A szibériai unikornis az orrszarvúfélék közé tartozó, mára kihalt faj, a legújabb eredmények alapján azonban jóval később pusztult ki, mint ahogy azt eddig sejtették.
Az Elasmotherium sibericum utolsó túlélője volt az Elasmotherium nemnek, amely egykor több óriás orrszarvúfajt is számlált. Az utolsó fajról, amelyet eddig nem nagyon tanulmányoztak, a szakértők korábban úgy sejtették, hogy a pleisztocén elején és közepén jellemző kihalási hullámban tűnt el, valamikor 100–200 ezer évvel ezelőtt. Egy kutatócsoport viszont most végre megvizsgálta, ami eddig is a szemük előtt volt: 25 múzeumban őrzött maradványok hajtottak végre szénizotópos kormeghatározást és más vizsgálatokat.
És az ősi unikornisok vizsgálata alapján kiderült, hogy az állatok jóval tovább megmaradtak, és csak a negyedidőszak vége felé haltak ki, amikor a megafauna többi része is elkezdett eltűnni a Föld színéről az utolsó eljegesedés utáni felmelegedési időszakban. Ami az egyszarvúkat illeti, ezek a leletek elemzése alapján 35–39 ezer éve még léteztek.
A megafauna, vagyis a mamutok, a kardfogú tigrisek és társaik kihalása kapcsán sok vita van azzal kapcsolatban, hogy az ebben az időszakban egyre inkább elterjedő ember okozta a fajok vesztét, vagy inkább az éghajlatváltozással nem tudtak megbirkózni az állatvilág legnagyobb testű emlősei. Míg a legtöbb faj esetében valószínűleg mindkét faktor, a vadászat és a felmelegedés is szerepet játszott a kihalásban, a szakértők szerint a szibériai unikornisok kapcsán inkább az éghajlat lehetett a fő oka az állatok eltűnésének.
Ahogy a kutatók az eredményeket összefoglaló tanulmányban írják, az E. sibericum nagyon speciális étrenddel rendelkezett, és amikor a vegetáció megváltozott, egyszerűen nem tudtak elég gyorsan alkalmazkodni ehhez. A ma élő antilopok és orrszarvúk elődei ezt a kihalási hullámot azért élték túl, mert eredetileg is olyan életmódot folytattak, amely során növények széles köréből tudtak táplálkozni, így az átalakuló növényzet sem érintette annyira érzékenyen őket. A szibériai unikornisok viszont a tarkó és a felső szájpadlás bezárt szöge alapján még mélyebbre lógatták fejüket legelés közben, mint a mai orrszarvúk, hogy a talajhoz közeli hajtásokkal táplálkozzanak. Amikor viszont ezen növények helyett magasabbak kezdtek nőni a felmelegedéssel, nem tudtak adaptálódni, és kihaltak.
Eltűnésüket persze más tényezők is elősegítették, mondják a szerzők. A szibériai unikornis az ember megjelenése és az éghajlatváltozása idejére eleve nagyon kis területen, kis populációban élt, ami még sérülékenyebbé tette a fajt. Amely, ahogy a szakértők szintén rámutatnak, csak külsőre mutat nagy hasonlóságot a modern orrszarvúkkal, és valójában két nagyon különböző állatcsoportról van szó.Ezek fejlődése 43 millió éve vált külön, és a szibériai unikornisok és közvetlen rokonaikat sokkal specializálódottabb életmód jellemezte, mint a túlélő vonalakat, így esélyük sem volt egy jelentős éghajlatváltozás átvészelésére.
Forrás: ipon.hu / popsci.com / nature.com
Kapcsolódó híreink:
2018.11.24. Nem az ősember irthatta ki Afrika hatalmas növényevő emlőseit
2018.11.19. Gigantikus becsapódási krátert találtak a grönlandi jég alatt
2018.11.17. Nagyon gyorsan népesült be Amerika
Komló Média Blog 