Globális Kormány címkéhez tartozó bejegyzések

Készpénz nélkül Svédországban

Svédország élen jár a készpénz nélküli fizetés területén, hiszen a svédek 80%-a már alig használ készpénzt. Bár a digitális kereskedelemből a bankok profitálnak, de néhány társadalmi csoport nem képes lépest tartani a többséggel és még jobban annak a peremére szorul.

A svédek mindennapjaiból lassanként teljesen eltűnik a készpénz használat. A buszvezetőnél, a nyilvános WC-ben és a lehető legtöbben helyen nem hogy lehet kártyával fizetni, de egyenesen kötelező, mert nem fogadnak el készpénzt. A gyerekeknek szintén elektronikus perselyük van és azt használják a hétköznapokban.

Eltűnik a készpénz

A svéd központi bank által készített felmérés szerint az emberek 80 százaléka már alig használ készpénzt és mindössze 5,7 milliárd euró értékű korona van forgalomban. Ez a szám például Svájcban ennek tizenötszöröse, 76 milliárd.

Az elektronikus fizetések aránya két éve még csak 64 százalék volt. A szakemberek szerint, ha ez a tendencia ebben az ütemben folytatódik 2023-ra akár meg is szűnhetne a készpénz, de ez nagy valószínűséggel nem történik meg.

Bár nincs rá kötelező jogszabály sok üzlet bejáratánál már most is ki van téve a ”no-cash” (készpénzt nem fogadunk el) matrica. Tehát a kereskedők is önszántukból állnak át az elektronikus fizetési rendszerekre.

Nem mindenkinek előny

A problémákra Jan Bertoft, a legnagyobb svéd fogyasztóvédő szervezet, a Sveriges Konsumanter főtitkára hívja fel a figyelmet: „a bankoknak jó üzlet a kártyás fizetés. Vannak azonban társadalmi csoportotok, különösen a kis településeken és a rossz szociális körülmények között élők, akik rá vannak utalva a készpénzre. Ha egyre kevesebb helyen lehet bankjeggyel fizetni, még inkább a társadalom peremére szorulnak.”

Az ország bankszövetsége szerint figyelembe kell venni azokat is, akiknek a változás üteme túl gyors. „A technikai fejlődést azonban nem lehet megállítani. Nem az idő kerekét kell visszaforgatni, hanem a lemaradóknak segíteni” – mondja a szóvivő, Leif Trogen.

Forrás: azuzlet.hu

Kapcsolódó híreink:

2018.11.04. Állami kriptovalutát vezetne be Svédország

2018.08.15. Több száz milliárd forintot spórolhat az ország a készpénzmentes fizetéssel

2018.05.05. Svédországból végleg száműzhetik a készpénzt

Észak-Korea hajlandó feladni atomprogramját

Zerohedge (sok nagy hírügynökséggel egyetemben), a dél-koreai Csung Eui-yong nemzetbiztonsági különmegbízott nyilatkozatára hivatkozva néhány perccel ezelőtt adott hírt arról, hogy a két Korea megállapodott a közvetlen tárgyalások elindításáról.

Észak-Korea azt is jelezte, hogy hajlandó feladni atomprogramját, amennyiben „a rezsim biztonságát garantálják”.

Csung Eui-yong, aki egyébként a koreai hírszerzés vezetőjével közösen személyesen is találkozott Kim Dzsongun észak-koreai pártfőtitkárral, Pyongyang-ból visszatérve nyilatkozott újságírók előtt.

A hír hatására a piacok azonnal szárnyalni kezdtek.

Csung szerint a következő lépésre, vagyis magukra a tárgyalásokra áprilisban kerülhet sor, ráadásul Észak-Korea arra is ígéretet tett, hogy addig egyetlen ballisztikus rakétakísérletet sem hajt végre.

A hír azért is érdekes, mert az utóbbi hónapokban egyre több helyen lehetett arról olvasni, hogy Észak-Korea jelenti az egyik legkomolyabb veszélyforrást a világon, legalábbis, ami egy kiterjedt vagy akár globális háború kirobbanását illeti.

Forrás: idokjelei.hu / zerohedge.com

Kapcsolódó híreink:

2018.03.06. Trump üdvözölte a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját

2018.01.20. Mattis: a nagyhatalmi vetélkedés és nem a terrorizmus áll a nemzetvédelmi stratégia középpontjában

2018.01.16. Moszkva kész támogatni a közvetlen tárgyalást a Washington és Phenjan között

2018.01.09. Észak-koreai válság – Washington célzott csapásokat fontolgat

 

„A Szabadkőművesség a felvilágosodás korszakának gyermeke”

A rejtélyes, globális szervezet, a Szabadkőművesek idén ünneplik 300 éves fennállásukat. Ennek alkalmával a Sputnik megszólaltatta Peter Doderert, a szervezet német ágazatának alelnökét.

A Szabadkőműves szervezetet 1717. június 24-én alapították, amikor egy csoportjuk létrehozta a londoni „nagypáholyt”. A szabadkőművesek akadálytalanul dolgozhattak egész Európában, elsősorban katedrálisok építésével foglalatoskodtak. Ekkor alakították ki ismert jelképüket.

A mozgalomnak ma világszerte mintegy 2,6 – 5 millió tagja van. Közülük mintegy 15 ezer él Németországban, mint Doderer, aki a píárért is felelős.

A Sputnik azt kérdezte tőle, miként bánik a nyilvánossággal e hírhedten titokzatos szervezet. Azt felelte:
„Ez a mi problémánk. A Szabadkőműveseket nem a nyilvánosság kedvéért hozták létre”.

Elmondta, a Szabadkőművesség a felvilágosodás korszakának gyermeke. Ekkor a titkolódzás racionális gyakorlatnak számított. Ugyanis az olyan forradalmi eszmék elterjesztését, mint a szabadság, egyenlőség és a rabszolgaság felszámolása, sem az egyház, sem az uralkodók nem szerették.

„Nem nevezném titoktartásnak, hanem egy nem kiszivárogtatási korlátnak” – nyilatkozta.

A körhöz tartozás az exkluzivitás jele volt, folytatta. Hozzátette: „Azok, akik e körhöz tartoztak, nyilván jól érezték magukat a titoktartás sötétségében”. A költő Gotthold Ephraim Lessing úgy írta le találkozóikat, mint „hangosan gondolkodni egy baráttal”.

A gondolatok, mondta Doderer, szabadok – belső körben, de a külvilág felé csendben kell lenni. Ez az oka, hogy ma is ez a szabály.

A Szabadkőművesek csak saját tagságukat fedhetik fel, de másét nem.

Három más dolgot is titokban kell tartani: azt a jelet, a szót és a kézfogást, amelyek révén a tagok felismerik egymást.

Doderer annak a páholynak – az Anna Amalia páholynak – a tagja, amelyhez Goethe is tartozott. Hozzátette: valaki nem válhat taggá egyik pillanatról a másikra. Neki három évig tartott, ameddig befogadták.

A tagok más tagságáról fekete és fehér golyókkal szavaznak. Ha túl sok a fekete golyó, a tagjelölt tovább várhat egy újabb évet.

Doderer elmondta, a szabadkőművesség nem igazán tanulható, az ott van az ember génjeiben. Azt is elmondta, nagyon izgalmasak találkozóik. Például jobbra az embertől egy tábornok ül, balra egy katonai szolgálatot megtagadó, akik spirituálisan egyenlők.

A Sputnik zárómondata: „Már csak egyetlen kérdés marad: vajon mi az oka annak, hogy háromszáz év múltán is a Szabadkőművesek oly titkolódzóak”.

Forrás: lovasistvan.hu / sputniknews.com

SDR Világrend

Legújabb cikkében James Corbett, szokásos alaposságával rámutat, hogy miközben aludtunk, illetve a média szokásos figyelemelterelő show műsorát figyeltük, egy látszólag jelentéktelen, mégis nagy horderejű esemény, közelebb vitte a világot ahhoz a bizonyos „világvégéhez”.

sdrEz a történet nem olyan izgalmas, mint az Amerikában folyó választási cirkusz, vagy az európai migránsválság körüli felfordulás, ugyanakkor hosszú távon sokkal nagyobb horderejű lehet.

És nem. Nem az „Internet” feletti ENSZ hatalomátvétel jelentette „világvégéről”, illetve az ezzel kapcsolatostévinformáció özönről van szó, amiről szintén elég kevesen hallottak csak, hanem az IMF által kibocsátott valutakosárról, pontosabb a kosárban mostantól hivatalosan is szereplő valutáról, a kínai jüanról, ami hétfő óta a font, az euró, a jen és a dollár mellett a Különleges Lehívási Jogok részévé vált. 10,92 százalékos arányával a kosár harmadik legerősebb valutájának számít, a 41,73 százalékos dollár és a 30,93 százalékos euró mögött.

Azok kedvéért, akik nem sokat tudnak a Különleges Lehívási jogokról, íme, a legfontosabbak:

  • Az SDR nem egy valuta, hanem egy potenciális követelés a dollárra, jenre, euróra, fontra és mostantól a jüanra nézve.
  • Az IMF bocsátja ki, a központi bankok pedig „kiegészítő tartalékeszközként” tartják és kereskednek vele.
  • Jelenleg 204 milliárd SDR van forgalomban, ami nagyjából 285 milliárd dollárnak felel meg és a teljes globális tartalék 2,5 százalékát képviseli.

ecvgioAz SDR lényege, hogy likviditást nyújt a globális tranzakciók lebonyolításához, amikor kevés dollár vagy arany áll rendelkezésre e célból.

A valutakosárba való bekerülés az adott valuta iránti globális igényt tükrözi. A központi bankok pedig ehhez a részvételi arányhoz igazítják tartalékaikat, vagyis mostantól (bár valószínűleg ez már korábban is így volt) portfóliójuk 10,92 százalékát tartják jüanban. Mivel a globális tartalékok összértéke 11,6 ezermilliárd dollár, ez azt jelenti, hogy a világ központi bankjainál összesen 1000 milliárd jüan van.

Egyesek szerint a II. Világháború óta nem történt ilyen komoly monetáris átalakítás a globális pénzrendszerben, mások szerint viszont a lépés nem jelent semmit, mert a globális portfóliók átalakulása e nélkül is megtörtént és a lépés csupán 31 milliárd dollárral növelte a keresletet a jüan iránt, ami csak egy csepp a tengerben.

nif_sdrworldorderKinek van igaza? Egy új monetáris rendszer van születőben, vagy csak egy jelentéktelen pénzügyi sípjelet hallottunk meg a nagy hangzavarban? James Corbett szerint mindkettő igaz lehet.

Igaz, hogy a jüan 10 százalékos részesedése az SDR kosárban önmagában nem fogja egyik napról a másikra felforgatni a világot, ugyanakkor az esemény nem magányosan érkezett.

A Világbank augusztusban bejelentette, igencsak halkan, hogy egyik leánybankja, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank 3 milliárd dollár értékben bocsát ki új kötvényeket, az elszámolás pedig jüanban történik majd.

SDR-ban denominált kötvényekkel 1981 óta nem próbálkoztak, egészen mostanáig és igencsak érdekes, hogy az újraélesztés éppen a felemelkedőben lévő gazdasági sárkány országában történik.

A kibocsátás célja kettős: lehetővé teszi a kínai befektetőknek, hogy különféle valutákkal foglalkozzanak, anélkül, hogy külföldön kellene befektetniük, másrészről, és ez az, amire figyelnünk kell, az SDR kötvénypiac felélesztésével Kína saját maga számára biztosítja be az SDR tartalékvaluta státuszát. Méghozzá nem olyan módon, hogy a követelést a likviditáshiánnyal küzdő központi bankok bármilyen valutában beválthassák, hanem csak és kizárólag úgy, hogy az elszámolás jüanban történjen.

china-billboard-yuan-gold-currencyMárpedig Kína a 2009-es válság óta készül erre. Nem a jüant, hanem az SDR-t próbálja a dollár helyébe állítani a világ tartalékvalutájaként. Ily módon Kína úgy kap helyet a monetáris világrendben és fosztja meg a dollárt trónjától, hogy közben nem szükséges liberalizálnia a jüant vagy engedni saját szigorú tőkekontrolljából.

Tripla győzelem Kína, de legfőképpen a globális oligarchák számára, akik globálisan kezelt valutát akarnak Új Világrendjük számára.

Az Epoch Times például így jelenti be a hírt:

„Ez az első lépés a világvaluta felé.”

A tervezés több éve folyik. A központi bankok vezetői nyíltan beszélnek róla hivatalos dokumentumaikban és konferenciáikon, a média azonban érdekes módon nem igen foglalkozik vele, így a közvélemény nagy része se tud róla.

king-world-news-the-stunning-roadmap-to-the-coming-global-sdr-currencyA kínai központi bank vezetője már 2009-ben arról beszélt, hogy a világ nem hagyhatja, hogy a dollár tovább bitorolja a globális tartalékvaluta státuszt, és annak felügyeletét „egy megbízható nemzetközi szervezetnek” kellene átvenni. Ez a „megbízható” szervezet pedig nem más, mint az IMF, a tartalékvaluta pedig az SDR.

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), az Európai Központi Bank (EKB) és a Világban pedig gyorsan meg is szervezett egy konferenciát, ahol 80 elit bankár tárgyalhatta meg világuralmi terveit. Ennek részeként kitalálták, hogy az SDR alapú kötvények segítségével piacot teremthetnek az SDR-ok számára és indokot teremthetnek használatukra.

