TURKEY-POLITICS-PROTEST

Az okos-telefonok lezárhatók lesznek távirányítással


New York főügyészének, Eric Schneidermannak a közbenjárására, a Google és a Microsoft is beleegyezett, hogy az új Android és Windows operációs rendszerű telefonokat is működésképtelenné lehessen tenni távirányítással, a lopások csökkentése érdekében. A lépés ugyanakkor komoly adatvédelmi és szabadságjogi aggályokat is ébreszt.

okos_telefonzar„A Google nyilatkozatban közölte, hogy az Android operációs rendszer következő verziója már tartalmazni fogja a „gyári állapot védelmi megoldást”, írja a Bloomberg.

„Fred Humphires, a Microsoft állami ügyekért felelős alelnöke pedig azt nyilatkozta, hogy Windows operációs rendszerrel működő telefonokhoz letölthető következő szoftverfrissítések már lopásvédelmi mechanizmust is tartalmaznak majd.”

smart-phone-kill-switchAz Apple legújabb operációs rendszere már tavaly szeptember óta tartalmazza ezt a funkciót, ami Eric Schneiderman szerint komoly előrelépés a lopások elleni harcban.

Látva azonban, hogy a hatóságok miként használják az Internet és egyéb rendszerek feletti hatalmukat a politikai ellenállás elfojtására, várható, hogy az új funkció számos aktivista szervezetnél kivágja majd a biztosítékot.

Tahrir-Square-protest-007Bár a távkikapcsolás funkció kimondott célja a lopástól való elrettentés, nem nehéz elképzelni miként tudja egy kormány kihasználni a lehetőséget, hogy korlátozza vagy teljesen ellehetetlenítse a kommunikációt vagy például a fotózást egy általa érzékenynek ítélt helyszínen.

Az év elején például megtudtuk, hogy a Google egy olyan rendszert szabadalmaztatott, ami riasztaná a rendfenntartó erőket, ha egy adott helyszínen egy bizonyos számot meghaladó fénykép készül egyidőben. A lehetőség azonnal felveti a kérdést, hogy milyen szintű hozzáférése lehet a Google-nak az emberek személyes eszközeihez.

TURKEY-POLITICS-PROTESTAz Apple még 2012-ben szabadalmaztatott egy eljárást, aminek segítségével távirányítással alvó üzemmódba lehet helyezni az elektromos eszközöket, ha azok egy bizonyos érzékeny zónába lépnek.

A szabadalmi leírásból kiderül, hogy a módszer segítségével nemcsak a fényképkészítést, de a telefonálást is letilthatják.

police-brutalityA hatóságok tehát bármilyen esemény közelében, legyen az egy politikai összejövetel vagy tüntetés, megakadályozhatják a kommunikációt, az események dokumentálását vagy a videó streaming-et, amolyan digitális kerítést vonva a terület köré.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.02.13. Tavaly több mint egymilliárd okos-telefont adtak el

2014.01.31. Hamarosan a Google hívhat rendőrt a rendbontásokhoz

2013.09.08. Az okos-telefonokba is belelát az NSA

2013.08.28. “Önmegsemmisítő” funkció kerül az okos-telefonokba

free counters

Egy gondolat “Az okos-telefonok lezárhatók lesznek távirányítással” bejegyzéshez

Hozzászólások lezárva.