nagy testvér címkéhez tartozó bejegyzések

A CIA 50 éven át hallgatta le saját szövetségeseit is

Az amerikai hírszerzés 1970-től közel fél évszázadon át gond nélkül hallgatta le a világot annak köszönhetően, hogy a második világháború után titokban megvette a világ legfontosabb és legnagyobb kódolóeszköz-gyártóját. Dél-Amerikától kezdve az arab országokon át Japánig mindenkiről tudták, mikor és mit csinálnak, tétlenül nézték a rémtetteket, és közben dollármilliárdokat kerestek rajtuk, de az NSZK is benne volt a buliban. Kína és a Szovjetunió viszont sosem dőlt be nekik.

Óriási leleplezést publikált február 11-én, kedden a The Washington Post, ami a német ZDF-vel közös, éveken át tartó kutatómunkája során arra jutott, hogy a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség), majd a későbbi testvérszervezete, az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) mintegy öt évtizeden át kémkedett eszközökkel nemcsak az ellenségeik, de a szövetségeseik ellen is.

A titok nyitja egy svájci cég, a második világháború után a világ vezető titkosítóeszközöket gyártó vállalata, a Crypto AG. A cég azután lett világszerte keresett, hogy sikerrel gyártotta az amerikai hadsereg kódológépeit a második világháborúban. A háború lezárásával az Egyesült Államok óriási katonai megbízással hálálta meg a sikerüket, az USA példáját pedig mintegy 120 ország követte a következő évtizedekben. A céget egyébként csak 1970-ben vette meg a CIA.

Utána Crypto-gépeket használtak Iránban, a latin-amerikai katonai diktatúrákban, ilyenekkel titkolták el egymás elől az ügyeket Indiában és Pakisztánban, de még a Vatikán is használta a titkosítókat.

Amit viszont senki nem tudott a CIA-n (és az NSA-n) kívül, az az, hogy a Crypto AG valódi tulajdonosa maga a CIA volt, ami tulajdonosként szabotálta az összes, nem a saját számára gyártott eszközt, így minden megszerzett, papíron titkos üzenetet gond nélkül vissza tudtak fejteni. A Washington Post és a ZDF felfedezése annyira szűk körben volt csak ismert, hogy a svájci cég alkalmazottait is meglepetésként érte – majd felháborította –, hogy valójában kinek is dolgoztak 2018-ig, amikor a CIA eladta a tulajdonát két privát félnek.

A két médiacég 2004 környékén értesült először arról, hogy miben is mesterkedett évtizedeken át a CIA.

Ez volt az évszázad hírszerzői puccsa. A külföldi kormányok jó pénzt fizettek az Egyesült Államoknak és a nyugat-németeknek, hogy használhassák a lehető legtitkosabb kódolóberendezéseiket, hogy aztán a titkos üzeneteket legalább két, de lehet, hogy öt-hat ország vígan olvassa – áll egy, a Washinton Post által megszerzett belsős CIA-s jelentésben. A nyugat-németek úgy jönnek képbe, hogy a második világháború után, a nagyjából a hidegháború végéig a CIA-val (és az NSA-vel) közösen voltak a Crypto AG tulajdonosai. Az öt másik ország említése az Öt Szem hírszerző szövetségre utalhat, amiben az USA mellett Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland van benne, míg a hatodik ország értelemszerűen maga Németország.

Az évtizedeken át zajló művelet a becslések szerint több milliárd dollár hasznot is hozott az amerikai és a nyugat-német kormányoknak.

A CIA TITKOS MŰVELETE NEM CSAK ANYAGI SZEMPONTBÓL VOLT SIKERES: HÍRSZERZŐ OLDALON IS MINDEN KÉPZELETET FELÜLMÚLT. AZ 1980-AS ÉVEKIG BEZÁRÓLAG A CIA ÁLTAL GYŰJTÖTT HÍRSZERZŐI INFORMÁCIÓK 40%-ÁT SZEREZTÉK ÍGY, MÍG AZ NSZK MINDEN HÍRSZERZŐI ADAT 90%-ÁHOZ JUTOTT HOZZÁ A CRYPTO GÉPEINEK KÖSZÖNHETŐEN.

A CIA végül az 1990-es években kivásárolta a németeket a titkos alkuból, így a Cryptóval való munka 2018-as megszűnéséig egyedüli tulajdonosként vitték tovább a nagy átverést.

Az átverés egyszerű elvet követett: a kódoló gépek hivatalosan teljesen véletlenszerű karakterekké alakították a titkos üzenetet, amit csak a megfelelő ellenpárral lehetett feltörni, a véletlenszerűség helyett viszont előre meghatározott sémát követett.

A Szovjetunió és Kína sosem vett Crypto AG-gépet, joggal gyanítva, hogy a cég be van csatornázva a CIA-hez. Olyan országok, mint Japán, Mexikó, Egyiptom, Dél-Korea, Irán, Szaúd-Arábia, Olaszország, Argentína és Líbia mind ilyen gépeket használtak a legérzékenyebb kormányzati üzenetek közlésére. A Washington Post egyik példája szerint a CIA Jimmy Carter elnöksége alatt így kémkedtek a Camp David-i egyezmény aláírása előtt az egyiptomi elnök ellen.

Ugyanígy páholyból figyelték a teheráni üzeneteket az 1979-es iráni túszdráma idején, ahogy azt is lehallgatták, ahogy 1986-ban a líbiai felső vezetés egymásnak gratulált a berlini diszkórobbantás után.

Nem tudni, mennyit is tudott valójában a CIA

Az újság birtokába jutott iratok nem fedik fel teljes egészében, hogy ezeken felül pontosan miről és mennyi információt szerzett a CIA, így nincs válasz arra a kérdésre, hogy az elmúlt fél évszázadban történt súlyos emberi jogi bűncselekmények, népirtások, etnikai tisztogatások és egyéb rémtettek közül mennyit követtek végig lényegében élőben, anélkül, hogy közbeléptek volna.

Árulkodó viszont egy eset, amikor 1977-ben a Crypto AG egyik mérnöke, egy bizonyos Peter Frutiger véletlenül felfedezte a Szíriának eladott eszközök hibáját, és kijavította azokat. A CIA egyből jelezte, hogy valamiért hirtelen már nem tudják feltörni a szíriai üzeneteket, a hibát orvosló, vagyis a CIA szempontjából teremtő mérnököt pedig azonnal kirúgta a svájci cég.

Saját leszerelőemberük volt

Az 1980-as években egyre több kormány kezdett gyanakodni, hogy valami gond lehet a svájci titkosító eszközökkel, mire válaszul a CIA felbérelte a nagy tudományos tiszteletnek örvendő svéd Kjell-Ove Widmant, hogy tanácsadóként azonnal felbukkanjon abban az országban, aminek épp megingott a bizalma a Crypto AG eszközeiben, hogy meggyőzze őket a közös folytatás fontosságáról. Például Widman győzte meg Argentínát arról, hogy nincs miért aggódniuk, amikor az ország a Falkland-szigeteki háború alatt szabotázsra kezdett gyanakodni. Widman közbelépésének köszönhetően a CIA továbbra is gond nélkül fejtette vissza az argentin üzeneteket, amiket aztán egyből továbbadott a háború másik oldalán álló briteknek.

Mindent azért Widman sem tudott elsimítani, 1992-ben például egy Iránban letartóztatott Crypto-képviselő a vártnál nagyobb figyelmet irányított a cégre, miközben fogalma sem volt arról, hogy szabotált eszközöket árul, de bizonyos dokumentumok szerint többek között Ronald Reagan elnök is elszólta magát párszor – már persze a kellően értő füleknek.

Az internet sem nyírta ki teljesen

A Crypto szerepe az elmúlt évtizedekben, az internet terjedésével persze csökkent, mert a géppel zajló titkosítás szerepét átvették az online titkosító rendszerek. Ennek ellenére a történet a modern kori kémkedés szempontjából is releváns, hiszen segít megérteni például, hogyan alakult ki az a globális megfigyelőgépezet, amire szélesebb körben először Edward Snowden 2013-as szivárogtatásakor csodálkozott rá a világ. A Crypto esete rezonál azokra a vádakra is, amik szerint mai fontos cégek is ápolhatnak a kelleténél szorosabb viszonyt állami titkosszolgálatokkal. A Huawei esetében például a kínai, a Kaspersky kapcsán az orosz kormány szerepe merült fel a háttérben. (Mindkét cég tagadja ezeket a vádakat.)

Svájc értetlenül áll a fejlemények előtt

A svájci védelmi minisztérium közlése szerint azután, hogy (januárban) értesültek a Washington Post és a ZDF kutatásának eredményéről, felkérték a legfelsőbb bíróság egy korábbi tagját, Niklaus Oberholzert, hogy vezesse az ügyben indított nyomozást. Ezzel egy időben azonnal felhagytak a Crypto AG eszközeinek értékesítésével – 2018-tól kezdve egyébként a két tulajdonos egyike az addigi Crypto-alkalmazottak által alapított CyOne Security lett, ám nem volt tudomásuk arról, hogy kitől is vették át és meg a céget.

A CIA és a német hírszerző szolgálat, a BND nem kívánta kommentálni a Washington Post és a ZDF információit.

Forrás: index.hu / washingtonpost.com

Kapcsolódó híreink:

2020.02.12. WSJ: a Huawei több mint tíz éve hozzáfér kényes adatokhoz

2020.02.11. Az amerikai elhárítás szerint megszaporodnak a kibertérben a militánsok és a propagandisták

 

Elhunyt Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivista, író

Életének 77. évében elhunyt az angliai Cambridge-ben Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet “másként gondolkodó” író.

Az 1942-ben született Bukovszkij 1963 és 1976 között tizenkét évet töltött börtönökben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon, egyebek mellett tiltott irodalom terjesztéséért, a szovjet írók érdekében szervezett tüntetésért, közreműködésért polgárjogi mozgalomban. 1976-ban a kiszabadítása érdekében indított nemzetközi kampánynak és egy fogolycsere-egyezménynek köszönhetően kicserélték Luis Corvalánra, a Chilei Kommunista Párt főtitkárára.

Nagy-Britanniában telepedett le, ahol a Cambridge-i Egyetemen befejezte a Moszkvai Állami Egyetemen félbemaradt tanulmányait és neurofiziológus kutatóként, majd az egyetem oktatójaként dolgozott.

Volt hazájába először 1991-ben térhetett vissza. A demokratikus ellenzék megpróbálta jelöltnek állítani a 2008-as elnökválasztáson, ám bejegyzését tartós külföldi távollétére hivatkozva elutasították. 2014-ben a londoni orosz nagykövetség nem újította meg Bukovszkij útlevelét, az állítva, hogy nem tudta megerősíteni orosz állampolgárságát.

Bukovszkij számos publicisztika és történelmi tárgyú könyv szerzője volt. Magyarul 1991-ben …és feltámad a szél címen jelentek meg visszaemlékezései. 1996-ban a XX. Század Intézet gondozásában jelent meg A moszkvai per című, az 1970-es és 1980-as évek Szovjetuniójáról szóló nagy ívű munkája.

Saját bevallása szerint Hrucsovnak az SZKP XX. kongresszusán, 1956-ban, a sztálinizmus bűneiről elmondott beszéde hallatán, 14 éves korában vált meggyőződéses antikommunistává.

2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki, 2013-ban pedig, a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenysége elismeréseként megkapta a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol-csoport kitüntetését, a Petőfi-díjat.

A díj átvételekor Bukovszkij megtiszteltetésnek nevezte, hogy Petőfiről nevezett kitüntetést kapott. Ezzel utalt arra, hogy fiatal korában a magyar költő és szabadságharcos nagy hatással volt rá, és az orosz fiatalokkal együtt őt is arra inspirálta akkor, hogy irodalmi felolvasásokat tartsanak Moszkvában, – amíg le nem tartóztatták a szervezőket. Arról is beszélt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc híre nagy hatással volt honfitársaira, több orosz településen felkelések robbantak ki, az emberek fellázadtak a szovjet elnyomás ellen. A Szovjetunió megszűnésére utalva azt mondta: a rendszer összeomlott ugyan, de ezzel a munka nem ért véget, mert szerinte még nem tudták meggyőzni a nagyhatalmakat arról, “hogy ítélkezni kell a rendszer fölött”. Kifejtette: úgy látja, “most az európai nemzetekből próbálnak meg egy új kolhozt létrehozni”. Felidézte, hogy korábban azt kérdezte valaki tőle, mi a legnagyobb kívánsága az ő korában. Azt mondta, az Európai Unió összeomlását szeretné látni, hogy a sírjára az legyen ráírva, “ez az az ember, aki két uniót is túlélt, (…) remélem, hogy elég hosszan fogok élni ehhez”.

