egészség címkéhez tartozó bejegyzések

Alternatív energia előállítás egyszerűen

Manapság egyre többet hallunk a sörkollektorokról, amelyekkel befoghatjuk a napenergiát, s amelyet házilag könnyen és olcsón elkészíthetünk. A posztban található videóban annak jártak utána, hogy miként működik a gyakorlatban a sörkollektor, és valóban spórolhatunk-e a fűtési számlánkon?

A sörkollektor egy házilag fabrikált légkollektor, vagyis egy olyan napkollektor, amely sörös dobozokból épül fel, és meleg levegőt lehet vele előállítani. Általában 45-90 fokos dőlésszögben a déli tájolású falra vagy tetőre helyezik el. Bárki elkészítheti otthon. Négyzetmétere körülbelül 30 ezer forintba kerül, és nagyjából 2 nm-es méretben érdemes elkészíteni, mivel ez még könnyen kezelhető. Csak üres sörös dobozokra, fahulladékra, üveglapra és némi szigetelőanyagra van szükségünk az összeállításához.

Az index.hu fórumáról indult a mozgalom, és ma már négyezer négyzetméter sörkollektor működik az országban. Több száz köbméter gáz megspórolható.

Forrás: www.alternativenergia.hu

Ezen kívül is rengeteg ötlet született és valósult meg a világban. Az alábbi link összeállításban ezek közül válogattunk. Már csak az elterjedésükért kell dolgozni…

2011.11.18. A megújuló energia előállítása számokban

2011.11.16. Kezdődik az újszilvási naperőmű próbaüzeme

2011.11.15. A napelemes uborka ivóvizet állít elő

2011.11.10. Napelemes borostyánnal termelhetünk megújuló energiát otthon

2011.11.09. Kukoricaszártól a szennyvíziszapig – biomassza konferencia

2011.11.08. Közvilágítás szélenergiával

2011.11.03. A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit

2011.10.29. Megújuló energia láthatná el Magyarország teljes energiaigényét

2011.10.27. A séta energiája

2011.10.26. Elektromos autó a DeLoreantól

2011.10.20. Nyomtatás napfénnyel

2011.10.20. Megkezdődik a gyártása a napelemes tetőcserépnek

2011.10.19. A pécsi erőmű évi 3,5 milliárd forintért vásárol szalmát

2011.10.16. CO2 üzlet: mi van a háttérben?

2011.10.08. A remény fénysugara

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

2011.09.28. A szén nanocsövekből készült napelem olcsóbb és rugalmasabb

2011.09.23. Iphone hangszóró bambuszból

2011.09.21. Kanada hatalmas geotermikus erőforrásokkal rendelkezik

2011.09.13. Gáz helyett földhő – Komló mikor vált?

2011.09.01. A geotermikust napenergiával toldják meg

2011.08.23. Termálvízzel fűtik a szekszárdi sportcsarnokot

2011.08.22. A német falu 321%-kal több energiát termel, mint amennyit felhasznál

2011.08.11. Az erőmű, ami forradalmasíthatja a szélenergia hasznosítását

2011.08.09. A BrightSource Energy a naplemente után is termel áramot

2011.07.25. A Volvo 1000 kilométerrel növeli elektromos modelljei hatótávolságát

2011.07.07. Lemaradásban a megújulók, a szélenergia sem kivétel

2011.06.12. Mire lesz energiánk? – A fenntartható energetika kérdései

2011.06.08. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra

2011.05.27. Hogyan hat mindennapi életünkre az olaj

free counters

Reklámok

Magyarország jövője a konyhában dől el

Azzá válsz amit megeszel, azzá válsz amit megiszol. Ezt sokan tudjuk már rég. De mi köze az étkezésnek a vérhez, a vérnek a tudathoz és a tudatossághoz? Kiderül Somlósi Lajos briliáns okfejtéséből. A magyarság mérgezése és tudatpusztulása közötti megdöbbentő és teljesen logikus összefüggéseket tárja fel, és teszi hátborzongatóan világossá számunkra előadásában.

Lúgosíts! – adja ki a jelszót a machinációs gépezet, és egy idő után azt veszed észre, hogy ismét sikeresen lebutítva és részigazságokkal elmaszkírozva hever a porban az őstudásunk igen jelentős része, mely minden élő szervezet alapja: a sav-lúg egyensúly. Mi is az igazság ezzel kapcsolatban, mi az amit a magyar őstudásban sok-sok évezreddel ezelőtt  áthagyományoztak ránk, és melyek azok a súlyos, veszélyes tévhitek, amelyekkel a hivatalos propaganda rendszeresen félrevezeti az embereket?

Ez az előadás viszont sokkal több ennél: ha többször végighallgatjuk arra késztet, hogy átértékeljük teljes mértékben táplálkozásunk fontosságának tudatosságát. Őseink ismereteit a “modern felvilágosult kor” jórészt öntelten és pökhendin dobta ki az ablakon. Ezzel nem csak gyökereinket vágták el, de MINŐSÉGÉBEN rontották le borzalmas módon a tudatunkat, tudatosságunkat, életünket.

Itt az ideje annak, hogy újra felfedezzük és elkezdjük élni, használni mindazt a gazdagságot melyet a hagyományos nép ismeretek kincses tárháza jelent egészségünk és ez által újjászülető, fénylő tudatunk számára.

A hanganyagokhoz ajánlott, hogy kellő nyíltsággal közeledjen mindenki, és dobja félre az modern kor által belénk sulykolt téves és sokszor pusztulásba, zsákutcába vivő dogmákat.

“Őseink üzenete szerint a magyarság nem népet jelent. A magyarság annyit jelent, magyar az aki az egyistenhitű érdek nélküli krisztusi szeretet követője. Ez a magyar, és hiába mondanánk, hogy nem vagyunk azok, a kód bennünk van. És hiába fekete bőrű, az egyistenhitű érdek nélküli krisztusi szeretet követője ő is magyar. A magyar nem népet jelent, hanem hitvallást. Mi vizsgázni jöttünk a Földre azért, hogy a lelkünk érettségéről tanúbizonyságot tegyünk.” Szőke Lajos

Lányok, asszonyok lehet készülni 🙂

Forrás: kataklizma.info

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.11.08. Mitől beteg az egészségügy?

2011.11.05. Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.09.25. GMO – a globalizmus atombombája

2011.07.29. A betegségipar fogságában: a só mítosz

2011.07.10. Kalciumrablók a polcokon

2011.06.01. Újabb élelmiszer-pánik: rákot okozhat az aszpartám?

free counters

Mitől beteg az egészségügy?

Alig múlik el nap anélkül, hogy újabb megrázó drámákról ne érkezzen hír az egészségügy berkeiből. A drága gyógyszerekről és felszerelésekről, a kevés orvosról és az infrastruktúra katasztrofális állapotáról szóló híradások mellett ma már hallunk korrupcióról, tiltott hírszerzésről, ipari kémkedésről is.
Recseg-ropog a rendszer: fenntartása mindenhol a „fejlett” világban csillagászati összegekbe kerül. A pénzügyi terhek alatt roskadozik a legtöbb ország költségvetése – miközben egyre több az orvosi vagy kórházi ápolásra szoruló beteg. A milliárdok áramlanak, miniszterek jönnek-mennek, a népek halnak – s úgy látszik, hiányzik a politikai bátorság a cselekvéshez, a változtatáshoz…

„A tudományos orvoslás a tüneteket és a test jelzéseit tünteti el anélkül, hogy meggyógyítaná a problémát. Csak lenyesi a jéghegy csúcsát. De a probléma, a jéghegy zöme azonban továbbra is ott van. Mivel a tudományos orvoslás az okot nem kezeli, függőségi és állandó alárendeltségi állapotban tartja a pácienst.”

Mi romlott el? Az ördög, ez esetben nem a részletekben van. Ellenkezőleg. Az egészségügy egész nyugati rendszere, alapjaiban, alapelveiben úgy rossz, ahogy van.

