nagy testvér címkéhez tartozó bejegyzések

A brutális igazság a Facebookról

Mindenki azt hiszi, hogy a Facebookon a felhasználók kontrollálhatják, kivel milyen személyes információkat osztanak meg. A facebookozók állandóan ezen nyavalyognak, és emiatt szaglászott nálunk a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság is, és varrta a nyakunkba, hogy megtévesztjük a fogyasztókat. Ezért akaszkodnak ránk most húsz évig, próbálnak ránk erőltetni egy csomó idióta szabályt, amit nem fogunk betartani, de ha betartanánk, akkor is mi van.

Az az igazság, hogy nem érdekel minket a privát szféra védelme, és ha még mindig azt hiszed, hogy érdekel, hülyébb vagy, mint gondoltuk. Pedig így is elég hülyének nézünk. Gondolj csak bele. A biznisz csak akkor működik, ha tudjuk követni, mit csinálsz, és eladjuk az információkat a hirdetőknek. Te tényleg nem vetted ezt még észre?

Te nem az ügyfelünk vagy. Te a termék vagy, amit eladunk. Ha azt mondjuk, megvédünk, az ugyanolyan üres ígérgetés, mint amikor a baromfitenyésztők azt állítják, humánusabb körülmények között nevelik majd a csirkéket. Persze, persze, mi mást mondatnának. De te is tudod, hogy eszük ágában sincs változtatni.

Ugyanez a helyzet velünk. Mi soha, de soha nem hagyjuk abba, kifacsarjuk az összes adatot belőled. Hogyan hagyhatnánk abba? Nekünk ez az üzlet. Ebből élünk. És a befektetők imádják a módszereinket, főleg, amíg elég lét hoz. Ilyenek vagyunk, nem tudunk leállni. Ismered a mesét a farkasról és a bárányról? Ez is olyasmi.

De szerintem tudod te ezt. Tudod, kik vagyunk és mit akarunk. Nem tudtad? De hát hányszor buktunk már le valami kísérteties baromsággal, amit első körben tagadtunk, aztán bevallottuk, és azt ígértük, jók leszünk, többet nem fordul elő? Aztán abban a pillanatban, hogy hátat fordítottál, valami még nagyobb szemétséggel rukkoltunk elő…

Ehhez képest még mindig itt kolbászolsz. Persze, sokat nyafogsz és mindig emlegeted, hogy törlöd magad. De soha nem teszed meg, igaz? Milyen következtetést lehet ebből levonni? Őszintén szólva, csak arra tudok gondolni, hogy minden panasz ellenére igazából nem érdekel téged ez az adatvédelmi maszlag. Csináljon mindenki, amit csak akar. Otthagyhatod a Facebookot, amikor csak jólesik. Mi nem állítunk meg. Senkinek nem tartunk pisztolyt a fejéhez, nem kényszerítjük, hogy használja a Facebookot. Aztán mégis mind itt vagytok.

Ja, hogy nem csak a Facebook, de a Google, az Apple és az Amazon is egy húron pendül? A Microsoft és a Yahoo is? Minden közösségi oldal, minden helymeghatározós szolgáltatás?

Meglepetés! Ez az egész online rendszer egy csillió dolláros iparág, ahol a bizniszmodell szerint a személyes adataiddal fizetsz, pénz helyett. Mit fogsz csinálni? Törlöd magad az internetről? Sok sikert hozzá!

És amikor állam bácsinak panaszkodsz, te tényleg azt hiszed, hogy az egész iparág leáll, csak mert néhány hippi az adatvédelemről nyafog? Ugyan már! Az FTC is tudja, hogy nem képes megállítani a folyamatot, eszük ágában sincs fejjel menni a falnak. Nincs bírság. Nincsenek büntetések. Nem kell visszavonni semmilyen módosítást. Csak mostantól, ha bármilyen változtatás lesz az oldalon, szólni kell majd az embereknek, hogy ki fogjuk adni az adataikat, nem lehet elsunnyogni. Mostantól húsz évig valami független mukinak hagynunk kell, hogy felülvizsgálja az adatvédelmi gyakorlatunkat. Juj, de félek!

Mondok én neked valamit. Az adatvédelem lószar, nem koncepció. Lejárt lemez. Lehet, hogy az ősidőkben értelmezhető volt, de az emberi agy a jelek szerint nem tudja követni a változásokat, csak ha cseppenként adagolják neki. Ha megeszed a maszlagot, csinálhatsz úgy, mintha létezne adatvédelem, amit aztán óvhatsz, amíg bele nem gebedsz. Hajrá. Mindegy, mi majd jól együttműködünk a kormányzati szervekkel, az emberek meg fokozatosan alkalmazkodni fognak. Jöjjenek és vizsgáljanak meg minket. Aztán jelentsék be az impozáns győzelmüket, a sok fogatlan óriás szabjon megint feltételeket.

Ez az egész kabuki színház, de valami csekély árat nekünk is fizetnünk kell a hatalmas nyereményért cserébe. Talán láttátok a híreket, nemsokára tőzsdére megyünk, a cég kb. százmilliárd dollárt ér majd ezután. Ez egy nagy rakás pénz, mind a 800 millió Facebook-felhasználónak azt üzenem, hogy köszi. És azt is, hogy továbbra is ossza meg a személyes adatait, akaratlanul is, aktív hozzájárulás nélkül, hiszen ez teszi lehetővé ezt a mesés nyereséget. Nélküled nem sikerült volna, a szó szoros értelmében. Isten áldjon.

Forrás: www.hvg.hu

2011.12.02. Tulajdonosuk tudta nélkül lehet fényképezni az okos-telefonnal

2011.11.30  Kiborg kémek lesznek a bogarak

2011.11.07. Naponta ötmillió tweetet ellenőriznek amerikai ügynökök

2011.10.19. Európa kontra Facebook

2011.09.29. A Facebook minden lépésünket követi, akkor is ha kijelentkezünk

2011.09.23. Automatizálták a lájkolást

2011.09.05. Egy német IT-lap szívatja a Facebookot

free counters

Támadás az ENSZ ellen

Az új világrend ellen kiálló TeamPoison nevű hekker csoport feltörte az ENSZ Fejlesztési Programjának szerverét és több száz ENSZ bürokrata felhasználónevét és jelszavát tette közzé. A hekkercsoport üzenetet is mellékelt a támadáshoz melynek lényege, hogy céljuk az ENSZ nevéhez fűződő korrupció, csalások és atrocitások leleplezése, valamint egy figyelmeztetés, hogy a támadásnak ezzel még nincs vége.

