Oroszország és a BRICS kontra dollár


Az amerikai dollár tartalékvaluta státusza számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára más országokkal szemben. A világ legfontosabb árucikkeivel még mindig dollárban kereskednek, akkor is, ha azokat nem az Egyesült Államokban állítják elő. A jelenlegi dolláralapú rendszernek köszönhetően az amerikai Federal Reserve bank exportálja az inflációt más országokba, miközben kormánya hatalmas adósságokat halmoz fel büntetlenül.

dollar_end6Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együtt értésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását.

bricks_dollar13A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik „belső körében” készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza.

Az a tény, hogy a moszkvai vezetés hagyta a dokumentum nyílt közzétételét, igen erős, mondhatni dühös jelzésnek tekinthető az Egyesült Államok irányába.

brics6A célok egyértelműek. A „Stratégiai célok” című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az „igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen”. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a „reform” tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő.
„Oroszország úgy gondolja, hogy amennyiben a BRICS országok vezetősége megfelelő politikai akarattal rendelkezik az együttműködés előmozdításához, a szövetség az új globális kormányzási rendszer kulcsszereplőjévé válhat, elsősorban gazdaságilag és pénzügyileg,”– áll a dokumentumban.

Forrás: http://www.idokjelei.hu / investmentwatch.com

facebook_banner
Kapcsolódó híreink:

2013.04.28. BRICS-országok – a valutaalap pénzéből új tartalékvaluta legyen

2013.04.27. Szíria csatlakozna a BRICS csoporthoz

2013.03.29. BRICS: a stratégia kidolgozása

2013.03.28. Oroszország a BRICS bankjának megalapítása mellett

2013.03.23. Oroszország BRICS-szel kapcsolatos tervei

2013.03.21. BRICS – Új időszámítás kezdődik

2013.03.12. Oroszország a BRICS befolyásának növelését javasolja

free counters

2 gondolat “Oroszország és a BRICS kontra dollár” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s