A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz


Az International Journal of Biological Sciences szakfolyóiratban publikált, a genetikailag módosított ételeknek az emlősökre kifejtett hatását elemző tanulmány szerint az agráróriás Monsanto által előállított GMO kukorica hozzájárul a kutatásokban alkalmazott kísérleti patkányok szervkárosodásához.

Rady Ananda, a Food Freedom oldalon a következőket mondja a tanulmányról: „A Monsanto genetikailag módosított kukoricafajtái közül a Mon 863, a rovarölőszert termelő Mon 810 és a Roundup® rovarölőt magába szívó NK 603 fajtákat az amerikai, európai és számos más egészségügyi hatóság fogyasztásra alkalmasnak találta.” (Mint tudjuk Magyarországon egyelőre nincs engedélyezve, a boltok polcain viszont sajnos így is sok termékben megtalálható.)

A hatóságok a Monsanto saját, mindössze 90 napos tanulmánya alapján összegyűjtött és igen hiányos statisztikai adatai alapján nyilvánították a termékeket fogyasztásra alkalmasnak, pedig a genetikailag módosított élelmiszerek miatt kialakuló krónikus problémák a legritkább esetben mutathatók ki 90 napon belül. Az engedély megadása úgy tűnik elhamarkodott döntés volt.

A tanulmány készítői a következőket írják:

„A hatás leginkább a vese- és májműködésben koncentrálódott, hiszen ez a két szerv felelős a szervezet méregtelenítéséért, de a hatás részleteiben minden GMO típus esetében eltérő volt. Emellett, bizonyos hatás gyakran megfigyelhető volt a szívben, a mellékvesében, a lépben és a vérben. Mivel a máj és vese működése nemenként eltérő, nem szabad figyelmen kívül hagyni a nőstény és hím patkányok szerveire kifejtett hatásban észlelt statisztikailag jelentős különbséget, mint ahogyan azt egyesek tették. Éppen ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a feltárt adatok erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a GMO kukoricafajták májmérgezést okoznak… Ezek az anyagok soha korábban nem képezték az emberi és állati táplálkozás részét, ezért az egészségre kifejtett hatásuk, különös tekintettel a hosszú távú hatásokra, nem ismert.”

A Greenpeace aktivistái mintát vesznek a Monsanto teszt gazdaságában Borken közelében Észak-Vesztfáliában. A Mon 810 kukoricafajtát Németországban betiltották.

A Monsanto azonnal reagált a tanulmányra, kijelentve, hogy a kutatás „hibás elemzési mód- szereken és érvelésen alapul és nem kérdőjelezi meg az érintett termékek biztonságával kapcso- latos eddigi megállapításokat.”

Gilles-Eric Séralini, a tanulmány szerzője a Food Freedom web- oldalán válaszolt a Monsanto nyilatkozatára:

„Tanulmányunk ellentmond a Monsanto következtetéseinek, mivel a Monsanto szisztematikusan figyelmen kívül hagyja, hogy az emlősök esetében a GMO termékek egészségügyi hatásai jelentős különbséget mutatnak a nőstény és hím egyedek esetében és ezek nincsenek egyenes arányban az elfogyasztott GMO termék mennyiségével. Ez egy nagyon komoly hiba, ami drámai következményekkel járhat a közegészségre. Ez kutatásunk legkiemelkedőbb felfedezése, ami az egyetlen olyan munka, ami a Monsanto felületes statisztikai adatait alaposan átértékeli.”

Forrás: www.idokjelei.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.09.25. GMO – a globalizmus atombombája

2011.09.15. Frankensteinék már a spájzban vannak

2011.09.01. Szép új Monsanto-világ – GMO invázió

2011.08.02. GMO-botrány: ki nyerhet a betárcsázással?

free counters

5 című bejegyzés “A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. össze kéne gyűjteni ezek a termékeket és feltenni egy oldalra..vagy létrehozni egy ilyen oldalt és szabadon fel rakhatná bárki az olyan árukat amik ezeket az anyagokat tartalmazzák

Hozzászólás a(z) FreeWordForLife bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .