Az amerikai dollár tartalékvaluta státusza számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára más országokkal szemben. A világ legfontosabb árucikkeivel még mindig dollárban kereskednek, akkor is, ha azokat nem az Egyesült Államokban állítják elő. A jelenlegi dolláralapú rendszernek köszönhetően az amerikai Federal Reserve bank exportálja az inflációt más országokba, miközben kormánya hatalmas adósságokat halmoz fel büntetlenül.
Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együtt értésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását.
A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik „belső körében” készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza.
Az a tény, hogy a moszkvai vezetés hagyta a dokumentum nyílt közzétételét, igen erős, mondhatni dühös jelzésnek tekinthető az Egyesült Államok irányába.
A célok egyértelműek. A „Stratégiai célok” című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az „igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen”. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a „reform” tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő. „Oroszország úgy gondolja, hogy amennyiben a BRICS országok vezetősége megfelelő politikai akarattal rendelkezik az együttműködés előmozdításához, a szövetség az új globális kormányzási rendszer kulcsszereplőjévé válhat, elsősorban gazdaságilag és pénzügyileg,”- áll a dokumentumban.
Az EU válság 2010-es felgyorsulása óta az uniós politikusok leginkább politikai pózokhoz folyamodtak az EU adósság és bankválság megoldását célzó valós pénzügyi megoldások bevezetése helyett.
A miheztartás végett érdemes megemlíteni, hogy „valós megoldás” alatt olyasmit értünk, ami (a) kimossa a rossz adósságokat a rendszerből, (b) kezelhető szintre csökkenti az adósság mennyiségét és (c) visszabillenti a bajba jutott országok gazdaságát a helyes kerékvágásba.
Konkrét példával élve, egy valós megoldás nyilván maga után vonna bizonyos következményeket, mint például fizetésképtelenséget, bankcsődöket és akár egyes országok kilépését az eurózónából. Természetesen egyetlen uniós vezető sem áll elő még csak hasonló felvetéssel sem, mert az egyet jelentene a politikai öngyilkossággal, hiszen ezt követően a politikai osztály többi része a javaslatot előterjesztő politikust vádolná minden következményért, ami a lépést esetleg követné.
Ezért az EU politikusok ide-oda passzolgatják a stafétát, félkész, hatástalan intézkedéseket hozva, például megszorításokért cserébe nyújtott mentőcsomagok formájában. Az eredmény, hogy nincs eredmény, azaz semmire sem találnak megoldást, hiszen a döntéshozók nem érdekeltek a saját gazdaságuk javát szolgáló intézkedések meghozatalában. Elég Görögországot venni példaként, ahol egyre több gyerek kerül kórházba alultápláltság miatt, de az ország GDP arányos adósságát még 2020-ra is 120 százalék körülire jósolják.
Az amerikai politikusok nyilván látják, milyen jól működik a módszer Európában (semmit sem javítunk meg, nincsenek nehéz döntések és senki sem veszíti el a pozícióját) és kezdik átvenni a stratégiát.
Nézzük a fiskális szakadék problémáját például, ami az elmúlt hetek végtelen politikai vitáinak egyik főtémája volt. Az eredmény: egy olyan „megállapodás”, aminek eredményeként megemelik az adókat, de nem csökkentik a deficitet vagy az adósságot.
Ugyanaz a nóta. Semmi sincs megoldva, csak jó sok politikai pózolás és ujjal mutogatás.
Sajnos egyre több hasonló „intézkedésre” számíthatunk a jövőben. Miközben mindenki a fegyverhasználat szabályozásáról beszél, az adósságplafon (ismételt) átlépésének napjáig már csupán egyetlen hónap van hátra. Legutóbb az Egyesült Államok elveszítette AAA hitelminősítését, a piacok zuhanása pedig ezermilliárd dollárt törölt a föld színéről néhány nap alatt.
A következő semmit sem megoldó kör alkalmával a helyzet sokkal rosszabb lesz. Amennyiben az USA ismét veszít hitelminősítéséből, a piacok komoly kockázattal néznek szembe, mivel az amerikai állampapírok jelentik a legkomolyabb biztosítékot a minimum 600.000 milliárd dolláros derivatíva piaccal szemben.
Bármelyik, a származékos piacon alapbiztosítékkal kereskedő bróker megmondhatja, hogy, amikor valakinek megkérdőjelezik a biztosítékát, az ügylet másik oldalán késedelem nélkül követelni fogják, hogy a kereskedő több tőkét mutasson fel az ügylete biztosítékaként. Ez könnyen az eszközök tömeges eladásához vezethet (mint a Lehman bukásakor is történt) és innen a helyzet rendkívül gyorsan el tud fajulni.
A hitelminősítés újabb lerontásának egy másik komoly következménye a kamatok esetleges emelkedése lenne. Egy 100 bázispontos emelkedés azt jelentené, hogy az USA további minimum 100 milliárd dollár kamatot lesz kénytelen fizetni az adóssága után. 2013-ban az Egyesült Államoknak hozzá-vetőlegesen minimum 300 milliárd dollár kamatot kell kifizetnie. A kamatok emelkedése esetén ez az összeg robbanásszerűen emelkedhet.
Az USA GDP arányos államadóssága már most is 100%. A GDP arányos deficit csaknem 10%. Ezek Görögországéhoz hasonló számok. Miközben az Egyesült Államok számos előnyt élvez, amit Görögország nem (például, hogy a világ jelenlegi tartalékvalutáját állítja elő és a világ legnagyobb gazdaságával rendelkezik), a kötvénypiacok nem könnyen bocsátják meg a fiskális kicsapongásokat.
Az amerikai politikusokat azonban úgy tűnik, mindez nem érdekli. Tudják, hogy az ország gazdasága egy katasztrófa és egyre inkább az, de nem a helyzet korrigálásával, hanem a megfelelő bűnbakok felkutatásával töltik az idejüket.
A lényeg, hogy az amerikai adósság helyzetét nem fogják megoldani. Két út lehetséges: Vagy átlépik az adósságplafont vagy sebtében elfogadnak egy újabb törvényjavaslatot a plafon ismételt megemelésére. Egyik változat sem fogja megoldani a helyzetet.
A dollár túlélése érdekében az amerikaiak elemi érdeke, hogy mindenáron diszkreditálják a közös európai fizetőeszközt az euróövezet gyönge láncszemeit alkotó periférikus országokon (Görögország, Írország, Portugália) keresztül. A 2008-as válság kirobbanása előtt az euró teljes mértékben hiteles valutává vált az OPEC-tagországok számára, amelyek olajforgalmuk egy részét euróban szándékoztak lebonyolítani.
Akkoriban egy euró 1,6 dollárt ért, és a befektetők bizalommal fordultak az európai adósság mint az amerikai államadósság hiteles konkurense felé. Ha ez a tendencia általánossá vált volna, akkor az amerikai adósság kamatszintje katasztrofális mértékben megemelkedett volna. Márpedig az USA még akárcsak egy normális kamatszintet sem engedhet meg magának. Az amerikai államadósságot ugyanis mindmáig 3 százalék alatti kamatszinten finanszírozzák, amely abnormálisan alacsony egy olyan abnormálisan eladósodott ország esetében, mint az Egyesült Államok. A Fed mindent elkövet tehát, hogy ez a kamatszint alacsony maradjon, hiszen az amerikai adósságot a lehető legstabilabb és legbiztosabb befektetésnek kell láttatni. Éppen ezért a dollárnak nem lehet alternatívája.
