A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit


A mai kor legsúlyosabb problémájára a mérnökök fantasztikus megoldásokat dolgoztak ki. Ha nem az RTL-től vagy a Spektrumtól várjuk, hogy rávilágítsanak, hanem magunk utánanézünk, akkor megtalálhatjuk a megoldást.

Az energetika, azaz az energiaellátás és -felhasználás, valamint ezeknek biztonsága napjaink egyik legfontosabb témája.

Évtizedekkel korábban sikerült a gyakorlatban kipróbálni olyan technikát, amivel az atommag-fúziós kutatás céljait (olcsó energia, nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagból, minimális – akár a szénerőműveknél alacsonyabb – mennyiségű rádióaktív hulladékkal) el lehet érni : Folyékony Fluorid Sóolvadékos Tórium Reaktor . Nem technikai, hanem tömegmanipulációs (manipulált információterjedés) oka van annak, hogy ezt (polgári célra) nem használja az emberiség. A Science, Scientific American, New Scientist, Discovery, Popular Mechanics meg hasonló tudományos-politikus csatornák még csak meg sem említik, az állam nem finanszírozza, így a kutatók túlnyomó többsége még csak nem is ismeri (nemhogy behatóbban vizsgálná). Az állam és a nagy cégek a doktoranduszokat más témákra “szívják el”, fizetik, ösztönzik. 2010-ben Magyarországon a BME-NTI-ből származó információ szerint egyetlen szakdolgozatnak sem témája. Tiszteletükre legyen mondva, hogy legalább a BME-n pár doktorandusz tud róla. De más témában jobban, biztosabban lehet “publikálni” és “rövid idő alatt eredményt elérni” (ez kétségtelen).

Az “energiaproblémát” réges-régen megoldották. Már az 1960-as években. Nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. Kitalálták, megépítették (olcsón), üzemeltették.

Wigner Jenõ kitalálta, hogyan lehet az emberiség energiaigényét tisztán kielégíteni. Aztán az 1960-as években meg is építették, olcsó anyagokból közönséges ipari technológiával, és sikeresen üzemelt 5 évig. Ez a folyékony fluorid sóolvadékos tórium reaktor (LFTR).

Számos előnye van az uránnal szemben, mint Wigner Jenő is felismerte. Mai körülmények között a thórium-232 alkalmasabbnak tűnik atomerő-művekhez, mint az urán. Kisebb, tisztább reaktorok, nagyságrenddel kevesebb radioaktív hulladék.

   Azonban most az indiai kormány bejelentette, hogy több kísérleti reaktor után belevágnak a világ első, tóriumot használó atomerőművének felépítéséhez. Jelenleg a helyszín kiválasztása zajlik, aztán még legalább másfél évet vesz igénybe az építkezés előtt a tervezés és környezetvédelmi előkészítés. Ha minden jól megy, az évtized végén kezdhet üzemelni a tóriumos erőmű, 300 megawattos kapacitással. Ez ugyan nem túl sok (kicsit kevesebb, mint amit Paks egy blokkja termel), mégis óriási áttörést hozhat az atomenergia iparágában.

A legszebb tájkép?

A tórium ugyanis nagyságrendekkel hatékonyabb, mint az atomerőművekben ma alkalmazott urán. Egy tonna tóriumból annyi energia nyerhető, mint 200 tonna uránból (vagy 3,5 millió tonna szénből), a feldolgozása után maradó melléktermékek pedig sokkal kevésbé veszélyesek, mint az uránéi. Ráadásul a tóriumreaktorok kisebbek, olcsóbbak, és környezetbarátabbak is lehetnek, mint az uránalapúak.

A viking viharistenről Thorról elnevezett anyag már a negyvenes években felkeltette az atomtudósok figyelmét, a Manhattan-terv fizikusai is ezt ajánlották az amerikai kormánynak az urán helyett, mint a leendő erőművek fűtőanyaga. A világháború alatt, majd a hidegháború évtizedeiben azonban a hatékonyságnál erősebb érv volt, hogy az uránnal dolgozó reaktorok melléktermékként plutóniumot állítanak elő, amiből atomfegyvereket lehet készíteni – tóriumból viszont nem lehet fegyvert gyártani.


