Az 1956-os hősök kivívták Amerika tiszteletét


A Hornyák Tiborral készült utolsó interjú, ami a Kossuth Rádióban hangzott el 2006. szeptember 10-én. Ebből kiderül, hogy az 1956-os hősök kivívták Amerika tiszteletét, de a támogatását már nem…

Az amerikai média a magyar nemzet hőstetteiről írt 1956. novemberében. Fél évszázad elmúltával a sajtó már nem ilyen pátosszal szól a forradalomról. Hornyák Tiborral, az 56-os Rab Parlament elnökével, az 56-os Szövetség alapító elnökével a többi között erről is beszélgettünk.

– Leslie Pain, amerikai újságíró, New York-i riporter írta 1956. novemberében, hogy nagyon nehéz, vagy talán teljesen lehetetlen is ezeknek az embereknek a nemeslelkűségéről képet alkotni. Bárhol jártak is a felkelők, a munkások, vagy a diákok, sehol nem történt fosztogatás. Betört üvegű kirakatok, tele keresett árukkal érintetlenül álltak. Ezt nem mi írjuk magunkról, hanem egy amerikai írta akkor a helyszínről. Vajon megfelelt ez a valóságnak? Hornyák Tibor, az 56-os Rab Parlament és az 56-os Szövetség alapító elnöke.

– Teljes mértékben. Erre nagyon büszkék is vagyunk mi 56-osok, mert egyikünk neve mellé sem tudták odatenni, hogy egy forint is ragadt valamelyikünk kezéhez. Én, mint 56-os elnök ragaszkodtam az alapítástól kezdve ahhoz, hogy aki nálunk 56-osnak jelentkezett, annak mindnek a börtönelbocsátó levelében csak az szerepelhetett, hogy fegyverrel, vagy eszmeileg harcolt 1956 igazáért. Semmiféle ún. kabátlopást, amit ezek megpróbáltak és megpróbálnak még a mai napig is valamelyikükre rásózni.

– Ugyancsak amerikai újságíró, George Kennen, a Saturday Post 1956. november 24-i számában írta, hogy a magyarok néhány nap alatt a kommunizmusra létezése óta a legnagyobb csapást mérték, megmutatva a világnak, hogy egy nemzet nagysága nem anyagi, vagy számszerű erejéből adódik, hanem szelleméből és hagyományaiból. Ez megint csak nem túlzás, nem szépíti meg ez a valóságot?

– Nem, mégpedig a következőért. Annak idején a ’48-as szabadságharcból menekült katonatisztek voltak, akik vezették az amerikai sereget győzelemre Amerikában. És erről nem szabad lenne elfeledkezni az amerikaiaknak, nem. Mi egy nemzet vagyunk, büszke is vagyok rá.

– Sok ilyen idézet van még amerikai újságíróktól ebben a VII. emeleti lakásban, amely egy 1956-os szellemi központként működik. Valószínűleg nem olvasták ezeket az idézeteket 1990-ben a rendszerváltó Parlament tagjai, de első törvényükként, amelyet csaknem egyhangúlag szavaztak meg kimondták, hogy 1956 nem népfelkelés, nem sajnálatos esemény, hanem forradalom volt. Jól tették-e, hogy beavatkoztak egy történelmi szakkérdésbe?

– Igen jól tették, mert meg kell, hogy mondjam, hogy büszke vagyok arra, hogy Magyarországon én beszélhettem elsőnek a Hősök terén, 1988-ban, ahol én elmondtam a valós történelmet és követeltem, hogy nemcsak forradalom, hanem szabadságharc volt 1956-ban és követeltem, hogy határozzák meg, hogy ’56-ban igenis forradalomból szabadságharc lett Magyarországon. Az is volt és az is maradt.

– De fontos volt-e, hogy törvényhozás mondja ki azt, hogy forradalom történt 1956. októberének végén és novemberének elején?

– Igen, nagyon fontos volt azért, hogy az utókor így fogadja el, mert az utókor tudjuk azt, hogy hiteles dolgokat fogad el.

– A törvényhozás annak idején, 1990 tavaszán ezt lelkesen megszavazta és utána ennek megfelelően cselekedett-e? Az ’56-os hősök megkapták-e a magyar államtól az elégtételt azért a hősiességért, amit vállaltak?