Miután a spekulatív finánckapitalizmus rendszerválságának nyitányaként 2008-ban összeomlott az amerikai másodlagos jelzálogpiac, a Wall Street-i „karvalytőke” (Cristina Fernandez Kirchner dixit) emblematikus képviselői azon kezdtek el agyalni, hogy az amerikai ingatlanpiaci sokk gazdasági hatásait miként lehet – legalább átmenetileg – a külvilágra hárítani. 2010 februárjában a legnagyobb spekulatív pénzalapok (hedge fund) vezetőinek manhattani rutintalálkozóján Soros György jelenlétében állapodtak meg arról, hogy koncentrált támadást indítanak az eurózóna kis országai ellen a dominóhatás kiváltásához. Valójában a görög államadósság bedőlésére játszva, Görögország (és vele együtt az EU periférikus országai) fizetésképtelenségére spekulálva az amerikai hedge fundok a dollár egyetlen komoly konkurensének számító euró meggyöngítését, végső soron az euróövezet szétverését célozták meg.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Görögország, Írország és Portugália állami költségvetése rendben lett volna, és hogy gazdaságaik ne lettek volna sérülékenyek. Semmivel sem voltak azonban rosszabb helyzetben, mint az USA, Anglia vagy akár Japán. Ez utóbbi eladósodási rátája 200 százalékos, amelyet Görögország sohasem ért el, és mégis megfelelő kamatszinten képes finanszírozni önmagát, noha a legjobb adósminősítést már elvesztette. Az Egyesült Királyság viszont továbbra is birtokolja a legjobb adósoknak járó tripla A-t, ami teljes képtelenség egy olyan ország esetében, amely súrolta az államcsődöt, és amelynek a gazdasága recesszióban, a valutája pedig padlón van. A New York-i székhelyű adósságminősítők ismét bebizonyították, hogy egyáltalán nem objektívek a jegyzéseikben, amikor az európai periférikus országokat a bóvli (junk) kategóriába sorolták, Anglia viszont – mint az USA legfőbb szövetségese – megtarthatta a legjobb osztályzatot.
Egyébként az euróövezet sokkal fizetőképesebb magánál az Egyesült Államoknál is. Ha GDP-arányos államadósságukat vesszük, ez kb. ugyanolyan szinten van (valamivel magasabb 100 százaléknál). A különbség a fedezetlen adósság tétele, vagyis az amerikai kormány összes jövendő kötelezettségei a nyugdíjak, az egészségügyi és társadalombiztosítási járulékok jogosultjaival szemben. Ezek együttesen az amerikai adósságot egy feneketlen hordóvá változtatják, és így a hivatalosan vett 16 ezer milliárdos államadósságtól a rendkívül magas 200 ezer milliárd dolláros pénzügyi deficithez jutunk, vagyis a szövetségi kormányzat ennyivel tartozik a nyugdíjasainak. Még ha ez pillanatnyilag egy elméleti szám is, eklatánsan demonstrálja, hogy technikailag az USA már csődben van.
De ha csak a hivatalos államadósságát nézzük is, ehhez mindenképpen hozzá kell adni a kormány által az országos jelzálog ügynökségeknek (Freddy Mac és Fanny Mae) biztosított implicit garanciák (70 ezer milliárd), valamint a vállalatok (15 ezer milliárd) és a háztartások (20 ezer milliárd dolláros) adósságállományának összegét. Valójában az USA adóssága eléri a GDP-je 300 százalékát, miközben az európai adósságok (állami, vállalati, háztartási) 200 százalékon kulminálnak, és az összes specifikus eladósodottsági mutató (költségvetési hiány, kereskedelmi deficit, folyó fizetési mérleg hiánya, beruházási mérleg stb.) tekintetében is Európa jobb helyzetben van Amerikánál.
Tévedés ne essék: nem csak a görögök manipulálják a gazdasági adataikat. Az amerikaiak e tekintetben is éllovasok. A shadowstats.com internetes oldal elemezte és átkalkulálta az amerikai statisztikákat a ’80-as években alkalmazott módszerekkel, amelyek sokkal becsületesebbek voltak a maiaknál. Ez alapján egyetlen számadat sem állja meg a helyét: az infláció és a munkanélküliség szintjét drasztikusan alul-, a GDP szintjét pedig legalább 30 százalékkal felülbecsülik.
A katasztrófa elkerülhetetlen, mert bele van programozva a rendszerbe. Vége a dollár monopolhelyzetének a nyersanyagpiacon. Kína folyamatosan csökkenti amerikai kincstárjegy-vásárlásait. Ma már nem az amerikai fogyasztó a világgazdaság lokomotívja. A legkevésbé sem képes betölteni ezt a szerepet, mivel teljesen el van adósodva. Minden harmadik amerikainak hét hitelkártyája van, 46 millióan ételjegyre szorulnak, a lakosság 15 százaléka gyakorlatilag kiesett a fogyasztási és megtakarítási körforgásból.
Valójában az új kibocsátású amerikai adósság legfőbb vásárlójává maga a Fed vált. Az amerikai kincstár kibocsátja az adósságot, a Fed pedig hátulról felvásárolja és bankjegyeket nyomtat, amelyeket a kincstár arra használ fel, hogy kibocsássa az adósságát. Az egész egy nagy mosoda. A Fed az utóbbi időben monetáris könnyítésekhez (quantitative easings) folyamodott, vagyis intervencionista pénzpolitikát folytat, amelyre még sohasem volt példa egy állítólag liberális rendszerben. Ma az amerikai gazdaság egy irányított és támogatott gazdaság, amely manipulálja a kötvénypiaci adóssága értékét és ezzel együtt összeomlással fenyegeti a globális adósságpiacot. Ez már a végső visszaszámlálás.
Ideje belátni, hogy egy hamis gazdaságban élünk. A szemfényvesztés minden létező elemét bevetik, hogy elhitessék a világgal a gazdaság valódiságát, de ezek mind csupán jól kidolgozott illúziók.
A hatalom egyik oldalán izgatott kijelentéseket hallunk a fellendülés visszatérésének jeleként értelmezett „zöld hajtásokról”, a másikon pedig a fiskális szakadék veszélyeire hívják fel a figyelmet, javasolva, hogy korlát nélküli monetáris enyhítésekre van szükség.
Halljuk, ahogy az emberek munkáért könyörögnek és halljuk, ahogy a politikusok munkát ígérnek nekik, pedig egy politikus nem tud munkahelyeket létrehozni. Látjuk, hogy tömegek táboroznak a boltok előtt, hogy leértékelt vackokat vegyenek fekete pénteken, elhitetve egyesekkel, hogy a fogyasztói társadalom virágzik, a következő pillanatban viszont kiderül, hogy mindent hitelre vásároltak.
A főáramú média pedig mindent megtesz, hogy elvonja a figyelmünket mindenről, ami valós. A hírekből olyan emberekről hallunk, akik a hírnév által váltak gazdaggá, és/vagy a gazdagság által váltak híressé és a címlapokon értesülünk arról, ha egy ilyen híresség macskája megdöglik. De erről talán ennyi elég is.
Közben a pénzügyi média megpróbálja agyon bonyolítani és érthetetlenné tenni a gazdasági kérdéseket és kizár mindenkit, aki esetleg kimondaná az igazságot.
Nem csoda, ha az emberek dühösek és össze vannak zavarodva.
Talán az alábbi tíz gondolat segít némileg szétoszlatni a ködöt.
1. Hamis munkahelyek. Nem csupán arról van szó, hogy a hivatalos munkanélküliségi adatok hamisak, a munkahelyek sem valósak. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy hány hivatásos munkavállaló termel értéket. A munkahelyek 80%-a úgy eltűnhetne holnap, hogy nem befolyásolná az alapvető emberi túlélést vagy boldogságot. Igen, tudjuk. A mai társadalomban pénzre van szükség a túléléshez és a munkahely pénzt jelent, de ebből nem következik egyértelműen, hogy minden munkahely a társdalom javát szolgálja.