Arnie Gundersen, a Fairwinds Associates vezető nukleáris mérnökének helyzetelemzése a fukusimai reaktorok állapotáról.


Interjú Michio Kakuval a fukusimai erőmű helyzetének súlyosságáról. Tényleg ezt a technológiát kell támogatni, amikor van alternatívája?

A fegyverkezési verseny elmúltával lobbiérdekek akadályozták meg a tóriumra való átállást. Európában 1999-ben merült fel először a CERN-ben egy kísérleti reaktor megépítése, de az EU a francia atomlobbi nyomására elutasította a támogatási kérelmet. Franciaország Európa vezető atomhatalma, rengeteg pénzt fektettek uránalapú erőművekbe, így nem áll érdekükben az új technológiára való átállás, ahol elvész a helyzeti előnyük.


Wigner Jenő nem csak kitalálta és megtervezte a reaktort, hanem meg is építette az első működő LFTR-t, mindezt 1960-ban.(garázs körülmények közt: raklap méretben) A “háztáji” reaktor 5MegaWATT-al üzemelt 2 évig. A reaktor elsődleges hátránya: nukleáris fegyver gyártására nem alkalmas. (ezért nem terjedt el, csupán Nobel díjjal honorálták a Magyar feltalálót: Wigner Jenőt)

A világ egyik legelismertebb atomfizikusa, a Nobel-díjas Carlo Rubbia tavaly nyílt levélben kérte Obama elnököt, hogy fontolja meg az amerikai atomerőművek lecserélését tóriumfűtésűre. A számítások szerint egy erőmű felépítése 3 milliárd dollárba kerülne, de a Föld készletei (ezt az urántartalék háromszorosára becsülik) több ezer évig képesek lennének fedezni az emberiség energiaigényét.

A fukushimai katasztrófa után Németország bejelentette, hogy 2022-ig fokozatosan leszerelik az atomerőműveket. A terv szerint a tizenhét erőművet fokozatosan állítják le, az utolsókat 2022-ben. A legidősebb atomerőműveket már az idén tavasszal – a fukushimai nukleáris katasztrófa után – átmeneti jelleggel lekapcsolták az energiahálózatról. Ezután Olaszországban tartottak népszavazást, ahol a szavazók 92 százaléka elutasította, hogy ismét atomerőművekből nyerjenek energiát.

Mindezek ellenére a visegrádi országok (V4) – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – államfőinek huszadik, jubileumi csúcstalálkozóján a résztvevők arra a megállapításra jutottak, hogy a térségben az atomenergia békés felhasználásának egyelőre nincs alternatívája.

Ha ez valóban így van (egyelőre), akkor most már csak az a kérdés maradt, Paksot miért nem ezzel a technikával (LFTR) akarják bővíteni?

Forrás: index.hu, eleg.hu

facebook_banner

Kapcsolódó híreink:

