Miért kellünk az EU-nak?


Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak. Olcsó munkaerő, felvásárlópiac, jó adós. Ahhoz, hogy ezt láthassuk, néhány dolgot meg kell figyelnünk.

A II. világháború után létrehozott „szocialista tömbben” Magyarországnak szürke eminenciás szerep jutott. Furcsa ezt kimondani, de volt ésszerűség a KGST-ben, ugyanis minden országra azt a szerepet rótták, amely a legjobban illeszkedett a profiljához. Ha leszámítunk néhány vakvágányt (pl. vas-és acél országa, rizs-és gyapottermesztés, stb.), akkor megállapíthatjuk, hogy Magyarország kiemelkedő mezőgazdaságot, arra épülő világhírű feldolgozóipart és pl. szintén világhírű gépgyártást (Ikarusz, Rába) tudhatott magáénak. Tiltották többek között az autó- és motorgyártást, de ne feledjük, hogy ehhez nem is rendelkeztünk megfelelő nyersanyaggal. A kereskedelem jellemzően barter-típusú volt, leegyszerűsítve a konzervünkért és almánkért az oroszok Zsigulit küldtek. A kulcs a csere, azaz valódi értékért, valódi érték cserélt gazdát. Nem volt tőzsde, az árfolyamokat mesterségesen tartották magasan. Nem volt árubőség, de nem is haltak éhen az emberek.

A hetvenes években aztán megtört valami. Öltönyös, művelt nyugati emberek jelentek meg a pártszékházban és azt mondták, hogy nekünk nem is annyira jó, vegyünk fel hitelt, hogy jobb legyen. 1970-1989 között 10Mrd dollárt vett fel az ország nyugati „befektetőktől” alacsony kamatozású hitel címén. Nos, ebből a 10Mrd dollárból valójában csak 1 Mrd dollár érkezett meg hozzánk. Ez az 1Mrd dollár akkori árfolyamon 74 Mrd forint volt. Ennyi volt az államadósság. Természetesen az életszínvonal nem javult, viszont már kétféle rossz minőségű virsliből választhattunk az addigi egy jó helyett, sumákban videokazettákat lehetett behozni az országban és kialakult a vetkőzős tollak kultusza.

A rendszerváltásig a valójában megkapott 1 Mrd dollár után 12 Mrd dollárt törlesztettünk vissza. Németh Miklós azonban az országgyűlés elé tette azt a bizonyos papírt, amely addigra már 22 Mrd dolláros tartozást tartalmazott, és amely visszafizetésére Antall József kötelezettséget vállalt. Mivel az ország anyagi helyzete nem tette lehetővé a törlesztést, ezért 2000-ig az állami vagyon 92%-a privatizálásra került. Ma az államadósság több, mint 21.000Mrd forint. Aki vak, az nem látja, hogy ilyen módon került adósságcsapdába hazánk, és minimum szintén vak, aki azt hiszi, hogy ebből ki lehet törni törlesztés útján. Nem lehet!

Mindaddig, amíg egy ország rendelkezik saját valutával, addig van lehetősége különböző pénzügyi manőverekkel mozgásteret teremteni magának, amely akár az államadósság nagymértékű csökkentésére is alkalmas. Magyarország azonban 2000-ben törvényi úton mondott le a saját monetáris politikájáról, amikor alárendelte a Magyar Nemzeti Bankot az Európai Központi Bank alá. Innentől a jegybank monetáris politikája már nem a lakosságot szolgálja, hanem a piaci szereplők kívánságait teljesíti. Ne feledjük, az államadósság 2002-2010 között 50%-ról 82%-ra emelkedett. Mondhatjuk persze, hogy mihez képest. Hát a GDP-hez képest. Nos, a GDP folyamatosan változik, ezért minden hozzárendelt szám is változik. Ez egy rendkívül durva átverés, hiszen az ésszerűség azt diktálná, hogy tudjuk meg kerek-perec, mekkora összegű az államadósságunk, mennyi abból a tőke, mennyi a kamat, mennyi a költség. Ugye kedves Olvasó, Önnek is így számol a bankja? Mi lenne, ha azt mondaná a bank, hogy az aktuális fizetéshez képest 20%, az ópium árához képest 31%, míg a Tisza vízállásához képest 13% a tartozásunk. Tudnánk, hogy mennyivel tartozunk? Nem, fogalmunk sem lenne! Nos, ez a lényege a GDP-hez mért államadósságnak, azaz soha ne tudjuk, hogy mennyi is az annyi.