2. Nem a megoldások, hanem a problémák teremtik a munkahelyeket. Nem hozhatjuk helyre az igazi problémákat, mert ezzel még több munkahelyet szüntetnénk meg. Nem vethetünk véget a háborúknak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg katona munkahely nélkül. Nem vethetünk véget a kábítószer elleni harcnak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg ügynök, börtönőr, bíró és többi alkalmazott helyette. Nem egyszerűsíthetjük az adózást, mert akkor mihez kezdenének a könyvelők, adótanácsadók és hasonló szakértők. Nem csökkenthetjük az állami és egészségügyi bürokráciát, mert mit csinálna akkor az a rengeteg aktatologató. Nem hagyhatunk fel a lakosság megfigyelésével, mert ma már ez az iparág több millió embernek ad munkát. Nem vethetünk véget a Wall Street-i kaszinónak, mert akkor talán mindenki munka nélkül maradna. Mi lenne az egyetemekkel, ha ez emberek rájönnének, hogy az általuk kínált termék fele annyit sem ér, sőt, ugyanezt a tudást szinte ingyen is megszerezhetik? Más szóval számos problémát hoztak létre, hogy hamis munkahelyeket teremtsenek.
3. A pénznek nincs értéke. A pénz mind között a legnagyobb illúzió. A pénzünket önkényesen meghatározott kamatra adott hitellel hozzák létre bizonyos magánmonopóliumok. A pénz nem egyéb, mint egy ígérvény. Azért van értéke, mert a törvény ezt mondja, az értékét pedig az határozza meg, hogy mennyi van belőle forgalomban, amit szintén egy haszon-érdekelt monopólium határoz meg. A valós értéke tulajdonképpen nulla, mert nem egyéb, mint egy különleges tintával kiszínezett papírdarab. Az emberek számára csakis a készségek (munka), szerszámok és anyagok, az étel, a víz vagy az energia jelentenek értéket.
4. A Fed vásárolja fel az államadósság 90%-át. A Federal Reserve pénzt ad kölcsön az amerikai kormánynak, a kormány pedig kötvényeket bocsát ki a kiadások fedezetére. Ezeket a kötvényeket aukciókon értékesítik a piacon olyan befektetőknek, akik úgy gondolják, hogy az USA tartani fogja magát ígéretéhez a kötvények beváltását illetően. Most úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek már befektetői, mert az államkötvények 90%-át maga a Fed veszi meg. Ezt az adósság pénzzé alakításának, monetizálásának nevezik, ebben az esetben viszont a pénzt alakítják pénzzé, tehát az egész nem egyéb, mint egy hatalmas piramisjáték. A lényeg, hogy a kamatokat mesterségesen alacsonyan tartsák, mert ahhoz, hogy külső „befektetőket” csábítsanak magukhoz, meg kellene emelni őket. Laikusok számára is érthető módon az a lényeg, hogy a monetáris rendszer olyan, mint egy hatalmas papírtigris vagy kártyavár, de kereshetnénk még vagy egy tucat hasonlatot a „hamis” szó leírására.
5. Mi a dolgok értéke? Az ármeghatározási mechanizmus olyan tekervényessé vált, hogy egy eszköz valós értékének meghatározása szinte lehetetlen. Az étel, üzemanyag, oktatás, lakás, biztosítás és egyebek állami támogatása, az adók, szabályok és törvények, a pénz értékének és a kamatoknak a manipulálása és a tőzsdei kaszinó mellett hogyan is határozhatnánk meg bárminek is a valós értékét? Például miért kerül egy uncia marihuána (egy bárhol megtermő gaz) 500 dollárba? Vajon az igazi érték a munkán és az anyagszükségleten, a kínálaton és keresleten múlik? Persze, hogy nem. A dolgok értékét leginkább a törvények és szabályok fújják fel.
6. A bukást jutalmazzák. Onnan tudjuk, hogy egy hamis gazdaságban élünk, hogy a bukást jutalmazzák, a sikert pedig büntetik. Mindenhol a világon azt mondják az embereknek, hogy szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat és keményebben kell dolgozniuk, hogy kimenthessék az államot, a bankokat, a biztosítókat vagy akár az autógyártókat. Amikor pedig ezt megtesszük és keményebben dolgozunk a kevéske siker reményében, hihetetlen adókkal sújtanak, hogy vég nélkül finanszírozhassák ezeket a csaló intézményeket. Ugyanakkor a korlátlan pénznyomtatás és az egyre emelkedő adók fényévekre vannak a problémák gyökerének megoldásától. A helyzet az, hogy a bankok által kínált megoldások képezik a problémát, hiszen a befektetőosztályt gazdagítják a középosztály rovására. A globális bankárok az adófizetők és a jövő generációinak pénzével játszanak ebben a globális kaszinóban, amit eleve összeomlásra terveztek, hogy az összeomlás által elvehessék az emberek javait. Mindent feltettek a játszmára, de hamis pénzzel játszanak, a mi értékeink viszont, amiket kockáztatunk, valódiak.
7. Az üzleti társaságok ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint az emberek, de nem sújthatók ugyanolyan büntetéssel. Azzal, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság az emberekkel megegyező szólásszabadságot biztosított az üzleti társaságoknak, az utolsó szöget is beverte a köztársaság koporsójába. A pénz most már nyíltan finanszírozhatja a választásokat, és megvásárolhatja a büntetlen működéshez szükséges törvényeket. Lehet, hogy egy társaság is emberekből áll, de nem esnek az emberekkel megegyező elbírálás alá. A „Mi lenne ha a BP ember lenne?” című cikk részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel. A feltevés szerint, az emberekhez hasonló elbírálás alapján a BP egy pszichopata gyilkos lenne. Ugyanez elmondható a legtöbb multi fenevadról, élén a hadiipari cégekkel. Ráadásul ma már ezek a cégek a kormánnyal is összefonódtak. Ez alapján miként definiálnánk magát a kormányt? Úgy gondolják, hogy a definíciók megváltoztatásával megváltoztathatják a valóságot, de ettől még nem válik igazsággá.
8. Az emberek olyan dolgokat vásárolnak, amikre nincs szükségük, olyan pénzből, ami nem az övék. A kormány adósságörvénye és őrült költekezése a fogyasztói szokásokban is tükröződik. Az infláció, az emelkedő munkanélküliség és az ingatlanpiac folyamatos zuhanása ellenére a hitelfelvétel nem állt meg. Az AP a következőket írta:
“Az amerikaiak gyakrabban fizettek hitelkártyával és több hitelt vettek fel tanulmányaikra vagy autóvásárlásra október hónapban, mint korábban, aminek eredményeként a mindenkori legmagasabb szintre emelkedett a lakossági hitelállomány.”
A Federal Reserve adatai szerint szeptemberről októberre a fogyasztói hitelek 14,2 milliárd dollárral emelkedtek, 2,75 ezermilliárd dollárra emelve a teljes lakossági hitelállományt. A gépjárműveket és tanulói hiteleket is tartalmazó kategóriában a hitelek összege 10,8 milliárddal nőtt. A hitelkártyás vásárlások 3,4 milliárd dollárral nőttek. A legaggasztóbb, hogy pont a negatív megtérülést jelentő hitelek, mint a diákhitel, az autóvásárlás és a hitelkártyás fizetés mértéke növekedett.