Most pedig segítenek Kínának, hogy ők is SDR alapú kötvényeket adhassanak ki. Ez a kibocsátás egyetlen oka, ahogy az Epoch Time is rámutat: „a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank számára ez semmilyen előnnyel nem jár, hiszen relatív erős valutákban vesz fel hitelt, de relatív gyenge valutában kapja meg a pénzt”.

Vagyis nem arról van szó, hogy a Világbank talált egy olcsó kötvény kibocsátási módszert, hanem törvényes okot akarnak szolgáltatni az SDR tartalékvaluta szerepére a világ színpadán.

sdr-global-reserve-currencyMeglátjuk, hogy sikerül-e nekik. Minden attól függ, hogy a központi bankok képesek lesznek-e meggyőzni a pénzvilágot a dolláralapú tartalékvaluta rendszer leváltásáról. Ez csakis közös erővel sikerülhet nekik, így az elkövetkező években számítani lehet az SDR ismertségét növelni és vélt hasznát bemutatni hivatott történetek megszaporodására.

Ilyen értelemben a fenti esemény nem jelent világvégét, hanem a világot a világvégére felkészíteni hivatott propaganda hadjárat egyik hullámának tekinthető.

Forrás: www.idokjelei.hu / Corbett Report

„Az USA a mi oldalunkon áll” – interjú egy dzsihadistával

Jürgen Todenhöfer német újságíró interjút készített a dzsihadisták egyik parancsnokával, amit több német lap is közölt.

isisAz interjúból többek között kiderül, hogy az Al-Nusra front Washington által támogatott kormányoktól kapja a fegyvereit, illetve, hogy Szíriában amerikai szakértők tanítják meg a harcosoknak az új berendezések használatát.

„Igen. Az USA támogatja az ellenzéket [Szíriában], de nem közvetlenül. Azokat az országokat támogatják, amik minket támogatnak, de még nem vagyunk elégedettek a támogatás mértékével,” mondta Abu Al Ezz, a Jabhat Al-Nusra parancsnoka a Koelner Stadt-Anzeiger riporterének Aleppóban.

A dzsihadista parancsnok szerint „szofisztikáltabb fegyvereket” kellene kapjanak támogatóiktól ahhoz, hogy sikeresek lehessenek a szíriai kormány ellen.

A Zerohedge összefoglalta az interjú legfontosabb pontjait:

  • A szervezet az USA közvetlen támogatását is élvezi,
  • Líbián és Törökországon keresztül tankokat és egyéb nehézfegyvereket kapnak,
  • Amerikai, izraeli és török tisztek és szakértők segítik őket Aleppóban,
  • Az Iszlám Állam vezetőit a nyugati titkosszolgálatok irányítják,
  • Nem támogatják a fegyverszüneteket és a segélyek célba juttatását,
  • „Az USA a mi oldalukon áll,” mondta Abu Al Ezz.

A parancsnok azt is elmondta, hogy „addig harcolunk, amíg meg nem döntjük Assad kormányát”. Az Al-Nusra front célja „egy Iszlám állam felállítása, amit a saría törvény szerint kormányoznak és semmilyen világi államot nem ismer el.”

alnuszraA kormányerők a légierőnek és a rakétakilövőknek köszönhetően előnyt élveznek, de „nekünk meg ott vannak az amerikai TOW rakéták, így a helyzet bizonyos területeken az irányításunk alatt áll,” mondta Al Ezz.

A parancsnok legmegdöbbentőbb mondata azonban arra a kérdésre érkezett válaszként, amikor a riporter az iránt tudakozódott, hogy vajon a TOW rakétákat eredetileg is a Jabhat Al-Nusrának szánták, vagy csupán megszerezték azokat a mérsékelt Szabad Szíriai Hadseregtől.

„Nem. A rakétákat közvetlenül nekünk adták,” válaszolta.

Azt is elmondta, hogy „amikor támadás alatt álltunk több tiszt is segített bennünket Törökországból, Katarból, Szaúdi-Arábiából, Izraelből és Amerikából… műholdas, rakéta, felderítési és biztonsági hőkamera szakértők.”

Amikor a német riporter visszakérdezett, hogy tényleg voltak-e köztük amerikai szakemberek, Al Ezz így válaszolt:

„Az amerikaiak a mi oldalunkon állnak.”

usaAmennyiben pedig valaki még kételkedne, a parancsnok megerősítette, hogy a Jabhat Al-Nusra „az Al-Kaida része”.

Az interjú szeptember 17-én készült egy kőbánya területén Aleppóban, Jurgen Todenhöfer, a Koelner Stadt-Anzeiger újságírója által.

A „másik” oldal is megszólalt a Szíriában folyó harcok ügyében, mert hát másik oldalnak is lennie kell, ha az ember rendes, mármint némiképp hihető konfliktust akar.

Az AFP cikke alapján az atv.hu „Oroszország a “totális háború mellett döntött” címmel írt, kifejtve, hogy

„Oroszország egész tűzerejét beveti, hogy segítsen a szíriai rendszernek Aleppó visszafoglalásában, mert úgy véli: érdemesebb katonai győzelmet aratni, mint folytatni a haszontalan tárgyalásokat Washingtonnal – írta az AFP elemzőkre hivatkozva.

“Oroszország ezt az opciót választja, mert nem hisz többé a Washingtonnal való együttműködésben Szíriát illetően” – vélekedett Fabrice Blanche a Washington Intézet Szíria-szakértője.”

Forrás: www.idokjelei.hu / zerohedge.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.09.28. Oroszország a “totális háború mellett döntött”

2016.09.26. Háborús bűn – kivonulás a rendkívüli BT-ülésről

2016.09.18. Amerikai légicsapás végzett a szíriai kormányerők 62 katonájával

Választási cirkusz: Trump lenne a befutó?

Bár az amerikai elnökválasztásig még három hónap van hátra, az angol nyelvű alternatív oldalakon már hónapok óta szinte kizárólag Hillary Clinton leleplezéséről és Donald Trump hősies ellenállásáról lehet olvasni. Lassan már a címek elolvasása is nehezemre esik, de azért időnként végigpörgetem a szokásos forrásokat, hátha valami említésre méltó hírre bukkanok.

usa_trump7Bár Brandon Smith írása nem tekinthető a szó szoros értelemben vett hírnek, a sok indulatos kirohanás és „sokkoló” leleplezés után igazán örömteli volt látni, hogy nem mindenki veszítette el a fonalat. Teljesen.

Bár a cikk írója szerint Trump győzelme szolgálná inkább az elit érdekeit, az írás legfőbb célja mégiscsak az olvasó figyelmének visszatérítése a lényegre, vagyis a hatalmi elit hosszú távú céljára, a világkormány felállítására, és még véletlenül sem azt akarja megmondani, hogy kire szavazzon az igaz hazafi.

2016 gazdasági bizonytalansággal és Trump győzelmével ér véget című írásában Brandon Smith tehát a következőket írja:

„A politikai és gazdasági események inga módjára változnak, és amit ma biztosnak vélünk, holnapra teljesen fordított képet mutat. Időnként véletlenül, máskor szándékosan.

A várható trendek vizsgálatakor egyetlen tényezőt érdemes szem előtt tartani: a globalisták hosszú távú terveit. A rövidtávú stratégia csupán a hosszú távú célok tükrében lehet érdekes.

liesMi a hosszú távú stratégia?

Ezt a stratégiát számos fősodrású publikációban megfogalmazták már, amelyek közül talán a Rothschild család által kezelt The Economist hasábjain 1988 januárjában megjelent cikket érdemes megemlíteni, amiben közlik, hogy 2018-ra „fel kell készülnünk a globális valutára”. A cikk futólag megemlíti, hogy a nemzetállamok kénytelenek lesznek „kicsit” feladni gazdasági szuverenitásukból, közli, hogy a dollár tartalékvaluta státuszának vége közeledik, és az IMF Különleges Lehívási Jogai töltik be a köztes valuta szerepét, míg el nem érkezik az idő a globális valuta bevezetéséhez.

Ilyen változásokat nem lehet bizonyos mértékű és kiterjedésű pénzügyi bizonytalanság nélkül bevezetni. Ez nem csupán matematikailag elkerülhetetlen, de egy ilyen válság rendkívül hasznos eszköz az elit kezében a közvélemény alakítására.

Tehát még egyszer: a hosszú távú terv a gazdasági és geopolitikai hatalom NYÍLT központosítása egy maroknyi ember kezében. Nem a háttérből való irányítás a cél. Nem az árnyékkormány. NYÍLT központi kormányzás, amit a nép nemcsak elfogad, hanem egyenesen követel.

electionsJelenleg több téves következtetés kering az interneten a gazdasági helyzettel és a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Az egyik ilyen téves következtetés, hogy a globalisták „vesztésre állnak és az irányítás kiesett a kezükből”.

Az ügyetlenül botorkáló globalistákat feltételező nézet a Brexit győzelmével lett igazán népszerű. A nézetet arra a téves feltevésre alapozták, hogy a brit kilépés árt a globalisták ügyének. A helyzet nem egészen így áll. A Brexit tökéletes bűnbakként szolgál az elit által irányított pénzügyi hanyatláshoz.

A brit népszavazás óta a központi bankok és politikusok folyamatosan a monetáris politika egységesítéséről beszélnek, hogy „elejét vegyék a Brexit negatív következményeinek”.

Más szóval a kilépés óta mindenki egy olyan gazdasági hatalmat szorgalmaz, amelyik mindenek felett uralkodik majd.

A fősodrású szakértők pedig, de még az alternatív elemzők is, a fejüket vakarják, mert az aktuális tőzsdei híreket szemlélve nem értik, hogy milyen válságról beszélnek. Nem látják az összképet. Meg kell hagyni, hogy a hamis propaganda olyan özönszerűen árasztja el a híreket, hogy ember legyen a talpán, aki átlát rajta.

A brit népszavazás előtt a független közgazdászok jelentős hányada azt mondta, hogy az elit „soha nem fogja hagyni”, hogy Nagy Britannia kilépjen az Unióból és, hogy a globalisták úgy alakítják a szavazást, ahogy nekik tetszik. Amennyiben ez így van, és szerintem igen, akkor az elit minden bizonnyal azt akarta, hogy a kilépéspártiak győzzenek.

Emlékezzünk csak a megbundázott szavazatokról szóló hírekre a szavazás előtt. Nem érdekes, hogy mégis a kilépés nyert?

Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos felmérések és hírek kísértetiesen hasonlítanak a Brexit előttiekre. Egyszer azt mutatják, hogy Trump népszerűsége erősödik, majd napokkal később zuhan, majd megint emelkedésnek indul. Egyes felmérések pedig teljesen ellentmondanak egymásnak.

Nem lehet, hogy ez is része a stratégiának? A Brexit eredmények szinte biztos, hogy megrendelésre érkeztek. Csakis így lehetséges, hogy Soros György és a hozzá hasonlók megint jól kerestek a szavazáson.

Ezért gondolom, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelét is előre eldöntötték és Trumpot választották győztesnek.

AVPMiért?

A globalisták és a fősodrású média Trump kampányát következetesen a Brexit kampányhoz hasonlítja. Azt mondják, hogy a populisták erősödése „veszélyes”.

A Brexitet körülövező propaganda szerint a kilépés globális gazdasági válságot vetít elénk, a központi bankok és politikusok pedig megpróbálnak minden előrelátható negatív pénzügyi eseményt a kilépéshez kapcsolni.

A Trumpot körülövező kampány is hasonló stílusban folyik. Azt halljuk, hogy Trump alkalmatlan az Egyesült Államok vezetésére és gazdaságpolitikája globális pénzügyi csődöt eredményezne.

Ha összehasonlítjuk a brit kilépést pártolók és Trump szavazótáborát, mindkettőben inkább konzervatív és a globalizmust ellenző szavazókat találunk.

Minden jel afelé mutat, hogy egy komolyabb és kiterjedtebb gazdasági válság jön és az elit a brit kilépést és Trumpot használja majd bűnbakként.

Amennyiben a köztudottan globalista bábnak tekintett Hillary Clinton győzne, és a gazdaság összeomlik, mindenki az elitet hibáztatná.

Amennyiben hagyják, hogy Trump győzzön, vagy szándékosan őt ültetik az elnöki székbe, és a gazdaság összeomlik, a globalisták legfőbb ellenségeként számon tartott konzervatívok számlájára írhatják a bajt.

oneworldMég egyszer tehát: a globalistáknak szükségük van a válságra, aminek a feltételeit ők maguk teremtették meg, és ők döntik el, bizonyos határokon belül, hogy mikor robbantják ki. Ennek értelmében vagy ők maguk támogatják a konzervatívnak tűnő mozgalmakat és jelölteket vagy egyszerűen csak hagyják, hogy ezek tegyék a dolgukat, hogy a végén őket hibáztathassák a válságért.

Ily módon nemcsak a konzervatív szereplőket démonizálhatják, hanem a konzervatív filozófiát úgy általában, megoldásként a konzervatizmus és a szuverenitás eltörlését kínálva a „közjó” érdekében.

Probléma, reakció, megoldás. A hosszú távú forgatókönyv egy darabkája van kibontakozóban előttünk.”

Brandon a cikk végén Mike Tyson egyik mondását idézve jegyzi meg, hogy az elit tervei sem garantáltak:

„Mindenkinek van terve, amíg szájon nem vágják.”

