Többen hisznek a konteóknak, mint a hivatalos verzióknak


A brit és amerikai pszichológusok és szociológusok bevonásával készült, nemrég megjelent tanulmány szerint az „összeesküvésekben hívő” emberek minden jel szerint „józanabb gondolkodásúak”, mint azok, akik a vitatott események hivatalos magyarázatát gondolják igaznak.

konteoA beforeitsnews olvasói számára ez valószínűleg kevésbé meglepő hír, bár az is igaz, hogy a személyes tapasztalatok sokszor ennek az ellenkezőjét mutatják. Akik a hivatalos propagandának hisznek, valószínűleg kitartanak az „őrület” mellett.

A tanulmányban bemutatott statisztikák szerint az események mögött összeesküvést látó emberek kétszer annyian vannak, mint az állami verziókat elfogadók. Úgy tűnik, egyre többen jönnek rá az eltitkolt igazságokra. Valószínűleg ezért is igyekszik a hatalom elhallgattatni minden alternatív hangot.

conspiracy-this-640x480A brit-amerikai tanulmány azt is megállapította, hogy a fővonalas média által bemutatott sztereotípiákkal ellentétben, az „összeesküvés elméleteket” elfogadó emberek józanabbnak tűnnek, mint a hivatalos verziókban hívők.

wtc-7-lede-0808A brit Kent Egyetem munkatársai, Michael J. Wood és Karen M. Douglas által „Mi van a 7-es épülettel? A Szeptember 11-i támadások körüli összeesküvés elméletek online párbeszédeinek vizsgálata” címen publikált szociológiai tanulmány összehasonlította az összees-küvésben hívő és az azt elvető hozzászólásokat a különböző hírportálokon.

A szerzők meglepve tapasztalták, hogy ma már gyakoribbak az összeesküvés párti, mint az azt ellenző hozzászólások. A 2174 megvizsgált hozzászólásból 1459-et összeesküvés pártinak, míg 715-öt a hagyományos magyarázatot elfogadónak értékeltek. Tehát a cikkekhez hozzászólók között kétszer annyian vannak azok, akik nem hiszik el a szeptember 11-i terrortámadáshoz vagy a Kennedy ellen elkövetett merénylethez hasonló események hivatalos magyarázatát, mint azok, akik igen.

hand-of-conspiracy2A BeforeItsNews oldalán például néhány konkrét személy rendszeresen rendkívül ellenséges hozzászólásokat tesz közzé. Elképzelhető, hogy ennek kiváltója, hogy a többség nem fogadja el az általuk igaznak vélt nézeteket? A kutatás azt mutatja, hogy a hivatalos magyarázatokkal egyetértők rendkívül ellenséges módon próbálják meggyőzni „ellenfeleiket” nézeteikről.

jetfuelA kutatók azt is megállapították, hogy az összeesküvéseket tagadók fanatikusan ragaszkodnak saját összeesküvés elméletükhöz: Szerintük 2001. szeptember 11-én 19 arab, akik közül egy sem volt gyakorlott pilóta, véghezvitte az évszázad bűntettét, egy, az afgán hegyekben bujkáló, dialízisre szoruló férfi irányításával. „Akik úgy gondolják, hogy szeptember 11 eseményei mögött egy állami összeesküvés húzódik, nem egy konkrét, rivális elméletet próbálnak bizonyítani, ami minden tekintetben magyarázatot ad a történésekre, csupán arra próbálnak rávilágítani, hogy a hivatalos magyarázat egy hazugság,” – írják a kutatók.

Hála az Internetnek, ma már (legalábbis egyelőre) a hivatalos magyarázatokban kételkedők sincsenek kizárva a nyilvános párbeszédekből. A CIA 44 éve használatban lévő taktikája, hogy a számára kedvezőtlen vitákat „összeesküvés elméletnek” bélyegezve nevetségessé tegye, kezdi elveszíteni hatékonyságát. Szakértői körökben és a portálokon közzétett hozzászólásokban az összeesküvés-párti hangok nemcsak számban, de racionalitásban is megelőzik az összeesküvést tagadó véleményeket.

conspiracy_to_rule_the_world_by_quartertofour-d3fgo1sNem csoda, hogy az összeesküvést tagadók egyre inkább ellenséges és paranoid bolondoknak tűnnek.

Forrás: www.idokjelei.hu / beforeitsnews.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.16. Snowden bebiztosította magát

2013.07.11. George Bush nem bánja a kémkedést

2013.07.08. Belát a lakásunkba és le is hallgat minket az új vírus

2013.07.03. Milyen árat fizet az Egyesült Államok a globális kémkedésért?

2013.06.06. A Bilderberg-csoport a héten tartja éves konferenciáját

free counters

3 gondolat “Többen hisznek a konteóknak, mint a hivatalos verzióknak” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s