2011.10.28. Japán kormánytagok szólaltak meg Fukushimával kapcsolatban

2011.10.08. Kitartanak az atomenergia mellett a visegrádi négyek

2011.09.29. Megújuló energiák nyomában

2011.06.14. Üdvözölték az olasz népszavazás eredményét a német Zöldek

2011.06.14. Az olaszok is az atomenergia ellen szavaztak

2011.06.12. Fukushima: az atomerőmű-katasztrófa árnyékában

2011.05.18. A fukushimai 1-es reaktor fűtőelemei szabadon, a 4-es összedőlőben

free counters

10 című bejegyzés “A tórium megoldhatja a világ energiaproblémáit” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. a dinoszauruszok sokáig uralták a földet a fáreok igen gazdakok voltak,csak éppen a technikájuk nem volt meg a világ ürbe valo eljutásra. a mai ember viszont ha nem jut ki a vilag ürbe ,egyszer ugy fog járni mint a dinoszaurus. én ugy gondolom hogy egy ijen technika mint ez a magyar tudos álltja a so oldatos erömü nagyon jol össze illene lézer kerámia hajtomüvel,ezek az idök el is fognak jönni mikor ezek a német magyar technikák eggyszer össze találkoznak, én ezt jonak tartom. most néhány szot a világ végéröl. én csak a hajtomüveken dolgozom, a világ véget én ezekben a dolgokban semmi képpen sem látom. ha esetleg mégis csak ugy lenne ezek a hajtomüvek csak mint hordozo eszközök szerepelnének és és én remélem hogy a német magyar techika a legjobb a vilában. a paranncs az biztos máshonnan fog jönni.( meg az ökörségeg is)

    1. DLR ist keiner Patentbesitzer von dem Laservielfachreflexionsantrieb und Laserkeramikantrieb das kann auch patentgesetzlich nachgeprüft werden. Es kann nicht sein das 4 Jahre nach meiner Anmeldung die rauskommen als Erfinder. Das ist im Internet überall zu lesen. Die haben vielleicht primitive Gasturbine Strahlantrieb geforscht 1956. Dumm verkaufen müssen die Dr. und Prof. mich nicht. Der Laserkeramikantrieb war nicht von DLR entwickelt, sondern von diesem Patent DE 10 2004 007 632 A1 genommene Technologie. Darauf bestehe ich, meine Kinder und Enkelkinder.

  2. engemet (nagy sándor)-nak hivnak. Komlon születtem sokáig ott is dolgoztam mi elött onnan távoztam külföldre. a politikához nem értek, de nekem elegem vlot a zsiros deszkábol, és a hagymábol.( én a gülyás kommuniizmusbol, csak kizárolak a komcsikra emlékszem,abbol az idökböl, gulyásra nem ) (ki tudja talán most jobban megy. ) A mostani idökben, ha egészségileg jobban menne de szivessen be potolnám komlon azt amit annak idején nem tudtam.de a hosszu év tizedek elmultak, és sok gond és felelöség ide köt.én.nem vagyok zsido, ahogy sajnos sokan az internetten a magyar feltalálokat meg pecsételik .igaz van néhány szerény találmányom,pl-a lézer hajtomüvek, a gravitácoos golyo,az el képzelések széerömüvekkel, kapcsolatban,és a turbinák hatásfokánk növelése …. stb.és még sok más.de az ilyen ökörségek gondolom magyar országon, nem sokkakat érdekelnek, ellentétben itt.! ezek a dolgok a jövö zennéi. pénzt csinálni ezekkelit sem lehet. de viszont mint magyar valamilyen féle képpen be folyásolni a jövö. haladását. (kb ugy mint teler ede azt tette) mivel hogy anyagilag meg tehetem ezeken a technikai játékokon, ha az egészségem meg engedi talán még tovább zavarom a dolgoka a technikábant .laser antrieb HUNGÀRYA..talán nem elég ennyi! egyeb ként szivessen halgatom ( DOBOS ATTILÀTOL a magyarok világ himnusza és mindent mit ö valamikor is össz dalolt,gondolm nem fog meg haragudni rám.)

