USA: polgárháborús pszichózis


Talán polgárháborúra készül az amerikai kormány? Összeesküvés-elméletek megszállott híveitől aggodalmaskodó állami tisztségviselőkig, mostanában egyre többen teszik fel ezt a kérdést az Egyesült Államokban, miután a szövetségi belügyminisztérium (DHS) biztonságpolitikája, az utóbbi időben végrehajtott mértéktelen fegyvervásárlásai és mindezen tettei igazolására való képtelensége aggodalmat keltenek a kormány valós szándékait illetően.

usa_guns1A 2001. szeptember 11. után létrehozott DHS elsődleges feladata az USA területének védelme terrortámadásoktól, emberi tévedésből okozott balesetektől és természeti katasztrófáktól. Több mint kétszázezer fős alkalmazotti állományával ez a harmadik legnagyobb kormányszerv, költségvetését tekintve pedig a védelmi, az egészségügyi és az oktatási tárca után a negyedik helyet foglalja el.

Először tavaly áprilisban kezdtek hírek keringeni arról, hogy a DHS tömeges fegyverbeszerzésbe kezdett, nemrég pedig az is kiderült, hogy 1,6 milliárd darab lőszert szándékozik beszerezni, köztük 360 ezer ún. expanzív, más néven dumdum golyót, amelynek az a sajátossága, hogy az emberi testbe csapódva deformálódik, és borzalmas sérüléseket okoz. Éppen ezért nemzetközi fegyveres konfliktusokban az 1899-es hágai és az 1949-es genfi konvenció tiltja a használatukat. Annál meglepőbb, hogy hivatalos no-hesitationmagyarázat szerint a társadalombiztosítási csalásokban nyomozó ügynököket szándékoznak felszerelni velük. 2012 szeptemberében a DHS már beszerzett 7000 db. NATO-mintájú gépkarabélyt, és modernizált 2717 könnyű harckocsit az amerikai városok utcáin való bevetésre. Ugyanakkor igencsak figyelemre méltó módon kétmillió dollárért „habozáskiküszöbölő” céltáblákat (no-hesitation target) is rendelt, amelyek lőfegyvert tartó terhes nőket, gyermekeket és öregeket ábrázolnak, így erősítve az ügynökök elszántságát bármilyen potenciális veszélyre való tüzelésre.

Legutóbb aztán 15 kongresszusi képviselő levélben kért magyarázatot a kétségtelenül túlzónak tűnő fegyverbeszerzés tárgyában, miután az eddigi adatokból kiderült, hogy a DHS ügynökei évente legfeljebb 15 millió darab lőszert használtak el, a megvásárolt 1,6 milliárd darab tehát 107 évnyi gyakorlatozásra elegendő mennyiség. Az arányok érzékeltetésére: az iraki háború kulminálása idején az amerikai hadsereg 72 millió darab lőszert használt el évente, és így a DHS akkora muníciókészlet birtokába kerül, amely lehetővé teszi számára, hogy az irakihoz hasonló intenzitású háborút folytathasson több mint 22 éven keresztül – az Egyesült Államok területén.

Ráadásul a DHS vásárlásai lőszerhiányt eredményeztek több tagállamban is, éppen akkor, amikor az amerikai társadalom heves vita folytat az állampolgári fegyverviselésről az utóbbi időszak vérengzései nyomán. A kormányzati szervek felfegyverzésének és az állampolgárok lefegyverzésének – még az Alkotmány második kiegészítését is eltemető – egyidejű folyamata joggal ébreszt kételyt az amerikai kormány tényleges céljai tekintetében.

usa_zombiewar1A DHS fantáziája azonban nem ismer határokat, hiszen az egyik legkomolyabb biztonsági fenyegetésnek a „zombik” támadását tartja, olyannyira, hogy jelentős összegeket szánt egy szimulált „zombi-támadás” és vele kapcsolatos konferenciák megszervezésére. Mivel egy ilyen forgatókönyv természetes úton történő bekövetkeztének a valószínűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő, a DHS tudományos hitelessége éppúgy megkérdőjelezhető, mint az adófizetők pénzével való sáfárkodása, hacsak nem arról van szó, hogy aktív szerepet vállal a „zombik” támadásának előkészítésében. Ismerve az amerikaiak rémmesék iránti szinte már hisztérikus fogékonyságát, ezt a hipotézist sem lehet teljesen kizárni, miután a hollywoodi stúdiók valósággal ontják magukból a zombi-filmeket, amelyekből az utóbbi öt évben 334 készült, vagyis hetente egy. Jellemző, hogy több mint 12 millió nézővel a The walking dead (A sétáló halott) című sorozat a legnézettebb az USA-ban.

The-American-Dream-united-states-of-americaPersze az amerikaiakat nemcsak a debil filmek mértéktelen élvezete, hanem az általuk elkövetett gyilkosságok száma is megkülönbözteti a fejlett országok állampolgáraitól. A statisztikák e tekintetben szignifikáns korrelációt mutatnak a forgalomban lévő lőfegyverek száma és a gyilkosságok gyakorisága között, az országok és a földrajzi régiók szintjén is. Miközben az USA-ban egyre gyakrabban történnek brutális vérengzések, a számok azt bizonyítják, hogy az amerikai népesség állig fel van fegyverkezve, és az országuk gyilkossági rátája összehasonlíthatatlanul magasabb a fejlett országokénál, egyáltalán nem meglepő módon azt is egyértelművé téve, hogy a republikánusok sokkal nagyobb vonzalmat tanúsítanak a pisztolyok, puskák és gépfegyverek iránt, mint a demokraták.

