Pénzügyek kategória bejegyzései

Ki áll az olajháború hátterében?

Kinek a számlájára írható az olajpiaci árzuhanás? A szaúdiak voltak? Netán az Egyesült Államok? A kettő együtt Oroszország ellen? Vajon folytatódik az olajár szabadesése 2015-ben?

putin-saudi-us-oilmen1Az alábbiakban látni fogjuk, hogy egyes elemzők szerint az olaj ára akár a hordónkénti 20 dollárt is elérheti, ami több millió munkahely megszűnését és sok milliárd dollár veszteséget jelentene az Egyesült Államokban, nem beszélve a sok ezermilliárd dollár „értékű” derivatíváról, ami az energiaiparhoz köthető.

A globális pénzrendszer már eleve nagyon sebezhető állapotban van, az olaj árának szándékos bedöntése pedig a lehető legjobb módszer egy komoly defláció elindítására. Akárki is áll a háttérben, a tűzzel játszik.

Az áresés kezdetétől fogva a legtöbben a szaúdiakra mutogatnak. Kétségtelen, hogy a szaúdi uralkodóház nem egyszer manipulálta már az olaj árát, hogy bizonyos geopolitikai célokat elérjen. Andrew Tops a következőket írta erről:

Nem szükséges túl messzire tekinteni, hogy példát találjunk az olaj árának manipulálására a világ legnagyobb olajexportőrének számító szaúdi kormány által, bizonyos külpolitikai célok elérése érdekében. 1973-ban Anwar Sadat egyiptomi elnök rávette Fejszál szaúdi királyt, hogy csökkentse az olajtermelést és emelje meg az árakat, sőt, vezessen be olajkiviteli embargót, hogy ezáltal megbüntesse az Egyesült Államokat, amiért az Izraelt támogatta az arab államokkal szemben. A taktika működött. Az „olajsokk” hatására az árak megnégyszereződtek.

1986-ban a történet megismétlődött, amikor a Szaúdi-Arábia által vezetett OPEC hagyta, hogy az olaj ára meredek esésnek induljon, majd 1990-ben is, amikor a zuhanó olajárakkal Oroszországot próbálták legyőzni, mert az veszélyt jelentett olajpiaci pozíciójuk számára. 1998-ban tervük sikerrel járt. Amikor az olaj hordónkénti ára 25-ről 12 dollárra esett, Oroszország kénytelen volt államcsődöt jelenteni.

A szaúdiak és más OPEC tagállamok természetesen a fentiek fordítottját is bevetették már, amikor a termelés visszafogásával mesterségesen magasan tartották az árakat. 2008-ban az olaj hordónkénti ára elérte a 147 dollárt, a szaúdiak és társaik pedig úsztak a petrodollárokban.

Visszatérve a jelenhez, az OPEC tagoknak komoly érdeke fűződik a drágább olajat termelő versenytársak kiiktatásához. Ilyen versenytárs például a palaolaj termelő Egyesült Államok, amelyet érzékenyen érintenek a jelenlegi alacsony árak. Szaúdi-Arábia már az olaj árának esése előtt kedvezményes áron adott el olajat Kínának, amikor pedig az OPEC november 27-én megtagadta, hogy visszafogja a termelést, egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államokat akarják büntetni az árháborúval.

olaj_arab1Amennyiben Szaúdi-Arábia stabilizálni akarná az olaj árát, nem kellene egyebet tennie, mint bejelenteni a termelés lassítását. Az a tény, hogy ezt nem tették meg, már önmagában is nagyon árulkodó.

Az Egyesült Államok meggyengítése mellett sokan úgy gondolják, hogy Szaúdi-Arábia Iránt is szét akarja zúzni. A Daily Mail a következőket írta:

Mindenek felett azonban Szaúdi-Arábia és öbölbeli szövetségesei elsőszámú regionális ellenségüknek tekintik Iránt, mind vallási mind pedig politikai szempontból.

Tisztában vannak azzal, hogy a síita muzulmán szekta által dominált ország támogatja az Arab-félszigeten élő, neheztelő és dühös, több mint egymillió főt számláló, szintén síita szegényebb osztályt, amelyik csupán egy szikrára vár a szaúdi rezsim elleni lázadáshoz.

A többségében szunnita szaúdiaknak az sem tetszik, hogy Irán támogatja Assad kormányát Szíriában. Azzal is tisztában vannak, hogy a korrupcióval átitatott és szankciókkal sújtott iráni gazdaság számára létkérdés, hogy az olaj ára ismét emelkedésnek induljon. Éppen ezért eszük ágában sincs ezt elősegíteni.

A helyzet az, hogy Szaúdi-Arábia helyzete továbbra is erős, mivel számukra az olaj kitermelés olcsó, tartalékaik pedig bőségesek. Akár három évig is képesek lehetnek megbirkózni az alacsony olajárakkal.

Mások meg vannak győződve arról, hogy Szaúdi-Arábia és az Egyesült Államok fogott össze Oroszország ellen. Nicolas Maduro venezuelai elnök például a következőket mondta egy üzleti fórumon:

„Tudták, hogy olajháború folyik? Ennek a háborúnak a célja pedig Oroszország elpusztítása.

Egy stratégiailag megtervezett háborúról van szó… ami Venezuelát is célozza, hogy leverje forradalmunkat és gazdasági válságot indítson,” mondta az elnök azzal vádolva az Egyesült Államokat, hogy el akarja árasztani a piacot palaolajjal.

MaduroA zuhanó olajárak sokak szerint Venezuelát és Oroszországot érintik a legkeményebben.A jelek szerint Vlagyimir Putyin is hasonlóképpen látja a helyzetet:

„Mindannyian látjuk az olajárak csökkenését. Sokat hallani arról, hogy ezt mi okozza. Lehetséges, hogy az USA és Szaúdi-Arábia közötti megállapodásról van szó, hogy ezzel megbüntessék Iránt és befolyásolják Oroszország és Venezuela gazdaságait? Igen, lehet.”

Afelől nincs kétség, hogy Barack Obama szeretné megbüntetni Oroszországot az ukrán helyzet miatt, az olajárak manipulálása pedig jó módszernek tűnik ehhez, és amennyiben az amerikai palaolaj iparág is elszenved néhány találatot a csatában, az Obama kormányon belüli radikális környezetvédők biztos nem fognak tiltakozni.

Egyesek szerint azonban az olajárakkal kapcsolatos helyzet ennél sokkal összetettebb.

olaj_dollar1Marin Katusa szerint például egy három pólusú harcról van szó az OPEC, Oroszország és az Egyesült Államok között:

„Háromirányú háborúról van szó az OPEC, Oroszország és az Egyesült Államok között,” mondja Marin Katusa, a Casey Research vezető energiaügyi befektetési stratégája.

Katusa szerint az olajtermelés nem fog tovább lassulni 2015-ben.

„Tudjuk, hogy az OPEC nem fogja csökkenteni a termelést. Növelni fogják. Oroszország minden eddiginél magasabb szintre emelte a termelést.”

Azzal, hogy az OPEC és Oroszország nem hajlandó osztozni piaci részesedésén vajon hogyan teljesít majd a palaolaj iparág?

„A papaolaj termelők sokoldalúsága és ellenálló képessége sok embert meglep majd. Nem hiszem, hogy az ágazat egyik napról a másikra összeomolhat,” mondja Katusa.

A mögöttes okoktól függetlenül úgy tűnik, hogy az olajháborúnak egyhamar nem lesz vége, ez pedig további árcsökkenést jelent.

Darin Newsom, a Telvent DTN elemzője szerint ez akár 30 dollár körüli hordónkénti árat is jelenthet. Mások ennél is pesszimistábbak. Jeremi Warner, aki korábban pontosan előre jelezte, hogy az olaj hordónkénti ára 80 dollárra eshet 2014-ben, a Sydney Morning Heraldban 20 dolláros árakról beszélt:

A legtöbb gazdasági rovatvezetőnek megalázó visszatekinteni előző évi jóslataira. Esetemben erről nem beszélhetünk, mert legfontosabb előrejelzésem, miszerint az olaj hordónkénti ára 80 dollárra süllyed, igencsak pontos volt, ráadásul az okok meghatározása is telitalálat volt.

Azt hiszem idén is maradhatunk ennél az előrejelzésnél. A válság előtti „normális”, mondjuk 100 dollár feletti értékekhez történő visszatérés helyett, amire sok kereskedő számít, úgy gondolom, hogy az olaj ára még jó ideig alacsony marad és akár a 20 dollárt is elérheti, mielőtt ismét emelkedésnek indulna.

oil warVannak, akik még ennél is borúlátóbbak. Abigail Doolittle például a legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén 14 dolláros hordónkénti árat is el tud képzelni.

A helyzet azonban, hogy az Egyesült Államok gazdasága a legborúlátóbb forgatókönyvek megvalósulása nélkül is könnyen összeomolhat, nem beszélve Venezueláról, ahol több milliárd dollár értékű adósság visszafizetése válik majd esedékessé ősszel.

Forrás: www.idokjelei.hu / The Economic Collapse

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.01.05. Szaúd-Arábia az USA-val szövetkezve felégeti saját tartalékait

2015.01.01. Közel a felére esett az olaj ára egy év alatt

2014.12.23. Az OPEC 20 dolláros olajáron sem csökkentené kitermelését

2014.12.22. IMF: jót tesz a világgazdaság növekedésének az olajárak csökkenése

2014.12.20. Nem csak Putyinnak fáj az olcsó kőolaj

2014.12.15. Komoly problémákat okoz az olajár mélyrepülése Norvégiában

2014.12.14. Jövőre szélsőségesen mozoghat az olajár

2014.12.13. Orosz kockázatból térségi kockázattá válhat az alacsony olajár

free counters

A rubel irányított összeomlása

A pénzügyi elit által Oroszország ellen indított gazdasági támadás kézzelfogható formát öltött és hatása kezd súlyosbodni.

orosz_rubel6„A legújabb fejleményekből látható, hogy a transznacionális elit (az Új Világrend irányításáért felelős befolyásos emberek csoportja, többnyire a G7 országaiban) legfőbb fegyvere Oroszország, és az elit erőfeszítéseinek egyelőre még ellenálló többi nemzet megszelídítésére, a gazdasági hadviselés,” – írja Takis Fotopoulos a Global Research oldalán.

Nem véletlen, hogy Szaúdi-Arábia olajügyi minisztere, Ali bin Ibrahim al-Naimi, az OPEC legbefolyásosabb hangja, úgy döntött, hogy elindítja az olaj árának szabadesését, hogy ezzel tovább gyengítse Oroszországot.

A fővonalas média szerint a lépéssel a piaci részesedésüket próbálják visszaszerezni, de ez nem több fedőtörténetnél.

olaj_arab1Az olajárak manipulálása kifejezetten az orosz gazdaság gyengítését, esetleg egy újabb Soros-féle bársonyos forradalom kirobbantását célozza.

Egyértelmű, hogy a szaúdi lépés, illetve az általa elindította olajpiaci szabadesés, nem váratlanul alakult így. Az sem kétséges, hogy ezt nem Szaúdi-Arábia amúgy is jelentős, bár állítólag az amerikai palaolaj termelés által veszélyeztetett piaci részesedésének megtartása érdekében tették.

Az orosz elit globalista frakciója és a nyugati liberális „baloldal” által adott magyarázat csupán ürügy volt a transznacionális elit és a szaúdi hatalom számára, hogy ezzel leplezhessék a lépés igazi szándékát, ami nem egyéb, mint az olaj árának gazdasági fegyverként történő bevetése, hogy Oroszországot és az elitnek még ellenálló országokat (például Iránt vagy Venezuelát) az elit uralma alá kényszerítsék. Ellenkező esetben komoly gazdasági recesszió indulhat el (attól függően, hogy az olaj ára mennyi ideig marad ilyen alacsony), ami viszont könnyen bársonyos forradalmakhoz és akár rezsimváltáshoz vezethet ezekben az országokban.

russias-currency-crashes-to-record-lowA pénzügyi média annyit elismer, hogy „a fejlemények által sebezhetővé vált rezsimek között olyanok is találhatók, amelyeket szívesen látnánk meggyengítve, köztük Vlagyimir Putyin Oroszországával,” – írja Martin Wolf a Financial Times-ban.

Wolf megjegyzi, hogy az olajnak fontos szerepe volt a volt Szovjetunió legyőzésében. „A történet most sem más,” írja, miközben üdvözli, hogy az olaj talán ezúttal is alááshatja és a Wall Street-i bankárok hatalma alá rendelheti Oroszországot.

Oroszország: A katonai opció

Előállt azonban egy tényező, ami lényegesen megnehezítheti az elit dolgát. Az ukrán válság és a NATO, valamint az agresszívan militarizáló nyugat lépései nyomán Oroszország elszánta magát, hogy modernizálja hadseregét.

russia_syria5Oroszország nem bízza a dolgot a véletlenre és felkészülten várja az esetleges leszámolást. A mai Oroszország nem azonos az egykori megkövesedett és legyengült Szovjetunióval. A kérdés, hogy képes lesz-e az ellene hozott intézkedésekkel azonos módon válaszolni az újabb gazdasági hadjáratra vagy katonai lépésre szánja el magát.

Mindezek mellett Oroszországnak nem több, mint néhány hete van arra, hogy alternatív finanszírozási forrást találjon magának. Mégpedig keleten.

jüan rubelMeglátjuk, hogy Putyin képes lesz-e lenyelni büszkeségét és megtenni a következő logikus lépést, felfogva, hogy a dollár feladásának ideje igencsak esedékes és szavakról tettekre vált, monetáris uniót kötve Kínával, amely során egyesítik a jüant a rubellel, Kína aranyának és Oroszország természeti forrásainak, akármilyen olcsók is jelenleg, támogatásával. Legalábbis addig, amíg a nagy közel-keleti olajexportőrök egyike-másika nem tapasztal valami komoly és „váratlan” geopolitikai incidenst, ami ismét az egekbe repíti az olaj árfolyamát.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.12.15. Komoly problémákat okoz az olajár mélyrepülése Norvégiában

2014.12.14. Jövőre szélsőségesen mozoghat az olajár

2014.12.13. Orosz kockázatból térségi kockázattá válhat az alacsony olajár

2014.12.09. Londoni elemzők: két éven belül 60 dollárra süllyed az olajár

2014.12.04. A csökkenő olajárak miatt kevesebb pénz forog a világpiacon

2014.12.02. Lendületet adhat a világgazdaságnak az alacsony olajár

2014.12.01. A gyenge rubel Moszkva stratégiai eszköze gyenge olajárak ellen

free counters

Az USA hivatalosan is a második helyre csúszott

Nincs mit szépíteni a helyzeten, úgyhogy a legjobb, ha köntörfalazás nélkül kimondjuk: az Egyesült Államok lecsúszott az első helyről. Hivatalosan is. Kína gazdasága a legnagyobb a világon.

china_economy1Ulysses S. Grant elnöksége óta első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államok nem a világ vezető gazdasági hatalma.

A váltás szép csendesen történt, a legtöbben észre sem vették.

A Nemzetközi Valutaalap nyilvánosságra hozta a világ gazdaságára vonatkozó legfrissebb adatokat, amelyből kiderült, hogy az idei évre vonatkozó gazdasági termelés „valós” áruk és szolgáltatások tekintetében 17 600 milliárd dollár lesz Kína, míg 17 400 milliárd dollár az Egyesült Államok esetében.

China-USCsupán 14 évet haladva visszafelé az időben az Egyesült Államok termelése még a kínai háromszorosa volt.

Más összehasonlításban, Kína jelenleg a globális gazdaság 16,5 százalékát adja a valós vásárlóerő tekintetében, míg az Egyesült Államok esetében ez 16,3 százalék.

A mostani gazdasági földrengés csupán egy évvel követte azt a pillanatot, amikor Kína első ízben előzte meg az Egyesült Államokat a globális kereskedelemben.

Kína nem olyan régen változtatott a nemzeti össztermék kiszámításához alkalmazott képleten, hogy az összhangban legyen a nemzetközi gyakorlattal, és a változtatás olyan tevékenységekre is rávilágított, amiket korábban nem számítottak be.

MW-CB120_Bank_o_20140424223220_MGTévedés ne essék: egy nagy erejű geopolitikai földrengésről van szó.

A történelem során a politikai és katonai hatalom mindig a gazdasági hatalom függvénye volt. Nagy-Britannia először a világ műhelyévé vált, mielőtt a tengerek királynője lett. Ehhez hasonlóan, hatalma is a gazdasági hanyatlást követően kezdett gyengülni. Hasonló történetet látunk Franciaország és Spanyolország esetében is.

shanghai at nightTermészetesen holnap vagy a jövő héten ez önmagában semmit sem változtat meg, hosszú távon azonban mindent. Legalább 1945 óta egy olyan világban élünk, amit az Egyesült Államok dominál, és sok tekintetben ez már a XIX. század óta így van. Emellett 200 éve, a Waterloo-i csata óta, egy olyan világban élünk, amit két viszonylag demokratikus ország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ural és amelyek, nyilvánvaló hibáik ellenére, nagyon sokáig az alkotmányos jogok védelmezői voltak.

