Bár az amerikai elnökválasztásig még három hónap van hátra, az angol nyelvű alternatív oldalakon már hónapok óta szinte kizárólag Hillary Clinton leleplezéséről és Donald Trump hősies ellenállásáról lehet olvasni. Lassan már a címek elolvasása is nehezemre esik, de azért időnként végigpörgetem a szokásos forrásokat, hátha valami említésre méltó hírre bukkanok.
Bár Brandon Smith írása nem tekinthető a szó szoros értelemben vett hírnek, a sok indulatos kirohanás és „sokkoló” leleplezés után igazán örömteli volt látni, hogy nem mindenki veszítette el a fonalat. Teljesen.
Bár a cikk írója szerint Trump győzelme szolgálná inkább az elit érdekeit, az írás legfőbb célja mégiscsak az olvasó figyelmének visszatérítése a lényegre, vagyis a hatalmi elit hosszú távú céljára, a világkormány felállítására, és még véletlenül sem azt akarja megmondani, hogy kire szavazzon az igaz hazafi.
„A politikai és gazdasági események inga módjára változnak, és amit ma biztosnak vélünk, holnapra teljesen fordított képet mutat. Időnként véletlenül, máskor szándékosan.
A várható trendek vizsgálatakor egyetlen tényezőt érdemes szem előtt tartani: a globalisták hosszú távú terveit. A rövidtávú stratégia csupán a hosszú távú célok tükrében lehet érdekes.
Mi a hosszú távú stratégia?
Ezt a stratégiát számos fősodrású publikációban megfogalmazták már, amelyek közül talán a Rothschild család által kezelt The Economist hasábjain 1988 januárjában megjelent cikket érdemes megemlíteni, amiben közlik, hogy 2018-ra „fel kell készülnünk a globális valutára”. A cikk futólag megemlíti, hogy a nemzetállamok kénytelenek lesznek „kicsit” feladni gazdasági szuverenitásukból, közli, hogy a dollár tartalékvaluta státuszának vége közeledik, és az IMF Különleges Lehívási Jogai töltik be a köztes valuta szerepét, míg el nem érkezik az idő a globális valuta bevezetéséhez.
Ilyen változásokat nem lehet bizonyos mértékű és kiterjedésű pénzügyi bizonytalanság nélkül bevezetni. Ez nem csupán matematikailag elkerülhetetlen, de egy ilyen válság rendkívül hasznos eszköz az elit kezében a közvélemény alakítására.
Tehát még egyszer: a hosszú távú terv a gazdasági és geopolitikai hatalom NYÍLT központosítása egy maroknyi ember kezében. Nem a háttérből való irányítás a cél. Nem az árnyékkormány. NYÍLT központi kormányzás, amit a nép nemcsak elfogad, hanem egyenesen követel.
Jelenleg több téves következtetés kering az interneten a gazdasági helyzettel és a közelgő választásokkal kapcsolatban.
Az egyik ilyen téves következtetés, hogy a globalisták „vesztésre állnak és az irányítás kiesett a kezükből”.
Az ügyetlenül botorkáló globalistákat feltételező nézet a Brexit győzelmével lett igazán népszerű. A nézetet arra a téves feltevésre alapozták, hogy a brit kilépés árt a globalisták ügyének. A helyzet nem egészen így áll. A Brexit tökéletes bűnbakként szolgál az elit által irányított pénzügyi hanyatláshoz.
A brit népszavazás óta a központi bankok és politikusok folyamatosan a monetáris politika egységesítéséről beszélnek, hogy „elejét vegyék a Brexit negatív következményeinek”.
Más szóval a kilépés óta mindenki egy olyan gazdasági hatalmat szorgalmaz, amelyik mindenek felett uralkodik majd.
A fősodrású szakértők pedig, de még az alternatív elemzők is, a fejüket vakarják, mert az aktuális tőzsdei híreket szemlélve nem értik, hogy milyen válságról beszélnek. Nem látják az összképet. Meg kell hagyni, hogy a hamis propaganda olyan özönszerűen árasztja el a híreket, hogy ember legyen a talpán, aki átlát rajta.
A brit népszavazás előtt a független közgazdászok jelentős hányada azt mondta, hogy az elit „soha nem fogja hagyni”, hogy Nagy Britannia kilépjen az Unióból és, hogy a globalisták úgy alakítják a szavazást, ahogy nekik tetszik. Amennyiben ez így van, és szerintem igen, akkor az elit minden bizonnyal azt akarta, hogy a kilépéspártiak győzzenek.
Emlékezzünk csak a megbundázott szavazatokról szóló hírekre a szavazás előtt. Nem érdekes, hogy mégis a kilépés nyert?
Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos felmérések és hírek kísértetiesen hasonlítanak a Brexit előttiekre. Egyszer azt mutatják, hogy Trump népszerűsége erősödik, majd napokkal később zuhan, majd megint emelkedésnek indul. Egyes felmérések pedig teljesen ellentmondanak egymásnak.
Nem lehet, hogy ez is része a stratégiának? A Brexit eredmények szinte biztos, hogy megrendelésre érkeztek. Csakis így lehetséges, hogy Soros György és a hozzá hasonlók megint jól kerestek a szavazáson.
Ezért gondolom, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelét is előre eldöntötték és Trumpot választották győztesnek.
Miért?
A globalisták és a fősodrású média Trump kampányát következetesen a Brexit kampányhoz hasonlítja. Azt mondják, hogy a populisták erősödése „veszélyes”.
A Brexitet körülövező propaganda szerint a kilépés globális gazdasági válságot vetít elénk, a központi bankok és politikusok pedig megpróbálnak minden előrelátható negatív pénzügyi eseményt a kilépéshez kapcsolni.
A Trumpot körülövező kampány is hasonló stílusban folyik. Azt halljuk, hogy Trump alkalmatlan az Egyesült Államok vezetésére és gazdaságpolitikája globális pénzügyi csődöt eredményezne.
Ha összehasonlítjuk a brit kilépést pártolók és Trump szavazótáborát, mindkettőben inkább konzervatív és a globalizmust ellenző szavazókat találunk.
Minden jel afelé mutat, hogy egy komolyabb és kiterjedtebb gazdasági válság jön és az elit a brit kilépést és Trumpot használja majd bűnbakként.
Amennyiben a köztudottan globalista bábnak tekintett Hillary Clinton győzne, és a gazdaság összeomlik, mindenki az elitet hibáztatná.
Amennyiben hagyják, hogy Trump győzzön, vagy szándékosan őt ültetik az elnöki székbe, és a gazdaság összeomlik, a globalisták legfőbb ellenségeként számon tartott konzervatívok számlájára írhatják a bajt.
Még egyszer tehát: a globalistáknak szükségük van a válságra, aminek a feltételeit ők maguk teremtették meg, és ők döntik el, bizonyos határokon belül, hogy mikor robbantják ki. Ennek értelmében vagy ők maguk támogatják a konzervatívnak tűnő mozgalmakat és jelölteket vagy egyszerűen csak hagyják, hogy ezek tegyék a dolgukat, hogy a végén őket hibáztathassák a válságért.
Ily módon nemcsak a konzervatív szereplőket démonizálhatják, hanem a konzervatív filozófiát úgy általában, megoldásként a konzervatizmus és a szuverenitás eltörlését kínálva a „közjó” érdekében.
Probléma, reakció, megoldás. A hosszú távú forgatókönyv egy darabkája van kibontakozóban előttünk.”
Brandon a cikk végén Mike Tyson egyik mondását idézve jegyzi meg, hogy az elit tervei sem garantáltak:
Miközben a világ a 2008-as válságért felelős „bukásra-túl-nagy” bankokat figyelte, más megabankok sem tétlenkedtek, hogy új módszereket találjanak a befektetők átvágására.
Az összeesküvés elméleteket kutatók számára győzelemként leírható fordulatban a Deutsche Bank egyik napról a másikra nemcsak beleegyezett, hogy bíróságon kívül egyezzen meg az ezüstpiac manipulálása miatt a bank ellen indított perben, de arra is hajlandó, hogy a többi bank ellen folyamatban lévő perekben segítse a felpereseket. Vagyis az egykori kartelltagok egymás ellen fordultak.
A hír, miszerint a Deutsche Bank és más pénzintézetek 2007 óta manipulálják az arany és ezüst határidős piacokat, 24 óra leforgása alatt nyilvánosságra került. A német bank két külön perben is elfogadta a peren kívüli megállapodásra vonatkozó ajánlatot. A Reuters a következőket írta:
„A felperesek azzal vádolták a Deutsche Bankot, hogy a Nova Scotia, Barclays Plc, HSBC és Societe General bankokkal szövetkezve manipulálták az arany, a határidős arany és opciós árfolyamokat, valamint az arany derivatívákat, a naponta két alkalommal tartott London Gold Fixing megbeszélések segítségével.”
Miközben illegális módszerekkel manipulálták az aranypiacokat, a Bloomberg arról ír, hogy hasonlóan gátlástalan módszereket vetettek be az ezüstpiacon is:
„A határidős ezüstpiac kereskedői 2014-ben beperelték a bankok egy csoportját, köztük a Deutsche Bankot, a HSBC Holdings Plc-t és a Nova Scotia bankot, azzal vádolva a pénzintézeteket, hogy törvénytelen eszközökkel manipulálják a fémárfolyamokat és azok derivativáit, hasonlóan az aranyárfolyamok manipulálásával kapcsolatos korábbi vádakhoz. Később az USB AG is a vádlottak közé került az ezüstpiac manipulálásában.
A kereskedők azzal vádolják a bankokat, hogy pozíciójukkal visszaélve irányítják az ezüst napi árfolyamát, és ezáltal jogtalan haszonhoz jutnak, amellett, hogy kárt okoznak más befektetőknek az ezüstpiacon, több milliárd dollár összértékű tranzakciókat befolyásolva, az egyik 2015. áprilisában benyújtott kereset szerint. A négy bank közül eddig egyedül a Deutsche Bank kötött peren kívüli egyezséget.”
A peren kívüli megállapodással kapcsolatos részletek még nem ismertek, de annyit tudni lehet, hogy a Deutsche Bank monetáris kártérítést fog fizetni. Érdekes módon a Deutsche Bank, a felperesekkel együttműködve, a többi bank elmarasztalásában is közreműködik majd. A Caproni bírónak írt levélben ez áll:
A nagy értékű monetáris ellenszolgáltatás mellett, a peren kívüli megállapodás részeként a Deutsche Bank azt is vállalta, hogy például instant üzenetek és egyéb elektronikus kommunikációk segítségével együttműködik a felperesekkel. A felperesek szerint a Deutsche Bank által ígért együttműködés jelentős segítséget biztosít számukra abban, hogy elmarasztaló ítélet születhessen a peren kívüli megállapodást nem kötő alperesekkel szemben.
Az évek óta folyó titkos együttműködés és a befektetők megkárosítása után mindez igen érdekes fordulatnak mondható.
Az arany és ezüstpiacok manipulálása miatti pereket magánbefektetők indították. Érdekes adalék a történethez, hogy a fenti bankok szabályozásáért felelős állami szerv, a Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottság (CFTC) szintén lefolytatott egy hasonló vizsgálatot 2008-ban, de furcsa módon nem talált semmi rendellenességet.
Csupán néhány nappal a Deutsche Bank peren kívüli megállapodásáról szóló hírek nyilvánosságra hozatala előtt pedig a Wells Fargo és Goldman Sachs bankok ismerték el, hogy csaknem tíz éven keresztül jártak túl az Egyesült Államok kormányának eszén, jelentősen hozzájárulva ezzel az ingatlanpiac 2008-as összeomlásához.
Mint tudjuk, eddig a bankokat érintő egyetlen kétes ügyben sem született elmarasztalás vagy felelősségre vonás. A kérdéses pénzintézetek egyszerűen benyúltak a kanapé párnái közé és előkapartak pár elveszettnek hitt milliót, hogy kifizessék vádlóikat és minden maradt a régiben.
Ismét megbizonyosodhattunk, hogy a nagy bankok és a nagy kormányok ugyanannak a fenevadnak a fejei, ami minket tekint prédájának.
Korábban szó esett már a nemzetgazdaságok és monetáris irányelvek kikényszerített „harmonizálásáról” és a globalisták végső céljáról, vagyis egy egységes világvaluta és ezen keresztül egy globális, azaz világkormány létrehozásáról, amit támogatói előszeretettel neveznek Új Világrendnek.
A globalisták saját bevallása szerint az Új Világrend létrehozására felvázolt terv nem engedheti meg az Egyesült Államok geopolitikai és gazdasági dominanciájának fennmaradását, így a jelenlegi fázis egyik fontos eleme az USA olyan mértékű destabilizálása, hogy az ország korábbi tündöklése csupán emlék maradjon. A megvalósítás egyik fontos lépése a dollár világvaluta státuszának megszüntetése, ami a kegyelemdöfést jelentené a jelenlegi pénzügyi szerkezet számára.
Arról is szó esett már, hogy a világ legtöbb országa, a BRICS kormányokkal egyetemben, ugyanezen globalista terv kivitelezésén fáradozik.
Akárhonnan is nézzük, a BRICS országok, köztük Kínával és Oroszországgal, szintén nyíltan követelik a globális monetáris rendszer központosítását, a Nemzetközi Valutaalapot javasolva annak élére, a szervezet által létrehozott SDR-okat, vagyis Különleges Lehívási Jogokat pedig a világvaluta szerepébe. A Rothschild tulajdonúThe Economistmár évtizedekkel ezelőtt leírta a szemünk előtt kivitelezett tervet.
Christine Lagarde, az IMF jelenlegi vezetője rendszeresen használja a „globális gazdasági reset” kifejezést beszédei és interjúi során.A jelenség persze többféleképpen magyarázható, ha azonban valaki veszi a fáradtságot és képes végighallgatni több órányi unalmas, repetitív globalista retorikát, az üzenet következetesen és félreérthetetlenül kirajzolódik. Aki úgy gondolja, hogy kibír öt percnél többet a körültekintően megfogalmazott és alaposan átgondolt féligazságokból álló beszédből, ezt a Külkapcsolatok Tanácsa által januárban rendezett eseményt nézze meg (angol nyelven):
A globális gazdasági reset-tel kapcsolatos üzenet lényege:
A „kollektív” együttműködés, nem egyszerűen támogatandó, hanem kötelező lesz az új rendben, ami azt jelenti, hogy minden nemzetnek ugyanazt a geopolitikai és gazdasági keretrendszert kell támogatnia és követnie.Ennek hiányában komoly pénzügyi nehézségek várhatók, ami más területekre is áthat majd.
Emberi nyelvre fordítva: az országokra ráerőltetett és a globalizációból adódó egymástól való függőség válság esetén dominóhatással lesz más országokra, ígyminden országot egyetlen központi hatóság irányítása alá kell vonni, hogy központilag kezelhessék minden szereplő gazdasági viselkedését, megakadályozva, hogy az egyes országok által elkövetett hibák vagy „szakadár központi bankok” felborítsák az egyensúlyt.
Érdemes megfigyelni, hogy az IMF válasza a globalizációból adódó bajokra és hiányosságokra minden esetben a globalizáció további erősítése és kiterjesztése. Más szóval, bár Lagarde elismeri, hogy egy nemzetközi rendszer része vagyunk, úgy gondolja, hogy a rendszer nem eléggé központosított a sikerhez.
Az IMF igazat mond, amikor rámutat, hogy a világgazdaság instabil és bármikor megismétlődhet a 2008-as válság okozta káosz, amit a központi bankok központi bankjának számító BIS, vagyis a Nemzetközi Fizetések Bankja is nem meglepő módon megerősített legutóbbi jelentésében. Az IMF és a BIS ritkán mond ellent egymásnak.
A BIS figyelmeztetéseit nem szabad félvállról venni, mert az intézmény pontosan tudja a pénzügyi válságok kirobbanásának esélyeit, hiszen az ilyen eseményeket kiváltó irányelveket is ők hozták létre.
2007-ben például a BIS kiadott egy figyelmeztetést, amiben pontosan megjósolta a 2008-as derivatíva és hitelválság egyes elemeit.
Amit azonban ezek a globalista intézmények nem kötnek az orrunkra, legalábbis nem direkt módon, hogy mi a valódi oka és rejtett indítéka a jelenlegi gazdasági rendszer elpusztításának, illetve a jelenleg tartó fázisnak.
A globális reset nem az összeomlási folyamatra adott válasz. Inkább fordítva.Éppen a központi bankok és az IMF/BIS által bevezetés alatt álló globális reset okozza az összeomlást. Az összeomlás egy eszköz, egy hatalmas lángszóró, amivel helyet csinálnak az erdőben a hatalmas globalistatemplomalapjainak. A gazdasági katasztrófa az elit érdekeit szolgálja.
A Fed és az amerikai kormány lépéseit nézve az emberben felmerül a kérdés, hogy vajon az érintettek hozzá nem értése miatt szabotálják az arany tojást tojó tyúkot? Netán az arrogancia vagy a kapzsiság okozza? Intézkedéseik egyértelműen a fokozatos összeomlást támogatják, és úgy tűnik, mintha észre sem vennék. Miért?
