Az alternatív média miatt késik a Szíria elleni háború


A német DW News által hétfőn készített rövid interjú során Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter egykori nemzetbiztonsági tanácsadója és a Trilaterális Bizottság társalapítója megjegyezte, hogy a háború, mint eszköz, a közvélemény növekvő politikai rálátása és ismeretei miatt egyre kevésbé hatékony.

obama„Korunk valósága, amire írásaimban „globális politikai ébredésként” utalok, hogy az erőfölényen és a nyugati és egyes gyarmati országok hatalmán alapuló politika már nem tűnik túl ígéretes eszköznek a regionális problémák megoldásában,” mondta Brzezinski, a szíriai helyzetre utalva.

 Bár tudvalevő, hogy Brzezinski szoros kapcsolatban áll Barack Obamával, hiszen egy időben külpolitikai tanácsadója volt, tagadta, hogy bármit is tudna az elnök terveiről Szíriát illetően, kijelentve, hogy amennyiben a kormány rendelkezik bármilyen stratégiával, azt „szigorúan titokban tartja”.

Obama közel-keleti stratégiája nem egyéb, mint George W. Bush politikájának folytatása, amit mi sem bizonyít jobban, mint Wesley Clark, volt NATO parancsnok, ma már sokak számára ismert kijelentése arról, hogy a Pentagon hét ország megdöntését tervezi, köztük Líbiával, Szíriával és Iránnal.

zbigniew-brzezinskiBár időnként úgy tűnik, mintha Brzezinski ellenezné a katonai intervenciót, Barack Obama Szíriával szembeni lépései, például, hogy az al-Kaida harcosait támogatja, nagyon hasonlítanak Brzezinski korábbi intézkedéseihez, amelyek közül a legismertebb a Szovjetunióval szembeni ellenállás megszervezése 1979-ben, ami végül magának az al-Kaidának a megalapításához vezetett, amikor a CIA finanszírozni kezdte az afgán Mudzsahedin (az al-Kaida elődje) szervezetet.

nwo_russia1Brzezinski figyelmeztetése a „globális politikai ébredéssel” kapcsolatban erősödött az elmúlt években. Tavaly egy lengyel-országi beszéde során megjegyezte, hogy „egyre nehezebb elnyomni” és irányítani „a politikailag felébredt és történelmi sérelmeket dédelgető, rendkívül kitartó és motivált populista ellenállást”. Emellett Brzezinski a rádiót, a televíziót és az Internetet okolta a „politikai tudatosság univerzális ébredéséért”.

„A világ legnagyobb hatalmai, újak és régiek egyaránt, egy új kihívással állnak szemben: bár haderejük nagyobb, mint valaha, a politikailag felébredt tömegek felett kifejthető hatalmuk történelmi mélyponton van. Nyersen fogalmazva: korábban egyszerűbb volt egymillió embert irányítani, mint megölni, ma lényegesen egyszerűbb egymillió embert megölni, mint irányítani,” mondta Brzezinski a Külkapcsolatok Tanácsának egy 2010-es összejövetelén Montreálban.

Bár mind a republikánus mind pedig a demokrata párti vezetés próbál támogatást szerezni a Szíria elleni háborúhoz, a Reuters által közzétett közvélemény kutatás szerint az amerikaiak mindössze 9 százaléka ért egyet egy esetleges intervencióval. Amennyiben az Egyesült Államok ezt a jelen körülmények között mégis megteszi, az az amerikai történelem legnépszerűtlenebb háborúja lenne.syria_vegyi6

Az alternatív média által növekvő számban prezentált bizonyítékok, amelyek egyértelműen mutatják, hogy az al-Kalida vezette lázadók által kivitelezett vegyi-fegyver-támadást Assad erőire akarják kenni, csak felgyorsították a nyilvánosság mindössze 23 százalékának bizalmát élvező hatalmi sajtó bukását.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.09.04. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta a beavatkozást

2013.09.02. Irán az Al Kaidát vádolja a vegyi fegyver használatával Szíriában

2013.09.02. Izraelben nem bíznak sem a hatóságokban, sem Aszadban

2013.09.02. Oroszország felderítő hajót küldött a Földközi-tengerre

2013.09.02. Szíria: Felkészültünk a támadásra, visszavágunk

2013.08.31. Obama: a kongresszus felhatalmazását fogom kérni a támadáshoz

2013.08.31. Washington szerint nagyon valószínűtlen a felkelők felelőssége

free counters

2 gondolat “Az alternatív média miatt késik a Szíria elleni háború” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s