Forrás: www.idokjelei.hu / marketwatch.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.12.02. Lendületet adhat a világgazdaságnak az alacsony olajár

2014.09.30. Közvetlen euró-jüan kereskedés indult Kínában

2014.09.28. Rubel és jüan a dollár helyett

2014.08.09. Kitörlik a dollárt az orosz-kínai kereskedelemből

2014.03.28. Egyre jobban nő a kínai aranykereskedelem

2014.01.13. Kína a világ legnagyobb kereskedője

free counters

Az Európai Unió a Globális Kormányzás elbukott kísérlete

Vajon a nyugati elit kezdeményezésére létrejött Európai Unió szétesőben van? A szűnni nem akaró gazdasági problémák hatására egyre nagyobb a közellenállás a kontinensen, az Ukrajna elleni puccs és annak következményeként Oroszország ellen indított és igen népszerűtlen gazdasági háborút követően pedig az EU tartóoszlopai is megrendülni látszanak.

soros_gyorgy4A France 24-nek adott interjúban Soros György arról beszélt, hogy az Európai Unió nem váltotta be az elit által hozzá fűzött reményeket és Európában sokan „Oroszországra tekintenek követendő példaként”.

“Fel kell ismernünk, hogy maga az Unió, ami a globális kormányzás nemes, jó szándékkal indított kísérlete, elbukott és nem volt képes megvalósítani azt, amit ígért. A csalódás olyan mértékű, hogy még Oroszország is képes alternatívát kínálni.”

Soros szerint „Oroszország egy maffiaállam” és a tény, hogy „számos európai ország követendő példának tartja a Putyin féle vezetést, kifejezetten veszélyes”.

Soros ezt követően kifejtette, hogy Európában sokan, köztük például Nigel Farage, az brit UKIP párt vezetője, a francia Marine Le Pen, és „sokan Németországban”, „az Oroszországgal való szoros együttműködést nagyon vonzónak” tartják.

Európa évek óta válságban van, és az Oroszországgal kirobbant legújabb vita meghatározó tényező lehet az EU jövőjében. A New York Review-ban nemrég megjelent interjúban Soros megjegyzi, hogy a 2008-as pénzügyi válság és a hírhedt trojka által azt követően bevezetett megszorítások óta egyre erősödik a népellenállás és az Unióellenes pártok támogatottsága:

“Az Európai Unió, de különösen az eurózóna, elvesztette a fonalat a 2008-as válság után. Az Európára jellemző fiskális politika felerősítette a közellenállást. Az Európa ellenes pártok 30 százalékkal több széket szereztek az Európai Parlamentben, de egészen mostanáig nem volt realisztikus alternatívájuk az EU-val szemben. Most azonban Oroszország olyan alternatív megoldást kínál, ami alapvető változásokat és kihívást jelent azon elvek számára, amelyekre az Európai Uniót alapozták… Itt az ideje, hogy az Európai Unió alaposan átértékelje magát… Az EU bürokraták többé nem rendelkeznek egyeduralommal és nincs mivel büszkélkedniük.”

Az elit egyre jobban fél a nyugaton fel-fellobbanó népfelkelésektől, amelyeknek megpróbálnak az élére állani, vagy jobb híján a számukra kívánatos mederbe terelni, irányítani. Miközben a kormány vagy kormányok alkalmatlansága vagy erkölcstelensége miatti düh erősödik Európában, az elit megpróbálja magáévá tenni a különböző mozgalmakat, vagy akár mesterséges politikai mozgalmakat indít, hogy ezek által irányítsa és semlegesítse a nép indulatait.

FRANCE MAY DAY DEMONSTRATION

EU: az angol-amerikai elit kiterjesztése

Az EU a globális elit szülötte, amelyik több mint egy évszázada építgeti birodalmát. Az Unió ennek a folyamatnak, mégpedig a globális kormánynak vagy más néven kormányzásnak részeként tett bátor kísérlet, a nacionalizmus és nemzeti törvények hatalmának erőszakmentes leváltására”. Az EU célja, hogy „a nemzeti kormányokat szövetségekre váltsa, hogy a későbbiekben a világ más tájain létrejövő egyéb szuverenitásromboló szövetségekkel együtt egyetlen hatalommá, egy globális birodalommá olvassza. Ilyen szövetség például az Észak-Amerikai Unió vagy a Közel-Keleti Unió is.

Az EU ügyvezetői testülete, az Európai Bizottság, a brit Royal Institute of International Affairs (RIIA), egy globális uralomra törekedő, amolyan párhuzamos brit kormány partnere.

Étienne Davignon, volt európai biztos és az európai integráció fontos építője, felfedte, hogy az évente ülésező elit szervezet, a Bilderberg csoport is segített az Euró létrehozásában. A Külkapcsolatok Tanácsa európai szervezetének vezetőjeként természetesen Soros György is tagja ennek az árnyékhatalomnak.

bilderberg-group-tip-of-iceberg

Az Oroszország elleni gazdasági hadviselés visszaüt

Európában a gazdák több helyen is tiltakoztak, mivel az Oroszország elleni értelmetlen szankciók őket érintették a legkeményebben. A nyugat által bevezetett szankciókra adott válaszként Oroszország augusztusban élelmiszer behozatali tilalmat vezetett be azokra az országokra, amelyek támogatták a szankciókat, ami komoly élelmiszer áresést okozott, hiszen az így fölöslegessé vált áruk elárasztották az európai piacokat. A szankciók miatti kereskedelmi forgalomcsökkenés a becslések szerint évi 5,3 milliárd euró veszteséget jelent az EU számára, nem beszélve a számokban kifejezhetetlen bizonytalanságról, amit a helyzet társadalmi megítélése okoz.

Franciaországban is számos tüntetés volt, ahogy az orosz behozatali tilalmak egyre inkább éreztetik hatásukat az amúgy is romló életkörülményekben. Bretagne-ban a gazdák felgyújtották az adóhatóság irodáit, amellett, hogy zöldségeket és trágyát borítottak a kormányépületek elé egy szeptember közepén, a kormányintézkedések ellen tartott demonstrációban. Novemberben a becslések szerint újabb 36,000 ember vett részt az országszerte szervezett tüntetéseken, amelyek során ismét a kormányépületek elé borították a megmaradt terményeket, amelyeket részben az orosz behozatali tilalom miatt nem tudtak értékesíteni.

FRANCE-AGRICULTURE-POLITICS-SOCIAL-FARMERSSpanyolországban is tüntettek a gazdák az Oroszország elleni szankciók eredményeként rajtuk maradt termények és a multik által ezekért fizetett nyomott árak miatt.

Az EU politikájával szembeni ellenállás az Oroszország elleni büntetőintézkedések mellett sok egyéb területet érint. A megszorító intézkedések súlyosan érintik a déli államokat, ahol a tüntetések szinte az élet megszokott részévé váltak. Októberben például Nápolyban volt komoly demonstráció az Európai Központi Bank épülete előtt, ahol a résztvevők a megszorítások befejezését és a munkanélküliség csökkentését követelték.

Az előttünk álló időszak során kiderül, hogy végül az elit az Unió fenntartásával próbálja meg tovább erősíteni hatalmát vagy esetleg az erősödő elégedetlenségi mozgalmakat irányítva folytatja munkáját…

Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.11.28. Juncker: bár változtattunk volna a szabályokon

2014.11.11. Cameron: “a józan ész diadala” az EU-bíróság végzése

2014.11.07. Brit Iparszövetség: fel kell lépni az EU-szkeptikusokkal szemben

2014.11.07. A konfliktusok tovább lassítják a közép-európai gazdasági növekedést

2014.11.02. A német kormány szerint Nagy-Britannia kisodródhat az EU-ból

free counters

Putyin a nyugati elitnek: Vége a játéknak

Az angolul beszélő világ nagy része valószínűleg kimaradt Putyin Szocsiban elhangzott legújabb beszédéből, illetve, akik értesültek is róla sem biztos, hogy első hallásra felfogták annak jelentőségét.

PutinA nyugati média mindenesetre mindent megtett, hogy ne vegyen róla tudomást, vagy kiforgatva tálalja annak tartalmát. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol Putyinról (a Nap és a Hold sem a mi véleményünk kedvéért létezik), valószínűleg Churchill 1946. március 5-én elhangzott „Vasfüggöny” beszéde óta a legjelentősebb politikai beszéd hangzott el Szocsiban.

Putyin kijelentette, hogy a játékszabályok mostantól megváltoznak.

putin-valdai-2Mostanáig a nemzetközi politikát a következő szabályok szerint játszották:

A politikusok nyilvános kijelentéseket tettek, hogy ezekkel fenntartsák a nemzeti szuverenitás kellemes látszatát, ami kizárólag propaganda célokat szolgált, hiszen nem valós szuverenitásról beszélünk, hanem olyasmiről, aminek semmi köze a nemzetközi politika lényegéhez. Eközben titkos vagy zárt ajtós tárgyalásokon meghozták a valós döntéseket és megtárgyalták a követendő irányokat.

Korábban Putyin is ezen szabályok szerint játszott, cserébe csupán annyit várt, hogy Oroszországot egyenrangú félként kezeljék. Mivel ilyen irányú reményei szertefoszlottak, bejelentette, hogy a játéknak vége, ezzel végeredményben megszegve a nyugat által felállított tabut, nyíltan, az elit klánok és politikai vezetők feje felett szólva az emberekhez.

valdaiEgy orosz blogger, Chipstone, a következők szerint foglalta össze Putyin beszédét:

1. Oroszország nem játssza tovább ezeket a játékokat és nem folytat titkos, zárt ajtós tárgyalásokat apró-cseprő ügyekben. Oroszország ezzel szemben készen áll a komoly párbeszédre és megállapodásokra, amennyiben azok a kollektív biztonságot szolgálják, igazságosak és mindkét fél érdekeit figyelembe veszik.

2. A globális kollektív biztonság valamennyi rendszere romokban hever. Nincsenek többé nemzetközi biztonsági garanciák, az ezeket elpusztító entitást pedig Egyesült Államoknak hívják.

3. Az Új Világrend építői elbuktak. Homokvárat építettek. Az Új Világrend felépülésének kérdése nem csupán Oroszországon múlik, de a döntés nem születhet meg Oroszország nélkül.

4. A társadalmi rend újításait Oroszország konzervatív megközelítésből kívánja vizsgálni, de nem zárkózik el az ilyen újítások vizsgálatától, hogy kiderüljön, bevezetésük indokolt-e.

5. Oroszország nem szándékozik az Egyesült Államok folyamatosan terjeszkedő „káosz birodalma” által létrehozott zavaros vizekben halászni és új birodalmat sem akar alapítani (ez szükségtelen, Oroszországnak már meglévő területeit kell fejlesztenie). Továbbá Oroszország nem kíván a világ megváltójának szerepébe lépni, ahogyan ezt a múltban tette.

6. Oroszország nem kívánja a saját képére átformálni a világot, de azt sem fogja hagyni, hogy mások az ő képükre próbálják átformálni Oroszországot. Oroszország nem fogja elzárni magát a világtól, aki azonban megpróbálja elszigetelni Oroszországot a világtól, az forgószelet arat.

7. Oroszország nem kívánja a káosz terjedését, nem akar, és nem is szándékozik kirobbantani semmilyen háborút, ugyanakkor úgy látja, hogy egy globális háború kirobbanása ma már szinte elkerülhetetlen, így erre fel van készülve és a készülődést folytatja. Oroszország nem akar háborút, de nem is fél tőle.

8. Oroszország nem kíván aktív szerepet vállalni azok feltartóztatásában, akik még mindig az Új Világrendjüket építik, amíg ezek az erőfeszítések nem sértik Oroszország kulcsfontosságú érdekeit. Oroszország inkább a partvonalról szemléli, amint ezek újabb és újabb sebeket szereznek igyekezetükben, amennyiben azonban bárki megkísérli Oroszországot is belerángatni ebbe a folyamatba, figyelmen kívül hagyva annak érdekeit, az meg fogja tanulni, hogy mit jelent a fájdalom.

9. Külső, de még inkább belső politikájában, Oroszország ereje nem az eliten és annak zárt ajtós tárgyalásain, hanem a népen fog nyugodni.

A fenti pontokhoz a következőt muszáj még hozzátenni:

10. Még mindig fennáll a lehetőség egy olyan új világrend felállítása előtt, ami megakadályozhatja a világháború kirobbanását. Ennek az új világrendnek az Egyesült Államok is elkerülhetetlen része lenne, de kizárólag mindenki mással egyező feltételek mellett: a nemzetközi jog és nemzetközi szerződések alapján, mindenféle egyoldalú kezdeményezés nélkül, más nemzetek szuverenitásának abszolút tiszteletben tartása mellett.

NWOÖsszegezve:

Vége a játéknak gyerekek. Szépen tegyétek el a játékaitokat. Eljött a felnőtt döntések ideje. Oroszország készen áll. Vajon a világ többi országa is?

Forrás: www.idokjelei.hu / zerohedge.com

Vladimir Putyin, orosz elnök, Valdaj Klubban elmondott beszéde

Putyin beszéde az ukrán konfliktusról (Valdai Klub, Szocsi, 2014. október 24.)

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.10.18. Leminősítette Oroszországot a Moody’s

2014.10.16. Gorbacsov a szankciós politika feladását sürgeti

2014.10.13. Oroszország létrehozza a SWIFT alternatíváját

2014.10.06. Kína figyelmeztette Európát

2014.09.28. Rubel és jüan a dollár helyett

free counters

Káoszból rend: így működik a világ

“Adam (Spartacus) Weishaupttól egészen Karl Marxig, Trockíjig és Kun Béláig, Rosa Luxemburgtól Emma Goldmannig nyomon követhető egy világméretű összeesküvés, melynek célja a civilizáció aláásása és a társadalom újjászervezése a rosszindulat, az irigység, az erőszak ösztöneire, és a megvalósíthatatlan egyenlőség álmára építve. 

Ahogy Mrs. Webster olyan találóan rámutatott, a törekvés egyértelműen kimutatható szerepet játszott a Francia Forradalom tragédiájában. Ez volt a XIX. század valamennyi romboló mozgalmának mozgatórugója, és most végül az említett rendkívüli személyiségek, Európa és Amerika nagyvárosainak alvilági csoportja, hajánál fogva ragadta meg az orosz népet is és annak a hatalmas birodalomnak is vitathatatlan urai lettek.”
– Winston Churchill, az Illustrated Sunday Herald-ban 1920-ben megjelent cikkből

worldwar3Az összeesküvés koncepciója a legtöbb embert megijeszti, méghozzá olyan mértékben, hogy a világban folyó események irányítottságára mutató legtöbb bizonyítékot hajlandóak figyelmen kívül hagyni, hogy lelkiismeret furdalás nélkül elfogadhassák a történések véletlenszerű, kaotikus jellegét bizonygató elméleteket.

A kevésbé tájékozottak az Occam borotvája elv téves értelmezésére alapozzák a politika szörnyű eseményeinek magyarázatát. Úgy érvelnek, hogy egy adott problémát vagy válságot egyformán jól leíró magyarázatok közül azt érdemes elfogadni, amelyik egyszerűbb. Az elmélet azonban azt mondja, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján válasszuk az egyszerűbb magyarázatot. Tehát a magyarázatnak a bizonyítékoknak is meg kell felelnie, különben nem tekinthető igaznak.

Az irányított összeesküvés szkeptikusai gyakran szemet hunynak azon bizonyítékok felett, amelyek ellent mondanak az ő egyszerű magyarázatuknak és úgy érvelnek, hogy az egyszerűség önmagában is bizonyítja igazát. Más szóval nem érzik szükségesnek megvédeni egyszerű világnézetüket, mert az ő fejükben az egyszerűség önállóan is nyilvánvaló. Volt idő, amikor az emberek azt gondolták, hogy a bolygók üvegszálakon függve, egymás körül keringenek. Ez a magyarázat nyilvánvalónak tűnt számukra, mert ez volt a legegyszerűbb, amivel elő tudtak állni. Az Új Világrend és az összehangolt globalizmus szkeptikusai is hasonló logika mentén gondolkoznak.

Az egyik leggyakoribb gondolatmenetük, hogy a világ túl „kaotikus”, így amennyiben az elit valóban teljesen központosított, egységes világrendszert akar felállítani, akkor csúnyán elbukott. Aki egyetért ezzel a gondolatmenettel jobb, ha kicsit mélyebbre ás és megnézi a különféle konfliktusok és az állítólagos „ellenfelek” közötti hasonlóságokat.

Vegyük az Egyesült Államokat és Oroszországot például. A két nemzet hosszú történelemre tekint vissza az egymással szembeni ideológiai és egyéb ellenségeskedést illetően, és számtalanszor kerültek háború közeli helyzetbe. Az sem kétséges, hogy az átlag amerikai individualistának tekinti magát, míg az átlag orosz szocialistának vagy kommunistának. Emellett egy átlag orosz szemében az amerikaiak kapitalista imperialisták, míg magát humanistának mondja. Mi a helyzet azonban a kormányaikkal? Mi a helyzet a bankáraikkal és oligarcháikkal? Vajon ők is ellenségnek tekintik egymást?

Miért finanszírozták volna a Wall Street-i tőkések és az amerikai hadsereg az 1917-es bolsevik forradalmat, ha ez igaz lenne?

Amikor az internacionalisták elkezdték pénzelni a bolsevik forradalmat és lehetővé tették Oroszország számára, hogy kommunista birodalommá váljon, egy hamis paradigmát hoztak létre.

Az ezt követő hidegháború pedig tökéletes ürügyként szolgált a katonai-ipari komplexum számára egy hatalmas állandó hadsereg felállítására, amit bevethetnek a világ más államainak leigázására, illetve ma már magának az amerikai népnek az elnyomására.

