezében vannak a bankok. Ezeket mind azért írom le neked, hogy érzékeltessem, pont olyan vagyok, mint te. Kapitalista tevékenységemmel pont olyan szemérmetlenül sokat kerestem, mint te, és olyan életre tehettem szert, amit az amerikaiak másik 99,99 százaléka el se tud képzelni. Több hatalmas palota, saját repülőgép, jacht, stb. Érted, miről firkálok, ugye?

1992-ben párnákat adtam el, amik családi vállalkozásból származtak. Ekkor még az Internet tök új dolog volt, de én láttam, hogy vevőim, a nagy áruházak, napjai meg vannak számlálva. Biztos voltam benne, hogy amint az Internet felgyorsul és megbízható lesz – amire nem kellett sokat várni – az emberek tömegesen fognak átállni az online vásárlásra. Sikerem oka az volt, hogy gyorsabban kapcsoltam, mint a többiek.

De beszéljünk őszintén, én nem vagyok se zseni, se pedig munkamániás. Az iskolában középszerű voltam, egészen minimális műszaki érzékkel megáldva, de mindig is volt tehetségem meglátni a jövőt. És mit látok most?

Azt látom, hogy te meg én jobban élünk, mint amit a korábbi plutokraták a legmerészebb álmaikban el tudtak volna képzelni, miközben a társadalom többi tagja, az a 99,99 százalék, egyre jobban lemarad. A szakadék a gazdagok és a szegények között egyre gyorsabban szélesedik. 1980-ban a felső 1 százaléké volt a nemzeti jövedelem 8 százaléka. Az alsó 50 százaléknak meg kellett elégedni a nemzeti jövedelem 18 százalékával. Ma a felső 1 százaléké a nemzeti jövedelem 20 százaléka, míg az alsó 50 százaléknak a nemzeti jövedelem mindössze 12 százaléka jut.

De a probléma nem az egyenlőtlenségből adódik, mert az a kapitalista gazdaság velejárója. A probléma az, hogy az egyenlőtlenség sose volt ilyen nagy és napról-napra egyre nagyobb lesz. Az USA egyre kevésbé kapitalista és egyre inkább feudális. Hacsak igen gyorsan nem változtatunk a gazdaságpolitikán, a középosztály egyszerűen el fog tűnni, és a XVIII. század Franciaországában találjuk magunkat közvetlenül a Francia Forradalom előtt. Ezért tartom fontosnak, hogy az elképesztően gazdag, hihetetlen kényelemben élő sorstársaimnak elküldjek egy üzenetet:
ÉBRESZTŐ, MÁR NEM TART SOKÁIG!

Ha nem teszünk valamit, hogy ez az elviselhetetlen egyenlőtlenség megváltozzon, hamarosan lapátra leszünk téve, mert nincs olyan társadalom a Földön, amely ekkora egyenlőtlenséget el tudna viselni. Tény az, hogy az emberi történelemben még nem volt ekkora egyenlőtlenség, ahol a végén nem került elő a hóhér. Ilyen hatalmas egyenlőtlenséget mutató társadalom vagy rendőrállammá válik, vagy bekövetkezik a lázadás. Az ellenkezőjére nem létezik történelmi példa. A kérdés nem hogyan, hanem mikor.

Sokan közülünk, úgy gondolják, hogy ránk nem vonatkoznak a történelmi példák, mert „ez Amerika”. Úgy gondoljuk, hogy mi immúnisak vagyunk azon erők kialakulásával szemben, amelyek beindították az „arab tavaszt”, vagy éppen a Francia Forradalmat, esetleg az Októberi Orosz Forradalmat. Persze, nagyon jól tudom, hogy ti a 0,01 százalékhoz tartozók átlépitek ezt az okfejtést. Sokan közületek már a pofámba vágták, hogy lökött vagyok. És azt is tudom, hogy azért, mert láttok az utcán egy csóró kölyköt egy iPhone-nal a kezében, a szélsőséges egyenlőtlenség csak egy fikció.

Hát nézzétek, ti egy álomvilágban éltek. Meg vagytok győződve arról, hogy amikor a társadalmi elégedetlenség közelíteni fog egy kritikus ponthoz, amiből a társadalmi destabilizáció következik, azt előre tudni fogjuk. Ha-ha, azt még a történelmet tanuló diákok is tudják, hogy a dolgok nem így történnek. Forradalmak – ahogyan a bankcsődök is – fokozatosan jönnek a felszínre, majd hirtelen bekövetkeznek. Egy szép napon valaki felgyújtja magát az utcán, amit ezrek látnak, és mielőtt felészlelnél, az ország lángokban fog állni. Még arra se lesz időd, hogy kitépj a repülőtérre és magángépeddel célba vedd Új-Zélandot. Ez mindig így történik. Ha az egyenlőtlenség folyamatosan növekszik, amint ez most tapasztalhatjuk, akkor számolhatunk a tömegek lázadásával. Nem lehet megjósolni, hogy mikor, de mindenkire nézve szörnyű lesz, ránk nézve különösen.

Az egyre növekvő egyenlőtlenség előidézésében az a legtragikusabb, hogy teljesen felesleges, és önpusztító. Ha tennénk ellene, ha a gazdaságpolitikán úgy változtatnánk, ahogy ezt Franklin D. Roosevelt tette a Gazdasági Világválság idején, amivel megsegítette a 99,99 százalékot és megelőzött egy felkelést, számunkra, gazdagok számára az lenne a legjobb. Nem csak életben maradhatnánk, de tovább gazdagodhatnánk.

Le kellene utánoznunk Henry Fordot, aki rájött, hogy az autóipari munkások nem csak olcsó munkaerőt jelentenek, ami kizsákmányolható, de egyben fogyasztók is. Ford úgy gondolta, ha felemeli a fizetésüket az akkoriban csillagászatinak mondható napi 5 dollárra, vehetnek maguknak egy-egy T-modellt. – Zseniális!

Azt javasolnám nektek, hogy ismételjük meg. Valamit ki kell találnunk. Ezek az ostoba megszorítások tönkre vágják a potenciális vevőimet, és persze a tieteket is. Amikor erre ráébredtem, akkor határoztam el, hogy elhagyom a szuper gazdagok elszigetelt világát és belépek a politikába. Természetesen nem közvetlenül úgy, hogy megválasztatom magam, vagy a pénzemmel valamelyik jelölt mögé állok. Ehelyett megpróbálom megváltoztatni a begyepesedett elképzeléseket Eric Liu társszerzőmmel együtt az általunk elnevezett „middle-out” gazdaság (a középosztály kiemelésére alapozott gazdaságpolitika), amit már rég meg kellett volna valósítani az évek óta botladozó gazdaságunk miatt, aminek a fenntartása a középosztály elsorvasztásához vezet. A „middle-out” gazdaság elveti azt a téves nézetet, hogy a gazdaság egy tökéletesen hatékony, automatikus rendszer. Ehelyett azt állítja, hogy egy gazdaságot az egymástól függő, hús-vér emberek tevékenysége hoz össze. Ezért van az, hogy ha a dolgozóknak több a pénze, akkor több a fogyasztó, nagyobb a kereslet. Vagyis munkahelyeket nem mi gazdag vállalkozók teremtünk, hanem a középosztály. Ebből az következik, hogy a „virágzó” középosztály az amerikai prosperitás záloga, nem pedig annak következménye. A középosztály tesz minket gazdaggá, nem pedig fordítva.

2013. június 19-én a Bloomberg-ben megjelent egy írásom „A minimális 15 dolláros órabér a kapitalisták érdeke” címen. A cikkemre a Forbes azt válaszolta, ez a Nick Hanauer elmebeteg javaslata. Néhány héttel később a Szolgáltatóipar Dolgozóinak Szakszervezet felhívta a gyorséttermek dolgozóit, hogy sztrájkoljanak a 15 dolláros órabérért. Kb. egy évvel később a Seattle polgármestere Ed Murray aláírta a törvényt a 15 dolláros minimum órabérről. Miért? Azért, mert meg tudtuk őket győzni, hogy ez a prosperitás kulcsa. Ha a dolgozóknak több a pénze, akkor a vállalkozóknak több fogyasztója van, és ezek kielégítéséhez fel kell venni alkalmazottakat. Valamint, ha az emberek olyan fizetést vihetnek haza, amiből szépen megélhetnek, nem pedig csak a nyomorra elegendőt, az adófizetőknek nem kellene állni a szociális juttatásokat. Különben, jobb, ha tudjátok, Seattle az USA legdinamikusabban fejlődő városa.

Főleg a republikánusok úgy gondolják, ha emelik a minimálbért, akkor el kell bocsátani az alkalmazottak közül néhányat. Ez az a konzervatív (ortodox) közgazdasági szemlélet, amit az egyetemeken tanítanak a kereslet-kínálat és hasonló törvényekkel együtt. De ez nincs így. Nézzétek!

Az elmúlt három évtized alatt a vezérigazgatók (igazgatói tanács elnökei, stb.) tiszteletdíja 127-szer nőtt gyorsabban, mint a munkások fizetése. 1950 óta a melós – igazgató fizetési arány 1000 százalékkal nőtt. Valamikor a vezetők fizetése a dolgozók átlagfizetésének a 30-szorosa volt. Most 500-szorosa. A vezetők fizetése igen jelentős költségtényező, ennek ellenére nem tudok olyan vállalkozásról, ahol a vezetők számát csökkentették volna, vagy áthelyezték volna Kínába, esetleg automatizálták volna. Ellenkezőleg, több vezető tisztségviselő van, mint valaha volt. De a bankszakmában dolgozók átlagfizetése is hatalmasra duzzadt, és mégis egyre több van belőlük.

A vállalkozók álma a minél gazdagabb vevő és a minél szegényebb alkalmazott. Ezért van, hogy a kapitalisták ugyanazt mondják a fizetésemeléssel kapcsolatban évtizedek óta. Tönkre megyünk, lehúzhatjuk a rolót, ha bevezetik a minimálbért, ha a nők azonos bérezést kapnak a férfiakkal, ha nem alkalmazhatnak gyerekeket, de a becsődölés előtt el kell bocsátanom a dolgozóimat. Persze senki se ment tönkre. Vagyis nem volt igazuk. Gondold végig! Az amerikai minimálbér átlaga 7,25 $/h. Ebből a pénzből alig lehet megélni. Egy ilyen dolgozó nem jár éttermekbe, alig vesz új ruhákat, anyák napján a felköszöntéshez nem nyújt át egy csokor virágot…

Kérlek benneteket, hagyjatok fel azzal a nonszensszel, hogy ha nagyobb béreket fizetünk, akkor a munkanélküliség emelkedni fog, ami tönkre teszi a gazdaságot. A legcsalárdabb vélekedés nem annak feltételezése, hogy ha a gazdag gazdagabb lesz, akkor az jót tesz a gazdaságnak, hanem annak a feltételezése, hogy ha a szegény gazdagabb lesz, az rossz a gazdaságnak.

Minket, gazdag embereket, megfertőzött a tananyag. Elhittük, hogy mi hozunk létre munkahelyeket. De ez nem felel meg a valóságnak. Figyelj csak! Az én éves jövedelmem az átlagfizetésnek kb. az ezerszerese, de nem vásárolok ezerszer több árut. Azt elmúlt években a családom 3 gépkocsit vett, nem háromezret. Évente egy-két nadrágot és talán egy fél tucat inget vásárolok, ahogy a legtöbb amerikai teszi. Vettem egy jó minőségű gyapjú nadrágot, ami most, írás közben rajtam van. Ebből nekem ezer darabot kellene vennem, de miért vennék meg ennyi nadrágot? Ehelyett a pénzemmel spekulálok, ami nem sok jót tesz az amerikai gazdasággal.

Olyan nehéz azt megérteni, hogy ha a munkások tisztességes fizetést kapnak, akkor nincs szükség food stemps-re [fordító megjegyzése: kb. 50 millió amerikai élelmiszerre beváltható bélyegek formájában kapja a szociális segélyt], lakbér kiegészítésre, egészségügyi ellátásra, aminek a költségeit mi fizetjük meg. Ha feltámasztjuk a középosztályt, akkor nincs szükség fenntartani egy „jóléti” társadalmat. Plusz a magasabb fizetések után több adót fizetnek, a több vásárlásból több ÁFA folyik be. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik az államháztartási hiány.

Egy dologban megállapodhatunk, biztos vagyok abban, ha lesz változás, az nem Washingtonból fog kiindulni, mert ott leállt a gondolkodás, de ez így van rendjén. A győzelemmel végződő, nagy társadalmi mozgalmak túlnyomó többsége városi szintről indult el. A 8 órás munkanapért folytatott közdelem, ami 1938-ban, Washingtonban ért végett, olyan helyekről indult el, mint Illinois és Massachusetts az 1800-as évek végén. A szociális biztonságért kiálló mozgalom Kaliforniából indult el az 1930-as években. De még az Obamacare [közegészségügyi törvény] se elképzelhető a Massachusett-i Mitt Romney felvezető modellje nélkül.

Sajnálatos módon csak kevés demokrata látja ezt tisztán, a republikánusok közül pedig senki, de Obama se látja ezt tisztán, annak ellenére, hogy a szíve a helyén van. Ez évi „Az unió helyzete” beszédében említést tett arról, hogy növelni kellene a minimálbért, de nem tett említést arról, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése, a középosztály újraélesztése hozzájárulna a gazdasági növekedéshez. Ehelyett a régi demokrata eszmék, a szociális igazság mellett állt ki. Vagyis az egyetlen ok a dolgozók megsegítésére az, hogy sajnáljuk őket. A véget nem érő vita abból áll, hogy a demokraták vérző szíve a „tisztességre” szavaz, a republikánusok pedig a „növekedésre”.

De csak azért, mert a két párt Washingtonban még nem jött rá a megoldásra, nem jelenti azt, hogy mi piszkosul gazdagok, zavartalanul folytathatjuk tevékenységünket. A közbeszéd máris megváltozóban van, még akkor is, ha a milliárdosok nem tudnak róla. Gondoljátok, hogy az „Occupy Wall Street” (Foglaljuk el a Wall Street-et) és a többi „a kapitalizmus a probléma alapja” felirat alatt működő tiltakozók csak úgy eltűntek? Szó sincs róla, hallatják a hangjukat, csak ti, kedves plutokrata barátaim, nem akarjátok meghallani azt.

Kedves jó 0,01 százalék barátaim, a társadalom egyre nagyobb hányada kezdi azt hinni, hogy a probléma magja maga a kapitalista rendszer. Ezzel persze nem értek egyet, és gondolom ti se. A kellően kordában tartott kapitalizmus a legjobb társadalmi rendszer, amit valaha feltaláltak a jólét megteremtésére és fenntartására, de a szabadjára engedett kapitalizmus hajlamos a tőke koncentrálására és az összeomlásra. A kapitalizmus alkalmas arra, hogy vagy keveseknek kedvezzen rövid ideig, vagy sokaknak hosszú távon. A demokráciának az lenne a szerepe, hogy az utóbbit emelje ki győztesnek. Ezért van az, hogy a középosztály segítése eredményes, a gazdagoknak az adókedvezmény nyújtása viszont nem.

A minimálbér felemelésével kiegyensúlyozottabbá téve a kereseti viszonyokat a dolgozók és a milliárdosok között, nem sérti a kapitalizmust. Ez az eljárás egy nélkülözhetetlen eszköz a gondolkodó kapitalisták kezében, amivel a kapitalista rendszert stabillá és fenntarthatóvá lehet tenni. Amire leginkább nekünk, milliárdosoknak van szüksége.

Az emberi társadalmakon belül a legrégebbi és a legádázabb harc a vagyonosodásért és a hatalomért folyt. A csúcson létet élvezők, mint amilyenek mi vagyunk, mindig üzentük a szegényeknek, hogy ez így helyes, és ez nekik is jó. Történelmileg azt állítottuk, hogy ezt az isten rendelte így. Micsoda marhaság! Tényleg felsőrendű lennék? Isten rendelte volna el, hogy gazdag legyek?

A családom, a Hanauerek Németországban kezdtek tollat és párnákat forgalmazni, de őket Hitler kiüldözte az országból. Aztán egy idő után Seattle-ben létrehoztak egy másik párnagyárat, amiből 3 generációval később én húztam hasznot. Elképesztően szerencsés voltam. Arra gondolok, hogy rossz esetben mezítláb árulhatnék gyümölcsöt az útszélén. Ami velem történt, azt az amerikai középosztálynak köszönhetem, nem pedig fordítva. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor dőljünk hátra a nyugágyban, ne csináljunk semmit, élvezzük a jachtunk nyújtotta kellemet, és várjuk meg, amíg elküldik értünk a hóhért.

Nick Hanauer is a Seattle-based entrepreneur.

© 2014 POLITICO LLC

Fordította: Antalffy Tibor

Forrás: www.antallfy-tibor.hu 1. rész, 2. rész, 3. rész

A gazdagok nem teremtenek munkahelyeket: Nick Hanauer letiltott TED-beszéde.

Kapcsolódó híreink:

2013.06.01. Emelkedik a milliomosok száma, nő a vagyonkoncentráció a világon

2013.01.21. A leggazdagabbak megmenthetnék a legszegényebbeket

2012.06.14. Az amerikai álom nem egyéb, mint mítosz

 

Az emberiség továbbra is az önpusztító pályán halad

Dennis Meadow 1972-ben tette közzé „A növekedés határai” című munkáját, aminek a lényege az volt, hogy a Föld egy gazdasági összeomlás felé tart. Negyven évvel később, az évforduló alkalmából azt nyilatkozta a SPIEGEL online-nak, hogy semmi olyat nem tapasztalt, ami megváltoztatná a véleményét. – Nézete a jövőt illetően (azt interjú végén) megegyezik azzal, amit évek óta mondok.

SPIEGEL: Professzor úr, negyven éve adta ki a „Növekedés határait”, ez a mű tette önt a környezetvédelem apostolává. A lényeg: Az emberiség kegyetlenül használja el a Föld erőforrásait és az önpusztítás felé tart. Ön szerint a gazdaságunk összeomlása még elkerülhető lenne?

Meadows: A probléma, amivel a társadalmunknak szembe kell nézni az, hogy az emberiség olyan ipart és iparpolitikát teremtett meg, ami az adott időben helyesnek volt mondható, de ma már az emberiség jóléte ellen hat. Az olajkitermelés és gépkocsigyártás akkora hatalommal bír, ami meg tud akadályozni minden változtatást. Aminek az a következménye, hogy krízisek nyomása alatt kell majd bevezetni változásokat, nem pedig józan belátásunk szerint.

SPIEGEL: Könyvében közreadott számos jóslat pontosan bekövetkezett, például az emberiség exponenciális létszám növekedése, valamint a széleskörű környezetrombolás. Viszont a gazdasági növekedéssel kapcsolatos jóslata, vagyis, hogy végül is le fog állni, és a globális gazdaság össze fog omlani, még nem következett be.

Meadows: Azt a tény, hogy az összeomlás még nem következett be, nem jelenti azt, hogy nem fog bekövetkezni a jövőben. Semmi kétség afelől, hogy a világ változik, amiben meg kell találnunk a helyünket. Erre két lehetőség van: 1) Előre látod a változás szükségszerűségét, és ennek megfelelően változtatsz. 2) Nem teszel semmit, de a végén rád lesz kényszerítve. Tegyük fel, hogy gépkocsival száguldasz egy hatalmas útakadály felé, amit az út végére helyeztek el. Két lehetőség van arra, hogy megállj. 1) Megnyomod a fékpedált. 2) Nem csinálsz semmit és nekimész az akadálynak. Mindenképpen meg fogsz állni, mert az út nem végtelen hosszú. Ugyanez vonatkozik a Föld erőforrásaira is.

