jövő címkéhez tartozó bejegyzések

A jelenlegi pénzügyi rendszer vége

Sok ember nem is sejti, hogy a Wall Street mára egy óriási pénzügyi kaszinóvá alakult. A nagy Wall Street-i bankok évi sok tízmilliárd dollárt keresnek a derivatívapiacon és a pénzvilágban senki sem akarja, hogy a buli véget érjen.

A „derivatíva” (származékos vagy derivatív ügylet, származtatott ügylet), mint fogalom bonyolultnak hangzik, de igazából nem nehéz megérteni mit is takar. Tulajdonképpen csak egy szakmai kifejezés, ami nem más, mint egy tét valamilyen ügyletre.

Eredetileg ezeket a téteket kockázati fedezetként használták, de mára a derivatíva piac soha nem látott kiterjedésű spekulációs piaccá nőtte ki magát. A globális derivatíva piac spekulatív értékét 600 ezermilliárd és 1,5 ezerbillió (1,5 x 1015) dollár közötti értékre becsülik.

Ne feledjük, hogy az egész világ GDP-je körülbelül 65 ezermilliárd dollár. A derivatíva ügyletek olyan mértékű veszélyt jelentenek a globális pénzügyi rendszer számára, hogy Warren Buffet egyszer „pénzügyi tömegpusztító fegyvernek” nevezte.

A világot irányító hatalmak egyelőre a kaszinó életben tartását látják jónak, de ez a szemétből épült hatalmas hegy előbb-utóbb a világra szakad majd.

Amikor ez megtörténik az eredményeként kialakuló derivatíva válság az egész globális pénzügyi rendszert elpusztíthatja.

Igen, a srácok ott a Wall Street-en nagyon elszabadultak. A legtöbb ember nem tudja, de a 2008-as válságot is javarészt a derivatív ügyleteknek köszönhetjük és minden bizonnyal a derivatívák lesznek a következő válság kirobbantói is.

Dr. Robert Shapiro, IMF tanácsadó a globális bankrendszer összeomlására figyelmeztet. A riport a BBC Newsnight hírműsorában volt látható 2011. október 5-én.


A derivatívákban levő legnagyobb kitettséggel jelenleg a JP Morgan Chase, Bank of America, Goldman Sachs, Citigroup, Wells Fargo és a HSBC Bank USA rendelkeznek, a Morgan Stanley-ről nem is beszélve. Mint láthatjuk pont az „elbukni túl nagy bankok” rendelkeznek a legnagyobb kitettséggel.

Amikor „robbantják a bankot”, mindenki veszíteni fog. A világ országainak kormányai előléphetnek, hogy megpróbáljanak mindenkit kimenteni, de az egész világon nincs annyi pénz, ami képes lenne a derivatíva piac robbanásából származó romokat helyreállítani. (Így állhatnak majd elő egy teljesen új rendszerrel, és csakis így lesz hajlandó a világ ezt az új rendszert elfogadni.)

Mostantól érdemes figyelni a hírekben a „derivatíva/származékos ügyletek” vagy „derivatíva válság” kifejezések említését. Amikor ez a válság ideér, a gazdaság villámgyorsan fog darabokra esni.

Forrás: www.idokjelei.hu

Ha kifújtuk magunkat a pénzügyi hullámvasút száguldozása után, számoljuk meg hányszor szerepel a szövegben a derivatíva szó, és jegyezzük meg. Ha jön a nagy összeomlás legalább tudjuk mi történik, bár tenni nem tehetünk semmit 😀


Varga István: Spekulációk tárgyává váltak az államok. Csendben történik. Megszólaló vendégek: Varga István, Beke Sándor, Babonics Tamásné. (Elhangzott: MR1, 2011/10/22)

2011.10.20. Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen

2011.10.09. Minden idők legnagyobb pénzügyi válsága vár a világra

2011.09.25. Pénzpiaci pillanatkép: mi hallatszik a vihar előtti csendben

2011.09.07. Az európai pénzügyi rendszer vége idézetekben

2011.09.04. Titokban a Goldman Sachs is összeomlásra számít

free counters

A szavak teremtő ereje

Szavaink gondolatainkon alapulnak, gondolataink pedig általában negatívak. Ezek sok esetben berögzült szokások, de tudatosan képesek vagyunk változtatni ezen. “Ha alábecsüljük magunkat, az élet sem fog sokat jelenteni számunkra. Ellenben, ha szeretjük és becsüljük magunkat, az élet csodálatos, örömteli ajándékká válhat.” Hinnünk kell magunkban és képességeinkben, és ezt szavaink átformálásával tehetjük meg, mert ez befolyásolja gondolatainkat. Ha mindig csak azt mondogatjuk, nem vagyok képes rá, akkor nem is leszek rá képes, és soha nem fog sikerülni.

Azonban, ha elhisszük magunkról és szavakkal megerősítjük, hogy igenis meg tudjuk csinálni, akkor belső erőnk segítségével képesek leszünk bármit elérni. Túl nagy a cél? Sebaj, nagyobb a kihívás: “Célozd meg a holdat és legrosszabb esetben is a csillagok közt landolsz.” Szavainkat tudatosan alakíthatjuk. Próbáljuk teljesen elhagyni vagy minimálisra csökkenteni negatív mondatainkat, gondolatainkat. Ha már ébredés után arra gondolunk, már megint dolgozni kell menni és semmi kedvünk, akkor ez az egész napunkra rányomhatja bélyegét. Viszont, ha úgy ébredünk ma ismét valami izgalmas történhet életünkben, akkor az úgy is lesz. Pár sorban összefoglaljuk mik azok amiket nem ártana újrafogalmazzatok magatokban. – Csúnya vagyok, kövér vagyok, senkinek nem tetszem. Ezeket cseréljük inkább a következőkre: úgy vagyok szép, ahogy vagyok, ami nem tetszik azon, pedig változtatni tudok és fogok. – Engem nem szeret senki! – Ezzel a kijelentéssel valójában magunkra gondolunk.

Nem mások nem szeretnek, csupán mi nem szeretjük magunkat, de túlságosan vakok vagyunk ahhoz, hogy ezt észre vegyük. Rengeteg ember van, aki szeret minket és fontosnak tart, vegyük ezt észre! – Butának érzem magam , nekem semmi nem sikerül, semmit nem csinálok jól! – Ezeket a negatív jelzőket minél előbb töröljük ki életünkből és gondolatainkból! Helyettük gondolkozzunk pozitívan! Ha észre vesszük, hogy olyan szavakat használunk, amik gátolnak, mintsem segítenének, kezdjük mellőzni őket. Ilyen például: – a kell szó: semmit sem kell tennünk, mindent szabad akaratunkból teszünk, és mindent valamiért teszünk, valami olyanért, ami nekünk jó.

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.19. A média hatalma az új világban

2011.10.08. A remény fénysugara

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

free counters

Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

Ha babonákat, hiedelmeket, alaptalan feltételezéseket nem tűrve, szigorúan természettudományosan, orvos-klinikai értelemben vizsgáljuk ezeket a testi, szervi elváltozásokat akkor ki kell jelenteni: betegségek nem léteznek! A természetben csak ún. Értelmes Biológiai Külön-programok vannak (korábban betegségnek tekintett elváltozások, tünetek), amiket – az összefüggések ismeretének hiányában – teljesen félreértelmeztünk! Hamer doktor szerint az iskolában oktatott orvostudományban egyetlen betegséget sem ismertek fel helyesen, mert csak részadatokat és részinformációkat értékeltek, ami – elkerülhetetlenül! – helytelen, téves megállapításhoz vezetett.

A hunzák igen hosszú életűek, fiatalon és öregen egyaránt életerősek, állóképességük kimagasló, és megdöbbentő egészségnek örvendenek

Az már más kérdés, hogy ha a biológiai természettörvényeket nem vesszük figyelembe, a konfliktusainkat záros határidőn belül nem oldjuk meg, akkor – ugyanazon természettörvények szerint – ki is zárhatjuk magunkat az élők sorából! Ha azt választjuk, megtapasztalhatjuk a kénköves poklot is, itt e világon, és könyörögve fogunk esedezni az (örökre) elaltató morfiumért. Ám a szenvedésért nem az Anyatermészet a hibás, hanem mi magunk, hogy súlyos konfliktusainkat hosszú időn keresztül nem oldjuk meg. “Várunk valaki másra, hiszünk valaki másban, hagyatkozunk valaki másra, reménykedünk valaki másban, és közben belepusztulunk a megoldatlan, (vagy hosszú időn keresztül megoldatlan) konfliktusaink tüneteibe, elváltozásaiba.”

A hunzák 100 évig élnek

Túlélésre, egészséges életre csak az számíthat, aki hajlandó vállalni magáért a felelősséget, és hajlandó cselekedni, kifogások és mellé-beszéd, üres és bugyuta magyarázatok helyett hajlandó felszámolni komolynak érzett problémáit, konfliktusait, és rendbe tenni életét. Válaszokat találni a kérdésekre, kétségekre, és rendet rakni az életébe. Most már legalább van egy megbízható térkép a kezünkben, hogy melyik konfliktust kell megoldani, melyik az, ami figyelmet érdemel.Az egészségügyi kísérletezésnek, és az ezoterikus tapogatózásnak vége!


Dr. Molnár György véleménye az új medicináról

A legszebb dolog, a biológiai természettörvények megismeréséből fakadóan, hogy ráébredünk arra a csodálatos tényre, betegség (és ún. véletlen!) nem létezik! Ezen túl – megcáfolhatatlanul – képesek vagyunk kigyógyulni szinte bármilyen megbetegedésből! A kérdés most már nem az, hogy hogyan gyógyulunk meg, hanem az, hogy akarunk-e vagy sem!  Ha nem szeretnél komoly megbetegedéseket, vagy szeretnél kísérletezés nélkül, teljes bizonyossággal meggyógyulni, nincs más út, nincs más lehetőség, meg kell tanulnod a biológiai természettörvényeket, és meg kell ismerned a biológiai összefüggéseket!


Ezért van Fibonacci spirál a Biologika logóban

További leírások az Új Medicina oldalán találhatók. További érdekes videók a Biologika Szabadegyetem videótárában érhetők el.

Nem ért egyet a leírtakkal? Hülyeségnek tartja az egészet? Ön szerint ez is egy újabb “homeopátiás humbug”? Várjuk véleményét, írja meg!

Forrás: ujmedicina.hu

2011.10.12. A sertésinfluenza elleni védőoldás megbetegedést okozhat?

2011.08.02. “Már katasztrofális a helyzet” – összeomlik a magyar egészségügy?

2011.07.14. Hölgyek vigyázat: veszélyes kozmetikumok

2011.07.10. Kalciumrablók a polcokon

2011.07.07. A hosszú élet ritka (de nem lehetetlen)

2011.06.22. Új információs portál a veszélyes vegyi anyagokról

2011.06.01. Újabb élelmiszer-pánik: rákot okozhat az aszpartám?

2011.05.05. Öt hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy

free counters

Mire tanít a válság?

Lehetőségek a krízisben. Takáts Péter előadása.

Ma már minden a világ dolgaiban és eseményeiben tájékozott ember számára nyilvánvaló, hogy a gazdasági és pénzügyi rendszer elérkezett végső összeomlásának határára. A világ és annak fejlődése egy olyan ponthoz érkezett, amikor a kialakult helyzeten a régi gondolkodással nem lehet változtatni és azt, ami elromlott csak új gondolatokkal és új megoldások alkalmazásával lehet valami újra cserélni. Eközben a politika törekvése arra, hogy a régi jelszavak hangoztatásától, ill. a régi módon történő cselekvéstől várja el az új megjelenését, már csak egy szép álomnak tekinthető és egyre kevesebben vannak, akik hisznek benne.

A krízissel szemben csak egyetlen védekezés van, ha a közösség felismeri, hogy önmagát és tagjait csak tettekkel tudja megvédeni

A krízissel szemben csak egyetlen védekezés van, ha a közösség felismeri, hogy önmagát és tagjait csak tettekkel tudja megvédeni és belátja, hogy az elkövetkező krízis elleni sikeres védekezés csak egy pénzhelyettesítő bevezetésével lehetséges.

Pénzrendszerek 2012 után:

Takáts Péter – Új Közösségek, Új Pénzek c. előadása az I. Országos Helyi Pénz Konferencián:

2011.09.02. Takáts Péter: Helyi pénz, közösségi pénz

2011.08.26. 2. Országos “Helyi Pénz” Konferencia 2011. november 8.

2011.07.15. Sikeresen zárult az első Országos Helyi pénz Konferencia

2011.06.20. Országos “Helyi Pénz” Konferencia

2011.06.06. Kulturális Kreatívok – akik képesek megváltoztatni a jövőt

free counters

A remény fénysugara

Egy nagyon érdekes videó, arról, hogy az emberi találékonyság hogyan tud segíteni a legsötétebb helyzeteken is. A történet egy Fülöp-szigeteki gettóban élő leleményes férfival kezdődött, aki szemétnek való műanyagpalackok segítségével vitt fényt a nyomornegyed lakóinak életébe!

A jövőben elegendő energiához kell jutnia mindenkinek

Van akinek a világítás is luxus a XXI. században.

