Obama, a Nagy Testvér

Pusztán azért, mert a bőre színe sötétebb, mint az elődeié, az egész világ azt gondolta Barack Husszein Obamáról, hogy a szándékai hófehérek. A korunkat jellemző fals szillogizmus folytán megállapítást nyert, hogy a négerek en bloc áldozatok, az áldozatok pedig szentek, tehát az USA új elnöke is egy szent. Egyébként éppen ezért adták neki megválasztása után rögvest a Nobel-békedíjat, valós érdemek híján az általa megtestesített örökletes áldozati státusz elismeréseként.

obama_nobelÍgy aztán Obama a szuperhős pózában tetszelegve terpeszkedett rá Amerikára. George W. Bush, a bornírt „born again” keresztény után, aki elküldte a Jó légióit a Rossz erői ellen, a kozmopolita messiás beteljesítette a parúziát, többek között azt ígérve, hogy „kormánya a történelem legátlátszóbb kormányzását fogja megvalósítani”. Az állampolgárok naivan azt hitték, hogy a kormányzati munkára gondol, valójában azonban a saját életük vált totálisan átlátszóvá.

Némi fogalmunk van róla, hogy az amerikaiakat módszeresen félreinformálja a média, alaposan átmosva, fertőtlenítve és kifehérítve mindazt, ami megzavarhatná abszolút David_Dees;_Bush-Cheny_Torturehatalmuk imázsát. Az örök Amerika csakis tiszta és győzedelmes lehet. Időnként azért a felszínre bukkan egy-egy botrány, akárcsak metánbuborékok a holtágakban: leleplezések a CIA offshore-börtöneiről, amelyekben külföldiekkel, alvállalkozásban végeztetik el a piszkos munkát vagy éhségsztrájkok Guantanamón, ahol már évek óta vád, per és ítélet nélkül tartanak fogva „terroristagyanús” elemeket és más effélék.

A legutóbbi botrány azonban mindenkit érint, bennünket is. Amint azt egy volt titkos szolga a Washington Postnak kikotyogta, manapság a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) hozzáfér az interneten keringő összes információhoz (e-mailekhez, chatekhez, fénykép- és videó-tartalmakhoz, adatbázisokhoz, belépési jelszavakhoz). A Skype-on kívül, amelyen a kommunikációk közvetlenül is kikémlelhetők, az AOL, a Youtube, az Apple és Paltalk is adatgyűjtés célpontja, és rövidesen a Dropbox is csatlakozni fog a listához. A kedélyek lecsillapítása végett a Google azt állította, hogy „nagy figyelmet szentel felhasználói adatainak a biztonságára”, és „a szövetségi államnak csak a törvénynek megfelelően szolgáltat ki adatokat”. Ezzel aztán jól megmondta.

patriot_actAz ominózus jogszabály ugyanis a hírhedt Hazafi Törvény (Patriot Act), amelyet még Bush szavaztatott meg, Obama pedig tavaly decemberben zokszó nélkül megerősített, és amely lehetővé teszi az NSA számára, hogy egy kormányzati portálon keresztül az előbbi szerverekre csatlakozhasson információgyűjtés végett olyan felhasználókról, „akikről ésszerűen feltételezhető, hogy külföldön vannak”, és mindezt az igazságszolgáltatás felhatalmazása nélkül. Az NSA nagy fülei a Washington közeli Fort Meade katonai támaszpontról hallgatnak bennünket, és mivel a törvény csak a külföldiek kikémlelését engedélyezi, a kezelő személyzet olyan kulcsszavakkal operál, amelyek legalább 51 százalékban valószínűvé teszik, hogy a célpont külföldi.

Valójában Obama szüntelenül hazudott. Semmit sem tagadott meg elődje ténykedéséből, egyszerűen csak módszert váltott: ami korábban nyíltan zajlott, azt most titokban folytatják. Guantanamón sem változott semmi, ahol különböző korú embereket tartanak fogva a jog és a nemzetközi egyezmények semmibevételével. Ha az amerikai elnök ki is vonta a csapatait Irakból és – az anyagi terhek tarthatatlansága és a háború megnyerhetetlensége miatt – ugyanerre készül Afganisztánban is, ezt csak azért teszi, hogy annál jobban belevesse magát a drónok háborújába. A robotrepülőket a nevadai sivatagból távvezérlik, és olyanokat gyilkolnak velük, akikről legalább 51 százalékban feltételezhető, hogy terroristák.

obama13Ezek az eszközök lehetővé teszik a gyilkolást videón keresztül, munkaidőben. Így az antiterrorista stáb hetente összejön a „fehér házi keddeken” az elnök körül, majd a tea és a sütemények felszolgálása közben személyesen Obama dönt a likvidálandó személyekről. A The New York Times szerint „zöld utat ad a Jemenben, Szomáliában és Pakisztánban javasolt összes légi csapáshoz”, és mivel közismerten tiszta szív, ahogyan azt a preventív Nobel-békedíj is bizonyítja, „nyomatékosan tudakozódik az esetleges járulékos veszteségekről”. Van is miről.

A Világkereskedelmi Központ elleni – valószínűleg „hamis zászlós” (false flag) – terrortámadás 3000 halottjának megtorlásaként robotrepülőkkel végrehajtott légi csapások ugyanis mindeddig hivatalosan mintegy 5000 áldozatot követeltek, köztük jelentős számú ártatlan civil életét. Pakisztánban például (a Bush-éra alatt 52 légi csapás, Obama idején 310!) több mint 30 százalékos a járulékos veszteségek aránya, vagyis ugyanennyi indok Amerika és vele együtt a Nyugat gyűlöletére.

nsa_botrany3Kétségtelen, hogy a 2001. szeptember 11-én történtek növelték az USA önkényuralmi fenyegetettségét. A terrorizmus elleni harc ürügyén már a következő hónapban sebtében életbe léptetett Hazafi Törvény lehetővé teszi az amerikai állampolgárok általános megfigyelését, tekintet nélkül magánéletük sérelmére. A törvény hatályát Obama 2015-ig meghosszabbította, egy sor olyan törvény kíséretében, amelyek az egységes végrehajtó hatalom elvének szellemében jelentős túlhatalmat biztosítanak a szövetségi adminisztráció számára a tagállamokkal szemben.

Ráadásul Obama 2011. december 31-én aláírta a „legszebb” szovjet időket idéző nemzetvédelmi törvényt (NDAA HR 1540), amely lehetővé teszi bármely amerikai állampolgár letartóztatását és jogi eljárás mellőzésével (without trial), korlátlan ideig történő fogva tartását, ami gyakorlatilag az amerikai alkotmány (Bill of Rights) megsemmisítését jelenti.

PatriotActMindezen intézkedések Mandell House ezredes Philipp Dru, administrator című, 1912-ben megjelent regényét idézik, amelyben Wilson elnök befolyásos tanácsadója egy jövőbeli államcsínyről vizionál, az alkotmány eltörlésével, a címszereplő diktátori hatalmával és piacszocializmus bevezetésével. Egy évszázaddal később a futurista fikció kezd valósággá válni az USA-ban.

Gazdag István

Forrás: www.antidogma.hu

2007 augusztusában a Woodrow Wilson Centerben mondott beszédében Obama még arról beszélt, hogy nincs több kémkedés azon állampolgárok után, akik nem gyanúsítottak bűncselekmény elkövetésével:

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.15. Edward Snowdent Nobel-békedíjra jelölték

2013.06.24. Peking szerint Snowden kínos helyzetbe hozta Washingtont

2013.06.08. Obama elrendelte a kibernetikai csapásmérési képesség kifejlesztését

2013.05.24. Obama korlátozza a dróncsapásokat

2013.05.23. Washington négy amerikait ölt meg dróncsapással 2009 óta

free counters

Reklámok

MythBusters: letiltva az RFID technológiáról

Miközben egyre többször halljuk, hogy a digitális technológiák elsősorban a mi biztonságunkat szolgálják, a veszélyekről szinte említést sem tesznek, pedig ezek is akadnak jócskán, a végcélról, a világ feletti teljes digitális uralomról nem is beszélve.

mythbustersMég 2011-ben derült ki, hogy a Discovery „Állítólag” (MythBusters) című sorozatának készítői kénytelenek voltak leállni az RFID technológiáról tervezett epizóddal. Bár a mai napig nem egészen világos, hogy végül mi késztette a döntéshozókat a film törlésére, Adam Savage, a sorozat egyik műsorvezetője a következőket nyilatkozta:

chip_inside1„Több szinten szerettünk volna foglalkozni az RFID chipek kérdésével. Beszéltünk volna arról, hogy mennyire hekkelhetők, mennyire megbízhatók vagy nyomon követhetők, stb.”

Az elképzelés azonban komoly ellenállásba ütközött miután a producerek mélyebbre ásták magukat a témában és elkezdték megkeresni az RFID gyártással foglalkozó cégeket.

Adam, a Last Hope Konferencián elmondta, hogy a Discovery, a Texas Instruments és a legnagyobb bankkártya kibocsátók jogi képviselői bevonásával lefolytatott videó konferencián egyértelművé vált, hogy a cégek, akik komoly reklámbevételt jelentenek a csatornának, nem fogják hagyni egy ilyen műsor leadását.

A történet következő érdekes mozzanata, hogy később Adam visszavont mindent, amit a Last Hope Konferencián mesélt:
„Nagyon sok minden elhangzott az RFID chipekről és el kell ismernem, hogy nem minden információm állta meg a helyét, hiszen a videó konferencián én személyesen nem vettem részt. A Texas Instruments verziója a helyes. Az epizód törlésének okai olyan bizarr jellegűek, hogy senki sem hinne nekem, de legyen elég annyi, hogy a producer cég, nem a Discovery döntött a törlés mellett.”

Természetesen nem szeretnénk szükségtelenül összeesküvéseket gyártani, hiszen van belőlük éppen elég, de talán érdemes elgondolkodni, hogy nem hallunk a chipek sebezhetőségéről a tömegmédiában.

A japán Cryptographic Hardware and Embeddd System például már 2011-ben bemutatott egy törést, amivel a chipes kártyákat fel lehet törni. A módszer akkor körülbelül 600 ezer forintba került, ami egy bűnszervezetnek már jó beruházást jelenthet.

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.22. Szoros a kapcsolat az NSA és a német szervek között

2013.07.13. A Microsoft adatokat szolgáltatott az NSA-nek

2013.07.11. A tenger alatti kábelek adatforgalmát is figyeli az NSA

2013.07.04. A francia hírszerzés is megfigyel minden elektronikus kommunikációt

2013.06.30. NSA: Kilenc internetes óriásvállalattól gyűjtöttek információt

free counters

Hogyan lett az USA az új Szovjetunió

1961 nyarát a vasfüggöny mögött töltöttem, az akkori amerikai-szovjet diákcsere program keretében. Ez volt az amerikai külügyminisztérium fennhatósága alatt szervezett program második éve. Visszautazásunk az akkori Kelet-Németországon át nem volt éppen zökkenőmentes, mert a Berlini fal építése miatt a vonatot nem engedték át. Visszaküldtek Lengyelországba. A vágányok felügyeletét szovjet csapatok vették át, akik semmilyen nyugati kapcsolatot nem engedélyeztek.

ussr

Szerencsére azokban a napokban nem volt jellemző a neokonzervativizmus. Washington még nem erősítette meg a XXI. századra jellemző irányzatokat. A fal végül felépült és a háború elmaradt, felépülése azonban negatív következményekkel járt a szovjet hatalom számára. Kennedy és Ronald Reagan ellenben remekül felhasználta saját propaganda céljaira.

Akkoriban Amerika jelentette a szabadságot a Szovjetunió pedig az elnyomást. Bár ezeket a benyomásokat többnyire a nyugati propaganda teremtette, a kép némi igazságtartalommal is rendelkezett.

A kommunizmus fénykorában is voltak Julian Assange-k és Edward Snowden-ek. Az egyikük neve Mindszenty József volt.
Julian_Assange1A magyar katolikus egyház vezetőjeként Mindszenty felállt az akkori diktatúra ellen. Először a nácik börtönözték be, majd később a kommunisták is nemkívánatos elemnek tekintették, megkínozták és életfogytiglani börtönre ítélték.
Az 56-os szabadságharc alatt kiszabadult, majd a rövid életű szabadság után azonnal közellen- séggé nyilvánították, amikor is az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kért és kapott menedéket. A kommunisták azonban nem engedték ki az országból és 1971-ig a nagykövetségen maradt.

A XXI. században felcserélődtek a szerepek. Ma Washingtonban uralkodik diktatúra. Washington utasításai miatt nem engedi az Egyesült Királyság, hogy Julian Assagne Ecuadorba utazzon, ahol menedéket kaphatna. Mindszenty Józsefhez hasonlóan, Assagne Ecuador londoni nagykövetségén ragadt.

Washington nem engedi európai hűbérállamainak, hogy Edward Snowden számára lehetővé tegyék az átutazást, egyetlen számára menedéket ajánló ország irányába sem. Snowden a moszkvai repülőtéren vesztegel.

nsaWashingtonban mindkét politikai párt Snowden elfogatását és kivégzését szorgalmazza. A politikusok megtor- lást követelnek Oroszországgal szemben, mert az nem volt hajlandó a nemzetközi törvények megsértése árán lefogni Snowdent és átadni őt Washingtonnak, pedig még kiadatási megállapodás sem létezik a két ország között.

Snowden nagy szolgálatot tett az amerikai népnek. Segítségével ma már mindenki tudja, hogy Washington, az alkotmányos korlátok ellenére, felállított egy globális kémrendszert, ami minden ember megfigyelésére képes.

Szabad sajtó nélkül csak a kormány félrevezető információi maradnak számunkra. A leleplezés elkerülésére pedig megpróbálnak megszabadulni az igazság terjesztőitől. A törvény által elvileg védett közérdekű kiszivárogtatók üldözése terén az Egyesült Államok az egyik legelnyomóbb rezsim jelenleg a világon. Kitartanak álláspontjuk mellett, hogy ezek a közérdekű információkat kiszivárogtató informátorok (wistleblowers) nem a köz érdekeit szolgálják, hanem kémek, árulók és az ellenség ügynökei. Megpróbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy veszélyt jelentenek az ország biztonságára nézve. Azt mondják, hogy a veszélyt nem az alkotmányt sárba tipró kormány, hanem a sárba tiprásra figyelmeztetők jelentik.

obama11Az Obama rezsim végleg felszámolta a sajtószabadságot. A kormányt szolgáló fellebbviteli bíróság döntése értelmében például James Risen, a NY Times riportere köteles tanúskodni annak a CIA tisztnek a tárgyalásán, aki információkat adott át Risen számára a CIA Irán ellen tervezett összeesküvéséről. A fasiszta módszerekkel dolgozó bíróság döntése megadhatja a kegyelemdöfést a titoktartás intézményének, és ezzel megakadályozhatják a kormány számára kényelmetlen információk kiszivárgását.

A XXI. században megtanultuk, hogy az amerikai kormány minden téren hazudik és minden lehetséges törvényt megszeg. A közérdekű informátorok nélkül még kevesebb ember szerezne tudomást rabigába hajtásunk módszereiről.

A szabály egyszerű: az országot irányító csapat érdekeit szolgáló lépések és információk jogszerűek, az őket leleplezők pedig nem.

Paul Craig Roberts cikke / activistpost.com

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.23. Beperelték az amerikai kormányt a lehallgatási botrány miatt

2013.07.19. Carter: Amerikában nem működik a demokrácia

2013.07.16. Kormányok vásárolnak szoftverhibákat hackerektől

2013.07.13. A Microsoft adatokat szolgáltatott az NSA-nek

2013.07.11. George Bush nem bánja a kémkedést

free counters

Dilettánsok vagy zsenik a pakisztáni titkosszolgálat élén?

