Állami terrorizmus járulékos veszteségekkel


A berlini fal leomlása óta az Egyesült Államok által viselt háborúkban tűnt fel a „járulékos veszteség” (collateral damage) fogalma, amelyet a Pentagon propagandistái arra használnak, hogy a nyugati közvélemény előtt igazolják a polgári áldozatokat követelő háborús cselekményeket. Ezek a járulékos emberveszteségek úgymond véletlenül, a katonai vezetés akaratán kívül következnének be, amely látványos krokodilkönnyeket hullat miattuk, és általában téves felderítés vagy kivédhetetlen technikai hiba tragikus következményeinek próbálja beállítani azokat.

kmMárpedig, ha jobban megnézzük, könnyen észrevehetjük, hogy azok a hadműveletek, amelyek civilek millióinak az életét tették tönkre vagy pusztították el az utóbbi években Afganisztánban, Irakban és Líbiában (mint korábban Vietnamban, Laoszban, Kambodzsában, Közép-Amerikában és Jugoszláviában is), egyáltalán nem egy olyan katonai vállalkozás tévedései, amely kizárólag az ellenség egyenruhás tagjait tekinti célpontoknak, hanem védtelen férfiak, nők és gyermekek megölését célzó szándékos cselekedetek.

Arra a kérdésre, hogy ezeknek a szörnyűségeknek mi lenne a céljuk, maga az amerikai katonai doktrína adja meg a választ: a terrornak, minden engedelmesség forrásának a kiváltása. A katonai doktrína tehát brutálisan megcáfolja a politikai propagandát, hiszen a polgári lakosságnak okozott szenvedés a háború megnyerésének egyik módja; a civilek megkínzása a gerincük meghajlításának egyik módja; a lelkük megsebzése pedig a lelkük megnyerésének egyik módja (ahogyan azt az angolszász szövetségesek által a második világháború végén végrehajtott terrorbombázások meggyőzően bizonyítják). Azt gondolhatjuk, hogy ezek a módszerek a civileket is fegyverfogásra ösztönzik és csak az ellenállás erejét növelik. Ez bizonyos esetekben persze így van, általánosságban azonban éppen az ellenkezője igaz, és a katonák nagyon is jól tudják világszerte, hogy a terror áldozatai egyáltalán nem gondolnak bosszúra, sokkal inkább tétlenül szenvednek és békéről álmodoznak. Sőt mi több, gyakran egyenesen a hóhéraikhoz fordulnak védelemért, és a rengeteg szenvedéstől és erőszaktól demoralizálva végül megszorítják a kezet, amelyet az ellenségük nyújt nekik a puska másik vége felől.

Az algériai gyarmati háború idején (1954-62) a terület függetlenségéért harcoló arab gerillamozgalom, az FLN martalócai (az ún. fellagák) által az európai telepesek ellen napi rendszerességgel elkövetett vadállati kegyetlenkedésekre és vérengzésekre válaszul francia katonák kidolgoztak egy doktrínát, amely a fegyveres konfliktusok középpontjába a polgári lakosságot teszi. Korábban, az ötvenes évek elején, az angolok már alkalmazták ezt a módszert a kenyai Mau Mau felkelés során, a lázadó kikuju törzsek egész falvait radírozva le a térképről a lakóikkal együtt, de odáig még nem jutottak el, hogy katonai iskolákban oktatott doktrínává fejlesszék az eljárást.

Embertelen háborúk véletlen célpontjaiból a civil lakosságok így váltak meghódítandó és elpusztítandó katonai célpontokká emberi célkitűzések nevében. Civilek megkínzása, kivégzése, lebombázása nemcsak háborús bűncselekmény, hanem katonai eszköz politikai ügyek szolgálatában. Ezt a doktrínát a francia katonai teoretikusok exportálni fogják az USA katonai iskoláiba, amely majd Latin-Amerikában és különösen egyes közép-amerikai országokban hasznosítja azt az algériai háborút követő évtizedekben.

Az atlantista légiók, amelyek a NATO égisze alatt Jugoszlávia, Afganisztán és Líbia megtámadására indultak, szintén alkalmazták ezt a doktrínát annak érdekében, hogy az amerikai életmódot és a neoliberális gazdasági modellt ráerőltessék a renitens népekre. Irak 2003-as inváziója során az Egyesült Államok által gyakorlatban megvalósított „shock and awe” (sokk és félelem) katonai stratégia valójában nem más, mint a félévszázados francia doktrína felfrissített és reaktivált változata. Szerzői Hirosima és Nagaszaki 1945 augusztusi lebombázását tekintik példának, és félreérthetetlenül leírják a két japán mártírváros elpusztításával elérendő hatást: „Egy adott társadalomnak a sokkot és félelmet okozó fél által kívánt értelemben való befolyásolásához inkább tömeges emberi és anyagi veszteségeket kell okozni, mint közvetlenül tisztán katonai célpontokat támadni. E képesség alkalmazása a társadalom és értékei ellen (…) tömegpusztító hatású, közvetlenül sújtja az ellenfél ellenállásra való közakaratát, és ideális esetben vagy elméletileg azonnal vagy gyorsan inaktiválja ezt az akaratot néhány órára vagy napra.” (Harlan K. Ullman, James P. Wade: Shock And Awe: Achieving Rapid Dominance, NDU, 1996).

Látható tehát, hogy a „járulékos veszteségek” fogalma valójában az állami terrorizmust takarja, egy tömegpusztító és nyugati terrorizmust, amellyel a nyugati médiumok könnyedén megbékélnek, mivel atlantista uraik művelik. Valójában sokkal többet is tesznek a puszta kollaborációnál: médiatikus bűncselekményt követnek el, amikor a „járulékos veszteségek” fogalmát véres kezű vezetőik nemzetközi terrorakcióinak palástolására használják.

A tévedés kockázata nélkül megállapíthatjuk, hogy ez a nyugati állami terrorizmus globálisan gyilkosabb, mint az iszlám terrorizmus, amely egyébként esetenként – mint például Líbiában vagy Szíriában – hatékonyan szekundálhatja a nyugati elitek geostratégiai céljait. Mára a terrorizmus vált a nyugati demokráciák katonai stratégiáinak központi elemévé. Éppen ezért ahhoz, hogy hatékonyan harcolhassanak ellene, ahogyan állításuk szerint a vezetőik teszik, mindenekelőtt saját magukat kellene legyőzniük, ezáltal egyből megszüntetve a terrorizmus legfőbb kiváltó okát is. Máskülönben a demokrácia halála lesz cinizmusuk és szemforgatásuk járulékos vesztesége, akárcsak a világ vezető demokráciájában, ahol az utóbbi félévszázad során demokratikus díszletek paravánja mögött a katonai-ipari komplexum ragadta magához a tényleges hatalmat, aminek az eshetőségére elnöksége végén maga Eisenhower figyelmeztetett. A jelek szerint eredménytelenül.

Gazdag István

Forrás: www.antidogma.hu

Kövess minket a Facebook-on!

2012.09.29. Közel-Kelet az ENSZ Közgyűlésen: a stabilitás erőpróbája

2012.09.28. Vörös vonal: az egyetlen esély az iráni atomfegyver ellen

2012.09.27. Drónok háborúja: egyre több az ártatlan áldozat

2012.09.27. Szergej Lavrov: a tétlenség felbujtás terrorizmusra

2012.09.25. Háború helyett titkos akciók az iráni nukleáris program ellen?

free counters

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s