2011.10.08. A jövő a napelemes izzóé? – briliáns, egyszerű és milliókon segíthet

2011.09.28. A szén nanocsövekből készült napelem olcsóbb és rugalmasabb

2011.09.01. A geotermikust napenergiával toldják meg

2011.08.22. A német falu 321%-kal több energiát termel, mint amennyit felhasznál

2011.08.16. Új bioüzemanyag-programot hirdetett meg az amerikai kormány

2011.08.11. Az erőmű, ami forradalmasíthatja a szélenergia hasznosítását

2011.08.09. A BrightSource Energy a naplemente után is termel áramot

2011.07.25. A Volvo 1000 kilométerrel növeli elektromos modelljei hatótávolságát

2011.07.07. Lemaradásban a megújulók, a szélenergia sem kivétel

2011.06.12. Mire lesz energiánk? – A fenntartható energetika kérdései

2011.06.08. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra

free counters

Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

Az alapjövedelem olyan jövedelem, ami feltétel nélkül minden polgárnak jár. Nincs szociális szükségállapothoz vagy munkavégzési szándékhoz kötve. Ugyanakkor megszűnne minden olyan szociális támogatás, ami ma a munka megadóztatása által van finanszírozva, mint pl. a munkanélküli segély, gyereksegély, családi pótlék stb.
Ilyen értelemben az alapjövedelem a szociális támogatási rendszer továbbfejlesztése, de ugyanakkor ennek mai változatához semmi köze. Ez nem állami gondoskodás, hanem polgári jog. Ennek összege olyan szinten kell legyen, hogy biztosítani tudja az egyén létét egy kulturális szinten. Nemcsak a test életben tartására kell elegendő legyen, hanem az ember alapvető szellemi igényeire is. Az alapjövedelem a bölcsőtől a koporsóig minden állampolgárnak járna.

Az alapjövedelemre azért van szükség, mert egy nem önellátó társadalomban a magas munkanélküliségi arány már nem az emberek hibájából következik, hanem ezt a kapitalista termelői-fogyasztói rendszer logikája okozza. Az alapjövedelem megvédi az embereket a társadalmi kirekesztéstől,  az egzisztenciális félelmeitől. Ez még azt is jelenti, hogy megszűnik a munkanélküliek megbélyegzése, ami a jelenlegi rendszerben elkerülhetetlen. Egy olyan társadalom, melyik ezt a megbélyegzést elfogadja, megsérti az emberi méltóságot és a munkához való jogot.

Az emberi munkát egyre inkább a gépek és informatikai technológiák váltották fel

Ma a társadalmi fejlődés oda vezetett, hogy a modern piacorientált társadalomban az elvégzett munkának csak egy részéért jár fizetés. Különböző szociális munkák, mint a gyereknevelés, a nem önellátó emberek (öregek, betegek, nyomorékok) gondozása pénzben csak akkor van megfizetve, ha ez intézményesítve van. A feltétel nélküli alapjövedelem erre is egy megoldás lenne. Az alapjövedelem átértékeli egymáshoz, az öregekhez, a gyerekekhez, a demokráciához, tehát a szociális ökonómiához, a pénzhez, de egyáltalán saját magunkhoz való viszonyunkat.

1976 Közgazdasági Nobel-emlékdíj

Már 1960-ban Milton Friedman, neves amerikai közgazdász is szerette volna bevezetni a negatív jövedelmi adót, ami szintén egy hasonló szociálpolitikát követelt.
Az alapjövedelemnek ebben a filmben bemutatott formáját  Németországban 2005-ben Werner Götz kezdeményezte. A gondolat nem új, mivel nincs új gondolat a nap alatt. Új a megközelítés, ami a megváltozott társadalmi állapotokból következik.
A modern jóléti társadalmakban már a lakosság több mint fele mások jövedelméből vagy a társadalmi biztosításokból él. Ez az állapot fokozatosan éleződik. Ugyanakkor az iparosításból, racionalizálásból kifolyólag csökken a munkaerő iránti kereslet. A szociális biztosítás és a munkabérek szoros összefüggése tovább fokozza a bérek költségeit.

Sokan eddig úgy képzelték el, hogy az alapjövedelem finanszírozását csak a nagy jövedelmek magasabb adóztatásával, vagy a vagyon megadóztatásával lehetne megvalósítani. A hagyományos szociális gondolkodás elvárja, hogy egy kis osztályharc is legyen a dologban. Ha a nagy jövedelműek fizetnek a rászorultaknak, a szociális segítség elve is megmarad.
Ez a mentalitás uralkodott régebb, 100 évvel ezelőtt, mikor egy teljesen más gazdasági rendszer létezett, mikor a termék hiánycikk volt, mikor az ökonómia elve az egoizmus volt, mikor a munka önellátást jelentett, mikor a munka a társadalom teljes foglalkoztatását jelentette.

A dm-drogerie markt alapítója, a GLS Bank felügyelőbizottsági tagja

Az alapjövedelem finanszírozá- sának egy teljesen átalakított és leegyszerűsített  adórendszer az előfeltétele, ami nem a munka, hanem a fogyasztás megadóztatásán nyugszik. A Werner Götz által kidolgozott modell szerint a jövedelmi adó megszűnne. Ez a modell az alapjövedelem finanszírozására az áruk és szolgáltatások megadóztatását javasolja.

„Aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tessz 3,10). E Pál apostolnak tulajdonított bibliai mondatot sokan idézik mostanában előszeretettel – a forrást többnyire nem is jelezve, ám szinte sohasem irigység nélkül –, mondván: dolgozzanak meg azok is a pénzükért, akiknek „büdös a munka”.

De vajon van-e ma bármiféle realitása ennek a szigorú követelésnek?

2011.07.31. Feltétel nélküli alapjövedelem: egyék mindenki!

2011.07.05. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

free counters

Elkerülhetetlen az összeomlás és sok befektető tudja ezt….

A hétfő reggel a BBC egyik vezető tőzsdei elemzője, Alessio Rastani  ezzel döbbentette meg a híradó munkatársait:

"A kormányok nem irányítják a világot. A Goldman Sachs irányítja a világot."

“A Piac megfőtt, látszólag semmi sincs már, amit az Euro-kormányok tehetnének… Elkerülhetetlen az összeomlás és sok befektető tudja ezt”….

“Ezt a problémát nem lehet megoldani.” -mondja – “meglehetősen biztos vagyok benne, hogy az EURO össze fog omlani és ez nagyon kemény lesz”.

Ez a videó a BBC Hétfő reggeli adásából – 2011. szeptember 26.

Felirat a CC gombra kattintva érhető el (a felirat csak bejelentkezés után jelenik meg!).

El lehet gondolkodni ezen a kijelentésén is:  “A kormányok nem irányítják a világot. A Goldman Sachs irányítja a világot. A Goldman Sachs-ot nem érdekli a mentőcsomag, sem a nagy pénzügyi alapok…”

"Be kell vallanom, 3 éve azzal megyek ágyba, hogy egy következő recesszióról álmodom, mint ez..."