Az EU és a Szovjetunió összehasonlítása

Hetvenötödik születésnapján azt írta: “nem vagyok pesszimista, mindenhez nyugodtan viszonyulok”. “Mert tudom, hogy minden elmúlik. Elmúlt a Szovjetunió és elmúlik a putyini Oroszország is” – tette hozzá.

Bukovszkij szerint annál nagyobb dolgot nem veszíthet el az ember, mint a szabadságát, mert a “szabadság az egyetlen érdemes módja a civilizációnk megélésének, ezért érdemes élni és meghalni”.

Vasárnap bekövetkezett halálának hírét Bukovszkij honlapján tették közzé.

Forrás: MTI

Társadalmi vita kellene a bőr alá ültethető chipekről

Jelenleg még csak a technológia iránt érdeklődő kevesek ültetnek be a bőrük alá chipet, de lehetséges, hogy elterjedt azonosítási és tárolási módszer lesz.

“Az emberek már 2004-ben is kis RFID-chipeket helyeztettek el a bőrük alatt. Így akartak bejelentkezni a számítógépekbe vagy kinyitni az autóik zárjait. A megoldásokat most már a vállalatok a dolgozóiknál alkalmazzák” – jelentette ki Ulrike Hugl, az Innsbrucki Egyetem kutatója. A szakember a DeepSec biztonsági konferencián tartott előadást a témában. A Three Square Market nevű wisconsini vállalkozás már tavaly miniatűr chippel látta el az alkalmazottait. Az azonosítót a hüvelyk- és a mutatóujj között ültetik be a bőr alá és az emberek arra használják, hogy bejelentkezzenek az irodai számítógépeikbe, fizessenek az automatákban lévő élelmiszerekért és italokért, ajtókat nyissanak ki vagy kezeljék a fénymásolót.

A The Guardian szerint Nagy-Britanniában is egyeztetések zajlanak az érdeklődő társaságokkal. A BioTeq már 150 implantátumot ültetett be. Ezek az apró, rizsszem méretű chipek hasonlatosak azokhoz, mint amit állatokba raknak, és orvosi adatok tárolása mellett az autó integetéssel való kinyitására jók. A Biohax nevű svéd cég is szállít biochipeket, náluk egy azonosító 70 és 260 font közötti összegbe kerül. Brit jogi és pénzügyi cégek vezetőivel vannak tárgyalásban alkalmazottaik ellátására, egyikük több ezer munkavállalóval büszkélkedhet.

A munkatársakat senki sem fogja erre a lépésre kényszeríteni, az egész dolog önkéntes alapon zajlana. Hugl szerint ugyanakkor ez csupán látszat, hiszen igenis nyomás fog nehezedni a munkavállalókra és kényszert éreznek majd arra, hogy azt tegyék, amit a többiek is. A szigetországban a Confederation of British Industry (CBI) és a TUC szakszervezet figyelmeztetett a lehetséges veszélyekre. Az érdeklődő vállalatok viszont azzal érveltek, hogy a dolgozók a chipeket magáncélokra is használhatják azért, hogy kinyissák a gépkocsijaik zárjait vagy eltárolják az egészségügyi adataikat. Néhány kórház már próbaképpen eltárolta az eszközökön a betegek adatait.

Érdekes módon Jowan Österlund, a Biohax alapítója pont a biztonság növelésével érvel. “Ezek a vállalatok érzékeny adatokat kezelnek, a chipek segítenek megőrizni a korlátozások betartását.” A cég eddig 4000 embert jelölt meg, többségük svéd. Jelenleg a cég a svéd állami vasúttal dolgozik együtt, hogy lehetővé tegyék, hogy az utasok ilyen formában is hordozhassák vonatjegyüket.

Hugl közölte, hogy eddig még nem folytattak társadalmi vitát erről a kérdésről, éppen ezért megtörténhet, hogy tíz év múlva mindenkibe chipet tesznek. A szakember hiányolta, hogy sok technológiai és adatvédelmi téma esetében nem kerül sor széles körű társadalmi vitára és túl kevesen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A kutató hangsúlyozta, hogy ő nem engedne chipet beültetni magába, neki ugyanis egy ilyen eljárás túl invazív lenne. Miután tudja, hogy mi mindent követnek és ellenőriznek egy ilyen eszközzel, ezért komoly aggályai lennének. Az implantátumok beépítésével kapcsolatban vannak biztonsági és egyéb aggályok is, például, mi történik, ha valaki elhagy egy vállalkozást, hiszen a belépőkódokat a chipben magával hordozza. S azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen eszközt legfeljebb kivágni lehet a bőrből, kikapcsolni nem.

Forrás: sg.hu / The Guardian

Kapcsolódó híreink:

2018.06.22. RFID-chipek kerülhetnek a kínai polgárok autóiba

2017.07.25. Mikrocsipet ültetnek be egy amerikai cég dolgozóiba

Kína megszerezte a NATO szuperszoftverét

Amikor Oszama bin Ladent amerikai kommandósok megölték Pakisztánban, akkor a Luciad szoftver segítségével tudták az akciót élőben követni a Fehér Házban, Washingtonban. Most a kínaiak ezt a Luciad szoftvert vásárolták meg annak belga tervezőjétől – értesült a South China Morning Post.

A Leuvenben működő cég főnöke, dr. Lode Missiaen tervezte a Lucian szoftvert – még a NATO számára. Ez olyan, mint a Ferrari – szupergyors program, amely háborús helyzetben hallatlan előnyt adhat a felhasználónak. Tampában, az USA különleges műveleti központjában mindmáig ezt használják. A szoftver tervezője 1999-ig a NATO-nak dolgozott, de azután kilépett és megalapította a Luciad Kft-t, amely árusítja a szuperszoftvert. Jelenleg a kínaiak szakértői gyorsított tanfolyamon sajátítják el a szoftvert, melyet a világ legnagyobb hadserege, a kínai is használni akar.

Miért engedi ezt a NATO? A South China Morning Post szerint a szoftver tartalmazhat bizonyos rejtett kémprogramokat, melyek tájékoztatják a külvilágot arról, hogy a kínaiak valójában mit is csinálnak. Ezért Peking komoly kockázatot vállalt a szoftver megvásárlásával, de a kínaiak szakértői nyilvánvalóan mindent elkövetnek azért, hogy olyan tűzfalat állítsanak a Kínában felhasznált Luciad és a külvilág közé, mely lehetetlenné teszi a kémkedést.

Nemrég Washingtonban tárgyalt a kínaiak sztárdiplomatája és a hadügyminiszter. A stratégiai tárgyalásokról nem sok szivárgott ki, de az kiderült: bár Washingtonban Kínát ellenfélnek tekintik, mindenképp tárgyalni kívánnak vele, mert semmiképp sem akarnak komoly konfliktust.

A következő jelentős amerikai-kínai tárgyalás Argentínában lesz, ahol a G20 csúcstalálkozón részt vesz mind Donald Trump, mind pedig Hszi Csin-ping.

Forrás: globoport.hu / South China Morning Post

Néhány területen már elveszítette az ellenőrzést az ember

A technikai fejlődés egyre több félelmet szül, éppen ezért szükség van arra, hogy az etikát is bevonják a folyamatokba.

Armin Grunwald fizikus és filozófus a német parlament technikai következmény-becslő irodájának a vezetője és egyben a német digitalizálás etikai tanácsadója. A szakember 1999 óta vezeti a világ legnagyobb technikai következmény-becslő létesítményét (ITAS), amely Karlsruhe városában működik, emellett a helyi egyetemen műszaki filozófiát és műszaki etikát tanít. Minden héten két napra Berlinbe utazik, ahol 2012 óta vezeti a német parlament technikai következmény-becslő irodáját. A csapatának tíz tagja van és a fő feladatuk az új technológiákban rejlő lehetőségek és veszélyek feltérképezése. A mesterséges intelligencia a lista elején található.

“Világszerte eltérő értékek és társadalmi normák vannak, s az emberről alkotott kép is mindenhol különböző. Ezek az eltérések természetesen megmutatkoznak az új technológiák használatában is. Európában az egyén és a magánélete évszázadok óta kiemelt téma, s ezt megerősítette a május 25. óta hatályos új adatvédelmi rendelet is, amely nemzetközi szinten is jelzésértékű. Az új rendelet azt szimbolizálja, hogy az adatok megfelelő kezelése közfeladat, amelyet nem lehet egyszerűen a piacra bízni. Ezen a területen a társadalmi értékek fontos szerepet játszanak. Az új európai adatvédelmi rendelet megmutatta, hogy befolyásolni lehet a műszaki fejlődést és ugyanezt támasztották alá Mark Zuckerberg meghallgatásai is a Cambridge Analytica-botrány után. Bebizonyosodott, hogy a társadalom nem tehetetlen.”

“Az etika ebben a folyamatban segítség lehet a társadalom számára, sokan ugyanis feszült nyugtalansággal tekintenek az új technológiákra. Egyrészt nagy lelkesedéssel várják az új eljárásokat és eszközöket, másrészt azt kérdezik maguktól, hogy hová vezet mindez. Pedig a folyamat nem új, a digitalizálás már körülbelül 60 éve tart, de csak mostanában, a mesterséges intelligencia előtérbe kerülése kapcsán merül fel egyre többször a kérdés, hogy vajon nálunk van-e még az ellenőrzés. A mesterséges intelligencia miatt felerősödtek azok a félelmek, hogy csak a Szilícium-völgy szakértői látják át a technológiát, s annak segítségével és a tudásukkal irányíthatják a világot. Nem kell, de persze nem is tudnánk minden átlagpolgárt bonyolult algoritmusokat megérteni tudó programozóvá képezni.”

“A mesterséges intelligenciánál fontos tényező az öntanulás képessége. A hagyományos termékek nem változtatják meg magukat, ha használjuk azokat, míg az ezzel kiegészített dolgok igen. Leginkább amiatt aggódom, hogy egyszer majd a szakértők sem fogják tudni, hogy mi történik. Fontos feladatok elvégzését bízzuk az algoritmusokra, de egy idő után már nem tudjuk majd, hogy miként működik ez a technológia, viszont együtt kell élnünk az intelligens gépek döntéseivel. A technológia nemsokára egy olyan feketedobozzá válik, amelynek hinnünk kell – mint ahogy a középkorban a sorscsapásokat fogadták az emberek -, s eközben ott bujkál bennünk az ellenőrzés elvesztésének félelme is.”

“Néhány területen már elveszítettük az ellenőrzést, így például az internetet nem lehet egyszerűen csak lekapcsolni, mert a világgazdaság azonnal összeomlana. Néhány napra rá már halottak is lennének, mert fontos ellátási láncok szakadnának meg, például az élelmiszer-kiszállítás sem működne. Fontos, hogy aggódjunk és kérdéseket tegyünk fel. Többet kellene tudnunk a piaci szereplőkről. A mesterséges intelligencia esetében elsősorban a nemzetközi konszernek a mérvadók. Még biztosan nem jutottunk el ahhoz a ponthoz, ahol az intelligens gépek átveszik a világ irányítását, én ehelyett sokkal nagyobb veszélynek gondolom azt, hogy a mesterséges intelligenciát néhányan kihasználják a profitszerzés vagy a politikai hatalomszerzés céljaira” – mondta Armin Grunwald.

A fizikus és filozófus hozzátette, hogy az emberiség történetében mindig is az volt a jellemző, hogy aki a legújabb technológiákat ellenőrizte azé volt a hatalom és a politikai befolyás. A demokráciában élő polgárok számára éppen ezért az a legfontosabb, hogy a társadalom fektesse le az új technológiák alkalmazásával kapcsolatos szabályokat. Erre azonban a jelenlegi demokrácia nincs felkészülve. Ez kiderült abból is, hogy a meghallgatások során az Európai Parlamentben nem igazán sikerült Mark Zuckerberget megizzasztani. Az informatikában dolgozók készek a párbeszédre az etikai szakemberekkel, például a szoftverek kapcsán, de a gazdaság még nem ért el erre a szintre.

Fontos tudni és tudatosítani, hogy a fejlődésnek mindig két oldala van, az emberi történelemben soha nem volt negatív következmények nélküli találmány. Nagyon lényeges, hogy miként tekintünk magunkra: gépként, amelyet optimalizálni lehet és szükség esetén megjavítani, vagy sérülékeny élőlényként, amelyben van valami különlegesen emberi? A szakember véleménye szerint el kellene fogadnunk azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, még akkor is, ha a tökéletesség iránti vágy lenyűgöző. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ez a vágy csak hamis reményeket kelt. Természetesen a technikai fejlődést nem lehet megállítani, de bizonyos dolgokat annál inkább, elég például csak a klónozással vagy a nukleáris erőművek németországi betiltásával kapcsolatos vitákra gondolni.

