nemzeti vagyon címkéhez tartozó bejegyzések

Fontos tanács hitelfelvételhez

Ha teheted, te és családod soha ne menj be bankba …

A mai világunkban sok-sok család küzd az életben maradásért a bankok által nyújtott „kedvező” hitellehetőségektől. Sajnos nagyon kevesen veszik tudomásul, hogy a bankok nem segítenek az embereknek a magyar társadalomnak. Az anyagi javakat nem a bankok, hanem az itt élő, dolgozó emberek termelik meg munkájukkal. A munkába járó emberektől lesz szebb és élhetőbb a világunk. Tudják ezt a bankok is, a biztosító társaságok, a multik és sorolhatnám…

Azzal, hogy egy raklap papír pénzt adnak az embereknek hitel gyanánt, még nem lesz effektíve semmi kézzel fogható. Majd, ha az emberek értéket termelnek a mindennapjaikban, akkor lesz kézzel fogható az emberek és az ország gyarapodása.

És ahogy mondtam, tudják ezt a bankok és társaik…

Nézed a tv-t, hallgatod a rádiót, olvasod az újságot és mást sem hallasz, hogy milyen klassz hitellehetőséggel élhetsz. Megeszed! Berohansz a bankba és hitelt veszel fel lakásvásárlásra, autóra, hűtőre. És ne felejtsük el, hogy a média, a bank, a biztosító, a multik, mind-mind egy körhöz tartoznak, akiknek nem érdeke az ország életben tartása, felemelése… lelkületükben soha nem is voltak magyarok, bár lehet, hogy hivatalosan magyar állampolgárok.

Ha most utánaszámolsz – és nem akarunk filléreskedni -, akkor a felvett hitelednek kb. a kétszeresét fogod visszaadni normál esetben a lejárati időtől talán függetlenül, talán kicsit változik ez felfelé és lefelé is, de alapjában véve így működik, még akkor is, ha kamattámogatást kaptál az államtól, mert a bank csakis piaci hitelt nyújt a kettő közötti különbséget az állam fizeti…vagyis Te.

És még nem írtuk a svájci frank körüli hókuszpókuszt, aminek következ- tében már jóval több, mint a kétszeresét csalják ki „hivatalosan” az emberek zsebéből. Tehát az állam kiengedi a kezéből, nem szabályozza a lakosság érdekében ezt a pénzpiaci tevékenységet. Ha az állam engedélyezné, hogy öljünk embert nagy valószínűséggel sokkal több gyilkosság lenne. Ha az állam engedélyezi, hogy a bankok ilyen uzsorára adjanak hitelt, akkor azt meg is teszik dalolva.

Azt azért ne feledjük, hogy szerény becslések szerint is Magyarország lazán önfenntartó ország. És mégis küzd a lakosság túlnyomó többsége a létért, a fennmaradásért. A technikai fejlettségünk olyan magas fokú, hogy szinte szolgáltatással kellene a legtöbb embernek foglalkoznia.

Az adósság csapdába belehajszolt emberek – és szerintem Te is – azért dolgoznak, hogy a megtermelt anyagi javainak felét, vagy több, mint a felét odaadják a bankoknak, biztosítóknak, multiknak…nem saját magának, az országnak.

Hogy ez jogilag is meg legyen alapozva nem kell más, csak olyan embereket pozícióba juttatni, akik magas fizetésért melléjük állnak…bár látszatintézkedéseket kötelezően is illik ilyenkor tenni, hogy a hitel-visszafizetésért robotolók hónapról – hónapra fizessék a törlesztő részletet. Ha belegondolnak a médiáik folyamatosan tájékoztatnak a svájci frank kreált állapotáról. Befagyasztják a svájci frankot, de ezzel még tovább fogják fizetni és még többet fognak fizetni a dolgozó emberek a nem dolgozó, és nem termelő bankoknak, biztosítóknak, multiknak…

Az ország javai ténylegesen átkerülnek mások kezébe és ezt nyugodtan nevezhetjük összeesküvésnek is. És úgy kerül át minden a nem magyar emberek kezébe, hogy közben még robotol is az egész ország nekik.

Ha belegondolunk zseniális az egész véghezvitele, de akinek 2/3-a van annak illene ez ellen tennie!

A mai bank- és pénzrendszer működéséről egy kis videó

Forrás: www.komlomedia.hu

2012.02.23. Uzsora bűncselekmény miatt beperelte bankját egy devizahiteles

2012.02.23. Anyonymous: “Törölni fogjuk a görög állampolgárok adósságait”

2012.02.15. Hogyan kommunikáljuk az elmaradt extra nyereséget veszteségként?

2012.02.08. PSZÁF: “Védd a bankot mindenáron…”

2012.02.07. A Magáncsőd Intézménye

2012.01.30. OTP ban-K-omédia

2012.01.25. Ismét bukott az egyoldalú banki szerződésmódosítás

2012.01.23. Összehangolt szerződés- módosításra készülnek a bankok

2012.01.17. Devizahitelek: Kásler kontra OTP Bank

2012.01.16. A hitelesmagyar.com nyílt levele a Magyar Országgyűlés részére

2012.01.12. Amiről senki sem beszél a deviza elszámolású hitelekkel kapcsolatban

2012.01.07. Csatát veszíthetnek a bankok: nyerésre állnak a devizaadósok?

free counters

Jól csak a szívével lát az ember

Az emberek jelentős része mára kiábrándult a tudományból. Elegük lett az egymásnak homlokegyenest ellenkezőt állító szakértőkből, a tudomány kreálta, élelmiszerként, gyógyszerként, kozmetikumként ránk zúduló mérgekből, a szőnyeg alá söpört problémákból, a hazudozásból. Egyre többünkben merül fel a kérdés: van-e jövője a tudománynak? A mindenkori hatalmat elvtelenül kiszolgáló, jelenleg kifejezetten életellenes erőként működő elitklubok helyett létre jöhet-e az emberiség valós céljait segítő, az életet és csak az életet szolgáló társadalmi mozgalom: az új tudomány?

Melyek a szabályai, mik a korlátai, milyen erkölcsökre épülhet a jövő tudománya? Lehet-e egyszerű, mindenki által érthető? Képes-e választ adni az emberiség valódi kérdéseire? Segít-e az előttünk álló nehéz idők túlélésében?

„Mert nem az árt neked, amit nem tudsz, hanem amit rosszul tudsz!”

  • Miért építünk sokmilliárdos szennyvíztisztítókat, amikor a pár deszkából összetákolt budi környezetkímélőbb?

  • Miért gátaljuk el, öljük meg a folyóinkat, amikor az ezzel okozott kár sokszorosa a remélt haszonnak?

  • Miért tömjük tele magunkat gyógyszerként törzskönyvezett mérgekkel, amikor látványosan romlik tőle az egészségünk?

  • Miért születnek gyermekeink távol otthonaiktól, mesterséges szüléssel, amikor az anyák és csecsemőik is belebetegszenek?

  • Miért betegítjük meg gyermekeinket védőoltásokkal, amikor rég bebizonyosodott káros és maradandó hatásuk?

  • Miért kell betegen és boldogtalanul élni a „civilizált” világokban, amikor a természeti népek harmóniában és egészségben élnek?

Szenvedéseink forrása a hibás tudásokban keresendő!

Vegyük a természeti népeket. Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!

Pontosabban: éltek, ugyanis a botswanai kormány a kilencvenes években szülőföldjükről barakkokba telepítette e vidám emberkéket, azzal az indokkal, hogy „nem lehet a busmanokat kizárni a civilizációból és a fejlődésből”. Természetesen a döntésről senki nem kérdezte meg ezeket a hihetetlen ősi gyökerekkel rendelkező embereket, akiknek nagy része egyszerűen belehalt a kényszerű átültetésbe. Viszont van egy jó hír: a helyüket elfoglaló gyémántbányák – hála a gazdasági válságnak – remekül prosperálnak!

A természeti népek tudása sok-ezer éves kipróbált tudás. Nem ötletszerű, pár ember által demokratikusan elfogadott elméletekre épül, hanem tapasztalatokra, a természetben élő, vele együttműködő sok-sok generáció élettapasztalatára. A természetben a hibás tudás azonnal lelepleződik. Ott nincs helye az elméleteknek, ott csak egyszer lehet mérges gombát enni…

A hibás tudások kialakulásában kulcsszerepet játszanak a mítoszok. Mint senki által meg nem kérdőjelezett és kérdőjelezhető vallási tételek szövik át mindennapjainkat. Használjuk őket, hivatkozunk rájuk, és soha nem gondolkodunk el igazságtartalmukon.

A fejlődés mítosza

„Az emberiség fejlődik. Egyre több eszközt készít, egyre nagyobb a tudása, egyre tovább él…” Biztos? Nem lehet, hogy az elmúlt korok embere azért nem készített eszközöket, mert nem volt szüksége rájuk? Nem lehet, hogy több és mélyebb ismerete volt a Teremtésről, mint nekünk, ezért mindent megkapott a természettől? Nem lehet, hogy azért kell tovább élnünk, hogy hosszabb időnk legyen élettapasztalatunk gyűjtésére, mert nem élünk?

Ne hamarkodjuk el válaszainkat! Őseink tapasztalata alapján az álom az egyik legjobb tudásszerzési mód, úgyhogy aludjunk rá egyet…

A tudomány mítosza

A tudomány tévedhetetlenségébe vetett hitem egyetemista koromban ingott meg először. Laborgyakorlaton egy radioaktív forrást kellett kimérnem. Tisztességesen végigmértem, de a gyakorlatvezető tanár szerint rossz eredmény jött ki. Még egyszer végigmértem, de ismét ugyanazt kaptam. Harmadszorra megkértem a professzor asszonyt: mérjük ki együtt. Együtt is a „hibás” eredményt kaptuk. Az eltérést kutatva kiderült, hogy az általunk mért sugárforrást öt évvel azelőtt kicserélték, és a diákok minimum öt évfolyamon keresztül egymás füzetéből másolták az előző sugárforrás adatait…

Látszólag csak egy bosszantó malőr, de mára a tudomány nagy része sajnos így működik. Hivatkozunk a hivatkozás hivatkozásának a hivatkozására, és senki nem veszi a fáradtságot az eredeti forrás ellenőrzésére! Súlyosbítja a helyzetet a tudomány hierarchikus felépítése: minél több hivatkozás történik a forrásra, minél több tudományos fokozattal rendelkezik az „adatközlő”, annál kevésbé ildomos az ellenőrző kutatás. Így került a szőnyeg alá a Contergan, a DDT, a génmódosított élőlények utóélete, a védőoltások hatása… Így múlik a tudományos világ dicsősége.

A tudomány látszólag csupa érdekes kérdésre ad választ: milyen pályaenergiák tartoznak a hidrogén atom elektronjához, milyen szexuális szokásai vannak a királypingvineknek, milyen kráterek találhatók a Hold túloldalán… De ad-e választ a valóban fontos kérdésekre: miért vagyok a Földön? Miért azok a társaink az életben, akik? Hogy kerüljem el a pofonokat az életemben? Mi a célja az életnek a Földön? Hogy éljük túl önnön özönvizünket?

Az oktatás mítosza

“A Gyermek nem arra vágyik, hogy ismereteket szerezzen az életről, hanem hogy élje azt…” (Hintalan László)

Megfigyeltek már játszadozó állatkölyköket? Ugye milyen gondtalanok, aranyosak? Pedig az életük múlik az így megszerzett és begyakorolt tudáson. Valaha a gyermekek is így tanultak a felnőttek mellett játszva, őket utánozva, boldogan. Az életből tanulva elsődleges tudást szereztek, aktívan, teljes lényükkel (test, lélek, szellem) tanultak.

A mai padban-ülős iskolarendszer életidegen és életellenes. A gyermeket természetes környezetéből és életritmusából kizökkentve könyvekből, és egyéb másodlagos forrásokból adja az ismereteket. A tanuló passzívan, külső szemlélőként ismeri meg az őt körülölelő világot. A gyermek még Isten tenyerén él, így ösztönösen érzi, hogy az elveszett gyermekkora helyett kapott tudás nagy része élete szempontjából lényegtelen, csak a televíziós kvízműsorok során visszaböföghető tudás.

Kötelezővé azt kell tenni, amit magától ösztönösen elkerül az ember. Nem véletlen, hogy Magyarországon dicstelen uralkodónk, Mária Terézia vezette be a kötelező oktatást, szellemi önvédelmünk teljes megtörése céljából. Ennek következményeként tagadtuk meg múltunkat, „loptuk össze” nyelvünket, ennek következménye Trianon, de ennek következménye hazánk jelenlegi gyarmati sorsa is. Most akarják bevezetni 3 éves kortól a kötelező oktatást…

Érdemes megnézni az oktatási rendszer kimenetét is: fiataljaink legproduktívabb éveiket padban görnyedve töltik. Mire két-három diploma megszerzése után testileg, lelkileg, szellemileg is kiégve kikerülnek az „életbe”, semmijük sincs. Tudásuk jelentős része addigra elavul, se házuk, se gyermekük, se munkahelyük – hála „túlképzésüknek”. Talán őket is meg kellene kérdezni előtte, mint a busmanokat…

Az egészségügy mítosza

A legtöbb életünket romboló hibás tudás az egészségügyben keresendő

Az emberiséget romboló legtöbb hibás tudás az egészségügyben halmozódott fel. Mivel ez a rendszer a betegek száma után kapja a támogatást, elemi érdeke a betegségek létrehozása és fenntartása. Nagyszüleink még csak meghalni mentek a kórházba, mi meg lassan odaköltözünk.

Az ember természetes állapota az egészség, de ma a gyógyszergyártás a legnagyobb üzlet a világban, 2009-ben összforgalomban megelőzte az eddig vezető hadiipart. Ezért kell tele cekkerekkel hazahordanunk halálunkat a patikából…

Az orvostudomány az embert, mint bonyolult gépezetet szemléli, amelyben időnként alkatrészeket kell cserélni, mert elkopik, időnként életfolyamatokba kell belepiszkálni, mert elállítódik. Az autószerelő egy alátétet nem hagy ki a javítás során mert tudja, hogy okkal van ott, hiánya később bajt okozhat. Kórházainkban egész szerveket dobnak ki… Isten nem barkácsol! Az ember – mint minden élő rendszer – tökéletes öngyógyító és önreprodukáló képességgel rendelkezik. Ha mégis elkezdi lebontani magát azt jelzi, hogy valahol megsérült a külvilággal a harmónia, már nem teljes az Egész-ség.

Az ember az Egész része. Az Egész táplálja, védi, tanítja – amíg ellátja feladatát. Ha már nincs szükség rá – lebontja. Részét és részesedését – vagyis feladatát – az Egészben mindenki maga szabja meg, ahogy az útjára emlékeztető pofonok mértékét is maga állítja be. A betegség a legjobb barátunk, mert sosem pofozkodik ok nélkül! Ha ezeket a jelzéseket megpróbáljuk megszüntetni olyan, mintha autónkon az olajnyomás jelző lámpát leragasztanánk egy ragtapasszal: besül a motor!

Nézzünk egy-két példát a ragtapaszokra. Ma már 40-50 évesek állnak sorba csípőprotézisért. Az egészségügy szerint „elkoptak az ízületei”. Őseink 90 évig kapáltak – protézis nélkül. Az élő rendszerek nem tudnak elkopni, de a nem használt részeket a természet lebontja. A kevés mozgás miatt az ízületek beszűkülnek, arra figyelmeztetve, hogy ők mozgásra készültek. A megoldás a feladat visszaadása, a mozgás/mozgatás lenne…

A másik nagy sláger a vérnyomás beállítás. A szervezet a vér nyomását öngyógyító folyamatként, védekezésből emeli meg, hogy – az általában az élelmiszeripar szervetlen vegyületeitől elsalakosodott – vért eljuttassa a szervekhez. A vérnyomás csökkentés hatására lelassult vér a hordalékokat kirakja az érfalakra, tehát újabb gyógyszert kapunk: valamilyen koleszterin csökkentőt. Ez felhígítja a vért, tehát jöhet az újabb gyógyszer: a vízhajtó… Végállomás idő előtt a temető, de a gyógyszeripar jól jár.

Betegségeink arra figyelmeztetnek, hogy szervezetünkbe (testünkbe, lelkünkbe, szellemünkbe) valami nem oda illő került. Ha méreg kerül belénk, hányással vagy hasmenéssel, ha kórokozó lázzal és izzadással, ha lelki pofon sírással, könnyekkel próbálunk tőle megszabadulni.
Az egészségügy ezeket a folyamatokat „csillapítja”, befelé fordítja, ezért húzódik el a gyógyulás, ezért keletkeznek általában nagyobb bajok. Minden gyógyító hagyomány, így népi gyógyászatunk is azon alapul, hogy a nem oda illő dolgokat minél előbb kivezesse a szervezetből.

A „nem tehetek semmit” mítosza

Lehet, hogy olybá tűnik, de nem a tudósokkal, pedagógusokkal, orvosokkal van bajom. Az ember Isten képmására, tökéletesnek születik. Földre száll, hogy közösségét emelje, gyógyítsa, tanítsa… Majd szülei, környezete, iskolái segítségével elkezdi gyűjteni a hibás tudást. Előbb-utóbb persze rájön, hogy képtelen a választott feladatot ellátni, de a rendszer apró zavarainak, vagy saját hiányosságainak tudja be. Cinikussá válik, vagy eluralkodik rajta a „nem tehetek semmit” mítosza.

Egyszer egy barátom azt mondta: „A világ baja nem az, hogy valamit rosszul csinálunk, a baj az, hogy rosszat csinálunk. Ha a rosszat akarjuk jobban csinálni, az eredmény csak nagyobb rossz lesz.” Vagyis egyre több tudás – a semmiről, egyre több gyógyszer – haldoklásunk fenntartásához, életfogytig tartó tanulás – az élet helyett. A mindenkori hatalom sajnos a „rosszat jobban csinálni” folyamatában érdekelt, hiszen a hibás tudásnak köszönheti létrejöttét, és a tudás állandó manipulálásának köszönheti fennmaradását. Ezért nem számíthatunk rá!

Az egyénen múlik minden, a megoldás a világ bajaira az egyéni döntésekben keresendő. Az egyénnek szabad akarata van, de a szabad akarat a döntés felelősségével jár! A busmanoktól a hajléktalanokig sok utat megtapasztaltunk, kitapogattuk lehetőségeinket, most választásra kényszerülünk. Szerencsénkre Agócs József professzor idézete folytatódik: „Ha végre jót csinálunk (akár rosszul is), az eredmény csak jó lehet!”

„Jól csak a szívével lát az ember.” A valódi tudás megszerzéséhez ösztöneinkre kell hallgassunk, melyek az élet forrására hangolt finom műszerek. A Teremtés az életből fakad, az életet szolgálja, az élet a célja. Minden, ami életellenes, pusztulásra van ítélve benne. Bármikor megújíthatjuk tudásunkat (és vele életünket), ha ösztöneinkre hallgatva megváltoztatjuk az élethez való viszonyunkat.

Amíg nem érezzük a helyes válaszokat, addig is nemesednünk kell. Meg kell tanulnunk NEM-et mondani olyan egyéni és közösségi utakra, melyek életellenesek, melyeknek végén csak fájdalmat és boldogtalanságot tapasztaltunk. „Mert most még tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,12)

 

Kelt Gombán, az Úr 2011. évében, Földanya havában,
Szerző: Géczy Gábor fizikus, tanár, MAG közösség

Forrás: www.tudatbazis.hu

2012.02.20. Fellázadtak a világ kutatói

2012.02.20. Egyetlen atomból készült tranzisztor

2012.02.19. Gyógyszeradagoló mikrochip túl az első klinikai teszten

2012.02.16. A NATO 4 milliárd dollárt költ amerikai drónokra

2012.02.14. Március idusa – A modern civilizáció vége?

2012.01.30. A szabad választás átka

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.10. Tudatosan élem az életem…

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

free counters

Az államadósságunk története

Orbán Viktor évértékelőjében újra kiemelt helyen szerepelt az adósság kérdése. Az adósság elleni harc fontosságát ismét drámai szavakkal ecsetelte, de megint adós maradt azzal a magyarázattal, hogy mi is a mélyebb szerkezeti oka az adósság megnövekedésének. Ha megvizsgáljuk a Trianon utáni Magyarország történetét, az adósságválságok történelmi ciklusainak ismétlődését fedezhetjük fel. És az sem újdonság, hogy a belpolitikai csatározásokban a rivális erők egymást vádolják az eladósodás okozásával.