Az ilyen kérdések egy téves feltételezésen alapulnak. Abból indulnak ki, hogy a nemzetközi bankárok és bábként használt politikusok az USA életben maradását tartják szem előtt, pedig ezek az emberek nem hűek egyetlen nemzethez sem és nem gondolják, hogy az Egyesült Államok túl nagy lenne ahhoz, hogy elbukjon. A globalisták számára minden nemzet és központi bank egy báb a nagy sakktáblán. Amennyiben a helyzet úgy kívánja, egy-egy bábot hajlandóak feláldozni, hogy jobb pozícióba kerüljenek. Az Egyesült Államok, a Federal Reserve, de még a dollár sem több ennél számukra.
Az USA a nagy reset következő fázisához érkezett. A 2008-as válság után két új oszloppal támogatták meg az omladozó régi oszlopot, hogy egy kis időt nyerjenek, és kellő mértékben előkészíthessék a lakosságot a globalista célok elfogadására, fenntartva és megerősítve az adós rabszolgaságot a jövő generációinak, közben a megfelelő pozícióba helyezve saját vagyonukat.
Ezalatt a fent említett három oszlop módszeres lebontása elkezdődött. Miért? Valószínűleg azért, mert készen állnak a következő fázisra.
És még valami. Nem az a kérdés, hogy megérdemli-e az USA, hogy jelenlegi formájában fennmaradjon. Vegyük észre, hogy a helyébe lépő globális kormányzás minden eddigi rendszernél rosszabb lesz és nemcsak az amerikaiak számára.
A „rendszerváltás” kizárólag az elit érdekeit szolgálja, a reset végeredménye pedig a szuverenitás halála és az addigi virágzás, vagy legalábbis boldogulás megszűnése lesz a kollektív fejlődés nevében, míg végül bizonyos „szívességekért” cserébe visszaadják ezeket a lakosság kompromisszumképes hányadának.
A globalisták azt akarják elhitetni mindenkivel, hogy az ő vezetésük az egyetlen opció és bármilyen mértékű káosz kialakítására hajlandóak, hogy erről meggyőzzenek minket.
Idén októberben elkezdődhet a dollár, mint tartalékvaluta haláltusája. Az IMF tízévente két alkalommal ül össze, hogy megtárgyalja a Különleges Lehívási Jogok (SDR-ok), vagyis a szervezet által létrehozott valutakosárjövőjét. A kosárban jelenleg a dollár, a japán jen, a brit font és az euró található. Kína természetesen a jüant is a többi világformáló valuta között akarja tudni és, ha minden a terv szerint halad, ez októberben meg is valósulhat.
Jack Lew, az Egyesült Államok pénzügyminisztere azt nyilatkozta, hogy „Kína nem áll készen a tartalékvaluta státuszra” és persze örömmel lépne ennek megakadályozása érdekében, nyilván abban a reményben, hogy ezzel megőrizze a státuszt a dollár számára.
Csakhogy miközben Lew és elődei a világtörténelem legnagyobb adósságának felhalmozásában segédkeztek, Kína mindent megtett, hogy stratégiailag jó helyzetbe kerüljön, hasonlóan az Egyesült Államokhoz az 1900-as években, nemcsak a világ legnagyobb gazdasága, de a XXI. század legnagyobb hatalma címre is pályázva.
Egy percre felejtsük el, hogy mit mondanak az elemzők, előrejelzők, politikusok és pénzügyi szakemberek arról, hogy Kína miért nem áll készen erre a szerepre és összpontosítsunk inkább az ország által tett lépésekre és mindjárt meglátjuk, miért mondja Hu Csin-tao kínai elnök, hogy a dollár a múlt terméke.
„Az elmúlt öt évben láthattuk, hogy Kína és Oroszország jelentős mértékben próbálta növelni aranykészleteit… Kína nemcsak a világ elsőszámú aranytermelője, de az aranyimportban is első. Ez azt jelenti, hogy nemcsak teherautó számra halmozza az aranyat, de a kitermelt arany egyetlen grammja sem hagyja el az országot.
Összességében elmondhatjuk, hogy Kína valami nagyszabású eseményre készül a valutapiacon.
…
A világ rosszat sejt a dollárrendszerrel kapcsolatban… A kínai elnök szerint „a dollár a múlt terméke””
Egykor a dollár is aranyalapú valuta volt és ennek köszönhette a piacok mára igencsak megingott bizalmát. A dollár mögött ma már azonban semmi sincs. Szó szerint.
A kínaiak pedig pontosan erre a semmire alapozva próbálják megadni a kegyelemdöfést a zöldhasúnak, ez azonban csupán a történet egyik fele.
A fizikai arany felhalmozása mellett Kína egy másik arany-felhalmozási stratégiát is követ, amiről kevesen beszélnek:
Az arannyal kapcsolatos hírek leginkább a Kína, Oroszország és a kelet központi bankjai által folytatott aranyfelhalmozásra összpontosítanak, elfeledkezve egy másik, 7000 éves stratégiáról.
A Bloomberg által összegyűjtött adatok szerint a hongkongi [és kínai] bányászok vagyona 2,2 milliárd dollárral növekedett 2013-ban. Persze nem tudni, hogy ebből mennyi az arany.
Kína rekord mennyiségű aranybányát vásárol,… amit a legtöbb befektető és aranypiaci szakértő figyelmen kívül hagyott, akik leginkább a befektetési aranyra vonatkozó értékesítési adatokra koncentrálnak, pedig erre vonatkozóan 2009 óta nincs friss adat.
A Bloomberg szerint a fizikai befektetési aranykészletek azóta megháromszorozódhattak.
Úgy gondolják, hogy Kína azért nem hozza nyilvánosságra, hogy a valóságban mekkora aranykészlettel rendelkezik, mert az beláthatatlan következményekkel járna.
A valós adatokra az összes (Kínán belüli és offshore) betét alapján lehet következtetni… 2,2 milliárd dollár 46 tonna fizikai aranynak felel meg… de a földalatti, tehát még ki nem bányászott aranyat is ideszámolva akár 5000 tonnáról is beszélhetünk, ami Kína egy évre vonatkozó aranytermelésének felel meg. (forrás)
Arról keringenek hírek, hogy Kína még az IMF döntés előtt nyilvánosságra hozhatja a valós aranytartalékokra vonatkozó adatokat, hogy ezzel egyrészt bizonyítsa a világ felé a jüan alkalmasságát arra, hogy bekerüljön a valutakosárba, illetve kihangsúlyozza a dollár gyengeségét.
A változások szele már érezhető és azt suttogja, hogy hamarosan más kerülhet a globális gazdaság élére. Kína tudja, hogy valamilyen komoly esemény készülődik, amire a történelem viharait egyedüliként átvészelő csereeszköz felhalmozásával készül.
Sokan úgy gondolják, hogy a globalisták nyilvános hatalomátvételének közelségét az jelzi majd, amikor az érintettek előjönnek az árnyékból és nyíltan felvállalják tervüket, mert onnantól kezdve már nem tartanak se a következményektől, se attól, hogy bárki is feltartózhatja őket.
Miért tűnik úgy, hogy ez a pillanat elérkezett?
A nemzetközi elit tettei arról tesznek bizonyságot, hogy magukénak érzik a győzelmet és nyíltan felvállalják mesterkedéseiket, miközben azért ügyelnek arra, hogy másokra hárítsák a felelősséget a hibákért, saját magukat pedig a közjóért harcoló, önzetlen megmentőként tüntessék fel.
Beszéltünk már ahamis kelet-nyugat paradigmáról, ami nem egyéb, mint figyelemelterelés a tömegek számára. Az emberek általában szeretnek állást foglalni valamelyik oldal mellett és nem veszik észre, hogy az ellentétek nem véletlenül érkeznek párban, pedig a csapdát kizárólag úgy lehetne elkerülni, ha se jobbra, se balra nem térünk el a céltól. Ehelyett azonban a tömegek hadba szállnak valamelyik oldal mellett, anélkül, hogy értenék a háború gyökerét és céljait, azt gondolva, hogy az igazságot megtalálják valamelyik oldalon. A globalisták persze megpróbálják kihasználni az emberi természetnek a kollektivizmusra való hajlamát. Konfliktusokat teremtenek a semmiből, amelynek mindkét oldalát irányítják, majd felhergelik a tömegeket és hátradőlve nézik, ahogy egymásnak ugranak.
Tehát a kelet-nyugat ellentét is az elit találmánya és egyik leghatékonyabb propagandafegyvere. A szabadság elvesztése miatti düh és frusztráció sokakkal elhitette, hogy a bajok forrása a különböző állami és gazdasági tevékenységek által generált lufikban rejlik, miközben keleten a lázadások vihara söpör végig. Nem!
1933-ban, Louis T. McFadden szenátor, az amerikai képviselőház bankfelügyeleti bizottságának elnöke, egy londoni konferencián a következőket mondta:
„…az amerikai jogok átengedése az 1931 júliusában Londonban tartott hét-hatalmi konferencián… a Nemzetközi Fizetések Bankja irányítása alá helyezte a Federal Reserve bankrendszert.”
Tehát már 1933-ban is voltak olyan emberek, akik látták, hogy a Fed is csak egy kifutófiú, egygazdasági bérgyilkos, aki egy nála sokkal nagyobb entitásnak dolgozik. Azóta eltelt több mint 80 év, de sajnos sokan nem hajlandók elfogadni ezt az igazságot, inkább szeretnék azt hinni, hogy Fed a fő irányító, illetve még többen gondolják, hogy a Fed egy ártalmatlan, időnként bénázó állami pénzintézet. A helyzet ennél sokkal összetettebb. A Fed a világot szorításában tartó szörnyeteg egyik karja csupán, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) pedig annak szeme.
Minden központi bank, ami a BIS tagjává válik, egy új gyalogot jelent az elit sakktábláján. Ez alól nem képeznek kivételt a nyugat ellenségének tekintett keleti országok központi bankjai sem. A BIS vérrel írt történelme a két világháború közötti időkig nyúlik vissza. Már a II. Világháborúban is mindkét oldalt, köztük a nácikat is támogatta. Németország, Japán és a szövetséges országok 1931-től a BIS tagjai voltak. Mint láthatjuk, a háttérből irányító bankárok nem ma kezdték az országok egymásnak ugrasztását és egyetlen nemzethez sem hűségesek.
Miután náci és fasiszta kapcsolatai napvilágra kerültek, a BIS egy időre kénytelen volt háttérbe vonulni. Az elit ekkor egy új szervezetet hozott létre és megszületett a Nemzetközi Valutaalap, közismertebb nevén az IMF, hogy a nyilvánosság szemében átvegye a BIS szerepét. Ettől a BIS hatalma nem változott és a mai napig zsinóron rángatja a központi bankokat, és ezzel a világ országait.
A megrendezett konfliktusok stratégiája sem változott az évek során. Sok szó esett az elmúlt hónapokban az Oroszország és az IMF közötti tagadhatatlan kapcsolatról (link) és arról, hogy Putyin is támogatja a Valutaalap által kibocsátott új világvaluta jelöltet, tavaly pedig már arra buzdított, hogy a BRICS nemeztek is csatlakozzanak az IMF rendszerhez:
„A BRICS esetében számos egymással egybeeső stratégiai érdeket találunk. Elsőként a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer megreformálására vonatkozó közös szándékot, ami jelen formájában igazságtalan a BRICS országokkal és az új gazdaságokkal szemben. Aktívabb szerepet kell vállalnunk az IMF és a Világbank döntéshozói rendszerében. A nemzetközi monetáris rendszer nagymértékben függ a dollártól, vagy pontosabban, az amerikai hatóságok pénzügyi politikájától. A BRICS országok ezen szeretnének változtatni.” (forrás)
Kína esetében a dollártól való távolodás szintén az IMF karjaiba kergeti az ázsiai országot.
A jelen egyik legnagyobb hazugsága, hogy Kína és Oroszország az Új Világrend ellen harcolnak, holott mindkét ország az IMF által kibocsátott valutakosár, az SDR (különleges lehívási jogok) világvaluta státuszra emelését szorgalmazza és az új pénzrendszer élére nem mást, mint a Valutaalapot javasolja. Az IMF ennek fejében szintén a dollár tartalékvaluta státuszának megszüntetését támogatja és üdvözli az ezt elősegítő lépéseket, mint például a Kína vezette új Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) megalapítását. Sokan ezt is az IMF vagy a Világbank elleni lépésként azonosítják, azt gondolva, hogy az amerikai befolyású régi intézmények versenytársa jött létre.
Mulyani Indrawati, a Világbank vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:
„Egyértelműen nyitottak vagyunk az AIIB-vel való együttműködésre. Már most is szoros az együttműködés és közösen próbáljuk meghatározni az intézmény irányelveit és keretrendszereit.”
Az igazgató eloszlatta azokat az aggodalmakat, amelyek szerint az AIIB a Világbank vagy más regionális fejlesztési bankok versenytársa lenne, megjegyezve, hogy az infrastruktúrák felépítésére hihetetlen globális igény van, így a rendszer több szervezetet is elbír.
A Kínai Fejlesztési Fórum előtt nyilatkozva Christine Lagarde azt mondta, hogy az IMF „örömmel” fogadja az AIIB-vel való együttműködést, amire bőven van hely. (forrás)
(Kína és az Új Világrend kapcsolatáról James Corbett készített egy kiváló összefoglalót:link)
A nemzetközi bankok és nemzetközi monetáris politika szintjén semmi sem jelzi, hogy bármilyen számottevő konfliktus lenne a kelet és a nyugat között. Ami pedig számunkra látható, az csupán a színház része. Minek a színház? – kérdezhetik egyesek.
A kelet és nyugat közötti megrendezett gazdasági háború tökéletesen leplezi a globalisták igazi szándékát: a világkormány megalakítását. Mindig is ez volt a cél, ehhez pedig első körben egységes valutarendszerre és központilag irányított gazdaságra van szükség. Miután létrejött a globális valuta, és ha már egyetlen gazdasági hatóság felügyeli a világ kereskedelmét, miért ne hoznának létre egy globális kormányt is? Nem ez lenne a folyamat logikus folytatása?
Sok elemző tévesen azt gondolja, hogy a nemzetközi elit valamilyen formában az Egyesült Államok érdekeit képviseli. Ez nem így van. Egyetlen szuverén nemzethez sem kötődnek, sőt kifejezetten gyűlölik a szuverenitást, ahogyan az egyéni szabadságjogokat is. Minden korlátot szeretnének eltörölni, ami az egységes globális pénzügyi-politikai hatalom megalakulásának gátat szab.
Az elit azonban nem teheti meg, hogy egyszerűen ejti a dollárt és átáll egy másik valutára. Szükségük van egy bűvész trükkre és a hozzátartozó tüllruhás segédre és színpadi csillogásra, hogy elterelje a nézők figyelmét a kézmozdulatokról. A kelet-nyugat paradigma pedig tökéletesen megfelel erre a célra. Kell-e jobb trükk annál, minthogy néhány domináns nemzetet egymásnak ugrasztanak, majd a konfliktusból eredő gazdasági káoszt a nemzeti szuverenitás „barbár” eszméjére fogják, amit mellesleg az elejétől fogva szerettek volna eltörölni?
Az elit készül erre az eseményre és a dominók elindítása után sem fogja ölbe tett kézzel szemlélni az eseményeket. Azt remélik, hogy a zűrzavarban új nevet szerezhetnek maguknak, és a világ prófétáiként és pénzügyi megmentőiként tetszeleghetnek, akik kezdettől fogva figyelmeztettek az eljövendőkre, és akik készek megmenteni a tékozló nemzeteket.
Az elkövetők a megmentő álarcát viselve bújnak elő a sötétből.
Alan Greenspanpéldául nagy hirtelenében a gazdasági elővigyázatosság rendületlen szószólójává vált, egy közelgő „komoly piaci eseményre” figyelmeztetve a világot, kiemelve, hogy a dollárral szemben most az arany a legjobb befektetés.
Janet Yellennyíltan kijelentette, hogy a papírpénz nem alkalmas a vagyon tárolására.
Jamie Dimon, a JP Morgan banki üzletágának elnöke, aki nem akart kimaradni a pénzügyi jövendőmondók egyre népesebb táborából, szintén egy pénzügyi válság érkezését jelezte.
Az IMF következetesen az „árnyék-bankrendszer” veszélyeire figyelmeztet, amelyek katasztrófával fenyegetik a gazdaságot.
AVilágbankis volt annyira előzékeny, hogy bejelentse, „ideje felkészülni a következő válságra”.
ABISjelentései rendszeres időközönként figyelmeztetnek a „globális piacok hirtelen megfordulására”, ahogy 2007-ben, éppen a derivatíva válság kirobbanása előtt is meglebegtették a hitelpiac összeomlásának lehetőségét.
