Sok ember nem is sejti, hogy a Wall Street mára egy óriási pénzügyi kaszinóvá alakult. A nagy Wall Street-i bankok évi sok tízmilliárd dollárt keresnek a derivatívapiacon és a pénzvilágban senki sem akarja, hogy a buli véget érjen.
A „derivatíva” (származékos vagy derivatív ügylet, származtatott ügylet), mint fogalom bonyolultnak hangzik, de igazából nem nehéz megérteni mit is takar. Tulajdonképpen csak egy szakmai kifejezés, ami nem más, mint egy tét valamilyen ügyletre.
Eredetileg ezeket a téteket kockázati fedezetként használták, de mára a derivatíva piac soha nem látott kiterjedésű spekulációs piaccá nőtte ki magát. A globális derivatíva piac spekulatív értékét 600 ezermilliárd és 1,5 ezerbillió (1,5 x 1015) dollár közötti értékre becsülik.
Ne feledjük, hogy az egész világ GDP-je körülbelül 65 ezermilliárd dollár. A derivatíva ügyletek olyan mértékű veszélyt jelentenek a globális pénzügyi rendszer számára, hogy Warren Buffet egyszer „pénzügyi tömegpusztító fegyvernek” nevezte.
A világot irányító hatalmak egyelőre a kaszinó életben tartását látják jónak, de ez a szemétből épült hatalmas hegy előbb-utóbb a világra szakad majd.
Amikor ez megtörténik az eredményeként kialakuló derivatíva válság az egész globális pénzügyi rendszert elpusztíthatja.
Igen, a srácok ott a Wall Street-en nagyon elszabadultak. A legtöbb ember nem tudja, de a 2008-as válságot is javarészt a derivatív ügyleteknek köszönhetjük és minden bizonnyal a derivatívák lesznek a következő válság kirobbantói is.
Dr. Robert Shapiro, IMF tanácsadó a globális bankrendszer összeomlására figyelmeztet. A riport a BBC Newsnight hírműsorában volt látható 2011. október 5-én.
A derivatívákban levő legnagyobb kitettséggel jelenleg a JP Morgan Chase, Bank of America, Goldman Sachs, Citigroup, Wells Fargo és a HSBC Bank USA rendelkeznek, a Morgan Stanley-ről nem is beszélve. Mint láthatjuk pont az „elbukni túl nagy bankok” rendelkeznek a legnagyobb kitettséggel.
Amikor „robbantják a bankot”, mindenki veszíteni fog. A világ országainak kormányai előléphetnek, hogy megpróbáljanak mindenkit kimenteni, de az egész világon nincs annyi pénz, ami képes lenne a derivatíva piac robbanásából származó romokat helyreállítani. (Így állhatnak majd elő egy teljesen új rendszerrel, és csakis így lesz hajlandó a világ ezt az új rendszert elfogadni.)
Mostantól érdemes figyelni a hírekben a „derivatíva/származékos ügyletek” vagy „derivatíva válság” kifejezések említését. Amikor ez a válság ideér, a gazdaság villámgyorsan fog darabokra esni.
Ha kifújtuk magunkat a pénzügyi hullámvasút száguldozása után, számoljuk meg hányszor szerepel a szövegben a derivatíva szó, és jegyezzük meg. Ha jön a nagy összeomlás legalább tudjuk mi történik, bár tenni nem tehetünk semmit 😀
Varga István: Spekulációk tárgyává váltak az államok. Csendben történik. Megszólaló vendégek: Varga István, Beke Sándor, Babonics Tamásné. (Elhangzott: MR1, 2011/10/22)
A Hornyák Tiborral készült utolsó interjú, ami a Kossuth Rádióban hangzott el 2006. szeptember 10-én. Ebből kiderül, hogy az 1956-os hősök kivívták Amerika tiszteletét, de a támogatását már nem…
Az amerikai média a magyar nemzet hőstetteiről írt 1956. novemberében. Fél évszázad elmúltával a sajtó már nem ilyen pátosszal szól a forradalomról. Hornyák Tiborral, az 56-os Rab Parlament elnökével, az 56-os Szövetség alapító elnökével a többi között erről is beszélgettünk.
– Leslie Pain, amerikai újságíró, New York-i riporter írta 1956. novemberében, hogy nagyon nehéz, vagy talán teljesen lehetetlen is ezeknek az embereknek a nemeslelkűségéről képet alkotni. Bárhol jártak is a felkelők, a munkások, vagy a diákok, sehol nem történt fosztogatás. Betört üvegű kirakatok, tele keresett árukkal érintetlenül álltak. Ezt nem mi írjuk magunkról, hanem egy amerikai írta akkor a helyszínről. Vajon megfelelt ez a valóságnak? Hornyák Tibor, az 56-os Rab Parlament és az 56-os Szövetség alapító elnöke.