A gazdasági válság eseményeiről már sokszor írtunk, de talán nem elégszer:

2011.09.25. Pénzpiaci pillanatkép: mi hallatszik a vihar előtti csendben

2011.09.22. Az amerikai pénzrendszer összeomlása – Tényleg megtörténhet?

2011.09.19. Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja

2011.09.07. Az európai pénzügyi rendszer vége idézetekben

2011.09.04. Titokban a Goldman Sachs is összeomlásra számít

2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye

2011.09.01. A pénzügyi pánik előszele söpör végig a világon

2011.08.30. Heteken belül piaci összeomlás jöhet, figyelmeztetnek a bankárok

2011.08.17. Amerika a Titanic nyomában

2011.08.12. Egyesült Államok: A király új ruhája

2011.08.07. Adósságplafon és leminősítés – Most mi jön?

2011.08.05. Kína szerint Obamának nem sikerült hatástalanítania az adósságbombát

2011.08.04. Ami a híradókból kimarad: dőlnek a görögök…

2011.08.04. Kenneth Rogoff harvardi professzor: Ez összeomlás, nem pedig recesszió

2011.08.02. Az USA időhúzása: a kiadásnövelő csökkentés

2011.07.25. Az összeomlás nem marad el, csak késik

2011.07.14. Olaszországon és Spanyolországon már csak egy csoda segíthet

2011.07.12. Görög válság, olasz válság, euróválság. Mi jön még?

2011.07.10. Elkerülhető-e az Egyesült Államok csődje?

2011.07.10. Vérfagyasztó jóslat: hamarosan csődbe megy öt EU-tag

2011.07.06. A görög tragédia több európai országot magával ránthat

2011.06.26. Soros szerint Európának “B” tervre van szüksége

2011.06.25. A gazdasági válság nem a véletlen műve?

2011.06.24. Amerika az Apokalipszis bűvöletében

2011.06.21. A görög adósságcunami az Egyesült Államok partjait is elérheti

2011.06.20. Londoni elemzők: “öt éven belül felbomlik az euróövezet”

2011.06.18. Újabb válsághullám a láthatáron?

2011.06.15. Újabb rekordon a görög törlesztésbiztosítási árazás Londonban

2011.06.15. A jövő héten döntés közelébe kerül EU az újabb görög csomagról

2011.06.13. “CCC”-re rontotta a görög osztályzatot az S&P

2011.06.11. A Föld legnagyobb gazdasága már csak egy óriási szemfényvesztés

2011.06.02. Amikor az emberek hite elhagyja a dollárt: Game Over

2011.05.29. Az ENSZ aggódik a dollár iránti bizalom elvesztése miatt

2011.05.25. Ha Görögország csődbe megy…

2011.05.24. Az Egyesült Államok május 16-án elérte hivatalos adósságplafonját

2011.05.18. A tervek szerint Kína megszabadul dollártartaléka kétharmadától

free counters

Megújuló energiák nyomában

Nap, szél, földhő. Az energetika, azaz az energiaellátás és -felhasználás, valamint ezeknek biztonsága napjaink egyik legfontosabb témája. Milyen energiahordozókkal és hogyan elégíthető ki az emberiség egyre növekvő energiaigénye? Milyen hatásokat okozhat ezeknek az igényeknek a kielégítése a környezetben?

A kis Wildpoldsried falu 321%-kal több energiát termel meg, mint amennyire szüksége van

A Mindentudás Egyeteme előadása során betekintést nyerhetünk a világ és Magyarország energiafelhasználásának történetébe, majd a jelen helyzetet elemezve, a hagyományos és a megújuló energiahordozók szerepét vizsgálva juthatunk el a jövő lehetséges energiaforrásaihoz és új energetikai technológiáihoz.

Sokkal kevésbé használja ki a hévizek energiáját Magyarország a lehetőségeihez képest

A kérdés már csak az, van-e elég időnk arra, hogy áttérjünk ezekre az alternatív energia forrásokra? A folyamat elindult, és remélhetőleg csökkenteni tudjuk olajfüggőségünket. Az alábbi elgondolkodtató, díjat nyert film az emberek olajfogyasztásáról szól, és annak hatásáról a földre.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

A témában eddig megjelent híreink:

2011.09.28. A szén nanocsövekből készült napelem olcsóbb és rugalmasabb

2011.09.21. Kanada hatalmas geotermikus erőforrásokkal rendelkezik

2011.09.13. Gáz helyett földhő – Komló mikor vált?

2011.09.01. A geotermikust napenergiával toldják meg

2011.08.22. A német falu 321%-kal több energiát termel, mint amennyit felhasznál

2011.08.11. Az erőmű, ami forradalmasíthatja a szélenergia hasznosítását

2011.08.09. A BrightSource Energy a naplemente után is termel áramot

2011.07.07. Lemaradásban a megújulók, a szélenergia sem kivétel

2011.06.12. Mire lesz energiánk? – A fenntartható energetika kérdései

2011.05.27. Hogyan hat mindennapi életünkre az olaj

free counters

GMO – a globalizmus atombombája?

Sem a megrendelő Világbanknak, sem az Egyesült Államoknak nem tetszettek a tudósok teljes egyetértésben megszületett megállapításai a génkezelt élelmiszerekről. Nem csoda, hiszen a megállapítások lényege, hogy a transzgenikus növények növelik a szegénységet, károsítják a környezetet, csökkentik az élelmiszer-biztonságot.

A jövőbeni hatásokat, időutazás hiányában, elfelejtették felmérni

A kutatást a Világbank rendelte meg. Több mint 60 fejlett állam kormányzati intézményei, az ENSZ szakosított szervei (a WHO-tól az UNEP-ig), civil szervezetek, kutatóintézetek és nagyvállalatok dolgoztak rajta. Több mint 400 tudós és vezető szakember működött közre a munkában. A jelentés 2008-ban elkészült, a címe IAASTD (Nemzetközi felmérés a mezőgazdasági tudás, tudomány és technológiák hatásáról a világ fejlődéséért).

Aki mégse hinne ezeknek a soroknak, mert a tévében nem ezt mondták a génmódosított növényekről, az olvassa el a jelentés kivonatát (magyarul), vagy akár a teljes jelentést. És mindez már 3 éve a döntéshozók rendelkezésére áll, a közvélemény azonban mégis ennek ellenkezőjét hallhatja a médiákban.

Már nem csak a szárazság-tűrés a lényeg

Nálunk Magyarországon azonban megkezdődött valami, ami első ránézésre is esélytelen küzdelemnek látszik. Amíg a kormány beleírta az Alkotmányba az ország GMO mentességét, ezzel kihajítva a nagy GMO “befektetőket”, azonban azok visszamásznak az ablakon.

Kerekedett is belőle világraszóló botrány, főként azután, hogy elrendelték a szennyezett vetések betárcsázását. Ki fizeti meg a kárt? A kitárcsázott vetés gazdájáét, az ország GMO-mentes címén esett csorbát, a vetőmag forgalmazók és előállítók becsületén keletkezett folt által okozott kárt? Ezt még nem tudjuk, talán sose derül ki (vagy 80 évre titkosítják).

A meglepetés ereje

Nagy játszma folyik a háttérben: ki uralja a világ élelmiszer ellátását. Mert akié a vetőmag, az az élet (és halál) ura. Szélmalomharcnak tűnik, de remélem nem sikerül betárcsázni az országot. Egy kis film megtekintését ajánlom, amely bemutatja a téma legnagyobb játékosának a Monsanto-nak a tevékenységét:

Ön szívesen etetné gyermekét genetikailag módosított élelmiszerrel? Nem? Pedig most is azt teszi

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.09.25. GMO – a globalizmus atombombája

2011.09.15. Frankensteinék már a spájzban vannak

2011.09.01. Szép új Monsanto-világ – GMO invázió

2011.08.02. GMO-botrány: ki nyerhet a betárcsázással?

2011.07.13. Génmódosított vetőmag – Lánszki Imre: milliárdokban mérhető a kár

2011.07.08. Génmódosítással szennyezett kukoricát találtak Baranyában

2011.07.07. Az EP támogatja a GM-növények nemzeti betiltásának lehetőségét

2011.06.15. Nem a GMO-k lesznek az emberiség megmentői?

free counters

Miért nem oktatnak az iskolák?