Az eladósodás legújabb ciklusa nagyjából negyven éve kezdődött, és azóta is tart. Bármit is állítsanak a politikai erők, az akkor kialakuló adósságcsapdából Magyarországnak azóta sem sikerült kitörnie. Ha időnként javultak is az adóssággal kapcsolatos pénzügyi mutatók, ez csak átmeneti és látszólagos volt. Többnyire olyan egyszeri tényezőknek volt köszönhető, amelyek az adósság megjelenési formáját alakították át, de az ország eladósodottságának fő tendenciái az elmúlt negyven évben a helyzet súlyosbodását jelzik.

Fontos előrebocsátani azt is, hogy az úgynevezett rendszerváltás nemcsak hogy nem jelentett változást, hanem éppen ellenkezőleg, csak súlyosabbá tette az eladósodottságunkat. Az 1990 előtti és azt követő időszak összehasonlítását némileg nehezíti, hogy az uralkodó közgazdaságtan három főszereplője (az állam, a vállalatok és a lakosság) közül 1990 előtt kizárólag az állam lehetett a hitelt felvevő szereplő, míg 1990 óta a másik kettő is egyre nagyobb arányban alanya az eladósodásnak.
Ahhoz, hogy az eladósodásunk lényegét megértsük, be kell vezetni egy kevésbé ismert fogalmat, és ez a halmozott nettó erőforrás-áramlás. A látszat ugyanis az, hogy ha 1990-ben tizenötmilliárd dollár nettó adósságunk volt, akkor ezt az utolsó dollárcentig mi, magyarok használtuk fel. Ez azonban tévedés! Ha ugyanis a kamatokat és a globális pénzhatalmi „zsiliprendszer” fegyverként ellenünk használt árfolyam-veszteségeit, tehát az adósságmenedzselés „tiszta forgalmi költségeit” összeadjuk, akkor megdöbbentő eredményhez jutunk. Amennyiben ezeket a nem általunk felhasznált, de minket terhelő összegeket levonjuk az adósságunkból (és az így kapott összeget nevezzük halmozott nettó erőforrás-áramlásnak), akkor a következő kép áll előttünk: az első gyors eladósodási időszak 1979-ig tartott, az adósságunk nulláról nyolcmilliárd dollárra nőtt, de már itt is feltűnő, hogy a nettó erőforrás-bevonás csak ötmilliárd, a maradék hárommilliárd már ekkor is a „kezelési költség” volt. Az 1985-ig tartó „konszolidá­ciós”, magyarul megszorításokra épülő időszak végén az adósság nagyjából ugyanúgy nyolcmilliárd volt, pedig közben a nettó bevonás összességében nullára csökkent. Vagyis addigra szinte az összes adósságunk már a globális pénzhatalmi rendszer számára fizetett „sarcból” tevődött össze. 1985-től 1990-ig felgyorsult ez a széttartás, mert a nettó erőforrás-bevonás, vagyis amit a magyar nép ténylegesen fel is használt, nulláról hárommilliárd dollárra nőtt, közben a nettó adósságunk nyolcról tizenötmilliárdra emelkedett. Tehát hétmilliárddal nőtt az adósságunk, miközben csak hárommilliárdot vontunk be, azaz használtunk fel ténylegesen. Mindez kísértetiesen emlékeztet Görögország példájára, ahol az elmúlt három évben az állam harmincmilliárd euróval csökkentette a fogyasztását, miközben az adóssága százmilliárd euróval nőtt.

Aztán 1992-re a helyzet még abszurdabb lett hazánkban, mert addigra már valójában a nettó erőforrás-bevonás alapján kétmilliárd dolláros pluszban voltunk, ám az adósságunk húszmil­liárd dollár volt. És 1992 és 1995 között újabb birodalmi fegyver kipróbálására került sor. Kétségtelen, hogy 1992 és 1995 között a nettó erőforrás-bevonás drámaian nőtt, és nagyjából ugyanennyivel nőtt az adósság is. Ám ennek az okát már nem az állam, illetve a lakossági erőforrás-bevonás jelentette, hanem az itt éppen „felszerelkező és berendezkedő” multinacionális vállalatoké. A cinikus trükk az, hogy ezeket a költségeket a magyar nép „hedonizálásaként” tüntették fel, majd a Bokros-csomag nevű megtorló akcióval rajta hajtották be.

Ez jól jelzi az idők megváltozott természetét. Kétségtelen, hogy 1998-ig nem növekedett sem az adósság, sem a nettó erőforrás-bevonás, de csak azért, mert a Bokros-csomaggal a külső pénzügyi adósságot belső társadalmi „adóssággá” alakították át, s ennek negatív lenyomata jól kitapintható ma is a többség életviszonyaiban. S bármilyen kellemetlen is szembesülni a ténnyel, de 1998 és 2006 között a nettó erőforrás-bevonás és az adósság is erőteljes növekedésnek indult. Az adósság GDP-hez mért aránya azért javult 1998 és 2001 között, mert még tartott a Bokros-csomag felszínen pozitívnak látszó, valójában viszont nagyon is pusztító hatása, ráadásul a multik a jó globális környezetnek köszönhetően növelték az exportjukat, így a gazdasági növekedés kiugróan magas volt.

Az 1998 és 2006 közötti időszakban azonban már egészen kirívó az aszimmetria, mert miközben a tényleges forrásbevonásunk tizenkétmil­liárd dollárral nőtt, a nettó adósságunk ötvenkétmilliárd dollárral emelkedett! Még megdöbbentőbb azonban az, ami 2006-tól napjainkig végbement. A válság és a folyamatos megszorítások hatására az elmúlt negyven év teljes nettó erőforrás-bevonása ma már mindössze tízmilliárd dollár, míg a nettó külső devizaadósságunk több mint százhúszmilliárd dollár. Ha valóban ki akarunk szabadulni e végzetes csapdából, ahhoz előbb az adósságot „csináló” alanyt kellene pontosan beazonosítanunk.

Bogár László

Forrás: www.magyarhirlap.hu

Vagy úgy járunk, mint a görögök

2012.02.11. Görögország: a segély nem a megmentést szolgálja

2012.01.13. Az évszázad pénzügyi csalása

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

free counters

Mikor kattan a bilincs az EU/IMF tisztviselők kezén?

Görögország legnagyobb rendőr-szakszervezete bejelentette, hogy elfogatóparancsot adnak ki az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hivatalnokai, illetve az újabb megszorításokat hirdető politikusok ellen. A rendőr-szakszervezet zsarolással, a demokrácia és a nemzeti függetlenség felszámolásával vádolta az eurokratákat, és közölte, hogy az első célpont az IMF vezetője lesz. “Mivel tovább folytatják ezt a pusztító jellegű politikát, arra figyelmeztetjük Önöket, hogy nem fognak minket a testvéreink elleni harcra kényszeríteni. Nem szállunk szembe szüleinkkel, testvéreinkkel, gyermekeinkkel és semelyik állampolgárral sem, aki változást követel a politikában.” A szakszervezet, amely ezt a nyilatkozatot kiadta, képviseli a görög rendőrök kétharmadát.

Úgy tűnik, a görög rendőrszakszervezet megtalálta a szabadkőműves elit gyenge pontját, ami minden országban tabunak számít. Európában minden egyes politikus, aki a hatalom közelébe kerül, szabadkőműves. A hatalom közelébe csak úgy juthat, ha leköteleződik, ami többnyire törvénytelenséget jelent. Ez azért szükséges, hogy ha nem hajtja végre a felettes utasításait, a hatalomból törvényes eszközökkel azonnal eltávolítható legyen. A görög rendőrség rájött, hogy az összes (!) politikus a jelenlegi törvényi szabályozás segítségével kiiktatható. Minden egyes politikus esetében elő lehet szedni valamit, amivel zsarolható, és a felettes még pluszban zsarolás miatt is büntethető. Ez igaz minden európai államra, így Magyarországra is. Egy ilyen zsarolási alap lehet egy korábbi sikkasztási ügy, vagy akár a külföldi kollégiumban lehallgatott hálószoba… Szima Juditot nem véletlenül állították félre! Egy hazafias, a hatályos törvényeket betartó rendőrség a legnagyobb veszélyt jelenti a szabadkőműves diktatúrára.

Csak is kizárólag ezért van törvénybe iktatva a mentelmi jog. Azonban egy olyan helyzetben, ami nemsokára minden európai államban előáll, ez senkit nem fog érdekelni. Egy valós érdekképviseletet jelentő rendőr-szakszervezet a hatályos jogszabályok alapján azonnal előzetes letartóztatás alá tehet bármely politikust, és a rendszer rendezőelve a garancia arra, hogy találnak is valamit, amivel börtönbe juttatható.

Akkor lenne tele a gatya, lenne azonnal munkahelyteremtés!

A szakszervezet által megfogalmazott felszólítást az Európai Központi Bank vezetőjének, és az európai Bizottság korábbi vezetőjének is címezték. A görög parlament előtt tömeges tüntetések kezdődtek, és a rendőrök közül rengetegen a fenti nyilatkozat értelmében nem vették fel a szolgálatot, mert a hatalom jelenleg a nép utolsó forintjait venné el a megszorításokkal, és ehhez a rendőrségnek kellene közreműködnie.

Ez az eredménye annak, ha a rendőrt szembe akarják állítani saját népével!

Forrás: www.jovonk.info és The Montreal Gazette

2012.02.11. Görögország: a segély nem a megmentést szolgálja

2012.01.30. Görögország Brüsszel irányítása alá került

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. Gyakorlatilag görög államcsőd

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2011.11.02. A Trójai faló, avagy görögtűz krónikája

free counters

Egészséges nacionalizmus

Néhány magyar spirituális gondolkodású, nyitott szívű ember elment Tibetbe, hogy az ottani szerzetesektől “ellessék” az emberi létezés “titkát”. Néhány hétnyi meditáció után az egyik szerzetessel közelebbi kapcsolatba kerültek és egy mélyebb beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy mi a fő célja a magyar lélekbúvárok látogatásának. Amikor a szerzetes meghallotta, hogy az utazók a saját életük céljára és a Ki vagyok én? c. kérdésre akarnak Tibetben választ kapni, akkor ezt válaszolta: “Ha Ti a szülőföldetektől több ezer kilométerre akarjátok megérteni, hogy miért születtetek oda, ahová, akkor nagyon nem értettétek meg a spiritualitás lényegét. Ahhoz, hogy kiderítsétek, hogy mi a feladatotok a Földön, ahhoz meg kell értenetek annak a népnek a gondolkodását és kultúráját, amelyikbe beleszülettetek.”

Bevallom, ez a történet engem rendesen mellbe vágott, mert az itthoni nehézségek és gazdasági korlátozások (rendkívül előnyös, “vállalkozás-barát” adórendszer pl.) és a Dögöljön meg a szomszéd tehene gondolkodásmód miatt rettenetesen elvágyódtam innen és el is mentem egy időre, aztán mégis hazajöttem, mert úgy éreztem, hogy nem véletlenül születtem magyarnak. Imádom az embereket mindenhol, bevallom őszintén azt is, hogy soha nem volt honvágyam több éves, egyhuzamban töltött külföldi tartózkodás ellenére sem; vannak mohamedán, zsidó, keresztény és ki tudja még milyen felekezetű ismerőseim és barátaim szerte a széles világ kocsmahálózatában és beszélek is néhány nyelven a magyaron kívül, de pontosan a spirituális meggyőződésem miatt gondolom azt, hogy most ebben a kultúrkörnyezetben és nemzeten belül kell valamit megtanulnom arról, hogy ki a fene is vagyok. Ez egy megérzés, szóval meg ne kérdezzétek, hogy mit szedek.

Azt fontos megjegyeznem, hogy a külföldön boldogulni kívánó honfitársaimat nem ítélem el egyáltalán, és nem tartom senkinek a részéről nemzetellenesnek azt, ha nem akar a született hazájában élni. Az sokkal inkább bántó számomra – bár tudom, ezen nekem kell dolgoznom, hogy ezt el tudjam önmagamban fogadni – hogy az itt élő és ebben az országban jövőt tervező emberek egy része úgy beszél a magyarságról, a magyar nyelvről és a kulturális örökségről, mint teljesen “felesleges” értékekről és örömmel fogadnák el azt, ha országunk mindenkori vezetői teljes mértékben a nemzetközi pénzhatalmak előírásai szerint ugrándoznának akkor is, ha az az itt élők sorsát hátrányos mértékben befolyásolja hosszú távon. Tudjátok, jó dolog a szomszédokkal jóban lenni, de azért a spájzba ne sétáljanak be az engedélyem nélkül…

Az egészséges nacionalizmus valami ilyesmiről szól az én számomra. Elsősorban ember vagyok, és csak másodsorban vagyok magyar, de örömmel vagyok az. Nem büszkén és megkülönböztető módon, hanem szeretettel és alázattal. Szeretem a végtelenül gazdag nyelvünket és melegség járja át a lelkemet, hogy mennyi csodálatos találmány fűződik magyarok nevéhez, pedig ezekhez a találmányokhoz nekem személy szerint semmi közöm. Boldogság önti el a szívem, ha Kodály Zoltán, Bartók Béla, Széchenyi István, Petőfi, Ady és József Attila “teremtményeire” gondolok, pedig keveredik bennem sváb, szerb, askhenázi és szittya vér is és nagyon is elképzelhető, hogy az őseim egy része nagyon is nem a Kárpát-Medencébe való. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy én ide születtem, a magyar az anyanyelvem, tudom, hogy ki az a Ludas Matyi és szeretem a kürtőskalácsot, a lángost és a jófajta szilvapálinkát. Ámulatba ejt az az ősi tudás, ami a nyelvünkön, a hagyományos építészeten keresztül sugárzik és nagyon fainnak tartom azt is, hogy pl. a magyar rovásírás ismerete vezette el a tudósokat az egyiptomi hieroglifák üzeneteinek megfejtéséhez is. A nyelvünk gazdagsága és a népi építkezés természetközelisége viszont döbbenetes tudást rejt, ehhez kétség nem fér.

Sokat találkozom azzal a véleménnyel egyébként, hogy az ember egy spirituális lény, egy végtelen isteni energiából származó tudatosság, akinek célja, hogy megtapasztalja a tudatos(!) létezés és egység csodáját és hogy ebbe a gondolkodásba nem férnek bele a nemzetállamok és az egyes kulturális különbségek, mert úgyis mindenki EGY. Ahogy a magyar nyelv is mondja: MindEGY. Azt is mondják nagyon sokan, hogy ha nem közösen, emberiségként gondolkodunk és hagyjuk, hogy a nemzetek közötti megosztás érvényesüljön, akkor soha nem érhetjük el ezt a vágyott célt. Ebben van egy pici igazság, mert valóban a legfontosabb önmagunkban elfogadni a másságot és megérteni azt, hogy a külső és belső megosztottság nem az EGYség, hanem a KÉTség irányába visz. Mindemellett az is való igaz, hogy a nemzetállamok kialakulásához “kellettek” háborúk és megosztottság, különben egyes népek nem akarták volna a földjüket és kultúrájukat mindenáron megőrizni és nagyobb területekre kiterjeszteni. Krízis nélkül nincsen katarzis, mint tudjuk. Valahogy nekem mégis az az érzésem, hogy az emberiség egy teljesen tudattalan egységből a tudatos egység felé megy, vagyis amennyire tudattalanul együtt éltünk évezredekkel (milliókkal?) ezelőtt, majd egyre inkább szétszakadtunk, annyira látszik az a törekvés egyre több humanoid részéről, hogy az egységet keresi újfent. Ebben az újfajta, tudatos egységben pedig az egyes nemzetállamok a saját kultúrájukkal és örökségükkel olyan szerves részét képezik az egésznek, mint az emberi test egyes alkotóelemei az egész szervezetünknek. Az emberi test számára nem elég, ha csak szív vagy máj van benne, hanem az összes többi szerv és “alkatrész” is szükséges ahhoz, hogy normálisan működjünk. Én valahol így tekintek a Föld népeire és az egyes nemzetállamokra, és ezért minden népcsoport és nemzetállam szuverenitásának a megőrzésére irányuló törekvését támogatom. Ennek pedig az egyik kulcsa a gazdasági önállóság a másik pedig a hagyományőrzés, mert ha az én pénztárcámban a szomszéd nyúlkál és az oktatási rendszert nem az adott ország érdekeinek mentén állítják össze (nem csak Magyarországon, hanem mindenhol), annak nem lehet túl jó vége…

A közös nyelvet és kulturális értékeket valló nagyobb családok (nemzetek) ősi tudásának és identitásának megőrzését a konzumtársadalom uniformizáló egységesedésével szembeállítani szerintem ráadásul logikátlan, mert ez két külön minőség. Az egyik erkölcsi értékekre épít, a másik meg a folyamatos gazdasági növekedésre, amely okos és tudatos gondolkodással igenis meg tud férni egymás mellett, főleg ha megértjük a pénz szerepét és működését ebben a világméretű képletben. (Azért pofázok annyit a pénzről egyébként, mert higgyétek el nekem, hogy a legfőbb teremtő energia a mai világban egy olyan világszerte elfogadott értékmérő, ami mögött már nincs is valódi érték, csak egy jó nagy csomag illúzió és rendkívül ügyes kommunikáció.)

Ennek a cikknek a célja mindössze annyi, hogy akár spirituális beállítottságúak, akár materialisták, akár jobb, akár bal oldali érzelműek vagyunk, érdemes észrevenni és megbecsülni azt, hogy egy nép mitől egyéni és különleges, és hogy ezt az egyéniséget megőrizni leginkább gazdasági és oktatási eszközökkel lehet, nem utolsó sorban pedig ennek köszönhetően szeretünk utazni és más nemzetek gyermekeit is megismerni, mert ha mindannyian ugyanolyanok lennénk, eléggé dög unalmas lenne szerintem a világ.

A teljes írás Józsi bácsi oldalán olvasható.

Forrás: www.ivi.hu

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

2012.01.12. Magyarország bedobja a törülközőt

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

free counters

Halj meg időben, ne okozz másoknak gondot

A globalizációt sokszor azzal támadják, hogy benne csak az összeesküvés elméletek fantomját kergetik az emberek.. Pedig vannak dolgok, amelyek időnként kibuknak. Ilyen az úgynevezett Luganói tanulmány, amely a közeljövő folyamatait elemzi: Lényege: az ember felesleges. Minél előbb, minél problémamentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek.

“A luganói tanulmány” globalizációs krimibe illő írás. Szerzője Susan George, amerikai filozófus és politológus, aki 1994 óta francia állampolgár, jelenleg is Párizsban él, és a társadalmi igazságosságért tevékenykedő “Transznacionális Intézet” társigazgatójaként, valamint a “Globalizációs Obszervatórium” alelnökeként harcol a globalizáció ellen.

“A luganói tanulmány ” című könyve angolul 1999-ben, franciául pedig 2000-ben jelent meg. A könyv alcíme: “Hogyan őrizzük meg a kapitalizmust a XXI-dik században”.

A könyv lényege, hogy egy szűk szakértői csoport, a könyvben pontosan meg nem határozott “titkos megbízói kör” kérésére egy évig dolgozik a svájci Luganóban azzal a céllal, hogy végigelemezze a világgazdaság lehetséges jövőit. Vizsgálataiknál abból kell kiindulniuk, hogy a jelenlegi liberális, globalizálódó gazdasági rendszer fenntartása megkérdőjelezhetetlen cél. Éppen ezért fel kell deríteniük mindazokat a veszélyforrásokat, amelyek gátolhatják ennek a célnak az elérését.

A könyv olvasója számára végig nyilvánvaló, hogy Susan George meg van győződve arról, hogy a “titkos megbízói kör”, amelyről csupán annyit sejtet, hogy a “globalizáció irányítóit és menedzserei”-t foglalja magában világosan látja és tudja, hogy milyen drámai következményekkel jár majd gazdaságpolitikája. Arra azonban mégis képtelen, hogy lemondjon róla, hiszen óriási haszna van belőle. Helyette saját túlélési lehetőségeit keresi. Ezért ad megbízást a szűk szakmai körnek a jövő vizsgálatára, és az ajánlások megfogalmazására. A szakértői csoport megállapításai lesújtók:
rámutatnak arra, hogy a globalizáció környezeti, szociális és egyéb katasztrófákba torkollhat, és ezért hosszútávon nem fenntartható. Ha azonban ez így van, akkor felmerül a kérdés: hogyan tudnák a globalizáció nyertesei saját kényelmes jövőjüket mégis biztosítani? Ere a kérdésre is választ várnak a szakértőktől. A válasz pedig szörnyű: cinikus és kegyetlen. És bármennyire is csak a képzelet terméke minden, mégis nagyon is valóságosnak és lehetségesnek tűnik. A szerző, Susan George ezért utószót illeszt a könyvhöz, amelyben megvilágítja, hogy hogyan kerülhető el a “titkos megbízói kör” számára a szakértői csoport által javasolt, hátborzongató megoldás.

