A világ nyolcadik csodája


Az alábbi cikk az ’Onion’ nevű amerikai szatirikus hírcsatorna oldalán jelent meg. Az Onion valós és képzeletbeli eseményeket kommentál szatirikus formában. Az itt olvasható cikk az utóbbi kategóriához tartozik (bár sokan valószínűleg nem tudnak rajta szívből nevetni).

A Világörökség Bizottság hivatalosan is bejelentette, hogy a „Gazdagok és szegények közötti szakadék” lett a világ nyolcadik csodája, az „emberiség legkolosszálisabb és leghosszabb ideig fennmaradt művének” nevezve bolygónk vagyonelosztását.

„Az emberi faj epikus alkotásai közül egy sem ilyen megdöbbentő vagy tiszteletet parancsoló,” – magyarázta Henri Jean-Baptiste, a bizottság elnöke. – „Ez egy fantasztikus, legalább ezer esztendős jelenség, ami csodálattal és alázattal tölt el.”
„Hála a korokon át tartó odaadó gondoskodásnak, ez a hihetetlen méretű relikvia maradéktalanul fennmaradt, félelemmel teli tiszteletet parancsolva magának minden új generációtól,” – tette hozzá Jean-Baptiste.

A mérhetetlen gazdaság egész világon áthúzódó szakadéka sok millió csodálót vonz magához évről évre. Az emberiségnek ez a kétséget kizáróan leghatalmasabb saját kezű alkotása a világ minden pontjáról kitűnően látható, legyen az Kelet-Európa, Kína, Afrika, Brazília vagy az Egyesült Államok.

„A világ eredeti hét csodája eltörpül mellette,” – nyilatkozta Edwin MacAlister, a bizottság egyik tagja, a Gazdagok és szegények közötti szakadékról Mexikóvárosban készült fénykép előtt pózolva. – „Az emberi leleményesség csodája ez, ami elhomályosítja még a Kínai Nagy-falat, a Gizai piramisokat, sőt talán még a Nagy Faji Szakadékot is.”

A régészek szerint sok millió rabszolga és jobbágy egész életen át tartó kemény munkájának köszönhetjük ezt a csodát. A leletek azt mutatják a munkát több ezer évvel ezelőtt kezdték, amikor az első elit meggyőzte alattvalóit, hogy a létesítmény az isteni akarat része. Ez a hit a mai napig fennáll. Bár a történészek tagadják az állítást, sok szakértő szerint a Gazdagok és szegények közötti szakadékot a cionisták építették.

„Sokszor a könnyekig meghatódom megdöbbentő szélességét látva,” meséli Grace Ngubane, 31 éves Johannesburgi lakos, aki a szakadék legszélesebb része mentén él. „Ezek felfoghatatlan léptékek… nagyon kicsinek érzem magam. Mondhatni jelentéktelennek.”

Az évszázadok során sok ember próbálta átszelni a Gazdagok és szegények közötti szakadékot, de a bizonyítékok azt mutatják, ez csak keveseknek sikerült és sokan belehaltak a próbálkozásba.

A szakadék elismerése, mint a világ nyolcadik csodája, pont 50 évvel az után valósulhatott meg, hogy bizonyos mozgalmak a szakadék bezárását kezdték követelni. Azonban néhány elszánt politikus és iparmágnás fáradhatatlan tevékeny-ségének köszönhetően, úgy 1980 körül hatalmas munkálatok kezdődtek a szakadék megőrzése, sőt kiterjesztése érdekében.

„Lélegzetelállító!” – mondja Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója, a szakadék egyik főtámogatója. – „Az elmúlt évek nehézségei után nincs nagyobb öröm számunkra, mint látni, ahogy a szakadék napról napra szélesedik. Természetesen vannak ellenzők, akik szerint fennáll a veszély, hogy egy bizonyos szélesség után az egész szerkezet összedőlhet, milliókat rántva magával a halálba, de én személy szerint hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot.”

„Azonkívül valami azt súgja, hogy nekem nem esne bajom” – tette hozzá.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2012.05.20. “A görög kilépés nagyobb lavinát indít majd, mint a Lehman bukása”

2012.05.16. Hogyan omolhat össze az eurózóna néhány hónap alatt

2012.04.14. A hatóságok lázongásoktól tartanak az emelkedő élelmiszerárak miatt

2011.09.18. Saját pénzzel harcolnak a nyomor ellen Isten városában

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

free counters

Egy gondolat “A világ nyolcadik csodája” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s