– Teljes mértékben. Erre nagyon büszkék is vagyunk mi 56-osok, mert egyikünk neve mellé sem tudták odatenni, hogy egy forint is ragadt valamelyikünk kezéhez. Én, mint 56-os elnök ragaszkodtam az alapítástól kezdve ahhoz, hogy aki nálunk 56-osnak jelentkezett, annak mindnek a börtönelbocsátó levelében csak az szerepelhetett, hogy fegyverrel, vagy eszmeileg harcolt 1956 igazáért. Semmiféle ún. kabátlopást, amit ezek megpróbáltak és megpróbálnak még a mai napig is valamelyikükre rásózni.
– Ugyancsak amerikai újságíró, George Kennen, a Saturday Post 1956. november 24-i számában írta, hogy a magyarok néhány nap alatt a kommunizmusra létezése óta a legnagyobb csapást mérték, megmutatva a világnak, hogy egy nemzet nagysága nem anyagi, vagy számszerű erejéből adódik, hanem szelleméből és hagyományaiból. Ez megint csak nem túlzás, nem szépíti meg ez a valóságot?
– Nem, mégpedig a következőért. Annak idején a ’48-as szabadságharcból menekült katonatisztek voltak, akik vezették az amerikai sereget győzelemre Amerikában. És erről nem szabad lenne elfeledkezni az amerikaiaknak, nem. Mi egy nemzet vagyunk, büszke is vagyok rá.
– Sok ilyen idézet van még amerikai újságíróktól ebben a VII. emeleti lakásban, amely egy 1956-os szellemi központként működik. Valószínűleg nem olvasták ezeket az idézeteket 1990-ben a rendszerváltó Parlament tagjai, de első törvényükként, amelyet csaknem egyhangúlag szavaztak meg kimondták, hogy 1956 nem népfelkelés, nem sajnálatos esemény, hanem forradalom volt. Jól tették-e, hogy beavatkoztak egy történelmi szakkérdésbe?
– Igen jól tették, mert meg kell, hogy mondjam, hogy büszke vagyok arra, hogy Magyarországon én beszélhettem elsőnek a Hősök terén, 1988-ban, ahol én elmondtam a valós történelmet és követeltem, hogy nemcsak forradalom, hanem szabadságharc volt 1956-ban és követeltem, hogy határozzák meg, hogy ’56-ban igenis forradalomból szabadságharc lett Magyarországon. Az is volt és az is maradt.
– De fontos volt-e, hogy törvényhozás mondja ki azt, hogy forradalom történt 1956. októberének végén és novemberének elején?
– Igen, nagyon fontos volt azért, hogy az utókor így fogadja el, mert az utókor tudjuk azt, hogy hiteles dolgokat fogad el.
– A törvényhozás annak idején, 1990 tavaszán ezt lelkesen megszavazta és utána ennek megfelelően cselekedett-e? Az ’56-os hősök megkapták-e a magyar államtól az elégtételt azért a hősiességért, amit vállaltak?
– Nem, sőt mondok mást is. A mai napig se kaptuk meg. Ez a szennyes valóság. Hiteles adatokat közlök, amit átadok itt az interjúnál, hogy 16 700-an voltunk ’56-osok, akik tíz év feletti börtönre lettünk ítélve és börtönben voltunk. Ezzel szemben, kérem szépen, a helyzet az, hogy ma már mindössze talán négyszázan élünk ebből a 16 700-ból és még a mai napig sem kaptuk meg a tisztes, becsületes elégtételt ahhoz, hogy a 60-70 ezer forintos nyugdíjunkat, ami abban az időben egy segédmunkásnak kellett, hogy legyen, ahhoz nekem, vagy hát többünknek szédületes harcot kellett folytatnunk a kormányokkal szemben, hogy ne haljon éhen a családunk. Kérem szépen, így lett aztán lassan feljebb emelve a nyugdíj, ami máig sem mondható semmi különösebbre, de el akarok mondani egy szörnyűséget, hogy hadd tudja meg a világ, amiről még idáig nem beszéltem különösebben. Az az eset velem történt meg, hogy engem nemcsak a pufajkások, hanem az orosz katonák tartóztattak le engem, a magyart. Egy egyszerű szoba-konyhás, spejz nélküli lakásban laktam a Gellért utcában Újpesten, és kérem szépen, a földszintes ablakon be lehetett lépni, jöttek, betörték az ablakot, ott jöttek be a pufajkások, az ajtót berúgva az orosz katonák és ott volt két értékem, a házassági évfordulómra kapott két herendi szoborka, ami első dolga volt az orosznak, mielőtt nekem kitaposták volna a fogamat, meg agyonvertek volna, hogy zsebre rakták, elvittek a hajamnál fogva, meg a négy fogam kitaposva nem engedtem szétbontani a bordáim, amit az orosz teherautón csináltak velem.
