Miért nem csinálunk több ivóvizet tengervízből?


A sótalanítás legnagyobb gátja, hogy az alkalmazott folyamatok során még mindig iszonyatos mennyiségű hulladék termelődik, amelyek biztonságos elhelyezése és hasznosítása nem megoldott.

Napjainkban a Föld sok régiójában jelent egyre nagyobb problémát a lakosság és a mezőgazdaság vízzel való ellátása. Azt hihetnénk, hogy egy nagyrészt óceánokkal borított bolygón a vízhiány nem lehet probléma, a valóság azonban az, hogy a sótalanítás – legalábbis ennek hulladékkezelése – még mindig gyerekcipőben jár: a jelenleg már 177 országban működnek sótalanító üzemek, ugyanis több mellékterméket termelnek, mint iható vizet.

Egy most megjelent tanulmány eredményei szerint 1 liter ivóvíz sótalanítással való előteremtésekor átlagosan 1,5 liter telített sós víz keletkezik. Ez azt jelenti, hogy a világon jelenleg létező közel 16 ezer sótalanító üzemben naponta 142 milliárd liter sóval telített folyadék termelődik, amelynek elhelyezéséről vagy ártalmatlanításáról aztán gondoskodni kell.

Illetve gondoskodni kellene, a szomorú helyzet azonban az, hogy az üzemek többségében ezt a sűrű sós oldatot, amely a sókon túl például rezet és klórt is tartalmaz, egyszerűen a csatornahálózatba vagy az óceánba engedik.

Ami azért óriási probléma, mert a magas sótartalmú víz egyrészt sok élőlényre toxikus hatású, másrészt beáramlásával csökken a partmenti vizek oxigéntartalma, ami azon élőlényeknek is ártalmas, amelyeket a só vagy az oldattal érkező más anyagok nem bántanának, így ez a fajta hulladékkezelés az egész táplálékláncra hatással van, mondja Edward Jones, a vizsgálat holland vezetője.

Pedig a szerzők elmondása szerint a telített oldat sok célra lehetne használható. Egyes termesztett növények például kifejezetten bírják a nagyon sós vizet, így ezeket lehetne a sótalanítók hulladékával öntözni. De az oldat vízenergiai felhasználása, vagy az ásványok kinyerése és másutt való hasznosítása is szóba jöhet.

Annyi bizonyos, hogy valamilyen irányba lépni kell, ahogy ugyanis a sótalanítási technológiai egyre megengedhetőbbé, az ivóvíz pedig egyre keresettebbé válik, egyre több rossz gazdasági helyzetű ország kezdi alkalmazni azt. Az ideális tehát az lenne, ha az üzemekhez rögtön valamiféle hulladékhasznosítási metódust is lehetne társítani, mondják a szakértők, hogy a telített sóoldat ne váljon kezelhetetlen problémává.

Forrás: ipon.hu / sciencedirect.com / gizmodo.com

Kapcsolódó híreink:

2018.12.27. Az Akari japán műhold számos kisbolygón észlelte víz nyomát

2018.12.18. A tengervíz sótalanításából nyert ivóvíz magnéziumos dúsításáról vitatkoznak Izraelben

2018.08.27. Elapadóban vannak Izrael vízforrásai

Reklámok

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.