Reklámok célpontjában: fogyasztó gyerekek


Egy ideje már nemcsak a szülőket, hanem a gyermekeket is megszólítják a kereskedelmi cégek. A legifjabb fogyasztói csoport könnyen “bevehető”. A fogékony korosztályra reklámok sora zúdul, ráadásul igen eredményesen. A bevásárlóközpontok túlléptek a gyermekek profitérdekből történő befolyásolásának etikai problémáján, vagy egyáltalán nem is szembesültek vele. A gyermekeket egyre inkább kis felnőttként kezelik a cégek. A bevásárlóközpontok különféle technikákat alkalmaznak, hogy vásárlásra bírják őket.

consumer_kidsA gyerekek egyre korábban válnak a reklámok célpontjaivá. Egyre erőszakosabban figyelik és térképezik fel őket, hogy minél inkább eggyé váljanak a termékeikkel és lehetőleg a cégük fogyasztói maradjanak egész életük folyamán.

Nincsenek azzal kapcsolatban morális korlátaik, hogy amiket eladnak a gyerekeknek azok egyáltalán egészségesek-e az ő korukban és milyen hatással lesz a további fejlődésükre?

A céljuk egy olyan jövő megalkotása, ahol az ember szinte rögtön a születés után fogyasztóvá váljon. Vágyakat teremtenek benne olyan termékek kid_commercialiránt, amikre nincs is szüksége, de egy olyan társadalomban, ahol az határozza meg az ember megítélését, hogy mije van, addig fogja nyaggatni a szüleit, amíg azok megveszik neki, amit akar, vagy pedig már gyerekkorában frusztrált és boldogtalan lesz, mert nem tud megfelelni azoknak a társadalmi normáknak, amiket az őt körülvevő reklámok elhitetnek vele.

A szülőknek nagyon nehéz dolguk van a helyes úton tartani a gyerekeiket, miközben egy több milliárd dolláros költségvetésű iparág akarja irányítani a gyerekek szokásait.

portrait boyForrás: www.tudatosvasarlo.hu

facebook_banner

Kapcsolódó bejegyzések:

2012.12.13. Gyermekek érdekei vs. adatvédelmi szabályozás?

2011.10.02. A reklám, a tervezett elavulás és a hitel (A Jó, a Rossz és a Csúf)

free counters

3 gondolat “Reklámok célpontjában: fogyasztó gyerekek” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s