A digitális korszak rombolja a szervezeti hierarchiát, a mesterséges intelligencia pedig veszélyezteti a munkaerőpiacon kialakult szokásokat. A vállalati profitok ugyan nőhetnek, de az embereknek is helyet kell találni egy új rendszerben, ami időbe telik.
A digitalizálás mindent megváltoztat, hiszen mindenki bárhol és bármikor dolgozhat, a munka és a magánélet közötti határok elmosódnak. A munkavédelem jelentősen le van maradva a technológiai fejlődés mögött. Ezen a területen a cégeknek mindenképpen cselekedniük kell, mert hamarosan jöhet a kollektív kiégés. Sokan jól kezelik a stresszt, de csak akkor, ha megmondják nekik, hogy pontosan mit kell tenniük, és fontos, hogy a munka után jöjjön a pihenés. Michael Kastner professzor, munkapszichológus évek óta foglalkozik az új digitális korszak munkaügyi, foglalkoztatási kockázataival. A Herdeckében működő Munkapszichológiai és Munkaegészségügyi Intézet vezetőjének markáns véleménye van a mesterséges intelligencia felbukkanásáról és egyre nagyobb szerepéről.
“A hierarchia a görög hierarchia szóból származik és a jelentése “szent rend”. A hierarchiának számos előnye van, például ha egy folyamatnak gyorsan kell lezajlania. Világos utasítások nélkül gyakran káosz van. Ugyanakkor a hierarchiáknak vannak komoly hátrányaik is, például akkor, ha valamilyen kreatív dolognak kellene létrejönnie. Minél összetettebb lesz a világ és minél gyorsabban változik meg minden, annál problémásabbak a hierarchiák. Ez a rendszer nagyon kényelmes lehet az alkalmazottak számára, hiszen ha valami rosszul zajlik, akkor nekik nem kell nagy felelősséget vállalniuk és a főnök a hibás. Kevesen vállalnak örömmel felelősséget a döntéseikért. Ugyanakkor az Y generáció tagjai esetében ez kevésbé igaz, ők igenis szeretnek felelősséget vállalni, viszont igényesebbek és nem szívesen dolgoznak csoportban, továbbá kevésbé kötődnek egy szervezethez vagy vállalathoz” – jelentette ki Michael Kastner.
“A digitalizálás cunamiként érkezik és pillanatok alatt számos szakmát feleslegessé tesz az adótanácsadótól kezdve a biztosítási ügynökig. Ugyanakkor az is igaz, hogy új szakmák is létrejönnek, de komoly szakadékok keletkeznek. Sokan kerülnek majd az utcára és kénytelenek lesznek átképezni magukat. Hamarosan egy teljesen más munka- és magánéletben fogjuk találni magunkat. Meg kell találni az egyensúlyt a digitalizálásnak köszönhető hasznok és károk között. A technológiai megvalósíthatósági őrület során a kapzsiság és a kíváncsiság miatt az a veszély fenyegeti az emberiséget, hogy elhanyagolja a társadalmi innovációkat. Ebben a vezetőknek különösen nagy felelősségük van. Pszichológusként pontosan tudom, hogy az embernek szüksége van egy bizonyos stabilitásra, orientációra és tervezhetőségre. A digitalizálás és a mesterséges intelligencia veszélyt jelentenek, de ezt sokan nem szívesen veszik tudomásul” – ecsetelte a professzor.
A professzor nincs jó véleménnyel a mesterséges intelligencia okozta folyamatokról, például a kínai szociális kreditrendszerről, amely teljes mértékű társadalom-ellenőrzést tesz lehetővé. Úgy véli, az embernek sikerül majd egy olyan világot létrehoznia, amelyben algoritmusok döntenek helyette és nem az ő kezében van az irányítás, miközben alapvetően fél az ellenőrzés elvesztésétől és az ilyen helyzetekre elutasítással vagy gyűlölettel reagál.
A jelenlegi állások felét válthatja ki a mesterséges intelligencia – állítja Kína vezető mesterséges intelligencia szakértője, aki több könyvet is írt a témában.
Arra már más kutatások is rávilágítottak, hogy a jövőben jelentősen felboríthatja a munkaerő-piaci viszonyokat a mesterséges intelligencia térhódítása, hiszen egyre több helyen váltják majd fel az emberi munkaerőt a robotok és a digitális megoldások. Most Kína vezető mesterséges intelligencia szakértője figyelmeztetett: konkrét szakmákat válthat ki a digitalizáció. Kai-Fu Lee, a mesterséges intelligencia (AI) szuperhatalmairól írt könyvében (AI Superpowers: China, Silicon Valley, and the New World Order) már megjósolta a krízist, és felsorolta azokat a szakmákat, melyek veszélybe kerülhetnek a változások miatt.
A Dailymail.com-nak adott interjújában Lee elmondta, hogy a jövőben az emberi interakciót igénylő munkák hódíthatnak, így ezekben érdemes gondolkozniuk azoknak, akik pályaválasztás előtt állnak. A legnagyobb esélyük munkájuk elvesztésére a telemarketingeseknek, az ügyfélszolgálatosoknak és a raktárosoknak van, az ő pozícióikat 15 éven belül teljesen kiválthatja a robotizáció. Szerencsére van remény, hiszen olyan szakmák is vannak, ahol esélye sincs a digitalizációnak.
A szakértő úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia nem képes alkotni, előre tervezni és komplex stratégia terveket összeállítani vagy olyan munkát elvégezni, ami precíz kéz-szem koordinációt igényel. Az olyan helyszíneken sem tudják bevetni hatékonyan, melyek nem ismerősek az előre programozott rendszer számára. Azok a hivatások, ahol szükséges az empátia, a közvetlen kapcsolatteremtés más emberekkel, az emberi kommunikáció és a szakértelem, nincsenek veszélyben.
A mesterséges intelligencia (AI) által leginkább veszélyeztetett szakmák a szakértő szerint:
1. Telemarketinges / telesales
2. Ügyfélszolgálatos munkatárs
3. Raktáros
4. Hivatalnok és adminisztratív munkát végző dolgozó
5. Telefonos operátor
6. Eladó
7. Gyorséttermi dolgozó
8. Mosogató
9. Futószalag-felügyelő
10. Futár
A mesterséges intelligencia (AI) által legkevésbé veszélyeztetett szakmák ugyanakkor a szakértő szerint a következők:
1. Pszichiáter
2. Terápiát végző szakember
3. Egészségügyi dolgozó
4. Mesterséges intelligencia kutató és mérnök
5. Író
6. Tanár
7. Büntetőjogi ügyvéd
8. Informatikai mérnök és kutató
9. Tudós
10. Cégvezető
Valószínűleg nem ismersz engem, de én egyike vagyok annak a 0,01 százalékhoz tartozó büszke és a mentegetőzést elkerülő kapitalistáknak, ahová te is tartozol. Különböző iparágakban eddig 30 vállalkozást indítottam be. Kicsivel kezdtem, a legnagyobbal, a Quantive-vel végeztem, amit aztán 6,4 milliárd dollárért eladtam a Microsoftnak. Az én és a barátaim kezében vannak a bankok. Ezeket mind azért írom le neked, hogy érzékeltessem, pont olyan vagyok, mint te. Kapitalista tevékenységemmel pont olyan szemérmetlenül sokat kerestem, mint te, és olyan életre tehettem szert, amit az amerikaiak másik 99,99 százaléka el se tud képzelni. Több hatalmas palota, saját repülőgép, jacht, stb. Érted, miről firkálok, ugye?
1992-ben párnákat adtam el, amik családi vállalkozásból származtak. Ekkor még az Internet tök új dolog volt, de én láttam, hogy vevőim, a nagy áruházak, napjai meg vannak számlálva. Biztos voltam benne, hogy amint az Internet felgyorsul és megbízható lesz – amire nem kellett sokat várni – az emberek tömegesen fognak átállni az online vásárlásra. Sikerem oka az volt, hogy gyorsabban kapcsoltam, mint a többiek.
De beszéljünk őszintén, én nem vagyok se zseni, se pedig munkamániás. Az iskolában középszerű voltam, egészen minimális műszaki érzékkel megáldva, de mindig is volt tehetségem meglátni a jövőt. És mit látok most?
Azt látom, hogy te meg én jobban élünk, mint amit a korábbi plutokraták a legmerészebb álmaikban el tudtak volna képzelni, miközben a társadalom többi tagja, az a 99,99 százalék, egyre jobban lemarad. A szakadék a gazdagok és a szegények között egyre gyorsabban szélesedik. 1980-ban a felső 1 százaléké volt a nemzeti jövedelem 8 százaléka. Az alsó 50 százaléknak meg kellett elégedni a nemzeti jövedelem 18 százalékával. Ma a felső 1 százaléké a nemzeti jövedelem 20 százaléka, míg az alsó 50 százaléknak a nemzeti jövedelem mindössze 12 százaléka jut.
De a probléma nem az egyenlőtlenségből adódik, mert az a kapitalista gazdaság velejárója. A probléma az, hogy az egyenlőtlenség sose volt ilyen nagy és napról-napra egyre nagyobb lesz. Az USA egyre kevésbé kapitalista és egyre inkább feudális. Hacsak igen gyorsan nem változtatunk a gazdaságpolitikán, a középosztály egyszerűen el fog tűnni, és a XVIII. század Franciaországában találjuk magunkat közvetlenül a Francia Forradalom előtt. Ezért tartom fontosnak, hogy az elképesztően gazdag, hihetetlen kényelemben élő sorstársaimnak elküldjek egy üzenetet:
ÉBRESZTŐ, MÁR NEM TART SOKÁIG!