Lassan a globális elit minden tagja és családtagja a piaci összeomlásra figyelmeztet, ami igencsak eltér a néhány évvel ezelőtti hozzáállástól, amikor a fellendülés volt a fővonalas vezényszó, Ben Bernanke a hős megmentő, a monetáris enyhítés pedig az élet forrása.
Honnan tudják, hogy egy ilyen esemény készülődik? Onnan, hogy ők hozták létre az összeomlást elkerülhetetlenül elidéző feltételeket, most pedig a figyelmeztetések kiadásával akarják mosni kezeiket az érkező szennytől.
Persze hozzátartozik a képhez, hogy a banki elit által kiadott figyelmeztetések rendre túl későn érkeznek ahhoz, hogy az átlagemberek bármi hasznukat lássák. Az is érdekes, hogy a destabilizáció érkezését jelző hangok többnyire az Egyesült Államokat és a Federal Reserve Bankot jelölik meg a probléma okozóiként, pedig az USA nem egyéb, mint az elit jelenlegi frontintézménye, a Fed pedig annak bármikor beáldozható egyik karja.
A lényeg, hogy minden jel a „nagy globális gazdasági reset” érkezésére mutat, az ezt követő jelenetben pedig az amerikai jólét és az erős dollár már nem jutnak szerephez.
Hiába hajtogatja az Egyesült Államok, hogy Kína átveszi a hatalmat a világgazdaság felett, egyik ország a másik után csatlakozik az új Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB), ami immár 57 alapítótagot tudhat magáénak.
Új világrend van kialakulóban.
Elképzelhető, hogy a történészek egy napon a világ hatalmi átrendeződésének éveként tekintenek majd vissza 2015-re, az Egyesült Államokkal a legfőbb vesztesként.
Március 31-én pekingi idő szerint éjfélkor Kína bejelentette, hogy nem kevesebb, mint 46 ország jelentkezett a kezdeményezésben való részvételre, amihez azóta további nemzetek csatlakoztak. A projekt bejelentése óta az Obama kormány különböző tisztségviselői minden tőlük telhetőt megtettek, hogy eltántorítsák az egyes országokat a csatlakozástól.
Az AIIB közvetlen kihívást jelent a jelenleg egyeduralkodó Világbank számára. A bank elsődleges célja, hogy a térség fejlődését elősegítő gazdaságélénkítő projektekhez biztosítson befektetéseket.
A közgazdászok szerint ahhoz, hogy az ázsiai nemzetek elérhessék teljes gazdasági potenciáljukat, évi 1000 milliárd dollárra lenne szükségük az elkövetkezendő 10 év során.
Az Egyesült Államok az átláthatóság hiányával magyarázza tiltakozását (mintha náluk minden rendben lenne e téren), az igazi ok azonban inkább az, hogy az új intézmény segítségével Kína nagyobb külpolitikai befolyásra tehet szert, ráadásul az alapító tagországok a tagságnak köszönhetően kétszer is meggondolják majd mielőtt kritikát fogalmaznának meg Kínával szemben, mivel inkább azzal lesznek elfoglalva, hogy jó kereskedelmi és hitelező partnernek tekintsék őket.
Az Egyesült Államok joggal aggódik, hiszen az általa létrehozott Világbank immár évtizedek óta komoly külpolitikai befolyást jelent és ez az AIIB esetében sem lesz másként, azzal a különbséggel, hogy az új bank olyan külpolitikát képvisel majd, ami az Egyesült Államoknak nem tetszik.
Miután a múlt hónapban végül Nagy-Britannia is csatlakozott a kezdeményezéshez, európai társai gyors egymásutánban követték példáját, élükön Németországgal, Franciaországgal és Olaszországgal.
Ausztrália eleinte ingadozott, de végül kötélnek állt, majd Brazília, India, Norvégia, Oroszország, Spanyolország és Törökország is jelentkeztek.
Talán Japán az egyetlen nagy gazdaság, amelyik a tartózkodás mellett döntött.
A lépés sokak szerint egy igazi puccs Kína részéről, különösen egy olyan időszakban, amikor Peking politikailag több országgal is igencsak hadilábon áll.
Xi elnök sokak szerint az ország kommunista történelmének legnagyobb hatalommal bíró, totalitárius, egyesek szerint kifejezetten diktatórikus vezetője.
Mindezeket figyelembe véve hogyan lehet képes Kína befolyásolni a világ külpolitikáját?
Egy példa (feltételes módban):
Kína jelentős területeket követel magának a Dél-Kínai-tengeren. A Fülöp-szigetek közelében található Spartly-szigetek okozzák például a legtöbb feszültséget ebben a vitában. Kína jelenleg sugárhajtású repülők számára épít kifutópályát itt, amivel területi követelését akarja megerősíteni.
Az AIIB megalakulásával elképzelhető, hogy Kína a nyújtott kölcsönökért cserébe azt kéri majd, hogy adósai támogassák követeléseit.
Például a Fülöp-szigeteknek felajánlott csábító hitelekért cserébe a szigetek átengedéséért kérheti.
Ott vannak továbbá a környezetvédelmi kérdések is.
Az AIIB elvileg az infrastruktúra fejlesztése érdekében jön létre, amiben Kína igen sikeresnek számít, ugyanakkor az ilyen fejlesztéseket súlyos környezetvédelmi károk árán végzi.
Hidak, utak és vasútvonalak szabdalták fel az országot, a gátak egész ökoszisztémákat tettek tönkre és teljes erdők tűntek el.
Elképzelhető, hogy az AIIB ugyanezt okozza majd Ázsia más területein is?
Mi a helyzet a munkakörülményekkel és a beszerzések minőségével, amelyek köztudottan rosszak Kínában?
A kínai külpolitikai befolyás kiterjesztésének egy másik példája Tajvan, amelyik szintén csatlakozott a kezdeményezéshez.
Hogy ez miért érdekes?
Azért mert Kína nem ismeri el Tajvant, mint önálló államot, ehelyett renegát tartományként tekint rá, amelyet előbb-utóbb vissza kell téríteni az anyaországhoz.
Peking kijelentette, hogy Tajvan kizárólag akkor csatlakozhat az új bankhoz, ha azt a „megfelelő néven teszi”. Eredmény? Tajvan új neve hamarosan Kínai Népköztársaság lehet.
Az Egyesült Államok tehát kimarad a buliból, míg a világ többi része úgy gondolja, hogy jobb csatlakozni és belülről kifejteni a szükséges befolyást.
A hatalmi elit tagjai régóta készülnek valamire és sokan vásároltak közülük hatalmas birtokokat a világ eldugott szegleteiben. A brit Mirror online kiadása például arról tudósított, hogy az alapkezelők különösen kedvelik az olyan titkos búvóhelyeket, ahová „a növekvő vagyoni egyenlőtlenség miatt kirobbanó polgári lázongások elől” elmenekülhetnek.
Nem egy repülőgép leszállására alkalmas terület és birtok talált új gazdára olyan országokban, amelyek az elit szemszögéből biztonságosnak mondhatók, tehát nehezen elérhetők a tömegek számára.
„A növekvő egyenlőtlenség és a 2011-ben Londonban, valamint tavaly az amerikai Ferguson városában tapasztaltakhoz hasonló lázongások hatására a pénzvilág sok vezető szereplője tart attól, hogy a nép dühének célpontjává válhat,” – írja a Mirror.
Robert Johnson, a New Economic Thinking intézet elnöke a davosi Világgazdasági Fórum résztvevői előtt (akik ironikus módon maguk is az ultra gazdag 99,9 százalékot képviselik) elmondta, hogy számos alapkezelő ügyvezetője és más komoly vagyonnal rendelkező személyek, aktívan tervezik „lelépésük” részleteit.
„A világ számos pontján ismerek alapkezelőket, akik repülőgép leszállópályákat és farmokat vásárolnak például Új-Zélandon, mert úgy gondolják, hogy eljön a pillanat, amikor el kell tűnniük,” – mondta.
Hozzátette, hogy az egyenlőtlenség folyamatos fokozódása miatt, a globális gazdasági helyzet egyesek számára rövid időn belül elviselhetetlenné válhat, beleértve a leggazdagabb nemzetek állampolgárait is.
„Az emberek biztosítékot akarnak, hogy a gyerekeik számára is kínálkoznak még lehetőségek, és ezek a lehetőségek nem térnek el mások lehetőségeitől,” mondta Johnson. „A visszacsatolási lánc kegyetlen. A sok pénzt kereső politikusok a sok pénzt többnyire arra használják, hogy még több pénzt keressenek.”
Johnson észrevételeit az Új Gazdasági Alap ügyvezetője, Stewart Wallis is megerősítette, aki a CNBC Afrikának nyilatkozva a következőket mondta:
„Menekülőautók, új-zélandi leszállópályák és hasonlók, tehát olyan dolgok, amik a meneküléshez szükségesek. Amennyiben fennállna a lehetőség egy másik bolygóra menekülni, némelyikük megtenné. Azt hiszem a gazdagok aggódnak és joggal. Miért érdekes az egyenlőtlenség?
Biztos mindenki ismeri az Oxfam statisztikáit, amelyek szerint a világ 67, ismétlem, 67 leggazdagabb emberének együttes vagyona nagyobb, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak. Hamarosan pedig a felső 1 százaléknak több lesz, mint mindenki másnak, mint az alsó 99 százaléknak.”
A gazdag amerikaiak felkészülése a lázongásokkal szemben néhány éve kezdődött. 2012-ben például a Huffington Post arról írt, hogy néhány vevő több millió dollárt költött olyan társasházak megvásárlására, amelyeket a hidegháborúból hátramaradt rakétakilövő silókból alakítottak ki.
Máshol pedig arról olvasni, hogy bizonyos tehetős amerikaiak luxus bunkereket vásárolnak az elégedetlenség miatt várható káosz elleni védelemként. A TheRichest.com (jelentése: a leggazdagabbak) a következőket írja:
A milliárdosok számára készült bunkerek egyre elterjedtebbek. Az aggodalom korában, amikor a terrorizmustól, a természeti katasztrófáktól, a médiát uraló orwelli megfigyeléstől és a háborútól való félelem uralja az embereket és ahol másról sem hallani, mint, hogy Oroszország az egyetlen hatalom, amely képes az Egyesült Államokat radioaktív hamuvá változtatni, érthető, hogy az ultra gazdagok luxus erődítményeket építenek a láthatáron lévő ítéletnapi forgatókönyvek ellen.
Sokak számára ismert tény, hogy a globális elit szerint egy kiterjedt gazdasági válság jelentős lépés lenne az Új Világrend, más szóval egy egységes világkormány megalakítása felé.
David Rockefeller már 1994-ben a következőket mondta: „Egy globális átalakulás küszöbén állunk. Csupán a megfelelő válságra van szükség ahhoz, hogy a nemzetek elfogadják az Új Világrendet.”
Arra nem tért ki, hogy milyen válságra gondolt, de egy gazdasági válság sokak szerint egész jól megfelelne e célra.
„A nemzetközi pénzügyi válság különleges lehetőséget biztosított a világ vezetői számára, hogy egy igazán globális társadalmat hozzanak létre.”
Tehát szerinte a 2008-ban elindult, sokakat tönkretevő pénzügyi válság kitűnő lehetőség.
Ez a (Barack Obama volt vezérkari főnökéről elnevezett) Rham szabályként ismertté vált elvhez hasonlít, ami leegyszerűsítve valahogy így hangzik: A politikusoknak tanácsos a válságokat kihasználva bevezetni az olyan népszerűtlen törvényeket vagy programokat, amelyeket normális körülmények között senki sem fogadna el.
„Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat, amelyek immár 20 éve mondják nekem, hogy mindezek [a gazdasági válság] mögött olyan emberek csoportja áll, akik egy egységes világkormányt akarnak létrehozni. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezeket a hangokat, hangsúlyozva, hogy „Ne adjunk túl sok hitelt az összeesküvés elméleteknek,” de meg kell mondjam, a [világkormány] lassan itt van az orrunk előtt.”
Létezik-e ennél egyértelműbb jelzés arra, hogy a világ legnagyobb bankjai globális gazdasági válságra számítanak?
Körülbelül ezzel egy időbenaz olaj ára zuhanásnak indult, ami igen negatív hatással volt Oroszország, Irán, Venezuela és néhány afrikai ország gazdaságára. Az olcsó üzemanyagárak természetesen bizonyos tekintetben pozitívumnak számítanak a hétköznapi emberek számára, mára azonban láthatóvá vált, hogy több szövetségi állam, például Texas, Louisiana, Oklahoma és Észak-Dakota bajban vannak emiatt.
A csökkenő olajárak miatt számos amerikai nagyvállalat komoly bevételkieséssel kénytelen számolni. Az amerikai olajipari cégek számára sokkal költségesebb az olaj kitermelése, mondjuk Szaúdi-Arábiához, az Egyesült Arab Emirátusokhoz, Kuvaithoz vagy Irakhoz képest. Egyes cégek felhagytak az új kutak létesítésével, mások komoly létszámleépítéseket terveznek, megint mások pedig már a hiteleiket sem képesek törleszteni és mondani sem kell, hogy részvényeseik semmilyen osztalékra nem számíthatnak.
Az olajiparban jelentkező problémák pedig más területekre is kihatnak az Egyesült Államokban, hiszen most kevesebb csővezetékre, pumpára, motorra, stb. van szükség, az ezeket gyártó cégeknek pedig kevesebb alkalmazottra, és így tovább.
Amit biztosan tudunk, hogy a világ hatalmasai világkormányt akarnak, és úgy gondolják, hogy egy válság, talán éppen egy gazdasági válság, megteremtheti az ehhez szükséges körülményeket, amelyek beálltával enyhülhet vagy teljesen megszűnhet a népellenállás és mindenki elfogadja a felajánlott megoldást.
A terep készen áll: a bankok áthárították az esetleges csődökből adódó pénzügyi felelősséget, az olaj ára a padlón és bár ebben nincs egyetértés, sokan úgy gondolják, hogy a következő válság felhői már felettünk.
Kinek a számlájára írható az olajpiaci árzuhanás? A szaúdiak voltak? Netán az Egyesült Államok? A kettő együtt Oroszország ellen? Vajon folytatódik az olajár szabadesése 2015-ben?
Az alábbiakban látni fogjuk, hogy egyes elemzők szerint az olaj ára akár a hordónkénti 20 dollárt is elérheti, ami több millió munkahely megszűnését és sok milliárd dollár veszteséget jelentene az Egyesült Államokban, nem beszélve a sok ezermilliárd dollár „értékű” derivatíváról, ami az energiaiparhoz köthető.
A globális pénzrendszer már eleve nagyon sebezhető állapotban van, az olaj árának szándékos bedöntése pedig a lehető legjobb módszer egy komoly defláció elindítására. Akárki is áll a háttérben, a tűzzel játszik.
Az áresés kezdetétől fogva a legtöbben a szaúdiakra mutogatnak. Kétségtelen, hogy a szaúdi uralkodóház nem egyszer manipulálta már az olaj árát, hogy bizonyos geopolitikai célokat elérjen.Andrew Topsa következőket írta erről:
Nem szükséges túl messzire tekinteni, hogy példát találjunk az olaj árának manipulálására a világ legnagyobb olajexportőrének számító szaúdi kormány által, bizonyos külpolitikai célok elérése érdekében. 1973-ban Anwar Sadat egyiptomi elnök rávette Fejszál szaúdi királyt, hogy csökkentse az olajtermelést és emelje meg az árakat, sőt, vezessen be olajkiviteli embargót, hogy ezáltal megbüntesse az Egyesült Államokat, amiért az Izraelt támogatta az arab államokkal szemben. A taktika működött. Az „olajsokk” hatására az árak megnégyszereződtek.
1986-ban a történet megismétlődött, amikor a Szaúdi-Arábia által vezetett OPEC hagyta, hogy az olaj ára meredek esésnek induljon, majd 1990-ben is, amikor a zuhanó olajárakkal Oroszországot próbálták legyőzni, mert az veszélyt jelentett olajpiaci pozíciójuk számára. 1998-ban tervük sikerrel járt. Amikor az olaj hordónkénti ára 25-ről 12 dollárra esett, Oroszország kénytelen volt államcsődöt jelenteni.
A szaúdiak és más OPEC tagállamok természetesen a fentiek fordítottját is bevetették már, amikor a termelés visszafogásával mesterségesen magasan tartották az árakat. 2008-ban az olaj hordónkénti ára elérte a 147 dollárt, a szaúdiak és társaik pedig úsztak a petrodollárokban.
Visszatérve a jelenhez, az OPEC tagoknak komoly érdeke fűződik a drágább olajat termelő versenytársak kiiktatásához. Ilyen versenytárs például a palaolaj termelő Egyesült Államok, amelyet érzékenyen érintenek a jelenlegi alacsony árak. Szaúdi-Arábia már az olaj árának esése előtt kedvezményes áron adott el olajat Kínának, amikor pedig az OPEC november 27-én megtagadta, hogy visszafogja a termelést, egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államokat akarják büntetni az árháborúval.