Forrás: www.idokjelei.hu

Kiszivárogtak a TTIP-dokumentumok

A Greenpeace Hollandia a ttip-leaks.org oldalon nyilvánosság elé tárta az EU-USA között zajló szabad-kereskedelmi tárgyalások egyes dokumentumait. Ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság valós képet kaphat az EU és az USA tárgyalási pozíciójáról, melyekből kiderül: a készülő megállapodás sérti a demokratikus alapelveket, és az üzleti szféra érdekeit a társadalom hosszú távú érdekei elé helyezi. A Greenpeace azt várja a magyar kormánytól, hogy a TTIP jelenlegi megállapodás-tervezetét ne támogassa, és követelje a szerződés legfrissebb, teljes verziójának nyilvánosságra hozatalát.

A Greenpeace holland irodája a mai napon nyilvánosságra hozta az EU-USA között zajló Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről (TTIP) folyó tárgyalások dokumentumainak 13 véglegesített fejezetét, valamint a TTIP-tárgyalások aktuális szövegét. Hasonló dokumentumokat eddig csak választott képviselők tekinthettek meg – felügyelettel, zárt helyiségben, külső konzultáció lehetősége nélkül, és tartalmukat tilos volt bárki mással megosztani.

eu_usa10A dokumentumok kiszivárogtatásával a Greenpeace most lehetővé teszi, hogy a tárgyalások által érintett több mint 800 millió állampolgár felügyelhesse a tárgyalások menetét, és beleszólhasson a döntéshozatalba.

„Akiknek fontos a környezetvédelem, a munkajogok, az internetes magánszféra védelme vagy akár az állatok jogai, azoknak most oda kell figyelniük arra, ami ezekből a dokumentumokból kiderül. A nyilvánosságra hozott információk alapján a szabad-kereskedelmi egyezménnyel a demokratikus hatalom az emberek kezéből a nagyvállalatokhoz kerülne át” – mondta Faiza Oulahsen, a Greenpeace Hollandia kampányfelelőse.

Környezet- és fogyasztóvédelmi szempontból az alábbi 4 témában merülnek fel súlyos aggályok:

A szerződés több évtizede érvényben lévő környezetvédelmi rendelkezéseket hagy figyelmen kívül. A szerződésrészek nem említik a hetven éve létező Általános kivételeket, melyet a Kereskedelmi Világszervezet az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményében rögzített. Ez lehetőséget biztosít az országoknak a kereskedelem korlátozására az emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme, illetve a kimerülő természeti erőforrások megőrzése érdekében. [1] A szabály figyelmen kívül hagyása azt jelzi, hogy mindkét tárgyaló fél olyan rendszer kialakítására törekszik, amely a profitot helyezi az emberek, állatok és növények egészségének védelme elé.

EU_USA15A TTIP elfogadását követően nehezebb lenne megvédenünk a klímát. A párizsi klímaegyezmény világosan kimondja, hogy a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt kell tartanunk, hogy megelőzzünk egy több-milliárd embert érintő klímakatasztrófát. Ebben a globális kereskedelemnek is részt kell vállalnia. A dokumentumokban ezzel szemben szó sem esik az éghajlatvédelemről. Még ennél is rosszabb, hogy a Szabályozási együttműködésről (Regulatory Cooperation) és a Termékek piacra jutásáról (Market access for Industrial Goods) szóló fejezetek rendelkezései korlátozzák a klímavédelmi intézkedések hatáskörét.[2] Ez azt jelenti, hogy a javaslatok alapján például nem lenne többé lehetőség a fokozott szén-dioxid-kibocsátást okozó üzemanyagok (pl. olajhomok) importjának korlátozására.

Megszűnne az elővigyázatosság elve. Sem a Szabályozási együttműködés, sem a további 12 megszerzett dokumentum nem tesz említést az uniós elővigyázatosság elvéről. Ezzel szemben több fejezetbe is bekerült az USA követelése a „kockázatalapú megközelítésről”, amely célja, hogy a veszélyes vegyi anyagok betiltása helyett, csak azok használatát szabályozzuk. Ez oda vezet, hogy az uniós és a nemzeti hatóságoknak a jelen előírásokkal szemben nem lesz lehetőségük a megelőző intézkedésekre, például a vitatott hatású hormonkárosító vegyi anyagok kivonására. [3]

eu_usa19Megnyílik az út a nagyvállalatok hatalomátvétele előtt. Miközben a javaslatok alapján veszélybe kerül a környezet- és fogyasztóvédelem, a nagyvállalatok érdekei előtt szabad út nyílik azáltal, hogy a döntés-előkészítési folyamatoknak már a legelső fázisaiba beleszólási jogot kapnak.

A dokumentumokból az derül ki, hogy míg a civil társadalom minimális lehetőséget kapott betekinteni a tárgyalásokba, addig a nagyipari szereplőknek kiemelt szerep jutott a fontos döntések meghozatalában. [4] Ezek szerint az EU eddig eltitkolta a nagyipar befolyásának mértékét: egy nemrég közzétett jelentésében [5] az EU csupán egyszeri, minimális beleszólást említ nagyipari részről, míg a mostani dokumentumok számos helyen nyíltan utalnak arra, hogy a tárgyalásokba a nagyvállalatokat is bevonták, illetve hogy szükség van a velük való további konzultációkra.

A Greenpeace Magyarország a kiszivárogtatott dokumentumokat elküldi a magyar parlamenti és európai parlamenti képviselőknek. „Legfontosabb kérdésünk, hogy a magyar kormányzat vajon a fenti tények ismeretében továbbra is támogatja-e [6] ezt a demokratikus alapelveket sértő, és hazánkat a transznacionális vállalatoknak kiszolgáltató egyezményt” – mondta Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

A dokumentumok a http://ttip-leaks.org/ oldalon érhetőek el.

ttip

Jegyzetek
[1] A Kereskedelmi Világszervezet legtöbb megállapodása az 1986–94 közötti világkereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulójának eredménye. Az 1994-es Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) mellett több megállapodás is korábbi szövegek átdolgozása.

[2] A szabályozási együttműködésről és a termékek piacra jutásáról szóló fejezetek rendelkezéseinek ide vonatkozó két bekezdésében (10. Import- és exportkorlátozás, 12. Import- és exportkoncessziók) semmi sem szól arról, hogy a kereskedelmet is érintő szükséges klímavédelmi intézkedések az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény XX. bekezdésének értelmében kereskedelmi korlátozást jelenthetnének (lásd az 1-es lábjegyzetet).

[3] Az elővigyázatossági elvet részletesen az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. bekezdése tartalmazza. Célja, hogy kockázat esetén megelőző intézkedéseket hozzunk a környezet magasabb szintű védelmének érdekében. Közérthetően megfogalmazva: ami kockázatosnak tűnik, azt mindaddig nem engedélyezzük tovább, amíg nem cáfoljuk a veszélyeket. http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=URISERV%3Al32042

Az Egyesült Államok és ipari szereplők ezzel szemben a káros anyagok technológiák tilalma helyett csupán a kockázatok kezelését írnák elő.

[4] Pl. „Bár az USA érdeklődést mutatott, sietett hangsúlyozni, hogy egyes termékek tekintetében előzetesen egyeztetnie kell a nagyvállalati szereplőkkel” – A szerződés aktuális szövege, „A jelenlegi taktikai helyzet” (Tactical State of Play) fejezet, 1.1-es paragrafus, Mezőgazdaság.

[5] A transzatlanti szabad-kereskedelmi egyezmény tárgyalásainak tizenkettedik köre: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2016/march/tradoc_154391.pdf

[6] Kuthi Áron, 2016. április 29. Magyar Nemzet: Magyarországnak nem sürgős a TTIP – A kormány nem bírál, továbbra is lehetőségként tekint a transzatlanti szabad kereskedelmi egyezményre http://mno.hu/kulfold/magyarorszagnak-nem-surgos-a-ttip-1339915

Forrás: greenpeace.org

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.05.02. TTIP: Ez nem szabad-kereskedelem, hanem államalapítás

2016.04.26. Szabad-kereskedelmi tárgyalások: távolodik a megállapodás lehetősége

2016.04.23. Franciaország leállíthatja a TTIP tárgyalásokat

Soros: az EU vegyen fel kölcsönt a menekültek finanszírozására

Soros egy új adóssággal terhelné Európa lakosságát országaik „átrendezéséért”.

„Az EU vezetőinek el kellene fogadni, hogy a válság hatékony kezeléséhez „kiugróan” sok pénzre van szükség, ahelyett, hogy évről évre innen-onnan próbálnák összekaparni az eleve elégtelen mennyiséget. Ha már az elejétől kezdve megfelelő összegeket költenének, az EU sokkal hatékonyabban tudna válaszolni a menekültválság legveszélyesebb következményeire,”

írta a milliárdos a New York Review of Books oldalán.

sorosSoros, amellett, hogy azt javasolja, az EU tagállamok ÁFA bevételeik nagyobb részét fizessék be a közösbe, úgy gondolja, hogy pénzpiaci kölcsönökre is szükség van, vagyis tovább tetézné az eurozóna válságot annak idején elindító hatalmas adósságterheket, ami jelentősen lassította a gazdasági növekedést és súlyos munkanélküliséget eredményezett.

„Az EU jelenleg AAA hitelminősítésnek örvend, amit nem használ ki eléggé, hiszen segítségével nagyon kedvező hitelekhez juthatna a tőkepiacokon. Emellett, mivel a globális kamatok is történelmi mélyponton állnak, az ilyen hitelek felvétele most különösen kedvező,” írja.

Soros-745x384Soros úgy gondolja, hogy az európai vezetőknek „nagyon gyorsan” kell felvenni az általa javasolt hiteleket, hogy elkerüljék a politikai ellenállást.

A kölcsönvett pénzt Soros szerint a migránsokat segítő jóléti vagy segélyprogramokra, valamint „a menekültválság legveszélyesebb következményeinek kezelésére” kellene költeni, amibe „beletartozik a tagállamokban tapasztalható migránsellenes hangulat, ami tekintélyelvű politikai pártok megerősödéséhez vezetett.”

35128soros-largeA bevándorlási hullámot megfékezni kívánó pártok egyre több európai országban tapasztalnak erősödést. Ezek a pártok nemcsak a bevándorlást ellenzik, de szemben állnak a politikai elittel és az Európai Unióval is és mivel a hangulat is nekik kedvez, értelemszerűen egyre népszerűbbek.

„Spanyolországtól Svédországon és Lengyelországon át, egyre terjednek a populista protestáló pártok,” írta Josef Joffe a Die Zeit hasábjain még februárban.

„Amerikában a „fősodrású média” az ellenség, itt pedig a „Lügenpresse” [hazug-sajtó]. Itt a vezetők, ott pedig az elit ellen dühöngnek.”

Soros tulajdonképpen azt javasolja, hogy az európaiak fizessenek az ellenzék gyengítéséért.

migrantsMindeközben a központosítás és a szinte mindenre kiterjedő állami megfigyelés, természetesen a terrorveszélyre hivatkozva, ellenzékkel vagy anélkül, szinte akadálytalanul halad az eddigi irányba…

Forrás: www.idokjelei.hu / Inforwars.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.09.28. Soros egymillió menekült befogadását akarja – évente

2015.09.21. Soros György a “fehér világ” jólétével csábít

Probléma, reakció, megoldás

Tavaly láthattuk, hogy milyen reakciók és „megoldások” születtek a párizsi terrortámadás után. A hatóságok számára lehetővé vált számos régóta tervezett intézkedés megvalósítása. A hatás érthető módon Franciaországban volt a legkézzelfoghatóbb, ahol ideiglenesen felfüggesztették az alkotmányt, a parlament pedig három hónapra meghosszabbította a biztonsági és rendőri erőknek a szükséghelyzet kapcsán adott különleges hatalmat.

terror_europe1Hollande elnök pedig alkotmánymódosítást és a biztonsági erők költségvetésének növelését akarja elérni.

A terrortámadás természetesen más országokra is kihatott.

Nagy-Britanniában például a támadás előtt csökkenteni akarták a rendőrség költségvetését. A támadások után persze már nem volt nehéz meggyőzni a honpolgárokat és a csökkentést támogató politikusokat, hogy ilyen kritikus időkben balgaság lenne ezt meglépni, sőt, a rendőrségnek több pénzre van szüksége. Kiadáscsökkentés helyett tehát költségvetés-emelés jön.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig újult erővel lépett fel az EU hadsereg felállítása mellett.

Úgy tűnik, hogy a probléma-reakció-megoldás egyenletből még néhány elem hiányzik, hogy ez a bizonyos hadsereg fel is állhasson, de látjuk, hogy minden ebbe az irányba mutat. A hivatalos kommunikáció lényege, hogy ’a nemzeti biztonsági erők csúnyán leszerepeltek, így a hatalom konszolidációjára és együttes erőfeszítésre van szükség ez EU-n belül’.

Egyesek úgy gondolják, hogy a migrációs válság és a terrortámadások az EU és/vagy Schengen összeomlását és a határok lezárását fogják eredményezni – és való igaz, hogy bizonyos fokig láthatók ilyen lépések – de ez valószínűleg csak egy apró részlet a probléma-reakció-megoldás teljes képletében.

