tervezett elavulás címkéhez tartozó bejegyzések

Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot

A globalizációt sokszor azzal támadják, hogy benne csak az összeesküvés elméletek fantomját kergetik az emberek.. Pedig vannak dolgok, amelyek időnként kibuknak. Ilyen az úgynevezett Luganói tanulmány, amely a közeljövő folyamatait elemzi: Lényege: az ember felesleges. Minél előbb, minél problémamentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek.

“A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő “Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a “Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

“A luganói tanulmány ” című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: “Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században”.

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott “titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a “titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a “globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a “titkos megbízói kör” számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták “a luganói jelentést”. Ilyen vélemények hangzottak el róla:

  • “Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját.”
  • “Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a “globalizálódó világgazdaság” előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia.”

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni

“A luganói tanulmány” nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások “kiiktatásával” képes elkerülni. Ehhez van szükség a “grandiózus népességcsökkentő tervre”, amelyet a szakértői csoport végül a “titkos megbízók” asztalára letesz.
A tervet a “titkos megbízói kör” csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A “szűk szakértői csoport” pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a “grandiózus népességcsökkentő terv”, amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az õ meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet “veszélyes” a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A “több” és a “nagyobb” ugyanis nem feltétlenül “jobb”. Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?

Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP – a bruttó hazai termék – növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak “izommal” rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig de-stabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény – amelyeket “Bretton Woods”-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Közép európai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt “struktúra-átalakító programokat”, liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az õ segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok – természetesen a helyi lakosság kárára – a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a “struktúra-átalakító programokat”, vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt “szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak” lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszer-termelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az “új világrend” képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem “akadályozhatják” a szabad kereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: “mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát”.

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszer-ipari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormon-kezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati “karcsúsítások” miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik – pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban – éppen az óriási haszon miatt – a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen “túlzott sikere” jelenti: vagyis a “liberalizált piac” csődbe juttathatja önmagát. Hiszen – amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk – túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

  • a világ népességének növekedése,
  • a fogyasztás mennyisége és minősége és
  • azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a “morális kérdésnek” hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet: “minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek.”

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer – amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

  • olcsónak kell lenniük,
  • nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá
  • az “áldozatok” kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az “áldozatokra” kell bízni,
  • az államoknak nem kell közvetlenül részt venni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának – de ha lehet még többnek – a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig – mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

  • ideológiai-etikai,
  • gazdasági,
  • politikai és
  • pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már “teszi a dolgát”. Segít kiépíteni a “helyi elitet”, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A “gazdasági pillér” segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a “gazdasági pillér” Világbank és IMF általi működtetésének, mégis – a biztonság kedvéért – folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI – a többoldalú beruházási megegyezés – aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a “grandiózus népességcsökkentő terv” konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A “grandiózus népességcsökkentő terv” elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a “grandiózus népesség-csökkentési terv” megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

  • kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;
  • a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;
  • esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;
  • magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;
  • elszegényítés, éhínség,
  • a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;
  • olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;
  • környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;
  • a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;
  • a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi “agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,
  • élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,
  • egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
  • differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;
  • a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;
  • az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;
  • közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,
  • a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,
  • az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.
  • az AIDS további terjedése és a tuberkulózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),
  • a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);
  • a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre:

  • abortusz és sterilizáció bátorítása;
  • a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;
  • a gyermekek számának csökkentését a “struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;
  • anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;
  • a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, “a luganói tanulmány” elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy “titkos megbízói kör” illetve egy “grandiózus népességcsökkentő terv” léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a “kör” tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a “luganói tanulmány”, vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

  • elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljességgel lehetetlenek;
  • elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a “grandiózus népesség-csökkentő terv” kidolgozása és megvalósítása következhet;
  • ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyon is valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen – ígéretei ellenére – egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek “kiküszöbölése” a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy “grandiózus népességcsökkentő terv”.

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a “kitervelt vég ellen”.

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a “titkos megbízóknak”, hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kis bankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány “végső megoldása”.