A hamis kelet-nyugat paradigma ma is él, amelyben az amerikaiak az ügyetlen gazember, az oroszok pedig az elszánt harcos és jogos tiltakozó szerepét játsszák. Csakhogy az orosz és az amerikai vezetés ugyanazoknak a nemzetközi pénzembereknek és elit tagoknak felelnek.

Hogy friss példát is említsünk, az Egyesült Államok katonai műveletet indított az ISIS (ILIÁ) terrorszervezet Bagdad és Irak északi régiói felé közeledő erői ellen. Ha azonban az ISIS az ellenség, miért támogatja az Egyesült Államok (és szövetségese Szaúdi-Arábia) ugyanennek a szervezetnek a tagjait Szíriában és Irak más részein?

Kicsit furcsa, hogy ugyanaz a kormány, amelyik segédkezik a szervezet létrehozásában, most háborút folytat ellene. Nem lehetséges, hogy mégiscsak valami többről, egy összetettebb tervről van szó itt?

Ahogy a hírhedt Rahm Emanuel mondta: „Nem engedhetjük meg, hogy egy komoly válság kárba vesszen. Ez alatt azt értem, hogy ilyenkor lehetőséget kapunk olyan dolgok véghezvitelére, amiket korábban nem lehetett.”

És amennyiben a lehetőséget megteremtő válság nem, vagy nem akkor jelentkezik, amikor szükség lenne rá, miért ne teremtenének egyet, ami megfelel céljaiknak? Az elit generációk óta használja ezt a taktikát. Hegeli dialektikának hívják.

hegel_dialecticsGeorge Wilhelm Friedrich Hegel munkája szolgáltatta a kollektivista-szocialista ideológia alapját és inspirálta Marxot a Kommunista Kiáltvány megírására. Hegel államközpontú nézeteket vallott és úgy gondolta, hogy a kollektívát egy központosított kormánynak kell vezetnie, az individualizmust pedig fel kell áldozni a magasabb célokért.

Az állam „rendelkezik a legfelsőbb joggal az egyénnel szemben, akinek legfőbb kötelessége, hogy az állam tagja legyen… mert a világ lelkének joga minden különleges előjog felett áll,” – írta Hegel.

A dialektikáról szóló elméletében Hegel egy olyan stratégiát javasolt, amely segítségével, a szándékosan létrehozott megosztáson keresztül, a hatalmi elit képes lesz irányítani a tömegeket. A hegeli dialektika egyszerűen arról szól, hogy az uralkodó csoport létrehoz egy olyan problémát vagy válságot, amire az állampolgárok félelemmel reagálnak és megoldást követelnek, mire a vezetők felkínálják azt a megoldást, amit már a válság elindítása előtt bevezetésre szántak, és amelynek segítségével saját maguknak több, az állampolgároknak pedig kevesebb hatalma lesz.

A világ éppen azért tűnik megosztottnak és kaotikusnak, mert a globalista hatalom néhány tagja ilyenné alakította. Olyannyira, hogy bármelyik háborút hozva fel példának az elmúlt 100 évből, egy valamire való alternatív elemző könnyűszerrel szolgáltat ellentmondást nem tűrő bizonyítékokat arra, hogy nemzetközi bankok és elit szervezetetek rángatták a zsinórt mindkét oldalon.

Aki nem képes megérteni a „káoszból rend” elvét, az soha nem fogja megérteni, hogy mi történik.

Az irányított káosz több célt is szolgál. Például elvonja az emberek figyelmét és lehetővé teszi az elit számára más tervek észrevétlen bevezetését.

Sokszor bűnbakként is szolgál, egymás ellen uszítva az ekképpen pártokra osztott tömegeket. Erőszakos, destruktív következményekkel járó változások esetén egy könnyen azonosítható gonosszal lehet a legkönnyebben lecsillapítani a tömegeket. A globális célok finomra hangolásához az elitnek szüksége van okosan kihasznált bűnbakokra, ürügyekre.

Például az IMF már jó ideje beszél egy globális valutakosár bevezetéséről, ami az amerikai dollár helyébe lépne.

Micsoda véletlen, hogy Oroszország és a kelet szintén arra szólította fel a Valutaalapot, hogy a dollárt cserélje le az alap által kibocsátott Különleges Lehívási Jogokra (SDRs).

Végül (megint micsoda „véletlen”) az amerikai kormány elit tagjai gazdasági konfrontációba keveredtek Oroszországgal az Ukrajnában végbement irányított puccs segítségével, tökéletes ürügyet szolgáltatva a keletnek arra, hogy ejtse a dollárt és helyébe az IMF által kibocsátott valutát helyezze.

Bár egyesek szerint Vlagyimir Putyin a globalizmus elleni harc éllovasa, az orosz vezető éppen úgy támogatja a Nemzetközi Valutaalapot, mint nyugati kollégái és kijelentette, hogy az eddiginél is komolyabb szerepet szán Oroszország IMF tagságának:

A BRICS esetében számos egymással egybeeső stratégiai érdeket találunk. Elsőként a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer megreformálására vonatkozó közös szándékot, ami jelen formájában igazságtalan a BRICS országokkal és az új gazdaságokkal szemben. Aktívabb szerepet kell vállalnunk az IMF és a Világbank döntéshozói rendszerében. A nemzetközi monetáris rendszer nagymértékben függ a dollártól, vagy pontosabban, az amerikai hatóságok pénzügyi politikájától. A BRICS országok ezen szeretnének változtatni.

Igen Vlagyimir. Pontosan ezt akarják a társadalom manipulálói is az IMF-nél.

Talán kezd kirajzolódni a módszer: probléma, reakció, megoldás. Gazdasági vagy fizikai háborút indítanak kelet és nyugat között, a dollár pedig elvérzik a folyamat során. A tömegek igazságos és kiegyensúlyozott alternatívát követelnek a dollár, mint tartalékvaluta helyébe, hogy visszatérhessen a stabilitás. Az amerikaiak Oroszországot és a keletet vádolják pénzügyi problémáik kialakulásáért. A kelet pedig a pimasz nyugatot hibáztatja bukásáért. Érdekes módon egyik oldal sem vádolja a bankárokat, akik az egész csapásért felelősek. Az elit pedig megjelenhet a színen, mint geopolitikai megváltó és egy mindkét oldal számára szimpatikus Bretton Woods típusú megállapodással bebiztosíthatja a megálmodott globális valutarendszert. A globális valutával és hatalommal a helyén pedig már nincs messze a teljes globális kormányzás. Káoszból rend.

Céljait tekintve a folyamat inkább pszichológiai, mint politikai jellegű. Feltehetik a kérdést, hogy amennyiben az elit már teljes hatalommal bír a bankok és kormányok felett, minek neki egy globális kormány? A válasz, hogy ezek az emberek nem titkos, hanem nyílt globális kormányt akarnak. Azt akarják, hogy elképzelésüket a létezés tényeként fogadjuk el, mert csupán akkor tekinthetik győztesnek magukat, ha a hazugságukban való részvételt önként vállaljuk.

Az I. Világháború eredményeként létrejött a Nemzetek Szövetsége és azon vélekedés, hogy a szuverenitás szétválást és katasztrófát szül.

A II. Világháború az Egyesült Nemzetek Szövetsége és a Nemzetközi Valutaalap megalakulását eredményezte. Úgy gondolom, hogy egy harmadik világháború veszélye nehezedik a világra, amiben a monetáris fegyverek nagyobb szerepet kaphatnak a tömegpusztító fegyverekhez képest.

DenverLássuk be, hogy a globális egység minden egyes feltételezett bomlasztása végül erősebb központosítást eredményezett és erről a szkeptikusok általában megfeledkeznek.

A válságok alakulása arra enged következtetni, hogy a következő háború már a teljes globalizációt hozza el, amit az elitisták kis csoportja, a „bölcs uralkodó” szerepét öltve magára vezet majd, hogy békét és harmóniát hozzon a tömegeknek. Eközben a szkeptikusok minden józan-ész ellenére váltig állítják majd, hogy az egész csak a véletlen műve, és az események valahogy éppen az uralkodók kifejezett igényei szerint alakultak, így valósulhatott meg legfőbb vágyuk: a teljes globális diktatúra.

Forrás: www.idokjelei.hu / alt-market.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.08.09. Kitörlik a dollárt az orosz-kínai kereskedelemből

2014.08.01. Kína és a BRICS is segíthet Argentínának az adósságtörlesztésben

2014.07.24. Világpénz lesz a jüan

2014.05.31. A pénzrendszer defektjei: a dollár a hibás

2014.03.30. Jüan alapú elszámolóközpontok Európában

free counters

Az Iszlám Állam iraki erői elleni légicsapások valódi oka

Mindössze egyetlen nappal azután, hogy Barack Obama bejelentette az Irak területén található Iszlám Állam (IÁ vagy IS) előrenyomulása elleni „célzott csapások” jóváhagyását, az Egyesült Államok be is váltotta fenyegetését.

irak_f18sA legalább két hullámban indított légicsapások különböző célpontok ellen irányultak. Az egyik elvileg eltalált egy IS aknavető állást és egy Erbil közelében vonuló konvojt. Az Iszlám Állam erői már csupán félórára jártak Erbil városától, Irak kurd területének fővárosától. A Pentagon szóvivője szerint a csapásokat egy repülőgép hordozóról indított két FA-18s vadászgép teljesítette.

Az amerikai elnök kijelentette, hogy a csapásokra a népirtás megakadályozása, valamint a keresztények és egyéb vallási kisebbségek védelmében volt szükség. Ilyen légicsapásokra Irak területén 2011 óta nem volt példa.

Érdemes azonban megvizsgálni a bombázás kezdeményezésének körülményeit és feltárni, hogy valójában mi is késztethette az amerikai hadsereget, hogy éppen most lépjen, miután hosszú ideig hagyták, hogy a nyugat (ezen belül is az Egyesült Államok) finanszírozásával indított, általa irányított és felfegyverzett ISIS (ILIÁ) hatalmas területeket foglaljon el Irakban.

irak_isil2Miért éppen most kezdtek el bombázni és miért éppen Erbil körül?

A válasz a kérdésre abban az egyszerű tényben keresendő, hogy az Erbil városát körülvevő kurd terület az amerikai olajérdekeltségek központja.

A 1,5 milliós várost a kurd területen működő olajipar igazgatási központjának tekintik, és innen származik az ország olajtermelésének egynegyede. A terület olajtartalékai olyan jelentősek, hogy a kurdok szerint, Iraktól történő elszakadásuk esetén, független kurd államként, a világ kilencedik legnagyobb olajtermelője lennének.

irak_isil9John B. Judis a következőket írta a New Republic oldalán:

Amennyiben az Iszlám Állam átvenné a hatalmat Erbil felett, veszélybe sodornák az ottani olajtermelést és ezzel a globális olajellátást. Az árak emelkedése egy olyan időszakban, amikor az Iraki olaj egyik vásárlója, Európa, még az előző válságból sem lábalt ki, komoly csapást jelentene a nyugat számára. Az olajárak már az Iszlám Állam jelentette veszély hírére is emelkedésnek indultak múlthét csütörtökön és az amerikai olajcégek, a Chevron és az Exxon Mobile, megkezdték munkatársaik evakuálását Kurdisztánból. Az olajkereskedők azonban azt jósolják, hogy az amerikai beavatkozás megállíthatja az árnövekedést.

„Az amerikai légicsapások visszafogják az olajárakat, mivel a lépés demonstrálta az IS számára, hogy meddig mehet el és egyúttal megerősíti a stabilitást Irak déli részén és Kurdisztánban,” nyilatkozta Oliver Jacob, svájci olajipari elemző a Reuters hírügynökségnek.

Az olajtermelés fennakadásával kapcsolatos aggodalmak pedig nem csupán az amerikai, hanem a brit olajipari cégeket is érintik, amik szintén megkezdték munkatársaik evakuálását.

Ezeknek az információknak a birtokában talán érthetőbbé válik, hogy miért indít az Egyesült Államok légicsapást egy olyan szervezet ellen, amit rövid idővel korábban segített hatalomra az általa nyújtott finanszírozással.

Az a helyzet, hogy az al-Kaida, az Iszlám Állam és sok más terrorszervezet, a CIA arab légiójaként működik, elsősorban azzal a céllal, hogy a kiszemelt kormányokat meggyengítsék vagy megdöntsék, és egyúttal állandó mumusként szolgáljanak a hátország lakossága számára, hogy így viszonylag ellenállás nélkül adják fel állampolgári és alkotmányos jogaikat a vélt biztonság fejében.

islam_caliphateAmikor azonban egy zsoldos hadsereg az olajtermelést, vagy a világ oligarcháinak egyéb projektjeit veszélyezteti, a problémát gondolkodás nélkül kiiktatják, a veszélyt pedig semlegesítik.


Forrás: www.idokjelei.hu / Activist Post

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.08.11. Az al-Kaida tagjai csoportosan állnak át az Iszlám Államhoz

2014.08.08. Obama engedélyezte a célzott légicsapásokat az amerikaiak védelmében

2014.07.07. Mecsetrombolásba kezdett az Iszlám Állam

2014.07.02. Irán és Asszad mellett harcolhat Obama és Izrael?

2014.06.30. Egy új állam a Közel-Keleten: Kikiáltották az Iszlám Államot

free counters

Értünk, plutokratákért, hamarosan jön a hóhér

Valószínűleg nem ismersz engem, de én egyike vagyok annak a 0,01 százalékhoz tartozó büszke és a mentegetőzést elkerülő kapitalistáknak, ahová te is tartozol. Különböző iparágakban eddig 30 vállalkozást indítottam be. Kicsivel kezdtem, a legnagyobbal, a Quantive-vel végeztem, amit aztán 6,4 milliárd dollárért eladtam a Microsoftnak. Az én és a barátaim kezében vannak a bankok. Ezeket mind azért írom le neked, hogy érzékeltessem, pont olyan vagyok, mint te. Kapitalista tevékenységemmel pont olyan szemérmetlenül sokat kerestem, mint te, és olyan életre tehettem szert, amit az amerikaiak másik 99,99 százaléka el se tud képzelni. Több hatalmas palota, saját repülőgép, jacht, stb. Érted, miről firkálok, ugye?

Nick Nanauer1992-ben párnákat adtam el, amik családi vállalkozásból származtak. Ekkor még az Internet tök új dolog volt, de én láttam, hogy vevőim, a nagy áruházak, napjai meg vannak számlálva. Biztos voltam benne, hogy amint az Internet felgyorsul és megbízható lesz – amire nem kellett sokat várni – az emberek tömegesen fognak átállni az online vásárlásra. Sikerem oka az volt, hogy gyorsabban kapcsoltam, mint a többiek.

De beszéljünk őszintén, én nem vagyok se zseni, se pedig munkamániás. Az iskolában középszerű voltam, egészen minimális műszaki érzékkel megáldva, de mindig is volt tehetségem meglátni a jövőt. És mit látok most?

Azt látom, hogy te meg én jobban élünk, mint amit a korábbi plutokraták a legmerészebb álmaikban el tudtak volna képzelni, miközben a társadalom többi tagja, az a 99,99 százalék, egyre jobban lemarad. A szakadék a gazdagok és a szegények között egyre gyorsabban szélesedik. 1980-ban a felső 1 százaléké volt a nemzeti jövedelem 8 százaléka. Az alsó 50 százaléknak meg kellett elégedni a nemzeti jövedelem 18 százalékával. Ma a felső 1 százaléké a nemzeti jövedelem 20 százaléka, míg az alsó 50 százaléknak a nemzeti jövedelem mindössze 12 százaléka jut.

HanauerDe a probléma nem az egyenlőtlenségből adódik, mert az a kapitalista gazdaság velejárója. A probléma az, hogy az egyenlőtlenség sose volt ilyen nagy és napról-napra egyre nagyobb lesz. Az USA egyre kevésbé kapitalista és egyre inkább feudális. Hacsak igen gyorsan nem változtatunk a gazdaságpolitikán, a középosztály egyszerűen el fog tűnni, és a XVIII. század Franciaországában találjuk magunkat közvetlenül a Francia Forradalom előtt. Ezért tartom fontosnak, hogy az elképesztően gazdag, hihetetlen kényelemben élő sorstársaimnak elküldjek egy üzenetet:
ÉBRESZTŐ, MÁR NEM TART SOKÁIG!

Ha nem teszünk valamit, hogy ez az elviselhetetlen egyenlőtlenség megváltozzon, hamarosan lapátra leszünk téve, mert nincs olyan társadalom a Földön, amely ekkora egyenlőtlenséget el tudna viselni. Tény az, hogy az emberi történelemben még nem volt ekkora egyenlőtlenség, ahol a végén nem került elő a hóhér. Ilyen hatalmas egyenlőtlenséget mutató társadalom vagy rendőrállammá válik, vagy bekövetkezik a lázadás. Az ellenkezőjére nem létezik történelmi példa. A kérdés nem hogyan, hanem mikor.