A különböző szaktekintélyek lelkesen fogadták “a luganói jelentést”. Ilyen vélemények hangzottak el róla:

  • “Kiváló és eredeti írás, amely remek iróniával festi le a globalizáció 22-es csapdáját.”
  • “Kérlelhetetlenül őszinte és innovatív elemzés. Garantáltan rabul ejti az olvasót, és világossá teszi a számára azt, hogy a “globalizálódó világgazdaság” előnyeiről festett mítoszokat kritikával kell fogadnia.”

Csak az a vég, csak azt tudnám feledni

“A luganói tanulmány” nem más, mint a liberális, globális gazdaság szakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája. Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások “kiiktatásával” képes elkerülni. Ehhez van szükség a “grandiózus népességcsökkentő tervre”, amelyet a szakértői csoport végül a “titkos megbízók” asztalára letesz.
A tervet a “titkos megbízói kör” csupán a kiválasztott államfőkkel, titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszéli meg. A “szűk szakértői csoport” pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit és javaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságra kerülne, akkor letagadja. A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a “grandiózus népességcsökkentő terv”, amely sokak számára a véget jelenti. De kezdjük az elején. Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikák uralmának további biztosításáról a szakértői kör.

1. A leselkedő veszélyek

Az ökológiai katasztrófák lehetősége

A liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja maga a természet. Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket, intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, és rengeteg hulladékot termel. A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás után jelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az is tagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés. Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhoz vezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esik a természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésére kényszerítheti. A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbá válik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együtt élniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel, amelyeket éppen az õ meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikák és a globalizáció okoztak. Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok sem tehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen. Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.

Veszedelmes növekedés

Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet “veszélyes” a liberális gazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés? Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság és az emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A “több” és a “nagyobb” ugyanis nem feltétlenül “jobb”. Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala. Nézzünk egy példát! 1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékű elektronikus biztonsági rendszer beépítésére kényszerültek. 2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt. A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparág óriási növekedést produkált. De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?

Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP – a bruttó hazai termék – növekedett. De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miatt szükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miatt megnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is. A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés. Ha a növekedés valamennyi költségét számba vennénk, akkor világossá válhatna számunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlása között szoros kapcsolat van. Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.

A társadalmi problémák is egyre nagyobbak

A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebb elosztása. A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek iránti keresletet. A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba, értékpapírokba fektetik pénzüket. Ezért nem teremtenek elegendő keresletet. Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedés megtorpanásához vezethet.

A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmek polarizálódásához vezet: egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak. Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz is vezethet. További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokan nem juthatnak hozzá. A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak “izommal” rendelkezők iránt csökken a kereslet. Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége. Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkább védekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak, a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.

Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra, hogy felzárkózzanak, ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig de-stabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.

Gengszterkapitalizmus

Terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljt parancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is.

Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egy párhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek

Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát, Ázsiát és Oroszországot. Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszen elviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és a globalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti. Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyek ezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.

A veszélyelhárító mechanizmusok

Már ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például a Világbank, az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberális világrend fenntartására. Nézzük, miért!

A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)

A két intézmény – amelyeket “Bretton Woods”-i szervezeteknek is hívnak, 1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúan ellenőrzik és befolyásolják a fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Közép európai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyileg független Dél-kelet-ázsiai országokra, mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is.

Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt “struktúra-átalakító programokat”, liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a két intézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizáció teljes győzelméért tesz. A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az õ segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok – természetesen a helyi lakosság kárára – a nagy kockázattal befektetett pénzükhöz. Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba került országok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet. Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításából az adós országokat, rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra is várható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a “struktúra-átalakító programokat”, vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt “szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak” lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.

Az ENSZ

Úgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye. Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nem rendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszer-termelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.
Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum, amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)

A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet. Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az “új világrend” képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem “akadályozhatják” a szabad kereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott: “mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát”.

A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszer-ipari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Unió kénytelen lesz beengedni piacára a hormon-kezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz.

Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik. Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások, a vállalati “karcsúsítások” miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik – pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszer rendkívül bizonytalan alapokon nyugszik.

A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban – éppen az óriási haszon miatt – a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből következik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen “túlzott sikere” jelenti: vagyis a “liberalizált piac” csődbe juttathatja önmagát. Hiszen – amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk – túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet.

A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

2. Mi befolyásolja a jövőt?

A jövő alakulását lényegében három tényező fogja a leginkább befolyásolni:

  • a világ népességének növekedése,
  • a fogyasztás mennyisége és minősége és
  • azok a technológiák, amelyekkel a fogyasztási cikkeket előállítják.

A fogyasztás a jövedelmektől függ. Ezért annak a “morális kérdésnek” hogy pl. az átlag svájci miért fogyaszthat 17-szer többet, mint az átlag nigériai, nincs semmi értelme. Ez a kérdés egyszerűen nem kérdés. A globális piacgazdaság logikája szerint erre a felvetésre csak így lehet reagálni: na és? Nigéria számára pedig az a megoldás, hogy termeljen többet és csökkentse lakossága számát.

A technológiák továbbra sem környezetbarátok. Változás pedig, a profitérdekek miatt, egyelőre nem várható. Így a környezetszennyezés és a hulladékgyártás továbbra is probléma marad.

Népesség: jelenleg a világ népessége közel 6 milliárd. Ha semmi nem változik, akkor ez az érték 2008-ban 7 milliárd, 2020-ban pedig 8 milliárd lesz. Ráadásul a lakosság növekedése gyorsabb a szegény országokban, mivel egyrészt itt alacsonyabb az átlag- életkor, másrészt pedig itt a gyermek nagyobb érték: hiszen dolgozni tud és eltarthatja a családot. A gazdag országokban viszont egyre jobban figyelembe veszik az emberek azt, hogy a gyermeknevelés nagyon is költséges.

Következtetések:

A föld nem képes eltartani 6-8 milliárd embert. Ezért általánossá és elfogadhatóvá kell tenni a következő alapelvet: “minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek.”

Ennek az alapelvnek a következetes végrehajtásától várható csupán, hogy a liberális gazdasági rendszer – amelynek nem a munkahelyteremtés, hanem a profittermelés a célja -fennmaradhasson. A profit mint cél ugyanis egyet jelent azzal, hogy nő a globalizáció hasznából kirekesztettek, a szegények, a munkanélküliek száma. Ezek az emberek megélhetést követelnek, ami óriási terhet rak a társadalomra. A javak megosztása ezekkel az emberekkel idegen a liberális rendtől, annak megszüntetését jelentené. Mivel azonban abból indultunk ki, hogy a liberális rendnek fenn kell maradnia, ezért csak egy megoldást javasolhatunk: a lakosság létszámát kell csökkenteni. Csak ez az egyedüli lehetséges módja annak, hogy a liberális világgazdasági rend fennmaradhasson. A kevesebb ember pedig a természetet is kevésbé fogja károsítani, és kevesebb szociális problémát is okoz. Tehát mindenki boldog lesz, a föld és azon a liberális rend tovább él. Így megvalósulhat a fenntartható fejlődés. De hogyan érhető el a lakosság-csökkenés? A szokásos módszerek: világháborúk, etnikai-nyelvi csoportok kiirtása, és az egyéb durva, direkt módszerek ma már nem alkalmazhatók. Ezek ugyanis túl költségesek és nem elég hatékonyak. Fel kell vetnünk tehát a kérdést: hogyan oldható meg mégis a radikális népességcsökkentés?

Fogalmazzunk meg először néhány alapelvet!

Az alkalmazandó módszereknek:

  • olcsónak kell lenniük,
  • nem szabad semmilyen speciális berendezést igényelniük továbbá
  • az “áldozatok” kiválasztását nem vállalhatja senki, azt magukra az “áldozatokra” kell bízni,
  • az államoknak nem kell közvetlenül részt venni a munkában. Jobb ha azt ráhagyja a magánszektorra.

Ha a népességcsökkentési tervet jól átgondoljuk, és megfelelő erőforrásokat és akciókat rendelünk hozzá, a stratégia valószínűleg sikeres lesz. A stratégiának két területre kell készülnie: a születésszám csökkentésre, és a halálozási számok növelésére. Végső célként pedig azt kell kitűzni, hogy 2020-ra a világ jelenlegi 6 milliárdos lakossága 4 milliárdra csökkenjen le. Ehhez el kell érni, hogy a népesség a 20 év alatt évente átlagosan legalább 100 millióval csökkenjen. A csökkenés legalább 90 %-ának – de ha lehet még többnek – a kevésbé fejlett világban kell megtörténnie. Ez a születésszám csökkentésével és a halálozás gyorsításával oldható meg. A módszerek pedig – mint már említettük- nem lehetnek durvák, nyilvánvalóak.

Hogyan alapozhatjuk meg a népesség csökkentési tervet?

A négy pillér, amire támaszkodhatunk a következő:

  • ideológiai-etikai,
  • gazdasági,
  • politikai és
  • pszichológiai.

Nézzük röviden ezek lényegét!

Az ideológiai-etikai pillér azért fontos, mert az emberek igényelik a magyarázatokat. A magyarázatokat, a megideológizálást és az etikai elfogadhatóság biztosítását jól fizetett írókra, gondolkodókra, média-szakemberekre kell bíznia. Biztosítani kell, hogy zavartalanul publikálhassanak, és szót kaphassanak a TV- és rádióadásokban. Különösen fontos, hogy a fiatalokra minél nagyobb hatást tudjanak gyakorolni.
A gazdasági pillér, a struktúra-átalakító programokkal és a gazdasági megszorításokkal a Világbanknak és az IMF-nek köszönhetően ma már “teszi a dolgát”. Segít kiépíteni a “helyi elitet”, amelyik sokkal elkötelezettebb a globalizáció, mint saját népe, nemzete iránt. A “gazdasági pillér” segítségével nő a szegénység, romlanak az életkörülmények, csökkennek az egészségügyi kiadások, csökken az élettartam, csökken a születések és nő a halálozások száma. Különösen jól tetten érhetők ezek a tendenciák Kelet-Közép-Európában.

A politikai pillér: bár a gyengébb, kisebb nemzetek általában nem állnak ellent a “gazdasági pillér” Világbank és IMF általi működtetésének, mégis – a biztonság kedvéért – folytatni kell a nemzetállamok legyengítését. Ebben továbbra is vezető szerepet játszhat az IMF azzal, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csökkenhessen ezen országok adóssága, és így kénytelenek legyenek eleget tenni az IMF követeléseinek. Jól járul hozzá a nemzetállamok lebontásához a WTO is, és ha valaha mégis sikerül keresztülvinni a MAI – a többoldalú beruházási megegyezés – aláírattatását ezekkel az országokkal, akkor a nemzetállam megkaphatja végre az utolsó, halálos döfést. Az új rend fenntartásán pedig sikeresen működnek majd a globális cégek és a NATO.

A pszichológiai pillér: a nemzeti kisebbségek ösztönzése önállóságuk erősítésére és az önmegvalósítás bátorítása a különböző deviáns csoportoknál jó hatással van a nemzetállam lebontására. Lehetővé kell tenni ezért számukra, hogy megfelelő sajtójuk legyen, hogy csoportérdekeiket gyakran és határozottan jeleníthessék meg. Erősíteni kell minden szeparatizmus iránti igényt, és növelni kell az egymás iránti bizalmatlanságot. Ez jól szolgálja a nemzeti összetartozás, a szolidaritás leépítését, és így azt, hogy a lakosság- csökkentési terv észrevétlenül végrehajtható legyen. Azokat a nemzeti elkötelezettségű vezetőket pedig, akik értik mi történik, és tenni akarnak ellene, lehetetlenné és hiteltelenné kell tenni. Így el lehet érni, hogy az emberek bizalma elforduljon tőlük. Ha a négy pillér már áll, hozzákezdhetünk a “grandiózus népességcsökkentő terv” konkrét elemeinek bevezetéséhez.

3. A “grandiózus népességcsökkentő terv” elemei

A terv elemeit a könyv több mint 80 oldalon részletezi, ezért ezeknek csak rövid összefoglalását adhatjuk. Természetesen továbbra is a szakértői csoport tagjainak véleményét ismerhetjük meg.

Nagyon fontos, hogy a terv mögött ne legyen látható a tervező. Olyan durva módszereket nem lehet alkalmazni, mint pl. a Shell Nigériában, ahol az Ogoni népességet a cég bizonyíthatóan 20 éven keresztül mérgezte, és ezzel a kihalás szélére sodorta. Ez a brutalitás nagy butaság volt. Az ilyen tettek ellen maguknak a globális cégeknek is fel kell lépniük. Ugyanis az ilyen viselkedés nyílt ellenállásra ösztönzi az embereket.

Melyek is lehetnek azok a láthatatlan fegyverek, amelyeket a “grandiózus népesség-csökkentési terv” megvalósítására be lehet vezetni ?

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

  • kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;
  • a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;
  • esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;
  • magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;
  • elszegényítés, éhínség,
  • a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;
  • olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;
  • környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;
  • a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;
  • a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi “agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,
  • élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,
  • egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;
  • differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;
  • a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;
  • az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;
  • közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,
  • a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,
  • az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.
  • az AIDS további terjedése és a tuberkulózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),
  • a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);
  • a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre:

  • abortusz és sterilizáció bátorítása;
  • a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;
  • a gyermekek számának csökkentését a “struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;
  • anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;
  • a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.

4. Zárógondolatok

Ahogy az már a cikk elején is nyilvánvalóvá vált, “a luganói tanulmány” elkészítésének története kitalált történet : Susan George fejében született meg. A benne szereplő adatok, hivatkozások, és példák azonban mind tényeken alapulnak. Susan George, kiindulva abból, hogy mi is történik ma a világban, arra következtetett, hogy egy “titkos megbízói kör” illetve egy “grandiózus népességcsökkentő terv” léte nem is lehetetlen. Az pedig ezek után mindegy, hogy kik is a “kör” tagjai, és hol és mikor született meg a terv.

Susan George úgy gondolja, hogy a “luganói tanulmány”, vagyis könyve háromféle lehetséges hatást válthat ki az olvasókból:

  • elutasítják a könyvet, mint olyat ami olyan szörnyűségeket ír le, amelyek teljességgel lehetetlenek;
  • elgondolkodnak a felsorakoztatott tényekről, elfogadják az elemzéseket, de kételkednek abban, hogy azokból csak egy lehetséges megoldás, a “grandiózus népesség-csökkentő terv” kidolgozása és megvalósítása következhet;
  • ráébrednek arra, hogy az egy bemutatott, lehetséges megoldás valóban következik az előzetes feltételezésekből és az elemzésekből. Vagyis a vélt veszély nagyon is valóságos.

Ez utóbbi csoportba tartozó emberek jönnek rá először arra, hogy a neoliberális rend mennyire hazug: hiszen – ígéretei ellenére – egyre többen lesznek a kárvallottai, mint a nyertesei. Arra is ráébrednek, hogy családjuk, saját maguk, kisvállalkozásuk, környezetük, kisebb közösségük mind-mind komoly veszélyben van. Hiszen, ha a transznacionális cégek egyedül a tulajdonosok érdekeit szolgálják, ha a kormányok egyre tehetetlenebbek a globális erőkkel szemben, ha a globális pénz uralma mindenre rátelepszik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a feleslegessé váló emberek “kiküszöbölése” a rendszerből, a tőlük való megszabadulás. Erre pedig valóban megoldás lehet egy “grandiózus népességcsökkentő terv”.

Hacsak, azok az emberek, akiknek végre kinyílik a szemük, és megértik, hogy mi történik körülöttük, ezt meg nem akadályozzák.

A könyvre a harmadik módon reagáló emberek bizonyosan azok között lesznek majd, akik tenni akarnak valamit a “kitervelt vég ellen”.

De milyen lehetőségek állnak nyitva előttük? Ezek összefoglalásával zárja a könyvet Susan George.

A vég másféle is lehet

A másféle megoldás ismertetése előtt azonban először fel kell tenni két egyszerű kérdést:

Kik felelősek a jelenlegi ill. a jövőben is várható válságokért?

Hogyan akadályozható meg további károkozásuk?

A globalizáció magától nem fog leállni. A transznacionális cégek hatalmának további növekedésével, a korlátok nélküli globális pénzmozgással rákos állapotba kerül a világgazdaság: folytatja az emberi és természeti értékek pusztítását annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a pusztítás előbb-utóbb önmagára is káros hatással lesz majd. A kockázat tehát egyre nagyobb. Ezért haszontalan arra kérni a transznacionális cégeket, hogy legyenek egy kicsit jobbak, felelősségteljesebbek. A lényegük ellen kell fellépnünk. Vagyis le kell számolnunk a transznacionális zsarnoksággal, mielőtt az számolna le velünk. Ki kell szabadulnunk alávetettségünkből, igazi polgárrá kell válnunk, aki nem hagyja másra sorsa irányítását. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlen, hogy a szakértők azt tanácsolták a “titkos megbízóknak”, hogy bátorítani kell a széthúzást, a megosztottságot, a szeparatizmust. Először is ezt kell leállítani. Egy francia mezőgazdasági szakember hallgatva egy jobboldali és egy baloldali érzelmű parasztszövetség vitáját, így kiáltott fel: mit számít, hogy bal- vagy jobb-oldali parasztok vagytok-e? Hiszen hamarosan egyáltalán nem lesztek!

A legfontosabb feladat tehát újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus igyekezett szétszaggatni. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket. Lokalizálni kell. Fel kell lépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyes hulladék-feldolgozók ellen, tiltakozni kell a globális cégek érdekeit szolgáló autópályák építése ellen, máskor pedig az ellen, hogy egy céget privatizáljanak vagy bezárják, és ezáltal emberek tömegei veszítsék el munkájukat, életlehetőségeiket.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kis bankokat kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait és védje meg a nemzeti érdekeket a transznacionális zsarnoksággal szemben. Azt is el kell érni, hogy a pénzt ne onnan vegye el, ahol a legkevésbé van: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bővében vannak neki: vagyis a globális cégektől és a pénzpiac szereplőitől, elsősorban azok tisztességes megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős adókat kellene kivetni a környezetet károsító tevékenységekre közöttük a hulladéktermelésre is.

Ezekkel és az ehhez hasonló lépésekkel kerülhető csak el a luganói tanulmány “végső megoldása”.

5. Utószó

A könyv megismerése után mi is választhatunk: reálisnak tartjuk-e Susan George elemzését vagy nem. Beteges fantáziálásnak gondoljuk-e a “titkos megbízói kör” által kiadott feladatot, hogy érdemesnek tartjuk arra, hogy elgondolkodjunk róla. Akárhogyan is vélekedünk a könyvről, a bemutatott tényeket nem tagadhatjuk, hiszen azokat saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Még emlékszünk a Bokros-csomagra, tudunk a kórházi ágyak számának csökkentéséről, az egészségügynek juttatott csökkenő támogatásról, a lakosság fejlődő országoknál is rosszabb egészségi mutatóiról, az alacsony várható élettartamról, és a magas halálozási számokról. Naponta éljük meg az alacsony életszínvonal valamennyi hátrányát, a közüzemek monopolhelyzetéből fakadó áremelések derékszíj-összehúzó hatásait, látjuk az elesetteket, a hajléktalanokat, megtapasztaljuk a társadalmi kohézió hiányát, azt, hogy hogyan próbálják a globalizáció hívei szétzülleszteni, kiiktatni nemzeti érzéseinket, nemzeti kultúránkat. Végül intőjelként arra is gondolnunk kell, hogy az IMF és a Világbank hazánk esetén is már korábban megfogalmazta a “tervet”, ami szerint túl sokan vagyunk, 2-3 millióval kevesebb magyar is elég lenne.

Susan George könyve tehát nagyon is az elevenünkbe vág. A lokalizációval kapcsolatos befejező gondolatait ezért akkor is nagyon komolyan kell vennünk, ha érvelését esetleg nem tudjuk teljesen elfogadni.

Dr. Csath Magdolna, egyetemi tanár

Forrás: www.euroastra.hu

2012.01.30. Görögország Brüsszel irányítása alá került

2012.01.30. ACTA: A szabad Internet vége?

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.26. Meglepő? Kik állnak a hitelminősítők mögött…

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.26. Az összeesküvés elméletek cenzúrázását a Google végezze

2012.01.25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.08. Túlnépesedés: a kihalás szélén?

