migrants

Soros: az EU vegyen fel kölcsönt a menekültek finanszírozására


Soros egy új adóssággal terhelné Európa lakosságát országaik „átrendezéséért”.

„Az EU vezetőinek el kellene fogadni, hogy a válság hatékony kezeléséhez „kiugróan” sok pénzre van szükség, ahelyett, hogy évről évre innen-onnan próbálnák összekaparni az eleve elégtelen mennyiséget. Ha már az elejétől kezdve megfelelő összegeket költenének, az EU sokkal hatékonyabban tudna válaszolni a menekültválság legveszélyesebb következményeire,”

írta a milliárdos a New York Review of Books oldalán.

sorosSoros, amellett, hogy azt javasolja, az EU tagállamok ÁFA bevételeik nagyobb részét fizessék be a közösbe, úgy gondolja, hogy pénzpiaci kölcsönökre is szükség van, vagyis tovább tetézné az eurozóna válságot annak idején elindító hatalmas adósságterheket, ami jelentősen lassította a gazdasági növekedést és súlyos munkanélküliséget eredményezett.

„Az EU jelenleg AAA hitelminősítésnek örvend, amit nem használ ki eléggé, hiszen segítségével nagyon kedvező hitelekhez juthatna a tőkepiacokon. Emellett, mivel a globális kamatok is történelmi mélyponton állnak, az ilyen hitelek felvétele most különösen kedvező,” írja.

Soros-745x384Soros úgy gondolja, hogy az európai vezetőknek „nagyon gyorsan” kell felvenni az általa javasolt hiteleket, hogy elkerüljék a politikai ellenállást.

A kölcsönvett pénzt Soros szerint a migránsokat segítő jóléti vagy segélyprogramokra, valamint „a menekültválság legveszélyesebb következményeinek kezelésére” kellene költeni, amibe „beletartozik a tagállamokban tapasztalható migránsellenes hangulat, ami tekintélyelvű politikai pártok megerősödéséhez vezetett.”

35128soros-largeA bevándorlási hullámot megfékezni kívánó pártok egyre több európai országban tapasztalnak erősödést. Ezek a pártok nemcsak a bevándorlást ellenzik, de szemben állnak a politikai elittel és az Európai Unióval is és mivel a hangulat is nekik kedvez, értelemszerűen egyre népszerűbbek.

„Spanyolországtól Svédországon és Lengyelországon át, egyre terjednek a populista protestáló pártok,” írta Josef Joffe a Die Zeit hasábjain még februárban.

„Amerikában a „fősodrású média” az ellenség, itt pedig a „Lügenpresse” [hazug-sajtó]. Itt a vezetők, ott pedig az elit ellen dühöngnek.”

Soros tulajdonképpen azt javasolja, hogy az európaiak fizessenek az ellenzék gyengítéséért.

migrantsMindeközben a központosítás és a szinte mindenre kiterjedő állami megfigyelés, természetesen a terrorveszélyre hivatkozva, ellenzékkel vagy anélkül, szinte akadálytalanul halad az eddigi irányba…

Forrás: www.idokjelei.hu / Inforwars.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2015.09.28. Soros egymillió menekült befogadását akarja – évente

2015.09.21. Soros György a “fehér világ” jólétével csábít

Egy gondolat “Soros: az EU vegyen fel kölcsönt a menekültek finanszírozására” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s