Bár a különböző hírportálok egymástól eltérő szemszögből közelítik meg a kérdést, ki üdvözlendő lépésnek, ki a világra váró totalitárius rezsim fontos elemének tartva azt, a lényeg, hogy Izrael hamarosan saját digitális valutát vezet be.
A Reuters a Bank of Israelen belüli forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy a központi bank készen áll felhatalmazni a kormányt egy, a blockchain technológia által vezérelt, a Bitcoinhoz vagy Ethereumhoz hasonló, állami digitális valuta bevezetésére.
A lépés segítségével akár egyik napról a másikra megvalósulhatna az izraeli vezetés által évek óta tervezett készpénz nélküli gazdaság. A hírek szerint a Knesset a bevezetés jogi alapjait is előkészítette már, hogy a lépés akár 2019-es költségvetési évben megtörténhessen.
Izraelben évek óta próbálják visszaszorítani a készpénz használatát, illetve korlátozni a kibocsátott készpénz mennyiségét, mert a hivatalos adatok szerint az ország feketepiaca jelentősen megerősödött az elmúlt években, olyannyira, hogy a becslések szerint jelenleg a gazdaság 22 százalékát teszi ki, ami persze a befizetett adók mértékében is megmutatkozik.
Egy központi digitális valuta, ami lehetővé tenné, hogy minden egyes tranzakció útját ellenőrizzék, sokak szerint megoldaná a helyzetet. Mások ezzel szemben úgy gondolják, hogy a lépés eredményeként egyre többen fordítanának hátat az államilag kibocsátott valutáknak és kezdenének inkább kriptovalutákban kereskedni, fizetni.
Akármi legyen is az izraeli vagy bármely egyéb kormány kimondott vagy kimondatlan célja, tény, hogy a központosítás és a lakosság központosított eszközökkel történő megfigyelése, még soha nem szolgálta az emberiség javát, ahogyan az is egyértelmű, hogy az ilyen kísérletek minden alkalommal újabb mélységeket nyitottak meg azok előtt, akik lelkiekben lefelé, hatalomban pedig felfelé törekednek.
Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak. Olcsó munkaerő, felvásárlópiac, jó adós. Ahhoz, hogy ezt láthassuk, néhány dolgot meg kell figyelnünk.
A II. világháború után létrehozott „szocialista tömbben” Magyarországnak szürke eminenciás szerep jutott. Furcsa ezt kimondani, de volt ésszerűség a KGST-ben, ugyanis minden országra azt a szerepet rótták, amely a legjobban illeszkedett a profiljához. Ha leszámítunk néhány vakvágányt (pl. vas-és acél országa, rizs-és gyapottermesztés, stb.), akkor megállapíthatjuk, hogy Magyarország kiemelkedő mezőgazdaságot, arra épülő világhírű feldolgozóipart és pl. szintén világhírű gépgyártást (Ikarusz, Rába) tudhatott magáénak. Tiltották többek között az autó- és motorgyártást, de ne feledjük, hogy ehhez nem is rendelkeztünk megfelelő nyersanyaggal. A kereskedelem jellemzően barter-típusú volt, leegyszerűsítve a konzervünkért és almánkért az oroszok Zsigulit küldtek. A kulcs a csere, azaz valódi értékért, valódi érték cserélt gazdát. Nem volt tőzsde, az árfolyamokat mesterségesen tartották magasan. Nem volt árubőség, de nem is haltak éhen az emberek.
A hetvenes években aztán megtört valami. Öltönyös, művelt nyugati emberek jelentek meg a pártszékházban és azt mondták, hogy nekünk nem is annyira jó, vegyünk fel hitelt, hogy jobb legyen. 1970-1989 között 10Mrd dollárt vett fel az ország nyugati „befektetőktől” alacsony kamatozású hitel címén. Nos, ebből a 10Mrd dollárból valójában csak 1 Mrd dollár érkezett meg hozzánk. Ez az 1Mrd dollár akkori árfolyamon 74 Mrd forint volt. Ennyi volt az államadósság. Természetesen az életszínvonal nem javult, viszont már kétféle rossz minőségű virsliből választhattunk az addigi egy jó helyett, sumákban videokazettákat lehetett behozni az országban és kialakult a vetkőzős tollak kultusza.