Ahogyan az várható volt, az ENSZ szakemberei megpróbálták bagatellizálni a támadást, kijelentve, hogy a közzétett információ több éves, azonban a TeamPoison és számos biztonsági szakértő ezzel ellentétes véleményen van, szerintük az adatok frissek és a rendkívül komoly munkának számító támadás súlyos rést ütött az ENSZ biztonsági hálózatán.

Az ellopott felhasználónevek és jelszavak mellé közzétett üzenetben a hekkercsapat számos váddal illette a globális szervezetet. „A globális korrupció szenátusaként működő ENSZ célja az Új világrend és az egységes világkormány felállítása,” állt az üzenetben.

A csapat az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO első elnökétől, Brock Chisholm pszichológustól is idéz, aki kijelentette: „Az Egységes Világkormány eléréséhez el kell törölni az individualista gondolkozást, el kell pusztítani a családhoz, hagyományokhoz és nemzeti identitáshoz való ragaszkodást.”

A csapat továbbá elítéli az ENSZ-t a Ruandával, Darfourral, a volt Jugoszláviával és Izraellel kapcsolatos politikájáért, valamint a népességcsökkentés támogatásáért.

„Az ENSZ egy fenevad lett, amit meg kell állítani vagy megszelídíteni,” írja a csoport, Thomas Jefferson békére és a nemeztek őszinte, baráti együttműködésére való felhívását idézve. „Az ENSZ egy nagy csalás! A NATO bürokrata vezetője legitimizálja a barbár kapitalista elit munkáját.”

Az ENSZ nyilatkozatára reagálva, melyben a szervezet kijelentette, hogy a közzétett adatok nem aktív felhasználói fiókokhoz tartoztak, a TeamPoison a Twitter-en bejelentette, hogy következő akciójukban az ENSZ mellett a BBC-t és a Fox News csatornát is nevetségessé kívánják tenni. „Kerüljön napfényre az igazság,” áll a Twitter posztban.

 Annak ellenére, hogy az ENSZ megpróbálta jelentéktelennek minősíteni a támadást a kiberbiztonsági szakértők szerint az eset mégis komoly. „Az ENSZ sok millió ember szemében a biztonság szimbóluma,” mondja Jason Hart, a Cryptocard ügyvezetője. „Az ENSZ biztonsági rendszerének feltörésével a TeamPoison üzenetet küldött a világnak.”

A Teampoison azóta bejelentette, hogy egyesíti erőit az Anonymous nevű csoporttal egy új, “Robin Hood hadművelet” névre hallgató projekt kapcsán, amelyben bankok és pénzügyi intézmények ellen indítanának támadást és a számláikról leemelt pénzt jótékony szervezeteknek adnák.

Márciusban az Anonymus figyelmeztetést adott ki, melyben közölték, hogy következő támadássorozatuk célpontjai a Fed, az IMF és a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja, ami a jegybankok központi bankja). Júniusban a hekkercsoport sikeres támadást hajtott végre a NATO adatbázisai ellen, amelyben összesen 1 gigabájt mennyiségű adatot szereztek meg.

Eközben egy másik hekkercsoport az ENSZ klímaváltozásért felelős kormányközi panelje (IPCC) ellen hajtott végre támadást, számos „klíma szakértő” email címét hozva nyilvánosságra a Durban-ban hamarosan megrendezésre kerülő klímakonferencia előtt. A Climategate névre keresztelt, az ember által előidézett klímaváltozás hazugságait leleplező botránynak köszönhetően kiderült, hogyan manipulálták a klímaváltozásra vonatkozó adatokat, szegték meg a törvényeket és próbálták lejáratni ellenfeleiket az ENSZ klímaügyi „szakértői”.

Forrás: www.idokjelei.hu

Ez persze mind csak kitaláció, ilyen nincs és nem is lesz. Ezek az összeesküvés-elméletek csak az emberek megtévesztéséért készülnek, hogy megakadályozzák a világbéke kialakulását… Vezetőink csak az emberek javát akarják, ők soha nem lennének képesek rosszat tenni az emberiségnek. Mindnyájan a jó ügyet szolgálják és ezeket a törekvéseket akarják anarchista elemek kiforgatni… mondja a mainstream média 😉

2011.12.02. Tulajdonosuk tudta nélkül lehet fényképezni az okos-telefonnal

2011.11.29. Névsorolvasás helyett RFID chip

2011.11.27. Európai lázadásoktól félnek a britek

2011.10.02. Pennsylvania adóhatóságának orwelli reklámja

2011.09.27 A Nagytestvér nagyüzemi megfigyelőkampánya

2011.09.27. Mit tartogat a jövő? Orwell vagy Huxley lesz a befutó?

2011.08.17. A brit miniszterelnök letiltaná a közösségi oldalakat

free counters

A terrorizmus elleni háborúról

Dr. Dahlia Wasfi beszél ebben az igazán megdöbbentő videóban az igazságról, kik állnak az Irakot, Afganisztánt, Palesztinát, Szomáliát és a Közel-Keletet megszálló erők mögött. A “terrorizmus elleni háború” valódi okairól, amit 5-10 évvel ezelőtt még bevett a világ…ma viszont egyre többen ébrednek rá a valóságra.

Mekkora hatalmas hazugság a demokráciáért és a terrorizmus ellen vívott háború!

Hiszen valójában ezekben az országokban óriási vállalatok érdekeiért és támaszpontok létesítéséért folyik a harc, százezres ártatlan áldozatokkal, akiknek 90%-a civil, 1/3-a gyermek. Ezeket nevezik “járulékos veszteségeknek” (collateral damage).