Ha nem teszünk valamit, hogy ez az elviselhetetlen egyenlőtlenség megváltozzon, hamarosan lapátra leszünk téve, mert nincs olyan társadalom a Földön, amely ekkora egyenlőtlenséget el tudna viselni. Tény az, hogy az emberi történelemben még nem volt ekkora egyenlőtlenség, ahol a végén nem került elő a hóhér. Ilyen hatalmas egyenlőtlenséget mutató társadalom vagy rendőrállammá válik, vagy bekövetkezik a lázadás. Az ellenkezőjére nem létezik történelmi példa. A kérdés nem hogyan, hanem mikor.
Sokan közülünk, úgy gondolják, hogy ránk nem vonatkoznak a történelmi példák, mert „ez Amerika”. Úgy gondoljuk, hogy mi immúnisak vagyunk azon erők kialakulásával szemben, amelyek beindították az „arab tavaszt”, vagy éppen a Francia Forradalmat, esetleg az Októberi Orosz Forradalmat. Persze, nagyon jól tudom, hogy ti a 0,01 százalékhoz tartozók átlépitek ezt az okfejtést. Sokan közületek már a pofámba vágták, hogy lökött vagyok. És azt is tudom, hogy azért, mert láttok az utcán egy csóró kölyköt egy iPhone-nal a kezében, a szélsőséges egyenlőtlenség csak egy fikció.
Hát nézzétek, ti egy álomvilágban éltek. Meg vagytok győződve arról, hogy amikor a társadalmi elégedetlenség közelíteni fog egy kritikus ponthoz, amiből a társadalmi destabilizáció következik, azt előre tudni fogjuk. Ha-ha, azt még a történelmet tanuló diákok is tudják, hogy a dolgok nem így történnek. Forradalmak – ahogyan a bankcsődök is – fokozatosan jönnek a felszínre, majd hirtelen bekövetkeznek. Egy szép napon valaki felgyújtja magát az utcán, amit ezrek látnak, és mielőtt felészlelnél, az ország lángokban fog állni. Még arra se lesz időd, hogy kitépj a repülőtérre és magángépeddel célba vedd Új-Zélandot. Ez mindig így történik. Ha az egyenlőtlenség folyamatosan növekszik, amint ez most tapasztalhatjuk, akkor számolhatunk a tömegek lázadásával. Nem lehet megjósolni, hogy mikor, de mindenkire nézve szörnyű lesz, ránk nézve különösen.
Az egyre növekvő egyenlőtlenség előidézésében az a legtragikusabb, hogy teljesen felesleges, és önpusztító. Ha tennénk ellene, ha a gazdaságpolitikán úgy változtatnánk, ahogy ezt Franklin D. Roosevelt tette a Gazdasági Világválság idején, amivel megsegítette a 99,99 százalékot és megelőzött egy felkelést, számunkra, gazdagok számára az lenne a legjobb. Nem csak életben maradhatnánk, de tovább gazdagodhatnánk.
Le kellene utánoznunk Henry Fordot, aki rájött, hogy az autóipari munkások nem csak olcsó munkaerőt jelentenek, ami kizsákmányolható, de egyben fogyasztók is. Ford úgy gondolta, ha felemeli a fizetésüket az akkoriban csillagászatinak mondható napi 5 dollárra, vehetnek maguknak egy-egy T-modellt. – Zseniális!
Azt javasolnám nektek, hogy ismételjük meg. Valamit ki kell találnunk. Ezek az ostoba megszorítások tönkre vágják a potenciális vevőimet, és persze a tieteket is. Amikor erre ráébredtem, akkor határoztam el, hogy elhagyom a szuper gazdagok elszigetelt világát és belépek a politikába. Természetesen nem közvetlenül úgy, hogy megválasztatom magam, vagy a pénzemmel valamelyik jelölt mögé állok. Ehelyett megpróbálom megváltoztatni a begyepesedett elképzeléseket Eric Liu társszerzőmmel együtt az általunk elnevezett „middle-out” gazdaság (a középosztály kiemelésére alapozott gazdaságpolitika), amit már rég meg kellett volna valósítani az évek óta botladozó gazdaságunk miatt, aminek a fenntartása a középosztály elsorvasztásához vezet. A „middle-out” gazdaság elveti azt a téves nézetet, hogy a gazdaság egy tökéletesen hatékony, automatikus rendszer. Ehelyett azt állítja, hogy egy gazdaságot az egymástól függő, hús-vér emberek tevékenysége hoz össze. Ezért van az, hogy ha a dolgozóknak több a pénze, akkor több a fogyasztó, nagyobb a kereslet. Vagyis munkahelyeket nem mi gazdag vállalkozók teremtünk, hanem a középosztály. Ebből az következik, hogy a „virágzó” középosztály az amerikai prosperitás záloga, nem pedig annak következménye. A középosztály tesz minket gazdaggá, nem pedig fordítva.
2013. június 19-én a Bloomberg-ben megjelent egy írásom „A minimális 15 dolláros órabér a kapitalisták érdeke” címen. A cikkemre a Forbes azt válaszolta, ez a Nick Hanauer elmebeteg javaslata. Néhány héttel később a Szolgáltatóipar Dolgozóinak Szakszervezet felhívta a gyorséttermek dolgozóit, hogy sztrájkoljanak a 15 dolláros órabérért. Kb. egy évvel később a Seattle polgármestere Ed Murray aláírta a törvényt a 15 dolláros minimum órabérről. Miért? Azért, mert meg tudtuk őket győzni, hogy ez a prosperitás kulcsa. Ha a dolgozóknak több a pénze, akkor a vállalkozóknak több fogyasztója van, és ezek kielégítéséhez fel kell venni alkalmazottakat. Valamint, ha az emberek olyan fizetést vihetnek haza, amiből szépen megélhetnek, nem pedig csak a nyomorra elegendőt, az adófizetőknek nem kellene állni a szociális juttatásokat. Különben, jobb, ha tudjátok, Seattle az USA legdinamikusabban fejlődő városa.
Főleg a republikánusok úgy gondolják, ha emelik a minimálbért, akkor el kell bocsátani az alkalmazottak közül néhányat. Ez az a konzervatív (ortodox) közgazdasági szemlélet, amit az egyetemeken tanítanak a kereslet-kínálat és hasonló törvényekkel együtt. De ez nincs így. Nézzétek!
Az elmúlt három évtized alatt a vezérigazgatók (igazgatói tanács elnökei, stb.) tiszteletdíja 127-szer nőtt gyorsabban, mint a munkások fizetése. 1950 óta a melós – igazgató fizetési arány 1000 százalékkal nőtt. Valamikor a vezetők fizetése a dolgozók átlagfizetésének a 30-szorosa volt. Most 500-szorosa. A vezetők fizetése igen jelentős költségtényező, ennek ellenére nem tudok olyan vállalkozásról, ahol a vezetők számát csökkentették volna, vagy áthelyezték volna Kínába, esetleg automatizálták volna. Ellenkezőleg, több vezető tisztségviselő van, mint valaha volt. De a bankszakmában dolgozók átlagfizetése is hatalmasra duzzadt, és mégis egyre több van belőlük.
A vállalkozók álma a minél gazdagabb vevő és a minél szegényebb alkalmazott. Ezért van, hogy a kapitalisták ugyanazt mondják a fizetésemeléssel kapcsolatban évtizedek óta. Tönkre megyünk, lehúzhatjuk a rolót, ha bevezetik a minimálbért, ha a nők azonos bérezést kapnak a férfiakkal, ha nem alkalmazhatnak gyerekeket, de a becsődölés előtt el kell bocsátanom a dolgozóimat. Persze senki se ment tönkre. Vagyis nem volt igazuk. Gondold végig! Az amerikai minimálbér átlaga 7,25 $/h. Ebből a pénzből alig lehet megélni. Egy ilyen dolgozó nem jár éttermekbe, alig vesz új ruhákat, anyák napján a felköszöntéshez nem nyújt át egy csokor virágot…
Kérlek benneteket, hagyjatok fel azzal a nonszensszel, hogy ha nagyobb béreket fizetünk, akkor a munkanélküliség emelkedni fog, ami tönkre teszi a gazdaságot. A legcsalárdabb vélekedés nem annak feltételezése, hogy ha a gazdag gazdagabb lesz, akkor az jót tesz a gazdaságnak, hanem annak a feltételezése, hogy ha a szegény gazdagabb lesz, az rossz a gazdaságnak.
Minket, gazdag embereket, megfertőzött a tananyag. Elhittük, hogy mi hozunk létre munkahelyeket. De ez nem felel meg a valóságnak. Figyelj csak! Az én éves jövedelmem az átlagfizetésnek kb. az ezerszerese, de nem vásárolok ezerszer több árut. Azt elmúlt években a családom 3 gépkocsit vett, nem háromezret. Évente egy-két nadrágot és talán egy fél tucat inget vásárolok, ahogy a legtöbb amerikai teszi. Vettem egy jó minőségű gyapjú nadrágot, ami most, írás közben rajtam van. Ebből nekem ezer darabot kellene vennem, de miért vennék meg ennyi nadrágot? Ehelyett a pénzemmel spekulálok, ami nem sok jót tesz az amerikai gazdasággal.