– De azért kedves elnök úr, azt is el kell mondani, hogy sok orosz hős, kivégeztetett oroszok által azért, mert a magyar forradalom mellé álltak, mint kiskatonák.
– Így van és én temettettem el őket a 301-es parcellába, hatvankettőt méghozzá. Itt Újpesten voltak, velünk harcoltak együtt az újpestiekkel. Ez a 62 egyenruhás orosz katona.
– Tehát nem lehet azt mondani, hogy az orosz nép vétkes, hiszen orosz hősök is voltak, akik vérüket adták a magyar szabadságért.
– Nem, az orosz nép nem vétkes, az még máig is hiszem, hogy hős volt, a szovjetek voltak bitangok, az ún. szovjetek, akik a KGB emberei voltak.
– Az utóbbi 16 évben két polgári többségű és két baloldali többségű parlament volt az országban, ezek tettek-e valamit azért, hogy 1956 hazai elfojtóit szembesítsék azzal, amit cselekedtek?
– Nem tettek semmit, sőt a mai napig sem, hiába volt minden követelés, én magam három terjedelmes könyvben megírtam minden disznóságot és a magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke pontosan megírta a könyvében és kiadta, hogy mit követtek el velünk szemben, a magyarokkal szemben a szovjet KGB-sek és mit nem követtek el a mai napig sem a kormányon lévő urak.
– Hogyan lehet ez, hiszen a Washington Star 1956. november 11-i számában azt írta, hogy Budapest népe puszta kézzel szembeszállt a szovjet tankokkal és a külföldiek nem értik honnét és miért volt az a halált megvető elszántság, ami annyi erőt adott a pesti srácoknak, hogy retirálásra kényszerítették az idegen megszállókat. Ez a hősiesség miért felejtődött el az utóbbi 16 évben?
– Azért felejtődött el, mert a hatalomba máig is olyan személyek is szép számmal vannak, akik annak idején a másik hatalomba is ugyanúgy részt vettek, azért van ez. Bízom benne, hogy rövidesen lesz elszámoltatás, mert ez a nemzet el kell, hogy számoltassa azokat a bűnösöket, akik ezt az országot a nyomorúság határára tették és teszik a mai napig is, mert csak egy példát mondjak Önnek, hogy létezik az, hogy ebben az országban 30-40 ezer forintos nyugdíjasok vannak, mire elég az?
– Nem lehet teljesen elítélni a hivatalosságot, hiszen több százmillió forintot áldoz arra, hogy méltó emlékmű kerüljön a Városligetbe, amely 1956. hőseire évszázadokig emlékezteti majd az utókort?
– Ez nem emlékmű, aminek semmi helye ott nincs. Van emlékmű, méghozzá csodá- latos, a Tabánban. Az amerikai 56-osok fizették és építtették azt a 12 méteres gyönyörű emlékművet, ami- nek a tetején egy 2 méteres hatalmas turulmadár van. Szó sem lehet róla, hogy ahhoz valaki hozzá merjen nyúlni, az emlékeztet 56-ra, az a valódi.
– Ugyancsak az amerikai Washington Star írta 1956. novemberében, hogy a nyugat örökké lekötelezettje marad a magyar népnek. Ennek a kis népnek az önfeláldozása lidércnyomás- tól szabadította meg a nyugati demokráciákat, amelyek eddig a szovjet veszély Demoklész kardjának árnyékában éltek és megmutatta, hogy a Szovjetunió nem sebezhetetlen. Erre az akkori amerikai lelkesültségre érdemes-e a mai magyarokat emlékeztetni?
– Igen, megmondom, hogy miért. Puszta kézzel szembe mertünk szállni a szovjet tankokkal, akkor azt mondta az akkori amerikai elnök, hogy kis nemzet ne ugráljon. Akkor volt a szuezi válság, ők akkor egyszerűen ezt válaszolták és tették a saját érdekükben azt, amit ott tettek és ez mindig fog fájni.
Komló Média Blog 