9. A vállalkozókat büntetik. Mára szinte lehetetlenné vált egyszerű megélhetéshez jutni önállóan. Az Egyesült Államok (és sok más ország, Magyarországot is ide sorolva) a bürokrácia országa lett, ahol a kisvállalkozások létrehozását megnehezítik és büntetik a függetlenséget. Az Egyesült Államokban az igazi önellátás és a legfontosabb vállalkozásforma elleni állami támadásokat leginkább a családi gazdaságok ellen folytatott harc szemlélteti. Az Agenda 21-hez hasonló kollektivista modelleknek köszönhetően egyre több ilyen gazdaságot számolnak fel, úgynevezett „védett zónákká” nyilvánítva a lefoglalt földeket. Az egyik legújabb ilyen esetben egy családi osztriga farmot zárattak be, arra hivatkozva a farm káros hatással van a környezetre. A hamis állítások alapján véghezvitt hadjárat egy 80 éve működő helyi vállalkozást tett tönkre, ami 50.000 turistát vonzott évente és 30 helyi lakosnak adott munkát. Sok ilyen esetben az elkobzott területek fejlesztők kezében landolnak, akiket egy cseppet sem érdekel a helyi gazdaság. A hamis gazdaság egyik elengedhetetlen része, hogy olyan területeken hoz létre függőséget, ahol erre nem lenne szükség. (Rövidfilm angol nyelven a gazdasági illúzióról és az értelmetlen törvényekről: link)
10. Irányított rabszolgaság. Szóval úgy gondolod, hogy a rabszolgaság intézményét az 1800-as években felszámolták? Nem egészen. A gazdasági behajtók (hitelezők) a hitelek segítségével rabszolgasorba döntötték a világot, a nemzetektől, az iparon keresztül, a helyi önkormányzatokig és a föld szinte minden állampolgáráig. Ráadásul ezt a szolgaságot olyan pénzen vásárolták meg, ami nem is az övék, csak úgy a semmiből nyomtatták. Akinek nincs hitele vagy hitelkártyája az is fizet a Fednek az infláción és a jövedelemadón keresztül. Ahogy John Perkins, az „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” szerzője mondaná: itt az idő, hogy behajtsák a nekik járó „egy fontnyi húst” az állampolgároktól, a magasabb adók, alacsonyabb mértékű szociális juttatások és a nyugdíjak lefoglalása, más szóval a „megszorítások” által.
George Carlin azt mondta, hogy „azért hívják ezt Amerikai Álomnak, mert csak az hiszi el, aki alszik.” Már egyetlen ország megfertőzése is elég rossz lenne, pedig ma már az egész világ kollektív álomba merült és álmában a kormány az utolsó pillanatban szépen megold mindent. Az igazi világban azonban az összeomlás elkezdődött. Amíg nem a fenti 10 tényezőn próbálunk változtatni, a hallucináció fogságában maradunk. Az egyre több helyen induló tüntetések és helyi alternatív valutakezdeményezések és egyéb kreatív megoldások némi reményt adnak, hogy az emberek kezdenek ráébredni, hogy eddig aludtak. Mélyen a tükörbe nézve rájönnek, hogy a szemük elé vetített álomszerű gazdaság egyik célja, hogy a rossz irányba küldje az embereket a megoldásokat keresve.
Három napja érkezett a hír arról, hogy a német számvevőszék felszólította a központi bank szerepét betöltő Bundesbankot, hogy ellenőrizze a hivatalos iratok szerint 3396 tonnát kitevő, New Yorkban, Londonban és Párizsban tárolt, offshore aranytartalékát. Kérte ugyanakkor 150 tonna arany három éven belüli hazaszállítását, hogy ellenőrizhesse az arany wolfram minőségét.
A londoni Telegraph cikkében megjelent legújabb fejlemények szerint ugyanez a Bundesbank, ami annyi fejfájást okoz a csődbe jutott államoknak, az igazi fedezettel rendelkező pénzzel kapcsolatos fixa ideájával, úgy döntött, hogy önként lehívja a Bank of England-nál letétbe helyezett aranykészletének kétharmadát. A Telegraph által közzétett bizalmas jelentés szerint a Bundesbank még 2000-ben és 2001-ben 940 tonna aranyat követelt vissza a Bank of England-nál tartott 1440 tonnás készletéből a „túlságosan drága tárolási díjra” hivatkozva, ami elég nevetségesen hangzik. A hír megdöbbentette az aranyveteránokat. Mi lehet az oka a lépésnek?
Ambrose Evans-Pritchard a következő elmélettel szolgált: Az elmozdulás éppen akkor indult, amikor az euró a leggyengébb szinten állt a dollárhoz képest, ugyanakkor egybeesett azzal az időszakkal, amikor a Bank of England, Gordon Brown utasítására, Nagy-Britannia aranykészletének jelentős részét eladta, méghozzá a legalacsonyabb piaci áron.
Peter Hambro, a Petropavlovsk aranybánya elnöke, azt mondta, hogy a Bundesbank önvédelemből hívhatta vissza aranykészletét, mivel a jelek szerint nem allokált arannyal rendelkezett Londonban. „Lehet, hogy úgy gondolták, a Bank of England túl sok aranyat kölcsönzött ki és jobbnak látták hazavinni a készleteket. Ez az azonosítás miatt van. Lehetséges-e egyáltalán az embernek azonosítania saját allokált aranyát, vagy a tulajdonos nem egyéb, mint egy fémszámlával rendelkező általános hitelező?”
A „Hozzák vissza az aranyunkat” elnevezésű német civil kampányszervezet és amerikai szövetségese, a Trösztellenes Arany Bizottság azt állítják, hogy a hivatalos adatoknak nem lehet hinni. Szerintük a központi bankok aranykészleteik jelentős részét kiadták hitelre vagy shortolták.
Az üzenetet átvették a német törvényhozók is. „Minden aranyat haza kell hozni: pont a jelenlegi válságban van a legnagyobb szükségünk aranykészleteinkre,” mondta Heinz-Peter Haustein, a német Szabaddemokrata Párt (FDP) képviselője.
A spekulációktól függetlenül, nem titok, hogy sok ember szerint a központi bankok és a központi bankok bankjai (például a Nemzetközi Fizetések Bankja, BIS), rég kiadták aranykészleteiket hitelre, legtöbb esetben a rövidtávú fizikai aranykövetelések megerősítéseként, a megnövekedett kereslet miatt, ami általában a likviditáshiány kísérőjelensége (amikor igazán megmutatkozik az arany, mint valós monetáris fedezet értéke).
A probléma egy ilyen újrazálogosítási sémánál akkor jelentkezik, amikor a másik fél hirtelen fizetésképtelenné válik, hiszen azóta az aranyat már ismét újrazálogosították és már senki sem tudja, hogy kié is az arany valójában. Ez akkor válik különösen komoly gonddá, ha a fedezeti láncban az egyik fél csődbe megy, mint ahogy ezt az MF Global esetében tavaly láthattuk. Ilyenkor elindulnak a perek, hogy megállapítsák kinek hol az aranya. Mondani sem kell, hogy az MF Global esetében pont londoni leányvállalatuk volt a ludas az újrazálogosítási láncban (mert egyedül Londonban nem volt megszabva fedezeti határérték az újrazálogosításra). Amint elindultak a követelések a fizikai leszállításra, nem tudták az adott sorozatszámú XYZ aranytömböt lokalizálni.
