Ma minden tevékenységünk a pénzen alapul: pénzt kapunk az elvégzett munkáért, pénzt fizetünk a boltban. Hétköznapi szinten a pénz normális értékhordozóként működik; akinek viszonylag kevés van belőle, a saját életét el tudja vezényelni vele. Mindannyian elhisszük, hogy meg tudjuk venni a kenyeret a boltban, jönni fog a gáz és a villany, ha a keresetünk megfelelő részét erre költjük. Ez a közös hitünk tartja mozgásban a valós, hétköznapi életet.
Ugyanakkor azok a szervezetek, amelyeknek a kezében mérhetetlen vagyonok halmozódtak fel, teljesen irreális helyzetbe kerültek. A jelen árfolyamok figyelembevételével megvehetnék a fél bolygót, talán az egészet is – csakhogy százan állnak mellettük, akik ugyanezt megtehetnék. A kezükben levő „vagyon” valós fedezete gyakorlatilag nem létezik. 
Ha elkezdenének vásárolni, a többiek is venni kezdenének, egymásra licitálva vernék fel az árakat, zuhanna a pénz értéke egészen addig, amíg le nem ereszkedne ez a rettenetes lufi. Mi történne viszont akkor, ha az árak egyszerre több százszorosukra emelkednének? Természetesen a béreket is ugyanígy fel kellene emelni, a beruházások költségei az egekbe szöknének, ennek megfelelően emelkednének a kamatok stb. – a végeredmény a totális káosz.
Ezt elkerülendő ma a bankok a megrendült bizalmat újabb rettenetes mennyiségű mesepénz létrehozásával „orvosolják”. Magyarul, amikor egy bank kénytelen elfogadni, hogy a hitelei mögött nincs fedezet, kiadta a kezében levő pénzt, és nem fogja visszakapni egészen egyszerűen azért, mert nincs annyi megtermelt vagy a jövőben megtermelhető érték a rendszerben, amely valóban behozná az elvárt kamatnyereséget, akkor az állam azt mondja: de igen, itt a pénz, ami neked most hiányzik. Nyilván valós érték emögött sincs, a hiányzó falat tapétával pótolják, mert pont úgy néz ki. Más mód nincs a káosz elkerülésére, viszont ez a „beavatkozás” életben tartja, sőt tovább táplálja azt a rendszert, amely ilyen lehetetlen állapotot idézett elő, és amelynek semmilyen belső motivációja nincs arra, hogy kilépjen ebből a mederből. (Hajnalvilág (2008-2009), nyolcadik(!) oldal)
Talán éppen most van itt a pillanat, amikor tehetünk (tennünk kell) valamit? A híreket figyelve úgy tűnik, valami nincs rendben Mordorban. Most nem a terroristák döntötték le a világbirodalom fizikai szimbólumát (és ezzel úgy jártak, mint a törp, aki megpróbálta szétzúzni kalapácsával a Gyűrűt) – most mintha valami bizonytalan, lassan fél éve tartó recsegés hallatszana a fekete falak mögül, a hazugság, amit a körmönfont pénzügyi konstrukciók meséi takarnak, beleharap gazdáiba, megrezzennek a tőzsdék, a világ urainak mosolya mintha kicsit feszült lenne… Közben Soros György, évtizedes próféciáival a háta mögött vigyorogva malmozik, és odaszúr egyet-egyet (talán még keres is rajta?)
Nem tudom, mi ez, és mit hoz a holnap. Abban viszont biztos vagyok, hogy a tegnap harcai, még ha vesztesek is, tapasztalatot hordoznak. Ezek felismerésében a jelenleg győztes ellenfél előbbre jár, mert győztesként könnyebb felismerni a hibákat, de a tanulás nem csak az ő privilégiuma – a vesztesben megmaradó keserűség és megosztottság viszont igen jó szolgálatot tesz neki, és teljesen biztos vagyok benne, hogy erre rá is játszik. Ha innen nézem a történetet, mégiscsak helyénvalónak tűnnek Aragorn szavai. Szétszóródtunk és egymás ellen fordultunk sokszor, minket is elbódít a Gyűrű – de ez tényleg, és még mindig nem vereségünk napja. Mert még mindig látunk, figyelünk, érzünk – és vágyunk valami mást. Tenyerünkkel mindig eltakarva, egymás, de néha önmagunk előtt is szégyellve dédelgetjük, őrizzük a lángot, hozzá menekülünk, amikor túl közelről érint meg a Sötétség. Lelkünk még mindig nem teljesen a Gyűrű rabja – ezért fáj még mindig a világ, és nem lebegünk valami hitelekből finanszírozott, csodaproteinekkel bekent csillogó, zsibbadt biztonságban.
Magányosan vagy kis csoportokban, gyakran valódi remények nélkül és megrendült hittel – de még mindig kitartunk! (2008 március fél évvel az “első válság” előtt!)
Mordor seregei szeretnék behajtani a világon szerencsejátékuk nyereményét, és ha ezt valaki megkérdi, ilyen frappáns választ is kaphat:
Sajnos, a kérdésről sok újat írni nem tudok, egyik szemem sír, a másik nevet, amikor a mellébeszélés számomra egyértelmű okával kapcsolatban fellapoztam 2008-ban kelt írásaimat. A magyarázat tehát egyszerű. Az újságírónak fel kell tennie a kérdést, mert ez a dolga, és igaza van. A bankárnak pedig nem szabad megértenie a kérdést, főleg nem megválaszolnia, és igaza van. Egyéb kérdés?
Forrás: www.hajnalvilag.blogspot.com
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!
2012.03.24. Az IMF megfenyegette Görögországot
2012.03.22. Görög demokrácia – már ott sem az igazi
2012.03.22. Bekövetkezett az első de facto csőd egy “fejlett” országban
2012.03.21. BAÉSZ: börtönbe kerülnek a bankárok?
2012.03.21. Teljes hatalom minden amerikai forrás felett
2012.03.19. Újabb gyarmatosítás
2012.03.14. A demokrácia cirkusza
2012.03.06. Európa összeomlását az egész világ megérezné
Az eleje érthető volt, ám a gyűrűk ura rész zavaros, és többség által érthetetlen (lényegtelen hogy filmre vitték), ehhez képest a cikkíró mondanivalója elveszett! Volt???
nagyon is jó az analógia, A Gyűrűk ura erről szól!
Istenem olyan jó lenne ez a cikk ha nem a gyűrűk urára térnél ki mindig mint hasonlat .