Olyan nehéz azt megérteni, hogy ha a munkások tisztességes fizetést kapnak, akkor nincs szükség food stemps-re [fordító megjegyzése: kb. 50 millió amerikai élelmiszerre beváltható bélyegek formájában kapja a szociális segélyt], lakbér kiegészítésre, egészségügyi ellátásra, aminek a költségeit mi fizetjük meg. Ha feltámasztjuk a középosztályt, akkor nincs szükség fenntartani egy „jóléti” társadalmat. Plusz a magasabb fizetések után több adót fizetnek, a több vásárlásból több ÁFA folyik be. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik az államháztartási hiány.
Egy dologban megállapodhatunk, biztos vagyok abban, ha lesz változás, az nem Washingtonból fog kiindulni, mert ott leállt a gondolkodás, de ez így van rendjén. A győzelemmel végződő, nagy társadalmi mozgalmak túlnyomó többsége városi szintről indult el. A 8 órás munkanapért folytatott közdelem, ami 1938-ban, Washingtonban ért végett, olyan helyekről indult el, mint Illinois és Massachusetts az 1800-as évek végén. A szociális biztonságért kiálló mozgalom Kaliforniából indult el az 1930-as években. De még az Obamacare [közegészségügyi törvény] se elképzelhető a Massachusett-i Mitt Romney felvezető modellje nélkül.
Sajnálatos módon csak kevés demokrata látja ezt tisztán, a republikánusok közül pedig senki, de Obama se látja ezt tisztán, annak ellenére, hogy a szíve a helyén van. Ez évi „Az unió helyzete” beszédében említést tett arról, hogy növelni kellene a minimálbért, de nem tett említést arról, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése, a középosztály újraélesztése hozzájárulna a gazdasági növekedéshez. Ehelyett a régi demokrata eszmék, a szociális igazság mellett állt ki. Vagyis az egyetlen ok a dolgozók megsegítésére az, hogy sajnáljuk őket. A véget nem érő vita abból áll, hogy a demokraták vérző szíve a „tisztességre” szavaz, a republikánusok pedig a „növekedésre”.
De csak azért, mert a két párt Washingtonban még nem jött rá a megoldásra, nem jelenti azt, hogy mi piszkosul gazdagok, zavartalanul folytathatjuk tevékenységünket. A közbeszéd máris megváltozóban van, még akkor is, ha a milliárdosok nem tudnak róla. Gondoljátok, hogy az „Occupy Wall Street” (Foglaljuk el a Wall Street-et) és a többi „a kapitalizmus a probléma alapja” felirat alatt működő tiltakozók csak úgy eltűntek? Szó sincs róla, hallatják a hangjukat, csak ti, kedves plutokrata barátaim, nem akarjátok meghallani azt.
Kedves jó 0,01 százalék barátaim, a társadalom egyre nagyobb hányada kezdi azt hinni, hogy a probléma magja maga a kapitalista rendszer. Ezzel persze nem értek egyet, és gondolom ti se. A kellően kordában tartott kapitalizmus a legjobb társadalmi rendszer, amit valaha feltaláltak a jólét megteremtésére és fenntartására, de a szabadjára engedett kapitalizmus hajlamos a tőke koncentrálására és az összeomlásra. A kapitalizmus alkalmas arra, hogy vagy keveseknek kedvezzen rövid ideig, vagy sokaknak hosszú távon. A demokráciának az lenne a szerepe, hogy az utóbbit emelje ki győztesnek. Ezért van az, hogy a középosztály segítése eredményes, a gazdagoknak az adókedvezmény nyújtása viszont nem.
A minimálbér felemelésével kiegyensúlyozottabbá téve a kereseti viszonyokat a dolgozók és a milliárdosok között, nem sérti a kapitalizmust. Ez az eljárás egy nélkülözhetetlen eszköz a gondolkodó kapitalisták kezében, amivel a kapitalista rendszert stabillá és fenntarthatóvá lehet tenni. Amire leginkább nekünk, milliárdosoknak van szüksége.
Az emberi társadalmakon belül a legrégebbi és a legádázabb harc a vagyonosodásért és a hatalomért folyt. A csúcson létet élvezők, mint amilyenek mi vagyunk, mindig üzentük a szegényeknek, hogy ez így helyes, és ez nekik is jó. Történelmileg azt állítottuk, hogy ezt az isten rendelte így. Micsoda marhaság! Tényleg felsőrendű lennék? Isten rendelte volna el, hogy gazdag legyek?
A családom, a Hanauerek Németországban kezdtek tollat és párnákat forgalmazni, de őket Hitler kiüldözte az országból. Aztán egy idő után Seattle-ben létrehoztak egy másik párnagyárat, amiből 3 generációval később én húztam hasznot. Elképesztően szerencsés voltam. Arra gondolok, hogy rossz esetben mezítláb árulhatnék gyümölcsöt az útszélén. Ami velem történt, azt az amerikai középosztálynak köszönhetem, nem pedig fordítva. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor dőljünk hátra a nyugágyban, ne csináljunk semmit, élvezzük a jachtunk nyújtotta kellemet, és várjuk meg, amíg elküldik értünk a hóhért.
Hans-Peter Martin és Harald Schumann (két német újságíró) 1996-ban írtak egy könyvet, amit 1998-ban érdekes alcímmel (Támadás a demokrácia és a jólét ellen) lefordítottak magyarra is. Annak ellenére, hogy akkor még nem voltak látványos jelei az egyiknek se. Mindenesetre a két úriembert nem érheti vád, hogy nem szóltak időben. A fejezetek között válogatva ilyenekkel találkozhatunk: “Csapdában a demokrácia”, “A globális mohóság és a globális pusztulás”, “Az egyetlen világunk szétesése”, “Az ellenség mi magunk vagyunk”, “Billiárd játék a világ pénzpiacán”, “A Bretton Woods-i valutarendszertől a szabad spekulációig”, “Az Euró nagy kalandja”, “A derivatívák, avagy a meglepetésszerű, fű alatt szerveződő pénzügyi összeomlás”.
Most 16 évvel később rácsodálkozunk, már akkor lehetett tudni? Pontosan nyolc évvel írták meg korábban a derivatívákkal megtervezett pénzügyi összeomlást, a mi 2008-ban be is következett. A könyv tehát azt igazolja, nem igaz, hogy senki nem tudta már egy évtizeddel korábban, hogy mi felé tart a világ. És az se igaz, hogy bárkit is váratlanul érhetett, hiszen a könyvet bárki elolvashatta, akár magyarul is, ahogy én megtettem. És akkor most idézek a könyvből egyetlen – nagyon komolyan veendő – bekezdést : „Az elkövetkező évszázadban a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresők mindössze egy ötöde fogja megteremteni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ társadalma megengedhet magának. Ez a húsz százalék lesz aztán az, amelyik majd aktívan vesz részt az életben, a kenyérkeresésben és a fogyasztásban. A munkavállalók nyolcvan százaléka állástalan lesz. Ennek az alsó nyolcvan százaléknak rettenetes gondjai lesznek.”
Most természetesen hitelesíteni kell a fenti bekezdést. Hol hangzott ez el, mennyire lehet komolyan venni? Nos 1995 szeptember végén Mihail Gorbacsov a világ minden részéről 500 vezető politikust, gazdasági szakembert, tudóst és vállalatvezetőt hívott össze San Franciscóba az amerikai mecénások által összedobott Gorbacsov-alapítvány szárnya alatt. Nem azért, hogy szokásaikhoz híven fecsegjenek és mulatozzanak, hanem, hogy komolyan megbeszéljék a XXI. századot.
A találkozó nem volt titkos, de az újságírókat kordában tartották. A két német újságíró beszámol a találkozásról, aminek első témája is sokatmondó: „Technológia és munka a globális gazdaságban”. A jövő egyértelmű, a technológia a foglalkoztatottság ellen hat. A fenntartható egyensúly akkor áll be, amikor 5 munkaerőből egyet alkalmaznak csak. Vagyis a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresőknek mindössze egy ötöde fogja megtermelni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ társadalma megengedhet magának.
És tegyük hozzá, hogy a megbeszélésnek nem is volt tárgya a túltermelés, aminek levezetését a következő 16 évben a hitelek rendkívüli elterjesztésével akartak végrehajtani, ami tulajdonképpen csak időhúzás volt. Pontosan olyan időhúzás, mint ami napjainkban történik. A vezető elit világosan látja, hogy itt a vége az ismert kapitalista rendszernek, de iparkodnak az összeomlást annyira kihúzni, amennyire csak lehet, amire bizonyíték a következő téma.
Hideg fejjel bejelentették: „Egy új társadalmi rendszer rajzolódik ki, ahol a gazdag országok, említésre méltó középosztály nélkül rendezkednek be.” Ez végül is azt jelenti, hogy a teljes társadalmat le fogják zülleszteni a legszegényebbek szintjére.
Nem kell tehát Orbánt teljesen hülyének tekinteni, nagy valószínűséggel zöld utat kapott a világtrend magyar bevezetéséhez. A gazdag legyen gazdagabb, a szegény pedig szegényebb. Ha 6500 milliónak el kell tűnni a Föld felszínéről, akkor előbb a középosztályt fel kell számolni, mert az 500 millióba nem fér bele.
A Philips kínai gyárában – a hagyományos technológiai rend szerint – több száz kétkezi munkás speciális eszközöket használ a villanyborotvák összeállításához. A gyártó hollandiai üzemében ugyanakkor 128 robotkar végzi ugyanezt a feladatot, ráadásul a jógázókat megszégyenítő hajlékonysággal.