2012.01.02. A betegségipar csodái

2011.12.29. A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

2011.12.23. Sokan vagyunk?

free counters

A szabad választás átka

Adott egy rekesz alma, benne a szokásos tartalom: vannak nagyon szépek és kicsit csúnyácskák, meg néhány ütődött, romlásnak indult darab.

Ha ez a rekesz egy boltban van, mi történik? A vásárló az alma kilójáért fizet a pénztárnál, így nyilván válogatni kezd, kiveszi a legszebbeket, elvégre ugyanannyit fizet a szép almáért, mint a sérültért. Az első néhány vásárló elégedetten távozik, viszont utánuk már csak a csúnyácska, meg kissé sérült almák maradnak. Kevesebb vásárló lép oda, a kosár lassabban ürül, aki vesz, elégedetlen: hogy lehet ennyit kérni ilyen almákért? Végül az almák fogyása megáll, a sérült almák rothadni kezdenek, a csúnyácskák is megbuggyannak, az almák felét kidobják.

Mi történik, ha az egész rekesz alma az enyém? Az első lépésem, hogy a kicsit sérült almákat kiválogatom, a sérült részt kivágom ha kell, és ezeket eszem meg először (kásába, esetleg almás süteménybe kerülnek). A szépeket kiteszem egy kosárba, ezt esszük napról napra, egyet-egyet. A csúnyácskák hámozva, felvágva megint a reggeli kásába, lepénybe, levesbe kerülnek. Mindegyik almával elégedett vagyok, mert a lehetőségeinek megfelelően használtam fel őket, és az első pillanatban is már menthetetlen darabok kivételével mindegyiket felhasználtam.

Erre varrjatok gombot, közgazdászok, pszichológusok! Mindkét esettel minden rendben van – valójában azonban az első katasztrofálisan rossz a másodikhoz képest. A “szabad” és logikus választás nem feltétlenül a bölcs döntés.

Ha valami az enyém, vagy kiterjesztve: úgy gondolok rá, mint aminek a felhasználásáért felelősséggel tartozom, és rosszul esik minden egyes darab, amit végül ki kell dobnom, akkor jól bánok vele, kihozok belőle mindent, amit lehet, sajnálom, amit végül nem tudok használni. Akár dolgozom is azért, hogy minél többet tudjak megmenteni, nem külső kényszer (törvény vagy pénz) miatt, hanem azért, mert értéknek tekintem magát az “erőforrást”, ami jelenleg egy rekesz alma, olyan, amilyen. Minden, amit sikerül így felhasználnom, sikerélményt ad, összességében boldog vagyok, sőt: egy rekesz nyomott alma akár nagyobb boldogságot jelenthet a számomra (sok munkával “megmentem”: csinálok fagyasztott reszelt almát, almás pitét, almalevest), mint egy reklám almákat tartalmazó.

Ugyanez egy versengő környezetbe helyezve csak elégedetlenséget szül: haragszom arra, aki elvitte a legszebbeket, nem törődöm azokkal, akik utánam jönnek és én is a legszebbeket veszem ki, végül pedig haragszom a boltra, amiért vacak árut próbál rám sózni a drága pénzemért. A bolt pedig mindent elkövet azért, hogy reklám kinézetű almákkal tölthesse meg a rekeszt. Szó szerint bármit, olyan dolgokat is, amikkel nem értenék egyet, ha látnám: a termék java részét a termelőnél hagyja, kenje a hajára; egy csomót kidob, mert nem szép; “nem kérdezi meg”, hogyan marad piros az az alma heteken keresztül, mitől lett háromszor akkora, mint a másik, …

Ha valami az enyém, igyekszem megjavítani, míg ha kívülállóként “megvásárolom”, akkor eldobom, mást választok vagy panaszkodni kezdek. Most miről is beszélek? Egy rekesz almáról, vagy…

  • bármiről, amit tekinthetnék közösségi erőforrásnak? A megtermett almát egymással versenyezve el akarják adni a termelők, vagy úgy gondolják, hogy “ennyi és ilyen almát kaptunk az idén – hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet együtt”? Mert almalé gyártást egyedül nem lehet kezdeni, de húsz gazda már gondolkodhat benne…
  • a boltról, ahol összekeveredik a “miénk” a “valahonnan hozottal”? Ahol a termék árát és kívánatosságát hasonlítom össze, nem törődve azzal, hogy az egyik a “miénk”, aminek felhasználásáért felelősek vagyunk, a másikat hatalmas energiafelhasználással ezer kilométerekről szállították ide.
  • a “termékek” garmadájáról, amelyek között “szabadon” választok? Akkor érzem magam ostobának, ha nem a kívánatosabb terméket választom – és mindegy, hogy ezt esetleg  vegyszeresen kezelték vagy akár genetikai eszközökkel “kívánatosították”, sőt, talán nem is összehasonlítható (“emésztés segítő gyümölcsjoghurt” szemben egy almával). Ezzel pedig távirányítással teszem tönkre az engem helyben ellátó rendszereket ahelyett, hogy segítenék fejlődni neki.
  • az életemről? Amiben van szép és van ütődött, sérült rész, de mivel ma ezernyi élet-sablon lebeg a szemem előtt, nyilván a “menő” darabokat válogatom össze, a “lúzereket” félredobom. Amikor pedig az én lúzer időm eljön, ötletem sincs, hogy ezzel mit lehetne kezdeni? Nem gondolom végig, milyen lesz majd öregnek, betegnek, haldoklónak lenni, mindig csak az ifjú, a csillogó, a lobogó hajú sztárok járnak a fejemben. Pedig a csillogás mulandó, a rekeszben pedig ott van a többi is,
  • és azokból is jó lenne a legtöbbet kihozni, nem hagyni mondjuk az intézményesített elbutulásban, Alzheimer kórban megbuggyanni, plasztikai műtétekkel élő viaszfigurákká silányítani

Naná, hogy ostobaságokat csinálok, pótszereket választok, és főként: bamba értetlenséget a valóság végiggondolása helyett. Az pedig pont olyan, mint egy rekesz alma. Csak a bambaság teszi hasonlóvá egy doboz bonbonhoz (“Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.”). Bár a Forrest Gump nagyon jó film, mégis kiábrándító a tény, hogy ma az emberiség a főhőst tekinti példaképnek…

Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com

2012.01.29. Orbán megerősíti a csatlakozási szándékot a költségvetési paktumhoz

2012.01.29. A csendes Anschluss

2012.01.28. A SOPA és a PIPA még mindig támad

2012.01.27. A tanulás öröm, érték, felelősség

2012.01.26. Még több infót gyűjt rólunk a Google

2012.01.23. Egy reklámfilm margójára

free counters

Gyakorlatilag görög államcsőd

A görög tisztviselők a hitelezőkkel tárgyalnak a hiteltörlesztés átmeneti beszüntetéséről, hogy elkerülhessék az államcsődöt és az eurózónából való kilépést. A kommunikációjukban már hallani mindent, az adósság átütemezésétől kezdve a görög államadósság (mintegy 130 milliárd euró) felének elengedéséig. Egyelőre még kerülgethetik a tények közlését, de akkor majd mi kimondjuk helyettük: egy ország fizetésképtelensége gyakorlatilag államcsőd.

Hogy ezt még a totális államcsőd előtt letárgyalják, csak annyit jelent, hogy az államcsőd irányított, és Görögország megmarad gyarmatnak. Egy államcsőd esetén az állami források már nem elégségesek ahhoz, hogy az állam alapvető (létfontosságú) feladatait ellássa. Jelen kiszolgáltatott helyzetben az európai államoknak az adósságtörlesztés legalább annyira feladatává lett téve, mint maga az államigazgatás apparátusának fenntartása.

Mit láthatunk Görögországban? Újabb és újabb megszorítások, a szociális kiadások visszatartása majd megvonása, a közigazgatás gépezetének lassú leépülése. Tömeges elbocsátások a pénzhiány miatt. Az ország most érte el a fizetésképtelenséget. Ez csak annyit jelent, hogy a görög kormánynak választania kellett: vagy újabb tömeges leépítések lesznek egészen odáig, hogy államapparátus híján már nem tudja fenntartani a hatalmat, vagy elkezd tárgyalni a hiteltörlesztés szüneteltetéséről. Így annak a reménye megmarad, hogy a jövőben majd újra fizetni tud, ellenkező esetben már az sem. Tehetnek a hitelezők mást, minthogy elfogadják? Nem, mivel nekik is érdekük, hogy a görög állam előbb vagy utóbb de törlesszen.

Hogy a törlesztést tárgyalásos úton szüntetik be, a görög kormány ezzel egyben kijelentette, hogy a hiteltörlesztés számára elsődleges, az állampolgárok sorsa másodlagos. Ugyanis a lakosság terheit nem csökkentik, hanem minden marad a jelenlegi szinten és amint lehet, folytatják az államadósság törlesztését.

Angela Merkel német kancellár figyelmeztette Görögországot, hogy nem kapják meg a következő segélyt, ha nem történik előrelépés az államadósság csökkentése terén. De mégis miből, Merkel asszony? Ahhoz működőképes gazdaság kellene, valós termeléssel, általános foglalkoztatottsággal. Ami volt, azt elvitte az Európai Unió, közönséges turistaparadicsommá, az uniós vezetők nyaralóhelyévé züllesztve Görögországot. Ismerős a helyzet? Minden más EU tagállamban az uniós csatlakozás feltétele volt a nemzetgazdaság módszeres leépítése. Most meg törlesztést akarnak? Dehogy akarnak törlesztést! Görögországot akarják.

A brüsszeli folyosókon már korábban is terjedt az ötlet, miszerint Görögországot közvetlen Brüsszel irányítása alá kell helyezni. Németország már hivatalosan is “javasolta”, hogy a görög költségvetést kezelhetné közvetlen az Európai Unió. Ennek értelmében az uniós pénzügyminisztereknek vétójoga lenne minden, a görög költségvetés tárgyát képező kiadás ellen. Természetesen, csak hogy elkerüljenek egy újabb államcsődöt…

A görög kormányzat egyelőre kijelentette, hogy “megőrzik a nemzeti szuverenitást”. Hogy ez alatt mit értett, azt nem lehet tudni. Ha Görögország független lenne, nem függene. Függ Görögország? Az államadósság a GDP 160%-a. Már hogyne függene. A görög vezetés mégsem meri elfogadni az uniós pénzügyi felügyeletet, mert tudja, hogy azonnal elsöpörné a népharag. Helyette beetetés megy. Majd visszautasítják, aztán a helyzet “sajnálatos módon” rosszabbodni fog, és “kénytelenek lesznek” elfogadni, mert “nincs más kiút”.

És ha egy állammal megteszik, megteszik a többi periféria állammal is. Magyarország egy ilyen periféria állam, és a cionista kormányzat ennél fogva különösen elkötelezett a nyugati integráció mellett. Még a SOPA/PIPA amerikai törvénytervezeteket is kérdés nélkül törvénybe iktatják. Valakinek még számít valamit, hogy más a neve? Elfogadják, mert az IMF feltételül szabta. Az EU még látványosan vitatkozni fog a törvény alkotmányellenességéről, mikor nálunk már rég törvénybe van iktatva (a kormány az Európa Parlamentben tartott vita előtt titkos megállapodással iktatta be az amerikai internetcenzúra kezdeményének európai megfelelőjét).

Egy éve lehetett tudni, hogy Görögország idén februárban fizetésképtelenséget jelent, mégse tettek semmit. Az újabb és újabb hitelfelvétel nem megoldás egy olyan gazdaságnak, ahol gyakorlatilag alig van termelés, a kormány pedig nem elkötelezett a munkahelyteremtés mellett. Egy év alatt a kormány a szociális juttatások visszavágása mellett a felvett hitelekből vállalatokat hozhatott volna létre, hogy a gazdaság növekedésnek induljon és hosszú távon legyen miből fizetni. De nem tette, mert a cél az államcsőd volt, és az uniós gyámság. Ez a nagy “nemzeti szuverenitás”, amit nemsokára több periféria állam is megtapasztal.

Forrás: www.jovonk.info

Az EU egy új megállapodást tervez, ez az Európai Stabilitási Mechanizmus, vagy ESM

2012.01.26. Meglepő? Kik állnak a hitelminősítők mögött…

2012.01.25. A Pentagon irányítása alatt lesz az európai drón haderő?

2012.01.24. Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az új stabilitási mechanizmust

2012.01.24. Készülni kell a legrosszabbra?

2012.01.23. Megvan a döntés az olajembargóról

2012.01.19. Lengyelország feltételt szab a pénzügyi szerződés aláírásáért

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.14. Kilenc eurótagállamot minősített le a Standard & Poor’s

2012.01.12. Magyarország bedobja a törülközőt

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

free counters

 

Csodát tehet a tömegkályha

Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák és a tömegtűzhelyek.

Juhász János tömegkályha fejlesztő szakember most fantáziát lát ezen kályhák elterjesztésében, ezért tanfolyamot szervezett, hogy megismertesse a szakmával is a fűtési- és meleg víz előállítási módot. A képzés során Budapest mellett, Gyálon egy 43 m2-es bemutatóház is létesül, ahol az érdeklődők nemcsak megtekinthetik és elsajátíthatják az építés módját. Az oktatás fő alapanyagát a Leier adta.

A tömegkályha és a tömegtűzhely a Skandináviában használt hagyományos téglakályha évtizedek óta fejlesztett új változata; másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készül, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot ad. Az amerikai szakirodalmi adatok szerint Finnországban az új építésű családi házak több mint 90%-át tömegkályha fűti.

Juhász János először saját házába építette be ezt a kályhafajtát 2006-ban. Jó tapasztalatai, a jelentősen lecsökkent rezsiköltségek, ill. a kályha nyújtotta hangulat hatására megerősödött benne az elhatározás, hogy itthon is elterjeszti ezt a rendkívül takarékos fűtési és meleg víz előállítási technológiát. Míg néhány évvel ezelőtt sokan még furcsállották, hogy a kényelmes gázfűtés helyett a szakember miért választja inkább a fával való tüzelést, addig ma már alig kérdőjelezik meg döntését: a földgáz folyamatosan drágul, és mivel importból szerezzük be, ezért fennáll a lehetősége annak, hogy időről időre csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ausztriában és Németországban is sok helyen fűtenek fával, és ezekben az országokban is egyre jobban kezd elterjedni a tömegkályha, mivel olcsóbb, biztosabb és hangulatosabb is, mint a gázfűtés.

A tömegkályha háromhéjú, másodlevegős, dán típusú másodégés-kamrás, hamuteres, fűtött ágyas, magas segédkéményes kályha. A kályhába meleg vizet adó hőcserélőt is beépítenek. A tanfolyam keretében, a nyílt építésen minden szükséges gyakorlati szakmai ismeret elsajátítható: mennyi és milyen alapanyag kell, mennyi idő alatt lehet felépíteni, milyen a belső szerkezete és mekkora helyet foglal el a kályha. A résztvevők, akik a tanfolyam alatt akár bent is lakhatnak a bemutatóházban, azt is megtanulhatják, hogy hogyan lehet például egy, belsőleg már felújított házba utólag beépíteni ezt a típusú kályhát, ill. tűzhelyet.

Juhász János szociológus, ökotechnológia fejlesztő mutatja be a tömegkályha hatékonyságát és környezetbarát működését. A filmben látható 9 tonnás tömegkályha kevés fával, viszont tökéletes égéssel üzemel. A másodlagos égéskamrában égnek el a szénhidrogének (ezt a cserépkályha nem tudja), emellett ez az égéstér nyitott típusú, itt lehet sütni is! A fűtött pad és a segédkémény növeli a kályha hatékonyságát. A tömegkályha sugárzó hővel dolgozik, hőkomfortja sokkal kellemesebb, mint a konvekciós hőleadóké. Ez a kályha 95%-ban magyar termékekből épül fel. Begyújtásához nem kell papír.

További információk.

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2012.01.08. A fűtés jövője: komposzt fűtés

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.18. Alternatív energia előállítás egyszerűen

2011.10.08. A remény fénysugara

free counters

Egy reklámfilm margójára

Minden apró döntésünk valahol, egy nagy-nagy medencében – amit Kárpát-medencének is ismerünk – egymásba folydogál. Ez ma a Nemzet élettere.  Itt az ellenkező áramlatok megfékezik az életerő folyamát, míg az azonosak elmossák az eléjük kerülő gátakat! Mégpedig csakis azokat, melyek nem a természetes partvonallal bírók, hanem melyek oktalanul keresztbe vannak elhelyezve! A természet nagy tanító: kicsiny erecskék, csörgedező patakocskák nem juthatnak egyéni erőből el az egységet kínáló tengerig.
Folyamodjunk – önmagunkért és gyermekeink élhető jövőjéért – egységbe!

Kedves – most így kell írnom – Honfitársak!

A vidék ellehetetlenült, lassan az Élet és az étel tiszta magyar forrása eltömődik, poshadt lesz, mert nem meríti azt a magyar városi fogyasztó.
Így lett mindkét oldal egyszerre, ma már: KISZOLGÁLTATOTT NEMZET !

Küldöm ezt a kisfilmet, mert legalább annyit ér, mint a .”…ma bekopogott hozzád a szerencse, s …óra múlva, valami nagyszerű dolog fog történni veled …Összpontosíts a következő mondatra: Isten akarata sosem vezet olyan helyre, ahol az Isteni Kegyelem nem vigyáz rád. Valami jó fog veled történni ma, valami hír, amire vársz…” üzenet.

Sok éve őszintén hálásnak érzem magam, hogy a Föld éléskamrájában élek együtt Veletek, akkor, mikor milliárdnyi ember naponta egyszer sem lakik jól, s az ivóvízért már háborúk dúlnak!
Talán ez is a nevezett Kegyelem műve?
A mai jó hír talán az, hogy magyarként, Magyarországon – még – ittHON vagyok!
Vajon gyermekeink és unokáink is HON élhetnek, vagy hontalanul?

Mahatma Gandhi egyik eszméje csak abból állt, hogyan fordítson hátat a nemzet annak, mit a hatalmaskodó angolok rájuk erőltettek. Így a követői nem vásárolták meg a saját rabszolgaságuk ezernyi módon csillámló láncait. India, Ghandi ezerarcú népe harc nélkül “lekoptatta” magáról a gyarmati igát! Mert egységbe rendeződött!
“A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.   …  Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” – (Ghandi)

Kérlek, ne szakítsd meg …” – szokták kedves kényszeresen a továbbítós levél végéhez fűzni, no meg küldd tovább, mert …ilyen-olyan fenyítéssel találkozol! (Méghozzá a Szeretet nevében!) Foglald le így is magad kisember, de nehogy gondolkozz, csak félj, mindig rettegj valamitől!
Szabadság nevében (ami már régóta nincs) tedd azt, amire utasítanak. Hol itt, hol ott.
“...ne szakítsd meg ...” – hanem szakadj meg!
Pedig így a társadalomban sem, vallásodban sem az Urat, hanem a (rém)uralmat szolgálod, itt, az Édenkertben, kiűzetésed előestéjén !
De tedd csak mit akarsz e filmecskével a meggyőződésed szerint, vagy a szíved után !

E film mindennapi megtekintése sem lehetne fölösleges idősnek, fiatalnak, hogy beivódjon sejtjeink szintjéig, hogy itt van(!) a Mindennapi Kenyerünk, mellette megannyi lehetőségünk,  és igencsak időszerű a nemzeti bőségünk megismerése.
(Ez valóban nyugtalanító lehet annak a világnak, mely abból él, hogy a torlódó feleslegét értékesíteni tudja bárhol – a józan paraszti ész ellenében is! Ha már nem telik, majd ad rá kölcsönt is!)
Értékes a film azért is, mert magunkért szólal fel úgy, hogy nem kíván tenni valami ellen. Ha legalább önellátó szintig ismét eljutunk terményből, majd gondoljunk a híres magyar iparra is, magyar kereskedelemre, szolgáltatásra, találmányokra, hogy a város is élhessen tovább. Ha egyszer “hozzánk is bekopog valaki” – mint a körlevelekben utalnak rá – , e magyar bőségből juttatva szívesen megvendégelhessük Őt!

Ha az egységesítő szándékú Unió és a Globalizáció valódi élettel telített, annak élő sejtekre és szervekre, maga értékére ébredő országokra van szükség!
Ha viszont kizsigerelt, kifosztott malacperselynek kellünk, az a közösség  nem a mi helyünk! Akkor bennünk, e haza méhében foganjon az igaz jövő eszméje!