A másik variáció, hogy a Bundesbank előre látta az európai merkantilista kísérlet bukását és esze ágában nem volt legértékesebb eszközét a bankár oligarchák kezében hagyni, amelyik mindent megtenne, hogy megszerezhesse a készleteket, ha egyszer a dominók elindulnak. A Bundesbank tagadásnak éppen nem nevezhető cáfolata is ezt erősíti: A Bundesbank azt nyilatkozta, hogy teljes bizalommal viseltetik a kezelők „integritása és függetlensége” iránt, valamint, hogy minden évben megkapták a részletes elszámolást. Ugyanakkor utalt arra, hogy további lépéseket tesz tartalékai védelmében. „Ennek része lehet a készletek egy részének relokációja,” – nyilatkozta a bank. Amit egyik fél sem mondott ki, hogy Németország semmi rosszat nem tett, csupán követeli, ami jogosan az övé.
A dolog lényege, hogy egy globalizált rendszerben, ahol minden szuverén entitás egyre inkább alárendeltje a globalizált „egész” hitelteremtő hatalmának, mindenkinek az Új Világrend ajtaja elé kell helyeznie szuverén függetlenségét, mielőtt átlépi a küszöböt.
Végtére is egy globalizált rendszer csak így képes egy végtelen, értékpapír-fedezetű kötelezettség felhőt fenntartani, amelyen most mindannyian bináris pehelyként lebegünk. Egy olyan rendszert, ami lehetővé teszi az azonnali tőkeáramlást, a monetáris felcserélhetőséget, garantálja a szuverén kötvények folyamatos áramlását (amíg senki nem mer kiszállni a rendszerből), és amiben minden biztosíték egy újrazálogosított zálog… természetesen a közjó érdekében. Mindez igaz volt a Bundesbank fenti lépéséig.
Tulajdonképpen ennyi a történet, mert bár a Bundesbank azt tette, amihez minden joga megvolt, mégis áthágta a modern monetáris rendszer kardinális szabályát: miszerint egy szuverén hatalom soha nem helyezheti saját embereit a globális vállalati-társadalmi-banki oligarchák fölé, akik mindig minden kemény (és egyéb) eszközt maguknak akarnak, akár azonnal, a rendszer biztosítékaként, beleértve a világ GDP-jének 20-szorosát képviselő közel 1 billiárd (1015) dollár értékű derivatívákat is. Mellesleg ezért van a világ állandóan egyetlen karnyújtásnyira a teljes monetáris (és kereskedelmi) paralízistől, ahogyan azt a Lehman-csőd utáni káoszból és a Fed intézkedéseiből olyan nyilvánvalóan láthattuk.
Szinte biztos, hogy a Bundesbank intézkedéseinek semmilyen hatása nem lesz, mert ha túl sokat foglalkoznának vele, esetleg kiderülne, hogy melyik ország lesz az első áldozat, amikor átszakad a gát. Amikor ugyanis ez megtörténik, márpedig előbb-utóbb megfog, minden egyes bank, vállalat és személy keresni fogja Londonban, New Yorkban, Párizsban vagy valamelyik szimpatikus helyi bank páncéltermében tárolt allokált aranyát, de csak a hűlt helyét, illetve humorosan megfogalmazott tartozási elismervényeket talál majd az aranytömbök helyett.
Szeptember 6-án a kínaiak tettek egy aprócska bejelentést, amire senki se kapott rá, pedig a jelentősége óriási. Kína az olaj és olajszármazékok kereskedését mostantól kezdve dollár helyet saját valutájában, jüanban fogja elszámolni. Ezen túlmenően jelezték, hogy a bankszektorukat felkészítették, és így a jövőben bárki igénybe veheti őket abból a célból, hogy elhagyják a dollár elszámolást.
Ha még emlékszünk rá, pontosan ez volt az oka annak, hogy Szaddam Husszeinnek meg kellett halnia Muammar Gaddafi-val együtt, plusz Amerika elpusztította mind a két országot. Ehhez persze Kína túl nagy falat. És akkor ezzel vége a sok évtizeden át tartó amerikai dáridónak. Fiat dollárral felvásárolták a fél világot, és most a FED pofátlanul nyomja a dollárt, elértéktelenítve az idegen kezekben lévő ezer milliárdokat.
A kínai bejelentés hatása felmérhetetlen, minden valószínűség szerint ezzel vége szakad a dollár tartalékvaluta szerepének, és korunk legfontosabb erőforrásának, a nyersolajnak a beszerzése drasztikusan meg fog változni. Ami pedig a dollárt illeti, szeptember hatodikán látványosan elkezdett veszíteni az értékéből.
Van azonban egy apró szépséghiba. Kína nyersolaj importőr. Mi van, ha a partnerei ragaszkodnak a számla dollárban történő kiegyenlítéséhez? Nos, Oroszország nyersolaj exportőr, és ebben a minőségben szerződött Kínával, aminek értelmében mennyiségileg nem korlátozza a Kínába irányuló olajexportját, vagyis Kína annyi nyersolajat kap, amennyit kér. A szerződés megkötése után Oroszország bejelentette Kína teljes nyersolaj szükségletét kész fedezni dollár elszámolás nélkül.
Ezzel a kocka el lett vetve, mert a dolog itt nem áll meg. Pillanatnyilag Irán az USA olajszankciója alatt görnyed, aminek mostantól kezdve nem lesz semmi értelme, mert egyszerűen eladják az olajukat Kínának jüanért, aztán Kína azt csinál az olajjal, amit akar. Irán pedig jüannal fog fizetni importjaiért. Akárhogyan is nézzük, ez rövid időn belül, feltétlenül a dollár megroppanását fogja okozni.
Nem annyira a bedőlt amerikai lakáshitelek, mint inkább egy többszereplős pénzpiaci játék okozta négy évvel ezelőtt a gazdasági világválság felgyorsulását. A Lehman Brothers bedőlése indította el ezt a folyamatot. A befektetési bankot szándékosan hagyták bedőlni, aminek célja végső soron az volt, hogy a pénzintézetek helyett a társadalom fizesse ki az úgynevezett rossz adósságokat.
Hamarosan négy éve lesz annak, hogy a Lehman Brothers amerikai befektetési bank összeomlott, s ezzel hatalmas pánikot és bizalmatlanságot indított el a világ pénzpiacain. A bank részvényei 2008. szeptember 15-én egy nap alatt 90 százalékot zuhantak, miközben a Dow Jones index ötszáz pontot esett. A pénzintézetről – amelyet addig az egyik legsikeresebbnek tartottak – néhány nappal korábban már lehetett tudni, hogy nehézségekkel küzd. A társaság ugyanis szeptember 10-én tette közzé negyedéves eredményeit, amelyekből kiderült, hogy – főként jelzálogpiaci tevékenységével összefüggésben – 3,9 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el. A cég vezetői néhány napig még próbálkoztak a bank értékesítésével, és reménykedtek az állami mentőövben is, azonban a helyzet menthetetlennek bizonyult, és csődvédelmet kellett kérniük.
A csődvédelem időszaka alatt a vállalatot gyakorlatilag kirámolták a hitelezői, elvitték jó szerződéseit és ügyfeleit, a rosszakat pedig az államra terhelték. A piacon pedig elindult egy úgynevezett tisztulási folyamat, amely végső soron a verseny csökkentéséhez vezetett – vélekedett a Magyar Nemzetnek Varga István. A gazdasági szakember szerint ezek a nagy átrendeződések azzal jártak, hogy a kormányok – Amerikában és Európában egyaránt – gyakorlatilag átvállalták a pénzügyi szektortól a soha ki nem fizethető adósságokat.
A nagy zűrzavarban nem tűnt fel, hogy a válság állítólagos okozója, az összes bedőlt lakossági hitel összege meg sem közelíti a kimutatott kifizetetlen adósságok mértékét. Vagyis elsikkadt a lényeg: az, hogy a pénzpiaci játékosok egymás között halmozták fel a hatalmas követeléseket és az adósságokat, és ezzel végrehajtották a történelem legnagyobb pénzügyi trükkjét – mutatott rá a szakember.