Egy robotkar végtelen ciklusban három tökéletes ívet formáz két csatlakozó vezetékből, és becsúsztatja azokat egy szabad szemmel alig látható parányi nyílásba. A robotkarok olyan gyorsan mozognak, hogy csak védőüveg mögött üzemelhetnek, nehogy sérülést okozzanak a felügyeletükkel megbízott emberi személyzetnek. És mindezt egy fia kávészünet nélkül – három műszakban, az év 365 napján…
A hollandiai gyárban csupán néhány tucat munkavállaló dolgozik műszakonként, körülbelül tizedannyi, mint a kínai Csuhaiban található üzemben.
Mindez már a jövőt vetíti előre. Az ipari robotok új hullámának képviselői sokkal ügyesebbek, mint azok, amelyeket jelenleg használnak például az autógyártásban – és szerte a világon könnyedén kiválthatják az emberi közreműködést akár a gyártás, akár az elosztás és forgalmazás területén. A hollandiaihoz hasonló gyárak éles ellenpontjai azoknak, amelyekben például az Apple és más szórakoztatóelektronikai óriáscégek divatos termékei készülnek több százezer alacsony képzettségű munkavállalót foglalkoztatva.
“Ezekkel a gépekkel bármilyen fogyasztói (elektronikai) készüléket elő tudunk állítani” – büszkélkedett a The New York Timesnak nyilatkozva Binne Visser, a Philips drachteni összeszerelő sorának munkáit irányító villamosmérnök.
A Philipsnek az Apple-nél is lehet esélye
Számos ipari vezető és technológiai szakértő szerint a Philips-féle megközelítés előbb-utóbb teret nyerhet az Apple-nél is. Ráadásul miközben a Foxconn – az iPhone-ok gyártója – továbbra is új üzemeket épít, és ezerszámra veszi fel az újabb munkavállalókat az okostelefon-gyártáshoz, a Philips azt tervezi, hogy néhány éven belül – meglévő munkaerőinek kiegészítéseként – több mint egymillió robotot állít a termelés szolgálatába Kínában.
A Foxconn nem gondolkozik azon, hogy hány munkavállaló és mikor is váltható ki. Mindazonáltal a cég elnöke, Terry Gou nyilvánosan támogatta a robotok növekvő használatát. (Erre megvan az aktuális oka is: a New York-i székhelyű China Labor Watch szervezet arról számolt be, hogy munkabeszüntetés miatt az Apple legnagyobb beszállítójának csengcsoui üzemében október 5-én több gyártósor is leállt. Egyes vélemények szerint a sztrájkot az okozta, hogy a munkásokra túl nagy nyomás nehezedik, és elégedetlenséget váltott ki közöttük az is, hogy az év leghosszabb kínai ünnepe, a nyolcnapos Aranyhét alatt is dolgozniuk kellett.)
Az apadó – egyre csökkentendő működési – költségek és a mind szofisztikáltabb robotok láttán új erőre kapott a műszakiak és a közgazdászok közötti régi vita is arról, hogy milyen gyorsan fognak elveszni ezáltal a meglévő munkahelyek. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MTI) két közgazdásza, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee idén tanulmányt írt erről a gyors átalakulásról. “Ennek az emberi képességekbe való beavatkozásnak a fokozódó üteme és mértéke viszonylag új keletű jelenség, és súlyos gazdasági következményei lehetnek” – fejtették ki a Race Against the Machine című könyvükben.
Forradalmi változás a munkaerőpiacon
Úgy vélik, hogy az alacsony költségű automatizálás ugyanolyan forradalmi változást eredményezhet, mint ami a mezőgazdasági technológia területén ment végbe a múlt század folyamán: a mezőgazdaságban dolgozók aránya az Egyesült Államokban az összes foglalkoztatott korábbi 40 százalékáról körülbelül 2 százalékra csökkent napjainkra. McAfee érvelése szerint “ez az analógia nemcsak a mezőgazdaság iparosítására igaz, hanem a gyártás múlt századi villamosítására is”.
“Hogy mikor veszi át a láncfűrész a bivalyerejű favágók helyét? – tette fel a kérdést Mike Dennison, a – többek között a Szilícium-völgyben is – szórakoztató elektronikai termékeket gyártó Flextronics vezetője, amely cégnél egyre nagyobb mértékben válik automatizálttá a szerelési munka. – A termelési árat tekintve mindig létezik egy kritikus pont, és mi most nagyon közel vagyunk ehhez.”
Természetesen egy sor műszaki akadályt el kell hárítani a mind teljesebb automatizálás útjából, de túl ezeken meg kell küzdeni azzal is, hogy a szakszervezetbe tömörülő munkavállalók és közösségek aggódnak munkahelyeikért. A robotok folyamatos térhódítása azt is jelentheti, hogy kevesebb munkahely jön majd létre az Egyesült Államokban, jóllehet az ázsiai emelkedő munkaerő- és szállítási költségek – valamint a szellemi tulajdon védelmének ottani “szabados” értelmezése – miatt most éppen elkezdett visszaáramlani némi munka Nyugatra.
A Flextronics San Franciscótól délre található, üreges napelemeket előállító gyára például büszkén hirdeti: “Munkahelyeket és gyártást hozunk vissza Kaliforniába!” (Most az Egyesült Államokban üzemelő napelemek nagy részét Kína állítja elő, miközben automatizálja saját iparát.) A korszerű kaliforniai gyárban egyébként minden precíziós feladatot robotok végeznek, és csak néhány ember folytat kiegészítő tevékenységet.
A legnagyobb élelmiszer-forgalmazó már lépett
A gyártás automatizálásában rejlő előnyök kezdenek átalakulást eredményezni más, munkavállalók millióit foglalkoztató ágazatokban is – méghozzá szerte a világon.
Az egyik ilyen terület a disztribúció, ahol a világ leggyorsabb sprintereinek sebességével száguldó robotok sokkal hatékonyabban képesek elraktározni, elővenni és a szállításhoz megfelelő módon csomagolni az árukat, mint az emberek.
Rövidesen robotok veszik át például a munkavállalók feladatait a C & S Wholesale Grocersnél, az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszer-forgalmazójánál is.
Az érzékelési – látáson, tapintáson alapuló – technológiák gyors fejlődése azt eredményezte, hogy a kézi erővel végzett munkák igen széles skáláját lehet kiváltani a robotok képességével. A Boeing széles törzsű repülőgépeinek felületi szegecselését óriási automatikus gépek végzik, gyorsan és pontosan mozogva. A cég állítása szerint még ezeknek a gépeknek az alkalmazásával is gondot okoz elegendő munkavállalót találni az új 787-es elkészítéséhez. Pedig a robotok révén jóval nagyobb pontosság érhető el, és biztonságosabb körülményeket teremtenek a munkavállalók számára.
Az egyesült államokbeli robotgyártók állítják: számos alkalmazási környezetben már most sokkal költséghatékonyabb robotokat munkára fogni, mint emberi munkaerőt.
Gyorsan visszafizetik a robotok, amibe kerültek
Tavaly egy chicagói automatizálási kiállításon Ron Potter, egy atlantai tanácsadó cég igazgatója egy táblázatkezelőt ajánlott a résztvevők figyelmébe, amelynek segítségével kiszámíthatták, hogy milyen gyorsan “fizetik vissza” a robotok saját bekerülési költségüket.
Az egyik példában szereplő robotizált gyártási rendszer például 250 ezer dolláros beruházási költséggel járt, és két olyan dolgozót helyettesített, akik egyenként évi 50 000 dollárt kerestek. Tizenöt éves élettartama alatt így a rendszer bevezetése 3,5 millió dolláros – munkaerőköltségben és termelékenységnövekedésben megtestesülő – megtakarítást eredményez.
Az amerikai kormányzat a technológiai váltást a versenyképesség megőrzését szolgáló történelmi lehetőségnek tekinti az országra nézve. “Az egyetlen mód arra, hogy az Egyesült Államokon belül maradjon a gyártás, az, ha minél magasabb szintű termelékenységet tudunk biztosítani” – fogalmazott Tom Kalil, a Fehér Ház tudományos és technológiai hivatalának igazgatóhelyettese.
Szofisztikáltabb munkakörök jönnek létre a robotok nyomán
A kormányzati tisztviselők és az ipari vezetők egyaránt azzal érvelnek, hogy jóllehet az üzemek egyre automatizáltabbak, egyáltalán nem vesznek el a munkaerőpiac számára. Ellenben ha az Egyesült Államok nem száll be a versenybe olyan fejlett iparágakban, mint amilyen például a fogyasztói elektronika, akkor alulmaradhat a termék- és formatervezésben is. Sőt a robotikában érintettek hangsúlyozzák, hogy bár egyes fizikai dolgozói munkahelyek megszűnnek, azok helyett a hatékonyabb gyártás révén kvalifikáltabbak teremtődnek: ilyen az összeszerelő sorok tervezése, működtetése és szervizelése, de sok egyéb munkakör is létrejön az üzemekben.
A robotcégek vezetői szerint maga az iparág is teremt munkahelyeket. Az International Federation of Robotics tavalyi jelentése megállapította, hogy a mérnöki és szerelési munkák területén a robotgyártók világszerte már 150 000 főt foglalkoztatnak. Ám az korántsem biztos, hogy a következő generációs gyártás területén valamiféle európai-amerikai dominancia alakulhat ki. A Philips vezérigazgatója, Frans van Houten úgy látja, hogy a kínaiak is robotokat fognak gyártani és alkalmazni.
