A világon elsőnek, Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságba segítésének legális lehetőségét, ha úgy érzik, hogy számukra az élet befejeződött. Ugyanis a hollandok szerint, azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (Hippokratészi eskü) hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.
Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni.
Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti.
Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – teszik fel a kérdést a kritikusok.
Aki kíváncsi rá, hogy az ország legidősebb bloggere túl a 80-on mit szól ehhez, a forrásoldalon elolvashatja.
Forrás: www.antalffy-tibor.hu
És ennek mi köze a környezetvédelemhez? Korábbi bejegyzésünkben olvasható Philip Cafaro, a Colorado egyetem professzorának kijelentése: „Az ember szaporodásának megállítása mindenképpen elengedhetetlen (de nem elegendő) feltétele a globális klímaváltozás katasztrofális változásának megakadályozására. Igazából a Föld népességének jelentős csökkentésére lehet szükség, hogy ezt elérjük.”
Ha ebből a szempontból nézzük a kérdést, akkor az öregek halálba segítésének propagálása tulajdonképpen környezetvédelem. Haláluk után nem termelnek több szemetet (nem nő tovább az “ökológiai-lábnyomuk”), és nem lélegzenek ki szén-dioxidot, amit kiváló tudósaink a Globális Felmelegedés™ legfőbb okának neveznek meg. Ennek megfelelően a “haszontalan zabálók” (Henry Kissinger jelzője) számának csökkentése nem csak hasznos, hanem egyenesen kívánatos. Ez a kijelentés így persze kicsit sarkos, de a folyamatok ebbe az irányba mutatnak. Lehet szépíteni a dolgokat, de a tetteket nem lehet félreérteni. Aki feleslegessé válik (nyugdíjasok, rokkantak, betegek, munkanélküliek), nem termel több hasznot/adót, attól rövid úton meg kell szabadulni, mert csak kárt okoz és veszélyezteti az “emberiség túlélését”.
Tényleg így van ez? Akik ezeket kigondolják hajlandóak lennének példát mutatni, és a családjukon, majd magukon megmutatni hogyan is kell a környezetet megvédeni tőlük?
Mert másnak ötleteket adni könnyű, de talán elvárható, hogy “jó példával” szolgáljanak…
Kapcsolódó híreink:
2012. május 10. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai
2012. április 30. A torontói jegyzőkönyvek
2012. április 15. 50 tudós és mérnök nyílt levele a NASA-hoz
2012. március 08. A népesség jelentős csökkentése szükséges
2012. február 20. Házhoz megy a halál
2012. február 09. Hogyan irtsuk ki az embereket?
2012. január 31. Halj meg idõben, ne okozz másoknak gondot
2012. január 25. Mekkora Bill ökológiai lábnyoma?
Akkor ezt most terjesszük ki a fiatalokra akiknek úgysincs jövőjük, a középkorúakra, akik belefáradtak a mókuskerékbe, a gyerekekre is muszáj lesz mert nem lesz ki felnevelje őket. Ezek után mindenki gyűljön össze a nagyvárosokban és kérjék meg a kormányt hogy vessék be az eutanázia vegyi, bio és nukleáris fegyvereiket, így a bolygó megmenekül. Remélem érződik az irónia? Most kit is akarnak megetetni ezzel? A saját beleegyezésünket kérik egy új genocídiumhoz? Előbb az idősek, aztán a többi, hogy a gazdag jómadaraknak legyen miből dőzsizni? Na ez azért már túlzás.
A gyerekek már képben vannak:
Akár gyerekek számára is legálissá válhat az eutanázia Belgiumban.
http://komlomedia.hu/hir.php?hir=3368
Aztán majd jön a többi ötlet megvalósítása is 😉
https://komlomedia.wordpress.com/2012/05/31/a-szep-uj-vilag-epitese/
Én bejàrtam az egész világot de még annyi hülyét nem láttam együtt mint Hollandiàban. A nèp nagy rèsze a legalizált kábítószeren van ès senki más nem okos csak ők. Nem lehet egy normális téma megosztás velük mert azt hiszik csak ők okosak. Dr. William Nagy, USA
Ha ezt a Jutka elolvassa… 😀
Valószínüleg a gazdag emberek örökösei buzgolkodnak a legnagyobb szorgalommal ezen a témán.
Nehéz téma,- de, – valaki élje magát bele – ” 80 éves, korához képest” jól tartja magát -még mondják, csinos nő, de, — egyedűl van, családja mármint a szűkebb, szűlő,gyermek, testvér meghaltak. A távolabbi családtagokra nem akar és nem is tud támaszkodni. Vagyona nincs, ha volt, átadta a már elhunytaknak – szeretetettel,- szerződés, vagy hasonló dokumentum persze nincs. Igazán a sors kegyeltje, de a napjait az aggodalom teszi elviselhetetlenné, -mi történik majd- ha……….. Tudja hogy hibázott, de visszafordithatatlan. Tanácsot kér, ki mit tenne.