5. Utószó

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a “titkos megbízói kör” által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a “tervet”, ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr. Csath Magdolna, egyetemi tanár

Forrás: www.euroastra.hu

2012.01.30. Görögország Brüsszel irányítása alá került

2012.01.30. ACTA: A szabad Internet vége?

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.26. Meglepő? Kik állnak a hitelminősítők mögött…

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.26. Az összeesküvés elméletek cenzúrázását a Google végezze

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.08. Túlnépesedés: a kihalás szélén?

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.23. Sokan vagyunk?

free counters

Reklámok

Az Audi diesel hibrid e-tron Spyder

Az Audi elvitte a Los Angeles-i Motor Show-ra az e-tron Spyder tanulmányautóját, mely egy négy-kerék meghajtású plug-in hibrid. Hátul egy 3 literes TDI motorral, elől pedig két elektromos motororral felszerelt Audi 50 kilométert képes megtenni káros anyagok kibocsátása nélkül, aztán a hagyományos motor átveszi a terepet.

Sajnos az Audi nem tervezi a Spyder tömeggyártását, de úgy hírlik, egy hasonló kinézetű, belső égésű motorral hajtott modellel találkozhatunk majd egyszer a szalonokban. Az e-tron Spydernél kifejlesztet hajtáslánc pedig várhatóan a 2015-ben megjelenő Q7-esben fog visszaköszönni.

Az elektromos-diesel hibrid e-tron Spyder végsebessége 250 km/óra, és mindössze 4,4 másodperc alatt gyorsul fel 100-ra. Fogyasztása pedig lenyűgöző: átlagosan 2,2 liter üzemanyagot fogyaszt el 100 kilométeren. Az autó akkumulátorát a regeneratív fékek töltik újra, az autó elejében lévő két elektromos motor pedig éles kanyarok esetén segítik a manőverezést. Mindehhez jön az autó alacsony károsanyag-kibocsátása: a 62 g/km jóval alatta van az EPA által 2016-ra kiírt 150g/km-es szabványának. Az 50 literes tankkal az e-tron Spyder majdnem1000 kilométer megtételére képes.

Forrás: www.tisztajovo.hu

2011.10.26. Elektromos autó a DeLoreantól

2011.09.05. Ilyen lesz a hangtalan Forma-1?

2011.07.25. A Volvo 1000 kilométerrel növeli elektromos modelljei hatótávolságát

free counters

Alternatív energia előállítás egyszerűen

Manapság egyre többet hallunk a sörkollektorokról, amelyekkel befoghatjuk a napenergiát, s amelyet házilag könnyen és olcsón elkészíthetünk. A posztban található videóban annak jártak utána, hogy miként működik a gyakorlatban a sörkollektor, és valóban spórolhatunk-e a fűtési számlánkon?

A sörkollektor egy házilag fabrikált légkollektor, vagyis egy olyan napkollektor, amely sörös dobozokból épül fel, és meleg levegőt lehet vele előállítani. Általában 45-90 fokos dőlésszögben a déli tájolású falra vagy tetőre helyezik el. Bárki elkészítheti otthon. Négyzetmétere körülbelül 30 ezer forintba kerül, és nagyjából 2 nm-es méretben érdemes elkészíteni, mivel ez még könnyen kezelhető. Csak üres sörös dobozokra, fahulladékra, üveglapra és némi szigetelőanyagra van szükségünk az összeállításához.

Az index.hu fórumáról indult a mozgalom, és ma már négyezer négyzetméter sörkollektor működik az országban. Több száz köbméter gáz megspórolható.

