Választási cirkusz: Trump lenne a befutó?

Bár az amerikai elnökválasztásig még három hónap van hátra, az angol nyelvű alternatív oldalakon már hónapok óta szinte kizárólag Hillary Clinton leleplezéséről és Donald Trump hősies ellenállásáról lehet olvasni. Lassan már a címek elolvasása is nehezemre esik, de azért időnként végigpörgetem a szokásos forrásokat, hátha valami említésre méltó hírre bukkanok.

usa_trump7Bár Brandon Smith írása nem tekinthető a szó szoros értelemben vett hírnek, a sok indulatos kirohanás és „sokkoló” leleplezés után igazán örömteli volt látni, hogy nem mindenki veszítette el a fonalat. Teljesen.

Bár a cikk írója szerint Trump győzelme szolgálná inkább az elit érdekeit, az írás legfőbb célja mégiscsak az olvasó figyelmének visszatérítése a lényegre, vagyis a hatalmi elit hosszú távú céljára, a világkormány felállítására, és még véletlenül sem azt akarja megmondani, hogy kire szavazzon az igaz hazafi.

2016 gazdasági bizonytalansággal és Trump győzelmével ér véget című írásában Brandon Smith tehát a következőket írja:

„A politikai és gazdasági események inga módjára változnak, és amit ma biztosnak vélünk, holnapra teljesen fordított képet mutat. Időnként véletlenül, máskor szándékosan.

A várható trendek vizsgálatakor egyetlen tényezőt érdemes szem előtt tartani: a globalisták hosszú távú terveit. A rövidtávú stratégia csupán a hosszú távú célok tükrében lehet érdekes.

liesMi a hosszú távú stratégia?

Ezt a stratégiát számos fősodrású publikációban megfogalmazták már, amelyek közül talán a Rothschild család által kezelt The Economist hasábjain 1988 januárjában megjelent cikket érdemes megemlíteni, amiben közlik, hogy 2018-ra „fel kell készülnünk a globális valutára”. A cikk futólag megemlíti, hogy a nemzetállamok kénytelenek lesznek „kicsit” feladni gazdasági szuverenitásukból, közli, hogy a dollár tartalékvaluta státuszának vége közeledik, és az IMF Különleges Lehívási Jogai töltik be a köztes valuta szerepét, míg el nem érkezik az idő a globális valuta bevezetéséhez.

Ilyen változásokat nem lehet bizonyos mértékű és kiterjedésű pénzügyi bizonytalanság nélkül bevezetni. Ez nem csupán matematikailag elkerülhetetlen, de egy ilyen válság rendkívül hasznos eszköz az elit kezében a közvélemény alakítására.

Tehát még egyszer: a hosszú távú terv a gazdasági és geopolitikai hatalom NYÍLT központosítása egy maroknyi ember kezében. Nem a háttérből való irányítás a cél. Nem az árnyékkormány. NYÍLT központi kormányzás, amit a nép nemcsak elfogad, hanem egyenesen követel.

electionsJelenleg több téves következtetés kering az interneten a gazdasági helyzettel és a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Az egyik ilyen téves következtetés, hogy a globalisták „vesztésre állnak és az irányítás kiesett a kezükből”.

Az ügyetlenül botorkáló globalistákat feltételező nézet a Brexit győzelmével lett igazán népszerű. A nézetet arra a téves feltevésre alapozták, hogy a brit kilépés árt a globalisták ügyének. A helyzet nem egészen így áll. A Brexit tökéletes bűnbakként szolgál az elit által irányított pénzügyi hanyatláshoz.

A brit népszavazás óta a központi bankok és politikusok folyamatosan a monetáris politika egységesítéséről beszélnek, hogy „elejét vegyék a Brexit negatív következményeinek”.

Más szóval a kilépés óta mindenki egy olyan gazdasági hatalmat szorgalmaz, amelyik mindenek felett uralkodik majd.

A fősodrású szakértők pedig, de még az alternatív elemzők is, a fejüket vakarják, mert az aktuális tőzsdei híreket szemlélve nem értik, hogy milyen válságról beszélnek. Nem látják az összképet. Meg kell hagyni, hogy a hamis propaganda olyan özönszerűen árasztja el a híreket, hogy ember legyen a talpán, aki átlát rajta.