SPIEGEL: Ez meggyőző, de igaz lenne? A vállalkozások nem fognak innovációkkal válaszolni a hiányra, hogy tovább profitálhassanak?  

Meadows: A valóban a nagy változások nem a szakiparból törnek elő. Ki hozta ki az iPhone-t? Nem a Nokia, nem a Motorola, se bármelyik mobiltelefon gyártó vállalkozás, az Apple állt vele elő, akik totál outsiderek. És ilyen példát hozhatnék fel többet is.

SPIEGEL: Mi van azokkal a területekkel, amelyek állami szabályozások alatt működnek?

Meadows: Az még ennél is rosszabb. Példának okáért, a halászással tönkre-vágták az óceánok ökológiai rendszerét. A Föld atmoszféráját pedig ingyenes szemétdombnak használják. Senki se érdekelt abban, hogy ezeket megóvja.

SPIEGEL: Az emberiség túlélése nem megfelelő motiváció?

Meadows: Nézzen ide, kétfajta probléma létezik. Az egyik az univerzális probléma, a másik a globális probléma. Mind a két probléma kihat mindenkire. A különbség abban van, hogy az univerzális problémát egy kisebb embercsoport is meg tudja oldani, mert nem kell másokra várniuk. Hannover levegőjét meg tudják tisztítani, mert nem kell várni, hogy Peking vagy Mexikó City csatlakozzon. Viszont a globális probléma nem oldható meg egyetlen lokalitásban. Hannover nem tudja megoldani a klímaváltozás problémáját, nem tudja megakadályozni a nukleáris fegyverek elterjedését. Éppen ezért globális szinten nincs semmi előrelépés.

SPIEGEL: Nem lehet, hogy alulbecsüli az embereket, akik kutyaszorítóban mégiscsak tesznek valamit?

Meadows: Valószínűleg védekeznének, de klíma esetében az idő egy fontos tényező. Még abban az esetben is, ha ma az üvegházhatású gázok kibocsátását nullára csökkentenénk, a melegedés tovább folytatódna évszázadokon át. Ugyanez a helyzet a termőfölddel, amit globálisan rombolunk, de évszázadok kellenének a helyrehozáshoz.

SPIEGEL: A technológiai fejlődés egészen biztos javított ezen a helyzeten. Az ön könyvének négy évtizeddel ezelőtti megjelenése óta a modern orvostudomány jelentősen meghosszabbította az átlagos élettartamot. Új technológiák megemelték a mezőgazdasági termésátlagokat. A számítógép és az Internet közelebb hozta az embereket egymáshoz és sokat javított a közoktatáson.

Meadows: A technológia sokat jelent, de az elsődleges haszonélvezők, a honvédség és a nagyvállalatok, akik nem érdekeltek a globális problémák megoldásában, ezek pénzt akarnak. Az USA gyógyszeripara több pénzt költ a hajhullás megelőzésére, mint a HIV  vírus megfékezésére. Miért? Mert a gazdagok idővel megkopaszodnak, a szegények pedig meghalnak HIV fertőzésben.

SPIEGEL: De képzelje el, mennyi hasznot hozna egy újfajta, bőséges energiaforrás megteremtése.

Meadows: Remélem, nem a fúzióról beszél, mert az smafu. Különben, úgy gondolom, hogy fel fogunk találni valami új energia forrást, de évtizedekbe telik, amíg jelentős hatása lesz. Ha nem ütközne senki érdekével, ha nem okozna környezet rombolást, és ha nem mennének sokan tönkre tőle, akkor is sok időbe telne. Ha tehát valaki azt mondja önnek, hogy a technológia megmenti az emberiséget, az nem tudja, hogyan működik a technológia fejlesztése.

SPIEGEL: Mi a helyzet az erőforrásokkal? A korábbi előrejelzések szerint 2012-re alig maradhatott valami belőlük. Miközben úgy tűnik, van belőlük elég. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy az USA többet fog kitermelni mint Szaúd Arábia.

Meadows: Lehet, hogy így van (Tibor bá’ közbeszúrása. de nem úgy következik be, hogy a mai Szaúdi termelést szárnyalja túl, hanem amire beindul a teljes USA termelés, az akkori, jelentősen csökkent Szaúdi termelést éri utol) de az olajtartalékok egyre fogynak, és egy nap elfogynak, és akkor áll elő a probléma. Mondok egy példát. van egy nagyon gazdag szomszédom. A villanyszámlája a jövedelmének mindössze egy százaléka. És akkor jön a Sandy hurrikán, és hirtelen nem lesz áram a házában. Kérdés, az életminősége csak 1 százalékkal csökken? Nem. A hűtőpultban lévő élelmiszere elrohad, nem tud világítani, és nem tud hasznos munkát végezni, Helyzete katasztrofális. Nézzen körül. Az a szék, amin ül, a beüvegezett ablak, a világítás, minden ami itt van körülöttünk kizárólag azért lehet itt, mert rendelkezésünkre áll olcsó energia.

SPIEGEL: Tételezzük fel, hogy önnek igaza van, és az összeomlás ebben az évszázadban bekövetkezik. Hogyan fog az kinézni?

Meadows: Különböző földrajzi helyeken más és más lesz. Egyes országok máris összeomlásban vannak, amit az emberek nem biztos, hogy észlelnek. Közel egy milliárd ember éhezik, haldoklik, amit a többiek nem is vesznek észre, és akkor a bekövetkezés gyorsaságáról. Az összeomlás és a hanyatlás között a különbség kizárólag a gyorsaságban van. A gazdagok kivásárolhatják maguknak az elfogadható életminőséget. Példának okáért a fosszilis energia  vége fokozatos lesz, az egyre magasabb árát csak a gazdagok fogják tudni megfizetni. Azonban a klímaváltozás minden országra rászakad akármilyen gazdagok is legyenek. A geológiai bizonyítékok egyértelműek, a globális felmelegedés nem lineáris, egyszer csak belendül, és amikor ez bekövetkezik, magával hozza az összeomlást. Persze ebben nem lesz semmi új. Társadalmak felemelkednek és elbuknak, és ez már 300.000 éve folyik. (Tibor bá’: ha jól emlékszem pontosan ezt írtam  néhány nappal ezelőtt most Meadows mondja, remélem most már hihető.)

Az interjút készítette: Markus Becker

Fordította: Antalffy Tibor

Forrás: www.antalffy-tibor.hu

Kapcsolódó híreink:

2012.11.27. “Fel kell számolni az államadósság-finanszírozás ördögi körét”

2012.11.22. Spanyolország az összeomlás szélén

2012.11.07. USA: 55 nap a fiskális szakadékig

2012.10.30. Lejárt szavatosságú élelmiszert is vásárolhatnak Görögországban

2012.10.24. A nagyvárosból vidékre hajtja a spanyolokat a gazdasági válság

2012.10.24. A jüan felé fordulnak Kelet-Ázsia gazdaságai

2012.10.15. Kétszázmillió munkanélküli a világon

Irányított rabszolgaság: Egy hamis gazdaságban élünk

Ideje belátni, hogy egy hamis gazdaságban élünk. A szemfényvesztés minden létező elemét bevetik, hogy elhitessék a világgal a gazdaság valódiságát, de ezek mind csupán jól kidolgozott illúziók.
A hatalom egyik oldalán izgatott kijelentéseket hallunk a fellendülés visszatérésének jeleként értelmezett „zöld hajtásokról”, a másikon pedig a fiskális szakadék veszélyeire hívják fel a figyelmet, javasolva, hogy korlát nélküli monetáris enyhítésekre van szükség.

Halljuk, ahogy az emberek munkáért könyörögnek és halljuk, ahogy a politikusok munkát ígérnek nekik, pedig egy politikus nem tud munkahelyeket létrehozni. Látjuk, hogy tömegek táboroznak a boltok előtt, hogy leértékelt vackokat vegyenek fekete pénteken, elhitetve egyesekkel, hogy a fogyasztói társadalom virágzik, a következő pillanatban viszont kiderül, hogy mindent hitelre vásároltak.

A főáramú média pedig mindent megtesz, hogy elvonja a figyelmünket mindenről, ami valós. A hírekből olyan emberekről hallunk, akik a hírnév által váltak gazdaggá, és/vagy a gazdagság által váltak híressé és a címlapokon értesülünk arról, ha egy ilyen híresség macskája megdöglik. De erről talán ennyi elég is.

Közben a pénzügyi média megpróbálja agyon bonyolítani és érthetetlenné tenni a gazdasági kérdéseket és kizár mindenkit, aki esetleg kimondaná az igazságot.
Nem csoda, ha az emberek dühösek és össze vannak zavarodva.

Talán az alábbi tíz gondolat segít némileg szétoszlatni a ködöt.

1. Hamis munkahelyek. Nem csupán arról van szó, hogy a hivatalos munkanélküliségi adatok hamisak, a munkahelyek sem valósak. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy hány hivatásos munkavállaló termel értéket. A munkahelyek 80%-a úgy eltűnhetne holnap, hogy nem befolyásolná az alapvető emberi túlélést vagy boldogságot. Igen, tudjuk. A mai társadalomban pénzre van szükség a túléléshez és a munkahely pénzt jelent, de ebből nem következik egyértelműen, hogy minden munkahely a társdalom javát szolgálja.

2. Nem a megoldások, hanem a problémák teremtik a munkahelyeket. Nem hozhatjuk helyre az igazi problémákat, mert ezzel még több munkahelyet szüntetnénk meg. Nem vethetünk véget a háborúknak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg katona munkahely nélkül. Nem vethetünk véget a kábítószer elleni harcnak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg ügynök, börtönőr, bíró és többi alkalmazott helyette. Nem egyszerűsíthetjük az adózást, mert akkor mihez kezdenének a könyvelők, adótanácsadók és hasonló szakértők. Nem csökkenthetjük az állami és egészségügyi bürokráciát, mert mit csinálna akkor az a rengeteg aktatologató. Nem hagyhatunk fel a lakosság megfigyelésével, mert ma már ez az iparág több millió embernek ad munkát. Nem vethetünk véget a Wall Street-i kaszinónak, mert akkor talán mindenki munka nélkül maradna. Mi lenne az egyetemekkel, ha ez emberek rájönnének, hogy az általuk kínált termék fele annyit sem ér, sőt, ugyanezt a tudást szinte ingyen is megszerezhetik? Más szóval számos problémát hoztak létre, hogy hamis munkahelyeket teremtsenek.

3. A pénznek nincs értéke. A pénz mind között a legnagyobb illúzió. A pénzünket önkényesen meghatározott kamatra adott hitellel hozzák létre bizonyos magánmonopóliumok. A pénz nem egyéb, mint egy ígérvény. Azért van értéke, mert a törvény ezt mondja, az értékét pedig az határozza meg, hogy mennyi van belőle forgalomban, amit szintén egy haszon-érdekelt monopólium határoz meg. A valós értéke tulajdonképpen nulla, mert nem egyéb, mint egy különleges tintával kiszínezett papírdarab. Az emberek számára csakis a készségek (munka), szerszámok és anyagok, az étel, a víz vagy az energia jelentenek értéket.

4. A Fed vásárolja fel az államadósság 90%-át. A Federal Reserve pénzt ad kölcsön az amerikai kormánynak, a kormány pedig kötvényeket bocsát ki a kiadások fedezetére. Ezeket a kötvényeket aukciókon értékesítik a piacon olyan befektetőknek, akik úgy gondolják, hogy az USA tartani fogja magát ígéretéhez a kötvények beváltását illetően. Most úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek már befektetői, mert az államkötvények 90%-át maga a Fed veszi meg. Ezt az adósság pénzzé alakításának, monetizálásának nevezik, ebben az esetben viszont a pénzt alakítják pénzzé, tehát az egész nem egyéb, mint egy hatalmas piramisjáték. A lényeg, hogy a kamatokat mesterségesen alacsonyan tartsák, mert ahhoz, hogy külső „befektetőket” csábítsanak magukhoz, meg kellene emelni őket. Laikusok számára is érthető módon az a lényeg, hogy a monetáris rendszer olyan, mint egy hatalmas papírtigris vagy kártyavár, de kereshetnénk még vagy egy tucat hasonlatot a „hamis” szó leírására.

5. Mi a dolgok értéke? Az ármeghatározási mechanizmus olyan tekervényessé vált, hogy egy eszköz valós értékének meghatározása szinte lehetetlen. Az étel, üzemanyag, oktatás, lakás, biztosítás és egyebek állami támogatása, az adók, szabályok és törvények, a pénz értékének és a kamatoknak a manipulálása és a tőzsdei kaszinó mellett hogyan is határozhatnánk meg bárminek is a valós értékét? Például miért kerül egy uncia marihuána (egy bárhol megtermő gaz) 500 dollárba? Vajon az igazi érték a munkán és az anyagszükségleten, a kínálaton és keresleten múlik? Persze, hogy nem. A dolgok értékét leginkább a törvények és szabályok fújják fel.

6. A bukást jutalmazzák. Onnan tudjuk, hogy egy hamis gazdaságban élünk, hogy a bukást jutalmazzák, a sikert pedig büntetik. Mindenhol a világon azt mondják az embereknek, hogy szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat és keményebben kell dolgozniuk, hogy kimenthessék az államot, a bankokat, a biztosítókat vagy akár az autógyártókat. Amikor pedig ezt megtesszük és keményebben dolgozunk a kevéske siker reményében, hihetetlen adókkal sújtanak, hogy vég nélkül finanszírozhassák ezeket a csaló intézményeket. Ugyanakkor a korlátlan pénznyomtatás és az egyre emelkedő adók fényévekre vannak a problémák gyökerének megoldásától. A helyzet az, hogy a bankok által kínált megoldások képezik a problémát, hiszen a befektetőosztályt gazdagítják a középosztály rovására. A globális bankárok az adófizetők és a jövő generációinak pénzével játszanak ebben a globális kaszinóban, amit eleve összeomlásra terveztek, hogy az összeomlás által elvehessék az emberek javait. Mindent feltettek a játszmára, de hamis pénzzel játszanak, a mi értékeink viszont, amiket kockáztatunk, valódiak.

7. Az üzleti társaságok ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint az emberek, de nem sújthatók ugyanolyan büntetéssel. Azzal, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság az emberekkel megegyező szólásszabadságot biztosított az üzleti társaságoknak, az utolsó szöget is beverte a köztársaság koporsójába. A pénz most már nyíltan finanszírozhatja a választásokat, és megvásárolhatja a büntetlen működéshez szükséges törvényeket. Lehet, hogy egy társaság is emberekből áll, de nem esnek az emberekkel megegyező elbírálás alá. A „Mi lenne ha a BP ember lenne?” című cikk részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel. A feltevés szerint, az emberekhez hasonló elbírálás alapján a BP egy pszichopata gyilkos lenne. Ugyanez elmondható a legtöbb multi fenevadról, élén a hadiipari cégekkel. Ráadásul ma már ezek a cégek a kormánnyal is összefonódtak. Ez alapján miként definiálnánk magát a kormányt? Úgy gondolják, hogy a definíciók megváltoztatásával megváltoztathatják a valóságot, de ettől még nem válik igazsággá.

8. Az emberek olyan dolgokat vásárolnak, amikre nincs szükségük, olyan pénzből, ami nem az övék. A kormány adósságörvénye és őrült költekezése a fogyasztói szokásokban is tükröződik. Az infláció, az emelkedő munkanélküliség és az ingatlanpiac folyamatos zuhanása ellenére a hitelfelvétel nem állt meg. Az AP a következőket írta:
“Az amerikaiak gyakrabban fizettek hitelkártyával és több hitelt vettek fel tanulmányaikra vagy autóvásárlásra október hónapban, mint korábban, aminek eredményeként a mindenkori legmagasabb szintre emelkedett a lakossági hitelállomány.”

A Federal Reserve adatai szerint szeptemberről októberre a fogyasztói hitelek 14,2 milliárd dollárral emelkedtek, 2,75 ezermilliárd dollárra emelve a teljes lakossági hitelállományt. A gépjárműveket és tanulói hiteleket is tartalmazó kategóriában a hitelek összege 10,8 milliárddal nőtt. A hitelkártyás vásárlások 3,4 milliárd dollárral nőttek. A legaggasztóbb, hogy pont a negatív megtérülést jelentő hitelek, mint a diákhitel, az autóvásárlás és a hitelkártyás fizetés mértéke növekedett.

9. A vállalkozókat büntetik. Mára szinte lehetetlenné vált egyszerű megélhetéshez jutni önállóan. Az Egyesült Államok (és sok más ország, Magyarországot is ide sorolva) a bürokrácia országa lett, ahol a kisvállalkozások létrehozását megnehezítik és büntetik a függetlenséget. Az Egyesült Államokban az igazi önellátás és a legfontosabb vállalkozásforma elleni állami támadásokat leginkább a családi gazdaságok ellen folytatott harc szemlélteti. Az Agenda 21-hez hasonló kollektivista modelleknek köszönhetően egyre több ilyen gazdaságot számolnak fel, úgynevezett „védett zónákká” nyilvánítva a lefoglalt földeket. Az egyik legújabb ilyen esetben egy családi osztriga farmot zárattak be, arra hivatkozva a farm káros hatással van a környezetre. A hamis állítások alapján véghezvitt hadjárat egy 80 éve működő helyi vállalkozást tett tönkre, ami 50.000 turistát vonzott évente és 30 helyi lakosnak adott munkát. Sok ilyen esetben az elkobzott területek fejlesztők kezében landolnak, akiket egy cseppet sem érdekel a helyi gazdaság. A hamis gazdaság egyik elengedhetetlen része, hogy olyan területeken hoz létre függőséget, ahol erre nem lenne szükség. (Rövidfilm angol nyelven a gazdasági illúzióról és az értelmetlen törvényekről: link)

10. Irányított rabszolgaság. Szóval úgy gondolod, hogy a rabszolgaság intézményét az 1800-as években felszámolták? Nem egészen. A gazdasági behajtók (hitelezők) a hitelek segítségével rabszolgasorba döntötték a világot, a nemzetektől, az iparon keresztül, a helyi önkormányzatokig és a föld szinte minden állampolgáráig. Ráadásul ezt a szolgaságot olyan pénzen vásárolták meg, ami nem is az övék, csak úgy a semmiből nyomtatták. Akinek nincs hitele vagy hitelkártyája az is fizet a Fednek az infláción és a jövedelemadón keresztül. Ahogy John Perkins, az „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” szerzője mondaná: itt az idő, hogy behajtsák a nekik járó „egy fontnyi húst” az állampolgároktól, a magasabb adók, alacsonyabb mértékű szociális juttatások és a nyugdíjak lefoglalása, más szóval a „megszorítások” által.

George Carlin azt mondta, hogy „azért hívják ezt Amerikai Álomnak, mert csak az hiszi el, aki alszik.” Már egyetlen ország megfertőzése is elég rossz lenne, pedig ma már az egész világ kollektív álomba merült és álmában a kormány az utolsó pillanatban szépen megold mindent. Az igazi világban azonban az összeomlás elkezdődött. Amíg nem a fenti 10 tényezőn próbálunk változtatni, a hallucináció fogságában maradunk. Az egyre több helyen induló tüntetések és helyi alternatív valutakezdeményezések és egyéb kreatív megoldások némi reményt adnak, hogy az emberek kezdenek ráébredni, hogy eddig aludtak. Mélyen a tükörbe nézve rájönnek, hogy a szemük elé vetített álomszerű gazdaság egyik célja, hogy a rossz irányba küldje az embereket a megoldásokat keresve.