Magyarország számos módon tudja táplálni a Nagy Egészet. Étellel, itallal s szívvel-lélekkel. De ehhez előbb a Föld-szinten gyomtalanítani szükséges,  majd az emberi lélek Örök Belső Középpontjában ki kell forralni magából, magunkból minden nehézkes salakot!

Nincs betiltva, de az unióban sokan nem nézik jó szemmel ezt a reklámot…

Fog ez menni! Miként volt már annyiszor az ország, s a nép történetében!

Forrás: www.kataklizma.info

2012.01.22. Olajembargó, vagy iráni olaj dupla áron?

2012.01.19. Lengyelország feltételt szab a pénzügyi szerződés aláírásáért

2012.01.17. Indiában is felfigyeltek a Monsanto tevékenységére

2012.01.16. Az Európai Csendőrség

2012.01.14. Kilenc eurótagállamot minősített le a Standard & Poor’s

2012.01.12. Moszkva óvja az Európai Uniót az iráni olajembargótól

2012.01.12. Magyarország bedobja a törülközőt

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.17. Az európai gondok miatt az IMF külső segítséget vár

2011.12.14. Hiperinflációval a világkormányért

free counters

Magyarország bedobja a törülközőt

Az egyik legnagyobb alternatív gazdasági blog, a ZeroHedge a következőket írta az IMF-hitellel kapcsolatos magyar döntésről:

Ha létezik jobb illusztráció Mayer Rothschild szavainak igazságára, miszerint „Add nekem a hatalmat egy ország pénze és a pénz kibocsátása felett és nem érdekel, ki írja a törvényeket!” jelentkezzen, aki hallott ilyenről. Az Uniónak és az IMF-nek eddig „bátran” ellenálló Magyarország néhány nappal ezelőtt, a kötvényhozamok robbanása, a CDS érték hirtelen emelkedése és a forint árfolyamgyengülése miatt kénytelen volt beadni a derekát, miután korábban összetűzésbe került a Valutaalappal és az EU-val a jegybank „alakíthatóságát” érintő jegybank-törvénnyel kapcsolatban.


Van akinek még mindig nem jött át az üzenet?

Gondoljunk bele mennyire könnyű leigázni és rabszolga sorba hajtani egy államot ezekben a „globalizált” napokban egyetlen csepp vér kiontása nélkül.

A Reuters szerint „Magyarország készen áll, hogy újra gondolja a kifogásolt törvény módosítását, amennyiben azt az Európai Bizottság szükségesnek tartja, nyilatkozta Martonyi János külügyminiszter [Bilderberg résztvevő] Unióbeli partnereinek.”

„Teljes mértékben tiszteletben tartjuk az Európai Bizottság, mint az EU-szerződések őrének hatáskörét,” írta Martonyi a külügyminisztérium honlapján közzétett január 6-i levelében. „Készen állunk arra, hogy megfontoljuk a jogszabályok megváltoztatását, amennyiben ez szükséges.”

Ahogyan Mayer Rothschild olyan találóan megfogalmazta 200 évvel ezelőtt, egy ország szuverenitásának megvásárlásához néhány (papír) ezüst is elegendő.

A Reuterstől:
Magyarország, amely több milliárd dolláros elővigyázatossági hitelt szeretne kapni a Valutaalaptól és az Európai Uniótól, jogi vitába keveredett az Európai Központi Bankkal és Brüsszellel a nemrég elfogadott új jegybanktörvény miatt.
Az Európai Bizottság a múlt hónap során arra kérte Magyarországot, hogy módosítsa a számára aggasztónak ítélt törvényt.

Martonyi kijelentette, kormánya kész tárgyalni bárkivel, aki aggódik a törvény miatt. Magyarország jó esettanulmány arra, hogyan kebelezik majd be a többi nem eurózóna tagállamot is, amint mindenki számára egyértelműsítik, hogy aki nincs a bukásra ítélt európai kísérlet mellett, az ellene van.

Forrás: www.idokjelei.hu

Mi van a gyenge forint árfolyam mögött? Józsi bácsi megmondja 😉

2012.01.09. Tanmese: Magyarország és az IMF

2012.01.07. Csatát veszíthetnek a bankok: nyerésre állnak a devizaadósok?

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.23. Válság vagy lehetőség?

2011.12.19. Káoszból rend: az IMF globális mentőakciója

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

2011.10.07. Soros György három pontos terve az euróválság megoldására

2011.06.26. Soros szerint Európának “B” tervre van szüksége

free counters

Tanmese: Magyarország és az IMF

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyarország. Ez a Magyarország beteg. Nem kicsit, nagyon. A kórházi ágya le van foglalva, jelen állás szerint örök időkre. Tanácstalanul tekint körbe-körbe és várja a segítséget, azonban – mivel még eszméleténél, sőt tudatánál van – nem tud dönteni, hogy mit is tegyen.

Egyáltalán mit keres itt? Gondolkodni kell, emlékezni! Az elmúlt évszázadok alatt számtalan betegség támadta meg, soha be nem hegedő sebeket szerzett. De a kórház? Mikor került ide? Csak emlékfoszlányai vannak, még évtizedekkel ezelőttről. Éppen dolgozgatott, amikor ráköszönt valaki, hogy hogyan érzi magát. Igen, erre emlékszik. Mondta, hogy rossz a közérzete, egy kicsit ez is fáj, egy kicsit az is, de úgy alapjában véve jól van. Az idegen azt mondta, hogy sápadtnak látszik. Vitaminhiány lenne, vagy valami lappangó betegség? Olyan szépen beszélt, olyan kedvesen, megértően.
Azt mondta, hogy van egy nagyon jó módszer, amitől boldog lesz és kiegyensúlyozott. Alig kerül valamibe és különben is az egészség mindennél fontosabb.

Emlékei szerint gyorsan belement. Nem kellett mást tennie, csak befizetni a kisebb összeget és elmenni a kórházba. Igen, most már jól emlékszik, hogy mikor lépett be. A legfelső emeleten kapott helyet, gyönyörű, egyszemélyes kórteremben. Tisztaságtól sugárzott a hely és a betűző napfénytől szinte elvakult.
Azt mondták, hogy nincs nagy baj, mindössze immunerősítőre szorul. Akkor aztán olyan lesz, mint új korában, madarat lehet majd fogatni vele.

Az első igazi orvos, akivel találkozott egy infúziót hozott. A kitűzőjén három betű szerepelt. Nem emlékszik rá, de „I” betű biztosan volt benne. Nagyon szívélyesen bánt vele. Elmondta, hogy az infúzió minden olyan hasznos összetevőt tartalmaz, amely az egészséghez szükséges. Fájt a szúrás, de utána jóleső érzés öntötte el. Eufóriát érzett, feldobódott, úgy érezte, hogy az egész világot a hátára tudná venni.
Azt mondták neki, hogy pihenjen néhány napot, hogy hasson az oldat. Emlékezett, hogy annak idején sok pénze volt, így nem is gondolt rá, hogy hazamenjen, hiszen ráfér egy kis pihenés.

Napok múltán apró pattanásokat vett észre magán. Nem nagyokat, alig látszottak. Nem is törődött velük, hiszen a hangulata kitűnő volt, élvezte a kényelmet. Egyébként is az mondták az orvosok, hogy ez egy lényegtelen mellékhatás.
Hazament. Fájó szívvel lépett ki a kórházból, hisz olyan csodálatos volt itt minden és az infúzió hatása, minden korábbi érzésével összehasonlíthatatlan.
Dolgozott ismét. Többet, mint addig, aktívabban, mint addig, de kedvetlen maradt. Évtizeddel később, már igazán nagyon fáradtnak érezte magát. Hiába dolgozott, nem lelte örömét benne és egyre inkább elhatalmasodott rajta az érzés, hogy beteg lesz. Sőt, már beteg is! Még rosszabb közérzet, még intenzívebb fájás, gyengeség. Igen, ez már betegség! Lépni kell!

Elment a kórházba. Önként. Akarta, kívánta, hogy jobban legyen. Úgy, mint régen. Vitt magával pénzt, sok pénzt. Volt miből, hiszen rengeteget dolgozott.
Úgy fogadták, mint régen, de egy szinttel lejjebb kapott csak ágyat. Azt mondták, hogy kicsit nagyobb a baj. Nem nagy, de nagyobb. Kevés lesz egy infúzió, itt már terápia szükséges. Boldog volt, épp ezt akarta hallani. Egy infúzió jó volt, de ha többet kap, még jobb lesz. Nyugodtan feküdt be az ágyba és várta az orvost. Ugyanaz jött, mint régen. Látszott rajta az idő múlása, talán morcosabb is lett, de a szívélyessége változatlan maradt.

Az infúzió is másabb volt. Fehéres színű. Mondták, hogy ez egy kicsivel erősebb anyag. A tűszúrás most is fájt, de a várható hatás feledtette az érzést. A mellékhatások gyorsan jelentkeztek. Nem apró pattanások, hanem csúnya kelések alakultak ki a testén. Ez volt a kisebb gond. Elgyengültek a végtagjai, érezte, hogy nem nagyon tudna felállni az ágyból. Később elájult.

Csak napokkal később ébredt fel. Nyoma sem volt a régi érzésnek, nem volt feldobódottság és boldogságérzet. Lehangoltság volt és szomorúság. Nem értette, miért van ez. Az orvosok elmondták, hogy új betegségeket diagnosztizáltak, ezért a kezelés valószínűleg el fog húzódni. Érezte, hogy jó kezekben van és megnyugodott, hogy időben érkezett a kórházba. Büszke volt magára, hogy önként jött. Még jó, hogy nem várt tovább, mielőtt nagyobb baja lett volna. Megkönnyebbült.

Hetek, hónapok, évek teltek el. Mindig gyengült és gyengült. A kórházba egyre többen kerültek be. Szomszédaival és ismerőseivel is találkozott. Mindig jöttek újak és újak és csodálkozva állapította meg, hogy minél egészségesebbek, annál magasabb szintre kerülnek a kórházban. Emlékezett, hogy ő is a legfelsőn kezdte. Ám évről-évre lejjebb került, ma már a dohos pincében kapott helyet.
Sok időbe telt, míg megtudta, hogy miért van ez. Minél kevesebb pénze maradt, annál lejjebb költöztették, hasonlóan néhány szobatársához. Egy koszos földszinti kórteremben is már csak úgy maradhatott, hogy a házát ráírta a kórház nevére. Ez már a múlté. Amióta nincs pénze, azóta a pincében van.

Akkor esett kétségbe igazán, amikor megtudta, hogy az infúzióban nem gyógyító oldat van, hanem lassan ölő arzén. Ezt senki nem mondta el neki, magától jött rá az évtizedek alatt.
A legfontosabb kérdések ekkor fogalmazódtak meg benne. Miért kap ő arzént? Ha valaki beteg lesz, akkor miért kerül mindig rosszabb-rosszabb, és főleg egészségtelenebb kórterembe? De a legfontosabb mégis az, hogy ha már nincs pénze, akkor miért van még mindig a kórházban.

Sokkolták a válaszok. Rájött, hogy szándékosan tartják itt a betegeket, mindaddig amíg tudnak fizetni. Ezért a gyengítő infúziók és ezért a rosszabb körülmények. Hogy nehogy gyógyulni tudjon, sőt aki nagyon beteg az már a napfényt se láthassa a pincéből.
Mára megértette, hogy az egyetlen megoldás az lenne, ha megrázná magát, valóban tudatra ébredne és észrevenné, hogy még megmenekülhet. Megfigyelte, hogy a szervei valójában jól működnek. Vannak sebek, csúnya kelések, kóros soványság, de a szív dobog, az agy működik és hiába penészes, dohos a kórház pincéje, a levegővétel is megy, attól függetlenül, hogy az orvosok nem ezt mondják. Tehát fel kell állni az ágyból és kimenni a szabad levegőre.

Elege van, ki kell innen menni! Elmondta ezt a kezelőorvosnak. Az nem szólt semmit, viszont beküldött egy ápolót, aki bőrszíjakkal lekötözte az ágyhoz. De miért? Hiszen már nincsen pénze. Rosszul gondolta volna? Lehet, hogy nem is a pénze miatt tartják itt?
Ismét gondolkodott. Ekkor rájött, hogy valóban nem az ő pénze miatt kötözték le, hanem a kórházban lévő betegtársai pénze miatt. Akiknek még van. Ha ő feláll és bebizonyítja, hogy valójában nem beteg, akkor a többiek is megtehetnék ezt. Rájönnének arra, amire ő az évtizedek során rájött. Ezt nem engedheti meg a kórház.

Szólt a kezelőorvosnak, hogy a vezetővel szeretne beszélni. Csak sok idő múltán, de megérkezett a professzor. Mindent elmondott neki. Kérte tőle, hogy hadd menjen haza. Megígéri, hogy nem mond senkinek semmit, csak hazamegy és dolgozik csendben tovább.
Ám hiába néz kérlelően a fekete ruhás professzorra, az csak csóválja a fejét és azt mondja, hogy ez olyan súlyos betegség, amivel nem lehet játszani. Lám már a tudat is összezavarodott, hiszen ilyen butaságokat hogyan lehetne másképp kitalálni. Amikor összevont szemöldökkel, de cinikus mosollyal az arcán kilép a kórteremből, akkor látszik, hogy a fekete köpenye hátulján ott virít a kórház neve. Valahol talán már hallotta ezt a szót. Úgy hangzik, hogy Globalizmus.

Itt a vége, fuss el véle…

Forrás: Lokális túlélés

2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység

2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak?

2011.12.20. A sokkoló igazság a folyamatban lévő EU összeomlásról

2011.12.19. Káoszból rend: az IMF globális mentőakciója

2011.12.10. Itt az idő feladni a szuverenitást

2011.10.25. A Vatikán egy globális pénzügyi hatóság felállításáért

2011.09.19. Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja

2011.09.09. Az EKB elnöke is globális kormányzást akar Európában

2011.09.05. A tiltott kérdés – Törlesszük-e az államadósságot?

2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye

free counters

A fűtés jövője: komposzt fűtés

Jean Pain 1969-ben költözött feleségével Idával, a dél-francia-országi Villecroze-ba, ahol egy 270 hektáros bozótos száraz mediterrán erdő őrzésével és kezelésével lett megbízva. Ezt a vidéket, az igen meleg és száraz nyarak miatt, erdőtüzek pusztították rendszeresen. Minden erdőtűz után egyre gyérebb és elkorcsosodott erdő, ill. bozót keletkezett. A folyamat végállomása egy kopár sziklás hegyi sivatag.

Már az első átélt erdőtűz alkalmával Jean Pain egy érdekes megfigyelést tesz: a fák pusztulását az aljnövényzetet alkotó sűrű bozót égése okozza. Tisztában van azzal a ténnyel is, hogy az erdőtüzek pusztításai történelmi távlatokban viszonylag új keletűek. A mediterrán erdők az évszázadokat igen jó állapotban vészelték át. A pusztulás igazán csak a második világháború utáni években kezdődött, annak ellenére, hogy pontosan ekkor szűnt meg a tűzifa rendszeres kitermelése. A házak fűtését egyre jobban fűtőolaj égetéssel oldották meg. Régebben az erdők a gazdagok vadászterületei voltak. A helyi lakosság a száraz fákat kivághatta és a bozótot is felhasználhatta fűtésre és a háztartásban. A bozótból kitermelt aprófa elegendő hőt szolgáltatott. A tüzek évszázadokkal ezelőtt is átmentek az erdőkön, de bozótos aljnövényzet hiányában a nagy fákban kárt nem tettek.

Jean Pain számára tehát érthetővé vált az erdők pusztulásának az oka : a nem kitermelt bozót. Hozzáfogott tehát a rábízott erdő bokros aljnövényzetének az eltávolításához. Hatalmas mennyiségű aprófát termelt így ki, amivel nem tudott mit kezdeni. Ezzel szemben, már az első évben, annak ellenére, hogy a tűz átment az erdején is, abban semmilyen pusztítást nem végzett. Az aljnövényzet száraz füve, a nagyobb fák elpusztítására nem adott elég meleget .

Emberünk ekkor jött rá a második alapvető felismerésre: az aljnövényzettel kitermelt aprófa az erdei ökorendszer szerves részét képezi, amit hosszútávon nem lehet az erdőből rendszeresen eltávolítani. Meg kellet tehát találni a módját annak, hogy az így kitermelt biotömeg egy részét az erdei talajnak visszaadja – de nem fahamu formájában. Így vette kezdetét a bozótkomposzt készítésére való kísérletek sorozata.

A templomos lovagok titka

Olvasmányai folyamán Jean Pain tudott a 14 – 15-ik században ott élt templomos lovagok mezőgazdasági tevékenységéről. Sajnos a régi írásos feljegyzések csak azt jelezték, hogy az erdőkbe ékelt termőföldek igen magas hozamait, amivel a lovagok hadjáratait ellátták, az erdőkből kitermelt fa adta. Említés történt arra is, hogy a kitermelt fát égetés nélkül gazdasági épületek fűtésére is használták.

Komposztkísérletei folyamán, Jean Pain számára világossá vált a templomos lovagok által nagy valószínűséggel követett termelési módszer. A kitermelt bozótot tehát nem elégetni kellett, hanem komposzttá alakítani. Az aprófa, ill. fatörek komposztálásához egy különleges módszert kellett tehát kidolgozni. Tudvalévő tény viszont, hogy a nyers fát, de még a száraz faleveleket is csak nagyon nehezen lehet komposzttá alakítani. Jean Pain kutatásait, a templomos lovagok által épített rejtélyes kőmedencék irányították, amivel a régészek nem tudtak mit kezdeni: nem értették ezeknek, a még romokban fennmaradt, építményeknek a valóságos rendeltetését. Halastavaknak túl kicsik, viszont nyitott kialakításukkal víztárolásra alkalmatlanok voltak. Jean Pain rájött, hogy ezek a medencék a kitermelt aprófa vízzel való átitatására lettek talán felhasználva.

A kitermelt bozótot, még nyers állapotban (tehát száradás előtt) apróra vágta (töreket készített) és egy vagy két hétre egy nyitott medencében vízben áztatta. Az átitatott töreket nagyobb kupacba rakva érdekes megfigyeléseket tett:

– Ha a kupac térfogata meghaladta a 4 köbmétert, a kupac belsejében, az erjedési folyamatoknak köszönhetően, a hőmérséklet néhány nap után 60 – 70°C-ra emelkedett és ezen az értéken maradt hónapokon keresztül.
– Három – négy havi erjesztés után, a még nem érett, komposzt talajtakarásra már felhasználható.

Ezután jöttek Jean Pain mezőgazdasági és kerti kísérletei.

Bozótkomposzt a kertben és a termőföldeken

Bár mezőgazdasági ismeretei nem voltak, Jean Pain kísérleti úton is rájött a bozótkomposzt helyes felhasználási módjára.
Tisztában volt azzal, hogy a kitermelt bozótból készített komposzt egy részét az erdőnek vissza kell szolgáltatni. Ez a fenntartható biotömegtermelés elsődleges feltétele.

Ösztönösen is rájött (sok esetben a szakemberek által sem ismert) tényre: a nem teljesen megemésztett (tehát éretlen) komposztot nem szabad a földbe beszántani. Súlyos tévedés azt hinni, hogy a humusztartalék növelésére elég a szerves hulladékanyagokat a földbe beszántani. Az éretlen szerves anyag, erjedésekor a már rögzített (stabilizált) humuszt égeti csak el a talajban. Innen adódik a bozótkomposzt felhasználásának az első számú feltétele:A félig érett (4 hónapos) bozótkomposztot a talajra kb 8-10 cm-es rétegben szét kell teríteni és a föld már kész is a termelésre.

Ebbe a komposztba már vetni és ültetni is lehet. A további teendők a különböző növények igényeitől függenek. Száraz vidékeken ültetés-, ill. a magok kikelése után a komposztra még egy kb 20 cm-es szalma- vagy szénatakaró is kerül.

A burgonyát pl. csupán a komposztra helyezik a kijelölt sorokba és az egészet 30 – 40 cm-es szalmaréteggel fedik. A kikelő növény a szalmarétegen áthatol. A gyökerek főleg a komposzt rétegben és fölötte fejlődnek ki. Amikor a szárak elszáradnak, a növényt csak ki kell emelni a szalmából, aminek a gyökerein lógnak a teljesen tiszta burgonya gumók, amiket egy rövid rázással a kosárba lehet hullatni. Ezután a maradék szalmaréteget el kell távolítani és a 2-3 cm, a talaj által megemésztett komposztréteget új bozótkomposzttal kipótolni.

