Információmérgezés: a Facebook-jelenség


Legalább öt év telt el azóta, hogy ezt a pár mondatot megfogalmaztam:

A diktatúra az, amikor a beszélő száját betömik, a látó szemét befogják. A demokrácia az, amikor a hallgatók fülét telebeszélik, a néző szemét elkápráztatják. Kicsit más, mégis hasonló. A diktatúra kegyetlen, demokrácia kicsit drágább…

Akkor azt éreztem, hogy azok a szavak, amelyeket igen sok gondolkodással érlelek magamban, és minden elkövetek azért, hogy egyértelműek legyenek, egyszerűen elvesznek a megalapozatlan, lelkesedéstől fűtött, és sokkal kényelmesebben kiabálható vagy mantraként értelmetlenül ismételgethető jelszavak tömegében. Bosszantott, hogy míg pár évtizeddel korábban kiemelkedő szakmai teljesítménnyel lehetett bekerülni a médiába, ma azzal lehetetlen, viszont ha valaki egy idióta mutogatósóban szexel, nem tud de akar énekelni, értelmetlen napi sorozatokban szerepel, hőssé válik.

Mára azzal kell szembesülnöm, hogy létezik még ennél is hatékonyabb módszer az emberi közösség homogén masszává alakítására, ez pedig nem más, mint eszközt adni a kezébe, amivel saját maga képes telebeszélni a saját fülét, elvakítani a saját szemét. Kezdetben vala a blog, de aztán megjelent a YouTube, a Facebook, a Twitter. Hihetetlen tömegű információ, amelyet mi magunk állítunk elő annak érdekében, hogy “jelet adjunk” létezésünkről; de bármit is teszünk, eltörpül “ismerőseink” jeleinek tömegében, amelyeket átlapozunk, reagálunk, továbbítunk – rettenetes mennyiségű időt elpazarolva, és állandó nyüzsgéssel forgatva a… semmit.

Tettem néhány kísérletet arra, hogy értelmesen kommunikáljak, számomra elfogadható minőségű párbeszédet, vitát folytassak emberekkel ezen a felületen. Egyszerűen lehetetlen. Két napig ha létezik a társalgás, de a folyamatosan megjelenő új bejegyzések ködében lassan elvész, már senki nem akar előre haladni a beszélgetés fonalán. Semmi igény nincs arra, hogy lelkiismeretesen végigolvassanak egy-egy hozzászólást, esetleg a feltett kényelmetlen kérdésekre választ keressenek, az egyértelműen téves állításokat visszavonják, ne hangoztassák újra és újra. Mindent abba lehet hagyni, mert két nap múlva már úgyis elfed mindent a szöveg-tömeg új rétege, nem kell felelősséget vállalni, tanulni, változni, előre lépni.

Mint a guánó (lusták számára: madártelepek alatt évtizedek, évszázadok alatt egymásra rétegződő ürülék), úgy szaporodik fel ez a tartalom, az érdemi, építő kommunikáció fogalmához semmilyen módon nem kötődő, keletkezésében is inkább az ürítéshez, mint az alkotáshoz hasonlító informatikai hulladék. Állandó áradatától elvakulva már képtelenek vagyunk egy tíz mondatos szöveget értelmezni, szövegösszefüggést megállapítani, netán kapcsolódó háttérismereteknek mélyebben (nem csak hasonló gondolkodású és hasonlóan sekélyes tudással rendelkező hangoskodók szösszenetein túl) utánanézni. Nem beszélve arról, hogy esetleg a saját véleményünkkel ellentétes tartalmú állítást lehetségesnek fogadjunk el, és belegondoljunk az általa felvetett lehetőségekbe. Úgysem számít, pár nap múlva nem látja már senki…

Pedig a probléma forrása itt sem az eszköz, hanem a használó igénye, amely a silány eszközt emeli magasba, és teszi a világhálót globális idegrendszer helyett az információmérgezés forrásává.

Forrás: hajnalvilag.hu

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!

2012.02.22. ENSZ irányelvek a világvallás megvalósításához

2012.02.16. A Rendszer Üzenete

2012.01.30. A szabad választás átka

2012.01.19. A kényelem, mint fegyver

free counters

2 gondolat “Információmérgezés: a Facebook-jelenség” bejegyzéshez

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s