A DARPA módosítaná az emberi géneket


A Gattaca című 1997-es filmben az eugenika elvei szerint uralt társadalomban „tökéletes embereket” hoznak létre a biotechnológia segítségével. A filmbéli világban az emberek társadalmi pozícióját is génjeik határozzák meg. A természetes úton születettek selejtnek számítanak, akik csak egyszerű kétkezi munkát végezhetnek, függetlenül attól, hogy milyen tehetségesek.

gattacaA Lopott idő című filmben bemutatott disztópikus jövőben pedig úgy programozták át az emberek genetikai kódját, hogy 25 éves korban megáll az öregedés és az emberek akár örökké is élhetnének, feltéve, hogy elegendő „időkreditet” tudnak keresni megélhetésükhöz. A szegények azonban gyorsan meghalnak a mesterségesen kialakított drága árak miatt, míg a gazdagok időkorlát nélkül élvezik a rendszer előnyeit.
Az ilyen rémálomszerű forgatókönyvek nyilván az élethez és a szabadsághoz való emberi jogokat kérdőjelezik meg. A tudományos fantasztikum világából a valóságba visszatérve azonban egyre több hasonló törekvést látunk.

in_time_1Az amerikai védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési hivatala, a DARPA egy pályázatot írt ki „Haladó eszközök az emlős génállomány módosítására” címmel az amerikai kormány hivatalos innovációs kutatási intézetének (SBIR) oldalán. Nevével ellentétben a projekt nem egyszerűen az emlősök, hanem kifejezetten az emberek génállományának módosítására vonatkozik.

A kiírás részleteiből ez egyértelműen kiderül:

A képesség, hogy exogén DNS-eket vihessünk be az emlősök sejtjeibe alapvető eszköz a fejlett terápiák, oltások és sejtdiagnosztika valamint az alapvető biológiai és orvosbiológiai kutatások területén… A nagy DNS vektoroknak az emberi sejtekbe történő gyors beviteléhez szükséges technológiák sikeres kifejlesztése lehetővé teszi majd a jelenleginél sokkal összetettebb funkciók módosítását illetve bevitelét az emberi sejtekbe.

A projekt határozottan kimondott célja „a mesterséges emberi kromoszómák (HAC) alkalmazásának fejlesztése”.

A sejtbe juttatva a mesterséges emberi kromoszóma (human artificial chromosomes, HAC) új kromoszómaként működik, ami azt jelenti, hogy az illető 46 helyett 47 kromoszómával rendelkezik majd. Ez a 47. kromoszóma a többinél kisebb, hozzávetőleg 6-10 megabázis hosszúságú (azaz 6-10 millió bázispárból áll) és képes a kutatók által bevitt új gének tárolására.

genomeTehát a DARPA kutatói egy 47. kromoszómát szeretnének bevezetni az emberi génállományba, ami lehetővé tenné a módosított, „tovább fejlesztett” DNS-ek bevitelét. A hivatal javítani szeretne a jelenlegi gén transzfer módszereken (plazmidok, Adenovírus, lentivírus és retrovírus vektorok, cDNS, stb.).

A kiírás elmagyarázza, hogy a jelenlegi eljárások fejlesztése leginkább azért szükséges, mert a kutatók nem képesek irányítani az eredményeket, ami néhány „aprócska” problémát generál:

Ezek közé tartozik a DNS véletlenszerű beillesztése a gazda génállományba, eltérés a stabil integrációs pontokban, eltérés a bejuttatott DNS számában és kifejezés-szintjében, a bejuttatható DNS-szakaszok korlátozott mérete és száma, nem kívánt immunreakciók az idegen DNS-re.

Pedig ezeket a módszereket már alkalmazzák. Milyen megnyugtató!

Másnak is úgy tűnik, hogy egyesek Istent játszanak? A tudománynak ezen a területén tevékenykedő egyes kutatók már nem egyszerűen „génmérnöknek” hanem „biológiai tervezőnek” hívják magukat a tudományos szaklapokban.

A Molekuláris Rendszer-biológia nevű folyóirat 2013. januári számában például ezt olvashatjuk:

biology-lessonA „génállomány szintű tervezés” kifejezést hallva egy olyan jövő jelenik meg az ember szeme előtt, amelyben az organizmusokat az emberiség érdekei szerint, megrendelésre tervezik. Ugyanakkor az emberek már generációk óta képesek átalakítani a kultúr- növényeket és háziállatokat. Darwin egyik kortársa, William Youatt azt mondta, hogy a szelektív tenyésztéssel „a mezőgazdász nem csupán módosítani képes állatállományát, hanem teljesen meg is változtathatja azt. Ez az a varázspálca, aminek segítségével az élet bármilyen formáját előhívhatja.” (Youatt, 1937)

Lehetetlen lenne felsorolni az összes buktatót és ingoványt, amibe a tudomány belecsúszhat ezen az úton, az viszont biztos, hogy ezek a technológiák nemcsak nagyobb hatalmat biztosítanak a már most diktatórikus eszközökkel uralkodó technokrata elitnek, de még inkább felbátorítják az amúgy is nagyzási hóbortban szenvedő támogató szervezeteket a földön jelenleg élő fajok felülírására.

Érdemes megnézni az alábbi 30 másodperces promóciós videót, amiben az egyik befektető cég azzal büszkélkedik, hogy 50 éven belül a tudomány által létrehozott organizmusok száma meghaladhatja a természetben azonosítottakét. Külön felhívnánk a figyelmet a cég logójára.
 

A DARPA-n keresztül az amerikai kormány egy egész sor olyan projektet finanszíroz, ami a jövő technokrata uralmát hivatott támogatni és inkább egy sci-fi horrorfilm forgatókönyvébe illenének, mint a mi „szép új világunkba”.

DARPAAz Activist Post éppen a napokban tett közzé egy írást a DARPA egy másik, ezúttal titkos projektjéről, aminek lényege az emberi elme manipulálása. Egy másik projektjük pedig azt kutatja, hogy az oxytocin segítségével az emberek miként bizonyulnak elfogadóbbnak a kormánypropaganda iránt. Egyértelmű, hogy ezen az oldalon nem sejtbiológiával vagy genetikával foglalkozunk, de a fentieket hallva fel kell, hogy merüljön bennünk a kérdés: Vajon milyen jövő felé tereli a háttérhatalom a világot?

Az említett kutatások sajnos csupán példaként szolgálnak a megszámlálhatatlan számú nyilvános projektből. Ki tudja, milyen egyéb kísérletek folynak, amelyekről a nyilvánosság nem szerez tudomást? A hatalom tényleg Istent játszik és alattvalókat keres.

Forrás: www.idokjelei.hu / topinfopost.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.08.03. Genetikai kísérletek: ember-állat hibridek

2013.08.03. Egy időben élt a genetikai “Ádám és Éva” Afrikában

2013.08.01. Vizeletből nyert őssejtekből alkotnak fogat kínai tudósok

2013.07.24. Amikor majd a földlakók matuzsálemi kort érnek meg

2013.07.08. Módosítja a gének működését fél év rendszeres testmozgás

2012.07.30. A DARPA növényalapú, termeszthető oltóanyagot fejleszt

free counters

2 gondolat “A DARPA módosítaná az emberi géneket” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s