A bozótkomposztréteg alatt a talajban igen erős élet alakul ki. A giliszták nagy számban emésztik a hozott biotömeget és alakítják humusszá. Jean Pain egy mészkősziklás, teljesen talaj nélküli területen, ezzel a módszerrel Dél-Franciaországban (ahol a nyarak legalább olyan aszályosak, mint a Dél-Alföldön) salátát, paradicsomot, padlizsánt, dinnyét, stb. termelt minden öntözés nélkül. A komposztban lévő víztartalék elpárolgását a vastag szalmaréteg akadályozta meg.

Megfigyelte azt is, hogy a gyomnövények csak kis számban kelnek ki és azokat is könnyedén, minden fáradság nélkül lehet kitépni, ill. kiemelni. Néhány év alatt, ezzel a módszerrel a sziklás alapon a mészkő elmálásával, néhány cm vastag, barna humuszban gazdag, televény szerű termőtalaj keletkezett. Későbbi kísérletek kimutatták azt is, hogy az agyagos, kötött talaj a bozótkomposzt alatt porhanyóssá válik, amíg a futóhomok, kötött televény földdé alakul. A kerti munkálatokban az ásást és a kapálást el lehet felejteni. Bozótkomposzt segítségével Flandriában, az Északi Tenger melletti teljesen terméketlen erősen sós homokbuckákon burgonyát, sárga- és cukorrépát, sőt cikória gyökeret is termeltek.

A módszerrel gabonaféléket (bokros búzát, kukoricát) is termelnek. A hektáronkénti terméshozamok igen magasak és messze meghaladják a vegyi úton termelt rekord hozamokat is. Az is igaz viszont, hogy a bozótkomposzt alapú termelés gépesítését eddig nem sikerült megoldani.

A módszer érdekessége az állati eredetű trágya teljes mellőzése. Ez előtt a mezőgazdasági szakemberek értetlenül állnak. Nem értik hogyan lehet az igen magas hozamokat minden nitrogén bevitele nélkül hosszútávon is fenntartani.

Jean Pain követőinek a számításai szerint egy hektár igen magas hozamú föld-darab táplálásához a módszerrel kb. öt hektár erdő bozóttermelése szükséges. A nyert komposzt 20 – 40 %-át az erdőbe kell visszavinni.

A Jean Pain féle módszer bírálata

A Jean Pain féle módszer követői minden állati eredetű szerves trágya használatát – szinte dogmaszerűen – elutasítják. A hagyományos bio- ill. tanyai gazdaság hívei, viszont pontosan az állati eredetű, nitrogénben gazdag talaj-adalékokat helyezik előtérbe. Még a komposztkészítésben is ragaszkodnak a kezdeti szén/nitrogén (C/N) arány 60-as érték felett tartásához. Állati trágya hozzáadása nélkül a fatörek C/N aránya 200 és 300 között mozog, ami a hagyományos komposztkészítésre alkalmatlan.

Belgiumban, Londerzeelben van a “Jean Pain Bizottmány” (Comité Jean Pain) széktelepe, ahol többször is, néhány biogazda és a bozótkomposzt hívei között kialakult nagyon heves vita tanúja voltam.

Mindenesetre nehéz elfogadni azt a kísérleti tényt, hogy minden állati eredetű nitrogén hozzáadása nélkül, a bozótkomposzton nevelt növények hosszútávon is virulnak. Másrészt az is igaz, hogy egy fenntartható mezőgazdaság főleg tanyai önellátó termelőegységekkel dolgozik. Egy tanyán a növénytermelés és az állattenyésztés egymást teljes mértékben kiegészíti. Kézenfekvő tehát az, hogy a tanyai gazdálkodásban trágyázásra a növényi és állati eredetű biotömeget együttesen kell használni.

Ott, ahol nagy mennyiségű fatörek áll rendelkezésre, a bozótkomposzt kizárólagos mezőgazdasági felhasználása elképzelhető. Ezzel szemben ez a módszer nem általánosítható. Az állati eredetű és nagy értékű biotömeg (istállótrágya) a tanyai gazdálkodás szerves része.

A komposztkészítéssel kapcsolatban jó tudni, hogy felhasználását és készítését illetően három féle komposzt van:

1. A tanyai, ill. kerti komposzt, amelyiket állati és növényi biotömeg egyesítésével alacsony hőmérsékleten a talajon (tehát nem tartályban) készítünk 60-as kezdeti C/N aránnyal.
2. A hőtermelésre (idegen szóval thermogén) és termőföldkészítésre szánt bozótkomposzt.
3. A talajszennyezés orvoslására készített különleges, javító komposztok.

A különböző komposztkészítési módszer egymásnak nem versenytársa, hanem kiegészítője.

Angolszász nyelvterületeken egyesek a bozótkomposzt készítése helyett növényi takaróval, minden állati eredetű adalék nélkül termelnek. Ez az un. “permakultúra”. A “permanens” szóból származtatott kifejezés a tevékenység állandó, ill. fenntartható jellegét fejezi ki. Egy termelőegységen belül, ezt a termények sokféleségével érik el. A bozótkomposzt és a permakultúra közötti különbségek elemzése a jelen értekezés kereteit meghaladja.

Minden esetre a Jean Pain féle módszerrel a világszerte pusztító erdőtüzeket nagyon olcsón, könnyen és hatásosan meg lehet előzni. A nyert bozótkomposztot pedig a fűtésen túl a teljesen lerombolt ökorendszerek ujjélesztésére is fel lehet használni. Egyik jövőbe mutató alkalmazása (a Paul Moray féle magoncokkal) a sivatagok fokozatos felszámolása lesz. A világméretű biotömeg tervezet végrehajtása az egyetlen út az éghajlatváltozások okozta katasztrófák elkerülésére.

Korabeli légi felvételeken Jean Pain 270 hektáros erdeje mint egy élénkzöld folt jelent meg. A körülötte lévő erdők fokozatosan elpusztultak. Ez annál is inkább érdekes, hogy az erdőtüzek Jean Pain erdején is átmentek, de minden számottevő kár okozása nélkül.

Fenntartható energiatermelés a biotömegből

A mezőgazdasági termelés mellett a bozótkomposzt segítségével nagy mennyiségű energiát is lehet termelni. A biotömeg egyszerű (és igen ostoba) égetésekor a termelt hőenergia értéke sokkal alacsonyabb, mint az elégetett biotömeg biológiai értéke az ökorendszerek fenntartásához és hozamának a növeléséhez. Ha a komposztkészítés alatt a keletezett hőenergiát hasznosítjuk, “egy ütéssel, két legyet csapunk”: a hőenergia termelése után a komposzt még a földek javítására ill. művelésére még megmarad. Egyszerű elégetés esetén a keletkezett hamu, magas kálium tartalma ellenére sem alkalmas a talaj javítására: a könnyen oldódó oxid- és karbonát vegyületek a talajban lévő nedvesség ionerősségét növelve, a még meglévő humuszkészlet természetes “égési” folyamatát gyorsítják csak fel. A terméshozam rövid távon növekedik, de ennek a talaj elszikesedése az ára. Ezért mondják az öreg belga parasztok, hogy “a fahamu és a mész az apát gazdagítja, viszont a fiát koldusbotra juttatja”.

Energiatermeléshez Jean Pain két módszert dolgozott ki, bár a korabeliek figyelmét csak az első módszer kötötte le:

1. a fatörekből biogázt lehet termelni;
2. a fatörek komposztálásakor nagy mennyiségű hő szabadul fel.

Fatörek készítéséhez világszerte traktormotorral hajtott, éles, ferdén elhelyezett késekkel ellátott hengeres növényaprítót használnak. Ez az aprítógép még 12 cm átmérőjű ágakat is képes igen gyorsan 6 mm vastag forgácsokká aprítani. A nyert fatörek egy vastag csövön egy utána vontatott nyitott pótkocsiban halmozódik fel. Vasutak-, autópályák- és országutak menti bozótok nyírására is egy hasonló gépet fejlesztettek ki. Jelenleg világszerte hatalmas mennyiségű fatörek keletkezik, amit ostoba módon elégetnek vagy legjobb esetben városi parkok virágágyasait vagy földutakat gyommentesítenek vele.

Biogáztermelés fatörekből

Vízzel teljesen betakart fatörek, levegőtől zárt edényben néhány napi, magától beinduló erjedés következtében, biogázt termel. A keletkezett gáz metán és széndioxid tartalma kissé magasabb, nitrogén és kénhidrogén tartalma alacsonyabb, mint az istálló-trágyából nyert gázé. Az igen alacsony kéntartalomnak köszönhetően, a nyert gáz tisztítás nélkül is használható.

Jean Pain gépkocsiját bozótkomposzt biogázzal üzemeltette. Gázpalackokkal felszerelt kocsija (egy Citroën teherkacsa) a ’70-es évek elején nagy feltűnést keltett. Saját bevallása alapján is a műszaki bonyodalmak miatt a megoldás nem volt túl szerencsés. Kocsiját csak egy különlegességnek szánta, reklámnak, ami a bozótkomposzt rendszerét népszerűsíteni volt hívatott.

Komposztfűtés

A komposztkupacból nyert hőt, Jean Pain saját háza fűtésére is használta.

A Jean Pain Bizottmány londerzeeli telepén egy nagyobb komposztkupacba beépített 100 literes, vezetékes vízzel táplált tartályból olyan meleg víz folyik, amelyet a kéz már alig visel el.

A londerzeeli telepen évekkel ezelőtt komposzthővel melegágyakat és üvegházakat is fűtöttek. A községi támogatás fokozatos csökkentésével a telepen számos tevékenységet megszüntettek; a komposztfűtést is. Belgiumban jelenleg egyetlen házat fűtenek bozótkomposzttal, azt is igen gyenge hatásfokkal. A komposztkupac elhelyezését és eltávolítását könnyebbítendő, a hőkicserélő csövezetet egy betontalapzatba építették be, amire a beáztatott fatöreket egy billenőrakteres tehergépkocsiból öntik ki. A hő viszont nehezen áramlik lefelé, ami a hatásfokot nagyon csökkenti. Egy kb 100 m²-es lakterületű ház fűtésére ezzel a módszerrel egy télre legalább 15 -20 m³ bozótkomposzt szükséges.

Hatásos, a kupacba beépített hőkicserélő berendezéssel, ezt a mennyiséget feltehetően 10 m³ alá lehet vinni. Egy 100 m²-es un. “passzív ház” fűtésére az eddigi becslések szerint évente 4 – 5 m³ komposzt elegendő lenne. A komposztfűtést a házban padló- és belső falfűtéssel kell megoldani.

Komposzthő: egy tudományos talány?

Az 1970-es évek végén, Londerzeelben a komposztkupac által termelt hő mennyiségét is megmérték. A Gent-i Műszaki Egyetem két végzős mérnökhallgatója végezte a kísérleteket két évig. A kupacba beáramló és az abból kijövő víz hőmérsékletét mérték folyamatosan, hónapokon keresztül. A hőmérséklet különbség, a víz fajhőjének és az átáramlott víz tömegének a szorzata adja a kitermelt hőenergia mennyiségét. A mérésekkel párhuzamosan, (kaloriméterben való égetéssel) meghatározták a szárított komposzt égéshőjét is a komposztálás előtt és után.

Meglepetésre a meleg vízzel kitermelt hő mennyisége hasonló nagyságrendű volt, mint a szárított komposzt elégetéskor keletkező energiamennyiség, ami a hallgatók tanára számára, hitetetlennek tűnt. Ezért ismételték meg a méréseket egy második évben, amelyek hasonló eredményre vezettek.

A vízzel kitermelt energiamennyiség nagyobb volt, mint a nyers és az erjesztett komposzt égéshőjének a különbsége, ami a termodinamika első főtételének látszólag ellentmond. A mérések eredményeit az érdekeltek – pontosan a tudományos körökben sajnos még jelenlévő – esetleges tudományos inkvizíciós per veszélye miatt, nem tették közzé.

Ezeket a kísérleti eredményeket, a ’90-es évek elején, Frédéric Vanden Brande, a Jean Pain Bizottmány akkori elnöke ismertette velem. Szerette volna tudni a véleményemet. Sajnos ekkor már a kísérletek számszerű eredményeihez nem tudtam hozzájutni. Sem a számításokat, sem a kísérleti körülményeket nem tudtam ellenőrizni. Azt viszont tudtam, hogy a Gent-i Egyetem kollégái komoly szakemberek: a szokásos kísérleti és számítási hibákra kicsi volt a valószínűség.

Kísérletileg a komposztkupac égéshőjének a mérésénél lehettek nehézségek. A kaloriméterben elégetett minta helyes felvétele sem lehetett egyszerű. Ezen a szinten nagyobb kísérleti hibák jelenhettek meg, bár még ezek a hibák sem változtatnák meg a kapott értékek nagyságrendjét. Marad tehát Frédéric Vanden Brande feltevése: ha a mérések pontosak voltak, hogyan lehet megmagyarázni a kapott hitetetlen eredményt? Ez volt feltett kérdése lényege, amire választ nem tudtam adni.

Ha a mért eredmények helyesek, az azt jelenti, hogy a komposztban működő biológiai (baktérium) rendszer a fából több hőt szabadít fel, mint amennyit a fa teljes elégetésével nyerhetünk. Ha ez igaz, akkor a fotoszintézisről alkotott szemléletünket teljesen át kell alakítani. A napenergiát a növények nem csak az elektronátviteli redukciós hőelnyelő folyamatokkal tárolják, hanem egy másik folyamattal is. Ez utóbbi feltehetően protonátvitel segítségével történik. A fa elégetésekor csak az első folyamatban tárolt energia szabadul fel. A második folyamat energiáját csak baktériumok okozta erjedéssel lehet, nedves közegben, felszabadítani. Ez az energia a biotömeg elégetésekor nem szabadul fel. Louis Kervran munkái alapján napenergia tárolás biológiai transzmutációkkal nagyon is lehetséges.

A fent említett kísérleteken kívül vannak más megfigyelések is amelyek az itt jelzett feltevést alátámasztják. A szokásos tudományos előítéleteket félretéve, nagyon hasznos lenne az itt említett kísérleteket és méréseket megismételni.

Komposztfűtés a magyarországi gyakorlatban

Fatörek nem áll mindig rendelkezésre. A növényi anyagokban lévő energia felszabadításához viszont elméletileg csak vízbe áztatott cellulóz szükséges és ennek felhalmozása egy kritikus tömeget képezve. Jean Pain kísérletei alapján fatörek esetében a kritikus tömeget kb 4 m³ bozótkomposzt képezi. Feltehetően más növényi anyagokkal is lehet hasznosítható hőt termelni.

Már viszonylag kis kupacba felhalmozott nyírt fű, vagy nyers fából készült fűrészpor is néhány óra alatt erősen felmelegszik. A nagyobb kazalban az elégtelenül megszárított széna, vagy szalma is begyullad. A kritikus tömeg elérése a hőtermelő folyamat beindításához biológiai transzmutációs folyamatra utal.

Magyarországi viszonylatban a kaszált és bálákba gyűrt energiafű is számításba jöhet. Néhány napi vízbeáztatás után egy nagyobb kupacot kialakítva, a bálákat a hőkicserélő készülék köré kell elhelyezni . Fűtésre való felhasználás előtt tanácsos a különböző műszaki megoldásokat kísérletileg ellenőrizni.

Első lépésben meg kell határozni azt a kritikus tömeget, amelyikben a hő maradandóan fejlődik. A kupac belső hőmérsékletet a különböző pontokon elektronikus hőérzékelőkkel lehet, az idő függvényében megmérni.

Ezután kerülhet sor az első hőtermelő kísérletekre. Először egyszerű fém- vagy kemény műanyag csöveket helyezünk spirális alakban a kupac belsejébe. Egy másik lehetőség a kupacba beépített, zárt bádogtartály is lehet, amit egy csővel alulról táplálunk.

A meleg vizet a tartály felső részről vezetjük el. A be- és kimenő cső egy cirkuláló szivattyúval működtetett körforgást képez. Ebbe a körbe egy kiselejtezett radiátort is be lehet építeni, ami kívül a vizet lehűti.

Ekkor jegyezzük a ki- és bemenő csőben a víz hőmérsékletét az idő és a szivattyú hozamának (liter/perc) a függvényében. Ki kell kísérletezni azt a vízhozamot, amivel a legnagyobb mennyiségű hőt lehet kitermelni.

A következő kísérletekben már a levegőztető csöveket is be lehet építeni. A kupac központjába befújt levegő az erjedést serkenti. Túl sok levegő a kupacot lehűtheti. Itt is ki kell kísérletezni a szükséges és elégséges levegőmennyiséget és a hozzátartozó vízhozamot egy 30 – 35°C-os víz folyamatos termeléséhez. Padlófűtéshez ez az eszményi hőmérséklet. Meg kell mérni azt az időtartamot is, ami alatt a termelt víz még elegendő meleg marad.

Jean Pain komposztkupacaiban a belső hőmérséklet, még igen hideg téli időben is, 18 hónapon keresztül 60°C fölött maradt. Jean Pain ezen állítását én személyesen nem ellenőriztem.

Csak ezután kerülhet sor az első fűtési kísérletre. Ott kell ezt elvégezni, ahol már van egy működőképes padlófűtés. A kupacba be- és kimenő csöveket igen gondosan hőszigetelni szükséges.

Hagyományos, tehát nem napőrző házban, a 30°C-os padlófűtés csak az alap meleget szolgáltatja. Hidegebb napokon egy fafűtésű kályha melegítene rá a padlófűtésre.

Energiafű az Alföldön és hegyvidékeken

Az erdőtüzek megelőzésével az erdei bozótokból még Magyarországon is nagy mennyiségű fatöreket lehetne kitermelni. Egy másik lehetőség a gyorsan növő erdők ültetése a rendelkezésre álló és az árvízvédelem céljára kialakított árterületeken.

A harmadik lehetőség az energiafű, ami még az alföldi szikes földeken is megterem. Termelése, más használatra teljesen alkalmatlan, igen sovány földeket is értékesíti. Ha a fűtés után nyert komposztot néhány évig a termőföldre visszavezetjük, az eredetileg sovány szikes talajból lassan igen gazdag termőföld keletkezik. Egy bizonyos humusztartalom (kb 3%) elérése után a termelt komposzt egy részét más földek feljavítására is fel lehet használni.

Ez a módszer a futóhomok megkötésére is nagyon hatásos és igen olcsó. A kötött és nehéz agyagos talajt fellazítja, porhanyóssá és termékennyé teszi. A fűkomposztot is feltehetően a Jean Pain módszerrel kell használni: termelésre a földet egy kb 8 cm-es komposztréteggel kel beborítani. Egyszerű talajjavításra kevesebb, a felszínen beboronázott komposzt is elegendő. Ilyen félérett komposztot kertekben téli talajtakarónak is lehet használni. Az ilyen takaró fékezi a gyomnövények kikelését és nagyon gazdagítja a talajt.


A MAG újszilvási energetikai értekezletének harmadik napja.

Forrás: www.onellatas.abbcenter.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2012.01.04. A gyógyítás művészete

2012.01.01. Az egyetlen igazság

2011.12.11. Remény a feltámadásra

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.18. Alternatív energia előállítás egyszerűen

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.11.03. A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

free counters

Miért kellünk az EU-nak?

Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak. Olcsó munkaerő, felvásárlópiac, jó adós. Ahhoz, hogy ezt láthassuk, néhány dolgot meg kell figyelnünk.

A II. világháború után létrehozott „szocialista tömbben” Magyarországnak szürke eminenciás szerep jutott. Furcsa ezt kimondani, de volt ésszerűség a KGST-ben, ugyanis minden országra azt a szerepet rótták, amely a legjobban illeszkedett a profiljához. Ha leszámítunk néhány vakvágányt (pl. vas-és acél országa, rizs-és gyapottermesztés, stb.), akkor megállapíthatjuk, hogy Magyarország kiemelkedő mezőgazdaságot, arra épülő világhírű feldolgozóipart és pl. szintén világhírű gépgyártást (Ikarusz, Rába) tudhatott magáénak. Tiltották többek között az autó- és motorgyártást, de ne feledjük, hogy ehhez nem is rendelkeztünk megfelelő nyersanyaggal. A kereskedelem jellemzően barter-típusú volt, leegyszerűsítve a konzervünkért és almánkért az oroszok Zsigulit küldtek. A kulcs a csere, azaz valódi értékért, valódi érték cserélt gazdát. Nem volt tőzsde, az árfolyamokat mesterségesen tartották magasan. Nem volt árubőség, de nem is haltak éhen az emberek.