    1. http://www.google.de/search?sourceid=navclient&hl=de&ie=UTF-8&q=laserantrieb
      http://www.google.de/search?q=hochheim+nagy+sandor+windanlage&hl=de&biw=1920&bih=925&tbm=dsc&prmd=imvnso&source=lnms&sa=X&ei=Yh0iUNj0CsPetAbV4oDQBw&ved=0CBEQ_AUoAw&prmdo=1#q=hochheim+nagy+sandor+windanlage&hl=de&prmdo=1&prmd=imvnso&source=lnms&sa=X&ei=hx0iUImlIo_Msgbvt4CgCA&ved=0CAUQ_AUoAA&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=bfcc98d311fac44a&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/search?q=elektromagnetische+laserlight+kugel+patent&hl=de&qscrl=1&nord=1&prmdo=1&prmd=imvns&source=lnms&sa=X&ei=RPAfUN-KEdD0sgb8kYCoDw&ved=0CA8Q_AUoAA&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/search?q=nagy+sandor+Bundesrepublik+Deutschland&hl=de&qscrl=1&nord=1&prmd=imvnsob&source=lnms&sa=X&ei=NlEeUIzVEoXTsgbt14C4BA&ved=0CA8Q_AUoAA&biw=1920&bih=925#hl=de&qscrl=1&nord=1&sclient=psy-ab&q=nagy+sandor+Bundesrepublik+Deutschland+erfurt&oq=nagy+sandor+Bundesrepublik+Deutschland+erfurt&gs_l=serp.3…2493.6533.1.7122.7.7.0.0.0.0.137.743.3j4.7.0…0.0…1c.QeFFoanmxME&psj=1&fp=1&biw=1920&bih=925&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&cad=b
      http://www.google.de/search?sourceid=navclient&hl=de&ie=UTF-8&q=laserantrieb

      Ich weiß nicht genau, ob 1998 oder 1999 oder in einem späteren Jahrgang, hatte ich teilgenommen beim Berblinger Preis, in Ulm, mit dem Laservielfachreflexionsantrieb.
      Dies war zwar ausgestellt, aber diese Technik war noch völlig unbekannt damals. Das diese Technologie als Luft- und Raketenantrieb könnte vielleicht doch einmal durchkommen war meine Denkensweise, mehr oder weniger hatte es auch zugetroffen. 2013 werde ich nochmal daran Teilnehmen und es hoffentlich noch miterleben. DE2004 007 632 a 1 und DE2020 11 000 913 u 1 Patent und Zusatzpatent. Es von meiner Seite aus nicht um die Preisgewinnung ( ich habe wahrscheinlich keine Chance gegenüber den vielen Dr. und Prof. von unterschiedlichen Firmen und Universitäten). Außerdem sind andere Technologien auch wichtig in der Luft- und Raumfahrt. Ich bin nur speziell auf Motoren und Antriebe orientiert.
      Ich freue mich, das viele Firmen und Hochschulen usw. forschen am Laserkeramikantrieb. Das einzige was stört, ist das diese Institute, Dr. und Prof., nehmen den Herkunftsnahmen mit dem Laserkeramikantrieb nicht in Zusammenhang (Deutschland) und schon gar nicht den Entstehungsort Erfurt, dort stehen Namen, die vor der Patentveröffentlichung aus technischer Unwissenheit nichts davon geahnt haben von solchen Technologien. Ihre Umschreibungen stoßen überall an meine Patentrechte. Aber das Patent ist etliche male kopiert und umgeschrieben. Diese Umschreibungen stoßen überall an meine geschriebenen Patentrechte. Ich werde im Internet ein paar aufgefundene, von mir nicht geschriebene Internetseiten veröffentlichen zum staunen.
      Laservielfachreflexion und auf den Laserkeramikantrieb sind in Deutschland erteilte Patente, von mir entwickelte elektromagnetische Systeme in Zusammenhang mit dem Laserkeramikantrieb sind alle von Großgeneratoren genommen worden, diese Systeme werde ich noch anwenden in der Zukunft an weiteren Überlegungen in Luft und Raumfahrt und in der Energieherstellung, ( Dieses Wissen ist mein Geheimnis, meine berufliche Erfahrung, an dieses Wissen wird keiner heran gelassen weder ein Dr. oder ein Prof.) erstmals in Deutschland angemeldet, darauf werde ich und meine Familie immer bestehen.
      http://www.google.de/search?sourceid=navclient&hl=de&ie=UTF-8&q=laserantrieb