Egyes munkakörök még képesek ellenállni az automatizálásnak. Ilyenek azok az építési munkák, amelyek előre kiszámíthatatlan beállításokat követelnek meg (vagy ha olyan feladatokat kell elvégezni, amelyek nem ismétlődnek); szerelési munkák, amelyeknél a tapintás elsődleges fontosságú (például üvegszálpanelek beültetése repülőgépek, hajók vagy autók belsejébe); összeszerelési munkák, ahol csak korlátozott mennyiségű termék készül, esetleg több változatban, ám minden egyes termék előállításához a robotok költséges átprogramozására lenne szükség.
Ez a lista azonban egyre rövidebb.
Az elosztás upgrade-je
Egy spártai berendezésű garázs belsejében, Palo Alto ipari negyedében egy elektronikus “szemű”, kis lapáttal felszerelt és tapadókorongokkal stabilizálódó robot dolgozik a szállítószalag mellett: sorra egymás után veszi fel a dobozokat, és dobja őket a szalagra. Ugyanazt a feladatot végzi, mint amit az alacsony bérű munkavállalók szerte a világon.
A régebbi robotokat nem lehetett ilyen munkára fogni, mert a vezérlésükhöz szükséges számítógépes képfeldolgozó rendszerek költségesek voltak, és csak gondosan ellenőrzött körülmények között, jól megvilágított helyiségekben lehetett alkalmazni őket. Ám egy olcsó sztereó kamerának és egy olyan szoftvernek köszönhetően – amely lehetővé teszi, hogy a rendszer ugyanolyan könnyen legyen képes megkülönböztetni a formákat, mint az ember – ez a robot villámgyorsan képes megragadni a szabálytalan méretű és véletlenszerűen elhelyezett tárgyakat is. A robot ugyanis a Microsoft-féle Kinect mozgásérzékelő technológiát használja (amely elsőként az X-box videojáték-rendszeréhez készült).
Az ilyen robotok a Federal Expresshez vagy a UPS-hez hasonló vállalatok környezetében lehetnek az automatizálás eszközei: jelenleg több tízezer munkavállalót foglalkoztatnak ilyen feladatok elvégzésére. A munkások átlagosan minden hatodik másodpercben képesek a helyére rakni egy-egy csomagot a kamionok ki-, illetve berakodásakor. Ám a dobozok tömege több mint 65 kilogramm, így könnyen elfáradnak, a hátfájásról nem is beszélve.
A robotokat gyártó Industrial Perceptionnek akkor van esélye elnyerni a szerződést, ha négy másodpercre le tudja szorítani egy-egy csomag rakodási idejét. A mérnökök ugyanakkor biztosak abban, hogy a robot hamarosan egyetlen másodperc alatt is képes lesz végezni ezzel a művelettel.
Gary Bradski, az Industrial Perception alapítója “szerényen” meg is jegyezte: mindez ugyanolyan hatással jár majd, mint amilyet az internet elterjedése váltott ki.
Az Európai Parlament és a Tanács 2000. szeptember 18-án adta ki a 18-i 2000/46/EK jelű irányelvét, amelyben rendelkezik az elektronikus pénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, e tevékenység folytatásáról és körültekintő felügyeletéről. Az említett irányelvet a Magyar Országgyűlés a 2004. évi XXXV. törvénnyel beiktatta a magyar jogrendszerbe. Az említett törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetekről szól. A törvény leszögezi, hogy az Országgyűlés a készpénz-helyettesítő fizetési módok további bővítése érdekében és a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozására tekintettel látta szükségesnek a törvény elfogadását.
Különböző adatok vannak forgalomban arról, hogy pontosan milyen nagyságot ér el az az összeg, amit Magyarországnak az Európai Unió számára át kell engedni. Pavics Lázár pénzügyi szakértő adatai alapján az évi egy összegben történő befizetés, valamint az átengedett vám- és áfabevételek 1440 milliárd forintot tesznek ki. Ez az az összeg, amit Magyarország évente fizet az Európai Uniónak tagsága fejében.
Dr. Halász József 2006. szeptember 3-án közzétett írásában azt állítja, hogy Magyarország évente 4046 milliárd forintot enged át az Európai Uniónak. Az 1989-től 2004-ig terjedő időszakban pedig 8866 milliárd forintot engedtünk át Brüsszelnek a magyar Külügyminisztérium, az MNB és a KSH adatai szerint a vámok leépítésével, az úthasználati díj elengedésével és más vonatkozásokban a viszonosság mellőzésével.
Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. azzal számol, hogy 2007és 2014 között mintegy 8 ezer milliárd forint “támogatás” hívható le megfelelő pályázatokkal. Ezeknek az összegeknek a felét – s ezt a szakértők többsége se vitatja – Magyarország fizeti be az Európai Uniónak, azaz olyan pénzek visszaszármaztatásáról van szó, amelyeknek legalább a felét Magyarország már előre átadta az Európai Uniónak.
Mit tegyenek az önkormányzatok?
Az ide érkező lehívható pénzeket sikeres pályázatok nyomán az önkormányzatok is megszerezhetik maguknak a helyi gazdaságok fejlesztésére. Az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv 2. a központi régiónak, azaz Budapestnek adná a lehívható EU-s pénzeknek a nagyobbik felét. Ebből következik, hogy Magyarország hét másik régiója kevesebbet kap, mint a központi.
Az lenne az előnyös, ha az említett lehívható euró-milliárdok központi fedezeti alapba kerülnének és ugyanilyen mennyiségben elektronikus pénzt – e-forintot– bocsátana ki az állam. Korábban az volt a gyakorlat, hogy az állam 100 %-os tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki a forgalomban lévő hivatalos pénzt, a normál forintot. Most azonban az MNB a különböző nemzetközi pénzügyi szervezeteknek küldött jelentéseiben már leírja, hogy átállt a passzív oldali pénzszabályozásra.
Mit jelent az aktív oldali és mit a passzív oldali pénzszabályozás? Az aktív pénzkibocsátás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank a magyar állam monetáris felségjoga alapján, azaz az állami szuverenitás jogán, maga bocsátja ki a pénzt. Ez a pénz nem hitelpénz és nem is kell rá kamatot fizetni. Ez a valódi magyar fizetőeszköz, a normál forint.
A passzív oldali pénzszabályozás azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank most már csak várja, hogy távolról, azaz külföldről mennyi deviza érkezik az országba befektetés, hitel, vagy spekuláció révén. Ezt a pénzt a Nemzeti Bank csak befogadja. Mindössze annyit tesz, hogy a devizát denominálja forintra és a rendelkezésére álló monetáris eszközökkel – kamatszabályozással, kötvények kibocsátásával, sterilizációs műveletekkel, a tartalékráta megállapításával – igyekszik meghatározni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, elsősorban a denominált, azaz magyarosított forintot. A denominált forint nem normál magyar fizetőeszköz többé, hanem külföldről ideérkezett deviza, hitelpénz, amiért kamatot kell fizetni. Ez tehát csak magyarosított külföldi deviza, kvázi-forint. Az az óriási különbség a két forint között, hogy az egyik hazai kibocsátású és gyakorlatilag ingyen van, a másik viszont külföldi hitelpénz és tetemes kamatot kell utána fizetni.
További különbség az, hogy többé már nem a Nemzeti Bank határozza meg: mennyi pénz, azaz közvetítő közeg áll a termelő gazdaság rendelkezésére, hogy az működni tudjon, hanem ezt most már a külföldi beruházó bankok, befektető alapok, nemzetközi pénzintézetek, vagyis a nemzetközi pénzügyi közösség határozza meg.
Röviden a pénzvilág dönt arról, hogy mennyi pénzt akar beküldeni Magyarországra, hogy a magyar gazdaság működhessen. A passzív oldali pénzszabályozással Magyarország lemondott a saját pénzéről és a termelő gazdaságot kiszolgáló pénzmennyiség szabályozásáról.
Áttörhető-e a pénzvilág diktátuma?
Igen, áttörhető, mert a jelenlegitől eltérő módon is lehet pénzt forgalomba hozni, és lehetővé tenni, hogy azt a magyar gazdaság szereplői az egymás közötti kapcsolataik kiszolgálására használják. Ehhez maga az Európai Unió segítette hozzá a magyar gazdaság szereplőit, elsősorban a vállalkozókat, amikor megalkotta azt az irányelvet, amely biztosítja a megfelelő elektronikus elszámolási technikát az emberek, a gazdasági élet alanyai között létrejött elszámolási kapcsolatokra.
Valamennyi önkormányzat, minden régió létrehozhat elektronikus pénzt, azaz az ellenőrzése alatt álló, a saját igényeit kiszolgáló helyi fizetőeszközt. Ahhoz, hogy ez az elektronikus pénz jól funkcionálhasson, biztosítani kell, hogy akadálytalanul át lehessen váltani a hivatalos pénzre. Egy pénznem iránti bizalom azon múlik, hogy simán átváltható-e más fizetőeszközre. Az akadálytalan átváltást biztosítja, ha annyi elektronikus pénzt bocsátunk ki (önkormányzati, regionális vagy országos szinten), amennyi normál pénz a rendelkezésre áll. Az EU-s irányelvek szerint, ha csak helyileg használják az elektronikus pénzt, akkor nincs is szükség arra, hogy normál pénzből 100 % fedezet álljon a rendelkezésre. Ez a normál pénz fedezet akár 5 vagy 10 % is lehet.