“Több időre van szükség, azért, hogy tanuljunk és hogy megtartsuk az ellenőrzést a technológia fölött. S az időre azért is szükségünk van, hogy egyben tartsuk a társadalmat. Amikor az 1980-as években megéltünk egy automatizálási hullámot és csak Nyugat-Németországban ötmillióra nőtt a munkanélküliek száma, akkor komoly szociális kérdéseket kellett megválaszolnunk. A súlyos társadalmi helyzeteket úgy lehet elkerülni, ha időben gondoskodunk a munkavállalók képzéséről és továbbképzéséről, s nem csupán akkor, amikor már munkanélkülivé váltak.”

“Emellett el kell gondolkodni új modelleken is, például az alapjövedelmen, bár én nem rajongok ezért az ötletért. Nem mondhatjuk millióknak, hogy nincs már rátok szükségünk, és pénzt adnunk nekik, hogy elfogadják ezt. Szerintem sokkal jobb lenne, ha többre értékelnénk a közösségi tevékenységeket. Ha a klasszikus bevételi források, például a jövedelemadók elapadnak, akkor bizony elképzelhetőnek tartom a robotadó kivetését is, hogy finanszírozni lehessen az alapvető szolgáltatások további működtetését. De ha ebben a kérdésben Németország egyedül döntene, akkor visszaesne a nemzetközi versenyben.”

“A technológiai változás hozzájárul az általános elbizonytalanodáshoz, az emberek azt érzékelik, hogy vége a régi szép időknek. Az embereknek érezniük kell, hogy biztonságban vannak, de azt is érzékelniük kell, hogy az új technológiák bizonyos fokú szabadságot kínálnak nekik. De a legfontosabb, hogy az embereket nem bízhatjuk csak a piacra” – szögezte le a német parlament technikai következmény-becslő irodájának vezetője.

Forrás: sg.hu / handelsblatt.com

Kapcsolódó híreink:

2018.05.25. Életbe lép az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete

2018.05.23. Zuckerberg: nem tettünk meg mindent a visszaélések megelőzése érdekében

2018.04.19. EP-képviselők : Zuckerbergnek meg kell jelennie az Európai Parlamentben

A Facebook a kamera lencséjén lévő por alapján is képes követni

Jó néhány hónap eltelt anélkül, hogy akárcsak egyszer is szóba került volna Nagytestvér, illetve annak kamaszkorban járó egyik kistestvére, a Facebook. Pedig éppen lenne miről írni, hiszen a közösségi oldal kitalálóját és vezérét manapság már az Egyesült Államok elnöki posztjának egyik várományosaként is emlegetik.

Most azonban nem erről lesz szó, hanem a Facebook sokak által ismert egyik funkciójával kapcsolatos újításokról, amire az oldal egy kedves olvasója hívta fel a figyelmemet a Gizmodon megjelent cikk révén.

Biztos mindenki olvasott már ízelítőt a Facebookot ért támadásokra adott hivatalos válaszokból, miszerint az oldal nem használja fel a telefonok helymeghatározó adatait a potenciális ismerősökre vonatkozó javaslatoknál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne játszana el a felhasználás gondolatával.

A Facebook 2014-ben szabadalmaztatott egy eljárást, ami a felhasználók mobiltelefonja segítségével képes megállapítani, hogy két ember ismeri-e egymást. Az ötletgazda Ben Chen leírta, hogy nem csupán azt tudják megállapítani, hogy két okostelefon ugyanott tartózkodott-e egyazon időben, hanem a beépített giroszkóp segítségével még azt is, hogy egymással szemben álltak-e vagy esetleg egymás mellett haladtak. A Facebook ez alapján tehát javasolhatja, hogy jelöld ismerősnek a személyt akivel tegnap beszélgettél a sörözőben, de nem fogja ugyanezt tenni a szórakozóhely többi látogatójával, akikhez nem szóltál egy szót se.

Na, ez az a módszer, amit a Facebook elvileg nem alkalmaz, illetve csak egy rövid ideig alkalmazott valamikor 2015-ben.

A Gizmodo egy egész éven át nyomozott a Facebook által a potenciális ismerősök hátborzongatóan pontos beazonosítására alkalmazott módszerek után, amely során a cég rendkívül kommunikatív volt azzal kapcsolatban, hogy mit nem tesz a felhasználók követése során. Nem használ helymeghatározást, wi-fi hálózatokat, IP címeket vagy arcfelismerést (amit egyébként könnyűszerrel megtehetne), de erre nem is igen van szüksége, mert a javaslatok komoly százalékához elég az az információ, amit a felhasználók önként megadnak, mégpedig a saját telefonkönyvükhöz való hozzáférés engedélyezésével.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Facebook ne akarna újabb módszereket a kapcsolatok feltérképezésére, amit az egymás után beadott szabadalmak bizonyítanak. Az egyik például figyelembe veszi, ha két ember hasonló számozású fotókat tölt fel (IMG_4605739 és IMG_4605740 például) vagy ha feltöltött képek ugyanazokon a pontokon tartalmaznak porszemet vagy karcolást, jelezve, hogy a képek ugyanazzal a kamerával készültek.

A mai okostelefonok olyan sokféle lehetőséget kínálnak a felhasználók megfigyelésére, hogy a Facebooknak manapság már inkább arra kell figyelnie, nehogy túllőjön a célon és az ismerős javaslatok pontosságával kiakassza felhasználóit, mint például, amikor egy olyan rokont javasolt bejelölésre, akinek a létezéséről a felhasználó nem is tudott.

Ízelítőnek talán ennyi is elég, a többit pedig nyugodtan rábízhatjuk egymás fantáziájára. A történethez persze hozzátartozik, hogy üzletpolitikai szempontból a Facebook számára azért vagy azért is fontosak az ismerős javaslatok, mert a több ismerős több Facebookozással eltöltött időt és így több reklámbevételt jelent a cégnek, no meg persze az információ önmagában is hatalom.

Mindez pedig akár megmosolyogtató is lehet, főleg, ha rájövünk, hogy ezzel a mindentudásra való törekvéssel Kit próbálnak utánozni, mégpedig hiába.

Ami engem illet, nem igazán aggaszt, hogy a Facebook mennyit tud az ismeretségi körömről, mert azt gondolom, hogy amikor eljön, vagy talán egy volt szocialista ország esetében inkább visszajön az idő, hogy az ember bajba kerülhet egy ismeretség miatt, nem a Facebook lesz a legfőbb gond. Bár ettől függetlenül tényleg nem egészséges, ha egy hatalmi összefonódásokkal terhes vállalkozás ekkora információs hatalommal rendelkezik, mert sajnos, ebben a világban, amit rossz célokra is lehet használni, azt előbb utóbb megteszik.

Addig mindenesetre azon leszek, hogy minél több ismerőst gyűjtsek. Na persze nem a Facebookon, hanem a való világban, és pedig olyan ismerősöket, akikkel sohasem fogok utoljára találkozni.

Forrás: idokjelei.hu / gizmodo.com

Kapcsolódó híreink:

2018.01.14. Alaposan megváltozik a Facebook hírfolyam összetétele

2017.12.19. Kifogásolhatónak tartja a Facebook adatgyűjtési gyakorlatát a német versenyhivatal

2017.12.13. Újabb volt Facebook-vezető bírálta a platformot

2017.11.15. A Facebookot bírálta a platform egykori elnöke

Folyamatosan lehallgatja felhasználóit a Facebook?

Egy Youtube-felhasználó azt állítja, húsz éve nincs macskájuk, de a Facebook macskatápot reklámoz nekik, mert célzottan egy kísérlet részeként a telefon közelében egész nap a “macskatáp” szót ismételgették.

Semmilyen hivatalos adat nem támasztja alá, de mégis úgy tűnik, hogy a Facebook lehallgatja felhasználóit.

“Annyit tettünk, hogy letettük a telefont a közvetlen közelünkben egy asztalra, bekapcsolva hagytuk, a háttérben futott rajta a Facebook Messenger. Mikor a telefon be volt kapcsolva, folyamatosan macskatápról beszéltünk, legalább egy órán keresztül. Két nappal később már macskatáp reklámokat mutat nekünk a Facebook” – mondta egy Youtube-felhasználó, akinek feltűnt, hogy a Facebook rendszeresen jelenít meg neki olyan tartalmú reklámot, amire nem keresett rá, de telefon közelében beszélt róla.

Elmondása szerint idővel gyanússá vált, hogy a Facebookon olyan személyre szabott reklámok is megjelennek, melyek láthatóan tényleg személyre szabottak – de keresési adatok alapján nem jelenhetnének meg, mert az adott téma csak beszéd közben került szóba a telefon vagy számítógép közelében, írott formában nem.

A kísérletet abból a célból kezdték meg, hogy alátámasszák azt a feltételezést, miszerint a Facebook folyamatosan hallgatózik a felhasználók után, és hangfelismerés alapján automatikusan keresőszavakat állít elő, amit felhasznál személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, a hirdetők célközönségének hatékonyabb elérése érdekében.

A kísérlet eredménye szerint elég lehet rendszeresen szóban ismételgetni egy dolgot, hogy idővel személyre szabott hirdetéseket láthassunk az adott témában.

Forrás: hidfo.ru / reddit.com

Kapcsolódó híreink:

2017.11.15. A Facebookot bírálta a platform egykori elnöke

2017.09.11. A spanyol adatvédelmi hatóság 1,2 millió euróra büntette a Facebookot

„Az USA a mi oldalunkon áll” – interjú egy dzsihadistával

Jürgen Todenhöfer német újságíró interjút készített a dzsihadisták egyik parancsnokával, amit több német lap is közölt.

isisAz interjúból többek között kiderül, hogy az Al-Nusra front Washington által támogatott kormányoktól kapja a fegyvereit, illetve, hogy Szíriában amerikai szakértők tanítják meg a harcosoknak az új berendezések használatát.

„Igen. Az USA támogatja az ellenzéket [Szíriában], de nem közvetlenül. Azokat az országokat támogatják, amik minket támogatnak, de még nem vagyunk elégedettek a támogatás mértékével,” mondta Abu Al Ezz, a Jabhat Al-Nusra parancsnoka a Koelner Stadt-Anzeiger riporterének Aleppóban.

A dzsihadista parancsnok szerint „szofisztikáltabb fegyvereket” kellene kapjanak támogatóiktól ahhoz, hogy sikeresek lehessenek a szíriai kormány ellen.

A Zerohedge összefoglalta az interjú legfontosabb pontjait:

  • A szervezet az USA közvetlen támogatását is élvezi,
  • Líbián és Törökországon keresztül tankokat és egyéb nehézfegyvereket kapnak,
  • Amerikai, izraeli és török tisztek és szakértők segítik őket Aleppóban,
  • Az Iszlám Állam vezetőit a nyugati titkosszolgálatok irányítják,
  • Nem támogatják a fegyverszüneteket és a segélyek célba juttatását,
  • „Az USA a mi oldalukon áll,” mondta Abu Al Ezz.

A parancsnok azt is elmondta, hogy „addig harcolunk, amíg meg nem döntjük Assad kormányát”. Az Al-Nusra front célja „egy Iszlám állam felállítása, amit a saría törvény szerint kormányoznak és semmilyen világi államot nem ismer el.”

alnuszraA kormányerők a légierőnek és a rakétakilövőknek köszönhetően előnyt élveznek, de „nekünk meg ott vannak az amerikai TOW rakéták, így a helyzet bizonyos területeken az irányításunk alatt áll,” mondta Al Ezz.

A parancsnok legmegdöbbentőbb mondata azonban arra a kérdésre érkezett válaszként, amikor a riporter az iránt tudakozódott, hogy vajon a TOW rakétákat eredetileg is a Jabhat Al-Nusrának szánták, vagy csupán megszerezték azokat a mérsékelt Szabad Szíriai Hadseregtől.

„Nem. A rakétákat közvetlenül nekünk adták,” válaszolta.

Azt is elmondta, hogy „amikor támadás alatt álltunk több tiszt is segített bennünket Törökországból, Katarból, Szaúdi-Arábiából, Izraelből és Amerikából… műholdas, rakéta, felderítési és biztonsági hőkamera szakértők.”

Amikor a német riporter visszakérdezett, hogy tényleg voltak-e köztük amerikai szakemberek, Al Ezz így válaszolt:

„Az amerikaiak a mi oldalunkon állnak.”

usaAmennyiben pedig valaki még kételkedne, a parancsnok megerősítette, hogy a Jabhat Al-Nusra „az Al-Kaida része”.