      Szeretnék néhány dolgot ismerté tenni már az évet pontossan nem is birom meg mondani, talán 1998-vagy 99-ben alézer hajtomüvel szerepeltem egy ki állitáson ezt a kiállitást( berblingen preis-nek berblingen-dij) hivták,ulm városában Berblingen volt aki elöször a dunát át akarta repülni ez sajnos akkoriban nem sikerült neki.) ekkor ez a technika teljessen ismeretlen volt.igaz dijat nem nyertem.de ki volt allitva. Most 2013 –ban ez a dij ujbol meg lesz rendezve, ha a jo isten ugy akarja ujbol részt vehetek rajta.A DE2004 007 632 a 1-es és DE2020 11 000 913 u 1-munkáimmal.ez az én számomra nem a nyerésre megy, gondolom hogy a nagy cégek és eggyetemek DR-jaival és Professoraival énnekem semi eséjem sincs. Gondolom a ki állitáson más a repüléssel kapcsolatos technika is igen fontos.- (Èn csak a motorokra és hajtomüvekre vagyok speciolázodvadva. A mai világban alig vannak akik ezt a technikát elöre viszik.de ugy néz ki Ezek nem ojan fontos dolgok .) – Az internetten láthato megprobáltam ezeket a találmányi hivatalbol le hozni hogy mindenki láthassa az egész munkát, ez sajnos nem müködik, de azért barki le tudja egy kis ügyességgel hozni.Ha a jo isten meg engedi talán még meg élhetem ezt a ki állitást.talán még lesz annyi idöm. Ha be adjátok- ( Berbligen preis ulm)- több informáciot kaptok. Néhány internetben láthato oldalt még lehozok had csodálkozzatok, és mosojogjatok velem eggyüt.
      Az elektro magnetikus resonancelight kugel szerény technikája ,nagy generátorok egy tecnikai meg oldásainak egy része, csak éppen nem gömb formában, amit én a lég, illetve a világ ürben, valo alkalmazásba probálok át vinni, meg vagyok rolla gyözödve hogy ez a jövö technikája.De ezt a technikát lehet máshol is aljkalmazni pl, energia, gyogyászat hadi ipar…stb stb.
      http://www.google.de/search?q=berblinger+preis+laser+keramik+antrieb&hl=de&prmd=imvns&source=lnms&sa=X&ei=5DodUMGkG8jfsgbZ94DYBQ&ved=0CA8Q_AUoAA&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sclient=psy-ab&q=laserkeramik+antrieb+doktorarbeit&oq=laserkeramik+antrieb+doktorarbeit&gs_l=hp.3…62515.88330.3.89238.37.36.1.0.0.0.211.4094.11j24j1.36.0…0.0…1c.hh8GwY3Pssc&psj=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sa=X&psj=1&ei=5zwdUIeMGsjzsgbyxYCADQ&ved=0CFIQvwUoAQ&q=elektromagnetische+resonanz+laserlight+kugel&spell=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sa=X&psj=1&ei=7T4dULC5JY73sgbt34CwCw&ved=0CCQQBSgA&q=Achmed+Khammas+laser+vielfach+reflexions+antrieb+erfinder&spell=1&fp=1&biw=1920&bih=925&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&cad=b
      http://www.google.de/#q=Achmed+Khammas+laser+keramik+antrieb+berblinger+preis&hl=de&prmd=imvns&filter=0&psj=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sa=X&psj=1&ei=3UEdUIjBKIvitQbrr4CIDg&ved=0CD8QBSgA&q=nobelpreistr%C3%A4ger+laser+keramik+antrieb&spell=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/search?sourceid=navclient&aq=0&oq=&hl=de&ie=UTF-8&q=nobelpreistr%c3%a4ger+laserkeramikantrieb&gs_upl=0l0l0l5774lllllllllll0&aqi=s774#hl=de&sclient=psy-ab&q=berblinger+preis+nobelpreistr%C3%A4ger+laserkeramikantrieb&oq=berblinger+preis+nobelpreistr%C3%A4ger+laserkeramikantrieb&gs_l=serp.3…7696.15968.1.16476.17.17.0.0.0.0.185.2060.2j15.17.0…0.0…1c.czlLx2JVwIk&psj=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sclient=psy-ab&q=laser+keramik+antrieb+nobelpreisverleihung&oq=laser+keramik+antrieb+nobelpreisverleihung&gs_l=hp.3…60913.70267.2.70768.20.18.2.0.0.0.151.2423.0j18.18.0…0.0…1c.bU-FrX5vS4k&psj=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sa=X&psj=1&ei=c0MdUPyLE6ri4QT21oDIAw&ved=0CCUQBSgA&q=berblinger+preis+laser+keramik+antrieb+deutschland+high+tech&spell=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925
      http://www.google.de/#hl=de&sa=X&psj=1&ei=wEMdUOCqD4Hh4QTz4oDoCA&ved=0CCMQBSgA&q=laser+keramik+antrieb+nobelpreis+vorschlag&spell=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=df917a291a6ffb4c&biw=1920&bih=925