Ez a bejegyzés nem saját írást tartalmaz. Egy ismerős ajánlotta  a Facebook-on, de a benne leírtak annyira igazak a mai magyar oktatásra is, hogy úgy gondolom mindenkinek érdemes egy kis időt szentelnie az elolvasására.
1990. január 31-én hangzott el ez a beszéd, amikor a szerző átvette New York városának Év Tanára díját.

A szabadság városa, vagy mégse?

Mindazoknak a nagyszerű tanárismerőseimnek a nevében veszem át ezt a díjat, akik az évek során arra törekedtek, hogy a gyerekekkel való találkozásuk hiteles legyen; azoknak a férfiaknak és nőknek nevében, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akik szüntelenül kérdéseket tesznek föl, akik mindig igyekeznek megfogalmazni és újrafogalmazni, hogy mit is kellene jelentenie az „oktatás” szónak. Az Év Tanára díj birtokosa nem a legjobb tanár – ők túl csöndesek ahhoz, hogy csak úgy észrevehessük őket –, hanem zászlóvivő; azoknak a nyilvánosság előtt láthatatlan embereknek a jelképe, akik életüket örömmel állítják a gyerekek szolgálatába. Ez a díj éppen annyira az övék, mint az enyém.

Korunkban nagy válságát éli az iskola. Gyerekeink tizenkilenc ipari nemzet között sereghajtók olvasásban, írásban és számtanban. A legutolsók. A világ narkomániás gazdasága az árucikkek fogyasztására épül; ha nem vásárolnánk annyi álomport, az üzleti világ összeomlana – és az iskolák fontos értékesítési helyek. A tizenévesek között nálunk a legmagasabb az öngyilkosok aránya, és a többségük a gazdagok közül kerül ki, nem a szegények közül. Manhattan -ben az új házasságok ötven százaléka öt évet sem ér meg. Kétségtelen, hogy valami baj van.

Iskoláink válsága egy nagyobb társadalmi válságot tükröz. Úgy tűnik, elvesztettük az önazonosságunkat. Példa nélküli a gyerekek és az öregek világtól való elzárásának mértéke: senki sem beszél már velük. Márpedig ha a gyerekek és az öregek nem érintkeznek egymással naponta, akkor a közösség csak egy jövő és múlt nélküli folytonos jelenben él. Valójában a „közösség” szó nem is nagyon használható az egymással való viselkedésünk megnevezésére. Hálózatokban élünk, nem közösségekben, és mindenki, akit csak ismerek, magányos ettől. Furcsa módon az iskola főszerepet játszik ebben a tragédiában, mint ahogy a társadalmi osztályok bűntudatának növekedésében is. Úgy tűnik, emberválogatásra használjuk az iskolát, egy kasztrendszert hozunk létre, amelyben aztán ott vannak a metrókban barangolva kéregető és az utcán alvó érinthetetlenek.

Nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes huszonöt éves tanári pályafutásom alatt: a tanítás és az iskolák egyre jelentéktelenebbé válnak a bolygó nagy vállalkozásai számára. Senki sem hiszi már el, hogy a tudósokat természettudományi órákon képzik, a politikusokat állampolgári ismeretek órákon, a költőket angolórákon. Igazság szerint az iskolák valójában csak engedelmességet tanítanak. Nagy rejtély ez előttem, mert ezernyi emberséges, törődő ember dolgozik az iskolákban tanárként, segédként és igazgatóként, ám egyéni erőfeszítéseikben alulmaradnak az intézmény elvont logikájával szemben. Noha a tanárok törődnek a gyerekekkel és nagyon keményen dolgoznak, az intézmény pszichopata; nincs lelkiismerete. Megszólaltat egy csengőt, mire a versírás kellős közepén tartó fiatalembernek be kell csuknia a füzetét, és egy másik cellába kell vonulnia, ahol emlékezetébe kell vésnie, hogy az emberek és a majmok közös őstől származnak.

Kötelező oktatásunk rendszerét Massachusetts államban találták ki 1850 körül. Becslések szerint Massachusetts lakosságának nyolcvan százaléka ellenezte; néha fegyverekkel. A Cape Cod-i félszigeten fekvő Barnstable lakossága egészen az 1880-as évekig óvta a gyerekeit, de aztán a nemzetőrség elfoglalta a települést, és a gyerekek fegyveres őrizet mellett meneteltek iskolába.

Íme egy elgondolkodtató furcsaság: Ted Kennedy szenátor hivatala nemrégiben közzétett egy tanulmányt, amelyben az áll, hogy a kötelező oktatás bevezetése előtt az államban 98%-os volt az írni-olvasni tudók aránya, utána pedig sosem emelkedett 91% fölé, ahol 1990-ben áll. Remélem, ezt érdekesnek találják.

Itt egy másik elgondolkodtató furcsaság: az otthoni iskoláztatás mozgalma szép csöndben akkorára nőtt, hogy ma már másfél millió fiatalt kizárólag a saját szüleik tanítanak. Múlt hónapban az oktatási hírügynökség azt a meglepő hírt közölte, hogy úgy tűnik, az otthon tanított gyerekek gondolkodás terén öt vagy akár tíz évvel is megelőzik beiskolázott társaikat.

Nem hiszem, hogy egyhamar megszabadulunk az iskoláktól – az én életemben biztosan nem –, de ha változtatni szeretnénk a dolgok tudatlansági katasztrófába torkolló folyásán, akkor be kell látnunk, hogy az iskola nagyon jól „iskoláztat”, de nem „oktat” – tervezéséből kifolyólag. Nem a tanárok hibája ez, nem is a kevés pénzé, hanem arról van szó, hogy az oktatás és az iskoláztatás sosem lehet egy és ugyanaz a dolog.

Horace Mann, Barnard Sears, Harper (University of Chicago), Thorndyke (Columbia Teachers College) és még néhány más ember a tömegek tudományos igazgatására tervezte az iskolákat. Az iskolának az a feladata, hogy szabályok alkalmazása révén szabályos embereket állítson elő, megjósolható viselkedésű, irányítható embereket.

Az iskolák nagyon sikeresek ebben. Társadalmunk azonban szétesőben van, és egy ilyen társadalomban csak az önálló, magabiztos és individualista emberek sikeresek – hiszen halott az eltartottakat és a gyöngéket óvó közösségi élet. Mint már mondtam, lényegtelen, hogy mi kerül ki az iskolákból. A jól iskolázott emberek jelentéktelenek. Árulhatnak filmeket vagy borotvapengéket, aktákat tologathatnak és telefonon beszélhetnek, vagy számítógépek villogó képernyői előtt ülhetnek bután, de emberi lényekként hasztalanok. Hasztalanok mások és önmaguk számára.