A brit népszavazás előtt a független közgazdászok jelentős hányada azt mondta, hogy az elit „soha nem fogja hagyni”, hogy Nagy Britannia kilépjen az Unióból és, hogy a globalisták úgy alakítják a szavazást, ahogy nekik tetszik. Amennyiben ez így van, és szerintem igen, akkor az elit minden bizonnyal azt akarta, hogy a kilépéspártiak győzzenek.

Emlékezzünk csak a megbundázott szavazatokról szóló hírekre a szavazás előtt. Nem érdekes, hogy mégis a kilépés nyert?

Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos felmérések és hírek kísértetiesen hasonlítanak a Brexit előttiekre. Egyszer azt mutatják, hogy Trump népszerűsége erősödik, majd napokkal később zuhan, majd megint emelkedésnek indul. Egyes felmérések pedig teljesen ellentmondanak egymásnak.

Nem lehet, hogy ez is része a stratégiának? A Brexit eredmények szinte biztos, hogy megrendelésre érkeztek. Csakis így lehetséges, hogy Soros György és a hozzá hasonlók megint jól kerestek a szavazáson.

Ezért gondolom, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetelét is előre eldöntötték és Trumpot választották győztesnek.

AVPMiért?

A globalisták és a fősodrású média Trump kampányát következetesen a Brexit kampányhoz hasonlítja. Azt mondják, hogy a populisták erősödése „veszélyes”.

A Brexitet körülövező propaganda szerint a kilépés globális gazdasági válságot vetít elénk, a központi bankok és politikusok pedig megpróbálnak minden előrelátható negatív pénzügyi eseményt a kilépéshez kapcsolni.

A Trumpot körülövező kampány is hasonló stílusban folyik. Azt halljuk, hogy Trump alkalmatlan az Egyesült Államok vezetésére és gazdaságpolitikája globális pénzügyi csődöt eredményezne.

Ha összehasonlítjuk a brit kilépést pártolók és Trump szavazótáborát, mindkettőben inkább konzervatív és a globalizmust ellenző szavazókat találunk.

Minden jel afelé mutat, hogy egy komolyabb és kiterjedtebb gazdasági válság jön és az elit a brit kilépést és Trumpot használja majd bűnbakként.

Amennyiben a köztudottan globalista bábnak tekintett Hillary Clinton győzne, és a gazdaság összeomlik, mindenki az elitet hibáztatná.

Amennyiben hagyják, hogy Trump győzzön, vagy szándékosan őt ültetik az elnöki székbe, és a gazdaság összeomlik, a globalisták legfőbb ellenségeként számon tartott konzervatívok számlájára írhatják a bajt.

oneworldMég egyszer tehát: a globalistáknak szükségük van a válságra, aminek a feltételeit ők maguk teremtették meg, és ők döntik el, bizonyos határokon belül, hogy mikor robbantják ki. Ennek értelmében vagy ők maguk támogatják a konzervatívnak tűnő mozgalmakat és jelölteket vagy egyszerűen csak hagyják, hogy ezek tegyék a dolgukat, hogy a végén őket hibáztathassák a válságért.

Ily módon nemcsak a konzervatív szereplőket démonizálhatják, hanem a konzervatív filozófiát úgy általában, megoldásként a konzervatizmus és a szuverenitás eltörlését kínálva a „közjó” érdekében.

Probléma, reakció, megoldás. A hosszú távú forgatókönyv egy darabkája van kibontakozóban előttünk.”

Brandon a cikk végén Mike Tyson egyik mondását idézve jegyzi meg, hogy az elit tervei sem garantáltak:

„Mindenkinek van terve, amíg szájon nem vágják.”

Forrás: www.idokjelei.hu

Privatizáció – dokumentumfilm

Privatizáció néven Magyarországot kirabolták. A nemzeti vagyon, ami előtte a „nép tulajdona” volt trükkökkel, csalással idegen kezekbe került. Leltár a nemzeti vagyonról 1988 óta nem készült. Nem készülhetett, mert a magyar nép rájött volna, hogy kirabolták.
A bűnösök pedig közöttünk élnek büntetlenül, mert tettük a jog szerint már elévült…

A film a média által mélyen elhallgatott folyamatokat tárja a nyilvánosság elé, melyet egyetlen eddigi hatalom se szeretett volna, ha nyilvánosságra kerül.

privatizációAz állami vállalatok a magyar nemzet közös vagyonát képezték. A privatizációnak nevezett vállalati átalakítást és magánkézbe adást a társadalom számára egy jobb jövőt hozó folyamatnak volt beállítva a nemzet számára.

A filmben a történelmi mozgatórugókat és a visszaéléseket is megmutatjuk a teljesség igénye nélkül. A húzóágazatok megszűntek, a stratégiai vállalatok külföldi kézben, gazdaságilag egységes országot szétszabdalta a privatizáció, ugyanakkor sok-sok vállalat került ingyen magánkezekbe, vagy tűnt el.

A film kiragadott példákkal mutatja be a privatizációt és folyamatát.
Az angol feliratos verzió itt megtekinthető:

A filmet a III. Savaria Filmszemlén különdíjjal jutalmazták.

privatizácio1A Privatizáció dokumentumfilmünk mára átlépte a 100 ezer megtekintést. Mindenkinek köszönjük a megosztásokat!

Ha támogatni szeretné munkánkat, kérjük ossza meg ismerőseivel filmünket.

A film weboldalunk archívumában is megtekinthető.

 

Amerika provokálta ki a német megszállást

Felelőtlen és cinikus Amerika, ha lázadásra hergel másoknak kiszolgáltatott országokat? Erkölcsi kötelesség lett volna a németekkel szakítani a világháborúban? Magyar bénázás miatt nem sikerült az 1944-es kiugrás? Miért felelősök az angolszászok a magyar holokausztért? Keserűen realista kép Magyarország kiszolgáltatottságáról: Nagyhatalmi érdekek hálójában.

horthyNem csak Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának okait, a magyar politika és a külső erők felelősségét kell újragondolni, ha igaza van egy Amerikában kutató magyar történésznek, de a nemzeti szuverenitásunkat is, általában. Ideje elhagyni a hintapolitikát, az utolsó csatlóst és a hasonló leegyszerűsítő kitételeket, a jó és rossz közötti választás helyett időnként csak rossz, rosszabb és legeslegrosszabb lehetőségek vannak. És időnként túl sok az ismeretlen ahhoz, hogy tudni lehessen, melyik melyik.

Borhi László könyve, a néhány hete megjelent Nagyhatalmi érdekek hálójában nem akar felmenteni vagy erkölcsi ítéletet mondani a korabeli magyar politikáról, de a szokásos köldöknézésből kizoomolva tud újat mondani Magyarország helyéről a világban. A Bloomingtonban tanító történész nagyrészt kinti diplomáciai források alapján írta meg Amerika 1942 és 1990 közötti Magyarország-politikáját, és nem hagy kétséget afelől, hogy Magyarország sorsa az esetek többségében jórészt külföldön dőlt el. Ebben a történetben egy ekkora országnak, mint a miénk, ritkán van esélye alapvetően magának alakítania a sorsát. Inkább csak az lehet a kérdés, hogy a szűk lehetőségek között sikerült-e legalább akkora mozgásteret kiharcolni, mint a kelet- és közép-európai versenytársaknak.

Borhi erre a jellegzetes kisállami helyzetre a relatív szuverenitás fogalmát használja, de például a második világháború alatt nagyon arrafelé mentek a dolgok, hogy ennyi se maradjon – és Borhi szerint ebben az angolszász hatalmaknak is megvan a felelőssége. A kérdés nyilvánvalóan érzékeny, a nemzeti szuverenitás Alaptörvénybe beleírt 1944. március 19-i elvesztése, a holokausztban játszott magyar állami felelősségről szóló viták miatt elkerülhetetlenül van politikai relevanciája is annak, amit egy történész ma ezekről az évekről leír.

Régi dunna, kiskatona

Borhi úgy gondolja, hogy a második világháborúból való magyar kiugrásra nemcsak 1944 októberében, hanem igazából soha nem volt valós lehetőség. Mint általában, itt is a „nézzetek a térképre” egyszerű, de megkerülhetetlen érve működött: a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédságában, stratégiailag fontos területen, a szövetségesek belső leosztásában a szovjet szférába sorolva Magyarország egyszerűen nem számíthatott angolszász segítségre.