– Nem, sőt mondok mást is. A mai napig se kaptuk meg. Ez a szennyes valóság. Hiteles adatokat közlök, amit átadok itt az interjúnál, hogy 16 700-an voltunk ’56-osok, akik tíz év feletti börtönre lettünk ítélve és börtönben voltunk. Ezzel szemben, kérem szépen, a helyzet az, hogy ma már mindössze talán négyszázan élünk ebből a 16 700-ból és még a mai napig sem kaptuk meg a tisztes, becsületes elégtételt ahhoz, hogy a 60-70 ezer forintos nyugdíjunkat, ami abban az időben egy segédmunkásnak kellett, hogy legyen, ahhoz nekem, vagy hát többünknek szédületes harcot kellett folytatnunk a kormányokkal szemben, hogy ne haljon éhen a családunk. Kérem szépen, így lett aztán lassan feljebb emelve a nyugdíj, ami máig sem mondható semmi különösebbre, de el akarok mondani egy szörnyűséget, hogy hadd tudja meg a világ, amiről még idáig nem beszéltem különösebben. Az az eset velem történt meg, hogy engem nemcsak a pufajkások, hanem az orosz katonák tartóztattak le engem, a magyart. Egy egyszerű szoba-konyhás, spejz nélküli lakásban laktam a Gellért utcában Újpesten, és kérem szépen, a földszintes ablakon be lehetett lépni, jöttek, betörték az ablakot, ott jöttek be a pufajkások, az ajtót berúgva az orosz katonák és ott volt két értékem, a házassági évfordulómra kapott két herendi szoborka, ami első dolga volt az orosznak, mielőtt nekem kitaposták volna a fogamat, meg agyonvertek volna, hogy zsebre rakták, elvittek a hajamnál fogva, meg a négy fogam kitaposva nem engedtem szétbontani a bordáim, amit az orosz teherautón csináltak velem.

– De azért kedves elnök úr, azt is el kell mondani, hogy sok orosz hős, kivégeztetett oroszok által azért, mert a magyar forradalom mellé álltak, mint kiskatonák.

– Így van és én temettettem el őket a 301-es parcellába, hatvankettőt méghozzá. Itt Újpesten voltak, velünk harcoltak együtt az újpestiekkel. Ez a 62 egyenruhás orosz katona.

– Tehát nem lehet azt mondani, hogy az orosz nép vétkes, hiszen orosz hősök is voltak, akik vérüket adták a magyar szabadságért.

– Nem, az orosz nép nem vétkes, az még máig is hiszem, hogy hős volt, a szovjetek voltak bitangok, az ún. szovjetek, akik a KGB emberei voltak.

– Az utóbbi 16 évben két polgári többségű és két baloldali többségű parlament volt az országban, ezek tettek-e valamit azért, hogy 1956 hazai elfojtóit szembesítsék azzal, amit cselekedtek?

– Nem tettek semmit, sőt a mai napig sem, hiába volt minden követelés, én magam három terjedelmes könyvben megírtam minden disznóságot és a magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke pontosan megírta a könyvében és kiadta, hogy mit követtek el velünk szemben, a magyarokkal szemben a szovjet KGB-sek és mit nem követtek el a mai napig sem a kormányon lévő urak.

– Hogyan lehet ez, hiszen a Washington Star 1956. november 11-i számában azt írta, hogy Budapest népe puszta kézzel szembeszállt a szovjet tankokkal és a külföldiek nem értik honnét és miért volt az a halált megvető elszántság, ami annyi erőt adott a pesti srácoknak, hogy retirálásra kényszerítették az idegen megszállókat. Ez a hősiesség miért felejtődött el az utóbbi 16 évben?

– Azért felejtődött el, mert a hatalomba máig is olyan személyek is szép számmal vannak, akik annak idején a másik hatalomba is ugyanúgy részt vettek, azért van ez. Bízom benne, hogy rövidesen lesz elszámoltatás, mert ez a nemzet el kell, hogy számoltassa azokat a bűnösöket, akik ezt az országot a nyomorúság határára tették és teszik a mai napig is, mert csak egy példát mondjak Önnek, hogy létezik az, hogy ebben az országban 30-40 ezer forintos nyugdíjasok vannak, mire elég az?

– Nem lehet teljesen elítélni a hivatalosságot, hiszen több százmillió forintot áldoz arra, hogy méltó emlékmű kerüljön a Városligetbe, amely 1956. hőseire évszázadokig emlékezteti majd az utókort?

– Ez nem emlékmű, aminek semmi helye ott nincs. Van emlékmű, méghozzá csodá- latos, a Tabánban. Az amerikai 56-osok fizették és építtették azt a 12 méteres gyönyörű emlékművet, ami- nek a tetején egy 2 méteres hatalmas turulmadár van. Szó sem lehet róla, hogy ahhoz valaki hozzá merjen nyúlni, az emlékeztet 56-ra, az a valódi.

– Ugyancsak az amerikai Washington Star írta 1956. novemberében, hogy a nyugat örökké lekötelezettje marad a magyar népnek. Ennek a kis népnek az önfeláldozása lidércnyomás- tól szabadította meg a nyugati demokráciákat, amelyek eddig a szovjet veszély Demoklész kardjának árnyékában éltek és megmutatta, hogy a Szovjetunió nem sebezhetetlen. Erre az akkori amerikai lelkesültségre érdemes-e a mai magyarokat emlékeztetni?

– Igen, megmondom, hogy miért. Puszta kézzel szembe mertünk szállni a szovjet tankokkal, akkor azt mondta az akkori amerikai elnök, hogy kis nemzet ne ugráljon. Akkor volt a szuezi válság, ők akkor egyszerűen ezt válaszolták és tették a saját érdekükben azt, amit ott tettek és ez mindig fog fájni.

Molnár Pál beszélgetése nyomán

2011.10.19. 1956-os Forradalom és Szabadságharc – városi megemlékezés

free counters

Hozzászólás:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s