Sokan közülünk, úgy gondolják, hogy ránk nem vonatkoznak a történelmi példák, mert „ez Amerika”. Úgy gondoljuk, hogy mi immúnisak vagyunk azon erők kialakulásával szemben, amelyek beindították az „arab tavaszt”, vagy éppen a Francia Forradalmat, esetleg az Októberi Orosz Forradalmat. Persze, nagyon jól tudom, hogy ti a 0,01 százalékhoz tartozók átlépitek ezt az okfejtést. Sokan közületek már a pofámba vágták, hogy lökött vagyok. És azt is tudom, hogy azért, mert láttok az utcán egy csóró kölyköt egy iPhone-nal a kezében, a szélsőséges egyenlőtlenség csak egy fikció.

mcclaran_mg_3845_hanauerwithphoneHát nézzétek, ti egy álomvilágban éltek. Meg vagytok győződve arról, hogy amikor a társadalmi elégedetlenség közelíteni fog egy kritikus ponthoz, amiből a társadalmi destabilizáció következik, azt előre tudni fogjuk. Ha-ha, azt még a történelmet tanuló diákok is tudják, hogy a dolgok nem így történnek. Forradalmak – ahogyan a bankcsődök is – fokozatosan jönnek a felszínre, majd hirtelen bekövetkeznek. Egy szép napon valaki felgyújtja magát az utcán, amit ezrek látnak, és mielőtt felészlelnél, az ország lángokban fog állni. Még arra se lesz időd, hogy kitépj a repülőtérre és magángépeddel célba vedd Új-Zélandot. Ez mindig így történik. Ha az egyenlőtlenség folyamatosan növekszik, amint ez most tapasztalhatjuk, akkor számolhatunk a tömegek lázadásával. Nem lehet megjósolni, hogy mikor, de mindenkire nézve szörnyű lesz, ránk nézve különösen.

Az egyre növekvő egyenlőtlenség előidézésében az a legtragikusabb, hogy teljesen felesleges, és önpusztító. Ha tennénk ellene, ha a gazdaságpolitikán úgy változtatnánk, ahogy ezt Franklin D. Roosevelt tette a Gazdasági Világválság idején, amivel megsegítette a 99,99 százalékot és megelőzött egy felkelést, számunkra, gazdagok számára az lenne a legjobb. Nem csak életben maradhatnánk, de tovább gazdagodhatnánk.

Le kellene utánoznunk Henry Fordot, aki rájött, hogy az autóipari munkások nem csak olcsó munkaerőt jelentenek, ami kizsákmányolható, de egyben fogyasztók is. Ford úgy gondolta, ha felemeli a fizetésüket az akkoriban csillagászatinak mondható napi 5 dollárra, vehetnek maguknak egy-egy T-modellt. – Zseniális!

Henry_Ford_s_a_T-modell_Buffalo_NY_1921Azt javasolnám nektek, hogy ismételjük meg. Valamit ki kell találnunk. Ezek az ostoba megszorítások tönkre vágják a potenciális vevőimet, és persze a tieteket is. Amikor erre ráébredtem, akkor határoztam el, hogy elhagyom a szuper gazdagok elszigetelt világát és belépek a politikába. Természetesen nem közvetlenül úgy, hogy megválasztatom magam, vagy a pénzemmel valamelyik jelölt mögé állok. Ehelyett megpróbálom megváltoztatni a begyepesedett elképzeléseket Eric Liu társszerzőmmel együtt az általunk elnevezett „middle-out” gazdaság (a középosztály kiemelésére alapozott gazdaságpolitika), amit már rég meg kellett volna valósítani az évek óta botladozó gazdaságunk miatt, aminek a fenntartása a középosztály elsorvasztásához vezet. A „middle-out” gazdaság elveti azt a téves nézetet, hogy a gazdaság egy tökéletesen hatékony, automatikus rendszer. Ehelyett azt állítja, hogy egy gazdaságot az egymástól függő, hús-vér emberek tevékenysége hoz össze. Ezért van az, hogy ha a dolgozóknak több a pénze, akkor több a fogyasztó, nagyobb a kereslet. Vagyis munkahelyeket nem mi gazdag vállalkozók teremtünk, hanem a középosztály. Ebből az következik, hogy a „virágzó” középosztály az amerikai prosperitás záloga, nem pedig annak következménye. A középosztály tesz minket gazdaggá, nem pedig fordítva.

2013. június 19-én a Bloomberg-ben megjelent egy írásom „A minimális 15 dolláros órabér a kapitalisták érdeke” címen. A cikkemre a Forbes azt válaszolta, ez a Nick Hanauer elmebeteg javaslata. Néhány héttel később a Szolgáltatóipar Dolgozóinak Szakszervezet felhívta a gyorséttermek dolgozóit, hogy sztrájkoljanak a 15 dolláros órabérért. Kb. egy évvel később a Seattle polgármestere Ed Murray aláírta a törvényt a 15 dolláros minimum órabérről. Miért? Azért, mert meg tudtuk őket győzni, hogy ez a prosperitás kulcsa. Ha a dolgozóknak több a pénze, akkor a vállalkozóknak több fogyasztója van, és ezek kielégítéséhez fel kell venni alkalmazottakat. Valamint, ha az emberek olyan fizetést vihetnek haza, amiből szépen megélhetnek, nem pedig csak a nyomorra elegendőt, az adófizetőknek nem kellene állni a szociális juttatásokat. Különben, jobb, ha tudjátok, Seattle az USA legdinamikusabban fejlődő városa.

Főleg a republikánusok úgy gondolják, ha emelik a minimálbért, akkor el kell bocsátani az alkalmazottak közül néhányat. Ez az a konzervatív (ortodox) közgazdasági szemlélet, amit az egyetemeken tanítanak a kereslet-kínálat és hasonló törvényekkel együtt. De ez nincs így. Nézzétek!

Az elmúlt három évtized alatt a vezérigazgatók (igazgatói tanács elnökei, stb.) tiszteletdíja 127-szer nőtt gyorsabban, mint a munkások fizetése. 1950 óta a melós – igazgató fizetési arány 1000 százalékkal nőtt. Valamikor a vezetők fizetése a dolgozók átlagfizetésének a 30-szorosa volt. Most 500-szorosa. A vezetők fizetése igen jelentős költségtényező, ennek ellenére nem tudok olyan vállalkozásról, ahol a vezetők számát csökkentették volna, vagy áthelyezték volna Kínába, esetleg automatizálták volna. Ellenkezőleg, több vezető tisztségviselő van, mint valaha volt. De a bankszakmában dolgozók átlagfizetése is hatalmasra duzzadt, és mégis egyre több van belőlük.

A vállalkozók álma a minél gazdagabb vevő és a minél szegényebb alkalmazott. Ezért van, hogy a kapitalisták ugyanazt mondják a fizetésemeléssel kapcsolatban évtizedek óta. Tönkre megyünk, lehúzhatjuk a rolót, ha bevezetik a minimálbért, ha a nők azonos bérezést kapnak a férfiakkal, ha nem alkalmazhatnak gyerekeket, de a becsődölés előtt el kell bocsátanom a dolgozóimat. Persze senki se ment tönkre. Vagyis nem volt igazuk. Gondold végig! Az amerikai minimálbér átlaga 7,25 $/h. Ebből a pénzből alig lehet megélni. Egy ilyen dolgozó nem jár éttermekbe, alig vesz új ruhákat, anyák napján a felköszöntéshez nem nyújt át egy csokor virágot…

Kérlek benneteket, hagyjatok fel azzal a nonszensszel, hogy ha nagyobb béreket fizetünk, akkor a munkanélküliség emelkedni fog, ami tönkre teszi a gazdaságot. A legcsalárdabb vélekedés nem annak feltételezése, hogy ha a gazdag gazdagabb lesz, akkor az jót tesz a gazdaságnak, hanem annak a feltételezése, hogy ha a szegény gazdagabb lesz, az rossz a gazdaságnak.

Minket, gazdag embereket, megfertőzött a tananyag. Elhittük, hogy mi hozunk létre munkahelyeket. De ez nem felel meg a valóságnak. Figyelj csak! Az én éves jövedelmem az átlagfizetésnek kb. az ezerszerese, de nem vásárolok ezerszer több árut. Azt elmúlt években a családom 3 gépkocsit vett, nem háromezret. Évente egy-két nadrágot és talán egy fél tucat inget vásárolok, ahogy a legtöbb amerikai teszi. Vettem egy jó minőségű gyapjú nadrágot, ami most, írás közben rajtam van. Ebből nekem ezer darabot kellene vennem, de miért vennék meg ennyi nadrágot? Ehelyett a pénzemmel spekulálok, ami nem sok jót tesz az amerikai gazdasággal.

Olyan nehéz azt megérteni, hogy ha a munkások tisztességes fizetést kapnak, akkor nincs szükség food stemps-re [fordító megjegyzése: kb. 50 millió amerikai élelmiszerre beváltható bélyegek formájában kapja a szociális segélyt], lakbér kiegészítésre, egészségügyi ellátásra, aminek a költségeit mi fizetjük meg. Ha feltámasztjuk a középosztályt, akkor nincs szükség fenntartani egy „jóléti” társadalmat. Plusz a magasabb fizetések után több adót fizetnek, a több vásárlásból több ÁFA folyik be. Ez pedig azt jelenti, hogy megszűnik az államháztartási hiány.

Obama-Food-Stamp-KingEgy dologban megállapodhatunk, biztos vagyok abban, ha lesz változás, az nem Washingtonból fog kiindulni, mert ott leállt a gondolkodás, de ez így van rendjén. A győzelemmel végződő, nagy társadalmi mozgalmak túlnyomó többsége városi szintről indult el. A 8 órás munkanapért folytatott közdelem, ami 1938-ban, Washingtonban ért végett, olyan helyekről indult el, mint Illinois és Massachusetts az 1800-as évek végén. A szociális biztonságért kiálló mozgalom Kaliforniából indult el az 1930-as években. De még az Obamacare [közegészségügyi törvény] se elképzelhető a Massachusett-i Mitt Romney felvezető modellje nélkül.

Sajnálatos módon csak kevés demokrata látja ezt tisztán, a republikánusok közül pedig senki, de Obama se látja ezt tisztán, annak ellenére, hogy a szíve a helyén van. Ez évi „Az unió helyzete” beszédében említést tett arról, hogy növelni kellene a minimálbért, de nem tett említést arról, hogy az egyenlőtlenségek csökkentése, a középosztály újraélesztése hozzájárulna a gazdasági növekedéshez. Ehelyett a régi demokrata eszmék, a szociális igazság mellett állt ki. Vagyis az egyetlen ok a dolgozók megsegítésére az, hogy sajnáljuk őket. A véget nem érő vita abból áll, hogy a demokraták vérző szíve a „tisztességre” szavaz, a republikánusok pedig a „növekedésre”.

De csak azért, mert a két párt Washingtonban még nem jött rá a megoldásra, nem jelenti azt, hogy mi piszkosul gazdagok, zavartalanul folytathatjuk tevékenységünket. A közbeszéd máris megváltozóban van, még akkor is, ha a milliárdosok nem tudnak róla. Gondoljátok, hogy az „Occupy Wall Street” (Foglaljuk el a Wall Street-et) és a többi „a kapitalizmus a probléma alapja” felirat alatt működő tiltakozók csak úgy eltűntek? Szó sincs róla, hallatják a hangjukat, csak ti, kedves plutokrata barátaim, nem akarjátok meghallani azt.

lead_option21Kedves jó 0,01 százalék barátaim, a társadalom egyre nagyobb hányada kezdi azt hinni, hogy a probléma magja maga a kapitalista rendszer. Ezzel persze nem értek egyet, és gondolom ti se. A kellően kordában tartott kapitalizmus a legjobb társadalmi rendszer, amit valaha feltaláltak a jólét megteremtésére és fenntartására, de a szabadjára engedett kapitalizmus hajlamos a tőke koncentrálására és az összeomlásra. A kapitalizmus alkalmas arra, hogy vagy keveseknek kedvezzen rövid ideig, vagy sokaknak hosszú távon. A demokráciának az lenne a szerepe, hogy az utóbbit emelje ki győztesnek. Ezért van az, hogy a középosztály segítése eredményes, a gazdagoknak az adókedvezmény nyújtása viszont nem.

A minimálbér felemelésével kiegyensúlyozottabbá téve a kereseti viszonyokat a dolgozók és a milliárdosok között, nem sérti a kapitalizmust. Ez az eljárás egy nélkülözhetetlen eszköz a gondolkodó kapitalisták kezében, amivel a kapitalista rendszert stabillá és fenntarthatóvá lehet tenni. Amire leginkább nekünk, milliárdosoknak van szüksége.

Az emberi társadalmakon belül a legrégebbi és a legádázabb harc a vagyonosodásért és a hatalomért folyt. A csúcson létet élvezők, mint amilyenek mi vagyunk, mindig üzentük a szegényeknek, hogy ez így helyes, és ez nekik is jó. Történelmileg azt állítottuk, hogy ezt az isten rendelte így. Micsoda marhaság! Tényleg felsőrendű lennék? Isten rendelte volna el, hogy gazdag legyek?

A családom, a Hanauerek Németországban kezdtek tollat és párnákat forgalmazni, de őket Hitler kiüldözte az országból. Aztán egy idő után Seattle-ben létrehoztak egy másik párnagyárat, amiből 3 generációval később én húztam hasznot. Elképesztően szerencsés voltam. Arra gondolok, hogy rossz esetben mezítláb árulhatnék gyümölcsöt az útszélén. Ami velem történt, azt az amerikai középosztálynak köszönhetem, nem pedig fordítva. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor dőljünk hátra a nyugágyban, ne csináljunk semmit, élvezzük a jachtunk nyújtotta kellemet, és várjuk meg, amíg elküldik értünk a hóhért.

Nick Hanauer is a Seattle-based entrepreneur.

© 2014 POLITICO LLC

Fordította: Antalffy Tibor

Forrás: www.antallfy-tibor.hu 1. rész, 2. rész, 3. rész

A gazdagok nem teremtenek munkahelyeket: Nick Hanauer letiltott TED-beszéde.

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.06.01. Emelkedik a milliomosok száma, nő a vagyonkoncentráció a világon

2013.01.21. A leggazdagabbak megmenthetnék a legszegényebbeket

2012.06.14. Az amerikai álom nem egyéb, mint mítosz

free counters

 

Semmi sem indokolja a petrodollár fenntartását

Az Egyesült Államok egyre gyorsabb ütemben veszíti el barátait, akik ez idáig fenntartották mértéktelen előjogait.

petrodollarMiután elidegenítették a németeket a lehallgatási botrány miatt, dollárellenes kényszerpályára állították az oroszokat, a mennyiségi enyhítéssel és vámokkal diverzifikációra kényszerítették Kínát és végül a dollár hanyatlásával kapcsolatos tárgyalásokkal „büntették” Franciaországot, úgy tűnik, hogy nem más, mint a Total (a világ 13. és Európa 2. legnagyobb olajtermelőjének) elnök-vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy „semmi sem indokolja többé az olajkereskedelem dollárban történő bonyolítását.” Christophe de Margerie megjegyzéseiből arra következtethetünk, hogy túl vagyunk a dollárcsúcson.

Reuters a következőket írja:

A Total olajóriás vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy nagyobb szerepet kell szánni az eurónak a nemzetközi kereskedelemben, bár nem gondolja, hogy lehetséges lenne a dollárt nélkülözni.

Petrol_Station_TotalChristophe de Margerie a francia döntéshozók kérdéseire reagálva nyilatkozott, akik az euró szélesebb körű használatára keresnek megoldásokat a nemzetközi kereskedelemben, miután az Egyesült Államok rekord összegű büntetést rótt ki a BNP-re.

… „Semmi sem indokolja, hogy az olajért dollárban fizessünk,” mondta, hozzátéve, hogy csupán azért, mert az olaj hordónkénti árát dollárban határozzák meg, nem jelenti azt, hogy fizetni is ebben a valutában szükséges.

Michel Sapin, francia pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei, a hétfőn sorra kerülő havi összejövetelükön tárgyalni fognak az euró használatának növeléséről a nemzetközi kereskedelemben.

„Ezzel is védhetnénk a hazai cégeket, amikor amerikai területeken kívül teljesen legálisnak számító tranzakciókat folytatnak le abban az országban, ahová tartoznak,” mondta.

Tehát a status quo egyik kedvezményezettje is látja már a petrodollárra váró végzetet.

Eközben Putyin valahol éppen nevet a markába.

Brandon Smithkorábban így írt a dollár tartalékvaluta státuszával kapcsolatos, cseppet sem véletlenszerű tárgyalásokról:

A történelem korábbi fiat valutáihoz hasonlóan a dollár sem legyőzhetetlen. Bizonyos módon még gyengébb is, mint elődei. A dollár globális értéke teljes mértékben saját tartalékvaluta státuszán alapul. Amint látható, egyes országok, mint Kína például, már elkezdtek megszabadulni a zöldhasútól más országokkal folytatott kereskedelmükben. Bolondság lenne azt feltételezni, hogy a tendencia véletlenszerű, nem pedig szándékos.

dollarsEgyetlen ország sem kezdeményezné ma a dollár ejtését, ha nem lenne szándékában ezt holnap is folytatni. Már csak a fedőválság hiányzik. A közel-keleten tapasztalható feszültségek egy átható válságot sejtetnek, ami nagy eséllyel egy közelgő energiaválság is lehet.

Úgy tűnik, hogy ezekkel a lépésekkel Amerika barátok helyett ellenségeket szerez, amikor most mindennél nagyobb szüksége lenne rájuk.

Forrás: www.idokjelei.hu / zerohedge.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.05.31. A pénzrendszer defektjei: a dollár a hibás

2014.05.22. A kínai gázügylet az Ázsia felé fordulás első lépése

2014.04.14. Jüan kötvényt bocsájt ki a Gazprom

2014.03.30. Jüan alapú elszámolóközpontok Európában

free counters

A G77-ek és Kína Új Világrendet követelnek

A világ több mint 100 kommunista, iszlamista és szocialista urai, kiegészítve a harmadik világ néhány megválasztott, de ettől semmivel sem kevésbé korrupt vezetőjével, gyűlt össze Bolíviában a G77 plusz Kína csúcstalálkozón, hogy követeljék „az Új Világrend bevezetését egy jobb élet reményében”.

g77Ban Ki-moon ENSZ vezér is csatlakozott az Amerika, szabadság, szuverenitás és szabadpiac ellenes eseménysorozathoz, sürgetve az egybegyűlt urakat, hogy továbbra is támogassák a „fenntartható fejlődést” és a globális felmelegedéssel kapcsolatos pánikkeltést, hogy segítségükkel rátukmálják a globális kormányzást a világra.