“Ha nincs igazság, nincs béke…”

Forrás: www.vilaghelyzete.blogspot.com/

2011.10.22. Ki irányítja a globális gazdaságot?

2011.10.20. Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen

2011.10.17. Az USA Irán-politikája egyenes út a háborúhoz

2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye

free counters

A rothadó rendszer bűze

A jegybankok összefogtak az adósságválság enyhítése érdekében. Az amerikai Fed, számos más jegybankkal összefogva szerdán a pénzrendszer megsegítése mellett döntött, növelve a dollárcímletű pénzek rendelkezésre állását az Egyesült Államokon kívüli országokban, az európai adósságválság miatti egyre növekvő aggodalomra reagálva. A bankok bejelentették, hogy a külföldi országok az eddigihez képest fél áron vehetnek kölcsön dollárban saját központi bankjaiktól a Fed által biztosított összegből. A kölcsönök a korábbi 2012 augusztusi határidő helyett 2013 februárig állnak rendelkezésre – írja a New York Times a jegybankok összehangolt likviditásnövelő akciójáról.

„Az intézkedések célja enyhíteni a pénzpiacokra nehezedő nyomást és ezáltal megkönnyíteni a kiskereskedelmi hitelek folyósítását is a gazdasági tevékenységek élénkítése érdekében,” áll a Fed nyilatkozatában.

Az emberek felé közvetíteni kívánt üzenet lényege: „Hála az égnek, itt a megmentősereg!”
Mint tudjuk ez a hatalmi elit első számú és legfontosabb üzenete a társadalom számára: a pénz hatalma erős, amivel mi mesterien bánunk mindenki javára. A „rendszer” nem inoghat meg vagy bukhat el. Egy kicsit sem.

Tegyük fel magunknak a kérdést: kinek a rendszeréről is van szó?

Nem azé a hárommilliárd emberé, aki napi 1 dollárból próbál megélni, túlélni. Nem a nyugati országokban élő hajléktalanoké és nem is az éhező gyerekeké. Nem az alkalmi munkából élő millióké és nem a londoni utcazenészeké. De még csak nem is az Afganisztánban harcoló amerikai tengerészgyalogosoké.
Ez a rendszer kizárólag a hatalmi elit számára jó. Az ő tulajdonuk. Ők működtetik, saját igényeik szerint. Hogyan kételkedhet valaki a hatalmi elit létezésében, amikor a fent leírt látványosság az orrunk előtt történik? Íme, még néhány szemelvény a cikkből:
A Wall Street-en a tőzsde 9 óra 30 perces nyitásakor, másfél órával a bejelentést követően, szárnyalni kezdtek a részvények. A Standard & Poor’s 500-as részvényindexe 3,2%-kal, míg az európai tőzsdék átlag 4%-kal emelkedtek a kereskedés késői óráiban.

A lépés egyértelműsítette, hogy a szabályozók egyre aggasztóbbnak tartják az adósságválság hatására a pénzintézetekre nehezedő nyomást. Különösen az európai bankok számára egyre nehezebb kölcsönhöz jutni a megszokott forrásokból.

Janet Yellen, a Fed alelnöke keddi beszédében kihangsúlyozta „a nemzetközi együttműködési politika megerősítésének fontosságát” hozzátéve, hogy „a globális gazdaság különösen nehéz kihívásokkal küzd.”
A rendszer NEM küzd különösen nehéz kihívásokkal. Az elit belterjes, korrupt jegybanki rendszere küzd különösen nehéz kihívásokkal. Ez történik, amikor éveken keresztül a semmiből állítanak elő pénzt. A gazdaság addig torzul, míg végül összeomlik. A világ efelé tart jelenleg.
A pénzügyi zsonglőrök egy ideig még a levegőben tudják tartani a labdákat, de előbb-utóbb lepotyognak a földre. Mi a megoldás? Az elit úgy gondolja, hogy még több pénzzel újrakezdhetik a zsonglőrködést, de az idő és a rendelkezésre álló labdák száma fogy.

A legtöbb média a tőzsdék „szárnyalásáról” beszélt tegnap az intézkedés hatására. Ki az, aki ma azt gondolja, hogy a világ nagy tőzsdéi nem egy maroknyi ember akaratának engedelmeskedő eszközök csupán? Ez nem kapitalizmus, hanem merkantilizmus.
Ez a néhány elképzelhetetlenül gazdag család, amely a világ jegybankjait (és az azokat elvileg felügyelő kormányokat) működteti, el akarja hitetni velünk, hogy a beavatkozás a javunkra történt. Van nekünk bármi érdekeltségünk ebben a jelenlegi rendszerben?

Rendszernek is alig nevezhetjük már. Közelebb állunk a valósághoz ha „szabadpiacnak” álcázott parancsra irányított gazdaságról beszélünk. Olyan rendszer ez, ami megbünteti a tömegeket, hogy egy maroknyi ember hatalmon maradhasson.
Ez a rendszer mesterséges, a kis vállalkozásokat tönkretevő, az emberek otthonait elorozó üzleti periódusokat hoz létre. Megbünteti azokat, akiknek nincs elég pénze a nehéz idők túlélésére. Olyan rendszer ez, ami először arra ösztönöz, hogy vegyél kölcsön a folyamatosan elértéktelenedő valutából, majd éhhalállal fenyeget, ha elfogy a pénzed az üzleti periódus irányváltásakor.

Az elit nem menti meg a rendszert. Mindössze felszínen tartja még egy darabig, amíg befejeződnek az új világrend színre lépésének előkészületei. Ez persze kockázatos vállalkozás, mert komoly káoszra van szükség a kívánt hatás eléréséhez.
A káoszkeltés is folyamatban van jelenleg. A rendszer összeomlása közben pedig a hatalom konszolidálása folyik. Ilyen összehangolt jegybanki lépésről még nem hallott a világ! Ki szervezi? Mikor folytak az intézkedést engedélyező tárgyalások? Közületek valaki részt vett rajtuk, vagy hallott valamit felőlük? Mert mi nem. Nekünk nem szóltak.