Eddig csak a pénzről beszéltünk, ám nyújtsa fel a kezét az a kedves olvasó, aki már evett forintot, dollárt, vagy eurót. Kérem az is jelentkezzen, aki már evett short-ügyletet, tőzsdei árfolyamot, esetleg piaci szereplőt. Amit megeszünk, azt a mezőgazdaság termeli ki. Azt csak korrepetálás jelleggel emelnénk ki, hogy a valódi tej nem a Metróból jön, hanem a tehénből.
A magyar mezőgazdaság útja valódi iskolapéldája egy ország megroppantásának. Most – hála Istennek – ismét reneszánszát éljük a magyar termékek keresésének, azonban ezzel sajnos már jócskán késésben vagyunk. A hazai mezőgazdaság a rendszerváltás előtt elég jól működött, mind háztáji, mind nagyüzemi szinten. Ma viszont folyamatosan forráshiánnyal küszködik, csökken a termelés és évek óta importra szorulunk még alapvető élelmiszerek esetében is. A mainstream közgazdászok váltig állítják, hogy egyrészt nem lehet kitörési pont a mezőgazdaság, másrészt nem fenntartható és oly kevéssé hatékony, hogy nem lehet versenyképes a külföldi árukkal.
Az első felvetést könnyű cáfolni, hiszen termőföldjeink mennyisége és minősége 50 millió ember megélhetését tudja, magas színvonalon ellátni, ez tehát nettó hazugság a részükről. Természetesen nagyon fontos kitörési pont ez. A versenyképességi és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kijelentés már egy sokkal burkoltabb hazugság, amit érdemes körüljárni.
1990 előtt a magyar mezőgazdaság – leszámítva a nálunk nem termő egzotikus termékeket – 100%-ban ellátta a hazai piacot és hatalma exportot bonyolított le. Ekkor az ország lakossága bőven 10 millió felett volt. Ma a lakosság 10 millió alatt van és lassan több mezőgazdasági terméket importálunk, mint amit előállítunk. Ebből az következik, hogy szó sincs arról, hogy a fenntartható fejlődésben alulmaradtunk volna, hiszen ha ugyanannyit termelnénk, akkor bőven megélnénk belőle. Ergo, mi ebben a nem fenntartható? Ha megélnénk, akkor miért nem tesszük, adódik a kérdés. Ehhez egy példát kell felhoznunk a Luganói tanulmány című könyvből, amely ugyan fikció, kár, hogy jellemzően szinte minden szava igaz.

Közép-Afrikában sok-sok ember él és jó a termés is, amit adott évben a földön megtermeltek. Közvetlenül a betakarítás előtt nyugatról nagy mennyiségű segélyszállítmány érkezik. A termelő emberek látják, hogy ingyen érkezik az étel, nem kell dolgozni érte, ezért a termés csak egy részét takarítják be. A segély elfogy, viszont még termelnek, csak kevesebbet. A következő betakarítás előtt menetrendszerűen érkezik ismét a segély. Még kevesebbet takarítanak be. Így megy ez néhány évig. Egyszer csak az emberek megunják a termelést, hiszen a segélyért nem kell dolgozni és felhagynak a földműveléssel. Rá egy évre már nem jön segély. Rengetegen éhen halnak. A földek egy része tönkrement, már nem tudják újra művelni, míg a másik részt viszonylag kevés pénzért elkótyavetyélték. Azokat visszavásárolni a nyugati „befektetőktől” már nem lehet. Mit tehetnek hát a földművesek? Mindenüket hátrahagyva beköltöznek egy városi gettóba, ahol fillérekért dolgoznak a nyugati befektetők – korrupció által – helyi adómentességet élvező gyárában.