Az interjú szeptember 17-én készült egy kőbánya területén Aleppóban, Jurgen Todenhöfer, a Koelner Stadt-Anzeiger újságírója által.

A „másik” oldal is megszólalt a Szíriában folyó harcok ügyében, mert hát másik oldalnak is lennie kell, ha az ember rendes, mármint némiképp hihető konfliktust akar.

Az AFP cikke alapján az atv.hu „Oroszország a “totális háború mellett döntött” címmel írt, kifejtve, hogy

„Oroszország egész tűzerejét beveti, hogy segítsen a szíriai rendszernek Aleppó visszafoglalásában, mert úgy véli: érdemesebb katonai győzelmet aratni, mint folytatni a haszontalan tárgyalásokat Washingtonnal – írta az AFP elemzőkre hivatkozva.

“Oroszország ezt az opciót választja, mert nem hisz többé a Washingtonnal való együttműködésben Szíriát illetően” – vélekedett Fabrice Blanche a Washington Intézet Szíria-szakértője.”

Forrás: www.idokjelei.hu / zerohedge.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.09.28. Oroszország a “totális háború mellett döntött”

2016.09.26. Háborús bűn – kivonulás a rendkívüli BT-ülésről

2016.09.18. Amerikai légicsapás végzett a szíriai kormányerők 62 katonájával

Választási cirkusz: Trump lenne a befutó?

Bár az amerikai elnökválasztásig még három hónap van hátra, az angol nyelvű alternatív oldalakon már hónapok óta szinte kizárólag Hillary Clinton leleplezéséről és Donald Trump hősies ellenállásáról lehet olvasni. Lassan már a címek elolvasása is nehezemre esik, de azért időnként végigpörgetem a szokásos forrásokat, hátha valami említésre méltó hírre bukkanok.

usa_trump7Bár Brandon Smith írása nem tekinthető a szó szoros értelemben vett hírnek, a sok indulatos kirohanás és „sokkoló” leleplezés után igazán örömteli volt látni, hogy nem mindenki veszítette el a fonalat. Teljesen.

Bár a cikk írója szerint Trump győzelme szolgálná inkább az elit érdekeit, az írás legfőbb célja mégiscsak az olvasó figyelmének visszatérítése a lényegre, vagyis a hatalmi elit hosszú távú céljára, a világkormány felállítására, és még véletlenül sem azt akarja megmondani, hogy kire szavazzon az igaz hazafi.

2016 gazdasági bizonytalansággal és Trump győzelmével ér véget című írásában Brandon Smith tehát a következőket írja:

„A politikai és gazdasági események inga módjára változnak, és amit ma biztosnak vélünk, holnapra teljesen fordított képet mutat. Időnként véletlenül, máskor szándékosan.

A várható trendek vizsgálatakor egyetlen tényezőt érdemes szem előtt tartani: a globalisták hosszú távú terveit. A rövidtávú stratégia csupán a hosszú távú célok tükrében lehet érdekes.

liesMi a hosszú távú stratégia?

Ezt a stratégiát számos fősodrású publikációban megfogalmazták már, amelyek közül talán a Rothschild család által kezelt The Economist hasábjain 1988 januárjában megjelent cikket érdemes megemlíteni, amiben közlik, hogy 2018-ra „fel kell készülnünk a globális valutára”. A cikk futólag megemlíti, hogy a nemzetállamok kénytelenek lesznek „kicsit” feladni gazdasági szuverenitásukból, közli, hogy a dollár tartalékvaluta státuszának vége közeledik, és az IMF Különleges Lehívási Jogai töltik be a köztes valuta szerepét, míg el nem érkezik az idő a globális valuta bevezetéséhez.

Ilyen változásokat nem lehet bizonyos mértékű és kiterjedésű pénzügyi bizonytalanság nélkül bevezetni. Ez nem csupán matematikailag elkerülhetetlen, de egy ilyen válság rendkívül hasznos eszköz az elit kezében a közvélemény alakítására.

Tehát még egyszer: a hosszú távú terv a gazdasági és geopolitikai hatalom NYÍLT központosítása egy maroknyi ember kezében. Nem a háttérből való irányítás a cél. Nem az árnyékkormány. NYÍLT központi kormányzás, amit a nép nemcsak elfogad, hanem egyenesen követel.

electionsJelenleg több téves következtetés kering az interneten a gazdasági helyzettel és a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Az egyik ilyen téves következtetés, hogy a globalisták „vesztésre állnak és az irányítás kiesett a kezükből”.

Az ügyetlenül botorkáló globalistákat feltételező nézet a Brexit győzelmével lett igazán népszerű. A nézetet arra a téves feltevésre alapozták, hogy a brit kilépés árt a globalisták ügyének. A helyzet nem egészen így áll. A Brexit tökéletes bűnbakként szolgál az elit által irányított pénzügyi hanyatláshoz.

A brit népszavazás óta a központi bankok és politikusok folyamatosan a monetáris politika egységesítéséről beszélnek, hogy „elejét vegyék a Brexit negatív következményeinek”.

Más szóval a kilépés óta mindenki egy olyan gazdasági hatalmat szorgalmaz, amelyik mindenek felett uralkodik majd.

A fősodrású szakértők pedig, de még az alternatív elemzők is, a fejüket vakarják, mert az aktuális tőzsdei híreket szemlélve nem értik, hogy milyen válságról beszélnek. Nem látják az összképet. Meg kell hagyni, hogy a hamis propaganda olyan özönszerűen árasztja el a híreket, hogy ember legyen a talpán, aki átlát rajta.

A brit népszavazás előtt a független közgazdászok jelentős hányada azt mondta, hogy az elit „soha nem fogja hagyni”, hogy Nagy Britannia kilépjen az Unióból és, hogy a globalisták úgy alakítják a szavazást, ahogy nekik tetszik. Amennyiben ez így van, és szerintem igen, akkor az elit minden bizonnyal azt akarta, hogy a kilépéspártiak győzzenek.

Emlékezzünk csak a megbundázott szavazatokról szóló hírekre a szavazás előtt. Nem érdekes, hogy mégis a kilépés nyert?

Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos felmérések és hírek kísértetiesen hasonlítanak a Brexit előttiekre. Egyszer azt mutatják, hogy Trump népszerűsége erősödik, majd napokkal később zuhan, majd megint emelkedésnek indul. Egyes felmérések pedig teljesen ellentmondanak egymásnak.

Nem lehet, hogy ez is része a stratégiának? A Brexit eredmények szinte biztos, hogy megrendelésre érkeztek. Csakis így lehetséges, hogy Soros György és a hozzá hasonlók megint jól kerestek a szavazáson.

Ezért gondolom, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelét is előre eldöntötték és Trumpot választották győztesnek.

AVPMiért?

A globalisták és a fősodrású média Trump kampányát következetesen a Brexit kampányhoz hasonlítja. Azt mondják, hogy a populisták erősödése „veszélyes”.

A Brexitet körülövező propaganda szerint a kilépés globális gazdasági válságot vetít elénk, a központi bankok és politikusok pedig megpróbálnak minden előrelátható negatív pénzügyi eseményt a kilépéshez kapcsolni.

A Trumpot körülövező kampány is hasonló stílusban folyik. Azt halljuk, hogy Trump alkalmatlan az Egyesült Államok vezetésére és gazdaságpolitikája globális pénzügyi csődöt eredményezne.

Ha összehasonlítjuk a brit kilépést pártolók és Trump szavazótáborát, mindkettőben inkább konzervatív és a globalizmust ellenző szavazókat találunk.

Minden jel afelé mutat, hogy egy komolyabb és kiterjedtebb gazdasági válság jön és az elit a brit kilépést és Trumpot használja majd bűnbakként.

Amennyiben a köztudottan globalista bábnak tekintett Hillary Clinton győzne, és a gazdaság összeomlik, mindenki az elitet hibáztatná.

Amennyiben hagyják, hogy Trump győzzön, vagy szándékosan őt ültetik az elnöki székbe, és a gazdaság összeomlik, a globalisták legfőbb ellenségeként számon tartott konzervatívok számlájára írhatják a bajt.

oneworldMég egyszer tehát: a globalistáknak szükségük van a válságra, aminek a feltételeit ők maguk teremtették meg, és ők döntik el, bizonyos határokon belül, hogy mikor robbantják ki. Ennek értelmében vagy ők maguk támogatják a konzervatívnak tűnő mozgalmakat és jelölteket vagy egyszerűen csak hagyják, hogy ezek tegyék a dolgukat, hogy a végén őket hibáztathassák a válságért.

Ily módon nemcsak a konzervatív szereplőket démonizálhatják, hanem a konzervatív filozófiát úgy általában, megoldásként a konzervatizmus és a szuverenitás eltörlését kínálva a „közjó” érdekében.

Probléma, reakció, megoldás. A hosszú távú forgatókönyv egy darabkája van kibontakozóban előttünk.”

Brandon a cikk végén Mike Tyson egyik mondását idézve jegyzi meg, hogy az elit tervei sem garantáltak:

„Mindenkinek van terve, amíg szájon nem vágják.”

Forrás: www.idokjelei.hu

Tényleg a CIA áll a Pokémon GO mögött?

A Kreml-hez közel álló források szerint a fejlesztő kapcsolatba hozható a CIA 1999-ben alapított tőketársaságával, az In-Q-Tel nevezetű céggel. A közel-keleti rezsimek vallási, kulturális és nemzetbiztonsági okokat sorolnak föl, amikor konkrét lépéseket vezetnek be a játék ellen. Indonéziában nemzetbiztonsági figyelmeztetést adtak ki a játékkal kapcsolatban.

pikachuA Pokémon Go-nak nevezett új videójáték-őrület tökéletes pótcselekvés a modern ember számára. Nem véletlen tehát, hogy fiatalok és felnőttek milliói egyaránt Pokémon-vadászatra indultak szerte a világban. Moszkva, Peking és arab világ számos fővárosának biztonsági, konzervatív és vallási körei viszont komoly aggodalmuknak adnak hangot.

Újra megbolydult a Közel-Kelet

 A Közel-Keleten számos kormány a Pokémon Go-t komoly destabilizáló tényezőnek tekinti. Ezek a rezsimek vallási, kulturális és nemzetbiztonsági okokat sorolnak föl, amikor konkrét lépéseket fontolgatnak a játék ellen. Nem véletlen, hogy a vallási kinyilatkoztatások szorosan illeszkednek a térségben a kormányzat biztonsági félelmeihez.

1466713134Az iráni “Twitter-forradalom” és a szociális média által generált Arab Tavasz kitörése óta a régiós rezsimek minden új digitális trendet gyanakvással vizsgálgatnak, különösen, ha nem is értik a mibenlétét. Az viszont nagyon is világos számukra, hogy játékosok ezrei egy olyan applikációval szaladgálnak szerte az országban, amely GPS-követőre és kamerára hagyatkozik. Ez pedig konkrét veszélyt jelenthet a katonai és kormányzati épületek esetében.

Bejrútban már őrizetbe vettek játékosokat, akik mecseteket, ellenőrző pontokat és katonai létesítményeket filmeztek. Kuvait július 15-én megtiltotta a játékosoknak, hogy mecseteket, laktanyákat és az Emír palotáját filmezzék. Hamdi Bakheet, az egyiptomi védelmi és nemzetbiztonsági bizottság tagja szerint a Pokémon Go „a kémszervezetek legújabb eszköze a hírszerzési küzdelemben. Egy ravasz és visszataszító app, amely megpróbál behatolni a közösségeinkbe. De az igazi cél, hogy kémkedjen az emberek és az állam ellen.”

pokemon02Moszkva nem hisz a Pokémonoknak

A Katehon nevű orosz konzervatív csoportosulás szerint a játék a CIA kémeszköze, amellyel „elméletileg okostelefonok millióit lehet egyfajta »Birodalmi vizsgáló droidokká« alakítani, és ezzel olyan pincékbe is eljutnak, amelyek a Google filmező autói számára elérhetetlenek voltak.” A Kreml-hez sok szálon kötődő ideológus, Alekszandr Dugin a minap kifejtette, hogy az app San Francisco-i kifejlesztője, a Niantic kapcsolatba hozható egy CIA-s kockázati tőketársasággal. A Niantic alapítója, John Hanke ugyanis korábban a CIA 1999-ben alapított tőketársaságától, az In-Q-Tel nevezetű cégtől kapott pénzügyi támogatást a Google Earth kifejlesztéséhez.