Varga István szerint a Lehman-csőd kirobbantása az egyik kulcseleme volt ennek a játszmának. A látványos zuhanás napjától ugyanis a közbeszéd tárgyává vált a probléma, így hivatkozási alap jött létre arra, hogy a társadalmon szét lehessen teríteni a terheket. „Túl nagy, hogy hagyhassuk tönkremenni, zavart keltene a gazdaságban”, azóta számtalan alkalommal elhangzott ez az indoklás. A gazdasági szakember emlékeztetett arra, hogy a befektetési bank összeomlását legnagyobb hitelezői okozták azzal, hogy nem vagy késve fizettek, miközben a pénzintézettől precízen követeltek. Hogy miért esett a választás épp a negyedik legnagyobbként számon tartott befektetési bankra? Egyes vélemények szerint ebben az is szerepet játszhatott, hogy a vállalat tulajdonosi köre kilógott a többi hasonló profilú társaság közül: a cég – szemben többi intézettel, amely néhány család befolyása alá tartozik – több tízezer alkalmazottja tulajdona volt.
Már négy éve folyamatosan mentjük a bankokat közpénzből és ez valahogy nem zavarja az embereket. Pedig lehet, hogy kellene:
A konszolidáció azóta is folyamatos, hiszen bár Európa „már az első ijedtségében” is 4500 milliárd eurót adott az adófizetők pénzéből a bankok megsegítésére.
Nemrégiben több hírben is részletezték az iráni nukleáris képességekről és célokról alkotott eltérő amerikai és izraeli értékeléseket. Bár úgy tűnhet, hogy az USA nem osztja azt a látszólagos izraeli vágyat, hogy katonailag beavatkozzon Irán ellen, ugyanakkor Obama elnök mindent megtett, hogy megakadályozza az irániakat egy nukleáris fegyver kifejlesztésében. Irán elleni erőfeszítései felülmúlták elődeiét is, és kétség nem fér ahhoz, hogy az ő irányítása nyomán érte Iránt a legtöbb kár. Obama elnök Irán ellen példa nélküli, drákói szankciók bevezetésére mozgósította a világot. Már hatalomra jutásának első hónapjaiban titokban utasította a folyamatosan alkalmazott kiber-fegyverkezés kiterjesztését Irán ellen, és közben gyakran fenyegetőzött katonai erő bevetésével is.
Bár úgy gondolom, hogy bármely ország számára idiotizmus volna háborúzni Iránnal, nem zárható ki a lehetősége. Álljon itt 20 ok arra, hogy miért is rossz ötlet egy katonai támadás Irán ellen:
1. Irán a muzulmán világ vezető országa lett a nukleáris leszerelés hirdetésében, és vallásilag elkötelezte magát a tömegpusztító fegyverek ellen. Az Iráni Legfelsőbb Vezető egy Vallási Dekrétumot avagy Fatvát bocsátott ki, ami megtiltja bárminemű tömegpusztító fegyverek termelését és felhalmozását.
2. A NAÜ az elmúlt évtized során több mint 4000 vizsgálati órát követően, gyakran és folyamatosan hangoztatta, hogy nincs bizonyíték az elterelésre vagy nukleáris fegyver építésére utaló tevékenységre az iráni nukleáris tevékenységek közt.
3. Az USA Nemzeti Hírszerzési Becslése (U.S. NIE) fenntartotta azt az álláspontot, hogy Iránnak nincsenek nukleáris fegyverei, és nem hozott olyan döntést, hogy építsen, nincs a nukleáris fegyver birtokába jutás kapujában. A nemzetközi közösség szintén elfogadta ezt a következtetést.
4. Ha az USA megtámadná Iránt, akkor ez visszájára fordítaná a nukleáris felfegyverkezés elleni erőfeszítéseket, és meggyengítené az Atomsorompó Egyezményt (Non-Proliferation Treaty). Mivel az Egyesült Államok ennek az egyezmények tagja, több mint 5000 nukleáris robbanófejjel, a nukleáris fenyegetés ürügyét használva egy nem atomhatalom állam ellen, mint például Irán, rendkívül meggyengítené a hitelességét az Atomsorompó Egyezmények.
5. Amennyiben Izrael egyoldalúan lépne támadásba, úgy az Atomsorompó Egyezményt illetően még katasztrofálisabbak volnának az eredmények, mivel Izrael nem tagja az egyezmények, és így egy atomhatalom támadna meg egy nem atomhatalom egyezmény tagot. Ennek eredményeként az izraeli támadás az egyezményt irrelevánssá tenné, és a nukleáris felfegyverzés elleni erőfeszítések hitelessége szertefoszlana.
6. Egy támadás feltehetően nem semmisítené meg teljesen az iráni atomprogramot, és nagyobb késedelmet sem szenvedne miatta.
7. Irán kilépne az Atomsorompó Egyezményből, felfüggesztené a tárgyalást a nemzetközi tárgyalópartnerekkel, kihajítaná a felügyelőket minden nukleáris intézményéből, és álcázná nukleáris programját.
8. Egy izraeli vagy amerikai csapás újabb évtizedekre oltaná ki a reményt egy Washington és Teherán közötti újbóli közeledésre.
9. Kétségtelen, hogy bármilyen csapás esetén az összes politikai irányzatot képviselő iráni egy emberként a zászló mögé állna, hogy megvédje a hazáját, annak egységét, identitását, jogait és hogy a biztonsági fenyegetéseknek elejét vegye.
10. Obama elnök azon erőfeszítései, hogy javítsa a kapcsolatokat a muzulmán világgal az Egyesült Államok legfontosabb külpolitikai céljai. Ezt hangsúlyozta a 2009. június 4-i Kairói beszéde, amely egy új kezdetre hívta az USA-t és a muzulmánokat, Bármely Irán elleni csapás újraélesztené az Amerika-ellenességet az iszlám világban, sőt, a világ más pontjain is.
11. Az USA költségvetésére amúgy is nagy terhet rónak az iraki és afganisztáni háborúk. Az USA továbbra is a gazdasági összeomlás pereméről visszakapaszkodóban van, egy harmadik háború elindítása valószerűtlen.
12.: A stratégiai fontosságú Hormuzi-szoroson zajló olajszállítás biztonsága veszélybe kerülne, és az olajárak 200-300 dollárig is emelkedhetnének hordónként.
13. Amerika helyzete a közel-keleten már így is több irányból pattanásig feszült. Számos „Amerika párti” arab országban, mint Egyiptom, Tunézia, Jemen, Libanon, a politikai berendezkedés távolodik az USA-tól. Egy Irán elleni támadás esetén ez felgyorsulhatna, és Teherán befolyását növelhetné a térségben.
14. Iránnak messzire ér a keze és nagy befolyása van a Közel-Keleten, amit használna is a katonai csapások esetén. Az iráni hadsereg mind saját eszközeivel, mind ezekkel az eszközökkel élne, hogy a konfliktust gyorsan elterjessze mind a régióban, mind azon túl.
15. Irán az iraki és afganisztáni helyzetet sokkal bonyolultabbá tenné, miközben az amerikai erők elszórtak és kivonás alatt állnak vagy arra törekednek a térségben.
16. Izrael biztonsága az USA számára alapvető fontosságú. Egy izraeli támadás súlyos következményekkel járna mindkét országra nézve: a háborúban részvétel miatti belpolitikai nyomás veszélyeztetné Jeruzsálem és Washington kapcsolatát. Ez a súrlódás akár fel is bonthatná Izrael mindkét párt általi támogatását, a belpolitikai helyzetet tovább bonyolítva, és Izrael biztonságát aláásva ezzel.