1036320663Sokkal valószínűbb, hogy az EU nem szétesni fog, hanem egyre több és nagyobb hatalom összpontosul majd az európai vezetés kezében, míg létre nem jön egy teljesen nemzetek felett álló kormány.

Csupán néhány napot kellett várni a terrortámadások után és a New York Times már arról írt, hogy„Európa valami újat lát, amit a titkosszolgálatok még nem”:

„Amennyiben bizonyítékot keresünk az európai titkosszolgálatok hatástalanságára a potenciális terroristákra vonatkozó információk megosztását és alkalmazását illetően, a halálos brüsszeli támadások elkövetőinek szerdai azonosítása kétségkívül elegendőnek bizonyul.

Az egyik támadót, Ibrahim el-Bakraoui-t tavaly már kitoloncolták Törökországból Hollandiába, azzal az erős gyanúval, hogy dzsihádista volt.

„Egyértelmű figyelmeztetésünk ellenére, miszerint külföldi terrorista harcossal van dolgunk, a belga hatóságok azt mondták, hogy nem voltak képesek kapcsolatot találni a terrorizmussal,” nyilatkozta Recep Tayyip Erdogan török elnök egy ankarai sajtótájékoztatón.

Mára teljesen világossá vált, hogy az Iszlám Állam terroristáinak [és az őket irányító, finanszírozó, felfegyverző és kiképző embereknek a] tevékenysége és gondolkodása nemzeteken átívelő és nem veszi figyelembe az országhatárokat. A kérdés egyre sürgetőbb Európa számára a [terroristák] ellen folytatott harcban: Vajon ők képesek ugyanezt tenni?”

A laza stílusból könnyen azt feltételezhetnénk, hogy egy op-ed cikkről van szó, de nem ez a helyzet. A cseppet sem átlátszó kérdésre a választ is megkapjuk a cikkből:

„A kilátások nem túl ígéretesek. Szerdán újabb sürgető felhívások érkeztek egy páneurópai titkosszolgálat felállítására, ami képes lenne hatékonyan megosztani a különböző országokból érkező titkosszolgálati információkat. Az Európai Parlament tagjai különböző médiumok segítségével próbálták cáfolni a koordináció hiányát.”

„Bár alapvetően leküzdendő akadálynak számít a nemzeti büszkeség és a bürokrácia is, a szakértők [Ez a varázsszó nem maradhat el egy ilyen kondicionáló cikkből.] rámutattak, hogy még az egyes országokon belül is nehézkes az együttműködés a különböző ügynökségek között (egyedül Franciaországban 33 működik).

„A titkosszolgálatok természetükből adódóan megtartják maguknak a megszerzett információt,” mondta Jean-Marie Delarue, aki a szóban forgó ügynökségek megfigyelési kéréseinek elbírálásáért felelős ügynökség feje volt korábban.

„Az információ hatalom. A titkosszolgálatnál az embernek csak ellenségei vannak, barátai nem.”

Valószínűleg ez utóbbi a legigazabb mondat az egész cikkben.

EuropolEgy azonban biztos, a „megoldás” következő fázisának kivitelezése javában folyik. Adott egy újabb titkosszolgálati „bukás”, amire mi más lehetne a megoldás, minthogy még több hatalmat adunk nekik.  Nem egyértelmű? Sőt, ne csak hatalmat adjunk nekik, hanem legyenek központosítva, nemezetek feletti jogosultsággal. Minek azok az idegesítő nemzeti védelmi vonalak? Úgyis csak útjában állnak a titkosszolgálatoknak, akik így nem tudnak rendesen megvédeni bennünket.

Elvégre biztonságot akarunk, vagy nem? A sajtó persze teljes gőzzel támogatja a hivatalos vonalat. Még Brüsszel egykori polgármesterét is előrángatták az ügyben, aki megerősítette, hogy egy páneurópai FBI-ra van szükség a terrorizmus ellen.

„Egyre inkább nemzetközi szinten kell dolgozunk Európában. Természetesen szükségünk van valamiféle európai FBI-ra. Fel kell állítanunk egy egységes rendőrséget és titkosszolgálatot, ami az egész Uniónak dolgozik. Ma ezzel nem rendelkezünk, pedig erre van szükség. Meg kell mondanom, hogy a bilaterális együttműködések a különböző nemzetállamok között egyre szorosabbak. Sokat fejlődtek az elmúlt években.”

Végtére is kimondta a lényeget: a bilaterális kapcsolatok egyre szorosabbak, az illetékesek pedig buzgón tevékenykednek a színfalak mögött. A bürokrácia egyre erősebb és bár az EU látszólag a felbomlás szélén áll, igazából az ellenkezője történik. Az EU a hatalom konszolidációja felé halad.

Az üzenet lényege tehát, hogy a titkosszolgálati bukásra egy páneurópai FBI a válasz. Ha a titkosszolgálat nem működik, még több, még jobban központosított titkosszolgálat kell. Mi más…

Ez természetesen nem meglepő az alternatív híreket követő olvasók számára, akiknek valószínűleg nincs szüksége alapos magyarázatra, hogy átlássák a helyzetet, de ha valaki szeretné frappánsan megfogalmazni a lényeget azoknak, akik még csak most kezdik kapiskálni, hogy valami nincs rendben, nézzék át ezt a régebbi összefoglalót a megrendezett eseményekről:

Semmi sem képes olyan hatalmat és momentumot biztosítani egy autokrata rezsim számára, mint egy látványosan erőszakos cselekmény, amelyben az áldozatok hirtelen és értelmetlenül vesztik életüket, lehetővé téve az autokrata számára, hogy a romokra felmászva a helyzet hősének kiáltsa ki magát. A tragédia hatására sokkos állapotba került közvéleményt ilyen helyzetekben lehet a legkönnyebben a legkegyetlenebb despotizmus felé terelni. A „biztonság” köpönyegébe burkolt despotizmus felé.

policestateAz erőszakos és terrorista cselekmények SOHASEM szolgálják az átlagemberek hasznát. Mindig és kizárólag a hatalmi pozícióban lévőket erősítik.

Minden diktátor ilyen eseményekről álmodik, akkor is, ha bizonyos esetekben tényleg spontán létrejött terrorszervezetek spontán terrorista akcióiról van szó, ami az Iszlám Állam esetében éppen nem mondható el. Egy autokrata rendszer számára elengedhetetlen, hogy félelemben tartsa állampolgárait, hogy szükségét lássák a rossz-fiúk ellen védelmet ígérő kormánynak.

Forrás: www.idokjelei.hu / James Corbett

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.03.24. AP: 400 fegyverest képzett ki Európa ellen az ISIS

2016.03.24. Hillary Clinton: most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának

Áram nélkül a készpénz nélküli rendszer összeomlik

A készülő szép új világ igen törékenynek ígérkezik. Miközben a világot fokozatosan rákényszerítik a készpénz felszámolására, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy egy teljes mértékben digitális rendszer még nagyobb kiszolgáltatottságot jelent majd a lakosságra nézve, főleg válság idején, de alapvetően minden időben.

penz_nelkulAz áramellátás elakadása esetén, történjen egy nagyobb vihar vagy célzott támadás eredményeként, a kereskedelmi és pénzrendszer azonnal leállna, a kétségbeesett lakosság pedig az államhoz szaladna segítségért.

Akik rendelkeznek némi vagy akár sok vésztartalékkal, főleg élelmiszerek és alapvető szükségletek terén, egy ideig ki tudnák húzni a többséghez képest, de a társadalom, mint olyan, elég gyorsan összeomlana.

Ennek fényében, vagyis a rendszer sérülékenységének tudatában, vajon tényleg a készpénz teljes eltörlésére készülnek?

penz_nelkul3Paul-Martin Foss a következőket írja:

A készpénz szerepét különféle bank- és hitelkártyák veszik át, amik még gyorsabban válnak elavulttá az új digitális valuták és fizetési rendszerek megjelenésével…

A digitális forradalom gyors térnyerése ellenére a rendszer még mindig sok hátránnyal rendelkezik. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb az áramellátástól való függés. Egyetlen hurrikán, nyári energiahiány vagy hekkertámadás, és a rendszer, a kereskedelemmel együtt leáll.

Készpénz nélkül egy ilyen helyzetben a kereskedelem, vagyis a civilizáció leáll, amíg helyre nem állítják az áramellátást. Akinek van némi élelmiszertartaléka barterezhet egy ideig, a többiek pedig várnak. Képzeljünk el egy New Yorkhoz hasonló várost áram és minden vásárlási lehetőség nélkül. Nem lesz szép látvány.

A Bitcoin-hoz hasonló digitális valutákat a semmiből hozták létre. Egy egységnyi digitális valuta tulajdonképpen egy kriptográfiai kirakó egy darabkáját jelképezi, ami annyit tesz, hogy digitálisan létrehoztak egy elektronikus fájlt. Ennyi. Néhány egyes és nulla. A Bitcoin ilyen értelemben nem kézzelfogható, sőt, ha elveszíted az merevlemezt vagy pendrive-ot, amin Bitcoint tároltál, azok a Bitcoin-ok bizony elvesztek a tárolóeszközzel együtt.

penz_nelkul2Nem beszélve a rendszerből adódó megfigyelési és nyomkövetési lehetőségekről, amik jelentős mértékben korlátozzák a nép szabadságát ebben az új technológiák köré épülő világban.

Mi történik, ha az új online platformnak nem tetszik a beszédmodorod? Mit szólnál, ha egy online fizetési rendszer megakadályozna egy olyan tétel megvásárlásában, amire egyébként jogod lenne, vagy figyelmeztetés nélkül befagyasztaná a számládat?

A készpénz felszámolásával az államnak nem lenne más dolga, mint nyomást gyakorolni a különböző online fizetési rendszerekre, hogy az függessze fel X vagy Y fiókját, és az illető nem fog tudni többé vásárolni. Mit ér a pénz a bankban, ha az ember nem fér hozzá?

penz_nelkul6Később lehet, hogy a nyomásgyakorlást is túl macerásnak tartják majd, és egyszerűen valósidőben döntik el, hogy egy-egy tranzakciót engedélyeznek vagy sem, például automatikusan letiltva bizonyos tételeket bizonyos emberek számára.

Minden elektronikus tranzakciót nyomon lehet követni, így, ha kizárólag ilyen tranzakciók léteznek, minden ember minden tranzakciója felügyelhető és visszakereshető.

A nagyhatalmú banklobbi persze készpénznélküli digitális rendszert akar, mert ezzel egyszerre csökkentheti saját költségeit, és tehet szert extra bevételre a tranzakciós és egyéb díjak által, azonkívül tovább bővítheti a frakcionált tartalékgazdálkodáson1 alapuló hitelezést és felügyelhet minden tranzakciót.

A mindenre kiterjedő megfigyelés ellenére azonban a tranzakciók nem feltétlenül lesznek biztonságosabbak.

Mivel a pénzt többé nem tartjuk magunkon, hanem digitálisan kell hozzáférnünk, a rendszer jóváhagyására van szükségünk ahhoz, hogy egy-egy ki- vagy befizetést végrehajthassunk. Ezt pedig egy másodperc alatt feltörhetik vagy törölhetik.

Megvédhetjük magunkat attól, hogy a digitális rendszer korlátozza jogainkat vagy megakadályozhatjuk, hogy visszaéljen adatainkkal?

Bár az új rendszer nagyon sérülékeny, mégis elkerülhetetlennek tűnik.

Forrás: www.idokjelei.hu / shtfplan.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.02.22. Kevés volt az össztűz, jöhet az atombomba

2015.07.07. A készpénz eltűnése csak idő kérdése

Kissinger az Új Világrendbe hívja Putyint

Alexander Szobjanin orosz diplomata szerint Henry Kissinger február 3-i moszkvai látogatása során felajánlotta Vlagyimir Putyinnak az Új Világrendhez való csatlakozás lehetőségét, cserébe azért, ha Putyin segítséget nyújt a nyugati bankok kimentéséhez és a Vatikán által támogatott világvallás bevezetéséhez.

kissingerSzobjanin, aki a Stratégiai Környezet Központ tanácsadó bizottságának, valamint az Orosz-Iráni Külkapcsolati Tanácsnak is tagja, a Pravdának adott interjúban adott hangot véleményének.

Amikor Kissinger moszkvai látogatásának céljáról kérdezték, Szobjanin kifejtette, hogy a Kissingerhez hasonló emberek nem szoktak személyes jellegű látogatásokat tenni, így ezek „minden esetben valamilyen globális és összetett ügy érdekében történnek, mint amilyen Oroszország és az Egyesült Államok globális tevékenységei, a háborúk, globális piacok és forradalmak.”

Szobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger és Putyin valószínűleg megtárgyalták a közel-keleti és orosz helyzetet, az olajár alakulását és Ukrajnát, hozzátéve, hogy ezek a kérdések önmagukban nem indokolnak személyes látogatást.

PUTIN-KISSINGER-745x373„A Közel-Keleten a saját szemünkkel láthatjuk a globális erők egyensúlyának kialakulását,” mondta, amivel az orosz szerepvállalás jelentette ellensúlyra célozhatott.

2013-as látogatása kapcsán Szobjanin elmondta, hogy Kissinger „az amerikai politikai elit egy bizonyos csoportját képviseli, amihez a Bush klán is tartozik.”