01goingssAlekszandr Mihajlov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) egyik nyugalmazott tábornoka szerint „a videojátékot és más hasonló mobiltelefonos alkalmazásokat a különleges szolgálatok információk gyűjtésére használhatják.” Közben az orosz ortodox egyházhoz kötődő, Isten Akarata nevű csoport levelet írt a Nintendónak, a Pokémon Go-t fejlesztő cégcsoport egyik társtulajdonosának, hogy akadályozzák meg a virtuális figurák “megjelenését” az orosz templomokban és temetőkben. A szentpétervári kozák csoport egyenesen sátáninak nevezte az alkalmazást, és azt mondta, be kellene tiltani Oroszországban.

ciaÁzsia is óvatos

Indonéziában nemzetbiztonsági figyelmeztetést adtak ki a játékkal kapcsolatban és a katonaság tagjainak megtiltották, hogy játsszanak az app-al szolgálat közben. Kínában közben terjed a félelem a kormányzat köreiben, hogy a játékosok akaratlanul is elárulhatják a titkos katonai létesítmények koordinátáit.

Káncz Csaba jegyzete

Forrás: privatbankar.hu

Cenzúrázza a híreket a Facebook

A Facebook egyik volt újságírója elárulta, hogy a cég alkalmazottai rendszeresen elnyomják azokat a híreket, amik a konzervatív olvasók számára érdekesek lennének.

facebook_cenzuraA Facebook többi funkciójával és más weboldalakkal, például a Google-lal ellentétben, a hírfolyamban megjelenő trending témákat nem algoritmusok, hanem úgynevezett kurátorok felügyelik.

A feketelistás hírek/oldalak között szerepelt például Chris Kyle, a 2013-ban meggyilkolt híres Navy Seal, a Drudge Report, az ellentmondásos adóhivatalnok Lois Lerner, és számos konzervatív hírportál, mint a Blaze vagy a Breibart.

A kurátorok azt az utasítást kapták, hogy inkább a New York Times, a Time és a Variety cikkeit részesítsék előnyben.

trending-FacebookA Gizmodo-nak nyilatkozó volt alkalmazott elmondta, hogy a cenzúra olyan felháborító volt, hogy végül úgy döntött, elkezdi figyelemmel kísérni, hogy mely témákat nyomják el.

„Úgy gondolom, hogy nagyon hátrányosan kezelték a konzervatív híreket,” nyilatkozta.

„Az döntötte el, hogy mi számított trending hírnek és mi nem, hogy ki volt éppen ügyeletben. … Amikor rám került a sor, azt láttam, hogy a CPAC, Glenn Beck vagy más népszerű konzervatív témák nem kerültek be a trending hírek közé mert vagy a kurátor nem tartotta fontosnak vagy elfogultak voltak például Ted Cruzzal szemben.”

Egy másik korábbi Facebook kurátor szerint a folyamat teljesen elfogult módon működött.

facebook_censors_mdA Facebook hivatalos politikája merőben ellentmond a volt kurátorok beszámolóinak. A közösségi oldal saját meghatározása szerint a trending lista csak olyan „témákat tartalmaz, amelyek népszerűsége éppen emelkedik a Facebookon”.

A kurátorok azonban elmondták, hogy a cég utasítására saját trending témákat kellett létrehozniuk, amikor a felhasználók nem olvasták azokat a híreket, amiket a vezetőség fontosnak tartott.

A Gizmodo a következőket írta még:

Az új vádak azután kerültek napvilágra, hogy a Gizmodo a múlt héten újabb részleteket tett közzé a Facebook trending híreket felügyelő csapatának belső működéséről. A csapat olyan fiatal újságírókból áll, akik az Egyesült Államok 8 elit egyetemének egyikén vagy a keleti part valamelyik magánegyetemén szerezték diplomájukat és a Facebook jobb felső sarkában látható „trending” modul tartalmát felügyelik. [A Facebook súgó oldala szerint a modul jelenleg kizárólag angol nyelven és csak bizonyos országokban érhető el.]

fb_censorshipA kurátorok címek alá rendezik és összefoglalókat írnak a témákhoz, amik hírportálokra mutató hivatkozásokat is tartalmaznak. A 2014 óta működő modul az Internet legkeresettebb felületének számít manapság és meghatározó szerepet játszik abban, hogy mit olvasnak a Facebook felhasználók, akiknek száma egyedül az Egyesült Államokban 167 millió főt számlál.

Más esetekben a kurátorok beszúrnak egy adott hírt, akkor is, ha a felhasználók nem foglalkoznak vele, hogy azt a látszatot keltsék, az oldalon „kemény” hírek is megvitatásra kerülnek.

„Az embereket már nem érdekli Szíria”, mondta az egyik kurátor. „Amennyiben ez nem számít trending hírnek a Facebook-on, az rossz fényben tüntetné fel az oldalt.” A kurátor azt is elmondta, hogy a Black Lives Matter (a fekete életek számítanak) mozgalommal kapcsolatos híreket is be kellett szúrniuk a trending modulba.

Forrás: www.idokjelei.hu / The Blaze

A kiterjedt állami megfigyelés eredménye: öncenzúra

Egy új tanulmány azt találta, hogy a kiterjedt állami megfigyelés öncenzúrára sarkallja a többséggel szembemenő véleményeket az Interneten.

cenzura2Az Újságírás és Tömegkommunikáció című negyedévente megjelenő szakfolyóiratban publikált tanulmány nyomon kísérte, hogy milyen hatással volt a kísérletben résztvevők kommunikációjára, amikor az állami megfigyelésre emlékeztették őket.

A résztvevők többsége sajnos az emlékeztető hatására visszatartotta a népszerűtlennek tartott vélemények kifejezését.

„A „csendspirál” egy alapos kutatásnak alávetett jelenség, aminek lényege, hogy az emberek hajlamosak elnyomni magukban a népszerűtlen véleményeket a társadalmi elszigetelődés elkerülése érdekében. A közösségi média kontextusában megvizsgálták a „visszhangkamra” jelenséget, ami azt jelenti, hogy az emberek a Facebook és Twitter ismerőseik tetszéséhez igazítják véleményüket.

Az új tanulmány azonban kifejezetten azt vizsgálta, hogy milyen hatással van az állami megfigyelés az öncenzúrára.

A résztvevőket először politikai nézeteik, személyiségük és online tevékenységük felől kérdezték, hogy elkészítsék pszichológiai profiljukat. Ezt követően egy véletlenszerűen kiválasztott csoportot finoman emlékeztettek az állami megfigyelésre, majd minden résztvevőnek ugyanazokat a semlegesen tálalt, kitalált híreket prezentálták, például az Iszlám Állam iraki ágát célzó amerikai légicsapásokról. Ezt kérdések követték a feltételezet hírrel kapcsolatos véleményükről, például, hogy szerintük hogyan vélekedik a kérdésről az amerikaiak többsége, illetve, hogy vajon kifejeznék-e nyilvánosan is a véleményüket a kérdésről.

Azok, akiket emlékeztettek az állami megfigyelésre, kevésbé voltak hajlandók nyilvánosan kifejezni nonkonformista elképzeléseiket, beleértve azokat is, akiket pszichológiai profiljuk alapján kevésbé tartottak hajlamosnak az öncenzúrára.”

– írta a Washington Post.

cenzura4Elizabeth Stoycheff, a kutatás vezetője aggasztónak találta az eredményeket.

„Nagyon sok ember, akivel lehetőségem volt személyesen is beszélni, azt mondja, hogy nem érdekli őket az online megfigyelés, mert nem szokták áthágni a törvényt és nincs rejtegetnivalójuk. Ez a fajta hozzáállás rendkívül aggasztó,” nyilatkozta a Postnak.

Stoycheff szerint a „nekem nincs rejtegetnivalóm” mottó képviselői éppen azok, akik leginkább hajlamosak az öncenzúrára.

„Az a tény, hogy éppen a „nekem nincs rejtegetnivalóm” csoport tesz lakatot a szájára, tökéletesen illusztrálja, hogy az online adatvédelem messze nem csupán arról szól, hogy az egyes felhasználók mennyire tisztelik a törvényt. Arról az alapvető emberi jogról van szó, hogy hatalmunk van-e meghatározni, hogy milyen képet mutatunk magunkról privátban és most már a keresési előzményekben és meta adatokban is,” mondja Stoycheff.

„Aggaszt, hogy a megfigyelés olyan kultúrát eredményez, amit az öncenzúra jellemez, mert ez egyre több jogtól fosztja meg a kisebbségi csoportokat. Az ilyen sebezhető csoportok jogainak védelme még nehezebbé válik, ha már a párbeszédekben sem vesznek részt. A demokráciát a változatos elképzelések jelenléte erősíti, az öncenzúra pedig gyengíti. Fontos lenne megértetni az amerikaiakkal, hogy az ország hosszú távú jólétéhez éppen úgy szükséges a polgárjogok védelme, mint a terrorista támadások megakadályozása.”

Amerika jólétébe, a demokrácia intézményébe vagy a terroristatámadások elemzésébe most ne menjünk bele, a fenti hírből elég lenne annyit megérteni, hogy az állami megfigyelés, illetve annak elfogadása, jól megkeni azt a már amúgy is meredek lejtőt, amin a világ feltartóztathatatlanul csúszik a teljes diktatúra felé.

UncleSamSpyingAz állami megfigyelés felmentése a „nekem nincs rejtegetnivalóm” hozzáállással, azon túl, hogy nem igaz, ahhoz hasonlítható, mintha valaki feleslegesnek tartaná a szólás szabadságát, mert neki személy szerint nincs mondanivalója.

Egyesek azzal érvelnek, hogy csupán meg kellene találni az adatvédelem és a biztonság közötti egyensúlyt, csakhogy ez a hozzáállás is sántít. Minden jó tárgyaló tudja, hogy az egyezkedést soha nem lehet engedmények megadásával indítani, még a legegyszerűbb esetekben sem, az állami megfigyelés terén pedig nem egy egyensúlyt kereső udvarias féllel, hanem egy brutális, sok milliárd dolláros befektetések sorsáról döntő úthengerrel állunk szemben, ami kíméletlenül letarolna mindent, ha hagynánk.

Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.03.29. Az FBI sikeresen feltörte a San Bernardino-i terrorista okostelefonját

2016.03.24. Túlnőtt az iPhone-ügy az FBI-on és az Apple-n

2016.01.07. Támogatják az amerikaiak az online megfigyelést

A brit kormány legálisan akar kémkedni utánunk

A brit kormány minden erejével azon igyekszik, hogy keresztülvigye a Nyomozási Felhatalmazás nevű törvényjavaslatot, amit egyesek Szimat engedélyként emlegetnek és elfogadása esetén tulajdonképpen véget vetne az adatvédelemnek az Interneten.

nsa_britA javaslat a legnépszerűbb chat és üzenetváltó szolgáltatásokat, például a WhatsApp-ot, az iMessage-et és a FaceTime-ot célozza, illegálissá téve a felhasználótól felhasználóig érvényesülő titkosítást és arra kötelezné az Apple-t, hogy teljesen új, az állami megfigyelést kiszolgáló operációs rendszert írjon. A technológiai cégeket pedig arra kényszerítené, hogy biztosítsanak hátsó ajtókat a kormány számára.

A törvényjavaslat továbbá kötelezné az Internetszolgáltatókat, hogy valamennyi ügyfél minden online tevékenységét naplózzák, az adatokat pedig egy éven át tegyék elérhetővé az állam számára.

2015-ben Theresa May brit belügyminiszter elismerte, hogy egy 1983-as telekommunikációs törvény felhatalmazta az MI5 ügynökséget, hogy megtartsa a tömegesen gyűjtött adatokat, amit 2001 szeptembere óta meg is tesz.

„Az állam megtette, amit az adott körülmények között szükségesnek tartott az állam védelmében,” mondta Sir David Omand, a brit titkosszolgálat (GCHQ) korábbi igazgatója.

no-privacyOmand és a brit kormány kitart amellett, hogy a Nyomozási Felhatalmazás törvény demokratizálná a tömeges megfigyelés folyamatát.

Vagyis szerintük az egyetlen hiba a tömeges megfigyelésben eddig „csak” a demokráciaellenesség volt?

„Legyen 2016 a megbékélés éve, hogy az új törvényjavaslat által olyan hatással lehessünk a társadalomra, ami a nyilvános konzultációt követően új demokratikus engedélyt biztosít működésünkhöz. Az elmúlt 500 évben ez lenne az első alkalom, hogy a titkosszolgálat a törvény keretein belül működne,” mondta Sir David.

Más szóval eddig is figyeltünk benneteket, de nem lenne sokkal jobb, ha erre áldásotokat adnátok? Vagyis engedjük meg az államnak, hogy kémkedjen utánunk, mert ez így demokratikus, ha pedig valami demokratikus, akkor az csak jó lehet.