Nálunk – kevésbé primitív módon – ugyanez történt. Egy-egy évben beöntötték az import tejet, sertéshúst és más termékeket az országba. A hazai termelő két-három évig bírta, aztán kijelentette, hogy a folyamatos veszteségei miatt nem bírja tovább. Rá két évre már sokkal drágább volt a sertéshús és a tej, azonban ennyi is elég volt az egyes ágazatok tönkretételéhez. A versenyképességünk tehát tudatosan lett szétverve. Ma az Unió dönti el, hogy miből mennyit termelhetünk. Nem azt, hogy mennyi banánt importálhatunk, abból bármennyi jöhet, ha van rá pénz, de azt pontosan megmondja, hogy mennyi cukrot gyárthatunk. Hová ültethetünk barack- és szilvafát. Mennyi szőlőt kell kivágnunk és pláne, hogy hogyan nem szabad tömni a libát.
A mezőgazdaságra épülő feldolgozóiparunk nem romokban van, hanem gyakorlatilag megszűnt. Ki emlékszik még azokra a Szudánban készült képekre, ahol az ottani lakosok az Aranyfácános konzervdobozokat mutogatják? Ki emlékszik még a Hajdú-Bétre, a cukorgyárainkra, a hazai kézben lévő csokoládégyárakra és a többire? Ha nincs mezőgazdaság, nincs mit feldolgozni.

Egy ország legfontosabb bevételi forrása az export. Gyakran halljuk, hogy a külkereskedelmi mérlegünk pozitív, azaz jövedelmezőbb az export, mint amennyit importra költünk. Ez szintén hazugság, még pedig az alábbiak miatt. Az export közel 90%-át külföldi, multinacionális vállalatok bonyolítják, amelyek amellett, hogy adókedvezményt élveznek, a profitjukat kiutalják az országból. Tehát az országnak sok haszna nincs belőle. Az import viszont főként a lakosság ellátása céljából érkezik, mobiltelefonok, számítógépek, vagy szlovák tej formájában, amiért mi kőkeményen fizetünk. Azaz, amit itthon megtermel a magyar munkaerő, abból nincsen haszon, viszont ami bejön, azért busásan fizetünk. Nos, ez is ki van találva.

A rendszerváltás óta két kifejezés nagyon mélyen beégette magát a köztudatba. Az egyik, hogy az állam rossz gazda, a másik pedig, hogy a piac szabályozza önmagát. Az első kijelentés kapcsán képzeljük el, hogy a sarki gumishoz betérünk egy defekt miatt. Ő kijelenti, hogy megcsinálja ugyan, de egyrészt rosszul, másrészt a szomszéd gumis sokkal jobb. Nos, betérünk ide még egyszer? Naná, hogy nem! Ebből egyetlen dolog következik: amelyik politikus ezt mondja, azt abban a pillanatban páros lábbal kell kirúgni a parlamentből, de úgy hogy pukkanjon! Az az ember alkalmatlan a feladata ellátására, tehát semmi helye nincs ott. Az állam igenis jó gazda lehet, ha megfelelően vezetik. Az állam feladata, hogy szabályozzon, koordináljon és segítse a benne élőket. Nincs az a piaci szereplő, aki ezt elvégzi helyette.

A másik kijelentés az, hogy a piac szabályozza önmagát. Viccesen mondhatnánk, hogy ez részben igaz. Ha például egy falusi piacon valaki poshadt almát árul, akkor tőle nem vesznek, nem keres pénzt, ezért rosszul él. Aki szép almát árul, attól sokat vesznek, tehát jól él. Aki olcsóbban adja ugyanazt, attól többen vesznek, így jobban jár, mint akitől csak kevesen. Sima ügy, nem bonyolult. Azonban –itt , és ez a legfontosabb dolog – egyenlő felek küzdenek a vásárlók jogaiért. Magyarországon pedig nem!