A világkormány felállítása e sorok írása közben is folyik. Az elit most is a hatalom összpontosításán ügyködik a rendszer megmentésének zászlaja alatt. Ezt a rendszert nem érdemes megmenteni és nincs a világon annyi pénz, ami képes lenne rá.
A mostani, több tízezer médium által örömujjongással fogadott intézkedés sem elég erre. Az elit tisztában van ezzel és a lépést csupán fékezésnek szánta. Szerintünk a felmentő sereg következő állomása az elit egyik legkedvesebb területe lesz…

A HÁBORÚ…

Sokszor mondtuk már, hogy az Internet forradalomnak köszönhetően az elit kénytelen változtatni taktikáin. Nehéz félelemkeltéssel manipulálni a tömegeket, amikor egyre többen jönnek rá, mi is történik valójában.
Ebből kifolyólag az elit némelyik kampánya nem olyan hatásos, mint amilyenre számítottak. Különösen a hiány kampányok, mint a globális felmelegedés vagy az olajcsúcs esetében. Az elit kénytelen keményebb, kézzelfogható eszközökhöz nyúlni: rendőri intézkedéseket, drákói törvényeket, stb. alkalmaznak, amelyek célja az emberek megfélemlítése, nehogy áttörjék az időközben köréjük épített globális kormányzás falait.
Sikerülni fog nekik? Nehéz hétmilliárd embert rákényszeríteni valamire, amikor tudják, hogy erőszakkal terelik őket az ellentétes irányba.

Az elit azonban nem adja fel könnyen. Hozzászoktak a hatalomhoz és úgy gondolják, hogy joguk van hozzá. Új taktikákat, új elterelő hadműveleteket, új zűrzavarokat próbálnak ki. Saját szervezeteik vannak erre a célra, mint például a társadalmi mémek gyártásában utánozhatatlan Tavistock Intézet.

A kommunikációs forradalmak azonban hatalmas erők megmozgatására képesek. Ami a Guttenberg nyomda idejében történt akkor régen, ma megismétlődik. Legalábbis úgy tűnik. Nincs az a provokációból, megtévesztő vagy elterelő szándékkal kirobbantott tüntetés vagy akció, ami megállíthatja. Ezért gondoljuk, hogy a következő állomás valamilyen háború lesz. Háború, aminek azon a bizonyos maroknyi családon kívül ismét csak vesztesei lesznek. Ezért nem vagyunk túl izgatottak a jegybankok mostani pénzosztási akciója miatt. Sokan pezsgőt bontanak. Mi inkább várunk.

Érezni, ahogy a rothadó rendszer bűze szétárad a levegőben. Sajnos lehet, hogy nemsokára ez már a háborúban elesett tetemek szaga lesz.

Forrás: www.idokjelei.hu

2011.10.25. A Vatikán egy globális pénzügyi hatóság felállításáért

2011.10.17. Az USA Irán-politikája egyenes út a háborúhoz

2011.10.10. A NATO új háborúra készül

2011.09.09. Az EKB elnöke is globális kormányzást akar Európában

2011.08.25. Obama vajon Szíria ellen is háborút indít?

2011.07.19. Líbia: Háború a világkormányért 2.

2011.07.19. Líbia: Háború a világkormányért 1.

2011.07.18. Izrael Irán megtámadását tervezi?

2011.06.25. A gazdasági válság nem a véletlen műve?

free counters

Névsorolvasás helyett RFID chip

Az általános iskolai névsorolvasás (vagy magyar megfelelője az óra vagy tanítás elején elhangzó jelentés) valami oknál fogva a mai napig élénken él az emlékezetemben. Ez a napi rutin lehetőséget adott minden gyereknek, hogy gyakorolja saját személyiségének megfogalmazását a „Jelen!” felkiáltás mindennapos megismétlésével. Mindegy, hogy az ember kiböfögte vagy énekelte, a lényeg, hogy emlékezetes maradjon. Én legalábbis így éreztem akkor.

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy saját gyerekeimmel már nem fogok tudni nosztalgiázni ezen az emléken, mivel a régi szertartást ma már egyre több helyen nyomon követő eszközök váltják fel. Tavaly például egy Richmond-i iskola előkészítőben vezették be ezt a különösen drága szuper modern rendszert, hogy a gyerekek jelenlétét nyomon követhessék. Több angol és amerikai intézményről írtunk már, ahol a hagyományos nyilvántartást elektronikus személyazonosító vagy nyomon követő eszközök váltották fel. A George Miller iskolában a gyerekek iskolai egyen-mellényébe varrták az RFID chipeket, ami minden lépésüket rögzíti és ellenőrzi, hogy ebédidőben az ebédlőben, óra alatt pedig a teremben voltak-e. Az iskola vezetése szerint csak azokat a tevékenységeket rögzítik, amit a törvény előír számukra az állami támogatás folyósítása fejében.

A fejlesztés azonban magára vonta az ACLU (Amerikai Polgárjogi Unió) és az Electronic Frontier Foundation figyelmét, melyek aggodalmukat fejezték ki a magánszférához fűződő szabadságjogok megsértése miatt. Közös levelet írtak az iskola vezetésének, melyben kifejezték aggodalmukat és arra kérték őket tisztázzák milyen biztonsági intézkedéseket hoztak a program bevezetésekor a személyes adatok védelméért.

Nem ez az első alkalom, hogy egy iskola RFID chippel akarja nyomon követni tanulóit. Az első esetről 2005-ben értesült az emberi jogokat védő ACLU.

Az adatvédelmi és a magánélethez fűződő jogok sérülésén kívül felmerül a rendszer kiépítéséhez szükséges anyagi ráfordítás kérdése is. Az állami pénzből kiépített rendszer összesen 50.000 dollárba került és ne feledjük, egy nem túl bonyolult, különleges képességet nem igénylő feladatot hivatott helyettesíteni, amihez, legalábbis az én esetemben még szép emlékek is fűződnek. Ahogyan azt megszokhattuk a bevezetést pártolók a rendszer előnyeit ecsetelik: a chipekkel nemcsak a 100%-os biztonság garantált, de a megoldás adminisztrációs problémákat is képes orvosolni. A felügyelőknek nem kell papíron dokumentálnia a gyerekek adatait, vagy például étkezéskor megszámolnia a létszámot, hiszen az RFID technológia automatikusan felvezeti ezeket a rendszerbe.