Amennyiben Szaúdi-Arábia stabilizálni akarná az olaj árát, nem kellene egyebet tennie, mint bejelenteni a termelés lassítását. Az a tény, hogy ezt nem tették meg, már önmagában is nagyon árulkodó.
Az Egyesült Államok meggyengítése mellett sokan úgy gondolják, hogy Szaúdi-Arábia Iránt is szét akarja zúzni. ADaily Maila következőket írta:
Mindenek felett azonban Szaúdi-Arábia és öbölbeli szövetségesei elsőszámú regionális ellenségüknek tekintik Iránt, mind vallási mind pedig politikai szempontból.
Tisztában vannak azzal, hogy a síita muzulmán szekta által dominált ország támogatja az Arab-félszigeten élő, neheztelő és dühös, több mint egymillió főt számláló, szintén síita szegényebb osztályt, amelyik csupán egy szikrára vár a szaúdi rezsim elleni lázadáshoz.
A többségében szunnita szaúdiaknak az sem tetszik, hogy Irán támogatja Assad kormányát Szíriában. Azzal is tisztában vannak, hogy a korrupcióval átitatott és szankciókkal sújtott iráni gazdaság számára létkérdés, hogy az olaj ára ismét emelkedésnek induljon. Éppen ezért eszük ágában sincs ezt elősegíteni.
A helyzet az, hogy Szaúdi-Arábia helyzete továbbra is erős, mivel számukra az olaj kitermelés olcsó, tartalékaik pedig bőségesek. Akár három évig is képesek lehetnek megbirkózni az alacsony olajárakkal.
Mások meg vannak győződve arról, hogy Szaúdi-Arábia és az Egyesült Államok fogott össze Oroszország ellen. Nicolas Madurovenezuelai elnök például a következőket mondta egy üzleti fórumon:
„Tudták, hogy olajháború folyik? Ennek a háborúnak a célja pedig Oroszország elpusztítása.
Egy stratégiailag megtervezett háborúról van szó… ami Venezuelát is célozza, hogy leverje forradalmunkat és gazdasági válságot indítson,” mondta az elnök azzal vádolva az Egyesült Államokat, hogy el akarja árasztani a piacot palaolajjal.
A zuhanó olajárak sokak szerint Venezuelát és Oroszországot érintik a legkeményebben.A jelek szerintVlagyimir Putyinis hasonlóképpen látja a helyzetet:
„Mindannyian látjuk az olajárak csökkenését. Sokat hallani arról, hogy ezt mi okozza. Lehetséges, hogy az USA és Szaúdi-Arábia közötti megállapodásról van szó, hogy ezzel megbüntessék Iránt és befolyásolják Oroszország és Venezuela gazdaságait? Igen, lehet.”
Afelől nincs kétség, hogy Barack Obama szeretné megbüntetni Oroszországot az ukrán helyzet miatt, az olajárak manipulálása pedig jó módszernek tűnik ehhez, és amennyiben az amerikai palaolaj iparág is elszenved néhány találatot a csatában, az Obama kormányon belüli radikális környezetvédők biztos nem fognak tiltakozni.
Egyesek szerint azonban az olajárakkal kapcsolatos helyzet ennél sokkal összetettebb.
Marin Katusaszerint például egy három pólusú harcról van szó az OPEC, Oroszország és az Egyesült Államok között:
„Háromirányú háborúról van szó az OPEC, Oroszország és az Egyesült Államok között,” mondja Marin Katusa, a Casey Research vezető energiaügyi befektetési stratégája.
Katusa szerint az olajtermelés nem fog tovább lassulni 2015-ben.
„Tudjuk, hogy az OPEC nem fogja csökkenteni a termelést. Növelni fogják. Oroszország minden eddiginél magasabb szintre emelte a termelést.”
Azzal, hogy az OPEC és Oroszország nem hajlandó osztozni piaci részesedésén vajon hogyan teljesít majd a palaolaj iparág?
„A papaolaj termelők sokoldalúsága és ellenálló képessége sok embert meglep majd. Nem hiszem, hogy az ágazat egyik napról a másikra összeomolhat,” mondja Katusa.
A mögöttes okoktól függetlenül úgy tűnik, hogy az olajháborúnak egyhamar nem lesz vége, ez pedig további árcsökkenést jelent.
Darin Newsom, a Telvent DTN elemzője szerint ez akár 30 dollár körüli hordónkénti árat is jelenthet. Mások ennél is pesszimistábbak. Jeremi Warner, aki korábban pontosan előre jelezte, hogy az olaj hordónkénti ára 80 dollárra eshet 2014-ben, a Sydney Morning Heraldban 20 dolláros árakról beszélt:
A legtöbb gazdasági rovatvezetőnek megalázó visszatekinteni előző évi jóslataira. Esetemben erről nem beszélhetünk, mert legfontosabb előrejelzésem, miszerint az olaj hordónkénti ára 80 dollárra süllyed, igencsak pontos volt, ráadásul az okok meghatározása is telitalálat volt.
Azt hiszem idén is maradhatunk ennél az előrejelzésnél. A válság előtti „normális”, mondjuk 100 dollár feletti értékekhez történő visszatérés helyett, amire sok kereskedő számít, úgy gondolom, hogy az olaj ára még jó ideig alacsony marad és akár a 20 dollárt is elérheti, mielőtt ismét emelkedésnek indulna.
Vannak, akik még ennél is borúlátóbbak.Abigail Doolittlepéldául a legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén 14 dolláros hordónkénti árat is el tud képzelni.
A helyzet azonban, hogy az Egyesült Államok gazdasága a legborúlátóbb forgatókönyvek megvalósulása nélkül is könnyen összeomolhat, nem beszélve Venezueláról, ahol több milliárd dollár értékű adósság visszafizetése válik majd esedékessé ősszel.
A pénzügyi elit által Oroszország ellen indított gazdasági támadás kézzelfogható formát öltött és hatása kezd súlyosbodni.
„A legújabb fejleményekből látható, hogy a transznacionális elit (az Új Világrend irányításáért felelős befolyásos emberek csoportja, többnyire a G7 országaiban) legfőbb fegyvere Oroszország, és az elit erőfeszítéseinek egyelőre még ellenálló többi nemzet megszelídítésére, a gazdasági hadviselés,” – írja Takis Fotopoulos a Global Research oldalán.
Nem véletlen, hogy Szaúdi-Arábia olajügyi minisztere, Ali bin Ibrahim al-Naimi, az OPEC legbefolyásosabb hangja, úgy döntött, hogy elindítja az olaj árának szabadesését, hogy ezzel tovább gyengítse Oroszországot.
A fővonalas média szerint a lépéssel a piaci részesedésüket próbálják visszaszerezni, de ez nem több fedőtörténetnél.
Az olajárak manipulálása kifejezetten az orosz gazdaság gyengítését, esetleg egy újabb Soros-féle bársonyos forradalom kirobbantását célozza.
Egyértelmű, hogy a szaúdi lépés, illetve az általa elindította olajpiaci szabadesés, nem váratlanul alakult így. Az sem kétséges, hogy ezt nem Szaúdi-Arábia amúgy is jelentős, bár állítólag az amerikai palaolaj termelés által veszélyeztetett piaci részesedésének megtartása érdekében tették.
Az orosz elit globalista frakciója és a nyugati liberális „baloldal” által adott magyarázat csupán ürügy volt a transznacionális elit és a szaúdi hatalom számára, hogy ezzel leplezhessék a lépés igazi szándékát, ami nem egyéb, mint az olaj árának gazdasági fegyverként történő bevetése, hogy Oroszországot és az elitnek még ellenálló országokat (például Iránt vagy Venezuelát) az elit uralma alá kényszerítsék. Ellenkező esetben komoly gazdasági recesszió indulhat el (attól függően, hogy az olaj ára mennyi ideig marad ilyen alacsony), ami viszont könnyen bársonyos forradalmakhoz és akár rezsimváltáshoz vezethet ezekben az országokban.
A pénzügyi média annyit elismer, hogy „a fejlemények által sebezhetővé vált rezsimek között olyanok is találhatók, amelyeket szívesen látnánk meggyengítve, köztük Vlagyimir Putyin Oroszországával,” – írja Martin Wolf aFinancial Times-ban.
Wolf megjegyzi, hogy az olajnak fontos szerepe volt a volt Szovjetunió legyőzésében.„A történet most sem más,”írja, miközben üdvözli, hogy az olaj talán ezúttal is alááshatja és a Wall Street-i bankárok hatalma alá rendelheti Oroszországot.
Oroszország: A katonai opció
Előállt azonban egy tényező, ami lényegesen megnehezítheti az elit dolgát. Az ukrán válság és a NATO, valamint az agresszívan militarizáló nyugat lépései nyomán Oroszország elszánta magát, hogy modernizálja hadseregét.
Oroszország nem bízza a dolgot a véletlenre ésfelkészülten várja az esetleges leszámolást. A mai Oroszország nem azonos az egykori megkövesedett és legyengült Szovjetunióval. A kérdés, hogy képes lesz-e az ellene hozott intézkedésekkel azonos módon válaszolni az újabb gazdasági hadjáratra vagy katonai lépésre szánja el magát.
Mindezek mellett Oroszországnak nem több, mint néhány hete van arra, hogy alternatív finanszírozási forrást találjon magának. Mégpedig keleten.
Meglátjuk, hogy Putyin képes lesz-e lenyelni büszkeségét és megtenni a következő logikus lépést, felfogva, hogy a dollár feladásának ideje igencsak esedékes és szavakról tettekre vált, monetáris uniót kötve Kínával, amely során egyesítik a jüant a rubellel, Kína aranyának és Oroszország természeti forrásainak, akármilyen olcsók is jelenleg, támogatásával. Legalábbis addig, amíg a nagy közel-keleti olajexportőrök egyike-másika nem tapasztal valami komoly és „váratlan” geopolitikai incidenst, ami ismét az egekbe repíti az olaj árfolyamát.
Nincs mit szépíteni a helyzeten, úgyhogy a legjobb, ha köntörfalazás nélkül kimondjuk: az Egyesült Államok lecsúszott az első helyről. Hivatalosan is. Kína gazdasága a legnagyobb a világon.
Ulysses S. Grant elnöksége óta első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államok nem a világ vezető gazdasági hatalma.
A váltás szép csendesen történt, a legtöbben észre sem vették.
Csupán 14 évet haladva visszafelé az időben az Egyesült Államok termelése még a kínai háromszorosa volt.
Más összehasonlításban, Kína jelenleg a globális gazdaság 16,5 százalékát adja a valós vásárlóerő tekintetében, míg az Egyesült Államok esetében ez 16,3 százalék.
A mostani gazdasági földrengés csupán egy évvel követte azt a pillanatot, amikor Kína első ízben előzte meg az Egyesült Államokat a globális kereskedelemben.
Kína nem olyan régen változtatott a nemzeti össztermék kiszámításához alkalmazott képleten, hogy az összhangban legyen a nemzetközi gyakorlattal, és a változtatás olyan tevékenységekre is rávilágított, amiket korábban nem számítottak be.
Tévedés ne essék: egy nagy erejű geopolitikai földrengésről van szó.
A történelem során a politikai és katonai hatalom mindig a gazdasági hatalom függvénye volt. Nagy-Britannia először a világ műhelyévé vált, mielőtt a tengerek királynője lett. Ehhez hasonlóan, hatalma is a gazdasági hanyatlást követően kezdett gyengülni. Hasonló történetet látunk Franciaország és Spanyolország esetében is.
Természetesenholnap vagy a jövő héten ez önmagában semmit sem változtat meg, hosszú távon azonban mindent. Legalább 1945 óta egy olyan világban élünk, amit az Egyesült Államok dominál, és sok tekintetben ez már a XIX. század óta így van. Emellett 200 éve, a Waterloo-i csata óta, egy olyan világban élünk, amit két viszonylag demokratikus ország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ural és amelyek, nyilvánvaló hibáik ellenére, nagyon sokáig az alkotmányos jogok védelmezői voltak.
Vajon a nyugati elit kezdeményezésére létrejött Európai Unió szétesőben van? A szűnni nem akaró gazdasági problémák hatására egyre nagyobb a közellenállás a kontinensen, az Ukrajna elleni puccs és annak következményeként Oroszország ellen indított és igen népszerűtlen gazdasági háborút követően pedig az EU tartóoszlopai is megrendülni látszanak.
AFrance 24-nek adott interjúbanSoros György arról beszélt, hogy az Európai Unió nem váltotta be az elit által hozzá fűzött reményeket és Európában sokan „Oroszországra tekintenek követendő példaként”.
“Fel kell ismernünk, hogy maga az Unió, ami a globális kormányzás nemes, jó szándékkal indított kísérlete, elbukott és nem volt képes megvalósítani azt, amit ígért. A csalódás olyan mértékű, hogy még Oroszország is képes alternatívát kínálni.”
Soros szerint „Oroszország egy maffiaállam” és a tény, hogy „számos európai ország követendő példának tartja a Putyin féle vezetést, kifejezetten veszélyes”.
Soros ezt követően kifejtette, hogy Európában sokan, köztükpéldául Nigel Farage, az brit UKIP párt vezetője, a francia Marine Le Pen, és „sokan Németországban”, „az Oroszországgal való szoros együttműködést nagyon vonzónak” tartják.
Európa évek óta válságban van, és az Oroszországgal kirobbant legújabb vita meghatározó tényező lehet az EUjövőjében. ANew York Review-bannemrég megjelent interjúban Soros megjegyzi, hogy a 2008-as pénzügyi válság és a hírhedt trojka által azt követően bevezetett megszorítások óta egyre erősödik a népellenállás és az Unióellenes pártok támogatottsága:
“Az Európai Unió, de különösen az eurózóna, elvesztette a fonalat a 2008-as válság után. Az Európára jellemző fiskális politika felerősítette a közellenállást. Az Európa ellenes pártok 30 százalékkal több széket szereztek az Európai Parlamentben, de egészen mostanáig nem volt realisztikus alternatívájuk az EU-val szemben. Most azonban Oroszország olyan alternatív megoldást kínál, ami alapvető változásokat és kihívást jelent azon elvek számára, amelyekre az Európai Uniót alapozták… Itt az ideje, hogy az Európai Unió alaposan átértékelje magát… Az EU bürokraták többé nem rendelkeznek egyeduralommal és nincs mivel büszkélkedniük.”
Az elit egyre jobban fél a nyugaton fel-fellobbanó népfelkelésektől, amelyeknek megpróbálnak az élére állani, vagy jobb híján a számukra kívánatos mederbe terelni, irányítani. Miközben a kormány vagy kormányok alkalmatlansága vagy erkölcstelensége miatti düh erősödik Európában, az elit megpróbálja magáévá tenni a különböző mozgalmakat, vagy akár mesterséges politikai mozgalmakat indít, hogy ezek által irányítsa és semlegesítse a nép indulatait.
EU: az angol-amerikai elit kiterjesztése
Az EU a globális elit szülötte, amelyik több mint egy évszázada építgeti birodalmát. Az Unió ennek a folyamatnak, mégpedig a globális kormánynak vagy más néven kormányzásnak részeként tett bátor kísérlet, a nacionalizmus és nemzeti törvények hatalmának erőszakmentes leváltására”. Az EU célja, hogy „a nemzeti kormányokat szövetségekre váltsa, hogy a későbbiekben a világ más tájain létrejövő egyéb szuverenitásromboló szövetségekkel együtt egyetlen hatalommá, egy globális birodalommá olvassza. Ilyen szövetség például azÉszak-Amerikai Unióvagy aKözel-Keleti Unióis.
Az EU ügyvezetői testülete, az Európai Bizottság, a brit Royal Institute of International Affairs (RIIA), egy globális uralomra törekedő, amolyan párhuzamos brit kormány partnere.
Étienne Davignon, volt európai biztos és az európai integráció fontos építője, felfedte, hogy az évente ülésező elit szervezet, a Bilderberg csoport issegített az Euró létrehozásában. A Külkapcsolatok Tanácsa európai szervezetének vezetőjeként természetesen Soros György is tagja ennek az árnyékhatalomnak.
Az Oroszország elleni gazdasági hadviselés visszaüt
Európábana gazdák több helyen is tiltakoztak, mivel az Oroszország elleni értelmetlen szankciók őket érintették a legkeményebben. A nyugat által bevezetett szankciókra adott válaszként Oroszország augusztusban élelmiszer behozatali tilalmat vezetett be azokra az országokra, amelyek támogatták a szankciókat, ami komoly élelmiszer áresést okozott, hiszen az így fölöslegessé vált áruk elárasztották az európai piacokat. A szankciók miatti kereskedelmi forgalomcsökkenés a becslések szerint évi 5,3 milliárd euró veszteséget jelent az EU számára, nem beszélve a számokban kifejezhetetlen bizonytalanságról, amit a helyzet társadalmi megítélése okoz.