Forrás: www.idokjelei.hu

Kövess minket a Facebook-on!

2012.12.10. Az európai egyesült államok a megoldás a válságra

2012.12.09. Amerika keresztbe tenne az Eurázsiai Uniónak

2012.12.09. Módosítani kell az uniós alapszerződést a bankfelügyelet miatt

2012.12.08. Az ellenség az állampolgár: Drónok Amerikában

2012.12.07. Eredménytelenek az EU bankok felügyeletéről folytatott tárgyalások

2012.12.05. Ázsiai bérek és körülmények a magyar elektronikai iparban

A globalizáció csapdája

Hans-Peter Martin és Harald Schumann (két német újságíró) 1996-ban írtak egy könyvet, amit 1998-ban érdekes alcímmel (Támadás a demokrácia és a jólét ellen) lefordítottak magyarra is. Annak ellenére, hogy akkor még nem voltak látványos jelei az egyiknek se. Mindenesetre a két úriembert nem érheti vád, hogy nem szóltak időben. A fejezetek között válogatva ilyenekkel találkozhatunk: “Csapdában a demokrácia”, “A globális mohóság és a globális pusztulás”, “Az egyetlen világunk szétesése”, “Az ellenség mi magunk vagyunk”, “Billiárd játék a világ pénzpiacán”, “A Bretton Woods-i valutarendszertől a szabad spekulációig”, “Az Euró nagy kalandja”, “A derivatívák, avagy a meglepetésszerű, fű alatt szerveződő pénzügyi összeomlás”.

Most 16 évvel később rácsodálkozunk, már akkor lehetett tudni? Pontosan nyolc évvel írták meg korábban a derivatívákkal megtervezett pénzügyi összeomlást, a mi 2008-ban be is következett. A könyv tehát azt igazolja, nem igaz, hogy senki nem tudta már egy évtizeddel korábban, hogy mi felé tart a világ. És az se igaz, hogy bárkit is váratlanul érhetett, hiszen a könyvet bárki elolvashatta, akár magyarul is, ahogy én megtettem. És akkor most idézek a könyvből egyetlen – nagyon komolyan veendő – bekezdést : „Az elkövetkező évszázadban a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresők mindössze egy ötöde fogja megteremteni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ társadalma megengedhet magának. Ez a húsz százalék lesz aztán az, amelyik majd aktívan vesz részt az életben, a kenyérkeresésben és a fogyasztásban. A munkavállalók nyolcvan százaléka állástalan lesz. Ennek az alsó nyolcvan százaléknak rettenetes gondjai lesznek.”

Most természetesen hitelesíteni kell a fenti bekezdést. Hol hangzott ez el, mennyire lehet komolyan venni? Nos 1995 szeptember végén Mihail Gorbacsov a világ minden részéről 500 vezető politikust, gazdasági szakembert, tudóst és vállalatvezetőt hívott össze San Franciscóba az amerikai mecénások által összedobott Gorbacsov-alapítvány szárnya alatt. Nem azért, hogy szokásaikhoz híven fecsegjenek és mulatozzanak, hanem, hogy komolyan megbeszéljék a XXI. századot.

A találkozó nem volt titkos, de az újságírókat kordában tartották. A két német újságíró beszámol a találkozásról, aminek első témája is sokatmondó: „Technológia és munka a globális gazdaságban”. A jövő egyértelmű, a technológia a foglalkoztatottság ellen hat. A fenntartható egyensúly akkor áll be, amikor 5 munkaerőből egyet alkalmaznak csak. Vagyis a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresőknek mindössze egy ötöde fogja megtermelni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ társadalma megengedhet magának.

És tegyük hozzá, hogy a megbeszélésnek nem is volt tárgya a túltermelés, aminek levezetését a következő 16 évben a hitelek rendkívüli elterjesztésével akartak végrehajtani, ami tulajdonképpen csak időhúzás volt. Pontosan olyan időhúzás, mint ami napjainkban történik. A vezető elit világosan látja, hogy itt a vége az ismert kapitalista rendszernek, de iparkodnak az összeomlást annyira kihúzni, amennyire csak lehet, amire bizonyíték a következő téma.
Hideg fejjel bejelentették: „Egy új társadalmi rendszer rajzolódik ki, ahol a gazdag országok, említésre méltó középosztály nélkül rendezkednek be.” Ez végül is azt jelenti, hogy a teljes társadalmat le fogják zülleszteni a legszegényebbek szintjére.

Nem kell tehát Orbánt teljesen hülyének tekinteni, nagy valószínűséggel zöld utat kapott a világtrend magyar bevezetéséhez. A gazdag legyen gazdagabb, a szegény pedig szegényebb. Ha 6500 milliónak el kell tűnni a Föld felszínéről, akkor előbb a középosztályt fel kell számolni, mert az 500 millióba nem fér bele.

Forrás: www.antalffy-tibor.hu

Kövess minket a Facebook-on!

2012.08.16. Csendesen készülnek a pénzügyi összeomlásra?

2012.07.17. A modern civilizáció összeomlása már elkezdődött

2012.05.14. Új Világrend – Álom vagy valóság?

2011.12.14. Hiperinflációval a világkormányért

2011.10.22. Gorbacsov az új világrend és a globális kormányzás szükségességéről

2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye

Bealkonyulhat a “biorobotoknak”

A Philips kínai gyárában – a hagyományos technológiai rend szerint – több száz kétkezi munkás speciális eszközöket használ a villanyborotvák összeállításához. A gyártó hollandiai üzemében ugyanakkor 128 robotkar végzi ugyanezt a feladatot, ráadásul a jógázókat megszégyenítő hajlékonysággal.

Egy robotkar végtelen ciklusban három tökéletes ívet formáz két csatlakozó vezetékből, és becsúsztatja azokat egy szabad szemmel alig látható parányi nyílásba. A robotkarok olyan gyorsan mozognak, hogy csak védőüveg mögött üzemelhetnek, nehogy sérülést okozzanak a felügyeletükkel megbízott emberi személyzetnek. És mindezt egy fia kávészünet nélkül – három műszakban, az év 365 napján…
A hollandiai gyárban csupán néhány tucat munkavállaló dolgozik műszakonként, körülbelül tizedannyi, mint a kínai Csuhaiban található üzemben.

Mindez már a jövőt vetíti előre. Az ipari robotok új hullámának képviselői sokkal ügyesebbek, mint azok, amelyeket jelenleg használnak például az autógyártásban – és szerte a világon könnyedén kiválthatják az emberi közreműködést akár a gyártás, akár az elosztás és forgalmazás területén. A hollandiaihoz hasonló gyárak éles ellenpontjai azoknak, amelyekben például az Apple és más szórakoztatóelektronikai óriáscégek divatos termékei készülnek több százezer alacsony képzettségű munkavállalót foglalkoztatva.
“Ezekkel a gépekkel bármilyen fogyasztói (elektronikai) készüléket elő tudunk állítani” – büszkélkedett a The New York Timesnak nyilatkozva Binne Visser, a Philips drachteni összeszerelő sorának munkáit irányító villamosmérnök.

A Philipsnek az Apple-nél is lehet esélye

Számos ipari vezető és technológiai szakértő szerint a Philips-féle megközelítés előbb-utóbb teret nyerhet az Apple-nél is. Ráadásul miközben a Foxconn – az iPhone-ok gyártója – továbbra is új üzemeket épít, és ezerszámra veszi fel az újabb munkavállalókat az okostelefon-gyártáshoz, a Philips azt tervezi, hogy néhány éven belül – meglévő munkaerőinek kiegészítéseként – több mint egymillió robotot állít a termelés szolgálatába Kínában.

A Foxconn nem gondolkozik azon, hogy hány munkavállaló és mikor is váltható ki. Mindazonáltal a cég elnöke, Terry Gou nyilvánosan támogatta a robotok növekvő használatát. (Erre megvan az aktuális oka is: a New York-i székhelyű China Labor Watch szervezet arról számolt be, hogy munkabeszüntetés miatt az Apple legnagyobb beszállítójának csengcsoui üzemében október 5-én több gyártósor is leállt. Egyes vélemények szerint a sztrájkot az okozta, hogy a munkásokra túl nagy nyomás nehezedik, és elégedetlenséget váltott ki közöttük az is, hogy az év leghosszabb kínai ünnepe, a nyolcnapos Aranyhét alatt is dolgozniuk kellett.)

Az apadó – egyre csökkentendő működési – költségek és a mind szofisztikáltabb robotok láttán új erőre kapott a műszakiak és a közgazdászok közötti régi vita is arról, hogy milyen gyorsan fognak elveszni ezáltal a meglévő munkahelyek. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MTI) két közgazdásza, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee idén tanulmányt írt erről a gyors átalakulásról. “Ennek az emberi képességekbe való beavatkozásnak a fokozódó üteme és mértéke viszonylag új keletű jelenség, és súlyos gazdasági következményei lehetnek” – fejtették ki a Race Against the Machine című könyvükben.

Forradalmi változás a munkaerőpiacon

Úgy vélik, hogy az alacsony költségű automatizálás ugyanolyan forradalmi változást eredményezhet, mint ami a mezőgazdasági technológia területén ment végbe a múlt század folyamán: a mezőgazdaságban dolgozók aránya az Egyesült Államokban az összes foglalkoztatott korábbi 40 százalékáról körülbelül 2 százalékra csökkent napjainkra.
McAfee érvelése szerint “ez az analógia nemcsak a mezőgazdaság iparosítására igaz, hanem a gyártás múlt századi villamosítására is”.
“Hogy mikor veszi át a láncfűrész a bivalyerejű favágók helyét? – tette fel a kérdést Mike Dennison, a – többek között a Szilícium-völgyben is – szórakoztató elektronikai termékeket gyártó Flextronics vezetője, amely cégnél egyre nagyobb mértékben válik automatizálttá a szerelési munka. – A termelési árat tekintve mindig létezik egy kritikus pont, és mi most nagyon közel vagyunk ehhez.”

Természetesen egy sor műszaki akadályt el kell hárítani a mind teljesebb automatizálás útjából, de túl ezeken meg kell küzdeni azzal is, hogy a szakszervezetbe tömörülő munkavállalók és közösségek aggódnak munkahelyeikért. A robotok folyamatos térhódítása azt is jelentheti, hogy kevesebb munkahely jön majd létre az Egyesült Államokban, jóllehet az ázsiai emelkedő munkaerő- és szállítási költségek – valamint a szellemi tulajdon védelmének ottani “szabados” értelmezése – miatt most éppen elkezdett visszaáramlani némi munka Nyugatra.
A Flextronics San Franciscótól délre található, üreges napelemeket előállító gyára például büszkén hirdeti: “Munkahelyeket és gyártást hozunk vissza Kaliforniába!” (Most az Egyesült Államokban üzemelő napelemek nagy részét Kína állítja elő, miközben automatizálja saját iparát.) A korszerű kaliforniai gyárban egyébként minden precíziós feladatot robotok végeznek, és csak néhány ember folytat kiegészítő tevékenységet.

A legnagyobb élelmiszer-forgalmazó már lépett

A gyártás automatizálásában rejlő előnyök kezdenek átalakulást eredményezni más, munkavállalók millióit foglalkoztató ágazatokban is – méghozzá szerte a világon.
Az egyik ilyen terület a disztribúció, ahol a világ leggyorsabb sprintereinek sebességével száguldó robotok sokkal hatékonyabban képesek elraktározni, elővenni és a szállításhoz megfelelő módon csomagolni az árukat, mint az emberek.

Rövidesen robotok veszik át például a munkavállalók feladatait a C & S Wholesale Grocersnél, az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszer-forgalmazójánál is.

Az érzékelési – látáson, tapintáson alapuló – technológiák gyors fejlődése azt eredményezte, hogy a kézi erővel végzett munkák igen széles skáláját lehet kiváltani a robotok képességével. A Boeing széles törzsű repülőgépeinek felületi szegecselését óriási automatikus gépek végzik, gyorsan és pontosan mozogva. A cég állítása szerint még ezeknek a gépeknek az alkalmazásával is gondot okoz elegendő munkavállalót találni az új 787-es elkészítéséhez. Pedig a robotok révén jóval nagyobb pontosság érhető el, és biztonságosabb körülményeket teremtenek a munkavállalók számára.
Az egyesült államokbeli robotgyártók állítják: számos alkalmazási környezetben már most sokkal költséghatékonyabb robotokat munkára fogni, mint emberi munkaerőt.

Gyorsan visszafizetik a robotok, amibe kerültek

Tavaly egy chicagói automatizálási kiállításon Ron Potter, egy atlantai tanácsadó cég igazgatója egy táblázatkezelőt ajánlott a résztvevők figyelmébe, amelynek segítségével kiszámíthatták, hogy milyen gyorsan “fizetik vissza” a robotok saját bekerülési költségüket.
Az egyik példában szereplő robotizált gyártási rendszer például 250 ezer dolláros beruházási költséggel járt, és két olyan dolgozót helyettesített, akik egyenként évi 50 000 dollárt kerestek. Tizenöt éves élettartama alatt így a rendszer bevezetése 3,5 millió dolláros – munkaerőköltségben és termelékenységnövekedésben megtestesülő – megtakarítást eredményez.

Az amerikai kormányzat a technológiai váltást a versenyképesség megőrzését szolgáló történelmi lehetőségnek tekinti az országra nézve. “Az egyetlen mód arra, hogy az Egyesült Államokon belül maradjon a gyártás, az, ha minél magasabb szintű termelékenységet tudunk biztosítani” – fogalmazott Tom Kalil, a Fehér Ház tudományos és technológiai hivatalának igazgatóhelyettese.

Szofisztikáltabb munkakörök jönnek létre a robotok nyomán

A kormányzati tisztviselők és az ipari vezetők egyaránt azzal érvelnek, hogy jóllehet az üzemek egyre automatizáltabbak, egyáltalán nem vesznek el a munkaerőpiac számára. Ellenben ha az Egyesült Államok nem száll be a versenybe olyan fejlett iparágakban, mint amilyen például a fogyasztói elektronika, akkor alulmaradhat a termék- és formatervezésben is. Sőt a robotikában érintettek hangsúlyozzák, hogy bár egyes fizikai dolgozói munkahelyek megszűnnek, azok helyett a hatékonyabb gyártás révén kvalifikáltabbak teremtődnek: ilyen az összeszerelő sorok tervezése, működtetése és szervizelése, de sok egyéb munkakör is létrejön az üzemekben.

A robotcégek vezetői szerint maga az iparág is teremt munkahelyeket. Az International Federation of Robotics tavalyi jelentése megállapította, hogy a mérnöki és szerelési munkák területén a robotgyártók világszerte már 150 000 főt foglalkoztatnak. Ám az korántsem biztos, hogy a következő generációs gyártás területén valamiféle európai-amerikai dominancia alakulhat ki. A Philips vezérigazgatója, Frans van Houten úgy látja, hogy a kínaiak is robotokat fognak gyártani és alkalmazni.

Egyes munkakörök még képesek ellenállni az automatizálásnak. Ilyenek azok az építési munkák, amelyek előre kiszámíthatatlan beállításokat követelnek meg (vagy ha olyan feladatokat kell elvégezni, amelyek nem ismétlődnek); szerelési munkák, amelyeknél a tapintás elsődleges fontosságú (például üvegszálpanelek beültetése repülőgépek, hajók vagy autók belsejébe); összeszerelési munkák, ahol csak korlátozott mennyiségű termék készül, esetleg több változatban, ám minden egyes termék előállításához a robotok költséges átprogramozására lenne szükség.
Ez a lista azonban egyre rövidebb.

Az elosztás upgrade-je

Egy spártai berendezésű garázs belsejében, Palo Alto ipari negyedében egy elektronikus “szemű”, kis lapáttal felszerelt és tapadókorongokkal stabilizálódó robot dolgozik a szállítószalag mellett: sorra egymás után veszi fel a dobozokat, és dobja őket a szalagra. Ugyanazt a feladatot végzi, mint amit az alacsony bérű munkavállalók szerte a világon.

A régebbi robotokat nem lehetett ilyen munkára fogni, mert a vezérlésükhöz szükséges számítógépes képfeldolgozó rendszerek költségesek voltak, és csak gondosan ellenőrzött körülmények között, jól megvilágított helyiségekben lehetett alkalmazni őket. Ám egy olcsó sztereó kamerának és egy olyan szoftvernek köszönhetően – amely lehetővé teszi, hogy a rendszer ugyanolyan könnyen legyen képes megkülönböztetni a formákat, mint az ember – ez a robot villámgyorsan képes megragadni a szabálytalan méretű és véletlenszerűen elhelyezett tárgyakat is. A robot ugyanis a Microsoft-féle Kinect mozgásérzékelő technológiát használja (amely elsőként az X-box videojáték-rendszeréhez készült).

Az ilyen robotok a Federal Expresshez vagy a UPS-hez hasonló vállalatok környezetében lehetnek az automatizálás eszközei: jelenleg több tízezer munkavállalót foglalkoztatnak ilyen feladatok elvégzésére. A munkások átlagosan minden hatodik másodpercben képesek a helyére rakni egy-egy csomagot a kamionok ki-, illetve berakodásakor. Ám a dobozok tömege több mint 65 kilogramm, így könnyen elfáradnak, a hátfájásról nem is beszélve.
A robotokat gyártó Industrial Perceptionnek akkor van esélye elnyerni a szerződést, ha négy másodpercre le tudja szorítani egy-egy csomag rakodási idejét. A mérnökök ugyanakkor biztosak abban, hogy a robot hamarosan egyetlen másodperc alatt is képes lesz végezni ezzel a művelettel.
Gary Bradski, az Industrial Perception alapítója “szerényen” meg is jegyezte: mindez ugyanolyan hatással jár majd, mint amilyet az internet elterjedése váltott ki.

Forrás: MTI

Ők is le lesznek váltva, ha a robot gyorsabb lesz náluk:

Kapcsolódó híreink:

2012.07.31. Már Kína is túl drága? Egyre magasabb bért követelnek a munkások

2012.07.31. A fiatalok negyedének nincs munkája

2012.07.26. Rabszolgamunka Hong Kongban

2012.07.03. Munkanélküliség az euró-övezetben

2012.03.28. A kínaiak már nem dolgoznak fél marék rizsért

2011.07.31. Feltétel nélküli alapjövedelem: egyék mindenki!

Csendesen készülnek a pénzügyi összeomlásra?

Furcsa hírek terjednek a napokban. A világ több országában a kormányok és nagybankok mintha egy közeledő pénzügyi összeomlásra készülnének. Sajnos nem tudjuk, miről tárgyalnak a bennfentesek zárt ajtók mögött egymás között Washingtonban vagy Londonban, így csupán az itt-ott elejtett szavakból és jelekből tudunk tájékozódni és rájönni mi történik valójában.

Természetesen előfordulhat, hogy rosszul értelmezzük a jeleket, de ennél csak az rosszabb, ha homokba dugjuk a fejünket és úgy teszünk, mintha minden rendben volna.

A múlt héten több cikk is megjelent arról, hogy az Egyesült Államok kormánya az elmúlt két év során titokban arra utasította az öt legnagyobb amerikai bankot, hogy „készítsenek vészforgatókönyvet egy esetleges összeomlás kivédésére”. Önmagában ez nem lenne olyan nagy dolog, de több tucat más indikátorral kiegészítve már egészen más képet kapunk.