Először is, nem gyógyításról kellene beszélni, hanem megelőzésről – egészséges gondolkodásmódról, táplálkozásról, életmódról; arról, hogyan állíthatnánk vissza az ember összhangját a természettel. Ám erről orvosegyetemeken alig hallani.

Másodszor, ha már a megelőzésnél – vagy annak hiányánál – tartunk: fogyasztás-centrikus társadalmakban az azonnali élmény és a gyors öröm a vágy titokzatos tárgya. Gyorsan és hatékonyan célszerű enni, inni, fájdalmat csillapítani, sebtiben kell növényt termeszteni, állatot tenyészteni, élelmiszert termelni, méghozzá sokat és olcsón… Persze, ehhez vegyszerek, tartósítók, dúsítók, ízfokozók, stb. garmadájára van szükség. S nincs idő végiggondolni, hogy köszöni meg ezt a bánásmódot a természet vagy a szervezetünk. Majd bekapunk valamit, ha fáj. Mama antidepresszánst szed, apuka Viagrát, a gyerekek pedig hiperaktivitás elleni pirulát.

Harmadszor, partvonalon kívülre került az egészségügyi játszma két eredeti főszereplője – az orvos és a beteg. Azelőtt a beteg megbeszélte problémáját a sámánnal-varázslóval-bábával-orvossal, s elégedetten ment mindenki a maga dolgára. Időközben biznisz lett az egészségügy. Hatalmas biznisz. Ma a beteg is, az orvos is csak áldozata a rendszernek, s együtt nézik, miként zajlik a fejük fölött egy hatalmas, globális, a dollárok milliárdjainak megszerzéséért folyó küzdelem. Az orvos, egyik oldalon, elvesztette szakmai hatalmát – a diagnózist gépek készítik, a terápiát gyógyszergyártók írják elő.
Csak a betegségre jut idő, a beteg emberre nem. A beteg pedig, a másik oldalon, elvesztette pénzügyi hatalmát – mert noha adóin keresztül továbbra is ő finanszírozza az egészségipart, a döntésekbe már régóta nem szólhat bele. Itt a részvényes állja a cehhet, de szavazati joga nincs. Joga csak az engedelmességhez van. Az történik vele, amit az orvos, a kórház, a rendelőintézet, a betegbiztosító, a gyógyszergyár, a szabályok, magyarul: a rendszer diktál neki. Pedig itt az ő egészsége, az ő élete a tét – ő az egész egészségügy célja és létezésének értelme.

Negyedszer, a beteget és az orvost egyaránt megfosztották szabad választási jogától. Emiatt elsorvadt a szabad választás képessége is. Ha egy beteg a rendszer adta kereteken belül kezelteti magát (azaz, az elfogadott kórházakban, intézményekben, az engedélyezett eljárásokkal, szerekkel és eszközökkel, illetve az erre jóváhagyott orvos vagy gyógyász közreműködésével), akkor költségeit állja a biztosító – s a gépezet minden hűséges szereplője megkapja bérét a közös kasszából.
De ha a beteg más utat választ, s természetes gyógymódokat, megoldásokat akar igénybe venni, akkor magára marad, gyógykészítményeit (ha hozzájuk tud jutni) maga kénytelen fizetni, s még azt is el kell tűrnie, hogy kigúnyolják naivságáért és hiszékenységéért.

Ha az orvos tér le a számára kijelölt “tudományos” ösvényről, akkor azt kockáztatja, hogy komolytalanná válik saját szakmája körében, s a hatóság kiközösíti, ellehetetleníti, eltiltja. A népi, ősi, természetes gyógymódok jelentős részén csak nevetnek. De nem mindegy végső soron, hogy mitől gyógyul meg a beteg, ha meggyógyul?

A beteg és az orvos sok évezredes zavartalan, közvetlen párbeszédébe tehát az elmúlt száz évben egyre többen szálltak be. S egyre többen szóltak bele. Az orvosok  szövetségei. A kórházak szövetségei. A kormányzati , engedélyező, szakmai felügyeleti és politikai szervek. A privát és állami betegbiztosítók, akik a pénz elosztása fölött döntenek. A jogászok és a bíróságok. Az újabb és újabb gyógyszer-, felszerelés- és diagnosztikai gyártók – még sorolni is nehéz!
S a sok bába között valahol elveszett a beteg. Ha a beteg is, az orvos is, az egészségügyi személyzet, a kormány is ennyire elégedetlen az “egészségügy” jelenlegi áldatlan helyzetével, akkor ki húz belőle hasznot? „Cui bono?” Azaz, ki profitál? Teszi fel a kérdést, „Az Egészségügyi Maffia” c. lélegzetelállító, s egyben felemelően szép könyvében Ghislaine St-Pierre Lanctot kanadai orvosnő (illetve ex-orvosnő, mivel könyve megjelenése után a hatóságok beperelték, megfosztották doktori címétől, s élete végéig eltiltották az orvoslás gyakorlásától).
A válasz megtalálásához ezúttal is elég kinyomozni, honnan hová áramlik a pénz. Nagyon egyszerű: az adókból és biztosító társasági befizetésekből származó irdatlan pénzek javarészt a multinacionális ipar cégeihez kerülnek – a nagy gyógyszer-,  berendezés- és diagnosztikai termékgyártókhoz.
Bízni magunkban Lanctot arra figyelmeztet, hogy a gyógyulás az egyének, a páciensek kezében: a mi kezünkben van.

„Soha ne fordulj a tudományos orvosláshoz megelőzési szándékkal. Ez olyan lenne, mintha fognál egy kalapácsot azért, hogy leüsd az ablaküvegen zümmögő legyet. Nem mindig sikerül megölni a legyet, az ablakot viszont mindig betöröd.”

Dönthetünk úgy, hogy nem teszünk semmit, s rendesen bevesszük a tablettáinkat, s meghalunk.
Dönthetünk úgy is, hogy megtámadjuk az egészségügyi maffiát, tiltakozunk ellene, szembeszállunk vele, amibe jól kifáradunk, s ugyanúgy meghalunk.
De dönthetünk úgy, hogy felismerjük a maffiát, de mögé látunk, s felfedezzük, hogy nincs rá szükségünk! Az ön-egészségügyet kell megteremtenünk: végképp elzárkózni a hatóságoknak a hamis biztonságról és védelemről tett ígéretei elől, s megbízni saját magunkban, hiszen szuverén, döntésképes egyének vagyunk, s tudjuk, mi jó nekünk, s
mi rossz.
Meg kell teremteni az orvos és a beteg, mint két egyenrangú fél közti közvetlen, egymásra épülő társas kapcsolatot, amelybe nem szól bele senki. A páciens szerezze vissza ellenőrzését a saját pénze felett. Döntse el, kitől kér tanácsot, s kinek fizet ezért a tanácsért; lehetőleg fizessen közvetlenül, s ne közvetítőkön, betegbiztosítókon keresztül. Inkább a tanácsokért, konzultációkért fizessen, semmint kezelésért. Váltson orvost, ha szíve úgy diktálja. Gondolja meg kétszer is, mielőtt aláírná, hogy elfogadja-e a rajta végzendő különböző vizsgálatokat és teszteket. Gondolja végig, mit vásárol, s kitől: támogassa a helyi, közösségi termelést és ipart, azt, amelyet ismer. Vállaljon felelősséget saját egészségéért, s annak költségeiért.

Ne az orvostól várjon diagnózist – a sorsa, s egészségének alakulása is, a saját  kezében van. Az csak tőle függ.