Nagy Britannia úgy tűnik még az Egyesült Államokat is megelőzi ezen a téren. Az FBI éppen hétfőn veszítette el azt a pert, amiben követelte, hogy az Apple írjon új operációs rendszert egy drogügyletben használt iPhone készülékre, hogy a szervezet hozzáférhessen az azon tárolt adatokhoz.

nsa_appleA döntés fontos mérföldkőnek számíthat abban a vitában, amely során az FBI a tavaly decemberi, San Bernardinóban elkövetett terrortámadás egyik elkövetőjének iPhone-ján tárolt adatokhoz akart hozzáférni, az Apple azonban megtagadta ezt, mondván: ehhez rendkívül veszélyes eszközt kellene létrehozniuk, amely, ha rossz kezekbe kerül, bárki féltve őrzött, személyes adataihoz hozzáférést biztosíthat.

Kérdés persze, hogy mindez csupán színjáték, netán jó reklámfogás az Apple számára, vagy az FBI tényleg nem boldogul a készülékkel, mindenesetre a jelek szerint a britek nem akarják a véletlenre bízni az ilyen eseteket a jövőben.

Forrás: www.idokjelei.hu / Infowars.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.03.02. Az igazságügyi miniszter bírálja az Apple ügyében hozott ítéletet

2016.02.26. Előre menekül az Apple a hatóságok elől

2015.11.26. Távolról feloldható volt a legtöbb androidos telefon

Áram nélkül a készpénz nélküli rendszer összeomlik

A készülő szép új világ igen törékenynek ígérkezik. Miközben a világot fokozatosan rákényszerítik a készpénz felszámolására, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy egy teljes mértékben digitális rendszer még nagyobb kiszolgáltatottságot jelent majd a lakosságra nézve, főleg válság idején, de alapvetően minden időben.

penz_nelkulAz áramellátás elakadása esetén, történjen egy nagyobb vihar vagy célzott támadás eredményeként, a kereskedelmi és pénzrendszer azonnal leállna, a kétségbeesett lakosság pedig az államhoz szaladna segítségért.

Akik rendelkeznek némi vagy akár sok vésztartalékkal, főleg élelmiszerek és alapvető szükségletek terén, egy ideig ki tudnák húzni a többséghez képest, de a társadalom, mint olyan, elég gyorsan összeomlana.

Ennek fényében, vagyis a rendszer sérülékenységének tudatában, vajon tényleg a készpénz teljes eltörlésére készülnek?

penz_nelkul3Paul-Martin Foss a következőket írja:

A készpénz szerepét különféle bank- és hitelkártyák veszik át, amik még gyorsabban válnak elavulttá az új digitális valuták és fizetési rendszerek megjelenésével…

A digitális forradalom gyors térnyerése ellenére a rendszer még mindig sok hátránnyal rendelkezik. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb az áramellátástól való függés. Egyetlen hurrikán, nyári energiahiány vagy hekkertámadás, és a rendszer, a kereskedelemmel együtt leáll.

Készpénz nélkül egy ilyen helyzetben a kereskedelem, vagyis a civilizáció leáll, amíg helyre nem állítják az áramellátást. Akinek van némi élelmiszertartaléka barterezhet egy ideig, a többiek pedig várnak. Képzeljünk el egy New Yorkhoz hasonló várost áram és minden vásárlási lehetőség nélkül. Nem lesz szép látvány.

A Bitcoin-hoz hasonló digitális valutákat a semmiből hozták létre. Egy egységnyi digitális valuta tulajdonképpen egy kriptográfiai kirakó egy darabkáját jelképezi, ami annyit tesz, hogy digitálisan létrehoztak egy elektronikus fájlt. Ennyi. Néhány egyes és nulla. A Bitcoin ilyen értelemben nem kézzelfogható, sőt, ha elveszíted az merevlemezt vagy pendrive-ot, amin Bitcoint tároltál, azok a Bitcoin-ok bizony elvesztek a tárolóeszközzel együtt.

penz_nelkul2Nem beszélve a rendszerből adódó megfigyelési és nyomkövetési lehetőségekről, amik jelentős mértékben korlátozzák a nép szabadságát ebben az új technológiák köré épülő világban.

Mi történik, ha az új online platformnak nem tetszik a beszédmodorod? Mit szólnál, ha egy online fizetési rendszer megakadályozna egy olyan tétel megvásárlásában, amire egyébként jogod lenne, vagy figyelmeztetés nélkül befagyasztaná a számládat?

A készpénz felszámolásával az államnak nem lenne más dolga, mint nyomást gyakorolni a különböző online fizetési rendszerekre, hogy az függessze fel X vagy Y fiókját, és az illető nem fog tudni többé vásárolni. Mit ér a pénz a bankban, ha az ember nem fér hozzá?

penz_nelkul6Később lehet, hogy a nyomásgyakorlást is túl macerásnak tartják majd, és egyszerűen valósidőben döntik el, hogy egy-egy tranzakciót engedélyeznek vagy sem, például automatikusan letiltva bizonyos tételeket bizonyos emberek számára.

Minden elektronikus tranzakciót nyomon lehet követni, így, ha kizárólag ilyen tranzakciók léteznek, minden ember minden tranzakciója felügyelhető és visszakereshető.

A nagyhatalmú banklobbi persze készpénznélküli digitális rendszert akar, mert ezzel egyszerre csökkentheti saját költségeit, és tehet szert extra bevételre a tranzakciós és egyéb díjak által, azonkívül tovább bővítheti a frakcionált tartalékgazdálkodáson1 alapuló hitelezést és felügyelhet minden tranzakciót.

A mindenre kiterjedő megfigyelés ellenére azonban a tranzakciók nem feltétlenül lesznek biztonságosabbak.

Mivel a pénzt többé nem tartjuk magunkon, hanem digitálisan kell hozzáférnünk, a rendszer jóváhagyására van szükségünk ahhoz, hogy egy-egy ki- vagy befizetést végrehajthassunk. Ezt pedig egy másodperc alatt feltörhetik vagy törölhetik.

Megvédhetjük magunkat attól, hogy a digitális rendszer korlátozza jogainkat vagy megakadályozhatjuk, hogy visszaéljen adatainkkal?

Bár az új rendszer nagyon sérülékeny, mégis elkerülhetetlennek tűnik.

Forrás: www.idokjelei.hu / shtfplan.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.02.22. Kevés volt az össztűz, jöhet az atombomba

2015.07.07. A készpénz eltűnése csak idő kérdése

Kissinger az Új Világrendbe hívja Putyint

Alexander Szobjanin orosz diplomata szerint Henry Kissinger február 3-i moszkvai látogatása során felajánlotta Vlagyimir Putyinnak az Új Világrendhez való csatlakozás lehetőségét, cserébe azért, ha Putyin segítséget nyújt a nyugati bankok kimentéséhez és a Vatikán által támogatott világvallás bevezetéséhez.

kissingerSzobjanin, aki a Stratégiai Környezet Központ tanácsadó bizottságának, valamint az Orosz-Iráni Külkapcsolati Tanácsnak is tagja, a Pravdának adott interjúban adott hangot véleményének.

Amikor Kissinger moszkvai látogatásának céljáról kérdezték, Szobjanin kifejtette, hogy a Kissingerhez hasonló emberek nem szoktak személyes jellegű látogatásokat tenni, így ezek „minden esetben valamilyen globális és összetett ügy érdekében történnek, mint amilyen Oroszország és az Egyesült Államok globális tevékenységei, a háborúk, globális piacok és forradalmak.”

Szobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger és Putyin valószínűleg megtárgyalták a közel-keleti és orosz helyzetet, az olajár alakulását és Ukrajnát, hozzátéve, hogy ezek a kérdések önmagukban nem indokolnak személyes látogatást.

PUTIN-KISSINGER-745x373„A Közel-Keleten a saját szemünkkel láthatjuk a globális erők egyensúlyának kialakulását,” mondta, amivel az orosz szerepvállalás jelentette ellensúlyra célozhatott.

2013-as látogatása kapcsán Szobjanin elmondta, hogy Kissinger „az amerikai politikai elit egy bizonyos csoportját képviseli, amihez a Bush klán is tartozik.”

„A világ gyors ütemben halad a jelenlegi pénzrendszer összeomlása felé. Ebben a helyzetben azok a személyek, akik egész nemzetek költségvetését tudhatják magukénak, folyamatosan olyan lehetőségek után kutatnak, amelyek segítségével átmenthetik vagyonukat a jelenlegi pénzrendszer összeomlása és az új megjelenése utáni időkre.”

„Meg kell értenünk, hogy miközben az egész világ, és sajnos ehhez Oroszország is hozzátartozik, egyik konfliktusból és politikai játszmából a másikba bonyolódik, az amerikaiak azt hiszik, hogy ők állítják fel a játékszabályokat,”

mondta Szobjanin, kiemelve, hogy szerinte az USA a petrodollár bukása utáni időkhöz próbálja alakítani ezeket a szabályokat.

r-168Ironikus módon Kissinger maga is részt vett a petrodollár létrehozását célzó 1974-es tárgyalásokban Szaúdi-Arábiával, még a Nixon kormány idejében. Akkor kezdték ugyanis az olaj árfolyamát kizárólag dollárban meghatározni, arra kényszerítve ezzel a világ országait, hogy jelentős mennyiségű dollár tartalékkal rendelkezzenek, amennyiben olajhoz akartak jutni.

Az USA most a „dollár hatalomvesztése utáni” világra készül fel, ami „már nem lesz globális”. Ehhez szerinte Putyinra is szükség van, ezért próbál az USA kettős politikát játszani, vagyis egyszerre együttműködni, mégis szélsőségesen agresszív politikai retorikát alkalmazni Oroszországgal szemben.

„Az Egyesült Államok és Oroszország most is együttműködnek a legfontosabb kérdésekben és a legérzékenyebb területeken, beleértve a háborúkat, az olajipart, a befektetéseket, a technológiát és sok más kérdést,” mondta.

Szobjanin szerint a BRICS szövetség és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségpontosan ilyen „gazdasági szövetségek”, amiken az USA aktívan dolgozik.

„A lavinaszerűen növekvő amerikai adósság miatt az amerikai gazdaság megmentése akkor is lehetetlen feladat lenne, ha az egész Közel-Keletet lángba borítanák. Két klán, a Clinton és a Bush családok harcát látjuk,” mondta Szobjanin, azzal a jelentőségteljes kijelentéssel tetézve meg észrevételeit, hogy szerinte a közelgő választások lesznek az utolsók az Egyesült Államok történelmében, „mert az Egyesült Államok ezt követően egy egészen másmilyen nemzet lesz.”

Szobjanin kifejtette továbbá, hogy Kissinger jelenleg a Bush klán tagja és annak érdekeit képviseli, miközben Hillary Clinton a csata másik ágát képviseli, és erősebb helyzetben van.

clinton-bushSzobjanin úgy gondolja, hogy Kissinger látogatásának elsődleges célja az volt, hogy kipuhatolja, vajon Putyin szívesebben látna egy Hillary Clinton vezette új globális rendet, vagy inkább a Bush klán által képviselt nemzetorientáltabb álláspontot részesíti előnyben.

„Egyértelmű, hogy a Clintonék szerinti új világrend, illetve egyes társaságok, mint például a Soros Alapítvány, kevésbé fogadják el Oroszországot.”

„Henry Kissinger a két bankárcsoport közötti brutális harc közepette érkezett Oroszországba, aminek végén a vesztes több tízezer milliárd dollár értékű adóssággal kell megbirkózzon,” miközben az USA bűnbakot keres a helyzetre.

„Oroszország kicsi, de rendkívül fontos szereplő a világ színpadán. Soha nem avatkoztunk belügyeibe, Oroszország mégis kulcsszerepet játszott az Egyesült Államok és a Federal Reserve felemelkedésében,”

mondta, arra utalva, hogy amikor a 90-es években Oroszország fizetésképtelenséget jelentett saját államkötvényeire, a lépés jelentősen kiterjesztette a Fed hatalmát és globális monetáris politikájával immár manipulálni tudta a reálgazdaságot.

Szobjanin úgy gondolja, hogy elérkezett az a különleges pillanat, amikor Oroszország meghatározhatja az Egyesült Államok sorsát és Kissinger is ezért érkezett Moszkvába az amerikai elit képviseletében.

„A Bush klánnak szüksége van Oroszország pénzére, hadseregére és politikai támogatására Clintonék és a mögöttük álló bankárcsoport legyőzéséhez, hogy [a remélt győzelmet követően] őket vonhassák felelősségre az amerikai államadósságért. Ennek érdekében tetemes támogatásra hajlandóak Oroszország irányába különböző területeken.”

r-166A pápa és Kirill moszkvai pátriárka közötti történelmi találkozóra vonatkozó kérdésre Szobjanin elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok, a Vatikán, Németország és Franciaország vezetői közös nevezőt keresnek Oroszországgal.

