Az alapjövedelem olyan jövedelem, ami feltétel nélkül minden polgárnak jár. Nincs szociális szükségállapothoz vagy munkavégzési szándékhoz kötve. Ugyanakkor megszűnne minden olyan szociális támogatás, ami ma a munka megadóztatása által van finanszírozva, mint pl. a munkanélküli segély, gyereksegély, családi pótlék stb.
Ilyen értelemben az alapjövedelem a szociális támogatási rendszer továbbfejlesztése, de ugyanakkor ennek mai változatához semmi köze. Ez nem állami gondoskodás, hanem polgári jog. Ennek összege olyan szinten kell legyen, hogy biztosítani tudja az egyén létét egy kulturális szinten. Nemcsak a test életben tartására kell elegendő legyen, hanem az ember alapvető szellemi igényeire is. Az alapjövedelem a bölcsőtől a koporsóig minden állampolgárnak járna.
Az alapjövedelemre azért van szükség, mert egy nem önellátó társadalomban a magas munkanélküliségi arány már nem az emberek hibájából következik, hanem ezt a kapitalista termelői-fogyasztói rendszer logikája okozza. Az alapjövedelem megvédi az embereket a társadalmi kirekesztéstől, az egzisztenciális félelmeitől. Ez még azt is jelenti, hogy megszűnik a munkanélküliek megbélyegzése, ami a jelenlegi rendszerben elkerülhetetlen. Egy olyan társadalom, melyik ezt a megbélyegzést elfogadja, megsérti az emberi méltóságot és a munkához való jogot.
Ma a társadalmi fejlődés oda vezetett, hogy a modern piacorientált társadalomban az elvégzett munkának csak egy részéért jár fizetés. Különböző szociális munkák, mint a gyereknevelés, a nem önellátó emberek (öregek, betegek, nyomorékok) gondozása pénzben csak akkor van megfizetve, ha ez intézményesítve van. A feltétel nélküli alapjövedelem erre is egy megoldás lenne. Az alapjövedelem átértékeli egymáshoz, az öregekhez, a gyerekekhez, a demokráciához, tehát a szociális ökonómiához, a pénzhez, de egyáltalán saját magunkhoz való viszonyunkat.
Már 1960-ban Milton Friedman, neves amerikai közgazdász is szerette volna bevezetni a negatív jövedelmi adót, ami szintén egy hasonló szociálpolitikát követelt.
Az alapjövedelemnek ebben a filmben bemutatott formáját Németországban 2005-ben Werner Götz kezdeményezte. A gondolat nem új, mivel nincs új gondolat a nap alatt. Új a megközelítés, ami a megváltozott társadalmi állapotokból következik.
A modern jóléti társadalmakban már a lakosság több mint fele mások jövedelméből vagy a társadalmi biztosításokból él. Ez az állapot fokozatosan éleződik. Ugyanakkor az iparosításból, racionalizálásból kifolyólag csökken a munkaerő iránti kereslet. A szociális biztosítás és a munkabérek szoros összefüggése tovább fokozza a bérek költségeit.
Sokan eddig úgy képzelték el, hogy az alapjövedelem finanszírozását csak a nagy jövedelmek magasabb adóztatásával, vagy a vagyon megadóztatásával lehetne megvalósítani. A hagyományos szociális gondolkodás elvárja, hogy egy kis osztályharc is legyen a dologban. Ha a nagy jövedelműek fizetnek a rászorultaknak, a szociális segítség elve is megmarad.
Ez a mentalitás uralkodott régebb, 100 évvel ezelőtt, mikor egy teljesen más gazdasági rendszer létezett, mikor a termék hiánycikk volt, mikor az ökonómia elve az egoizmus volt, mikor a munka önellátást jelentett, mikor a munka a társadalom teljes foglalkoztatását jelentette.
Az alapjövedelem finanszírozá- sának egy teljesen átalakított és leegyszerűsített adórendszer az előfeltétele, ami nem a munka, hanem a fogyasztás megadóztatásán nyugszik. A Werner Götz által kidolgozott modell szerint a jövedelmi adó megszűnne. Ez a modell az alapjövedelem finanszírozására az áruk és szolgáltatások megadóztatását javasolja.
„Aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tessz 3,10). E Pál apostolnak tulajdonított bibliai mondatot sokan idézik mostanában előszeretettel – a forrást többnyire nem is jelezve, ám szinte sohasem irigység nélkül –, mondván: dolgozzanak meg azok is a pénzükért, akiknek „büdös a munka”.
De vajon van-e ma bármiféle realitása ennek a szigorú követelésnek?
2011.07.31. Feltétel nélküli alapjövedelem: egyék mindenki!
2011.07.05. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?
Komló Média Blog 