„A világ gyors ütemben halad a jelenlegi pénzrendszer összeomlása felé. Ebben a helyzetben azok a személyek, akik egész nemzetek költségvetését tudhatják magukénak, folyamatosan olyan lehetőségek után kutatnak, amelyek segítségével átmenthetik vagyonukat a jelenlegi pénzrendszer összeomlása és az új megjelenése utáni időkre.”

„Meg kell értenünk, hogy miközben az egész világ, és sajnos ehhez Oroszország is hozzátartozik, egyik konfliktusból és politikai játszmából a másikba bonyolódik, az amerikaiak azt hiszik, hogy ők állítják fel a játékszabályokat,”

mondta Szobjanin, kiemelve, hogy szerinte az USA a petrodollár bukása utáni időkhöz próbálja alakítani ezeket a szabályokat.

r-168Ironikus módon Kissinger maga is részt vett a petrodollár létrehozását célzó 1974-es tárgyalásokban Szaúdi-Arábiával, még a Nixon kormány idejében. Akkor kezdték ugyanis az olaj árfolyamát kizárólag dollárban meghatározni, arra kényszerítve ezzel a világ országait, hogy jelentős mennyiségű dollár tartalékkal rendelkezzenek, amennyiben olajhoz akartak jutni.

Az USA most a „dollár hatalomvesztése utáni” világra készül fel, ami „már nem lesz globális”. Ehhez szerinte Putyinra is szükség van, ezért próbál az USA kettős politikát játszani, vagyis egyszerre együttműködni, mégis szélsőségesen agresszív politikai retorikát alkalmazni Oroszországgal szemben.

„Az Egyesült Államok és Oroszország most is együttműködnek a legfontosabb kérdésekben és a legérzékenyebb területeken, beleértve a háborúkat, az olajipart, a befektetéseket, a technológiát és sok más kérdést,” mondta.

Szobjanin szerint a BRICS szövetség és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségpontosan ilyen „gazdasági szövetségek”, amiken az USA aktívan dolgozik.

„A lavinaszerűen növekvő amerikai adósság miatt az amerikai gazdaság megmentése akkor is lehetetlen feladat lenne, ha az egész Közel-Keletet lángba borítanák. Két klán, a Clinton és a Bush családok harcát látjuk,” mondta Szobjanin, azzal a jelentőségteljes kijelentéssel tetézve meg észrevételeit, hogy szerinte a közelgő választások lesznek az utolsók az Egyesült Államok történelmében, „mert az Egyesült Államok ezt követően egy egészen másmilyen nemzet lesz.”

Szobjanin kifejtette továbbá, hogy Kissinger jelenleg a Bush klán tagja és annak érdekeit képviseli, miközben Hillary Clinton a csata másik ágát képviseli, és erősebb helyzetben van.

clinton-bushSzobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger látogatásának elsődleges célja az volt, hogy kipuhatolja, vajon Putyin szívesebben látna egy Hillary Clinton vezette új globális rendet, vagy inkább a Bush klán által képviselt nemzetorientáltabb álláspontot részesíti előnyben.

„Egyértelmű, hogy a Clintonék szerinti új világrend, illetve egyes társaságok, mint például a Soros Alapítvány, kevésbé fogadják el Oroszországot.”

„Henry Kissinger a két bankárcsoport közötti brutális harc közepette érkezett Oroszországba, aminek végén a vesztes több tízezer milliárd dollár értékű adóssággal kell megbirkózzon,” miközben az USA bűnbakot keres a helyzetre.

„Oroszország kicsi, de rendkívül fontos szereplő a világ színpadán. Soha nem avatkoztunk belügyeibe, Oroszország mégis kulcsszerepet játszott az Egyesült Államok és a Federal Reserve felemelkedésében,”

mondta, arra utalva, hogy amikor a 90-es években Oroszország fizetésképtelenséget jelentett saját államkötvényeire, a lépés jelentősen kiterjesztette a Fed hatalmát és globális monetáris politikájával immár manipulálni tudta a reálgazdaságot.

Szobjanin úgy gondolja, hogy elérkezett az a különleges pillanat, amikor Oroszország meghatározhatja az Egyesült Államok sorsát és Kissinger is ezért érkezett Moszkvába az amerikai elit képviseletében.

„A Bush klánnak szüksége van Oroszország pénzére, hadseregére és politikai támogatására Clintonék és a mögöttük álló bankárcsoport legyőzéséhez, hogy [a remélt győzelmet követően] őket vonhassák felelősségre az amerikai államadósságért. Ennek érdekében tetemes támogatásra hajlandóak Oroszország irányába különböző területeken.”

r-166A pápa és Kirill moszkvai pátriárka közötti történelmi találkozóra vonatkozó kérdésre Szobjanin elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok, a Vatikán, Németország és Franciaország vezetői közös nevezőt keresnek Oroszországgal.

„Valóban jelentőségteljes eseményről van szó, aminek különböző aspektusai vannak. Ilyen például az a tény, hogy az amerikai bankok felől érkező támadás a Vatikán bankját is érintette. A katolikus pénzrendszernek növelnie kell biztonságát és Oroszország segítségére lehet ebben.”

Szobjanin észrevételét a Vatikán bankjának likviditását illetően, amit legalább annyi titkolózás vesz körül, mint a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIS), sokak mellett maga Ferenc pápa is felhozta már.

A 2015-ös Scarano botrány után a pápa szigorú reformokat hirdetett a Vatikán banki struktúrájában. Hasonló botrány rázta meg a pápai város pénzintézetét 2012-ben is, amikor a bank drámai körülmények között menesztette Ettore Gotti Tedeschit.

Putin-new-world-order-traitorSzobjanin úgy gondolja, hogy a két egyházfő a világot fenyegető két legnagyobb veszélyre (a nyugatra jellemző erősödő hitvesztésre és az Iszlám jelentette fenyegetésre) adandó válaszokról is beszél majd, ezen belül is a térítői tevékenységek felhagyásáról és az ökumenizmusról, az összefogás és a veszélyek elhárítása érdekében.

Forrás: idokjelei.hu / trunews.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.02.11. Lavrov: évtizedekig is érvényben maradhatnak a szankciók

2016.02.04. Kitört az energiaháború – Az oroszok nyerésre állnak

2016.02.03. A végső győzelemig bombáznak az oroszok

Közép-Európa természetes szövetségese Nagy-Britanniának

Közép-Európa természetes szövetségese Nagy-Britanniának az Európai Unióval (EU) szemben, írja Hossó Andrea a CapX brit konzervatív politikai portálon.

brit_bevandorlas1A közgazdász rámutat, hogy Közép-Európának, különösen Magyarországnak és Lengyelországnak, gyakran adódnak konfliktusai a szuverenitásukba is beavatkozó brüsszeli bürokráciával, pedig nem azért csatlakoztak, hogy a szovjet uralmat másikra cseréljék.

A vitás kérdés a bevándorlás. David Cameron kormányfő érve, hogy az EU-ból való bevándorlás ekkora mértékét se nem tervezték, se nem látták előre. Hossó leszögezi, hogy ez igaz az euróra, és a közép-európai bővítésre is. Ezek az országok túl korán léptek be, csatlakozási feltételeiket többnyire diktálták. Esélyt sem kaptak gazdaságuk fenntartható fejlődési pályára állítására. Külföldi tőkétől és Eu-transzferektől függő periféria-gazdaságokká váltak, a csatlakozási feltételek pedig meggátolják, hogy ezen változtassanak.

Jó példa erre a termőföld. A közép-európai országok termőföldjét teljesen a szabad tőkeáramlás kötelezettsége alá sorolták. A tőkeszegény hazai családi gazdaságok nem tudnak versenyezni a tőkeerős külföldiekkel, és földhöz nem jutván, kénytelenek másutt munkát keresni. Magyarország és Lengyelország lakosságának közel hat százaléka azért hagyta el hazáját, mert otthon alapvető megélhetési gondjaik voltak. Kormányaik nem tudnak alternatívát nyújtani nekik, ellenben maguk is profitálnak a munkanélküliség csökkenéséből és a hazaküldött jövedelmekből.

UKCameron korlátozni akarja a munkavállalók szabad áramlását, amíg nincsen jelentős gazdasági konvergencia az EU országai között. Közép-Európának korlátoznia kell a szabad tőkeáramlást, és megtiltani a külföldiek szabad termőföldvásárlását a konvergencia megvalósulásáig.

Nagy-Britanniának és Közép-Európának vállvetve kell küzdenie csatlakozási feltételeik újratárgyalásáért. Történelmi lehetőséget mulasztanak el, ha nem teszik. Akkor pedig Közép-Európában is eljön az ideje a népszavazásnak az uniós tagságról, ennek eredménye pedig aligha kérdéses.

Ennek kapcsán beszélgetett Kovács Anita Hossó Andreával a Lánchíd Rádió Kulissza c. műsorában január 28-án:

Forrás: Magyar Nemzet, 2016. január 26., kedd, Napi sajtószemle

A teljes cikk angolul olvasható a CapX portálon.

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.02.01. EB: Javaslat a szociális ellátás azonnali megtagadásának lehetőségéről

2015.05.28. EU-reform nélkül a britek a kilépésre szavaznak

Izrael szerint Irán nagyobb veszély, mint az ISIS

Izrael védelmi minisztere szerint Irán nukleáris ambíciói és „terror infrastruktúrája” az ISIS-nél is nagyobb veszélyt jelentenek.

israel_mosheMoshe Ya’alon, izraeli védelmi miniszter egy Tel-Avivban rendezett konferencián kihangsúlyozta, hogy „Irán [Izrael] fő ellensége” és ha választani kellene az Iszlám Állam vagy egy Irán elleni nyílt konfliktus között, akkor inkább „az Iszlám Államot preferálná”.

Az észrevétel mögötti logika elég egyszerű, hiszen az Iszlám Államot előbb utóbb le fogják győzni, míg Irán folyamatos veszélyforrást jelent Izrael számára, főleg amióta a nyugattal való kapcsolata némiképp normalizálódni látszik.

„Teherán egy regionális hegemóniára törekvő szégyenletes rezsim. A Hezbollah, Irán egyik zsoldos szervezete, képes hadat üzenni. Irán jelenleg öt kontinensen rendelkezik terror infrastruktúrával: Ázsiában, Afrikában, Európában valamint Dél és Észak-Amerikában.”

nuke-alert-iranYa’alon nem ért egyet az Izraeli Védelmi Erők parancsnokával, aki szerint a 2015. júliusában aláírt P5+1 nukleáris megállapodás új lehetőségeket hozhat.

Az Irán és hat nagyhatalom által aláírt megállapodás szerint Irán 15 éven keresztül nem kezd 3,67 százalékosnál tisztább uránium dúsításába és az alacsony tisztaságú urániumból is csak kis mennyiséget tarthat az ellene életbe léptetett szankciók feloldása fejében.

Middle-East-dealYa’alon szerint a megállapodás csupán „három hónapról egy évre állította vissza az órát” és amikor „Irán gazdaságilag elég stabilnak érzi a helyzetet, még gyorsabban képes lesz előállítatni egy bombát”.

Szerinte Irán kulcsszereplőnek és Damaszkusz egyik főtámogatójának számít a térségben a lázadókkal szemben és szintén Iránt vádolja az Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Jemenben, Bahreinben és Gázában tapasztalt instabilitásért.

iranvsisraelBár a védelmi miniszter elismerte Oroszország szerepét a szíriai helyzet rendezésére tett erőfeszítésekben, inkább az amerikai lépéseket dicsérte, amelyek miatt szerinte az „ISIS jelentős veszteségeket szenvedett Irakban és Szíriában”.

Az Iszlám Állam feletti végső győzelemhez a nagyhatalmaknak szerinte szárazföldi erőket is be kell vetni.

Forrás: www.idokjelei.hu /  rt.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.01.25. Formálódik a Peking – Teherán tengely

2016.01.17. Feloldják az Irán elleni szankciókat

Készülj a világvalutára!

Korábban szó esett már a nemzetgazdaságok és monetáris irányelvek kikényszerített „harmonizálásáról” és a globalisták végső céljáról, vagyis egy egységes világvaluta és ezen keresztül egy globális, azaz világkormány létrehozásáról, amit támogatói előszeretettel neveznek Új Világrendnek.

imf_currencyA globalisták saját bevallása szerint az Új Világrend létrehozására felvázolt terv nem engedheti meg az Egyesült Államok geopolitikai és gazdasági dominanciájának fennmaradását, így a jelenlegi fázis egyik fontos eleme az USA olyan mértékű destabilizálása, hogy az ország korábbi tündöklése csupán emlék maradjon. A megvalósítás egyik fontos lépése a dollár világvaluta státuszának megszüntetése, ami a kegyelemdöfést jelentené a jelenlegi pénzügyi szerkezet számára.

Arról is szó esett már, hogy a világ legtöbb országa, a BRICS kormányokkal egyetemben, ugyanezen globalista terv kivitelezésén fáradozik.