IDE IRNÁ A NEVÉT AZ, AKI EZT A CIKKET IRTA? LEGYEN MÁR BENNE ENNYI MERÉSZSÉG. kINEK IROGATUNK?
Kézcsókom! A források meg vannak jelölve! A narancssárga szövegek linkek, amire kattintva el lehet jutni a forrásához az írásnak!
A téma felvetője: Antalffy Tibor – az ország legidősebb bloggere…
Biztos Ő is megunta az életét és már nem tartja értékesnek magát
Remélem, te is elmúltál 70 éves és előbb utóbb Hollandiában kötsz ki!
Ravasz Évának … Ez az előbb lemaradt.
A holland példa kapóra jönne a magyar fiataloknak is. Már most is nagyon nyugdíjas-ellenesek. Ez a kormány ezt szítja. Nem kell a nyugdíjas, csak pénzbe kerül az országnak. Az, hogy a gyerekeinket segítjük anyagilag a nyugdíjunkból és mindenhogy az már nem számít. Én mint nyugdíjas soha nem unatkozom. Az sem igaz, hogy nincs semmi dolgunk. Meg kell találni és segíteni annak, aki beteg vagy nincs ideje olyan munkát ellátni, amire nekünk van időnk.
Ha valaki nem akar tovább élni, akkor tegyen ellene, de ne segítséggel. Ez nagy hülyeség.
Ezek a hollandok nem normálisak, most még lehet választani, de később majd kötelezővé is tehetik,ötlet a Magyaroknak.
Mindenkinek legyen joga eldönteni, hogy akar-e agg-ként, tolókocsis, remegő kezű szenilisként élni, vagy változtathat rajta…
No de hogy ezzel tisztítani a környezetet??? Talán az embereket kellene magtanítani a környezetvédelemre…!!! És nem az öregekre uszítani őket!! Ekkora erővel a gyerekek is környezet szennyezők? Nnnnna neeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Már ez is eszükbe jutott:
Akár gyerekek számára is legálissá válhat az eutanázia Belgiumban.
http://komlomedia.hu/hir.php?hir=3368
Rohadtak.
Sajnos az egész világon az öregeken akarják elverni a port. A vegyi permetezés nem környezetrombolás?
Túlságosan nagyképűnek tartom már magát a szót is: “környezetvédelem”. Sokkal helyesebb lenne a “környezettisztelet” szó, mert nem a környezet, a természet és a Föld szorul a védelemre, hanem pont az ember: gyerekek, felnöttek, öregek. A Földünk életében már több kihalási eseményt átélt maga az élet, de mégis túlélte. A Földön nem tudunk olyan sebet ejteni, amiből nem tudna kigyógyulni, ez csak idő kérdése. Az emberiség viszont nem biztos, hogy ezt túléli, de sok élőlény igen. Mi csak tisztelhetjük ezt a végtelen erőt a természethez való hozzáállásunkkal. A környezetet nem zsákmányolhatjuk ki, és nem avatkozhatunk bele folyamataiba büntetlenül. A háború, a gyilkosság és az öngyilkosság is beavatkozás a természet folyamataiba, ez ugyanolyan környezetkárosítás, és ráadásul mégcsak nem is humánus… Állítsuk már mérlegre a kétféle “környezetszennyezést”: Az egyik oldalon állna egy nyugdíjas 70 év és a halála közötti ökológiai lábnyoma, a mérleg másik oldalán pedig a természetbe való beavatkozás a gyilkosság által. Hová sülyedt a “környezetvédelem”: mentsük meg az emberiséget az az emberiségtől az emberiség élete árán is… De van egy jó hírem ezeknek: A természet ezt úgyis elintézi.
Aki él az legyen boldog és ameddig él találja meg a boldogságot mert igaz hogy a nyugdíjasoknak nem sok teendőjük van ezért depressziósok lesznek és nem akarnak élni de ez nem helyes eljárás szerintem, a természet tönkretételét nem a nyugdíjasokon kell levezetni hanem a szándékos pusztításokat kellene befejezni és prioritást kellene tartani beteg és beteg ellátás között is én inkább azt találnám megoldásnak ha nem azokat ölnénk meg akik már itt vannak hanem megtalálnánk a módját a gyerek születések szabályozásában és ez sem az abortusz véleményem szerint.
Igen, a vegyi permetezést kellene befejezni.
Számomra a legutolsó szimpatikus holland Johann Cruiff volt (remélem jól írtam a nevét).
Lehet, hogy Cruyff
Ez valami rémálom lehet! Ez lenne Európa??? Hiszen ez egy potenciális, ellenőrizhetetlen halálgyár!!!!!!!!!!!!
Igen, ez Európa. A magyar kormánynak tippet adnak. Itt már a fiatal öngyilkosságba menekül.