Horthy környezete és a magyar politikai elit meghatározó része mégis komolyan számolt ezzel az opcióval, a tényleges esélyeken túl is. 1942 őszétől Magyarország folyamatosan kereste az utat a szövetségesek felé, és rendszeresen jelezte, hogy örömmel látna egy angolszász megszállást, melynek esetére felajánlották Magyarország megadását. Nem voltunk ezzel egyedül: az erőviszonyok fokozatos megváltozásával Németország többi csatlósa is igyekezett bebiztosítani magát a tengelyhatalmak vereségére: a finnek, románok, bolgárok ugyanígy jelezték kiugrási szándékukat.

A gyakran hallott terminus szerint „hintapolitikát” folytató magyar külpolitika fő dilemmája abban állt, hogy egyrészt nem szabad túl sokat késlekedni, mert akkor végképp elveszítjük az angolszászok szimpátiáját, és a vereség után újra katasztrofális béke várna ránk; másrészt meg nem szabad elhamarkodni sem a dolgokat, mert ha nincs a kiugrás pillanatában angolszász bevonulás, akkor jönnek a német megszállók. Egy második Trianonnál és a németeknél pedig a magyar elit csak egy dologtól félt jobban: a szovjet megszállástól.

A németektől való eltávolodás eleve nagyon kockázatos politikát jelentett. A Bethlen emberének tartott, kifejezetten az angol orientációja miatt kinevezett Kállayban Berlin a kezdetektől nem bízott, miközben nálunk már a németellenes sajtóban is jelentek meg utalások a közelgő szembefordulásra. A Magyar Nemzet arról írt, érdemes feléleszteni az angoltudást, és nagy példányszámban kelt el a „Brush up your English” című könyvecske.

Nem hagynák

Hogy az angolszászok jóindulatára épülő külpolitika elhibázott volt, nem nagyon lehet kérdés: a német megszálláshoz, a magyar zsidóság megsemmisítéséhez, az ország kifosztásához és brutális harctérré változtatásához vezetett, hogy aztán a szovjet megszállók fél évszázadra rendezkedjenek be az újra visszakapott trianoni határok között. Egyetlen cél sem teljesült – érthető hát, hogy a történészek általában azt firtatták, hol hibázhatott ekkorát a magyar politika.

A magyar történetírás többnyire úgy tartja számon, hogy a németektől való teljes elszakadás a bizonytalankodás, kétszínűség, a kancsal külpolitika miatt nem sikerült. Ehhez képest a Borhi által vizsgált amerikai és brit dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a béketapogatózások kudarca egyértelműen a szövetségeseken múlott.

Nem az bizonyult végzetesnek, hogy túl gyávák voltunk a németektől való eltávolodásban, hanem az ellenkezője: angolszász bátorításra túl messzire mentünk el, miközben Kállay kormánya nem vette figyelembe az ország reális helyzetét, azt, hogy nem kaphatunk külső segítséget a németekkel szemben. Ha a magyar politikusok ismerték volna az angolszászok valódi szándékait a térségünkkel kapcsolatban, Borhi szerint nem ugrottak volna fejest egy olyan reménytelen akcióba, ami aztán 1944 márciusában a német megszálláshoz és a rákövetkező katasztrófához vezetett.

Kállay minden jó szándéka ellenére sem tudta következetesen végiggondolni Magyarország helyzetét

– írja Borhi, de a közepes képességű miniszterelnök illúzióiban mások is osztoztak. A magyar elit abba a hitbe ringatta magát, hogy az angolok úgysem engednék át a Duna-medencét a szovjeteknek, mert az országnak biztonságpolitikai jelentősége van. Tévedtek, nem volt, és tévedésük végzetesnek bizonyult.

Kállayék végig a Churchill által képviselt adriai partraszállásban bíztak. Nem tudták, hogy ez csak a balkáni partizánok megsegítésére irányult volna, arról soha nem volt szó, hogy angol katonák érkezzenek a Kárpát-medencébe. Londonnak, még Washingtonnál is inkább, egyébként is a kelet-európai térség stabilitása volt a fontos. Nekik elfogadható volt a háború utáni szovjet befolyás is a térségben: amikor 1944 októberében Moszkvában (nem pedig Jaltán, mint gyakran hiszik) létrejött a híres százalékos egyezmény Európa felosztásáról, Sztálin megkapta Churchilltől azt, amit Hitlertől 1940-ben még nem: a Balkán és Kelet-Közép-Európa feletti ellenőrzést.