A rendszerváltásig a valójában megkapott 1 Mrd dollár után 12 Mrd dollárt törlesztettünk vissza. Németh Miklós azonban az országgyűlés elé tette azt a bizonyos papírt, amely addigra már 22 Mrd dolláros tartozást tartalmazott, és amely visszafizetésére Antall József kötelezettséget vállalt. Mivel az ország anyagi helyzete nem tette lehetővé a törlesztést, ezért 2000-ig az állami vagyon 92%-a privatizálásra került. Ma az államadósság több, mint 21.000Mrd forint. Aki vak, az nem látja, hogy ilyen módon került adósságcsapdába hazánk, és minimum szintén vak, aki azt hiszi, hogy ebből ki lehet törni törlesztés útján. Nem lehet!
Mindaddig, amíg egy ország rendelkezik saját valutával, addig van lehetősége különböző pénzügyi manőverekkel mozgásteret teremteni magának, amely akár az államadósság nagymértékű csökkentésére is alkalmas. Magyarország azonban 2000-ben törvényi úton mondott le a saját monetáris politikájáról, amikor alárendelte a Magyar Nemzeti Bankot az Európai Központi Bank alá. Innentől a jegybank monetáris politikája már nem a lakosságot szolgálja, hanem a piaci szereplők kívánságait teljesíti. Ne feledjük, az államadósság 2002-2010 között 50%-ról 82%-ra emelkedett. Mondhatjuk persze, hogy mihez képest. Hát a GDP-hez képest. Nos, a GDP folyamatosan változik, ezért minden hozzárendelt szám is változik. Ez egy rendkívül durva átverés, hiszen az ésszerűség azt diktálná, hogy tudjuk meg kerek-perec, mekkora összegű az államadósságunk, mennyi abból a tőke, mennyi a kamat, mennyi a költség. Ugye kedves Olvasó, Önnek is így számol a bankja? Mi lenne, ha azt mondaná a bank, hogy az aktuális fizetéshez képest 20%, az ópium árához képest 31%, míg a Tisza vízállásához képest 13% a tartozásunk. Tudnánk, hogy mennyivel tartozunk? Nem, fogalmunk sem lenne! Nos, ez a lényege a GDP-hez mért államadósságnak, azaz soha ne tudjuk, hogy mennyi is az annyi.
Eddig csak a pénzről beszéltünk, ám nyújtsa fel a kezét az a kedves olvasó, aki már evett forintot, dollárt, vagy eurót. Kérem az is jelentkezzen, aki már evett short-ügyletet, tőzsdei árfolyamot, esetleg piaci szereplőt. Amit megeszünk, azt a mezőgazdaság termeli ki. Azt csak korrepetálás jelleggel emelnénk ki, hogy a valódi tej nem a Metróból jön, hanem a tehénből.
A magyar mezőgazdaság útja valódi iskolapéldája egy ország megroppantásának. Most – hála Istennek – ismét reneszánszát éljük a magyar termékek keresésének, azonban ezzel sajnos már jócskán késésben vagyunk. A hazai mezőgazdaság a rendszerváltás előtt elég jól működött, mind háztáji, mind nagyüzemi szinten. Ma viszont folyamatosan forráshiánnyal küszködik, csökken a termelés és évek óta importra szorulunk még alapvető élelmiszerek esetében is. A mainstream közgazdászok váltig állítják, hogy egyrészt nem lehet kitörési pont a mezőgazdaság, másrészt nem fenntartható és oly kevéssé hatékony, hogy nem lehet versenyképes a külföldi árukkal.
Az első felvetést könnyű cáfolni, hiszen termőföldjeink mennyisége és minősége 50 millió ember megélhetését tudja, magas színvonalon ellátni, ez tehát nettó hazugság a részükről. Természetesen nagyon fontos kitörési pont ez. A versenyképességi és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kijelentés már egy sokkal burkoltabb hazugság, amit érdemes körüljárni.