Annak ellenére, hogy ez volt az ötvenedik G77 csúcstalálkozó, a főáramú média szinte említésre sem méltatta az eseményt.

Az egybegyűlt 133 vezető egy zárónyilatkozatban követelte, természetesen nem ezekkel a szavakkal, egy központosított, globális diktatúra bevezetését és a nyugati adófizetők pénzének a harmadik világ kormányai számára történő újraelosztását. Mindent „Földanyával” összhangban, az ENSZ „fenntartható klímaváltozási rezsimjének” felügyeletével kell véghezvinni, szögezték le az egybegyűltek. A radikális nyilatkozat drámai planetáris átalakulást követel: egy erősebb, „megbízásait” hatékonyabban teljesítő ENSZ-t, a „globális szuverenitást” jelképező, nagyobb hatalmú ENSZ közgyűlést és az IMF által irányított globális valutát.

g77csucs„Teljes mértékben tiszteljük az ENSZ alapokmányában és a nemzetközi jogban lefektetett alapelveket és célkitűzéseket, különös tekintettel azokra, amelyek az államok közötti egyenlőséget támogatják,” áll az ENSZ megerősítését követelő nyilatkozatban.

„Felismertük, hogy szükség van az ENSZ képességeinek és kapacitásának javítására, hogy képes legyen teljesíteni megbízatásait és maradéktalanul kivitelezni társadalmi és gazdasági programjait.”

A „Santa Cruz-i Nyilatkozat az Új Világrendért, a jobb életért” névre keresztelt megállapodás azt is szorgalmazza, hogy a többnyire zsarnokokból álló ENSZ közgyűlés amolyan vétómentes planetáris testületté válhasson.

Captura de pantalla de 2014-05-07 18 29 29Természetesen bevezetése esetén az általuk szorgalmazott, központilag megtervezett „Új Világrend” az emberiség többsége szempontjából a „jó élet” ellenkezőjét vagy annak csupán látszatát eredményezné, ahol a szabadság, a jómód, a szabadpiac és a nemzeti szuverenitás egy múltbéli emlékek maradnának csupán.

A résztvevő rezsimek ismét megtévesztéssel próbálják elérni céljaikat. A „klímaváltozásra” és a saját rendszerük által előidézett szegénységre hivatkozva követelik, hogy a nyugati országok adófizetői vagyonukat nekik, szabadságukat és szuverenitásukat pedig az ENSZ-nek adják át. A többségében autokrata rezsimek ezek mellett több beleszólást követelnek a felemelkedőben lévő „globális kormányzásba”.

A G77 plusz Kína csoportba, neve ellenére, ma már 133 kormány tartozik, akik között bolygónk legbrutálisabb kommunista diktatúráit is megtaláljuk. A pekingi diktatúra, amely immár évek óta szorgalmazza az Új Világrend bevezetését, természetesen a csúcstalálkozó legnagyobb hatalommal rendelkező résztvevője. Soros György már 2010-ben nyilvánosan hangoztatta, hogy Kína alkalmasabb lenne az Új Világrend vezetésére az Egyesült Államoknál.

G77countriesIronikus módon a rendezvény egyik első-számú témája a „szegénység” volt. Ironikus, mivel a világban tapasztalható hihetetlen szegénység éppen a találkozón résztvevő, és az általuk elnyomott szegényekre szocialista és egyúttal orwelli megoldásokat erőszakoló korrupt kormányok tevékenységének közvetlen eredménye. A megoldás szerintük még több, immár globális szintű szocializmus. Másképp fogalmazva, az elnyomottak vérén élősködő, sokszor luxus körülmények között élő vezetők azt az üzenetet próbálják közvetíteni, hogy számukra az „egyenlőtlenség” a legnyugtalanítóbb probléma.

Az Új Világrend bevezetését sürgető propaganda természetesen nem új keletű jelenség. Hugo Chavez, Venezuela megboldogult korábbi vezetője kínai látogatása során elmondta, hogy „Egy új világot teremtünk, egy kiegyensúlyozott világot. Egy új világrendet, egy többpólusú világot.”

Tavaly már Kína is egy ENSZ vezetés alatt álló, amerikamentes „Új Világrendet” szorgalmazott.

BilderbergGeorge H.W. Bush, Henry Kissinger, Bill Clinton és nyugati vezetők egész sora hirdeti ugyanezt, ugyanezeket a szavakat használva.

Forrás: www.idokjelei.hu / The New American

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.01.10. Már nem titok: az Európai Egyesült Államok a tét

2011.10.25. A Vatikán egy globális pénzügyi hatóság felállításáért

2011.10.22. Gorbacsov az új világrend és a globális kormányzás szükségességéről

free counters

Oroszország tényleg ejti a dollárt

Az oroszok komolyan gondolják a dollár elleni intézkedéseket. A világ legnagyobb földgáz termelője, a Gazprom, szinte valamennyi nagy megrendelőjével megállapodott már, hogy dollár helyett euróban fizessenek a tőlük vásárolt földgázért. Soha nem tettek volna ilyen lépéseket a kormány engedélye nélkül, hiszen az orosz állam a cég többségi tulajdonosa.

orosz_kina11Az amerikai média mélyen hallgat erről, pedig a fejlemény igen komoly következményekkel járhat. Először is világviszonylatban is hatalmas cégről beszélünk, aminek forgalma az orosz GDP 8 százalékát teszi ki és a világ földgáz tartalékának 18 százalékát tudhatja magáénak. Emellett tekintélyes mennyiségű olajat is termel. Egyértelmű tehát, hogy a lépés rendkívüli jelentőséggel bír.

Barack Obama nyilván úgy gondolta, hogy a média rövid idő alatt megfeledkezik majd az Oroszországra kivetett értelmetlen szankciókról. Lehetséges. Azonban Oroszország nem biztos, hogy megfeledkezik róluk. Sőt, a szankciók kiváló ürügyként szolgálnak a dollártól való leváláshoz. Ráadásul, ahogyan azt a Zerohedge megjegyezte, Oroszországnak elegendő, ha a kényszerpályán mozgó Egyesült Államok szemében elítélendőnek titulált lépéseket tesz Ukrajna ellen és az Egyesült Államok által adott válaszlépés formájában már meg is van a kifogás a dollártól való leválás következő lépésére. Öblítés, újraindítás.

oil-pumps-on-dollarA Gazprom lépései alapjaiban rázhatják meg a globális pénzrendszert. Az ITAR-TASS a következőket írta:

„A Gazprom Neft számos szerződést írt alá ügyfeleivel a fizetések dollár helyett euróban történő teljesítésére, mondta Alexander Dyukov, a cég vezetője egy sajtótájékoztatón.

„A Gazprom Neft további szerződéseket írt alá a dollárról euróra történő átállásra. Fehéroroszországgal pedig a rubelben történő fizetésben állapodtunk meg,” mondta, hozzátéve, hogy tízből kilenc ügyfél elfogadta az euróra történő átállást.

A Gazprom ráadásul nem az egyedüli nagy orosz cég, amelyik a dollárról való leválást tervezi.

„Oroszország egyre több olyan szerződést köt, amelyek értelmében a kifizetések különböző ázsiai valutákban, leginkább jüanban történnek, egyrészt a dollárpiactól való függőség további csökkentése érdekében valamint a nyugat által kivetett szankciókra adott válaszként.

 „Az elmúlt néhány hét során jelentős érdeklődés mutatkozott a piacon nagy orosz cégek részéről a renminbire és más ázsiai valutákra való átállás iránt és sokan nyitnak számlát ázsiai helyszíneken,” mondta Pavel Teplukhin, a Deutsche Bank oroszországi igazgatója a Financial Times-nak.” (forrás)

ZeroHedge szerint a többi valuta használatának kiterjesztése a legfontosabb terület az orosz bankok számára jelenleg.

Titanic-obamanomicsAndrei Kostin, a VTB orosz állami bank vezérigazgatója elmondta, hogy a dollártól eltérő valuták használata a bank „legfontosabb feladata”. „Figyelembe véve Kínával folytatott kétoldalú kereskedelmünket, a rubelben és jüanban folytatott ügyletek támogatása a legfontosabb feladatunk, így jelenleg ezen dolgozunk,” mondta Kostin egy Vlagyimir Putyinnal folytatott eligazításon. „Május óta tart ennek a munkának a kivitelezése.”

„Semmi probléma nincs azzal, hogy csökkentjük a dollártól való függőségünket, sőt, ez egy nagyon is ésszerű lépés,” mondta egy másik nagy európai bank oroszországi igazgatója, hozzátéve, hogy Oroszország túlzott függősége a dollártól bizonytalanabbá teszi a piacokat válság idején. „Semmi sem indokolja, hogy egy Japánnal kötött kereskedelmi szerződést dollárban teljesítsünk,” mondta.

Oroszországban komoly pénzügyi konverzió folyik, miközben a lakosság soha nem látott ütemben veszi ki pénzét az amerikai bankokból:

Márciusban, meg sem várva a szankciók hatásának megjelenését, az orosz lakosság nekilátott, hogy kimentse pénzét az amerikai bankokból. Az orosz állampolgárok által az amerikai bankokban tartott pénz 21,6 milliárd dollárról 8,4 milliárdra esett hirtelen. Ez 61 százalékos csökkenés egyetlen hónap alatt! Minden jel szerint tanultak a ciprusi válságból: vedd ki a pénzed mielőtt lefoglalják. (forrás)

Aki pedig azt gondolja, hogy ezek a fejlemények meg sem kottyannak majd az amerikai gazdaságnak, jobb ha utánanéz, milyen mértékben függ az Egyesült Államok a világ többi részének pénzügyi viselkedésétől.

gasoline-dollarAz a tény, hogy a világon egyelőre még szinte mindenki a dollárt használja fizetőeszközként a kereskedelemben, mesterségesen magas árfolyamon tartja a zöldhasút és olcsón a hiteleket. Oroszország leválása a dollárról nagy érvágás lesz, azonban, ha világ többi része is követi példáját, az már igazi pénzügyi lavinát indíthat el.

Egy fordulóponthoz érkeztünk.

Az intézkedések hatását nem fogjuk egyik pillanatról a másikra megérezni, de mindenképpen a készülő „tökéletes vihar” egyik előjelét látjuk. Évek óta a hamis stabilitás átmeneti buborékában élünk, a hosszú távú kilátások azonban egy cseppet sem javultak.

Használjuk ki a vihar előtti csendet, mert már nem tarthat sokáig.

Forrás: www.idokjelei.hu / The Economic Collapse

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.06.07. Oroszország kész korlátozni az Európába irányuló gázszállításokat

2014.06.01. Orosz kormány: import helyett orosz termékek

2014.05.28. Hidegháború kell a NATO-nak

2014.05.22. A kínai gázügylet az Ázsia felé fordulás első lépése

2014.05.21. Aláírták az orosz-kínai gázszállítási szerződést

free counters

Közeledik a globális pénzrendszer összeomlása

James Rickards pénzügyi szakértő szerint a monetáris rendszer összeomlása vár a világra a közeljövőben. Oroszország és Kína törekvései az amerikai dollár tartalékvaluta státusztól való megfosztására csupán egyik indikátora ennek az elkerülhetetlen eseménynek.

dollar_end„Kína három ezermilliárd dollárral rendelkezik, de hihetetlen tempóban vásárolja fel az aranyat. Kína attól tart, hogy az Egyesült Államok leértékeli a dollárt, ezért biztosítékot akarnak felépíteni erre az esetre, az arany árfolyama pedig emelkedni fog,” mondta Rickards az RT-nek.

Előrejelzését alátámasztandó, Vlagyimir Putyinnak a 18. Világgazdasági Fórumon elhangzott szavait idézi, aki a hónap eleji összejövetelen azt mondta, hogy egy olyan eurázsiai zónát képzel el, aminek Kelet-Európa, Közép-Ázsia és Oroszország is része lenne. A rubelnek egyelőre esélye sincs átvenni a tartalékvaluta szerepét, ugyanakkor regionális tartalékvalutának most is megteszi, idézte Putyint az ETF Daily News.

Rickards könyve a dollár bukásáról áprilisban, igen apokaliptikus címmel került a polcokra. „A pénz halála” szerzője meglepődve tapasztalja, hogy az általa előrelátott események a vártnál sokkal gyorsabban történnek. Petrodollar„Ha látunk némi eltérést, akkor az az, hogy a tempó sokkal gyorsabb a vártnál, így a katasztrofális következmények némelyike hamarabb bekövetkezhet.”

Múlthét szerdán Kína és Oroszország történelmi fontosságú, 400 milliárd dolláros  gázkereskedelmi megállapodást írt alá, ami 30 évre biztosítja a világ leggyorsabban növekedő gazdasága számára a szükséges földgázt. Szakértők szerint ez az esemény katalizátorként hathat, elindítva a dollár trónfosztásával végződő folyamatot.

chessgame money3Rickards szerint a dollár bukása pedig beindíthatja az összeomlást, hiszen a zöldhasú az egész rendszer alapja. Az igazi hatalommal rendelkező országok, mint Oroszország, Kína, Irán vagy India, nem az Egyesült Államokra alapozzák nemzetbiztonságukat, így az amerikai gazdaság meggyengülése előnyös lenne számukra, tehát törekszenek megszabadulni a dolláralapú rendszertől.

Rickards úgy gondolja, hogy a kettős összeomlás „egyre valószínűbbnek látszik”.

„A hibákat már elkövették. Az instabilitás már benne van a rendszerben. Már csak a katalizátorra várunk, amit én a lavinát elindító hópihének hívok,” idézi az ETF.

Jelenleg három nagy nemzetközi szereplő helyez komoly nyomást a dollárra: Oroszország, Kína és Szaúdi-Arábia.

„Szaúdi-Arábia 1970 óta a legfontosabb ország a petrodollár szempontjából, mivel az olajkereskedelem az OPEC államokon keresztül dollárban folyik.

Oroszország az egyik legnagyobb földgáz exportőr és szintén dollárban kereskedik. Jelenleg azonban igazi pénzügyi háború folyik Oroszország és az Egyesült Államok között az Ukrajna körüli helyzet kapcsán.”

3dollarA dollárt érő fenyegetések számtalan helyről érkeznek. Az egyetlen esély a 17 ezermilliárdos amerikai államadósság visszafizetésére az infláció lenne, ami viszont elrettentene minden egyéb szereplőt a dollártól. Ezzel egy időben Oroszország és Kína aranytartalékainak komoly növelése egy új tartalékeszköz felé történő elmozdulást sejtetnek.

„A következő globális likviditási válság már meg fogja haladni azt a szintet, amit a központi bankok kezelni képesek. Az IMF lesz kénytelen kimenteni a világot az SDR-ok (Különleges Lehívási Jogok) segítségével. Akkor az SDR már világvalutaként lép a színre,” nyilatkozta Rickards az RT-nek.

Forrás: www.idokjelei.hu / RT.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.05.29. Az USA nagyzási mániája mint geopolitikai tényező

2014.05.28. Totális összeomlást jósol a jegybankelnök

2014.05.22. A kínai gázügylet az Ázsia felé fordulás első lépése

2014.04.14. Jüan kötvényt bocsájt ki a Gazprom

2014.04.13. Amerika aggódik a kínai jüan miatt

2014.03.30. Jüan alapú elszámolóközpontok Európában

2013.12.01. Conclude: Kína felhagy a dollárvásárlással

free counters

A dollár bukása garantált

Manapság már szinte semmi sem az, aminek látszik. A jót gonosznak állítják be, a kedvesnek mondott tettek mögött rossz szándék lapul, az egyszerűt összetettnek, az összetettet egyszerűnek festik le. Aki megelégszik a felületes szemlélődéssel, soha nem fogja megérteni, hogy mi történik. Ez a jelenség nagyon jól megfigyelhető a kelet és nyugat elitistái között, az Ukrán helyzet kapcsán fokozatosan mélyülő feszültségben.

obama_putin1Megdöbbentő, hogy amúgy intelligens emberek nem hajlandók meglátni, hogy nincs alapvető politikai vagy filozófiai konfliktus a kelet és nyugat hatalmi szereplői között. Hogyan is lenne, amikor mindkét „oldal” ugyanazért a célért dolgozik és mindketten nyernek a megrendezett, teátrális nemzetközi válságokon.

A Nemzetközi Valutaalaphoz és a Nemzetközi Fizetések Bankjához hasonló szervezeteken keresztül Oroszország éppen úgy elkötelezettje a globalista pénzeknek, mint az Egyesült Államok. Oroszország gazdasági tanácsadója globális ügyekben, legyen szó befektetési imázsról vagy privatizációról, nem más, mint maga a Goldman Sachs.

A Goldman Sachs már 2011 óta szoros együttműködést tart fenn az ukrán kormánnyal is, tanácsadói szolgáltatásait pedig ingyen ajánlotta fel. (Amikor a Goldman Sachs ingyen ad valamit, arra különös figyelmet kell fordítani!) A banki elit keményen dolgozott az orosz-ukrán párbaj mindkét oldalán.