Nem fukarkodik a negatív minősítésekkel az a jelentés, amelyet a pakisztáni parlament és az igazságszolgáltatási apparátus közös vizsgálóbizottsága készített Oszama bin Laden pakisztáni bujkálásáról.

pakistan_isi„Inkompetencia, hanyagság, figyelmetlenség” ezek a viszonylag enyhe kitételek, amelyekkel a 336 oldalas dokumentum minősíti a pakisztáni hadsereg, rendőrség és főleg a titkosszolgálat ténykedését a volt al-Kaida vezér csaknem egy évtizedes pakisztáni tartózkodása kapcsán. A jelentés 2012 májusára készült el. 2011 júliusában kezdték a munkát, több mint 200 interjút készített és alapos helyszíni vizsgálatokat végzett a képviselőkből, jogászokból és biztonsági szakértőkből álló bizottság. Kikérdezték Oszama bin Laden három özvegyét is.

Miért most foglalkozik a világ ezzel a dokumentummal?

 Mert tartalma csak most szivárgott ki az al-Dzsazíra televízióhoz. Pakisztánban nem hozták nyilvánosságra a jelentést, amely tényleg fényt derít néhány mosolyfakasztó részletre is, de a leglényegesebb kérdésre végül is nincs benne egyértelmű válasz: tudott-e valaki, és a ha igen ki vagy kik bin Laden pakisztáni tartózkodásáról? A jelentés konklúziója nem teljesen egyértelmű és inkább a szolgálatok inkompetenciájában véli megtalálni a választ. Holott lehet, hogy az igazság valahol másutt van. Oszama bin Laden a nemzetközi erők afganisztáni inváziója elől 2002-ben menekült át Pakisztánba. Az első 3 évét alapvetően a zűrzavaros északnyugati törzsi autonóm területen töltötte.

compound-osama-5_1886736bWazirisztánban, Peshawarban, Swatban, Haipurban. Egyik özvegyének beszámolója szerint Swatban egy közlekedési rendőr megállította a kocsijukat gyorshajtás miatt. De nem ismerte föl az utasok között bin Ladent, aki a világ legkeresettebb embere volt. Ezt az epizódot leszámítva, azt lehet mondani, hogy bin Laden olyan régióban bujkált, ahol a pakisztáni központi hatalom befolyása korlátozott. A törzsi autonóm terület akkor tele volt al-Kaida ügynökökkel és itt volt azoknak a tálib szervezeteknek a központja is, amelyek bin Ladennel közvetlen kapcsolatban álltak. Ha valahol, hát itt, nehéz volt a nyomára bukkanni. De 2005-ben Oszama családtagjaival, és közvetlen kíséretével Abbottabadba költözött.

Búvóhely az akadémia szomszédságában

Ebben az Iszlamabadtól 50 kilométerre lévő kisvárosban működik a pakisztáni katonai akadémia. A város valójában elegáns villanegyed, sok magas rangú katonatiszt él itt. Oszama egy háromemeletes épületet bérelt ki és valóságos erődítménnyé változtatta. Nem volt telefonvonal, internet és látogatók is csak nagyon ritkán érkeztek. Helyi adót sem fizetett. De senkinek sem tűnt fel, hogy az épület és lakói valamiféle titkot rejthetnek. Oszama maga ritkán tette ki a lábát. Ha igen, akkor cowboy kalapot viselt. Állítólag azért, hogy műholdas felvételek alapján se váljon gyanússá. Amikor a helyi klinikán egyik felesége szült és Oszama bement meglátogatni, süket-némának tettette magát. Ugyanis nem beszélte a helyi nyelvet, az urdut, és ha arabul szólal meg, gyanússá vált volna. Ezek az apró álcázási trükkök sokáig hatásosak voltak.

osama_bin_laden_raidAztán 2011 május másodikára virradóra amerikai helikopterek érkeztek Oszama házához és a kommandósok végeztek az al-Kaida alapító vezérével, a 2001-es amerikai merényletek kitervelőjével. A jelentés szerint a pakisztáni titkosszolgálatnak fogalma sem volt arról, mire készülnek az amerikaiak. A helikopterek zavartalanul repültek be, méghozzá mélyen, a pakisztáni légtérbe. 1 óra 37 perc telt el, mire a légvédelem észlelte a behatolást. A vizsgálóbizottság konklúziója szerint teljesen csődöt mondott a hadsereg, a felderítés, a határőrség, a légvédelem. Igaz van a konklúzióban három mondat, amely nem zárja ki, hogy Oszama bin Ladent valahol, nagyon magasan az apparátusban, valakik fedezték. És az is elképzelhető a sok hanyagság és melléfogás mellett, hogy a pakisztáni vezérkarból valakik azért mégiscsak tudták, hogy 2011. május 2-án történik majd valami Abbottabadban. De ezek a kérdések nyitva maradnak. Márpedig a rájuk adott válaszokban rejlik a lényeg, amely nélkül Pakisztán mai problémái és a pakisztáni-amerikai viszony mai összetett volta sem érthető.

Dicső múlt, kemény jelen

pakistan-armyKívülálló szakértők szerint az ISI (Inter-Services Intelligence) Ázsia egyik legjobban szervezett felderítő és elhárító szolgálata. Egyidős a pakisztáni állammal, vagyis sokat átvett a brit tapasztalatokból, és vezető tisztjei ma is tanulmányaik legalább egy részét brit katonai akadémiákon végzik. Az afganisztáni tálib rezsim létrehozásában kulcsszerepe volt a szolgálatnak. Az ISI toborozta és képezte ki a tálibok első generációját, és nemcsak vallási ideológiai oktatásban részesítette őket. Az ISI a fő ellenségnek ma is Indiát tekinti, Afganisztánra pedig, mint hátországra tekint, amely egy esetleges újabb India elleni háború során visszavonulási terep lehet. A 25 milliós pastu népesség nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a két ország között, a pastuk jelentik a tálib mozgalom etnikai bázisát. A kabuli vezetés szerint, és sok más információ is erre utal, az ISI ma is operatív kapcsolatban áll az afganisztáni tálibokkal. Vannak olyan afgán tálib szerveztek, amelyeknek háttérbázisai továbbra is Pakisztánban vannak és csak a rajtaütésekre járnak át Afganisztánba.

PakistanAz ISI törzsállománya mintegy 10 ezer fő, de az informátorok száma ennek sokszorosa. Látva az afganisztáni tálibok aktivitását, nehéz elképzelni, hogy az pakisztáni titkosszolgálat vezetésére az inkompetencia lenne jellemző. Vagy egy másik példa: a pakisztáni kormány „imamalomszerűen” elítéli az amerikai dróncsapásokat, azokat a pakisztáni szuverenitás durva megsértésének tekinti. De: ezek a csapások sebészi pontosságúak. A támadások irányítói, a CIA illetékesei szinte percre pontosan tudják, mikor hol tartózkodnak a célszemélyek. Például nemrég a pakisztáni tálibok egyik parancsok-helyettese. Honnan vannak a CIA információi? Sokak szerint az ISI-tól.

Megosztott titkosszolgálat?

USSoldierPakistanSoldierItt látszólag ellenmondás van: az ISI támogatja a tálibokat, aztán kiszolgáltatja őket az amerikaiaknak? A válasz nagy valószínűséggel az, hogy az ISI nem egységes és minimum két szárnya van: az egyik az iszlám szélsőséges mozgal-makkal szimpatizál, a másik Amerika-barát. Ez egyébként az egész pakisztáni politikai elitre is érvényes. Oszama bin Laden nem bujkálhatott volna tíz éven át a pakisztáni legfelső vezetés egy részének tudta nélkül. És befolyásos erők fedezték is az al-Kaida vezért. De működött a másik érdekcsoport is, amely a nyomára bukkant, és amely informálta az amerikaiakat és lehetővé tette a 2011-es helikopteres kommandós akciót.

Többször jártam Pakisztánban újságíróként. Legutóbb 2001-ben. Amikor be kellett mennem a belügyminisztériumba meghosszabbítani a vízumot, a taxisofőr vállalta, hogy bekísér az illetékes osztályra. Percekig tekeregtünk a hatalmas épületegyüttesben. És a sofőr mosolyogva parolázott a sokcsillagos főtisztekkel. Mellesleg érkezésem óta minden reggel ott állt a panzió előtt, ahol laktam, és minden nap vele utaztam. Azért kínálta szolgálatait baráti áron, mert a taxisofőrség csak a fedőfoglalkozása volt. Valójában az ISI azon szekciójának dolgozott, amely az országba érkező külföldi újságírókat tartotta szemmel. De alaposan. Nos ha egy titkosszolgálatnak még a pakisztáni nemzetbiztonság szempontjából abszolút veszélytelen magyar újságírók szoros figyelésére is futja, elképzelhetetlen, hogy valakik ne tudtak volna Oszama bin Ladenről illetve másvalakik ne Pakistan-troops-in-Waziristantudták volna, mire készülnek az amerikaiak 2011. május 2-án. Vagyis a címben feltett kérdésre a válasz: nem dilettánsok, de nem is zsenik irányítják a pakisztáni titkos-szolgálatot. Hanem profik, akik alapvetően két frakcióra oszlanak és ádáz harcban állnak egymással. A soknemzetiségű, csaknem 200 milliós országban pedig nagyon nehéz megfogalmazni, mi is a nemzeti érdek. Így aztán hol az egyik, hol a másik ISI frakcióra támaszkodik az aktuális politikai vezetés…

Forrás: www.asiaport.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.03.06. Washington tagadja, hogy köze lenne két pakisztáni dróncsapáshoz

2013.02.21. Az USA nyilvánosságra hozta a drónok áldozatainak számát

2013.01.03. Amerikai drón egy tálib hadurat semmisített meg

2012.09.25. Az amerikai drónok nem eredményesek Pakisztánban

2012.07.05. Pakisztán újra megnyitja határait a NATO előtt

Katasztrófaéra: túlélni az összeomlást

Akár tetszik, akár nem, az emberiség egy olyan korszakhoz érkezett, amikor a nagy rizikótényezők konvergenciája eddig még sohasem tapasztalt nagyságú és mind az egyének, mind az államok szintjén beláthatatlan következményekkel járó válságokat gerjeszthet. Már több mint hétmilliárdan vagyunk a Földön, és egyre többen a nyugati vagy amerikai fogyasztási modell szerinti életet akarják élni. A népesség és a fogyasztás szakadatlan növekedése azonban óhatatlanul is az objektív valóság falába fog ütközni, mégpedig inkább előbb, mint utóbb.

apocalipseElőször is, az energia- és nyersanyagigény exponenciálisan növekszik, miközben a források kezdenek kimerülni, nevezetesen az olcsó kőolaj, amely pedig alapvető fontosságú a globalizált piacgazdaság zavartalan működéséhez. Olcsó kőolaj nélkül nincs szállítás, nincs termeléskoncentráció, nincs lépcsőzetes gazdálkodás, tehát modern életmód sincs, mert a városi agglomerációk éppen időben történő ellátása is lehetetlenné válik, nem beszélve bolygónk hétmilliárd lakójának az élelmezéséről.

mezo_gazdasag6Másodszor, a mezőgazdaság mind jobban függ az ugyancsak egyre ritkuló édesvízforrásoktól, miközben a gépesítés mint a zöld forradalom pillére, szintén a kőolajtól függ. Ráadásul az intenzív mezőgazdasági művelés kimeríti a földet és tovább terheli az ökoszisztémát, amelyre pedig a nyugati életmód már amúgy is roppant nyomást gyakorol hatalmas mennyiségű hulladék és minden elképzelhető formájú szennyezés formájában, környezeti, egészségügyi, élelmezési, biológiai katasztrófákkal fenyegetve világszerte. Eközben vészesen hanyatlik a biodiverzitás, a szárazföldön és a tengerekben megállíthatatlanul és egyre gyorsabb ütemben folyik az állat- és növényfajok kipusztulása, a kedvezőtlen éghajlati változások által súlyosbítva. Mindennek drámai következményei lesznek a világ népességére, a mezőgazdasági termékek árrobbanásával, éhínségekkel és egyre gyakoribbá váló éhséglázadásokkal, háborúkkal, a politikai extrémizmus erősödésével és történelmileg is példátlan migrációs hullámokkal.

collapseHarmadszor, mivel gazdasági rendszerünk a növekedésen alapul, bármire készek vagyunk a növekedés fenntartásáért, még a vég nélküli eladósodásra is, holott teljesen nyilvánvaló módon a valós növekedés folyamatosan csökken a ’70-es évek óta. A leginkább eladósodott országok között (mint Japán és az Egyesült Királyság) legveszélyesebb helyzetben a világ jelenleg még vezető gazdasága, az Egyesült Államok van, egészen kolosszális adóssággal: államadósságának mértéke 17 ezer milliárd dollár, a vállalatok, bankok és háztartások adósságával együtt 50 ezer milliárd, ha azonban hozzávesszük a társadalombiztosítás és a bankok mérlegen kívüli adósságát is, akkor 250 ezer milliárd dollárra tehető az összeg. Gyakorlatilag visszafizethetetlen. Annál is inkább, mert az olyan feltörekvő gazdaságok, mint Kína, India és Brazília, előbb-utóbb kétségbe fogják vonni a dollár nemzetközi tartalékvalutaként játszott szerepét. Akkor pedig az USA gazdasága stagnáló válságból hiperinflációs válságba fog átbillenni, katasztrofális következményekkel – sajnos – nem csak az amerikaiakra nézve.

economic-collapseVilágunknak, a bőség és pazarlás világának vége, rövidesen beköszönt az ínség és hiány korszaka. Márpedig a történelem és az antropológia azt tanítja, hogy az ember mint biológiai tényező – akárcsak az összes emlős – harcol a forrásokért, a területért és a szaporodásért. A hiány tehát elkerülhetetlenül a feszültségek növekedéséhez, vagyis háborúkhoz, a politikai szélsőségek térnyeréséhez, éhínségekhez, tömeges népvándorlásokhoz fog vezetni. A világnépesség exponenciális növekedésének és fogyasztási módjának konvergenciája a források kimerülésével, az ökológiai problémák súlyosbodásával és végül a pénzügyi rendszer összeomlásával az általunk ismert globális gazdaság végét vetíti előre – maximum egy évtizeden belül. Az elkövetkező években a szociális, politikai, gazdasági, energetikai, ökológiai és pénzügyi kockázati tényezők csak egymást fogják erősíteni anélkül, hogy bármi is megfordíthatná a tendenciát egészen addig, amíg egy kiszámíthatatlan esemény, az „utolsó cseppnyi” megrázkódtatás össze nem omlasztja az egész jelenlegi struktúrát.

fukushima27Számos társadalmi, gazdasági, földrajzi, kulturális és antropológiai tényező fogja befolyásolni a csapás kiterjedését és sebességét. A globális válságra legjobban felkészült országok között mindenekelőtt a hagyományosan rendkívül szolidáris társadalmú és homogén népességű Japánt említhetjük, amely a 2011. márciusi tóhokui földrengés és szökőár során is példamutató helytállásról tett tanúbizonyságot (ellentétben például a Katrina hurrikán idején mutatott amerikai fejetlenséggel). Rajta kívül még Oroszországnak jók az esélyei az általános összeomlás átvészelésére (elegendő természeti erőforrás, a nehézségekhez szokott kultúra, alacsony népesség egy rendkívüli mezőgazdasági potenciállal rendelkező óriási területen), és kisebb mértékben a skandináv országoknak (feltéve, hogy képesek lesznek megbirkózni a bevándorlással), néhány dél-amerikai fehér államnak (Argentína, Chile, Uruguay és valószínűleg Brazília) meg talán Kanadának (ha nem destabilizálja vagy egész egyszerűen nem annektálja a déli szomszédja).

argentina-collapseKríziselviselő képességüket tekintve a legtörékenyebb országok Nyugaton az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország, a harmadik világban Egyiptom, Nigéria, Pakisztán és Szaúd-Arábia, és mindenhol a metropoliszok, Mexico Citytől Lagoson, Párizson, Londonon, Atlantán, New Yorkon és Los Angelesen át Delhiig, amelyek minden valószínűség szerint városi gerillaharcok és tömegmészárlások színterei lesznek. Míg 1950-ben a világnépesség 30 százaléka élt városi övezetben, 2030-ra ez az arány 60 százalékra fog nőni, és már most is 25 olyan város van a világon, amelynek a lakossága meghaladja a tízmillió főt. A közeljövő kínai, indiai és nyugat-afrikai megapoliszaiban akár 50 millióan is élhetnek majd, de hogy közülük hányan fogják túlélni az általános összeomlást, az már más kérdés. Rousseau „Vissza a természethez!” jelszava napjainkra aktuálisabbá vált, mint valaha volt, de immár nem pusztán filozófiai elvként, hanem a szó szoros értelmében véve.