Akárhonnan is nézzük, a BRICS országok, köztük Kínával és Oroszországgal, szintén nyíltan követelik a globális monetáris rendszer központosítását, a Nemzetközi Valutaalapot javasolva annak élére, a szervezet által létrehozott SDR-okat, vagyis Különleges Lehívási Jogokat pedig a világvaluta szerepébe. A Rothschild tulajdonú The Economist már évtizedekkel ezelőtt leírta a szemünk előtt kivitelezett tervet.

imf_world_currencyChristine Lagarde, az IMF jelenlegi vezetője rendszeresen használja a „globális gazdasági reset” kifejezést beszédei és interjúi során. A jelenség persze többféleképpen magyarázható, ha azonban valaki veszi a fáradtságot és képes végighallgatni több órányi unalmas, repetitív globalista retorikát, az üzenet következetesen és félreérthetetlenül kirajzolódik. Aki úgy gondolja, hogy kibír öt percnél többet a körültekintően megfogalmazott és alaposan átgondolt féligazságokból álló beszédből, ezt a Külkapcsolatok Tanácsa által januárban rendezett eseményt nézze meg (angol nyelven):

A globális gazdasági reset-tel kapcsolatos üzenet lényege:

A „kollektív” együttműködés, nem egyszerűen támogatandó, hanem kötelező lesz az új rendben, ami azt jelenti, hogy minden nemzetnek ugyanazt a geopolitikai és gazdasági keretrendszert kell támogatnia és követnie. Ennek hiányában komoly pénzügyi nehézségek várhatók, ami más területekre is áthat majd.

Emberi nyelvre fordítva: az országokra ráerőltetett és a globalizációból adódó egymástól való függőség válság esetén dominóhatással lesz más országokra, így minden országot egyetlen központi hatóság irányítása alá kell vonni, hogy központilag kezelhessék minden szereplő gazdasági viselkedését, megakadályozva, hogy az egyes országok által elkövetett hibák vagy „szakadár központi bankok” felborítsák az egyensúlyt.

Érdemes megfigyelni, hogy az IMF válasza a globalizációból adódó bajokra és hiányosságokra minden esetben a globalizáció további erősítése és kiterjesztése. Más szóval, bár Lagarde elismeri, hogy egy nemzetközi rendszer része vagyunk, úgy gondolja, hogy a rendszer nem eléggé központosított a sikerhez.

imfAz IMF igazat mond, amikor rámutat, hogy a világgazdaság instabil és bármikor megismétlődhet a 2008-as válság okozta káosz, amit a központi bankok központi bankjának számító BIS, vagyis a Nemzetközi Fizetések Bankja is nem meglepő módon megerősített legutóbbi jelentésében. Az IMF és a BIS ritkán mond ellent egymásnak.

A BIS figyelmeztetéseit nem szabad félvállról venni, mert az intézmény pontosan tudja a pénzügyi válságok kirobbanásának esélyeit, hiszen az ilyen eseményeket kiváltó irányelveket is ők hozták létre.

2007-ben például a BIS kiadott egy figyelmeztetést, amiben pontosan megjósolta a 2008-as derivatíva és hitelválság egyes elemeit.

Amit azonban ezek a globalista intézmények nem kötnek az orrunkra, legalábbis nem direkt módon, hogy mi a valódi oka és rejtett indítéka a jelenlegi gazdasági rendszer elpusztításának, illetve a jelenleg tartó fázisnak.

A globális reset nem az összeomlási folyamatra adott válasz. Inkább fordítva. Éppen a központi bankok és az IMF/BIS által bevezetés alatt álló globális reset okozza az összeomlást. Az összeomlás egy eszköz, egy hatalmas lángszóró, amivel helyet csinálnak az erdőben a hatalmas globalista templom alapjainak. A gazdasági katasztrófa az elit érdekeit szolgálja.

A Fed és az amerikai kormány lépéseit nézve az emberben felmerül a kérdés, hogy vajon az érintettek hozzá nem értése miatt szabotálják az arany tojást tojó tyúkot? Netán az arrogancia vagy a kapzsiság okozza? Intézkedéseik egyértelműen a fokozatos összeomlást támogatják, és úgy tűnik, mintha észre sem vennék. Miért?

Az ilyen kérdések egy téves feltételezésen alapulnak. Abból indulnak ki, hogy a nemzetközi bankárok és bábként használt politikusok az USA életben maradását tartják szem előtt, pedig ezek az emberek nem hűek egyetlen nemzethez sem és nem gondolják, hogy az Egyesült Államok túl nagy lenne ahhoz, hogy elbukjon. A globalisták számára minden nemzet és központi bank egy báb a nagy sakktáblán. Amennyiben a helyzet úgy kívánja, egy-egy bábot hajlandóak feláldozni, hogy jobb pozícióba kerüljenek. Az Egyesült Államok, a Federal Reserve, de még a dollár sem több ennél számukra.

Az USA a nagy reset következő fázisához érkezett. A 2008-as válság után két új oszloppal támogatták meg az omladozó régi oszlopot, hogy egy kis időt nyerjenek, és kellő mértékben előkészíthessék a lakosságot a globalista célok elfogadására, fenntartva és megerősítve az adós rabszolgaságot a jövő generációinak, közben a megfelelő pozícióba helyezve saját vagyonukat.

Ezalatt a fent említett három oszlop módszeres lebontása elkezdődött. Miért? Valószínűleg azért, mert készen állnak a következő fázisra.

nwoÉs még valami. Nem az a kérdés, hogy megérdemli-e az USA, hogy jelenlegi formájában fennmaradjon. Vegyük észre, hogy a helyébe lépő globális kormányzás minden eddigi rendszernél rosszabb lesz és nemcsak az amerikaiak számára.

A „rendszerváltás” kizárólag az elit érdekeit szolgálja, a reset végeredménye pedig a szuverenitás halála és az addigi virágzás, vagy legalábbis boldogulás megszűnése lesz a kollektív fejlődés nevében, míg végül bizonyos „szívességekért” cserébe visszaadják ezeket a lakosság kompromisszumképes hányadának.

A globalisták azt akarják elhitetni mindenkivel, hogy az ő vezetésük az egyetlen opció és bármilyen mértékű káosz kialakítására hajlandóak, hogy erről meggyőzzenek minket.

Forrás: www.idokjelei.hu / alt-market.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.12.15. Medvegyev: a petrodollár korszaka véget ért

2015.11.02. Véget ért a globalizáció?

2015.10.29. Az Új Játék, avagy az amerikai hatalom hanyatlása?

A Klíma Egyház felemelkedése

Az ENSZ új egyezménytervezete az antropogén klímaváltozás, illetve a széndioxid kibocsátás lassítására „az ökoszisztéma és Földanya védelmére” szólítja fel a résztvevő nemzeteket.

gaiaA tervezet kihangsúlyozza „az emberi jogok védelmét és tiszteletben tartását, a fejlődéshez és az egészséghez való jogot, az őslakosok, migránsok, gyermekek, fogyatékkal élők és sebezhető klímaviszonyok között élő emberek jogainak védelmét… valamint a nemek közötti egyenlőséget és a nők hatalommal való felruházását.”

A Párizsban tanácskozó ENSZ küldöttek a Kyotói Egyezmény helyébe lépő megállapodást próbálnak tető alá hozni, ami az utolsó ilyen irányú, de céljainak elérését tekintve sikertelennek minősített, az aláírókra jogilag kötelező érvényű klímaügyi egyezmény volt.

A résztvevők azt remélik, hogy a párizsi találkozó is egy ilyen jogilag kötelező érvényű szerződést eredményez majd, de nem lehet tudni, hogy a fejlődő országok beleegyeznek-e a kibocsátás csökkentésébe.

A környezetvédők és a kezdeményezést támogató tudósok megpróbálnak az egyes vallásokhoz, illetve azok követőihez fordulni az új szabályozás támogatásáért. Az aktivisták azt remélik, hogy ismert vallási vezetők, mint például Ferenc pápa, nagyobb erkölcsi súlyt adhatnak az egyezménynek, amennyiben mellé állnak, azt pedig tudjuk, hogy ez már megtörtént.

gaia_parisVajon a pápa áldását adná a görög mitológiából ismert Földanya támogatására? Úgy tűnik igen.

December 8-án a Szent Péter bazilika egy nagyszabású fényshownak adta át külső falait, amely során állatokat, a környezetszennyezést bemutató és az ipari fejlődést negatív színben feltüntető illusztrációkat vetítettek az épületre a „Klímaváltozás” címet viselő rendezvény során, amit tízezrek néztek a helyszínen, milliók pedig online.

A több millió dolláros költséggel megrendezett, „Fiat Lux: Közös otthonunk megvilágítása/megvilágosítása” című showt a klímaváltozás és a népességszabályozás támogatói hozták létre és finanszírozták, hogy „minden generációt, kultúrát, nyelvet, vallást és osztályt felvilágosítsanak és inspiráljanak a klímaválsággal kapcsolatban”.

A kihalással veszélyeztetett állatok mellett számos pogány istenséghez köthető New Age szimbólum is látható volt a vetítésen.

StPeters-FiatLux_810_500_55_s_c1-745x460„Sajnálom, hogy a Szent Péter bazilika homlokzatát az „ember által előidézett globális felmelegedésnek” nevezett tudományos elhitetés propagandadíszletévé változtatták,” – mondta Steven Mosher, a Népességkutató Intézet elnöke.

John Smeaton, a Család Hangja társalapítója pedig rámutatott, hogy a többség által elfogadott látszattal ellentétben a környezetvédelem igazi célja egy emberiség ellenes cél.

A Szent Péter bazilikára vetített show prototípusát tavaly augusztusban láthatta a nagyközönség New Yorkban. Az Empire State Building-re vetített show-ról Travis Threlkel rendező elmondta, hogy szándékosan használt pogány istenségeket a prezentációban. A New Yorki eseményen elsősorban a hindu Kali, a halál és pusztítás istennője volt látható, akit hosszú vérvörös nyelvvel ábrázoltak, és aki vagyont ígér a neki emberi véráldozatot bemutatóknak, amit egészen 200 évvel ezelőttig nyilvánosan gyakoroltak Indiában. Ezt követően a New Age Földanya istennője vette át szerepét.

A párizsi klímakonferenciát megelőzően számos anglikán és iszlám vallási vezető is a globális felmelegedés elleni harcra szólította fel követőit. Befolyásos iszlám vezetők egy csoportja a globális felmelegedés elleni dzsihádot hirdetett, az anglikán egyház vezetői pedig arról beszéltek, hogy a hívőknek komolyabban kellene venni a globális felmelegedést.

A Texas Tech Egyetem egyik klimatológusa a Bibliát idézve próbálja meggyőzni az evangéliumi keresztényeket, hogy figyeljenek oda jobban a globális felmelegedésre. Katharine Hayhoe egyenesen a hívők szája íze szerint alakítja prezentációit, arra is ügyelve, hogy grafikonjai 6000 évnél régebbi adatokra ne utaljanak.

„Keresztény értékeink rendkívül fontosak ez ügyben. Ahelyett, hogy visszatartanának vagy kételkedést ébresztenének bennünk, azt sugallva, hogy semmit sem tehetünk, az értékeink azt követelik, hogy az ügy élére álljunk. Keresztényként ez a dolgunk.”

Azon persze kevésbé lepődünk meg, hogy Ban Ki-moon ENSZ főtitkár is hasonló hozzáállásra sarkall, hiszen mindig is az ENSZ állt a klímaváltozás propaganda hadjárat élén. Hétfőn arról beszélt Párizsban, hogy a széndioxid kibocsátás csökkentését célzó egyezményt akkor is alá kell írni, ha nem érezzük a globális felmelegedést.

„A veszedelem világában élünk. A klímaváltozás az ember legnagyobb veszélye, akkor is, ha nem látható,” nyilatkozta a Mashable-nek.

Karl Popper, aki a tudományfilozófia és az ismeretelmélet legismertebb filozófusa volt az XX. században, azt mondta, hogy „az az elmélet, ami mindenre magyarázatot ad, semmit sem magyaráz meg”.

weatherEz tökéletesen ráillik az antropogén klímaváltozásra, hiszen ki ne tudná, hogy a klímaváltozás miatt rövidebbek a telek,1 kivéve, amikor hosszabbak2. A klímaváltozás miatt kevesebb hó esik, kivéve, amikor több3. A klímaváltozás miatt van aszály Kaliforniában4 és áradás Texasban,5 vagyis a száraz területeken nagyobb szárazságot, az esős területeken pedig több esőt okoz,6 kivéve, amikor a száraz területeken hoz több esőt,7 az esős területeken pedig szárazságot.8

A klímaváltozás egyszerre okoz több9 és kevesebb10 hurrikánt, több esőt, de kevesebb vizet (?),11vagy éppen kevesebb esőt, de több vizet.12

A klímaváltozás miatt nagyobb a köd San Franciskóban,13 kivéve, amikor ugyan ezen okból éppen kevesebb.14

Lehet, hogy a klímaváltozás miatt fakóbbak a levelek ősszel,15 de az is lehet, hogy éppen emiatt a színük élénkebb.16

És ez sajnos nem vicc. Valamennyi fenti állítás mögött az adófizetők pénzéből finanszírozott tanulmányok és tudományos kutatások állnak.

Egy valami azonban biztos: a klímaváltozás remek ürügy egy globális hatóság és globális adó bevezetésére, aki pedig ezt nem tartja jó „megoldásnak” a nem létező problémára, az csakis egy tudatlan és elvetemült környezetszennyező lehet, és ha kell, ezt egy tanulmánnyal alá is fogják támasztani.

Amikor pedig a fővonalas médiában legközelebb (holnap) ismét arról olvastok, hogy lám mégiscsak melegszik a Föld, gondolkozzatok el azon, hogy ezt hol és milyen hőmérővel állapították meg, és amikor színes grafikonok segítségével bizonygatják, hogy bizony azok a Celsiusok mégiscsak az egekbe szöktek, nézzétek meg, hogy mi áll az X és Y tengelyek mentén, illetve honnan és hogyan vették az ábrázolt számokat. Kérdezzetek!