A hetvenes években aztán megtört valami. Öltönyös, művelt nyugati emberek jelentek meg a pártszékházban és azt mondták, hogy nekünk nem is annyira jó, vegyünk fel hitelt, hogy jobb legyen. 1970-1989 között 10Mrd dollárt vett fel az ország nyugati „befektetőktől” alacsony kamatozású hitel címén. Nos, ebből a 10Mrd dollárból valójában csak 1 Mrd dollár érkezett meg hozzánk. Ez az 1Mrd dollár akkori árfolyamon 74 Mrd forint volt. Ennyi volt az államadósság. Természetesen az életszínvonal nem javult, viszont már kétféle rossz minőségű virsliből választhattunk az addigi egy jó helyett, sumákban videokazettákat lehetett behozni az országban és kialakult a vetkőzős tollak kultusza.

A rendszerváltásig a valójában megkapott 1 Mrd dollár után 12 Mrd dollárt törlesztettünk vissza. Németh Miklós azonban az országgyűlés elé tette azt a bizonyos papírt, amely addigra már 22 Mrd dolláros tartozást tartalmazott, és amely visszafizetésére Antall József kötelezettséget vállalt. Mivel az ország anyagi helyzete nem tette lehetővé a törlesztést, ezért 2000-ig az állami vagyon 92%-a privatizálásra került. Ma az államadósság több, mint 21.000Mrd forint. Aki vak, az nem látja, hogy ilyen módon került adósságcsapdába hazánk, és minimum szintén vak, aki azt hiszi, hogy ebből ki lehet törni törlesztés útján. Nem lehet!

Mindaddig, amíg egy ország rendelkezik saját valutával, addig van lehetősége különböző pénzügyi manőverekkel mozgásteret teremteni magának, amely akár az államadósság nagymértékű csökkentésére is alkalmas. Magyarország azonban 2000-ben törvényi úton mondott le a saját monetáris politikájáról, amikor alárendelte a Magyar Nemzeti Bankot az Európai Központi Bank alá. Innentől a jegybank monetáris politikája már nem a lakosságot szolgálja, hanem a piaci szereplők kívánságait teljesíti. Ne feledjük, az államadósság 2002-2010 között 50%-ról 82%-ra emelkedett. Mondhatjuk persze, hogy mihez képest. Hát a GDP-hez képest. Nos, a GDP folyamatosan változik, ezért minden hozzárendelt szám is változik. Ez egy rendkívül durva átverés, hiszen az ésszerűség azt diktálná, hogy tudjuk meg kerek-perec, mekkora összegű az államadósságunk, mennyi abból a tőke, mennyi a kamat, mennyi a költség. Ugye kedves Olvasó, Önnek is így számol a bankja? Mi lenne, ha azt mondaná a bank, hogy az aktuális fizetéshez képest 20%, az ópium árához képest 31%, míg a Tisza vízállásához képest 13% a tartozásunk. Tudnánk, hogy mennyivel tartozunk? Nem, fogalmunk sem lenne! Nos, ez a lényege a GDP-hez mért államadósságnak, azaz soha ne tudjuk, hogy mennyi is az annyi.

Eddig csak a pénzről beszéltünk, ám nyújtsa fel a kezét az a kedves olvasó, aki már evett forintot, dollárt, vagy eurót. Kérem az is jelentkezzen, aki már evett short-ügyletet, tőzsdei árfolyamot, esetleg piaci szereplőt. Amit megeszünk, azt a mezőgazdaság termeli ki. Azt csak korrepetálás jelleggel emelnénk ki, hogy a valódi tej nem a Metróból jön, hanem a tehénből.
A magyar mezőgazdaság útja valódi iskolapéldája egy ország megroppantásának. Most – hála Istennek – ismét reneszánszát éljük a magyar termékek keresésének, azonban ezzel sajnos már jócskán késésben vagyunk. A hazai mezőgazdaság a rendszerváltás előtt elég jól működött, mind háztáji, mind nagyüzemi szinten. Ma viszont folyamatosan forráshiánnyal küszködik, csökken a termelés és évek óta importra szorulunk még alapvető élelmiszerek esetében is. A mainstream közgazdászok váltig állítják, hogy egyrészt nem lehet kitörési pont a mezőgazdaság, másrészt nem fenntartható és oly kevéssé hatékony, hogy nem lehet versenyképes a külföldi árukkal.
Az első felvetést könnyű cáfolni, hiszen termőföldjeink mennyisége és minősége 50 millió ember megélhetését tudja, magas színvonalon ellátni, ez tehát nettó hazugság a részükről. Természetesen nagyon fontos kitörési pont ez. A versenyképességi és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kijelentés már egy sokkal burkoltabb hazugság, amit érdemes körüljárni.
1990 előtt a magyar mezőgazdaság – leszámítva a nálunk nem termő egzotikus termékeket – 100%-ban ellátta a hazai piacot és hatalma exportot bonyolított le. Ekkor az ország lakossága bőven 10 millió felett volt. Ma a lakosság 10 millió alatt van és lassan több mezőgazdasági terméket importálunk, mint amit előállítunk. Ebből az következik, hogy szó sincs arról, hogy a fenntartható fejlődésben alulmaradtunk volna, hiszen ha ugyanannyit termelnénk, akkor bőven megélnénk belőle. Ergo, mi ebben a nem fenntartható? Ha megélnénk, akkor miért nem tesszük, adódik a kérdés. Ehhez egy példát kell felhoznunk a Luganói tanulmány című könyvből, amely ugyan fikció, kár, hogy jellemzően szinte minden szava igaz.

Közép-Afrikában sok-sok ember él és jó a termés is, amit adott évben a földön megtermeltek. Közvetlenül a betakarítás előtt nyugatról nagy mennyiségű segélyszállítmány érkezik. A termelő emberek látják, hogy ingyen érkezik az étel, nem kell dolgozni érte, ezért a termés csak egy részét takarítják be. A segély elfogy, viszont még termelnek, csak kevesebbet. A következő betakarítás előtt menetrendszerűen érkezik ismét a segély. Még kevesebbet takarítanak be. Így megy ez néhány évig. Egyszer csak az emberek megunják a termelést, hiszen a segélyért nem kell dolgozni és felhagynak a földműveléssel. Rá egy évre már nem jön segély. Rengetegen éhen halnak. A földek egy része tönkrement, már nem tudják újra művelni, míg a másik részt viszonylag kevés pénzért elkótyavetyélték. Azokat visszavásárolni a nyugati „befektetőktől” már nem lehet. Mit tehetnek hát a földművesek? Mindenüket hátrahagyva beköltöznek egy városi gettóba, ahol fillérekért dolgoznak a nyugati befektetők – korrupció által – helyi adómentességet élvező gyárában.

Nálunk – kevésbé primitív módon – ugyanez történt. Egy-egy évben beöntötték az import tejet, sertéshúst és más termékeket az országba. A hazai termelő két-három évig bírta, aztán kijelentette, hogy a folyamatos veszteségei miatt nem bírja tovább. Rá két évre már sokkal drágább volt a sertéshús és a tej, azonban ennyi is elég volt az egyes ágazatok tönkretételéhez. A versenyképességünk tehát tudatosan lett szétverve. Ma az Unió dönti el, hogy miből mennyit termelhetünk. Nem azt, hogy mennyi banánt importálhatunk, abból bármennyi jöhet, ha van rá pénz, de azt pontosan megmondja, hogy mennyi cukrot gyárthatunk. Hová ültethetünk barack- és szilvafát. Mennyi szőlőt kell kivágnunk és pláne, hogy hogyan nem szabad tömni a libát.
A mezőgazdaságra épülő feldolgozóiparunk nem romokban van, hanem gyakorlatilag megszűnt. Ki emlékszik még azokra a Szudánban készült képekre, ahol az ottani lakosok az Aranyfácános konzervdobozokat mutogatják? Ki emlékszik még a Hajdú-Bétre, a cukorgyárainkra, a hazai kézben lévő csokoládégyárakra és a többire? Ha nincs mezőgazdaság, nincs mit feldolgozni.

Egy ország legfontosabb bevételi forrása az export. Gyakran halljuk, hogy a külkereskedelmi mérlegünk pozitív, azaz jövedelmezőbb az export, mint amennyit importra költünk. Ez szintén hazugság, még pedig az alábbiak miatt. Az export közel 90%-át külföldi, multinacionális vállalatok bonyolítják, amelyek amellett, hogy adókedvezményt élveznek, a profitjukat kiutalják az országból. Tehát az országnak sok haszna nincs belőle. Az import viszont főként a lakosság ellátása céljából érkezik, mobiltelefonok, számítógépek, vagy szlovák tej formájában, amiért mi kőkeményen fizetünk. Azaz, amit itthon megtermel a magyar munkaerő, abból nincsen haszon, viszont ami bejön, azért busásan fizetünk. Nos, ez is ki van találva.

A rendszerváltás óta két kifejezés nagyon mélyen beégette magát a köztudatba. Az egyik, hogy az állam rossz gazda, a másik pedig, hogy a piac szabályozza önmagát. Az első kijelentés kapcsán képzeljük el, hogy a sarki gumishoz betérünk egy defekt miatt. Ő kijelenti, hogy megcsinálja ugyan, de egyrészt rosszul, másrészt a szomszéd gumis sokkal jobb. Nos, betérünk ide még egyszer? Naná, hogy nem! Ebből egyetlen dolog következik: amelyik politikus ezt mondja, azt abban a pillanatban páros lábbal kell kirúgni a parlamentből, de úgy hogy pukkanjon! Az az ember alkalmatlan a feladata ellátására, tehát semmi helye nincs ott. Az állam igenis jó gazda lehet, ha megfelelően vezetik. Az állam feladata, hogy szabályozzon, koordináljon és segítse a benne élőket. Nincs az a piaci szereplő, aki ezt elvégzi helyette.

A másik kijelentés az, hogy a piac szabályozza önmagát. Viccesen mondhatnánk, hogy ez részben igaz. Ha például egy falusi piacon valaki poshadt almát árul, akkor tőle nem vesznek, nem keres pénzt, ezért rosszul él. Aki szép almát árul, attól sokat vesznek, tehát jól él. Aki olcsóbban adja ugyanazt, attól többen vesznek, így jobban jár, mint akitől csak kevesen. Sima ügy, nem bonyolult. Azonban –itt , és ez a legfontosabb dolog – egyenlő felek küzdenek a vásárlók jogaiért. Magyarországon pedig nem!

A hazai vállalkozó nem kap adómentességet, elégséges állami támogatást, exporttámogatást, szemben a külföldi multival, amely néhány évig adómentességet kap – majd rögtön odébb is áll – és a saját állama támogatja, nonszensz módon például abból a befizetésből, amit mi juttatunk az EU-nak és ő azt továbbadja az aktuális tagországnak. Érdekes módon, mi ezekből a „bulikból” mindig rosszul jövünk ki. Azt ugye pl. nem gondolja bárki is komolyan, hogy a hazai autópályákat nekünk építik, némi uniós támogatással. Szó sincs róla, az a kereskedelmi logisztikát szolgálja. Amit itt megtermelnek, így tudják a leggyorsabban kivinni és eladni másutt. Nekünk bőven elég lenne egy autóút, sőt helyenként egy kis kátyúzás is.

Sok mindent lehetne még kiemelni, azonban talán ennyi is elég, hogy lássuk, Magyarországra három indok miatt van szüksége az EU mögött álló pénzügyi csoportoknak. Kell az olcsó munkaerő az összeszerelő üzemekbe és hasonló egységekbe. Kell a felvásárlópiac, hogy a nyugati túltermelés által előállított, gyakran igen silány minőségű árut rásózhassák valakire.
Harmadsorban pedig kell egy jó adós, amely a hitelcsapdából nem tud kitörni, de a törlesztéseket újabb és újabb hitelek felvételével, akár saját polgárai kárára is ki tudja termelni. Szóval ezért kellünk mi. Kérdés, hogy nekünk miért kell ez?

Forrás: www.lokalitas.blogspot.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.12.29. Elkészült a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentése

2011.12.15. Magyarország háborúba megy?

2011.12.10. Itt az idő feladni a szuverenitást

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.04. Cukorgyárak privatizációja: az agártárcák volt vezetői a felelősek?

2011.10.22. Államadósság? Figyelő szemetek Izlandra vessétek…

2011.09.30. Kapzsiság okozhatta a magyar cukorgyárak vesztét

2011.09.21. Háború a nemzet ellen – Az elrabolt nemzeti vagyon

2011.06.25. Hamarosan piacra kerülhet az olcsó cukor

2011.04.05. Egekbe szökött a cukor ára

free counters

A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz

Az International Journal of Biological Sciences szakfolyóiratban publikált, a genetikailag módosított ételeknek az emlősökre kifejtett hatását elemző tanulmány szerint az agráróriás Monsanto által előállított GMO kukorica hozzájárul a kutatásokban alkalmazott kísérleti patkányok szervkárosodásához.

Rady Ananda, a Food Freedom oldalon a következőket mondja a tanulmányról: „A Monsanto genetikailag módosított kukoricafajtái közül a Mon 863, a rovarölőszert termelő Mon 810 és a Roundup® rovarölőt magába szívó NK 603 fajtákat az amerikai, európai és számos más egészségügyi hatóság fogyasztásra alkalmasnak találta.” (Mint tudjuk Magyarországon egyelőre nincs engedélyezve, a boltok polcain viszont sajnos így is sok termékben megtalálható.)

A hatóságok a Monsanto saját, mindössze 90 napos tanulmánya alapján összegyűjtött és igen hiányos statisztikai adatai alapján nyilvánították a termékeket fogyasztásra alkalmasnak, pedig a genetikailag módosított élelmiszerek miatt kialakuló krónikus problémák a legritkább esetben mutathatók ki 90 napon belül. Az engedély megadása úgy tűnik elhamarkodott döntés volt.

A tanulmány készítői a következőket írják:

„A hatás leginkább a vese- és májműködésben koncentrálódott, hiszen ez a két szerv felelős a szervezet méregtelenítéséért, de a hatás részleteiben minden GMO típus esetében eltérő volt. Emellett, bizonyos hatás gyakran megfigyelhető volt a szívben, a mellékvesében, a lépben és a vérben. Mivel a máj és vese működése nemenként eltérő, nem szabad figyelmen kívül hagyni a nőstény és hím patkányok szerveire kifejtett hatásban észlelt statisztikailag jelentős különbséget, mint ahogyan azt egyesek tették. Éppen ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a feltárt adatok erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a GMO kukoricafajták májmérgezést okoznak… Ezek az anyagok soha korábban nem képezték az emberi és állati táplálkozás részét, ezért az egészségre kifejtett hatásuk, különös tekintettel a hosszú távú hatásokra, nem ismert.”

A Greenpeace aktivistái mintát vesznek a Monsanto teszt gazdaságában Borken közelében Észak-Vesztfáliában. A Mon 810 kukoricafajtát Németországban betiltották.

A Monsanto azonnal reagált a tanulmányra, kijelentve, hogy a kutatás „hibás elemzési mód- szereken és érvelésen alapul és nem kérdőjelezi meg az érintett termékek biztonságával kapcso- latos eddigi megállapításokat.”

Gilles-Eric Séralini, a tanulmány szerzője a Food Freedom web- oldalán válaszolt a Monsanto nyilatkozatára:

„Tanulmányunk ellentmond a Monsanto következtetéseinek, mivel a Monsanto szisztematikusan figyelmen kívül hagyja, hogy az emlősök esetében a GMO termékek egészségügyi hatásai jelentős különbséget mutatnak a nőstény és hím egyedek esetében és ezek nincsenek egyenes arányban az elfogyasztott GMO termék mennyiségével. Ez egy nagyon komoly hiba, ami drámai következményekkel járhat a közegészségre. Ez kutatásunk legkiemelkedőbb felfedezése, ami az egyetlen olyan munka, ami a Monsanto felületes statisztikai adatait alaposan átértékeli.”

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.09.25. GMO – a globalizmus atombombája

2011.09.15. Frankensteinék már a spájzban vannak

2011.09.01. Szép új Monsanto-világ – GMO invázió

2011.08.02. GMO-botrány: ki nyerhet a betárcsázással?

free counters

Ajándék a karácsonyfa alá

Évek óta úgy érzem, mintha a Karácsony “egy picit” erőltetett lenne. Azért mondom, hogy erőltetett, mert nem arról szól, amiről kellene szólnia. Rohanunk, tülekedünk, felkapunk egy ajándékot – sokszor szív nélkül -, mert valamit azért mégiscsak venni kéne. “Elvárja tőlünk” a világ. Ez a szokás. Elvégre egyszerűbb, mint leülni egy szeretted mellé, megfogni a kezét és azt mondani: “Ma a tiéd vagyok. A teljes figyelmem és szeretetem a tiéd. Az én ajándékom az időm.” Az összes többi úgyis csak körítés.

A Karácsony ma már arról szól többnyire, hogy ajándékokat veszünk. A legtöbbször nem magunkból adunk, hanem veszünk valami – jó esetben praktikus – tárgyat, szolgáltatást, nyaralást, stb. Valamit, amitől jól érezheti magát a megajándékozott ember, vagy akár szórakozni tud. A szórakozás pedig pont arra való, hogy elterelje és szétszórja (milyen csodás a magyar nyelv, ugye komám?) a figyelmet arról, ami a legfontosabb: a MOST és a VANság csodájáról.

A Karácsony sajnos ma már nem arról a fantasztikus élményről szól, hogy MOST együtt vagyunk, hanem arról, hogy VEGYÉL, VÁSÁROLJ és akkor jó állampolgár vagy! Pedig az ünnep lényege az együttlét: megállunk a nagy rohanásból és megérkezünk a jelen pillanatba; és mivel együtt érkezünk meg, ezért a közös jelenlét teremtő energiákat szül.

Az igazi Karácsony tele van megbocsájtással és önmagunkkal való számvetéssel. Nem veszek neked valamit engesztelésül és bocsi, hogy olyan köcsög voltam sokszor és nem figyeltem rád, hanem ráeszmélés arra, hogy az szeretet nem más, mint a saját időnk másoknak ajándékozása. Ne feledd: csak időd van, minden egyéb az díszlet.

Az igazi Karácsony a szívben van és az egyik legfontosabb lecke: szeretet nélkül elmulasztod megélni az emberi lét egyik legnagyobb csodáját.

Forrás: www.ivi.hu Józsi bácsi gondolataiért érdemes meglátogatni 😉

Minden kedves látogatónknak Áldott Békés Karácsonyt kíván a Komló Média szerkesztősége!

 

Káoszból rend: az IMF globális mentőakciója

A világ vezető lapjai és hírcsatornái, köztük a Telegraph, a Guardian és a Montreal Gazette (de ide sorolhatnánk szinte az összes magyar médiumot is) megírták a Christine Lagarde által festett helyzetjelentést az európai válságról:
Az IMF azt akarja, hogy a világ mentse meg Európát… Christine Lagarde, az IMF elnöke azt hangoztatja, hogy a jelenlegi egyre súlyosbodó válságot csak együttes erővel lehet legyőzni. Az európai pénzügyi válság „eszkalálódik” és olyan súlyossá vált, hogy azzal az eurózóna tagállamok nem képesek egyedül megbirkózni. Úgy tűnik a brit adófizetők mégiscsak részt vesznek az IMF által nemzetközileg koordinált mentőakcióban. Kézzelfogható tettek hiányában a világ a 30-as évekhez hasonló válságba süllyedhet.

Az elit forgatókönyvéhez hűen, Christine Lagarde, IMF vezér bejelentette, hogy az eurózóna és talán maga az euró megmentéséhez világméretű összefogásra van szükség.

A reakció várható volt, hiszen tökéletesen illik az elit stratégiájába, aminek lényege egy globális válság kialakítása, hogy azután megoldásként egy még szorosabban központosított hatalmat vezethessenek be. A globális kormányzás felállítása során némi veszteség elkerülhetetlen.

Természetesen az elit szeretné megtartani az EU-t, sőt legfőbb szándéka annak kibővítése, de az alternatív forgatókönyvnek is megvannak a maga előnyei. Káoszból rend.

Itt lép a képbe az IMF. A Nemzetközi Valutaalap színre lépése nem meglepő, hiszen pont a globális kormány előkészítése céljából hozták létre az II. Világháború után. Modern kori történelmünk tulajdonképpen nem más, mint az egymást követő háborúk és gazdasági válságok története, amelyek mind a szorosabb társadalmi, politikai és gazdasági hatalom megvalósulása felé hajtják a világot.