Gazdag István

Forrás: www.antidogma.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.16. Túl keveset költenek a szegények megsegítésére az ázsiai országok

2013.06.05. Zavargásoktól tartanak a munkanélküliség miatt

2013.06.15. A BRICS gyorsabban fejlődik más országoknál

2013.05.22. Ritkul a levegő az adócsalók körül

2013.05.15. Soros György: Európának lazítania kell

2013.04.28. BRICS-országok – a valutaalap pénzéből új tartalékvaluta legyen

2013.03.31. A globális gazdaság átalakulása, mint a városok ”gyilkosa”

free counters

Többen hisznek a konteóknak, mint a hivatalos verzióknak

A brit és amerikai pszichológusok és szociológusok bevonásával készült, nemrég megjelent tanulmány szerint az „összeesküvésekben hívő” emberek minden jel szerint „józanabb gondolkodásúak”, mint azok, akik a vitatott események hivatalos magyarázatát gondolják igaznak.

konteoA beforeitsnews olvasói számára ez valószínűleg kevésbé meglepő hír, bár az is igaz, hogy a személyes tapasztalatok sokszor ennek az ellenkezőjét mutatják. Akik a hivatalos propagandának hisznek, valószínűleg kitartanak az „őrület” mellett.

A tanulmányban bemutatott statisztikák szerint az események mögött összeesküvést látó emberek kétszer annyian vannak, mint az állami verziókat elfogadók. Úgy tűnik, egyre többen jönnek rá az eltitkolt igazságokra. Valószínűleg ezért is igyekszik a hatalom elhallgattatni minden alternatív hangot.

conspiracy-this-640x480A brit-amerikai tanulmány azt is megállapította, hogy a fővonalas média által bemutatott sztereotípiákkal ellentétben, az „összeesküvés elméleteket” elfogadó emberek józanabbnak tűnnek, mint a hivatalos verziókban hívők.

wtc-7-lede-0808A brit Kent Egyetem munkatársai, Michael J. Wood és Karen M. Douglas által „Mi van a 7-es épülettel? A Szeptember 11-i támadások körüli összeesküvés elméletek online párbeszédeinek vizsgálata” címen publikált szociológiai tanulmány összehasonlította az összees-küvésben hívő és az azt elvető hozzászólásokat a különböző hírportálokon.

A szerzők meglepve tapasztalták, hogy ma már gyakoribbak az összeesküvés párti, mint az azt ellenző hozzászólások. A 2174 megvizsgált hozzászólásból 1459-et összeesküvés pártinak, míg 715-öt a hagyományos magyarázatot elfogadónak értékeltek. Tehát a cikkekhez hozzászólók között kétszer annyian vannak azok, akik nem hiszik el a szeptember 11-i terrortámadáshoz vagy a Kennedy ellen elkövetett merénylethez hasonló események hivatalos magyarázatát, mint azok, akik igen.

hand-of-conspiracy2A BeforeItsNews oldalán például néhány konkrét személy rendszeresen rendkívül ellenséges hozzászólásokat tesz közzé. Elképzelhető, hogy ennek kiváltója, hogy a többség nem fogadja el az általuk igaznak vélt nézeteket? A kutatás azt mutatja, hogy a hivatalos magyarázatokkal egyetértők rendkívül ellenséges módon próbálják meggyőzni „ellenfeleiket” nézeteikről.

jetfuelA kutatók azt is megállapították, hogy az összeesküvéseket tagadók fanatikusan ragaszkodnak saját összeesküvés elméletükhöz: Szerintük 2001. szeptember 11-én 19 arab, akik közül egy sem volt gyakorlott pilóta, véghezvitte az évszázad bűntettét, egy, az afgán hegyekben bujkáló, dialízisre szoruló férfi irányításával. „Akik úgy gondolják, hogy szeptember 11 eseményei mögött egy állami összeesküvés húzódik, nem egy konkrét, rivális elméletet próbálnak bizonyítani, ami minden tekintetben magyarázatot ad a történésekre, csupán arra próbálnak rávilágítani, hogy a hivatalos magyarázat egy hazugság,” – írják a kutatók.

Hála az Internetnek, ma már (legalábbis egyelőre) a hivatalos magyarázatokban kételkedők sincsenek kizárva a nyilvános párbeszédekből. A CIA 44 éve használatban lévő taktikája, hogy a számára kedvezőtlen vitákat „összeesküvés elméletnek” bélyegezve nevetségessé tegye, kezdi elveszíteni hatékonyságát. Szakértői körökben és a portálokon közzétett hozzászólásokban az összeesküvés-párti hangok nemcsak számban, de racionalitásban is megelőzik az összeesküvést tagadó véleményeket.

conspiracy_to_rule_the_world_by_quartertofour-d3fgo1sNem csoda, hogy az összeesküvést tagadók egyre inkább ellenséges és paranoid bolondoknak tűnnek.

Forrás: www.idokjelei.hu / beforeitsnews.com

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.16. Snowden bebiztosította magát

2013.07.11. George Bush nem bánja a kémkedést

2013.07.08. Belát a lakásunkba és le is hallgat minket az új vírus

2013.07.03. Milyen árat fizet az Egyesült Államok a globális kémkedésért?

2013.06.06. A Bilderberg-csoport a héten tartja éves konferenciáját

free counters

A CERN magyar szemmel

Nagy hadronütköztető (LHC) és “isteni részecske” – sokaknak ez jut eszébe az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN hallatán. A genfi szervezet az univerzum alapvető kérdéseire keresi a választ, “melléktermékként” pedig olyan fejlesztések kerültek ki “boszorkánykonyhájából”, mint a Web, amelynek egyébiránt emléktáblája is van a zegzugos komplexum egyik folyosóján.

cernAz itt végzett munka előrébb viszi a világot, a CERN a tudomány révén előmozdítja a nemzetközi együttműködést. Az itt dolgozó magyar szakemberek fontos kísérletek résztvevői, és mert az LHC jelenleg áll, volt alkalmuk bepillantást nyújtani újságíróknak a munkájukba.

A szervezet iránti érdeklődést mutatja, hogy idén már 100 ezer látogatót várnak, magyarok viszont még mindig kevesen jönnek – mondja Garai Zsuzsanna, a CERN Látogatóközpont munkatársa. A menzáján épp úgy látni kiltet viselő skótokat, mint japánokat, a hely valóságos Bábel, mindenféle nyelvet hallani. A különbségek ellenére van egy közös nyelv is, mégpedig a tudomány, a kutatókat a kiválóság vezérli.

Bizonyára ez vezetett a világ legnagyobb hadronütköztetőjének megépítéséhez is: a 27 kilométeres gyűrűn másodpercenként 11 ezerszer fut végig ellentétes irányban két protonnyaláb, a precizitás olyan fokú, mintha valaki át akarna lőni a tű fokán, csak épp a tű a Holdon van – jegyzi meg Szillási Zoltán, az LHC négy kísérlete közül a CMS-nek a munkatársa. Mind a négyben – ATLAS, ALICE, CMS, LHCb – van magyar, a CERN egyetlen részecskelassítójában és egy régebbi kísérletben is dolgoznak magyarok, de vannak, akik külföldi egyetemek “színeiben” vagy a CERN munkatársaként.

lhc-aerialA velük folytatott beszélgetésből kiderült, az egyéni sikernél fontosabbnak tartják a világ megismerését. Pedig előfordul, hogy a tesztidőszakban két-három hónapon át heti hét nap akár 10-12 órát is dolgozniuk kell. Bár mind kiváló fizikusok, elmondásuk szerint még nekik is érdemes “ismeretterjesztést” tartani. A Higgs-részecskével kapcsolatban pedig nem az érdekli őket igazán, hogy majdnem biztosan megvan, hanem az, hogy miként lett meg, mert ebből lehet sokat tanulni.

A kísérletek egyfajta “mikrokozmoszok”, még saját alkotmányuk is van, és ha ugyanazt a kérdést vizsgálják, a kutatók nem osztják meg egymással a fontos eredményeket, azért, hogy ne befolyásolják a másikat.

Így van ez a “két Eiffelnél”, a CMS-nél is. A súlya 14 ezer tonna – vagyis a híres toronyénak kétszerese -, átmérője 14 méter, és eltérően az ATLAS-tól rendkívül kompakt szerkezet. A 3000 fős CMS nióbium-titán mágnesrendszere az egyik legerősebb a világon. A kísérletben 66 pixeles géppel fényképezik az ütközéseket – mondja Veres Gábor, a CMS tíz fizikuscsoportja egyikének vezetője, a CERN munkatársa. Másodpercenként 40 millió felvétel születik, ezekből választják ki a szekundumonkénti 100 ezer legérdekesebbet.

A bizonyos típusú részecskék energiáját mérő kaloriméter 86 ezer különleges kristályból áll, az ezeken átjutó hadronokat bronzszendvicsek fogják fel. A bronz a leszerelési programból, Oroszországból érkezett – jó példa ez arra, hogy a CERN a tudomány révén szolgálja a békét. A müonok még a bronzon is átjutnak, őket müonkamrák fogják fel. A müonok azért fontosak, mert például a Higgs-bozon négy müonra tud bomlani, így általuk következtetni lehet a részecskére – fejti ki a fizikus.

Az itt dolgozó magyar szakemberek legfontosabb feladata a müondetektorok pozicionálása. Amikor ugyanis bekapcsol a mágnesrendszer, óriási erők lépnek fel, ezért fontos figyelni a szerkezet mozgását. A föld mozgása, a közeli Genfi-tó vízszintje, de még a Hold fázisai is befolyásolják a CMS-t, hiába 14 ezer tonna. A környező hegység mészkő, amely tavasszal megszívja magát vízzel, ezt is figyelembe kell venni – részletezi Szillási Zoltán, a technikai csoport tagja.

cern1A CMS 90-100 méteres mélységben van, az út 70 másodperc lifttel. A felvonó közelében egy falat a kollégák egy részéről készült fotók borítanak, sok köztük a nő. “Nőnapon egyszer az összes műszakvezető nő volt, csak az egyik irányítói székbe nem találtak nőt” – emlékszik vissza Veres Gábor.

A nagy hadronütköztetőben a CMS az egyetlen, ahol a mélyben van látogatóplatform. Zajlik a felújítás, amelyet technikai koordinátor felügyel, a kétéves leállás idejére órára pontosan le van bontva a munkamenet.

A CMS-t már megépíteni sem volt egyszerű, a 20 éves szerkezet 16-17 év alatt lett kész, a felszínen szerelték össze, majd szeletenként engedték le és illesztették be az alagútba. Az összeszerelés pontosságán tíz évig dolgoztak.

Az LHC ALICE-kísérlete ezzel szemben a föld alatt épült meg, 70 méter mélyen. A hadronütköztető ugyanis síkban döntött, mert azonos kőzetrétegben akarták tartani.

Az ALICE kisebb a CMS-nél, 1300 fős. Komplex detektor, nem részecskefizikai, hanem nehézion-céllal működik a proton-proton  reakciók mellett az évente csak egy-egy hónapos ólom-ólom ütközések vizsgálatára fókuszálnak. Míg a CMS és az ATLAS igen/nem típusú kérdésekkel foglalkozik, a nehézion-fizika több részecske együttes viselkedését vizsgálja. A cél univerzum korai állapotának megismerése, az, hogy mi volt mikromásodpercekkel az ősrobbanás után – mondja Barnaföldi Gergely Gábor, a magyar ALICE-csoport vezetője. Az ALICE-t sokan időgépként is emlegetik, itt “fő” a nagyon sűrű és extrém magas hőmérsékletű “ősleves”, a kvark-glüon plazma, amelynek az előállítása és a vizsgálata a cél.

Itt van a világ legnagyobb RICH-detektora, amely azonnal megmondja, milyen részecskék születettek az ütközésben. A többi ponton nincs azonnali válasz erre. Ez nagyon fontos az “ősleves” miatt – magyarázza a Wigner-központ fizikusa. Az ALICE-ben is van orosz “véna”: a távolra szóródó részecskék elkapásához egy olyan “tölcsért” építettek be, amely az atombombához kell, és egyenesen az atomvárosból érkezett.

A magyar szakemberek kezdetektől benne voltak az ALICE-ben, többek közt az időprojekciós kamrákkal (TPC) kapcsolatos munkákban. A legfontosabb mégis a DDL (Detector Detector Link), a magyar fejlesztésű adatgyűjtő rendszer. A DDL a detektorokban van, vagyis nagyon erős ionizáló sugárzást kell kibírnia.

A következő nagy projekt a DDL továbbfejlesztése, a DDL3. “Ezt a munkát szinte csak mi tudjuk elvégezni, nálunk van csak meg együttesen a tudáspotenciál” – hangsúlyozza Barnaföldi Gergely Gábor. Fontos a TPC fejlesztése is, az új kamrák más technológiával fogják detektálni a részecskéket. Ugyanígy jelentős munka az adatanalízis, amelynek fő iránya a nagy impulzusú azonosított hadronok vizsgálata, illetve a kvark-glüon plazmával kapcsolatos elméleti kutatás.

A magyar CERN-részvétel “ősrobbanását” a régen NA49, ma már viszont NA61 néven ismert kísérlet jelentette. A CERN-ben dolgozó magyar fizikusok közül sokan itt kezdtek. Manapság László András fizikus a lelke a kísérletnek.

121022_cernSzemben az LHC-vel, az NA61 fix céltárgyas ütköztetéseket végez. Itt is vákuumcsőben fut a nyaláb, de különböző céltárgyaknak ütköztetik. Proton-proton kísérletből érkező nyaláb esetén például folyékony hidrogén céltárgynak – fejti ki László András. Ő írja a 140 fős kísérlet adatfeldolgozó szoftvereit, és a fontos feladatok között említi a TPC-kiolvasókkal, illetve a rekonstrukciós szoftverrel kapcsolatos munkát. Utóbbi majdnem olyan bonyolult, mint a kísérlet maga.

Bár a fix céltárgyas ütközéseknél kisebb az energia, vannak olyan jelenségek, amelyeket ezeken az energiákon kell vizsgálni.

Egyetlen hely van a CERN-ben, ahol nem gyorsítják, hanem lassítják a részecskéket, az antiproton-lassító, az AD. Mindezt azért, hogy antianyagra vadásszanak. Barna Dániel, a Tokiói Egyetem kutatója, az AD ASACUSA-kísérletének résztvevője emlékeztet arra: antiproton nincsen, azt “kelteni” kell, mégpedig úgy, hogy protont egy céltárgynak vezetnek, majd kiválogatják az antiprotont. Az AD célja minél pontosabban megismerni az antiproton tulajdonságait, hogy össze lehessen hasonlítani az anyagot és az antianyagot, ezáltal közelebb jutni ahhoz, hogy miért csak anyag van a világegyetemben. A proton és az antiproton között vélhetően nincs különbség, ezt feltételezi a standard modell is. Ha lenne, az már az új fizikát jelentené – teszi hozzá.

cern1Az AD-ben végzik az antiprotonos hélium (a héliumatom egyik elektronját cserélik ki antiprotonra) spektroszkópiáját, további cél ennek az igencsak egzotikus atomnak a minél pontosabb mérése. Az egyik kísérlet függőleges, és antihidrogént ejt csapdába. A lassítóban mérik az antihidrogén gravitációját is. Antianyagra ezt még nem vizsgálták, így kérdés, hogy ugyanolyan-e, mint az anyagnál.

Az antihidrogén élettartama a vákuumtól függően végtelen is lehet, de a másodpercekig tartó csapdázáshoz is óriási vákuum és nagyon alacsony hőmérséklet kell – magyarázza Barna Dániel. Az antihidrogénhez antiprotonra és pozitronra van szükség, de nagyon kis sebességgel kell összehozni őket. Ehhez nagyon erős mágnes, a csapdázáshoz pedig erős mágneses és elektromos tér kell. Az AD-ben másféle mágnesek vannak, mint az LHC-ben, és míg a nagy hadronütköztetőben a rádiófrekvenciás rezonátorok gyorsítják a nyalábot, itt lassítják. Az antihidrogént amúgy 10-20 percre is csapdába tudják ejteni, de csak akkor derült ki, hogy sikerült-e, ha kinyitják a csapdát. Vakok vagyunk a kísérletre – érzékelteti Barna Dániel. Próbálkozásonként egyébiránt legfeljebb néhány antihidrogént tudnak csapdázni.

Amikor az LHC működik, az AD-be másfél percenként jön egy “lövés”. A fizikus megjegyzi, az AD “játszótér” mindent lehet csinálni: darut vezetnek, esztergapadjuk is van, ők viszik le a hűtéshez a héliumot – a CERN-ben egyébiránt több hélium van, mint a világ éves héliumgyártása -, de épp ezt szeretik a munkában.

“Szupermágnesek” nélkül nem lennének kísérletek, mert nem lenne, ami a pályán tartja a nyalábokat. Az LHC-ben például 1232 kétpólusú mágnes van, darabonként 27 tonnásak. A hadronütköztető teljesítményét a körgyűrű sugara és a mágnes ereje határozza meg, a mostani mágnesek azonban “csak” 9 tesláig bírják. A továbblépéshez új technológia vagy nagyobb alagút kell – magyarázza Bajkó Márta mérnök, a világ egyik vezető mágnestervezője. A CERN az új technológia kifejlesztése mellett döntött, mert az még mindig olcsóbb, mint egy nagyobb – 100 kilométeres – alagút. Emellett sokkal több hozadéka van – jegyzi meg a CERN munkatársa.

lhc_magnets_tunnelAz LHC-mágnesek szupravezetők: nincs bennük elektromos ellenállás, de ez csak bizonyos körülmények – például hőmérséklet, áramsűrűség – között igaz. A mostaniak nióbium-titánból vannak, a fejlesztés viszont nióbium-ónnal – 16 mágnessel – történik majd. Időben és pénzben a 16 új mágnes ugyanannyi lesz, mint az 1232 régi.

Az LHC fejlesztésének célja a luminozitás (adott idő alatt az egy nyalábbal nyert hasznos információ mennyisége) százszorosára javítása – emlékeztet. A régi mágnesek megmaradnak, a final focus mágneseket, amelyek az ütközési pontok közelében milliméteresről mikrométeresre préselik össze a nyalábot, cserélik ki. Az újak 12 teslásak és négypólusúak lesznek, 14 TeV-es energiájú nyalábok körpályán tartását is el tudják majd végezni.

Bajkó Márta már a mostani mágnesrendszer tervezésekor a CERN-ben volt. Felidézte, a nióbium-titán mágnesek Olaszországban, Németországban és Franciaországban készültek öt év alatt. Egyenként tesztelték őket, a kritikus helyekre kerültek a legjobbak – mert nincs két egyforma -, két-három év alatt vitték le őket a föld alá. 13 ezer amperrel kell megbirkózniuk, ez méterenként több tonna erőt jelen. A mágneseket rozsdamentes acél, vas és egy újabb réteg rozsdamentes acél veszi körül.

Forrás: MTI

2013.07.14. Száz megapixeles fényképezőgépet fejlesztettek ki Kínában

2013.07.11. Kiderítették az izomerő valódi eredetét az amerikai kutatók

2013.07.10. Az atomóránál is pontosabb órát fejlesztettek ki

2013.07.10. Gazdag ökoszisztémát rejthet a Vosztok-tó

2013.07.02. A nagy erejű földrengések még a vulkánokat is elmozdítják

2013.06.24. Magyar tanulmány a kvantummemória használatának eredményeiről

2013.06.21. Hamarosan halhatatlanná válhat az emberiség?

free counters

A háború egy svindli

A fordító megjegyzése:
Az 1930-as években, a közelgő újabb világháború veszélyét érezve, a tengerentúlon kibontakozott egy olyan mozgalom, ami „America First” (Elsősorban Amerika) néven vált ismertté. Ennek a mozgalomnak az volt a célja, hogy megakadályozza azt, ami húsz évvel korábban történt: Amerika hadba rántását sötét ügyletek által. Az, hogy az amerikai kormányzat, illetve a mögötte álló háttérhatalom csak két háborús év (1939 szeptember – 1941 december) után, csak a Pearl Harbor elleni, még manapság is sok kérdést felvető japán támadás hatására tudta elérni, hogy az USA népe hadba vonuljon, az ennek a mozgalom ellenállásának köszönhető.

ww2Ennek a mozgalomnak a volt a tagja Smedley D. Butler nyugalmazott tengerészgyalogos-tábornok, Amerika egyik legtöbb kitüntetéssel elhalmozott veteránja is.

Smedley D. Butler a harmincas években országjáró körúton vett részt, ahol több száz beszédet tartott „A háború egy svindli” (War Is A Racket) címmel, a háborútól való távolmaradás mellett. 1935-ben kiadta ennek a beszédnek egy bővített, könyv formátumú változatát.

„A háború egy svindli” legfontosabb mondanivalója az, hogy bár kiadásától számítva majdnem nyolc évtized telt el, ennek ellenére semmit sem veszített jelentőségéből. Az elmúlt nyolcvan évben generációk születtek és haltak meg, de a háború mint hazafias cselekedet eladása, az abból irdatlan hasznot húzó nagyvállalatok, bankárok és spekulánsok trükkjei, valamint a harcot megvívó átlagemberek szenvedései mit sem változtak.

GreatWarHdr2Semmiképpen nem akarom, hogy ez a könyv kötelező olvasmány legyen, mert akkor senki sem fogja elolvasni. Ajánlott olvasmányként viszont hasznosnak tartom mindenki, különösen az ifjú generáció számára.

countryneedsyouSenki ne aggódjon amiatt, hogy mi fog akkor történni, ha egy ismerősének ajánlja ezt a rövid, de lényegre törő könyvet! Ha Ön nem kioktató módon, hanem valóban jó szívvel cselekszik, de ennek ellenére a másik fél megsértődik, és nem áll Önnel többet szóba, akkor azt mondom, hogy az a kapcsolat annyit is ért, és egyáltalán nem kár érte, hogy megszakadt. „You can lead a horse to water, but you can’t make it drink”, mondják az angolszászok, ami körülbelül annyit tesz, hogy „Odavezethetsz egy lovat a vízhez, de arra nem kényszerítheted, hogy igyon”.
Nézni mindenki tud, de arra senki sem kényszeríthető, hogy lásson is.

Aki beszél angolul, annak természetesen az eredeti változatot ajánlom, annyi kiegészítéssel, hogy előtte olvassa el a magyar fordítás bevezetőjében lévő, a könnyebb szövegértést elősegítő magyarázatot. Aki pedig a magyar fordítást akarja elolvasni, megtisztel döntésével.

Jó olvasást, és másokkal való megosztást!

Magyarázatok a könnyebb szövegértés érdekében:

  • The World War (A Világháború), 1914-18
    Az I. világháború. „A háború egy svindli” c. könyvet 1935-ben adták ki.
  • ”Open door” policy („Nyitott kapuk” politika)
    A XIX-XX. század fordulóján született elv, mely szerint Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Japán, Oroszország, és az Amerikai Egyesült Államok szabadon kereskedhet Kínával, de egyik nagyhatalom sem törhet kizárólagos befolyásra.
  • entangling alliance
    Belegabalyító szövetség. Olyan szövetség, ami magával rántja, háborúba sodorja az országot. Az USA alapító atyái óvtak attól, hogy az amerikaiak szövetségeket kössenek, és így belesodródjanak Európa – és a világ – viszályaiba.
  • Uncle Sam
    Samu nagybácsi; az Egyesült Államok gúnyneve. Az „Uncle Sam” kezdőbetűi megegyeznek a „United States” kezdőbetűivel.
  • yard
    91 cm, azaz kb. 1 méter.
  • The Armistice (A Tűzszünet)
    Az első világháború harcait lezáró tűzszünet. Ez a nap – november 11. – számos országban ünnepnap.
  • Andrew „Andy” Jackson
    Az USA elnöke 1829-37-ben.
  • buckboard
    A XIX. században, az USA-ban elterjedt, könnyű fogatolt kocsi (lovaskocsi).
  • Nye-bizottság
    A Gerald Nye szenátor vezette bizottság, mely az USA-t a Világháborúba rángató trükköket, valamint a hadi nyerészkedést vizsgálta.
  • Administration
    A[z amerikai] kormány.
  • State Department
    Az USA külügyminisztériuma.
  • War Department
    Az USA hadügyminisztériuma.
  • Navy Department
    Az USA haditengerészeti minisztériuma.
  • Az infláció mértéke
    1200 dollár 1861-ben kb. egyenlő 28.000 dollárral 2013-ban.
    400 dollár 1918-ban kb. egyenlő 6100 dollárral 2013-ban.
  • Liberty Bond
    „Szabadság-kötvény”. A háborús költségek fedezésére kibocsátott amerikai kötvény.
  • „Liberty Loan” speech
    „Szabadság-kölcsön” szónoklat. „Szabadság-kötvény” vásárlására, amerikai hadikölcsön jegyzésére buzdító beszéd.
  • About face!
    Szűk értelemben: Hátra arc!. Tágabb értelemben: 180 fokos fordulat az ember életében.
  • canned willy
    Sózott marhahús-konzerv
  • The Civil War (A Polgárháború), 1861-65
    Az Amerikai Egyesült Államokban maradt északi államok, valamint a kivált déli államok alkotta Amerikai Konföderált Államok közötti háború.
  • A USS Maine és a spanyol-amerikai háború, 1898
    United States Ship Maine, azaz az Egyesült Államok Maine nevű hadihajója.
    1895-ben a függetlenségpárti kubaiak felkeltek a gyarmattartó spanyolok ellen. 1898-ban Havanna kikötőjébe befutott a USS Maine, majd ott, tisztázatlan okból felrobbant. Az amerikai kormány a spanyolokat tette felelőssé, és az USA hadat üzent Spanyolországnak.
    A háború az USA győzelmével végződött.
  • Congressional Medal of Honor
    Kongresszusi Becsületrend.
  • draft; conscription (sorozás)
    Az angolszász országokban általában nem volt sorozás, azaz a haderő önkéntesekből állt. A könyv írásáig, azaz 1935-ig, az USA-ban csak kétszer volt sorozás: a Polgárháború közepétől annak végéig (1863-65), illetve a Világháborúban való részvétel (1917-18) idején.
  • A Szövetségesek (The Allies)
    Az antant megnevezése az angolszász irodalomban.
  • 125 millió ember.
    Az USA lakossága 1935-ben.
  • Nippon (Nippón)
    Japán.

War_Is_A_Racket1Smedley D. Butler tábornok: A háború egy svindli
(
1935)

Tartalom
1. fejezet: A háború egy svindli
2. fejezet: Ki húzza a hasznot?
3. fejezet: Ki állja a számlát?
4. fejezet: Ahogyan ezt a svindlit szét lehet zúzni!
5. fejezet: Pokolba a háborúval!

ELSŐ FEJEZET
A háború egy svindli

A háború egy svindli. Mindig is az volt.

Valószínűleg a legrégibb; könnyen lehet, hogy a legnagyobb hasznot hozó; bizonyos, hogy a legerkölcstelenebb. Az egyetlen olyan svindli, ami nemzetközi léptékű. Az egyetlen svindli, amiben a hasznot dollárban, a veszteséget pedig emberéletben számítják.

Úgy vélem, hogy a svindli legjobb meghatározása az, amikor valami nem az, mint aminek az emberek többsége számára tűnik. Csak egy kis „belső” csoport tudja, hogy miről is van szó. Nagyon kevesek szűk köre javára, nagyon sokak tömegének a terhére bonyolítják le. A háborúból egy kisszámú ember hatalmas vagyonra tesz szer.

A Világháborúban mindössze egy maroknyi ember takarította be a konfliktus hasznát. A Világháború alatt, az Egyesült Államokban legalább 21.000 új milliomos és milliárdos keletkezett. Jövedelemadó-bevallás formájában, ennyien vallották be hatalmas, vérből vett nyereségüket. Azt, hogy vajon hány egyéb hadi-milliomos hamisította meg adóbevallását, senki sem tudja.

Ezek a hadi-milliomosok közül, vajon hányan vettek a vállukra puskát? Közülük hányan ástak lövészárkot? Közülük hányan tudták, hogy mit jelent éhezni egy patkányoktól hemzsegő tüzérségi óvóhelyen? Közülük hányan töltöttek el éjszakákat kialvatlanul és rémülten, hogy közben tüzérségi gránátok, repeszek és géppuska-lövedékek elől buktak le? Közülük hányan verték vissza az ellenség szuronyrohamát? Közülük hányan sebesültek meg vagy estek el csatában?

A háborúból kifolyólag, a nemzetek további területeket szereznek, ha győzedelmeskednek. Egyszerűen elveszik azokat. Az újonnan megszerzett területeket kevesek egy szűk köre haladéktalanul ki is aknázza – ugyanazok a kevesek, akik a háborúban dollárt facsartak ki a vérből. A számlát pedig a nagyközönség állja.

És mégis, milyen számláról van szó?

A számla borzalmas kimutatással szolgál. Újonnan lerakott sírkövek. Szétszaggatott testek. Darabokra hullott elmék. Összetört szívek és otthonok. Gazdasági instabilitás. Gazdasági válság, és az összes velejáró nyomorúság. Generációkat és generációkat sújtó adóprés.

Évek hosszú során, katonaként, volt egy olyan gyanúm, hogy a háború egy svindli, de ennek teljes tudatára csak akkor ébredtem rá, miután visszavonultam a polgári életbe. Most, hogy látom, amint napjainkban, a nemzetközi háború viharfelhői gyülekeznek, szembe kell velük néznem, és fel kell ellenük szólalnom.

Megint oldalakat választanak. Franciaország és Oroszország tárgyalt, majd megegyezett, hogy egymás mellett fognak állni. Olaszország és Ausztria, sietve, hasonló egyezségre jutott. Lengyelország és Németország vágyakozva tekint egymásra, erre az egyetlen alkalomra elfelejtve a Lengyel-átjáróval (korridor) kapcsolatos vitájukat.

A Sándor jugoszláv király elleni merénylet bonyolította a helyzetet. Két ádáz ellenség, Jugoszlávia és Magyarország, majdnem egymás torkának esett. Olaszország kész volt arra, hogy beszálljon. Franciaország persze figyelte a dolgot. Akárcsak Csehszlovákia. Mindegyikük egy jövőbeli háborúval számol. Nem maguk az emberek – nem azok, akik harcolnak, megfizetnek és meghalnak –, csak azok, akik a háborúkat szítják, és biztonságban, otthon maradnak, hogy hasznot húzzanak.

Napjainkban, világszerte, 40 millió ember áll fegyverben, és eközben államférfiainknak és diplomatáinknak van képük azt mondani, hogy nem formálódik egy újabb háború.

Az ördögöt nem! Talán ezt a 40 millió embert táncosnak képezik ki?