Oroszország minden évben dollár milliárdokat vesz fel a nyugati bankoktól, például a Deutsche Banktól és a Credit Suisse-tól, ékes bizonyítékául, hogy nincs ellenére a „gonosz nyugati rablókkal” üzletelni.

kissinger-putinVlagyimir Putyin rendszeresen találkozik Mr. Új Világrend Henry Kissingerrel és Putyin sajtófőnöke szerint ők ketten „régi jóbarátok”. Ezek a találkozók Putyin 2000-ben történt hivatalba lépése óta folynak.

Az orosz külügyminisztérium olyan nagy becsben tartja a kapcsolatot, hogy tiszteletbeli diplomáciai doktorátust adományozott Kissingernek és egy bilaterális külpolitikai „munkacsoport” élére helyezte, a volt KGB vezető, Jevgenyij Primakov tábornok mellé.

Frissebb hírek terén pedig emlékeztetném a Putyin-rajongókat, hogy maga Putyin és a Kreml javasolta az ukrán gazdaság feletti IMF hatalomátvételt. Ez ugyanaz az IMF, amelyik most azt követeli, hogy Ukrajna harcoljon Oroszország ellen, ha pénzt akar. A felszínesebb olvasók számára ez bizonyára ironikusan hangzik, azonban akik tisztában vannak a hamis kelet-nyugat paradigmával, azonnal meglátják, hogy a hatalmi konszolidációért folytatott harc egyik lépését láthatjuk.

Nyilvánvaló, hogy Putyin és Oroszország is csak bábuk, bár fontos bábuk, a globalista sakktáblán, akiket bevethetnek más bábuk ellen, a tömegek megtévesztésére és megosztására rendezett játszmában. Hallottuk Kissingert: A válság egyben lehetőség is.

Mi a céljuk? Számtalanszor kimondták már.

Az Új Világrend fődíjai a globális valuta és a központosított gazdasági hatalom. Az elit nem elégszik meg az egyes gazdaságok feletti csendes dominanciával. Teljes politikai egységet és a szuverenitás végleges felszámolását akarják. A globális valuta bevezetésével a világkormány felé vezető lépések apránként, gyors egymásutánban követhetik egymást.

A világ vezetői, Putyinnal köztük, valamint a nemzetközi bankárok nyilvánosan sürgették a globális gazdaság feletti IMF hatalomátvételt a Különleges Lehívási Jogoknak (SDR) nevezett valutaprogram bevezetésén keresztül.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, néhány szálat még el kell varrniuk.

Íme, egy rövid lista.

A dollárnak mennie kell

Az SDR bevezetése előtt a dollárnak el kell veszítenie tartalékvaluta státuszát, ami valószínűleg relatív értékének elvesztését jelenti. Ezen a ponton veszítik el a fonalat a fővonalas szakértők. Számukra a dollár egy legyőzhetetlen monetáris szereplő, egy végtelen élettartamú valuta. A fennálló helyzethez való ragaszkodásuk megakadályozza, hogy meglássák a Fed által kibocsátott bankó gyengeségeit, és az Egyesült Államok adósságának fenntarthatatlanságát.

orosz_kina9Mások úgy gondolják, hogy a dollár az Új Világrend valutája és a globalisták valahogy USA-centrikusak. A tények mást mutatnak. A globalisták egyetlen nemzet vagy kultúra irányába sem lojálisak. Kizárólag saját előmenetelük és hatalmuk érdekli őket. Amennyiben a dollár vagy az Egyesült Államok feláldozása előrébb viszi ezt a célt, gondolkodás nélkül megszabadulnak a felesleges terhektől.

Likviditáspótlás

Rendszeres olvasóink tudják, hogy Kína jó ideje dolgozik már az amerikai gazdaságról történő leváláson. Kína valószínűleg fontos szerepet tölt be az elit terveiben az igazi globális mechanizmusra való átállás terén. A fővonalas média azzal érvel a dollár összeomlása ellen, hogy nincs olyan valuta, ami a helyébe léphetne, és kellő likviditást biztosíthatna. Az elmúlt néhány évben a helyzet igencsak megváltozott ezen a téren.

Kína és az általa irányított bankok hozzávetőleg 25 ezermilliárd dollár értékben bocsátottak ki hiteleszközöket. Erre gyakran pánikszerűen létrehozott „adósságlufiként” utalnak és a kínai gazdaság gyengeségének tekintik, az amerikai mennyiségi enyhítés lassulására adott válaszként. Szerintem nem ez történik. Kína 2005-ben kezdett jüan névértékű részvényeket kibocsátani, évekkel azelőtt, hogy a fővonalnak bármilyen fogalma lett volna a közelgő derivatíva összeomlásról. 2005-tól napjainkig semmilyen ésszerű magyarázat nem adódott az ilyen jüan névértékű eszközök kibocsátására, a jüan piac észrevétlen bővítésén kívül.

Nagyon is elképzelhető, hogy ez a pénzesítés Kína részéről pontosan kiszámított és szándékos lépés volt, hogy ezzel megalapozzák a jüan likviditásának jelentős növelését. Eszerint elképzelhető, hogy tévesen következtetünk egy közelgő kínai összeomlásra a hitelnövekedés alapján. Az amerikai államadósság mellett Kína 25 ezermilliárdos tartozása eltörpül. Kína jüan alapú adósságának arra is alig volt ideje, hogy kamatadósságot halmozzon fel, míg az Egyesült Államok esetében a kamatadósság önmagában elég arra, hogy felmorzsolja az ország fiskális alapjait. Ha valakit összeomlás fenyeget, az az Egyesült Államok és nem Kína.

usa_chinaKínának szüksége van a jüan forgalmának exponenciális növekedésére. Nem az a terv, hogy a jüan a dollár helyébe lépjen. Azt akarják elérni, hogy a jüan is bekerüljön az SDR valutakosárba. Miután a Világbank szerint Kína idén átveszi a világ legnagyobb gazdasága címet, a valutakosárba történő felvétel szinte garantált.

Mikor?

Az IMF ötévente tart nemzetközi konferenciát és irányelvi megbeszélést az SDR-okkal kapcsolatban. Az IMF ezen összejövetelek során dönt újabb valuták bevonásáról és az SDR-ok kibocsátásának és forgalmának növeléséről a világon. Érdekes módon a következő ilyen összejövetelt 2014 végére, 2015 elejére tervezik összehívni.

Egy másik érdekes egybeesés: az amerikai kongresszus áprilisban volt hivatott szavazni az IMF számára előirányzott tőke növeléséről. A szavazás nem történt meg. Az újonnan előirányzott összegeket elvileg bizonyos IMF programok finanszírozására és a BRICS országok mélyebb bevonásának elősegítésére használták volna. Amennyiben az Egyesült Államok nem szavaz a kérdésben, Oroszország és más nemzetek azt követelik, hogy az IMF nélküle vezesse be a tervezett reformokat. Az USA a legjobb esetben is elveszítené vétójogát az IMF döntésekben, miközben az SDR konferencián a jüan bevonásáról döntenek majd, ami a dollár trónfosztásának egyik fontos lépése lenne.

china_usa10Első körben az SDR nem olyan lesz, mint a többi valuta, amivel kereskedni lehet. Ehelyett az IMF átveszi a valutakosárban lévő pénzek feletti irányítást és az SDR-ok alapján határozza majd meg azok értékét. Például ma 1 dollár 0.64 SDR-t ér. A közeljövőben könnyen lehet, hogy a dollár SDR-hoz viszonyított értéke jelentősen zuhanni fog. Amikor az IMF átveszi a valutarendszer feletti irányítást, a dollár még mindig létező pénz lesz, de értéke centekben lesz csak mérhető. Eközben az erősebb gazdasági háttérrel rendelkező valuták SDR-hoz viszonyított értéke növekedni fog.

Nagy valószínűséggel egy valuta SDR-hoz viszonyított értékét elsősorban a kibocsátó ország aranytartaléka határozza majd meg. Nem véletlenül vásárol Oroszország és Kína hihetetlen tempóban aranyat (és nem véletlenül kerüli az USA saját aranytartalékának auditját). Az IMF birtokában van a világ egyik legnagyobb fizikai aranykészlete, közel 3000 tonna (hivatalosan). A dollárrendszer összeomlásával, amikor a befektetők nyilván megbízható fedezet után vadásznak majd, hogy mentsék a menthetőt, az arany árfolyama akár az unciánkénti 5-10.000 dolláros magasságokba is szökhet. A nagy tartalékkal rendelkező kormányok így jó státuszt szerezhetnek az SDR tartalékrendszer bevezetésekor.

Kell egy esemény

A hatalom központosítását az elterelő csapások pillanatában lehet a legjobban megvalósítani. A válságok megrendezése az az elit dominancia egyik legrégebbi módszere. Nemcsak arra jók, hogy összezavarják, megijesszék és könnyen befolyásolhatóvá tegyék a tömegeket, de segítségükkel az elit megmentő hősként tetszeleghet a világ előtt. A hégeli dialektika a zsarnokok egyik alapmódszere.

A dollár elpusztítását és a globális gazdasági bürokrácia bevezetését nem lehet nyíltan megvalósítani. Ezek az események bizonyára szörnyű katasztrófákkal egy időben következnek majd be, amik valószínűleg meghaladják majd a Nagy Világgazdasági Válság nehézségeit és milliókat hagynak megélhetés nélkül. Ezt követi a bűnözés, a pusztítás és a társadalmi elégedetlenség eldurvulása. Az emberek bűnbakot keresnek majd. A kelet-nyugat paradigma igencsak jól jön majd.

obama_putin2Sokan úgy gondolják, hogy az Oroszország elleni szankciók számának növekedésével a dollár egyre közelebb kerül a vágóhídhoz. Kína egyértelműen Oroszország mellett tette le a voksot az ukrajnai NATO beavatkozás lehetőségével szemben. A színpad készen áll. Sok jel figyelmeztet arra, hogy a kelet és nyugat közötti feszültség erősödését használják majd a dollárrendszer összeomlásának magyarázataként. Az amerikai média a keletet vádolja majd, amiért nagy mennyiségben szabadul meg dollártartalékaitól és amerikai állampapírjaitól, elindítva a dollár tartalékstátuszát végleg felszámoló láncreakciót. A nemzetközi közösséggel pedig elhitetik, hogy az elkényeztetett és hataloméhes Egyesült Államok ballépéséről van szó csupán, nem pedig egy rejtett és nagyon is tudatos destabilizációs manőverről. Ez akár nyílt háborúhoz vagy pénzügyi tűzvészhez vezethet. Mindkettő alkalmas olyan kétségbeesett helyzetet előidézni, hogy a világ bármilyen segítséget elfogadjon.

Akármelyik forgatókönyvet használják, biztosak lehetünk benne, hogy bűnbakokban és hamis ellenségben nem lesz hiány. A lényeg, hogy az igazi tettesekről, a nemzetközi bankokról eltereljék a figyelmet. A harc nem Barack Obamáról vagy Vlagyimir Putyinról, és nem is a Federal Reserve Bankról szól.  Ezek az emberek csak eszközök, kifutófiúk, közvetítők a nyilvánosság előtt. Ne tévesszen meg senkit a globális színpadon folyó játék. Akárhogyan is alakul a helyzet Ukrajnában és bármi történjék Oroszország, Kína és a nyugat között, ennek a harcnak csak két oldala van: az elit hatalom és azok, akik látják, hogy mi történik.

Brandon Smith, alt-market.com

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.05.07. Állandó csapatokat küldene a NATO Kelet-Európába

2014.05.03. Akár már idén is behozhatja az Egyesült Államokat Kína

2014.05.01. A NATO inkább ellenségként, semmint partnerként kezeli Oroszországot

2014.04.14. Jüan kötvényt bocsájt ki a Gazprom

2014.04.13. Amerika aggódik a kínai jüan miatt

free counters

Az orosz elit már kimentette a pénzét a nyugati bankokból

Az amerikai Federal Reserve Bank adatai szerint rekord mennyiségű, hozzávetőleg 105 milliárd dollár értékű állampapírt adtak el vagy helyeztek át a héten (ami politikai szempontból egy és ugyanaz) a Fed számláiról, így a Fed által kezelt papírok összértéke 2012 decembere óta nem látott mélységbe zuhant. Miközben sokak szerint a csökkenés leginkább a kínai intézkedéseknek köszönhető, Oroszország, amely kissé haragszik az Egyesült Államokra, szintén fontos szereplő ebben a kérdésben.

USdebtÚgy tűnik, hogy a hivatalos orosz pénzintézetek intézkedései az amerikai állampapírokat illetően (amelyek pontos jellegét júniusig nem fogjuk megtudni), csak a kezdet. A Financial Times cikke szerint a szinte biztosra vehető pénzügyi szankciókra felkészülendő, az orosz oligarchák, ki csendben, ki zajosabban, már több milliárd dollárt vettek ki a nyugati bankokból, ezzel mintegy semlegesítve a nyugat tervezett büntetését az orosz felső 0,0001% ellen.

A Financial Times cikkéből:

Orosz cégek több milliárd dollárt vontak ki a nyugati bankokból, attól tartva, hogy az Egyesült Államok által a Krím válság miatt kilátásba helyezett szankciók eszközbefagyasztáshoz vezethetnek, nyilatkozták moszkvai bankárok.

A Sberbank és a VTB, Oroszország két, részben állami tulajdonú bankja, valamint a Lukoil és hasonló nagy iparvállalatok is áthelyezik olyan nyugati intézeteknél tartott pénzeiket, amelyek amerikai érdekeltséggel is rendelkeznek. A VTB egy jövő hónapra tervezett amerikai befektetői csúcsot is lemondott a bankárok szerint.

A piacok idegesek a vasárnapi referendum előtt.  A kereskedők és üzletemberek attól tartanak, hogy a kiválás nyugati szankciókat von majd maga után Oroszország ellen, akár már hétfőtől kezdve.

Russia-and-China-against-US

Valószínűleg pontosan ez fog történni, de nem kizárólag. Ami szintén várható, hogy ezek után Oroszország sokkal nagyobb mértékben fog a Kínával, rubelben vagy jüanban folytatott bilaterális kereskedelemre támaszkodni. A dollár mindebből kimarad. Akár még az aranyhoz is fordulhatnak, amely amúgy 6 hónapos rekordot döntött a héten. Egy ilyen lépés tovább erősítené a két áruban gazdag ország közötti kötelékeket és még inkább elidegenítené az „imperialista ördög” Egyesült Államokat.

Putin-EU-USAA nyugati mentalitáshoz szokott nyugat azt gondolja, hogy Oroszországot kizárólag a Micex záró indexe érdekli és, hogy az orosz részvények árfolyamának zuhanása elegendő Putyin elrettentésére. Végtére is az Egyesült Államokban csak az S&P 500 szárnyalása számít, nem igaz?

Putyin számára azonban sokkal fontosabb a nyersolaj és a földgáz árfolyama, mint a papíralapú képzeletbeli vagyon rekord teljesítménye. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Oroszországban a lakosság igen kis százalékát érdekli a tőzsde mozgása. Ami pedig az oligarchákat illeti, ha van valaki, aki örülne annak, ha hatalmuk, vagyonuk és befolyásuk némi csorbát szenvedne, még ha rövid időre is, az maga Vlagymir Vlagyimirovics, akinek szándékait a nyugat ismét rosszul mérte fel. Arról nem is beszélve, hogy a lakosság kifejezetten örülne, talán még Putyin népszerűségének is jót tenne, ha látnák, hogy milliárdosaikat a nyugat sanyargatja egy kicsit.

(Muszáj közbevetnünk, hogy milyen könnyen megy Obamának befagyasztani néhány korrupt orosz milliárdos vagyonát, miközben azok a büszke amerikaiak, akik 2008-ban szinte teljesen tönkretették az egész pénzrendszert, ma gazdagabbak, mint valaha.)

ciprus_gas4A lényeg, hogy Oroszország, néhány lépéssel előre gondolkozva, már most úgy kezeli a helyzetet, mintha a szankciók életbe léptek volna és vagyona nagy részét kivonja a nyugatról. Emlékezzünk, egy évvel ezelőtt is kiderült, hogy ugyanezek az oroszok, akiket Cipruson büntetni akartak, szintén időben kimentették a pénzüket, mielőtt a hétköznapi emberek pénzét lenyúlták volna. Valahogy mintha mindig előre tudnák, hogy mi fog történni.

Miközben az orosz válaszlépéseket már ismerjük, érdekes lenne tudni, hogy az érem másik oldala hogy is áll. Vajon mennyire áll készen a nyugat, és különösen Európa, egy olyan világra, amiben Németország földgázszükségletének egyharmadát hirtelen elzárják? Jövő héten kiderül.