Ezt „irányított történelemnek” nevezzük, mert nemcsak a várható eredmények, de az azokat előidéző események is előre láthatóak. Shakespeare szavaival élve: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.”

Természetesen Shakespeare nem arra gondolt, hogy világunkat egy maroknyi ember felülről irányítja, de a XIX. és XX. századra már ez volt jellemző.

A háború és a központi bankrendszeren alapuló gazdaság kettős fegyverének segítségével a londoni City-ben székelő hatalmi elit és washingtoni, Tel-avivi és vatikáni leányvállalatai lépésről lépésre haladnak a globális kormányzás felé.

Különböző félelemkeltő hadjáratok segítségével az elit megpróbálja rávenni a középosztályt, hogy hatalmát, gazdagságát és szabadságjogait önkéntesen adja át az erre a célra felállított globális mechanizmusnak. Az egyik ilyen, mindent átszövő intézmény a központi bankok által pénzelt ENSZ. Az IMF is nagyon fontos része ennek a mechanizmusnak. Néhány további szemelvény a média által festett képből:
Christine Lagarde azután szólalt fel az eurózóna megmentését célzó intézkedések ügyében, miután kiderült, hogy egyes európai országok nem akarják támogatni az egységes valuta megerősítését célzó új európai egyezményt. Magyarország és a Cseh Köztársaság nem sok hajlandóságot mutat az egységes európai adózást bevezető új egyezmény aláírására. David Cameron már megvétózta a brit részvételt. Az IMF vezér „igen borúsnak” ítélte a helyzetet.

„Nincs olyan gazdaság a földön, legyen az szegény, fejlődő, közepesen vagy nagyon fejlett, amelyik immúnis lenne a kialakult és egyre súlyosbodó válsággal szemben,” nyilatkozta Christine Lagarde. „Ha a nemzetközi közösség nem képes együttműködni, a gazdaságra az összehúzódás, növekvő protekcionizmus és elszigetelődés vár.”

„Pontosan ez történt a harmincas években és nyilván senki nem szeretné, hogy ismét átéljük azokat az eseményeket, melyek az akkori válságot követték,” nyilatkozta hozzátéve, hogy „ez a válság túl nagy ahhoz, hogy néhány ország képes legyen leküzdeni. Minden ország és régió együttműködésére szükség van.”
Láthatjuk, az IMF vezér elég félreérthetetlenül fogalmaz. Bár úgy gondoljuk a válság nem a véletlen műve, a jelen helyzetben ez tulajdonképpen irreleváns. Amikor egy válság vagy háborús helyzet már kialakult az események szinte maguktól követik egymást. Az elitnek csak meg kell ragadni a kínálkozó lehetőséget.

Mrs. Lagarde hűségesen játssza a neki szánt szerepet. Az euró válságot a gordiuszi csomóhoz hasonlította, aminek kioldásához Nagy Sándor kardjára van szükség. „A középen állókkal kezdődik, majd az egész nemzetközi közösség részvétele is szükségessé válik, valószínűleg az IMF irányításával.”

Az IMF előre gondolkozik, tudva, hogy az európai és Európán kívüli országok kénytelenek lesznek még több pénzzel hozzájárulni a helyzet megoldásához, a pénzek pedig az IMF-en keresztül folynának be természetesen. „Jelenleg tárgyalások folynak és szerződések készülnek az alap és a tagok között arról, hogy mennyi pénzre lesz szükség a válság megoldásához,” nyilatkozta az IMF egyik szóvivője.

Így épül a világkormány. Hirtelen az IMF, aminek az elit amolyan globális központi banki szerepet szán, az EU megmentésére tett erőfeszítések vezetőjévé, koordinátorává lépett elő. Megjegyeznénk, hogy sem az EU sem az euró nem szorul segítségre. A (99% számára) legjobb és legegyszerűbb megoldás az lenne, ha mindkettőt veszni hagynák. A világ egy rövid időre megállna, majd összeszedné magát és menne tovább.

Mint tudjuk azonban, káosz nélkül nincs központi hatalom, központi hatalom nélkül pedig nincs globális kormány. A folytatást ismerjük.

Forrás: www.idokjelei.hu

Ajánlott írás: Amikor egy ország nem hajlandó együttműködni az IMF-fel…

2011.12.17. Az európai gondok miatt az IMF külső segítséget vár

2011.12.14. Hiperinflációval a világkormányért

2011.12.13. Van Rompuy gyors eljárást vár az új EU-szerződés elkészítésére

2011.12.07. Uniós hatalomátvétel egy tollvonással

2011.12.05. Peking üzleti alapon segít Európának

2011.10.25. A Vatikán egy globális pénzügyi hatóság felállításáért

2011.10.22. Gorbacsov az új világrend és a globális kormányzás…

free counters

Az euró hanyatlása

Az európai vezetők erőfeszítései, ennek a rengeteg egymástól annyira különböző országnak a beleerőltetésére egy merev pénzügyi ketrecbe, eleve kudarcra van ítélve. Ez azonban a globális világvaluta bevezetésére kialakított hosszú távú terv része, ami semmi egyébre nem jó, minthogy még több nyomort hozzon a hétköznapi embernek.
Egyre többen gondolkoznak el azon, hogy „Vajon hová tették az európaiak az eszüket, amikor elfogadták az egységes európai valutát?”

Prokrusztész a görög mitológiában Poszeidón fia volt, aki áldozatait az ágyába fektette, és megkínozta: Ha áldozata nagy-termetű volt és kilógott az ágyból, akkor levágott belőle, hogy éppen beleférjen. Ha alacsony volt, akkor addig nyújtotta, míg az ággyal azonos hosszúságú nem lett.
A „mindenkinek egy méret” ókori története úgy tűnik visszatért a XXI. században, ahol az európaiakat sikerült rávenni, hogy magukra vállalják ezt az égbekiáltóan ellentmondásos koncepciót, amit ma eurónak hívunk.

A franciák és németek által kitalált, az angolok által bojkottált, a svájciak által lenézett, a németek által kezelt és a többiek által elfogadott közös valuta nem más, mint a boldog tudatlanság mintaképe, ami most végre ledobta álarcát, hogy mindenki megláthassa ocsmány képét: egy lehetetlen mechanizmust, ami kizárólag az elit bankároknak kedvez, minden dolgozónak pedig nagyon rossz.

Ez az álarc egészen mostanáig képes volt elfedni az óriási és szinte mindenre kiterjedő ellentmondásokat: a 17 eurózóna tagállam relatív méretét, erősségeit, profilját, életstílusát, történelmét, gazdasági tulajdonságait, munkaügyi politikáját, nyugdíjrendszerét, iparát, emberi és természeti erőforrásait, Németországgal és Franciaországgal az egyik, Görögországgal, Portugáliával és Írországgal a másik oldalon.

Nem először mondjuk, hogy az euró szavatossági ideje hamarosan lejár. A 10 évvel ezelőtti születésekor segédkező eurokraták talán kicsit hosszabb életet reméltek számára, esetleg abban bíztak, hogy megéri a felnőttkort. Azt azonban a kezdetektől tudták, hogy egyszer meg kell halnia, hiszen éppen e célból hozták létre.
Az euró ugyanis nem a végcél, hanem egy átmenet, mondhatni híd a sokkal ambiciózusabb globális valutához, amit a hatalmi elit által irányított globális központi bank hivatott majd kiadni, amikor eljön az ideje.

A probléma, amivel szembenézünk, hogy a 2008-ban Európát ért pénzügyi hullámverés mára egy igazi pénzügyi cunamivá dagadt, ami az egész euró rendszert elsöpörheti és ez még csak a bajok kezdete.

A mai euró probléma a különböző szuverén gondok egyik variánsa, mivel amikor egy ország vezetői úgy döntenek, hogy felelőtlenül átengedik országuk szuverenitását vagy annak egy részét, legyen az monetáris, politikai, pénzügyi, gazdasági, igazságügyi vagy katonai, jobban teszik, ha átgondolják, mit tesznek, és mik lehetnek tetteik közép és hosszú távú következményei.

A nemzeti szuverenitás átengedése azt jelenti, hogy valaki más, valahol máshol hozza majd meg az országra vonatkozó döntéseket más emberek érdekei alapján. Amíg az érdekek egyeznek nincs gond, de amint a felek érdekei eltérnek egymástól hatalmi harc alakul ki. A hatalmi harcokban pedig egyetlen közös tényező van minden esetben: az erősebb győz.

Az eurózónában óriási hatalmi harc alakult ki. Vajon ki fog győzni? Ki fogja ráerőltetni a követendő politikát a másikra? Németország Görögországra vagy fordítva? Franciaország Portugáliára vagy fordítva? Nagy-Britannia vagy Spanyolország? Németország vagy Olaszország?
Ez pedig csupán a nyilvánosság számára is látható frontvonal. Ott van még az árnyaltabb, kevesebb médiafigyelmet kapó magánfront, ahol az igazi globális hatalmi döntések születnek.

Olaszország új miniszterelnöke, Mario Monti vajon az olasz nép érdekei szerint hozza majd döntéseit vagy az Európában egyébként is általa elnökölt Trilaterális Bizottságban ülő mega-bankároknak engedelmeskedik? Ugyanezt a kérdést feltehetjük az új görög miniszterelnök, Lucas Papademos esetében is, aki szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak. De akkor már ne hagyjuk ki a többi EU kormányt sem, ahol az igazi hatalom szintén a Trilaterális Bizottsági, Bilderberg, Világgazdasági Fórum és Chatham House tag bankárok, iparmágnások és médiacárok kezében.
A globális elit mindent megtesz annak érdekében, hogy az euró minél tovább megmaradhasson a majdani világvaluta felé vezető úton, ami előbb-utóbb az euró és a dollár helyébe lép. Ehhez hozzátartozik mindkét valuta irányított összeomlása is, miközben teljes erővel épül a „globális dollár” vagy valami hasonló új ellentmondásos pénznem irányába vezető sárga-köves út.
Az amerikai dollár összeomlását nem lesz nehéz kivitelezni: nem kell hozzá egyéb, mint felszólítani a fővonalas médiát, hogy kihirdesse a dollár hiperinflációját és a király meztelenségét mindenki beismeri.

Vajon itt tartunk már? Talán még nem. Abban biztosak lehetünk, hogy addig lesz még néhány mentőintézkedés, egy-két pénzügyi kemoterápia az euró és a bankok megmentése érdekében, bár láthattuk, hogy egyiket sem lehet megmenteni, csak inkább valahogy mesterségesen életben tartani.

Már csak benne reménykedhetünk?

Kérdésem tehát a görögök, olaszok, spanyolok, portugálok, írek, de még a franciák és a németek számára is a következő: Engedelmeskedtek Prokrusztész felszólításának és lefekszetek Brüsszelben felállított ágyára?


Beszélgetés Vezér-Szörényi Lászlóval a kialakult gazdasági krízisről a nép, a kormány és a német fejlesztési bank tanácsadójának szemszögéből

Forrás: www.idokjelei.hu

2011.12.07. Uniós hatalomátvétel egy tollvonással

2011.12.04. Delors: “az euró kezdettől hibás volt” – Telegraph-interjú

2011.11.16. Banki hatalomátvétel Európában

2011.10.25. A Vatikán egy globális pénzügyi hatóság felállításáért

2011.10.22. Gorbacsov az új világrend és a globális kormányzás szükséges…

2011.10.22. Ki irányítja a globális gazdaságot?

2011.10.09. Minden idők legnagyobb pénzügyi válsága vár a világra

2011.09.30. Az arany árfolyamának esése a gazdasági hadviselés része

2011.09.26. Svájcban nem küzdenek pénzhiánnyal az önkormányzatok

2011.09.19. Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja

2011.09.09. Két módon lehet egy nemzetet leigázni: kard által vagy adóssággal

2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye

2011.07.24. A globális valuta bevezetésének trükkje

2011.06.25. A gazdasági válság nem a véletlen műve?

2011.05.30. Egy új globális pénzügyi rendszer megszületése

free counters

Remény a feltámadásra

 A történelmet a győztesek írják. Ezt halljuk, de nem hisszük el. Kevés az a történelemtanár, aki fel meri vállalni, hogy a diákoknak elmondja, ami a tankönyvben le van írva, nem mindenben fedi a valóságot. És sok mindent nem tartalmaz.
Az elmúlt 30-40 év történelmét még erősen homály fedi, de érezhetően nem szeretnék bizonyos körök, hogy a valóságot széles körben megismerjék. Pedig azok, akik az eseményekben ott lehettek, még élnek és néha meg is szólalnak. Előadják, hogy az ő szemszögükből nézve milyen is volt az a “rendszerváltás”.

Hallgassuk meg őket, és vessük össze a hivatalos történelemmel: ezután már képet tudunk alkotni arról, mi is történhetett valójában, és mi vezethetett napjaink eseményeinek bekövetkezéséhez. Mert senkinek ne legyen kétsége: a ma eseményeit, mint okot, a múlt történései, mink okozat képezték. Ma élvezzük azoknak az eseményeknek a következményeit, amik akkor történtek. Nem feltétlenül a felelősök keresése kell, hogy a fő cél legyen, hanem a valóság megismerése.
A múltunkat nem tudják úgysem eltörölni, hiába erőlködnek…


Bogár László közgazdász, egyetemi oktató, publicista november 19-i előadása a Rákoskertben a krízisben lévő világunk állapotáról. Magyarország jövőjével kapcsolatos alapvető kérdésekről alkotott véleményét itt tekintheti meg.


Az MSZMP által megtervezett magyar “rendszerváltás” közel 30! éves története.
Dr. Kőrösi Imre, volt MDF-es országgyűlési képviselő visszaemlékezése a magyar manipulált rendszerváltás időszakától a “világválságig”. Politikai kulisszatitkok, háttéralkuk…a mai rendszer működésének gazdasági, politikai alapjai, okai. A teljes riport 16 részből áll, ide kattintva a teljes riport megtekinthető.

Forrás: www.tizenhetedik.hu

2011.12.07. Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

2011.12.01. A Föld és a bioszféra megmentése kötelező feladatunk

2011.11.28. Az élet él és élni akar

2011.11.22. Lépések a klímaváltozás megfékezése felé

2011.11.17. Magyarország jövője a konyhában dől el

2011.11.16. A félretájékoztatás hatalma

2011.10.23. Az 1956-os hősök kivívták Amerika tiszteletét

2011.10.06. Vajon tényleg újra kell írni a történelmet?

2011.09.30. Kapzsiság okozhatta a magyar cukorgyárak vesztét

2011.09.25. Miért nem oktatnak az iskolák?

2011.09.21. Háború a nemzet ellen – Az elrabolt nemzeti vagyon

free counters

Adózz magyar, hogy más jól éljen belőle

Az ország költségvetésének nehéz helyzetére hivatkozva kivétel nélkül, állandóan “nadrágszíjunk meghúzására” biztatnak bennünket évtizedek óta vezetőink. Az ország helyzete ennek ellenére egyre rosszabb. Várható, hogy az ingatlanadó fizetése sem fogja kisegíteni az országot, ezért az ingatlanadót, kommunális adót, ebadót és minden további olyan adót, ami igazságtalan, erkölcstelen, határozottan, egyértelműen el kell utasítanunk.

Hazánkban az ingatlan tulajdonlásnak évszázados hagyományai vannak. A magyar emberek egyik fő életcélja a saját tulajdonú ház, lakás, ingatlan.
Régen jórészt kaláka segítségével, ma a szándékosan alacsonyan tartott jövedelmek miatt csak hitelek igénybevételével tudjuk ezt megvalósítani. A kaláka tiltása, büntetése, és most az államilag támogatott forinthitelek helyett bevezetett deviza alapú hitelek törlesztésének ugrásszerű emelkedése voltak az övön aluli ütések ebben a rendszerben… a következő az ingatlanadó lenne, … a semmiért(!), mert ez felesleges áldozatvállalás lenne a családoktól, és változást csak negatív értelemben hoz a családok életébe ez a tehertétel. Adózott jövedelemből és kamatos kamattal terhelt hitelből valósítottuk meg sokan a legelemibb életfeltételünket, a lakhatást.
Amire mindenképpen szükségünk van, hiszen munkanélküliség esetén, jövedelem nélkül lakás bérlése sem lehetséges, földönfutók leszünk, az utcára kerülünk saját ingatlan nélkül.
A lakhatás célra használt ingatlan maga nem termel jövedelmet. A jelenlegi magántulajdon központú hatalom büntetni akarja azt, akinek tulajdona van.

Vagy épp megfosztani készül bennünket legfontosabb tulajdonunktól?

Az ingatlanadót mire akarják használni:

  • a múltbéli jövedelmünk mostani adóztatására, vagy
  • a mostani jövedelmünk adóztatására olyan tárgyhoz kötve, aminek semmilyen hatása a mostani jövedelmünkre, ill.
  • az életminőségünk adóztatása lenne a cél?

Ilyen alapon lehetne az emberek súlya, magassága alapján is adót kivetni.

Ez az adó akkor lenne indokolható egyáltalán, ha a jövedelem tartalmazná a lakhatás megteremtésének költségeit. De nem tartalmazza. Meghagyták a jövedelmet a szocialista korszak szintjén, de elvettek minden juttatást, amit a régi rendszer biztosított a fizetés mellé (lakhatást, oktatás, egészségügy, stb.).
Ráadásul (mintegy tréfásan) felhívják a figyelmünk az „öngondoskodás” szükségességére. Miből?

Az adók folyamatos emelésére tulajdonképpen is miért van szükség, egyre nagyobb mértékben?
Mert egy hibás, a társadalmat ellehetetlenítő pénzügyi- gazdasági rendszert vettek át és működtetnek a vezetőink, a politikai elitünk. Mi pedig jóindulatúan tűrtük, és egyelőre még eltűrjük ezt.

Egy nagy átverés, nagy félrevezetés áldozatai vagyunk mindannyian, mi magyar állampolgárok:

Elhitetik velünk, hogy „demokráciában” élünk, ahol a demokrácia az emberek jobb – bal oldali megosztását, a pártokra szavazási lehetőségét jelenti. Olyan pártokra szavazhatunk, akiket a magyar társadalom finanszíroz, ahol a képviselőknek a Parlamentben az egyik pártkatona bekiabálja, melyik gombot kell kötelezően megnyomniuk a szavazásnál… Viszont a parlamentbe került egyik képviselő sem tudná, ha akarná se e miatt a „pártfegyelem” miatt képviselni választóit, hiszen a kiabáló utasítása szerint kell szavaznia. Feleslegesek az ilyen képviselők, elegendő lenne a kiabáló, aki nyomhatná sorban az összes gombot…

A valódi hatalom ebben a rendszerben azé a jelölőé, aki a jelölteket állítja, legyenek azok pártok, vagy annak képviselői. Gyakorlatilag 2 pólusú 1 párt rendszer ami nálunk működik..az országgyűlésbe bekerült pártok akkor is ott ülnek a Parlamentben ha nyertek, akkor is, ha vesztettek a választáson, a felelősségük kb. ugyanannyi, egyszerűen a húsosfazék távolsága változik…
A kormányváltáskor nem készül nyilvános nemzeti vagyonmérleg, hogyan gazdálkodtak a rábízott javakkal a pártok.

A Parlament folyamatosan alkotja a törvényeket. A baj az, hogy inkább a lobbyérdekek szerint, kevésbé a választópolgárok érdekében. Egy stabil, igazi demokráciában felesleges az állandó törvényalkotás, a stabilitás, az emberek létbiztonságát szolgáló törvények a fontosak, amiket nem kellene mindig változtatni.

Ebben a rendszerben akkor vagyok törvénytisztelő demokrata választó polgár, ha szavazok valamelyik (bármelyik) pártra, és várok 4 évet arra, megvalósította-e az ígéretét a párt. Ha nem, szavazhatok másikra, hisz a lényeg az emberek megosztása, a közösség egységének szétzilálása, egymással szembefordítása, közben csendben történő kifosztása.

Klasszikus oszd meg és uralkodj elv!

A mostani, nekünk “demokráciaként” eladott rendszer gyakorlatilag a pártok kontroll nélküli, lobbyérdekek szerinti hatalom gyakorlását jelenti, egyéni, visszahívható, számon kérhető képviseletünk helyett.

Ha felkeltette érdeklődését az írás, a folytatását a forrásánál megtalálja.

2011.12.07. Uniós hatalomátvétel egy tollvonással

2011.12.05. Peking üzleti alapon segít Európának

2011.12.05. Keserű gyógyszer a Monti-csomag

2011.12.04. Delors: “az euró kezdettől hibás volt” – Telegraph-interjú

2011.12.01. Londoni elemzők: euróövezeti felbomlás

free counters