17. Izrael így is elszigetelt. Egy Irán elleni háború tovább rontana a helyzeten, még feszültebbé tenné mind azt amerikai mind az izraeli kapcsolatokat a térségben.
18. Amennyiben Izrael mégis egyoldalú katonai lépéseket tenne, az USA-t akkor is cinkosnak tekintenék a támadásban, és erőforrásai, támaszpontjai, személyzete a térségben szintén Iráni válaszcsapások célpontjai lennének.
19. Egy izraeli vagy amerikai támadás drámaian elmélyítené a diplomáciai szakadékot az USA és Oroszország, Kína és az el nem kötelezettek mozgalmának tagjai közt, sőt, talán az európai és regionális szövetségesek között is a széthúzást támogatná, az iraki háborúra emlékeztető módon.
20. A diplomáciai megoldás lehetősége továbbra is adott, de a Nyugat és Izrael nagyobb fokú rugalmassága és realisztikusabb hozzáállása szükséges ehhez. Irán készen áll a nagyfokú együttműködésre, hogy egy igazságos megállapodás születhessen. Ebben a NAÜ-vel való további együttműködés, és az urán dúsítás 5%-ban maximalizálása is benne foglaltatik, hogy a továbbiakban is biztosítsák a nemzetközi közösséget arról, hogy Irán nem épít atombombát.
Cserébe Irán az Atomsorompó Egyezmény szerinti legitim urándúsítási jogainak elismerését várja, ahogyan az más tagállamoknak is kijár, valamint a szankciók fokozatos eltörlését. Ez megfelelő lenne, hogy az USA és más nagyhatalmak is kölcsönösen megaláztatástól mentes megállapodásra juthassanak, és hogy korlátozzák Izraelt és másokat a folyamat kisiklatásában.
Az Egyesült Államokat hamarosan áttolják a húsdarálón és teljesen mindegy mit tesz, illetve mit mond Barack Obama vagy Mitt Romney a válság kezelése érdekében, a végeredmény elkerülhetetlen. Sem a republikánusok sem a demokraták nem képesek megállítani a vonatot, ráadásul mindkét párt egyformán felelős a kialakult helyzetért.
Ahogy azt Charlie McGrath, a Wide Awake News-tól írja, „már nemcsak a bloggerek és az Internet eldugott szegleteiben működő alternatív média figyelmeztet az amerikai rendszer elkerülhetetlen összeomlására.”
Ott tartunk, hogy egyre több elit intézmény és bennfentes nyilatkozik hasonló stílusban, teljes összeomlást és az eddigi megszokott életstílus végét jósolva.
Három konkrét előrejelzést vagy jóslatot, mindegy minek nevezzük, mindenképpen érdemes megemlíteni:
1. Egyenesen megyünk a pénzügyi húsdarálóba.
2. Bármelyik pillanatban lezuhanhatunk a pénzügyi szakadékba.
3. Példa nélküli, korábban soha nem tapasztalt súlyosságú piaci összeomlás közeledik.
Vajon kik tették ezeket a súlyos kijelentéseket? Az első mondat a JP Morgan egyik munkatársától származik, a másodikat Ben Bernanke, az amerikai Fed jelenlegi elnöke, a harmadikat pedig Steven Rattner, Barack Obama pénzügyi tanácsadója mondta.
Az IMF és az amerikai kongresszus költségvetési hivatala az amerikai történelem eddigi legnagyobb adóemelésére és kiadáscsökken-tésére figyelmeztetnek. Nem véletlen, hogy ezt teszik. A figyelmeztetés azért hangzott el, mert ez fog történni, nem pedig azért mert nem.
A szuverén adóssághegy robbanásakor soha nem látott deflációs spirál indul el, amit az elit ugrásra készen vár, hogy a helyzetet kihasználva fillérekért vásároljon fel mindent. Az emberek ülnek majd, a nagy semmivel az ölükben, és a szomszédokat, ezt vagy azt a pártot vagy országot okolva a történtekért. Ugyanaz az elit, amelyik azt ígérte, hogy véget vet a háborúknak, hogy vizsgálatot tart a Fed-ben és rendbe teszi a pénzügyeket, most kiterjeszti hatalmát és „hivatalosan” is átveszi a kormány szerepét és irányítását. A jelen helyzetben minden jel arra mutat, hogy semmit sem fognak tenni annak érdekében, hogy a több évtizede elindított folyamat más irányt vegyen. Az évek óta tartó költekezési, hitelfelvételi és központosítási folyamatok következményeit nem lehet visszafordítani. A rendszer, ahol viszonylagos bőséget, stabilitást és békét élvezhetünk, élvezhettünk, teljes újraindítás előtt áll.
Az elit tudja mi a következő lépés, tanúbizonyságot adva róla saját intézkedéseivel. Erről suttognak zárt ajtók mögött a Wall Street-en és más magas körökben és erről beszél immár a fővonalas média is. A Beacon Equity a következőket írta:
„A Bear Stearns 2008-as összeomlásához hasonlóan, aminek lehetséges csődjéről számos hír röppent fel annak megtörténte előtt és amiknek hitelességét a fővonalas média arrogánsan tagadta, most hasonló híresztelések indultak a Wall Streen-en egy újabb pénzügyi összeomlás veszélyéről. (Időkjelei: Természetesen sokszor maguk a hírek gerjesztik a válságot, illetve indítják el a dominókat, de hát ez is a játszma része és a résztvevők belekalkulálják a képletbe.)
Miközben a Morgan Stanley centiméterekre van a 2008-as armageddoni mélységtől, egyre több hír érkezik az amerikai brókerház összeomlásáról.
„Arról kapok híreket, hogy egy nagy pénzügyi cég össze fog omlani,” mondja Rick Wiles, a TruNews házigazdája. „A név, amit hallottam, nem más, mint a Morgan Stanley…”
Gerald Celente, a Trends Research alapítója és Ann Barnhardt, volt tőzsdeügynök is pénzügyi veszélyre figyelmeztetnek.
A felügyeleti szervek aludtak, amikor az MF Global és a PFG Best csődöt jelentettek 2008 után, magukkal rántva ügyfeleik befektetéseit a pénzügyi sírba. Miért ne történhetne meg ugyanez a Morgan Stanley-vel is?
„Nem adnak semmilyen információt, amiből ki lehetne találni, hogy változtattak-e a valamit?” mondja Adam Hurwich pénzügyi szakértő.
A TruNews interjút követő nap a Bloomberg is hasonló híreket közölt. Miért erősítené meg az elithű Bloomberg Rick Wiles információit? Az időzítés nem véletlen. Michael Bloomberg teszi a dolgát, amivel a globális bankkartell megbízta és leadja a drótot, hogy a Morgan Stanley készen áll az áldozati oltárra.
Úgy tűnik, a csalás végre lelepleződik. Az 50 elismert, összesen 1000 év szakmai tapasztalattal rendelkező NASA szakértő, tudós és mérnök által a NASA vezetőségének írt levél legalábbis erre enged következni.
A tudomány vezető szakembereinek címzett levél nem fogalmazhatna félreérthetetlenebbül: „alaptalan kijelentések… nincs bizonyíték… több száz ismert klímaszakértő… több tízezer egyéb tudós nyíltan elítéli… az állításnak nincs tudományos alapja… nem méltó a NASA hírnevéhez… rossz fényt vet magára a tudományra…”.
Íme a levél:
Dátum: 2012. március 28.
Tiszteletreméltó Charles Boldon, Jr. NASA titkár számára
NASA központ
Washington, D.C. 20546-0001
Kedves Charlie!