Az Egyesült Államokban százezer lakosonként több mint három gyilkosságot követnek el lőfegyverekkel, a második helyen következő Svájcban 0,7-et. Összehasonlításként a további sorrend így alakul: Kanada (0,5), Svédország (0,4), Finnország (0,4), Új-Zéland (0,2), Spanyolország (0,2), Németország (0,2), Franciaország (0,1), Nagy-Britannia (0,1), Ausztrália (0,1) és végül Japán (0). Ami pedig a lőfegyverek és a gyilkosságok száma közötti összefüggést illeti: amíg az USA-ban 100 lakosra 89 lőfegyver jut, addig Franciaországban, Németországban, Norvégiában és Svédországban csak 30 körüli, a britek lőfegyverektől való szabályszerű „irtózása” pedig némileg relativizálja a szociokulturális tényezők hatását az amerikai mészárlásokban. A forgalomban lévő lőfegyverek száma és a gyilkossági ráta közötti ok-okozati kapcsolatot tanúsítja az is, hogy az USA éppen azon tagállamaiban (Louisiana, Mississippi, Alabama) követik el a legtöbb gyilkosságot, amelyekben az országos átlagnál jóval több lőfegyver (és néger) található.

usa_troops1Beszédes tény, hogy egy 2010-es társadalmi felmérés szerint minden második republikánusnak van legalább egy lőfegyvere, szemben minden ötödik demokratával. Ezt a szakadást, amely 40 éve csak súlyosbodik, a négerbűnözés miatt republikánus és felfegyverzett déli államok szociológiája magyarázza.

Gazdag István

Forrás: www.antidogma.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2013.05.24. Obama korlátozza a dróncsapásokat

2013.05.06. Forgalmazásra kész a világ első 3D nyomtatóval előállított lőfegyvere

2013.04.05. Connecticut államban fegyverellenes törvényt fogadtak el

2013.02.21. Az amerikai BM gyerekeket ábrázoló céltáblákat vásárol

2012.08.29. Fegyverkereskedés: élen az Egyesült Államok

free counters

4 című bejegyzés “USA: polgárháborús pszichózis” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Miért “debil film” a Walking Dead? Azért mert zombikat ölnek benne és nem katonákat? Mert az utóbbi jobb?

    “szignifikáns korrelációt” = ez mit jelent? A Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára se tudta megmondani, hogy mi az a korreláció.

    “Miközben az USA-ban egyre gyakrabban történnek brutális vérengzések”

    Ez nem igaz. A gyilkosságok száma 10 éve folyamatosan csökken, miközben a lőfegyverek száma duplájára nőtt.

    “és az országuk gyilkossági rátája összehasonlíthatatlanul magasabb a fejlett országokénál”

    Egyre javul az a ráta.

    “a republikánusok sokkal nagyobb vonzalmat tanúsítanak a pisztolyok, puskák és gépfegyverek iránt, mint a demokraták.”

    Talán mert a republikánusok jobban tisztelik az Alkotmányt. Gondolom hogy a Libertariánusoknál és a Constitutionalist-oknál még több lőfegyver van.

    De gépfegyverek? Most mondjam, hogy abból csak pár ezer van civil kézen, mivel 1986-óta tilos újonnan árulni őket civileknek?

    “Az Egyesült Államokban százezer lakosonként több mint három gyilkosságot követnek el lőfegyverekkel”

    Agyonlövik egymást a gettókban a bűnözők. Emellett 750 embert leszúrnak, emberek százait rugdalják agyon, verik agyon botokkal.

    “A forgalomban lévő lőfegyverek száma és a gyilkossági ráta közötti ok-okozati kapcsolatot tanúsítja az is, hogy az USA éppen azon tagállamaiban”

    Mexikóban és általában egész Dél-Amerikában tiltottak a lőfegyverek, ahhoz képest jóval magasabb a gyilkossági ráta, mint az Egyesült Államokban. És ne mondja senki, hogy “azok 3. világ beli országok”, mert Dél-Amerikaiakkal van tele Kalifornia, Arizona és Texas, nem pedig svájciakkal vagy norvégokkal. Tehát az Egyesült Államok déli államait inkább lehet Mexikóhoz hasonlítani, mint Svájchoz.

    http://tuleloblog.blogspot.com

  2. Akkor megegy kis erdekesseg:
    1. Az USA a top 10-ben tartozkodik a fegyveres gyilkossagok aranyat tekintve.
    2. Ha a kovetkezo varosok statisztikait kivesszuk az egyenletbol: Chicago, Washington, Los Angeles, Detroit, – akkor az USA abban a top10-ben tartozkodna, ahol a fegyveres gyilkossagok aranya a legalacsonyabb a vilagon.
    3. A fent emlitett varosokban a leginkabb szabalyzott es tiltott a polgarok szabad fegyverviselese orszagszerte.

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.