Forrás: http://www.idokjelei.hu / zerohedge.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.03.17. Kínai média: Európának új politikai realitással kell számolnia

2014.03.17. Moszkva egy hónapon belül annektálhatja a Krímet

2014.03.16. A krímiek 93 százaléka szavazott az Oroszországhoz való csatlakozásra

2014.03.15. Milliárdokat vonnak ki külföldi bankokból az orosz cégek

2014.03.13. Kína örülhet az ukrán válságnak

2014.03.07. Peking ellenzi a szankciókat Moszkva ellen

free counters

Putyin az USA gyenge pontját célozza: a tőzsdét

2012-ben az elit egyik bennfentes tagja – a Washington Times-ot használva szócsövéül – azt állította, hogy 2014. március 4-én megkondul az ítéletnap harangja, aminek hatására az amerikai gazdaság összeomlik. Az, hogy Grady Means, korábbi elnöki tanácsadó milyen következtetés alapján jutott egy konkrét dátumhoz, talán örökre homályban marad.  A világ jelenlegi helyzetét figyelembe véve azonban, az ember önkéntelenül is elgondolkozik azon, hogy talán volt valami a logikájában. A politikai és a források feletti hatalomért való közdelem Ukrajnában nem csitult. Lehet, hogy Means valami hasonló körülményre alapozta állításait?

orosz_valasztas6Tudjuk, hogy az Egyesült Államok gazdasága szó szerint az összeomlás szélén áll. Csupán a folyamatot beindító mechanizmus hiányzik. Greg Mannarino, az árral általában szemben úszó befektető úgy gondolja, hogy ez most könnyen összejöhet és az alábbiakban el is olvashatjuk, hogyan gondolja az egyik lehetséges forgatókönyvet.putyin
Lényegében arra figyelmeztet, hogy Putyin a jelenlegi geopolitikai hangulatot kihasználva úgy pozicionálja bábuit a globális sakktáblán, hogy végül teljesen letörölhesse a színről az amerikai értékpapírpiacokat és magát a dollárt is.

 Figyelembe véve, hogy az USA gazdasági alapjai eleve szörnyű állapotban vannak, az adósság már most is fenntarthatatlan és tovább növekszik, azonkívül Kína orosz partnerének kedvezően teszi meg lépéseit, nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai gazdasági és pénzügyi érdekeltségek elleni összehangolt támadás végső állomásához közeledünk.

Már csak néhány lépés kell a matthoz:

Putyin tökéletesen látja, hogy a gyenge pont a hiperinflálódott értéktőzsde… ez az ember zseniálisan játszik.
Tudva, hogy minden háború alapja a megtévesztés, a csapatok kivonása is a játszma része.
Amikor ismét beveti csapatait és itt is lépni fog, össze fogja zúzni az amerikai értékpiacokat, ezermilliárdokat semmisítve meg ezen a piacon és az emberek zsebeiben.
Vlagyimir Putyin nem fog meghátrálni Obama vagy bármely nyugati hatalom előtt. Semmi oka erre. Pontosan tudja, mindez hová vezet, és mit kell tennie ahhoz, hogy a terve működjön.
Véleményem szerint ez a felállás.

Hagyja, hogy a pénz visszaáramoljon a világ piacaiba, azaz konkrétan az amerikai értékpiacokba. Majd egy villámtámadással visszaküldi csapatait és elpusztítja a tőzsdét.
Azt is tudjuk, hogy… Putyin évek óta a dollár összeomlására játszik azzal, hogy aranyba fektet.
… Az Egyesült Államok adóssága a legnagyobb lufi a világon és ezt ő is tudja.
Aztán jön a pánikeladás. Szerintem ez nagyon gyorsan bekövetkezhet.

Ne legyenek kétségeink. Putyin világhatalmi szerepet szán Oroszországnak. Kína pedig ugyanezt akarja. Ehhez pedig tönkre kell tenniük az Egyesült Államok gazdaságát.

One_dollarA legtöbb olvasónk látja, hogy az Egyesült Államok összeomlása elkerülhetetlen. A kérdés mindig is az volt, hogy mikor.

Elképzelhető, hogy Putyin hamarosan megadja a választ.

Forrás: www.idokjelei.hu / shftplan.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.03.06. Orosz politológusok: Az idő Putyinnak dolgozik

2014.03.05. Így ütnek vissza az oroszok elleni szankciók

2014.03.04. Brzezinski: a Nyugattól függ, hogy meddig megy el Putyin

2014.03.02. Putyint nem érdekli a Nyugat véleménye

2014.01.23. Ukrajna: egy múló kor utolsó csatája

free counters

Kína teljesen szembefordult a dollárral?

Globális pénzrendszerünk alapját napjainkban az amerikai dollár és az Egyesült Államok jegybankjának (FED) kamatpolitikája jelenti, ezért a pénzügyi stabilitás megőrzésének alapvető feltétele, hogy a dollár, mint globális fizetőeszköz forgalma fennmaradjon. Így mindenképpen folytatódnia kell a dollár használatának a világ minden részén, – leginkább a nemzetközi kereskedelemben – hogy az adósság és kamat hajtotta gazdasági egyensúly jelenlegi szintje egyáltalán fenntartható szinten maradjon, ezzel biztosítva, hogy továbbra is legyenek vevők az amerikai állampapírokra, még a jelenlegi nevetségesen alacsony jegybanki alapkamatok mellett is.

china_usa11Természetesen az első-számú ország, melytől az amerikai pénzrendszer függ napjainkban, az Kína, ugyanis jóval több globális nagyságrendű üzlet lebonyolítását tudhatja magáénak, mint bármely más ország a világon (beleértve az Egyesült Államokat is). Ezeknek az üzletkötéseknek az elszámolása amerikai dollárban zajlik. Ez a tény a dollárkeresletet nagyon magasan tartja, továbbá lehetővé teszi, hogy az USA nagy mennyiségben tudjon fogyasztási javakat vásárolni a tengerentúlról nagyon alacsony áron.

Ennek a nemzetközi játéknak a lényege (legalábbis ez volt eddig), hogy Kína, az általa előállított javakért cserébe nagyrészt amerikai dollárt fogadott el. A termékek előállításához szükséges alapanyagokért pedig dollárban fizetett. A dollár-alapú kereskedelem felfutásának köszönhetően ezért az ország rendkívüli mennyiségű dollárt volt kénytelen felhalmozni. Ennek a felhalmozott dollármennyiségnek a nagy részét pedig visszajuttatja az Egyesült Államokba olyan módon, hogy cserébe amerikai adósságot (állampapírt) vásárolt, nevetségesen alacsony kamatokon. Ezért jelenleg Kína jóval több amerikai állampapírt birtokol, mint bármely más ország a világon.

Azonban a közelmúltban – legfőbb exportáló országként – Kína leállította az amerikai dollár óriási mennyiségű felhalmozását. 2013 végén eldöntötte, hogy nem játssza tovább ezt a játékot, és elkezdte távol tartani magát az amerikai dollártól és az amerikai állampapíroktól.
A játék megváltozott! És ez azt is jelenti egyúttal, hogy a jelenleg is törékeny amerikai gazdasági stabilitás nagyon rövid időn belül felborulhat. A dollár értéke leeshet, és az árak drasztikus emelkedésnek indulhatnak. A fenti döntésnek köszönhetően, amint ennek hatása az árstabilitásban is jelentkezik, a jegybanki kamatok újra emelkedésnek indulhatnak, meghatározva az egész globális pénzügyi rendszer kamatpolitikáját. A kamatszintek rövid idő alatt egészen bénító szintekig emelkedhetnek, befagyasztva ezzel a gazdaságot.

Tehát az USA számára kritikus fontosságú, hogy Kína valamilyen módon bent maradjon a dollár alapú elszámolási rendszerben, és továbbra is vásárolja az amerikai állampapírokat.

chinese-us-dollarSajnos azonban már láthatók az első jelek, hogy Kína véglegesítette a döntést: szó nélkül kiszáll az eddigi rendszerből. Már 2013 novemberében megjelentek az első nyilatkozatok, miszerint „Kína nem kívánja tovább növelni a külföldi devizákban nyilvántartott tartalékait”. Ez azt jelenti, hogy az eddig felhalmozott dollártartalék a továbbiakban már nem növekedhet a 2013 év végi szint fölé.

Emellett az elmúlt években Kína már több olyan nemzetközi pénzügyi egyezményt is aláírt más országokkal, melyek lehetővé teszik számára, hogy a dollár mellett alternatív pénzeszközöket is igénybe vehessen nemzetközi üzleteiben. (forrás)

Mindezek tetejébe nemrég megtudhattuk, hogy 2013 decemberében Kína elkezdte értékesíteni amerikai államkötvényeit is. Korábban a legtöbben azt gondolták, – és jelentős félelem is volt ezzel kapcsolatban – hogy Kína majd önteni fogja az állampapírokat a piacokra közvetlenül azután, hogy erről döntést hozott. Ezt egyelőre még nem tapasztaljuk. Ehelyett csak kis mennyiségű állampapírt értékesít egyszerre, így a piaci szereplők nem fognak pánikba esni. Másrészt ezzel az eljárással Kína is közel a normál értékükön tud megszabadulni ezektől a papíroktól, így ő is hozzájut korábbi befektetéséhez. Ahogy a Bloomberg hírügynökség is jelentette Kína közel 50 milliárd dollár értékben adott el amerikai állampapírt december hónapban.

„Kína – az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője – csökkentette amerikai államadósság állományát december hónapban. Ez a legnagyobb állománycsökkentés az elmúlt 2 évben, és egybeesik a FED azon bejelentésével, miszerint elkezd kivonulni az eszközvásárlási programból.

Az ország 47,8 milliárd dollár értékben vágta meg állampapír állományát, mely jelenleg 1,27 ezermilliárd dollár értéket tesz ki. Ez a legnagyobb eladás 2011 decembere óta – áll az amerikai államkincstár jelentésében.”

Minden okos befektető ilyen aprólékos állománycsökkentéssel szabadulna papírjaitól. Nevezetesen, hogy havonta „csak” 30-40-50 milliárd értékben ad el az óriási állományból. Így az eladás következtében nem csökken hirtelen és nagymértékben az állampapírok árfolyama, ezért az azokat birtokló – de eladni szándékozó – tulajdonost sem éri jelentős veszteség az értékesítési folyamat során. china_usa15

Azonban joggal merül fel a kérdés: Ha Kína nem halmoz fel a továbbiakban amerikai dollárt, sem állampapírt, akkor milyen eszközben fogja tárolni óriási tartalékait?

A válasz igen egyszerű: aranyban, természetesen!

Tény, hogy az ország telhetetlen étvággyal halmozza fel az aranytartalékokat az elmúlt években, miközben aranyéhsége nemhogy csökkent volna, hanem inkább növekedett.

Olyannyira, hogy a Bloomberg szerint Svájc arany-exportjának mintegy 80%-a már Ázsiába irányult január hónapban.

„Svájc az arany és ezüst termékei (értsd: aranyrögök, tömbök, arany és ezüst verdei termékek, értékes nemesfém pénzek és érmék) kivitelének több mint 80%-át Ázsiában értékesítette 2014 január hónapban – áll a Svájci Állami Vámhivatal jelentésében. Svájc emellett a legtöbb ilyen terméket az Egyesült Királyságból importálta.

Hong Kong volt a legnagyobb fogyasztó. Ide 44% érkezett. India igényei a szállítás mintegy 14%-át tették ki. A Bern-ben található svájci vámügynökség adatai szerint ez a legnagyobb keresletemelkedés 1980 óta. Szingapúr igénye 8,6%, az Egyesült Arab Emirátusoké 7,9% és Kína további igénye a fentieken felül 6,3% volt.”

(Az arany világpiaci ára mindeközben a decemberi 1.180 dolláros unciánkénti árról 1.344 dollárra emelkedett – a Szerk.)

Mindebből látszik, hogy amikor Kína aranyat importál, annak nagy része Hongkongon keresztül érkezik az országba. Az itt áthaladó mennyiség minden eddigi ismert mértéket meghalad. A rekord nagyságrendű beáramlás mellett azonban nem tudjuk pontosan, hogy mekkora is valójában Kína aranyigénye, mivel a világ elől a vonatkozó számokat évek óta eltitkolja.

Kína azóta sakkozik az adatokkal, mióta a legnagyobb játékosok között szerepel a globális pénzügyekben. Annak ellenére teszi ezt, hogy lépéselőnyét kihasználva az USA folyamatosan próbálja az országot patthelyzetben tartani, hogy az az ő játékszabályai szerint játsszon.

rothschild-haz-aranyat-halmoz-fel4Kína azonban tudja, hogy az arany egy univerzális fizetőeszköz, amely hosszú időn át megőrzi értékét. Ahogy a világ papíralapú fizetőeszközei a folyamatos leértékelődés során tovább haladnak az összeomlás felé, Kína végül az egész sakktáblát felrúghatja azzal, hogy nem tartalékol több papírpénzt. Ehelyett inkább valós értékű fizikai fizetőeszközökben gondolkodik.

Az ország aranyéhségével kapcsolatos nyilatkozatok újra és újra sokkhullámként korbácsolják fel a pénzügyi piacokat. Kínát, valamint a kínai jüant pedig egyre nagyobb játékossá teszik a nemzetközi sakktáblán. Olyannyira, hogy egyes pénzügyi szereplők szerint a jüan lehet a világ legújabb globális tartalék devizája a dollár helyett. (link itt:  http://rt.com/business/yuan-to-surpass-dollar-011/)

James Rickards, a neves befektetési és banki szakértő az egész játékot a Texas Hold’Em pókerhez hasonlította:

„Mindenekelőtt szükséged van egy nagy adag zsetonra, mielőtt az asztalhoz ülsz. Az USA-nak és az EU-nak ez már megvan: Amerika 8.000 tonna, az EU 17 országa pedig 10.000 tonna fizikai arannyal rendelkezik. Kína 1,000 tonnával még nem lenne játékos, de 5.000 tonnával már nagyon is az!”

Kínának azonban már jelenleg is jóval több aranytartaléka van, mint a fent nevezett 5.000 tonna. Mindemellett pedig kétséges, hogy az Egyesült Államok, illetve az EU valóban rendelkezik a fenti mennyiséggel. (A legutolsó audit a FED aranytartalékával kapcsolatosan 1953-ban volt – a Szerk.)

Biztosak lehetünk abban, hogy amint Kína (és végül majd a világ többi része) elszakad a dollár alapú pénzügyi rendszertől annak következményei drámaiak lesznek!

Jelenleg ugyanis az átlagos kamat, melyet az amerikai államadósságért cserébe kaphatunk, mindössze 2,477% ami példátlanul alacsony, és ez jóval alatta van a valós inflációnak.

dollar_end6Tehát az értékvesztés miatt teljesen ésszerűtlen, hogy bárki is tovább kölcsönözzön ennyire olcsón. És mivel ezen körülmények között értelmetlen hitelezni az Egyesült Államoknak, ezért rövidesen drámai változásokra számíthatunk.

Amikor az „Ítéletnap” elérkezik, a jegybanki kamatok hirtelen meredek emelkedésnek fognak indulni. Példaként: ha az átlag jegybanki kamat csak 6%-ig emelkedik (és ennél már jóval magasabb kamatokat is láthattunk korábban), az Egyesült Államoknak több mint 1.000 milliárd dollárt kell kifizetnie évente, csak a kamatokra.

Egy ilyen gyors kamatváltozás ijesztő hatással lehet a pénzrendszerre. A négy legnagyobb amerikai bank kitettsége a jegybanki kamattól függő derivatívák piacán ugyanis meghaladja a 40.000 milliárd dollárt.

A jegybanki kamattól függő derivatívák teszik ki a derivatíva piac nagy részét.

Ahogy John Embry befektetési stratéga is említette a King World News-nak, ez a buborék példa nélküli vérontást fog okozni, amikor kidurran.

„Több ezermilliárd dollár értékű kamatfüggő derivatíva-termék fertőzi a világ bankrendszerét. Amint a jegybanki kamatok volatilitása megnő – és azt gondolom vitathatatlan, hogy ez meg fog történni – az feszültségeket fog okozni az egész pénzrendszerben. Ha a legapróbb beavatkozás is rosszul sül el a derivatívák piacán, akkor már csak az Ég irgalmazhat nekünk. Mivel az a hatalmas tőkeáttét, amely az egész bankrendszerünkhöz kapcsolódik, egyszerűen szentségtelen!”

Sajnos csak nagyon kevés tőkepiaci „szakértő” láthatja előre, hogy összeomlás közeleg. Kevesen mondták előre, hogy ez bekövetkezik 2000-ben. Nagyon kevesen jelezték előre, hogy aztán bekövetkezik 2008-ban is. És még kevesebben láthatják előre, ami bekövetkezhet most.

valsag3Paul B. Farrell (a Morgan Stanley volt befektetési bankára, a Financial News Network igazgatója) így beszélt erről:

„Az összeomlás első jeleit újra és újra félresöprik. „Ez csak egy átmeneti korrekció.” – mondják, míg végül mindenkit érzéketlenné tesznek az elkerülhetetlen észlelésére. Elfeledkezünk a történelem tanulságairól, és a nagy meglepetés teljesen felkészületlenül ér el minket.

Niall Ferguson valahogy így fogalmazott: Az összeomlás előtt a világ szinte mozdulatlannak tűnik, megtévesztően mozdulatlannak, kiegyensúlyozottnak. Mintha megállt volna egy bizonyos ponton. Így amikor a krach beüt, mint ahogy elkerülhetetlenül be fog, mindenkit váratlanul ér majd. Az agyunk egyre csak azt mondja majd, hogy még nincs itt az ideje az összeomlásnak. Az élet addig is megy csendben tovább, mindannyiunkat sebezhetővé téve ezzel az altatással, míg a Lehman csődhöz hasonló riadó ki nem billenti az egyensúlyt. Onnantól kezdve, mondja Ferguson, az összeomlás „olyan hirtelen gyorsulásba kezd, mint egy versenyautó… mint a tolvaj éjjel.” Beüt. Akkor aztán mindenki felébred.”

Ne engedd, hogy a közelgő összeomlás váratlanul érjen téged!

A figyelmeztető jelek már itt vannak és nagyon tisztán láthatóak.

Készülj fel, amíg még megteheted!