„Valóban jelentőségteljes eseményről van szó, aminek különböző aspektusai vannak. Ilyen például az a tény, hogy az amerikai bankok felől érkező támadás a Vatikán bankját is érintette. A katolikus pénzrendszernek növelnie kell biztonságát és Oroszország segítségére lehet ebben.”

Szobjanin észrevételét a Vatikán bankjának likviditását illetően, amit legalább annyi titkolózás vesz körül, mint a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIS), sokak mellett maga Ferenc pápa is felhozta már.

A 2015-ös Scarano botrány után a pápa szigorú reformokat hirdetett a Vatikán banki struktúrájában. Hasonló botrány rázta meg a pápai város pénzintézetét 2012-ben is, amikor a bank drámai körülmények között menesztette Ettore Gotti Tedeschit.

Putin-new-world-order-traitorSzobjanin úgy gondolja, hogy a két egyházfő a világot fenyegető két legnagyobb veszélyre (a nyugatra jellemző erősödő hitvesztésre és az Iszlám jelentette fenyegetésre) adandó válaszokról is beszél majd, ezen belül is a térítői tevékenységek felhagyásáról és az ökumenizmusról, az összefogás és a veszélyek elhárítása érdekében.

Forrás: idokjelei.hu / trunews.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2016.02.11. Lavrov: évtizedekig is érvényben maradhatnak a szankciók

2016.02.04. Kitört az energiaháború – Az oroszok nyerésre állnak

2016.02.03. A végső győzelemig bombáznak az oroszok

A Klíma Egyház felemelkedése

Az ENSZ új egyezménytervezete az antropogén klímaváltozás, illetve a széndioxid kibocsátás lassítására „az ökoszisztéma és Földanya védelmére” szólítja fel a résztvevő nemzeteket.

gaiaA tervezet kihangsúlyozza „az emberi jogok védelmét és tiszteletben tartását, a fejlődéshez és az egészséghez való jogot, az őslakosok, migránsok, gyermekek, fogyatékkal élők és sebezhető klímaviszonyok között élő emberek jogainak védelmét… valamint a nemek közötti egyenlőséget és a nők hatalommal való felruházását.”

A Párizsban tanácskozó ENSZ küldöttek a Kyotói Egyezmény helyébe lépő megállapodást próbálnak tető alá hozni, ami az utolsó ilyen irányú, de céljainak elérését tekintve sikertelennek minősített, az aláírókra jogilag kötelező érvényű klímaügyi egyezmény volt.

A résztvevők azt remélik, hogy a párizsi találkozó is egy ilyen jogilag kötelező érvényű szerződést eredményez majd, de nem lehet tudni, hogy a fejlődő országok beleegyeznek-e a kibocsátás csökkentésébe.

A környezetvédők és a kezdeményezést támogató tudósok megpróbálnak az egyes vallásokhoz, illetve azok követőihez fordulni az új szabályozás támogatásáért. Az aktivisták azt remélik, hogy ismert vallási vezetők, mint például Ferenc pápa, nagyobb erkölcsi súlyt adhatnak az egyezménynek, amennyiben mellé állnak, azt pedig tudjuk, hogy ez már megtörtént.

gaia_parisVajon a pápa áldását adná a görög mitológiából ismert Földanya támogatására? Úgy tűnik igen.

December 8-án a Szent Péter bazilika egy nagyszabású fényshownak adta át külső falait, amely során állatokat, a környezetszennyezést bemutató és az ipari fejlődést negatív színben feltüntető illusztrációkat vetítettek az épületre a „Klímaváltozás” címet viselő rendezvény során, amit tízezrek néztek a helyszínen, milliók pedig online.

A több millió dolláros költséggel megrendezett, „Fiat Lux: Közös otthonunk megvilágítása/megvilágosítása” című showt a klímaváltozás és a népességszabályozás támogatói hozták létre és finanszírozták, hogy „minden generációt, kultúrát, nyelvet, vallást és osztályt felvilágosítsanak és inspiráljanak a klímaválsággal kapcsolatban”.

A kihalással veszélyeztetett állatok mellett számos pogány istenséghez köthető New Age szimbólum is látható volt a vetítésen.

StPeters-FiatLux_810_500_55_s_c1-745x460„Sajnálom, hogy a Szent Péter bazilika homlokzatát az „ember által előidézett globális felmelegedésnek” nevezett tudományos elhitetés propagandadíszletévé változtatták,” – mondta Steven Mosher, a Népességkutató Intézet elnöke.

John Smeaton, a Család Hangja társalapítója pedig rámutatott, hogy a többség által elfogadott látszattal ellentétben a környezetvédelem igazi célja egy emberiség ellenes cél.

A Szent Péter bazilikára vetített show prototípusát tavaly augusztusban láthatta a nagyközönség New Yorkban. Az Empire State Building-re vetített show-ról Travis Threlkel rendező elmondta, hogy szándékosan használt pogány istenségeket a prezentációban. A New Yorki eseményen elsősorban a hindu Kali, a halál és pusztítás istennője volt látható, akit hosszú vérvörös nyelvvel ábrázoltak, és aki vagyont ígér a neki emberi véráldozatot bemutatóknak, amit egészen 200 évvel ezelőttig nyilvánosan gyakoroltak Indiában. Ezt követően a New Age Földanya istennője vette át szerepét.

A párizsi klímakonferenciát megelőzően számos anglikán és iszlám vallási vezető is a globális felmelegedés elleni harcra szólította fel követőit. Befolyásos iszlám vezetők egy csoportja a globális felmelegedés elleni dzsihádot hirdetett, az anglikán egyház vezetői pedig arról beszéltek, hogy a hívőknek komolyabban kellene venni a globális felmelegedést.

A Texas Tech Egyetem egyik klimatológusa a Bibliát idézve próbálja meggyőzni az evangéliumi keresztényeket, hogy figyeljenek oda jobban a globális felmelegedésre. Katharine Hayhoe egyenesen a hívők szája íze szerint alakítja prezentációit, arra is ügyelve, hogy grafikonjai 6000 évnél régebbi adatokra ne utaljanak.

„Keresztény értékeink rendkívül fontosak ez ügyben. Ahelyett, hogy visszatartanának vagy kételkedést ébresztenének bennünk, azt sugallva, hogy semmit sem tehetünk, az értékeink azt követelik, hogy az ügy élére álljunk. Keresztényként ez a dolgunk.”

Azon persze kevésbé lepődünk meg, hogy Ban Ki-moon ENSZ főtitkár is hasonló hozzáállásra sarkall, hiszen mindig is az ENSZ állt a klímaváltozás propaganda hadjárat élén. Hétfőn arról beszélt Párizsban, hogy a széndioxid kibocsátás csökkentését célzó egyezményt akkor is alá kell írni, ha nem érezzük a globális felmelegedést.

„A veszedelem világában élünk. A klímaváltozás az ember legnagyobb veszélye, akkor is, ha nem látható,” nyilatkozta a Mashable-nek.

Karl Popper, aki a tudományfilozófia és az ismeretelmélet legismertebb filozófusa volt az XX. században, azt mondta, hogy „az az elmélet, ami mindenre magyarázatot ad, semmit sem magyaráz meg”.

weatherEz tökéletesen ráillik az antropogén klímaváltozásra, hiszen ki ne tudná, hogy a klímaváltozás miatt rövidebbek a telek,1 kivéve, amikor hosszabbak2. A klímaváltozás miatt kevesebb hó esik, kivéve, amikor több3. A klímaváltozás miatt van aszály Kaliforniában4 és áradás Texasban,5 vagyis a száraz területeken nagyobb szárazságot, az esős területeken pedig több esőt okoz,6 kivéve, amikor a száraz területeken hoz több esőt,7 az esős területeken pedig szárazságot.8

A klímaváltozás egyszerre okoz több9 és kevesebb10 hurrikánt, több esőt, de kevesebb vizet (?),11vagy éppen kevesebb esőt, de több vizet.12

A klímaváltozás miatt nagyobb a köd San Franciskóban,13 kivéve, amikor ugyan ezen okból éppen kevesebb.14

Lehet, hogy a klímaváltozás miatt fakóbbak a levelek ősszel,15 de az is lehet, hogy éppen emiatt a színük élénkebb.16

És ez sajnos nem vicc. Valamennyi fenti állítás mögött az adófizetők pénzéből finanszírozott tanulmányok és tudományos kutatások állnak.

Egy valami azonban biztos: a klímaváltozás remek ürügy egy globális hatóság és globális adó bevezetésére, aki pedig ezt nem tartja jó „megoldásnak” a nem létező problémára, az csakis egy tudatlan és elvetemült környezetszennyező lehet, és ha kell, ezt egy tanulmánnyal alá is fogják támasztani.

Amikor pedig a fővonalas médiában legközelebb (holnap) ismét arról olvastok, hogy lám mégiscsak melegszik a Föld, gondolkozzatok el azon, hogy ezt hol és milyen hőmérővel állapították meg, és amikor színes grafikonok segítségével bizonygatják, hogy bizony azok a Celsiusok mégiscsak az egekbe szöktek, nézzétek meg, hogy mi áll az X és Y tengelyek mentén, illetve honnan és hogyan vették az ábrázolt számokat. Kérdezzetek!

Forrás: www.idokjelei.hu

  1. Climate change makes for shorter winters 
  2. Climate change means less snow 
  3. Climate change means more snow 
  4. Climate change causes droughts in California 
  5. Climate change causes floods in Texas and Oklahoma 
  6. Climate change makes wet places wetter and dry places drier…
  7. …except when it makes wet places dryer… 
  8. …and dry places wetter 
  9. Climate change causes more hurricanes 
  10. Climate change causes less hurricanes 
  11. Climate change causes more rain (but less water) 
  12. Climate change causes less rain 
  13. Climate change makes San Francisco foggier 
  14. Climate change makes San Francisco less foggy 
  15. Climate change causes duller autumn leaves 
  16. Climate changes causes more colourful autumn leaves 

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.12.13. Párizsi klímacsúcs – Elfogadták a klímamegállapodást

2015.11.30. Finn kutatók szerint 25 %-kal csökkenthető lenne a CO2-kibocsátás

2015.11.26. A klímaváltozás első bizonyítékait dokumentálták kutatók

2015.11.03. Elbocsátotta a “klíma-szkeptikus” meteorológust a France 2 tévé

Az USA figyelmeztetést ad az ISIS-nek a bombázások előtt

Félretéve egy percre, hogy ki és miért hozta létre az ellenséget, aki ellen a harc jelenleg folyik Szíriában, nézzük meg, milyen eszközökkel vág vissza az Egyesült Államok hadserege.

usa_isis5Amióta Oroszország valódi bombákat dob az ISIS állásaira Szíriában, az Egyesült Államok és a NATO erői kénytelenek kettős propaganda kampányt fenntartani az ügyben, egyszerre ígérve ellenállást és biztosítva védelmet az Iszlám Állam erőinek.

Így amikor az orosz erők olyan célpontokat támadnak, amik igencsak fájnak az ISIS pénztárcájának, az Egyesült Államok kénytelen hasonlónak tűnő kampányokat indítani.

Csakhogy az Iszlám Állam olajszállító teherautóinak kilövése helyett az amerikai stratégia igen érdekes, újszerű módszereket követ, amelyek során az Iszlám Állam konvojai a támadások előtt 45 perccel figyelmeztetést kapnak a támadóktól a támadás érkezéséről. Az amerikai erők figyelmeztető cédulákat szórnak rájuk a levegőből a következő szöveggel:

„Hagyják el teherautóikat, szaladjanak el. Figyelem! Légitámadás érkezik. Az olajszállító teherautókat meg fogjuk semmisíteni. Távolodjanak el a teherautóktól! Ne kockáztassák életüket!”

A hadsereg azzal magyarázza a figyelmeztetést, hogy a sofőrök között civilek is lehetnek.

Leaflet_1Arról persze egy szó sem esik, hogy más kontextusban a szabályok értelmében kérdezés nélkül lelőhetnek bárkit, aki támogatást nyújt egy terroristának, például azzal, hogy lopott olajat fuvaroz számukra. Arról sem esik szó, hogy ezek a potenciális civilek miért kapnak figyelmeztetést, amikor tényleges civilek felé semmilyen hasonló figyelmességet nem mutatnak. Igazán sajnálatos, hogy az amerikai hadsereg egyszer sem dobott le ilyen cédulákat Irakban az elmúlt tíz év során, hogy akár csak néhány civil áldozatot megmentsen a több millió iraki állampolgár közül, akik elestek a támadásokban.