Az említett magyar törvény azonban sokkal szigorúbb, mert előírja, hogy a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetének Magyarországon 100%-osan meg kell lennie normál pénzben. Ha számításba vesszük a Brüsszelből lehívható euró-milliókat, akkor ezeket a milliókat a kibocsátandó elektronikus pénz fedezetére célszerű használni. Ebben az esetben a fedezeti célra letett euró kamatozik. A kibocsátott elektronikus pénz pedig forgalomban van és teljesíti a gazdasági közvetítő közeg minden funkcióját.
Hogyan nézne ez ki országos szinten?
A magyar kormány erre illetékes szerve, mondjuk az Államadósság Kezelő Központ, az ÁKK átveszi az önkormányzatoktól az Európai Unióból beérkező pénzt, és kamatot fizet érte. Ezt a kamatot az önkormányzat kapja, nem pedig valamilyen külföldi hitelező. Ezért a kamat is Magyarországon marad, és a magyar társadalom igényeire fordítható. Az önkormányzat azonban a forgalomba hozható pénzhez is hozzájut, mert a beérkezett euró mennyiségének megfelelő nagyságú elektronikus helyi pénzt hoz forgalomba. Az adott önkormányzat területén ezt használják saját céljaikra. Itt elsősorban a helyi gazdálkodási folyamatok közvetítéséről van szó, a helyi termelés és fogyasztás cserefolyamatainak a lebonyolításáról.
Ezáltal többlet fizetőeszköz kerül be a gazdaságba. Ma az a helyzet, hogy miközben a bankrendszer, a befektetési alapok – megfelelő fedezettel és jövedelmezőséggel – nem tudják megfelelően elhelyezni fölösleges pénzeiket, addig a termelőgazdaság, ahol az értékelőállítás folyik, fuldoklik a pénzhiánytól. Van elegendő mennyiségű nyersanyag, munkaerő és elvégzendő munka. E három tényező összekapcsolásához szükséges közvetítő közeg, a pénz, azonban nem áll kellő mennyiségben és olcsón rendelkezésre. Az elektronikus pénzzel olyan mennyiségű többlet-fizetőeszköz kerül be a gazdaságba, amely az egész gazdasági életet fellendítheti, munkahelyek tíz- és százezreit hozhatja létre, és a segélyezett munkanélküliek százezrei ismét adófizető polgárok lehetnének.
Magyarországra már bevezették az eurót
Az, hogy mi az euró bevezetésének dátuma, értelmetlen kérdés. Az eurót ugyanis már évek óta bevezették Magyarországon. Itt legfeljebb a névleges forint, azaz a denominált devizaként működő félfüggetlen, magyarosított külföldi pénz feladásának dátuma van még hátra. Jelenleg az euróval együtt annak denominált változata, a névleges-forint is jelen van. Az új helyzetben már nem lesz forgalomban denominált forint, és egyedül az euró marad a hivatalos fizetőeszköz. Amikor már csak euró lesz forgalomban, akkor veszi kezdetét a magyar gazdaságban az euró diktatúrája.
Ma jobb a helyzet, mert három pénz között választhatnak azok, akiknek a gazdasági tevékenységéhez pénznek nevezett gazdasági közvetítő közegre van szükségük. Az egyik lehetőség az euró (vagy más deviza, például dollár), a másik lehetőség a külföldi deviza denominált magyar változata, a névleges-forint és a harmadik pénz, aminek a felhasználására most már minden törvényes háttér megvan (Európai Uniós és magyar), a regionálisan kibocsátott és felhasznált elektronikus-pénz.
Amikor az MNB diszkréten arról tájékoztatja a külföldi pénzügyi szervezeteket, a pénzvilág irányító intézményeit, hogy ő már csak passzív pénzszabályozást végez, ezzel azt közli velük: “Tiétek Magyarország, úgy működtetitek gazdaságát, ahogy akarjátok, mert tőletek függ, hogy mennyi eurót vezettek rá gazdaságára”. Ha viszont az egyes önkormányzatok, és területi régiók, továbbá az Európai Unió régiójaként Magyarország egésze vállalja elektronikus helyi pénz kibocsátását, akkor ezzel nagyfokú pénzügyi önállósághoz juthat. Az illető régió vagy önkormányzat vezetése saját szükségletei szerint dönti el, hogy mennyi helyi pénz legyen forgalomban.
Mire lehet használni a helyi pénzt? Helyi pénzből meg lehet építeni az utakat, a gátakat, a belvíz elvezető csatornákat, a települések szennyvíz csatornáit, ivóvízellátását, továbbá parkokat lehet kialakítani, lakásokat és családi házakat építeni. Egy-egy nagyobb régióban minden szükséges anyag, munkaerő és tudás biztosítható e munkafeladatok elvégzéséhez. Csak azt kell normál pénzből beszerezni, esetleg külföldről behozni, amihez mégis különleges technológia, gép vagy tudás kell. Ebből is látszik milyen pazarlást jelent külföldről idehozott hitelpénzből építeni az utakat, és ppp-rendszerben (public-private-partnership-ben, magán-köz-társulás-ban) finanszírozni nagyberuházá-sokat.
Szüksége van-e Magyarországnak a forint teljes feladására?
Nincs szüksége rá. Sőt kifejezetten hátrányos a magyarok számára. Az euró jelenleg is törvényes fizetőeszköz Magyarországon, bevezetésének előnyei és hátrányai részben már érvényesülnek a gyakorlatban. Az euró, mint uniós valuta, bevezetése nem pénzügyi és gazdasági, hanem politikai kérdés. A közös európai valuta pénzügyileg testesíti meg az Európai Uniót, mint nemzetek feletti birodalmat. E nemzetek feletti struktúrának az egyik kohéziós eszköze, amely a különböző nagy hagyományú nemzetállamok homogenizálódását segíti elő. Amikor egy ilyen közös birodalmi pénz van forgalomban, az törvényszerűen a birodalom centrumaiban koncen-trálódik, miközben a perifériákból kiáramlik a pénz. Magyarország az Európai Unió perifériájához tartozik. Ezért innen jelenleg is óriási mennyiségben áramlik a pénz a birodalom centrumaiba, évente 5-6 milliárd euró.
A forint teljes és végleges feladása, és az euró kizárólagossá tétele csökkentené Magyarország pénzügyi és gazdasági mozgásterét. Az euró kizárólagossá tétele a ma még rendelkezésre álló lehetőségekről való lemondást jelenti. Gazdasági és pénzügyi értelemben az jelenti a nagyobb szabadságot, ha minél nagyobb mennyiségben, minél többféle pénzt használhatunk a termelőgazdaság, az értékelőállító tevékenység közvetítésére. Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy tovább korlátozza pénzügyi és gazdasági önrendelkezését, és tovább csökkentse gazdasági szabadságát. Ezért az Magyarország érdeke, hogy sohane mondjon le a forintról. Ugyanakkor használja ki az eurót arra, hogy mint Európai Uniós pénz, a Magyarországon különböző szinteken forgalomban lévő önkormányzati, regionális és országos elektronikus pénznek a fedezetéül szolgáljon.
Dr. Drábik János: Az emberközpontú világrend (2007)
Munkahelyteremtés és közösségépítés helyi pénzzel: Drábik János és Vezér-Szörényi László előadása Keszthelyen, 2012 április 13-án:
A világon elsőnek, Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságba segítésének legális lehetőségét, ha úgy érzik, hogy számukra az élet befejeződött. Ugyanis a hollandok szerint, azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (Hippokratészi eskü) hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.
Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni. Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti.
Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – teszik fel a kérdést a kritikusok.
Aki kíváncsi rá, hogy az ország legidősebb bloggere túl a 80-on mit szól ehhez, a forrásoldalon elolvashatja.
És ennek mi köze a környezetvédelemhez? Korábbi bejegyzésünkben olvasható Philip Cafaro, a Colorado egyetem professzorának kijelentése: „Az ember szaporodásának megállítása mindenképpen elengedhetetlen (de nem elegendő) feltétele a globális klímaváltozás katasztrofális változásának megakadályozására. Igazából a Föld népességének jelentős csökkentésére lehet szükség, hogy ezt elérjük.”
Ha ebből a szempontból nézzük a kérdést, akkor az öregek halálba segítésének propagálása tulajdonképpen környezetvédelem. Haláluk után nem termelnek több szemetet (nem nő tovább az “ökológiai-lábnyomuk”), és nem lélegzenek ki szén-dioxidot, amit kiváló tudósaink a Globális Felmelegedés™ legfőbb okának neveznek meg. Ennek megfelelően a “haszontalan zabálók” (Henry Kissinger jelzője) számának csökkentése nem csak hasznos, hanem egyenesen kívánatos. Ez a kijelentés így persze kicsit sarkos, de a folyamatok ebbe az irányba mutatnak. Lehet szépíteni a dolgokat, de a tetteket nem lehet félreérteni. Aki feleslegessé válik (nyugdíjasok, rokkantak, betegek, munkanélküliek), nem termel több hasznot/adót, attól rövid úton meg kell szabadulni, mert csak kárt okoz és veszélyezteti az “emberiség túlélését”.
Tényleg így van ez? Akik ezeket kigondolják hajlandóak lennének példát mutatni, és a családjukon, majd magukon megmutatni hogyan is kell a környezetet megvédeni tőlük?
Mert másnak ötleteket adni könnyű, de talán elvárható, hogy “jó példával” szolgáljanak…
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011 (XII.29.) Korm. rendeletben foglaltakról.
Az „új igények” és a „soros (időszakos) felülvizsgálatok” esetében ismegszűnik a saját jogon megállapítható rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátás, a rehabilitációs járadék ellátás, a rendszeres szociális járadék, illetve az átmeneti járadék ellátás (valamint a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka). Ez nem egyenértékű azzal, hogy az eddig folyósított pénzbeli ellátása megszüntetésre kerül.