Magyarországnak az lett a sorsa, hogy a szovjet szférába kerüljön. Pedig a magyar külügy annyira rettegett a szovjet megszállástól, hogy a remélt angolszász megszállásért még úgy is megkockáztatták az elkerülni akart német megszállást, hogy az amerikaiak gyakorlatilag nem ígértek semmit a kiugrásért cserébe. A magyar külpolitika legalább a trianoninál valamivel kedvezőbb békét remélt, de erre nem volt valós esély. Területre vonatkozó ígéretet hivatalosan soha nem kaptunk, és Borhi szerint nem is ezen múltak a dolgok. Erdély nem azért került a II. világháború után újra Romániához, mert a román kiugrás a magyarral ellentétben sikerült; Moszkva azért favorizálta ebben a kérdésben a románokat, mert Erdélyt ellenszolgáltatásnak szánták Besszarábia (nagyjából a mai Moldávia) elvételéért.

Feláldozható testőr

Egy ideig az angolszászok kifejezetten hárították a magyar megkereséseket, mert inkább az oroszokkal akartak jóban lenni: attól féltek, hogy a szovjetek már egy angolszászokkal kötött különalku lehetőségének a felvetése miatt is kiléphetnek a háborús koalícióból. Igazi tragédia azonban abból lett, hogy a német csatlósokkal szembeni amerikai politika idővel megváltozott, és 1943 végétől kifejezetten bátorították a Harmadik Birodalommal való szembefordulást, annak ellenére, hogy tudták: ennek véghezvitelére nincs esély.

A fordulat azután következett be, hogy 1943 késő nyarán döntöttek a normandiai partraszállásról. Az addig Amerikának csak másodlagos fontosságú kelet-európai kis országok ezzel felértékelődtek, de csak mint beáldozható bábuk kaptak szerepet. A szövetségesek a német csatlósokkal, így a Magyarországgal szembeni politikát a háború megnyerésének és az oroszokkal való nagykoalíció megőrzésének vetették alá.

Az angolszász stratégia lényege az volt, hogy a német csatlós Magyarországot és Romániát a lehető legnagyobb ellenállásra buzdítsák, ezzel kiprovokálják a német megszállást, és így minél több német hadtestet kössenek le, gyengítve a Harmadik Birodalom erőit a tervezett normandiai partraszállásnál. Mindez a Bodyguard nevű megtévesztő hadműveletbe illeszkedett: ennek az volt a célja, hogy a németek olyan területekre telepítsenek jelentősebb haderőt, ahol nem zavarják a szövetségesek lényegi hadműveleteit.

Ennek a hadműveletnek volt az eredménye az is, hogy a németek még akkor sem hitték el a normandiai partraszállás valódi helyét, amikor az már teljes erővel zajlott. Szintén ennek az összetett megtévesztésnek volt köszönhető, hogy Hitler délről is várt egy komoly támadást: az angolszászok ugyan már rég elvetették a Szlovénián keresztül történő támadást, de Hitler még mindig hitt a ljubljanai résen keresztüli offenzívában, és a valójában egyáltalán nem is létező Patton-féle 7. amerikai hadsereg trieszti partraszállásában.

Borhi az iratok alapján azt állítja, a britek és az amerikaiak kifejezetten azért gyakoroltak ránk nyomást a kiugrás érdekében, hogy a németek bevonuljanak. Eleve azzal számoltak, hogy a németek meg fognak szállni minket, de a megszállás katonai értelemben lesz annyira költséges a Harmadik Birodalom számára, hogy azzal még mindig a szövetségesek járnak jól.