Az elmúlt 12 hónap során több száz bankvezető mondott le pozíciójáról, vállalati bennfentesek hihetetlen mennyiségű értékpapírtól szabadultak meg és számos Wall Street-i bankár vásárolt „biztonságos”, a városoktól távoli, önellátásra alkalmas ingatlant.

Eközben számos jelentés érkezett arról, hogy az amerikai kormány élelmiszert és lőszert halmoz fel, Barack Obama elnök pedig egyik végrehajtási utasítást írja alá a másik után, amelyek bevezetésére csak egy teljes társadalmi összeomlás esetén lenne szükség.

Mit jelent tehát mindez? Sok mindent jelenthet, és persze lehet, hogy nem jelent semmit. Amit viszont tudunk, hogy a pénzügyi összeomlás előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. Az elmúlt 40 év során az USA teljes adóssága 2000 milliárd dollárról majdnem 55.000 milliárd dollárra nőtt. Egy ilyen adósságlufi egyszer mindképpen kidurran.

Azonban az elmúlt évek válságai során, és volt belőle elég, egyetlen egyszer sem értesültünk arról, hogy az amerikai kormány felkészülésre szólította volna fel a bankokat. Egy néhány napja megjelent Reuters cikk szerint viszont most pontosan ez történt:
A Federal Reserve és az amerikai számvevői hivatal arra utasították az USA öt legnagyobb bankját, köztük a Bank of America és a Goldman Sachs bankokat, hogy készítsenek tervet egy esetleges összeomlásra, hogy elejét vegyék az ebből eredő esetleges problémáknak, kihangsúlyozva, hogy a bankok nem számíthatnak állami segítségre.

Az eddig titokban tartott, 3-6 hónapra szóló, önerős válságtervek kiegészítői azoknak az “élő végrendeleteknek”, amelyeket a bankoknak azért kellett elkészíteniük, hogy megkönnyítsék az illetékes szervek számára saját felszámolásukat, amennyiben ez tényleg bekövetkezik. Az intézkedés mutatja, milyen fontosnak tartják az illetékesek a felkészülést a legrosszabb eshetőségre.

Nem furcsa, hogy csupán öt nagybank kapott ilyen figyelmeztetést? Miért tartották titokban? Vajon a kormány tényleg összeomlásra számít vagy ez az intézkedés is csak a játszma része?

Amennyiben az illetékesek tényleg összeomlásra számítanak, az nemcsak ezeket az intézményeket érintené. Közben egyre több közgazdász úgy beszél az összeomlásról mintha készpénznek venné.

A Money Morning például a következőket írta:
Richard Duncan, a Világbank korábbi munkatársa és a Blackhorse vagyonkezelő jelenlegi vezető közgazdásza a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az Egyesült Államok 16.000 milliárd dolláros államadóssága egy „halálspirálba” taszította az ország gazdaságát.
Ez egy olyan válsághoz vezethet, amit „nem hiszem, hogy civilizációnk képes lenne átvészelni.”

Nem szoktuk meg, hogy egy volt bankvezető a civilizáció végéről beszéljen.

Nouriel Roubini, ismert közgazdász is úgy gondolja, hogy a következő válság a 2008. évinél is súlyosabb lesz:
„Rosszabb lesz, mert ugyan 2008-ban is gazdasági és pénzügyi válság volt, mostanra azonban kifogytunk a szabályozási munícióból. 2008-ban lehetett játszani az árfolyamokkal, a kamatlábakkal, lehetett reménykedni az első majd a második mennyiségi enyhítésben, élénkítő csomagokat lehetett indítani vagy ütközőket/korlátokat/garanciákat adni/állítani a bankoknak és másoknak. A fiskális deficitek most már olyan mértékűek, hogy a bankokat nem lehet kimenteni, mert 1) ennek az intézkedésnek politikai ellenzői vannak és 2) az államok nagyjából fizetésképtelenné váltak, tehát még saját magukat sem tudják kimenteni, nemhogy a bankokat. A probléma az, hogy nincs több nyúl a bűvészkalapban.”

Az óceán túlpartján az európai politikusok hasonlóan állnak a helyzethez.
Nigel Farage, az Európai Parlement képviselője, a King World News-nak nyilatkozva egy „igazán drámai banki összeomlás” lehetőségéről beszélt. Farage arra is figyelmeztetett, hogy a központi tervezők az Új Világrend börtönébe akarják taszítani az embereket és igazi rabszolgasorba hajtani a világot.

A helyzet folyamatosan romlik Európában is. Most már ott tartunk, hogy Németország is komolyan fontolgatja az eurózóna elhagyását, ami alapjaiban rengetheti meg az Uniót.

Természetesen a helyzet sokféleképpen alakulhat, de az biztos, hogy a világgazdaság szempontjából minden forgatókönyv negatív következményekkel járna.
Közben fogynak a források, a közel-keleten forrásponthoz ért a helyzet és az egész bolygó a bizonytalanságtól szenved.

Paul B. Farrel a következőket mondta a Marketwatch.com megjelent cikkében:
„Csatolják be a biztonsági öveket, mert hamarosan olyan sokk érkezik, ami mindenkit kigyógyít a tagadásból. Egy globális ébresztő, ami mozgásba hozza a Pentagon évtizedes jóslatát, amit az iraki háború kezdetén tett: „2020-ra … kétségbeesett, totális háború indul az ételért, a vízért és az energiáért, ősi mintára … az emberi élet számára meghatározó háború.”

Az Egyesült Államokat és a föld más részeit (mint például Magyarországot is) sújtó aszály sem segít a helyzeten. Aki nem látja, milyen válságos állapotban van a világ, tényleg súlyos elhitetésben él.

Egy tudósokból, közgazdászokból és geopolitikai szakértőkből álló csapat megdöbbentő következtetésre jutott. A csapat egyik tagja, Chris Martenson, biokémikus, a Pfizer korábbi elnök-helyettese, így magyarázta felfedezésüket:
Az adósságunkban, az egész hitelpiacban és a pénzellátásban egy szabályos mintát fedeztünk fel, ami garantálja ezek bukását. A minta ugyanaz, mint ami a legtöbb piramisjátékban megtalálható. A minta, ami exponenciálisan erősödik a teljes összeomlás előtt. Ezért leginkább a világ kormányai a felelősek.

Ami leginkább aggasztó ezekben a felfedezésekben, hogy a minta nemcsak a gazdaságra érvényes. Ugyanezt a katasztrofális mintát fedeztük fel az energia, élelmiszer és vízrendszerekben is.
Martenson szerint „ezek a rendszerek akár egyszerre is összeomolhatnak. Az étel, a víz, az energia, a pénz. Minden.”

Forrás: www.idokjelei.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.08.13. Az EU Nagy-Britannia nélkül, az euróövezet Görögország nélkül?

2012.08.13. Éhséglázadások várhatók Spanyolországban

2012.08.12. Válságtervet készítettek a nagy amerikai bankok

2012.08.12. Előkészületek az irányított összeomlásra

2012.08.09. A jövő valutája: van-e élet a dollár után

2012.08.03. Gyűlnek a viharfelhők: Amikor már a mentőcsónak is süllyed

2012.07.07. Nouriel Roubini: az euróövezet felbomlása fél éven belül elkezdődik

2012.07.05. Megírta a végrendeletét kilenc nagybank

Az Amerikai Álom

Állítom, hogy az American dream, ami az előző századfordulótól máig milliónál is több magyar bevándorlót vonzott, és amit mi, minimum száz éve úgy ismerünk mint: „Amerika a korlátlan lehetőségek hazája”, valójában az emberiség átka.

Igen, lehet egy jó ötleted (Bill Gates) és milliárdos lehetsz. Igen, lehetsz útonálló gazember (Joe Kennedy) és multimilliomos lehetsz és az utódodból lehet elnök is. Igen, kezdheted a semmiből (Soros György), ha van hozzá eszed, milliárdos befektetővé válhatsz. Igen, ha szorgalmas vagy a legszebb nők a lábad előtt heverhetnek (Andrew G. Vajna). És még lehetne sorolni, van ezekből jó néhány, de mellette ott van az 50.000.000 segélyből élő amerikai is. A kisember matematikai esélye, hogy Bill Gates lesz belőle, igen picike, de nem nulla. Ez a „nem nulla” tartja életben az amerikai álmot, és szarja el az emberi értékeket.

Hogy a napi nyolc óra munkáért a minimálbért fizeti, de 12 óra munkát követel érte, hogy számolják és mérik, hányszor mész ki a vécére egy nap és mennyi ideig vagy ott, hogy ha  apellálsz kirúgnak, és minden megalázást el kell tűrnöd, az nálunk csak 20 éve van, de Amerikában legalább 150. Miért tűrik? Miért tűrték, hogy a múlt század elején a szakszervezeti aktivistát egyszerűen kivégezték (hamis vádak alapján – Joe Hill). A válasz nagyon egyszerű. Azért, mert az amerikai tömegek őszintén úgy érzik mind a mai napig, ha keményen dolgoznak, ha helyén van az eszük, belőlük is lehet milliomos. Fenntartották a kapitalizmust, mert az amerikai állom szerint bárkiből lehet milliomos, hiszen a szemeik előtt lettek is. Filmcsillagok dollár milliós gázsikat kapnak (Nicole Kidman). Prédikátoroknak milliókat hord össze a becsapott jó nép (Ron Hubbard – Billy Graham).
A módszer megtanulható. Dale Carnegie már 1936-ban megírta – magyarul: HOGYAN SZEREZZÜNK BARÁTOKAT ÉS BEFOLYÁSOLJUK AZ EMBEREKET  című könyvét, és ha nem az olvasója, ő egészen biztos milliomos lett, mert a könyve közel 80 év után is bestseller.

Milliomosnak pedig nagyon jó dolog lenni, amit 22 éve mi is tudunk, hiszen pénzzel ma már minden megvásárolható, minden álom valóra váltható. Míg korábban nem így volt. Előzőleg volt egy általános társadalmi morál, persze nem Amerikában, hanem az európai kontinensen, és ezt a morált nem lehetett áthágni. Amerikai mintára most már lehet.

A napokban volt szó a Horthy kultuszról. Pro és kontra, ahogy az lenni szokott. Felhozták erényeit, hátrányait és felsorakoztatták a bűneit is. Mindenről volt szó, csak egy valamiről nem. Huszonöt év kormányzás után személyes vagyona pont annyi volt, mint amikor fehér lovon, 1920-ban belovagolt Budapestre, egyetlen pengővel se több. Ezt senki se említette, pedig ha valamire érdemes több mint fél évszázaddal emlékezni, akkor ez az. De ez a korszellem leáldozott a korral együtt. A szocialista erkölcs után jött az amerikai álomban született „üsd-vágd nem apád” szemlélet. Semmi se számít csak a pénz. Nincs becsület, nincs hazafiság, még a családon belüli szeretet is egyre halványul, mert a pénz utáni vágyakozás egyre fokozódó tempóban mindent felülír. Mert te is lehetsz milliomos, de addig is, egy embertelen gazember.

Forrás: www.antalffy-tibor.hu

Kapcsolódó híreink:

2012.07.01. Ötödik hivatali ciklusát kezdheti meg az izlandi államfő

2012.06.29. Terjed a brit bankbotrány: csaltak a bankok

2012.06.28. A hazánk területén ideiglenesen állomásozó bankok csapdája

2012.06.18. A világ urait bemutatják az Európai Parlamentnek

2012.06.14. Az amerikai álom nem egyéb, mint mítosz

2012.06.03. “Nincs pénz a tanárok fizetésére, de van a Bankia számára”

Regionális és elektronikus pénz Magyarországon

Az Európai Parlament és a Tanács 2000. szeptember 18-án adta ki a 18-i 2000/46/EK jelű irányelvét, amelyben rendelkezik az elektronikus pénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, e tevékenység folytatásáról és körültekintő felügyeletéről. Az említett irányelvet a Magyar Országgyűlés a 2004. évi XXXV. törvénnyel beiktatta a magyar jogrendszerbe. Az említett törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetekről szól. A törvény leszögezi, hogy az Országgyűlés a készpénz-helyettesítő fizetési módok további bővítése érdekében és a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozására tekintettel látta szükségesnek a törvény elfogadását.
Különböző adatok vannak forgalomban arról, hogy pontosan milyen nagyságot ér el az az összeg, amit Magyarországnak az Európai Unió számára át kell engedni. Pavics Lázár pénzügyi szakértő adatai alapján az évi egy összegben történő befizetés, valamint az átengedett vám- és áfabevételek 1440 milliárd forintot tesznek ki. Ez az az összeg, amit Magyarország évente fizet az Európai Uniónak tagsága fejében.

Dr. Halász József 2006. szeptember 3-án közzétett írásában azt állítja, hogy Magyarország évente 4046 milliárd forintot enged át az Európai Uniónak. Az 1989-től 2004-ig terjedő időszakban pedig 8866 milliárd forintot engedtünk át Brüsszelnek a magyar Külügyminisztérium, az MNB és a KSH adatai szerint a vámok leépítésével, az úthasználati díj elengedésével és más vonatkozásokban a viszonosság mellőzésével.

Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. azzal számol, hogy 2007és 2014 között mintegy 8 ezer milliárd forint “támogatás” hívható le megfelelő pályázatokkal. Ezeknek az összegeknek a felét – s ezt a szakértők többsége se vitatja – Magyarország fizeti be az Európai Uniónak, azaz olyan pénzek visszaszármaztatásáról van szó, amelyeknek legalább a felét Magyarország már előre átadta az Európai Uniónak.

Mit tegyenek az önkormányzatok?

Az ide érkező lehívható pénzeket sikeres pályázatok nyomán az önkormányzatok is megszerezhetik maguknak a helyi gazdaságok fejlesztésére. Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. a központi régiónak, azaz Budapestnek adná a lehívható EU-s pénzeknek a nagyobbik felét. Ebből következik, hogy Magyarország hét másik régiója kevesebbet kap, mint a központi.

Az lenne az előnyös, ha az említett lehívható euró-milliárdok központi fedezeti alapba kerülnének és ugyanilyen mennyiségben elektronikus pénzt – e-forintot– bocsátana ki az állam. Korábban az volt a gyakorlat, hogy az állam 100 %-os tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki a forgalomban lévő hivatalos pénzt, a normál forintot. Most azonban az MNB a különböző nemzetközi pénzügyi szervezeteknek küldött jelentéseiben már leírja, hogy átállt a passzív oldali pénzszabályozásra.

Mit jelent az aktív oldali és mit a passzív oldali pénzszabályozás? Az aktív pénzkibocsátás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank a magyar állam monetáris felségjoga alapján, azaz az állami szuverenitás jogán, maga bocsátja ki a pénzt. Ez a pénz nem hitelpénz és nem is kell rá kamatot fizetni. Ez a valódi magyar fizetőeszköz, a normál forint.

A passzív oldali pénzszabályozás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank most már csak várja, hogy távolról, azaz külföldről mennyi deviza érkezik az országba befektetés, hitel, vagy spekuláció révén. Ezt a pénzt a Nemzeti Bank csak befogadja. Mindössze annyit tesz, hogy a devizát denominálja forintra és a rendelkezésére álló monetáris eszközökkel – kamatszabályozással, kötvények kibocsátásával, sterilizációs műveletekkel, a tartalékráta megállapításával – igyekszik meghatározni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, elsősorban a denominált, azaz magyarosított forintot. A denominált forint nem normál magyar fizetőeszköz többé, hanem külföldről ideérkezett deviza, hitelpénz, amiért kamatot kell fizetni. Ez tehát csak magyarosított külföldi deviza, kvázi-forint. Az az óriási különbség a két forint között, hogy az egyik hazai kibocsátású és gyakorlatilag ingyen van, a másik viszont külföldi hitelpénz és tetemes kamatot kell utána fizetni.
További különbség az, hogy többé már nem a Nemzeti Bank határozza meg: mennyi pénz, azaz közvetítő közeg áll a termelő gazdaság rendelkezésére, hogy az működni tudjon, hanem ezt most már a külföldi beruházó bankok, befektető alapok, nemzetközi pénzintézetek, vagyis a nemzetközi pénzügyi közösség határozza meg.
Röviden a pénzvilág dönt arról, hogy mennyi pénzt akar beküldeni Magyarországra, hogy a magyar gazdaság működhessen. A passzív oldali pénzszabályozással Magyarország lemondott a saját pénzéről és a termelő gazdaságot kiszolgáló pénzmennyiség szabályozásáról.

Áttörhető-e a pénzvilág diktátuma?

Igen, áttörhető, mert a jelenlegitől eltérő módon is lehet pénzt forgalomba hozni, és lehetővé tenni, hogy azt a magyar gazdaság szereplői az egymás közötti kapcsolataik kiszolgálására használják. Ehhez maga az Európai Unió segítette hozzá a magyar gazdaság szereplőit, elsősorban a vállalkozókat, amikor megalkotta azt az irányelvet, amely biztosítja a megfelelő elektronikus elszámolási technikát az emberek, a gazdasági élet alanyai között létrejött elszámolási kapcsolatokra.

Valamennyi önkormányzat, minden régió létrehozhat elektronikus pénzt, azaz az ellenőrzése alatt álló, a saját igényeit kiszolgáló helyi fizetőeszközt. Ahhoz, hogy ez az elektronikus pénz jól funkcionálhasson, biztosítani kell, hogy akadálytalanul át lehessen váltani a hivatalos pénzre. Egy pénznem iránti bizalom azon múlik, hogy simán átváltható-e más fizetőeszközre. Az akadálytalan átváltást biztosítja, ha annyi elektronikus pénzt bocsátunk ki (önkormányzati, regionális vagy országos szinten), amennyi normál pénz a rendelkezésre áll. Az EU-s irányelvek szerint, ha csak helyileg használják az elektronikus pénzt, akkor nincs is szükség arra, hogy normál pénzből 100 % fedezet álljon a rendelkezésre. Ez a normál pénz fedezet akár 5 vagy 10 % is lehet.

Az említett magyar törvény azonban sokkal szigorúbb, mert előírja, hogy a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetének Magyarországon 100%-osan meg kell lennie normál pénzben. Ha számításba vesszük a Brüsszelből lehívható euró-milliókat, akkor ezeket a milliókat a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetére célszerű használni. Ebben az esetben a fedezeti célra letett euró kamatozik. A kibocsátott elektronikus pénz pedig forgalomban van és teljesíti a gazdasági közvetítő közeg minden funkcióját.

Hogyan nézne ez ki országos szinten?

A magyar kormány erre illetékes szerve, mondjuk az Államadósság Kezelő Központ, az ÁKK átveszi az önkormányzatoktól az Európai Unióból beérkező pénzt, és kamatot fizet érte. Ezt a kamatot az önkormányzat kapja, nem pedig valamilyen külföldi hitelező. Ezért a kamat is Magyarországon marad, és a magyar társadalom igényeire fordítható. Az önkormányzat azonban a forgalomba hozható pénzhez is hozzájut, mert a beérkezett euró mennyiségének megfelelő nagyságú elektronikus helyi pénzt hoz forgalomba. Az adott önkormányzat területén ezt használják saját céljaikra. Itt elsősorban a helyi gazdálkodási folyamatok közvetítéséről van szó, a helyi termelés és fogyasztás cserefolyamatainak a lebonyolításáról.