A rokkantsági nyugellátások, illetve az rendszeres szociális- és az átmeneti járadék helyett rokkantsági, vagy rehabilitációs ellátást (illetve bányászok egészségkárosodási járadékát) lehet megállapítani.
A 2011. december 31-ig megállapított rehabilitációs járadék ellátás a határozatban megjelölt időpontig lehet továbbfolyósítani azzal, hogy annak meghosszabbítására 2012. évtől már nincs lehetőség.
2012. januárjában minden érintett személyre szóló értesítést kap, amiben helyzetére vonatkozóan tájékoztatják a változásokról.
Új igények
Az egészségi állapot változáson alapuló ellátások igénybejelentését a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságánál lehet beadni személyesen, postai- vagy elektronikus úton. Az ellátás megállapításáról, vagy elutasításáról a nyugdíj-biztosítási igazgatóság határozatban dönt. A határozathoz a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) szakhatósági állásfoglalását is be kell szerezni, ezért az igénybejelentést követően a nyugdíj-biztosítási szerv értesítése szerint az NRSZH területileg illetékes kirendeltségének szakértői bizottsága komplex minősítés keretében vizsgálatot végez és megállapítja az igénylő egészségkárosodásán alapuló egészségi állapotát, illetve rehabilitálhatóságát.
Amennyiben a szakértői bizottság az egészségi állapotot 60%-ban, vagy annál kisebb mértékben véleményezi (ez korábban 40% vagy azt meghaladó egészségkárosodásnak felelt meg) és a foglalkoztathatóság tekintetében az igénylőt rehabilitálhatónak minősíti, úgy az igénylő rehabilitációs ellátásra szerezhet jogosultságot.
A rehabilitációs ellátás mértéke az egészségi állapot mértékétől is függ, így amennyiben az egyéb jogosultsági feltételeknek[1] az igénylő megfelel a következőképpen alakul az ellátás összege:
A rehabilitációs ellátás legkorábban a kérelem benyújtásától állapítható meg, a folyósítás kezdetétől legfeljebb 3 évre.
A rehabilitációs időszak alatt rehabilitációs szolgáltatások kerülnek biztosításra.
A rehabilitációs ellátás folyósításával egyidejűleg nem engedélyezett a kereső-tevékenység, ebben az esetben az ellátás folyósítása felfüggesztésre kerül.
Amennyiben a foglalkoztathatóság szempontjából a szakértői bizottság az egészségi állapotot 60%-ban, vagy annál kisebb mértékben véleményezi és a rehabilitációt nem javasolja, úgy az igénylő rokkantsági ellátásra lehet jogosult.
A rokkantsági ellátás mértéke az egészségi állapot mértékétől is függ, így amennyiben az egyéb jogosultsági feltételeknek* az igénylő megfelel, a következőképpen alakul az ellátás összege:
A 2011. évi CXCI. törvény értelmében annak az igénylőnek is rokkantsági ellátást kell megállapítani, akinek az egészségi állapota 31-60% (egészségkárosodása 40-69%) közötti és a kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralévő időtartam az 5 évet nem haladja meg.
A rehabilitációs ellátásokat és a rokkantsági ellátásokat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) folyósítja.
Ellátásban már részesülők új típusú ellátásai, illetve felülvizsgálata
1. Azok a (2011. december 31-én) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásban részesülő személyek, akik már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, felülvizsgálatra nem kötelezettek. Ellátásuk megegyezik a jelenleg folyósított (illetve 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátás összegével, de azt a korábbi jogcímeken folyósított ellátás helyett – egységesen – öregségi nyugellátás címen kapják majd.
2. Azoknak a személyeknek, akik 2011. december 31-én
I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásban, illetve III.csoportú rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugellátásban részesülnek és 5 éven belül betöltik az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy
rendszeres szociális járadék ellátásban részesülnek és már betöltötték, vagy 5 éven belül betöltik az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy
átmeneti járadék ellátásban részesülnek
ellátásuk megegyezik a jelenleg folyósított (illetve a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátás összegével, de azt a korábbi jogcímeken folyósított ellátás helyett – egységesen – rokkantsági ellátás címen kapják majd. Az ellátást folyósító szerv (NYUFIG) az ellátás átalakulásáról 2012. január 31-ig levélben nyújt tájékoztatást. Az átalakítás nem érinti a soros felülvizsgálati kötelezettséget, így ha a szakvéleményben (határozatban), szakhatósági állásfoglalásban soros „időszakos” felülvizsgálati idő került meghatározásra, az érintett a felülvizsgálati időben köteles a felülvizsgálaton megjelenni. A felülvizsgálat helyéről és pontos idejéről a nyugdíj-biztosítási igazgatóság küld értesítést.
3. Azokat a személyeket, akik 2011. december 31-én III. csoportba tartozó rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugellátásban, vagy rendszeres szociális járadék ellátásban részesülnek, és a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt több mint 5 év múlva érik el – függetlenül attól, hogy korábban felülvizsgálatukat a szakértői bizottság nem tartotta szükségesnek, vagy állapotukat véglegesnek minősítette – az ellátásukat folyósító szerv (NYUFIG) 2012. január 31-ig kiértesítést küld a jogszabályok változásáról és az ellátások átalakításáról, valamint a szükséges teendőkről. A tájékoztató levél alapján a fenti személyeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy kérik-e az új szabályok szerinti komplex minősítés elvégzését.
A komplex minősítést az NRSZH területileg illetékes kirendeltségének szakértői bizottsága fogja elvégezni.
A jelentkezésre 2012. március 31-ig van lehetőségük.
Azok a személyek, akik a fenti időpontig nem kérik a nyugdíj-biztosítási igazgatóságnál a felülvizsgálat elvégzését Rehabilitációs kártyával történő foglalkoztatásra jogosultak lesznek, de ellátásukat a nyugdíj-biztosítási szerv 2012. május 1. napjával megszünteti.
Azokat a személyeket, akik 2012. március 31-ig kérik a komplex minősítés elvégzését, a nyugdíj-biztosítási igazgatóság – az NRSZH által megadott kapacitás függvényében –szakértői felülvizsgálatra fogja behívni. Azoknál a személyeknél, akik esetében a szakvéleményben (határozatban), szakhatósági állásfoglalásban soros „időszakos” felülvizsgálati idő került meghatározásra, a felülvizsgálati időben lesznek kötelezettek a felülvizsgálaton megjelenni. A felülvizsgálat helyéről és pontos idejéről a nyugdíj-biztosítási igazgatóság küld értesítést.
A 3. pont alá tartozó személyek pénzellátása megegyezik a 2011. december hónapra járó (A III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülők esetén a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátásuk összegével, de azt a korábbi jogcímeken folyósított ellátás helyett – egységesen – rehabilitációs ellátás címen kapják majd.
A felülvizsgálatot követően csak rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás megálla-pítására van lehetőség, amennyiben az egészségi állapota 60%, vagy az alatti mértékben kerül megállapításra.
A felülvizsgálatot követően az ellátások összege – eltérően az új igényeknél alkal-mazottaktól – az alábbiak szerint kerül majd meghatározásra:
Rokkantsági ellátás esetén az ellátás megegyezik a jelenleg folyósított (illetve a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt) ellátás összegével.
A rokkantsági ellátások esetében lehetkeresőtevékenységet folytatni, viszont meg kell szüntetni az ellátás folyósítását, ha a keresőtevékenységből származó jövedelem 3 egymást követő hónapra vonatkozó átlaga, meghaladja a minimálbér 150%-át.
A szakhatósági állásfoglaláshoz kötött eljárások esetében van jogorvoslati lehetőség.
Az ellátásokat az Egészségbiztosítási Alap fedezi.
________________________________________________________________________ [1] A jogszabály 2.§-a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át a TBJ. 5.§-a szerinti biztosítási idő, illetve keresőtevékenység végzésének, és a rendszeres pénzellátásban részesülésnek tilalma is. [2] 2012. évre vonatkozó minimálbér összege: 93.000 forint [3] 2012. évre a közfoglalkoztatási bér összege: 71.800 forint
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!
Jó érzékkel hívta meg Kálmán Olga az ATV Egyenes Beszéd február 27-i műsorába Raskó Györgyöt, mert ő emblematikus alakja annak a körnek, akikről Ángyán József a lemondása kapcsán írt, nemrég nyilvánosságra került levelében szólt. A riporter alákérdezésével, az Ángyán által felvetett kényes kérdéseket elkerülő diskurzusával, helyeslő pillantásaival szép bizonyítványt állított ki a független újságírásról. A kiegyensúlyozott tájékoztatásnak még csak a látszatát sem próbálta fenntartani. Elhallgatta, hogy a Kormány által nyilvános vitára bocsátott Vidékstratégia széleskörű támogatást élvez. Szakmai, tudományos és civil szervezetek tárgyalták, és támogatják.
Foto: Krzysztof Browko 1x.com
Raskó Görgy nyilatkozatából egyértelműn kiderült, hogy kileli a hideg a gondolattól is, hogy a vidék jövedelemtermelő erőforrásai ne hozzá és a hasonló nagybirtokosokhoz kerüljenek, hanem a családi gazdaságok megélhetését, a helyi közösség gyarapodását szolgálják… “A mezőgazdaságban pénz van…” mondja és ebből számára logikusan következik, hogy az csakis neki, és köreinek rendeltetett. Az Ángyán József és kormányzati munkatársai által készített Nemzeti Vidékstratégiára tett megjegyzése, miszerint “országos méretű szabadtéri skanzenné akarnák alakítani a mezőgazdaságot” valótlan, szakszerűtlen és elfogadhatatlan, melyet a vidék Magyarországa nevében ezúton visszautasítunk!
