Az élet él és élni akar


Az emberiség rákos. Súlyos beteg és nem nyúl gyógyszerért. Vár és szenved, mert nem tudja milyen közel a segítség. A rákos sejtek köszönik, jól vannak, virulnak, burjánzanak. Még nem fogták fel, hogy a testtel együtt ők is elpusztulnak. Én-tudatuk és ön-tudatuk határtalan sötétjén még nem világít át a test-tudat. Nem értik meg, hogy ők a teljes egészet szolgálják, nem a Mindenség van őértük. Hiányzik belőlük a közös cél tudata, ők akik nem adnak csak kapnak. Az ő vállukat nem nyomja a test fenntartásának súlya, ezért – látszólag – életképesebbek az EGÉSZséges sejteknél.

De az életfolyam az egészséges sejtekből fakad. Az ő génjeik öröklődnek, az ő szellemiségüket, tudásukat és tapasztalatukat hordozzák az utódok. Ők viszik tovább az életet és a fényt.

Amikor nagy a baj, az Ember fia mindig megkérdezi: hogy történhetett ez? Hogyan válhatott ilyenné a világ? Hogyan felejthette el és tagadhatta meg az emberiség Teremtőjét és Önmagát?

Az emberiség jelentős része mára utat tévesztett, és olyan minták alapján teremt, melyet a természet nem használ. Ha az ember letér a Teremtés útjáról, megbetegszik. Ha az emberiség zöme hibásan teremt, a Föld betegszik bele. A boldogság az útján előre haladó teremtmény nyugalma. Soha ennyi beteg és boldogtalan ember nem élt még a Földön. Soha ilyen rossz állapotban nem volt még bolygónk és élő világunk.
Ha utunk során azokat a mintákat és alapelveket követjük, melyeket a természet/ teremtés is használ, nem tévedünk el. Mintaként alkalmazva a Gondviselést, hazatalálunk.

A teremtés alaptörvénye, hogy minden teremtmény vissza akar térni a forrásához, teremtőjéhez. Ez tartja össze a Világegyetemet (gravitáció), ezért tér vissza hozzánk minden gondolatunk és cselekedetünk (karma), ezért keresi mindenki ösztönösen az Istent.

Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többi esőcseppel. Az esőcseppek erekké szerveződnek, az erek patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.

Mindenben ezt az önszerveződési formát használja az élet a földön (fa mintázat). Így működnek az ereink, a tüdőnk, a fák, a folyók, minden, ami él. Az esőcseppeket a közös cél hajtja és tereli egybe: vissza akarnak térni a forráshoz, a többi körülményt az esőcsepp maga dönti el.
A teremtés folytatását a Teremtő tőlünk várja: ezzel élhetünk, vagy visszaélhetünk. Minél egyszerűbb valami, annál maradandóbb és ami a legegyszerűbb, az örök!

A teremtett világ, és benne az ember hármas tagozódású: a fizikai, a lelki és szellemi sík mint a fák gyökere, törzse és koronája, csak együtt válhatnak „égig-érő fává”. A három rész egysége és harmóniája kell ahhoz, hogy EGÉSZségesen működjön. A szerves kultúrák gyógyítói még tudták ezt, ezért a testi tünetek kezelésén kívül a betegség lelki és szellemi okait próbálták megszüntetni.

Az emberiség gyógyításához sem elegendő csupán a fizikai tünetek kezelése. Hiába szüntetjük meg az éhezést, szedjük össze az általunk szétszórt mérhetetlen szemetet, hiába tisztítjuk meg folyóinkat, tengereinket, a levegőt…  „Amit reggel raknak, estére leomlik, amit este raknak, reggelre leomlik”. Ha nem szüntetjük meg a betegség lelki és szellemi kiváltó okait, azzal csak szőnyeg alá seperjük a szemetet.

Géczy Gábor januári (2011) keszthelyi előadása


1. rész


2. rész

Forrás: www.magtar.hu

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.18. Alternatív energia előállítás egyszerűen

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.11.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.07.29. A betegségipar fogságában: a só mítosz

2011.07.07. A hosszú élet ritka (de nem lehetetlen)

free counters

3 gondolat “Az élet él és élni akar” bejegyzéshez

  1. Az emberiség ellen elkövetett bűnöket mi magunk idéztük elő.
    Elgondolkodtam azon,vajon az embert miért támadják meg betegségek,miért történnek vele balesetek,és vajon miért nem lehet teljesen egészséges. Nos ha a vírusokat nézem ,az emberek nem nagyon tudnak védekezni ellene,mert új mutációk jönnek létre,mindig egy újabb vírus fejlődik ki,hogy megtámadja az emberi szervezetet.

    Mért nem támadják meg az állatokat ezek a vírusok ???

    Nos ,szerintem reálisan gondolkodva,a természet mindig az egyensúly fenntartására törekszik,mindenben,és mivel elvesztettük a természettel a kapcsolatunkat,ezért itt is egyensúlyra törekszik .A föld gyógyítja magát .

    Vírus lettünk,az emberiség vírus lett a föld számára és megpróbálja meggyógyítani önmagát !

    Elfajultunk,ellehetetlenítettük a földet és magunkat is.Helyre kell hoznunk mindent Ha nem leszünk képesek ezt felfogni elpusztulunk,a föld így vagy úgy de meggyógyul, ezt már nem lehet félvállról venni.

    Összefogással egy élhetőbb világot kell építenünk,minden régi dolgunkat el kell felejteni. Teljesen új gondolkodásmódot,új struktúrákat,új, és nem életellenes energiákat,kell létrehozni,megvalósítani.

    Nem azért kaptunk az élettől lehetőséget és tudatot,hogy az állatoktól átvett hierarchia- ban éljünk. Nem azért lettünk emberek mert mi így akartuk,de azt igenis akarhatjuk,hogy szebb legyen az életünk,és azt igenis akarhatjuk,hogy a természethez visszatérjünk.

    Ne akarjátok felesleges eszközökkel,felesleges eszméitekkel felülírni a természetet.

    Az ember nagyon kicsi a természet és az univerzum törvényeihez képest.

    Bármikor vége lehet mindennek az életetekben,bármelyik pillanatban,és Ti csak a saját kis hülye módon élt életetekkel foglalkoztok .Lássátok be végre, önmagatok egyszerű lények vagytok,akik nem képesek ezek ellen tenni,de hatalmas nagyszerűségetek, mindent képes megvalósítani,ami nem a természet ellen való!

    A FÖLD IS RÁJÖTT ARRA,HOGY ,JOBB HA BÉKÉSEN INTÉZI EL A DOLGÁT AZ EMBEREKKEL,SZÓVAL EZÉRT ÉBRESZTI INKÁBB FEL ŐKET,LÁSSÁK MEG MAGUK,HOGY MENNYI HÜLYESÉGRE KÉPESEK ,ÉS AZT IS TUDJÁK,MIKÉNT OLDHATJÁK MEG AZ ÖSSZES PROBLÉMÁJUKAT.

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s