Miközben az amerikai külügy azzal fenyegetett, hogy a háborús részvételük miatt a háború végén ugyanúgy fognak velünk és a többi csatlóssal bánni, mint Németországgal, a háttérben az apparátus valójában jól ismerte a kényszerhelyzetet, amiben voltunk. Alexander Cadoga, a külügyminiszter helyettese is képtelenségnek tartotta a kiugrás sikeres végrehajtását „míg nem tudjuk megvédeni őket”. Ő a magyarokról olyan népként beszélt, „melynek helyzete nem engedi meg, hogy felszólításunknak eleget tegyen”.d-day

Veréb! Elment az eszed?

Az aggódó hangokkal azonban a döntéshozók nem sokat törődtek. Amikor az egyik magyar diplomata megpróbálta elmagyarázni a német megszállás következményeit a szövetségesek képviselőinek, a később hidegháborús CIA-igazgatóként nagy karriert befutó Allen Dulles ezt válaszolta állítólag:

Háború van, a könyökünkig ér a vér, néhány százezer élet ide vagy oda már nem számít.

A német megszállás közvetlen kiváltó oka ma is ismeretlen. Valószínűleg a Veréb-misszió volt az utolsó csepp a németek poharában. 1944. március 15-én Duke ezredes vezetésével amerikai ejtőernyősöket dobtak le Magyarországon. Bár a merész akció miatt Hitler őrjöngött, a bevetés résztvevői meglepő módon nem kaptak pontos tájékoztatást a magyarországi feladatukról. Borhi könyvében az a gyanú fogalmazódik meg, hogy a küldetésnek egyetlen komoly célja volt: a megszállás kiprovokálása.

Az angolszász hatalmak tehát eleve kudarcra ítélték a kiugrást, de mégis erre buzdították a magyar vezetést – miközben tudták, hogy abból Magyarország részére tragédia következik. Ezzel nem szolgálták a halálra szánt zsidók túlélését sem, aminek úgy-ahogy, de garanciája volt addig – minden korlátozás, hátrányos megkülönböztetés, a kamenyec-podolszkiji és újvidéki tömeggyilkosságok ellenére – a magyar állam szuverenitása. Pedig ekkor a briteknek éppen elég információjuk volt már a holokausztról: a brit kódfejtő szolgálatok már 1943-ban tudatában voltak, hogy a németek szisztematikusan és tömegesen mészárolják le a zsidóságot. Erősebben fogalmazva: bár a magyar politika és a magyar állam felelőssége ettől még óriási, a szövetségeseknek is van némi közvetett felelőssége a magyar holokausztban.

A szövetségeseknek hátsó szándékaik voltak, és politikájuk ellentétes volt a kelet-közép-európai államok alapvető nemzeti érdekeivel – hangsúlyozza Borhi. Belehajszoltak egy eleve kudarcra ítélt politikába, a történész szerint ahhoz hasonlóan, ahogy majd 1956-ban buzdítja a Szabad Európa Rádió a magyar forradalmárokat kitartásra, miközben Amerika pontosan tudja, hogy nem tud segíteni a szovjet tankok ellen. Jelentős katonai előny ráadásul nem is származott végül Magyarország német megszállásából. A normandiai partraszállás idején mindössze 50 ezer német katona lehetett Magyarországon – nem ezen múlt a háború kimenetele, de ezért kockáztatták az angolszászok számtalan ember életét Magyarországon.

643Borhi László az angolszász dokumentumok alapján az egész magyar kiugrási politikát megkérdőjelezi. Szerinte felmerülhet, hogy ennél „esetleg célravezetőbb lett volna a németek gazdasági követeléseit tessék-lássék kielégítve megpróbálni kivárni a háború végét”. A történész szerint a magyar külpolitika a második világháborúban nem volt abban a helyzetben, hogy befolyásolja az ország sorsát. A magyar külpolitika szinte mindegy hogy mit lépett, annak kimenetele katasztrofális volt, és nem is lehetett más. Magyarország tehetetlen báb volt egy nagy stratégiai játszmában – ahogy egyébként legalábbis a rendszerváltásig.

Forrás: index.hu

Tényleg a CIA áll a Pokémon GO mögött?