Az orvos pedig együttműködő társként cselekedjen – ne félistenként vagy guruként. Az orvos legyen tanácsadó, aki áldoz annyi időt betegére, hogy rendes diagnózist készít számára – még akkor is, ha ehhez csökkenteni kell a munka mennyiségét. Elsősorban tanácsadásért kérjen pénzt, ne kezelésért. Tisztelje betegét, ahogy a beteg is tiszteli őt, s bánjon vele úgy, ahogyan ő szeretné, hogy mások bánjanak vele. Végtére is a beteg gondoskodik az orvos megélhetéséről!
Gyakoroljon egészség-központú orvoslást, kerülje a felesleges teszteket, vizsgálatokat és gyógyszeres kezeléseket, hacsak azok nem elengedhetetlenül szükségesek. Tartsa tiszteletben ügyfele, a beteg döntéseit, s működjön vele együtt a kezelési mód kiválasztásában. Ne tűrje, ha kollégája veszélyes praktikákat folytat – ne legyen többé érvényes a hallgatás törvénye, az „omerta”. Legyen nyitottabb az „alternatív” orvoslás irányában. Ne fogadjon el szívességet, juttatást az ipartól, főleg a gyógyszeripartól.


Szűcs Károly, az EzVanKiadó alapítójának 2010-es előadása: Miért adok ki könyveket?

Utópia?

Lehet. Ez nézőpont kérdése. De tágítsuk képzeletünket! Lehet másképpen is szervezni az egészségügyet. Csak egy példa: a történelmi Kínában addig kapott fizetést az orvos a gondozása alatt álló családtól, amíg a családban nem volt beteg… az orvos az egészség megőrzésében volt érdekelt. Az egészségügy jelenleg elfogadott nyugati rendszere sürgős változtatást igényel, s ehhez másképpen kell gondolkozni. Nekünk kell másképpen gondolkoznunk. Kezdjük el. Csak nyerhetünk!

Forrás: www.ezvankiado.hu

2011.11.04. Influenza – Ismét megnyitottak az oltópontok országszerte

2011.10.27. Támad az influenza

2011.10.26. Értelmetlen az influenza elleni oltás?

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.12. A sertésinfluenza elleni védőoldás megbetegedést okozhat?

2011.08.02. “Már katasztrofális a helyzet” – összeomlik a magyar egészségügy?

2011.07.29. A betegségipar fogságában: a só mítosz

2011.07.14. Hölgyek vigyázat: veszélyes kozmetikumok

2011.07.10. Kalciumrablók a polcokon

2011.07.07. A hosszú élet ritka (de nem lehetetlen)

2011.06.01. Újabb élelmiszer-pánik: rákot okozhat az aszpartám?

2011.05.05. Öt hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy

free counters

Permakultúra: a gazdálkodás jövője?

A permakultúra alapgondolatát az ausztrál Bill Mollison, és David Holmgren publikálták az 1970-es években. Az a meggyőződés sarkallta őket, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot, és önmagát is. A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén, és szükségletei megtermelése során. Hangsúlyozza az fogyasztás drasztikus csökkentésének, az energiamegtakarításnak, és a természetből való “házi” energianyerés különféle módozatainak fontosságát.

Permakultúrás gazdaság: szabad állattartás

Egy biogazdaságban is kimondva-kimondatlanul létrejönnek hasznos ökológiai kapcsolatok termesztett növényeink, szántóföldünk, és a természetes fauna tagjai között. Ezt igyekszünk elősegíteni: búvóhelyet készítünk a sünnek, hasznos rovaroknak, virágokat ültetünk a ragadozó, és parazita rovarok számára, hogy a belőlük gyűjthető nektár és virágpor táplálja a zengőlegyeket, fürkészdarazsakat, fátyolkákat.
A permakultúrás gondolkodás annyival több ennél, hogy a gazdálkodás valamennyi elemét (növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táj, és vízrajzi adottságokat) egy egységes ökológiai rendszerré szerkeszti össze, amelyben az előre megtervezett módon létrejövő kapcsolathálózaton keresztül az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás (ápolás, takarmány, gyógyszerek, elhelyezésre szolgáló épületek) csökken. A rendszernek része az ember is, tehát a permakultúra egyben emberi élőhelyeket is teremt. Célja az is, hogy pozitív közösségi kapcsolatokat teremtsen emberek, embercsoportok között. A piaci értékesítést nagyban segíti, hogy a helyi értékesítés különféle formái alakulnak ki. Ilyenek a városok, és a közelben élő biogazdák között szerveződő zöldség előfizetés, “box-rendszer”, a termelők-fogyasztók szövetkezése, a szívesség bank, a helyi “etikus befektetéseket” szolgáló pénzügyi szervezetek, stb.). Mindezek több helyen megvalósultak már a világban, az élővilág védelmét, szép természetes környezetet, pozitív közösségi kapcsolatokat, és a szükségleteket egészséges, változatos módon kielégítő gazdasági termelést hozva létre.

Lakóház vályogból és nádból – a permakultúrás életközösségnek az ember is része

A permakultúra feltalálója, Bill Molison Tasmánia hegyei között a természetet megfigyelve, egy élet tapasztalatai során jutott el egy alapgondolathoz, amelynek lényege, hogy létre lehetne hozni az ember számára hasznos fajokból a természetes életközösségekhez hasonlóan működő ökológiai rendszereket, és ezáltal drasztikusan csökkenteni az emberi szükségletek megteremtésének ipari háttér, és energiaigényét, környezetromboló hatásait, ily módon az emberi tevékenységet éppen javító hatásúvá lehetne fordítani. Ezt az alapgondolatot nevezte el permakultúrának.
Bill Mollison, könyvében kifejti, hogy meg van győződve arról, hacsak az emberiség sürgősen nem korlátozza fogyasztását, nem teszi igazságosabbá a Föld javainak elosztását, nem szünetei meg a természetes élő rendszerek pusztítását, ki fogja pusztítani önmagát.

Az állatok segítik eltüntetni a rovarokat, nincs szükség vegyszerekre

Az 1980-as években permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek alakulnak világszerte vidéken, és nagyvárosokban a legkülönbözőbb természeti körülmények között. Bebizonyosodott, hogy a permakultúrás gondolkodás elvei megvalósíthatóak a legkülönbözőbb körülmények között a félsivatagtól a folyódeltáig a trópusoktól a hideg klímáig. Meg lehet vele eleveníteni erodált, lepusztított területeket, Indiában, oázist lehet varázsolni egy időszaki vízfolyás medréből Afrikában, lakhatóvá lehet tenni mocsaras folyódeltákat Vietnamban. Új életreményt, közösséget és egészséges élelmet lehet teremteni nagyvárosi lecsúszott egzisztenciájú embereknek. A permakultúra világmozgalommá vált, permakultúra szövetségek, közösségek, ökofalvak alakultak világszerte, így Európában is.


Ebben a filmben szakemberek mutatják be a növénytermesztés és állattenyésztés természetközeli módját. A Föld jelenlegi fosszilis tüzelőanyag felhasználása 22 milliárd rabszolga 24 órás munkájának felel meg…
Az étrend megváltoztatásával az erdei termőterületek arányosan kétszer annyi embert tudnának ellátni mint a jelenlegi termőföldek.
Aki a feliratos verziót szeretné megnézni itt megtalálja.

A permakultúra egy határozott etikai követelményrendszert állít fel, amely minden, a jövőért felelősen gondolkodó ember cselekedeteit kell, hogy irányítsa.

Ezt a következő pontokban foglalhatjuk össze:

A Föld(bioszféra)védelme
Ki-ki gondolkodjon el, hogyan tudna életén, gazdálkodásán, fogyasztási szokásain úgy változtatni, hogy élete során közvetve-közvetlenül kevésbé károsítsa a természetet. Hogyan tudja jobbá tenni a környezetében a haszon-és vadon élő lények életét.
Az emberek védelme
Hogyan tudjuk jobbá emberibbé tenni a környezetünkben élő emberek életét. Mit tehetünk a helyi és globális társadalmi igazságtalanságok enyhítésére? Támogassuk egymást abban, hogy életmódunkat oly módon változtassuk meg, hogy az ne ártson magunknak, és a világnak. Fejlesztjük a kommunikációs készségünket, olyan közösségeket hozunk létre amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát, és a pihenést.
A javak igazságos elosztása
Ez egyrészt azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, hogy a Föld javai nem végtelenek. Nemet kell mondanunk a bennünk élő szerzési vágynak. Tudomásul kell vennünk, hogy a nyugati fogyasztói társadalmak fenntarthatatlanok. Csökkenteni kell fogyasztásunkat, nem az anyagi javak tesznek boldoggá. Osszuk meg a fölöslegeinket egymással. Ez lehet egy közösségen belüli “csere-bere” kapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, információ, valamely szakértelem. Pl:” Én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz számítógépezni” Ennek az elvnek legfejlettebb megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek -magyar megfogalmazásban “szívességbankok”).