Olaszországban biztos, hogy nem. Mussolini miniszterelnök tudja, hogy őket mire képzik ki. Ő legalább elég őszinte ahhoz, hogy kimondja. Nem is olyan régen, Il Duce az „International Conciliation”-ben [Nemzetközi Békéltetés], a Carnegie Endowment for International Peace kiadványában, azt mondta:

„És mindenek felett a fasizmus – minél többet fontolgatja, minél jobban megfigyeli az emberiség jövőjét és fejlődését, elválasztva az adott pillanat politikai megfontolásaitól – nem hisz az állandó békének sem a lehetőségében, sem a hasznosságában… Egyedül a háború az, ami az emberi energiát, annak legteljesebb mértékében, a felszínre hozza, és ami nemes fénybe öltözteti mindazokat az emberek, akikben van bátorság, hogy ezt felvállalják.”

Kétségtelen, hogy Mussolini pontosan úgy érti ezt, ahogy mondja. Jól kiképzett hadserege, nagy légiflottája, még haditengerészete is, kész a háborúra – nyilvánvaló, hogy azt türelmetlenül várja. Legutóbbi kiállása Magyarország mellett, ez utóbbinak a Jugoszláviával folytatott vitája során, ezt mutatta. Csapatainak sietős mozgósítása az osztrák határ mentén, a Dollfuss elleni merénylet után, szintén ezt mutatta. Vannak még mások is Európában, akiknek a kardcsörgetése előrejelzi az előbb vagy utóbb bekövetkező háborút.

Herr Hitler – Németország újrafelfegyverzésével, valamint újabb és újabb fegyverekre irányuló, állandó követeléseivel – ugyanakkora, ha nem nagyobb fenyegetés a békére nézve. Franciaország nem olyan régen emelte fel ifjúsága kötelező katonai szolgálati idejét egy évről tizennyolc hónapra.

Így van – a nemzetek mindenfelé fegyverben állnak. Európa veszett kutyái elszabadultak. A Távol-Keleten a helyezkedés ügyesebben zajlik. Még 1904-ben, amikor Oroszország és Japán harcolt, az út szélére hajítottuk öreg barátunkat, az oroszokat, és Japánt támogattuk. Akkoriban a nagyon bőkezű nemzetközi bankáraink Japánt pénzelték. Mostanság az az irányvonal, hogy elmérgesedjen a viszonyunk a japánokkal. Mit is jelent a Kínára vonatkozó „nyílt kapuk” politika számunkra? A Kínával való kereskedelmünk körülbelül évi 90 millió dollár. Vagy a Fülöp-szigetek esetében? Körülbelül 600 millió dollárt költöttünk a Fülöp-szigeteken az elmúlt harmincöt évben, és nekünk (a bankárainknak, a nagyiparosainknak és a spekulánsainknak) kevesebb, mint 200 millió dollárnyi magánbefektetésünk van ott.

Majd pedig azért, hogy a Kínával folytatott, körülbelül 90 millió dolláros kereskedelmet megmentsük, vagy hogy ezeket a kevesebb, mint 200 millió dolláros, Fülöp-szigeteken lévő magánbefektetéseket megóvjuk, felborzolnák a kedélyünket azért, hogy gyűlöljük Japánt, és hogy háborúba menjünk ellene – egy olyan háborúba, ami akár több tízmilliárd dollárba, amerikaiak százezreinek életébe, valamint további, több százezernyi testileg megnyomorított és szellemileg zavarodott emberbe kerülne.

Természetesen ezekért a veszteségekért cserébe, azokat ellensúlyozó haszon keletkezne – hatalmas vagyonok jönnének létre. Dollármilliókat és -milliárdokat halmoznának fel. A kevesek egy szűk köre. A lőszer-gyárosok. A bankárok. A hajóépítők. Az iparosok. A konzervgyárosok. A spekulánsok. Nekik futna a szekér.

Igen, ők készülnek egy újabb háborúra. Miért is ne tennék? A háború nagy megtérüléssel jár.

De milyen haszonnal jár azoknak az embereknek, akik elesnek? Milyen haszonnal jár az anyjuknak és a húgaiknak, a feleségeiknek és a kedveseiknek? Milyen haszonnal jár a gyermekeiknek?

Milyen haszonnal jár bárkinek is, kivéve a kevesek azon szűk körét, akiknek a háború hatalmas hasznot jelent?

És milyen haszonnal jár a nemzetnek?

Vegyük a saját esetünket! 1898-ig egy rögnyi területet sem birtokoltunk az észak-amerikai szárazföldön kívül. Abban az időben nemzeti adósságunk egy kicsit volt csak több, mint 1 milliárd dollár. Azután „nemzetközi beállítottságúvá” váltunk. Elfelejtettük, vagy félretoltuk országunk atyjának tanácsát. Elfeledtük George Washington figyelmeztetését a mások viszályaiba „belegabalyító szövetségekről”. Háborúba vonultunk. Külső területeket szereztünk. A Világháború időszakának végén, a nemzetközi ügyekbe való beavatkozás közvetlen eredményeként, nemzeti adósságunk 25 milliárd dollár fölé ugrott. A huszonöt éves időszak alatt, a teljes pozitív kereskedelmi mérlegünk körülbelül 24 milliárd dollár volt. Tehát, pusztán könyvelési szempontból nézve, évről évre, kis mértékben, negatívan zártunk; a fenti külkereskedelmet pedig – háborúk nélkül – akár le is bonyolíthattuk volna.

Sokkal olcsóbb – hogy azt már ne is mondjam, biztonságosabb – lett volna az átlagos, a számlát álló amerikai számára távol maradni a külföldi ügyekbe való belegabalyodástól. Ez a svindli – akárcsak a szeszcsempészet és más, alvilági svindli – kevesek egy szűk körének búsás hasznot hajt, de a működtetési költség mindig áthárul az emberekre – azokra, akiknek nincs belőle hasznuk.

MÁSODIK FEJEZET
Ki húzza a hasznot?

A Világháború, vagy inkább a mi rövid részvételünk benne, az Egyesült Államoknak mintegy 52 milliárd dollárjába került. Számítsák ki – ez minden egyes amerikai férfira, nőre, és gyerekre vonatkoztatva 400 dollár. És az adósságot még nem törlesztettük. Mi még mindig fizetjük, gyermekeink is fizetni fogják, és gyermekeink gyermekei valószínűleg szintén fizetni fogják annak a háborúnak a költségét.

Az Egyesült Államokban egy vállalat természetes haszna hat, nyolc, tíz, és néha tizenkét százalék. Azonban a haszon háború idején – ó igen, az más tészta! – húsz, hatvan, száz, háromszáz, vagy akár ezernyolcszáz százalék – a határ a csillagos ég. Minden, ami a csövön kifér. Uncle Samnél van a pénz. Szerezzük meg!

Természetesen ezt háború idején nem ilyen nyers formában adják elő. Körbebugyolálják hazafiasságról, hazaszeretetről szóló beszédekkel, meg azzal, hogy „mindenkinek oda kell tennie magát”, miközben a haszon megugrik, az égbe szökell és elszabadul – és miközben azt biztonságosan bezsebelik. Nézzünk erre néhány példát!

Vegyük barátainkat, du Ponts-ékat, a lőpor-gyártókat – nem arról tett vallomást az egyikük nemrég a Szenátus bizottsága előtt, hogy az ő lőporuk nyerte meg a háborút? Vagy hogy az mentette meg a világot a demokrácia számára? Vagy valami ilyesmi? Hogyan ment a soruk a háború alatt? Hazafias nagyvállalat voltak. Nos, a du Ponts átlagos jövedelme az 1910-1914-es időszakban évi 6 millió dollár volt. Nem volt sok, de a du Ponts megélt belőle. Most pedig nézzük meg az átlagos évi hasznukat a háborús évek alatt, 1914 és 1918 között. 58 millió dollárnyi éves hasznot találunk! Közel tízszerese a normál időszaknak, és a normál időszak haszna is igen szép volt. Több mint 950 százalékos haszonnövekedés.

Vegyük a helyes kis acélvállalataink egyikét, ami hazafias módon félretette a vasúti sínek, gerendák és hidak előállítását, hogy hadianyagot gyártson. Nos, 1910 és 1914 között, az éves jövedelmük átlagosan 6 millió dollár volt. Azután jött a háború. És hűséges állampolgárként, a Bethlehem Steel hirtelenjében lőszergyártásba fogott. Magától ugrott meg a hasznuk, vagy inkább azért, mert Uncle Sammel kezdtek üzletelni? Nos, 1914 és 1918 között, az átlagos jövedelmük évi 49 millió dollár volt!

Vagy vegyük a United States Steelt! A háború megelőzően, egy ötéves periódus alatt, a természetes jövedelmük évente 105 millió dollár volt. Nem rossz. Azután jött a háború, haszon pedig megnőtt. Az 1914-1918-as időszakban, az átlagos éves haszon 240 millió dollár volt. Nem rossz.

Íme, Ön előtt van néhány, acéllal és lőporral kapcsolatos jövedelem! Nézzünk most valami mást! Esetleg jöhet egy kis réz? Az mindig fut a háborús időkben.

Itt van például az Anaconda. A háború előtti, 1910-1914-es időszakban, az átlagos éves jövedelme 10 millió dollár volt. A háborús években, 1914 és 1918 között, a haszna felugrott évi 34 millió dollárra.

Vagy itt van a Utah Copper. Az 1910-1914-es időszakban, az átlagos éves jövedelme 5 millió dollár volt. Ez a háborús időszakban felugrott átlagosan évi 21 millió dollárra.

Vegyük ezt az ötöt, három kisebb céggel együtt. A háború előtti, 1910-1914-es időszakban, az összesített éves átlagos hasznuk 137.480.000 dollár volt. Azután jött a háború. Ennek a csoportnak az átlagos éves haszna felszökött 408.300.000 dollárra.

Egy csekélyke haszonnövekedés, mintegy 200 százalékban.

Kifizetődő a háború? Nekik az volt. De nem ők az egyedül ilyenek. Vannak még mások is. Vegyük például a bőrt!

A háború előtti hároméves időszakban, a Central Leather Company teljes haszna 3,5 millió dollár volt. Ez évente körülbelül 1,167 millió dollár volt. Nos, 1916-ban, a Central Leather 15 millió dolláros hasznot hozott, csekély 1100 százalékos növekedéssel. Hát ez az. A General Chemical Company a háború előtti három évben, átlagosan évi 800 ezer dollár hasznot hozott. Jött a háború, és a haszon felugrott 12 millió dollárra, ami 1400 százalékos ugrás.

Az International Nickel Company esetében – és háborút nem lehet nikkel nélkül vívni – az átlagos, mindössze évi 4 millió dolláros haszon, évi 73 millió dolláros haszonra nőtt. Nem rossz? Több mint 1700 százalékos növekedés.

Az American Sugar Refining Company a háború előtti három évben, évi átlag 2 millió dollárt hozott. 1916-ban 6 millió dollár hasznot jegyeztek fel.

Nézzék meg a Szenátus 259. számú dokumentumát! A hatvanötödik Kongresszus jelentését a nagyvállalati jövedelmekről és a kormányzati bevételekről. Amiben 122 konzervgyárnak, 153 gyapotfeldolgozónak, 299 ruhagyártónak, 49 acélműnek, valamint 340 széntermelőnek, a háború alatti hasznáról van szó. A 25 százaléknál kisebb haszon kivételes volt. Például a széntermelő cégek 100 és 7856 közötti százalékokat kerestek a törzstőkéjükön a háború alatt. A chicagói konzervgyárak jövedelmüket megduplázták és megtriplázták.

És ne felejtsük el a bankárokat, akik pénzelték a nagy háborút. Ha volt valaki, aki lefölözte a hasznot, akkor azok a bankárok voltak. Mivel inkább társulási, mintsem részvénytársasági szervezetek, így nincsenek részvényeseik, akiknek beszámolóval tartoznak. És a hasznuk ugyanannyira titkos volt, mint amennyire hatalmas. Hogy a bankárok hogyan tettek szert milliókra és milliárdokra, nem tudom, mert ezek a kis titkok sohasem kerültek napvilágra – még a Szenátus vizsgálóbizottsága előtt sem.

Íme, ahogyan egyéb hazafias nagyiparosok és spekulánsok egyengették az útjukat a hadi-haszon felé!

Vegyük a lábbeli-gyártókat! Ők szeretik a háborút. Természetellenes nagyságú haszonnal járó üzletet eredményez. Hatalmas hasznot tettek el külföldön, a szövetségeseink felé irányuló eladásokon. Talán – akárcsak a lőszer- és a fegyvergyártók – az ellenségnek is adtak el. A pénz, az pénz, akár Németországból, akár Franciaországból jön. De Uncle Sammel is jól jártak. Például eladtak Uncle Samnek 35 millió pár szegecselt katonai lábbelit. Katonából 4 millió volt. Ez nyolc, vagy még több pár katonánként. A háború alatt, az én ezredemben, minden katonának csak egy pár lábbelije volt. Azok a lábbelik közül valószínűleg néhány még mindig rendszerben van. Jó lábbelik voltak. De amikor a háború véget ért, Uncle Sam nyakán maradt 25 millió pár. Amiket már előre megvettek – és kifizettek. A hasznot elkönyvelték és bezsebelték.

Még mindig sok bőr volt raktáron. Így a bőriparosok eladtak Uncle Samnek több százezernyi McClellan-nyerget, a lovasság számára. Azonban a tengerentúlon semmiféle amerikai lovasság nem fordult meg! Mindazonáltal valakinek meg kellett szabadulnia ezektől a bőröktől. Valakinek hasznot kellett belőle húznia – így tettünk szert rengeteg McClellan-nyeregre. És azok valószínűleg még mindig megvannak.

Ugyancsak valakinek rengeteg moszkitóhálója volt. Eladtak Uncle Samnek 20 millió moszkitóhálót, tengerentúli katonai használatra. Feltételezem, hogy azt várták el a fiúktól, hogy magukra terítsék azt, ahogyan a sáros lövészárkokban megpróbáltak elaludni – miközben egyik kezükkel a tetveket vakarták a hátukon, a másikkal pedig elzavarták a futkosó patkányokat. Nos, a moszkitóhálókból egyetlen egy sem jutott el Franciaországba!

Mindenesetre ezek a figyelmes gyártók biztosak akartak lenni, hogy egyetlenegy katona se maradjon moszkitóháló nélkül, úgyhogy további 40 millió yardnyi moszkitóhálót adtak el Uncle Samnek.

Azokban a napokban a moszkitóháló igen szép hasznot hozott, még akkor is, ha Franciaországban nem voltak moszkitók. Feltételezem, hogy ha a háború még egy kicsit tovább tartott volna, a vállalkozó szellemű moszkitóháló-gyártók néhány moszkitószállítmányt is eladtak volna Uncle Samnek, hogy azokat Franciaországban terítsék, hogy több moszkitóhálóra legyen rendelés.

A repülőgép- és a repülőgépmotor-gyártók úgy érezték, hogy ebből a háborúból nekik is ki kell venniük a jogos hasznukat. Miért is ne? Mindenki más kivette a sajátját. Így költött Uncle Sam 1 milliárd dollárt – ha Önök elég sokáig élnek, utánaszámolhatnak – olyan repülőgép-motorok legyártására, melyek soha nem hagyták el a talajt! Abból az egy milliárd dollár értékben megrendelt repülőből és repülőgép-motorból, egyetlenegy sem jutott el a franciaországi harcmezőre. Ahogy másutt, a gyártók itt is eltették a maguk csekély 30, 100, vagy talán 300 százalékos hasznukat.

A katonák trikójának legyártása 14 centbe került, Uncle Sam pedig 30-40 centet adott értük – szép kis haszon a trikógyártó számára. A harisnyagyártók, az egyenruha-gyártók, a sapkagyártók, és az acélsisak-gyártók – mindegyikük eltette a magáét.