A logika azt diktálná, hogy ez előírt adminisztráció mennyiségét kell csökkenteni, nem pedig chippel ellátott leltári tételekké alakítani saját gyerekeinket.


Microchipet a gyerekeknek a CNN szerint. CNN riport az első oviról, ahol a gyerekeket RFID chippel követik nyomon egész nap

Forrás.: www.idokjelei.hu

2011.10.25. Feketedobozt javasolnak a számítógépekbe

2011.10.11. Szép új világ – Ujjlenyomat-olvasó az iskolabuszokon

2011.09.27. A Nagytestvér nagyüzemi megfigyelőkampánya

2011.09.18. A gondolatbűn megelőzése: hároméves „rasszisták” a feketelistán

2011.09.16. Arra buzdítják az amerikaiakat, hogy jelentsenek egymásról

2011.06.26. Megfigyelés kínai módra?

2011.06.12. Mit tartogat a jövő? Orwell vs. Huxley

free counters

Európai lázadásoktól félnek a britek

Az eurózónában található brit nagykövetségek utasítást kaptak a londoni külügyminisztériumtól, hogy készítsenek terveket az ott élő britek átsegítésére az euró összeomlásán és az ezt kísérő tüntetési hullámokon – írja a Telegraph.

Ugye emlékszünk még?
A befektetők a legrosszabbtól tartanak az euró ügyében

A lap arról ír, hogy miközben Olaszország egyre nehezebben jut hitelhez, Spanyolország pedig egy nemzetközi mentőcsomag igénybevételén gondolkozik, Nagy-Britannia miniszterei egyre valószínűbb forgatókönyvnek tartják, hogy megtörténik a korábban elképzelhetetlen, és felbomlik az eurózóna.
A minisztériumok ezért felké-szülnek a legrosszabbra, és úgy kalkulálnak, hogy csak idő kérdése a közös európai pénz megszűnése.

A külügyminisztérium ezért adott nemrég utasítást arra a nagy- követségeknek, hogy kezdjék meg a felkészülést a legrosszabb eshetőségekre, így a görögországihoz hasonló folyamatos tüntetésekre és általános társadalmi elégedetlenségre is.

Emellett a diplomatáknak arra is fel kell készíteniük az eurózónában lakó több tízezer brit állampolgárt, hogy egy esetleges pénzügyi összeomlás elérhetetlenné teheti a bankszámláikat, így könnyen készpénz nélkül maradhatnak.

Eközben az Atlanti-óceán túlpartján is készülnek a lázadásokra. Jövő héten szavaz az amerikai szenátus arról a titokban elkészült törvényjavaslatról, mely lehetővé teszi ezután, hogy a hadsereg állampolgárokat internálhasson mindenféle vádemelés vagy tárgyalás nélkül.

A tervezet a mostani és mindenkori elnöknek jogot ad arra, hogy az USA teljes területén – mintha harcmező lenne hadsereget vegyen igénybe és civileket – akár saját kertjükben letartóztathassanak mindenféle előzetes eljárás nélkül (írja a washingtoni választási iroda egyik képviselője).

Ha minden igaz, hétfőn döntenek arról az un. Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényjavaslatról, mely törvénybe mondja a határozatlan idejű fogva tartást, mely a Patriot Act és 9/11 után eddig csak terroristagyanús személyekre volt alkalmazható. Ezután bárkire.

Most már csak a mesevilágban élők nem fogadják el, hogy mire is kellett az USA-nak a 9/11 támadássorozat. Látjuk az USA háborúit és világháborús készülődését és látjuk hogyan vette el a szabadságjogokat és mire készül még belföldön.


Wesley Clark az USA külpolitikájáról, az Irak és Líbia elleni támadásokról

2011.11.27. Irán megtámadhatja a NATO törökországi rakétavédelmi rendszerét

2011.11.27. A NATO le fogja vonni a tanulságot a tragikus pakisztáni incidensből

2011.11.27. Oroszország rakétákkal látja el Szíriát a NATO támadás ellen

2011.11.25. Az Arab Liga repüléstilalmi zónát akar bevezetni Szíria felett

2011.11.21. Orosz hadihajók szíriai vizeken a NATO támadás megakadályozására

free counters

Hogyan alakul Európa jövője?

Érdekes írások jelentek meg a napokban, és ha ezeket összekapcsoljuk, még érdekesebb következtetéseket lehet levonni. Úgy tűnik meg van a jövőbe vezető út Európa számára, és az ezt alkotó köveket épp most rakják le.
A Frankfurt-csoport fog határozni Európa jövőjéről – akár tetszik ez a választópolgároknak, akár nem – legalábbis ez a meggyőződésük azoknak, akik megalakították azt az informális csoportosulást, melyet az Economist november 4-i leírása szerint máris Groupe de Francfortként (GdF-ként) emlegetnek. Noha van aki szerint Európa számára nagyobb gondot jelent a pillanatnyi politikai elit kudarca, mint néhány ország eladósodása, a színfalak mögött épp ez az elit szeretne bizonyítani: Merkel, Sarkozy, Trichet és utódja, Mario Draghi. Nem tudnak ugyan megegyezni, ám a jelek szerint megszületik egy új európai ágens, amit a nemzetközi sajtó egyszerűen csak politbüro-ként emleget.
Nincs jogszerű és demokratikus felhatalmazásuk – legalábbis nem mindegyiküknek, és nem erre -, ám van tényleges politikai és pénzügyi hatalmuk.Hogy a német és a francia kormányfőn, s az Európai Központi Bank elnökén túl kik még a tagjai a szupercsapatnak? Először is Christine Lagarde, az új IMF főnökasszony, aztán Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Jean-Claude Juncker, az európai pénzügyminiszterek vezetője.

