Obama összeesküvéssel vádolta meg Iránt

Obama megvádolta Iránt a szaúdi nagykövet meggyilkolására irányuló összeesküvéssel.

Az Egyesült Államok be tudja bizonyítani minden, a szaúdi nagykövet meggyilkolására irányuló összeesküvéssel kapcsolatban tett kijelentésének megalapozottságát, s azt is, hogy ez felelőtlen lépés volt az iráni kormányzat részéről – jelentette ki csütörtökön a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

Robert Baer, volt CIA tiszt úgy hiszi, hogy Izrael hamarosan meg fogja támadni Teheránt és a konfliktusból az Egyesült Államoknak nem lesz módjában kimaradni

Egyes “személyeknek az iráni kormányban” tudomásuk volt a szaúdi nagykövet ellen készülő merényletről, amiért felelősségre vonandók – mondta Obama a Ri Mjong Bak dél-koreai elnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
“Úgy hisszük, hogy még ha a legfelső szinteknek nem is volt tudomásuk a művelet részleteiről, felelősségre vonásnak lennie kell” – jelentette ki az amerikai elnök.
Obama szerint az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatban egyetlen opciót sem vet el, ami az amerikai diplomáciai nyelvezet szerint annyit tesz, hogy nem zárja ki a katonai fellépés lehetőségét. Az elnök az összeesküvés részvevőivel szembeni fellépés mellett a lehető legkeményebb szankciókat helyezte kilátásba. Kijelentette, hogy Washington folytatja nemzetközi erőfeszítéseit az iszlám köztársaságnak az eddiginél is erősebb elszigetelésére, hogy Teherán megfizesse az efféle magatartás árát.

A NATO támogatását is élvező elv lényege, hogy a szuverenitás nem kiváltság, hanem egy felelősség, amit vissza lehet vonni

Mint mondta, az Egyesült Államok nyomásgyakorlása “közvetlen hatással lesz az iráni kormányra mindaddig, amíg az nem hoz egy jobb döntést” arról, hogy miként javítsa együttműködést a nemzetközi közösséggel.
Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter kedden jelentette be, hogy az ország hatóságai lelepleztek egy összeesküvést, amely az iráni kormányzat támogatásával Adel al-Dzsubeir washingtoni szaúdi nagykövet ellen irányult. Teherán a vádakat elutasította .

Forrás: MTI

2011.10.10. A NATO új háborúra készül

2011.08.25. Obama vajon Szíria ellen is háborút indít?

2011.07.19. Líbia: Háború a világkormányért 2.

2011.07.19. Líbia: Háború a világkormányért 1.

2011.07.18. Izrael Irán megtámadását tervezi?

free counters

10/15 – A világforradalom megkezdődött

Mi történik, amikor az emberek dühösek a gazdasági helyzet és az ország sorsának alakulása miatt és úgy érzik, a politikai rendszer nem hozhat segítséget problémáikra, függetlenül attól, ki kormányoz?

Nincs semmilyen remény a láthatáron, az idő pedig fogy

Kezdjük megtapasztalni. Ma még békésen vonulnak a tüntetők. Holnap már nem biztos, hogy ezt teszik. Az erőszak nem oldja meg problémáinkat, de sajnos minden jel arra mutat, hogy ebbe az irányba haladnak az események. A feldühödött, frusztrált emberek kiszámíthatatlanok. Ízelítőt kaphattunk ebből a közelmúltban a londoni tüntetések alkalmával.

Sok százezer elkeseredett amerikai fog valamilyen formában részt venni a tüntetéseken anélkül, hogy bármi fogalmuk lenne arról, kik is szervezik

Jó lenne, ha néhány egyszerű intézkedés bevezetésével megszűntethetők lennének a gazdasági problémák, de sajnos a helyzet ennél sokkal összetettebb.

A nagyvárosok igazi pokollá válhatnak

Az elkövetkező években olyan tüntetéseket fogunk látni, melyekhez képes a mostani gyerekjáték. A nagyvárosok igazi pokollá válhatnak. Beléptünk a gazdasági tüntetések korába.

A globális válság, a hazai és a nemzetközi helyzet egyre súlyosabb alakulása 2011 tavaszától a civil világ ébredé- séhez, tömeges demonstráci- ókhoz vezetett szerte a világban.

A tiltakozási hullám új szintre kerül az október 15-re meghirdetett, az egész világot érintő akciónappal. A globális megmozdulás keretében október 15-én a felháborodottak, a névtelenek, a hangtalanok kivonulnak az utcákra, elfoglalják a köztereket és békésen követelik a valódi demokráciát, a tényleges többség, tehát a társadalom és a környezetünk érdekeinek elismerését, emberi és szociális jogaik érvényesülését.

2011.10.05. A Wall Street ostroma

2011.10.04. A tőzsdét és a bankokat vették célba a demonstrálók

2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye

2011.08.09. Londoni zavargások: mi van a háttérben?

2011.08.07. Válság van, vagy egy új korszak hajnala?

2011.05.21. Egész Spanyolországban terjednek a fiatalok megmozdulásai

free counters