Amerikai terrorizmus: Élet drón-halállal

Múlt héten, a Stanford Egyetem és a New York Egyetem kiadott egy tanulmányt a drónok (pilóta nélküli légi járművek) használatáról a mindig-fejlődő, de sose-végződő terrorellenes háborúban. Sajnos, sok kommentátor nem vette a riport fő üzenetét: a drónok az egész civil lakosságot terrorizálják. Én voltam a tanulmány kutatóinak egyike, és heteket töltöttem Pakisztánban, interjúkat készítve több, mint 60 észak-vazirisztáni emberrel. Sokan közülük támadások túlélői voltak. Mások elvesztették szeretteiket és családtagjaikat. Mindannyian a megsemmisülés állandó félelmében élnek. A riport címét az adta, amit én és kollégáim tanultunk ennek az amerikai drón háborúnak névtelen és ismeretlen áldozataitól.

Az emberek a világban azt képzelik, hogy a drón elrepül egy célponthoz, sebészi precizitással kilövi rakétáit és aztán visszatér egy US-bázishoz, több száz vagy ezer kilométer távolságra. De Pakisztán észak-vazirisztáni törzsi területeinek egén a drónok jelenléte állandó, sokszor hat lebeg a falvak fölött egy időben. Az emberek hallják őket éjjel-nappal. Elkerülhetetlen jelenség, a halál derengő réme felülről. És ez a jelenlét kitartóan rombol szét egy Rhode Islandnál kétszer nagyobb közösséget. Szülők félnek iskolába küldeni gyerekeiket. Az asszonyok félnek összetalálkozni egymással a piacon. Családok félnek összegyűlni a korábbi támadásokban hibából meggyilkolt emberek temetésén. Gépjárművezetők félnek élelmet szállítani az ország más részeiből. A mindennapi élet rutinja szét lett tépve darabokra. Vitathatatlan ártatlanságú emberek otthonaikban lapulnak, és félnek gyülekezni az utcán. A ”dupla csapok”(1), vagy másodlagos támadások ugyanazon célpont ellen visszatartják a lakosságot a segítségadástól olyanoknak, akik megsebesültek. Egy vezető humanitárius ügynökség, megdöbbentő módon, most hat órát késik a segítségadással.

Még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy senki nem tudja megmondani ezen közösségek lakóinak, mit tehetnének biztonságuk érdekében. Az egész félelmetesen véletlenszerű. Senki nem tudja, ki van az amerikai ”halállistán”, senki nem tudja, hogyan került oda, és senki nem tudja, hogyan kerüljön le róla. Hirtelen és figyelmeztetés nélkül, egy rakéta becsapódik, s 16 méteres sugárban mindenkit megsemmisít. Természetesen az Obama-adminisztráció azt állítja, hogy csak harcosokra csap le. De azt megtanultunk 9/11 óta, hogy az apró betűs szöveget kell olvasnunk. Amit az emberek nem érzékelnek, az az, hogy az adminisztráció úgy határoz meg egy harcost, mint: minden katonaköteles korban lévő férfi, rendszerint 18 és 65 éves kor között. Mivel az USA általában nem közli a meggyilkoltak neveit, így nem tudhatjuk, hogy az áldozatok valóban harcosok voltak-e, vagy harcosoknak voltak-e tekintve, csak mert Washington rájuk mondta, hogy azok. Tényleg, az egész eljárás tele van ugyanazokkal a hibákkal, mint ami a fogolytartó rezsimet veszi körbe a Guantánamo-i katonai börtönben, Kubában.

Afganisztánban a Bush-adminisztráció hatalmas pénzjutalmakat fizetett helybeliek információiért. A törzsi és családi viszálykodásokban bővelkedő területeken az eredmény előre tudható volt: ártatlan emberek százaira volt hibásan mutogatva, hogy Talibán vagy Al-kaida, akik közül sokan éveket töltöttek Guantanamoban, vagy más tengerentúli amerikai börtönben. Most az Egyesült Államok hasonló ösztönzőket ajánl fel olyan embereknek, akik megígérik harcosok beazonosítását Észak-Vazirisztánban. Az állítólagos harcos otthona meg van jelölve GPS nyomkövetővel, és később, mikor az informáló biztos távolságban van, szilánkokká lesz lőve. Mivel senki nem tudja, kik az informátorok, az emberek nem hívnak meg senkit otthonukba. Az egész közösség behúzódik és nem mer kibátorkodni, de ugyanúgy fél a külvilágot is behozni. Ezt jelenti drónok alatt élni. Észak-Vazirisztánt a világ legnagyobb börtönévé változtatta, egy óriási megszállt zónává. Egy humanitárius dolgozó, aki New Yorkban volt 9/11-én és most Észak-Vazirisztánban dolgozik, elmondta nekünk, hogy a közhangulat mindkét helyen teljesen egyformának érződik. Az állandó terror érzete egy olyan érzés, ami nem ismer határokat. Persze, fel kell tenni a kérdést, hogy a nemzetközi törvények értelmében megengedhető-e a drónok használata; az én véleményem az, hogy nem. Persze fel kell tenni azt a kérdést is, hogy a drónok a céllal ellenkező hatást érnek-e el; az én véleményem az, hogy igen. De a párbeszéd ezekről a dolgokról közel se teljes, amíg nem fogjuk fel igazán, mit jelent drónok alatt élni.

Jennifer Gibson – LA Times, 2012. október 4

(1) A “dupla csapok” (double tap) kifejezés a mosdókagyló 2 különálló, hideg vizes és meleg vizes csapjaira utal, szemben az egy keverőcsappal.

Jennifer Gibson ügyvédi alkalmazásban áll a Reprive-nál, egy London bázisú jogi jótékonysági szervezetnél, ami pakisztáni drón-áldozatok tucatjainak érdekeit képviseli. Része volt annak a Stanford kutatócsoportnak, amelyik Pakisztánban tett látogatást, és az ”Élet drónok alatt” társszerzője.