Alulírottak, kérjük a NASA-t és az Űrtudományok Goddard Kutató-intézetét (Goddard Institute for Space Studies – GISS), hogy tartózkodjanak megalapozatlan kijelentések közzé-tételétől weboldalaikon és nyilvános kommunikációikban. Hisszük, hogy a NASA és a GISS állításai, melyek szerint az ember által előidézett széndioxid kibocsátás katasztrofális hatással lenne a föld klíma-változására, megalapozatlan, külö- nösen a rendelkezésre álló több ezer évre visszamenő tapasztalati adatok tükrében. Mivel több száz ismert klímaszakértő és több tízezer egyéb tudós nyilvánosan kifejtette, hogy nem ért egyet ezekkel, különösen a GISS vezetőségétől származó, katasztrófát jósló előrejelzésekkel, egyértelmű, hogy ennek tudományos megalapozottsága megkérdőjelezhető.
Azt állítani, hogy a széndioxid lenne a klímaváltozás elsődleges kiváltója nem méltó a NASA hírnevéhez, amit az alapozott meg, hogy az ügynökség korábbi döntései és nyilatkozatai kiadása előtt objektív szemmel elemezte a rendelkezésre álló tudományos adatokat.
Mint volt NASA alkalmazottak, úgy érezzük, hogy a NASA részéről elfogadhatatlan egy ilyen extrém álláspont támogatása, a klímaváltozás természetes mozga-tóerőinek alapos tanulmányozása előtt. Kérjük, hogy a NASA tartózkodjon az ilyen jellegű nem bizonyított és tudományosan nem alátámasztott nyilatkozatok közlésétől kiadványaiban illetve weboldalain ebben a témában. A NASA saját és jelenlegi tudósainak és alkalmazottainak, sőt magának a tudománynak a hírnevét teszi kockára ezzel.
Az aggodalmainkat alátámasztó tudományos tételekkel kapcsolatban kérjük, lépjenek kapcsolatba Harrison Schmitt-tel vagy Walter Cunningham-mel, illetve az általuk javasolt más személyekkel.
Köszönjük kérésünk figyelembevételét.
Tisztelettel,
(Lásd a mellékelt tudósok aláírásait)
Másolatot kap: John Grunsfeld, helyettes titkár tudományos ügyekben Chris Scolese, a Goddard Űrközpont igazgatója
1. /s/ Jack Barneburg, Jack – JSC, Space Shuttle Structures, Engineering Directorate, 34 év 2. /s/ Larry Bell – JSC, Mgr. Crew Systems Div., Engineering Directorate, 32 év 3. /s/ Dr. Donald Bogard – JSC, Principal Investigator, Science Directorate, 41 év 4. /s/ Jerry C. Bostick – JSC, Principal Investigator, Science Directorate, 23 év 5. /s/ Dr. Phillip K. Chapman – JSC, Scientist – astronaut, 5 év 6. /s/ Michael F. Collins, JSC, Chief, Flight Design and Dynamics Division, MOD, 41 év 7. /s/ Dr. Kenneth Cox – JSC, Chief Flight Dynamics Div., Engr. Directorate, 40 év 8. /s/ Walter Cunningham – JSC, Astronaut, Apollo 7, 8 év 9. /s/ Dr. Donald M. Curry – JSC, Mgr. Shuttle Leading Edge, Thermal Protection Sys., Engr. Dir., 44 év 10. /s/ Leroy Day – Hdq. Deputy Director, Space Shuttle Program, 19 év 11. /s/ Dr. Henry P. Decell, Jr. – JSC, Chief, Theory & Analysis Office, 5 év 12. /s/Charles F. Deiterich – JSC, Mgr., Flight Operations Integration, MOD, 30 év 13. /s/ Dr. Harold Doiron – JSC, Chairman, Shuttle Pogo Prevention Panel, 16 év 14. /s/ Charles Duke – JSC, Astronaut, Apollo 16, 10 év 15. /s/ Anita Gale 16. /s/ Grace Germany – JSC, Program Analyst, 35 év 17. /s/ Ed Gibson – JSC, Astronaut Skylab 4, 14 év 18. /s/ Richard Gordon – JSC, Astronaut, Gemini Xi, Apollo 12, 9 év 19. /s/ Gerald C. Griffin – JSC, Apollo Flight Director, and Director of Johnson Space Center, 22 év 20. /s/ Thomas M. Grubbs – JSC, Chief, Aircraft Maintenance and Engineering Branch, 31 év 21. /s/ Thomas J. Harmon 22. /s/ David W. Heath – JSC, Reentry Specialist, MOD, 30 év 23. /s/ Miguel A. Hernandez, Jr. – JSC, Flight crew training and operations, 3 év 24. /s/ James R. Roundtree – JSC Branch Chief, 26 év 25. /s/ Enoch Jones – JSC, Mgr. SE&I, Shuttle Program Office, 26 év 26. /s/ Dr. Joseph Kerwin – JSC, Astronaut, Skylab 2, Director of Space and Life Sciences, 22 év 27. /s/ Jack Knight – JSC, Chief, Advanced Operations and Development Division, MOD, 40 év 28. /s/ Dr. Christopher C. Kraft – JSC, Apollo Flight Director and Director of Johnson Space Center, 24 év 29. /s/ Paul C. Kramer – JSC, Ass.t for Planning Aeroscience and Flight Mechanics Div., Egr. Dir., 34 év 30. /s/ Alex (Skip) Larsen 31. /s/ Dr. Lubert Leger – JSC, Ass’t. Chief Materials Division, Engr. Directorate, 30 év 32. /s/ Dr. Humbolt C. Mandell – JSC, Mgr. Shuttle Program Control and Advance Programs, 40 év 33. /s/ Donald K. McCutchen – JSC, Project Engineer – Space Shuttle and ISS Program Offices, 33 év 34. /s/ Thomas L. (Tom) Moser – Hdq. Dep. Assoc. Admin. & Director, Space Station Program, 28 év 35. /s/ Dr. George Mueller – Hdq., Assoc. Adm., Office of Space Flight, 6 év 36. /s/ Tom Ohesorge 37. /s/ James Peacock – JSC, Apollo and Shuttle Program Office, 21 év 38. /s/ Richard McFarland – JSC, Mgr. Motion Simulators, 28 év 39. /s/ Joseph E. Rogers – JSC, Chief, Structures and Dynamics Branch, Engr. Directorate, 40 év 40. /s/ Bernard J. Rosenbaum – JSC, Chief Engineer, Propulsion and Power Division, Engr. Dir., 48 év 41. /s/ Dr. Harrison (Jack) Schmitt – JSC, Astronaut Apollo 17, 10 év 42. /s/ Gerard C. Shows – JSC, Asst. Manager, Quality Assurance, 30 év 43. /s/ Kenneth Suit – JSC, Ass’t Mgr., Systems Integration, Space Shuttle, 37 év 44. /s/ Robert F. Thompson – JSC, Program Manager, Space Shuttle, 44 év 45. /s/ Frank Van Renesselaer – Hdq., Mgr. Shuttle Solid Rocket Boosters, 15 év 46. /s/ Dr. James Visentine – JSC Materials Branch, Engineering Directorate, 30 év 47. /s/ Manfred (Dutch) von Ehrenfried – JSC, Flight Controller; Mercury, Gemini & Apollo, MOD, 10 év 48. /s/ George Weisskopf – JSC, Avionics Systems Division, Engineering Dir., 40 év 49. /s/ Al Worden – JSC, Astronaut, Apollo 15, 9 50. /s/ Thomas (Tom) Wysmuller – JSC, Meteorologist, 5 év
Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együtt értésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását.
A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik „belső körében” készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza.
A célok egyértelműek. A „Stratégiai célok” című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az „igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen”. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a „reform” tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő.