Azt hiszem, a minket körülvevő napi szenvedést javarészt az okozza, hogy abszurd felnőttekké válásra kényszerítjük a gyerekeket, Paul Goodman harminc évvel ezelőtti szavaival élve. Az iskoláztatást érintő reformoknak foglalkozniuk kell az iskoláztatás abszurditásaival.

Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.

Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik arra kényszerít bennünket, hogy egy verset olvasó idegent hallgassunk, amikor mi építészetet szeretnénk tanulni, vagy hogy egy idegennel ücsörögve építészetről beszéljünk, amikor mi verset szeretnénk olvasni.

Abszurd és életellenes, hogy fiatalságunk minden napján egy gong hangjára cellából cellába vonuljunk egy olyan intézményben, amely nem engedi meg az egyedüllétet, sőt még az otthon szentélyébe is elkísér bennünket a „házi feladat” elkészítésének követelményével.

„Hogyan tanulnak meg olvasni?” – kérdik önök, a válaszom pedig a következő: „Emlékezzenek Massachusetts tanulságaira.” Ha a gyerekek teljes életet élhetnek, nem pedig korosztályokra osztottat cellákban raboskodva, akkor könnyedén megtanulnak írni, olvasni és számolni, feltéve, hogy mindezeknek a tevékenységeknek értelmét látják a körülöttük kibontakozó életben.

Ne feledjék azonban, hogy az Egyesült Államokban szinte senki sem kap sok megbecsülést, aki olvas, ír vagy számol. A fecsegők országa vagyunk, a fecsegőket fizetjük meg legjobban, a fecsegőket csodáljuk legjobban, így hát a gyerekeink állandóan fecsegnek, utánozzák a televízióban látható mintaképeket és a tanárokat. Ma már nagyon nehéz megtanítani az „alapokat”, mert a társadalmunkban ezek valójában nem is alapok többé.

Jelenleg két intézmény irányítja a gyerekeink életét: a televízió és az iskola, ebben a sorrendben. Mindkettő végtelen, szűnni nem akaró elvontsággá fokozza le a valódi világbeli bölcsességet, bátorságot, mértéktartást és igazságosságot. Az elmúlt évszázadokban a gyerekek és a kamaszok valódi munkával, valódi jótettekkel, valódi kalandokkal töltötték idejüket, és realisztikus keresést folytattak olyan mentorok után, akik azt taníthatták nekik, amit tényleg meg akartak tanulni. Sok időt töltöttek közösségi tevékenységekkel, a szeretet gyakorlásával, a közösség minden szintjének megismerésével és tanulmányozásával, a házépítés elsajátításával, és tucatnyi egyéb, a férfivá vagy nővé váláshoz szükséges feladattal.

A tanítványaimnak azonban az alábbiakra megy el az idejük:

A hét 168 órájából 56-ot alszanak a gyerekeim. Marad tehát 112 órájuk önmaguk megformálására.

A gyerekeim hetente 55 órát töltenek tévénézéssel a legújabb hírek szerint. Marad tehát heti 57 órájuk a felnőtté váláshoz.

A gyerekeim hetente 30 órát töltenek iskolában, körülbelül 6 órájukba kerül a készülődés, a bejárás és a hazajárás, és átlagosan heti 7 órát fordítanak a házi feladatokra. Ez összesen 45 óra. Ez idő alatt folyamatos megfigyelés alatt állnak, sem idejük, sem helyük nincs az egyedüllétre, és megfenyítik őket, ha a saját fejük szerint próbálnak mozogni térben és időben. Marad tehát heti 12 órájuk az egyedi tudat kialakítására. Persze a gyerekeim esznek is, ahhoz is idő kell; nem sok, mert a családi étkezés szokását már nem ismerik. Ha azonban heti 3 órát számítunk föl az esti étkezésekre, akkor azt kapjuk, hogy mindegyik gyereknek heti 9 órája marad önmagára.

Ennyi nem elég. Ennyi nem elég, ugye? Persze minél gazdagabb a gyerek, annál kevesebb tévét néz, de a gazdag gyerek idejét is éppen ilyen szűkre szabja a tömegszórakoztatás némileg gazdagabb tárháza, és az, hogy egy sor magánórára kötelezik olyan tárgyakban, amelyeket csak ritkán választ meg ő maga.

Furcsa, de mindezek csak kozmetikázottabb módjai az emberek függővé tételének. Az ilyen emberek képtelenek kitölteni a saját idejüket, képtelenek értelmes tartalommal és örömmel teli életet élni. Országos betegség ez, ez a függőség és céltalanság, és szerintem az iskolázásnak, a televíziónak és a tanítási óráknak – az egész chautauqua-elképzelésnek – sok közük van hozzá.

Gondoljunk csak az országot pusztító dolgokra: a kábítószerekre, az esztelen versengésre, a szórakozásból űzött szexre, az erőszak pornográfiájára, a szerencsejátékokra, az alkoholra, és mind közül a legrosszabb pornográfiára, a vásárlásnak szentelt életekre, a felhalmozásra mint filozófiára. A függő emberek szenvedélyei ezek, és az iskoláink elkerülhetetlenül ezt hozzák létre.

Szeretném ismertetni önökkel, hogy milyen hatással van a gyerekre az, hogy megfosztják őket minden idejüktől – a felnőtté váláshoz szükséges idejüktől –, és elvontságokkal foglalkozásra kényszerítik őket. Hallaniuk kell ezt, mert csupán megtévesztés az a reform, amelyik nem veszi tűz alá ezeket a rendellenességeket.

  1. A tanítványaimat nem érdekli a felnőttek világa. Ez szemben megy több ezer év tapasztalatával. A fiatalokat mindig is a nagyok alapos megfigyelése izgatta leginkább, de manapság senki sem akar felnőni. És ki hibáztathatja őket ezért? Játékok vagyunk.
  2. A tanítványaimban szinte semennyi kíváncsiság nincs, és ami van, az sem tart sokáig; nem tudnak hosszabb ideig figyelni, még az általuk választott dolgokra sem. Látnak valami kapcsolatot a teremváltásra újra meg újra felszólító csengő és az elillanó figyelem jelensége között?
  3. A tanítványaimnak szegényes a jövőfelfogása, alig értik, hogy a holnap milyen bonyolultan kapcsolódik a mához. Mint már mondtam, folytonos jelenben élnek, tudatuk a jelen pillanatnál véget ér.
  4. A tanítványaimat nem érdekli a múlt, nem fogják fel, hogy miként határozza meg a múlt a saját jelenüket, miként korlátozza a választásaikat, formálja értékeiket és életüket.
  5. A tanítványaim kegyetlenek egymással, nem éreznek részvétet a szerencsétlenül járt iránt, kinevetik a gyengeséget, és megvetik azokat, akik nagyon is jól láthatóan segítséget igényelnek.
  6. A tanítványaim kínosan érzik magukat meghitt vagy őszinte helyzetekben. Sejtésem szerint e tekintetben olyanok, mint a legtöbb örökbe fogadott ember, akit ismerek: nem tudnak mit kezdeni a valódi meghittséggel, mert egész életükben egy titkos belső ént védelmeztek egy olyan nagyobb külső személyiség burka alatt, amelynek mesterséges darabkáit a televízióból kölcsönözték, vagy a tanárok manipulálására szedték össze. Mivel nem azok, mint akiknek mutatják magukat, az álruhájukat elkoptatja a meghittség, így hát kerülniük kell a meghitt kapcsolatokat.
  7. A tanítványaim anyagiasak, az anyagiasan mindent „osztályzó” tanárok példáját követik – és a televízióban látható mentorokét, akik a világon mindent ingyen kínálnak.
  8. A tanítványaim függők, passzívak, és új kihívásokkal találkozva elbátortalanodnak. Ezt gyakran külső hősködéssel, dühvel vagy agresszivitással leplezik, odabent azonban bátorság nélküli űr van.