      http://www.google.de/search?sourceid=navclient&aq=20&oq=laserantrieb+erfurt&hl=de&ie=UTF-8&q=berblinger+preis+laser+resonance+antrieb+dlr&gs_upl=0l0l3l3899566lllllllllll0&aqi=s703
      http://www.google.de/search?sourceid=navclient&aq=28&oq=berblinger+preis+laser+resonance+antrieb+dlr&hl=de&ie=UTF-8&q=berblinger+preis+laser+resonance+keramik+antrieb+erfinder&gs_upl=0l0l4l51117lllllllllll0&aqi=s703
      http://www.google.de/search?sourceid=navclient&aq=f&oq=berblinger+preis+laser+resonance+keramik+antrieb+erfinder+dlr&hl=de&ie=UTF-8&q=berblinger+preis+laser+resonance+keramik+antrieb+erfinder+dlr&gs_upl=0l0l7l9113lllllllllll0

  3. ….. s Iránt is rá kellene venni, hogy thóriumos erőmüvet épitsen és miután nincs plutonium melléktermék a térségben is megszünne a feszültség. Végre tisztán látnánk a helyzetet : kinek mi is az igazi célja.
    itthon pedig igy tudnánk kijönni a gazdasági kátyuból- napi 6 milliárd ft-ba kerül az ország energia szükségletének kielégitése !! Ennek a pénznek nagy részét másra fordithatnánk !!

  4. Szerintem a “tóriumreaktor”-ok problémája (néhány évtizede 🙂 leginkább csak stratégiai katona-politikai (t.i.: a másik,, a 235-238urános-vonalú termel jól stratégiai atomtöltetet) ,és azután szinte ugyannyira hátráltatja a tóriumos-erőművek térnyerését az erőmű-életciklusok 4-5 évtizedes tartamára figyelemmel az erőmü-építői-lobbi problémakör… (pl.a mi euniónkban épp tán franciáké … )

    Magyarországra tekintve , szerintem leginkább a (gazdasági)függetlenségünk hiánya meghatározó lesz hogy végülis melyik erősebb urános erőműlobbi erőművét építjük meg honunk nagy nemzeti jövedelméből.

    Én a tóriumosat pártolom 🙂 – (Emezek a gyengébb atomerőműlobbik)

    Van egy tóriumtémájú vendégposzt egy katonapolitikai blogban:

    http://katpol.blog.hu/2011/02/09/vendegposzt_torium_1x1

  5. Igazából ez a technika nem volt elnyomva, pláne nem eltitkolva. A 60-as évektől 89-ig kísérleteztek vele még Európában is. Aztán feladták, mert bonyolult volt és drága. Sok volt a technikai nehézség. Ezzel szemben pedig ott volt az urán, amit már jól ismernek.
    Ehhez hozzájött, hogy a 80-as évek elején az urán ára zuhanni kezdett és hamarosan padlót fogott. Miután fillérekért lehetett kapni, dobták ezt a kutatási vonalat.

Hozzászólás a(z) BG bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .