Az új utcalámpák lehallgatnak és visszabeszélnek

A járókelőknek utasításokat adó, és a párbeszédek rögzítésére is alkalmas térfigyelő kamerák hamarosan megérkeznek az Egyesült Államok utcáira. A gyártó Illuminating Concepts ismét sajtónyilatkozatot adott ki az„Intellistreet” projekt előrehaladásáról.

A „nemzetvédelmi eszközökkel is ellátott” szuper modern utcalámpák telepítését megkezdték az Egyesült Államok közterein. A lámpák hangosbeszélővel is rendelkeznek, amivel hangfigyelmeztetéseket adhatnak az arra járóknak, azEgyesült Királyságban már használatban lévő rendszerhez hasonlóan, ahol többek között az eldobott szemét felszedésére szólítják fel a szemetelőket a hangosbeszélők segítségével.

Az Armelux által kiadott sajtónyilatkozat szerint a cég az Illuminating Concept-tel együtt-működve folytatja az Intellistreet rendszer telepítését. A bejelentés megerősíti, hogy a lámpák valóban számos nemzetbiztonsági funkcióval is rendelkeznek majd, beleértve a hangosbeszélő rendszert is. „A beépített hangszórók például fontos információkat, bejelentéseket közölhetnek vészhelyzetekben,” áll a sajtónyilatkozatban, hozzátéve, hogy „SmartSite lámpákat különféle kamerákkal és érzékelőkkel is elláthatják a 24-órás megfigyelést biztosítandó.”

„Az érzékelők különféle vészhelyzetek érzékelésére is képesek, lehetővé téve a gyors reagálást, illetve fontos eszközök lehetnek a bűnmegelőzésben, visszafoglalva az utcákat a bűnözőktől.” Azt is megtudhatjuk, hogy az új lámpákat nemcsak utcai felhasználásra szánják, hanem „bevásárlóközpontoknak, sportlétesítményeknek, egyetemi kampuszoknak és új-építésű társasházaknak is ajánlják,” és a fejlesztők reményei szerint „hamarosan a közterek hétköznapi részévé válhatnak.”

Az amerikai Energiaügyi Minisztérium támogatásával Detroitban, Chicagóban és Pittsburghban telepítés alatt álló új lámpák nemcsak térfigyelő kameraként, nemzetbiztonsági vészriasztó rendszerként vagy a Különvélemény című filmből ismert személyre szabott reklámok közvetítőjeként használhatók, hanem a párbeszédek rögzítésére is alkalmasak.

Az Illuminating Concepts közleménye szerint az új rendszerben nincs semmi orwelli, ami arra enged következtetni, hogy szerintük a magánbeszélgetések hangrögzítése teljesen elfogadható eljárás. A cég azt is tagadta, hogy a projekt a védelmi minisztérium támogatását élvezné, ugyanakkor számos jelentésből kiderül, hogy a tulajdonos Ron Harwood „a nemzetbiztonsággal együttműködve dolgozik” az új vezeték nélküli rendszer telepítésén.

Az igazság az, hogy az Egyesült Államokat fokozatosan behálózó „telekijelző” rendszer még Orwell képzeletét is felülmúlja, természetesen a béke és a biztonság nevében.

Az ABC 7 videó riportja részletesen bemutatja a lámpák orwelli funkcióit:

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

 

2012.05.19. Google válaszok és tények: Az Igazság Minisztériuma (Orwell 1984)

2012.05.14. A Google titkolja az amerikai hírszerzéssel fenntartott kapcsolatait

2012.05.11. RFID-chipet vetnek be az orvosi műhibák ellen

2012.05.08. Ellenőrizné a közösségi szolgáltatásokat az FBI

2012.04.25. Minden állampolgár köteles lesz nyomkövetőt magánál hordani

2012.04.04. Az orwelli felügyelőrendszer kialakulása

2012.03.30. Nagytestvér biometrikus időzített bombája

2012.03.30. Az új japán térfigyelő kamera másodpercenként 36 millió arcot vizsgál

free counters