Az USA háborút indít, ha Kína bevezeti a petrojüant

Az RT műsorvezetője, Max Keiser a Keiser Report nevű pénzügyi műsorában azt mondta, az olajkereskedelem küszöbön álló átállítása jüanra igen merész lépés a kínaiak részéről, mert az USA ezt nem fogja hagyni harc nélkül.

Peking azt tervezi, hogy még az év vége előtt jüanban megadott olajszerződéseket készít, de, mondta Keiser, azon országok, amelyek „ki akartak bújni az olaj-dollár mátrixból, iszonyatos sorsra jutottak… Szaddam Husszein euróban akart olajkereskedést folytatni. Megölték. Muammar Khaddafi sem dollárban akart üzletelni az olajjal. Megölték.”

Kínának ugyanakkor megvan az elhatározottsága és erőforrásai, hogy leválassza magát a dollárkereskedelemről. Plusz több nagyobb ország mellette áll, mint Oroszország és Irán, amelyek ellen tudnak állni az amerikai pénzügyi kartellnek.

Majd említette, hogy Peking e téren erősebb lesz azzal a tervével, hogy részesedést vásárol a szaúdi kőolaj vállalatban, az Aramcoban.

De, mondta Keiser, az amerikai pénzügyi szektor és a hadiipari komplexum harcolni fog és nem fogja feladni a dollár hegemóniáját csak úgy, békésen. A kedvenc eszközét fogja bevetni. A háborút, tette hozzá.

Forrás: lovasistvan.hu / RT.com

Kapcsolódó híreink:

2017.10.19. Kína tovább növelte amerikai állampapír-portfólióját

2017.09.29. Putyin megdöntené a dollár egyeduralmát – Kína és Venezuela is segédkezik

Reklámok

Amerika háborús szenvedélye

Az Egyesült Államoknak súlyos szenvedélye van: hatalmas háború függősége.

A kongresszus a jövő évre 700 milliárd dolláros hadikiadást irányoz elő. Ez 50 milliárddal több a tavalyinál, ami szintén rekord nagyságú kiadás volt. Ez a  tízszerese annak, mint amit az USA oktatásra vagy egészségügyre költ.

És tízszerese annak, mint amennyit akár Oroszország, akár Nagy-Britannia, akár Franciaország költ a saját hadseregére. Más szavakkal: az Egyesült Államok ugyanannyit költ hadi célokra, mint a kilenc, e kiadásokban mögötte álló ország, beleértve Kínát, Oroszországot, Nagy-Britannia, Franciaországot, Szaúd-Arábiát és Dél-Koreát.

Sőt: az Egyesült Államok most többet költ hadikiadásokra, mint bármikor a hidegháború idején.

Ha az USA megnyirbálná katonai kiadásait, kiváló, egyetemesen ingyenes egészségügyi és oktatási rendszere lenne.

Washington folyamatosan visel háborút különböző országokban.

Több, a Sputniknak nyilatkozó amerikai szakértő szerint ez a háborús gazdaság hosszabb távon fenntarthatlan lesz  és az amerikai fiskális adósság „kataklizmikus” mértékű megnövekedéséhez és társadalmi hanyatláshoz vezet. Nem beszélve arról, hogy a nemzetközi feszültségek és konfliktusok rendkívül ingatag világát tartósítja.

Forrás: lovasistvan.hu / sputniknews.com

„Mi urániumot adtunk nektek, ti Belgrád bombázásával fizettetek”

Vlagyimir Putyin bírálta az USA-t, amiért számos nemzetközi leszerelési egyezményt nem tart be. Közölte: Moszkva nem hátrál ki egyetlen meglévő egyezményből sem, de „azonnali, szimmetrikus választ” ígért, ha Washington lesz az első fél, amely eláll az egyezménytől.Hangsúlyozta: az Egyesült Államok úgy döntött, hogy nem érdekli a nemzetközi jog.

A Szocsiban rendezett Valdaj konferencián beszélő orosz elnök újságíróknak elmondta, az 1993-tól 2013-ig működő Megatonnák Megawattokká program keretében mintegy 20 000 atomtöltetében lévő urániumot alacsony dúsítású formában az Egyesült Államoknak ajándékozták, hogy ott reaktorokban tudják használni. Elmondta, ez volt a történelem egyik leghatékonyabb leszerelése. Az amerikaiak 170 látogatást tehettek a legtitkosabb orosz létesítményekhez, és ott folyamatosan dolgozhattak úgy, hogy azokat amerikai zászlókkal díszítették fel. Ezen kívül száz amerikai meglepetésszerű látogatást tehetett orosz nukleáris berendezéseknél.Amerika azzal „fizetett” mindezért, hogy totálisan hanyagolva az orosz érdekeket, a szeparatistákat támogatta a Kaukázusban, megkerülve az ENSZ Biztonsági Tanácsát, bombázta Jugoszláviát, lerohanta Irakot, stb.

Putyin elmondta, olyan a viszony most a két ország között, mint az ötvenes években, de a hidegháború idején „legalább volt kölcsönös tisztelet a két fél között”.