Forrás: www.alternativenergia.hu

Ezen kívül is rengeteg ötlet született és valósult meg a világban. Az alábbi link összeállításban ezek közül válogattunk. Már csak az elterjedésükért kell dolgozni…

2011.11.18. A megújuló energia előállítása számokban

2011.11.16. Kezdődik az újszilvási naperőmű próbaüzeme

2011.11.15. A napelemes uborka ivóvizet állít elő

2011.11.10. Napelemes borostyánnal termelhetünk megújuló energiát otthon

2011.11.09. Kukoricaszártól a szennyvíziszapig – biomassza konferencia

2011.11.08. Közvilágítás szélenergiával

2011.11.03. A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

2011.10.29. Megújuló energia láthatná el Magyarország teljes energiaigényét

2011.10.27. A séta energiája

2011.10.26. Elektromos autó a DeLoreantól

2011.10.20. Nyomtatás napfénnyel

2011.10.20. Megkezdődik a gyártása a napelemes tetőcserépnek

2011.10.19. A pécsi erőmű évi 3,5 milliárd forintért vásárol szalmát

2011.10.16. CO2 üzlet: mi van a háttérben?

2011.10.08. A remény fénysugara

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

2011.09.28. A szén nanocsövekből készült napelem olcsóbb és rugalmasabb

2011.09.23. Iphone hangszóró bambuszból

2011.09.21. Kanada hatalmas geotermikus erőforrásokkal rendelkezik

2011.09.13. Gáz helyett földhő – Komló mikor vált?

2011.09.01. A geotermikust napenergiával toldják meg

2011.08.23. Termálvízzel fűtik a szekszárdi sportcsarnokot

2011.08.22. A német falu 321%-kal több energiát termel, mint amennyit felhasznál

2011.08.11. Az erőmű, ami forradalmasíthatja a szélenergia hasznosítását

2011.08.09. A BrightSource Energy a naplemente után is termel áramot

2011.07.25. A Volvo 1000 kilométerrel növeli elektromos modelljei hatótávolságát

2011.07.07. Lemaradásban a megújulók, a szélenergia sem kivétel

2011.06.12. Mire lesz energiánk? – A fenntartható energetika kérdései

2011.06.08. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra

2011.05.27. Hogyan hat mindennapi életünkre az olaj

free counters

A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

A mai kor legsúlyosabb problémájára a mérnökök fantasztikus megoldásokat dolgoztak ki. Ha nem az RTL-től vagy a Spektrumtól várjuk, hogy rávilágítsanak, hanem magunk utánanézünk, akkor megtalálhatjuk a megoldást.

Az energetika, azaz az energiaellátás és -felhasználás, valamint ezeknek biztonsága napjaink egyik legfontosabb témája.

Évtizedekkel korábban sikerült a gyakorlatban kipróbálni olyan technikát, amivel az atommag-fúziós kutatás céljait (olcsó energia, nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagból, minimális – akár a szénerőműveknél alacsonyabb – mennyiségű rádióaktív hulladékkal) el lehet érni : Folyékony Fluorid Sóolvadékos Tórium Reaktor . Nem technikai, hanem tömegmanipulációs (manipulált információterjedés) oka van annak, hogy ezt (polgári célra) nem használja az emberiség. A Science, Scientific American, New Scientist, Discovery, Popular Mechanics meg hasonló tudományos-politikus csatornák még csak meg sem említik, az állam nem finanszírozza, így a kutatók túlnyomó többsége még csak nem is ismeri (nemhogy behatóbban vizsgálná). Az állam és a nagy cégek a doktoranduszokat más témákra “szívják el”, fizetik, ösztönzik. 2010-ben Magyarországon a BME-NTI-ből származó információ szerint egyetlen szakdolgozatnak sem témája. Tiszteletükre legyen mondva, hogy legalább a BME-n pár doktorandusz tud róla. De más témában jobban, biztosabban lehet “publikálni” és “rövid idő alatt eredményt elérni” (ez kétségtelen).

Az “energiaproblémát” réges-régen megoldották. Már az 1960-as években. Nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. Kitalálták, megépítették (olcsón), üzemeltették.

Wigner Jenõ kitalálta, hogyan lehet az emberiség energiaigényét tisztán kielégíteni. Aztán az 1960-as években meg is építették, olcsó anyagokból közönséges ipari technológiával, és sikeresen üzemelt 5 évig. Ez a folyékony fluorid sóolvadékos tórium reaktor (LFTR).