A briteknél erre újra előkerült az európai demokratikus deficit vádja, az EU új tagállamai felől nézve pedig a szovjet idők emlékei rémlenek fel. Amikor politikai értelemben is külföldön döntöttek például magyar ügyekben, a választópolgárok mindenfajta felhatalmazása nélkül.

Eközben idehaza Róna Péter közgazdász szerint Görögország és Olaszország után Magyarország vezetését is „saját emberére” bízhatja az Európai Unió.

A görög válság kezelésére nyáron bejelentett megállapodások nem valósultak meg, az idei júliusi egyezségből semmi nem lett, de a két héttel ezelőtti G 20-as megállapodás sem sikeres, hiszen ahhoz, hogy működjön, Olaszországnak be kellene fizetnie mintegy 60 milliárd eurót. Bár ezt Olaszország nem tudja megtenni, bejelentették, hogy ez lesz a megoldás, tehát nyilvánvalóan kilóg a lóláb, hogy komolytalan a megállapodás .

A görög „mentőcsomag” egyébként egy hatalmas privatizációról szól, amelyben a vízművek, a villamos energia és a kikötők is szerepelnek az eladásra váró tételek között. Róna Péter kifejtette: „jelenleg az zajlik, hogy a periféria országaiban a megválasztott politikai vezetőket az EU lecseréli a saját embereire. Az új görög miniszterelnök, Papadémosz az európai jegybank alelnöke, Mario Monti, aki valószínűleg Olaszország miniszterelnöke lesz, a brüsszeli európai bizottságnak volt belső piaci biztosa. Ez azt jelenti, hogy Olaszországban is lesznek privatizációs folyamatok, és ezt már le is írták. A valutaalap és az IMF levélben szólította fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt: “Olaszország nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben az adósság törlesztésére fordítaná.”

A közgazdász vélekedése szerint ez a mechanizmus már beindult, és egy éven belül Magyarország miniszterelnöke Andor László lehet, hiszen látszik, hogy az unió kihelyezi a periféria országaiba az általa ismert és megbízható embereket. Mindezt alátámasztja a Wall Street Journal cikke is, amelyben arról írnak, hogy Magyarországon lehet a következő nagy válság.

A dolog lényege az, hogy óriási politikai átalakulás kezdetén vagyunk, amiben a periféria országainak demokratikus szerkezete fel van függesztve. Jelenleg már a döntéshozás az úgynevezett frankfurti csoport kezében van…


Nocsak, nocsak ki van a Frankfurt-csoportban?

2011.11.13. Az eurózóna hamvaiból emelkedhet fel az új európai birodalom

2011.11.04. Olaszországgal folytatódik az európai dráma

2011.11.01. Kína nem segít megmenteni Európát

2011.10.30. Soros földbe döngöli az európai mentőcsomagot

2011.09.19. Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja

2011.09.09. Az EKB elnöke is globális kormányzást akar Európában

free counters

Az 1956-os hősök kivívták Amerika tiszteletét

A Hornyák Tiborral készült utolsó interjú, ami a Kossuth Rádióban hangzott el 2006. szeptember 10-én. Ebből kiderül, hogy az 1956-os hősök kivívták Amerika tiszteletét, de a támogatását már nem…

Az amerikai média a magyar nemzet hőstetteiről írt 1956. novemberében. Fél évszázad elmúltával a sajtó már nem ilyen pátosszal szól a forradalomról. Hornyák Tiborral, az 56-os Rab Parlament elnökével, az 56-os Szövetség alapító elnökével a többi között erről is beszélgettünk.

– Leslie Pain, amerikai újságíró, New York-i riporter írta 1956. novemberében, hogy nagyon nehéz, vagy talán teljesen lehetetlen is ezeknek az embereknek a nemeslelkűségéről képet alkotni. Bárhol jártak is a felkelők, a munkások, vagy a diákok, sehol nem történt fosztogatás. Betört üvegű kirakatok, tele keresett árukkal érintetlenül álltak. Ezt nem mi írjuk magunkról, hanem egy amerikai írta akkor a helyszínről. Vajon megfelelt ez a valóságnak? Hornyák Tibor, az 56-os Rab Parlament és az 56-os Szövetség alapító elnöke.

– Teljes mértékben. Erre nagyon büszkék is vagyunk mi 56-osok, mert egyikünk neve mellé sem tudták odatenni, hogy egy forint is ragadt valamelyikünk kezéhez. Én, mint 56-os elnök ragaszkodtam az alapítástól kezdve ahhoz, hogy aki nálunk 56-osnak jelentkezett, annak mindnek a börtönelbocsátó levelében csak az szerepelhetett, hogy fegyverrel, vagy eszmeileg harcolt 1956 igazáért. Semmiféle ún. kabátlopást, amit ezek megpróbáltak és megpróbálnak még a mai napig is valamelyikükre rásózni.

– Ugyancsak amerikai újságíró, George Kennen, a Saturday Post 1956. november 24-i számában írta, hogy a magyarok néhány nap alatt a kommunizmusra létezése óta a legnagyobb csapást mérték, megmutatva a világnak, hogy egy nemzet nagysága nem anyagi, vagy számszerű erejéből adódik, hanem szelleméből és hagyományaiból. Ez megint csak nem túlzás, nem szépíti meg ez a valóságot?

– Nem, mégpedig a következőért. Annak idején a ’48-as szabadságharcból menekült katonatisztek voltak, akik vezették az amerikai sereget győzelemre Amerikában. És erről nem szabad lenne elfeledkezni az amerikaiaknak, nem. Mi egy nemzet vagyunk, büszke is vagyok rá.

– Sok ilyen idézet van még amerikai újságíróktól ebben a VII. emeleti lakásban, amely egy 1956-os szellemi központként működik. Valószínűleg nem olvasták ezeket az idézeteket 1990-ben a rendszerváltó Parlament tagjai, de első törvényükként, amelyet csaknem egyhangúlag szavaztak meg kimondták, hogy 1956 nem népfelkelés, nem sajnálatos esemény, hanem forradalom volt. Jól tették-e, hogy beavatkoztak egy történelmi szakkérdésbe?

– Igen jól tették, mert meg kell, hogy mondjam, hogy büszke vagyok arra, hogy Magyarországon én beszélhettem elsőnek a Hősök terén, 1988-ban, ahol én elmondtam a valós történelmet és követeltem, hogy nemcsak forradalom, hanem szabadságharc volt 1956-ban és követeltem, hogy határozzák meg, hogy ’56-ban igenis forradalomból szabadságharc lett Magyarországon. Az is volt és az is maradt.

– De fontos volt-e, hogy törvényhozás mondja ki azt, hogy forradalom történt 1956. októberének végén és novemberének elején?

– Igen, nagyon fontos volt azért, hogy az utókor így fogadja el, mert az utókor tudjuk azt, hogy hiteles dolgokat fogad el.

– A törvényhozás annak idején, 1990 tavaszán ezt lelkesen megszavazta és utána ennek megfelelően cselekedett-e? Az ’56-os hősök megkapták-e a magyar államtól az elégtételt azért a hősiességért, amit vállaltak?

– Nem, sőt mondok mást is. A mai napig se kaptuk meg. Ez a szennyes valóság. Hiteles adatokat közlök, amit átadok itt az interjúnál, hogy 16 700-an voltunk ’56-osok, akik tíz év feletti börtönre lettünk ítélve és börtönben voltunk. Ezzel szemben, kérem szépen, a helyzet az, hogy ma már mindössze talán négyszázan élünk ebből a 16 700-ból és még a mai napig sem kaptuk meg a tisztes, becsületes elégtételt ahhoz, hogy a 60-70 ezer forintos nyugdíjunkat, ami abban az időben egy segédmunkásnak kellett, hogy legyen, ahhoz nekem, vagy hát többünknek szédületes harcot kellett folytatnunk a kormányokkal szemben, hogy ne haljon éhen a családunk. Kérem szépen, így lett aztán lassan feljebb emelve a nyugdíj, ami máig sem mondható semmi különösebbre, de el akarok mondani egy szörnyűséget, hogy hadd tudja meg a világ, amiről még idáig nem beszéltem különösebben. Az az eset velem történt meg, hogy engem nemcsak a pufajkások, hanem az orosz katonák tartóztattak le engem, a magyart. Egy egyszerű szoba-konyhás, spejz nélküli lakásban laktam a Gellért utcában Újpesten, és kérem szépen, a földszintes ablakon be lehetett lépni, jöttek, betörték az ablakot, ott jöttek be a pufajkások, az ajtót berúgva az orosz katonák és ott volt két értékem, a házassági évfordulómra kapott két herendi szoborka, ami első dolga volt az orosznak, mielőtt nekem kitaposták volna a fogamat, meg agyonvertek volna, hogy zsebre rakták, elvittek a hajamnál fogva, meg a négy fogam kitaposva nem engedtem szétbontani a bordáim, amit az orosz teherautón csináltak velem.

– De azért kedves elnök úr, azt is el kell mondani, hogy sok orosz hős, kivégeztetett oroszok által azért, mert a magyar forradalom mellé álltak, mint kiskatonák.

– Így van és én temettettem el őket a 301-es parcellába, hatvankettőt méghozzá. Itt Újpesten voltak, velünk harcoltak együtt az újpestiekkel. Ez a 62 egyenruhás orosz katona.

– Tehát nem lehet azt mondani, hogy az orosz nép vétkes, hiszen orosz hősök is voltak, akik vérüket adták a magyar szabadságért.

– Nem, az orosz nép nem vétkes, az még máig is hiszem, hogy hős volt, a szovjetek voltak bitangok, az ún. szovjetek, akik a KGB emberei voltak.

– Az utóbbi 16 évben két polgári többségű és két baloldali többségű parlament volt az országban, ezek tettek-e valamit azért, hogy 1956 hazai elfojtóit szembesítsék azzal, amit cselekedtek?

– Nem tettek semmit, sőt a mai napig sem, hiába volt minden követelés, én magam három terjedelmes könyvben megírtam minden disznóságot és a magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke pontosan megírta a könyvében és kiadta, hogy mit követtek el velünk szemben, a magyarokkal szemben a szovjet KGB-sek és mit nem követtek el a mai napig sem a kormányon lévő urak.

– Hogyan lehet ez, hiszen a Washington Star 1956. november 11-i számában azt írta, hogy Budapest népe puszta kézzel szembeszállt a szovjet tankokkal és a külföldiek nem értik honnét és miért volt az a halált megvető elszántság, ami annyi erőt adott a pesti srácoknak, hogy retirálásra kényszerítették az idegen megszállókat. Ez a hősiesség miért felejtődött el az utóbbi 16 évben?

– Azért felejtődött el, mert a hatalomba máig is olyan személyek is szép számmal vannak, akik annak idején a másik hatalomba is ugyanúgy részt vettek, azért van ez. Bízom benne, hogy rövidesen lesz elszámoltatás, mert ez a nemzet el kell, hogy számoltassa azokat a bűnösöket, akik ezt az országot a nyomorúság határára tették és teszik a mai napig is, mert csak egy példát mondjak Önnek, hogy létezik az, hogy ebben az országban 30-40 ezer forintos nyugdíjasok vannak, mire elég az?

– Nem lehet teljesen elítélni a hivatalosságot, hiszen több százmillió forintot áldoz arra, hogy méltó emlékmű kerüljön a Városligetbe, amely 1956. hőseire évszázadokig emlékezteti majd az utókort?

– Ez nem emlékmű, aminek semmi helye ott nincs. Van emlékmű, méghozzá csodá- latos, a Tabánban. Az amerikai 56-osok fizették és építtették azt a 12 méteres gyönyörű emlékművet, ami- nek a tetején egy 2 méteres hatalmas turulmadár van. Szó sem lehet róla, hogy ahhoz valaki hozzá merjen nyúlni, az emlékeztet 56-ra, az a valódi.