A hazai vállalkozó nem kap adómentességet, elégséges állami támogatást, exporttámogatást, szemben a külföldi multival, amely néhány évig adómentességet kap – majd rögtön odébb is áll – és a saját állama támogatja, nonszensz módon például abból a befizetésből, amit mi juttatunk az EU-nak és ő azt továbbadja az aktuális tagországnak. Érdekes módon, mi ezekből a „bulikból” mindig rosszul jövünk ki. Azt ugye pl. nem gondolja bárki is komolyan, hogy a hazai autópályákat nekünk építik, némi uniós támogatással. Szó sincs róla, az a kereskedelmi logisztikát szolgálja. Amit itt megtermelnek, így tudják a leggyorsabban kivinni és eladni másutt. Nekünk bőven elég lenne egy autóút, sőt helyenként egy kis kátyúzás is.

Sok mindent lehetne még kiemelni, azonban talán ennyi is elég, hogy lássuk, Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak. Kell az olcsó munkaerő az összeszerelő üzemekbe és hasonló egységekbe. Kell a felvásárlópiac, hogy a nyugati túltermelés által előállított, gyakran igen silány minőségű árut rásózhassák valakire.
Harmadsorban pedig kell egy jó adós, amely a hitelcsapdából nem tud kitörni, de a törlesztéseket újabb és újabb hitelek felvételével, akár saját polgárai kárára is ki tudja termelni. Szóval ezért kellünk mi. Kérdés, hogy nekünk miért kell ez?

Forrás: www.lokalitas.blogspot.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.12.29. Elkészült a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentése

2011.12.15. Magyarország háborúba megy?

2011.12.10. Itt az idő feladni a szuverenitást

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.04. Cukorgyárak privatizációja: az agártárcák volt vezetői a felelősek?

2011.10.22. Államadósság? Figyelő szemetek Izlandra vessétek…

2011.09.30. Kapzsiság okozhatta a magyar cukorgyárak vesztét

2011.09.21. Háború a nemzet ellen – Az elrabolt nemzeti vagyon

2011.06.25. Hamarosan piacra kerülhet az olcsó cukor

2011.04.05. Egekbe szökött a cukor ára

free counters

Reklámok

89 gondolat “Miért kellünk az EU-nak?” bejegyzéshez

  1. Olvastam, és igaz, mert hazánkban saját kormányaink végzik a hazai pusztítás többségét,erre egy példa ez:
    “SAJNOS ez a kormány is csak a gazdaság összeomlását viszi előbbre,
    mert
    minden pénzkivonás a lakosságtól a kizárólag hazai vállalkozások pénzforgalmát szűkíti, a multi-cégek világszerte termelik ki hasznukat, a hazai pénzszűke épp jó nekik,
    mert
    a pénzéhség miatt olcsóbban kapnak munkaképes embert.
    Tehát ez a kormány a Nemzetközi pénzmaffia érdekeit szolgálja önként! Nem kell biztatni erre sem.
    A tömeges hazai munkahely létesítés drágábbá tenné a hazai munkaerőt a multi cégeknek,
    sőt nem lehetne kilakoltatni=legyilkolni a hazai lakosságot a Pénz-Kalóz Bank-Maffiának sem!”

    1. A kormány keze meg van kötve, mert, ha nem fizetjük az adósság aktuális kamatait, oda tudnak hatni, hogy összeomoljon a magyar pénzrendszer, és csődbe menjünk. Ezt nem akarjuk, viszont a kormány irányvonala helyes, amikor az adósságcsökkentéssel függőségünk csökkentése irányába hat, és végül megszabadulhatunk kizsákmányolóinktól.
      Másik út csak a teljes összeomlás lenne.

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s