Mire tanít a válság?


Lehetőségek a krízisben. Takáts Péter előadása.

Ma már minden a világ dolgaiban és eseményeiben tájékozott ember számára nyilvánvaló, hogy a gazdasági és pénzügyi rendszer elérkezett végső összeomlásának határára. A világ és annak fejlődése egy olyan ponthoz érkezett, amikor a kialakult helyzeten a régi gondolkodással nem lehet változtatni és azt, ami elromlott csak új gondolatokkal és új megoldások alkalmazásával lehet valami újra cserélni. Eközben a politika törekvése arra, hogy a régi jelszavak hangoztatásától, ill. a régi módon történő cselekvéstől várja el az új megjelenését, már csak egy szép álomnak tekinthető és egyre kevesebben vannak, akik hisznek benne.

A krízissel szemben csak egyetlen védekezés van, ha a közösség felismeri, hogy önmagát és tagjait csak tettekkel tudja megvédeni

A krízissel szemben csak egyetlen védekezés van, ha a közösség felismeri, hogy önmagát és tagjait csak tettekkel tudja megvédeni és belátja, hogy az elkövetkező krízis elleni sikeres védekezés csak egy pénzhelyettesítő bevezetésével lehetséges.

Pénzrendszerek 2012 után:

Takáts Péter – Új Közösségek, Új Pénzek c. előadása az I. Országos Helyi Pénz Konferencián:

2011.09.02. Takáts Péter: Helyi pénz, közösségi pénz

2011.08.26. 2. Országos “Helyi Pénz” Konferencia 2011. november 8.

2011.07.15. Sikeresen zárult az első Országos Helyi pénz Konferencia

2011.06.20. Országos “Helyi Pénz” Konferencia

2011.06.06. Kulturális Kreatívok – akik képesek megváltoztatni a jövőt

free counters

3 hozzászólás a(z) “Mire tanít a válság?” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Permakultúra: a gazdálkodás jövője? | komlomedia.hu

  2. Visszajelzés: Az EU-n csak a korlátlan pénznyomtatás segít? | komlomedia.hu

Ez jutott eszembe:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s