1990 előtt a magyar mezőgazdaság – leszámítva a nálunk nem termő egzotikus termékeket – 100%-ban ellátta a hazai piacot és hatalma exportot bonyolított le. Ekkor az ország lakossága bőven 10 millió felett volt. Ma a lakosság 10 millió alatt van és lassan több mezőgazdasági terméket importálunk, mint amit előállítunk. Ebből az következik, hogy szó sincs arról, hogy a fenntartható fejlődésben alulmaradtunk volna, hiszen ha ugyanannyit termelnénk, akkor bőven megélnénk belőle. Ergo, mi ebben a nem fenntartható? Ha megélnénk, akkor miért nem tesszük, adódik a kérdés. Ehhez egy példát kell felhoznunk a Luganói tanulmány című könyvből, amely ugyan fikció, kár, hogy jellemzően szinte minden szava igaz.
Közép-Afrikában sok-sok ember él és jó a termés is, amit adott évben a földön megtermeltek. Közvetlenül a betakarítás előtt nyugatról nagy mennyiségű segélyszállítmány érkezik. A termelő emberek látják, hogy ingyen érkezik az étel, nem kell dolgozni érte, ezért a termés csak egy részét takarítják be. A segély elfogy, viszont még termelnek, csak kevesebbet. A következő betakarítás előtt menetrendszerűen érkezik ismét a segély. Még kevesebbet takarítanak be. Így megy ez néhány évig. Egyszer csak az emberek megunják a termelést, hiszen a segélyért nem kell dolgozni és felhagynak a földműveléssel. Rá egy évre már nem jön segély. Rengetegen éhen halnak. A földek egy része tönkrement, már nem tudják újra művelni, míg a másik részt viszonylag kevés pénzért elkótyavetyélték. Azokat visszavásárolni a nyugati „befektetőktől” már nem lehet. Mit tehetnek hát a földművesek? Mindenüket hátrahagyva beköltöznek egy városi gettóba, ahol fillérekért dolgoznak a nyugati befektetők – korrupció által – helyi adómentességet élvező gyárában.
Nálunk – kevésbé primitív módon – ugyanez történt. Egy-egy évben beöntötték az import tejet, sertéshúst és más termékeket az országba. A hazai termelő két-három évig bírta, aztán kijelentette, hogy a folyamatos veszteségei miatt nem bírja tovább. Rá két évre már sokkal drágább volt a sertéshús és a tej, azonban ennyi is elég volt az egyes ágazatok tönkretételéhez. A versenyképességünk tehát tudatosan lett szétverve. Ma az Unió dönti el, hogy miből mennyit termelhetünk. Nem azt, hogy mennyi banánt importálhatunk, abból bármennyi jöhet, ha van rá pénz, de azt pontosan megmondja, hogy mennyi cukrot gyárthatunk. Hová ültethetünk barack- és szilvafát. Mennyi szőlőt kell kivágnunk és pláne, hogy hogyan nem szabad tömni a libát.
A mezőgazdaságra épülő feldolgozóiparunk nem romokban van, hanem gyakorlatilag megszűnt. Ki emlékszik még azokra a Szudánban készült képekre, ahol az ottani lakosok az Aranyfácános konzervdobozokat mutogatják? Ki emlékszik még a Hajdú-Bétre, a cukorgyárainkra, a hazai kézben lévő csokoládégyárakra és a többire? Ha nincs mezőgazdaság, nincs mit feldolgozni.
Egy ország legfontosabb bevételi forrása az export. Gyakran halljuk, hogy a külkereskedelmi mérlegünk pozitív, azaz jövedelmezőbb az export, mint amennyit importra költünk. Ez szintén hazugság, még pedig az alábbiak miatt. Az export közel 90%-át külföldi, multinacionális vállalatok bonyolítják, amelyek amellett, hogy adókedvezményt élveznek, a profitjukat kiutalják az országból. Tehát az országnak sok haszna nincs belőle. Az import viszont főként a lakosság ellátása céljából érkezik, mobiltelefonok, számítógépek, vagy szlovák tej formájában, amiért mi kőkeményen fizetünk. Azaz, amit itthon megtermel a magyar munkaerő, abból nincsen haszon, viszont ami bejön, azért busásan fizetünk. Nos, ez is ki van találva.
