vodafon_lehallgatas

A Vodafone megtörte a csendet az állami lehallgatásokkal kapcsolatban


Guardian tegnapi cikke részletesen beszámol a Vodafone csoport tegnap nyilvánosságra hozott jelentéséről, amiben felfedték a titkos kábelek széleskörű alkalmazásának részleteit abban a 29 országban, ahol a cég jelen van.

vodafon_lehallgatas

A világ egyik legnagyobb mobil szolgáltatója, a Vodafone, elismerte azoknak a titkos kábeleknek a létezést, amelyek lehetővé teszik a kormányügynökségek számára, hogy lehallgassák a hálózaton keresztül folyó párbeszédeket, megerősítve ezek széleskörű alkalmazását mind a 29 országban, ahol a cég jelen van Európán belül és kívül egyaránt.

A cég megtörte hallgatását az állami megfigyelésre vonatkozó vádakkal kapcsolatban, elmondása szerint azért, hogy visszaszorítsa az állampolgárok megfigyelésére használt telefonos és széles-sávú hálózatok fokozott terjedését a „Rendfenntartás közlési jelentés” közzétételével. Ez az eddigi legrészletesebb bepillantás az állampolgárok állami megfigyelésének részleteibe.

A cég elmondta, hogy a kábeleket közvetlenül saját és más telekommunikációs csoportok hálózataiba kötötték be, lehetővé téve az ügynökségeknek az ügyfelek valós időben történő lehallgatását és bizonyos esetekben, mozgásuk nyomon-követését. Adatvédelmi aktivisták szerint a beismerés egy igazi „rémálom helyzetet” tár elénk, ami megerősíti az eddigi legborúlátóbb feltevéseket.

vodafone surveillance

Albániában, Egyiptomban, Magyarországon, Máltán, Katarban, Romániában, Dél-Afrikában és Törökországban a törvény tiltja a lehallgatással kapcsolatos információk, a lehallgatott telefonbeszélgetések tartalmának, vagy a lehallgatás lehetőségére vonatkozó információk közzétételét.

„Az a tény, hogy a kormányok gombnyomásra lehallgathatják a telefonbeszélgetéseket példa nélküli és borzalmas,” mondja Shami Chakrabarti, a Liberty igazgatója. „Edward Snowden leleplezte, hogy az Internet szabad préda és ma már nem mondhatjuk, hogy minden rendben. Az analóg távközlési törvényeket a digitális korhoz kell igazítani.”

A Vodafone működési területén belül körülbelül hat országban a telekommunikáció szolgáltatókat törvény kötelezi, hogy vagy telepítsenek közvetlen hozzáférést vagy ennek megvalósítását  tegyék lehetővé a kormány számára. A mobil és fix széles-sávú hálózatok tulajdonos vállalata nem nevezte meg az érintett országokat, attól tartva, hogy egyes rezsimek munkatársaik bebörtönzésével vágnának vissza.

A közvetlen hozzáférést használó rendszerekhez nem szükséges bírósági végzés és a cégeknek nincs arra vonatkozó információja, hogy kiket és milyen számban céloz a lehallgatás. A tömeges lehallgatás bármilyen telekommunikációs hálózaton megvalósítható, anélkül, hogy az ügynökségeknek indokolnia kellene a betolakodást az érintett cégek felé.

lehallgatasAz Index.hu cikkéből pedig az ügy hazai vonatkozásáról is megtudhatunk néhány részletet:

Bár a Guardian szerint hazánkban tilos nyilvánosságra hozni információkat arról, hogy milyen módszerekkel lehet a telefonhívások és üzenetek tartalmát lehallgatni, erről tavaly viszonylag pontos beszámolót adtak a Telenor Magyarország munkatársai.

Magyarországon jogszabály írja elő, hogy a titkosszolgálatoknak nemzetbiztonsági szempontok alapján minősített helységeket kell fenntartani. Egyet, ahol elhelyezhetik a rendszereiket, és még egyet, ahol dolgozni tudnak. Ezek a rendszerek mély szinten beépülnek a szolgáltatói rendszerekbe.

A Guardian számokat is közölt a hatóságok tevékenységéről: a Vodafone Magyarország 2013-ban 75 938 esetben adott hozzáférést a tárolt adatokhoz. Ez a szám meglepően nagy, hiszen a Telenor, melynek több előfizetője van, csupán évi 40 ezer megkeresésről számolt be nekünk. A Magyar Telekomtól kommunikációs osztálya elmondta, az elmúlt évben több tízezer megkeresés érkezett hozzájuk a hatóságoktól.

A Vodafone Magyarország nem kívánja kommentálni a Vodafone Csoport jelentését. Ugyanakkor megismételte, amit korábban is mondott: a hatósági megkeresések ügyében mindig a törvényi előírásokat betartva jár el.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2014.06.02. Az NSA arcképeket is gyűjt az internetről

2014.05.27. Kína biztonsági kockázatként kezeli az IBM szervereket

2014.05.23. Kínában előtérbe kerül a Linux

free counters