Ezáltal többlet fizetőeszköz kerül be a gazdaságba. Ma az a helyzet, hogy miközben a bankrendszer, a befektetési alapok – megfelelő fedezettel és jövedelmezőséggel – nem tudják megfelelően elhelyezni fölösleges pénzeiket, addig a termelőgazdaság, ahol az értékelőállítás folyik, fuldoklik a pénzhiánytól. Van elegendő mennyiségű nyersanyag, munkaerő és elvégzendő munka. E három tényező összekapcsolásához szükséges közvetítő közeg, a pénz, azonban nem áll kellő mennyiségben és olcsón rendelkezésre. Az elektronikus pénzzel olyan mennyiségű többlet-fizetőeszköz kerül be a gazdaságba, amely az egész gazdasági életet fellendítheti, munkahelyek tíz- és százezreit hozhatja létre, és a segélyezett munkanélküliek százezrei ismét adófizető polgárok lehetnének.

Magyarországra már bevezették az eurót

Az, hogy mi az euró bevezetésének dátuma, értelmetlen kérdés. Az eurót ugyanis már évek óta bevezették Magyarországon. Itt legfeljebb a névleges forint, azaz a denominált devizaként működő félfüggetlen, magyarosított külföldi pénz feladásának dátuma van még hátra. Jelenleg az euróval együtt annak denominált változata, a névleges-forint is jelen van. Az új helyzetben már nem lesz forgalomban denominált forint, és egyedül az euró marad a hivatalos fizetőeszköz. Amikor már csak euró lesz forgalomban, akkor veszi kezdetét a magyar gazdaságban az euró diktatúrája.

Ma jobb a helyzet, mert három pénz között választhatnak azok, akiknek a gazdasági tevékenységéhez pénznek nevezett gazdasági közvetítő közegre van szükségük. Az egyik lehetőség az euró (vagy más deviza, például dollár), a másik lehetőség a külföldi deviza denominált magyar változata, a névleges-forint és a harmadik pénz, aminek a felhasználására most már minden törvényes háttér megvan (Európai Uniós és magyar), a regionálisan kibocsátott és felhasznált elektronikus-pénz.

Amikor az MNB diszkréten arról tájékoztatja a külföldi pénzügyi szervezeteket, a pénzvilág irányító intézményeit, hogy ő már csak passzív pénzszabályozást végez, ezzel azt közli velük: “Tiétek Magyarország, úgy működtetitek gazdaságát, ahogy akarjátok, mert tőletek függ, hogy mennyi eurót vezettek rá gazdaságára”. Ha viszont az egyes önkormányzatok, és területi régiók, továbbá az Európai Unió régiójaként Magyarország egésze vállalja elektronikus helyi pénz kibocsátását, akkor ezzel nagyfokú pénzügyi önállósághoz juthat. Az illető régió vagy önkormányzat vezetése saját szükségletei szerint dönti el, hogy mennyi helyi pénz legyen forgalomban.

Mire lehet használni a helyi pénzt? Helyi pénzből meg lehet építeni az utakat, a gátakat, a belvíz elvezető csatornákat, a települések szennyvíz csatornáit, ivóvízellátását, továbbá parkokat lehet kialakítani, lakásokat és családi házakat építeni. Egy-egy nagyobb régióban minden szükséges anyag, munkaerő és tudás biztosítható e munkafeladatok elvégzéséhez. Csak azt kell normál pénzből beszerezni, esetleg külföldről behozni, amihez mégis különleges technológia, gép vagy tudás kell. Ebből is látszik milyen pazarlást jelent külföldről idehozott hitelpénzből építeni az utakat, és ppp-rendszerben (public-private-partnership-ben, magán-köz-társulás-ban) finanszírozni nagyberuházá-sokat.

Szüksége van-e Magyarországnak a forint teljes feladására?

Nincs szüksége rá. Sőt kifejezetten hátrányos a magyarok számára. Az euró jelenleg is törvényes fizetőeszköz Magyarországon, bevezetésének előnyei és hátrányai részben már érvényesülnek a gyakorlatban. Az euró, mint uniós valuta, bevezetése nem pénzügyi és gazdasági, hanem politikai kérdés. A közös európai valuta pénzügyileg testesíti meg az Európai Uniót, mint nemzetek feletti birodalmat. E nemzetek feletti struktúrának az egyik kohéziós eszköze, amely a különböző nagy hagyományú nemzetállamok homogenizálódását segíti elő. Amikor egy ilyen közös birodalmi pénz van forgalomban, az törvényszerűen a birodalom centrumaiban koncen-trálódik, miközben a perifériákból kiáramlik a pénz. Magyarország az Európai Unió perifériájához tartozik. Ezért innen jelenleg is óriási mennyiségben áramlik a pénz a birodalom centrumaiba, évente 5-6 milliárd euró.

A forint teljes és végleges feladása, és az euró kizárólagossá tétele csökkentené Magyarország pénzügyi és gazdasági mozgásterét. Az euró kizárólagossá tétele a ma még rendelkezésre álló lehetőségekről való lemondást jelenti. Gazdasági és pénzügyi értelemben az jelenti a nagyobb szabadságot, ha minél nagyobb mennyiségben, minél többféle pénzt használhatunk a termelőgazdaság, az értékelőállító tevékenység közvetítésére. Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy tovább korlátozza pénzügyi és gazdasági önrendelkezését, és tovább csökkentse gazdasági szabadságát. Ezért az Magyarország érdeke, hogy soha ne mondjon le a forintról. Ugyanakkor használja ki az eurót arra, hogy mint Európai Uniós pénz, a Magyarországon különböző szinteken forgalomban lévő önkormányzati, regionális és országos elektronikus pénznek a fedezetéül szolgáljon.

Dr. Drábik János: Az emberközpontú világrend (2007)

Munkahelyteremtés és közösségépítés helyi pénzzel: Drábik János és Vezér-Szörényi László előadása Keszthelyen, 2012 április 13-án:

Forrás: www.helyikozossegipenz.blogspot.com

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.04.22. A globális pénzhatalom bevezetése

2012.04.07. A modern gyarmatosítás technikája

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

2011.09.22. Önálló pénze lesz a Balatonnak – Mi ez a helyi pénz?

A világ nyolcadik csodája

Az alábbi cikk az ’Onion’ nevű amerikai szatirikus hírcsatorna oldalán jelent meg. Az Onion valós és képzeletbeli eseményeket kommentál szatirikus formában. Az itt olvasható cikk az utóbbi kategóriához tartozik (bár sokan valószínűleg nem tudnak rajta szívből nevetni).

A Világörökség Bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy a „Gazdagok és szegények közötti szakadék” lett a világ nyolcadik csodája, az „emberiség legkolosszálisabb és leghosszabb ideig fennmaradt művének” nevezve bolygónk vagyonelosztását.

„Az emberi faj epikus alkotásai közül egy sem ilyen megdöbbentő vagy tiszteletet parancsoló,” – magyarázta Henri Jean-Baptiste, a bizottság elnöke. – „Ez egy fantasztikus, legalább ezer esztendős jelenség, ami csodálattal és alázattal tölt el.”
„Hála a korokon át tartó odaadó gondoskodásnak, ez a hihetetlen méretű relikvia maradéktalanul fennmaradt, félelemmel teli tiszteletet parancsolva magának minden új generációtól,” – tette hozzá Jean-Baptiste.

A mérhetetlen gazdaság egész világon áthúzódó szakadéka sok millió csodálót vonz magához évről évre. Az emberiségnek ez a kétséget kizáróan leghatalmasabb saját kezű alkotása a világ minden pontjáról kitűnően látható, legyen az Kelet-Európa, Kína, Afrika, Brazília vagy az Egyesült Államok.

„A világ eredeti hét csodája eltörpül mellette,” – nyilatkozta Edwin MacAlister, a bizottság egyik tagja, a Gazdagok és szegények közötti szakadékról Mexikóvárosban készült fénykép előtt pózolva. – „Az emberi leleményesség csodája ez, ami elhomályosítja még a Kínai Nagy-falat, a Gizai piramisokat, sőt talán még a Nagy Faji Szakadékot is.”

A régészek szerint sok millió rabszolga és jobbágy egész életen át tartó kemény munkájának köszönhetjük ezt a csodát. A leletek azt mutatják a munkát több ezer évvel ezelőtt kezdték, amikor az első elit meggyőzte alattvalóit, hogy a létesítmény az isteni akarat része. Ez a hit a mai napig fennáll. Bár a történészek tagadják az állítást, sok szakértő szerint a Gazdagok és szegények közötti szakadékot a cionisták építették.

„Sokszor a könnyekig meghatódom megdöbbentő szélességét látva,” meséli Grace Ngubane, 31 éves Johannesburgi lakos, aki a szakadék legszélesebb része mentén él. „Ezek felfoghatatlan léptékek… nagyon kicsinek érzem magam. Mondhatni jelentéktelennek.”

Az évszázadok során sok ember próbálta átszelni a Gazdagok és szegények közötti szakadékot, de a bizonyítékok azt mutatják, ez csak keveseknek sikerült és sokan belehaltak a próbálkozásba.

A szakadék elismerése, mint a világ nyolcadik csodája, pont 50 évvel az után valósulhatott meg, hogy bizonyos mozgalmak a szakadék bezárását kezdték követelni. Azonban néhány elszánt politikus és iparmágnás fáradhatatlan tevékeny-ségének köszönhetően, úgy 1980 körül hatalmas munkálatok kezdődtek a szakadék megőrzése, sőt kiterjesztése érdekében.

„Lélegzetelállító!” – mondja Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója, a szakadék egyik főtámogatója. – „Az elmúlt évek nehézségei után nincs nagyobb öröm számunkra, mint látni, ahogy a szakadék napról napra szélesedik. Természetesen vannak ellenzők, akik szerint fennáll a veszély, hogy egy bizonyos szélesség után az egész szerkezet összedőlhet, milliókat rántva magával a halálba, de én személy szerint hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot.”

„Azonkívül valami azt súgja, hogy nekem nem esne bajom” – tette hozzá.

Forrás: www.idokjelei.hu

Kapcsolódó híreink:

2012.05.20. “A görög kilépés nagyobb lavinát indít majd, mint a Lehman bukása”

2012.05.16. Hogyan omolhat össze az eurózóna néhány hónap alatt

2012.04.14. A hatóságok lázongásoktól tartanak az emelkedő élelmiszerárak miatt

2011.09.18. Saját pénzzel harcolnak a nyomor ellen Isten városában

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

A görög tragédia egy önbeteljesítő jóslat

Görögországban több mint egy hét alatt sem tudtak megegyezni a pártok a kormányalakításról. Mivel egyik párt sem tudta megszerezni a koalíció létrehozásához szükséges mandátumokat, júniusra kiírták az újabb választásokat, ami az előzetes felmérések szerint már teljesen más eredményeket mutat majd.

A görög választók ugyanis még a választások előtt egy nappal is bizonytalanok voltak, az akkori felmérések szerint az emberek több mint fele nem tudta egyértelműen megmondani, kire fog szavazni. Az elmúlt tíz nap azt is megmutatta, miért. Az Athéni Gazdasági és Üzleti Egyetem szervezésében készült egy felmérés, ami már 31% fölötti eredményt jelez a Syriza pártnak. Korábban nagy vihart kavart, hogy a párt a választások előtt megnégyszerezte a támogatottságát – csakhogy azóta újra megduplázta. Ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy a párt vezetője nem volt hajlandó összejátszani a hitelszerződést támogató pártokkal, helyette viszont bejelentette, hogy semmisnek nyilvánítja a hitelszerződést, és sikeres kormányalakítás esetén államosítja a bankokat.

Ebből az esetből több tanulságot is le kell vonni. Egyrészt: a görög választók ugyanúgy kiábrándultak a demokráciából, mint az Európai Unió összes többi országában. (nyugaton kevésbé, keleten egyre nagyobb mértékben, de az irányvonal jól kivehető) Nem tudták, kire szavazzanak, mivel az elmúlt évtizedekben a demokratikus politikai elit eljátszotta a becsületét. Mikor a Syriza vezetőjén volt a sor, és a választási ígéretekhez híven nem lépett szövetségre az IMF-pártokkal, ez olyan mértékben megnövelte a párt népszerűségét, hogy a több évtizednyi választási hazugságokat követően ez euforikus hangulatot teremtett az országban. A legújabb felmérés szerint a hitelt erőltető pártok támogatottsága tovább csökkent, a Syriza támogatottsága megduplázódott. Ez már önmagában elég beszédes eredmény.

Másrészt: a bizonytalanság legfőbb oka az utólagos felmérések alapján az volt, hogy a választók nem tudták, melyik pártnak hihetik el, hogy tényleg felmondja a hitelszerződést. Ezért össze-vissza szavaztak mindenkire. Most, hogy a Syriza vezetője a szerződést érvénytelennek nyilvánította, a választók már nagyon is tudják, kire akarnak szavazni. Ez ilyen egyszerű, és ezzel a görög nép sokkal inkább véleményt nyilvánított, mint magával a szavazással.

A görög helyzet egy önbeteljesítő jóslat. (A nyugati rendszer összeomlása is az, és ezzel nem tudnak mit kezdeni) Görögországban a választások után nem alakult kormány. Ez a nemzetközi befektetők körében olyan pánikrohamot idézett elő, hogy a görög gazdaság ha eddig nem is, az újabb választásokra bizonyosan olyan állapotba kerül, hogy elkerülhetetlenné válik a drachma újbóli bevezetése.

Nem árt megjegyezni azt sem, hogy nyugaton már nem folyik éles harc a görög tagságért. Korábban a vita azon folyt, hogy előáll-e majd a mostani helyzet – most már azon vitáznak, hogy a görögök kilépése után milyen sorsa lesz az eurozónának. A Der Spiegel pár napja egyenesen amellett érvelt, hogy a görögök lépjenek ki az eurozónából – és hogy a több éves médiacsendet megtörve egy ilyen cikk megjelenhetett, az szintén beszédes.

Júniusban újabb választások lesznek, ami a jelenlegi állás szerint kétféleképpen végződhet: vagy a Syriza egyedül megszerzi a kormányalakításhoz szükséges 151 mandátumot, vagy egy kisebb párttal lép szövetségre és koalíciós kormány fog létrejönni. Mindkét esetben egyértelmű a bankok államosítása és a drachma bevezetése. A veszteségek miatt pánikoló befektetők éppen most teremtik meg az ehhez szükséges feltételeket.

Forrás: www.jovonk.info

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.15. Nincs egyezség, újra választanak a görögök

2012.05.14. A görög helyzet: viharfelhők gyülekeznek

2012.05.09. Görögország felmondja az IMF hitelszerződést és államosítja a…

2012.05.07. “Nem tárgyalunk árulókkal” – Áll a bál Görögországban

2012.04.19. Az EU nyomására privatizálják a görög áramtermelést

2012.04.09. Görögország bérbe adta Minotaurus labirintusát

2012.04.09. Megerősítették: a görög csődön hízik Németország

2012.03.21. Külföldi cégek termelik ki a görög aranyat

2012.02.29. Görögországban 12-32%-os keresetcsökkenés az IMF alku feltétele

2012.02.27. Németország javasolja, hogy Görögország lépjen ki az euró-övezetből

20.12.02.25. A nagy görög bankrablás

Környezetvédelem – Halál a nyugdíjasokra!

A világon elsőnek, Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságba segítésének legális lehetőségét, ha úgy érzik, hogy számukra az élet befejeződött. Ugyanis a hollandok szerint, azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (Hippokratészi eskü) hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.

Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni. Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti.

Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – teszik fel a kérdést a kritikusok.

Aki kíváncsi rá, hogy az ország legidősebb bloggere túl a 80-on mit szól ehhez, a forrásoldalon elolvashatja.

Forrás: www.antalffy-tibor.hu

És ennek mi köze a környezetvédelemhez? Korábbi bejegyzésünkben olvasható Philip Cafaro, a Colorado egyetem professzorának kijelentése: „Az ember szaporodásának megállítása mindenképpen elengedhetetlen (de nem elegendő) feltétele a globális klímaváltozás katasztrofális változásának megakadályozására. Igazából a Föld népességének jelentős csökkentésére lehet szükség, hogy ezt elérjük.”
Ha ebből a szempontból nézzük a kérdést, akkor az öregek halálba segítésének propagálása tulajdonképpen környezetvédelem. Haláluk után nem termelnek több szemetet (nem nő tovább az “ökológiai-lábnyomuk”), és nem lélegzenek ki szén-dioxidot, amit kiváló tudósaink a Globális Felmelegedés™ legfőbb okának neveznek meg. Ennek megfelelően a “haszontalan zabálók” (Henry Kissinger jelzője) számának csökkentése nem csak hasznos, hanem egyenesen kívánatos. Ez a kijelentés így persze kicsit sarkos, de a folyamatok ebbe az irányba mutatnak. Lehet szépíteni a dolgokat, de a tetteket nem lehet félreérteni. Aki feleslegessé válik (nyugdíjasok, rokkantak, betegek, munkanélküliek), nem termel több hasznot/adót, attól rövid úton meg kell szabadulni, mert csak kárt okoz és veszélyezteti az “emberiség túlélését”.

Tényleg így van ez? Akik ezeket kigondolják hajlandóak lennének példát mutatni, és a családjukon, majd magukon megmutatni hogyan is kell a környezetet megvédeni tőlük?
Mert másnak ötleteket adni könnyű, de talán elvárható, hogy “jó példával” szolgáljanak…

Kapcsolódó híreink:

2012. május 10. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

2012. április 30. A torontói jegyzőkönyvek

2012. április 15. 50 tudós és mérnök nyílt levele a NASA-hoz

2012. március 08. A népesség jelentős csökkentése szükséges

2012. február 20. Házhoz megy a halál

2012. február 09. Hogyan irtsuk ki az embereket?

2012. január 31. Halj meg idõben, ne okozz másoknak gondot

2012. január 25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011 (XII.29.) Korm. rendeletben foglaltakról.

Az „új igények” és a „soros (időszakos) felülvizsgálatok” esetében is megszűnik a saját jogon megállapítható rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátás, a rehabilitációs járadék ellátás, a rendszeres szociális járadék, illetve az átmeneti járadék ellátás (valamint a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka). Ez nem egyenértékű azzal, hogy az eddig folyósított pénzbeli ellátása megszüntetésre kerül.

A rokkantsági nyugellátások, illetve az rendszeres szociális- és az átmeneti járadék helyett rokkantsági, vagy rehabilitációs ellátást (illetve bányászok egészségkárosodási járadékát) lehet megállapítani.

A 2011. december 31-ig megállapított rehabilitációs járadék ellátás a határozatban megjelölt időpontig lehet továbbfolyósítani azzal, hogy annak meghosszabbítására 2012. évtől már nincs lehetőség.

2012. januárjában minden érintett személyre szóló értesítést kap, amiben helyzetére vonatkozóan tájékoztatják a változásokról.

Új igények

Az egészségi állapot változáson alapuló ellátások igénybejelentését a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságánál lehet beadni személyesen, postai- vagy elektronikus úton. Az ellátás megállapításáról, vagy elutasításáról a nyugdíj-biztosítási igazgatóság határozatban dönt. A határozathoz a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) szakhatósági állásfoglalását is be kell szerezni, ezért az igénybejelentést követően a nyugdíj-biztosítási szerv értesítése szerint az NRSZH területileg illetékes kirendeltségének szakértői bizottsága komplex minősítés keretében vizsgálatot végez és megállapítja az igénylő egészségkárosodásán alapuló egészségi állapotát, illetve rehabilitálhatóságát.