A Kreml-hez közel álló források szerint a fejlesztő kapcsolatba hozható a CIA 1999-ben alapított tőketársaságával, az In-Q-Tel nevezetű céggel. A közel-keleti rezsimek vallási, kulturális és nemzetbiztonsági okokat sorolnak föl, amikor konkrét lépéseket vezetnek be a játék ellen. Indonéziában nemzetbiztonsági figyelmeztetést adtak ki a játékkal kapcsolatban.

pikachuA Pokémon Go-nak nevezett új videójáték-őrület tökéletes pótcselekvés a modern ember számára. Nem véletlen tehát, hogy fiatalok és felnőttek milliói egyaránt Pokémon-vadászatra indultak szerte a világban. Moszkva, Peking és arab világ számos fővárosának biztonsági, konzervatív és vallási körei viszont komoly aggodalmuknak adnak hangot.

Újra megbolydult a Közel-Kelet

 A Közel-Keleten számos kormány a Pokémon Go-t komoly destabilizáló tényezőnek tekinti. Ezek a rezsimek vallási, kulturális és nemzetbiztonsági okokat sorolnak föl, amikor konkrét lépéseket fontolgatnak a játék ellen. Nem véletlen, hogy a vallási kinyilatkoztatások szorosan illeszkednek a térségben a kormányzat biztonsági félelmeihez.

1466713134Az iráni “Twitter-forradalom” és a szociális média által generált Arab Tavasz kitörése óta a régiós rezsimek minden új digitális trendet gyanakvással vizsgálgatnak, különösen, ha nem is értik a mibenlétét. Az viszont nagyon is világos számukra, hogy játékosok ezrei egy olyan applikációval szaladgálnak szerte az országban, amely GPS-követőre és kamerára hagyatkozik. Ez pedig konkrét veszélyt jelenthet a katonai és kormányzati épületek esetében.

Bejrútban már őrizetbe vettek játékosokat, akik mecseteket, ellenőrző pontokat és katonai létesítményeket filmeztek. Kuvait július 15-én megtiltotta a játékosoknak, hogy mecseteket, laktanyákat és az Emír palotáját filmezzék. Hamdi Bakheet, az egyiptomi védelmi és nemzetbiztonsági bizottság tagja szerint a Pokémon Go „a kémszervezetek legújabb eszköze a hírszerzési küzdelemben. Egy ravasz és visszataszító app, amely megpróbál behatolni a közösségeinkbe. De az igazi cél, hogy kémkedjen az emberek és az állam ellen.”

pokemon02Moszkva nem hisz a Pokémonoknak

A Katehon nevű orosz konzervatív csoportosulás szerint a játék a CIA kémeszköze, amellyel „elméletileg okostelefonok millióit lehet egyfajta »Birodalmi vizsgáló droidokká« alakítani, és ezzel olyan pincékbe is eljutnak, amelyek a Google filmező autói számára elérhetetlenek voltak.” A Kreml-hez sok szálon kötődő ideológus, Alekszandr Dugin a minap kifejtette, hogy az app San Francisco-i kifejlesztője, a Niantic kapcsolatba hozható egy CIA-s kockázati tőketársasággal. A Niantic alapítója, John Hanke ugyanis korábban a CIA 1999-ben alapított tőketársaságától, az In-Q-Tel nevezetű cégtől kapott pénzügyi támogatást a Google Earth kifejlesztéséhez.

01goingssAlekszandr Mihajlov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) egyik nyugalmazott tábornoka szerint „a videojátékot és más hasonló mobiltelefonos alkalmazásokat a különleges szolgálatok információk gyűjtésére használhatják.” Közben az orosz ortodox egyházhoz kötődő, Isten Akarata nevű csoport levelet írt a Nintendónak, a Pokémon Go-t fejlesztő cégcsoport egyik társtulajdonosának, hogy akadályozzák meg a virtuális figurák “megjelenését” az orosz templomokban és temetőkben. A szentpétervári kozák csoport egyenesen sátáninak nevezte az alkalmazást, és azt mondta, be kellene tiltani Oroszországban.

ciaÁzsia is óvatos

Indonéziában nemzetbiztonsági figyelmeztetést adtak ki a játékkal kapcsolatban és a katonaság tagjainak megtiltották, hogy játsszanak az app-al szolgálat közben. Kínában közben terjed a félelem a kormányzat köreiben, hogy a játékosok akaratlanul is elárulhatják a titkos katonai létesítmények koordinátáit.

Káncz Csaba jegyzete

Forrás: privatbankar.hu