Franciaországban isszámos tüntetés volt, ahogy az orosz behozatali tilalmak egyre inkább éreztetik hatásukat az amúgy is romló életkörülményekben. Bretagne-ban a gazdák felgyújtották az adóhatóság irodáit, amellett, hogy zöldségeket és trágyát borítottak a kormányépületek elé egy szeptember közepén, a kormányintézkedések ellen tartott demonstrációban. Novemberben a becslések szerint újabb 36,000 ember vett részt az országszerte szervezett tüntetéseken, amelyek során ismét a kormányépületek elé borították a megmaradt terményeket, amelyeket részben az orosz behozatali tilalom miatt nem tudtak értékesíteni.
Spanyolországban is tüntettek a gazdák az Oroszország elleni szankciók eredményeként rajtuk maradt termények és a multik által ezekért fizetett nyomott árak miatt.
Az EU politikájával szembeni ellenállás az Oroszország elleni büntetőintézkedések mellett sok egyéb területet érint. A megszorító intézkedések súlyosan érintik a déli államokat, ahol a tüntetések szinte az élet megszokott részévé váltak. Októberben például Nápolyban volt komoly demonstráció az Európai Központi Bank épülete előtt, ahol a résztvevők a megszorítások befejezését és a munkanélküliség csökkentését követelték.
Az előttünk álló időszak során kiderül, hogy végül az elit az Unió fenntartásával próbálja meg tovább erősíteni hatalmát vagy esetleg az erősödő elégedetlenségi mozgalmakat irányítva folytatja munkáját…
A washingtoni háborús uszítók Oroszországgal és Kínával szemben tanúsított agresszív és esztelen hozzáállása szétzúzta Gorbacsov és Reagan megállapodását, akik leállították a hidegháborút és megszüntették a nukleáris világégés veszélyét. Most viszont a neokonzervatívok, az amerikai adófizetőktől függő amerikai katonai/biztonsági komplexumok, és az általuk pénzelt amerikai politikusok feltámasztották a nukleáris fenyegetést.
A korrupt és kétszínű Clinton rezsim felbontotta azt a megállapodást, amit H.W. Bush adminisztrációja Moszkvával kötött 1990-ben. Moszkva hozzájárult az egyesített Németország NATO tagságához, cserébe Washington megígérte, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. Gorbacsov, James Baker amerikai külügyminiszter, Jack Matlock Amerika moszkvai nagykövete, a titkosítás alól feloldott dokumentumok bizonyítékai szerint Moszkvát biztosították arról, hogy a NATO nem fog Kelet Európa felé terjeszkedni. 1999-ben Bill Clinton adminisztrációja megszegte H.W.Bush elnök adminisztrációjának a szavát. A korrupt Clinton beléptette a NATO-ba Lengyelországot, Magyarországot és az éppen megszületett Cseh Köztársaságot. George W. Bush elnök szintén megszegte apjának, H.W.Bushnak, valamint a részeges James Bakers „Dubya” szavát, és 2004-ben beléptette a NATO-ba Észtországot, Lettországot, Litvániát, Szlovéniát, Bulgáriát és Romániát. Végül a korrupt és reménytelen Obama adminisztráció 2009-ben hozzáadta Albániát és Horvátországot is. Más szavakkal, 21 év alatt az amerikai elnökök megtanították Moszkvával azt, hogy az amerikai kormány szava nem ér egy fityinget se.
Mára Oroszországot az amerikai és a NATO bázisok körbeölelik, amihez most hozzájönne az évszázadokon át Oroszországhoz tartozó Ukrajna és Grúzia (Sztálin szülőföldje), illetve Montenegró, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és talán még Azerbajdzsán is. Vagyis egy hatalmas terület, ami valamikor a volt Szovjetunióhoz tartozott, most a washingtoni birodalom részévé vált. A „demokrácia megteremtése” csupán csak gazdacserét jelent.
Washington szokása beültetni egy bábút a NATO főtitkári székbe. A legutolsó főtitkár a volt norvég miniszterelnök Jens Stoltenberg, aki Washington parancsára felbosszantotta Moszkvát azzal a kijelentéssel, ami szerint a NATO félelmetes hadseregének rendfenntartó szerepe van a világban, és mint ilyen Washington kívánságának megfelelően bárhová bevethető. Ez természetesen totálisan ellenkezik a NATO alapszabályával és szerepvállalásával. Stoltenbergnek, Washington bábjának válaszolt Igor Korocsenko az orosz védelmi minisztérium szóvivője: „Az ilyen kijelentések lerombolják a nemzetközi biztonságot, és mivel a NATO védelmi szövetség veszélyezteti Oroszországot, megfelelő válaszlépéseket vált ki.” – Ez a válaszlépés pontosan az, ami várható volt: akkora nukleáris arzenál létrehozása, ami az Egyesült Államokat és Európát egymásután többször is le tudja söpörni a térképről.
Ezek az arrogáns, washingtoni őrültek saját önhittségükben fetrengve a „megkerülhetetlen nemzet” kifejezéssel provokálták Moszkvát addig, amíg el nem érték, hogy Oroszországnak ma már több nukleáris töltete van, mint Amerikának. Mivel Washington megszegte a szavát és rakétaelhárító rendszereket telepít Oroszország határai mentén, Moszkva kénytelen volt olyan szuperszonikus ICBM-eket kifejleszteni, amelyek folyamatos pályamódosításuk miatt a mai ABM rendszerekkel megsemmisíthetetlenek. Persze a Washingtonból sok milliárd dollár hasznot húzó amerikai ABM gyártók ezt cáfolják.
Az olyan országok, mint például Lengyelország, amelynek a kormánya elég balga ahhoz, hogy beleegyezzen az ABM-ek telepítésébe, meg lesznek semmisítve még mielőtt az ABM telepítés befejeződne. A a III. világháború legvalószínűbb okozója a kilóra megvett kelet európai kormányok szélsőséges hülyeségből származó bizalma Washington iránt. Az új Armageddon boldog résztvevői az amerikai katonai/biztonsági komplexus. Ezek a kapzsi szemetek, „magáncégek”, akiknek jövedelmei kizárólag állami megrendelésekből származnak, egyre nagyobb haszonra vágynak teljesen függetlenül az emberi áldozatok számától. Az amerikai szenátus szóvivője, Jim Inhofe, a szenátus honvédelmi albizottságának tagja, feltámasztotta a 60 évvel ezelőtt elsütött argumentumot, miszerint Amerika lemarad a fegyverkezési versenyben, ami alapvető fontosságú a szenátorokat pénzelő amerikai katonai/biztonsági komplexus profit maximalizáláshoz.
A washingtoni örültek nem csak az orosz stratégiai nukleáris erőket aktivizálták miután felébresztették álmaiból, de a kínait is. A múlt évben Kína közzétett egy képekkel illusztrált leírást arról, hogyan tudná Kína nukleáris fegyverekkel elpusztítani Amerikát. Ez volt Kína válasza Washington esztelen tervére, ami szerint légi és tengeri bázisokat építene a Fülöp-szigetektől egészen Vietnamig annak érdekében, hogy ellenőrizni tudja az erőforrások hajóztatását a Dél-kínai tengeren. Milyen hülyéknek kell ülni az amerikai kormányban, hogy feltételezzék Kína szemet fog hunyni érdekszférájának ilyen fokú megsértése felett? – Kína most kiegészítette nukleáris fegyverzetét egy teljesen újfajta mobil ICBM egységgel, amiről Washington semmit se tud, mert a CIA el van foglalva a hongkongi tiltakozók szervezésével.
Mind Oroszország, mind pedig Kína meg volt elégedve, hogy részese lehet a világgazdaságnak, javíthatja állampolgárainak az életét, valamint az ország gazdaságát. De akkor jöttek az újkonzervatívok, arrogáns pszichopaták gyülekezete, akik kijelentették, hogy Washington nem fogja senkinek megengedni, még Oroszországnak, és Kínának se, hogy céljaiknak nem megfelelő, független külpolitika folytatásához szükséges szintre emelkedjen.
Az atomháború visszajött a képbe. Elsőre Washington kezdte el fenyegetni azokat, akik szerinte riválisok. Majd, amikor a feltételezett rivális nem hódol be, akkor Washington démonizálja.
A washingtoni udvari történészek által írt történelem szerint a modern idők leggonoszabb démonai a II. világháború japán és német kormányai, valamint a II. világháborút követően, Sztálin orosz kormánya. Ugyanis ezek az udvari történészek simán átlépnek a tényeken. Washington Japánt bele kényszerítette a háborúba azzal, hogy lehetetlenné tette Japán erőforrásokhoz való hozzáférését, majd ledobott rá két atombombát, amikor a japán kormány a megadást fontolgatta.
Woodrow Wilson amerikai elnök megígérte a németeknek, ha befejezik az I. világháborút, nem lesz területi vesztességük és velük szembeni kárigény. Ezt az ígéretet megszegték. Németországot feldarabolták, majd egyes területeket Franciaországhoz, Lengyelországhoz és Csehszlovákiához csatoltak, de kapott apró területeket Belgium, Litvánia és Dánia is. Az ígéret ellenére a Versailles-i békeszerződés értelmében Németországnak lehetetlenül nagy jóvátételt kellett fizetnie. Az előrelátó John Maynard Keynes kijelentette, hogy a jóvátétel miatt ki fog törni egy II. világháború. Egy szorgalmas és erős nép ilyen fokú megalázása, amelynek hadserege az I. világháború végén idegen területeket tartott ellenőrzése alatt, hűen bemutatja az úgynevezett „nyugati hatalmak” kétszínűségét. Hitler hatalomra jutását a franciák, angolok és az amerikaiak segítették. 1935-re Hitlernek kellő önbizalma volt ahhoz, hogy felmondja a versailles-i Szerződést. Ha Hitler ellenáll az önhittségének, és nem küldi a hadseregét Oroszország ellen, ahol gyakorlatilag megsemmisült, utódai mai is uralnák Európát.
A valódi történelem köszönő viszonyban sincs azzal, amit Washington állít és amire az amerikaiakat tanítják. Az amerikaiak többsége vakon elfogadja Washington háborúját a világgal. Ha az ebola és globális felmelegedés nem írtja ki az emberiséget, akkor az amerikai nép tudatlansága és Washington harca a világ hegemóniájáért egészen biztos ki fogja irtani.
WashingtonIsDestroyingTheWorld – PaulCraigRobertsírásának (2014.10.07.) teljesfordítása. — Aki nem hallott volna róla. – Ki ez a Paul Craig Roberts? Az amerikai kormány pénzügyminiszterének volt a helyettese, és mint ilyen igen jól ismeri a washingtoni viszonyokat. Egy időben a Wall Street Journal segéd szerkesztője volt, és számtalan egyetemen tartott előadásokat. Több könyv szerzője, amelyekben kritizálja a rabló kapitalizmust. Ha többet akarsz tudni róla: http://www.paulcraigroberts.org/
Egy újságíró szorongatja meg John Kirby ellentengernagyot Hagel védelmi miniszter kijelentése miatt, miszerint a revizionista Oroszország korszerű haditechnikájával már a NATO küszöbén van.
Valószínűleg nem ismersz engem, de én egyike vagyok annak a 0,01 százalékhoz tartozó büszke és a mentegetőzést elkerülő kapitalistáknak, ahová te is tartozol. Különböző iparágakban eddig 30 vállalkozást indítottam be. Kicsivel kezdtem, a legnagyobbal, a Quantive-vel végeztem, amit aztán 6,4 milliárd dollárért eladtam a Microsoftnak. Az én és a barátaim kezében vannak a bankok. Ezeket mind azért írom le neked, hogy érzékeltessem, pont olyan vagyok, mint te. Kapitalista tevékenységemmel pont olyan szemérmetlenül sokat kerestem, mint te, és olyan életre tehettem szert, amit az amerikaiak másik 99,99 százaléka el se tud képzelni. Több hatalmas palota, saját repülőgép, jacht, stb. Érted, miről firkálok, ugye?
1992-ben párnákat adtam el, amik családi vállalkozásból származtak. Ekkor még az Internet tök új dolog volt, de én láttam, hogy vevőim, a nagy áruházak, napjai meg vannak számlálva. Biztos voltam benne, hogy amint az Internet felgyorsul és megbízható lesz – amire nem kellett sokat várni – az emberek tömegesen fognak átállni az online vásárlásra. Sikerem oka az volt, hogy gyorsabban kapcsoltam, mint a többiek.
De beszéljünk őszintén, én nem vagyok se zseni, se pedig munkamániás. Az iskolában középszerű voltam, egészen minimális műszaki érzékkel megáldva, de mindig is volt tehetségem meglátni a jövőt. És mit látok most?
Azt látom, hogy te meg én jobban élünk, mint amit a korábbi plutokraták a legmerészebb álmaikban el tudtak volna képzelni, miközben a társadalom többi tagja, az a 99,99 százalék, egyre jobban lemarad. A szakadék a gazdagok és a szegények között egyre gyorsabban szélesedik. 1980-ban a felső 1 százaléké volt a nemzeti jövedelem 8 százaléka. Az alsó 50 százaléknak meg kellett elégedni a nemzeti jövedelem 18 százalékával. Ma a felső 1 százaléké a nemzeti jövedelem 20 százaléka, míg az alsó 50 százaléknak a nemzeti jövedelem mindössze 12 százaléka jut.
De a probléma nem az egyenlőtlenségből adódik, mert az a kapitalista gazdaság velejárója. A probléma az, hogy az egyenlőtlenség sose volt ilyen nagy és napról-napra egyre nagyobb lesz. Az USA egyre kevésbé kapitalista és egyre inkább feudális. Hacsak igen gyorsan nem változtatunk a gazdaságpolitikán, a középosztály egyszerűen el fog tűnni, és a XVIII. század Franciaországában találjuk magunkat közvetlenül a Francia Forradalom előtt. Ezért tartom fontosnak, hogy az elképesztően gazdag, hihetetlen kényelemben élő sorstársaimnak elküldjek egy üzenetet:
ÉBRESZTŐ, MÁR NEM TART SOKÁIG!
Ha nem teszünk valamit, hogy ez az elviselhetetlen egyenlőtlenség megváltozzon, hamarosan lapátra leszünk téve, mert nincs olyan társadalom a Földön, amely ekkora egyenlőtlenséget el tudna viselni. Tény az, hogy az emberi történelemben még nem volt ekkora egyenlőtlenség, ahol a végén nem került elő a hóhér. Ilyen hatalmas egyenlőtlenséget mutató társadalom vagy rendőrállammá válik, vagy bekövetkezik a lázadás. Az ellenkezőjére nem létezik történelmi példa. A kérdés nem hogyan, hanem mikor.
Sokan közülünk, úgy gondolják, hogy ránk nem vonatkoznak a történelmi példák, mert „ez Amerika”. Úgy gondoljuk, hogy mi immúnisak vagyunk azon erők kialakulásával szemben, amelyek beindították az „arab tavaszt”, vagy éppen a Francia Forradalmat, esetleg az Októberi Orosz Forradalmat. Persze, nagyon jól tudom, hogy ti a 0,01 százalékhoz tartozók átlépitek ezt az okfejtést. Sokan közületek már a pofámba vágták, hogy lökött vagyok. És azt is tudom, hogy azért, mert láttok az utcán egy csóró kölyköt egy iPhone-nal a kezében, a szélsőséges egyenlőtlenség csak egy fikció.
Hát nézzétek, ti egy álomvilágban éltek. Meg vagytok győződve arról, hogy amikor a társadalmi elégedetlenség közelíteni fog egy kritikus ponthoz, amiből a társadalmi destabilizáció következik, azt előre tudni fogjuk. Ha-ha, azt még a történelmet tanuló diákok is tudják, hogy a dolgok nem így történnek. Forradalmak – ahogyan a bankcsődök is – fokozatosan jönnek a felszínre, majd hirtelen bekövetkeznek. Egy szép napon valaki felgyújtja magát az utcán, amit ezrek látnak, és mielőtt felészlelnél, az ország lángokban fog állni. Még arra se lesz időd, hogy kitépj a repülőtérre és magángépeddel célba vedd Új-Zélandot. Ez mindig így történik. Ha az egyenlőtlenség folyamatosan növekszik, amint ez most tapasztalhatjuk, akkor számolhatunk a tömegek lázadásával. Nem lehet megjósolni, hogy mikor, de mindenkire nézve szörnyű lesz, ránk nézve különösen.
Az egyre növekvő egyenlőtlenség előidézésében az a legtragikusabb, hogy teljesen felesleges, és önpusztító. Ha tennénk ellene, ha a gazdaságpolitikán úgy változtatnánk, ahogy ezt Franklin D. Roosevelt tette a Gazdasági Világválság idején, amivel megsegítette a 99,99 százalékot és megelőzött egy felkelést, számunkra, gazdagok számára az lenne a legjobb. Nem csak életben maradhatnánk, de tovább gazdagodhatnánk.
Le kellene utánoznunk Henry Fordot, aki rájött, hogy az autóipari munkások nem csak olcsó munkaerőt jelentenek, ami kizsákmányolható, de egyben fogyasztók is. Ford úgy gondolta, ha felemeli a fizetésüket az akkoriban csillagászatinak mondható napi 5 dollárra, vehetnek maguknak egy-egy T-modellt. – Zseniális!
Azt javasolnám nektek, hogy ismételjük meg. Valamit ki kell találnunk. Ezek az ostoba megszorítások tönkre vágják a potenciális vevőimet, és persze a tieteket is. Amikor erre ráébredtem, akkor határoztam el, hogy elhagyom a szuper gazdagok elszigetelt világát és belépek a politikába. Természetesen nem közvetlenül úgy, hogy megválasztatom magam, vagy a pénzemmel valamelyik jelölt mögé állok. Ehelyett megpróbálom megváltoztatni a begyepesedett elképzeléseket Eric Liu társszerzőmmel együtt az általunk elnevezett „middle-out” gazdaság (a középosztály kiemelésére alapozott gazdaságpolitika), amit már rég meg kellett volna valósítani az évek óta botladozó gazdaságunk miatt, aminek a fenntartása a középosztály elsorvasztásához vezet. A „middle-out” gazdaság elveti azt a téves nézetet, hogy a gazdaság egy tökéletesen hatékony, automatikus rendszer. Ehelyett azt állítja, hogy egy gazdaságot az egymástól függő, hús-vér emberek tevékenysége hoz össze. Ezért van az, hogy ha a dolgozóknak több a pénze, akkor több a fogyasztó, nagyobb a kereslet. Vagyis munkahelyeket nem mi gazdag vállalkozók teremtünk, hanem a középosztály. Ebből az következik, hogy a „virágzó” középosztály az amerikai prosperitás záloga, nem pedig annak következménye. A középosztály tesz minket gazdaggá, nem pedig fordítva.
2013. június 19-én a Bloomberg-ben megjelent egy írásom „A minimális 15 dolláros órabér a kapitalisták érdeke” címen. A cikkemre a Forbes azt válaszolta, ez a Nick Hanauer elmebeteg javaslata. Néhány héttel később a Szolgáltatóipar Dolgozóinak Szakszervezet felhívta a gyorséttermek dolgozóit, hogy sztrájkoljanak a 15 dolláros órabérért. Kb. egy évvel később a Seattle polgármestere Ed Murray aláírta a törvényt a 15 dolláros minimum órabérről. Miért? Azért, mert meg tudtuk őket győzni, hogy ez a prosperitás kulcsa. Ha a dolgozóknak több a pénze, akkor a vállalkozóknak több fogyasztója van, és ezek kielégítéséhez fel kell venni alkalmazottakat. Valamint, ha az emberek olyan fizetést vihetnek haza, amiből szépen megélhetnek, nem pedig csak a nyomorra elegendőt, az adófizetőknek nem kellene állni a szociális juttatásokat. Különben, jobb, ha tudjátok, Seattle az USA legdinamikusabban fejlődő városa.
Főleg a republikánusok úgy gondolják, ha emelik a minimálbért, akkor el kell bocsátani az alkalmazottak közül néhányat. Ez az a konzervatív (ortodox) közgazdasági szemlélet, amit az egyetemeken tanítanak a kereslet-kínálat és hasonló törvényekkel együtt. De ez nincs így. Nézzétek!
Az elmúlt három évtized alatt a vezérigazgatók (igazgatói tanács elnökei, stb.) tiszteletdíja 127-szer nőtt gyorsabban, mint a munkások fizetése. 1950 óta a melós – igazgató fizetési arány 1000 százalékkal nőtt. Valamikor a vezetők fizetése a dolgozók átlagfizetésének a 30-szorosa volt. Most 500-szorosa. A vezetők fizetése igen jelentős költségtényező, ennek ellenére nem tudok olyan vállalkozásról, ahol a vezetők számát csökkentették volna, vagy áthelyezték volna Kínába, esetleg automatizálták volna. Ellenkezőleg, több vezető tisztségviselő van, mint valaha volt. De a bankszakmában dolgozók átlagfizetése is hatalmasra duzzadt, és mégis egyre több van belőlük.
A vállalkozók álma a minél gazdagabb vevő és a minél szegényebb alkalmazott. Ezért van, hogy a kapitalisták ugyanazt mondják a fizetésemeléssel kapcsolatban évtizedek óta. Tönkre megyünk, lehúzhatjuk a rolót, ha bevezetik a minimálbért, ha a nők azonos bérezést kapnak a férfiakkal, ha nem alkalmazhatnak gyerekeket, de a becsődölés előtt el kell bocsátanom a dolgozóimat. Persze senki se ment tönkre. Vagyis nem volt igazuk. Gondold végig! Az amerikai minimálbér átlaga 7,25 $/h. Ebből a pénzből alig lehet megélni. Egy ilyen dolgozó nem jár éttermekbe, alig vesz új ruhákat, anyák napján a felköszöntéshez nem nyújt át egy csokor virágot…
Kérlek benneteket, hagyjatok fel azzal a nonszensszel, hogy ha nagyobb béreket fizetünk, akkor a munkanélküliség emelkedni fog, ami tönkre teszi a gazdaságot. A legcsalárdabb vélekedés nem annak feltételezése, hogy ha a gazdag gazdagabb lesz, akkor az jót tesz a gazdaságnak, hanem annak a feltételezése, hogy ha a szegény gazdagabb lesz, az rossz a gazdaságnak.
Minket, gazdag embereket, megfertőzött a tananyag. Elhittük, hogy mi hozunk létre munkahelyeket. De ez nem felel meg a valóságnak. Figyelj csak! Az én éves jövedelmem az átlagfizetésnek kb. az ezerszerese, de nem vásárolok ezerszer több árut. Azt elmúlt években a családom 3 gépkocsit vett, nem háromezret. Évente egy-két nadrágot és talán egy fél tucat inget vásárolok, ahogy a legtöbb amerikai teszi. Vettem egy jó minőségű gyapjú nadrágot, ami most, írás közben rajtam van. Ebből nekem ezer darabot kellene vennem, de miért vennék meg ennyi nadrágot? Ehelyett a pénzemmel spekulálok, ami nem sok jót tesz az amerikai gazdasággal.
Olyan nehéz azt megérteni, hogy ha a munkások tisztességes fizetést kapnak, akkor nincs szükség food stemps-re [fordító megjegyzése: kb. 50 millió amerikai élelmiszerre beváltható bélyegek formájában kapja a szociális segélyt], lakbér kiegészítésre, egészségügyi ellátásra, aminek a költségeit mi fizetjük meg. Ha feltámasztjuk a középosztályt, akkor nincs szükség fenntartani egy „jóléti” társadalmat. Plusz a magasabb fizetések után több adót fizetnek, a több vásárlásból több ÁFA folyik be. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik az államháztartási hiány.
Egy dologban megállapodhatunk, biztos vagyok abban, ha lesz változás, az nem Washingtonból fog kiindulni, mert ott leállt a gondolkodás, de ez így van rendjén. A győzelemmel végződő, nagy társadalmi mozgalmak túlnyomó többsége városi szintről indult el. A 8 órás munkanapért folytatott közdelem, ami 1938-ban, Washingtonban ért végett, olyan helyekről indult el, mint Illinois és Massachusetts az 1800-as évek végén. A szociális biztonságért kiálló mozgalom Kaliforniából indult el az 1930-as években. De még az Obamacare [közegészségügyi törvény] se elképzelhető a Massachusett-i Mitt Romney felvezető modellje nélkül.
Sajnálatos módon csak kevés demokrata látja ezt tisztán, a republikánusok közül pedig senki, de Obama se látja ezt tisztán, annak ellenére, hogy a szíve a helyén van. Ez évi „Az unió helyzete” beszédében említést tett arról, hogy növelni kellene a minimálbért, de nem tett említést arról, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése, a középosztály újraélesztése hozzájárulna a gazdasági növekedéshez. Ehelyett a régi demokrata eszmék, a szociális igazság mellett állt ki. Vagyis az egyetlen ok a dolgozók megsegítésére az, hogy sajnáljuk őket. A véget nem érő vita abból áll, hogy a demokraták vérző szíve a „tisztességre” szavaz, a republikánusok pedig a „növekedésre”.
De csak azért, mert a két párt Washingtonban még nem jött rá a megoldásra, nem jelenti azt, hogy mi piszkosul gazdagok, zavartalanul folytathatjuk tevékenységünket. A közbeszéd máris megváltozóban van, még akkor is, ha a milliárdosok nem tudnak róla. Gondoljátok, hogy az „Occupy Wall Street” (Foglaljuk el a Wall Street-et) és a többi „a kapitalizmus a probléma alapja” felirat alatt működő tiltakozók csak úgy eltűntek? Szó sincs róla, hallatják a hangjukat, csak ti, kedves plutokrata barátaim, nem akarjátok meghallani azt.
Kedves jó 0,01 százalék barátaim, a társadalom egyre nagyobb hányada kezdi azt hinni, hogy a probléma magja maga a kapitalista rendszer. Ezzel persze nem értek egyet, és gondolom ti se. A kellően kordában tartott kapitalizmus a legjobb társadalmi rendszer, amit valaha feltaláltak a jólét megteremtésére és fenntartására, de a szabadjára engedett kapitalizmus hajlamos a tőke koncentrálására és az összeomlásra. A kapitalizmus alkalmas arra, hogy vagy keveseknek kedvezzen rövid ideig, vagy sokaknak hosszú távon. A demokráciának az lenne a szerepe, hogy az utóbbit emelje ki győztesnek. Ezért van az, hogy a középosztály segítése eredményes, a gazdagoknak az adókedvezmény nyújtása viszont nem.
A minimálbér felemelésével kiegyensúlyozottabbá téve a kereseti viszonyokat a dolgozók és a milliárdosok között, nem sérti a kapitalizmust. Ez az eljárás egy nélkülözhetetlen eszköz a gondolkodó kapitalisták kezében, amivel a kapitalista rendszert stabillá és fenntarthatóvá lehet tenni. Amire leginkább nekünk, milliárdosoknak van szüksége.
Az emberi társadalmakon belül a legrégebbi és a legádázabb harc a vagyonosodásért és a hatalomért folyt. A csúcson létet élvezők, mint amilyenek mi vagyunk, mindig üzentük a szegényeknek, hogy ez így helyes, és ez nekik is jó. Történelmileg azt állítottuk, hogy ezt az isten rendelte így. Micsoda marhaság! Tényleg felsőrendű lennék? Isten rendelte volna el, hogy gazdag legyek?
A családom, a Hanauerek Németországban kezdtek tollat és párnákat forgalmazni, de őket Hitler kiüldözte az országból. Aztán egy idő után Seattle-ben létrehoztak egy másik párnagyárat, amiből 3 generációval később én húztam hasznot. Elképesztően szerencsés voltam. Arra gondolok, hogy rossz esetben mezítláb árulhatnék gyümölcsöt az útszélén. Ami velem történt, azt az amerikai középosztálynak köszönhetem, nem pedig fordítva. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor dőljünk hátra a nyugágyban, ne csináljunk semmit, élvezzük a jachtunk nyújtotta kellemet, és várjuk meg, amíg elküldik értünk a hóhért.
Az Egyesült Államok egyre gyorsabb ütemben veszíti el barátait, akik ez idáig fenntartották mértéktelen előjogait.
Miután elidegenítették a németeket a lehallgatási botrány miatt, dollárellenes kényszerpályára állították az oroszokat, a mennyiségi enyhítéssel és vámokkal diverzifikációra kényszerítették Kínát és végül a dollár hanyatlásával kapcsolatos tárgyalásokkal „büntették” Franciaországot, úgy tűnik, hogy nem más, mint a Total (a világ 13. és Európa 2. legnagyobb olajtermelőjének) elnök-vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy „semmi sem indokolja többé az olajkereskedelem dollárban történő bonyolítását.” Christophe de Margerie megjegyzéseiből arra következtethetünk, hogy túl vagyunk a dollárcsúcson.
A Total olajóriás vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy nagyobb szerepet kell szánni az eurónak a nemzetközi kereskedelemben, bár nem gondolja, hogy lehetséges lenne a dollárt nélkülözni.
Christophe de Margerie a francia döntéshozók kérdéseire reagálva nyilatkozott, akik az euró szélesebb körű használatára keresnek megoldásokat a nemzetközi kereskedelemben, miután az Egyesült Államok rekord összegű büntetést rótt ki a BNP-re.
… „Semmi sem indokolja, hogy az olajért dollárban fizessünk,” mondta, hozzátéve, hogy csupán azért, mert az olaj hordónkénti árát dollárban határozzák meg, nem jelenti azt, hogy fizetni is ebben a valutában szükséges.
Michel Sapin, francia pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei, a hétfőn sorra kerülő havi összejövetelükön tárgyalni fognak az euró használatának növeléséről a nemzetközi kereskedelemben.
„Ezzel is védhetnénk a hazai cégeket, amikor amerikai területeken kívül teljesen legálisnak számító tranzakciókat folytatnak le abban az országban, ahová tartoznak,” mondta.
Tehát a status quo egyik kedvezményezettje is látja már a petrodollárra váró végzetet.
Brandon Smithkorábban így írt a dollár tartalékvaluta státuszával kapcsolatos, cseppet sem véletlenszerű tárgyalásokról:
A történelem korábbi fiat valutáihoz hasonlóan a dollár sem legyőzhetetlen. Bizonyos módon még gyengébb is, mint elődei. A dollár globális értéke teljes mértékben saját tartalékvaluta státuszán alapul. Amint látható, egyes országok, mint Kína például, már elkezdtek megszabadulni a zöldhasútól más országokkal folytatott kereskedelmükben. Bolondság lenne azt feltételezni, hogy a tendencia véletlenszerű, nem pedig szándékos.
Egyetlen ország sem kezdeményezné ma a dollár ejtését, ha nem lenne szándékában ezt holnap is folytatni. Már csak a fedőválság hiányzik. A közel-keleten tapasztalható feszültségek egy átható válságot sejtetnek, ami nagy eséllyel egy közelgő energiaválság is lehet.
Úgy tűnik, hogy ezekkel a lépésekkel Amerika barátok helyett ellenségeket szerez, amikor most mindennél nagyobb szüksége lenne rájuk.
A vagyon újraelosztásának említésére a legtöbben egy olyan rendszerre gondolnak, amelyben a gazdagoktól vesznek el, hogy a szegényeknek adjanak. Ez persze már önmagában is egy ellentmondásos elgondolás, azonban az ENSZ Agenda 21 (Feladatok a XXI. századra) programja ennél sokkal súlyosabb elveket képvisel. Eszerint a vagyon újraelosztása azt jelenti, hogy a szegényebb lakosságtól elveszik a forrásokat, hogy a hatalommal szövetkező gazdag magánérdekek rendelkezésére bocsássák.
Az Institute of Physics (IOP) Környezetvédelmi Kutatólevelek elnevezésű folyóiratában megjelent, megdöbbentően őszinte tanulmány amellett érvel, hogy miért jogos megrövidíteni a lakosságot és elvenni tőlük a földeket egy „magasabb” multinacionális „jó” érdekében. Ez az Agenda 21 propaganda fontos eleme.
A fenntarthatóság és az éhezés elleni harc „zöld álarcát” használva próbálják az együtt érző emberek figyelmét a környezetre terelni, a valós hiányokkal kapcsolatos veszélyekre is utalva persze a nagyobb hihetőség érdekében.
A valóságban az Agenda 21 egy hihetetlenül összetett, sokrétű és jól álcázott program, ami a világ minden szegletébe beszivárgott már, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol eddig sokan azt gondolták, hogy a tulajdonjogot védő törvények miatt ilyesmire soha nem kerülhet sor.
Az Agenda 21 érkezése, az alábbi beszivárgási módszerek és fedőnevek valamelyikén keresztül, eddig minden esetben föld- vagy forrásvesztéssel járt és a kisajátított tételek kiegyensúlyozott újraelosztásáról még csak szó sem esett. Ezekre a kifejezésekre érdemes figyelni tehát (amelyek közül némelyik csak az Egyesült Államokban van jelen):
Okos növekedés, Wildlands Project, Resilient Cities (rugalmas városok), Regional Visioning Projects (regionális előrelátó projektek), STAR Sustainable Communities (STAR fenntartható közösségek), Green jobs (zöld munkahelyek), Green Building Codes (zöld építési szabályzat), “Going Green,” alternatív energia, Local Visioning (helyi előrelátás), regionális tervezés, történelmi örökség megőrzése, fejlesztési jogok, fenntartható mezőgazdasági termelés, átfogó tervezés, növekedéskezelés, konszenzus. (Forrás: Az Agenda 21-ről közérthetően)
A folyóiratban megjelent tanulmány mindenesetre félreérthetetlenül fogalmaz:
A fejlődő országokban „lefoglalt földeken” termelt növények potenciálisan akár 100 millióval több ember számára biztosíthatnak élelmet globálisan, állítja egy új tanulmány.
A külföldi befektetések jelentette fejlett infrastruktúra növelheti a termelékenységet a korábban megélhetési földnek számító területeken az Indonéziához vagy Pápua Új-Guineához hasonló országokban, ami azt jelenti, hogy ezek a földek legalább 300 millió embert táplálhatnak világszerte. Vessük ezt össze azzal a 190 millió emberrel, akik számára ugyanez a terület élelmet jelenthet, ha a terület a helyi lakosság kezében marad.