A permakultúra fenti etikai követelményeket jól körvonalazott ökológiai elvek, és “tervezési segédletek” mentén történő tudatos tervezéssel, és kivitelezéssel valósítja meg, amelyek által természetszerű, emberléptékű emberi élőhelyeket hoz létre. Ezeknek szerveződése lokális, pozitív emberi kapcsolatokon alapul.

Forrás: Magyar Permakultúra Szövetség

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2011.10.29. Megújuló energia láthatná el Magyarország teljes energiaigényét

2011.10.20. A szavak teremtő ereje

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.09. Mire tanít a válság?

2011.10.04. Alapjövedelem – Egy lehetséges út a változáshoz?

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

2011.09.22. Önálló pénze lesz a Balatonnak – Mi ez a helyi pénz?

2011.09.07. Bemutatkozik a pallagkultúra

2011.07.31. Feltétel nélküli alapjövedelem: egyék mindenki!

2011.06.12. Mire lesz energiánk? – A fenntartható energetika kérdései

free counters

Támad az influenza

A boltokban megjelent a csoki mikulás és a szaloncukor, a hírekben pedig az influenza elleni oltások reklámja. Megérkezett az influenza szezon. Úgy tűnik a nyáron a gazdákon maradt uborkát feletették a háziállatokkal, azok menetrend szerint újra megfertőződtek, és végre lehet sertés-, baromfi-, uborka-, és a szezonális influenza ellen is oltani. Már aki szeretné. Vajon megéri? A gyártóknak biztosan…

Egy holland folyóirat szerint nem támasztható alá tudományosan, hogy van értelme influenza ellen beoltani a 65 évnél idősebbeket és a különböző kockázati csoporthoz tartozókat.

 A holland orvosok és gyógy- szerészek közös szaklapja, a Geneesmiddelenbulletin októberi számában közölt cikk szemügyre vette a vakcinák hatásáról a közelmúltban megjelent tanulmá- nyokat, és arra a következtetésre jut, hogy a kutatások módszertana nem állja meg a helyét.

“Kevés megbízható bizonyíték van az influenza elleni vakcinákról, a kétes kutatásokra és a következtetések nagymértékű manipulációjára azonban annál inkább van bizonyíték” – írja a szerző.

Az influenza elleni oltás egészséges felnőttek esetében alig csökkenti a tüneteket, és nem mutatható ki, hogy fékezné a szövődményeket, mint például a tüdőgyulladást vagy csökkentené a vírus terjedését.

A rendelkezésre álló kutatás nem nyilatkozik a 65 évesnél idősebbek esetében sem arról, hogy hatásos lenne az influenza megelőzésében, sem arról, hogy csökkentené a kórházi kezelések gyakoriságát, a szövődmények előfordulását vagy az elhalálozások számát.

Arra sincs meggyőző bizonyíték – írja a szerző -, hogy az egészségügyben dolgozók beoltása mérsékelné a páciensek, gondozottak megbetegedésének esélyét.

Kíváncsian várjuk a rémisztő híreket, melyekben elhallgatják a szezonális influenzában meghaltak számát, de élőben közvetítenek a feltételezhetően sertés- (baromfi-, uborka-) influenzában szenvedő betegről, és ha a beteg, ne adj isten, el is távozna közülünk, még az adást is megszakítanák.
A két éve kitört hisztéria emlékére nézze meg mindenki az egyetlen embert, aki szembe mert szállni az egész EU-val H1N1 ügyben:

Természetesen senkit sem szeretnénk lebeszélni az oltásról, hiszen nem hiányozna, hogy az oltóanyagok gyártói is munkanélkülivé váljanak.
Mindenki figyelje szorgalmasan a tv-t, ott megmondják, mit kell tenni 😉

A végére pedig egy megnyugtató videó:


A Codex Alimentarius direktívái hamarosan azt eredményezhetik, hogy elveszítjük a szabad vitaminfogyasztás lehetőségét.

Még jó, hogy ettől a sok “méregtől” meg szeretnének bennünket védeni…

2011.10.26. Értelmetlen az influenza elleni oltás?

2011.10.19. Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

2011.10.12. A sertésinfluenza elleni védőoldás megbetegedést okozhat?

2011.06.13. Dollármilliárdok gyerekek oltására: Gates egymilliárdot ad

______________________________________________________________________

A szavak teremtő ereje           Az orvos, aki rájött,                Hölgyek vigyázat:
  .                                            hogy akár gyógyíthat is          veszélyes kozmetikumok
                           
free counters

Az orvos, aki rájött, hogy akár gyógyíthat is

Ha babonákat, hiedelmeket, alaptalan feltételezéseket nem tűrve, szigorúan természettudományosan, orvos-klinikai értelemben vizsgáljuk ezeket a testi, szervi elváltozásokat akkor ki kell jelenteni: betegségek nem léteznek! A természetben csak ún. Értelmes Biológiai Külön-programok vannak (korábban betegségnek tekintett elváltozások, tünetek), amiket – az összefüggések ismeretének hiányában – teljesen félreértelmeztünk! Hamer doktor szerint az iskolában oktatott orvostudományban egyetlen betegséget sem ismertek fel helyesen, mert csak részadatokat és részinformációkat értékeltek, ami – elkerülhetetlenül! – helytelen, téves megállapításhoz vezetett.

A hunzák igen hosszú életűek, fiatalon és öregen egyaránt életerősek, állóképességük kimagasló, és megdöbbentő egészségnek örvendenek

Az már más kérdés, hogy ha a biológiai természettörvényeket nem vesszük figyelembe, a konfliktusainkat záros határidőn belül nem oldjuk meg, akkor – ugyanazon természettörvények szerint – ki is zárhatjuk magunkat az élők sorából! Ha azt választjuk, megtapasztalhatjuk a kénköves poklot is, itt e világon, és könyörögve fogunk esedezni az (örökre) elaltató morfiumért. Ám a szenvedésért nem az Anyatermészet a hibás, hanem mi magunk, hogy súlyos konfliktusainkat hosszú időn keresztül nem oldjuk meg. “Várunk valaki másra, hiszünk valaki másban, hagyatkozunk valaki másra, reménykedünk valaki másban, és közben belepusztulunk a megoldatlan, (vagy hosszú időn keresztül megoldatlan) konfliktusaink tüneteibe, elváltozásaiba.”

A hunzák 100 évig élnek

Túlélésre, egészséges életre csak az számíthat, aki hajlandó vállalni magáért a felelősséget, és hajlandó cselekedni, kifogások és mellé-beszéd, üres és bugyuta magyarázatok helyett hajlandó felszámolni komolynak érzett problémáit, konfliktusait, és rendbe tenni életét. Válaszokat találni a kérdésekre, kétségekre, és rendet rakni az életébe. Most már legalább van egy megbízható térkép a kezünkben, hogy melyik konfliktust kell megoldani, melyik az, ami figyelmet érdemel.Az egészségügyi kísérletezésnek, és az ezoterikus tapogatózásnak vége!


Dr. Molnár György véleménye az új medicináról

A legszebb dolog, a biológiai természettörvények megismeréséből fakadóan, hogy ráébredünk arra a csodálatos tényre, betegség (és ún. véletlen!) nem létezik! Ezen túl – megcáfolhatatlanul – képesek vagyunk kigyógyulni szinte bármilyen megbetegedésből! A kérdés most már nem az, hogy hogyan gyógyulunk meg, hanem az, hogy akarunk-e vagy sem!  Ha nem szeretnél komoly megbetegedéseket, vagy szeretnél kísérletezés nélkül, teljes bizonyossággal meggyógyulni, nincs más út, nincs más lehetőség, meg kell tanulnod a biológiai természettörvényeket, és meg kell ismerned a biológiai összefüggéseket!