Említette még az 1993-ban kötött, vegyi fegyverekre vonatkozó egyezményt, amelynek értelmében Oroszország teljes mértékben megsemmisítette saját készletét, szemben az USA-val, amely folyamatosan késlelteti annak végrehajtását és most 2023-ban akarja a leghamarabb befejezni azt. Azzal az ürüggyel, hogy nincs pénzük. Amikor ott vannak a bankópréseik és tudnának pénzt nyomtatni, mondta Putyin.A Rusia Today cikke ezután említi a többi, igen lényegbevágó nemzetközi leszerelési egyezményeket, amelyeket illetően az amerikaiak nem hajtották végre azt, amit nekik kellett volna.

Forrás: lovasistvan.huRT.com

Kapcsolódó híreink:

2017.10.20. Konasenkov: Washington először ismerte el, hogy a terroristák vegyi fegyvert vetettek be

2017.10.20. Lavrov: kulcsprobléma az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése Európában

2017.10.20. Putyin: Oroszország kész új nukleáris és nem nukleáris fegyvereket kifejleszteni

Mitől retteg a CIA ötven éve

Az amerikai katonai hírszerzés szerint az oroszok nem csak választásokat hekkelnek, de a puszta akaratukkal tárgyakat mozgatnak, emellett arra is képesek, hogy telepatikus képességeikkel behatoljanak emberek elméjébe a világ távoli pontján.

USSR
A rettegés a ’90-es években sem hagyott alább.

Az amerikai katonai hírszerzés feloldott titkosítású, ma már nyilvánosan elérhető dokumentumaiból kiderült, hogy a ’70-es években a titkosszolgálatok a nemzetbiztonságra leselkedő valós fenyegetésnek tartották az oroszok paranormális képességeit. Az amerikai kormány szerint a szovjetek tökélyre fejlesztették a telepátiát, a hipnózist, emellett képesek arra, hogy behatoljanak az emberek álmaiba, ha már más úton nem megy. A CIA weboldalán elérhető a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) “Kontrollált Ellenséges Viselkedés” című jelentése, mely szerint leginkább az alusisak használhat az oroszok ellen, mert egyébként az Egyesült Államokat semmi nem védi az oroszok paranormális képességeitől.

Az 1972-es, mára feloldott titkosítású jelentés azzal kezdődik, hogy Leningrádban és Moszkvában parapszichológusok a tudat telepatikus manipulációját folytatják, és ezen a téren visszaellenőrizhető, bizonyítható sikereket értek el. De nem elég, hogy nagy távolságokból is képesek behatolni az emberek tudatába, a biztonság kedvéért még tárgyakat is mozgatnak a puszta akaratukkal.

“A telekinézis megfigyelése helyett a szovjetek kifejezetten az alkalmazásra összpontosítanak. Mrs. Kulagina testfunkcióit vizsgálták a telekinézis demonstrációja során, és a szovjetek azt látták, hogy amikor a tárgyak mozgásnak indulnak, Mrs. Kulagina életfunkciói – szívverés, légzés, agyi aktivitás – felgyorsulnak, és a teste körüli elektromágneses mező ritmikusan lüktet. A szovjet tudósok szerint ezek a vibrációk tették lehetővé, hogy a tárgyakat magához vonzza vagy ellökje magától” – áll az évtizedeken át titkosított jelentésben, ami egyébként hozzáteszi, hogy Nina Kulagina képes volt pusztán a gondolataival megállítani egy béka szívverését.

A DIA által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az oroszok paranormális képességek segítségével például a következőkre is képesek:

  1. közvetlen hozzáférés nélkül betekintést nyerni titkos amerikai dokumentumokba, ellenőrizni az amerikai haderő és a hajók mozgását, emellett megállapíthatják titkos amerikai katonai létesítmények pontos elhelyezkedését.
  2. nagy távolságokból formálhatják amerikai katonai és civil vezetők gondolatait,
  3. a távolból amerikai tisztviselők azonnali halálát (!) okozhatják,
    minden típusú amerikai katonai eszközt azonnal hatástalanítani tudnak nagy távolságból, beleértve űreszközöket is.

A dokumentum ezek után megemlíti, hogy mindezek valóban sci-finek hangzanak, de szerintük ez a legvalószínűbb módja annak, ahogy az oroszok a paranormális képességeiket használják. Márpedig az amerikai katonai hírszerzés meg van győződve arról, hogy az oroszoknak paranormális képességei vannak, hiszen ezt részletezi a nyilvánosság elől 40 éven át rejtegetett dokumentum több mint 170 oldalon keresztül.

És hogy miért dolgoznak ezen az oroszok? Az amerikai titkosszolgálatok szerint bármi is legyen ennek oka, ez az egész közvetlen nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államokra nézve. A dokumentum szerint az Egyesült Államok védtelen az oroszok paranormális képességeivel szemben, és ha tíz éven belül nem történik ezen a téren ellenintézkedés, “már késő lesz”.

A szerző szerint a komoly nemzetbiztonsági fenyegetést főleg azzal lehetne elhárítani, ha további költségvetési forrásokhoz jutna az ő kutatási részlege. Ez nagyjából párhuzamba állítható a ma is megfigyelhető “minden bokorban ott vannak az oroszok, de ha jól megfizettek minket, mi elhárítjuk ezt a fenyegetést” mentalitással, de a mai liberálisok hisztériakeltése semmi ehhez képest; a főállású rettegés számos szakmai fogását tanulhatnák meg ebből a feloldott titkosítású dokumentumból.

Forrás: hidfo.ru

A CIA szervezte a demokrácia elleni puccsot Iránban 1953-ban