Érdekes azt is megnézni, hogy hány olajszállító teherautót lőtt ki az Egyesült Államok Oroszországhoz viszonyítva. Steve Warren ezredes szerint az USA hadserege a kampány kezdete óta 116 tankert lőtt ki, míg az oroszok több, mint ezret semmisítettek meg öt nap alatt. Amikor pedig ennek okáról kérdezték, az ezredes egyszerűen azt felelte, hogy vadászgépeik kifogytak a lőszerből:

„A cél az volt, hogy minden teherautót megsemmisítsünk ott, de kifogytak a lőszerből, mielőtt ezt kivitelezhették volna. A célunk azonban az volt, hogy minden egyes teherautót kilőjünk.”

usa_isisAnnak ellenére, hogy ma már az Egyesült Államok megpróbál az ISIS ellenfeleként mutatkozni a nyilvánosság előtt, még mindig kénytelenek az orosz bombázásokról készített felvételeket mutatni a fővonalas médiában ennek alátámasztására.

Az amerikai külpolitika legújabb propaganda hadjáratát humorként is felfoghatnánk ezekben a feszült időkben, ha a helyzet nem lenne ennyire tragikus és egyben veszélyes is.

ISIS_USA_oilVégül pedig emlékeztetőül, hiszen nem tudjuk, hogy mindebből valójában mennyi a propaganda:

A hamis kelet-nyugat paradigma – A szabadság vége vagy a szabadság előszobája?

Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

Hogyan mossa a média az agyad?

Amennyiben tisztában vagy azzal, hogy a tömegmédiát egy maroknyi, egész pontosan 6 nagyvállalat tartja a kezében, a kisebbséghez tartozol. Ez azt jelenti, hogy csupán nagyon kevesen tudják, hogy amit a rádióban vagy az esti hírekben és egyéb műsorokban hallunk és látunk a következő hat cégóriás határozza meg: General Electric (GE), News Corp, Disney, Viacom, Time Warner és CBS.

brainwashManapság ezt a tényt egyre többen ismerik fel, részben a CIA által a fővonalas média befolyásolására kezdeményezett Mockingbird hadművelet leleplezésének köszönhetően.

A legnépszerűbb információforrásokon keresztül ravasz marketing taktikákkal bombázzák a közvéleményt, egyre hatékonyabban befolyásolva, hogy mit ki mit gondoljon, mit vegyen, hogy nézzen ki és mire költse a pénzét. Látva a főhírekben visszaköszönő hazugságokat, mindez persze nem meglepő.

brainwash1000Sajnos a legtöbben fel sem fogják, hogy mi megy a háttérben és milyen módszerekkel valósítják meg mindezt és ebben nagy segítségünkre lehet Sharyl Attkisson és egy független TED előadáson megosztott információi.

A veterán újságíró (a CBS News volt oknyomozó riportere) elmagyarázza, hogy mi az astroturf, vagyis azok a látszólag alulról indult kezdeményezések és módszerek, amelyeket különleges érdekek fizetnek a közvélemény manipulálására.

Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

Globális Internetcenzúrát akar az ENSZ

Az elmúlt hónap során az ENSZ számos megkérdőjelezhető és szégyenletes intézkedést hozott. Ezek közül kettőt fontos megemlíteni. Az első a szervezet új terve a fenntartható fejlődésre, aminek elődje Agenda 21-ként vált ismertté (lásd ezt a videót, ha nem tudod miről van szó), utódja pedig, amit 21-es helyett a 2030-as számmal jelöltek, nem egyéb, mint egy üzleti csalás és a Föld védelme helyett, a világ népeinek kizsákmányolását és kordában tartását célozza.

facebook_olders3A második hír akár vicces is lehetne, ha nem az ENSZ-re jellemző képmutatásról tenne tanúbizonyságot: Az ENSZ emberjogi paneljét mostantól Szaúdi-Arábia képviselője fogja vezetni.

Az Egyesült Nemzetek nem váratott bennünket túl sokáig újabb húzásával.

A Washington Post cikkéből kiderül, hogy a szervezet milyen cenzúrát javasol kormányainknak az Internet és saját „védelmünk” érdekében:
Az ENSZ Digitális Fejlesztésekért felelős Szélessáv Bizottsága egy elmarasztaló felhívást adott ki „kiber VAWG” címmel, ami magyarul a nők és lányok elleni kibererőszakot jelent. Írásában arra a következtetésre jut, hogy az online zaklatás egy „hatalmas kiterjedésű probléma”, amiről valamennyien hallottunk már.

Az ENSZ megoldásjavaslata azonban egy olyan, a kormányokat és közösségi hálózatokat is érintő, radikális és proaktív irányelv módosítás, ami alapjaiban változtatná meg az Internet működését.

Az amerikai törvények szerint – amelyek a világ legnagyobb online platformjait is kormányozzák – a közvetítő szerepet betöltő szolgáltatók, mint a Facebook vagy a Twitter, nem vonhatók felelősségre a felhasználók tevékenységéért. Az ENSZ azonban most azt javasolja, hogy ezeket a közösségi hálózatokat kötelezzék a proaktív rendfenntartásra a felhasználók profiljai és posztjai terén, valamint, hogy a kormányhivatalok kizárólag azoknak a szolgáltatóknak adjanak engedélyt, akik ezt vállalják.

social-media-bannedAz online zaklatás egy valós probléma, de hogy a megoldás minden online kommunikáció cenzúrája lenne, az egyenesen felháborító.

Nem tudni, hogy a valóságban hogyan képzelik el ennek megvalósítását, mivel a jelentés nem igen tartalmaz konkrétumokat, de több alkalommal tanácsolja, hogy a közösségi hálózatok alkalmazzanak erősebb zaklatás-ellenes szabályokat és, hogy a kormányok szigorúan és proaktívan tartassák be ezeket.

Jelentése végén a bizottság arra a következtetésre jut, hogy „a politikai és kormány testületeknek ki kell használniuk engedélyezési kiváltságaikat”, hogy megvédhessék az emberi és női jogokat és csak azoknak a „telekom és kereső szolgáltatóknak” adjanak engedélyt, akik „felügyelik tartalmaikat és azok terjesztését”.

saudi_unSzóval egy olyan szervezet ad leckéket az emberi jogok védelméről, amelyik Szaúdi-Arábia képviselőjét ültette az emberjogi panel élére. Világos.

Függetlenül attól, hogy valaki fontosnak találja-e ezeket a célokat, a javasolt intézkedések messzemenő hatással lehetnek életünkre. Az ENSZ egy rendőri felügyelettel működő társadalmi közvagyonná alakítaná a ma még szabad világhálót.

Az ENSZ javaslat semmilyen szempontból sem adna megoldást a problémára és annak még a legvisszafogottabb megvalósítása is alkalmatlan a feladatra. Felvilágosíthatjuk az embereket a világhálón leselkedő veszélyekre, megtaníthatjuk nekik, hogy miként viselkedjenek „felelős digitális állampolgárként”, de kötelezni a közösségi hálózatokat, hogy mindent mindenkor megfigyeljenek és online rendőri szerepet töltsenek be, lehetetlen feladat. Ami ennél is rosszabb, hogy ha mégis lehetséges volna, egy ilyen változás megölné az innovációt és a szólás szabadságát.

cenzuraHa szerencsénk van, Szaúdi-Arábia vallási rendőrségének vezetője (igen, létezik ilyen poszt) – aki pár éve egy Twitter elleni kirohanásában azt mondta, hogy a közösségi hálózatok, de főleg a Twitter használói „elveszítették helyüket az örökkévalóságban” – ráér éppen, hogy a kezdeményezés élére álljon.

Forrás: www.idokjelei.hu / libertyblitzkrieg.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.09.28. 2020-ra internetet mindenkinek

2015.09.25. Az NSA-hez hasonlították a Facebookot

2015.09.16. Fizetési szolgáltatók az online kalózok ellen

free counters

A jelszó már a múlté

Jowan Oesterlund számára elmúltak azok az idők, amikor biztonsági kódot kellett bepötyögnie a céges riasztó kikapcsolásához. 18 hónapja ugyanis egy chipet ültetett saját kezébe és azóta azzal teszi mindezt.

microchip„Amikor bemegyek a boltba, csak legyintek egyet a kezemmel és a riasztó már ki is kapcsolt,”

mondja a tetováló művész.

 „Amikor valaki megfelelő jogosultsággal rendelkezik a riasztó kikapcsol, a lámpák felkapcsolódnak… a számítógép és a pénztárgép bekapcsol és így tovább,” tette hozzá.

Oesterlund egyike azon kicsi, de rohamos léptekkel növekvő globális csoport tagjainak, akikben NFC (Near field communication, avagy rövid hatótávú kommunikációs szabványgyűjtemény) chipimplantátum van.

Oesterlund olyannyira hiszi, hogy az ilyen technológiáké a jövő, hogy egyből kettőt is ültetett magába: egyet a kezébe, egy másikat pedig a karjába.

„Egy éve még azt mondták, hogy bolond vagyok vagy pedig azt, hogy „hű, de király”, ma viszont már egyes multik is azt vizsgálják, hogy hogyan tudják ezt bevezetni,”

magyarázza, a Kaspersky kiberbiztonsági céget említve egyik példaként.

chip1Az ismert kiberbiztonsági vállalat ugyanis meghívta Oesterlundot, hogy tartson élő demonstrációt a chipbeültetéséről a berlini IFA szórakoztatóelektronikai kiállításon, ami szeptember 4-én nyitotta meg kapuit.

A bemutató alanyaként Rainer Bock-ot, a Kaspersky munkatársát jelölték ki, aki a szemmel láthatóan idegesen várta az akciót. Miután Osterlund egy tű segítségével beinjekciózta a chipet a „kiborg” klub új tagja csak annyit mondott, hogy „nem fájt”.

A kíváncsiság faktor

880 kilobájtos kapacitásával a chip nem mondható a sok millió titkos dokumentum tárolására képes adatházak tudományos fantasztikumból ismert másának. A kis chipeket viszonylag egyszerű, nagyon is konkrét feladatok ellátására tervezték. Például arra, hogy ajtókat nyissanak vagy rákapcsolódjanak egy okostelefonra.

A korlátozott felhasználási lehetőségek ellenére a gyártó Dangerous Things az AFP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ma már 10 000 ilyen ’kiborg’ vagyis olyan ember van a világon, akikbe chipet ültettek.

A chip ilyetén felhasználása persze nem új keletű. Egy barcelonai klub már 2004-ben bevezette VIP vendégei számára, akik így sorban állás nélkül léphetnek be a szórakozóhelyre és vehetik igénybe annak VIP helyiségeit vagy rendelhetnek italokat.

A chipek népszerűsége az okostelefonok megjelenésével indult hirtelen növekedésnek, mivel ezek az eszközök képesek kommunikálni az implantátummal.

chip2A chipet viselők nagy többsége elismeri, hogy egyelőre a módszer újszerűsége vonzza őket leginkább.

Jevgenyíj Cseresenyev, a Kaspersky egyik munkatársa hét hónapja kapta meg chipimplantátumát.

„Néhány hétig fura volt… de azután megszoktam, hogy nem kell többé hordanom a belépőkártyát, és már azt is elfelejtettem, hogy milyen érzés kulccsal nyitni egy ajtót.”

Marco Preuss, a Kaspersky európai kutatási igazgatója ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az implantátumok nem veszélytelenek. Például egy okostelefon, ha elég közel kerül a chiphez, könnyen leolvashatja a rajta található adatokat.

Oesterlund is átgondolta a chipbeültetéssel járó veszélyeket, például, hogy esetleg valaki megpróbálja erőszakkal ellopni az implantátumot, de arra a következtetésre jutott, hogy egy bűnöző valószínűleg nem menne ilyen messzire.

„Egy kéz levágása nagyon amatőr módja a lopásnak,” mondja.

A „kiborg” klubhoz csatlakozók úgy gondolják, hogy az elsők között csatlakozva a kezdeményezéshez egy életmegváltoztató potenciállal rendelkező fejlesztés úttörőinek mondhatják magukat.

cyborg „A kíváncsiság is egy tényező,” mondja Hannes Sjoeblad, aki szintén chipet visel magában. Számára az a legfontosabb, hogy feltárja a technológiában rejlő lehetőségeket mielőtt az állam is nekilátna ennek.

„Részesei akarunk lenni a platform megismerésének és ez már önmagában is nagyon izgalmas.”

Forrás: http://www.idokjelei.hu / phys.org

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.09.22. Szoftverekkel is befolyásolhatók lesznek az emberek

2015.08.15. Egy finn politikus chipet ültetne az állami segélyben részesülőkbe

2015.05.27. Biztonságot nyújt az RFID-chipes bankjegy

2015.03.17. Lelkünkbe fognak látni a szoftverek

free counters