A rendszerváltás óta két kifejezés nagyon mélyen beégette magát a köztudatba. Az egyik, hogy az állam rossz gazda, a másik pedig, hogy a piac szabályozza önmagát. Az első kijelentés kapcsán képzeljük el, hogy a sarki gumishoz betérünk egy defekt miatt. Ő kijelenti, hogy megcsinálja ugyan, de egyrészt rosszul, másrészt a szomszéd gumis sokkal jobb. Nos, betérünk ide még egyszer? Naná, hogy nem! Ebből egyetlen dolog következik: amelyik politikus ezt mondja, azt abban a pillanatban páros lábbal kell kirúgni a parlamentből, de úgy hogy pukkanjon! Az az ember alkalmatlan a feladata ellátására, tehát semmi helye nincs ott. Az állam igenis jó gazda lehet, ha megfelelően vezetik. Az állam feladata, hogy szabályozzon, koordináljon és segítse a benne élőket. Nincs az a piaci szereplő, aki ezt elvégzi helyette.
A másik kijelentés az, hogy a piac szabályozza önmagát. Viccesen mondhatnánk, hogy ez részben igaz. Ha például egy falusi piacon valaki poshadt almát árul, akkor tőle nem vesznek, nem keres pénzt, ezért rosszul él. Aki szép almát árul, attól sokat vesznek, tehát jól él. Aki olcsóbban adja ugyanazt, attól többen vesznek, így jobban jár, mint akitől csak kevesen. Sima ügy, nem bonyolult. Azonban –itt , és ez a legfontosabb dolog – egyenlő felek küzdenek a vásárlók jogaiért. Magyarországon pedig nem!
A hazai vállalkozó nem kap adómentességet, elégséges állami támogatást, exporttámogatást, szemben a külföldi multival, amely néhány évig adómentességet kap – majd rögtön odébb is áll – és a saját állama támogatja, nonszensz módon például abból a befizetésből, amit mi juttatunk az EU-nak és ő azt továbbadja az aktuális tagországnak. Érdekes módon, mi ezekből a „bulikból” mindig rosszul jövünk ki. Azt ugye pl. nem gondolja bárki is komolyan, hogy a hazai autópályákat nekünk építik, némi uniós támogatással. Szó sincs róla, az a kereskedelmi logisztikát szolgálja. Amit itt megtermelnek, így tudják a leggyorsabban kivinni és eladni másutt. Nekünk bőven elég lenne egy autóút, sőt helyenként egy kis kátyúzás is.
Sok mindent lehetne még kiemelni, azonban talán ennyi is elég, hogy lássuk, Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak. Kell az olcsó munkaerő az összeszerelő üzemekbe és hasonló egységekbe. Kell a felvásárlópiac, hogy a nyugati túltermelés által előállított, gyakran igen silány minőségű árut rásózhassák valakire.
Harmadsorban pedig kell egy jó adós, amely a hitelcsapdából nem tud kitörni, de a törlesztéseket újabb és újabb hitelek felvételével, akár saját polgárai kárára is ki tudja termelni. Szóval ezért kellünk mi. Kérdés, hogy nekünk miért kell ez?
Az ország költségvetésének nehéz helyzetére hivatkozva kivétel nélkül, állandóan “nadrágszíjunk meghúzására” biztatnak bennünket évtizedek óta vezetőink. Az ország helyzete ennek ellenére egyre rosszabb. Várható, hogy az ingatlanadó fizetése sem fogja kisegíteni az országot, ezért az ingatlanadót, kommunális adót, ebadót és minden további olyan adót, ami igazságtalan, erkölcstelen, határozottan, egyértelműen el kell utasítanunk.
Hazánkban az ingatlan tulajdonlásnak évszázados hagyományai vannak. A magyar emberek egyik fő életcélja a saját tulajdonú ház, lakás, ingatlan. Régen jórészt kaláka segítségével, ma a szándékosan alacsonyan tartott jövedelmek miatt csak hitelek igénybevételével tudjuk ezt megvalósítani. A kaláka tiltása, büntetése, és most az államilag támogatott forinthitelek helyett bevezetett deviza alapú hitelek törlesztésének ugrásszerű emelkedése voltak az övön aluli ütések ebben a rendszerben… a következő az ingatlanadó lenne, … a semmiért(!), mert ez felesleges áldozatvállalás lenne a családoktól, és változást csak negatív értelemben hoz a családok életébe ez a tehertétel. Adózott jövedelemből és kamatos kamattal terhelt hitelből valósítottuk meg sokan a legelemibb életfeltételünket, a lakhatást.