Tiltakozunk az ellen a közvéleményt szintén félrevezető beállítás ellen is, mely szerint a Raskó György által képviselt mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének.
Ez súlyosan félrevezető beállítás, mert a magyar családi gazdaságok birtokméretei 50-100-300 hektárig terjednek, s ezzel a mérettel Európa legnagyobb gazdaságai közé tartoznak. Az EU mezőgazdasága nagyrészt családi gazdaságokra épül, melyek átlagos birtokmérete – amiről Raskó mélyen hallgat – 30 hektár. A magyar családi gazdaságok ugyanolyan eszközökkel, módszerek- kel dolgoznak, mint a nagyvállalatok. A különbség főként abban áll, hogy ha a földet a helyi családi gazdaságok művelik, akkor helyben marad a jövedelem, fejlődésnek indul a helyi társadalom és gazdaság. A gigagazdaságok hosszú távon gazdaságilag és ökológiailag fenntarthatatlanok. A tőkés társa- ságok odébb állnak majd, ha kevesellik a profitot, és visznek, amit lehet, míg a családi gazdaságok helyben maradnak, és képesek lesznek egy munka-intenzív, fenntartható működésre a kőolajkorszak után is.
Raskó György “idillinek, skanzenszerűnek, zöldre festettnek” nevezi a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot, mely – állítása szerint csak állami támogatással tartható életben – és mélyen hallgat arról, hogy az EU által a családi gazdaságok, a vidék megerősítésére, fejlesztésére szánt támogatásokat sok ezer hektár után ő és a hozzá hasonló újkori nagybirtokosok teszik zsebre. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a nagybirtokok nem igényelnek támogatást, sőt „professzionális” módon halásszák el a helyi társadalmaktól ezeket az eredetileg nekik szánt támogatásokat, így az a tarthatatlan helyzet állt elő Magyarországon, hogy az EU állampolgárok pénzéből Európa leggazdagabb embereit támogatjuk. A családi gazdaságok eltartottként való ábrázolását cáfolja az egész magyar történelem, a parasztság sorsa, áldozatvállalása, Raskó kijelentése egyben szomorú bizonyíték a nagytőke szociális és ökológiai felelőtlenségére.
Ráadásul Raskó György nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Nyugat Európa mezőgazdasága elmaradott, skanzenbe illő, és nem áll meg saját lábán… Ha átmegyünk a magyar határon Hegyeshalomnál, saját szemünkkel is megláthatjuk, hogy a nálunk sokkal rosszabb mezőgazdasági adottságú területeken is virágoznak a falvak; megélnek, sőt jól megélnek a családok akár kicsi területeken is. De így van ez Dániában is, ahol az egész mezőgazdaság családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épül. A világ csodájára jár a dán mezőgazdaságnak. Persze a dánok, és az osztrákok szerencsésebbek nálunk, soha nem voltak szovjet megszállás alatt, nem ismerték meg a kolhozosítást, és nincsenek Raskó Györgyeik…
Foto: Krzysztof Browko 1x.com
Az ATV riportja rávilágít, hogy a magyar gazdák és vidéki közösségek felett átível a nagybirtokosok pártoktól és kormányoktól független érdekszövetsége, mely az egész országra rátelepedett, és erre a magát „függetlennek” tartó média áldását adja.
Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.
Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.
Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.
Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.
Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.
Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …
Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…
bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani
Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…
Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák és a tömegtűzhelyek.
Juhász János tömegkályha fejlesztő szakember most fantáziát lát ezen kályhák elterjesztésében, ezért tanfolyamot szervezett, hogy megismertesse a szakmával is a fűtési- és meleg víz előállítási módot. A képzés során Budapest mellett, Gyálon egy 43 m2-es bemutatóház is létesül, ahol az érdeklődők nemcsak megtekinthetik és elsajátíthatják az építés módját. Az oktatás fő alapanyagát a Leier adta.
A tömegkályha és a tömegtűzhely a Skandináviában használt hagyományos téglakályha évtizedek óta fejlesztett új változata; másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készül, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot ad. Az amerikai szakirodalmi adatok szerint Finnországban az új építésű családi házak több mint 90%-át tömegkályha fűti.
Juhász János először saját házába építette be ezt a kályhafajtát 2006-ban. Jó tapasztalatai, a jelentősen lecsökkent rezsiköltségek, ill. a kályha nyújtotta hangulat hatására megerősödött benne az elhatározás, hogy itthon is elterjeszti ezt a rendkívül takarékos fűtési és meleg víz előállítási technológiát. Míg néhány évvel ezelőtt sokan még furcsállották, hogy a kényelmes gázfűtés helyett a szakember miért választja inkább a fával való tüzelést, addig ma már alig kérdőjelezik meg döntését: a földgáz folyamatosan drágul, és mivel importból szerezzük be, ezért fennáll a lehetősége annak, hogy időről időre csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ausztriában és Németországban is sok helyen fűtenek fával, és ezekben az országokban is egyre jobban kezd elterjedni a tömegkályha, mivel olcsóbb, biztosabb és hangulatosabb is, mint a gázfűtés.
A tömegkályha háromhéjú, másodlevegős, dán típusú másodégés-kamrás, hamuteres, fűtött ágyas, magas segédkéményes kályha. A kályhába meleg vizet adó hőcserélőt is beépítenek. A tanfolyam keretében, a nyílt építésen minden szükséges gyakorlati szakmai ismeret elsajátítható: mennyi és milyen alapanyag kell, mennyi idő alatt lehet felépíteni, milyen a belső szerkezete és mekkora helyet foglal el a kályha. A résztvevők, akik a tanfolyam alatt akár bent is lakhatnak a bemutatóházban, azt is megtanulhatják, hogy hogyan lehet például egy, belsőleg már felújított házba utólag beépíteni ezt a típusú kályhát, ill. tűzhelyet.
Juhász János szociológus, ökotechnológia fejlesztő mutatja be a tömegkályha hatékonyságát és környezetbarát működését. A filmben látható 9 tonnás tömegkályha kevés fával, viszont tökéletes égéssel üzemel. A másodlagos égéskamrában égnek el a szénhidrogének (ezt a cserépkályha nem tudja), emellett ez az égéstér nyitott típusú, itt lehet sütni is! A fűtött pad és a segédkémény növeli a kályha hatékonyságát. A tömegkályha sugárzó hővel dolgozik, hőkomfortja sokkal kellemesebb, mint a konvekciós hőleadóké. Ez a kályha 95%-ban magyar termékekből épül fel. Begyújtásához nem kell papír.
Az Egyesült Államok nem ment csődbe. A világ leggazdagabb országa, egy olyan ország, ahol a leggazdagabbak kivételesen jól boldogulnak. De az igazság az, hogy a gazdasága nem működik. Több szennyezőanyagot, üvegházgázt és szemetet termel, mint bármely más ország. Ezekben és számos más dologban egyszerűen kudarcot vall. De ahelyett, hogy valami jobba ruháznának be, továbbra is életben tartják ezt az idejétmúlt gazdaságot az adófizetők dollármilliárdjaiból.
A pénztelenség története a kormányzati kiadások tiszta és környezetbarát megoldások (megújuló energiaforrások, biztonságosabb kemikáliák, nulla hulladék, stb.) irányába való átcsoportosítására szólít, mely nemcsak munkalehetőséget teremt, de egészségesebb környezetet is. Ideje újjáépíteni az amerikai álmot, de ez alkalommal építsük jobbá!
“Megjelentek az első munkagépek, megkezdődtek a földmunkák a napelem gyár beruházás helyszínén. Az eredetinél nagyobb üzemcsarnok engedélyeztetése miatt késett a napelemeket gyártó cég beruházásának megkezdése.
Az alapok készen. Köt a beton. A jó munkához idő kell, és a lassúhoz is...
Felvonultak a munkagépek, megkezdődött a Solar Energy System Kft. napelemeket gyártó cég üzemcsarnokának építkezése. Ezzel párhuzamosan zajlik már a leendő munkaerő kiválasztása, illetve egyes beosztásokra kijelöltek felkészítése.” – írtuk közel két hónapja megjelent hírünkben.
399 457 947 Ft támogatás az államtól, azaz tőlünk
Már áprilisban tudósítottunk az alapkőletételről, ami a beruházás kezdetét jelezte, amelyben 108 munkahely teremtődhet meg azzal, hogy a Solar Energy System Kft. Komlón is létesít egy telephelyet.
Azután hosszú csend következett, amibe az emberek mindenfélét elkezdetek beleképzelni, majd jött a hír, hogy a beruházó az eredetinél nagyobb műhelycsarnok megvalósításáról döntött.
Közeleg a noveber 30. és a munkások egymást taposva igyekeznek a beruházás befejezésén
Majd jöttek a gépek. Kettő is. Az már ugye többesszám, de nem is a mennyiség számít, hanem a hatékonyság. Sikerült is az alapokat lerakni, és az már több a semminél. A beruházó azt ígérte, hogy a késlekedés ellenére nem változott az üzemcsarnok építésének határideje, ami az eredeti tervek szerint november 30.
Úgy legyen!
Ha van véleménye vagy friss információja a beruházással kapcsolatosan, akkor ossza meg velünk a hozzászólásokban.
Komló Média Blog 