Amennyiben a szakértői bizottság az egészségi állapotot 60%-ban, vagy annál kisebb mértékben véleményezi (ez korábban 40% vagy azt meghaladó egészségkárosodásnak felelt meg) és a foglalkoztathatóság tekintetében az igénylőt rehabilitálhatónak minősíti, úgy az igénylő rehabilitációs ellátásra szerezhet jogosultságot.

A rehabilitációs ellátás mértéke az egészségi állapot mértékétől is függ, így amennyiben az egyéb jogosultsági feltételeknek[1] az igénylő megfelel a következőképpen alakul az ellátás összege:

A rehabilitációs ellátás legkorábban a kérelem benyújtásától állapítható meg, a folyósítás kezdetétől legfeljebb 3 évre.

A rehabilitációs időszak alatt rehabilitációs szolgáltatások kerülnek biztosításra.

A rehabilitációs ellátás folyósításával egyidejűleg nem engedélyezett a kereső-tevékenység, ebben az esetben az ellátás folyósítása felfüggesztésre kerül.

Amennyiben a foglalkoztathatóság szempontjából a szakértői bizottság az egészségi állapotot 60%-ban, vagy annál kisebb mértékben véleményezi és a rehabilitációt nem javasolja, úgy az igénylő rokkantsági ellátásra lehet jogosult.

A rokkantsági ellátás mértéke az egészségi állapot mértékétől is függ, így amennyiben az egyéb jogosultsági feltételeknek* az igénylő megfelel, a következőképpen alakul az ellátás összege:

A 2011. évi CXCI. törvény értelmében annak az igénylőnek is rokkantsági ellátást kell megállapítani, akinek az egészségi állapota 31-60% (egészségkárosodása 40-69%) közötti és a kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralévő időtartam az 5 évet nem haladja meg.

A rehabilitációs ellátásokat és a rokkantsági ellátásokat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) folyósítja.

Ellátásban már részesülők új típusú ellátásai, illetve felülvizsgálata

 1.     Azok a (2011. december 31-én) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásban részesülő személyek, akik már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, felülvizsgálatra nem kötelezettek. Ellátásuk megegyezik a jelenleg folyósított (illetve 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátás összegével, de azt a korábbi jogcímeken folyósított ellátás helyett – egységesen – öregségi nyugellátás címen kapják majd.

2.     Azoknak a személyeknek, akik 2011. december 31-én

• I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásban, illetve III. csoportú rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugellátásban részesülnek és 5 éven belül betöltik az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy
• rendszeres szociális járadék ellátásban részesülnek és már betöltötték, vagy 5 éven belül betöltik az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy
• átmeneti járadék ellátásban részesülnek

ellátásuk megegyezik a jelenleg folyósított (illetve a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátás összegével, de azt a korábbi jogcímeken folyósított ellátás helyett – egységesen –  rokkantsági ellátás címen kapják majd. Az ellátást folyósító szerv (NYUFIG) az ellátás átalakulásáról 2012. január 31-ig levélben nyújt tájékoztatást. Az átalakítás nem érinti a soros felülvizsgálati kötelezettséget, így ha a szakvéleményben (határozatban), szakhatósági állásfoglalásban soros „időszakos” felülvizsgálati idő került meghatározásra, az érintett a felülvizsgálati időben köteles a felülvizsgálaton megjelenni. A felülvizsgálat helyéről és pontos idejéről a nyugdíj-biztosítási igazgatóság küld értesítést.

3.     Azokat a személyeket, akik 2011. december 31-én III. csoportba tartozó rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugellátásban, vagy rendszeres szociális járadék ellátásban részesülnek, és a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt több mint 5 év múlva érik el – függetlenül attól, hogy korábban felülvizsgálatukat a szakértői bizottság nem tartotta szükségesnek, vagy állapotukat véglegesnek minősítette – az ellátásukat folyósító szerv (NYUFIG) 2012. január 31-ig kiértesítést küld a jogszabályok változásáról és az ellátások átalakításáról, valamint a szükséges teendőkről. A tájékoztató levél alapján a fenti személyeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy kérik-e az új szabályok szerinti komplex minősítés elvégzését.

A komplex minősítést az NRSZH területileg illetékes kirendeltségének szakértői bizottsága fogja elvégezni.

A jelentkezésre 2012. március 31-ig van lehetőségük.

Azok a személyek, akik a fenti időpontig nem kérik a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál a felülvizsgálat elvégzését Rehabilitációs kártyával történő foglalkoztatásra jogosultak lesznek, de ellátásukat a nyugdíj-biztosítási szerv 2012. május 1. napjával megszünteti.

Azokat a személyeket, akik 2012. március 31-ig kérik a komplex minősítés elvégzését, a nyugdíj-biztosítási igazgatóság – az NRSZH által megadott kapacitás függvényében –szakértői felülvizsgálatra fogja behívni. Azoknál a személyeknél, akik esetében a szakvéleményben (határozatban), szakhatósági állásfoglalásban soros „időszakos” felülvizsgálati idő került meghatározásra, a felülvizsgálati időben lesznek kötelezettek a felülvizsgálaton megjelenni. A felülvizsgálat helyéről és pontos idejéről a nyugdíj-biztosítási igazgatóság küld értesítést.

A 3. pont alá tartozó személyek pénzellátása megegyezik a 2011. december hónapra járó (A III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülők esetén a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt)  ellátásuk összegével, de azt a korábbi jogcímeken folyósított ellátás helyett – egységesen – rehabilitációs ellátás címen kapják majd.

A felülvizsgálatot követően csak rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás megálla-pítására van lehetőség, amennyiben az egészségi állapota 60%, vagy az alatti mértékben kerül megállapításra.

A felülvizsgálatot követően az ellátások összege – eltérően az új igényeknél alkal-mazottaktól – az alábbiak szerint kerül majd meghatározásra:

Rokkantsági ellátás esetén az ellátás megegyezik a jelenleg folyósított (illetve a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátás összegével.

A rokkantsági ellátások esetében lehet keresőtevékenységet folytatni, viszont meg kell szüntetni az ellátás folyósítását, ha a keresőtevékenységből származó jövedelem 3 egymást követő hónapra vonatkozó átlaga, meghaladja a minimálbér 150%-át.

 A szakhatósági állásfoglaláshoz kötött eljárások esetében van jogorvoslati lehetőség.

Az ellátásokat az Egészségbiztosítási Alap fedezi.
________________________________________________________________________
[1] A jogszabály 2.§-a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át a TBJ. 5.§-a szerinti biztosítási idő, illetve keresőtevékenység végzésének, és a rendszeres pénzellátásban részesülésnek tilalma is.
[2] 2012. évre vonatkozó minimálbér összege: 93.000 forint
[3] 2012. évre a közfoglalkoztatási bér összege: 71.800 forint

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.09. A vezető halál ok az orvosi kezelés

2012.05.07. Eljött az idő az igazi szocializmusra…

2012.04.30. A torontói jegyzőkönyvek

2012.04.27. Nem hagyunk senkit az út szélén…

2012.04.25. Minden állampolgár köteles lesz nyomkövetőt magánál hordani

2012.03.08. A népesség jelentős csökkentése szükséges

2012.01.31. Halj meg idõben, ne okozz másoknak gondot

Találmány a süllyesztőben

Azt már régóta tudjuk, hogy a magyar feltalálók hazájukban nem nagyon tudnak érvényesülni. “A főnöknél senki sem lehet okosabb”, így kénytelenek voltak elvándorolni itthonról, hogy a világ más tájain valósítsák meg ötleteiket. Ezzel más nemzeteket gazdagítottak, de mi az ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. A legfontosabb, hogy a világot jobbá tegyük.

A napokban bukkant fel 8 évi (mély)altatás homályából egy találmány, amit 2004-ben világszenzációként jelentettek be, azonban oly sikeresen dugtak el az emberek elől, hogy a ValóVilág szurkolói semmit sem vettek észre az egészből. Nem is lendült fel a magyar ipar és a gazdaság sem, de legalább nem piszkítottunk bele néhány multi gazdasági eredményeibe. Hogy a találmánnyal mi történt, talán néhány olvasó kifejti a hozzászólásokban…

Világszenzáció itthon – Magyarék találmánya

Magyar találmányok – a szó kettős értelmében. Magyar László és Csefkó Pál felfedezése az elektromos áram eddig szokatlan viselkedéséről olyan készülékek kialakítását tették lehetővé, amelyek a jövőben alaposan kibővíthetik az elektronikai termékek piacát – a jövő elektromos iparát pedig teljesen átrendezhetik. Ismét itt egy lehetőség: a húsz év kutatómunkájával kifejlesztett prototípusok gyártása akár az egész országot előnyös gazdasági helyzetbe hozhatják – ha akad rá befektető.

Képzeljük el, amint a bekapcsolt hajszárítóval játszadozik gyermekünk a fürdőkádban (ennek még a gondolata is borzalmas, de most tegyünk kivételt). Élvezi, hogy a készülék egymás után fú hideget-meleget, felfodrozza a kád vizét, majd egy hirtelen mozdulattal a víz alá dugja a működő hajszárítót. Egek Ura – itt már csak ő segíthet – vagy mégse? A gyerek kacagva élvezi a hirtelen előállt “pezsgőfürdőt”, a hajszárító keltette hullámokat – nem kell hívni a mentőket.

A fenti történet nem csupán a képzelet idétlen játéka, hanem ma már könnyen realizálható. A félreértések elkerülése végett tegyük hozzá: a hajszárító ebben az esetben nem a hálózati 220 volthoz csatlakozik, hanem az Energitech Egyesület két tagja által kifejlesztett transzverter nevű készülékhez. Így nemcsak az áramütés veszélye múlott el, hanem a hajszárítónk is tökéletes épségben vészeli át a víz alatti üzemet.

Magyar László és Csefkó Pál feltalálók a napokban mutatták be ilyen – és ehhez hasonló – dolgokra is képes “csodamasináikat”. A felfedezés és a találmányok jelentősége azonban messze túlmutat a fenti történeten, és a kutatók szavai szerint a “szupravezetéshez hasonló” jelenségre épül. “A készülék makroszkopikus kvantumrendszerként – egészen pontosan makroszkopikus kvantumoszcillátorként – működik ” – adják a jelenség magyarázatául a feltalálók, és ha ez a mondat számunkra nem is értelmezhető teljes mélységében, a további demonstrációkra mégis rácsodálkozhatunk. “Fénycsőgyújtó” nevű készülékük alkalmas arra, hogy kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket beletéve azok újra kigyúljanak, sőt, szebben (vibrálásmentesen) és nagyobb fényerővel égjenek, mint korábbi, “működő” állapotukban – ráadásul kevesebbet is fogyasztanak. Az új berendezés segítségével – a fénycsőgyárak minden valószínűség szerinti nagy bánatára – a kiégett fénycsövek “örökéletűekké” válhatnak, azaz mindaddig képesek lesznek világítani, amíg a különböző gázok valamilyen módon (például repedés miatt) el nem távoznak belőlük.
De ha a wolframszálas villanykörténk égne ki, mostantól kezdve ezt sem érdemes a kukába hajítani! Immár nemcsak a lyukas zoknik stoppolását végezhetjük el segítségével, hanem Magyarék készülékéhez csatla-koztatva a kiégett lámpás újra fényre gyúl: az elszakadt wolframszál felizzása helyett ívfényszerű kisülés látható a villanykörte belsejében. A berendezés birtokában nem kell továbbá aggódnunk azért, hogy számítógépünk elveszíti az el nem mentett adatokat egy-egy hirtelen áramkimaradás vagy áramszünet miatt, mert a gépezet rögtön átvált tartalék üzemmódra. További tapasztalatok: a sajtóbemutatón puszta kézzel víz alá tartott villanymotor semmi kárt nem tett – sem magában, sem környezetében, sem a gazdájában. Rácsodálkozhattunk a víz alá nyomott izzólámpa hibátlan működésére is – mind-mind olyan történetek, amelyek az elektromos feszültségről és áramról szerzett eddigi ismereteink szerint nem történhettek volna meg. Kénytelenek vagyunk szembesülni a ténnyel: az elektronikában az eddig megszokott, szinuszosan váltakozó elektromos áramon kívül létezik egy “másik világ”, ahol az elektronok működését abszolút nem befolyásolja az a tény, hogy eddigi ismereteink, kitalált szabványaink az előbb említett váltakozó áramra korlátozódnak leginkább.

“A bemutatón egy újfajta elektromos áramnak, az elektromágnesség eddig ismeretlen összetevője megnyilvánulásának lehettünk tanúi. Ezt a makroszkopikus kvantumjelenséget leginkább a szupravezetéshez lehetne hasonlítani – mondta lapunknak a kutató-feltalálók egyike, Magyar László. – A bemutatott készülékek pedig ennek a felfedezésnek az aprópénzre váltása, műszaki megvalósulása.” A három bemutatott készülék azonban csak nagyon speciális esetei a felfedezés alkalmazásának, amely az űrkutatástól a mikrochipek gyártásáig óriási lehetőségeket rejt magában. A bemutatón jelenlévő egyik szakember például nem máshoz, mint Nikola Teslához hasonlította a feltalálók személyét – az Osztrák-Magyar Monarchiából Amerikába kivándorolt Tesla korát megelőző találmányai, valamint több mint 700 szabadalma által az egész huszadik század elektronikai kiépítését, technológiáját meghatározta.

Magyar László a találmány egyik legfontosabb rövid távú alkalmazási lehetőségének látja az energiaellátás stabilitásának biztosítását. Ismeretes, hogy az Egyesült Államokban múlt év során beállt nagy áramszünetek egyik oka az erőművek túlterhelése volt, amely az elektromos fogyasztók egy időpontban történő, esti bekapcsolása során “megrántja” az elektromos rendszert, amelynek biztonsági berendezése ekkor leold. A Magyar-találmány alkalmazásával elkerülhető lett volna a milliós-millárdos károkat okozó áramkimaradás. Az új találmányok “rövid távon” forradalmasíthatják a hajózást, a villamos járművek és forgó gépek iparát, a különböző biztonsági rendszereket, kórházak vészellátó rendszereit. “Lehet, hogy a bemutatott készülékek elterjedése sért bizonyos érdekeket, azt szeretnénk azonban, hogyha a mai nagy gyártók és forgalmazók nem erre figyelnének, hanem felismernék az előttük álló rendkívüli lehetőséget az eddigi berendezések korszerűsítésére. Ez a hagyományos energiaellátó rendszer működésével párhuzamosan is viszonylag kis befektetéssel kiépíthető, és komoly gazdasági előnyökkel is jár” – jelentette ki Magyar László.

Interjú Petz Ernő egyetemi tanárral, a Paksi Atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatójával

– Magyar László és Csefkó Pál találmányai eddig szokatlan jelenségekről tanúskodnak. Ön szerint ezeket hogyan értelmezhetjük?
– Három olyan találmányról van szó, amelyek mindegyike ugyanarra az alapelvre épül: egy új, az eddigi tapasztalatainktól eltérően működő elektromos áramra. A hagyományos váltóáramú rendszerektől eltérően itt nem szinuszosan változik a feszültség és az áram. Ennek működése még nem teljesen ismert, azonban a gyakorlatban tapasztalható jellemzői és előnyös tulajdonságai miatt alkalmazható. A tények – és a mérések – azt mutatják, hogy ezt az áramot a fogyasztók sokkal kedvezőbben, kisebb veszteséggel, jobb hatásfokkal tudják hasznosítani a korábbi, hálózati áram által működtetett berendezéseknél. Maga az átalakító készülék is lényegesen kisebb méretű, egyszerűbb szerkezetű, mint a hagyományos inverterek, így olcsóbban előállítható.

– A találmányok bemutatásakor elhangzott, hogy “az Energitech kutatói a szupravezetési jelenséghez hasonló tulajdonságokat mutató villamos készüléket fejlesztettek ki, amelyek semleges áramot képesek gerjeszteni”. Hogyan fogalmazna közérthetőbben?
– Mint azt régóta ismerjük, az elektromos vezetők ellenállása függ a hőmérséklettől: minél alacsonyabb a vezető hőmérséklete, annál kisebb ellenállással vezeti a villamos áramot. Ez egyébként érthető, mert a fém rácspontjaiban lévő atommagok hőmozgást végeznek – nagyobb hőmérséklet esetén nagyobb, kisebb hőmérséklet esetén kisebb amplitúdóval. Az atommagok ehhez mérten akadályozzák a töltés áramlását. Nos, ha nulla Kelvin-fokra le tudnám hűteni a vezetéket, ezen a hőmérsékleten már megszűnik a hőmozgás, az atommagok rögzítetten a helyükön maradnak. Így szépen, akadály nélkül “átsétál” közöttük a töltés – vagyis nem fejt ki ellenállást. Ezt nevezzük szupravezetésnek. Az említett új jelenség során azonban nem erről van szó, mert a jelenség csak hasonlít a szupravezetés jelenségéhez. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy ennek az újonnan felfedezett áramnak a terjedése lényegesen kisebb fajlagos ellenállással történik, mint a már ismeretes, szinuszosan váltakozó áramé. A semleges áram azt jelenti, hogy nincsen egy kiemelt fázis, mint a szinuszos áram esetén.

– Az új jelenségek, tulajdonságok milyen előnnyel járhatnak?
– Mint azt a feltalálók bemutatták, a három készülék – a “transzverter”, a “magnetor” és a “fénycsőgyújtó” – olyan meglepő dolgokat produkál, hogy az általuk működtetett motortest, lámpatest víz alatt is hibátlanul működik az elektromos rövidzárlat vagy meghibásodás veszélye nélkül. Ennek gyakorlati alkalmazására számtalan lehetőséget lehetne említeni, amelyek során hermetikus szigetelés nélkül működtethetünk villanymotorokat valamilyen folyadékban. A “fénycsőgyújtóval” már kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket lehet újra üzembe állítani, ráadásul nagyobb fényerővel és úgy, hogy megszűnik a korábban 50Hz-es váltakozó áram által okozott vibrálás. Ilyen feltételek mellett is jelentős energiamegtakarítás érhető el, amely a kutatók mérései szerint körülbelül 30 százalék. A találmány segítségével viszonylag kis beruházással lehetne biztosítani a szünetmentes áramforrást, vagyis ha a hálózati feszültség valamilyen ok miatt megszűnik, rögtön működésbe lépne a kutatók által kifejlesztett mágneses generátor. Kórházakban például az ilyen berendezéseknek életmentő szerepe lehet.
A másik fontos dolog, hogy ezt a speciális áramot az áramvezetők sokkal kisebb ellenállással vezetik: kisebb a feszültségesés és kisebb a veszteség. Így sokkal vékonyabb vezetőn keresztül is eljuttatható a fogyasztóhoz.

– Hogyan magyarázható, hogy a fogyasztó a csupasz drótokkal együtt vízbe is belógatható, még sincs rövidzárlat?
– A fázis hiányával. Ha egy hagyományos váltóárammal táplált berendezéssel tennénk így, akkor rövidzárlat is bekövetkezhet – mivel a víz vezeti az áramot. A mostani találmányt alkalmazva elkerülhetőek lennének a korábban ebből fakadó áramütések, halálesetek. De mondok érdekesebb dolgot is: a hagyományos víz alatti elektromotorokat hermetikusan el kell zárnunk a víztől ahhoz, hogy működjenek. A találmány segítségével ilyen burkolat nélkül, tehát sokkal olcsóbban megtehetjük a motor vízben való működtetését.