A következő ábra szolgáltatja a „bizonyítékot”:
Amellett, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják az érintett területek szuverenitását és azt javasolják, hogy ezek az országok kötelesek kiszervezni a termelést „külföldi kormányok és vállalatok számára”, azt is figyelembe kell vennünk, hogy kik állnak ezeknek a kezdeményezéseknek az élén.
A sajtóközlemény arra az elképzelésre fekteti a hangsúlyt, hogy a modern technológiák, az ipari agrármódszerek és földlefoglalások jelentik a mentőötletet a föld lakosságának etetésében. Természetesen, amikor „modern technológiákról” beszélnek, igazából a biotechnológiára és elsősorban a Monsantora és társaira gondolnak. A biotechnológia ipar szerint a modern mezőgazdasági termelést elsősorban a génmódosítás kell, jellemezze, a kiszámítható és egyre növekvő hozam érdekében. Így szinte biztosra vehető, hogy az ellopott megszerzett földeket is erre használják majd.
Ez az egyik legnagyobb tévhit a génmódosított növényekkel kapcsolatban, mivel a valóságban nem jelentenek több élelmet, viszont annál több hasznot a nagy biotechnológiai cégek számára, hiszen a GMO termeléshez több rovar- és gyomirtó, valamint drága, szabadalmazott magok szükségesek, amelyek megjelenése szinte garantált a kisajátításra kerülő földeken. A propaganda hadjáratok részeként rendszeres időközönként mutatnak nekünk harmadik világbeli éhezőket a médiában, akiket ezek az érdek konglomerátumok hivatottak megmenteni. A valóság (és számos tanulmány) azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.
A nyilatkozatokat olvasva rengeteg statisztikát és meggyőző sorokat látunk azokról az emberekről, akiket „etetni lehetne” a módszerrel, de a következtetések mindennél többet elárulnak:
Az eredményekből kiderül, hogy a földkisajátításra kiszemelt országok elsősorban Indonéziát, Malajziát, Pápua Új-Guineát és Szudánt jelentik. Ezek az országok jelentik a világon megszerzett termőföldeken termelhető kalória 82 százalékát.
Korábbi tanulmányokból kiderül, hogy a nagy nemzetközi befektetők összesen 32,9 millió hektár földet szereztek meg eddig különböző célokra, ebből 22 millió hektárt a mezőgazdaság számára.
A tanulmány szerzői szerint munkájuk „átfogó értékelést ad arról, hogy milyen mennyiségű ételt lehetne termelni a külföldi befektetők által megszerzett földeken olyan országokban, mint Szudán vagy Indonézia.”
„A politikai döntéshozóknak tudniuk kell, hogy amennyiben ezt az ételt a helyi lakosság élelmezésére használnák, az önmagában elegendő lenne az alultápláltság megszüntetésére, a hozamrés megszüntetését célzó befektetések nélkül is. Az ilyen befektetések jelentős javulást jelentenének a terméshozamban, főleg az afrikai országokban.
Jelenleg még számos nyitott kérdés van, amelyek megválaszolása segítene a vitában, hogy mi történjen a megszerzett földekkel vagy a megtermelt étellel. Tudni kellene, hogy külföldre szállítják-e, hogy a földeket korábban is mezőgazdasági célokra használták-e és amennyiben igen, milyen terményre és milyen hozammal. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása segítene mennyiségileg kifejezni a helyi közösségek rendelkezésére álló élelmiszer csökkenését, és a nagy mennyiségű földszerzés miatti negatív hatásokra kidolgozható kezelési stratégiákat.”
Ez nem egyéb, mint annak nyílt elismerése, hogy külföldi kormányok és nemzetközi befektetők újabb és újabb módokat keresnek, hogy minél nagyobb haszonnal tudják megszerezni szuverén államok termőföldjeit, a „zöld álarccal” leplezve igazi indítékaikat.
Megértve az ilyen kezdeményezések igazi mivoltát, egészen más fényben látjuk majd azt a sok milliárd dollárt, amit például az Egyesült Államok ad Afrika infrastruktúrájának fejlesztésére. Afrika és a fejlődő világ tulajdonképpen egy sokrétű forrás számukra. A különböző nemzetek és multinacionális cégek között aláírásra kerülő megállapodásokat a legjobb esetben is kisstílű kormánytisztviselők önző érdekei, vagy ami ennél is rosszabb, az ENSZ irányelvei kényszerítik ki.
Úgy egy hónappal ezelőtt, az esetleges munkáslázadások leverését szimuláló kínai gyakorlatról készült képek láttán azon elmélkedtünk, vajon mit tud Kína, amit az Egyesült Államok nem. Kiderült, hogy semmit.
Az amerikai védelmi minisztérium már 2008-ban, jóval a gumilövedékes szimulációk előtt, több tanulmányt rendelt a polgári elégedetlenségi mozgalmak dinamikájáról és a hadsereg legoptimálisabb válaszlépéseinek feltérképezéséről.
A projekt neve „Minerva Kutatási Kezdeményezés” célja pedig „az Egyesült Államok számára stratégiai fontosságú területeket alakító társadalmi, kulturális, viselkedéstani és politikai erők megértése”.
A részleteket elsőként közzétevő Guardian a következőket írja:
A multi millió dolláros program célja, hogy azonnali és hosszú távú, „háborús helyzetben is alkalmazható betekintést” adjon a „védelmi közösség” magas rangú tisztségviselői és döntéshozói számára, valamint, hogy a „harcosok által követett parancsok” irányelveit kommunikálja.
A Minerva célja egyszerű: feltérképezni, hogy miként mennek végbe az erőszakos politikai felforgatások, értsd, társadalmi összeomlások, a közösségi hálózatok korában és felkészülni a válaszlépésekre a „békés tevékenységeket és tiltakozó mozgalmakat célozva”.
A 2014-2017 között megfinanszírozott projektek között volt az a Cornell Egyetem által vezetett, de az amerikai légierő tudományos kutatási részlege által felügyelt tanulmány is, ami „a társadalmi mozgalmak mobilizációjának és terjedésének dinamikájára fejleszt” tapasztalati modellt. A projekt célja meghatározni a társadalmat megfertőző eszmék/folyamatok kritikus tömegét, az ezeket kiváltó személyek digitális lábnyomának tanulmányázásával. Ilyen események például a 2011-es egyiptomi forradalom, a 2011-es Duma választások Oroszországban, a 2012-es nigériai üzemanyagválság vagy a 2013-as Gazi parki tiltakozások Törökországban.
Megvizsgálják a Twitter bejegyzéseket és párbeszédeket, a „társadalmat megfertőző folyamatok során mobilizált személyek azonosítása és a mobilizálás időzítésének meghatározása érdekében.
A Washington Egyetem által elnyert másik projekt azt hivatott meghatározni, hogy milyen körülmények közül erednek a nagyszabású politikai és gazdasági változásokat elérni akaró politikai mozgalmak. Az amerikai hadsereg által felügyelt projekt olyan tartósan jelenlévő mozgalmakra összpontosít, amelyek legalább 1000 résztvevővel rendelkeznek és összesen 58 országot vizsgál.
A Minerva tekintélyes finanszírozást tudhat maga mögött. Legalább 75 millió dollárt terveznek elkölteni öt év alatt. Az amerikai kongresszus egyedül ebben az évben 17,8 millió dollárt irányzott elő rá. Egy másik, csaknem 2 millió dolláros projekt a klímaváltozás miatti társadalmi zavargások kockázatait vizsgálja.
Ennyit tehát a projekt égisze alatt folyó kutatásokról. Ami azonban leginkább aggasztó, hogy egy ilyen, pusztán elméleti társadalomtudományi kísérlettől az ember semmilyen gyakorlati alkalmazást nem várna. Sajnos a valóság mást mutat.
Bár a haditengerészet kutatórészlegének felügyelője, Dr. Harold Hawkins, a kezdetektől arról biztosította az egyetem kutatóit, hogy csupán „alapvető kutatási erőfeszítésről van szó, így nem kell aggódni esetleges alkalmazott tényezőktől”, az érintettek találkozóján mégis kiderült, hogy a védelmi minisztérium konkrét „alkalmazásokba” kívánja önteni a kutatás által feltárt eredményeket, írja a kutatásban résztvevő egyik professzor. A professzor arra ösztönzi kutatóit, hogy „az eredményeket, jelentéseket, stb. oly módon tálalják, hogy a [védelmi minisztérium] egyértelműen lássa azok gyakorlati bevetésének lehetőségeit.”
Egyre több tudós nézi kritikus szemmel az amerikai kormány azon erőfeszítéseit, amelyek a társadalomtudományok militarizálását célozzák a háború érdekében.
Az összekötőkapocs a láncszemek között? Természetesen az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA).
Az egyik hadgyakorlat forgatókönyve szerint a Sierra Club nevű ismert szervezet környezetvédelmi aktivistái egy Missouri közeli szénerőmű által termelt szennyezés miatt tüntettek. A résztvevők feladata „a ’problémamegoldók’ és a ’problémaokozók’ azonosítása volt, valamint, hogy az információs stratégia célpontját képező lakosságot azok felé a nézőpontok és értékrendek felé húzzák, amelyek a katonai stratégia végcélját képezték”.
Az ilyen hadgyakorlatok teljes összhangban állnak a Pentagon más dokumentumaival, amelyek szerint az NSA tömeges megfigyeléseinek elsődleges motivációja a környezetvédelmi, energiaügyi és gazdasági sokkok destabilizáló hatásaira való felkészülés.
Ahogy a Guardian újságírója nagyon is találóan összegzi:
„A Minerva tipikus példája a katonai ideológia súlyosan beszűkült, önmaga ellen dolgozó gondolkodásmódjának. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy a hajlandóság teljes hiánya a védelmi minisztérium részéről a legalapvetőbb kérdések megválaszolására, egyértelműen bizonyítja, hogy a katonaság tántoríthatatlanul védelmez egy növekvő népszerűtlenségnek örvendő globális rendszert egy elenyésző kisebbség érdekében, miközben a titkosszolgálatok minden lelkiismeret furdalás nélkül potenciális terroristának bélyegeznek mindenki mást.”
Miért nem vagyunk meglepve, hogy mire a tömeges társadalmi összeomlás beindul, szinte mindenki, aki egy kicsit is veszélyezteti az összeomló rezsimet, már terroristának fog számítani?
A korábban tudományos fantasztikumnak számító elkövetés előtti letartóztatást megvalósító technológia érkezését szemlélve, már csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg az első szürke-ruhás ügynökök, vagy drónok, hogy csendben letartóztassák a közösségi hálózatok potenciális terroristának kikiáltott tagjait, azzal vádolva őket, hogy puszta jelenlétük a status quo még gyorsabb összeomlását okozhatja.
És most felejtsd el a fent olvasottakat. Inkább vegyél néhány részvényt, mert minden rendben van. Biztos nem ezeket a droidokat kerested.
Az oroszok komolyan gondolják a dollár elleni intézkedéseket. A világ legnagyobb földgáz termelője, a Gazprom, szinte valamennyi nagy megrendelőjével megállapodott már, hogy dollár helyett euróban fizessenek a tőlük vásárolt földgázért. Soha nem tettek volna ilyen lépéseket a kormány engedélye nélkül, hiszen az orosz állam a cég többségi tulajdonosa.
Az amerikai média mélyen hallgat erről, pedig a fejlemény igen komoly következményekkel járhat. Először is világviszonylatban is hatalmas cégről beszélünk, aminek forgalma az orosz GDP 8 százalékát teszi ki és a világ földgáz tartalékának 18 százalékát tudhatja magáénak. Emellett tekintélyes mennyiségű olajat is termel. Egyértelmű tehát, hogy a lépés rendkívüli jelentőséggel bír.
Barack Obama nyilván úgy gondolta, hogy a média rövid idő alatt megfeledkezik majd az Oroszországra kivetett értelmetlen szankciókról. Lehetséges. Azonban Oroszország nem biztos, hogy megfeledkezik róluk. Sőt, a szankciók kiváló ürügyként szolgálnak a dollártól való leváláshoz. Ráadásul, ahogyan azt a Zerohedge megjegyezte, Oroszországnak elegendő, ha a kényszerpályán mozgó Egyesült Államok szemében elítélendőnek titulált lépéseket tesz Ukrajna ellen és az Egyesült Államok által adott válaszlépés formájában már meg is van a kifogás a dollártól való leválás következő lépésére. Öblítés, újraindítás.
A Gazprom lépései alapjaiban rázhatják meg a globális pénzrendszert. Az ITAR-TASS a következőket írta:
„A Gazprom Neft számos szerződést írt alá ügyfeleivel a fizetések dollár helyett euróban történő teljesítésére, mondta Alexander Dyukov, a cég vezetője egy sajtótájékoztatón.
„A Gazprom Neft további szerződéseket írt alá a dollárról euróra történő átállásra. Fehéroroszországgal pedig a rubelben történő fizetésben állapodtunk meg,” mondta, hozzátéve, hogy tízből kilenc ügyfél elfogadta az euróra történő átállást.
A Gazprom ráadásul nem az egyedüli nagy orosz cég, amelyik a dollárról való leválást tervezi.
„Oroszország egyre több olyan szerződést köt, amelyek értelmében a kifizetések különböző ázsiai valutákban, leginkább jüanban történnek, egyrészt a dollárpiactól való függőség további csökkentése érdekében valamint a nyugat által kivetett szankciókra adott válaszként.
„Az elmúlt néhány hét során jelentős érdeklődés mutatkozott a piacon nagy orosz cégek részéről a renminbire és más ázsiai valutákra való átállás iránt és sokan nyitnak számlát ázsiai helyszíneken,” mondta Pavel Teplukhin, a Deutsche Bank oroszországi igazgatója a Financial Times-nak.” (forrás)
A ZeroHedge szerint a többi valuta használatának kiterjesztése a legfontosabb terület az orosz bankok számára jelenleg.
Andrei Kostin, a VTB orosz állami bank vezérigazgatója elmondta, hogy a dollártól eltérő valuták használata a bank „legfontosabb feladata”. „Figyelembe véve Kínával folytatott kétoldalú kereskedelmünket, a rubelben és jüanban folytatott ügyletek támogatása a legfontosabb feladatunk, így jelenleg ezen dolgozunk,” mondta Kostin egy Vlagyimir Putyinnal folytatott eligazításon. „Május óta tart ennek a munkának a kivitelezése.”
„Semmi probléma nincs azzal, hogy csökkentjük a dollártól való függőségünket, sőt, ez egy nagyon is ésszerű lépés,” mondta egy másik nagy európai bank oroszországi igazgatója, hozzátéve, hogy Oroszország túlzott függősége a dollártól bizonytalanabbá teszi a piacokat válság idején. „Semmi sem indokolja, hogy egy Japánnal kötött kereskedelmi szerződést dollárban teljesítsünk,” mondta.
Oroszországban komoly pénzügyi konverzió folyik, miközben a lakosság soha nem látott ütemben veszi ki pénzét az amerikai bankokból:
Márciusban, meg sem várva a szankciók hatásának megjelenését, az orosz lakosság nekilátott, hogy kimentse pénzét az amerikai bankokból. Az orosz állampolgárok által az amerikai bankokban tartott pénz 21,6 milliárd dollárról 8,4 milliárdra esett hirtelen. Ez 61 százalékos csökkenés egyetlen hónap alatt! Minden jel szerint tanultak a ciprusi válságból: vedd ki a pénzed mielőtt lefoglalják. (forrás)
Aki pedig azt gondolja, hogy ezek a fejlemények meg sem kottyannak majd az amerikai gazdaságnak, jobb ha utánanéz, milyen mértékben függ az Egyesült Államok a világ többi részének pénzügyi viselkedésétől.
Az a tény, hogy a világon egyelőre még szinte mindenki a dollárt használja fizetőeszközként a kereskedelemben, mesterségesen magas árfolyamon tartja a zöldhasút és olcsón a hiteleket. Oroszország leválása a dollárról nagy érvágás lesz, azonban, ha világ többi része is követi példáját, az már igazi pénzügyi lavinát indíthat el.
Egy fordulóponthoz érkeztünk.
Az intézkedések hatását nem fogjuk egyik pillanatról a másikra megérezni, de mindenképpen a készülő „tökéletes vihar” egyik előjelét látjuk. Évek óta a hamis stabilitás átmeneti buborékában élünk, a hosszú távú kilátások azonban egy cseppet sem javultak.
Használjuk ki a vihar előtti csendet, mert már nem tarthat sokáig.
James Rickards pénzügyi szakértő szerint a monetáris rendszer összeomlása vár a világra a közeljövőben. Oroszország és Kína törekvései az amerikai dollár tartalékvaluta státusztól való megfosztására csupán egyik indikátora ennek az elkerülhetetlen eseménynek.
