Sokfelé vannak népüket elnyomó diktátorok hatalmon a világban, de érdekes módon a NATO csak azoknak az elmozdítását tartja szükségesnek, melyek országa természeti forrásokban gazdag vagy földrajzi elhelyezkedésük stratégiai fontosságú.
Barack Obama elnök az afganisztánit korábban “az amerikai történelem leghosszabb háborújának” nevezte. Október 7-én volt az évfordulója, hogy az Egyesült Államok tíz évvel ezelőtt indította el a hadműveleteket a tálib kormány ellen, amely hátországot biztosított a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat végrehajtó al-Kaida terrorszervezet számára.
Wesley Clark az USA külpolitikájáról, az Irak és Líbia elleni támadásokról.
A CBS legutóbbi közvélemény-kutatása szerint 10 amerikai közül ma 6 gondolja úgy, hogy az Egyesült Államoknak nincs már keresnivalója Afganisztánban, noha két évvel ezelőtt a többség még támogatta a beavatkozást. 10-ből 7 amerikainak az a meggyőződése, hogy a háború tovább tartott, mint azt a kezdetekor gondolták volna.
A Pew közvélemény-kutató intézet szerint minden harmadik szeptember 11. után hadba vonult veterán úgy gondolja, hogy nem volt érdemes belekezdeni sem az afganisztáni, sem az iraki háborúba.
2011.10.10. A NATO új háborúra készül
2011.08.31. A vártnál korábban kiszivárogtak az ENSZ Líbiával kapcsolatos tervei
2011.08.29. Eltűnt a NATO-kritikus újságírólány?
2011.08.25. Obama vajon Szíria ellen is háborút indít?
2011.07.26. NATO háborús bűncselekmények a líbiai vízellátás ellen
2011.07.19. Líbia: Háború a világkormányért 2.
2011.07.19. Líbia: Háború a világkormányért 1.
2011.07.18. Izrael Irán megtámadását tervezi?
2011.06.18. Kinek van még szüksége a NATO-ra?
2011.06.16. Amerikai katonai fellépés Líbiában – Obama: milyen háború?
Thx. Akkor körbeért 😉