Amikor a háború véget ért, miért roskadozott mintegy 400 000 készletnyi felszerelés – hátizsákok és minden, ami beléjük való – az ezen az oldalon [az USA-ban] lévő raktárakban? Mostanság ezeket a felszerelési tárgyakat leselejtezik, mert a szabályozás változása miatt, más a hátizsákok tartalma. A gyártók azonban már begyűjtötték a belőlük származó hadi-hasznot – és legközelebb, újra be fogják gyűjteni.

A háború alatt sok ragyogó ötlet merült fel haszon húzására.

Egy sokoldalú hazafi tizenkét tucatnyi, 48 hüvelykes csavarkulcsot adott el Uncle Samnek. Ó de nagyon szép csavarkulcsok voltak! Az egyetlen baj az volt, hogy addig mindössze egy olyan méretű anyacsavart gyártottak, ami elég nagy volt ezekhez a csavarkulcsokhoz. Az pedig az volt, ami a Niagara Falls-ban lévő turbinákat tartotta. Nos, miután Uncle Sam megvásárolta ezeket a csavarkulcsokat, a gyártó pedig bezsebelte a hasznot, a csavarkulcsokat tehervagonra rakták, és az Egyesült Államokban ide-oda utaztatták, hogy kitalálják, hogy mire is használhatják azokat. Amikor a Tűzszünetet aláírták, az valóban nagy csapás volt a csavarkulcs-gyártó számára. Éppen azon volt, hogy néhány anyacsavart legyártson, melyek beleillettek volna a csavarkulcsokba. Azután úgy tervezte, hogy azokat is eladja Uncle Samnek.

Valaki másnak az a ragyogó ötlete támadt, hogy az ezredesek ne automobilon, de még csak ne is lóháton közlekedjenek. Valaki valószínűleg látott egy képet Andy Jacksonról, amint könnyű fogatolt kocsin [buckboard] közlekedik. Nos, mintegy 6 ezer könnyű fogatolt kocsit adtak el Uncle Samnek azért, hogy az ezredesek használják. Egyetlenegyet sem használtak közülük. A könnyű fogatolt kocsik gyártója azonban eltette a hadi-hasznot.

A hajóépítők is úgy érezték, hogy nekik is be kellene szállniuk ebbe a dologba. Sok hajót építettek, melyek nagy hasznot hoztak. Több mint 3 milliárd dollárt. Némelyik hajó rendben volt. Azonban 635 millió dollár értékű hajó fából készült, és még csak nem is úszott! Az eresztékek megnyíltak – a hajók elsüllyedtek. Azonban már kifizettük azokat. És valaki bezsebelte a hasznot.

A statisztikusok, közgazdászok és kutatók úgy becsülik, hogy a háború Uncle Samnek 52 milliárd dollárba került. Ebből az összegből 39 milliárd dollárt valóban magára a háborúra költöttek el. Ez a ráfordítás 16 milliárd dollár hasznot fialt. Ez az, ahogyan az a 21 000 milliárdos és milliomos keletkezett. Ez a 16 milliárd dollár haszon nem megvetendő összeg. Egészen szép kis summa. És ez mindössze nagyon kevesek szűk köréhez vándorolt.

A lőszeripart, és annak a háborús időkre eső hasznát szondázó, szenátusi Nye-bizottság – szenzációs feltárásai ellenére – még éppen hogy csak a jéghegy csúcsát érintette.

Azonban még így is, gyakorolt némi hatást. A State Department „bizonyos ideje” tanulmányozza azokat a módszereket, hogy hogyan maradjunk távol a háborúktól. A War Department hirtelen arra a döntésre jutott, hogy csodálatos terve van, amit szárba kellene szökkenteni. A kormány létrehoz egy bizottságot – mely bizottságban a War és a Navy Department, ügyes módon, egy Wall Street-i spekuláns elnöksége alatt lenne képviselve -, hogy a háborús időkben keletkező hasznot korlátozza. Hogy milyen mértékben, arra nem tettek ajánlást. Hmmm. Lehetséges, hogy azoknak a személyeknek a 300, 600 és 1600 százalékos haszna, akik a vért pénzzé alakították a Világháborúban, egy némileg kisebb összegre lesz korlátozva.

Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a terv nem tartalmaz olyan felhívást, hogy a veszteségeket bármilyen módon korlátozzák – azaz, hogy azoknak a veszteségét korlátozzák, akik a háborúban harcolnak. Amennyire megbizonyosodhattam róla, nincs olyan tervezet, hogy egy katona legfeljebb csak egy szemet, vagy egy kart veszíthet, vagy hogy csak egy, két, vagy három sebet kaphat. Vagy hogy az élet elvesztését korlátoznák.

Úgy tűnik, nincs semmi ebben a tervezetben, ami azt mondja, hogy az ezred létszámának 12 százalékánál többen nem sebesülhetnek meg a csatában, vagy hogy a hadosztály létszámának 7 százalékánál többen nem eshetnek el.

Természetesen a bizottság ilyen jelentéktelen ügyekkel nem ér rá vesződni.

HARMADIK FEJEZET
Ki állja a számlát?

Kinek köszönhető a haszon – ez a helyes kis 20, 100, 300, 1500 és 1800 százalékos haszon? Mindannyian fizetjük – adó formájában. Hasznot hajtottunk a bankároknak, amikor 100 dollárért megvettük a Szabadság-kötvényeket, majd azokat 84 vagy 86 dollárért viszont-eladtuk a bankároknak. Ezek a bankárok 100 dollár felett kasszíroztak. Ez egyszerű manipuláció volt. A bankárok uralják a kötvénypiacokat. Könnyű volt nekik lenyomni ezeknek a kötvényeknek az árát. Ezután mi mindannyian – mi, emberek – megrémültünk, és eladtuk a kötvényeket 84 vagy 86 dollárért. A bankárok megvásárolták ezeket. Ezután ugyanezek a bankárok fellendülést gerjesztettek, és a kormányzati kötvények névértékre, sőt, névérték fölé emelkedtek. Ezután a bankárok besöpörték a hasznot.

De a katona az, aki a számla legnagyobb részét állja.

Ha ezt nem hiszik, látogassák meg a külföldi harcmezőkön lévő amerikai temetőket! Vagy látogassák meg az Egyesült Államokban lévő veterán-kórházak bármelyikét! Országjárásom során – melynek közepében vagyok akkor, amikor ezeket a sorokat papírra vetem – tizennyolc kormányzati veteránkórházat látogattam meg. Ezekben összesen körülbelül 50 000 emberi roncs van – emberek, akik a nemzet színe-java voltak tizennyolc évvel ezelőtt. A Milwaukee-ban lévő kormányzati kórház – mely kórházban 3800 élőhalott van – nagyon rátermett főorvosa elmondta nekem, hogy a veteránok között a halálozási arány háromszor akkora, mint azok között, akik itthon maradtak.

Normális életszemléletű fiúkat elvittek a földekről, az irodákból, a gyárakból és a tantermekből, és csatasorba állították őket. Újjágyúrtak őket, átalakították őket, „hátra arc!”-ot csináltattak velük, hogy az ölést a napirend részének tekintsék. Vállt vállnak vetve, egymás mellé állították őket, és tömegpszichológián keresztül, gyökeresen megváltoztatták őket. Néhány évig használtuk, és arra képeztük őket, hogy egyáltalán semmit se gondoljanak az ölésről, vagy arról, hogy őket ölik meg.

Azután hirtelen leszereltük őket, és azt mondtuk nekik, hogy csináljanak újra „hátra arc!”-ot. Ezúttal a visszailleszkedést saját maguktól kellett megtenniük, tömegpszichológia nélkül, tisztek segítsége és tanácsa nélkül, össznemzeti propaganda nélkül. Többé nem volt rájuk szükségünk. Így azután szélnek eresztettük őket mindenféle „háromperces” beszéd vagy „Szabadság-hadikölcsön” beszéd vagy parádé nélkül. Egy idő után, ezek a remek fiatal fiúk közül sokan, túl sokan szellemi ronccsá váltak, mert egyedül nem voltak képesek végrehajtani azt a végső „hátra arc!”-ot.

Az indianai Marionban lévő kormányzati kórházban, ezek a fiúk közül ezernyolcszázan cellákban vannak! Közülük ötszázan egy olyan barakkban, ahol körös-körül acélrudak és drót van az épületen és a tornácon kívül. Ők már mentálisan szétroncsolódtak. Ezek a fiúk még emberi lényeknek sem néznek ki. Ó, és a tekintetük! Fizikailag jó állapotban vannak; mentálisan már elvesztek.

Ilyen esetek ezrével és ezrével vannak, és mindig több és több ilyen eset kerül elő. A háború félelmetes, túlfűtött izgalma, majd annak hirtelen vége szakadása – a fiatal fiúk ezt nem tudták feldolgozni.

Ez is a számla egy része. A halottakkal már nincs mit tenni – ők már megfizették a hadi-haszon rájuk eső részét. A szellemileg és testileg sérültekkel már nincs mit tenni – ők most fizetik meg a hadi-haszon rájuk eső részét. De a többiek is fizettek – akkor, amikor összetört a szívük, midőn elszakadtak az otthon melegétől és a családjuktól, hogy felöltsék Uncle Sam egyenruháját – azt az egyenruhát, amin haszon keletkezett. Egy újabb részt fizettek meg a kiképzőtáborokban, ahol parancsok szerint éltek, ahol kiképezték őket, miközben mások átvették otthoni munkahelyüket, valamint a hátrahagyott közösségben betöltött szerepüket. Megfizettek érte a lövészárkokban, ahonnan lőttek, és ahol meglőtték őket; ahol időnként napokig éhesek voltak; ahol sárban, hidegben és esőben aludtak – a haldoklók nyögése és sikolya által adott borzalmas altatódal mellett.

De ne feledjék: a katona a dollárokból és centekből álló számlát is megfizette.

A spanyol-amerikai háborúig, azt is beleértve, jutalomdíj-rendszerünk volt, és a katonák és tengerészek pénzért harcoltak. A Polgárháború alatt bónuszokat fizettek, sok esetben még a katonai szolgálat elvállalása előtt. A kormányzat, vagy a tagállamok, akár 1200 dollárt is fizettek annak, aki beáll. A spanyol-amerikai háborúban jutalomdíjat adtak. Amikor egy hajót zsákmányoltunk, a katonák mindannyian megkapták a részüket – legalább is, meg kellett, hogy kapják. Azután ráébredtünk, hogy csökkenteni tudjuk a háború költségeit, ha elvesszük az összes jutalomdíjat, azt megtartjuk, azonban a katonát ettől függetlenül besorozzuk. Így a katonák nem tudtak alkudozni a munkavégzésükkel kapcsolatban. Mindenki más alkudozhatott a munkavégzéséről, de a katona nem.

Napóleon egykoron azt mondta, hogy

„Minden embert elámítanak a kitüntetések… egész egyszerűen éheznek rájuk”.

Tehát a napóleoni rendszer kialakításával – az érmemódszerrel – a kormányzat ráébredt, hogy kevesebb pénzért is tud katonákat szerezni, mert a fiúk szeretik, ha kitüntetik őket. A Polgárháborúig nem voltak érmék. Akkor került sor a Kongresszusi Becsületrend kiosztására. Ez könnyebbé tette a haderő feltöltését. A Polgárháború után, a spanyol-amerikai háborúig, új érmét nem bocsátottak ki.

A Világháborúban propagandát alkalmaztunk, hogy a fiúk elfogadják a sorozást. Elértük náluk, hogy szégyenkezzenek, ha nem lépnek be a hadseregbe.

Annyira erkölcstelen volt ez a háborús propaganda, hogy még Istent is belevették. Kevés kivételtől eltekintve, egyházi személyeink bekapcsolódtak az „Ölj! Ölj! Ölj!” ordítozásba. Öld meg a németeket! Isten a mi oldalunkon van… az az Ő akarata, hogy a németeket meg kell ölni.

És Németországban, a jó lelkipásztorok felhívást intéztek a németekhez, hogy öljék meg a szövetségeseket… hogy ugyanannak az Istennek a kedvébe járjanak. Ez az általános propaganda része volt, melyet úgy építettek fel, hogy az emberek tudatosan fogadják el a háborút és az ölést.

Gyönyörű eszményképeket festettek azok a fiúk elé, akiket elküldtek meghalni. Ez volt az „a háború, ami véget vet minden háborúnak”. Ez volt az „a háború, ami biztonságossá teszi a világot a demokrácia számára”. Senki sem említette meg nekik, amint elmasíroztak, hogy az elmenetelük és a haláluk hatalmas hadi-hasznot fog jelenteni. Senki sem mondta ezeknek az amerikai katonáknak, hogy lehet, hogy olyan lövedékek terítik majd le őket, amiket itthoni felebarátjuk gyártott. Senki sem mondta nekik, hogy azt a hajót, melyen átkelnek, lehet, hogy olyan tengeralattjárók torpedózzák meg, melyeket az Egyesült Államokban bejegyzett szabadalmak alapján építettek. Csak azt mondták nekik, hogy ez egy „dicsőséges kaland” lesz.

Tehát miután a hazafiságot lenyomtuk a torkukon, elhatározás született, hogy segítségadásra kötelezzük őket olyan módon, hogy fizessenek is a háborúért. Úgyhogy nagy fizetséget, havi 30 dollárt adtunk nekik.

Mindaz, amit ezért a bőkezű summáért tenniük kellet, az volt, hogy hagyják hátra szeretteiket, mondjanak le a munkahelyükről, feküdjenek sáros lövészárkokban, egyenek sózott marhahús-konzervet (már amikor hozzájutnak), valamint hogy öljenek, és öljenek, és öljenek… és megölessenek.

Várjunk csak!

A havi fizetség felét – ami csak egy kicsit több, mint amit egy hajógyár szegecselője, vagy egy lőszergyár munkása biztonságban, otthon, egyetlen nap alatt megkeres – azonnal levonták, hogy abból támogassa az eltartottjait azért, hogy ne legyenek tehertétel a közösség számára. Azután a katonával megfizettettük azt, ami baleset-biztosításként jelentkezik – egy olyan valamit, amit egy felvilágosult államban a munkaadó fizet -, és ami havi 6 dollárjába került. A katonának kevesebb, mint 9 dollárja maradt egy hónapra.

Ezután pedig, az összes arcátlanság megkoronázásaképpen, gyakorlatilag kicsikartuk tőle, hogy fizessen a saját lőszeréért, ruházatáért, és élelmiszeréért azáltal, hogy Szabadság-kötvényeket vetettünk vele. A fizetésnapon a legtöbb katona semmilyen pénzt nem kapott.

A Szabadság-kötvényeket 100 dollárért vetettük meg a katonákkal, majd – amikor hazatértek a háborúból, és nem tudtak munkát találni – 84 és 86 dollárért vásároltuk őket vissza. És a katonák körülbelül 2 milliárd dollár értékben vettek ilyen kötvényeket!

Igen, a katona állja a számla nagyobbik részét. A családja is fizet. Ugyanazon a szívtépő módon fizetnek, mint a katona. Amikor ő szenved, ők is szenvednek. Éjszakánként, amikor ő a lövészárokban feküdt, és nézte, ahogyan repeszek robbannak körülötte, ők otthon feküdtek az ágyukban, és álmatlanul hánykolódtak – az apja, az anyja, a felesége, a húgai, az öccsei, a fiai, és a lányai.

Amikor egy szemmel, vagy egy lábbal kevesebbel, vagy széthullott elmével tért haza, ők is szenvedtek – ugyanúgy, sőt néha még jobban, mint ő maga. Igen, ők is megfizették azt a hasznot, amit a lőszergyárosok, a bankárok, a hajóépítők, az iparosok, és a spekulánsok húztak. Ők is vettek Szabadság-kötvényeket, és hozzájárultak a bankárok azon hasznához, ami a Tűszünet után, a manipulált Szabadság-kötvény–árfolyamok hókuszpókuszában keletkezett.