Számos előnye van az uránnal szemben, mint Wigner Jenő is felismerte. Mai körülmények között a thórium-232 alkalmasabbnak tűnik atomerő-művekhez, mint az urán. Kisebb, tisztább reaktorok, nagyságrenddel kevesebb radioaktív hulladék.

   Azonban most az indiai kormány bejelentette, hogy több kísérleti reaktor után belevágnak a világ első, tóriumot használó atomerőművének felépítéséhez. Jelenleg a helyszín kiválasztása zajlik, aztán még legalább másfél évet vesz igénybe az építkezés előtt a tervezés és környezetvédelmi előkészítés. Ha minden jól megy, az évtized végén kezdhet üzemelni a tóriumos erőmű, 300 megawattos kapacitással. Ez ugyan nem túl sok (kicsit kevesebb, mint amit Paks egy blokkja termel), mégis óriási áttörést hozhat az atomenergia iparágában.

A legszebb tájkép?

A tórium ugyanis nagyságrendekkel hatékonyabb, mint az atomerőművekben ma alkalmazott urán. Egy tonna tóriumból annyi energia nyerhető, mint 200 tonna uránból (vagy 3,5 millió tonna szénből), a feldolgozása után maradó melléktermékek pedig sokkal kevésbé veszélyesek, mint az uránéi. Ráadásul a tóriumreaktorok kisebbek, olcsóbbak, és környezetbarátabbak is lehetnek, mint az uránalapúak.

A viking viharistenről Thorról elnevezett anyag már a negyvenes években felkeltette az atomtudósok figyelmét, a Manhattan-terv fizikusai is ezt ajánlották az amerikai kormánynak az urán helyett, mint a leendő erőművek fűtőanyaga. A világháború alatt, majd a hidegháború évtizedeiben azonban a hatékonyságnál erősebb érv volt, hogy az uránnal dolgozó reaktorok melléktermékként plutóniumot állítanak elő, amiből atomfegyvereket lehet készíteni – tóriumból viszont nem lehet fegyvert gyártani.


Arnie Gundersen, a Fairwinds Associates vezető nukleáris mérnökének helyzetelemzése a fukusimai reaktorok állapotáról.


Interjú Michio Kakuval a fukusimai erőmű helyzetének súlyosságáról. Tényleg ezt a technológiát kell támogatni, amikor van alternatívája?

A fegyverkezési verseny elmúltával lobbiérdekek akadályozták meg a tóriumra való átállást. Európában 1999-ben merült fel először a CERN-ben egy kísérleti reaktor megépítése, de az EU a francia atomlobbi nyomására elutasította a támogatási kérelmet. Franciaország Európa vezető atomhatalma, rengeteg pénzt fektettek uránalapú erőművekbe, így nem áll érdekükben az új technológiára való átállás, ahol elvész a helyzeti előnyük.


Wigner Jenő nem csak kitalálta és megtervezte a reaktort, hanem meg is építette az első működő LFTR-t, mindezt 1960-ban.(garázs körülmények közt: raklap méretben) A “háztáji” reaktor 5MegaWATT-al üzemelt 2 évig. A reaktor elsődleges hátránya: nukleáris fegyver gyártására nem alkalmas. (ezért nem terjedt el, csupán Nobel díjjal honorálták a Magyar feltalálót: Wigner Jenőt)

A világ egyik legelismertebb atomfizikusa, a Nobel-díjas Carlo Rubbia tavaly nyílt levélben kérte Obama elnököt, hogy fontolja meg az amerikai atomerőművek lecserélését tóriumfűtésűre. A számítások szerint egy erőmű felépítése 3 milliárd dollárba kerülne, de a Föld készletei (ezt az urántartalék háromszorosára becsülik) több ezer évig képesek lennének fedezni az emberiség energiaigényét.

A fukushimai katasztrófa után Németország bejelentette, hogy 2022-ig fokozatosan leszerelik az atomerőműveket. A terv szerint a tizenhét erőművet fokozatosan állítják le, az utolsókat 2022-ben. A legidősebb atomerőműveket már az idén tavasszal – a fukushimai nukleáris katasztrófa után – átmeneti jelleggel lekapcsolták az energiahálózatról. Ezután Olaszországban tartottak népszavazást, ahol a szavazók 92 százaléka elutasította, hogy ismét atomerőművekből nyerjenek energiát.

Mindezek ellenére a visegrádi országok (V4) – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – államfőinek huszadik, jubileumi csúcstalálkozóján a résztvevők arra a megállapításra jutottak, hogy a térségben az atomenergia békés felhasználásának egyelőre nincs alternatívája.

Ha ez valóban így van (egyelőre), akkor most már csak az a kérdés maradt, Paksot miért nem ezzel a technikával (LFTR) akarják bővíteni?

Forrás: index.hu, eleg.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.10.28. Japán kormánytagok szólaltak meg Fukushimával kapcsolatban

2011.10.08. Kitartanak az atomenergia mellett a visegrádi négyek

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

2011.06.14. Üdvözölték az olasz népszavazás eredményét a német Zöldek

2011.06.14. Az olaszok is az atomenergia ellen szavaztak

2011.06.12. Fukushima: az atomerőmű-katasztrófa árnyékában

2011.05.18. A fukushimai 1-es reaktor fűtőelemei szabadon, a 4-es összedőlőben

free counters

Tárgyaink története

A videó átfogó képet ad a felelőtlen fogyasztói rendszer működéséről és az átlagfogyasztó által soha nem hallott információkat tartalmaz.

Ez a kis film magáért beszél. Aki ezen sem gondolkodik el, az már menthetetlen 😉

Az Amerikai Álomnak azért ez a neve, mert aludnod kell, hogy elhidd

És lássuk mi erről George Carlin véleménye:

2011.09.23. Iphone hangszóró bambuszból

2011.08.18. A javítható „Ironbud” elhozhatja a fülhallgatók új korszakát

free counters

A reklám, a tervezett elavulás és a hitel (A Jó, a Rossz és a Csúf)

A fogyasztói társadalom három alappillére: a reklám, a tervezett elavulás és a hitel. A mostani generációknak úgy tűnik csupán annyi szerepe van az életben, hogy minél több hitelt vegyen fel, hogy olyan dolgokat vásároljon vele, amire nincs szüksége. Ennek azonban nem sok értelme van.

Semmi sem tarthat örökké
Tényleg csak egy konteó?

A gazdasági növekedés társadalmának kritizálói rámutatnak, hogy ez hosszú távon fenntarthatatlan, ugyanis égbekiáltó ellentmondáson alapul. Aki azt hiszi, hogy a végtelen növekedés fenntartható egy véges bolygón, az őrült, vagy közgazdász.

Ez a tanulságos dokumentumfilm megpróbálja felkutatni, miért romlik el minden tárgy (amit oly nagy örömmel vásárolunk meg) rögtön a garancia lejárta után.

A Villanykörte Összeesküvés – A Tervezett Elavulás története

Úgy gondolkodunk a médiáról és a reklámokról, mint amik képesek rávenni egy embert, hogy az X mosópor helyett az Y mosóport favorizálja, vagy hogy járjon sokat ebbe vagy abba a gyorsétterembe. De borzasztóan alábecsüljük, valójában mekkora erőt is képvisel. Képes átalakítani egy emberi lény gondolkodását, életcéljait, teljes világképét… egyszóval a “megfelelő” kezekben társadalmakat formál.

Edward Bernays

Az 1920-as évek során Freud kidolgozta a pszichoanalízist, majd amerikai unokaöccse lefektette alapjait annak, hogyan lehet ezt az emberek totális manipulálására használni. Ezzel megszületett a manipulált demokrácia, amiben ma is élünk.

Az alábbi videóban ennek a folyamatnak a kezdetét követhetjük figyelemmel.

Én-század 1.Rész: Boldogság Automaták

2011.07.14. Vásárolj, fogyassz, cseréld le, dobd ki!

2011.06.19. A villanykörte összeesküvés – A tervezett elavulás története

2011.05.20. Eddie Bernays, a fogyasztói társadalom megteremtője
free counters