Említhetnék még mást is, amivel egy iskolareformnak meg kellene birkóznia ahhoz, hogy az ország hanyatlását megakadályozza, de mostanra már megértették a mondandómat, akár egyetértenek vele, akár nem. Vagy az iskolák okozták ezeket a rendellenességeket, vagy a televízió, vagy mindkettő. Egyszerű számtan kérdése az egész: az iskola és a televízió veszi el a gyerekek minden idejét. Ez semmisítette meg a saját gyerekei oktatásából kiszorult amerikai családot. A televízióban és az iskoláztatásban kell rejlenie a hibának.

Mit lehet tenni? Először is napról napra, évről évre zajló szüntelen és vad országos vitára van szükségünk. Addig kell ordítoznunk és vitáznunk erről az iskola nevű dologról, amíg helyre nem hozzuk, vagy végképp el nem rontjuk. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha helyre tudjuk hozni: jó. Ha nem tudjuk, akkor ott van az otthoni tanítás reményteljes útja. Ha erre fordítjuk a családnevelésre költött pénzt, akkor két legyet üthetünk egy csapásra: a családokat is rendbe hozzuk és a gyerekeket is.

Lehetséges valódi reform, de egy fillérbe sem kellene kerülnie. Újra kell gondolnunk az iskoláztatás alapjait, és el kell döntenünk, hogy mit és miért tanuljanak a gyerekek. Ez az ország 140 éven át a „szakértők” fölényes parancsnoki központjának, egy társadalommérnökökből álló központi elitnek a célkitűzéseit próbálta ráerőltetni az emberekre. Ez nem vált be. Nem fog beválni. Emellett ezzel durván elárulták a demokrácia ígéretét, amely pedig egykor csodálatos kísérletté tette ezt az országot. Az oroszok kísérlete, hogy platóni köztársaságot hozzanak létre Kelet-Európában, a szemünk előtt mondott teljes csődöt. A mi kísérletünk is, hogy ugyanazt a fajta központi merevséget erőltessük az emberekre az iskola felhasználásával, éppen darabjaira esik, bár lassabban és fájdalmasabban. Azért nem működik, mert az alapfeltevései gépiesek, emberellenesek, és ellenségesek a családi élettel szemben. Lehet gépies oktatással irányítani az életet, de az élet mindig visszavág a társadalmi rendellenességek fegyvereivel: kábítószerekkel, erőszakkal, önpusztítással, közönnyel és a tanítványaimban látott tünetekkel.

Legfőbb ideje visszatekinteni, hogy újra szert tegyünk egy működő oktatási filozófiára. Az egyik kiváltképpen kedvelt filozófiám az európai uralkodó osztályok kedvence volt évezredeken át. Az óráimon annyit használok belőle, amennyit csak tudok; vagyis annyit, amennyivel még megúszom szárazon a kötelező oktatás jelenlegi intézményében. Azt hiszem, a szegény gyerekeknél éppen olyan jól beválik ez a filozófia, mint a gazdagoknál.

Az oktatás eme elit rendszerének magva az a hit, hogy az önismeret a tudás egyetlen igazi alapja. E rendszerben a gyerekeket minden életkorban magukra hagyják egy megoldandó problémával egy irányítatlan környezetben. A probléma néha nagyon kockázatos, például vágtatás vagy ugratás egy lóval, ám természetesen elit gyerekek ezrei oldanak meg ilyesmiket sikeresen tíz éves koruk előtt. El tudják képzelni, hogy egy ilyen kihívásnak megfelelt ember valaha is kételkedni fog a képességeiben? A probléma néha a magány tökéletes elsajátítása, mint Thoreau esetében a Walden-tónál, vagy Einstein esetében a svájci vámhivatalban.

Egyik korábbi tanítványom, Roland Legiardi-Lura – noha szülei meghaltak, és semmit nem örökölt – egyedül biciklizte át az Egyesült Államokat, pedig jóformán még fiúkorban volt. Csoda hát, hogy amikor felnőtt fejjel filmet szeretett volna készíteni Nicaraguáról, akkor egyetlen fillér és mindenféle filmes tapasztalat nélkül is nemzetközi díjat nyert? Pedig egyébként ácsként dolgozott.

Jelenleg elvesszük a gyerekeinktől az önismeret kifejlesztéséhez szükséges összes időt. Ennek véget kell vetnünk. Olyan iskolai élményekben kell részesítenünk őket, amelyek visszaadják ennek az időnek a jelentős részét; már kiskoruktól kezdve rájuk kell bíznunk a független tanulást; valószínűleg iskolai keretek között, de távol az intézményi környezettől. Olyan tantervet kell készítenünk, amely esélyt biztosít mindegyik gyerek számára a saját egyéniségének és önbizalmának kifejlesztéséhez.

Nemrégiben hetven dollárt adtam egy tizenkét éves lány tanítványom kezébe, és az angolul nem beszélő anyjával együtt busszal elküldtem New Jersey partja mentén Sea Bright rendőrfőnökéhez, hogy meghívja egy ebédre és bocsánatot kérjen, amiért eldobott egy üdítős üveget a parton. E nyilvános bocsánatkérésért cserébe elértem a rendőrfőnöknél, hogy a lány egy napra betekintést nyerhessen egy kisvárosi rendőrség életébe. Pár nap múlva két másik tizenkét éves tanítványom utazott egyedül Harlemből a West First Streetig, ahol egy újság szerkesztőjénél kezdtek tanonckodni, a következő héten pedig három tanítványom reggel hatkor a jersey-i mocsár közepén fog állni, ahol egy teherszállító társaság vezetőjét tanulmányozzák, amint 18 kerekűeket indít Dallasba, Chicagóba és Los Angelesbe.

„Speciális” gyerekek ők egy „speciális” programban? Bizonyos értelemben igen, de a gyerekeken és rajtam kívül senki sem tud erről a programról. Barátságos, okos és éber Central Harlem-i gyerekekről van szó, de olyan rossz iskolázásban részesültek, hogy amikor hozzám kerültek, legtöbbjük összeadni és kivonni sem tudott. És egyikük sem tudta, mennyi New York város népessége, vagy hogy milyen messze van New Yorktól Kalifornia.