Forrás: www.idokjelei.hu

  1. Climate change makes for shorter winters 
  2. Climate change means less snow 
  3. Climate change means more snow 
  4. Climate change causes droughts in California 
  5. Climate change causes floods in Texas and Oklahoma 
  6. Climate change makes wet places wetter and dry places drier…
  7. …except when it makes wet places dryer… 
  8. …and dry places wetter 
  9. Climate change causes more hurricanes 
  10. Climate change causes less hurricanes 
  11. Climate change causes more rain (but less water) 
  12. Climate change causes less rain 
  13. Climate change makes San Francisco foggier 
  14. Climate change makes San Francisco less foggy 
  15. Climate change causes duller autumn leaves 
  16. Climate changes causes more colourful autumn leaves 

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.12.13. Párizsi klímacsúcs – Elfogadták a klímamegállapodást

2015.11.30. Finn kutatók szerint 25 %-kal csökkenthető lenne a CO2-kibocsátás

2015.11.26. A klímaváltozás első bizonyítékait dokumentálták kutatók

2015.11.03. Elbocsátotta a “klíma-szkeptikus” meteorológust a France 2 tévé

Az USA figyelmeztetést ad az ISIS-nek a bombázások előtt

Félretéve egy percre, hogy ki és miért hozta létre az ellenséget, aki ellen a harc jelenleg folyik Szíriában, nézzük meg, milyen eszközökkel vág vissza az Egyesült Államok hadserege.

usa_isis5Amióta Oroszország valódi bombákat dob az ISIS állásaira Szíriában, az Egyesült Államok és a NATO erői kénytelenek kettős propaganda kampányt fenntartani az ügyben, egyszerre ígérve ellenállást és biztosítva védelmet az Iszlám Állam erőinek.

Így amikor az orosz erők olyan célpontokat támadnak, amik igencsak fájnak az ISIS pénztárcájának, az Egyesült Államok kénytelen hasonlónak tűnő kampányokat indítani.

Csakhogy az Iszlám Állam olajszállító teherautóinak kilövése helyett az amerikai stratégia igen érdekes, újszerű módszereket követ, amelyek során az Iszlám Állam konvojai a támadások előtt 45 perccel figyelmeztetést kapnak a támadóktól a támadás érkezéséről. Az amerikai erők figyelmeztető cédulákat szórnak rájuk a levegőből a következő szöveggel:

„Hagyják el teherautóikat, szaladjanak el. Figyelem! Légitámadás érkezik. Az olajszállító teherautókat meg fogjuk semmisíteni. Távolodjanak el a teherautóktól! Ne kockáztassák életüket!”

A hadsereg azzal magyarázza a figyelmeztetést, hogy a sofőrök között civilek is lehetnek.

Leaflet_1Arról persze egy szó sem esik, hogy más kontextusban a szabályok értelmében kérdezés nélkül lelőhetnek bárkit, aki támogatást nyújt egy terroristának, például azzal, hogy lopott olajat fuvaroz számukra. Arról sem esik szó, hogy ezek a potenciális civilek miért kapnak figyelmeztetést, amikor tényleges civilek felé semmilyen hasonló figyelmességet nem mutatnak. Igazán sajnálatos, hogy az amerikai hadsereg egyszer sem dobott le ilyen cédulákat Irakban az elmúlt tíz év során, hogy akár csak néhány civil áldozatot megmentsen a több millió iraki állampolgár közül, akik elestek a támadásokban.

Érdekes azt is megnézni, hogy hány olajszállító teherautót lőtt ki az Egyesült Államok Oroszországhoz viszonyítva. Steve Warren ezredes szerint az USA hadserege a kampány kezdete óta 116 tankert lőtt ki, míg az oroszok több, mint ezret semmisítettek meg öt nap alatt. Amikor pedig ennek okáról kérdezték, az ezredes egyszerűen azt felelte, hogy vadászgépeik kifogytak a lőszerből:

„A cél az volt, hogy minden teherautót megsemmisítsünk ott, de kifogytak a lőszerből, mielőtt ezt kivitelezhették volna. A célunk azonban az volt, hogy minden egyes teherautót kilőjünk.”

usa_isisAnnak ellenére, hogy ma már az Egyesült Államok megpróbál az ISIS ellenfeleként mutatkozni a nyilvánosság előtt, még mindig kénytelenek az orosz bombázásokról készített felvételeket mutatni a fővonalas médiában ennek alátámasztására.

Az amerikai külpolitika legújabb propaganda hadjáratát humorként is felfoghatnánk ezekben a feszült időkben, ha a helyzet nem lenne ennyire tragikus és egyben veszélyes is.

ISIS_USA_oilVégül pedig emlékeztetőül, hiszen nem tudjuk, hogy mindebből valójában mennyi a propaganda:

A hamis kelet-nyugat paradigma – A szabadság vége vagy a szabadság előszobája?

Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

Hogyan mossa a média az agyad?

Amennyiben tisztában vagy azzal, hogy a tömegmédiát egy maroknyi, egész pontosan 6 nagyvállalat tartja a kezében, a kisebbséghez tartozol. Ez azt jelenti, hogy csupán nagyon kevesen tudják, hogy amit a rádióban vagy az esti hírekben és egyéb műsorokban hallunk és látunk a következő hat cégóriás határozza meg: General Electric (GE), News Corp, Disney, Viacom, Time Warner és CBS.

brainwashManapság ezt a tényt egyre többen ismerik fel, részben a CIA által a fővonalas média befolyásolására kezdeményezett Mockingbird hadművelet leleplezésének köszönhetően.

A legnépszerűbb információforrásokon keresztül ravasz marketing taktikákkal bombázzák a közvéleményt, egyre hatékonyabban befolyásolva, hogy mit ki mit gondoljon, mit vegyen, hogy nézzen ki és mire költse a pénzét. Látva a főhírekben visszaköszönő hazugságokat, mindez persze nem meglepő.

brainwash1000Sajnos a legtöbben fel sem fogják, hogy mi megy a háttérben és milyen módszerekkel valósítják meg mindezt és ebben nagy segítségünkre lehet Sharyl Attkisson és egy független TED előadáson megosztott információi.

A veterán újságíró (a CBS News volt oknyomozó riportere) elmagyarázza, hogy mi az astroturf, vagyis azok a látszólag alulról indult kezdeményezések és módszerek, amelyeket különleges érdekek fizetnek a közvélemény manipulálására.

Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

Az antropogén klímaváltozás egy geostratégiai fegyver

Vlagyimir Putyin azt mondja, hogy a globalisták a globális felmelegedést fegyverként használják országának gazdasága ellen. A klímaváltozást „csalásként” jellemezte, amivel egyebek mellett azt akarják megakadályozni, hogy Oroszország kihasználhassa rendkívül gazdag olaj- és földgázforrásait.

Putyin_zimaA Greenpeace azt állítja, hogy széndioxidban kifejezve a kibocsátás 85 százaléka az ország energiaszektorából származik.

Staniszlav Belkovszki, politikai elemző, Putyin kemény-szavú kritikusa szerint az orosz elnök úgy gondolja, hogy „nincs globális felmelegedés, illetve az egész egy csalás, ami bizonyos országok, például Oroszország fejlődésének megakadályozását célozza. Ezért nem téma ez nálunk a közösségi médiában.”

„Azt találtuk, hogy bár a klímaváltozás létezik, ez egy ciklikus folyamat és az antropogén hatások nagyon korlátozottak,” nyilatkozta Andrej Illirionov, Putyin vezető gazdasági tanácsadója még a 2000-es évek elején a New York Timesnak.

„Világossá vált, hogy a klíma egy rendkívül összetett rendszer és a globális felmelegedés elleni harc szükségességének alátámasztására eddig elénk tárt bizonyítékok igencsak alaptalanok.”

climatechangeA The New York Times szerint a főleg állami kézben lévő média túl keveset foglalkozik azzal a témával, ami az egész világot megmozgatja.

Az orosz médiumok vezetői azzal válaszoltak a kritikára, hogy az embereket jobban érdekli a gazdaság gyenge teljesítménye és a munkanélküliség és nincs kedvük vitatkozni az időjárásról.

Szeptemberben Putyin vezető tanácsadója a globális felmelegedéssel kapcsolatos ügyekben visszautasította azokat a kritikákat, amelyeket a Climate Action Tracker, az ENSZ-hez és a Rockefeller érdekeltségek által finanszírozott World Wildlife Fund-hoz kötődő klímakutatással foglalkozó szervezet fogalmazott meg Oroszországgal szemben.

A csoport szerint Oroszország szén-dioxid kibocsátási rátája rosszabb, mint Kínáé, az Egyesült Államoké vagy az Európai Unióé.

A Greenpeace és a WWF azért panaszkodott Oroszországra, mert az nem kéri ki a véleményüket klímaügyi kérdésekben.

zima„Ez pusztán az ő véleményük, nem vet fel semmi kézzelfoghatót és nem is objektív,” mondta Alexander Bedritszky az ENSZ Nemzetközi Klímaváltozási panelének moszkvai ülésén.

„Azt mondanak, amit akarnak, de a mi elkötelezettségeink a klímarendszerek alakulásának 70 különbözőféle lehetőségén alapulnak.”

Forrás: www.idokjelei.hu / A Daily Caller cikke alapján

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.11.03. Elbocsátotta a “klíma-szkeptikus” meteorológust a France 2 tévé

2015.10.14. Összeomlás fenyegeti az óceáni táplálékláncokat

2015.09.28. Obama “erőteljes” klímaszerződés elfogadását sürgette

2015.04.27. Manipuláltak a globális felmelegedésre vonatkozó adatok?

Putyin a jövő háborúját vívja

Az ukrán és újabban a szíriai hadszíntéren is újfajta frontot nyitott az orosz hadsereg. Ugyan az elektronikus hadviselés koncepciója nem tegnap született, de a korábban sosem látott szintre fejlesztett orosz haditechnika még az Egyesült Államokat is felkészületlenül érte.

putyinAz elektronikus hadviselés (Electronic Warfare – EW) az elektromágneses spektrum dominanciájáért folytatott harcot jelenti. A fejlett EW-eszközök segítségével blokkolni lehet az ellenség kommunikációját, lekapcsolni elektronikus eszközeit, megvakítani a radarjait, és még számos egyéb módon összezavarni és sebezhetővé tenni az egységeit.

Az orosz Krasukha-4 az egyik legfejlettebb ilyen eszköz a világon. Elsősorban ellenséges drónok és légtérellenőrző gépek megvakítására és kisütésére találták ki, de alacsonyan keringő műholdakat és földi radarállomásokat is lehet vele zavarni, sőt radarvezérlésű rakétákat is képes eltéríteni. Moszkva a 300 kilométeres hatósugarú Krashukát Ukrajnában és Szíriában is bevetette, elsöprő sikerrel.

„Az oroszok megmutatták, hogy az ukrán hadsereg lényegében teljes kommunikációját képesek gond nélkül lekapcsolni” – mondta Hodges altábornagy, az amerikai erők európai parancsnoka a Defence News-nak.

krasukha-4UKRAJNA JÓ LECKE AMERIKÁNAK

Hodges szerint az ukrán egységek kiképzésekor az amerikaiak is sokat tanulhatnak a fronton harcolóktól. Az Egyesült Államok katonái ugyanis évtizedek óta nem harcoltak olyan környezetben, ahol ne élvezhették volna a fejlett kommunikációs rendszerek előnyeit – az ukrán erőknek azonban meg kellett tanulniuk blokkolt rádiókkal és radarokkal háborúzniuk.

Ugyan az Egyesült Államok is rendelkezik külön EW-hadosztállyal, az lényegesen kisebb, mint az oroszoké – alig több, mint 800 fő a mintegy 450 ezres hadseregben –, és a Közel-Keleten vívott, aszimmetrikus harcokhoz alkalmazkodott. Emiatt az amerikai EW-eszközök inkább védelmi és megfigyelési célokat látnak el, például távirányítású robbanóeszközök jelét blokkolják, így védve a fontos konvojokat.

„A jövő háborúját Ukrajnában vívják” – mondta Konstantin Liesnik, a hadügyminisztérium tanácsadója. „Az itteni tapasztalatokból az USA is megtanulhatja, hogy néz ki a 21. századi hadszíntér”.

Így marad védtelen a szuper-haderő

Gregory Griffin alezredes, az amerikai hadsereg elektronikus hadviselésért felelős divíziójának a parancsnoka szerint már az Egyesült Államok is dolgozik az oroszokéhoz hasonló, kimondottan offenzív EW-fegyverrendszer kifejlesztésén. Az MFEW (Multifunctional Electronic Warfare) azonban csak 2027-re várható, hogy teljes egészében bevethetővé váljon.

boeing-e3-sentryLaurie Buckhout, a divízió korábbi parancsnoka szerint az USA blokkoló képessége talán tizede az oroszokénak. „Nagyon jól tudunk hallgatózni, de borzasztó védtelenek vagyunk a hálózatunkat érő támadásokkal szemben”. Az amerikaik főleg a frekvenciák közötti véletlenszerű ugrálással képesek védekezni a blokkolás ellen.