Forrás:  www.idokjelei.hu / The Economic Collapse

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.02.27. Több mint ezermilliárd dollár osztalékot fizetnek a cégek világszerte

2014.02.01. Megfenyegette Kínát az Egyesült Államok

2014.01.20. A kínai gazdaság 7,7 százalékkal bővült 2013-ban

2014.01.13. Kína a világ legnagyobb kereskedője

2014.01.09. Megduplázódott az USA-ba irányuló kínai befektetések értéke tavaly

2013.12.01. Conclude: Kína felhagy a dollárvásárlással

free counters

Hullanak a bankárok

Mire véljük, hogy néhány hét leforgása alatt csaknem 20 bankár és/vagy fontos üzletember lett öngyilkos vagy veszítette életét? Jelent ez valamit vagy egyszerű véletlenről van szó? Nehéz kérdés. Van azonban néhány közös részlet, ami mindenképpen összeköti, legalábbis az esetek némelyikét.

jp_morganElőször is a legtöbb érintett egészséges, élete csúcspontján járó férfi volt. Másodszor, a legtöbb „öngyilkosság” a semmiből, minden előzetes figyelmeztetés nélkül történt, az érintett családok teljes döbbenetére. Harmadszor, három elhunyt a JP Morgannál dolgozott. Negyedszer, a bankárok közül többen is devizával vagy derivatívákkal kereskedtek valamilyen formában. Így amikor kedd reggel ismét a JP Morgan egyik devizakereskedője ugrott le a bank hongkongi központjának tetejéről, sokan felkapták a fejüket. A halálesetek száma egyre nő és a körülmények több mint gyanúsak.

Mi késztet egy jól kereső fiatalembert arra, hogy leugorjon egy 30 emeletes épület tetejéről? A South China Morning Post a következőket írta az esetről:

bankers-1A JP Morgan egyik befektetési bankára leugrott a bank központi székhelyének tetejéről tegnap. Szemtanuk elmondása szerint a szerint a férfi felment a Hongkong központjában található, 30 emeletes Chater Ház tetejére és annak ellenére, hogy megpróbálták szándékától eltéríteni leugrott.

Amennyiben ez lenne az egyetlen eset, senki sem foglalkozna vele. Ez azonban csupán egy az elmúlt hetekben történt 8 gyanús esetből:

– Január 26-án Willian Broeksmit-et, a Deutsche Bank volt ügyvezetőjét holtan találták dél kensingtoni otthonában, miután a rendőrség lakossági bejelentésre a helyszínre érkezett, ahol a férfit felakasztva találta. Jelentések szerint az ügyvezetőt szoros szálak fűzték a bank ügyvezető helyetteséhez, Anshu Jain-hoz.

– Karl Slym-et, a Tata Motors 51 éves igazgatóját szintén január 27-én találták meg a bangkoki Shangri-La egyik szállodájának negyedik emeletén.

– Január 27-én Gabriel Magee, a JP Morgan európai központjának igazgatója leugrott a bank 150 méter magas londoni központjának tetejéről és egy szomszédos kilencemeletes épület tetejére zuhant.

– Szintén január 27-én Mike Dueker, a Russell Investment gazdasági igazgatója leesett egy 15 méter magas töltésről. A rendőrség öngyilkosságot állapított meg. A férfi eltűnését barátai jelentették be két nappal később, akik szerint Dueker-nek „munkahelyi problémái” voltak.

– Richard Talley, az American Title Services alapítója 57 éves volt. A hónap elején holtan találták, miután a jelek szerint egy szögbelövővel meglőtte magát.

– Ryan Henry Crane, a JP Morgan 37 éves ügyvezető igazgatója a múlt héten halt meg.

– Tim Dickenson, a Swiss Re AG kommunikációs igazgatója a múlt hónapban halt meg, bár halálának körülményei a mai napig ismeretlenek.

Mi történt valójában ezekkel a férfiakkal?

 Bizonyos körülmények arra engednek következtetni, hogy legalább egy esetben nem öngyilkosság történt.

121108085552-jp-morgan-signage-blog-599x275Gabriel Magee, mielőtt leugrott a JP Morgan Londonban található központjának tetejéről, terveket készített aznap estére:

Semmi sem jelezte, hogy Magee öngyilkosságra készül. A halála előtti estén a barátnője emailt kapott tőle, amiben azt írta, hogy hamarosan végez a munkával és nemsokára otthon lesz.

Richard Talley-t pedig „egy szögbelövőből származó nyolc fej és testsérüléssel találták meg” a saját garázsában. Vajon hogy csinálta? Elég furcsa.

Eközben szerte a világon a pénzügyi helyzet egyre aggasztóbb. Az elmúlt néhány nap eseményeiből:

– A Bangkok Post cikkéből megtudhatjuk, hogy Thaiföldön az emberek „megrohamozták a bankokat, hogy kivegyék betéteiket”.

– Venezuelában egyre nagyobb káosz uralkodik. Elég, ha megnézzük a Zerohedge cikkének képeit a kormányellenes tüntetések jelenlegi helyzetéről.

– Ukrajna pedig a teljes összeomlás szélén áll.

eu_ukrajna9A háromhetes fegyverszünetet követően kedden ismét elindultak az erőszakos tüntetések Ukrajnában. Mára 28-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. A hatóságok azzal fenyegetőznek, hogy keményebb eszközökkel fognak fellépni a tüntetők ellen, hogy helyreállítsák a rendet. A védelmi minisztérium is közölte, hogy a hadsereg készen áll segítséget nyújtani az akciókban. Washington és a NATO európai erőinek parancsnoka is jelezte, hogy ezzel nem értenek egyet. (forrás,forrás)

– Eközben Kína szép csendben megszabadul amerikai papírjaitól, amelyek teljes állománya egyéves mélyponton áll jelenleg.

– Soros György pedig megduplázta tétjét az S&P 500 összeomlására. Fogadásának teljes összege 1.300.000.000 dollár.

A kérdés tehát, hogy a fenti haláleseteknek lehet-e a köze egy érkező pénzügyi válsághoz. Természetesen erre a kérdésre nem fogjuk megtudni a választ, hiszen az érintettek már nem élnek.

Egyet viszont tudunk, a bankrendszerben hihetetlen korrupció uralkodik. Ha ez egy napon napvilágra kerülne és az érintetteket bíróság elé állítanák, igen sok fontos ember kerülne börtönbe. Az sem titok, hogy a Wall Street egyetlen óriási kaszinóvá vált, a nagy bankok pedig ezermilliárdokkal játszanak naponta. Ilyen környezetben elvárják a játékosoktól, hogy tartsák a szájukat és hűek maradjanak munkaadójukhoz. Ha őszintén nézzük a helyzetet, nem sok különbség van a maffia és a Wall Street működése között.

banker-suicide-london-3Aki átlépi a tiltott vonalat nagy árat fizet.

Forrás: http://www.idokjelei.hu / The Economic Collapse

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.02.17. Vádat emeltek Londonban három volt Barclays-kereskedő ellen

2014.02.10. Ügyfelek tízezreinek adatait lopták el egy brit nagybanktól

2014.02.10. EU-bankfelügyeleti vezető: “egyes uniós bankoknak nincs jövőjük”

2014.02.07. A volt EKB vezető szerint az eurózóna újabb válságba zuhan az idén

2014.01.29. Ukrajna: gazdasági összeomlás – senki sincs biztonságban

2014.01.17. Óriási büntetést kapott a bank a hitelszerződések miatt

free counters

A palesztinok Oroszországhoz fordulnak segítségért

Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke január 23-án diplomáciai offenzívát indított a John Kerry vezette amerikai békekezdeményezés ellen. Vlagyimir Putyinnal és Dmitrij Medvegyevvel tartott megbeszélései nem sok kérdést hagytak az elnök által követett új irányvonalat és célkitűzéseket illetően.

olaj_mediterran1A lépés minden jel szerint Kerry-t és Netanjahut is egyaránt meglepte. Ez már önmagában sem jó hír számukra, de emellett a két nemzet titkosszolgálatait is váratlanul érte az új irány. Putyin és Abbas valószínűleg szándékosan azon a napon adták hírül meglepetésüket, amikor Kerry és Netanjahu két különböző nemzetközi eseményen, a Világgazdasági Fórumon és a Szíriával kapcsolatos Genf 2 tanácskozáson voltak.

PalestineRussia2A változás szele elsőként az ITAR-TASS orosz hírügynökségen keresztül érkezett, amely megírta, hogy Medvegyev és Abbas egy 1 milliárd dolláros szerződést írt alá a Földközi-tenger Gázával érintkező részén induló földgáz projektre. A Gazprom 30 milliárd köbméter földgáz kitermelését reméli az ügylettől.

A cikk szerint a Technopromexport nevű orosz cég pedig egy másik olajtermeléssel kapcsolatos projekt indítását fontolgatja a Palesztin Hatóság központjának számító Ramallahban. Abbas a Putyinnal folytatott tárgyalásokat azzal kezdte, hogy elmondta, szerinte Oroszország egy „nagyhatalom”, amit kiemelkedőbb szerep illet meg a lobbanékony közel-keleti régióban.

243418_mainimg

A fejlemények által igen meglepett izraeli források csütörtök este közölték, nem értik miként köthettek az oroszok és a palesztinok szerződést a Gáza menti vizekre, amikor a kitermelési jogok a British Gas tulajdonában vannak. Ugyanakkor a British Gas valószínűleg nem tudná megtámadni az ügyletet, mert azt a Moszkvában december 27-én aláírt orosz-szír olajfeltárási szerződés kiterjesztéseként kötötték. Ettől függetlenül a lépés egyértelműen üzenetértékű és megkérdőjelezi a térség feletti gazdasági hatalom eddigi állását.

A lépés két fő szempontból aggasztó Izrael számára:

gas– Az orosz érdekeltségek akár körbe is zárhatják Izrael földközi-tengeri földgáz- és olajérdekeltségeit és az orosz vezetékek elvághatják az izraeli exportlétesítmények útvonalát.

– A nemzetközi törvények értelmében a Palesztin Hatóság még nem számít független államnak, így még nem jogosult különleges gazdasági zónák felállítására a Földközi-tengeren olaj vagy gáz kitermelési céllal. Ez a kérdés amúgy a John Kerry által vezetett béketárgyalások egyik napirendi pontja volt.

Moszkva úgy kerülte meg az akadályt, hogy átvette a Gázával szemközti offshore fúrások feletti irányítást és tulajdonképpen felajánlotta a palesztin partnernek az ügyletet, nem mellesleg arra is célozva ezzel, hogy Oroszország önálló nemzeti entitásként ismeri el Palesztinát, amelynek joga van nemzetközi szerződések aláírására. Ez precedenst állíthat és a palesztin állam kérdését Izraellel folytatott tárgyalások nélkül, mintegy csúsztatva oldhatja meg.

palestine_550x300Az orosz vezetés számra pedig kiváló alkalomnak bizonyult, hogy vezetői képességeit megmutassa a térségben. Egyértelmű, hogy itt is (mint az iráni atomprogram vagy a szíriai konfliktus esetében is) Putyin többszörös lépéselőnyben van. Moszkva már megmutatta, hogy nem minden esetben kell figyelembe vennie a nemzetközi szankciókat, amikor másfél milliárd dolláros szerződést kötött Teheránnal, napi félmillió hordó iráni olaj megvásárlására. Érdekes módon Washington egyetlen szóval sem tiltakozott a lépés ellen.

Nabil Shaath, a palesztin Fatah tagja a következőképpen foglalta össze a helyzetet:

„Ideje véget vetni a békefolyamat feletti amerikai monopóliumnak, miután Washington bebizonyította, hogy képtelen megállapodást kicsikarni Izraeltől.”

Palestine boySzerinte a Szíria és Irán esetében alkalmazott orosz taktikák hatékonynak bizonyultak és nem látja, miért ne tudná Oroszország ellátni ezt a feladatot az izraeli-palesztin vonalon is. A palesztinok mindenesetre egyértelművé tették, hogy követnék más közel-keleti vezetők nyomdokait és nyíltan vagy titokban maguk nyitják meg a Moszkva felé vezető utat.

Forrás: www.idokjelei.hu / prophecynewswatch.com / debka.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.02.02. Izrael elutasítja a bojkottal való fenyegetést

2014.01.29. “Bármi is történik Szíriában, Izraelnek csak rossz lehet”

2014.01.02. Titkos tárgyalások Teheránban

2013.12.27. Oroszok kereshetnek olajat Szíriánál

2013.05.16. Újabb tenger alatti földgázmezőt találtak az izraeli partoknál

2013.03.31. Izrael megkezdte a gázkitermelést földközi-tengeri gázmezőiből

free counters

A világot újra kell indítani

Itt az idő megnyomni a világ „reset” gombját, mondta szerdán a Világgazdasági Fórum alapítója a médiának, a néhány napon belül kezdődő davosi fórum előtt.

world reset„A világ összetett, gyorsan mozog, és minden mindennel összefügg, mi pedig itt Davosban tükröt próbálunk állítani elé, hogy olyannak lássuk, amilyen valójában. Ez az összejövetel nem csupán egy kérdéssel foglalkozik. Ez egy olyan találkozó, ami világunk összetettségére koncentrál,” mondta Klaus Schwab, a WEF alapítója és ügyvezető elnöke.

A sajtótájékoztató célja leginkább a globális politikai és üzleti elit közelgő éves összeruccanásának és céljaiknak népszerűsítése volt. Legfontosabb kimondott célja pedig nem kevesebb, mint a világra 2014-ben váró kihívások leküzdése.

prof-klaus-schwab-wefSchwab a következőket mondta még a szerdai eseményen:

Meg kell nyomnunk a reset gombot. A világ még mindig le van ragadva a válságkezelés üzemmódnál. Sokkal konstruktívabb resetmódon és stratégiai szempontból kell vizsgálnunk a jövőnket. Erről szól Davos.” Hozzátette még, hogy Davos azért is különleges, mert „nincs még egy hely a világon, ahol a globális jövő ennyi érintettje lenne jelen egyszerre, akik teljes egységben küzdenek a világ állapotának javításán.”

Schwab azt mondta, hogy a válság nehéz éveit követően a bizalom kezd visszaszivárogni a globális gazdaságba, azonban sok ország számára még mindig olyan, „mintha egy hátizsákkal a vállukon futnának.”

Több mint 2500 meghívott érkezik majd a svájci hegyekben fekvő városkába, akik között számos országvezető és neves üzletember is lesz. Az idei összejövetel hivatalos mottója:
„A világ átformálása: következmények a társadalom, a politika és az üzleti élet számára.” end-of-earth

A fórumon többek között az alábbi politikai vezetők is beszélnek majd:

Tony Abbot, Ausztrália miniszterelnöke,
Shinzo Abe, Japán miniszterelnöke,
David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke,
Enrico Letta, Olaszország miniszterelnöke,
Enrique Peña Nieto, Mexikó elnöke,
Park Geun-Hye, a Koreai Köztársaság elnöke,
Dilma Rousseff, Brazília elnöke.

Forrás: www.idokjelei.hu / USAtoday.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.01.13. Kína a világ legnagyobb kereskedője

2014.01.09. A mobilitás önmagában nem oldja meg a munkanélküliséget

2014.01.09. Devizajáték: veszélyes, de profitál

2014.01.07. Fel kell-e majd osztanunk a Holdat?

2014.01.04. Nagy pénzeket fizetnének a multik az emisszióért

free counters

Börtönbe mennek az izlandi bankárok

Izlandon letöltendő börtönbüntetést szabtak ki négy banki alkalmazottra. Hreidar Mar Sigurdsson volt vezérigazgató, Sigurdur Einarsson, az igazgatótanács egykori elnöke, Olafur Olafsson, az egyik többségi tulajdonos, és Magnus Gudmundsson, a bank luxemburgi ágának vezérigazgatója a vádak szerint eltitkolta, hogy egy katari befektető a banktól kapott kölcsönt felhasználva lett a bank részvényese.

bank_barclays7Al Thani sejk a gazdasági válság kezdetén, 2008-ban vett 5,1% értékben részvényeket. Az ügyész szerint a sejknek adott kölcsön illegális volt, és az üzlet komolyan befolyásolta a banki részvények árának alakulását.

bank_barclays8A Kaupthing bank erős külföldi terjeszkedést folytatott korábban, de a 2008-as válság után állami mentőövre szorult: több más pénzintézettel együtt akkora adósságot halmoztak fel, hogy ezzel térdre kényszerítették az izlandi gazdaságot.

Izland példát mutat azzal, hogy a lakosságot megkárosító bankárokat börtönbe csukja. A világ jelentős részén a bankvilágot teljes egészében a Rothschild család uralja, és a bankárokkal összepaktálnak a kormányok is. A nagy többségtől lopják el a vagyont a nemzetközileg együttműködő nagyon kevés bankár számára.

Izland, Oroszország, Irán, Kína nincs a pénzügyi terroristák kezében, így szabadon ítélkezhetnek a bűnelkövetők felett.

izland_forradalom12Max Keiser az RT hírcsatorna pénzügyi elemzője szerint, elrettentő példát kell mutatni az ilyen nagyságrendű pénzügyi csalás ellen. A halálbüntetés jó ötlet lehet, ha az visszatartja a bankárokat a pénzügyi terrorista cselekedetek elkövetésétől.

Forrás: NOL, RT, BBC

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.12.05. Óriási adósmentőcsomag Izlandon

2013.03.17. Az izlandi példa a mainstream médiában is megjelent

2013.02.12. Hagyni kell a bankokat csődbe menni

2013.01.28. Nem kell kárpótlást fizetnie Izlandnak

free counters