Aggaszt ez? Természetesen, ám biztos vagyok abban, hogy ha szert tesznek önismeretre, akkor önállóan fognak tanulni; és csak az önálló tanulás bír tartós értékkel.

Tüstént szabad időt kell adnunk a gyerekeknek, mert ez az önismeret kulcsa, és amilyen gyorsan csak lehet, újra be kell vonnunk őket a való világba, hogy a szabad idejüket ne újabb elvontságokkal töltsék. Vészhelyzetben vagyunk, drasztikus tettek szükségesek a korrekcióhoz; a gyerekeink úgy hullanak az iskolázástól, mint a legyek. Mindegy, hogy jó vagy rossz iskolázásról van szó. Lényegtelen.

Mire van még szüksége egy átalakított iskolarendszernek? Többé nem élősködhet a dolgozó közösségen. Az emberiség főkönyvében csak a mi megtépázott bejegyzésünk szól arról, hogy elraktározzuk a gyerekeket és egyáltalán nem kérjük őket a közjó szolgálatára. Azt hiszem, az iskoláztatásnak egy darabig magában kell foglalnia a közmunkát. Amellett, hogy önzetlen cselekvésre tanít, ez a leggyorsabb módja annak, hogy a gyerekek valódi felelősséget kapjanak az életben.

Öt éven át vezettem egy gerillaprogramot, amelyben minden gyereknek – gazdagnak és szegénynek, okosnak és butának – évente 320 óra kemény közmunkát kellett végeznie. Évekkel később felnőttként tucatszám jöttek vissza hozzám, és elmondták, hogy a másik ember segítésének tapasztalata megváltoztatta az életüket. Megtanultak új módokon látni, megtanulták újragondolni a céljaikat és értékeiket. Tizenhárom éves korukban történt ez, a kísérleti iskola programomban; csak azért volt lehetséges, mert a gazdag iskolanegyedemben zűrzavar uralkodott. Amikor „stabilizálódtak” a dolgok, bezárták a kísérleti iskolát. Nagyon kevés pénz fölhasználásával nagyon sikeresnek bizonyult a meglehetősen vegyes gyerekcsoportokkal, nem engedélyezhették a fennmaradását. Rossz színben tűntek föl mellettünk a drága elitprogramok.

A városban nincs hiány valódi problémákból. Megkérhetjük a gyerekeket, hogy segítsenek a megoldásukban, cserébe pedig megbecsülést és figyelmet kapnak a felnőttek egész világától. Ez jó a gyerekeknek, és jó nekünk többieknek is. Ez a tanterv Igazságot tanít, az összes elit oktatási rendszer négy legfőbb értékének egyikét. Ami jó a gazdagoknak és a hatalmasoknak, az bizony jó nekünk többieknek is; mi több, az ötlet teljesen ingyenes, mint ahogyan az összes többi valódi reformötlet is az oktatásban. A még több pénz és a még több ember csak tovább fogja betegíteni ezt az amúgy is beteg intézményt.

Önálló tanulás, közmunka, kalandos tapasztalatok, jó nagy adag magánélet és egyedüllét, ezernyi különféle gyakorlati lehetőség egynapos vagy hosszabb változatban – ezekkel mind hathatósan, olcsón és eredményesen lehet valódi iskoláztatási reformot kezdeni. Ám egyetlen nagyszabású reform sem fogja helyrehozni sérült gyerekeinket és sérült társadalmunkat, amíg az „iskoláról” alkotott elképzelésünkbe nem szőjük bele az oktatás fő hajtómotorjaként a családot. A svédek 1976-ban jöttek rá erre, amikor lényegében megszüntették a nem kívánt gyerekek örökbefogadásának intézményét, és inkább arra használták nemzetük idejét és kincseit, hogy megerősítsék a létező családokat, és így ne legyenek többé nem kívánt gyerekek. Nem értek el teljes sikert, de azt igenis elérték, hogy a nem kívánt svéd gyerekek száma az 1976-os 6000 főről 1986-ra 15 főre csökkent. Vagyis meg lehet csinálni. A svédek nem kívántak tovább fizetni azokért a társadalmi bajokért, amelyek a gyerekek idegeneknél nevelkedéséből adódtak, így hát tettek valamit ebben az ügyben. Mi is képesek vagyunk rá.

A család az oktatás fő hajtómotorja. Ha az iskolákat a gyerekek szülőktől való elszakítására használjuk – és tévedés ne essék, ez a legfőbb feladatuk amióta John Cotton 1650-ben ezt tette meg a Massachusetts Bay Colony iskoláinak céljául, és amióta Horace Mann ezt tette meg a massachusettsi iskolák céljául 1850-ben –, akkor folytatódni fognak a jelenlegi rémségek. Minden jó élet alapját a családi tanterv jelenti, és mi eltávolodtunk ettől a tantervtől; ideje visszatérni hozzá. A józan oktatáshoz úgy találjuk meg az utat, ha az iskoláink élen járnak a családi élet intézményesített szorongatásának megszüntetésében, és elősegítik a szülők és a gyerekek iskolaidő alatti együttlétét, hogy így megerősödhessenek a családi kötelékek. Ez volt a valódi célom, amikor elküldtem a lányt és az anyját Jersey partja mentén a rendőrfőnökhöz. Sok ötletem van a családi tanterv elkészítéséhez, és szerintem önök közül sokaknak szintén sok ötlete lesz, ha egyszer elkezdenek gondolkodni rajta. Az iskolákat megreformálni képes alulról szerveződő gondolkodás elindításával az a legnagyobb gondunk, hogy óriási érdekeltségek vannak, amelyek elveszik mindenki más elől a megszólalási lehetőséget, és éppen az iskoláztatás mai formájából húznak hasznot, noha az ellenkezőjét állítják.

Követelnünk kell, hogy új hangok és új ötletek is meghallgattassanak: az én ötleteim és önökéi. Mindannyian eleget hallottuk már a televízióból és a sajtóból áradó szentesített hangokat; nem még több „szakértői” véleményre van szükség, hanem egy évtizeden át tartó vitára, amelybe mindenki beleszólhat. Az oktatási szakértőknek sosem volt igazuk, a „megoldásaik” drágák, önérdekeket szolgálnak, és mindig további központosítással járnak. Elég ebből. Ideje visszatérni a demokráciához, az egyéniséghez és a családhoz. Elmondtam a mondandómat. Köszönöm.

John Taylor Gatto

Angolul itt olvasható a beszéd.

Érdekes, hogy nekünk is sikerült az oktatást odáig fejlesztenünk, mint a nagy vízen túl volt 21 évvel. Gratulálok azoknak, akik ebben részt vettek…

Nem ért egyet az írással? Mondja el véleményét a hozzászólásokban 🙂

Levezetésnek egy kis móka és kacagás, ami ha belegondolunk nem is olyan vicces…

facebook_banner

 

free counters