A radarok megvakításával az orosz technika képes megakadályozni, hogy az ellenség válaszolhasson például egy tüzérségi támadásra, így az orosz egységek retorzió nélkül tüzelhetnek. Az ukrán félnek a légvédelmi és rakétaelhárító képességeit is drasztikusan csökkentették a Krashukák, hiszen így nem láthatták még a beérkező rakétákat sem. „Ha nem látod a feléd jövő lövedékeket, akkor az ellentámadást sem tudod koordinálni” – mondja Buckhout.

A Krashukák ráadásul lényegében mozgó légtérzárat tudnak létrehozni, hiszen képesek a hatókörükbe kerülő repülők fedélzeti elektronikáját tönkretenni. Emellett az ellenfél által kijelölt légtérzárat is semlegesíteni tudják, mivel a Krashuka által árnyékolt zónában nincs mivel leszedni a tilosban járó gépeket. Igor Sutyagin, a Royal United Services Institute nevű londoni székhelyű thinktank kutatója szerint Putyin így tudta megakadályozni az Ukrajna fölötti légtérzárat, és tarthatta meg a térségben a légi fölényét.

Az EW-hadviselés tökéletesen kapóra jön a nemzetközi reflektorfényben levő Putyinnak, hiszen amellett, hogy rendkívül hatékony módszer, a külvilág számára láthatatlan, és nem tűnik túl agresszívnak sem.

Homokot szórni a NATO szemébe Szíriában

Egy október eleji felvételen azonban Szíriában is feltűnt egy Krashuka-4 – a visszatérő orosz vadászgépeket bemutató propagandavideó 6. másodpercnél látszik a háttérben. Míg az eszközzel hatékonyan tudják blokkolni az Iszlám Állam kommunikációját, a NATO erők vizslató tekintete elől is el tudják rejteni a hadmozdulataikat.

Mivel Moszkva a hivatalos kommunikációja ellenére elsősorban nem az Iszlám Állam állásait támadja, hanem a Aszad-rezsim megdöntésén fáradozó felkelőket – akik közül sokakat az Egyesült Államok vezette koalíció közvetlenül is támogat –, fontos számára, hogy bizonyos lépései rejtve maradjanak.

„Hogy ne lehessen kémkedni utánuk, az oroszok elvakítják és megsüketítik a NATO felderítő-hírszerző rendszereit. A hadműveleteik miatt így nem vonhatók később felelősségre” – mondta David Stupples, a londoni City Unversity EW-szakértője az International Business Timesnak.

krasuha-2Stupples szerint ugyanakkor az USA már csak azért sem szeretné lekapcsoltatni az orosz zavarórendszereket, mert azzal tovább feszülne az ellentét a két szuperhatalom között, illetve Moszkva erősen támaszkodik a Krashukákra a latakiai bázisának védelmében.

Forrás: vs.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.10.21. Így vesztette el Obama a szíriai háborút

2015.10.15. Ismertették az orosz légierő által támadott terrorszervezetek listáját

2015.10.12. Bejön Putyin számítása – vereségtől tartanak ellenfelei

2015.10.10. Szakadás történt a NATO szervezetében

2015.10.07. Lavrov szerint nem létezik a szír ellenzék

2015.10.06. Washington a terroristákat védi a GPS-adatok manipulálásával

2015.10. Az Iszlám Állam alapjait rengette meg az orosz légierő beavatkozása

Agenda 2030: Útban a világkormány felé

A globális elit soha nem volt még ennyire közel céljai megvalósításához. Néhány egymással szorosan összefüggő eseménynek és nemzetközi egyezmény megkötésének köszönhetően bolygónk kormányzása egyre közelebb kerül a teljes központosítás megvalósításához, méghozzá a többség tudomása nélkül.

agenda2030Az elmúlt hónap során is számos ilyen esemény történt.

Szeptember 25-27-ig tartó konferenciáján az ENSZ bemutatta új egyetemes napirendjét. Az eseményt a New Yorkba látogató pápa nyitotta meg, aki maga is a napirend mellé állt.  A világ szinte valamennyi nemzete aláírta a 17 célt megfogalmazó tervet, amiről csak nagyon keveset hallhattunk a médiában.

Az ENSZ azt ígéri új dokumentumában, hogy együttes erővel egy igazi utópiát hozhatunk létre a Földön. A helyzet azonban az, hogy ez a bizonyos egység, amiről az ENSZ beszél, az igazi és igen gonosz tervet leplező álarc csupán. Paul McGuire a következő írta róla:

Az ENSZ nem az emberiség engedélyét kéri, hanem felszólít bennünket a 17 fő és 169 alpontból álló, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező terv elfogadására, ami radikális változásokat hivatott megvalósítani a világon 2030-ig. Az Agenda 21 (teljes nevén Feladatok a XXI. századra) helyébe lépő 2030 Agenda vagy napirend (más szóval a 2030-ig elvégzendő feladatok) az előző terv felturbózott változata. A tömegmédia segítségével az egész világot meggyőzték vagy legalábbis azon igyekeznek, hogy meggyőzzék arról, hogy a terv környezetünk megmentését és a „szegénység felszámolását” célozza. Sajnos azonban a terv egészen más céllal jött létre. Az Agenda 21 és az új 2030 Agenda igazi célja egy világkormány, egy globális gazdasági rendszer és világvallás megalakítása. Amikor Ban Ki-Moon ENSZ főtitkár „a világbéke álmáról és a minden embernek kijáró méltóságról” beszélt, a kommunizmus által ígért „munkásparadicsom” szlogenjeit idézte.

oneworldLásd még: A fenntartható fejlődés igazi arca dióhéjban

Az új tervet sokszor inkább „globális célokként” említik a nyilvánosság előtt. Szeptember 26-án számos híresség is arcát adta hozzá a Centrál Parkban tartott Globális Állampolgár Fesztiválon, amihez egy promóciós rövidfilm is készült. A videón látható hírességek közül bizonyára sokan őszintén szeretnének segíteni másoknak és tenni valamit a Földért és nem azért szerepelnek a kampányban, mert a globális elitet szolgálják, csak éppen nem látják át az összefüggéseket. Fontos tehát, hogy ne lássunk mindenkiben azonnal ellenséget, inkább próbáljuk meg értelmesen elmagyarázni az érdeklődőknek, hogy pontosan milyen törekvésekről is van szó.

Sajnos az ilyen propaganda céllal készült anyagokat arra használják, hogy a „globális közösséghez” tartozó „globális állampolgárság” koncepcióját népszerűsítsék. A folyamat évtizedek óta tart és elég hatékony.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete tulajdonképpen egy konszenzus nélkül működő testület és a globális kormány előfutárának mondható, aminek a politikai jobb és baloldal is behódolt már, hiszen mindkét oldalon az igazi vezetőket, a nemzetközi bankár családokat és titkos társaságokat szolgálják. Amikor pedig egy-egy vezető politikusnak az „orwelli csoporttól” eltérő nézetei vannak, egy bizonyos szintig elmehet, de nem tovább.

Ki ez az elit társaság és milyen titkos társaságok irányítják őket? Troy Andersonnal, a Pulitzer-díjra jelölt oknyomozó újságíróval közösen írt új könyvünkben leírjuk, hogy létezik egy nagyon is valóságos, titkos és féltitkos társaságokból álló hálózat. Ezek közé tartozik a Külkapcsolatok Tanácsa, a Trialterális Bizottság, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete, az ENSZ, a Római Klub, a Bilderberg csoport és számos egyéb szervezet, amelyek meghatározzák az elnökök, miniszterelnökök, médiahálózatok, politikusok, multinacionális óriás cégek vezetőinek és egész nemzeteknek a döntéseit. A médiában szinte sohasem hallunk használható vagy alapos elemzéseket róluk, hiszen a médiumokat is ők irányítják és hatalmuknak köszönhetően egyetlen kormány sem vonta még őket felelősségre.

global-streamGlobális gazdaság

A globalizáció másik fontos eszköze különböző nemzetközi egyezmények formájában valósul meg, amelyek célja, hogy idővel az egész világ egyetlen egységes, globális törvények által szabályozott piaccá váljon. A nemzetgazdaságok egyesítése közben azonban az egyes gazdaságok folyamatosan hanyatlanak, munkahelyek szűnnek meg, iparágak tűnnek el vagy rendeződnek át, miközben a megacégek egyre nőnek, a középosztály pedig fokozatosan eltűnik. Mivel a békát lassan főzik, a folyamat csak nagyon keveseknek tűnik fel, a protestálók hangját pedig elnyomja a világ zaja.

A világtörténelem egyik legnagyobb nemzetközi kereskedelmi egyezményével kapcsolatos tárgyalások például szinte észrevétlenül zajlottak és fejeződtek be, pedig a Csendes-óceáni Partnerség óriási lépést jelent az igazán központosított gazdaság megvalósítása felé.

A TPP, vagy Csendes-óceáni Partnerség nem csupán egy kereskedelmi egyezmény, amelynek segítségével Barack Obama olyan célokat is képes megvalósítani, amiket az amerikai kongresszus amúgy soha sem hagyna jóvá. Elfogadását követően bármilyen jövőbeli módosítás rendkívül nehézkes lesz, így Barack Obama tervei a világgazdaság 40 százalékában megvalósulhatnak.

2030Az egyezményt az USA, Kanada, Japán, Mexikó, Ausztrália, Brunei, Chile, Malajzia, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnám tervezik aláírni.

Egy másik szerződés, A TTIP, vagy Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség értelmében pedig egy-egy ország korlátlan mértékű kereskedelmi szankcióknak néz elébe vagy az adófizetők dollármillióit fizetheti ki kártérítésként az óriásvállalatoknak.

Lásd még: A titokban tárgyalt Csendes-óceáni Partnerség…

A lassított puccsnak tekinthető egyezmény tárgyalásai 2013 júliusában kezdődtek az USA és az Európai Unió között, és várhatóan 2016-ban fejeződnek be. A TTIP-TAFTA a horrorfilmek elpusztíthatatlan szörnyeihez hasonlóan éledt újjá és egyesíti a múlt legkárosabb egyezményeit, sőt új elemekkel is bővíti.

A TTIP-TAFTA aláírásának pillanatától a vállalatok kiváltságai jogerőre emelkednének, és tartósan érvényben maradnának, akkor is, ha a közvélemény vagy a kormányzati szándék közben megváltozna. Az egyezséget ugyanis csak az összes aláíró ország egyetértésével lehetne módosítani.

UN-2030-AgendaVilágvallás

Eközben a világvallás felemelkedésén ügyködők sem tétlenkednek.

Egyre többet hallani arról, hogy a különböző vallások csupán eltérő utakat képviselnek, de egyformán Istenhez vezetnek. Ezt a nézetet egyre több vallási vezető támogatja, azt állítva, hogy a két legnagyobb világvallás, a kereszténység és az iszlám, ugyanazt az Istent imádja.

Sokan ennek bizonyítékát látják Ferenc pápa New Yorki beszédében is, amiben ezekkel a szavakkal köszöntötte a muzulmánokat:

„Két érzést szeretnék muzulmán testvéreim fel közvetíteni: először is üdvözlöm őket az áldozatünnepén. Szeretném, ha üdvözletem szívélyesebb lehetne. Ezek az érzések a közelség és a tragédia láttán érzett közelség. A Mekkában történt tragédiára gondolok.

Szeretném biztosítani őket imáimról. Egyesítem magam mindannyiótokkal. Ima a kegyelmes és irgalmas istenhez.”

Ezekkel a szavakkal Allahra utalt, hiszen az iszlámban őt illetik a „kegyelmes és irgalmas” jelzőkkel. (Természetesen a muzulmánoknak szüksége van imáinkra, azonban ha valóban Isten segítségét szeretnénk számukra, talán hozzá lenne érdemes imádkozni, nem pedig Allahhoz, hiszen ezzel a „gesztussal” épp a lényeg veszik el.)

Nem ez volt az első eset, hogy Ferenc pápa hasonlóan fogalmazott. Úgy tűnik, hogy szerinte a keresztények és a muzulmánok ugyanazt az Istent imádják, ami megmagyarázza, hogy miért hagyta jóvá, hogy mohamedán imákat mondjanak a Vatikánban.

Lásd még: A készülő egységes világvallás

agenda2030Bár a fent leírt folyamatok tagadhatatlanok, az átmenet nyilván nem egyik napról a másikra megy végbe és nem lesz zökkenőmentes. A káosz valószínűleg jelentősen erősödik, mielőtt mindezek megvalósulhatnak. Minden egyes válság egy kicsivel közelebb viszi a háttérhatalmat a végső tervhez és látni fogjuk, hogy mindegyikre a globalizáció és a központosítás kiterjesztését javasolják majd megoldásként. Százszor fogjuk még hallani, hogy az emberiség problémáit kizárólag az egységen keresztül lehet megoldani, ami számukra nem azt jelenti, hogy az emberek különbözőségeik ellenére tanuljanak meg szeretetben együtt élni, hanem azt, hogy kövessék a hatalom által előírt központosított normákat, amik idővel az élet minden területét magukban foglalják majd, az oktatástól, az egészségügyön át, egészen a kereskedelemig és a vallásig.

Forrás: www.idokjelei.hu / Az Economic Collapse cikke alapján

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.10.07. Amerika égisze alatt egyesül a fél világkereskedelem

2015.10.03. Nagyobb munkanélküliséghez, életszínvonal romláshoz vezethet a TTIP

2015.07.06. A multiknak jó a TTIP

free counters