Amire mindenképpen szükségünk van, hiszen munkanélküliség esetén, jövedelem nélkül lakás bérlése sem lehetséges, földönfutók leszünk, az utcára kerülünk saját ingatlan nélkül.
A lakhatás célra használt ingatlan maga nem termel jövedelmet. A jelenlegi magántulajdon központú hatalom büntetni akarja azt, akinek tulajdona van.
Vagy épp megfosztani készül bennünket legfontosabb tulajdonunktól?
Az ingatlanadót mire akarják használni:
a múltbéli jövedelmünk mostani adóztatására, vagy
a mostani jövedelmünk adóztatására olyan tárgyhoz kötve, aminek semmilyen hatása a mostani jövedelmünkre, ill.
az életminőségünk adóztatása lenne a cél?
Ilyen alapon lehetne az emberek súlya, magassága alapján is adót kivetni.
Ez az adó akkor lenne indokolható egyáltalán, ha a jövedelem tartalmazná a lakhatás megteremtésének költségeit. De nem tartalmazza. Meghagyták a jövedelmet a szocialista korszak szintjén, de elvettek minden juttatást, amit a régi rendszer biztosított a fizetés mellé (lakhatást, oktatás, egészségügy, stb.).
Ráadásul (mintegy tréfásan) felhívják a figyelmünk az „öngondoskodás” szükségességére. Miből?
Az adók folyamatos emelésére tulajdonképpen is miért van szükség, egyre nagyobb mértékben?
Mert egy hibás, a társadalmat ellehetetlenítő pénzügyi- gazdasági rendszert vettek át és működtetnek a vezetőink, a politikai elitünk. Mi pedig jóindulatúan tűrtük, és egyelőre még eltűrjük ezt.
Egy nagy átverés, nagy félrevezetés áldozatai vagyunk mindannyian, mi magyar állampolgárok:
Elhitetik velünk, hogy „demokráciában” élünk, ahol a demokrácia az emberek jobb – bal oldali megosztását, a pártokra szavazási lehetőségét jelenti. Olyan pártokra szavazhatunk, akiket a magyar társadalom finanszíroz, ahol a képviselőknek a Parlamentben az egyik pártkatona bekiabálja, melyik gombot kell kötelezően megnyomniuk a szavazásnál… Viszont a parlamentbe került egyik képviselő sem tudná, ha akarná se e miatt a „pártfegyelem” miatt képviselni választóit, hiszen a kiabáló utasítása szerint kell szavaznia. Feleslegesek az ilyen képviselők, elegendő lenne a kiabáló, aki nyomhatná sorban az összes gombot…
A valódi hatalom ebben a rendszerben azé a jelölőé, aki a jelölteket állítja, legyenek azok pártok, vagy annak képviselői. Gyakorlatilag 2 pólusú 1 párt rendszer ami nálunk működik..az országgyűlésbe bekerült pártok akkor is ott ülnek a Parlamentben ha nyertek, akkor is, ha vesztettek a választáson, a felelősségük kb. ugyanannyi, egyszerűen a húsosfazék távolsága változik… A kormányváltáskor nem készül nyilvános nemzeti vagyonmérleg, hogyan gazdálkodtak a rábízott javakkal a pártok.
A Parlament folyamatosan alkotja a törvényeket. A baj az, hogy inkább a lobbyérdekek szerint, kevésbé a választópolgárok érdekében. Egy stabil, igazi demokráciában felesleges az állandó törvényalkotás, a stabilitás, az emberek létbiztonságát szolgáló törvények a fontosak, amiket nem kellene mindig változtatni.
Ebben a rendszerben akkor vagyok törvénytisztelő demokrata választó polgár, ha szavazok valamelyik (bármelyik) pártra, és várok 4 évet arra, megvalósította-e az ígéretét a párt. Ha nem, szavazhatok másikra, hisz a lényeg az emberek megosztása, a közösség egységének szétzilálása, egymással szembefordítása, közben csendben történő kifosztása.