– Nem gondolja, hogy egy ilyen találmányt az ellenérdekelt cégek nem fognak üdvrivalgással köszönteni, sőt…?
– Ha az energiatermelést nézzük, a gázlobbi, olajlobbi, szénlobbi – mindegyik egymás ellen érdekelt. Így az egyik akadályozhatja a másik lobbi fejlesztéseinek, találmányainak gyakorlati bevezetését. A szóban forgó találmányok is sérthetik az összes olyan gyár érdekeit, amelyek a hagyományos invertereket gyártják, de a fénycsőgyáraknak is az az érdeke, hogy minél több fénycsövet tudjanak eladni. Nagyon sok érdek sorakozik fel azonban a találmányok gyakorlati bevezetése mellett, még ha át is alakítja valamelyest az eddigi struktúrát. Az energiatermelés számára például csak előnyöket vélek felfedezni: nagyobb biztonságot eredményezne a működésükben. Az erőművek működése ugyanis egy eléggé bonyolult folyamat, amelynek a végén a generátor alakítja át a mechanikai munkát villamos energiává. Nos, jelen esetben csak ezt az utolsó fázist kellene megváltoztatni. A szóban forgó találmány együttműködik a hagyományos hálózattal, és ebben az az izgalmas, hogy nem kellene egyik napról a másikra, egy időpontban alkalmazni a találmányt, hanem lehetőség nyílik a találmány fokozatos, lépcsőzetes, komplikációktól mentes bevezetésére.

Ezért kellene hát minél hamarabb elindítani a gyártást, nagy nyereséggel. A nyereségből lehetne fejleszteni mind a gyártást, mind az elméleti kutatást: hogy a jelenséget leírhassuk, matematikailag is modellezhessük és az újabb ismereteket is hasznosíthassuk.

Forrás: www.hetek.hu 2004.01.16.(!)

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.03. Fukushima fejezi be az emberiség ámokfutását?

2012.04.06. A villanykörte összeesküvés

2012.03.04. Uzsorások hálójában

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2011.11.03. A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

2011.10.02. A reklám, a tervezett elavulás és a hitel (A Jó, a Rossz és a Csúf)

Kiütik a spanyol gazdaságot

Az elmúlt hetek híreiből úgy tűnik, az uniós vezetők nem merik megvárni a görög választások eredményeit, ugyanis az elmúlt két hétben összehangolt támadás alá került a spanyol gazdaság. Kérdéses, hogy melyik oldalon volt a kiváltó ok, de jelenleg nagyhatalmi egyetértés van a spanyol gazdaság szétverésében.

Hetekkel ezelőtt napvilágot látott a hír, hogy a spanyol bankrendszert az összeomlás fenyegeti, és az ország újabb hitelt vesz fel, amit a bankok feltőkésítésére kell fordítania. A következő lépés a latin-amerikai országokon végigsöprő újabb államosítási hullám volt, ami érzékeny ponton ütötte a spanyol gazdaságot, mert olyan energetikai cégek lettek államosítva, melyek nem csak a latin-amerikai államok, hanem Spanyolország esetében is stratégiai jelentőségűek. Spanyolországnak az elektromosság és az olajimport terén is nehézségei lesznek, nem is beszélve a káoszról, amit az energetikai cégek közti egyensúly felbomlása okoz. Tegnap a spanyol részvények kezdtek zuhanórepülésbe, ugyanis az újabb hírek hallatán a magánbefektetők is menekülnek. Számos spanyol vállalatnak vannak kitettségei olyan térségekben, ahol a politikai viszonyoknak köszönhetően egyik pillanatról a másikra állami tulajdonba lehetnek véve.

Ahogy a Repsol esete is mutatja, az államosítások olyan cégeket is kiiktathatnak, melyek eltűnése a spanyol gazdasági teljesítményben is érezteti hatását. A Repsol esetében gyakorlatilag az történt, hogy a termelés 60%-át kiiktatta egy államosítás, és jelenleg úgy áll az ügy, hogy Argentína aligha fog kárpótlást adni a cégnek, mivel az piaci manipulációval jutott hozzá a privatizált argentin vállalathoz. Ez a példa elgondolkodtató volt a piaci szereplők számára, és a spanyol tőzsdén olyan pénzmozgások kezdődtek, ami újabb forráspontot teremtett. Az esetben az az érdekes, hogy a láncreakció nem közvetlenül az államosítások bejelentése után pörgött fel, arra uniós bejelentések is rátettek egy lapáttal.

A spanyol részvények árának leütése az Európai Unió érdeke is. Ugyanis Görögországban nemsokára lezajlanak a választások, ami vezető görög politikusok szerint arról is dönt, hogy Görögország kilép-e az eurózónából. Ha Görögország elhagyja az eurózónát, abban az esetben – az egyre népszerűbbé váló dominóelmélet alapján – Spanyolország a következő állomás, ami az európai gazdasági vezetést is azonnal lépésre kényszeríti. Nem véletlen tehát, hogy a spanyol részvények ára mélyrepülésbe kezdett. Valaki fel fogja vásárolni őket. És aki felvásárolja a részvényeket, az nem akar érte sokat fizetni, hanem alacsonyabb áron akarja megvenni.

Ha a spanyol bankok készpénz-tartaléka kínosan alacsony szintre süllyed, egyre lényegesebbé válik, hogy a stratégiai ágazatok kinek a kezében vannak. Ha az európai uniós érdekeltségek felvásárolják a leütött árú részvényeket és irányítás alatt tartják a gazdaság motorjait, Spanyolország úgy végzi mint Görögország: uniós adószedőkkel, az EKB volt munkatársával a miniszterelnöki székben.

A jelenlegi helyzet azonban felvet egy újabb kérdést. A dél-amerikai államok a lehető legjobb pillanatban kezdtek a spanyol energetikai cégek államosításába. Akármilyen mennyiségű nyersanyagról és nemzetgazdasági stratégiai vállalatokról van szó, ezekkel az államosításokkal az uniós vezetés dolgát könnyítették meg, mivel kisebb költségekkel jár a továbbgyűrűző válsághullám következőállomása, Spanyolország gazdaságának irányítás alatt tartása.

Azonban ez egy hatalmas lehetőség is Latin-Amerika nemzetei számára. Kárpótolhatják magukat azokért az évszázados sérelmekért, amit a cionista befolyás alatt lévő európai cégek okoztak valamennyi dél-amerikai nemzetnek. Argentína, Venezuela, Bolívia befolyásoló tényezővé válhat az államosításokkal, de nem az államosított cégeken keresztül. Nem. Az államosítások miatt mélypontra zuhant az európai anyavállalatok részvényeinek ára. Ha lépéselőnyben akarnak lenni, felvásárolják az olcsó részvényeket, mielőtt még az uniós pénzemberek teszik meg. Most egy olyan lehetőség teremtődött meg, amit ha Dél-Amerika kormányai kihasználnak, és bevásárolják magukat a spanyol energiaszektorba, közvetlen sakkban tarthatják a velük szemben fellépő gyarmatosító erőket. A lehetőség adott – hogy élni fognak-e vele? Ez Argentína, Venezuela, Bolívia vezetőinek bölcsességén múlik.

Forrás: www.jovonk.info

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.05.02. Fegyveres katonák az energiacégnél: újabb államosítás Dél-Amerikában

2012.04.30. Spanyolországban tüntetések voltak a megszorító intézkedések ellen

2012.04.30. A spanyol összeomlás veszélyét nem szabad félvállról venni

2012.04.26. Argentína államosítja a spanyol olajvállalatot

2012.04.23. Spanyolország a teljes összeomlás szélén?

2012.04.17. Komoly konfliktus érlelődik Argentína és Spanyolország között

2012.04.01. Spanyolországé a következő “életmentő” hitel

A demokrácia haláltánca

Ugye jól ismerjük napjaink azon agyonkoptatott politikai frázisait, melyek folyamatosan azt igyekeznek a köztudatban tartani, hogy megtaláltuk a társadalmi berendezkedés legmagasabb rendű formáját, és ettől kezdve egyetlen teendőnk ennek a csodás parlamentáris demokráciának az állandó csiszolgatása, tökéletesítése. Ennél jobbat ugyebár – az összes hibája ellenére – még nem találtak ki.

Emlékezzünk egy kicsit! 1990 előtt szinte szóról-szóra ugyanez volt a beszédmód. “A szocializmus, a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik legmagasabb rendű formája, amely leváltva az anakronisztikus tőkés-kapitalista viszonyokat, a fejlődés egy pontján átvezet bennünket a kommunizmusba, az emberi együttélés legmagasabb minőségű változatába.”

Mindkét rendszer esetében azonban csiszolgatás közben a valóság grandiózus pofonokat adott az elméleteknek. Régebben a tervgazdálkodás lett volna hivatott a társadalmi tevékenységek összehangolására, jelenleg pedig a mindenhatónak kikiáltott liberalizált árú, tőke és munkaerő-piac, valamint a teljesen szabadjára engedett PÉNZPIAC.

Régebben a párt megfelelő szervei a tervgazdálkodás módszereivel igazgatták a gazdasági életet, jelenleg a bankok és multinacionális cégek ‘kollektív bölcsessége’ irányítja az úgynevezett ‘piacot’. Ennek a piacnak természetesen éppúgy semmi köze sincs az eszményi ‘piac’-hoz, mint a szocializmusban. A ‘nemes verseny’, vagy a pénzpiaci megfelelés jelenlegi szlogenje éppolyan ordító hazugság, mint régen az ‘anyagi ösztönzés’ vagy munkaverseny eszméje volt. A pénzarisztokrácia ugyanolyan vasmarokkal tartja szorításában a gazdasági élet szereplőit, mint annak idején a kommunista párt tette. A mostani időkben eredményt csakis az tud felmutatni, aki megfelelően ki tud egyezni vagy a politikai elittel, és akkor az állami költségvetést ‘fejheti meg’, vagy a szinte teljesen külhoni pénzelittel, és akkor kap egy kis szeletet az ő kezükben levő hazai piacból. A társadalmi és gazdasági élet összes többi szereplője a ‘teljes esélyegyenlőség’ jegyében egész egyszerűen vegetál, a haláltáncát járja.

Régebben azon politikusokra lehetett szavazni akik keresztülverekedték magukat a Hazafias Népfront szűrőjén, manapság pedig csak azok juthatnak a választhatóság közelébe, akiket a külhoni pénzarisztokrácia ‘láttamozott’. A ‘közös európai gondolat’ is nagyjából olyan, mint a proletár internacionalizmus, vagy a munkás-paraszt testvériség volt a szocializmusban. Azon is fél óráig tudtak (titokban) hahotázni az emberek. Összességében tehát adódik a következtetés: demokrácia ugyanúgy nem létezik, mint ahogy szocializmus sem létezett soha, sehol. Mindkettő egy öszvér autokratikus rendszer, ahol az egyikben a hatalomgyakorlás látható, a másikban rejtőzködő.

Az egyes politikai rendszerek elitjei nagyjából hasonló gondolati felépítményeken keresztül igyekeznek sulykolni saját felsőbbrendűségüket. És nagyjából ugyanolyan kategóriák mellett próbálják féken tartani politikai ellenfeleiket. A régi kor legsúlyosabb kitételei a ‘szovjet’ és ‘szocialista-ellenesség’ egész jól megfeleltethetők a mostani ‘európa-ellenes-antidemokratikus-rasszista’, ‘fasiszta gyűlöletbeszédnek’.

Azonban a gyakorlat próbáját egyik rendszer sem állta ki, a hétköznapok, a valóság rostáján eddig valamennyi megbukott, hazugságaik lelepleződtek. Mint ahogy a mostani igen szeretett ‘demokráciánk’ is egyre lecsupaszodottabban áll előttünk, és mutatja valódi ‘Samu bácsi’ formáját.

Hogy is mondta Szolzsenyicin? “A kommunistánál kártékonyabb embertípust még nem hordott hátán a föld”. Pedig van egy. A cionista-kabbalista bankár ül a sötét kártékonyság evolúciós piramisának tetején, lábát az alatta görnyedező népek felsebzett hátán pihentetve – ahogy azt már több évtizede meglehetősen hatásvadász módon ábrázolták.

Jelenlegi ‘demokráciánk’ nagyon sok tekintetben visszataszítóbb vonásokkal rendelkezik, mint a szocialista rendszer, hiszen az állandó profitéhség és pénzkényszer valóban elembertelenítette a társadalmi kapcsolatokat. A pénz martaléka lett a kultúra, az egészségügy, a sport, de sokszor az emberi magánszféra is. A létbizonytalanság össztársadalmi életérzéssé vált, az erkölcsök a Mariana-árok mélységeibe süllyedtek.

Semmiképpen sem célom nosztalgiát kelteni a kommunista időszak iránt, de aki élt akkor, az tudja, hogy a civil-szféra hangulata lényegesen jobb volt, és optimistábbak voltak a jövővel kapcsolatos várakozások is (és milyen szép tud lenni az is a messze távolban, hogy a televízió nem visszhangzott állandóan alpári káromkodásoktól, voltak erőszakmentes filmek, és a gyermekmesék még mesék voltak, de tényleg hagyjuk…).

Jelenlegi társadalmi rendszerünknek – amit talán ’embertelen, adósrabszolga-pénzdiktatúrának’ lehetne aposztrofálni – a napjai meg vannak számlálva. Nyomorba taszította a társadalom többségét, felélte a valóságos és bizalmi tőkét egyaránt, tönkretette az egyes emberek és csoportok közötti kapcsolatokat.

A mostani rendszer, amely több mint kétszer annyi időt kapott bizonyításra, mint Rákosi pajtásék, hozzájuk hasonlóan szintén csodálatos vívmányokat tudhat maga mögött. Sikerült visszaküzdeni a reálbérek szintjét a 70-es évek színvonalára, az emberek 40%-a a közüzemi költségeit sem tudja rendesen fizetni. A családok jóval több mint harmadánál az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 40ezer Ft-ot sem. Egymillió honfitársunk szabályosan éhezik, sokan állati táplálékokat fogyasztva próbálnak túlélni, az iskolába járó gyerekek tömegei alultápláltak.

A népesség száma az 1960-as értékkel egyezik meg. (a bevándoroltakat leszámítva az 1951-essel) 150-200 ezer  ingatlant árvereztethetnének el bármikor, ha akarnának és 160 ezer háztartásban van kikapcsolva az elektromos áram (amit ugye Rákosiék vezettek be, azt most kikapcsoljuk). Szintén komoly vívmánynak tekinthető az egyre sokasodó ingyenkonyhák előtt szorongók hada, melynek csúcsa a most karácsonyi budapesti ételosztáskor látott döbbenetes tömeg.

Itt is, és a kukázó embereknél is megfigyelhető, hogy nagyon sok közöttük a jól szituáltnak tűnő, jól öltözött ember, vagyis megkezdődött a középosztályok erodálódása. Minden télen emberek százai fagynak meg, amire talán utoljára a XIX. században volt példa. Napjainkban még meghalni sem túlzottan gazdaságos, mert az egyedi teljes sírhelyes temetés luxussá vált, az emberek jó részének csak egy hamvasztás utáni doboz jut nyughelyül.

A NYOMOR TERJESZKEDÉSE ÉGBEKIÁLTÓ ÉS MESSZE TÚLMUTAT A HAJLÉKTALANOK GYORSAN NÖVEKVŐ SEREGÉN!!

Az egyéni és cégcsődök, a bűnelkövetők, az öngyilkosságok számának exponenciális növekedése mind-mind változás után kiált… Az egész úgynevezett ‘fejlődés’, amit ezzel a ránk szakadt nyomorral szembe lehet állítani, az a digitális kor technikai fejlődése (amihez mi nem sokat tudtunk hozzátenni ilyen körülmények között) valamint pár százezer honfitársunk hirtelen megnőtt jóléte, ami jórészt a privatizációnak, vagy későbbi jól sikerült kiegyezéseknek köszönhető.

Az egész társadalom kettészakadt: egy Nyugat-Európát kiszolgáló úgy-ahogy vegetáló vazallus kisebbségi társadalomra, és egy pusztulása felé rohanó többségi roncstársadalomra. Tömegek járnak ki nyugatra mindenféle hulladék munkákat elvégezni, sokan viszont a kivándorlást választják. Teljes mértékben realitássá vált az ún. összeesküvés-elméletek egyik sötét jövőképe: a 4-5 millió magyar a század vége felé.

És ugyanúgy, ahogy Rákosi pajtásék, itt is a legfőbb felelősök állnak az élére a hibák kijavítását célzó mozgalomnak. Csakhogy most nem ‘kongresszusi munkaverseny’ a neve a módszertannak, hanem ‘Széll Kálmán terv’ és ‘Konvergencia-program’.

ÉS EZ AZ A RENDSZER, AMIT MINDEN ÁRON MEG KELLENE MENTENI? HOGYAN LEHETNE, ÉS MIÉRT KELLENE MEGMENTENI VALAMIT, AMI A XXI. SZÁZAD ELEJÉRE ILYEN VISZONYOKAT TEREMT? MI EBBEN AZ ÉRTÉK? A VILÁG TECHNOLÓGIAI FEJLETTSÉGÉNEK EZEN A SZINTJÉN EGY HALDOKLÓ TÁRSADALMAT PRODUKÁLNI?!

Ez a rendszer állításaival szemben nemhogy a legjobb, hanem minden valószínűség szerint az utóbbi ezer év legrosszabb választása volt. Igaz nem mi választottuk, de sokáig eltűrtük, a kelleténél sokkal tovább. A rendszer elkorhadt globálisan és hazai földön egyaránt. A változás valószínűleg újra külhonból fog érkezni. Ahogy egykor a szovjet birodalom önfelszámolása jelentette az áttörést, ma is alighanem az atlanti birodalom egyik felének bukása indítja majd el a lavinát. De ennél tovább ne menjünk a találgatásban. Csak egyet kívánhatunk erősen: hogy a szétesés és újjászerveződés békés legyen.

Optimizmusunk alapuljon azon, hogy akármi következik is ezután, ennél biztos, hogy jobb lesz. Hogy mennyit kell még várni rá nem tudom, de meggyőződésem, hogy sokat már nem. Valószínűleg már sokan érzik a levegőben a változás előtti csendet, és egy új kor ‘illatát’. Az eljövendő új rendszernek – akárhogy nevezik is – fel kell számolnia a jelenlegi kor EMBERTELEN viszonyait. A kínzó létbizonytalanságot, a pénz mindent lealacsonyító hatalmát, a tébolyult profitéhséget és az erkölcs teljes devalválódását.

ÉS LÉTRE KELL HOZNIA A ‘DEMOKRÁCIA’ ROMJAIN EGY EMBERSÉGES ÚJ VILÁGOT!

Semmi sem változott. Újabb és újabb korok, rendszerek hajnalán új fénnyel ragyog fel a hamis ígéret. Új reményeket ébreszt a jobb utáni vágy. Ám az új, gyönyörű eszmék, utópiák nevében intézkedő politikusok és végrehajtók hamar a földbe tapossák a szép álmokat, és a fennkölt gondolatok az enyészet martalékává lesznek. A csontvázzá csupaszodott, lelepleződött eszméket ezután már hamar szemétdombra veti a nép, és várja újabb megcsalatását. És ez az állandó felragyogás és elhalványulás már a ‘felvilágosodás’ óta szüntelen újra visszatér, és járja ciklikus táncát.

A legutóbbi 23 év, a ‘rendszerváltás’ története sem kivétel ez alól.