Még manapság is, a sebesült, illetve a széthullott elméjű emberek családjai, valamint azok, akik sohasem voltak képesek visszailleszkedni, még mindig szenvednek, és még mindig fizetnek.

NEGYEDIK FEJEZET
Ahogyan ezt a svindlit szét lehet zúzni!

Ez a helyzet – ez egy svindli.

Kevesek egy szűk köre hasznot húz – és a sokak tömege fizet. Mégis van egy módszer arra, hogy megállítsuk. Ennek leszerelési konferenciákkal nem lehet véget vetni. Ezt Genfben tartott béketárgyalásokkal nem lehet kiküszöbölni. Jó szándékú, de hasztalan csoportok, határozatok hozatalával, nem tudják eltörölni. Csak úgy lehet hatásosan szétzúzni, ha a háborúból eltávolítjuk a hasznot.

Az egyetlen út ennek a svindlinek szétzúzására a tőke, az ipar, és a munkaerő besorozása, mielőtt még a nemzet férfiembereit besoroznák. Egy hónappal azelőtt, hogy a kormányzat besorozhatná a nemzet fiatal férfiait – be kell soroznia a tőkét, az ipart, és a munkaerőt. Fegyvergyáraink, lőszer-gyáraink, hajógyáraink és a repülőgép-gyáraink, valamint minden egyéb gyáraink – melyek háborús időben hasznot hajtanak – tisztviselői, igazgatói, és nagy-hatalmú vezetői, akárcsak a bankárok és a spekulánsok, hadd kerüljenek sorozásra – kapjanak havi 30 dollárt, ugyanazt a fizetséget, amit a lövészárokban lévő legények kapnak.

Az ezekben az ipari létesítményekben lévő munkások – az összes munkás, az összes elnök, az összes vezető, az összes igazgató, az összes menedzser, az összes bankár -, és igen, az összes tábornok, az összes tengernagy, az összes tiszt, az összes politikus, és az összes kormányzati tisztviselő hadd kapják meg ugyanezt a fizetséget – hadd legyen a nemzet mindegyik tagjának havi összfizetsége úgy korlátozva, hogy az nem haladhatja meg azt, amit a lövészárokban lévő katona részére fizetnek!

Ezekkel a bárókkal, mágnásokkal, nagyvállalkozókkal, és az összes ipari munkással, valamint az összes szenátorral, kormányzóval és főtisztviselővel fizettessék ki a havi 30 dolláros fizetsége felét a család részére, fizettessenek velük háborús kockázatbiztosítást, és vásároltassanak velük Szabadság-kötvényeket!

Miért is ne kellene így tenniük?

Ők semmilyen kockázatot nem vállalnak, hogy elesnek, vagy hogy a testüket szétszabdalják, vagy hogy az elméjük megbomlik. Nem alszanak sáros lövészárkokban. Nem éheznek. A katonák viszont igen!

Adjanak a tőkének, az iparnak, és a munkaerőnek harminc napot, hogy átgondolják a dolgot, és meg fogják látni, hogy mire az a harminc nap véget ér, nem lesz háború! Ez zúzza szét a háborús svindlit – ez, és semmi más.

Talán egy kicsit túl optimista vagyok. A tőkének még mindig van némi beleszólása a dolgokba. Tehát a tőke nem fogja megengedni, hogy a hasznot eltávolítsuk a háborúból, egészen addig, amíg az emberek – akik viselik a háború szenvedéseit, és még meg is fizetik az árát – rá nem ébrednek, hogy azoknak, akiket szavazatukkal hivatalba emelnek, az emberek, nem pedig a haszonhajhászók érdekeit kell nézniük.

Egy másik szükséges lépés ebben, a háborús svindli összezúzásával kapcsolatos küzdelemben, zártkörű népszavazás tartása annak meghatározására, hogy hadat kell-e üzenni. Egy nem minden választóra, hanem csupán azokra a választókra kiterjedő népszavazásról van szó, akiket behívnának, hogy vívják meg a harcot, hogy essenek el a harcban. Nem lenne sok értelme egy lőszergyár 76 éves elnökét, vagy egy nemzetközi bankárcég lúdtalpas vezetőjét, vagy egy egyenruha-gyár kancsal menedzserét – akik közül mindegyik irdatlan hasznot lát a háborúban – szavaztatni, hogy vajon a nemzetnek háborúba kellene-e vonulnia, vagy sem. Őket sohasem hívnák be, hogy emeljenek puskát a vállukra; hogy aludjanak lövészárokban; hogy lelőjék őket. Csak azok, akiket behívnának, hogy országukért kockáztassák az életüket, csak nekik lenne kiváltságuk szavazni arról, hogy eldöntsék, hogy a nemzet háborúba vonuljon-e.

Bőséges precedens van arra, hogy a szavazást azokra korlátozzák, akiket az érint. Államaink közül sokban van korlátozás arra nézve, hogy kinek engedélyezett a szavazás. A legtöbb államban szükséges, hogy valaki tudjon írni és olvasni, mielőtt szavazhat. Némelyik államban a szavazónak ingatlannal kell rendelkeznie. Egyszerű dolog lenne minden évben, a katonai életkort betöltő férfiak regisztrálása saját közösségükben, amint az a Világháború alatt, a sorozás során történt, valamint egészségügyi vizsgálatuk elvégzése. Azok, akik átmennek a szűrön, és ezért behívót kaphatnak háború esetén, hogy fogjanak fegyvert, azok lennének jogosultak szavazni egy zártkörű népszavazáson. Nekik kellene azoknak lenniük, akiknek a döntés hatalma a kezében van – nem pedig a Kongresszusnak, ahol a tagok közül csak kevesen vannak az érintett életkori sávban, és még kevesebben vannak közülük olyanok, akik abban a fizikai állapotban vannak, hogy fegyvert fogjanak. Csak azoknak, akiknek viselniük kell a háború szenvedését, kellene, hogy joga legyen szavazni.

A harmadik lépés a háborús svindli összezúzásának kérdéskörében annak biztosítása, hogy haderőnk valóban csak védelmi haderő legyen.

A Kongresszus minden egyes ülésszakán felmerül a további haditengerészeti költségjóváhagyás kérdése. A washingtoni forgószékekben ülő tengernagyok – és belőlük mindig sok van – nagyon ügyes lobbizók. És okosak is. Nem azt kiabálják, hogy „Sok csatahajóra van szükségünk, hogy ez a nemzet, vagy az a nemzet ellen háborúzzunk”. Ó dehogy. Először behozzák a köztudatba, hogy Amerikára egy nagy tengeri hatalom fenyegetést jelent. Szinte minden nap, ezek a tengernagyok elmondják Önöknek, hogy ez a feltételezett ellenség hatalmas flottája, hirtelen csapást fog mérni, és 125 millió embert fog elpusztítani. Csak úgy. Ezután elkezdenek siránkozni, hogy nagyobb haditengerészet kell. Mégis mire? Hogy harcba szálljunk az ellenséggel? Ó, ugyan dehogy. Nem, nem. Csakis védelmi célra.

Azután, mellékesen, csendes-óceáni hadgyakorlatokat jelentenek be. Védelmi célból. Aha.

A Csendes-óceán egy szép nagy óceán. A Csendes-óceán mentén irdatlan hosszúságú partvonalunk van. Vajon a hadgyakorlatokat partjaink előtt, két- vagy háromszáz mérföldre tartják? Ó nem. A hadgyakorlatok partjainktól kétezer, sőt, esetleg akár háromezer-ötszáz mérföldre tartják.

A japánokat, ezt a büszke népet, természetesen leírhatatlan örömmel fogja eltölteni, hogy az Egyesült Államok flottáját Nippón partjaihoz olyan közel látják. Legalább annyira, mint amennyire Kalifornia lakói örülnének, ha a reggeli ködben a japán flotta homályos körvonalait vennék észre, amint az hadgyakorlatot folytat Los Angeles partjai előtt.

Mint látható, haditengerészetünk hajóit arra kellene korlátozni, törvény által, hogy a partvonalunktól számított 200 mérföldön belül maradjanak. Ha lett volna ilyen törvény 1898-ban, a Maine sohasem ment volna Havanna kikötőjébe. Sohasem robbantották volna fel. Nem lett volna háború Spanyolországgal, ami emberéletek elvesztésével járt. A szakértők véleménye szerint, kétszáz mérföld bőségesen elegendő védelmi célokra. Nemzetünk nem tud támadó háborúba kezdeni, ha hajói nem mehetnek a partvonaltól 200 mérföldnél távolabbra. A repülőgépeknek meg lehetne engedni, hogy – felderítési célból – a partvonaltól akár 500 mérföldig elrepüljenek. És a hadsereg sohasem hagyhatná el nemzetünk szárazföldi határait.

Összefoglalásképpen, három lépést kell megtenni a háborús svindli összezúzására:

1. A hasznot el kell távolítanunk a háborúból.
2. Az ország ifjúságának – akire a fegyverfogás hárul – meg kell engednünk, hogy döntsön arról, hogy legyen-e, vagy ne legyen-e háború.
3. Haderőnket honvédelmi célokra kell korlátoznunk.

ÖTÖDIK FEJEZET
Pokolba a háborúval!

Nem vagyok olyan bolond, hogy azt higgyem, hogy a háború már a múlté. Tudom, hogy az emberek nem akarnak háborút, de semmi haszna azt mondani, hogy nem taszíthatnak minket egy újabb háborúba.

Visszatekintve, Woodrow Wilsont 1916-ban azzal a politikai programmal választották újra elnökké, hogy ő volt az, aki „távol tartott minket a háborútól”, valamint azzal a sugallt ígérettel, hogy „ő tart minket távol a háborútól”. Mégis, öt hónappal később azt kérte a Kongresszustól, hogy üzenjen hadat Németországnak.

Abban az öt-hónapos időszakban az embereket nem kérdezték meg, hogy vajon meggondolták-e magukat. Azt a 4 millió fiatalembert – akik felöltötték az egyenruhát, és elmasíroztak vagy elhajóztak – nem kérdezték meg, hogy vajon menni akarnak-e szenvedni és meghalni.

Akkor mégis mi volt az oka, hogy kormányzatunk olyan hirtelen meggondolta magát?

A pénz.

Egy szövetséges bizottság – ha még emlékszünk rá – röviddel a hadüzenet előtt átjött [Amerikába], és meglátogatta az elnököt. Az elnök magához hívatta a tanácsadók egy csoportját. A bizottság feje felszólalt. A diplomácia nyelvezetét lehámozva, ez volt, amit elmondott az elnöknek és tanácsadói csoportjának:

„Nincs semmi haszna tovább áltatni magunkat. A szövetségesek ügye elveszett. Most öt vagy hat milliárd dollárral tartozunk Önöknek (amerikai bankároknak, amerikai lőszer-gyártóknak, amerikai gyárosoknak, amerikai spekulánsoknak, amerikai exportőröknek).

Ha veszítünk – és az Egyesült Államok segítsége nélkül bizonyos, hogy veszítünk -, akkor mi, Anglia, Franciaország és Olaszország, nem tudjuk ezt a pénzt visszafizetni… Németország pedig nem fogja.

Tehát…”

Ha a titkolózást törvényen kívül helyezték volna, mármint ami a hadi-tárgyalásokat illeti, és ha a sajtót meghívták volna, hogy jelen legyen azon a konferencián, vagy ha a rádió rendelkezésre állt volna, hogy a fejleményeket közvetítse, Amerika sohasem lépett volna be a Világháborúba. Azonban ezt a konferenciát – akárcsak az összes hadi-megbeszélést – a legteljesebb mértékű titkossággal palástolták el. Amikor a fiainkat elküldték a háborúba, azt mondták nekik, hogy ez egy olyan „háború, ami biztonságossá teszi a világot a demokrácia számára”, és hogy ez egy olyan „háború, ami véget vet minden háborúnak”.

Nos, tizennyolc évvel később, a világban kevesebb a demokrácia, mint korábban volt. Mindemellett mi közünk van ahhoz, hogy Oroszország vagy Németország vagy Anglia vagy Franciaország vagy Olaszország vagy Ausztria demokrácia vagy monarchia alatt él-e? Vagy hogy fasiszták vagy kommunisták-e? A mi feladatunk az, hogy megőrizzük a saját demokráciánkat.

És igen csekély – ha egyáltalán bármilyen – eredményt értünk el annak biztosítására, hogy a Világháború valóban az a háború volt, ami véget vet minden háborúnak.

Igaz, voltak leszerelési konferenciák és fegyverkorlátozási konferenciák. Ezek az égvilágon semmit sem jelentenek. Az egyik éppen most fulladt kudarcba; egy másiknak az eredményeit pedig hatálytalanították. Ezekre a konferenciákra elküldjük hivatásos katonáinkat, tengerészeinket, politikusainkat és diplomatáinkat. És azután mi történik?

A hivatásos katonák és tengerészek nem akarnak leszerelést. Egyetlen tengernagy sem akar hajó nélkül maradni. Egyetlen tábornok sem akar parancsnokság nélkül maradni. Mindkét eset azt jelenti, hogy állás nélkül maradtak. Ők nem a leszerelés pártján állnak. Ők nem lehetnek a fegyverkorlátozás pártján. És az összes ilyen konferencián, a háttérben ólálkodva, de ugyanolyan teljhatalommal rendelkezve, azoknak a személyeknek a sötét ügynökei vannak, akik hasznot húznak a háborúból. Ők intézik úgy a dolgot, hogy ezeken a konferenciákon ne legyen leszerelés vagy komoly fegyverzetkorlátozás.

Ezeken a konferenciákon az egyes hatalmak fő célja nem a háború megelőzését szolgáló leszerelés elérése, hanem inkább még több fegyverzet biztosítása saját maga, és még kevesebb biztosítása bármely potenciális ellenfél számára.

Csak egy út van a lefegyverzéssel kapcsolatban, ami valamennyire kézzelfogható eredményt tükröz. Ez pedig az, hogyha az összes nemzet összegyűlik, és minden egyes hajót, minden egyes ágyút, minden egyes puskát, minden egyes harckocsit, minden egyes hadirepülőgépet a szemétre hajít. Még ha ez lehetséges volna is, még ez sem lenne elegendő.

A szakértők szerint, a következő háborút nem csatahajókkal, nem tüzérséggel, nem puskákkal, és nem géppuskákkal fogják megvívni. Halálos vegyi anyagokkal és gázokkal fogják megvívni.

Titokban minden egyes nemzet tanulmányozza és tökéletesíti ellensége nagyszabású megsemmisítésének újabb és szörnyűbb módszereit. Igaz, hajókat továbbra is építeni fognak, hiszen a hajóépítőknek is hasznot kell húzniuk. És ágyúkat is fognak gyártani, és lőport és puskákat is fognak készíteni, hiszen a lőszer-gyárosoknak is hatalmas hasznot kell húzniuk. És természetesen, a katonáknak egyenruhát kell viselniük, hiszen a gyártónak is a saját háborús hasznát kell húznia.

Azonban a győzelmet vagy a vereséget tudósaink ügyessége és leleményessége fogja eldönteni.

Ha olyan munkára fogjuk őket, hogy mérges gázokat, valamint a pusztítás egyre pokolibb műszaki és robbanószerkezeteit állítsák elő, nem lesz idejük az összes nép javát szolgáló, alkotó munkára. Ha a tudósokat ez utóbbi, hasznos munkára fogjuk, akkor mi mindannyian nagyobb jóléthez jutunk a békéből, mint amihez a háborúból jutnánk – még a lőszer-gyártók is.

Tehát… azt mondom, hogy

POKOLBA A HÁBORÚVAL!