Klasszikus oszd meg és uralkodj elv!
A mostani, nekünk “demokráciaként” eladott rendszer gyakorlatilag a pártok kontroll nélküli, lobbyérdekek szerinti hatalom gyakorlását jelenti, egyéni, visszahívható, számon kérhető képviseletünk helyett.
Az úgynevezett “fejlett” világ bevett napirendje szerint az emberek naponta legalább egyszer, sok esetben kétszer vagy még több alkalommal, rácsatlakoznak a mainstream médiára, és híreket szívnak magukba. Ezek a hírek alakítják világlátásukat, vezérlik gondolataikat, katalizátorként működnek érzelmeikben. Így alakul ki, így alakítják ki azt, amit „közhangulat” néven emlegetnek.
Az úgynevezett mainstream média a média „fősodra”, a médiának legelterjedtebb, legtöbbek által olvasott, hallgatott, nézett osztálya. A nagyobb, jegyzett tévécsatornák hírműsorai, a neves lapok, a tekintélyes hallgatottsággal bíró rádióadók mind a mainstream médiához tartoznak.
Ezen a bolygón, emberek milliárdjai tekintik a mainstream médiát érzékszervnek, mi több, legfőbb, minden más érzékszervüket felülírni képes, első-számú érzékszervnek.
Vajon mekkora hatalmat jelent a mainstream média birtoklása? Mekkora hatalom milliárdok világ-látását és érzelemvilágát irányítani? A válasz léptékét, horderejét, nehéz emberi ésszel felérni.
Ha valaki egy kicsit tudatosabban nézi a hírműsorokat, igen rövid idő után felmerülhet benne a gondolat, hogy vajon miért épp ezek a hírek? Miért kell ezeket a híreket mindenkinek tudnia? Miért tartoznak ezek a hírek mindenkire? Biztos, hogy a Földön nem történt semmi ezeknél fontosabb?
A híreket gondosan válogatják, precíz kritériumok alapján szűrik, így a médián nevelkedő tömegek világszemléletében mérhetetlen információhiányok találhatók. Évtizedekre visszamenően pontosan kimutatható, hogy a mainstream média milyen eseményeket rekesztett ki és hallgatott agyon. Fontos eseményeket. Némelyik fontossága felülmúlta az összes mainstream hír fontosságát.
Van, aki már elmondja az igazságot, mert nem fél kimondani
Az alábbi videóban a média félretájékoztatása is megjelenik témaként, de főként arról szól, ami nem kerül(het) bele a “hivatalos” hírekbe, még nálunk sem…
„Aki pénzben egész konkrétan Euróban, Dollárban tartja vagyonát arra bizony nagyon nagy meglepetések várnak a következő hónapokban, években.” Beszélgetés Vezér-Szörényi Lászlóval a kialakult gazdasági krízisről a nép, a kormány és a német fejlesztési bank tanácsadójának szemszögéből. Megdöbbentő tények kerülnek napvilágra a pénzügyi hatalom megtestesítőiről, a Goldman Sachsról, amely bank „egész pontosan olyan nagyhatalommal bír, hogy országokat, kormányokat tud megzsarolni, vagy ha nem úgy cselekednek, akkor akár háborúba is tudja őket sodorni…” Alternatív média
Persze írhatnám, hogy “Ébresztő emberek, ne hagyjátok magatok birkaként vezetni!”, de ezt a bejegyzést is azok olvassák, akik már rájöttek, hogy nem a VV5 a “Való világ”.
A hírek nem tények, hanem közlemények. A média nem érzékszerv. A valóság egészen más…
Ma már minden a világ dolgaiban és eseményeiben tájékozott ember számára nyilvánvaló, hogy a gazdasági és pénzügyi rendszer elérkezett végső összeomlásának határára. A világ és annak fejlődése egy olyan ponthoz érkezett, amikor a kialakult helyzeten a régi gondolkodással nem lehet változtatni és azt, ami elromlott csak új gondolatokkal és új megoldások alkalmazásával lehet valami újra cserélni. Eközben a politika törekvése arra, hogy a régi jelszavak hangoztatásától, ill. a régi módon történő cselekvéstől várja el az új megjelenését, már csak egy szép álomnak tekinthető és egyre kevesebben vannak, akik hisznek benne.
