Kína temeti a dollárt?

Szeptember 6-án a kínaiak tettek egy aprócska bejelentést, amire senki se kapott rá, pedig a jelentősége óriási. Kína az olaj és olajszármazékok kereskedését mostantól kezdve dollár helyet saját valutájában, jüanban fogja elszámolni. Ezen túlmenően jelezték, hogy a bankszektorukat felkészítették, és így a jövőben bárki igénybe veheti őket abból a célból, hogy elhagyják a dollár elszámolást.

Ha még emlékszünk rá, pontosan ez volt az oka annak, hogy Szaddam Husszeinnek meg kellett halnia Muammar Gaddafi-val együtt, plusz Amerika elpusztította mind a két országot. Ehhez persze Kína túl nagy falat. És akkor ezzel vége a sok évtizeden át tartó amerikai dáridónak. Fiat dollárral felvásárolták a fél világot, és most a FED pofátlanul nyomja a dollárt, elértéktelenítve az idegen kezekben lévő ezer milliárdokat.

A kínai bejelentés hatása felmérhetetlen, minden valószínűség szerint ezzel vége szakad a dollár tartalékvaluta szerepének, és korunk legfontosabb erőforrásának, a nyersolajnak a beszerzése drasztikusan meg fog változni. Ami pedig a dollárt illeti, szeptember hatodikán látványosan elkezdett veszíteni az értékéből.

Van azonban egy apró szépséghiba. Kína nyersolaj importőr. Mi van, ha a partnerei ragaszkodnak a számla dollárban történő kiegyenlítéséhez? Nos, Oroszország nyersolaj exportőr, és ebben a minőségben szerződött Kínával, aminek értelmében mennyiségileg nem korlátozza a Kínába irányuló olajexportját, vagyis Kína annyi nyersolajat kap, amennyit kér. A szerződés megkötése után Oroszország bejelentette Kína teljes nyersolaj szükségletét kész fedezni dollár elszámolás nélkül.

Ezzel a kocka el lett vetve, mert a dolog itt nem áll meg. Pillanatnyilag Irán az USA olajszankciója alatt görnyed, aminek mostantól kezdve nem lesz semmi értelme, mert egyszerűen eladják az olajukat Kínának jüanért, aztán Kína azt csinál az olajjal, amit akar. Irán pedig jüannal fog fizetni importjaiért.  Akárhogyan is nézzük, ez rövid időn belül, feltétlenül a dollár megroppanását fogja okozni.

Forrás: www.antalffy-tibor.hu

Kövess minket a Facebook-on!

2012.09.21. Újabb ötödik generációs kínai vadászgép

2012.09.20. Japán vs. Kína: Területi vita gazdasági következményekkel

2012.08.09. A jövő valutája: van-e élet a dollár után

2012.07.11. Kiéleződött a harc Ázsia felosztásáért az USA és Kína között

2012.06.28. A globalisták válasza a 2008-as válságra a világvaluta

2012.05.26. Japán és Kína elutasítja az USA dollárt

free counters