– Ugyancsak az amerikai Washington Star írta 1956. novemberében, hogy a nyugat örökké lekötelezettje marad a magyar népnek. Ennek a kis népnek az önfeláldozása lidércnyomás- tól szabadította meg a nyugati demokráciákat, amelyek eddig a szovjet veszély Demoklész kardjának árnyékában éltek és megmutatta, hogy a Szovjetunió nem sebezhetetlen. Erre az akkori amerikai lelkesültségre érdemes-e a mai magyarokat emlékeztetni?

– Igen, megmondom, hogy miért. Puszta kézzel szembe mertünk szállni a szovjet tankokkal, akkor azt mondta az akkori amerikai elnök, hogy kis nemzet ne ugráljon. Akkor volt a szuezi válság, ők akkor egyszerűen ezt válaszolták és tették a saját érdekükben azt, amit ott tettek és ez mindig fog fájni.

Molnár Pál beszélgetése nyomán

2011.10.19. 1956-os Forradalom és Szabadságharc – városi megemlékezés

free counters

A média hatalma az új világban

“Mit gondoltok, miért olyan fontos a Média? Szabad akaratotokkal, hipnotizált kábulatotok közepette, össztársadalmi szinten jóváhagytátok, hogy a Föld ilyen helyzetbe kerüljön. Tévéfüggők vagytok, elméteket a televízió-készülékeiteken keresztül tálalt olyan egészségtelen táplálékkal tömitek, mint erőszak, pornográfia, mohóság, gyűlölet, önzés, állandó „rossz hírek”, félelem és terror. Mikor volt, hogy utoljára megálltál egy pillanatra, és valami gyönyörű és tiszta dologra gondoltál? A bolygó olyan állapotban van, amilyenné kollektív gondolataitok teszik. Passzivitásod miatt bűnrészes vagy minden alkalommal, amikor igazságtalanságnak vagy szemtanúja, és szemet hunysz felette.”

Válj aktív részesévé a világnak: nézd a tévét 😉

A gondolat összpontosított teremtő energia. Pontosan azt kapod vissza, amit kiadsz.


Egy kis gondolatébresztő

Állj be a sorba, hogy "értékes" légy

2011.10.13. 10/15 – A világforradalom megkezdődött

2011.10.08. Az amerikai álom

2011.10.07. A Globális Kormányzás első két éve

2011.09.27. Mit tartogat a jövő? Orwell vagy Huxley lesz a befutó?

2011.07.18. Új Világrend: A vámpírok is ezt ajánlják!

free counters

Mit tartogat a jövő? Orwell vagy Huxley lesz a befutó?

Egy jövőbeli disztópia két leghíresebb példáját George Orwell 1984 és Aldous Huxley Szép új világ című könyvében olvashatjuk. Vajon melyik író járt közelebb az igazsághoz? Orwell szerint a világot egy mindent elnyomó, mindenkit megfigyelő rendőrállam irányítja majd, ami semmilyen kegyetlenségtől nem riad vissza, hogy hatalma alatt tartsa birodalmát.

Huxley olyan világot látott a jövőben, ahol az embereket a szórakozás, a látványosságok és a technika vívmányai tartják rabságban és bűvöletben, hogy ellenállás nélkül elfogadják saját elnyomásukat és válasszák inkább a pazarló és mértéktelen fogyasztást. Ma úgy tűnik mindkét szerzőnek igaza volt. Huxley igába hajtásunk első fázisát jelenítette meg, míg Orwell megmutatta a másodikat.

Rendőrállam vagy egy szép új világ köszönt ránk?

A központi állam fokozatosan átvette a hatalmat minden felett, ahogy Huxley írja, elcsábítva a népet az érzékek kielégítésével, az olcsó tömegtermékekkel, mértéktelen hitellel és a politika színházával. Miközben mi jól szórakoztunk, a multikat és nagyvállalatokat egykoron úgy-ahogy kordában tartó rendelkezéseket észrevétlenül hatályon kívül helyezték és a törvényeket, amelyek arra lennének hivatottak, hogy az egyént védjék, megváltoztatták, az emberek nagyrésze pedig elszegényedett. Most, hogy a hitelforrások kezdenek kiapadni, a munkásoknak való jó állások örökre eltűntek és már a tömegcikkek is megfizethetetlenné váltak, a „Szép új világból” hirtelen „1984”-ben találjuk magunkat. A hitelek, vég nélküli háborúk és vállalati jogtiprások által fojtogatott állam egyre közelebb kerül a csődhöz. Itt az idő, hogy Orwell Nagytestvére átvegye a hatalmat Huxley „tapijától”, a szabad szerelemtől és a „szómától”. Fokozatosan áttérünk az ügyes manipulációk és illúziók világából, az óvatos, ideologizált kontrollból a nyílt hatalomelvű irányításra.

Ez a valóság-show egy kicsit másként fog végződni

Kétségtelenül egy új korszakba léptünk/lépünk, hogy mit hoz a jövő rajtunk is múlik. Ha valóban eddig éltünk Huxley Szép Új Világában (amit valljuk be őszintén, nem túlzottan volt lehetőségünk élvezni idehaza), akkor a neheze csak most jön.
Még jó, hogy nekünk azt mondogatják 20-30 éve: egy kicsit meg kell húzni azt a derékszíjat, és utána már jó lesz…

Az új kor hajnalán?

Ebben a témában már több írással találkozhattak olvasóink. Ezeket most itt egy csokorba kötve ajánlanánk olvasásra:

2011.09.27. A Nagytestvér nagyüzemi megfigyelőkampánya

2011.09.18. A gondolatbűn megelőzése: hároméves „rasszisták” a feketelistán

2011.09.16. Arra buzdítják az amerikaiakat, hogy jelentsenek egymásról

2011.08.07. Válság van, vagy egy új korszak hajnala?

2011.06.26. Megfigyelés kínai módra?

2011.06.12. Mit tartogat a jövő? Orwell vs. Huxley

Ha van véleménye mondja el nekünk. Ne féljen, Ők is olvassák 😀

free counters