Fordította : Hidra

“Ha megengedik, azt javasolnám, hogy családtagjaik, barátaik, ismerőseik, valamint nézőik és hallgatóságuk körében ajánlják és terjesszék elektronikus formában. Ha még a honlapjukra is feltöltik mindkét nyelven, külön megtisztelnek.”
Az angol nyelvű verzió itt tölthető le PDF formátumban!
A magyar nyelvű verzió itt tölthető le PDF formátumban!

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.07. Putyin szerint Egyiptom polgárháború szélén áll

2013.06.01. USA: elnyújtják a polgárháborút az orosz fegyverek

2013.05.31. 40 milliárd fontba kerül Londonnak az afganisztáni háború

Háború a vízért?

Így utólag már egyre kevésbé vitatják, hogy Irak lerohanásának legnyomósabb oka – a „terrorizmus elleni háború” hangzatos lózungjával ellentétben – valójában az USA krónikus olajéhsége volt. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a jövőben egy másik, sokkal életbevágóbb szükséglet miatt fog háborúzni. Miközben ugyanis egy főre vetítve az észak-amerikaiak fogyasztják a legtöbb vizet a világon, országuk vízkészletei nem újulnak meg a kellő mértékben. Egy friss amerikai tanulmány szerint a legtöbb ember az édesvíz készletek apadását tartja a legaggasztóbb kihívásnak. Az ivóvíz hiánya a megkérdezettek szerint még a klímaválságnál, a légszennyezettségnél és a fosszilis nyersanyagok kiapadásánál is nagyobb veszélyt jelent az emberiségre.

klima_valtozas26A Föld hétmilliárd lakója közül hárommilliárd nem rendelkezik sem egészségügyi infrastruktúrával, sem víztisztító rendszerekkel, csaknem másfél milliárd ember pedig még az ivóvizet is nélkülözni kénytelen. Ha semmi sem történik a tendencia megfordítására, 2025-ben a Föld lakosságának egyharmada vízínség sújtotta országban fog élni. A déli országokban fellépő összes betegség 80 százaléka a szennyezett víz fogyasztásának tulajdonítható, ami évente ötmillió áldozatot követel, így manapság az ivóvízhiány még a fegyveres konfliktusoknál is nagyobb mértékben járul hozzá a tömeges népvándorlások kiprovokálásához.

E téren tehát sokkal drasztikusabb a nemzetek közötti egyenlőtlenség, mint bármi másban: amíg egy észak-amerikai naponta átlagosan 600 liter vizet fogyaszt (egy New York-i 1000 litert), az EU-országok állampolgárai pedig 250-350 litert, addig egy afrikainak átlag alig 30 liter jut, sőt gyakran ennél is kevesebb.

africa-water-supplySzó sincs persze a Föld kiszáradásáról, mert a kérdés nem egy általános vízhiány, hanem a minőségi ivóvízkészletek kimerülése. Édesvíz megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre globális szinten, csak éppen egyenlőtlenül oszlik el, helytelenül hasznosítják, pocsékolják és szennyezik, tehát egyre nagyobb az esélye, hogy iható formájában rövidesen hiánycikké válik. Ha a fogyasztása továbbra is a jelenlegi ütemben növekszik, a szakemberek szerint két évtizeden belül robbanásszerű (650 % !) igény fog mutatkozni iránta.

Ausztráliában már most megkongatták a vészharangot, és az állam minden eszközzel igyekszik megfékezni a vízpazarlást és kordában tartani a lakosság nemtörődömségét. Az ausztrál városokban szigorúan szabályozzák, sőt esetenként korlátozzák a vízfogyasztást. Az Afrikánál is szárazabb déli kontinens területének 70 százalékán a kipárolgás szintje magasabb a csapadék mennyiségénél, és egyáltalán nem léteznek nagy folyók. Ráadásul a paradoxon még súlyosabb, mint máshol, mert noha a Föld egyik legszárazabb területéről van szó, legritkább természeti forrását mindeddig mégis párját ritkító gátlástalansággal pazarolták. Mindenekelőtt az éghajlati viszonyokat figyelmen kívül hagyó intenzív mezőgazdaság igényei miatt a vízkészleteket már a legmélyebb rétegekből is kiaknázták és felhasználták. Így aztán az ausztrálok kénytelenek voltak a tenger felé art-groundwater-620x349fordulni, azt remélve, hogy a tengervíz sótlanításával orvosolhatják a problémát, és kielégíthetik szomjúságukat. Az eljárás költsége ugyan jelentősen csökkent az utóbbi években, viszont a felhasznált energia következtében évente 85-230 ezer köbméter széndioxid jut a légkörbe.

Majdnem ugyanez a helyzet az Egyesült Államok nyugati tagállamaiban. Colorado, Arizona, Texas, Új-Mexikó, Nevada és Kalifornia krónikus szárazságban szenved. Márpedig a high-tech és a Szilícium-völgy dacára Kalifornia és öt másik állam élete attól a 2250 kilométer hosszú folyótól függ, amely a Sziklás-hegységben ered, átszeli a Grand Canyont és végül csaknem szárazon éri el mexikói torkolatát. A Colorado nélkül ugyanis nincs víz, és nincs élet. A Dél-Kaliforniában felhasznált víz 60 százalékát a folyóból veszik colorado-riverki, sőt Las Vegas esetében a város fogyasztásának 90 százalékát. Az utóbbi évekre a folyó vízhozama alig hétmilliárd köbméterre esett, ami fele annyi, mint amennyi a harmincas évek nagy szárazságának idő- szakában volt. Eközben Las Vegas lakossága, a sivatag kellős közepén, havonta 3-4000 fővel gyarapszik.

Már jelenleg is a víz áll számos nemzetközi konfliktus hátterében, nevezetesen a Közel-Keleten. Ciszjordánia megszállása például csak akkor értelmezhető a maga teljességében, ha tudjuk, hogy vízkészlete lehetővé teszi az izraeli kolóniák túlélését, és hogy egymaga fedezi Izrael vízfogyasztásának negyedét. Ugyanez vonatkozik a Szíriától elhódított Golan-fennsíkra, amely a régió természetes víztornyának szerepét tölti be. Jelenlegi vezetői számára Izrael túlélését a víz fölötti ellenőrzés megszerzése és megtartása garantálja. Ezt a kontrollt az izraeliek szokásukhoz híven a palesztinok jogfosztásával tartósítják, akik engedély nélkül még kutat sem fúrhatnak a saját földjükön, miközben a zsidó telepesek gyakorlatilag sajátjukként kezelik és használják Ciszjordánia vízkészletét.

water-and-conflictUgyanígy Törökország, Szíria és Irak igyekszik kivenni a maga részét a Tigris és az Eufrátesz vizéből, történelmi és geostratégiai konfliktusuk tehát alapvetően más megvilágításba helyezi az egykori Oszmán Birodalom iránti nyugati érdeklődés fokozódását, hiszen Törökország birtokolja két szomszédja vízellátásának kulcsát. Noha az USA kérése ellenére a törökök nem voltak hajlandók elzárni a gátjaikat, hogy kiszárítsák Irakot az Öböl-háborúk alatt, a Szíriával szembeni ellenségességüket a két ország közötti hagyományos vízvita is táplálja.

A második világháború befejezése óta csaknem 40 esetben került sor fegyveres erő bevetésére államok közötti vízviták elintézésére, jellemző módon az esetek háromnegyedében Izrael és arab szomszédjai között. Noha kizárólag vízért mindeddig még nem indítottak háborút, a vízhiány fokozódása egész régiók instabilitását és végső soron de-stabilizálását vonhatja maga után, újabb ürügyet teremtve nemzetközi konfliktusok kirobbanásához.

Gazdag István

Forrás: www.antidogma.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.06.29. Olcsó és egyszerű lehet a sótalanítás

2013.06.11. Egyiptom vs. Etiópia: Harc a Nílus vizéért

2013.05.16. Energia keletkezik, ahol az édes- és a sós-víz találkozik

2013.04.01. Fogynak a folyók, csökken a víztartalék Kínában

2013.01.24. Eltűnt az Andok gleccsereinek fele

2012.09.04. A Coca-Cola harcba száll a tiszta vízért

2012.08.24. Háború lehet a víz miatt Ázsiában

free counters

Szíria: az új hidegháború gyakorlóterepe

17843_1Az a hír, hogy ukrán kezdemé-nyezésre orosz, ukrán és fehérorosz önkéntesekből álló expedíciós hadtestet verbuválnak a szalafista zsoldosok elleni harcra Szíriába, valósággal sokkolta az USA által patronált és szponzorált kelet-európai bábkormányokat. A Novij Region folyóirat információja szerint az önkéntes hadtest felállításának kezdeményezője Szergej Razumovszkij alezredes, az ukrán felderítés egykori kádere, akinek a médiában megjelent felhívására több ezer tartalékos és obsitos katona jelentkezett a posztszovjet köztársaságokból.

orosz_spetsnazAmint az a híradásokból kiderült, Razumovszkij számára a Damaszkusz elleni izraeli légicsapás adta a végső lökést elképzelése megvalósításához, amelyet csak tovább érlelt a szíriai ellenzéknek szánt fegyverszállítások EU-embar-gójának a felfüggesztése és a közismert amerikai „héja”, John McCain republikánus szenátor provokatív látogatása a török-szír határon gyülekező al-Kaida-terroristák táborában.

Razumovszkij nem csinál belőle titkot, hogy a Szíriába készülő önkénteseket ugyanaz motiválja, mint elődeiket 1876-77-ben, amikor ortodox hívők tömegesen csatlakoztak az orosz haderőhöz román, szerb, bolgár és görög hittestvéreik oszmán iga alóli felszabadítása érdekében. Az általa vezetett fegyveres alakulat fontos szerepet játszhat majd a közel-keleti események alakításában, annál is inkább, mert magasan képzett, harcedzett és fegyelmezett hivatásos katonákról van szó, köztük a rettegett orosz OMON különleges erők ejtőernyőseiről, az afganisztáni és csecsenföldi utcai harcok és az OMON_soldiers_in_Red_Square,_Moscowantigerilla harcmodor veteránjairól. Szíriába érkezésük után azonnal bevethetőek lesznek, „kapásból” alkalmasak lévén például az oroszok által legutóbb a szírek rendelkezésére bocsájtott ultramodern Sz-300 légvédelmi rakétarendszer kezelé- sére is.

Ha Basar al-Aszad él a felkínált lehetőséggel, a Razumovszki-hadsereg rövid úton megtisztítja országát az iszlamista martalócoktól. Ez talán túlzásnak tűnik, de adott esetben egyáltalán nem az. Noha mennyiségileg az erőviszony 6/1 az iszlamisták javára (100 ezer mudzsahed 15-18 ezer kelet-európai tartalékos ellen), minőségileg 12/1 az arány ez utóbbiak javára. Az amerikaiak zsoldosaiként Szíriában bevetett mudzsahedek majdnem analfabéták, akiknek halvány elképzelésük sincs a taktikáról és a stratégiáról, és csak arra alkalmasak, hogy a polgári lakosságot terrorizálják. Katonai képességük pusztán syria_usa6a kalasnyikov és a gránátvető kezdetleges használatára korláto-zódik, szemben a kelet-európai tartalékosokkal, akik országaik fegyveres erőinek a „krémjét” alkotják, gyakorlatilag az összes fegyvernem legjobbjait, klasszikus katonai kiképzéssel és – a többségük esetében – éles harci helyzetben vagy azokat szimuláló hadgya-korlatokon szerzett tapasztalattal a hátuk mögött.

Vajon USrael és NATO-csatlósai miért reagáltak olyan hevesen, szinte már hisztérikusan arra a tényre, hogy Oroszország végül mégis leszállította Szíriának az Sz-300 rakétákat? Az orosz döntés igazi stratégiai tétjének megértéséhez tudni kell, hogy az utóbbi két évtized amerikai és izraeli hadi sikereinek a titka az ún. ESM/ELINT elektronikai támogató és felderítő rendszer birtoklásán és alkalmazásán alapult. Ez a fajta katonai felszerelés ugyanis lehetővé tette az ellenséges fegyverrendszerek radarjeleinek felfogását, ellenőrzését és zavarással történő semlegesítését, ezáltal maximális akciószabadságot és csaknem teljes sérthetetlenséget biztosítva saját harci gépeiknek légi, földi és tengeri célpontok elleni bevetés során egyaránt. Az Sz-300 harctéri megjelenése Szíriában 4RussianS300_RIAgyakorlatilag egy csapásra semmivé foszlatja a nyugati haderők által mindeddig élvezett totális légi fölényt, ami azzal jár, hogy többé már nem lesznek képesek ún. légtértilalmi övezetek kierőszakolására, ahogyan azt Jugoszláviában, Irakban és Líbiában is tették, ezzel együtt pedig nem kockáztathatják a földi inváziót sem hadiflotta és tengerészgyalogság bevetésével.

Vajon az oroszoknak hogyan sikerült létrehozniuk ezt a fajta csúcstechnológiát a Szovjetunió összeomlása és a gazdasági hanyatlás ismert körülményei között, miközben az USA által birtokolt technológiai fölény lehetővé tette az amerikai haderő számára, hogy sikeres háborúkat vívjon meg Jugoszláviában, Irakban és Afganisztánban szovjet haditechnikával felszerelt hadseregek ellen? Mely tényező biztosított ilyen szupremáciát az amerikai fegyverzetnek? A választ magában rejtő betűszó a C4I (Command, Control, f-117_02-frontCommunications, Computers and Intelligence), amely egy modern fogalom, a jelenleg egyedüli módszer a mobilitás, a reakciósebesség, a hatékonyság és a technikai pontosság megsokszorozására a konvencionális háborúkban, még- pedig fegyverzetirányító és felderítő radarokat integráló legújabb generációs mikroprocesszorok és kommunikációs eszközök extenzív használata révén.

Annak érdekében, hogy ledolgozzák az amerikaiakkal szembeni – még a Reagan-érából datálódó – haditechnikai hátrányukat, az oroszok jelentős emberi és anyagi erőforrásokat koncentráltak a katonai kutatásfejlesztésbe. Az első eredmény nem is váratott sokáig magára: 1999. március 27-én a szerbiai Budjanovciban egy szovjet gyártmányú Sz-125 (Nyeva/Pecsora) légvédelmi üteg lelövi az amerikai légierő egyik F-117-es (elvileg legalábbis) „lopakodó” vadászgépét, amelyet a szerbek tanulmányozás végett átadtak az oroszoknak, akiknek azonban még csaknem egy évtizedet kellett várniuk az amerikai technológiai színvonal elérésére. 2008-ban azután a grúziai háború frontáttörést hozott – minden tekintetben. A konfliktus előtt ugyanis a grúz hadsereget a legmodernebb C4I rendszerekkel szerelték fel az amerikaiak és az izraeliek, nyilván azzal a szándékkal, hogy élesben teszteljék a működésüket.

117Hollywoodi forgatókönyvüket azonban felülírta az élet. A villámháborúban győztes oroszok ugyanis megszerezték, lemásolták, tökéletesítették és sokszorosították ezeket. USrael – Grúzia közbeiktatásával végrehajtott – oroszellenes provokációja tehát minden tekintetben visszafelé sült el, és az oroszok most Szíriában vesznek revánsot. Hiába hajbókolt Netanjahu Putyinnak az Sz-300-asok ügyében, az izraeliek most majd a saját kárukon fogják megtanulni, hogy kölcsön macesz visszajár.

Gazdag István

Forrás: www.antidogma.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.07.03. Már csak a bejelentés várat magára a Szíria-konferencia elmaradásáról

2013.06.28. Az USA megkezdte fegyverek szállítását a szíriai ellenzéknek

2013.06.27. Az oroszok elhagyták a tartúszi bázist

2013.06.18. Obama-Putyin találkozó – “Nem esnek egybe az álláspontok”

2013.06.17. Irán négyezer katonát küld Szíriába

2013.06.10. Az amerikai tengerész-gyalogságot áthelyezték a szíriai határra

2013.06.01. McCain szerint a szíriai lázadók felfegyverzésére van szükség

free counters