Kocsis Márk

Forrás: www.jovonk.info

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.03.28. A kínaiak már nem dolgoznak fél marék rizsért

2012.03.28. Magáncsőd bevezetése: csapda a gyáváknak, rabszolgaság a birkáknak

2012.03.24. Tágra zárt fülek – A Hiteles Mozgalom alapítóinak levele

2012.03.24. Jogsértőek a közjegyzők által kiállított végrehajtási záradékok

2012.03.21. BAÉSZ: börtönbe kerülnek a bankárok?

2012.03.20. Megvannak a devizaeladósodás felelősei

A mezőgazdaságban pénz van…

Jó érzékkel hívta meg Kálmán Olga az ATV Egyenes Beszéd február 27-i műsorába Raskó Györgyöt, mert ő emblematikus alakja annak a körnek, akikről Ángyán József a lemondása kapcsán írt, nemrég nyilvánosságra került levelében szólt. A riporter alákérdezésével, az Ángyán által felvetett kényes kérdéseket elkerülő diskurzusával, helyeslő pillantásaival szép bizonyítványt állított ki a független újságírásról. A kiegyensúlyozott tájékoztatásnak még csak a látszatát sem próbálta fenntartani. Elhallgatta, hogy a Kormány által nyilvános vitára bocsátott Vidékstratégia széleskörű támogatást élvez. Szakmai, tudományos és civil szervezetek tárgyalták, és támogatják.

Foto: Krzysztof Browko 1x.com

Raskó Görgy nyilatkozatából egyértelműn kiderült, hogy kileli a hideg a gondolattól is, hogy a vidék jövedelemtermelő erőforrásai ne hozzá és a hasonló nagybirtokosokhoz kerüljenek, hanem a családi gazdaságok megélhetését, a helyi közösség gyarapodását szolgálják… “A mezőgazdaságban pénz van…” mondja és ebből számára logikusan következik, hogy az csakis neki, és köreinek rendeltetett. Az Ángyán József és kormányzati munkatársai által készített Nemzeti Vidékstratégiára tett megjegyzése, miszerint “országos méretű szabadtéri skanzenné akarnák alakítani a mezőgazdaságot” valótlan, szakszerűtlen és elfogadhatatlan, melyet a vidék Magyarországa nevében ezúton visszautasítunk!

Tiltakozunk az ellen a közvéleményt szintén félrevezető beállítás ellen is, mely szerint a Raskó György által képviselt mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének.

Ez súlyosan félrevezető beállítás, mert a magyar családi gazdaságok birtokméretei 50-100-300 hektárig terjednek, s ezzel a mérettel Európa legnagyobb gazdaságai közé tartoznak. Az EU mezőgazdasága nagyrészt családi gazdaságokra épül, melyek átlagos birtokmérete – amiről Raskó mélyen hallgat – 30 hektár. A magyar családi gazdaságok ugyanolyan eszközökkel, módszerek- kel dolgoznak, mint a nagyvállalatok. A különbség főként abban áll, hogy ha a földet a helyi családi gazdaságok művelik, akkor helyben marad a jövedelem, fejlődésnek indul a helyi társadalom és gazdaság. A gigagazdaságok hosszú távon gazdaságilag és ökológiailag fenntarthatatlanok. A tőkés társa- ságok odébb állnak majd, ha kevesellik a profitot, és visznek, amit lehet, míg a családi gazdaságok helyben maradnak, és képesek lesznek egy munka-intenzív, fenntartható működésre a kőolajkorszak után is.

Raskó György “idillinek, skanzenszerűnek, zöldre festettnek” nevezi a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot, mely – állítása szerint csak állami támogatással tartható életben – és mélyen hallgat arról, hogy az EU által a családi gazdaságok, a vidék megerősítésére, fejlesztésére szánt támogatásokat sok ezer hektár után ő és a hozzá hasonló újkori nagybirtokosok teszik zsebre. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a nagybirtokok nem igényelnek támogatást, sőt „professzionális” módon halásszák el a helyi társadalmaktól ezeket az eredetileg nekik szánt támogatásokat, így az a tarthatatlan helyzet állt elő Magyarországon, hogy az EU állampolgárok pénzéből Európa leggazdagabb embereit támogatjuk. A családi gazdaságok eltartottként való ábrázolását cáfolja az egész magyar történelem, a parasztság sorsa, áldozatvállalása, Raskó kijelentése egyben szomorú bizonyíték a nagytőke szociális és ökológiai felelőtlenségére.

Ráadásul Raskó György nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Nyugat Európa mezőgazdasága elmaradott, skanzenbe illő, és nem áll meg saját lábán… Ha átmegyünk a magyar határon Hegyeshalomnál, saját szemünkkel is megláthatjuk, hogy a nálunk sokkal rosszabb mezőgazdasági adottságú területeken is virágoznak a falvak; megélnek, sőt jól megélnek a családok akár kicsi területeken is. De így van ez Dániában is, ahol az egész mezőgazdaság családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épül. A világ csodájára jár a dán mezőgazdaságnak. Persze a dánok, és az osztrákok szerencsésebbek nálunk, soha nem voltak szovjet megszállás alatt, nem ismerték meg a kolhozosítást, és nincsenek Raskó Györgyeik…

Foto: Krzysztof Browko 1x.com

Az ATV riportja rávilágít, hogy a magyar gazdák és vidéki közösségek felett átível a nagybirtokosok pártoktól és kormányoktól független érdekszövetsége, mely az egész országra rátelepedett, és erre a magát „függetlennek” tartó média áldását adja.

Ertsey Attila építész, Ács Sándorné agrármérnök

Forrás: www.elolanc.hu

“A piszkos 12”: oligarchák a mezőgazdaságban – Varga Géza előadása az újkígyósi gazdafórumon

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.03.03. A sógoroknál is a maffia uralja a mezőgazdaságot

2012.02.27. Maffiahálózat uralja a magyar vidéket

2012.02.15. Az államadósságunk története

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

Házi komposztáló kas

A hazai elméből kipattant frappáns kerti találmány egyszerre komposztáló és veteményes is. Az ötlet Gyulai Iván ökológustól származik, aki a gömörszőlősi oktatóközpont biogazdaságában fejlesztette ki a komposztáló kast. Ez a kasfonással készülő permakultúrás építmény egyaránt alkalmas a konyhai-, és a kerti zöld javak komposztálására, magas ágyás készítésére, illetve meleg-ágyásként is tökéletesen funkcionál. Alkalmazása elsősorban olyan kertekben javallott, ahol kevés a hely, vagy nem jó minőségű – esetleg szennyezett – a föld, pl. forgalmas út menti kertek, „városi tanyák”.

Jó termőföld, saját élelmiszer

A belső, 1 méter magas kör maga a komposztáló, a külső 40 centiméter magas kör pedig a veteményes. A komposztálóból szépen – a gravitáció hatására -, szétáramlanak a tápanyagok, folyamatosan táplálva a külső veteményes részt. Ha jó alapanyagokat komposztálunk, zöldségeink és fűszernövényeink gyors fejlődéssel és bő terméssel fognak minket megjutalmazni.

A képen látható komposztáló kasban például 15 féle növényt találunk: kétféle paradicsom, karalábé, tárkony, lestyán, medvehagyma, fokhagyma, saláta, eper, szamóca, curry, levendula, zeller, körömvirág, zsálya, bazsalikom. Kasunk azonban nemcsak biztonságos táplálékforrásként szolgál: a komposztálással harmadával csökkenthetjük a kukába kerülő szemét mennyiségét is.

A komposztáló kas, mint meleg ágyás

Tavasszal melegágyként is használhatjuk, ilyenkor néhány hosszú vesszőből formáljunk boltívet, melyet fóliával takarunk. Ilyen esetben más a külső kör töltése, alulra és a belső körbe friss komposztálandó anyagot, trágyát rakjunk, hogy melegítsen. Minden magra ajánlott ez a meleg ágyás, csak figyelni kell az alkalmankénti szellőztetésre és a megfelelő páratartalomra.

A komposztáló kas, mint veteményes

Veteményesként nagyon jó olyan növények számára, amelyek szeretnek csüngeni, és nem jó, ha a termésük a földre ér. Eper, paradicsom nagyon jól érzi magát benne. Már meglévő palántákat ültethetünk bele, tetszés szerint.

Ajánljuk továbbá a cukkinit, paprikát, salátát, karalábét, hagymát, fokhagymát. Fűszernövényeket is ültethetünk bele, de mivel ezek kevésbé igénylik a gazdag tápanyag-ellátottságot, érdemes a kas mellé ültetni őket: levendula, zsálya, citromfű, körömvirág, menta. Segítenek majd a kártevőket is távol tartani.

Tipp: Ha igazán tudatosak akarunk lenni, akkor a locsolást esővízzel oldjuk meg, így vizet is spórolunk, illetve növényeink is jobban fognak cseperedni!

A letölthető összeállítási segédletet itt találja.

Forrás: www.zoldmod.hu

2012.02.20. Jól csak a szívével lát az ember

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

2012.01.08. A fűtés jövője: komposzt fűtés

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.18. Alternatív energia előállítás egyszerűen

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.15. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.10.08. A remény fénysugara

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot

A globalizációt sokszor azzal támadják, hogy benne csak az összeesküvés elméletek fantomját kergetik az emberek.. Pedig vannak dolgok, amelyek időnként kibuknak. Ilyen az úgynevezett Luganói tanulmány, amely a közeljövő folyamatait elemzi: Lényege: az ember felesleges. Minél előbb, minél problémamentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek.

“A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő “Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a “Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

“A luganói tanulmány ” című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: “Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században”.

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott “titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a “titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a “globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a “titkos megbízói kör” számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták “a luganói jelentést”. Ilyen vélemények hangzottak el róla:

• “Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját.”

• “Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a “globalizálódó világgazdaság” előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia.”

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni

“A luganói tanulmány” nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások “kiiktatásával” képes elkerülni. Ehhez van szükség a “grandiózus népességcsökkentő tervre”, amelyet a szakértői csoport végül a “titkos megbízók” asztalára letesz.
A tervet a “titkos megbízói kör” csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A “szűk szakértői csoport” pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a “grandiózus népességcsökkentő terv”, amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az õ meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet “veszélyes” a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A “több” és a “nagyobb” ugyanis nem feltétlenül “jobb”. Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?

Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP – a bruttó hazai termék – növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak “izommal” rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig de-stabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény – amelyeket “Bretton Woods”-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Közép európai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt “struktúra-átalakító programokat”, liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az õ segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok – természetesen a helyi lakosság kárára – a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a “struktúra-átalakító programokat”, vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt “szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak” lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszer-termelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az “új világrend” képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem “akadályozhatják” a szabad kereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: “mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát”.

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszer-ipari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormon-kezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati “karcsúsítások” miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik – pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban – éppen az óriási haszon miatt – a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen “túlzott sikere” jelenti: vagyis a “liberalizált piac” csődbe juttathatja önmagát. Hiszen – amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk – túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

• a világ népességének növekedése,

• a fogyasztás mennyisége és minősége és

• azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a “morális kérdésnek” hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet: “minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek.”

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer – amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

• olcsónak kell lenniük,

• nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá

• az “áldozatok” kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az “áldozatokra” kell bízni,

• az államoknak nem kell közvetlenül részt venni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának – de ha lehet még többnek – a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig – mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

• ideológiai-etikai,

• gazdasági,

• politikai és

• pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már “teszi a dolgát”. Segít kiépíteni a “helyi elitet”, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A “gazdasági pillér” segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a “gazdasági pillér” Világbank és IMF általi működtetésének, mégis – a biztonság kedvéért – folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI – a többoldalú beruházási megegyezés – aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a “grandiózus népességcsökkentő terv” konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A “grandiózus népességcsökkentő terv” elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a “grandiózus népesség-csökkentési terv” megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

• kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;

• a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;

• esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;

• magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;

• elszegényítés, éhínség,

• a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;

• olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;

• környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;

• a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;

• a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi “agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,

• élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,

• egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;

• differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;

• a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;

• az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;

• közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,

• a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,

• az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.

• az AIDS további terjedése és a tuberkulózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),

• a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);

• a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre:

• abortusz és sterilizáció bátorítása;

• a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;

• a gyermekek számának csökkentését a “struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;

• anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;

• a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, “a luganói tanulmány” elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy “titkos megbízói kör” illetve egy “grandiózus népességcsökkentő terv” léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a “kör” tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a “luganói tanulmány”, vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

• elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljességgel lehetetlenek;

• elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a “grandiózus népesség-csökkentő terv” kidolgozása és megvalósítása következhet;

• ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyon is valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen – ígéretei ellenére – egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek “kiküszöbölése” a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy “grandiózus népességcsökkentő terv”.

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a “kitervelt vég ellen”.

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a “titkos megbízóknak”, hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kis bankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány “végső megoldása”.

5. Utószó

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a “titkos megbízói kör” által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a “tervet”, ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr. Csath Magdolna, egyetemi tanár

Forrás: www.euroastra.hu

2012.01.30. Görögország Brüsszel irányítása alá került

2012.01.30. ACTA: A szabad Internet vége?

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.26. Meglepő? Kik állnak a hitelminősítők mögött…

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.26. Az összeesküvés elméletek cenzúrázását a Google végezze

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.08. Túlnépesedés: a kihalás szélén?

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.23. Sokan vagyunk?

A szabad választás átka

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…

• bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
• a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
• a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
• az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
• és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…

Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

Gyakorlatilag görög államcsőd

A görög tisztviselők a hitelezőkkel tárgyalnak a hiteltörlesztés átmeneti beszüntetéséről, hogy elkerülhessék az államcsődöt és az eurózónából való kilépést. A kommunikációjukban már hallani mindent, az adósság átütemezésétől kezdve a görög államadósság (mintegy 130 milliárd euró) felének elengedéséig. Egyelőre még kerülgethetik a tények közlését, de akkor majd mi kimondjuk helyettük: egy ország fizetésképtelensége gyakorlatilag államcsőd.

Hogy ezt még a totális államcsőd előtt letárgyalják, csak annyit jelent, hogy az államcsőd irányított, és Görögország megmarad gyarmatnak. Egy államcsőd esetén az állami források már nem elégségesek ahhoz, hogy az állam alapvető (létfontosságú) feladatait ellássa. Jelen kiszolgáltatott helyzetben az európai államoknak az adósságtörlesztés legalább annyira feladatává lett téve, mint maga az államigazgatás apparátusának fenntartása.

Mit láthatunk Görögországban? Újabb és újabb megszorítások, a szociális kiadások visszatartása majd megvonása, a közigazgatás gépezetének lassú leépülése. Tömeges elbocsátások a pénzhiány miatt. Az ország most érte el a fizetésképtelenséget. Ez csak annyit jelent, hogy a görög kormánynak választania kellett: vagy újabb tömeges leépítések lesznek egészen odáig, hogy államapparátus híján már nem tudja fenntartani a hatalmat, vagy elkezd tárgyalni a hiteltörlesztés szüneteltetéséről. Így annak a reménye megmarad, hogy a jövőben majd újra fizetni tud, ellenkező esetben már az sem. Tehetnek a hitelezők mást, minthogy elfogadják? Nem, mivel nekik is érdekük, hogy a görög állam előbb vagy utóbb de törlesszen.

Hogy a törlesztést tárgyalásos úton szüntetik be, a görög kormány ezzel egyben kijelentette, hogy a hiteltörlesztés számára elsődleges, az állampolgárok sorsa másodlagos. Ugyanis a lakosság terheit nem csökkentik, hanem minden marad a jelenlegi szinten és amint lehet, folytatják az államadósság törlesztését.

Angela Merkel német kancellár figyelmeztette Görögországot, hogy nem kapják meg a következő segélyt, ha nem történik előrelépés az államadósság csökkentése terén. De mégis miből, Merkel asszony? Ahhoz működőképes gazdaság kellene, valós termeléssel, általános foglalkoztatottsággal. Ami volt, azt elvitte az Európai Unió, közönséges turistaparadicsommá, az uniós vezetők nyaralóhelyévé züllesztve Görögországot. Ismerős a helyzet? Minden más EU tagállamban az uniós csatlakozás feltétele volt a nemzetgazdaság módszeres leépítése. Most meg törlesztést akarnak? Dehogy akarnak törlesztést! Görögországot akarják.

A brüsszeli folyosókon már korábban is terjedt az ötlet, miszerint Görögországot közvetlen Brüsszel irányítása alá kell helyezni. Németország már hivatalosan is “javasolta”, hogy a görög költségvetést kezelhetné közvetlen az Európai Unió. Ennek értelmében az uniós pénzügyminisztereknek vétójoga lenne minden, a görög költségvetés tárgyát képező kiadás ellen. Természetesen, csak hogy elkerüljenek egy újabb államcsődöt…

A görög kormányzat egyelőre kijelentette, hogy “megőrzik a nemzeti szuverenitást”. Hogy ez alatt mit értett, azt nem lehet tudni. Ha Görögország független lenne, nem függene. Függ Görögország? Az államadósság a GDP 160%-a. Már hogyne függene. A görög vezetés mégsem meri elfogadni az uniós pénzügyi felügyeletet, mert tudja, hogy azonnal elsöpörné a népharag. Helyette beetetés megy. Majd visszautasítják, aztán a helyzet “sajnálatos módon” rosszabbodni fog, és “kénytelenek lesznek” elfogadni, mert “nincs más kiút”.

És ha egy állammal megteszik, megteszik a többi periféria állammal is. Magyarország egy ilyen periféria állam, és a cionista kormányzat ennél fogva különösen elkötelezett a nyugati integráció mellett. Még a SOPA/PIPA amerikai törvénytervezeteket is kérdés nélkül törvénybe iktatják. Valakinek még számít valamit, hogy más a neve? Elfogadják, mert az IMF feltételül szabta. Az EU még látványosan vitatkozni fog a törvény alkotmányellenességéről, mikor nálunk már rég törvénybe van iktatva (a kormány az Európa Parlamentben tartott vita előtt titkos megállapodással iktatta be az amerikai internetcenzúra kezdeményének európai megfelelőjét).

Egy éve lehetett tudni, hogy Görögország idén februárban fizetésképtelenséget jelent, mégse tettek semmit. Az újabb és újabb hitelfelvétel nem megoldás egy olyan gazdaságnak, ahol gyakorlatilag alig van termelés, a kormány pedig nem elkötelezett a munkahelyteremtés mellett. Egy év alatt a kormány a szociális juttatások visszavágása mellett a felvett hitelekből vállalatokat hozhatott volna létre, hogy a gazdaság növekedésnek induljon és hosszú távon legyen miből fizetni. De nem tette, mert a cél az államcsőd volt, és az uniós gyámság. Ez a nagy “nemzeti szuverenitás”, amit nemsokára több periféria állam is megtapasztal.

Forrás: www.jovonk.info

Az EU egy új megállapodást tervez, ez az Európai Stabilitási Mechanizmus, vagy ESM

2012.01.26. Meglepő? Kik állnak a hitelminősítők mögött…

2012.01.25. A Pentagon irányítása alatt lesz az európai drón haderő?

2012.01.24. Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az új stabilitási mechanizmust

2012.01.24. Készülni kell a legrosszabbra?

2012.01.23. Megvan a döntés az olajembargóról

2012.01.19. Lengyelország feltételt szab a pénzügyi szerződés aláírásáért

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.14. Kilenc eurótagállamot minősített le a Standard & Poor’s

2012.01.12. Magyarország bedobja a törülközőt

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?