Ezért van Fibonacci spirál a Biologika logóban

További leírások az Új Medicina oldalán találhatók. További érdekes videók a Biologika Szabadegyetem videótárában érhetők el.

Nem ért egyet a leírtakkal? Hülyeségnek tartja az egészet? Ön szerint ez is egy újabb “homeopátiás humbug”? Várjuk véleményét, írja meg!

Forrás: ujmedicina.hu

2011.10.12. A sertésinfluenza elleni védőoldás megbetegedést okozhat?

2011.08.02. “Már katasztrofális a helyzet” – összeomlik a magyar egészségügy?

2011.07.14. Hölgyek vigyázat: veszélyes kozmetikumok

2011.07.10. Kalciumrablók a polcokon

2011.07.07. A hosszú élet ritka (de nem lehetetlen)

2011.06.22. Új információs portál a veszélyes vegyi anyagokról

2011.06.01. Újabb élelmiszer-pánik: rákot okozhat az aszpartám?

2011.05.05. Öt hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy

free counters

Hölgyek vigyázat: veszélyes kozmetikumok

A nyolc perces rövid animáció arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy mennyi ártalmas anyag található a minden nap használt és biztonságosnak vélt illatszereinkben.

Elég volt abból, hogy Magyarország Európa szemeteskukája!

Minden ember, nő és férfi egyaránt, rengeteg szépségipari cikket használ a sampontól kezdve a parfümig. De vajon tudjuk mit is kenünk, vagy fújunk magunkra? Persze, mindegyiknek jobbnál jobb illata van, de a mesterséges anyagok világában már tudjuk, ez nem feltétlen azt jelenti, hogy mindez egészséges. Sőt, akár még meg is lepődhetünk, hogy kedvenc dezodorunk, vagy rúzsunk például nehéz fémet és egyéb veszélyforrást is tartogat számunkra.

Annie Leonard legújabb animációs kisfilmje ez alkalommal a kozmetikai cikkeket veszi górcső alá.

2011.07.14. Hölgyek vigyázat: veszélyes kozmetikumok

2011.06.22. Új információs portál a veszélyes vegyi anyagokról

2011.06.04. Lehet a hülyeség korának tudatos vásárlója?

free counters

Miért nem oktatnak az iskolák?

Ez a bejegyzés nem saját írást tartalmaz. Egy ismerős ajánlotta  a Facebook-on, de a benne leírtak annyira igazak a mai magyar oktatásra is, hogy úgy gondolom mindenkinek érdemes egy kis időt szentelnie az elolvasására.
1990. január 31-én hangzott el ez a beszéd, amikor a szerző átvette New York városának Év Tanára díját.

A szabadság városa, vagy mégse?

Mindazoknak a nagyszerű tanárismerőseimnek a nevében veszem át ezt a díjat, akik az évek során arra törekedtek, hogy a gyerekekkel való találkozásuk hiteles legyen; azoknak a férfiaknak és nőknek nevében, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akik szüntelenül kérdéseket tesznek föl, akik mindig igyekeznek megfogalmazni és újrafogalmazni, hogy mit is kellene jelentenie az „oktatás” szónak. Az Év Tanára díj birtokosa nem a legjobb tanár – ők túl csöndesek ahhoz, hogy csak úgy észrevehessük őket –, hanem zászlóvivő; azoknak a nyilvánosság előtt láthatatlan embereknek a jelképe, akik életüket örömmel állítják a gyerekek szolgálatába. Ez a díj éppen annyira az övék, mint az enyém.

Korunkban nagy válságát éli az iskola. Gyerekeink tizenkilenc ipari nemzet között sereghajtók olvasásban, írásban és számtanban. A legutolsók. A világ narkomániás gazdasága az árucikkek fogyasztására épül; ha nem vásárolnánk annyi álomport, az üzleti világ összeomlana – és az iskolák fontos értékesítési helyek. A tizenévesek között nálunk a legmagasabb az öngyilkosok aránya, és a többségük a gazdagok közül kerül ki, nem a szegények közül. Manhattan -ben az új házasságok ötven százaléka öt évet sem ér meg. Kétségtelen, hogy valami baj van.

Iskoláink válsága egy nagyobb társadalmi válságot tükröz. Úgy tűnik, elvesztettük az önazonosságunkat. Példa nélküli a gyerekek és az öregek világtól való elzárásának mértéke: senki sem beszél már velük. Márpedig ha a gyerekek és az öregek nem érintkeznek egymással naponta, akkor a közösség csak egy jövő és múlt nélküli folytonos jelenben él. Valójában a „közösség” szó nem is nagyon használható az egymással való viselkedésünk megnevezésére. Hálózatokban élünk, nem közösségekben, és mindenki, akit csak ismerek, magányos ettől. Furcsa módon az iskola főszerepet játszik ebben a tragédiában, mint ahogy a társadalmi osztályok bűntudatának növekedésében is. Úgy tűnik, emberválogatásra használjuk az iskolát, egy kasztrendszert hozunk létre, amelyben aztán ott vannak a metrókban barangolva kéregető és az utcán alvó érinthetetlenek.

Nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes huszonöt éves tanári pályafutásom alatt: a tanítás és az iskolák egyre jelentéktelenebbé válnak a bolygó nagy vállalkozásai számára. Senki sem hiszi már el, hogy a tudósokat természettudományi órákon képzik, a politikusokat állampolgári ismeretek órákon, a költőket angolórákon. Igazság szerint az iskolák valójában csak engedelmességet tanítanak. Nagy rejtély ez előttem, mert ezernyi emberséges, törődő ember dolgozik az iskolákban tanárként, segédként és igazgatóként, ám egyéni erőfeszítéseikben alulmaradnak az intézmény elvont logikájával szemben. Noha a tanárok törődnek a gyerekekkel és nagyon keményen dolgoznak, az intézmény pszichopata; nincs lelkiismerete. Megszólaltat egy csengőt, mire a versírás kellős közepén tartó fiatalembernek be kell csuknia a füzetét, és egy másik cellába kell vonulnia, ahol emlékezetébe kell vésnie, hogy az emberek és a majmok közös őstől származnak.

Kötelező oktatásunk rendszerét Massachusetts államban találták ki 1850 körül. Becslések szerint Massachusetts lakosságának nyolcvan százaléka ellenezte; néha fegyverekkel. A Cape Cod-i félszigeten fekvő Barnstable lakossága egészen az 1880-as évekig óvta a gyerekeit, de aztán a nemzetőrség elfoglalta a települést, és a gyerekek fegyveres őrizet mellett meneteltek iskolába.

Íme egy elgondolkodtató furcsaság: Ted Kennedy szenátor hivatala nemrégiben közzétett egy tanulmányt, amelyben az áll, hogy a kötelező oktatás bevezetése előtt az államban 98%-os volt az írni-olvasni tudók aránya, utána pedig sosem emelkedett 91% fölé, ahol 1990-ben áll. Remélem, ezt érdekesnek találják.

Itt egy másik elgondolkodtató furcsaság: az otthoni iskoláztatás mozgalma szép csöndben akkorára nőtt, hogy ma már másfél millió fiatalt kizárólag a saját szüleik tanítanak. Múlt hónapban az oktatási hírügynökség azt a meglepő hírt közölte, hogy úgy tűnik, az otthon tanított gyerekek gondolkodás terén öt vagy akár tíz évvel is megelőzik beiskolázott társaikat.

Nem hiszem, hogy egyhamar megszabadulunk az iskoláktól – az én életemben biztosan nem –, de ha változtatni szeretnénk a dolgok tudatlansági katasztrófába torkolló folyásán, akkor be kell látnunk, hogy az iskola nagyon jól „iskoláztat”, de nem „oktat” – tervezéséből kifolyólag. Nem a tanárok hibája ez, nem is a kevés pénzé, hanem arról van szó, hogy az oktatás és az iskoláztatás sosem lehet egy és ugyanaz a dolog.