„Kína három ezermilliárd dollárral rendelkezik, de hihetetlen tempóban vásárolja fel az aranyat. Kína attól tart, hogy az Egyesült Államok leértékeli a dollárt, ezért biztosítékot akarnak felépíteni erre az esetre, az arany árfolyama pedig emelkedni fog,” mondta Rickards az RT-nek.
Előrejelzését alátámasztandó, Vlagyimir Putyinnak a 18. Világgazdasági Fórumon elhangzott szavait idézi, aki a hónap eleji összejövetelen azt mondta, hogy egy olyan eurázsiai zónát képzel el, aminek Kelet-Európa, Közép-Ázsia és Oroszország is része lenne. A rubelnek egyelőre esélye sincs átvenni a tartalékvaluta szerepét, ugyanakkor regionális tartalékvalutának most is megteszi, idézte Putyint az ETF Daily News.
Rickards könyve a dollár bukásáról áprilisban, igen apokaliptikus címmel került a polcokra. „A pénz halála” szerzője meglepődve tapasztalja, hogy az általa előrelátott események a vártnál sokkal gyorsabban történnek. „Ha látunk némi eltérést, akkor az az, hogy a tempó sokkal gyorsabb a vártnál, így a katasztrofális következmények némelyike hamarabb bekövetkezhet.”
Múlthét szerdán Kína és Oroszország történelmi fontosságú, 400 milliárd dolláros gázkereskedelmi megállapodást írt alá, ami 30 évre biztosítja a világ leggyorsabban növekedő gazdasága számára a szükséges földgázt. Szakértők szerint ez az esemény katalizátorként hathat, elindítva a dollár trónfosztásával végződő folyamatot.
Rickards szerint a dollár bukása pedig beindíthatja az összeomlást, hiszen a zöldhasú az egész rendszer alapja. Az igazi hatalommal rendelkező országok, mint Oroszország, Kína, Irán vagy India, nem az Egyesült Államokra alapozzák nemzetbiztonságukat, így az amerikai gazdaság meggyengülése előnyös lenne számukra, tehát törekszenek megszabadulni a dolláralapú rendszertől.
Rickards úgy gondolja, hogy a kettős összeomlás „egyre valószínűbbnek látszik”.
„A hibákat már elkövették. Az instabilitás már benne van a rendszerben. Már csak a katalizátorra várunk, amit én a lavinát elindító hópihének hívok,” idézi az ETF.
Jelenleg három nagy nemzetközi szereplő helyez komoly nyomást a dollárra: Oroszország, Kína és Szaúdi-Arábia.
„Szaúdi-Arábia 1970 óta a legfontosabb ország a petrodollár szempontjából, mivel az olajkereskedelem az OPEC államokon keresztül dollárban folyik.
Oroszország az egyik legnagyobb földgáz exportőr és szintén dollárban kereskedik. Jelenleg azonban igazi pénzügyi háború folyik Oroszország és az Egyesült Államok között az Ukrajna körüli helyzet kapcsán.”
A dollárt érő fenyegetések számtalan helyről érkeznek. Az egyetlen esély a 17 ezermilliárdos amerikai államadósság visszafizetésére az infláció lenne, ami viszont elrettentene minden egyéb szereplőt a dollártól. Ezzel egy időben Oroszország és Kína aranytartalékainak komoly növelése egy új tartalékeszköz felé történő elmozdulást sejtetnek.
„A következő globális likviditási válság már meg fogja haladni azt a szintet, amit a központi bankok kezelni képesek. Az IMF lesz kénytelen kimenteni a világot az SDR-ok (Különleges Lehívási Jogok) segítségével. Akkor az SDR már világvalutaként lép a színre,” nyilatkozta Rickards az RT-nek.
Manapság már szinte semmi sem az, aminek látszik. A jót gonosznak állítják be, a kedvesnek mondott tettek mögött rossz szándék lapul, az egyszerűt összetettnek, az összetettet egyszerűnek festik le. Aki megelégszik a felületes szemlélődéssel, soha nem fogja megérteni, hogy mi történik. Ez a jelenség nagyon jól megfigyelhető a kelet és nyugat elitistái között, az Ukrán helyzet kapcsán fokozatosan mélyülő feszültségben.
Megdöbbentő, hogy amúgy intelligens emberek nem hajlandók meglátni, hogy nincs alapvető politikai vagy filozófiai konfliktus a kelet és nyugat hatalmi szereplői között. Hogyan is lenne, amikor mindkét „oldal” ugyanazért a célért dolgozik és mindketten nyernek a megrendezett, teátrális nemzetközi válságokon.
A Nemzetközi Valutaalaphoz és a Nemzetközi Fizetések Bankjához hasonló szervezeteken keresztül Oroszország éppen úgy elkötelezettje a globalista pénzeknek, mint az Egyesült Államok. Oroszország gazdasági tanácsadója globális ügyekben, legyen szó befektetési imázsról vagy privatizációról, nem más, mint maga a Goldman Sachs.
A Goldman Sachs már 2011 óta szoros együttműködést tart fenn az ukrán kormánnyal is, tanácsadói szolgáltatásait pedig ingyen ajánlotta fel. (Amikor a Goldman Sachs ingyen ad valamit, arra különös figyelmet kell fordítani!) A banki elit keményen dolgozott az orosz-ukrán párbaj mindkét oldalán.
Oroszország minden évben dollár milliárdokat vesz fel a nyugati bankoktól, például a Deutsche Banktól és a Credit Suisse-tól, ékes bizonyítékául, hogy nincs ellenére a „gonosz nyugati rablókkal” üzletelni.
Vlagyimir Putyin rendszeresen találkozik Mr. Új Világrend Henry Kissingerrel és Putyin sajtófőnöke szerint ők ketten „régi jóbarátok”. Ezek a találkozók Putyin 2000-ben történt hivatalba lépése óta folynak.
Frissebb hírek terén pedig emlékeztetném a Putyin-rajongókat, hogy maga Putyin és a Kreml javasolta az ukrán gazdaság feletti IMF hatalomátvételt. Ez ugyanaz az IMF, amelyik most azt követeli, hogy Ukrajna harcoljon Oroszország ellen, ha pénzt akar. A felszínesebb olvasók számára ez bizonyára ironikusan hangzik, azonban akik tisztában vannak a hamis kelet-nyugat paradigmával, azonnal meglátják, hogy a hatalmi konszolidációért folytatott harc egyik lépését láthatjuk.
Nyilvánvaló, hogy Putyin és Oroszország is csak bábuk, bár fontos bábuk, a globalista sakktáblán, akiket bevethetnek más bábuk ellen, a tömegek megtévesztésére és megosztására rendezett játszmában. Hallottuk Kissingert: A válság egyben lehetőség is.
Mi a céljuk? Számtalanszor kimondták már.
Az Új Világrend fődíjai a globális valuta és a központosított gazdasági hatalom. Az elit nem elégszik meg az egyes gazdaságok feletti csendes dominanciával. Teljes politikai egységet és a szuverenitás végleges felszámolását akarják. A globális valuta bevezetésével a világkormány felé vezető lépések apránként, gyors egymásutánban követhetik egymást.
A világ vezetői, Putyinnal köztük, valamint a nemzetközi bankárok nyilvánosan sürgették a globális gazdaság feletti IMF hatalomátvételt a Különleges Lehívási Jogoknak (SDR) nevezett valutaprogram bevezetésén keresztül.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, néhány szálat még el kell varrniuk.
Íme, egy rövid lista.
A dollárnak mennie kell
Az SDR bevezetése előtt a dollárnak el kell veszítenie tartalékvaluta státuszát, ami valószínűleg relatív értékének elvesztését jelenti. Ezen a ponton veszítik el a fonalat a fővonalas szakértők. Számukra a dollár egy legyőzhetetlen monetáris szereplő, egy végtelen élettartamú valuta. A fennálló helyzethez való ragaszkodásuk megakadályozza, hogy meglássák a Fed által kibocsátott bankó gyengeségeit, és az Egyesült Államok adósságának fenntarthatatlanságát.
Mások úgy gondolják, hogy a dollár az Új Világrend valutája és a globalisták valahogy USA-centrikusak. A tények mást mutatnak. A globalisták egyetlen nemzet vagy kultúra irányába sem lojálisak. Kizárólag saját előmenetelük és hatalmuk érdekli őket. Amennyiben a dollár vagy az Egyesült Államok feláldozása előrébb viszi ezt a célt, gondolkodás nélkül megszabadulnak a felesleges terhektől.
Likviditáspótlás
Rendszeres olvasóink tudják, hogy Kína jó ideje dolgozik már az amerikai gazdaságról történő leváláson. Kína valószínűleg fontos szerepet tölt be az elit terveiben az igazi globális mechanizmusra való átállás terén. A fővonalas média azzal érvel a dollár összeomlása ellen, hogy nincs olyan valuta, ami a helyébe léphetne, és kellő likviditást biztosíthatna. Az elmúlt néhány évben a helyzet igencsak megváltozott ezen a téren.
Kína és az általa irányított bankok hozzávetőleg 25 ezermilliárd dollár értékben bocsátottak ki hiteleszközöket. Erre gyakran pánikszerűen létrehozott „adósságlufiként” utalnak és a kínai gazdaság gyengeségének tekintik, az amerikai mennyiségi enyhítés lassulására adott válaszként. Szerintem nem ez történik. Kína 2005-ben kezdett jüan névértékű részvényeket kibocsátani, évekkel azelőtt, hogy a fővonalnak bármilyen fogalma lett volna a közelgő derivatíva összeomlásról. 2005-tól napjainkig semmilyen ésszerű magyarázat nem adódott az ilyen jüan névértékű eszközök kibocsátására, a jüan piac észrevétlen bővítésén kívül.
Nagyon is elképzelhető, hogy ez a pénzesítés Kína részéről pontosan kiszámított és szándékos lépés volt, hogy ezzel megalapozzák a jüan likviditásának jelentős növelését. Eszerint elképzelhető, hogy tévesen következtetünk egy közelgő kínai összeomlásra a hitelnövekedés alapján. Az amerikai államadósság mellett Kína 25 ezermilliárdos tartozása eltörpül. Kína jüan alapú adósságának arra is alig volt ideje, hogy kamatadósságot halmozzon fel, míg az Egyesült Államok esetében a kamatadósság önmagában elég arra, hogy felmorzsolja az ország fiskális alapjait. Ha valakit összeomlás fenyeget, az az Egyesült Államok és nem Kína.
Kínának szüksége van a jüan forgalmának exponenciális növekedésére. Nem az a terv, hogy a jüan a dollár helyébe lépjen. Azt akarják elérni, hogy a jüan is bekerüljön az SDR valutakosárba. Miután a Világbank szerint Kína idén átveszi a világ legnagyobb gazdasága címet, a valutakosárba történő felvétel szinte garantált.
Mikor?
Az IMF ötévente tart nemzetközi konferenciát és irányelvi megbeszélést az SDR-okkal kapcsolatban. Az IMF ezen összejövetelek során dönt újabb valuták bevonásáról és az SDR-ok kibocsátásának és forgalmának növeléséről a világon. Érdekes módon a következő ilyen összejövetelt 2014 végére, 2015 elejére tervezik összehívni.
Egy másik érdekes egybeesés: az amerikai kongresszus áprilisban volt hivatott szavazni az IMF számára előirányzott tőke növeléséről. A szavazás nem történt meg. Az újonnan előirányzott összegeket elvileg bizonyos IMF programok finanszírozására és a BRICS országok mélyebb bevonásának elősegítésére használták volna. Amennyiben az Egyesült Államok nem szavaz a kérdésben, Oroszország és más nemzetek azt követelik, hogy az IMF nélküle vezesse be a tervezett reformokat. Az USA a legjobb esetben is elveszítené vétójogát az IMF döntésekben, miközben az SDR konferencián a jüan bevonásáról döntenek majd, ami a dollár trónfosztásának egyik fontos lépése lenne.
Első körben az SDR nem olyan lesz, mint a többi valuta, amivel kereskedni lehet. Ehelyett az IMF átveszi a valutakosárban lévő pénzek feletti irányítást és az SDR-ok alapján határozza majd meg azok értékét. Például ma 1 dollár 0.64 SDR-t ér. A közeljövőben könnyen lehet, hogy a dollár SDR-hoz viszonyított értéke jelentősen zuhanni fog. Amikor az IMF átveszi a valutarendszer feletti irányítást, a dollár még mindig létező pénz lesz, de értéke centekben lesz csak mérhető. Eközben az erősebb gazdasági háttérrel rendelkező valuták SDR-hoz viszonyított értéke növekedni fog.
Nagy valószínűséggel egy valuta SDR-hoz viszonyított értékét elsősorban a kibocsátó ország aranytartaléka határozza majd meg. Nem véletlenül vásárol Oroszország és Kína hihetetlen tempóban aranyat (és nem véletlenül kerüli az USA saját aranytartalékának auditját). Az IMF birtokában van a világ egyik legnagyobb fizikai aranykészlete, közel 3000 tonna (hivatalosan). A dollárrendszer összeomlásával, amikor a befektetők nyilván megbízható fedezet után vadásznak majd, hogy mentsék a menthetőt, az arany árfolyama akár az unciánkénti 5-10.000 dolláros magasságokba is szökhet. A nagy tartalékkal rendelkező kormányok így jó státuszt szerezhetnek az SDR tartalékrendszer bevezetésekor.
Kell egy esemény
A hatalom központosítását az elterelő csapások pillanatában lehet a legjobban megvalósítani. A válságok megrendezése az az elit dominancia egyik legrégebbi módszere. Nemcsak arra jók, hogy összezavarják, megijesszék és könnyen befolyásolhatóvá tegyék a tömegeket, de segítségükkel az elit megmentő hősként tetszeleghet a világ előtt. A hégeli dialektika a zsarnokok egyik alapmódszere.
A dollár elpusztítását és a globális gazdasági bürokrácia bevezetését nem lehet nyíltan megvalósítani. Ezek az események bizonyára szörnyű katasztrófákkal egy időben következnek majd be, amik valószínűleg meghaladják majd a Nagy Világgazdasági Válság nehézségeit és milliókat hagynak megélhetés nélkül. Ezt követi a bűnözés, a pusztítás és a társadalmi elégedetlenség eldurvulása. Az emberek bűnbakot keresnek majd. A kelet-nyugat paradigma igencsak jól jön majd.
Sokan úgy gondolják, hogy az Oroszország elleni szankciók számának növekedésével a dollár egyre közelebb kerül a vágóhídhoz. Kína egyértelműen Oroszország mellett tette le a voksot az ukrajnai NATO beavatkozás lehetőségével szemben. A színpad készen áll. Sok jel figyelmeztet arra, hogy a kelet és nyugat közötti feszültség erősödését használják majd a dollárrendszer összeomlásának magyarázataként. Az amerikai média a keletet vádolja majd, amiért nagy mennyiségben szabadul meg dollártartalékaitól és amerikai állampapírjaitól, elindítva a dollár tartalékstátuszát végleg felszámoló láncreakciót. A nemzetközi közösséggel pedig elhitetik, hogy az elkényeztetett és hataloméhes Egyesült Államok ballépéséről van szó csupán, nem pedig egy rejtett és nagyon is tudatos destabilizációs manőverről. Ez akár nyílt háborúhoz vagy pénzügyi tűzvészhez vezethet. Mindkettő alkalmas olyan kétségbeesett helyzetet előidézni, hogy a világ bármilyen segítséget elfogadjon.
Akármelyik forgatókönyvet használják, biztosak lehetünk benne, hogy bűnbakokban és hamis ellenségben nem lesz hiány. A lényeg, hogy az igazi tettesekről, a nemzetközi bankokról eltereljék a figyelmet. A harc nem Barack Obamáról vagy Vlagyimir Putyinról, és nem is a Federal Reserve Bankról szól. Ezek az emberek csak eszközök, kifutófiúk, közvetítők a nyilvánosság előtt. Ne tévesszen meg senkit a globális színpadon folyó játék. Akárhogyan is alakul a helyzet Ukrajnában és bármi történjék Oroszország, Kína és a nyugat között, ennek a harcnak csak két oldala van: az elit hatalom és azok, akik látják, hogy mi történik.
Bár Brandon Smith írása nem tekinthető a szó szoros értelemben vett hírnek, a sok indulatos kirohanás és „sokkoló” leleplezés után igazán örömteli volt látni, hogy nem mindenki veszítette el a fonalat. Teljesen.
Mi a hosszú távú stratégia?
Jelenleg több téves következtetés kering az interneten a gazdasági helyzettel és a közelgő választásokkal kapcsolatban.
Miért?
Még egyszer tehát: a globalistáknak szükségük van a válságra, aminek a feltételeit ők maguk teremtették meg, és ők döntik el, bizonyos határokon belül, hogy mikor robbantják ki. Ennek értelmében vagy ők maguk támogatják a konzervatívnak tűnő mozgalmakat és jelölteket vagy egyszerűen csak hagyják, hogy ezek tegyék a dolgukat, hogy a végén őket hibáztathassák a válságért.
Marin Katusa
Komló Média Blog 