A krízissel szemben csak egyetlen védekezés van, ha a közösség felismeri, hogy önmagát és tagjait csak tettekkel tudja megvédeni
A krízissel szemben csak egyetlen védekezés van, ha a közösség felismeri, hogy önmagát és tagjait csak tettekkel tudja megvédeni és belátja, hogy az elkövetkező krízis elleni sikeres védekezés csak egy pénzhelyettesítő bevezetésével lehetséges.
Pénzrendszerek 2012 után:
Takáts Péter – Új Közösségek, Új Pénzek c. előadása az I. Országos Helyi Pénz Konferencián:
“Balatoni korona elnevezéssel helyi pénzt bocsátanak ki január 1-jétől Veszprémben és térségében – mondta Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.”
Helyi pénzek, vagy pénz helyettesítők?
Legutóbbi hírünk a témában a Balatoni Korona bevezetéséről szól. De vajon csak Magyarországon van terítéken a téma?
Úgy tűnik nem magyar sajátosságról van szó.
“Saját pénzt vezettek be és új közösségi bank is megkezdte működését Rio de Janeiro egyik nyomornegyedében, az Isten városa néven emlegetett favellában. Az új pénz a CDD nevet viseli, bevezetésével akarják növelni a helyi kereskedők forgalmát, a közösségi bank segítségével pedig fejleszteni kívánják a kisvárossá dagadt nyomornegyed gazdaságát a Rio de Janeiró-i vezetők, akik a szegénység csökkentésére hozták meg intézkedéseiket. “
Brazíliában is vannak szegények
A jelenség nem tőlünk származik, és talán ezért idegenkedik tőle mindenki, de jelenlegi helyzetünk arról árulkodik a pénzzel való viszonyunk nem épp felhőtlen. Azonban ahol elmélyül a válság, nő a szegények száma, felmerül a helyi pénzek ötlete.
Van mit tanulnunk a pénzügyileg stabil Svájctól?
Míg az Európai Unión belül a legtöbb ország kínlódik, a magyar vállalkozók vért izzadva küzdenek a túlélésért, addig a svájci cégek dinamikusan fejlődnek.
Vajon mi a titka a svájci gazdaságnak, amely a „nehéz időkben” is töretlenül dübörög?
A svájci üzletemberek körön belül vásárolnak, azaz “helyi pénzt” használnak kamatmentesen, mivel egy közösségen belül egymással üzletelnek. Egymás termékeit fogyasztják, így minden tranzakció mögött kamatmentes hitel áll. A hitelt körön belül kell visszafizetniük TERMÉKBEN, így elkerülik a kamatos kamat és a levegőpénz létéből fakadó kínokat.
Számukra egyértelmű, hogy csak úgy generálhatnak bevételt, biztosíthatnak egymásnak munkát, ha az eltérő szolgáltatásokat bizalmi körön belül, a tagoktól szerzik be.
Nézzünk a színfalak mögé, és ismerd meg pl. a svájci WIR Szövetkezeti Bankot. A WIR banknak saját közösségi pénze van a Svájci Frank (CHF) mellett, ami a CHW (wirtschaftsring = gazdasági kör). A CHW-t kizárólag egymás közt használják a körön belüli vállalkozások, mert csak így tudnak egymásra támaszkodva stabilan működni. Ezzel a könnyen másolható módszerrel kirekesztik életükből a globális gazdasági nehézségeket.
Ha valaki azt állítja a svájciak nem értenek a pénzhez, azon ezekben a frankviharos időkben csak mosolyogni lehet. Ám ha előkerül a helyi pénz ötlete, már zendül is a kórus, az ellenzők tábora. Vajon tudják-e egyáltalán mi ellen tiltakoznak oly hevesen?
Takáts Péter: Pénzrendszerek 2012 után
Bemelegítésnek elegendő megnézni a fenti videót, utána pedig végigolvasni a témával kapcsolatos híreinket és a bennük meghivatkozott írásokat. Mindezek után már van miről beszélni és meg lehet vitatni: szükséges-e a helyi pénzek bevezetése kis közösségünkben?
Komló Média Blog 