Horace Mann, Barnard Sears, Harper (University of Chicago), Thorndyke (Columbia Teachers College) és még néhány más ember a tömegek tudományos igazgatására tervezte az iskolákat. Az iskolának az a feladata, hogy szabályok alkalmazása révén szabályos embereket állítson elő, megjósolható viselkedésű, irányítható embereket.

Az iskolák nagyon sikeresek ebben. Társadalmunk azonban szétesőben van, és egy ilyen társadalomban csak az önálló, magabiztos és individualista emberek sikeresek – hiszen halott az eltartottakat és a gyöngéket óvó közösségi élet. Mint már mondtam, lényegtelen, hogy mi kerül ki az iskolákból. A jól iskolázott emberek jelentéktelenek. Árulhatnak filmeket vagy borotvapengéket, aktákat tologathatnak és telefonon beszélhetnek, vagy számítógépek villogó képernyői előtt ülhetnek bután, de emberi lényekként hasztalanok. Hasztalanok mások és önmaguk számára.

Azt hiszem, a minket körülvevő napi szenvedést javarészt az okozza, hogy abszurd felnőttekké válásra kényszerítjük a gyerekeket, Paul Goodman harminc évvel ezelőtti szavaival élve. Az iskoláztatást érintő reformoknak foglalkozniuk kell az iskoláztatás abszurditásaival.

Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.

Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik arra kényszerít bennünket, hogy egy verset olvasó idegent hallgassunk, amikor mi építészetet szeretnénk tanulni, vagy hogy egy idegennel ücsörögve építészetről beszéljünk, amikor mi verset szeretnénk olvasni.

Abszurd és életellenes, hogy fiatalságunk minden napján egy gong hangjára cellából cellába vonuljunk egy olyan intézményben, amely nem engedi meg az egyedüllétet, sőt még az otthon szentélyébe is elkísér bennünket a „házi feladat” elkészítésének követelményével.

„Hogyan tanulnak meg olvasni?” – kérdik önök, a válaszom pedig a következő: „Emlékezzenek Massachusetts tanulságaira.” Ha a gyerekek teljes életet élhetnek, nem pedig korosztályokra osztottat cellákban raboskodva, akkor könnyedén megtanulnak írni, olvasni és számolni, feltéve, hogy mindezeknek a tevékenységeknek értelmét látják a körülöttük kibontakozó életben.

Ne feledjék azonban, hogy az Egyesült Államokban szinte senki sem kap sok megbecsülést, aki olvas, ír vagy számol. A fecsegők országa vagyunk, a fecsegőket fizetjük meg legjobban, a fecsegőket csodáljuk legjobban, így hát a gyerekeink állandóan fecsegnek, utánozzák a televízióban látható mintaképeket és a tanárokat. Ma már nagyon nehéz megtanítani az „alapokat”, mert a társadalmunkban ezek valójában nem is alapok többé.

Jelenleg két intézmény irányítja a gyerekeink életét: a televízió és az iskola, ebben a sorrendben. Mindkettő végtelen, szűnni nem akaró elvontsággá fokozza le a valódi világbeli bölcsességet, bátorságot, mértéktartást és igazságosságot. Az elmúlt évszázadokban a gyerekek és a kamaszok valódi munkával, valódi jótettekkel, valódi kalandokkal töltötték idejüket, és realisztikus keresést folytattak olyan mentorok után, akik azt taníthatták nekik, amit tényleg meg akartak tanulni. Sok időt töltöttek közösségi tevékenységekkel, a szeretet gyakorlásával, a közösség minden szintjének megismerésével és tanulmányozásával, a házépítés elsajátításával, és tucatnyi egyéb, a férfivá vagy nővé váláshoz szükséges feladattal.

A tanítványaimnak azonban az alábbiakra megy el az idejük:

A hét 168 órájából 56-ot alszanak a gyerekeim. Marad tehát 112 órájuk önmaguk megformálására.

A gyerekeim hetente 55 órát töltenek tévénézéssel a legújabb hírek szerint. Marad tehát heti 57 órájuk a felnőtté váláshoz.

A gyerekeim hetente 30 órát töltenek iskolában, körülbelül 6 órájukba kerül a készülődés, a bejárás és a hazajárás, és átlagosan heti 7 órát fordítanak a házi feladatokra. Ez összesen 45 óra. Ez idő alatt folyamatos megfigyelés alatt állnak, sem idejük, sem helyük nincs az egyedüllétre, és megfenyítik őket, ha a saját fejük szerint próbálnak mozogni térben és időben. Marad tehát heti 12 órájuk az egyedi tudat kialakítására. Persze a gyerekeim esznek is, ahhoz is idő kell; nem sok, mert a családi étkezés szokását már nem ismerik. Ha azonban heti 3 órát számítunk föl az esti étkezésekre, akkor azt kapjuk, hogy mindegyik gyereknek heti 9 órája marad önmagára.

Ennyi nem elég. Ennyi nem elég, ugye? Persze minél gazdagabb a gyerek, annál kevesebb tévét néz, de a gazdag gyerek idejét is éppen ilyen szűkre szabja a tömegszórakoztatás némileg gazdagabb tárháza, és az, hogy egy sor magánórára kötelezik olyan tárgyakban, amelyeket csak ritkán választ meg ő maga.

Furcsa, de mindezek csak kozmetikázottabb módjai az emberek függővé tételének. Az ilyen emberek képtelenek kitölteni a saját idejüket, képtelenek értelmes tartalommal és örömmel teli életet élni. Országos betegség ez, ez a függőség és céltalanság, és szerintem az iskolázásnak, a televíziónak és a tanítási óráknak – az egész chautauqua-elképzelésnek – sok közük van hozzá.

Gondoljunk csak az országot pusztító dolgokra: a kábítószerekre, az esztelen versengésre, a szórakozásból űzött szexre, az erőszak pornográfiájára, a szerencsejátékokra, az alkoholra, és mind közül a legrosszabb pornográfiára, a vásárlásnak szentelt életekre, a felhalmozásra mint filozófiára. A függő emberek szenvedélyei ezek, és az iskoláink elkerülhetetlenül ezt hozzák létre.

Szeretném ismertetni önökkel, hogy milyen hatással van a gyerekre az, hogy megfosztják őket minden idejüktől – a felnőtté váláshoz szükséges idejüktől –, és elvontságokkal foglalkozásra kényszerítik őket. Hallaniuk kell ezt, mert csupán megtévesztés az a reform, amelyik nem veszi tűz alá ezeket a rendellenességeket.

  1. A tanítványaimat nem érdekli a felnőttek világa. Ez szemben megy több ezer év tapasztalatával. A fiatalokat mindig is a nagyok alapos megfigyelése izgatta leginkább, de manapság senki sem akar felnőni. És ki hibáztathatja őket ezért? Játékok vagyunk.
  2. A tanítványaimban szinte semennyi kíváncsiság nincs, és ami van, az sem tart sokáig; nem tudnak hosszabb ideig figyelni, még az általuk választott dolgokra sem. Látnak valami kapcsolatot a teremváltásra újra meg újra felszólító csengő és az elillanó figyelem jelensége között?
  3. A tanítványaimnak szegényes a jövőfelfogása, alig értik, hogy a holnap milyen bonyolultan kapcsolódik a mához. Mint már mondtam, folytonos jelenben élnek, tudatuk a jelen pillanatnál véget ér.
  4. A tanítványaimat nem érdekli a múlt, nem fogják fel, hogy miként határozza meg a múlt a saját jelenüket, miként korlátozza a választásaikat, formálja értékeiket és életüket.
  5. A tanítványaim kegyetlenek egymással, nem éreznek részvétet a szerencsétlenül járt iránt, kinevetik a gyengeséget, és megvetik azokat, akik nagyon is jól láthatóan segítséget igényelnek.
  6. A tanítványaim kínosan érzik magukat meghitt vagy őszinte helyzetekben. Sejtésem szerint e tekintetben olyanok, mint a legtöbb örökbe fogadott ember, akit ismerek: nem tudnak mit kezdeni a valódi meghittséggel, mert egész életükben egy titkos belső ént védelmeztek egy olyan nagyobb külső személyiség burka alatt, amelynek mesterséges darabkáit a televízióból kölcsönözték, vagy a tanárok manipulálására szedték össze. Mivel nem azok, mint akiknek mutatják magukat, az álruhájukat elkoptatja a meghittség, így hát kerülniük kell a meghitt kapcsolatokat.
  7. A tanítványaim anyagiasak, az anyagiasan mindent „osztályzó” tanárok példáját követik – és a televízióban látható mentorokét, akik a világon mindent ingyen kínálnak.
  8. A tanítványaim függők, passzívak, és új kihívásokkal találkozva elbátortalanodnak. Ezt gyakran külső hősködéssel, dühvel vagy agresszivitással leplezik, odabent azonban bátorság nélküli űr van.

Említhetnék még mást is, amivel egy iskolareformnak meg kellene birkóznia ahhoz, hogy az ország hanyatlását megakadályozza, de mostanra már megértették a mondandómat, akár egyetértenek vele, akár nem. Vagy az iskolák okozták ezeket a rendellenességeket, vagy a televízió, vagy mindkettő. Egyszerű számtan kérdése az egész: az iskola és a televízió veszi el a gyerekek minden idejét. Ez semmisítette meg a saját gyerekei oktatásából kiszorult amerikai családot. A televízióban és az iskoláztatásban kell rejlenie a hibának.

Mit lehet tenni? Először is napról napra, évről évre zajló szüntelen és vad országos vitára van szükségünk. Addig kell ordítoznunk és vitáznunk erről az iskola nevű dologról, amíg helyre nem hozzuk, vagy végképp el nem rontjuk. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha helyre tudjuk hozni: jó. Ha nem tudjuk, akkor ott van az otthoni tanítás reményteljes útja. Ha erre fordítjuk a családnevelésre költött pénzt, akkor két legyet üthetünk egy csapásra: a családokat is rendbe hozzuk és a gyerekeket is.

Lehetséges valódi reform, de egy fillérbe sem kellene kerülnie. Újra kell gondolnunk az iskoláztatás alapjait, és el kell döntenünk, hogy mit és miért tanuljanak a gyerekek. Ez az ország 140 éven át a „szakértők” fölényes parancsnoki központjának, egy társadalommérnökökből álló központi elitnek a célkitűzéseit próbálta ráerőltetni az emberekre. Ez nem vált be. Nem fog beválni. Emellett ezzel durván elárulták a demokrácia ígéretét, amely pedig egykor csodálatos kísérletté tette ezt az országot. Az oroszok kísérlete, hogy platóni köztársaságot hozzanak létre Kelet-Európában, a szemünk előtt mondott teljes csődöt. A mi kísérletünk is, hogy ugyanazt a fajta központi merevséget erőltessük az emberekre az iskola felhasználásával, éppen darabjaira esik, bár lassabban és fájdalmasabban. Azért nem működik, mert az alapfeltevései gépiesek, emberellenesek, és ellenségesek a családi élettel szemben. Lehet gépies oktatással irányítani az életet, de az élet mindig visszavág a társadalmi rendellenességek fegyvereivel: kábítószerekkel, erőszakkal, önpusztítással, közönnyel és a tanítványaimban látott tünetekkel.

Legfőbb ideje visszatekinteni, hogy újra szert tegyünk egy működő oktatási filozófiára. Az egyik kiváltképpen kedvelt filozófiám az európai uralkodó osztályok kedvence volt évezredeken át. Az óráimon annyit használok belőle, amennyit csak tudok; vagyis annyit, amennyivel még megúszom szárazon a kötelező oktatás jelenlegi intézményében. Azt hiszem, a szegény gyerekeknél éppen olyan jól beválik ez a filozófia, mint a gazdagoknál.

Az oktatás eme elit rendszerének magva az a hit, hogy az önismeret a tudás egyetlen igazi alapja. E rendszerben a gyerekeket minden életkorban magukra hagyják egy megoldandó problémával egy irányítatlan környezetben. A probléma néha nagyon kockázatos, például vágtatás vagy ugratás egy lóval, ám természetesen elit gyerekek ezrei oldanak meg ilyesmiket sikeresen tíz éves koruk előtt. El tudják képzelni, hogy egy ilyen kihívásnak megfelelt ember valaha is kételkedni fog a képességeiben? A probléma néha a magány tökéletes elsajátítása, mint Thoreau esetében a Walden-tónál, vagy Einstein esetében a svájci vámhivatalban.

Egyik korábbi tanítványom, Roland Legiardi-Lura – noha szülei meghaltak, és semmit nem örökölt – egyedül biciklizte át az Egyesült Államokat, pedig jóformán még fiúkorban volt. Csoda hát, hogy amikor felnőtt fejjel filmet szeretett volna készíteni Nicaraguáról, akkor egyetlen fillér és mindenféle filmes tapasztalat nélkül is nemzetközi díjat nyert? Pedig egyébként ácsként dolgozott.

Jelenleg elvesszük a gyerekeinktől az önismeret kifejlesztéséhez szükséges összes időt. Ennek véget kell vetnünk. Olyan iskolai élményekben kell részesítenünk őket, amelyek visszaadják ennek az időnek a jelentős részét; már kiskoruktól kezdve rájuk kell bíznunk a független tanulást; valószínűleg iskolai keretek között, de távol az intézményi környezettől. Olyan tantervet kell készítenünk, amely esélyt biztosít mindegyik gyerek számára a saját egyéniségének és önbizalmának kifejlesztéséhez.

Nemrégiben hetven dollárt adtam egy tizenkét éves lány tanítványom kezébe, és az angolul nem beszélő anyjával együtt busszal elküldtem New Jersey partja mentén Sea Bright rendőrfőnökéhez, hogy meghívja egy ebédre és bocsánatot kérjen, amiért eldobott egy üdítős üveget a parton. E nyilvános bocsánatkérésért cserébe elértem a rendőrfőnöknél, hogy a lány egy napra betekintést nyerhessen egy kisvárosi rendőrség életébe. Pár nap múlva két másik tizenkét éves tanítványom utazott egyedül Harlemből a West First Streetig, ahol egy újság szerkesztőjénél kezdtek tanonckodni, a következő héten pedig három tanítványom reggel hatkor a jersey-i mocsár közepén fog állni, ahol egy teherszállító társaság vezetőjét tanulmányozzák, amint 18 kerekűeket indít Dallasba, Chicagóba és Los Angelesbe.

„Speciális” gyerekek ők egy „speciális” programban? Bizonyos értelemben igen, de a gyerekeken és rajtam kívül senki sem tud erről a programról. Barátságos, okos és éber Central Harlem-i gyerekekről van szó, de olyan rossz iskolázásban részesültek, hogy amikor hozzám kerültek, legtöbbjük összeadni és kivonni sem tudott. És egyikük sem tudta, mennyi New York város népessége, vagy hogy milyen messze van New Yorktól Kalifornia.

Aggaszt ez? Természetesen, ám biztos vagyok abban, hogy ha szert tesznek önismeretre, akkor önállóan fognak tanulni; és csak az önálló tanulás bír tartós értékkel.

Tüstént szabad időt kell adnunk a gyerekeknek, mert ez az önismeret kulcsa, és amilyen gyorsan csak lehet, újra be kell vonnunk őket a való világba, hogy a szabad idejüket ne újabb elvontságokkal töltsék. Vészhelyzetben vagyunk, drasztikus tettek szükségesek a korrekcióhoz; a gyerekeink úgy hullanak az iskolázástól, mint a legyek. Mindegy, hogy jó vagy rossz iskolázásról van szó. Lényegtelen.

Mire van még szüksége egy átalakított iskolarendszernek? Többé nem élősködhet a dolgozó közösségen. Az emberiség főkönyvében csak a mi megtépázott bejegyzésünk szól arról, hogy elraktározzuk a gyerekeket és egyáltalán nem kérjük őket a közjó szolgálatára. Azt hiszem, az iskoláztatásnak egy darabig magában kell foglalnia a közmunkát. Amellett, hogy önzetlen cselekvésre tanít, ez a leggyorsabb módja annak, hogy a gyerekek valódi felelősséget kapjanak az életben.

Öt éven át vezettem egy gerillaprogramot, amelyben minden gyereknek – gazdagnak és szegénynek, okosnak és butának – évente 320 óra kemény közmunkát kellett végeznie. Évekkel később felnőttként tucatszám jöttek vissza hozzám, és elmondták, hogy a másik ember segítésének tapasztalata megváltoztatta az életüket. Megtanultak új módokon látni, megtanulták újragondolni a céljaikat és értékeiket. Tizenhárom éves korukban történt ez, a kísérleti iskola programomban; csak azért volt lehetséges, mert a gazdag iskolanegyedemben zűrzavar uralkodott. Amikor „stabilizálódtak” a dolgok, bezárták a kísérleti iskolát. Nagyon kevés pénz fölhasználásával nagyon sikeresnek bizonyult a meglehetősen vegyes gyerekcsoportokkal, nem engedélyezhették a fennmaradását. Rossz színben tűntek föl mellettünk a drága elitprogramok.

A városban nincs hiány valódi problémákból. Megkérhetjük a gyerekeket, hogy segítsenek a megoldásukban, cserébe pedig megbecsülést és figyelmet kapnak a felnőttek egész világától. Ez jó a gyerekeknek, és jó nekünk többieknek is. Ez a tanterv Igazságot tanít, az összes elit oktatási rendszer négy legfőbb értékének egyikét. Ami jó a gazdagoknak és a hatalmasoknak, az bizony jó nekünk többieknek is; mi több, az ötlet teljesen ingyenes, mint ahogyan az összes többi valódi reformötlet is az oktatásban. A még több pénz és a még több ember csak tovább fogja betegíteni ezt az amúgy is beteg intézményt.

Önálló tanulás, közmunka, kalandos tapasztalatok, jó nagy adag magánélet és egyedüllét, ezernyi különféle gyakorlati lehetőség egynapos vagy hosszabb változatban – ezekkel mind hathatósan, olcsón és eredményesen lehet valódi iskoláztatási reformot kezdeni. Ám egyetlen nagyszabású reform sem fogja helyrehozni sérült gyerekeinket és sérült társadalmunkat, amíg az „iskoláról” alkotott elképzelésünkbe nem szőjük bele az oktatás fő hajtómotorjaként a családot. A svédek 1976-ban jöttek rá erre, amikor lényegében megszüntették a nem kívánt gyerekek örökbefogadásának intézményét, és inkább arra használták nemzetük idejét és kincseit, hogy megerősítsék a létező családokat, és így ne legyenek többé nem kívánt gyerekek. Nem értek el teljes sikert, de azt igenis elérték, hogy a nem kívánt svéd gyerekek száma az 1976-os 6000 főről 1986-ra 15 főre csökkent. Vagyis meg lehet csinálni. A svédek nem kívántak tovább fizetni azokért a társadalmi bajokért, amelyek a gyerekek idegeneknél nevelkedéséből adódtak, így hát tettek valamit ebben az ügyben. Mi is képesek vagyunk rá.

A család az oktatás fő hajtómotorja. Ha az iskolákat a gyerekek szülőktől való elszakítására használjuk – és tévedés ne essék, ez a legfőbb feladatuk amióta John Cotton 1650-ben ezt tette meg a Massachusetts Bay Colony iskoláinak céljául, és amióta Horace Mann ezt tette meg a massachusettsi iskolák céljául 1850-ben –, akkor folytatódni fognak a jelenlegi rémségek. Minden jó élet alapját a családi tanterv jelenti, és mi eltávolodtunk ettől a tantervtől; ideje visszatérni hozzá. A józan oktatáshoz úgy találjuk meg az utat, ha az iskoláink élen járnak a családi élet intézményesített szorongatásának megszüntetésében, és elősegítik a szülők és a gyerekek iskolaidő alatti együttlétét, hogy így megerősödhessenek a családi kötelékek. Ez volt a valódi célom, amikor elküldtem a lányt és az anyját Jersey partja mentén a rendőrfőnökhöz. Sok ötletem van a családi tanterv elkészítéséhez, és szerintem önök közül sokaknak szintén sok ötlete lesz, ha egyszer elkezdenek gondolkodni rajta. Az iskolákat megreformálni képes alulról szerveződő gondolkodás elindításával az a legnagyobb gondunk, hogy óriási érdekeltségek vannak, amelyek elveszik mindenki más elől a megszólalási lehetőséget, és éppen az iskoláztatás mai formájából húznak hasznot, noha az ellenkezőjét állítják.

Követelnünk kell, hogy új hangok és új ötletek is meghallgattassanak: az én ötleteim és önökéi. Mindannyian eleget hallottuk már a televízióból és a sajtóból áradó szentesített hangokat; nem még több „szakértői” véleményre van szükség, hanem egy évtizeden át tartó vitára, amelybe mindenki beleszólhat. Az oktatási szakértőknek sosem volt igazuk, a „megoldásaik” drágák, önérdekeket szolgálnak, és mindig további központosítással járnak. Elég ebből. Ideje visszatérni a demokráciához, az egyéniséghez és a családhoz. Elmondtam a mondandómat. Köszönöm.

John Taylor Gatto

Angolul itt olvasható a beszéd.

Érdekes, hogy nekünk is sikerült az oktatást odáig fejlesztenünk, mint a nagy vízen túl volt 21 évvel. Gratulálok azoknak, akik ebben részt vettek…

Nem ért egyet az írással? Mondja el véleményét a hozzászólásokban 🙂

Levezetésnek egy kis móka és kacagás, ami ha belegondolunk nem is olyan vicces…

facebook_banner

 

free counters

Támad a parlagfű! Megvéd-e a helikopteres kommandó?

Eddig már több mint ötszáz eljárást indított a parlagfű-kommandó bejelentései alapján a baranyai hatóság, mindegyik esetben komoly bírságot kilátásba helyezve. Kanyuk Attila, a Baranya Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának helyettes vezetője szerint mindez a tavalyihoz képest reménytelen mennyiségnek tűnik, pedig még hol van a szezon vége. Majd valamikor az első fagyok idején, november környékén.

Itt a szezon, irtani kell

Mai hírünk újra a parlagfűről szólt, ahogy már korában írtuk a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása nyolcmillió forintot nyert egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett pályázaton. A kistérségben összesen 45 fő végezheti majd a parlagfű-mentesítést két hónapon keresztül, napi hat órában. Úgy látszik ez kevés volt és a hétfőn a komlói térség felett helikopterrel kőröző kommandó le fog csapni. Tán személyesen J. Rambo is meglátogat minket, és egy lángszóróval besegít a parlagfű elleni harcban…

Helikopterről ellenőrzik a környéken a mentesítést. Sárga csekkeket is szórnak.

Azonban vannak, akik azt állítják, teljesen felesleges ez az egész felhajtás. A parlagfű szerintük gyógynövény:
“A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Lajos Atya védelmébe vette a parlagfüvet, melyet csak allergén növényként emlegetnek az utóbbi időben és elmondta róla, hogy már a régi gyógynövény könyvek is leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is, kivétel nélkül.”

Akkor miért is van kikiáltva közellenségnek? Erre is meg van a magyarázat: “A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése! Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók!”

Irtani, vagy nem irtani? Ez itt a kérdés...

Vannak ennél még meredekebb kijelentések is a cikkben, amely valóságtartalmáról laikus lévén nem tudok állást foglalni, de remélem, a hozzászólók felvilágosítanak bennünket is a témában.
Aki még esetleg nem találkozott a parlagfűről a hivatalos állásponthoz képest más véleményt alkotó írással, az most bepótolhatja: A parlagfű, mint csodaszer.

Várjuk véleményüket, és ne felejtsenek el kaszálni, mert jön a kommandó és büntetni fog. Ha kell, ha nem.

free counters