A Zerohedge (sok nagy hírügynökséggel egyetemben), a dél-koreai Csung Eui-yong nemzetbiztonsági különmegbízott nyilatkozatára hivatkozva néhány perccel ezelőtt adott hírt arról, hogy a két Korea megállapodott a közvetlen tárgyalások elindításáról.
Észak-Korea azt is jelezte, hogy hajlandó feladni atomprogramját, amennyiben „a rezsim biztonságát garantálják”.
Csung Eui-yong, aki egyébként a koreai hírszerzés vezetőjével közösen személyesen is találkozott Kim Dzsongun észak-koreai pártfőtitkárral, Pyongyang-ból visszatérve nyilatkozott újságírók előtt.
A hír hatására a piacok azonnal szárnyalni kezdtek.
Csung szerint a következő lépésre, vagyis magukra a tárgyalásokra áprilisban kerülhet sor, ráadásul Észak-Korea arra is ígéretet tett, hogy addig egyetlen ballisztikus rakétakísérletet sem hajt végre.
A hír azért is érdekes, mert az utóbbi hónapokban egyre több helyen lehetett arról olvasni, hogy Észak-Korea jelenti az egyik legkomolyabb veszélyforrást a világon, legalábbis, ami egy kiterjedt vagy akár globális háború kirobbanását illeti.
Forrás: idokjelei.hu / zerohedge.com
Kapcsolódó híreink:
2018.03.06. Trump üdvözölte a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját
2018.01.20. Mattis: a nagyhatalmi vetélkedés és nem a terrorizmus áll a nemzetvédelmi stratégia középpontjában
2018.01.16. Moszkva kész támogatni a közvetlen tárgyalást a Washington és Phenjan között
2018.01.09. Észak-koreai válság – Washington célzott csapásokat fontolgat